Az asszonyos asszony

2012/01/04. - írta: Modor Tibi

Az igazi nőn van mit fogni; real women have curves; az igazi férfiak a telt idomokat szeretik, csak a kutyák játszanak a csontokkal; ami szép, azt meg kell mutatni (de ez nem szép, csak sok); nagy táskába jó pakolni (de égő vele utazni) - és biztos folytathatnánk a bölcsességek soha véget nem érő sorozatát, de azért valahol érezzük az ellentmondást a folyamatos fogyókúrák és a "szeresd a (kövérkés) tested!"-mozgalmak átfedései között.

Hiszen csak mostanában kezdett divatba jönni a kóros soványság, az anorexia, a bulimia, a szépségfasizmus csontkollekciókat vonultat fel, már se mellük, se fenekük - egyik-másik tiszta izom, mint egy férfi, milyen világ ez? Pedig nézzük csak meg az elmúlt korok szépségideáljait: a willendorfi leletet vagy a rubensi idomokat már meg sem említem - de még a XX. század eleji szépségversenyek győztesei is egészséges, formás hölgyek voltak 160-170 centivel és 60 kiló fölötti testsúllyal. Ma kiröhögnék őket, ide jutottunk.

Pedig régebben megvoltak az igazi asszonyi értékek. Nem véletlenül jelenti azt az asszonyos, amit. Mert bizony a széles, ringó csípő, a dús keblek egyrészt a szülésnél és a szoptatásnál előnyt jelentenek - másrészt a férfiak tekintetét is sokkalta jobban vonzották mindig. A női gyengeség joga csak a kiváltságosok elkényeztetett udvarhölgyeit illethette meg, egy háztartást csakis szívóssággal, erős fizikummal lehetett ellátni akkoriban. Vizet hordani, almát szedni, rönköt hasogatni, az aprófát behordani, kacsolni, gallyazni, tyúkot levágni egy mai barbibabának lehetetlen lett volna. Ők általában 17-18 évesen sajnos el is hunytak valami betegségben - szomorú, de hát a természetes kiválasztódás...

A férfiaknak márpedig Asszonyra, Nőre van szükségük. Kell az a kis hájacska, az a kedves kis úszógumi. A pasik igenis szeretik a nőies halmokat, még ha manapság szégyellniük is kell a barátaik előtt... előbb-utóbb úgyis meglátják, hogy csakis egy asszonyos asszony tudja megadni nekik azt, amire vágynak. Amikor kis ápolt, gyűrűkkel és ízléses műkörmökkel díszített, dundi kezecskéiddel végigborzolod Kedvesed nyakát, azt az érzést nem cserélné el semmiért.

A női Öblös, a kövér Jutka! Ahogy nőiesen öblösen, gurgulázóan felkacag a sokadik cigaretta (ami állítólag fogyaszt) után is. A nevetés mélyről jön, átjárja a zsigereit, rázkódik a hatalmas test - rajta némi késéssel a hájréteg. Hasra feszülő pólóján a köldöknél jellegzetes törés, könyökére rálóg a húsos felkar, kivillanó derekán számtalan terhességi csík, kövérkés ujjain a bütykök helyén már lyukak - és trágár beszéd, altesti poénok, semmi finomkodás. Ő bármikor harsányan, részletesen elmeséli élményeit az aranyérvizsgálatról, gyomortükrözésről, gusztustalan szájsebészeti beavatkozásokról. Rövid hajat visel, arca piros, malacszerű, ódivatú szemüvegének szára alulról ívesen, a végén kettéválva csatlakozik bele az alul kevésbé ívelt cellulóz keretbe. Fontos: mindig öblös az orgánum - lehet akár sipító vagy rekedtes, de a teltség ott van a háttérben. Megmond, kinyilatkoztat, leteremt, kioszt, utasít, szervez - hiszen kiváló emberismerő és remek koordinációs készségekkel rendelkezik.

Meg a mamagésa-típus! Az igazi nő nemcsak nőiesen telt, ápolt, házias, hanem egyben misztikus is. Füstölők, illóolajok, mandalák, efemeridák, számmisztika, névmágia, kabbala, sorsszerűség - csupa rejtély és izgalom! És hiába próbálják titkolni a férfiak - mégiscsak anyapótlóra van szükségük néha, aki kicsit el tudja őket kényeztetni. És persze a szívükhöz is a gyomron át vezet az út: sütés-főzés, de leginkább sütés. Süteménykülönlegességek, egzotikus desszertek - selyemfűméz, kopra, arabica kávé, mangó, licsi, criollói kakaó  és kesudió. Ízléses öltözködés, visszafogottan divatos smink, gyönyörű frizura és szemek - csak a test, az kicsit olyan különlegesebb. Urát kényezteti, nevelgeti, hizlalja, itatja, gondozza, saját képére formálja.

Beletörődik, elfogadja, így szereti a testét? Többségében igen. Aztán becsúszhat egy-két 90 napos diéta, csodaprogram, léböjtkúra, futás, edzés (tudatosan építi, formálja testét, hogy tökéletes harmóniába kerüljön a lelkével), hogy aztán újra visszatérhessünk a ciklus elejére.

Címkék: nők megjelenés
152 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.01.04. 07:50:49

Az az igazság, hogy a kövérség génje volt a túlélés garanciája. Vannak ugyan genetikailag soványak (a többség nem ilyen) de azok elpusztultak mielőtt gépjüket tovább adhatták volna. Háborúk, járványok egyetlen túlélési módja volt a zsírtartalék, mert bár az utólsó 10 ezer évben már képes volt az embereiség élelmiszert raktározni, de a készletek igen gyakran gazdát cserélhettek.

A kövérség csak az utóbbi 100 évben okoz gondot, a technika biztosította a kevés mozgást (régen még a vérkisasszonynak is lift nélkül kellett felmenni a toronyba, a lovaglás közlekedési eszköz volt, nem sport).

A soványság divatja pont ugyan olyan, és onnan ered mint a barna bőrszíné.

Ezzel együtt ennek a dicsérete, hát mit mondjak finoman? Talán a savanyú szőlő kategóriába sorolnám.

la paloma de la rosa 2012.01.04. 08:24:03

Frengivel kell egyetértsek, fránya genetika.
Az alkatilag soványak irigylése titkon még belefért volna szerintem.
Azért az elején megijedtem, hogy rólam fog szólni, de a dundi kezecskénél megkönnyebbülten felsóhajtottam, hogy azért ez pár kategóriával feljebb van :D

2012.01.04. 08:24:04

De gustibus non est disputandum.

@Frengi: akkoriban izom is volt az embereken nem csak zsír.

blur7 2012.01.04. 08:35:50

Tegnap láttam ŐT, nadrágján hátul a felirat: "Mind My Gap". Csak a miheztartás végett.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.04. 08:36:50

A kövérség és a túlélőképesség gyakran együtt jár, de nem azonos a kettő. Van a sovány de nagyon szívós típus, aki mindig vékony marad, és mindent túlél. Egyik ükanyám volt ilyen, sose volt 50 kiló, egy főtt tojást kétszerre ette meg, szült vagy 6-7 gyereket (hence the vast numbers of távoli unokatestvérek, akiket ismerned kéne, kisfiam) vitte a boltot, miután megözvegyült és élt kilencvenvalahány évet.

Mondjuk attól is kész tudok lenni, amikor egy száznyolcvan magas, D kosaras melltartót hordó nőnek megírja a pinamagazin, hogy hetven kiló alá kéne csakrásodni. Naná. Meggyőződésem, hogy ezeket kismellű, ultramaratonista nők írják, hogy engem bosszantsanak. Egyik exem négy éves kora óta mindig táncolt valamit. Balett, dzsesszbalett, mazsorettcsoport, meg még mittudomén mi. Minden a helyén volt, (Egyedül az emeletről költöztek el, de ha az ember fiatal, akkor ilyenek felett - eleinte - elsiklik. ) mégis állandóan ment a fogyókúra. Azóta láttam róla képet, sikeresen le is fogyott. Az addig kellemesen gömbölyded, sudár termetű lányból, hosszú, szikár asszony lett. De van akinek így tetszik, tehát a világ attól még rendben van.

Édy, aki Endre 2012.01.04. 08:40:26

@Frengi:

"...régen még a vérkisasszonynak is lift nélkül kellett felmenni a toronyba..."

Elképzelem, amint a VÉRkisasszony (ez bizti Báthory Erzsébet lehetett) mászik felfelé. :)

mrbateman 2012.01.04. 08:44:45

@Frengi: Némileg ellentmondani látszanak ennek a tudományos megérzésnek, azok a lágert megjárt emberek beszámolói, akik szerint azok éltek túl nagyobb százalékban, akik szíjjasan, inasan, agárkutya kinézettel mentek be...az elhízottak és a díjbirkózók szinte mind munkaképtelenné gyengültek, ez pedig tudjuk mit jelentett.

Amit te írtál, abból annyi igaz, h. vannak genetikailag kövérségre/soványságra hajlamos emberek...de ez így volt az ősembernél is!

2012.01.04. 08:51:03

@mrbateman: az ősember az evett kb kétnaponta, a középkorban is max. naponta kétszer ettek a módosabbak:)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2012.01.04. 08:51:39

@Frengi: Nem értek hozzá, de ha megfordítjuk: a vékony ember meg könnyeben tudott futni az ellenség elől, nem?
Egyébként most volt a Botero kiállítás a Szépművészetiben, na az a faszi tudta jól megfesteni a kövér nőkhöz kapcsolódó titkos kis perverz vágyainkat. www.youtube.com/watch?v=VmgkMkvgoLI

2012.01.04. 09:07:59

Asszem a Konrad Lorenz írta meg, hogy két, mára megvetendő tulajdonsággá vált viselkedés az evolúció során az egyetlen helyes és követendő utat jelentette, ezek pedig a lustaság és falánkság voltak. Azaz, ha adódott a ritka alkalom, hogy ehet, ősünk azt tette, ami a leghelyesebb: pukkadásig ette magát, hiszen nem tudhatta, hogy mikor lesz a következő alkalom. Mindemellett természtesen felesleges energiapocsékolásba és kockázatba nem ment bele, tehát a gyávasággal határos óvatosság, ebből eredő lustaság jellemezhette.
A genetikailag kövér/sovány meg inkább csak mentség arra, ha valaki nem úgy fest, ahogyan szeretne, minden megváltoztatható, más kérdés, hogy nem idióta, 90 napos diétákkal, Norbi úpdét kakaós csigával, stb. Van, akinek keményebben kell küzdenie, van akinek nem, istenem, én meg nagyon gyenge matekos voltam, kockásra ültem a seggem, de érettségire nagyon jól ment, evvan.
Amúgy a szorosabb témához: nálam nem a méretek, vonalak a döntőek (bár a vékony nők kevésbé tetszenek úgy általában), hanem - bocsánat a dehonesztáló megfogalmazásért - a hús állaga, mimnősége. Van olyan nagy segg, amire rá lehet könyökölni, formás, kemény izom, és volt szerencsém olyan apró fokhagymagerezdhez, aminek tapitása max. egy félig telt tejszacskóra emlékeztetett. Ugyanígy, van hasonló állagú nagy mell is, ami szinte eltűnik, úgy kiterül, ha gazdája hanyatt fekszik.
A testalkat is csak olyan, mint sok minden más: mindenkinek az szar, ami jutott, függetlenül attól, hogy mi a másik nem valós elvárása.
Egyszer végighalgattam 3 csaj fecsegését, ami arról szólt, hogy a férfiak nem is szeretik a nagy melleket. (Talán szükségtelen mondani, mindhárom olyan lapos volt, mint a gyalult tök.) Bátortalan közbevetésemre, hogy én ezt máshogy tapasztaltam, lehurogtak: mindhármójuk barátja így nyilatkozott. Amiből persze max. annyi következett, hogy 3 úriemberről volt szó.

bekbórd! 2012.01.04. 09:22:50

mmmm, egyszer egy ilyet! ...csak úgy kíváncsiságból ;)

mrbateman 2012.01.04. 09:31:02

@Hadrian77: ja csak egyszerre bevégtak 3-4 kg húst, csak úgy natúr...gondolom ezt elnymmoghatták egy napon keresztül (a korabeli konyhatechnika)...aztán másnap kedvük sem volt vadászni/enni...27-én én sem ettem semmit, csak berángattam anyát a barlangba, és pálcikával teletűzdelt bölényeket rajzoltunk a falra.:-)

2012.01.04. 09:37:00

@mrbateman: kedvenceim a Kittenberger vadászleírásokból a néger vadászok meg teherhordók. Minden vadász vékony kis nyüzüge alak volt, a teherhordók meg nagydarabok, és a vadászok folyton röhögtek Kittenbergeren, hogy otthon biztos ő is teherhordó mert olyan nagydarab. Ráadásul ezek a nyüzüge emberek úgy belevágták a lándzsát az elefántba, hogy alig bírta kihúzni.

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.01.04. 09:44:32

Ez a "régen a kövér normális, meg szépségideál volt" a személyes favoritom. Egyrészről meg lehet nézni a természeti népeket hogy néznek ki mind a mai napig -valahogy nem a zsírdisznók jutnak róluk eszembe-, másrészt meg az elmúlt századok (de fura, hogy az elmúlt után nem 20, 8, vagy 1,5 év jön) embere azért tudta túlélni az éhínséget, holokausztot, gulágot, stb.-t, mert jóval kevesebbet evett alapjáraton is, másfajta táplálkozáshoz volt szokva a szervezete. Szóval a dagadékok mindenek, csak életképesek nem, bár ez a téma nyáron aktuálisabb lett volna, én strandra már már nem is merek menni, max. kora reggel, amikor még nem egy összefüggő ringó zsírpárna az egész.

"Urát kényezteti, nevelgeti, hizlalja, itatja, gondozza, saját képére formálja." ez pedig gyönyörűszép :D

2012.01.04. 09:48:09

@mrbateman: Patkányokkal végeztek egy kísérletet. 3 csoport volt, az első annyit ehetett válogatott csemegéket, amennyi csak belefért. A második csoport kiszámolt, optimális étrendet kapott, a harmadikat pedig enyhén alultáplálták, persze ez nem kiéheztetést jelenett. A legtovább az alultáplált egyedek éltek, hozzájuk közel természetesen a megfelelően tápláltak "teljesítettek".
Más kérdés persze, hogy a természetben nem így mennek a dolgok. KL is rámutatott: a farkas, ha nagyon éhes, rengeteg dologra hajlandó a zsákmányért, amire egyébként nem, vagy csak alig szánja rá magát. Ugyanakkor pnaelház tövéban magam figyeltem meg, hogy a galabok a legteljesebb lelki nyugalommal csipegettek 1 méternyire 3 macskától. Ez utóbbiak ugyanis elhízott, jóllakott, lusta dögök voltak, eszük ágában nem volt vadászni - minek fáradjon, ha nem szükséges.
Az ember viszont ok nélkül zabálja tele magát(majd azért fut, úszik, kondizik, hogy leadja a felesleget), holott jóléti társadalmunkban semmi oka a tartalékolásnak, hehe.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.01.04. 09:56:37

Na és a hasban vállas férfiak?

Csak mert nárcisztikus énemet igazán legyezgetné, ha magáról olvashatha a modoroson.

A kövér vagy sovány élné túl vitához: a nagydarab. Az a fajta, aki olyan tömbszerűvé válik. Akik nem tudnak hízni, valójában nem értékesítik a táplálékot, a zsírosodók túlzottan is felhalmoznak.

2012.01.04. 10:01:28

@Brother Love: asszem az ainuknál írták le, hogy egy kicsivel kevesebbet esznek, mint amennyi szükséges lenne, ezáltal egészségesebbek mint az átlag japán, és magasabb kort is érnek meg.

teljesen idióta agresszívan eszement troll 2012.01.04. 10:14:23

Rohadt, dagadt, izzadságszagú redves nőstényt: nem akarok.

mrbateman 2012.01.04. 10:17:39

@teljesen idióta agresszívan eszement troll:
Viselkedjél már te paraszt!
Talán inkább: nem szeretnék!
Na ugye!

nadivereb 2012.01.04. 11:04:42

Nem az anorexiások védelmében, de az evolúciós érvek hamisak. Az evolúciós előny mindig csak az adott környezetben értelmezhető, tehát mindig az számít evolúciós előnynek, ami az adott pillanatban a legjobb szaporodási lehetőségekhez segíti az egyedet. Régen lehet, hogy a nagydarab nőket preferálta az átlag férfi (szelekciós tényező), ma viszont nem. Ha újra jégkorszak jön vagy technológiai apokalipszis, akkor lehet, hogy megint azt fogja. Meglátjuk.

(Arról nem is beszélve, hogy az evolúció sokszor egyáltalán nem abba az irányba hat, ami megkönnyítené a túlélést. Ugyanis ha egy egyed a túlélést megnehezítő tulajdonságai - pl. egy paradicsommadár hosszú, az erdőben manőverezést akadályozó faroktollai - ellenére is képes túlélni és ivaréretté válni, akkor a többi génje biztosan roppant előnyös, tehát az lesz a "vonzó".)

2012.01.04. 11:06:45

@nadivereb: az evolúciós siker titka a gyors alkalmazkodás a megváltozott körülményekhez, ezért van, hogy a túlságosan specifikálódott fajok egy nagyobb változás esetén kipusztulnak.

KürtiT (Tromb74) 2012.01.04. 11:26:40

jááj. A mamagésás résznél már öklendeztem. Az ideológiával megtámogatott igénytelenség a modorosság netovábbja. A legidegesítőbb, amikor a belső értékeket helyezik szembe a külső tulajdonságokkal. Pedig amerikai brit tudósok bebizonyították, hogy a testi igénytelenség nem jár együt a szellemi igényeséggel.

Igénytelenség alatt pedig nem csak a hálytömeget, hanem vonal szerűre tetovált szemöldököt, a grillcsirkére szolizott bőrt, kacsa ajkakat és az idomtalan szilikon melleket is kell érteni.
Hogy ki mit választ követendő példának az pedig kultúra függő. Aki Somahasagésát tartja nőiesnek, az pont annyira kultúrálatlan, mint aki a Lagerfeld modelleket vagy VV valakyt.

2012.01.04. 11:31:40

@KürtiT (Tromb74): mindenki igénytelen, akinek más az ízlése, mint neked?:)

nadivereb 2012.01.04. 11:33:06

@Hadrian77: Igen. És? Azért vannak még kövér nők is dögivel. Ha létezik generalista élőlény, akkor az ember az.

2012.01.04. 11:52:37

@nadivereb: az ember mostanra annyira hozzánőtt a technikai civilizációhoz, hogy elveszti lassan a generalitását és egy nagyobb változás esetén nem fog tudni alkalmazkodni.
A kövérséget kiváltó étkezési szokások és ételek ma mások mint régen, a mai kövérek evolúciós zsákutcák.:)

KürtiT (Tromb74) 2012.01.04. 11:55:14

@Hadrian77: Nem ízlésről beszélünk, hanem kultúráról. Gondolj csak kedvenceinkre, Coelhora vagy Fejős Évára! Velük kapcsolatban eszedbe jut az ízlés kifejezés?
A külső megjelenés mégis mitől lenne más kategória? Ahogyan nem nagyon vitatkozunk azon, hogy a realizmus és a romantika közül melyik az értékesebb, úgy nem téma az sem, hogy egy 160 cm-es vagy egy 175 cm-es nő szebb.
Ahogyan a legtöbb nő irtózik az atlétában meccset néző, recsegve fingó mackós véglénytől, úgy a legtöbb férfi undorodik ennek női megfelelőjétől.
A focit kicserélheted pl. Való Világra esetleg kártya jóslásra, az atlétát pedig XXL-es cicanadrágra.
Szerinted ez ízlés dolga?

Démétér 2012.01.04. 11:57:20

De jókat röhögtem, pedig kövér nő vagyok. Nota bene: halkan és finoman, mert öblös viszont nem.

Valamelyik fenti hozzászólásban az igazság: én elhiszem, hogy némi zsírtartalék szelekciós előnyt jelent, de kell hozzá izom is, mert az alaktalan hájtömeg semmilyen körülmény esetén nem segíti a túlélést.

Ilyen kövérkés ismerősöm viszont rengeteg van. (Hasonló a hasonlót, ugye.) De kevés köztük a harsány, ezósok meg... nem, nincsenek. A kevés spirituális ismerősöm lebegősen vékony, éteri lény.

2012.01.04. 12:10:44

@KürtiT (Tromb74): igazad van, legyen kultúra. De akkor is minden típusnak megvan a női és férfi részhalmaza, ezek jól elvannak együtt, és mindegyiknek a saját kultúrája az alap és a jó a többieké meg hülyeség.

KürtiT (Tromb74) 2012.01.04. 12:13:28

@Hadrian77: Pl. Rajtam jelenleg van kb. 5-6 kg felesleg, amihez gyárthatnék valamiféle ideológiát.
- Hát igen, ez a korral jár.
- A nők a mackós féfiakat szeretik
- Evolúciós átok
- Vastag a csontozatom

Esetleg megmagyarázhatnám magamnak, hogy...
- A 190 cm-hez ez nem is olyan sok, alig látszik.
- Még pont feljön rám a farmerom.
- Kortársaim szarabbul néznek ki.
- Nehogymá a kor ferde trendjeit kövessem

Valójában meg az a helyzet, hogy az utóbbi évben lustább voltam, mint az előzőekben. Gyakrabban választottam az autót a bringa helyet, kevesebbet túráztam, többet ettem.
Szóval jobban teszem ha levakarom a rozsdát a bringáról és kicsit átgondolom az étkezési szokásaimat.
(ha mégegyszer a szaloncukor közelébe megyek, lőjjetek agyon!)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.04. 12:14:20

@Hadrian77: Ugyanez Kuba.
@KürtiT (Tromb74): Mostmárbazmeg hétvégéig léböjtkúra, és öltönyben nézem végig a wild card weekendet. Komolyan komplexusaim lesznek már a későharmincas-koranegyvenes tökéletes családapáktól. Na.

Az étkezésről: azzal egyszerűen az a gond, hogy igénytelen. A legtöbben nem táplálkozunk változatosan és egészségesen. Nemcsak tápanyagokhoz alkalmazkodtunk evolúciós szempontból, hanem a táplálkozás folyamatához kulturális szempontból. Nyilván modor-óceánokat lehetne összeírni arról, hogy nagyapáink a legcudarabb MG munkák közepette is egy órát ebédeltek, módosan nekiülve még a fokhagymás kenyérnek is. De legtöbben - én is - azért vagyunk kövérek, mert a táplálkozást nem az erőforrások nyugodt újratöltésére, hanem valami másra használjuk. Ezen kívül nem finomat eszünk hanem gyorsan. Az én újévi fogadalmam magamnak - tudom, hülyén hangzik, sőt modoros - az volt, hogy csak ülve fogok enni és csak akkor ha van rá időm. És lett rá időm.

2012.01.04. 12:17:28

Egyszer régen egy TV-műsorban láttam, hogy valami dél-amerikai duzsungelmaki törzsnél, akikhez még nem, vagy szinte alig ért el a civilizáció, (nincs TV, újság, mozi, stb.) a férfiaknak képeket mutogattak különb-különbféle testalkatú nőkről azzal, hogy válasszák ki a leginkább tetszetőset.
Meglepő módon az arányos-karcsú, magas, nagymellű nők képeit választották, szó nem volt arról, hogy pl. a túlsúlyos, "erős" egyedeket. Egyikük el is mondta: látszik, hogy a nő erős, egészséges, sok gyereket tud szülni. (A törzs asszonyai az ismert dél-amerikai indián típusúak voltak: hordócskatestű, kismellű, alacsony, kuratlábú egyedek).

2012.01.04. 12:27:32

@KürtiT (Tromb74): hát igen, ezeket a dolgokat, nem mindegy, hogy milyen koordináta rendszerbe helyezzük el. Az utolsó szakasz adja meg a helyes értelmezési tartományt.:)

@Professor Pizka: olvasgattam részes aratókról. Húst nem sokat kaptak, inkább csak bablevest meg tésztát, az ugye szénhidrát, de mivel dolgoztak, fel is használták, nem rakódott le.:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.04. 12:33:53

@Hadrian77: jaja a kaszásleves, hallottam pár receptjét, de mind sűrűre berántott, babbal-krumplival-tésztával főtt leves. Szalonna meg valami olcsóbb húsrész is járt azért bele, de nem húsleves volt.

2012.01.04. 12:37:50

@Professor Pizka: Professzorom, ön jól látja, ezt azzal egészíteném ki, hogy a modern, jóléti ember táplálkozása valójában nagyon is változatos, ám konstans szar. Reggelire semmi, bent cukros péksüti, pizza, giros, hamburger, főzelék, zacskós leves stb.

A hatalmas tévedés valójában ott van, hogy a változatos táplálkozásra élettani (testsúly, egészség) okán van szükség, pedig nem.
Valójában viszonylag pontosan meghatározható, hogy adott életkorú, magasságú, adott aktivitású egyednek mennyi kalóriára, milyen osztásban (szénhidrát, fehérje, telített, telítetlen zsír, rostok, nyomelemek, vitaminok, víz) van szüksége. Ha ezt a napi szükségeletet két palack víz és 3 adag szárazeledel formájában biztosítani tudod, akkor minden O.K.
Sajnos azonban szeretjük a Rigójancsit, epres gumicukrot, kapuccsínót és millió dolgot, ami változatos, kalóriadús is, de a világon semmi szükség rá...
Amúgy ha valaki nem idióta fogyokúrákat követ, hanem "kitakarítja" étrendjét, szed vitaminokat, stb. meglepő dolgot tapasztalhat: jobb étvéggyal, többet fog enni, ám mégsem hízik.

Hadrian77 2012.01.04. 12:27:32

Arról nem szólva, hogy a munkaidő napkeltétől-napnyugtáig tartott, déli egy óra pihenővel. Aki próbált már kaszálni, az el tudja képzelni, hogy ez a látszólag lassú, ráérős munka milyen roppant kimerítő.

KürtiT (Tromb74) 2012.01.04. 13:13:49

@Brother Love: Aszem a változatosságot itt nem a hamburger félék széles repertoárja alatt érti a professzor úr. Inkább arról van szó, hogy a mértékletesség és a valóban értékesnek számító alapanyagok felhasználásával színes étrendet alakíthatunk ki magunknak a megfelelő, kultúrált hozzáállás és energia befektetés árán.
A mentes kóla cézár salátával a mekiből, legfeljebb Fejős Évai értelemben számít korszerű és változatos tápláléknak.
Viszont a kordában tartott kilengések, mint pl. a bográcsgulyás, disznótoros és más nagyszerű ételek hozzá tartoznak a kultúrális elit étrendjéhez.

Tehát aki szerint bűn az, ha évente egyszer baráti kertiparti keretein belül az ember szertartásosan marhalábszárat, combot helyez egy bográcsban üvegesre pirított, pirospaprikával, sóval, borssal fűszerezet, kockára vágott hagymára, majd felönti vízzel, friss zöldségeket dob bele, órákig rotyogtatja, miközben kezében jó magyar házi pálinkával történeteket mesél a cimboráinak, az nagyobb ökör, mint aki csipszet zabál a Barátok közt alatt.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.01.04. 13:14:56

@Brother Love: egy humán dietetikus összetenné a két kezét örömében, ha az ember tápanyagszükséglete csak feleannyira dokumentált és bemért lenne, mint egy szarvasmarháé.

A takarmányozástan ebben lényegesen előrébb jár.

2012.01.04. 13:25:24

@KürtiT (Tromb74): Persze, világos! Jókat enni, alap!
Csak arra akartam rámutatni, hogy az ún. változatos étrend nem feltétlenül jelent jót, és az egyhangú lehet tökéletes.
Egyébként az egészhez annyit: semmi gondom azzal ha valakit nem érdekel, hogy lapos-e a hasa vagy sem, az embert nem karban-hasban mérik - mondom ezt annak ellenére, hogy egyetlen komoly komplexusom (pontosabban annak manifesztációja, mert nem tudom mi az alap) a testépítés lelkes gyakorlása. Amit ki nem állhatok, az örök, szánalmas nyafogás, hogy "nem tudok lefogyni". Eltekintve néhány igen ritka és súlyos anyagcserezavartól, mindenki le tud fogyni, természetesen, de ma már a betegeken is lehet segíteni gyógyszerekkel és diétával.
Tőlem sokszor megkérdezik, hogy mit hogyan kellene enni, ahhoz, hogy formába lendüljenek. A következő kérdés általában az, hogy "És meddig kell így enni?/Meddig kell így fogyókúrázni?", amire kegyetlen válaszom: "Életed végéig." Ezt nem szereti senki.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.04. 13:25:40

@Brother Love: maradjunk inkább annyiban, hogy a fogyókúrát (is) jó szakemberre bízni, meg hogy baromi nagyok az egyéni eltérések, meg az igazság még inkább ott van, hogy minden dietetikus legalább 3 ujját adná, ha tizedannyit tudnánk ma a humán anyagcseréről és táplálkozás-élettanról, mint amennyit ugyanerről tudunk a szarvasmarhák vonatkozásában.

2012.01.04. 13:45:06

@vészmadár (pica pica): Ez rendben van, de az is igaz, hogy azok az alapvető ismeretek és eszközök a jóléti társadalmakban rendelkezésre állnak, hogy aki akar (no és persze megengedheti magának) az minden további nélkül étkezhet egészségesen, táplálóan, stb.
Amúgy megintcsak hivatkoznék a testépítésre, mint extrém példára: jól látható, hogy a megfelelő étrend (no és persze edzés, gyógyszerek, stb.) segítségével az ember is működtethető állattenyésztési szempontok alapján: minél gazdaságosabban minél nagyobb tömegű, sovány hús felépítése. :)

2012.01.04. 13:59:24

@Brother Love: nekem az a halálom, amikor azt látom, hogy a szülők ahelyett, hogy felkelnének 15 perccel előbb és rendes ételt adnának a gyereknek, beugranak vele a pogácsáshoz és azokból a szarokból vesznek neki reggelire meg tízóraira.

@vészmadár (pica pica): kiindulási alapnak annyi kalóriát kell bevinni amit el is éget az ember.

KürtiT (Tromb74) 2012.01.04. 13:59:37

@Brother Love: Másrészről az általános cél nem azonos a testépítőjével, tehát a simán csak sportos testalkat se számít cikinek :D
Ez pedig kisebb anyagi ráfordítás árán is elérhető. Sőt szerencsés esetben az ember csak időt fektet be, nem pénzt.
A testépítés persze jó példa, elsősorban a tudatosságra. Ha egy átlag ember negyed annyit foglalkozna az étrendjével, mint egy testépítő, akkor már nagy gond nem lenne.

Nadiposzi (törölt) 2012.01.04. 14:00:23

@KürtiT (Tromb74):
Legyünk már kérem megértőbbek a recsegve fingó, sörtől böfögő véglényekkel szemben! Ahogy egy hangos szelvény melleti ebéd utáni szolid, 60 decibeles böfi után találóan megjegyeztem a felháborodó kis kollegina punetti kapcsán: Mé', kivel jár ez bazzmeg, egy plüsmackóval?!

Édy, aki Endre 2012.01.04. 14:03:52

@Brother Love:

Pozitív példa...

www.youtube.com/watch?v=TMvx9-t8R30

They say it's never too late.

Indeed.

blackflowerblossom 2012.01.04. 14:13:43

Ezt a kibaszott sok Dawkinst :)

2012.01.04. 14:18:03

@Professor Pizka: volt egyszer az Universum c. sorozatban egy rész a Gesauséról, ami nem olyan lankás mint a Bakony vagy a Mátra, és az ottani favágókról, 100 évvel ezelőtt hogy dolgoztak. A napi szükségletük 7000 kalória körül volt, hogy el tudják végezni a munkát és a fényképeken mindegyik olyan szép vékony ember volt.

KürtiT (Tromb74) 2012.01.04. 14:18:36

@Nadiposzi: Hát vannak helyzetek, amikor az ember elengedi magát, közölve környezetével, hogy ő a teremtés koronája.
Például egy többnapos túrázás alkalmával a Bükk bérceit megremegtető fingás, amennyiben széles mosollyal és nyújtózkodással is párosul, egyenértékünek tekinthető Tarzan csatakiáltásával. Teljesen releváns megnyilatkozás. Annyit jelent, engedtünk a dzsungel hívó szavának.
Na de én arról beszélek, amikor a véglény ennyiben látja beteljesedni családfői funkcióját. És te nagyon is tudod, mire gondoltam :D

mrbateman 2012.01.04. 14:45:10

Nem szükséges ezt túlbonyolítani, az emberek 90%-nál működik az, h. "ha kevesebb kalóriát eszel, mint felhasználsz (ez persze egyedi adottság és genetikailag meghatározott), akkor fogysz...ha többet akkor hízol"
Ismerje már mindenki 30éves korára a saját paramétereit!

Mondjuk én szerencsés vagyok nem hízok, ámde alkalomszerűen (hetente 2-3szor) bestiálisan bezabálok, de leszarhatom és meg is teszem! Mondjuk, h. ne legyek töttyedt fasz, reggelente 50 fekvővel kezdek, tavasszal nekiállok futni (ez tart max egy hónapig, me unom), ősszel meg úszni (ez is egy hónap, majd átcsap szaunázásba).

Oda akarok kiérni, h. zabálni mindenki szeret, amit meg is lehet tenni, az ára a sport, h. kinek mennyi sport kell a szintentartáshoz az már egyéni, viszont ez a módszer még mindig jobb élettanilag, mint a semmit nem mozgok, de kajálni is max salátát, meg cukrozott dobozos gyümilevet, amivel méregtelenít a városi emancipunci. (a lófaszt megjönni este fociból fél szál házi kolbász, 6 zsemle, kis savanyú, tejföl, utána 4 sört hidratálásként, eccőélünk Lalikám!)

2012.01.04. 14:49:42

@mrbateman: tessék a lift helyett lépcsőt használni:)

escargot 2012.01.04. 15:20:32

@mrbateman: A legnagyobb fícsör pedig az izomépítés: a vázizomzat fenntartása ugyanis annak passzív állapotában is energiát használ fel. (Igen, elfogult vagyiok a gyúrással, de akkor is.)

la paloma de la rosa 2012.01.04. 15:26:40

@mrbateman: Foci, ugyan! Legjobb sport a szex, na.

Édy, aki Endre 2012.01.04. 15:59:36

@la paloma de la rosa:

Ez a Lékó gyerök is maradt vón a focinál ahelyett, hogy sakkozik.

mrbateman 2012.01.04. 16:05:36

@la paloma de la rosa: az biztos, ráadásul 4 sör után kitartóbb vagyok, mint maga Rocco Siffredi (csak nekem nem olyan kicsi a pöcsöm)...de ennek bizonyítása elmarad, mert állítólag büdös sörszagú, majd hason fekve nyitott szájjal horkolós, párnára nyálfojatós kulturálatlan öszönlény vagyok.

Azt, h. ez az igazi énem és a többi csak egy vékony, színes, sérülékeny máz, amit a szomszéd konyszolidált, jólnevelt, segítőkész fiatalemberként definiál...nos, h. ezt sejti-e, ill. meddig tartható fenn, azt nem tudom!

Vágási Matyi 2012.01.04. 16:08:05

@marieklein: "Az első osztály mindig párnázott." Ez mindenvivő!

marieklein 2012.01.04. 16:09:09

@Vágási Matyi: kösz, majd ápdételem. meg van valami kutyás-csontos önámító szöveg is, arra is rákeresek:-D

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.04. 16:21:16

@mrbateman: naja,a sörszag. A genetika amúgy sajnos játszik "némi" szerepet, fogyni szerzetesi fegyelemmel (mármint az étkezésterén...) tudok, míg, ha ránézek egy korsó sörre az plusz egy kiló. A drasztikusan romló pesti sörszínvonal amúgy egyre gyakrabban kímél meg a kísértéstől.

mrbateman 2012.01.04. 16:28:36

@Professor Pizka: Baszki te Szabolcsból jöttél és nem tanultad meg, h. mindenhol csak üvegest iszunk!:-)

mutant · http://universal.blog.hu 2012.01.04. 16:40:53

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Úgy gondolom, Botero vonzódik a kövér emberekhez és talán pont ezt gyűlöli magában. Ettől ilyen erőszakos némelyik képe.

az_igazi_trebitsch 2012.01.04. 16:46:45

@bekbórd!: Kellemes meglepetésben lenne részed! :-)
A duci (kövér, testes, stb.) nők ugyanis nagyságrendekkel jobbak az ágyban, mint a soványak, és pláne mint az úgynevezett bombázók. Az utóbbiak esztétikailag vonzóbbak ugyan, de az ágyban legtöbbször beképzeltek, jéghidegek. A ducik ellenben maximálisan odaadóak, apait-anyait beleadnak, és ráadásul ők maguk is jobban élvezik (és ismerik!) a saját testüket, mint a vékonyak.

Talán a külsejükből adódó hátrányokat igyekeznek így kompenzálni, mindenesetre tapasztalatból mondom: igaz a mondás, mely szerint nagy test, nagy élvezet! :-))

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2012.01.04. 16:49:07

@mutant:
Jaja. Láttam a filmet róla a kiállításon, az tetszett, hogy medellini kuplerájokban nőtt fel, meg hogy ott milyen vidám volt a hangulat. Nahát ilyen kövér, életvidám, kacagó és rumbázó prostik között én is kiválóan tudnék élni. Mondjuk festeni nem annyira :)

hegyilany 2012.01.04. 16:57:42

@KürtiT (Tromb74): Hát babám, aki nem képes leírni három bekezdést tizenöt helyesírási hiba nélkül, az sem éppen kultUrált lény...

KürtiT (Tromb74) 2012.01.04. 17:01:12

@az_igazi_trebitsch: Igen, ez még hiányzot. Így teljes a kép.
Sok kérdést felvet ez az állítás.
- Miért ismerné valaki jobban a testét, amikor jóval nagyobb területet kell felderítenie, mint vékonyabb vetélytársának.
- Aki az ágyban önfeledt szeretkezés helyett kompenzál, az feltétlenül jobb partner, mint aki egyszerűen élvezi a dolgot?
- Az ágyban beképzeltek? Ez igaz. Valóban többen képzelik be őket az ágyukba, mint a ducikat.
- Jéghidegek? Aki jól néz ki, az törvényszerűen utál dugni, vagy mi?

A férfiak meg nyilván hülyék, vagy nem ismerik a mondást.

[c] 2012.01.04. 17:06:03

@Brother Love: "A genetikailag kövér/sovány meg inkább csak mentség arra, ha valaki nem úgy fest, ahogyan szeretne, minden megváltoztathat"

Ez nem igaz, szvsz. Egy határon belül megváltoztatható, azon túl vagy lehetetlen, vagy elveszted a vámon, amit nyertél a réven.

Ránézésre Besenyei Péter az a típus lehet, aki nem tud elhízni, vagy csupán nagyon extrém körülmények között, ellenben szívós, igazi túlélőtípus.
Aztán van a Serena Williams-típus, aki élsportoló létére sem tudna szikár lenni.
Ez nem mentség az elhízásra, csak annyit állítok, hogy az egészséges testsúly tartománya kissé tágabb, mint ahogy sokan elképzelik.

KürtiT (Tromb74) 2012.01.04. 17:22:14

@hegyilany: Néha még többet is sikerül összehozni. Ne akadj ki rajta, sajnos csak figyelmem töredékét tudom a pötyögésre fordítani. Gondolom a témához nem szívesen szólnál hozzá, de a kedélyes társalgás érdekében meg kell kérjelek valamire.
Légyszíves ne hívj babámnak! Én fontosnak tartom a férfi egyenjogúság ügyét. Nem tűröm, hogy szexuális tárgyként kezeljenek, szexista megjegyzésekkel zaklassanak. Elveimből csak egy esetben engedek, ha csinos vagy.

@tea fan: Valóban tágabb, de itt nem annyira a testalkati eltéréseket vitattuk, inkább a megideologizált lustaságot.

[c] 2012.01.04. 17:23:40

@Brother Love: "Eltekintve néhány igen ritka és súlyos anyagcserezavartól, mindenki le tud fogyni, természetesen, de ma már a betegeken is lehet segíteni gyógyszerekkel és diétával."

Nem annyira ritka ám, és egyre gyakoribb. Másrészt akinek pajzsmirigy-probléma miatt lódult meg a testsúlya, az gyakran elfelejtheti, hogy minden visszatér a normál kerékvágásba, hiába a gyógyszer és a diéta. (Van ilyen ismerősöm, de olyan is, aki kóróvá aszott miatta, és ugyanúgy képtelen meghízni, mint ahogy más pm-beteg lefogyni.)
Ami az "Auschwitzban nem voltak dagadtak" érvet illeti, melyet erre gyakran felhoznak: ha voltak ilyenek a lágerekben, valószínűleg az elsők között haltak meg.
Amúgy, persze, az egészséges ember le tud fogyni, ha akar.
A probléma az, hogy túl sokan lengetik be, hogy ők hormonbetegek, pedig csak lusták - ezért a valódi betegeken csattan az ostor.

gyilkos fűegér 2012.01.04. 17:41:30

Attól függ, hogy később esetleg meg is akarod-e enni.

[c] 2012.01.04. 17:57:07

@KürtiT (Tromb74): Hehe. Egyszer kérdeztem valakit arról, hogy a férfiak miért nézik meg, mekkorát produkáltak a klotyón. Erre ő: "Ahhoz, hogy tökéletes alfahím vagyok, a tökéletes szar is hozzátartozik!"

Ernoke 2012.01.04. 17:59:40

hehe, ez az én témám:D
igazából az van, h vannak erős nagydarabok és gyenge nagydarabok, és vannak erős soványak és gyenge soványak (de bölcs vagyok). én egyelőre nem tudom eldönteni, melyik sovány-csoportba tartozom, de a hozzám hasonló kinézetű nagyanyám 32-42 éves kora között 4 fiút szült, úgyh remélem, azért maradt rám valami ebből.:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.04. 18:05:42

@mrbateman: " 30éves korára a saját paramétereit!"

baszki, hát szted miért épp 25-35 között pocakosodik meg minden faszi? mert a paraméterek kurvára változnak (és nem csak az életmódod változik, hidd el), lassul az anyagcsere, máshogy dolgozod fel, stb. A cingárokra jellemző épp (mert megszokták, hogy ők nem híznak semmitől) hogy 35 éves korukra gesztenye gusztik lesznek: pókhas plusz négy pálca a végtagok szerepében)

KürtiT (Tromb74) 2012.01.04. 18:11:39

@tea fan: A megközelítés helytálló. Persze vannak egyéni eltérések. Én a klotyóban összehozott alkotást, még nem vizsgáltam ilyen megközelítésben, de új távlatokat nyitottál előttem.
Ti is láthatjátok, hogy férfinak lenni bizony nem könnyű dolog. Az élet szinte minden területén helyt kell állni. Feltehetőleg csak kompenzálni akarjuk azt az óriási hiányosságot, hogy nem tudunk gyermeket szülni. :D

Moan 2012.01.04. 18:23:33

Ehhe...ilyen gyík posztot ritkán olvasok. :)
Gartula hozzá. :) Netto marhaság. :)

mutant · http://universal.blog.hu 2012.01.04. 18:39:44

@Szocio Pata (kikvogymukblog): :D Azért nem lopta be magát a szívembe, hogy bevalljam :D

FlyingCat 2012.01.04. 18:54:13

Valakinek tényleg savanyú a szőlő... és nem kell hozzá sok ész felfogni azt, hogy ízlések és pofonok különbözőek !!! Van aki a vékony, van aki a kövér és van aki a kettő közötti alkatot szereti. Ennyi. Felesleges mindenféle ideologizálás.

Amúgy a vékony, de csinos alkat nem azonos a csontsovány anorexiás alkattal !!!
Aki pedig irigykedik azt csak sajnálni tudom. Amúgy 165 cm magas és 48 kg vagyok és annyit ehetek amennyi jólesik és 46 évesen is megnéznek a férfiak mint csinos nőt. Ez ugyanakkor egyeltalán nem zárja ki azt, hogy vannak a "teltkarcsúak" között is csinos nők !

Ez pedig nagyon igaz:
"Van a sovány de nagyon szívós típus, aki mindig vékony marad, és mindent túlél."

2012.01.04. 19:23:14

@KürtiT (Tromb74): a vékony nőkben meg az a jó, hogy ráülteted a szerszámra, adsz neki egy nyaklevest és mire lepörög elélvezel:)

Mr. Waszabi 2012.01.04. 19:33:42

Nem tudom, hányan próbáltak itt valódi nőt a hozzászólók, de szerintem alapvető félreértelmezés van van a "kövér" és az "asszonyos" alkat fogalma tájékán és ez szépen végig gurult a legtöbb hozzászóló agyán, akadálymentesen.
Nem minden asszonyos, nőies alkat kövér ugyanis.
Nem mindegy. Az erős vagy telt fizikum nem azonos a felhízott csontrakétával. Asszem ezt a nők is kikérnék maguknak. Egy 50 éves, telt nő melle nem a hájtól kemény, az bizonyos (feltételezve, hogy nincs benne szilikon:).

Nadiposzi (törölt) 2012.01.04. 19:37:11

@mrbateman:
Ez teljesen így van, bár én a magam nevében annyit fűznék hozzá, hogy míg azé Rocco mester bármilyen nagy hidegben pöccre indul, aztán pöfög mint egy 125 cm3 husquarna motorfűrész, nos addig van akin 4 sör után már a szívató se segít.

msnick 2012.01.04. 19:47:03

Remélem, a következő poszt címe "A férfias férfi" lesz.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.01.04. 19:48:51

@Frengi: háááááááááát, az afrikai embereket elnézve igencsak a kimondott sovány, cingár alkat a nyerő, legalábbis abban az időben, klímában, amikor ez a genetika kialakult. Egy testes ember nem tud elfutni az oroszlán elől, több vízre van szüksége, stb.
A ducibb testalkat maximum a sarkvidéken lehet előny, ahogy az eszkimók valóban alacsony, tömzsi (de semmiképpen nem kövér) emberek.
Semmi gond a teltebb ideált szeretni, de tudományosan alátámasztani elég nehéz szerintem.

A Tyne folyó déli partja 2012.01.04. 20:04:53

@Hadrian77: meg azért olyan sokáig akkor sem éltek, pláne nem voltak olyan hú, de egészségesek. azért az, hogy 40 évesen már vénasszonynak számított valaki, mond valamit...@Brother Love: erre (a "nem tudok lefogyni"-ra( szokták azt mondani, hogy hogyhogy a koncentrációs táborokban mindenki le tudott fogyni? (ami meg a másik kijelentést igazságát kérdőjelezi meg, miszerint a kövér élte túl.)

2012.01.04. 20:10:03

@la paloma de la rosa: @Szocio Pata (kikvogymukblog): és a többiek: nem akarok itt részletekbe bocsájtkozni, akit érdekel a téma javaslom Jared Diamond könyvét: Miért élvezet a szex? címmel - netről letölthető, és is onnan olvasdtam.
Az tuti, hogy genetikailag ugy vagyunk programozva, hogy a nagy hátsó meg a nagy cickók a him egyedeket reprodukcióra ösztönzik.

Ezzel eggyütt én utójára akkor voltam 57 kg (167 magas vagyok) amikor az első gyerekemet szültem, ugye az papa nem volt, se család, se nagymamama, csak albérlet ami vitte a fél fizetésem, vagy én ettem vagy a gyerek, hát inkább ő. Kurva jól néztem ki, mert fodrászra sem telt, csak nőtt a hosszú hajam, festés se semmi. A cicik meg ugye, hát szoptattam. Szóval volt füttyögés az utcán, de ez már a mult a legöregebbek sem emlékeznek rá, azóta hál istennek van mit enni, és ez meg is látszik rajtam.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.01.04. 20:14:03

egyébként vicces, ahogy _minden_ alkati-testsúlyi posztnál megjelennek az önjelölt Norbik és elkezdik magyarázni, hogyan is kell lefogyni (ennél modorosabb dolog kevés van), mintha ide kapcsolódna.
Más: nagy a különbség a formás-arányos 'régmúlt idők szépségkirálynői' és a kórosan elhízott emberek között, nem lehet a kettőt egy lapon említeni.

Augustin 2012.01.04. 20:18:00

"És persze a szívükhöz is a gyomron át vezet az út: sütés-főzés, de leginkább sütés. Süteménykülönlegességek, egzotikus desszertek - selyemfűméz, kopra, arabica kávé, mangó, licsi, criollói kakaó és kesudió."

:DDD Jó kifogás az édességzabáláshoz, hogy a párunk kedvéért sütünk!Nálam még soha egy pasi családtag, barát, rokon, férj nem kifogásolta, hogy csak húsos ételeket tudok készíteni, desszertet meg semmilyet.
Ez két okból lehetséges:
1.A pasik mégsem szeretik annyira az édességet
2.Véletlenül nem ilyenek vannak a környezetemben

[c] 2012.01.04. 20:24:37

@A Tyne folyó déli partja: Ja, erre szokták, de amúgy demagóg hülyeség.

Intizar 2012.01.04. 20:30:46

Dehát "a Jutka" az nem kövér!!! Ne izéljenek már! A Jutka, az szikár, szíjas, inas. Nem lehet másmilyen.

A Tyne folyó déli partja 2012.01.04. 20:42:56

@tea fan: melyikre? a koncentrációs táborban nem létező kövérekre, (miért, voltak? túlélték? a képeken mind lesoványodott), vagy a 40 évesen már öregnek tartottakra?

2012.01.04. 20:51:06

@A Tyne folyó déli partja: egyszer egy antropológus levezette, hogy amíg ősközösségben éltek az emberek és vadásztak főleg mechanikai sérülések és halálokok voltak a jellemzőek, aztán amikor letelepedtek és nagyobb tömegben éltek együtt akkor meg a bacik és vírusok jobban tudtak terjedni és ezek léptek elő fő ellenségnek. Rendes orvoslás és nehéz fizikai igénybevétel hatására (vadászat vagy földművelés) nehéz túllépni a 40-45 éves átlagéletkort.

A Tyne folyó déli partja 2012.01.04. 21:06:35

@Hadrian77: viszont, ha kövér vagy, nem tudsz nehéz fizikai munkát végezni. mikor már attól elfárad, hogy felment a lépcsőn...

2012.01.04. 21:08:04

Csak így magunk között mondom, de a sovány, gyermektestű lányokért rajongó férfiakat látens pedofilnak tartom, de ezt nem nagyon szoktam hangoztatni, mert a lemnőim mindig is és kizárólag ilyen barátnőkkel rukkolnak elő. Lehetőleg olyannal aki súlyban fele, vagy annál is kevesebb a saját súlyuknak, így aztán kénytelen vagyok xs-es vagy 34-es méretű ruhák között válogatni, (ma épp láttam 00-ás méretet, nem tudtam vele mit kezdni)mert ajándékot a barátnőknek persze nekem kell venni.
(Volt már rá példa, hogy xs-es csipkebugyik között turkáltam, mert mami, ez nekem olyan égő, hát ádni, meg rápróbálni nem az kicsi fiam?)

2012.01.04. 21:10:25

@A Tyne folyó déli partja: tud, csak más intenzitással:) Mellesleg sok ember nem csak a táplálkozás miatt kövér, az alkohol és szépen fel tud puffasztani, aztán ha az illető abbahagyja az ivást egész tűrhető kinézete és súlya lesz.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2012.01.04. 21:43:01

Valószínűleg bennem van a hiba, hogy nem értem honnantól vicces a poszt.

Értem én, hogy kiket állít pellengérre a szerző de hogy kerülnek ide a nőies idomok? Basszus szerintem egy nő 160-170 centihez hatvan kiló fölött valamivel még baromira nem túlsúlyos.
Vagy pl. Monica Bellucci az már röhejes?

Valahol elveszítettem a fonalat... :P

[c] 2012.01.04. 22:08:20

@A Tyne folyó déli partja: Előbbi. Valószínűleg sokan meghaltak, még mielőtt egyáltalán lesoványodhattak volna. Mivel az apropó a túlsúly: a pajzsmirigybetegek és egyéb anyagcsere-betegségekkel küzdők jellemzően nehezen tudják kordában tartani a testsúlyukat. Ha voltak ilyenek a lágerekben, ők jó eséllyel nem érték meg a lesoványodást. Azoknak volt esélyük a túlélésre, akik egészségesen kerültek be.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.01.04. 22:21:21

tölcsön fel mindenki magáról pucér képeket izgalmi állapotban lévő nemiszervekkel és osztályozzuk!

A Tyne folyó déli partja 2012.01.04. 22:24:29

@tea fan: a kövérek kb. 3%-a az, aki tényleg betegség miatt nem tud lefogyni... a többi ideológiákat gyárt. lásd fent...

mrbateman 2012.01.04. 22:36:57

@Blassius: Köszi, h. nem nekem kellett felhozni...mer ez téma már régóta itt lappang köztünk!
Hogy a kamusokat kiszűrjük, javaslom a holnapi Népszabadság egy példányát a fotókra ízlésesem elhelyezni!:-)

Pan Modry 2012.01.04. 22:39:02

Altalaban az ev veget 5 kiloval nehezebben zarom mint amennyi januar vegen voltam. Aztan januarban csirke rizs kombo, az 5 kilo lemegy, aztan a kovetkezo 11 honapban lassan visszajon. Es ez igy megy mar evek ota... Egyszeruen nincs kedvem rizst es csirket enni mindig, de egy honapig kibirom es hala ennek soha nem hizok ki semmit irreverzibilisen:)))

KürtiT (Tromb74) 2012.01.04. 22:45:25

@mrbateman: Én arra gondoltam, kihívom a köztévét a felvételhez, de tartok tőle, hogy eltévednének.

think different 2012.01.04. 22:54:42

@Brother Love: csodák nincsenek, nézd meg az öregeket falun: kövér és sovány is dolgozott egész életében, de a soványabbak nem kerülnek olyan gyakran kórházba, nem szednek annyi gyógyszert és jóval tovább élnek.
A dagadt nyugati, ostoba kultúra sugalja, hogy legyél boldog a túlsúlyoddal.
Aha 45-50 éves korig, aztán majd szépen visszanyal a fagyi.
Az jelenkor modern embere nem arra van tervezve, hogy plusz hájat cipeljen magán.
Ezt a baromságot leginkább azok a gyenge nők/férfiak terjesztik, akiknek chips/csoki/kóla/sör kombó mellett jobban csúszik a Barátok közt, BL meccs vagy Való Világ, mint egy erősebb séta vagy kocogás esténként. A 6 után nem zabálunk is sokat segítene és akkor nem kellene kitalálni, hogy 100kg alatt a férfi karácsonyfa dísz, a nő meg akkor nő, ha lehet rajta valamit fogni.
Én személyszerint undorítónak tartom a kráterszerű narancsbőrt vagy mikor kefélés közben hullámzik a nő hátán/hasán a ZsírBalaton.

2012.01.04. 23:36:08

@tea fan:

Túlsúly esetén rögtön pajzsmirigybetegségre meg anyagcserezavarra hivatkozni - na EZ a demagógia.

@think different:
Epic like, az utolsó bekezdésnél még maga b.bence is zavartan elpirulna szerintem. :)
Viszont gondolj arra, hogy egy ilyen csajnál nem kifogás, ha odalent támadnak a vörösök, csak hajtogatsz a hátán egy másik pinát, nem igaz?

Intizar 2012.01.04. 23:39:37

@Frengi: Khm, szerintem is. A lemenők lehet, hogy kicsit túl fiatalkák még maguk is. Fiúknál sokáig el bír tartani a kamaszkor.

chipshop (törölt) 2012.01.05. 00:07:02

vannak izlesesen duci nok,kellemesen formasak,teltek,kemeny husuak es olykor elkepesztoen vonzoak tudnak lenni.A legjobb baratnom nem dagi,viszont hatalmas eredeti melle van,es van egy nagyobbacska hasa.Imadom atolelni mert biztonsagot es szeretet sugaroz.A parom valahol ugyanez ferfiban,mellek nelkul:-))Nagydarab,poci waaaa imadoooom:-))Mondjuk en 165/55 vagyok,vekony de nem anorex(igaz,az is voltam anno)szoval ez nalam valami biztonsagerzet fele lehet.Ugyanakkor ha rajtam lenne plusz kilo,akkor napi 5 km-t futnek addig amig lemegy:-)De nyilvan mindannyian masok vagyunk,az en onbizalmamhoz szervesen hozzatartozik az h elegedett legyek a testemmel,ezert nem eszem junk kajat es karacsonykor egy kilot hiztam mindossze,mikozben zabaltam:-))Mas kerdes h kb.egy eve ettem utoljara kenyeret:-))

Nati Walter 2012.01.05. 00:13:26

Egészségedre,én azért maradok a modellalkatuaknál! :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.05. 01:03:20

@Nadiposzi: jajj, ez denyönyörű hasonlat volt. Eszembe jutott, amikor vagy egy éve valahol nagyobb tétel gagyi láncfűrészt csórt egy cigánybanda és a Ráday utcában reggelenként jött szembe a more és mondta, hogy "főnök, láncfűrész, olcsón kell?" Bár alighanem Rocco fasza még így a nyugdíjban is precízebb, mint a lopott kínai Husky-kópia...

@Réka ‎: Igen, lásd pl egy Shawn Kemp, Shaquille O'Neal, Hakeem Olajuwon, LeBron James, Amare Studemire ötöst :-)

@mrbateman: egy másik blogban szokta volt néha egy hobitroll kollegina javasolni, hogy akkor ő lemérné...

Namármost egyet én nem értek. Gipsz Jakab, akinek tökmindegy milyen alkata van, megkívánta Minta Máriát, akinek tökmindegy milyen alkata van. Horgadtak a hormonok, telítődtek a véredények, genitális frikció, koitusz, orgazmus. Ez nekik jó volt, és mi is örülünk, hogy rohanó világunk heveny forgatagában a jó öreg vaginális közösülés még vonz embereket. Akkor meg nem tök mindegy, hogy Gipsz Jakab hány centi magas, hány kiló és mekkora farka van?
Nem vagyok egy nagy nőcsábász, meg egyébként is, egy jóllakott óvodás, egy pocakos játékmackó és egy kikötői rakodómunkás sajátos egyvelege a külsőm, de volt már annyira nem nőies alakú, de mindenki által irigyelt nőm, meg strandon utánafordulós nőm, meg meg nagymellű nőm, és valahogy mindet ugyanazzal a jó kedvvel tudtam megdugni. Holott az egyik mellét a Modern Művészetek Múzeumában kellene mutogatni, a másik meg lehet reggelre egy kis borogatástól elmúlik. Meg hogy nagy a segge. Tág határokon belül tök mindegy, mekkora a segge, ha le akar velem feküdni, nem fogok elszaladni, mert nincs nálam a megfelelő seggsablon, hogy lecsekkoljam. Legalábbis én a nemi vágyból még nem csináltam ideológiai kérdést sose.

2012.01.05. 01:03:45

@Nati Walter: Volt egy kollégánk, jókat röhögtünk rajta, amikor a céges üdülőbe egy turnusba kerültünk.
A második feleségével jött, meg az első házasságból származó két lányával, valamint az uj házasság gyümölcsével.
A feleség modell volt mig apuka el nem vette - persze a 20 év korkülönbség meg volt - nos ebből a modell alkatból csak a magasság maradt meg, no meg a fiatalság.
elégedetten állapítottam meg, hogy ennél a hústoronynál meg én is jobban nézek ki, de a káröröm akkor tetőzött amikor a 40-es anyuka meglátogatta a lányait.
Hát megkaptad öreg a modell csajt, ezért érdemes volt lecserélni az öregecskedő feleséget.

Trójai 2012.01.05. 01:47:15

Milyen fura a kommenteket olvasni. Én sosem foglalkoztam olyan emberrel, aki nem tetszett, ő dolga hogy mit tesz a külsejéért/egészségéért. Olyannal se foglalkoztam, akinek másféle izlése volt, mint az enyém.
Felesleges ezen pörögni, elférünk, szépen toleránsan. Rossz lenne ha mindenki egyforma lenne. A faji diverzitás az evolúció egy sarkalatos része.

Trójai 2012.01.05. 02:18:56

Amúgy vannak fokozatok szerintem:
formásabb, telt, molett, kövér, elhízott, úbazmeg!

Viszont a nem megfelelő étkezési szokások miatt lesz valaki kövér amiket otthonról hoz, azaz tanul. Szerencsétlen gyerek jó hogy kövér, amikor az anyja már pár hónapos korában nyomja a szájába a túlcukrozott teát. 2 éves korára már dundi, 4 éves korára pufók, 6 évesen pedig el van hízva. Ezt megoldják azzal, hogy majd kinövi.

Gyerekkorában is zsírpárnácskái vannak, nem vészesen még, de ebből a kamaszkor beköszöntével csúnya elhízás lesz.

A kisgyermekkori elhízás extrém eset. De az elhízott/súlyproblémás gyereknek szinte mindig elhízott/súlyproblémás szülei vannak.

Plusz a társadalom és a mostani étkezési kultúra is felelős ezért. A szülő pedig, a tinédzsert, már ha akarná is, akkor sem tarthatná az egészséges házikoszt vonalon, amikor a gyorsételt tömi magába ha nem otthon van.

Egyetem alatt pedig az ellenőrizetlenség és felügyelet nélküliség következtében vagy híznak (A sok szeméttől amit esznek, házikoszt helyett), vagy fogynak (mert nem tanultak meg főzni). De a legvalószínűbb ok, hogy nem volt pénz kajára, mert piára ment el.

Ennek eredményeképp, aki még gyerekként nem hízott el és még tinédzserként sem, 25-30 éves korára egészen biztos megereszt egy finom párnázott sziluettet az egész testén, úgy egyenletesen. De jellemzőbb a fenéknövekedés.

Szerintem 30 éves korára mindenkin van valamennyi "van mit fogni" párna. Ez alól a rendszeresen sportolók vagy az "olyan alkatok" kivételek, akikre úgy hat a stressz, hogy fogynak/nem esznek mert kihányják. A nőknél a terhesség is bejátszik a dologba.

Az ilyen ember, aki rossz étkezési szokásokat sajátított el, pedig hiába fogy is le, valami csodamódszerrel: csodadiétával, operációval vagy csodatablettával, vagy sok mozgással és önsanyargatással, mivel az étkezési szokásai berögzültek, (csakúgy mint a mozgáshoz való viszonya is: kötelezőnek, nyűgnek tekinti, nem szórakozásnak) ezen huzamosabb ideig nem képes változtatni, vagy baromira nehezen.

Akkor vannak a kudarcok, jojó effektus, folytonos önkontroll, majd annak elunása, stb.

A kövér emberekben csak a markáns / nagyszájú /gonosz /karakán / hedonista nagyhangú típus az irritáló. De én úgy vettem észre, hogy a legtöbb kövér nő inkább csendes, kedves, visszahúzódó. hiszen neki mással kell hódítania, nem a külsejével.

Férfiaknál a sörhas is eléggé lelombozó, mármint az, hogy nem látja a saját f..át. Általában az ilyen típusú férfiak hiszik azt, hogy ők mennyire jófejek és cseppet sem zavartatják magukat, amikor egy kövér nőnek szólnak be bátran, tekintet nélkül saját, termetes pocakjukra

Trójai 2012.01.05. 03:07:37

@KürtiT (Tromb74):

az az 5-6 kg zsír úgyis felfogható, hogy tudományos szaklapban olvastam: ha két éven át napi 6! azaz hat pisztáciával (igen a maggal, nem a fagyival) több kalóriát fogyasztunk el a szükségesnél (kinek mi a szükséges ugye) NAPONTA, azzal 3-4 kg súlynövekedés idézhető elő.

Így már más a dolog. Elhízni könnyű. Mondjuk fogyni is, viszont ezt az még nem tudja, aki még nem próbálta.

Nadiposzi (törölt) 2012.01.05. 07:49:01

@Professor Pizka:
Ahogy Gombóc Artúr mondotta volt: kerek csokoládét,lyukas csokoládét, szögletes csokoládét, tej csokoládét, étcsokoládét, mogyorós csokoládét, töltött csokoládét, finom csokoládét...

2012.01.05. 08:20:04

@Professor Pizka: na és mi van a szumósokkal? Mindegyik szép hájas, de baromi egészségesen táplálkoznak és a vérnyomás, ízületek és egyéb testi dolgok is rendben vannak náluk, ami más túlsúlyosoknál komoly probléma.

gigabursch 2012.01.05. 09:43:55

Höhö

Tudom ajánlani az Action zenekar V.P.P. című számát
(www.youtube.com/watch?v=3uwOCKqq6FE)

Ernoke 2012.01.05. 09:43:57

@Trójai: "Szerintem 30 éves korára mindenkin van valamennyi "van mit fogni" párna."
nem, nem mindenkin van.

Trójai 2012.01.05. 09:57:29

@Ernoke:
Írtam két kivételt is, ha figyelmesebb vagy...

Amúgy nem a kinézetet kell nézni, az sokszor megtévesztő, hanem a BMI testtömegidexet.

Én pl normálnak néztem ki aztán az orvosom kiszámolta a BMI-met és közölte, hogy fogynom kéne.
ugyanez fordítva is igaz. Pedig nem éreztem magam túlsúlyosnak és a környezetem sem tartott annak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.05. 09:59:00

Huh, az ilyen nőktől menekülök.

Akad egy-két duci, akiket bármikor, bárhol, mert nekik jól áll, de többségében a magas, vékony, sötét hajú, sötét szeműek jönnek be, divattól függetlenül :)

közalk. 2012.01.05. 10:09:17

Sokkal szebb egy karcsú, hajlékony női derék, ahogy átfut egy szépen ívelt popsiba, mint egy rengő hájas dúc jellegű derék. Passz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.05. 10:19:22

@Hadrian77: Jáh, meg mozognak rendesen.

@közalk.: Viszont egy kis pocak is jó tud lenni, nője válogatja, kinek mi áll jól.

Ernoke 2012.01.05. 10:29:43

@Trójai: a kivételeid sem állják meg a helyüket tapasztalataim szerint. a testalkat színtiszta genetika, kevéssé életmódfüggő.

2012.01.05. 10:47:19

mivel az ember magához illő párt választ, nyilván óhatatlanul is a hasonló kaliberű nők felé fordul. én például nem vagyok nagy darab se széltében, se hosszában, így az eddigi barátnőim maximális karácsonyi súlya nem haladta meg az 54 kilót :P
160 centis, 60 kilós lány nekem pl. már sok.
a filigrán alkatú lányok szeretete pedig szerintem nem látens pedofília, bár bizonyítani nehéz lehet mindkét álláspontot.

Ernoke 2012.01.05. 10:57:34

@Professor Pizka: tőled kell megtudnom, h nem elég, h a barátom buzi, még én is az vagyok?:(

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.05. 11:00:30

@Ernoke: meg lehet szokni. Mindenki az, aki nem úgy gondolja, ahogy én :-)

belekotyogok 2012.01.05. 11:05:11

@Ernoke:szerintem a testalkat genetika, kb. 26-30 éves korig. aztán meg inkább életmódfüggő. (Nyilván utána is befolyásolja és meghatározza, de egyre nyilvánvalóbbak lesznek a helyes-helytelen életmód következményei.)

Végignézek egykori osztálytársaimon (köszi fészbúk), és a legpálcikább lányokon-fiúkon is van egy olyan 3-5 centis plusz párna. Nem feltétlen nevezném őket kövérnek, de igenis látszódik a péksüti-üdítő-pia-kevésmozgás nyoma, ami korábban büntetlen maradt. Akin meg korábban is volt párna, az meg szomorúan konstatálja, hogy egyre nehezebben mennek le a karácsonyi kilók...

Plumper_ 2012.01.05. 11:12:53

NEM KÖVÉR, hanem husi csajokról van szó.
angolosok kedvéért: chunky, chubby, bbw ...
nem pedig fat.

közalk. 2012.01.05. 11:15:22

@ColT: Én személy szerint a normálisan izmos, lapos hasú férfiakat preferálom. Meg a jó seggűeket.

évuska 2012.01.05. 11:29:21

@Brother Love: Én ÚGY örülök, mikor ilyet írsz, jut eszembe, nem a budai Cs utcai L-ba jársz te nagyobbra nőni? A minap felfedezni véltelek, amíg (khm) tizenegyedik kilométeremet futottam.

Plumper_ 2012.01.05. 11:34:45

@az_igazi_trebitsch: a nagy testhez olykor jó nagy vagina is tartozik!:-D de ez nem szabályszerű, mert volt nekem vékony csajom igen szép nagy folyosóval..

@ColT: annál jobb, nekünk maradnak a formás-fognivaló szexkazánok.

@közalk.: de ugye magad felé is megvannak az elvárásaid?

Sadist 2012.01.05. 11:55:56

@Brother Love: "A genetikailag kövér/sovány meg inkább csak mentség arra, ha valaki nem úgy fest, ahogyan szeretne, minden megváltoztatható"

Aha, hát nem. Ne akard már a testalkatot, ami jórészt genetikai adottság, a matek tanuláshoz hasonlítani, pláne ne érettségi szinthez.

közalk. 2012.01.05. 12:02:30

Hát ha olyan van mellettem, nyilván.

2012.01.05. 12:32:46

@Professor Pizka: úgy érzem meg kell veled osztanom a kaszás leves receptjét, mert távolról sem olyan ahogy te képzeled:

Veszel egy jó darab füstölt csülköt, de lehet többet is. Egy fazékba felteszed főni annyi vizben hogy bőven ellepje. Lehet turbózni egy kis szemes bors, vagy babér levél, de nem feltétel. Ha szépen meg főt, a hús elválik a csonttól, akkor kétefelé indulhatsz el. vagy kiveszed a csülköt, a visszamaradt levet egész egyszerűen egy tejfeles habarással behabarod és piritott kenyér kockával tálalod, a csülköt meg puha kenyérrel, mustárral savanyúval legyűröd, vagy szépen kockára vágod és visszateszed a levesbe, hogy egyenletesen tudjad szét osztani a "kaszások" között.

Nos ezzel már lehet vidáman aratni, vann benne energia.

Mit a legtöbb paraszti étel nem túl bonyolult, meg lehetett főzni árokparton, faluszélen, ha teljfel nincs hát az sem tragédia, a levest kimártogatni serclivel sem utolsó, mert ha nem ereszted bő lére (ha kevés a lé, lehet utána tölteni) elég "sürü"

Hát ez a kaszás leves, ami nekem kedvencem, mert amúg utálok főzni, ez magától meg van.

Ernoke 2012.01.05. 12:52:19

@belekotyogok: hát én ezt nem látom azokon, akiknek volt szerencsém a testét megfigyelni.:D de lehet, h igazad van, csak 15 évvel későbbre kéne tenni azt a korhatárt.

KürtiT (Tromb74) 2012.01.05. 12:52:48

@Frengi: Piospaprika, hagyma, fokhagyma? Gondolom lehet egy kicsit variálni rajta anélkül, hogy megsértenénk a hagyományokat.

Egyébként a pinától eljutni a főzöcskéhez kicsit szembe megy a korábbi gyakorlattal, vagy nem?

évuska 2012.01.05. 13:12:00

Sok minden eszembe jutott:

sokan tényleg csak kifogást keresnek, tehetetlenségbe, önutálatba, depresszióba süppedve, nem csoda.

Anyagcserebetegségek márpedig vannak. Nők körében járványszerű a lelassultságot, fázást, hízást okozó pajzsmirigy-alulműködés.

Azt mondjuk a kövéranyukahibáztatók (a kifogáslistára gondolok) nem annyira tudhatják, hogy egy minden teherrel magára maradt ("apa dolgozik"), többgyerekes nőnek, aki örül, ha a devizahiteltörlesztő befizetése után 25-én van még spagetti otthon, valóban mennyire elérhetetlen a Rubintréka-eszmény. Nem csak nagyvárosi jólkereső huszon-harmincévesek vannak, és a terhesség alatt igencsak meg lehet hízni, egy hormonális bomba, nagyon különbözően reagálunk rá, és nagyon nem a sportos, ápolt, magával törődős anyukakép él a környezetben, eléggé kizsákmányolós, romboló az az elvárástömeg, amit egy mai átlaganyuka felé közvetít a környezet, majd persze még le is kövérezik.

Mondom mindezt én, három gyerekkel, itthonról dolgozva. A terhesség alatt egyébként nem híztam különösebben, nincs hitelünk, és elég könnyű az életünk. Sokat eszem (nekem túlműködésem van, nagyon pörget), főleg szénhidrátot és zsírt, engem is az itthonlét lustított el. Viszont nincs tévé és autó, még a busz is messze van. A gyerekeink is jó alkatúak, sokat gyaloglunk, én biciklizem naponta 20+ kilométert, tegnap vettem SPD cipőt, és futok is, három hónap alatt az "öt percet nem bírok" állapotból felnyomtam magam odáig, hogy másfél órán át a 9 km/órás átlagot tartom, persze ez csak futópadon megy. Jó, nem akkora szám, de szoptatás mellett nyár óta fogytam hét kilót csak sporttal. Még kb. 10-zel vagyok amúgy több, mint amennyi szeretnék lenni, mondjuk akkor már nem lesz mellem, és ha kívánhatnék, csak azt, hogy még arányosabb legyek, a többit megoldom, a magam kovácsa vagyok vagy mi.

belekotyogok 2012.01.05. 13:48:17

@Ernoke: én maradnék a 30-as karikánál. Ebben a korban vagyok és nemrég volt gimis osztálytalálkozónk, pl maradandó élmény volt az osztály legvékonyabb lányát (aki töltött káposztákat reggelizett, 5-6 szelet zsíros kenyeret simán betolt uzsonnára, tábla csokikat tüntetett el egymaga) kicsit párnásabb kiadásban látni. :D De ugyanez fiúban is megy: pálcika-forma szgép-rajongó fiúk, akik már a gimi alatt is otthon ültek és a betárcsázós modemmel neteztek, most informatikusok, a valaki által már említett pocak + 4pálcika testalkattal.

2012.01.05. 14:06:54

@Frengi: szerintem a kaszások közel sem voltak olyan gazdagok, hogy minden nap ezt egyenek:) Sima bableves ecetesen, savanyúra főzve, mert az elveszi a szomjat:)

2012.01.05. 15:22:39

@Hadrian77: valóban nem voltak gazdagok, de a gabona kaszálás nagyon nehéz munka, és aki felfogadta őket, vagy ha a sajátjukban dolgoztak, bizony félre tették a füstre a hátsó csülköt (nem véletlen a húsvét előtti böjt, egy kis takarékosság.)

Jaj,ez olyan tipikus, hogy a régi idők embereit csak szegénynek tudjátok elképzeni. Nem volt mindenki szegény, volt tisztes középparaszt, a sajátját aratta, vagy napszámos, vagy részes arató. Az kaszálás szakértemet igényelt, nem végzete akárki, becsülete volt a munkájának és meg is fizették, és járt a természetbeni juttatás, az Ezsébet jegy még nem volt kitalálva.

Ez egy 4000-5000 kalóriás meló, a bányászéval ért fel. (az sem véletlen, hogy még a szociálizmusban is minden bánya közelében volt hentes bolt csak a bányászoknak, és ott mindent lehetett kapni, amit máshol nem).

Persze nem mondom, hogy bableves nem volt, de üresen, a habart bab csak karácsony böjtjében volt elfogadható, aratáskor semmi képpen.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.01.05. 18:07:22

@vészmadár (pica pica): És téényleg! Egyik ismerős mostanság lépett át a 3. gerelyen, 2 év alatt olyan kis pocakot eresztett. Gondolná az ember a párja hirtelen megtanult főzni, de nem, mert mindig jól főzött.

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2012.01.05. 18:30:25

Akik fingás témakörét igyekeztek körüljárni, ők vannak legközelebb az üdvözüléshez…

A Tyne folyó déli partja 2012.01.05. 19:25:58

@think different: bár nem vagyok kövér, soha nem is voltam, de a hat után nem eszünkkel nekem van egy óriási bajom. mégpedig az, hogy minimum ötig dolgozom, mire hazaérek mondjuk 5.20 (közel lakom). ha nem főztem előre vacsorát, akkor nekiállni, elkészíteni, még ha egyszerűt főzök is (mást nem is szoktam, mert nem szeretek), a hat óra a minimum, mire végzek vele. ebédszünetem meg valamikor 12 és kettő közt van. (mármint, nem két órás, hanem valamikor a két időpont közt beiktatva.) és akkor mi lenne, ha messzebbre járnék dolgozni? vagy még gyerekért kéne mennem utána? vagy boltba, akármi. vagy, aki műszakban dolgozik, és kötött időben van szünete, az hogy valósítsa ezt meg?
ugyanez, mikor azt szokták mondani, hogy munka után menj el sportolni, mert otthonról már tuti nem fogsz elindulni. ok, munka után elmentem sportolni, akkor, ha mondjuk fél órával a munkaidő vége után kezdtem, mert ugye oda is kell érni, egy órát sportoltam, akkor van fél hét. aztán haza, és mikor vacsorázzak?
szép elmélet, de a gyakorlatban kb. lehetetlen megvalósítani.

2012.01.05. 19:29:16

@Frengi: olvasd el a Kenyeretlen Vitnyéd c. könyvet, le van benne elég jól írva, milyen volt a részes aratók élete, és hogy sokszor nem jutott hús. Voltak olyan falvak ahol mindenki zsellér meg kubikos volt.

A Tyne folyó déli partja 2012.01.05. 19:49:01

@Trójai: "Viszont a nem megfelelő étkezési szokások miatt lesz valaki kövér amiket otthonról hoz, azaz tanul. Szerencsétlen gyerek jó hogy kövér, amikor az anyja már pár hónapos korában nyomja a szájába a túlcukrozott teát. 2 éves korára már dundi, 4 éves korára pufók, 6 évesen pedig el van hízva. Ezt megoldják azzal, hogy majd kinövi."

ők szoktak azzal jönni, hogy "hát nem tehetek róla, a gének. anyukám is, ilyen apukám is."
az fel sem merül benne, hogy az étkezési szokásoktól hízott el, nem a génektől...

A Tyne folyó déli partja 2012.01.05. 20:06:43

@Trójai: "Ennek eredményeképp, aki még gyerekként nem hízott el és még tinédzserként sem, 25-30 éves korára egészen biztos megereszt egy finom párnázott sziluettet az egész testén, úgy egyenletesen. De jellemzőbb a fenéknövekedés.

Szerintem 30 éves korára mindenkin van valamennyi "van mit fogni" párna"
viszont ezt cáfolom. én egyszer "híztam meg" (értsd, rám jött gyorsan 10 kiló, de mivel 47-ről indultam, annyira nem volt vészes, lettem 57 kg 160 centihez, látszott, de azért a túlsúlyostól messze álltam. sőt, a BM indexbe még lazán belefért.) gyorsan leadtam, azóta se híztam meg. keresztanyám meg kifejezetten csont és bőr, mindig is az volt, nem jött rá párna hatvanöt éves korára se. és nem sportol, és nem étkezik egészségesen, egyáltalán. @Ernoke: azért nem színtiszta genetika. és azért dehogynem függ az életmódtól. egyes kivételektől eltekintve.

2012.01.05. 20:25:27

@A Tyne folyó déli partja: kisnaccsád, a hat után nem eszünkön már finomítottak, lefekvés előtt 3 órával ne együnkre. Szóval a hat csak akkor áll ha kilenckor mész aludni:)

A Tyne folyó déli partja 2012.01.05. 20:55:24

@Hadrian77: hát, én kb. 10-11 körül szoktam lefeküdni. (öreg vagyok már az éjszakázáshoz).
de akkor se igazán stimmel egyébként, ha még a sportot is belevesszük, akkor pláne. mert ha munka után megyek sportolni, ugye akkor minimum hét óra, mire hazaérek, még gyártok valamit, akkor megint épp csak belecsúsztam. vagy nem. vagy, ha hazajövök edzés előtt, akkor meg azért nem lehet enni, mert sport előtt x. órával ne egyél. na de annyi idő meg nincs közte...szóval nem igazán működőképes. a legegyszerűbb az lenne, ha a munkahelyemen rögtön meg is tudnék vacsorázni:)

2012.01.05. 22:12:32

@Hadrian77: ezt a leves egy masik faluban foztek

LyukasBogrács 2012.01.06. 20:09:42

@Intizar:
Erős csontozatú volt már? Jó erős csonttal a seggében?

Celtic 2012.01.07. 10:54:37

@Augustin: Normalis ferfi _semmilyen_ edesseget nem szeret - kiveve, ha az anyukaja sutotte.

Everest999 2012.01.31. 18:10:38

@az_igazi_trebitsch:

Igen, csak a jó nő az izgató, a kevésbé, pedig nem. Tök mindegy, hogy mennyire odaadó. A jó nőtől bevadul az ember. A kevésbénél meg koncentrálni kell, hogy valahogy próbáljam azt az izgalmat mímelni, ami hiányzik.

Sajnos tapasztalat. Egyébként a kövér nők jellemzően büdösebbek is általában. A kinézetét meg tudja emészteni az ember, ha nincs jobb. Annak idején néha elfért, ha nem volt jobb, de az a szag már sok.

Santer 2020.09.12. 18:22:23

Istenem, ennyi tökély ennyi év után is!

Noname Watanabe 2020.09.29. 13:56:56

Az megvan, hogy az asszonyos asszony mindig teltkarcsúnak mondott, a saját véleménye szerint asszonyosan telt, az anyja szerint kimondottan helyes arcú? Viszont társkeresés során nem a férfiasnak "mondott", "saját véleményük szerint" jó kiállású, az anyjuk szerint sármos férfiakat keresi, hanem "Az Igazi Férfit".
(Rosszabb esetben a bemutatkozásnál még ki is fejti, hogy hát igen, a nagy F nem véletlen, manapság nagyon kevesen felelnek meg a kritériumoknak, amelyek a Fhérfhit elválasztják a fiúkáktól...)
süti beállítások módosítása