MLM - a modoros piramisjátékok

2009/01/03. - írta: Modor Tibi

Pálinkás jó estéket! ;-)

Még jó régen, ifjonti hévvel olyan kijelentésekre ragadtattam magam, hogy:

Ez a blog az általunk, általam modorosnak (ezáltal kerülendőnek és megvetendőnek) ítélt szófordulatokat, kifejezéseket, viselkedésformákat fogja tárgyalni.

Jóskával minél többet foglalkozunk a modorossággal, annál inkább tudatosul mindannyiunkban (remélhetőleg Bennetek is), hogy bár mi ténylegesen kerüljük a leírt megnyilvánulásokat a való életben, de megvetendőnek csak kevés esetben tartjuk azt. A mindennapi modorosságot ugye főleg ismerősökről, családtagjainkról, szüleinkről mintázzuk és elnéző mosollyal a szánk sarkában véssük emlékezetünkbe a viccesnek, bölcsnek, eredetinek vélt szólásaikat, csinosnak képzelt ruházatukat.

Mi lenne velünk, ha hirtelen kikopna a bohó modorosság szép magyar nyelvünkből, imádott Hochdeutschunkból, miről bloggolhatnánk? Ugyanúgy hozzátartozik ez is a nyelvhez, mint a szleng.

Amit viszont mindketten megvetendőnek tartunk, az (tudjuk, a jó magyar szerző nem alkalmazza az alárendelő mondatszerkezetet) a 90-es évek eleje óta kisebb-nagyobb intenzitással terjedő MLM (Multi Level Marketing)-es szervezetek és mozgalmárjaik zaklatása.

Tibit a wiwen havonta legalább 2 ilyen bohóc kiszemeli magának.

Szia!
A fényképed alapján - mivel  szimpatikusnak tűnsz - vettem a bátorságot arra, hogy
így  ismeretlenül is megkeresselek.. Remélem, hogy nem veszed tolakodásnak a levelemet és az ajánlatomat.

Egy dinamikus, elég jól prosperáló vállalkozást vezetek a  wellness, fitness iparág területén, amely nemzetközi szinten működik. Kereskedelmi kapcsolatokat építek ki magánszemélyek,  cégek között,  elsősorban egészségmegőrzéssel, szépségápolással, prevencióval, vezetőképzéssel, piacszervezéssel foglalkozom.

Az elmúlt 1-2 évben óriási fellendülés történt ebben az iparágban, ezért létrehoztunk egy nagyon jól működő technológiát, nagy jövő elé nézünk.
2009-ben van egy nagyobb projektünk, amihez szükségem van még néhány céltudatos vezetőre.  Elsősorban,  jó kiállású, megbízható, talpraesett, vezetői ambíciókkal rendelkező személyeket keresek.
...

Tibi ezért bosszúból (név nélkül) szemezget a bemutatkozásából is:

Jézus a példaképem, Isten fogadott gyermeke vagyok. Megtaláltam a Boldogságot az életben Jézuson keresztül. Imádom a családomat, férjemet, gyermekeimet, akiket  hitre, és az Örök Életre nevelek.

IMÁDOM A MUNKÁMAT!
A ... céggel együttműködve minden álmom valóra válik.  Első jogdíjas igazgatóm ..., akire nagyon büszke vagyok.

Gyerekeim focikarrierjére koncentrálok minden energiámmal, használom a "vonzás törvényét".

Ez csak egy kiragadott példány a sok közül.

Általános jellemzője az MLM-es zaklatónak, hogy az üzenőfalat vagy a Darnel-tréning jótékony hatásairól, vagy csak simán az ismerősei apróhirdetéseivel másolgatja tele. Beteges mértékű társaság és pozitív visszacsatolás iránti igényét a kis szubkultúrájában próbálja kiélni mérsékelt sikerrel. Még súlyosabb megnyilvánulás az, amikor az MLM-mozgalmat bármilyen egyházi-gyülekezeti aktivitással kombinálja.

Ez már Az! És ennél azabb már nem lesz. Hogy nincs mire várni.
Örülök, hogy Vagy!

Tibi inkább most nem linkel, pedig lenne hova. Akit bővebben érdekel a dolog, használja a google-t, sok cseresznyét!

Hamarosan újra jelentkezünk, de József és Tibor mostanság egy többhetes önismereti tréning keretein belül elvonul egy nyugis wellnesshotelbe, hogy még hatékonyabban tudjon 2009-ben is értékesíteni!

Na csőtészta, nyomás szavazni 2008 Arany Farmermellényére, ifj. Farkas Gyula első helyezése még behozható! :-)

Címkék: mlm munkahely
169 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ssüni 2009.01.04. 15:04:29

:) :) kész. Hogy forgassuk ki a szavakat című rovatunkat hallották. Ha már a modorosságnál tartunk. :)

tibiniki 2009.01.04. 15:08:57

@Modor Tibi: Vannak visszataszító módszerek melyeket egyes cégek alkalmaznak, kihasználva tudatlan, rászoruló embereket. Napi 1-2 órai munkával valóban nem fogja senki elérni az említett jövedelmet, de néhány általad elfogadhatatlan módszerekkel dolgozó ember miatt ne ítélj el egy olyan üzleti formát, ami csak Magyarországon évi több tíz vagy százmillió Eurót mozgat meg.

ssüni 2009.01.04. 15:12:50

különbség van az ajánlás és az között, hogy igénybe is kell vennem a szolgáltatást. Az ajánlásért nem kap pénzt senki, sem a fodrász, de a barátom.

tibiniki 2009.01.04. 15:21:10

@ssüni: Így van. Valaki mutat neked egy lehetőséget,Te pedig eldöntöd hogy élsz-e vele vagy sem. Semmi sem kötelező. Moziba sem kötelező elmenni a barátoddal 300.000 Ft-os edényt sem kötelező venni egy disztributortól.

Miss Marple 2009.01.04. 15:26:57

@Modor Tibi: Nem úgy tűnik, hogy érdekes nyelvi lelemények érkeznek, csak az anyázás megint... Hiába a kérlelés és bíztatás.

Azért nekem a legszebb élményem egy harmadfokú ismerős porszívóbemutatója volt este nyolctól éjfélig. A szőnyegmosástól a rojtkefélésen át a szobaillatosításig mindent bemutatott már, nekem meg két gyerek bömbölt az álmosságtól a háttérben. És kétszer próbáltam kidobni, de nem sikerült! Megütni mégsem akartam... Bosszúból viszont nem vettem atkátlanító csodavizes porszívót hétszázezerért (bazmeg!), sőt, a további értékesítési láncba se szálltam be. És hiába követelte, nem adtam meg további három ismerősöm telefonját, mert nem akartam senkivel kicseszni úgy, ahogy az tette, aki az enyémet megadta. Modoros nyelvi fordulatokra bőséggel emlékszem, de semmi új az eddig felsoroltakhoz képest.

Nem vagyok jó mlm alany. És hipnotizálni sem lehet sajnos, amint ez bebizonyosodott.

belzebubó 2009.01.04. 15:37:57

@tibiniki! Értő,néma olvasás: egyes, leülhetsz! -ez elég modoros Tibi?

Telefon jön 10 év után volt osztálytárstól (gimiben egy szót sem váltottunk) gondoltam nagy baj lehet személyesen akar látni. Valamilyen kávézóban találkozó megbeszélve.
Modoros köszöntés,jaj de jó,hogy újra látlak,hogy ityeg? De jól nézel ki! (azt hittem most vallja be titkon imádott az isiben) Sokat dolgozol? Kevés a szabadidő az embernek már a barátaira sem jut ideje,nemhogy magára! Helyesek,bólógatok.Együttérzően.Eddig velem szemben ült,az asztal másik oldalán,helyet vált,mellém ül,felém fordul a felsőtestével,bal lábát átveti a jobb lábán.Jobb kezét a jobb vállamra helyezi, mélyen a szemembe néz.(akkor tényleg azt hittem megkéri a kezemet) Következett a fent leirt Tibi-féle szöveg.Keze végig a vállamon pihen szemkontaktust folyamatosan fenntartja (mint később kiderült egy közös ismerőstől,mindezt a Darnel-tréningen tanulta). Meghallgatom. Persze,majd hivjál,nagyon érdekes. Zavaromban rossz poénokat szórók,minden egyesen nevet és 20 mp-ként mellbe vág a könyökével,majd vicceimtől a térdét csapkodja. Régi gimis emlékek felidézésénél ugyanez,de kacsintással.Névjegykártya átadása. Hivlak,örülök,hogy láttalak és hidd el ez egyszeri lehetőség,ilyen sosem lesz,most épitjük a timet.Csak most,csak neked.

Miss Marple 2009.01.04. 15:42:17

@belzebubó: Yeaaaah! Ezzzzazzz! Ha engem régi osztálytárs megkeres, akkor a) nyolcadikos a gyerek, tegyem be a gimnáziumba, b) mlm-ezni akar. És NEM volt belém szerelmes a gimnáziumban.

belzebubó 2009.01.04. 15:46:01

@Miss Marple:
Ki anyázik itt?
Én megvettem, az egy Lux volt. Egész éjjel nem tudtam aludni,hogy mit is tettem akkor tudatosult. Kialvatlanságomban visszajött a fiatalember és szó nélkül visszaadta a pénzt és elvitte a gépet.

Lilienfeld 2009.01.04. 15:53:57

"Önnek is fontos a családja egészsége, uuugyeee???"

Ez a megfelelő metakommunikatív jelekkel övezve, hogy biztos lehess benne, utolsó felelőtlen gyerek- és szülőgyilkos vagy, aki szándékosan kiteszi a családtagjait az "állandó kimerültség", a "rossz iskolai teljesítmény", "a folyamatos megfázás", a "leromlott immunrendszer" , "a rossz alvás" következményeinek. Miközben "mérgekkel teli világban élünk", hiszen "régen nem voltak ilyen betegségek".

De te, rohadt szemétláda, még arra se vagy képes, hogy egyszerűen megvedd az ANYAGOT, ami ott van az orrod előtt, direkt idehozták neked a "tengerentúlról", hogy "megosszák veled ezt a fantasztikus felfedezést".
Természetesen "volt egy vásárlónk" akinek kinőtt tőle a haja, a feleségének elmúlt a hasnyálmirigyrákja ("az orvosok nem hittek a szemüknek"), a fiának elmulasztotta a pattanásait, a lánya lefogyott tőle, a maradékkal meg kifényezték a családi ezüstöt.

Egy kezdőcsomag a havi fizetésed feléből kijön, "rosszabb helyre is odaadjuk azt a pénzt, nem igaz?", természetesen "igen kedvező részletfizetési konstrukciókat tudnak felajánlani"

Steve the Great 2009.01.04. 15:54:56

@Miss Marple:
Ki kellett volna takaríttatni vele az egész lakást, ha már ott van.... :-]

Rendszeresen előkerülő nyelvi fordulat: Mik a terveid a következő 3-5-10 évben? Most itt a lehetőség, hogy megvalósítsd őket!

Miss Marple 2009.01.04. 15:58:05

@Lilienfeld: :):):) Gyanús ez a nagy tájékozottság! :) :) :) De szó szerintiek az idézetek! :):):)

Steve the Great 2009.01.04. 16:00:36

@belzebubó:
Esetleg nem röviddel érettségi találkozó után, ahol készülnek ilyen elérhetőségi listák? :)

váj mí 2009.01.04. 16:00:44

Hehe, így legyen ötösöm a lottón (no, elég modoros?), ahogy megmondám (ez is?), mennyi szemétláda mlm-es lepi el majd a blogot a cím miatt. :D (és ez is?)

váj mí 2009.01.04. 16:03:15

@Lilienfeld:
Á, ezt a Zepter is eljátsza a bipoláris fényű lámpáival. Ahogy modorosék mondanák: Nincs új a nap alatt! ;-).

belzebubó 2009.01.04. 16:04:30

@Steve the Great: Nálunk kitakaritotta az összes szőnyeget,ott volt egész délután ,ha kimondatlanul is de koszosnak állitott be. Az ágymatracok porszivózásánál és az atkák emlegetésénél és mutogatásánál (persze az nem az volt,mint később rájöttem)lett nyerő a helyzete. Akkor kattant be,hogy megveszem. Nem mertem elmondani a férjemnek,hogy befizettem az előleget és ezért hivtam vissza másnap,hogy visszaadjam a babaruhát.De minden jó ha jó a vége,vagy ;-)?

Miss Marple 2009.01.04. 16:05:45

"Hidd el, most nem az, hogy nekem ez pénz, érted. Én most neked akarok itt egy lehetőséget nyújtani, mintegy tálcán. Ez most nekem nem az, hogy keresek, érted, hanem hogy neked is, hogy jót tehess az emberekkel. Mert hálásak lesznek érte, mert segítesz nekik az életminőségüknek a megőrzésében és hát az előrelépésben. Mert érted, ez nem megy másképp, csak ha barátok között tudod a megélhetésedet is hogy úgy mondjam biztosítani. Mert itt barátok között leszel, érted. Minden hónapban egy hétvége a Sporiban, és marha érdekes dolgokat lehet hallani az előadásokon az egészségről meg a flavinokról. Nekem is, érted, a feleségemnek a fejfájása miatt mentünk el, és most már harmadik szintes menedzserek vagyunk. Úgy jön be a havi százötven, hogy ki se teszem a lábam a lakásból. Csak érted, az előadások, mert a barátokkal ott lehet találkozni."

belzebubó 2009.01.04. 16:21:54

Jut eszembe! Time Sharing nyaralási ajánlat,nem MLM,de hasonló. Ott a panelszöveg: "elcserélhető", "örökölhető",akár 100 év múlva is "megmarad a nyaralási jogod". Az szinte=tulajdonjog.Ház,Malagán húúúúú! Képek bemutatása.Értékesitő ott az asztalhoz jön,nem hagy felállni,mellémguggol!!! Én ülök ő guggol.

Volt még ilyen nyugdijasoknak szervezetten,általában télen, a holt-szezonban valamelyik balatoni volt SZOT üdülőben,de ott párnát és dunyhát árultak és adtak és ingyensütit,ingyenkávét és édes vörösbort.Szegény nagyim benyomva jött haza.Jött még egy szintetizátoros is,aki Aradszky és Szécsi Pali számokat dalolt a szünetben addig amig nem jött meg a kedvük a vásárlásra. Mágneses ágynemü,mert ettől múlik el a reuma a 80 éveseknek. Persze jött a beépitett nyugdijas és ott spárgázott egyet a többi rokkantnak,mindezt a mágnesen dunyhától.Voltak lányarcú értékesitő fiúk,akik jópofiztak és modoroskodtak a nagyiknak egész nap.
Jaaaaj régi szép idők!

telcsike 2009.01.04. 16:27:48

@belzebubó: Rainbow gépet vettünk , állítólag NÁZA fejlesztés és 100 évig bírja. 5 év múlva szétment a cső - egy új porszívó áráért vehettünk hozzá új csövet. Kirájj.

De! Az MLM javára lehet írni: anyám idióta barátnőjét lekoptatta rólunk, mert elment férjet találni az emvéjbe és talált is. Azóta nem lóg nálunk. Egy-null az MLM-nek. De úgy is jellemezhetem a helyzetem, hogy kisemberek-kisörömök.

belzebubó 2009.01.04. 16:39:16

@telcsike: NASA-nak már a Challenger-nél és a Discovery-nél is voltak gondjai...
Nem hiszem,hogy én a Lux-szal jobban jártam volna,mert mint kiderült a 60-as évek óta itt mifelénk az járja:"Nothing sucks like Electrolux."- csak én ezt eddig nem tudtam.

váj mí 2009.01.04. 16:40:19

@belzebubó:
Erről jut eszembe, egyik ismerősöm nagyija, valósággalé vadászta az ilyen túrákat. Elment 1-2 napra, jól érezte magát, és lófaszt sem vett. Így is lehet ;).

ssüni 2009.01.04. 16:41:21

Legszebb öröm a söröm. NA EZ MODOROS! :)

Steve the Great 2009.01.04. 16:43:52

@váj mí:
Jaja, van nekem is egy ilyen ismerősöm. Annyi a különbség, hogy ő nem nyugdíjasként, hanem ifjú, egyben kispénzű házasként a feleségével utazgatott így erre-arra.

Lilienfeld 2009.01.04. 16:44:25

@Miss Marple: é-l-e-t-m-i-n-ő-s-é-g, ez az, ez az!
Esszenciális fogalom, ennek egyenest a poszt címében kéne szerepelni!

váj mí 2009.01.04. 16:45:40

@telcsike:
Ne haragudj, de már azzal elcseszteték, hogy megvettétek azt a gépet. Tudod, húst a hentestől, hogy örökigaz legyek ;). Ami annyira hűdeakármi, hopgy normál kereskedelemben nem kapható, azért nem igazán érdemes pénzt adni, mert egyrészt alapból a többszörösét fizeted, annál, mint ha beslattyognál az MM-be vagy akármelyik hasonlóba (többet nem tud, biztos lehetesz benne). Másrészt pedig, garanciális időben (már ha van olyanja) is fizethetsz a cuccért.

váj mí 2009.01.04. 16:47:44

@Steve the Great:
Ezaz! Használjuk ki, az MLM-s faszságokat! :D

belzebubó 2009.01.04. 16:53:46

@Lilienfeld: Gyanús vagy te nekem!Nagyon tudod a kulcsszavakat.Az összes Dale Carnegie könyv megy kivülről?

váj mí 2009.01.04. 16:57:36

@belzebubó:
Ööööö... ki az a Dale Carnegie?

belzebubó 2009.01.04. 17:09:04

@váj mí: Gugli a barátod,Wiki a barátnőd ;-) Ez már volt mint modoroskodás?

Érdemes elolvasni a könyvcimeit. És az Amway a mai napig ezekből a 80 évvel ezelőtt megirt könyvekből tanitja a disztribútorait az eladási technikákra.

@Tibiniki: Gazdag papa,szegény papa c. könyv még mindig kötelező olvasmány MLM disztributoroknak vagy változott ez az elmúlt majdnem 2 évtized alatt és rájöttek változtatni kéne ha ez a beigért 20%-os piacrészesedési arány nem jött be eddig sem?

váj mí 2009.01.04. 17:30:19

@belzebubó:
Ne máááááááááááááár. Direkt nem akarok utánamászni gúgliban. Személyes élményekre vagyok kiéhezve! ;)
Egyébként, ha jól követtem a blogot, netes fórumok, chat (modoros) beírásairól még nem született poszt.
Modoros Tibi, itt a kiválló alkalom ;)! XD, OMG, ROTFL, OMFG és társai. Hajrá!

Lilienfeld 2009.01.04. 17:30:45

@belzebubó:
Naperszehogy, abból olvasták nekem az esti mesét! Rinocérosz üzletkötéssel kelek, Gerilla marketinggel fekszem!

Nesztek: ertekesito-oktatas.lap.hu/
[Felhívom a figyelmet kiemelt helyen szereplő Affinitás, Realitás, Kommunikáció dobozra - az ARK háromszög a méltán sikeres és elismert szcientológia egyik alapfogalma. Megcsavarva azzal, h. a linkek nem a hivatalos egyház, hanem az általa üldözött, szakadár (szerzői jogokat és ezzel az eh. anyagi érdekeit sértő) szabadzónás anyagokra mutatnak. Olyan ez, mint tejszínhabos tortán a koktélcseresznye. Nem kispályás a versenyző, ahogy mondani szoktuk a fiúkkal!]

ratman_ (törölt) 2009.01.04. 17:40:42

@tibiniki: Erre most akaratod ellenére rátapintottál. Igen, munka például a vasreszelés, de a fröccsöntés vagy a futószalagos gyári meló is, nem munka viszont az MLM, a direkt marketing, a telemarketing és a hozzá hasonlók. Legalábbis a szó történelmi (hegeli) értelmében. A munka mindenekelőtt termelőmunka, a legfontosabb társadalomformáló tevékenység. Valódi értéke csak a reáliának van (ld még real estate), a létrehozott dolgoknak. És szintén érték még az ezek létrehozására való képesség, tehát pl. a mérnök tevékenysége is munka. És a közvetlenül nem termelő, de a termeléshez nélkülözhetetlen tevékenységek, pl a rendőré is munka.
Nem munka viszont az, amit ti csináltok. A világ semmivel sem lenne rosszabb hely MLM-es hálózatépítők nélkül, sőt valójában kicsit egészségesebb lenne a gazaság, igaz nem sokkal, mert az MLM részesedése ma sincs 1% fölött. Ha néhányan meg is gazdagodtak vagy legalábbis jól élnek belőle, ez nem azért van, mert a közösség számára használható produktumot állítottak elő, hanem mert együgyű, szerencsétlen sorsú embereket becsaptak. Akiket egyébként nem sajnálok, mert akit be lehet csapni, az meg is érdemli, hogy becsapják. 50-es IQ-tól felfelé mindenki tudja, hogy a az eladhatatlan, sokszor bevizsgálatlan, méregdrága termékeket szinte kizárólag csak az újonnan belépők veszik és nem a kívülállók, a csúcson levők pénze ebből és a motivációs anyagok meg tréningek értékesítéséből származik.
Ti hálózatépítők paraziták vagytok, rákos daganat a társadalom testén, és az ilyet ki szokták vágni és elégetni.

Steve the Great 2009.01.04. 17:41:03

Kiváló olvasmány még ez a fórum is, igazi gyűjteménye a kiváló példamondatoknak: lapforum.lap.hu/forum.php?id=11221933

Innen is nagy kedvencem ez az idézet: "...minden mlm-es álma, hogy végre egy automatikus rendszer léptesse be az embereit, ne neki kelljen a nemeket elviselnie..."

Má' a munka is büdös? :-D

váj mí 2009.01.04. 17:57:51

@Steve the Great:
Naná, hogy büdös, azért MLM. Ahogy valaki írta is már, az MLM a baráti kapcsolatok pénzre váltása.
Személyes élmény. Volt valamikor egy haverom, aki ma már legfeljebb csak ismerős. No, ő követett el olyasmit, hogy az ismerettségi/haveri/baráti körét összehívta, és előadást tartott egy faxául immunerősítő készítménycsaládról, amit a dél-amerikai őserdők mélyén létező, korlátozott populációjú fák, gyümólcsők és egyebek kizárólagos koncentrációjából nyer az a cég, aminek ő kampányol. És csak kizárólag az. Maga a termék csakis azon a cégen keresztül volt elérhető, alaphangon is 5*-os áron a havi adag, mint ha az ember akár a legdrágább, akereskedelmben is kapható immunerősítő készítményeket venné. A havi több kila gyümölcs árának meg naná, hogy a 20*-osa volt :P.
No, azóta, az a haver, legfeljebb ismerős, és max az aluljáróban adnék neki pár forintot, ha ott koldulna.
No, és hát persze. És a Föld meg lapos, a tejtengerben úszik, valamint 4 teknősbéka tartja.

tibiniki 2009.01.04. 18:12:43

@ratman_: Tehát a termék előállítása-legyen az bármi is(kenyér, sör , hajszárító)-munka, de az eladása nem.Mert szavaidból úgy tűnik nem tekinted munkának a kereskedelmet.Hiszen a kereskedő nem állít elő értéket csak egy más által gyártott terméket juttat el hozzád.

Lilienfeld 2009.01.04. 18:20:57

@tibiniki:
A kereskedelem szakma. A manipuláció nem szakma.
Akkor se, ha sokat keresel vele.

belzebubó 2009.01.04. 18:24:28

Kigyüjtöttem pár panelt:

Meggyőzés:

"Ne kezdj vállalkozást úgy, hogy be állsz a sorba a többiek közé és várod a megrendelést!"
"Ha fontos az egeszseged.A penztarcadat meg mindig tele tudhatod."
"Lógj ki a sorból, hogy észrevegyenek!"
"Indulj el a jövőbe vezető úton!"
"Elsők közt lenni jó, de a leg jobb elsőnek lenni. "
"A sikert nem maga az MLM üzlet éri el neked, hanem te magad, ha megfelelően dolgozol.
"Érdekel egy teljesen legális interneten keresztül végezhető MLM tevékenység, amellyel akár több 100 dollárt is lehet keresni havonta, úgy, hogy még az örököseid is kapják!?"

Válaszok a nem-ekre:

"de biztos van valami rossz tapasztalatod ami miatt hamisan ítélsz."
"Szerintem egyáltalán nem vagy nyitott az ilyen típusú vállalkozásokra, mert nem akarsz meglátni és meghallani mások számára egyértelmű eredményeket."
"Kétlem, hogy tudnád, milyen, a sikeres emberek gondolkodásmódja, akkor nem azzal lennél elfoglalva, hogy szapulj másokat, hanem, hogy hogyan tudnád jobbá tenni önmagad és mások gondolkodásmódját és hogyan tudnál fejlődni. Mert hogy van hova fejlődnöd."

Aki olyan ostoba,hogy már a szüleinek sem jött be,de ő mégis megpróbálja,az megérdemli valóban. Darwin!!

"Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni. Egyik ismerősömtől hallottam hogy az mlm-ben mekkora lehetőségek vannak. Szeretnék jobban belelátni, és ha megtetszik egy cég akkor csinálnám is. A szüleim a 90es évek elején amway-eztek, de már azt sem tudom, hogy létezik e egyáltalán a cég. Ha tudnátok segíteni, hogy melyik céghez érdemes csatlakozni és milyen feltételekke, azt megköszönném. Budapesti vagyok."

@Tibiniki! Az ilyet aki pedig igy gondolkodik,azt kenték volna inkább a lepedőre:
"Mindenki azt kapja, amit vár az üzlettől.
Te a röhögést,én a pénzt."
Ezért a világmegváltó dumákat a nehéz munkáról és a társadalmi hasznosságról,inkább mellőzzük.

belzebubó 2009.01.04. 18:45:00

@tibiniki:
A jó kereskedőhöz betérnek,azok akiknek szükségük van az adott termékre.(Pl.: ha tejet akar venni) A kevésbé jó kereskedőhöz is, de oda kevesebben.
A kereskedelmi cégek arra képzik az értékesitőjüket,hogy eladja a terméket.Teszem azt,egy,kettő,tiz vontatót egy fuvarozó cégének mondjuk a Scania.Az értékesitő nem hivogat volt osztálytársakat, nem olyanokhoz megy el akiknek erre semmi szükségük és manipulálja őket,hanem olyanoknak kiván eladni akik hivták vagy akikről megtudja,hogy venni kivánnak az adott termékből.
Ezzel szemben az MLM-es tukmál(az áruját),sunyit (először el sem mondja miről akar beszélni),molesztál(kéretlenül hivogat) és nem elég ha megveszem a cuccát,még be is akar szervezni.Ha én pedig nem veszem be akkor akkor lehülyéz és azt mondja szellemileg retardált vagyok,mert nem értem meg.És ami a legjobban feldühit,hogy képzetlen és a piacismerete pedig egyenlő a nullával.A vezetőik pedig ezekkel termeltetik meg a saját pénzüket piramisrendszerben qrva drágán.Ezt vagy fiatalokkal,vagy lúzerekkel,vagy kilátástalan nyugdijasokkal elsősorban akiket ki is használ.Te hány éves vagy?

tibiniki 2009.01.04. 18:51:24

@Lilienfeld: A reklámokat nem tartod manipulációnak? Vagy a reklám nem szakma? Elhitetni egy mosóporról hogy csak ez, de ez aztán mindent kipucol sőt még újabbak lesznek tőle a ruháid. Ez a manipuláció. Te vettél már olyan dolgot amit nem akartál?

váj mí 2009.01.04. 18:52:12

@tibiniki:
Ja, a kereskedelem egy szakma. De ahhoz neked, a hozzászólásaid alapján, közöd nincs.
Az MLM, és más piramisjáték- elven működő akármi, nem szakma. Sőt, büntetendő cselekmény. Többek között Romániában is Igaz, ahhoz kellett egy teljes, 23 millás behülyítő Caritas-féle piramisjáték is a '90-es évek elején. Azóta az ottani hatóságok (gazdasági rendőrség, pölö), fokozottan érzékeny a piramisjátékokra és az MLM-re. Egy-egy ilyen társaság 1-2 hónapig ha életképes, egy-egy megyében, utána jön a média (mert az átvertek általában első szinten olvasói levélben jelzik, hogy "hűbasszameg"). És a Caritas óta a hivatalos szervek átkozottul gyorsan reagálnak a média ilyen jellegű jelzéseire.
Nem véletlen, hogy ott kevésbé tudták megvetni a lábukat az ilyen szemétládák.
Lehet, Magyraországnak sem ártott volna egy Caritas-féleség. Kevesebb embert tudnának behülyíteni.

Lilienfeld 2009.01.04. 19:01:11

@tibiniki:
Debizonyhogy annak tartom. És nem csak én. Tessék, olvasnivaló:
Jeffrey Robinson: Manipulátorok
Ballai László: A mezítelen marketing
olvasas.nagykar.hu/ekonyvek/1/17591.html
Vance Packard: Tékozlók
Rozványi Dávid: Titkos hadműveletek pénztárcánk ellen - avagy a fekete marketing könyve
Ez a legutolsó a legegyszerűbb, pont neked való.

váj mí 2009.01.04. 19:01:56

@tibiniki: 2009.01.04. 18:51:24
Normális ember a reklámok szerint sem vásárol. És bár Lilienfeldtől kérdezted, én azért válaszolok. Soha nem vettem olyan terméket, amit nem akartam.
Az MLM -értékesítés és reklámok között meg az a különbség, hogy egyrészt, a reklámozott áruk bármennyire is túlárazottaknak tűnhetnek, az MLM-termékek annál minimum 5*-ésebe kerülnek. Nem beszélve arról, hogy vagy nincs rájuk garancia, vagy a garanciális javítást is fizetheti a palimadár. Azaz, fogyasztóvédelmi jogokra magasról szarnak.
De hát ezt, te részletesebben és alaposabban tudod :p

LyukasBogrács 2009.01.04. 19:08:59

@váj mí:
Ja, igen, a lámpa!! Anyám folyton azzal nyaggatott, valahányszor beteg voltam, hogy: "Lámpáztál már?" Halál komoly. Ráadásul két lámpája is van, az egyik elfér a kézben, de a másik akkora, mint egy röntgenkészülék: nem győzőm rejtegetni a vendégeim elől, nehogy megkérdezzék, hogy mi az ördög az. A mandulaműtétem után mentem vissza kontrollra, előttem az anyám kezembe nyomta a lámpa prospektusát, hogy kérjem ki a főorvosúr véleményét. Nem kértem ki: orvos előtt nem akarok égni, anyámat meg nem akarom kiábránditani. Ha akarnám, se tudnám. De van még otthon annyi műanyag tárolóedény, hogy a kredencajtót alig tudom becsukni, vizesporszivó, ami viszont működik, de ennyi pénzért el is várja az ember. Csak azt utálom, amikor csak úgy magában bömböl a szoba közepén, mondván tisztitja a levegőt. A kozmetikai cikkeket a tévészerelő szokta házhoz hozni papirzacskóban, mert az ő felesége a dealer.

tibiniki 2009.01.04. 19:10:45

@belzebubó: 35 vagyok. A 90-es évek elején engem is kerestek barátok ismerősök az Amwayjel én is ugyanúgy elítéltem a módszert ahogy meghívtak egy találkozóra és nem is figyeltem oda az előadáson, nagy szarnak tartottam az egészet. 10 évvel később megismerkedtem a feleségem szüleivel akiket ha tetszik ha nem végig kellett hallgatni. Én csak mondtam nekik hogy az MLM ilyen szar olyan rossz. Kiderült hogy 12 éve semmi mással nem foglalkoznak.Akkor végre megértettem mi is valójában az MLM Azok a módszerek , hogy nem mondanak semmit valóban nem jók. Én ha elhívok valakit találkozóra, nagyjából tudja hogy miről lesz szó. Azért nagyjából, mert ahhoz hogy valaki megértse az mlm lényegét idő kell. Soha semmit nem fogok eladni olynnak aki nem akarja megvenni.
Hogy drágább a termék ha MLM-estől veszed? Az természetes hogy veszel egy házat 4-5%-kal drágábban, mert az ingatlanos annyit kér? Adott esetben akár 1 milla! Ha hitelt veszel fel 1.5-2.5% a folyósítási jutalék amit az az ember kap meg aki intézte az ügyletet, de te fizeted ki. Ha ez természetes, miért lenne káros dolog valakit megismertetni a pénzkereseti lehetőség egy számára ismeretlen fajtájával?

belzebubó 2009.01.04. 19:16:39

Elfelejtjük,hogy Mo-on van a legtöbb rokkantnyugdijas az aktivok számához viszonyitva Európában.10 milla vs. 800.000 rokkantnyugdijas ember,aki ilyen vagy olyan okból rokkantnyugdijban részesül és nem dolgozik (vagy feketén)
Amikor az Amway és a hasonló lehúzások a fénykorukat élték,azaz a kilencvenes évek elején, ezek az emberek voltak a célcsoport,mivel abban az időben (már akkor több mint 500.000-en voltak) 10.000 forintért százalékoltatták le magukat a rendszerváltás után a magánszektorban dolgozni alkalmatlan emberek.Nem hiszem,hogy a hivatalos szervek érdeke lenne ezeknek a cégeknek a piramiscégeknek a beszüntetése,mert a célcsoportjuk elsősorban úgysem az aktiv munkaképes emberekből és munkára hajlandók rétegeiből kerül ki.Ha nem is sok,de legalább valami jut nekik.

Lilienfeld 2009.01.04. 19:17:53

@tibiniki:
Oppardon, kérdésedre válaszolván: pár éve a gyógyszertárban sorba állva, ellenállhatatlan kényszert éreztem egy Aspirin C vagy micsoda pezsgőtabletta megvásárlására. Mert itt a taknyos november, mert mintha bújkálna is bennem valami, és a buborékok közé merülő citromszelet oly' nyálcsordító...
Még itthon is örvendezve fogadták a zsákmányt - aztán iszámoltuk, hányszorosába került ez a megszokott Chinacisal + C vitamin por kombónak.
Máig szoktunk ezen röhögni.
Kitalálhatod, mennyit fogyasztottunk azóta a kérdéses szerből.

váj mí 2009.01.04. 19:19:48

@LyukasBogrács:
Huuuuhhhh... ez komoly. Most itt, nem fejteném ki bővebben a véleményemet erről, mert ezt már megtettem a Munkahelyi terror blogon. Ha akarsz sírva röhögni, akkor olvasd el az "Óvakodj a Zeptertől" című posztot a blogon. Meg a kommenteket. Tanulságosan ...
Kozmetikai szerek... hmm, avon vagy oriflame? Mert ezt a kettőt még tolerálni tudom, ugyanis nem tipikus mlm. Az áraik nagyjából megegyeznek a szokványos kereskedelemben is kapható termékekkel. És ugyanúgy vannak akciók, mint pölö egy L'oreal terméknél, ugyanolyan árkategóriában, és én őszintén nem fedeztem fel különbséget egy oriflame giordani alapozo meg egy l'oreal alapozó között, ugyanolyan árkategóriában. Úgyhogy, ez még elviselhető. Nopersze, szerintem....

belzebubó 2009.01.04. 19:30:35

@LyukasBogrács: jajj! Egy MLM viktim a mamád!
Az enyém is vesz egy multi MLM-es banyától, Bionet és Amway kombóban,(mindennel foglalkozik )mert az öregasszony a tesóm szomszédja,ahol folyamatosan megy a buli hétvégenként és feljárnak a haverok, és anyám vásárlása fejében az öregasszony nem jelentgeti fel a tesómat mostanság,mert ezelőtt ez ment. Tehát kéz kezet mos alapon mindenkinek nyugta van. Viszont nagykereskedelmi mennyiségü Bleach mosószer és Glister fogkrém van nálunk a jószomszédság érdekében.

@tibiniki:szentül meg voltam győződve,hogy 22 éves nő vagy.

Lilienfeld 2009.01.04. 19:34:39

@belzebubó:
"szentül meg voltam győződve,hogy 22 éves nő vagy."- teljesen igazad volt. Csak egy 35 éves férfitestbe záródott.

váj mí 2009.01.04. 19:35:44

@tibiniki:
Miért káros úgymond "megismertetni"?
Mert ha ingatlanügynökhöz megyek, akkor már eleve számolok azzal, hogy drágáában veszem meg, mint ha a tulajtól kapnám. De én ezzel tisztában vagyok és tudom, saját, szabad akaratomból döntök így. 2009.01.04. 18:51:24
Amellett, az ingatlanügynök nem spammel iwiwen vagy más közösségi portálokon vagy a személyes mail-címemen a hülye ajánlataival.
És legfőképpen pedig nem akarja az ismerettségünket pénzre váltani (Emberi oldal, érted, emberi oldal! :P)
De persze, ezt te nem érted, ha egy mlm-s szarba házasodtál bele.

LyukasBogrács 2009.01.04. 19:42:31

@váj mí:
avon vagy oriflame?
Végül is mindegy. Az alapozó miatt ne fájjon a fejed. Ha már te sem veszed észre a különbséget, akkor más se fogja.

Továbbra is MLM! Ki ne felejtsük a PÉNZÜGYI TANÁCSADÓKAT! Akik minőségi életet élnek, és BNET-XX rendszámú terepjárókkal parkolnak a járdára.

"ismerek olyan házaspárt ahol a férj szakmája szobafestő, a feleség ápolónő volt és most évente legalább egy de van hogy két alkalommal utaznak all inclusive" Az én szememben ők még mindig csak szobafestő és ápolónő. És a "csak" itt és most szándékos.

dézi 2009.01.04. 19:42:31

@tibiniki: És mondd,anyád büszke rád?
Esetleg a feleséged a szüleire? Remélem,ha lesz egy kölköd találsz majd egy olyan munkát,amire majd büszke lehet szerencsétlen az oviban és nem kell szemlesütve mondania,hogy apám MLM ügynök.De biztos majd erre is kitaláltok egy frappánst megnevezést,ami jól hangzik a parasztfüleknek.
USA-ban ezt a fiatalok és az unatkozó családanyák csinálták,de nem mint életcél b+! És szerveztek Tupperware partykat,mert az olyan jópofa és még dumcsizni is tudunk.De mindezt kb. 40 évvel ezelőtt .Amway körön kivül erre ne nagyon verd magad,mert ha elfordulsz csak szánakozó pillantásokban lesz részed.

dézi 2009.01.04. 19:49:19

@tibiniki: És mondd,anyád büszke rád?
Esetleg a feleséged a szüleire? Remélem,ha lesz egy kölköd találsz majd egy olyan munkát,amire majd büszke lehet szerencsétlen az oviban és nem kell szemlesütve mondania,hogy apám MLM ügynök.De biztos majd erre is kitaláltok egy frappánst megnevezést,ami jól hangzik a parasztfüleknek.
USA-ban ezt a fiatalok és az unatkozó családanyák csinálták,de nem mint életcél b+! És szerveztek Tupperware partykat,mert az olyan jópofa és még dumcsizni is tudunk.De mindezt kb. 40 évvel ezelőtt .Amway körön kivül erre ne nagyon verd magad,mert ha elfordulsz csak szánakozó pillantásokban lesz részed.

Otto Normalverbraucher 2009.01.04. 19:54:45

Nem tudom, hogy modorosnak számít-e az alábbi reklámszöveg, de hogy parasztvakításnak első osztályú, ahhoz nem fér kétség.

B.kker, Padló- és Rongyszőnyegvizsgáló Intézet - a' la Zepter. LOL! :-DDDDDDDDDDDDDDDDD


www.aquajebbo.com/idx.php?sess_id=1201368294&struct_id=180

A Padló- és Rongyszőnyeg Vizsgáló Intézet kimutatta, hogy az átlagos porszívó tízszer több port bocsát ki magából, mint ami egy szennyezett város levegőjében található!

váj mí 2009.01.04. 19:58:59

@LyukasBogrács:
Mindegy, tényleg... mármint, hogy avon vagy oriflame, vagy l'oreal vagy palmolive vagy kallos vagy rimmel vagy nivea vagy dove. Az árkategória nagyjából megegyező, feltűnő minőségi különbségek nincsenek. Egy vízálló oriflame szempillaspirál semmivel sem tartósabb, mint egy maybelline, és ugyanaz az árkategória.
Ja, nem vagyok, sem oriflame sem avon értékesítő, csak próbáltam már a termékeket. Ha az avon sense tusfürdője 320 ft, a palmolive-lé meg 399ft, akkor esélyesebb, hogy az avonét veszem meg, mert annyira érzékelhető különbség nincs köztük. Sőt, a parfümök és eau de' toilette-k vonatkozáasában sincs. Már ami, a tartósságukat illeti. Próbálva ;)
Ezért, én nem is sorolom eztz a két céget e tipikusan lehúzós, 5*-ös árú , ugyanolyan hatású termékes mlm-s termékek közé. Ugyanannyiért vagy olykor kevesebbért, olykor többért (pár forinttal ) veszel meg egy*-egy terméket, mint a szokványos kereskedelemben. De nem 4-5*-ös áron. Hogy most az árrés x százaléka az avonnal/oriflammel üzletelő ismerősöd vagy a rossmann/dm kasszáját gazdagítja ... hát ez egyéni megítéles kérdése.
Azt viszont fenntartom, hogy semmilyen termékért sem érdemes többet fizetni, mint a szokványos kereskedelemben is kapható átlagár.

Húúúúúúúúúúú! A pénzügyi tanácsadók egy külön kaszt. No, azokat kellene a Dunába lőni seregestől, a Provident féle majmokkal egyetemben.

LyukasBogrács 2009.01.04. 20:18:08

@váj mí:
Engem is be akartak szervezni, egy ránézésre szimpatikus hölgy szólitott le egy állásbörzén, és hivott el egy személyes találkozóra a cég palotájába. Akkor bújt ki a szög a zsákból, amikor a találkozón rögtön le akart húzni a belépési dijjal: felajánlotta, hogy ha nincs nálam pénz (esküszöm nem volt), akkor az ottani számitógép valamelyikén elintézhetem az átutalást, mert akkor ott helyben ki is tudom nyomtatni a visszaigazolást.
Egyébként a szemebe hazudott, amikor azt mondta, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom, mert rá öt évvel egy kollegája keresett meg emailben. Neki már bőbeszédűbben adtam ki az útját.

belzebubó 2009.01.04. 20:21:37

A Provident féle uzsoracégeket már sok országban betiltották,illetve a pénzügyi törvény meg sem engedi a müködésüket. K-Európában bezzeg korlátlanul garázdálkodhatnak a legszerencsétlenebbek kárára.Ha a pénzügyminiszternek személyesen nincs érdekeltsége ilyen cégekben,semmivel nem magyarázható a müködésük mert mindenre hátrányosan hat. Legalja.hu.

LyukasBogrács 2009.01.04. 20:27:51

Előkotortam egy sikeres hölgy iwiw üzenetét, az adatlapján igy vall magáról:
"Az életet ha felvállaltuk, végig kell játszani!"
"Minden kockáztatással megtartod az életed, minden mással elveszíted!"
"A bátorság az, amikor csak te tudod hogy félsz!"
"Ha küzdesz veszíthetsz, ha nem küzdesz vesztettél!"
"A győztesek akkor is megteszik ha nincs hozzá kedvük, a vesztesek akkor sem ha van!"
"Változtatni nehéz, nem változtatni veszélyes!"

váj mí 2009.01.04. 20:31:32

@LyukasBogrács:
Bocsi, ne értsd félre. Nem védeni akarom őket, mi sem áll messzebb tőlem ( húú, de modoros).
Én fogyasztói szempontból néztem. Az avon/oriflame ismerőseim néha jó szolgálatot tettek, mert nő létemre utálok vásárolni. Viszont az árakat, átlagban, azért ismerem. Szóval, nekem szívességet tettek, hogy 320-ért házhoz hozták azt a tusfürdőt, amiért 399-ért mászkálhatnék a tescóban, dm-ben vagy rossmannban (így írják?). És egyéb kencéket.
Nem akarok én téríteni, félre ne értsd, de pölö avon/oriflame szinten még hasznos is lehet. Többször kaptam már több hétig kitartó ingyens parfüm mintákat tőlük. Ezeket mondjuk egy átlag dm-ben nem kapod meg akármennyire is törzsvásárló vagy, mert lenyúlják a dolgozók.
Ja, mondom, ugyanannyiért vettem termékeket tőlük, mint szokvány kereskedelmi áron. Úgyhogy nekem avon/oriflame szinten eléggé jó tapasztalataim vannak, fogyasztói oldalról.

Az is igaz, hogy engem nem próbáltak beszervezni sosem. Az ismerőseim tudják, hogy ú
gyse vagyok rá kapható, a hirdetések közül meg egyből kiszúrom. Ma már ...

belzebubó 2009.01.04. 21:03:19

@váj mí: Olvastam a Zepter sztorit,nem is vártam többet tőlük, MLM -ezek ennyit tudnak,öregeken nyerészkedni. Az a nevetséges,hogy azt az átkozott lámpájukat egy magyar nő találta fel már vagy 30 éve és attól lett a Zepter hires.

Gondolom ennek a szarházi Amway-nek kellett valami jótékonykodásra hivatkoznia,mert az mostanában menő.Látom a honlapjukon,hogy képes volt ez a hatalmas Euro-milliókat megmozgató multinacionális mammutvállalat 1 millió forintot adományozni az afrikai éhezőknek és még egyet a cunami áldozatainak és ez még most is fent van a honlapon,mint az "amire böszkék vagyunk". Kiemelve a honlapon. Már bocs,de egy valamire való vidéki lagziban összejön ennél több a menyasszonytáncnál a piros köcsögbe,mert nem akarják magukat égetni.Úgy látom az Amway-t ez sem érdekli.Képes kitenni ezt a megalázóan alacsony könyöradományt.Pfúúúúúj

belzebubó 2009.01.04. 21:33:59

Váj mi!
Most olvasom a kommenteket zepteres posztod alatt és egyikben azt irják le mi is ez a Zepter. Nem akartam elhinni,bár igaz ami igaz,kételkedtem,hogy svájci,azokra nem jellemző ez a fajta parasztvakitás és öregeken való nyerészkedés. Ez egy vannabi svájci aki Monte Carloban él jelenleg,de velejéig szerb.A cég pedig csak Kelet-Európában garázdálkodik.
en.wikipedia.org/wiki/Philip_Zepter

váj mí 2009.01.04. 21:39:39

@belzebubó:
Egyrészt örülök, hogy még egy embert vissdzatartottam a Zepter termékektől a posztommal. Tudom, ez nagyon "felvágósként", "dicsekvésként", "kivagyiságként" tűnhet álszerény-viszont-felszín-alatt-ezerrel-nyomulós napjainkban, de a francot érdekli. Akit zavar, jöhet egy kör puszira, én élvezem a visszaigazoló emaileket és kommenteket :).
Másrészt. Az Amway még istenes adakozás szempontjából, bár átkozottul kisstílű. Ahogy mondod, közepes kagzin oösszegyün az a zsé.
A legtöbb ilyen szarzsák azonban a legnagyobb és legszebb és legjobb teljesítményeként a kilóra megvehető "superbrand" címet tartja überallesnak. Amennyire lehet kerülöm a superbrand címkével ellátott szolgáltatásokat.

váj mí 2009.01.04. 21:42:36

@belzebubó: 01.04. 21:33:59
Svájcban van béjegyezve a vég, viszont a zerb az AMC-nél volt gyakornok. Nagyon sok mindent elmond ......

váj mí 2009.01.04. 21:43:35

Izé, a Szerb .. na ... franc a billenytyűzetembe :(

belzebubó 2009.01.04. 22:04:02

Zepter kést kaptam ajándékba egy nagyon szerény körülmények között élő erdélyi magyar ismerőstől még a kilencvenes évek derekán.Úgy hozta nekem mint egy rúd aranyat.Gondolom annyiba is került szegénynek. Arra is garázdálkodnak ezek.Itt is velem van a világvégén,bár használni nem sokat használtam eddig.4 kés és 1 élező.Venni tőlük ezek után végképp semmit.

Miért nem csinálnak ezekről a cégekről és lenyúlásaikról a feketemunkáról,az angliai számlára utalásról tényfeltáró riportot? A 4 Mancs az igen,mindenhol lement. Ezekről meg kuss van.

feltételes reflex 2009.01.04. 22:26:56

én egyszer ráértem, és értékelve, hogy 5 percnél több munkát fektetett a megszólításomba ( kinyomozta, hogy földim, pl.) visszaválaszoltam egy ilyennek. csak két e-mail váltásba telt, és örökre lekopott.

egyébként válasz nélkül ki kell őket zárni.

ha pedig személyesen keresnek meg ilyesmikkel, azt a lehetőséget ki kell használni: korunk egyik nagy problémája, hogy nem tudunk nemet mondani. hát tessék, lehet gyakorolni.

belzebubó 2009.01.04. 22:45:20

váj mi! A legjobb az utolsó komment a Zepter post alatt!

Szerinte hiteles gyógyulások:

- a mentőben a megállt szívet újraindítja,

- a féléves agyhalottat újraélesztette, aki ma már szintén Zepteres eladó,

- az Alzheimer és a Parkinsont kórt is gyógyítja (szegény Reagen elnök ha tudta volna, de Michael J. Fox még nem késett el, szóljunk neki)

- újszülöttek lázgörcsét lehúzza

- a vérnyomást beállítja - ha magas csökkenti, ha alacsony megemeli

- az agyvérzés utáni bénultságot megszünteti

- a levest megízesíti, a vízet megnyugtatja (ívó és fürdőt is)

Néhány példa a hölgy üzletfeleiből:

- fiatal anyuka (32 éves), fiatalember (19 éves) baleset utáni kómájukat gyógyítatja egy-egy 400 ezer forintos lámpával (mondván az agyat is újraéleszti)

- Down-kóros fiút (80 éves nyugdíjas anyukájával él) szintén rábeszélte a lámpa megvásárlására.

Akkor szakadt el a cérna, amikor a 56 éves Parkinson-kóros édesanyámat is megpróbálta becserkészni. Én rögtön ellenkeztem, erre (a hátam mögött természetesen) megvádolt ez a becsületes kisvállalkozó, hogy azért nem veszem meg a lámpát, mert örökségvadász vagyok.


"Agyhalottak felélesztése Bioptron lámpával."Volt agyhalott jelenleg Zepteres eladó!!!!Na egy ilyenre kellene ráküldeni Igazságos Izom Tibit.

Lilienfeld 2009.01.04. 23:55:46

@belzebubó: agyhalott Zepteres eladó? Há' mind az, bakker!

LyukasBogrács 2009.01.05. 08:39:14

@váj mí:
Többször kaptam már több hétig kitartó ingyens parfüm mintákat tőlük. Ezeket mondjuk egy átlag dm-ben nem kapod meg akármennyire is törzsvásárló vagy

én már kaptam illatmintát parfümériában, nem kellett hozzá törzsvásárlónak lenni, elég volt úgy szólítani az eladó hölgyet, hogy "Kisasszony!"

scarlet ruby blue 2009.01.05. 10:32:22

Egyszer volt alkalmam valami MLM-es közkatona autójában utazni (kolleganőm ismerőse elvitt minket A-ból B-be a délutáni csúcsidőben). Nekem attól esett le az ékszíj, amikor mondta, hogy nagyon jók ezek a CD-k (nem tudom, mi a szakszerű megnevezésük: rábeszélési, értékesítési technikákról beszélnek rajta az "emberkék" vég nélkül, efféle okosságokkal, hogy "Nincsen lehetetlen, csak igazán akarnod kell!").

Szóval a pali A-tól B-ig ezt a CD-t hallgat(tat)ta velünk, és elmesélte, hogy ő igazán sikeres akar lenni, ezért vezetéshez, otthoni teszveszhez vagy csak esti pihenéshez csak ilyesmiket hallgat. Mielőtt reflektálhattam volna, hogy én inkább a könnyű/nehéz/bármilyen zenét vagy a csendet preferálom (vagy el tudok képzelni hangoskönyvet vagy nyelvleckét hallgató embreket is) - már tolta is a mondókát, hogy mennyivel hasznosabb lenne ez nekem is, mint egész este ülni a kereskedelmi csatornákat nézve (pacaltól és sörtől böfögve stb stb). *Na jó a pacalos rész a saját kiegészítésem.

Csendben ültem ott a dugóban, hogy ez mekkora sivár pöcsfejség már. (Vajon modoros is?) Eleve, milyen alsó kategóriás dolog egy vadidegenről azt feltételezni, hogy a tévé előtt tunyulás az egyetlen szórakozása.

schokobanane (törölt) 2009.01.05. 10:35:03

LyukasBogrács 2009.01.04. 20:27:51

Csapjuk még hozzá gondolatban, hogy "A kifogás a gyávák eszköze", sőt "Bátraké a világ!", és máris teljes ez a szép csokor. Mindig elképedek, amikor valaki az "Aki mer, az nyer!" szólást ennyféle külalakban meg bírja fogalmazni. Nyelvünk gazdagsága, úgylácc, nem ismer határokat. :P

belzebubó 2009.01.04. 22:45:20
Az AIDS-et nem gyógyítja? A rák terjedését nem állítja meg? Meg se veszem!

Amúgy szerencsétlen anyám is ezeknek a Zepter Bioptron lámpáknak a hívőtáborát gyarapítja. Több darabból álló komplett felszerelése van hozzá, már csak külön szobát kéne nyitnia, és járhatnának hozzá a betegek. Valahányszor valaki hazalátogat, obligát jelleggel mindig alájuk kell feküdnie, mert "felgyorsítja a nátha ás az influenza lefolyását, enyhíti a köhögést, csillapítja a fejfájást, a menstruációs görcsöket, a hát- és derékfájást, megszünteti a reumát, az izomfájdalmakat, javítja a bélműködést, begyógyítja a sebeket", meg mittoménmégmitcsinál, egyszóval kész házi Jézus. Egyszer végigolvastam a tájékoztatót, csak azon hökkentem meg, hogy lehet, hogy a világban még léteznek egyáltalán betegségek ilyen kütyük mellett.
(Mondjuk érdekes, hogy amíg anyám hívott, folyton köhögött a telefonba, meg fújta az orrát. Úgylácc, a házi Jézus is elkapott valamit, azé' nem szuperált olyan tökéletesen.)

scarlet ruby blue 2009.01.05. 10:46:58

Kedvenc tukmálós mondatom pedig a következő:
"Van fogalmad arról, mennyi méreg kerül nap mint nap a szervezetedbe?" (ford.: Vegyé' tőlem vitamint bazmeg, oszt jó lesz.)

Wagner Úr 2009.01.05. 11:18:58

"Nem beszélve szerencsétlen együgyű nyugdíjasokról, akik megveszik többszázezer forintért a Zepter-edényeket, mert MÉG ÖRÖKSÉGNEK IS KIVÁLÓ!"

:-)

Ez zseniális, nem hiszem el, hogy ilyen valakinek kijött a szájából :)))))))))))))

Miss Marple 2009.01.05. 14:14:47

@belzebubó: Légy szíves a legrosszabbra készülj. A meglehetősen demens anyósomat bepalizták egy kétszázezres edénykészlet megvételére. Mire a férjem tudomást szerzett róla, már nem lehetett visszacsinálni. OK, érvényes szerződés, kurvaélet, nem lehet mit tenni, kifizettük. Aztán amikor egy olyan újabb remek ajándék átvételére szólították fel a mamát, amit az üzletkötő "elfelejtett" legutóbb átadni ötvenezer forint értékben (ezt tényleg lehiszi, aki nem Alzheimer-es?!), és a férjem is megjelent a randin, a csaj egy ordas nagy kamuszöveggel akasztotta hasba a férjemet, hogy nagyon nehéz az ajándék, nem hozta el Kispestről (vagy honnan), de üljenek le, dumálják meg, hogy egy további előnyös ajánlattal együtt intézzék ezt el. Itt a férjem még úriember maradt, Picsa Piroskát nem küldte el a vérbe, csak határozottan véget vetett a beszélgetésnek és felszólította, hogy a jövőben ne merje hívni anyósom telefonját. A napokban meghalt a szegény mama. Két nappal később zepteres hívás érkezett a telefonjára. A férjem felvette. És öt percre megszűnt úriembernek lenni. Ilyet én még nem hallottam az én drága galambepéjű, szelíd növényevő férjemtől. Szerintem a csajnak az agyába égett a telefon a túloldalon, úgy sistergett a férjem mondanivalója. Azt hiszem, nem kellett volna egy gyászoló férfit zavarniuk.

Persze nincsenek illúzióim, bizonyára még sok bolond öregasszonynak lesz múlhatatlan szüksége kurva nehéz acéllábosokra hőmérővel a tetejükön. "Már az életminősége javulása végett, teccik érteni a néninek."

Lámpát kellett volna venni, mer az a rákra is jó, ugye-ugye, látod-látod.

Miss Marple 2009.01.05. 14:15:27

@Wagner Úr: A fenti soraimat a te figyelmedbe is ajánlom! :)

belzebubó 2009.01.05. 15:33:04

@Miss Marple: De Tibiniki ezt nevezi szakmának és állitja be magát mint hasznos embert. Aki az MLM cégeknél hülyiti a népet és pár év után nem csömörlik meg,annak súlyos személyiségproblémái vannak vagy olyan ostoba,hogy fel sem fog semmit sem a körülötte zajló dolgokból,csak azt,hogy alkalmatlan bármire de igy legalább el tud menni évente egyszer last minute-ben a tengerhez és küldözgetheti a képeslapokat a nyomorultja!Megértem,ha valakit bepaliznak és belép,de ha nem látja át egy idő után ez miről szól,akkor megérdemli,hogy igy nyilatkozzanak róluk mint
ratman_ 2009.01.04. 17:40:42 és olyan legyen a társadalmi megitélése a kártékonykodásának,mint amilyen ma.
Ez nem szcientológia,innen el lehet menni,senki nem fogja üldözni,ha kilép.Nem emberhez méltó amit tesznek és teljesen kivetköznek magukból, elvesztitik a tisztességüket és méltóságukat.Más nyomorán nyerészkedni,barátokból pénzt csinálni,szánalmas az egész banda.

És ellentétben veled tibiniki ez nem az amire manapság azt mondják Mo-on egyes emberek,hogy ügyes! Az az ügyes aki a maga erejéből ért el valamit,nem pedig mások betegségén,kiszolgáltatottságán vagy nyomorán nyerészkedik.Akkor jó egy üzlet,ha mindkét fél jól jár.
Az MLM nem az.
Jajjj de sokat moralizáltam már megint modoroskodás helyett.

Férjed legalább "megköszönte" a macának az örökségét a neki kijáró hangnemben és azt,hogy amire kérte betartotta,nem hivta a szerencsétlen,beteg anyját...megérdemelte!

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.01.05. 16:41:05

Eszembe jutott még egy jó rábeszélős jelenet, ami tele van MLM-ben érvényesülni kívánók számára hasznos ferdítésekkel, manipulációval, demagógiával, kognitív disszonancia csapdával, eldöntendő kérdésekre korlátozott interakcióval, meg még a faszom tudja milyen ragyogó kommunikációs eszközökkel:

SHOP-STOP című film, amikor a "Chewys rágó" ügynöke egy kivett rákos tüdővel besétál a boltba, elkezdi gyilkos nácinak nevezni a dohányterméket áruló pultost, a végén már 20-an dobálják cigarettákkal, hogy meg akarja őket ölni, míg le nem bukik a joviális úriember, hogy valójában rágóügynök. Fennséges.

janomano 2009.01.05. 18:58:22

Jóestét kivánok, megjöttek a fehérvári huszárok! :-)

Több szempontból sem értem az itten (és máshol) kavarodó szarvihart mlm ügyben:
1. Sokan átestünk rajta ifjú korunkban, mint a kanyarón és a trabanton. Mégsem maradt a legtöbbünk kanyarós/tarbantos. Van aki úgymarad: záksón...

2. Egy bizonyos igényt elégít ki. Ha nem így lenne, eltűnne a föld színéről. Azzal meg ne jöjjön senki, hogy felesleges szarok. A tacskó is 99%-ban felesleges szarokkal van tele.

3. A kereskedelem igenis munka. Aki nem így gondolja, szivesen átadom neki a következő évváltáskor a gépem, hogy nyomkodja 2-3 napon keresztül, amíg a többiek másnaposak (meg én is). :-)

4. A jó kereskedő igenis a kapcsolataiból él. Most nem a közértesekre és a multikra gondolok. Persze nem mlm és telemarketing tempóval, de a partneri (nem családi/baráti) kapcsolati háló a kereskedő legnagyobb értéke.

Modorügyben: az a baj, hogy ezek nem spontán megnyilvánulások, hanem betanult papagáj-szövegklisék, ezért nem is olyan eredetiek, mint egy igazi megabrutál-totál-anál modor-Dzsoni. :-)

kisztihand

janomano 2009.01.05. 21:17:33

Némiképp offtopic, de kell.
Zenei, vagy zenekritikai modorosságok.
(Mondjuk bármilyen kritikát olvas az ember, talál.)

"...másfelől egy értékes, ízig-vérig 20. századi, közönségbarát kompozícióval színesítette a hazai hangversenyélet palettáját."

és akkor már ide kivánkozik a momus szilveszteri
bakiparádéja is (csak írás, nem kell félni):

www.momus.hu/article.php?artid=4993

Sokat rötyögtem rajta. :-)
röty-röty

ssüni 2009.01.05. 22:43:47

@janomano: a tacskós szöveg baromi jó! Nem tudom abbahagyni a röhögést! :) Nem mellesleg igazad is van. Aki szarnak tartja, ne foglalkozzon vele, akit meg érdekel, elverheti a pénzét f**ságokra.

e_e 2009.01.05. 23:15:40

na vegre. mondom mar, hogy uncsesz az mlm, vissza a nyelvi vonalhoz, ide (is) spammelek en is, hogy eltereljem a temat. szoval ilyen temaju posztot kernek, ahol az ilyesmiket veszitek gorcso ala, hogyaszongya:

# Elverlek, mint zsugás a családi pótlékot.
# Leírlak, mint az áfát!
# Orrba váglak, mint Kohn bácsit a lengőajtó!
# Olyat bevágok, hogy elnyúlsz, mint a parlamenti ülés.
Megütlek, mint kábeltolvajt a nagyfeszültség!

# Nehogy már a talpalávaló húzza a cigányt!
# Nehogy már a szúnyog fújja a chemotoxot!

# Nem mindegy hogy kurvával vízben szexelni vagy kurvával szex közben vizelni.
# Nem mindegy, hogy farkasokkal táncoló, vagy táncosokkal farkaló.

-modor szempontjabol ugyebar keremszepen azert erdekes, mert milyen tipusu ember az, aki tarsasagban ilyeneket mond? ill., hogy ezeket ehhez elotte be kell tanulni.
elkepzelni is ijeszto.
na csokolades csoteszta, koszontem

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.01.06. 09:12:24



"Hogy drágább a termék ha MLM-estől veszed? Az természetes hogy veszel egy házat 4-5%-kal drágábban, mert az ingatlanos annyit kér? Adott esetben akár 1 milla! Ha hitelt veszel fel 1.5-2.5% a folyósítási jutalék amit az az ember kap meg aki intézte az ügyletet, de te fizeted ki. Ha ez természetes, miért lenne káros dolog valakit megismertetni a pénzkereseti lehetőség egy számára ismeretlen fajtájával?"

A haz: ertekes dolog es nincs kedvem vegigjarni Erdet, Csomort, barmit, hogy talaljak egy jot. Esetleg nincs ot napom szukiteni a keresest modszeresen hat hazra, amit tenyleg megnezek. A hitel az letezo termek.
A mososzer, a sampon ebbol a szempontbol szamomra nem termek. A dm gazdasagos markai ezt siman lefedik. Labast a labasboltbol, ahol van harom marka, nem kell mindnbol ugyanazt venni... stb.

-Lefejellek: mint vak balna a tengeralattjarot, vasorru baba a magnesasztalt, reszeg capa a korallzatonyt...

Miss Marple 2009.01.06. 11:20:26

@e_e: leverlek, mint vak a poharat
meghajtalak, mint az u-szöget
kiváglak, mint egy papírbabát
(pl. egy hozzászólás) kétszer megy el, mint a jó kurva


A "csokoládés csőtészta" meg bóóóórzasztó!!!!

Balance Of Power 2009.01.06. 13:30:03

@belzebubó: Hehe, ilyen nalunk is volt, csak ott az asszony nem hivott fel kulon. Megvette az Amway kezdocsomagot 40k-ert, aztan rajott, hogy hulye volt, el is hajtotta a kontaktjat. Mondjuk azt mai napig banom, hogy mennyire lebasztam. De a velemenyem persze ugyanaz: tuzzel-vassal irtani ezeket!
Es termeszetesen reg nem latott kollegano volt a "beszervezo", akit mellesleg amugy sem birtam es nala nagyobb balfasszal meg eletemben nem talalkoztam. Amikor talalkozni hivta a paromat, meg is jegyeztem: ugy tudom, nem voltatok olyan nagy haverok...

Balance Of Power 2009.01.06. 13:50:32

Akiknek edesanyjukat bepaliztak: miert hagytatok?! Anyosomnak is van lampaja, de az o fejet nem uvoltenem le a hulyesege miatt, raadasul evekkel ezelott vette. Anyamnak viszont igenis a fejere olvasnam a hulyeseget, mar bocsanat.

johnny drama 2009.01.06. 14:52:56

Az ilyen zepterlámpás ügynökök merre császkálnak? Vagy a porszívósok, az főleg érdekelne mert nagy a kosz, de ide az új házunkba még egyszer sem csöngettek, de ez lehet, hogy a két rotink miatt van :)

Amúgy modorosság, anno decibel (:P) fociztam, volt egy edzőnk, akinek voltak hasonló beszólásai, mint fiam, kevés volt ez mint sz.rban a c vitamin, vagy szerette emlegetni, hogy még egy rossz lövés és olyat kapsz, hogy nyulat fogsz :( Ja, és pláne, annak ellenére, hogy teljesen magyar volt, szerette mindenki nevét "szerbesíteni" volt tehát Kovácsovics, meg Gyeneics, etc... és ilyenkor mindig hangosan röhögött a szerencsétlen.

ratzinger 2009.01.06. 17:55:59

Ha nem vagyok windischgraetz: mikor lesz már új poszt? Ez emelem már nem poen.

LyukasBogrács 2009.01.06. 23:07:13

Valamelyik sötétedés utáni rádióműsorban adott interjút egy szexipari melós, na, ő zengett ódákat a cepter masszírozóról. Jó tudni, hogy mire a legalkalmasabb. Mármint a masszírozó.

schokobanane (törölt) 2009.01.06. 23:48:13

@Balance Of Power:
Én megtettem. Persze már későn, mert ritkán látogatok haza, de amikor egyszer megtettem, már ott volt a sok kütyü, anyám meg az "egészséges életért" lőzung lázában égett.
/Az volt igazán a kínos, hogy éppen anyagi nehézségeim voltak, és az utolsó személy volt, akitől kölcsönkértem volna, de nem volt más választásom. Azt mondta, nem tud segíteni, mert volt ez a sok kiadása (itt széttárta a kezét, mutatva a lámpákat), meg egyébként is ilyen oxispréket vagy mialóbrokit kell vennie a lámpákhoz, amelyeknek flakonja kemény ezres zsetonokba kerül. Valószínűleg, így most belegondolva, ezért is olyan ellenszenvesek nekem ezek a lámpák :)/

feltételes reflex 2009.01.07. 23:06:54

Mi egyszer, a '90-es évek elején elmentünk zepter-bemutatóra. Ismerős beszívta, kellett hát a házi közönség, pillogtunk is illedelmesen sőt megkóstoltuk a csodaedényekben főzött kajákat is. Utána meg jól letoltuk páran a csajt. Nem a bemutató miatt, hanem mert elfelejtett minket tájékoztatni, hogy nem a két szép szemünkért, barátságból hívott meg. De azóta is röhögök a zepter HAMUZÓN, amit akkor ajándékba kapott a bemutatós embertől.

feltételes reflex 2009.01.07. 23:09:57

@schokobanane:

ohhh, csokibani, bocsáss meg és engedd el a dolgot...

de ha mégis segítségre lenne szükséged, tudok szerezni önsegítő könyvet, neked jelentős árengedménnyel. (és csak 10000 ft-ért kapsz egy szupi kezdőcsomagot csak tőlem, csak most)

feltételes reflex 2009.01.08. 03:43:07

izé. nem tudtok csinálni egy feljelentő rovatot??
annyi ötlet érkezik, máshova is.

pl. most annak, amit beírok, semmi köze a poszt témájához, de sürgősen szívlapátot javasolnék a "csöppet" szónak. Most akadtam rá, egyetlen siteon belül kétszer is kicsapta nálam a biztosítékot, és még az is lehet, hogy nincs vége, csak én nem bírtam tovább lapozgatni; íme:

"Néha csöppet sokan vannak"

"bátran felkereshető a hely, ami egy csöppet visszaidézi a (...)k fénykorát."

a kipontozást én tettem bele, szándékosan, az említett helyek védelmében.

erről a "csöppet"-ről kísértetiesen élesen ugranak be bizonyos nőnemű egyedek, elsősorban vidéki egyetemisták, akik a mondanivalójukat finomkodva, kissé álmodozó tekintettel közölték, érzékeny lelkük kihangsúlyozására minden eszközzel rájátszva próbáltak egyszerre cizellált entellektüellnek és nem utolsósorban izgalmas nőnek látszani.

A pasik meg, akik "csöppeznek", szeretik a gyerekeket, de a fogyatékost azonnal intézetbe dugnák, szeretnek túrázni, de csak minimum a Tátrában (amúgy már átálltak a vitorlázásra és a téli síelésre) A kora '90-es években tuti hogy a Mezzoforte nevű nyálformáció volt a kedvencük, később salsára és olasz vagy spanyol nyelvórákra jártak. Némelyikük látens meleg (itt véletlenül sem a melegséggel, hanem a latenciával ill. a gyávasággal van bajom) Ma mindannyian CSÖPPET szerencsétlen, szétcseszett életű barmok, amúgy büszkén viselt családapai-és legalább középvezetői státusszal, akik a Tesco-ba járnak hétvégi program gyanánt, és folyton panaszkodnak a hiteleik miatt.

Én meg csöppet túl sok "és"-t használtam... Hiába, _Csöppet_ fel...tam az agyam, szorri.

LyukasBogrács 2009.01.08. 22:47:23

@Balance Of Power:
Már nem laktam anyámékkal, amikor a lámpát vette. A családi kiadásokba pedig nem volt beleszólásom soha. Amikor kevés volt akkor azért, amikor meg jutott, akkor meg azért.
De a cepter bemutatóra még élénken emlékszem nálunk, akkor még újdonságszámba ment, mint minden egyéb hülyeség.
Ki kellett előre fizetni a többszázezret és csak fél év múlva szállították le a fazekakat. Hát igen, cepteréknél többet tudtak a likviditás-menedzsmentről, mint a naiv vevők.
Aztán jöttek sorba a cepter tányérok, tálak, otromba evőeszközök, fém borospoharak, lámpák, masszírozók, porszívó, tökömtudja...

Nem a pénzhiány a legnagyobb gond, hanem az agyhiány!

Balance Of Power 2009.01.09. 11:11:53

@LyukasBogrács: Mindenesetre orommel olvasom, hogy a szuleid nem tartoznak a kisnyugdijasok koze ;))) En anyam mindig a Reader's Digest-tol rendelt regebben mindenfele szart, neha manapsag is, ezert is mindig lebaszom.

De egyebkent akkor mondtam azt, hogy soha tobbet nem fogom a nyugdijasokat sajnalni, amikor egy kirandulos termekbemutaton (igen, en is voltam olyanon, de csak a kirandulas miatt) ugy vettek a 200 ezres bioagynemut, mint a cukrot. Igaz, sokan reszletre, de az akkor is 20 ezer volt havonta - 5 evvel ezelott...
Erdekes, mintha mostanaban nem lenne annyi kirandulos nephulyites, mint regen. Legalabbis a postaladaba nem dobnak mar semmit.

LyukasBogrács 2009.01.09. 11:43:17

@Balance Of Power:
Most mar azok!
Meg kozepiskolas koromban rendelt anyam original, eredeti, mindenttudo bomber-dzsekit valamelyik napilapbol. Kuncogtak is rajtam az iskolaban, amikor meglattak benne. Aztan emlekszem egy teflon serpenyore is, aminek a kellos kozepen volt egy kurto-szeru nyilas. Epp csak fozni nem lehetett vele.

Tudod, engem ugy neveltek, hogy anyad mindent jobban tud, neki mindig igaza van. Csak keson, nagyon keson derult ki, hogy mennyi mindent nem tud, mennyi mindenhez nem ert. Az ilyen emberrrel nem lehet mit kezdeni, hagyni kell elni a sajat bepallott, kisstilu, kozepszeru vilagaban. Csak ott erzi jol magat.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.01.09. 12:06:02

@LyukasBogrács: TVR7 hátoldalán voltak ezek a Home shopping-hirdetések: Whisper 2000 (lehallgatókészülék), túlélőkészlet, bombázódzseki, kronométer, hogyan legyen gazdag-sovány....

Balance Of Power 2009.01.09. 12:43:56

@Modor Tibi: :D
A lehallgatokeszuleket mar csak azert sem ertettem, mert elvileg olyasmi is volt odairva, hogy nem szabad konkretan masok beszelgetesenek kihallgatasara hasznalni.
Ha meg tv-nezeshez akarta vki hasznalni, hogy ne zavarja a masikat, akkor sima fullhallgato miert nem jo?

Balance Of Power 2009.01.09. 12:47:59

@LyukasBogrács: Akkor hogyan hirdettek a serpenyot? ;)))) De ugyanez megvan ma is, TV shop uzletek vannak, egy idoben Sztankay Istvan volt a reklamfigura. A krumplihamozot magam is nezegettem, de az asszony nem engedte, hogy vegyek. Pedig mondom, milyen fasza, hogy beledobalom a krumplit, az meg meghamozza. Aztan nemreg hallottam valakitol, hogy nem is hamozza meg rendesen ;))))

Sztem minden szulo igyekszik ugy nevelni a gyerekeit, hogy "nekem van igazam, mert en vagyok az anyad/apad", de felnottkorban azert meg lehet probalni terelni a szuloket. Tudom, hogy sok esetben szinte lehetetlen, de vegulis egy ido utan megfordul a felelosseg: a gyereknek kell figyelnie ra, hogy a szuloje ne vegyen pl. olyasmit, amire nem feltetlenul telik.

LyukasBogrács 2009.01.09. 14:21:03

@Balance Of Power:
Elkanyarodunk az MLM-tol a konzumidiotizmuson keresztul a gyerekneveles fele. Ami nem baj, mert mar allitolag keszul a szuleszeti / gyereknevelos poszt. Remelem nem marad ki belole a koldokzsinorver-lefagyasztas "valamire csak jo lesz" alapon.

cd-r 2009.11.23. 14:02:16

kolléganő lelkesen köszön egy hombrénak aki épp elmegy mellettünk. kérdezem:
-ki volt ez a tag?
-a porszívóügynökÖM !

:O
süti beállítások módosítása