Ha pénz van, minden van

2020/08/07. - írta: Modor Tibi

Kedvenc posztunk a kedvenc időkből. Nosztalgiázzunk együtt:

Valahogy úgy alakult, hogy ciki a társadalom kiválóságának lenni. Aki erős, az köcsög kidobó, aki szép, az büdös kurva, aki egészséges, az rohadt mázlista, aki meg okos, azt jobbik esetben megverjük, rosszabbik esetben nem is magyar. A legrosszabb azonban messze-messze a gazdagoknak: mind gátlástalan tolvajok, akik önmaguk gyarapításával párhuzamban tapossák a sárba embertársaikat. Elég ebből. Itt az ideje, hogy minden gazdag ember hangosan ki merje mondani: gazdag vagyok, és büszke is rá.

A boldog embernek öt dologra van szüksége: észre, egészségre, erőre, szépségre és pénzre. Van olyan, akinek egyikből sem jut soha, hanem mondjuk meztelenül, csontváz-vékonyan, torzarcú tüdőbajosként döglik meg Nyugat-Szudánban vagy a Nyugatinál az aluljáróban. Én szerencsére életem különböző fázisaiban voltam már szép, egészséges, erős, okos és gazdag is. Őszintén mondhatom, hogy ha ezek közül már csak egy lehetek az életben, akkor mindenképpen a gazdagságot választanám.

Először is ugye ha gazdagság van, akkor a másik négyre már csak alkudni kell. Erőre ugyan ma már tényleg senkinek nincs szüksége, de hobbiból azért nyugodtan lehet vásárolni mondjuk négy kurva nagy Caterpillar márkájú földtúró gépet, hogy letakarítsák az utat a kocsim előtt, és természetesen mind a négyet a létező legbrutálisabban kinéző állatok vezessék. A szépség ugye mindig is eladó volt, és most itt nem a plasztikai sebészetre gondolok, hanem a pinára. Eszet nem csak hogy lehet, hanem egyenesen muszáj is vennie a gazdag embernek, hiszen könyvelőre meg ilyesmikre mindig szükség van a vagyon kezeléséhez. Az egészség meg aztán végképp csak pénz kérdése: aki ki tud utazni a Mayo klinikára, az egyszerűen később fog meghalni, mint aki nem. Lehetetlen másként megfogalmazni: nekünk gazdagoknak annyira jó dolgunk van, hogy azt a szegények el sem tudják képzelni.

---

Én mindig gazdag voltam. Az első dolgok, amikre az életemből emlékszem, a Brazíliában töltött gyermekkorral kapcsolatosak, és nem, nem valamelyik riói nyomornegyedben laktunk. Az viszont, hogy van olyan, akinek kevesebb a pénze, mint nekem, csak a Kis János Altábornagy utcai általános iskolában kezdett feltűnni.

A nyolcvanas évek egyébként is roppant érdekesek voltak ebből a szempontból - bár nyilván volt olyan, aki ötvenháromban is banánt vitt tízóraira. Nekem például volt olyan síkesztyűm, amit az apám hozott Dél-Koreából, és érzékelve a levegő hőmérsékletét színt tudott változtatni. Tamáséknak nagyon menő akváriumuk volt otthon, Gábornak az apja hozott Németből eltörhetetlen órát, ami természetesen az első, demonstratív célból tartott földhözvágás alkalmával darabokra is tört. Ugyanakkor ott volt a másik Gábor, aki folyamatosan arról pofázott, hogy ők a létminimum alatt élnek, ami elég idegesítő egy hétéves szájából, és Aranka, akinek takarítónő volt az anyja, a nővére pedig tizenöt évesen szült, amiből én egyből megtanultam, hogy a szegények egyik legfontosabb jellemzője az ész nélküli szaporodás. Egészen biztos vagyok benne, hogy aki ma jár valami budai iskolába, annak már nem kell találkoznia ilyen szerencsétlenekkel.

(És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy ráztuk a rongyot, amikor valamelyik szülőin Marika néni megkérte az egybegyűlteket, hogy akik megengedhetnék, azok is legyenek szívesek, és ne adjanak déligyümölcsöt tízóraira a gyereküknek, nehogy a szegényebbeknek fájjon a szíve, akkor az én anyám volt az egyetlen, aki ezt komolyan is vette, és még akkor is almát vihettem csak, amikor már az a Mónika is narancsot zabált, akinek később gyereket csinált egy buszsofőr, de minden bizonnyal már akkor is rendszeresen dugta saját családja valamelyik majomszerű férfitagja.)

A kilencvenes években még nehezebb volt gazdagnak lenni. Emlékszem valami gimnáziumi magyarórára, ahol valamelyik Budmil-táskás szerencsétlen csaj hosszasan fejtegette, hogy ő utálja a gazdagokat, hiszen mindegyik tolvaj. Abban a gimnáziumi osztályban szerintem én voltam az egyetlen, aki minden évben legalább kétszer külföldön nyaralt, úgyhogy nekem kellett magamat kínosan érezni a hülyéje helyett.

Ekkor már szó sem volt a nyolcvanas évek osztályokon átívelő olvasztótégelyéről. A kilencvenes években a gazdag ember már el tudta intézni, hogy gyakorlatilag ne kelljen szegények közelében lennie. Megnyíltak azok a boltok, azok az éttermek, azok a szórakozóhelyek, ahova a szegény embereknek eszükbe sem jutott betenniük a lábukat. Én is azt vettem észre, hogy gyakorlatilag kikoptak mellőlem a szegények. Biztos rosszul érezték magukat, hogy ők nem kaptak autót a tizennyolcadik születésnapjukra.

Amióta dolgozom, cseppet sem érzem magam jobban a gazdag ember szerepében. Attól, hogy most már eltartom magam, egy pillanatig sem kezdtem el érezni, hogy milyen jól esik a saját magam által kisütött kenyeret megenni. Inkább csak rémülten hallgatom, hogy van, akinek lakáshitellel, autók törlesztőrészleteivel és egyéb anyagi akadályokkal kell megküzdenie. Ezek a dolgok nekem olyan távoliak.

---

A mai napig iszonyatosan feszélyez a szegény emberek társasága. Az nem zavar, hogy nincsen pénzük, hogy még egy olyan provinciális romhalmazban is, mint Budapest, a boltok tele vannak olyan termékekkel, amiket nem engedhetnek meg maguknak. Az elkeseredett, reménytelen küzdelmük fáj nekem igazán, a küzdelem maga, amitől azt remélik, jobbra fordul a soruk. Abban hisznek, hogy így végre ők is gazdagok lehetnek, és közben éppen a gazdag lét esszenciájából nem értenek meg semmit: a gazdag ember éppen attól gazdag, hogy az ég világon semmit nem kell csinálnia a pénzéért. Egyszerűen van neki. A mindennapi harc, a siker hajhászása 24/7-ben olyasvalami, amitől a gazdag ember mindig igyekszik egy kis távolságot tartani.

Gazdagnak lenni a legjobb dolog a világon. Aki teheti, próbálja ki.

Maximális tisztelet az egyszeri és megismételhetetlen és elszeparálhatatlan Matula magazin lángelméinek, a mai napig mindent Nekik köszönhetünk, tartjuk magunkat hűen tanításukhoz.

<3 <3 <3

6 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lorrh 2020.08.07. 21:29:40

Ez most is zseniális!!!

Holnap van két óra szabadidőm, úgyhogy kipróbálom milyen gazdagnak lenni. Csá lúzerek.

Burgermeister 2020.08.09. 07:05:41

Hol kezdodik a gazdagsag? Es akin nem latod de tele van dellaval?

Mitya Ivanov 2020.08.09. 22:36:13

ez nem irónia, ez nem a modorosblog. Ezt Bede pontosan így gondolja.

erol 2020.08.10. 19:22:47

"Gazdagnak lenni a legjobb dolog a világon. Aki teheti, próbálja ki."
Jó, hogy szólsz, erre még nem is gondoltam.

Kézműves robot eladó 2020.08.19. 20:29:24

Bede, 2015:
A MENEKÜLTEK KÖZÖTT SOKAN FIATALOK, JÓL KÉPZETTEK ÉS NAGYON MOTIVÁLTAK, TEHÁT PONT OLYANOK, AMILYEN MUNKAERŐRE A PÉLDÁUL MERCEDESEKET IS GYÁRTÓ CÉGNEK SZÜKSÉGE VAN."

Die Welt 2020:
A 2015-ben érkezettek harmadának van munkahelye, ennek a fele "Helferjob" (kb. közmunka). Tehát kb. 15%-uknak van rendes állása.

De Bede az objektivitás csúcsa, a független újságíró, nem ám fake news.