-Kis ember nagy bottal jár, és hát én sem a kisfarkúak táborát erősítem - mint a mellékelt ábra mutatja! (Kifejezően megmarkolja férfiasságát)
Nyelvész Józsi tanult kollegám kedvenc melóstársa volt az öreg, mindentudó kőműves Géza bá, az idézet is tőle származik.
A fent említett néphiedelemnek annyi valóságalapja van, hogy a testmagassággal nem korrelál a nemiszervek mérete, a fordított arányosságot mindazonáltal nem bizonyította tételesen még senki, majd talán most. Na de ugorgyunk.
Mindannyian megismerkedtünk már Öblös barátunkkal, és a szerző, Blassius kitért mosolygós, hentesképű haverjára is. Nem mehetünk el azonban szó nélkül a férfitársaság harmadik kötelező karakterszereplője, a Köpcös Kisember mellett sem. Rendszerint minden haveri körben egy ilyen található, párban ritkán látni őket. De egy példány szinte kötelező.
A Kisember világéletében alulról szemlélte fiú osztálytársait (meg persze a lányokat is), hamar ráébredve, hogy ha már testmagasságával nem is, de minden mással megpróbálhat kitűnni. Kezdetben bohóckodik, sokat verekszik, majd lenyugszik, és nyit a (küzdő)sportok, testépítés felé, hogy ezzel is megpróbálja magát komolyabban vetetni.
Mivel zavarja, hogy harmincévesen is elkérik a személyijét egyes szórakozóhelyeken, ápolt, gondosan kialakított vonalvezetésű kecskeszakállt, esetleg ajak alatti szatirrós szépségpöttyöt hord - ők a 80-as években kis kefebajusszal próbálkoztak idősebbnek tűnni.
A társaság persze továbbra is örömmel viccelődik rajta, de ezt csak nekik nézi el: külsősöknél általában hasonlóan, slágfertig módon állítja pellengérre a kötözködő testi/származási/értelmi gyengeségeit, amin a viccelődő természetesen azonnal megbántódik.
A Kisember a hiedelmekkel ellentétben általában nem agresszívabb vagy törtetőbb az átlagnál - inkább a fent említett módszerekkel próbál kompenzálni. Természetesen ha akad közöttük egy-egy tehetségesebb egyén, a többségi társadalom örömmel látja igazoltnak előítéletét: a személyes sikert rögtön a törtetésnek, illetve fokozott agressziónak tudja be. Magas ill. átlagos termetű emberek hasonló fokú sikere esetén természetesen alig kerülnek szóba ugyanezek a vádak.
A Kisember, mivel magasabb emberek társaságában jellemzően kényelmetlenül érzi magát, hihetetlen leleményekre képes, hogy nagyobbnak látsszon, különösen fényképek készítésekor:
- fél lábra áll, egyik lába a másikkal szinte derékszöget alkot, törzsét ennek megfelelően természetellenesen kicsavart állapotba hozza
- lábujjhegyre áll
- leguggol
- leül, főleg bárszékre, asztalra, kisszekrényre
- bármilyen magaslatra feláll, utcán ennek megfelelően a járda magasabb részére próbál igazodni
- a Budai Hegylakóhoz hasonlóan beszéd közben folyton hevesen gesztikulál illetve kényszeredetten mozog, rugózik
- vagy kisportolt -annak gondolt- felsőtestét kidomborítva, minimális lélegzetvétellel, "picike szikla"-ként áll és jár
- magasított sarkú/talpú cipőt hord (ld. nosferato strandos posztjában a Lacit a Buffalójával)
- természetesen hiába.
Nagyon fontos és időszerű kitérni a Köpcös alfajra.
Ő is Kisember, de úgy érzi, hogy a testépítéssel kombinált korlátlan étel- és italfogyasztás egy Öblöst fog belőle faragni, és hogy tiszteletet parancsoló megjelenése lesz ettől. Tetováltatja magát, ujjatlan pólót vesz fel, milliméteresre nyíratja a haját (főleg, ha halmozottan hátrányos helyzetű és még kopaszodik is), hogy félelmetesebbnek látsszon.
A végeredmény nem meggyőző. Nagyhangú, sörözős, zabálós, pocakos kis férfiakat látunk, szerencsétlen esetben nőiesre kerekedett tomporral.
Társaságokban, bármilyen beszélgetés keretében megemlíti, hogy ő sportember és gyúrni szokott, éppen ezért nem dohányzik/iszik/drogozik. Természetesen a felsoroltak közül csak egy, legfeljebb két káros szenvedély elutasításával büszkélkedik el, a fennmaradó rossz szokások hírhedt rabja.
Idősebb Köpcösöknél feltűnő a homlok megnyúlása, a hamiskás mosolyt kölcsönző kefebajusz, a kényelmes nyilasis rövidnadrág és a hosszanti csíkos atlétatrikó viselése otthon, valamint a Társaság szabad ég alatti összejövetelein.
Sportoló múltját idéző lábaival ellentétben a gömbölyű sörhas mostanra már jól kifejezett a betűrt atlétának köszönhetően. Agresszívabb, culágerkedő képviselőinél természetesen ne lepődjünk meg a klasszikus "börtöntetkó"-kon, stilizált szíveken, futballcsapatok és nők nevein.
Ő is szereti erejét fitogtatni: izmait favágással, cipekedéssel - strandon mellúszással - durrantja be, a verejtéket pedig gondosan túlhajlított karokkal törli le homlokáról, így ugráltatva még mindig tekintélyes bicepszét. Szeret nyújtózkodni, bemelegítő gyakorlatokat végezni, egyszóval bármit, amivel (szerinte) elismerő pillantásokat csikarhat ki.
Férfitársaival szkanderozik, emelgeti, ropogtatja őket, a társaság hölgytagjait pedig meglepetésszerű vállmasszázzsal kényezteti.
-Na Kingus, jó, mi? Ilyet nem tud a Robi, gondolom!
-Hohohohó, Robikám, viszik az asszonyt, és ezt te így hagyod?
-Hagyd csak, marad a gyerek, ha játszik. Legalább az előkészületi munkálatokat elvégzi helyettem a Karcsika. Kareszkám, lassan elég lesz, hagyd nyugton a nénit, a Maci már öblöget, lövik a pizsamát!
Az utolsó 100 komment: