A modoros világháború-rajongó

2010/10/12. - írta: Kurtz ezredes

A világháború-rajongás orvostudományának belgyógyásza, ezen a stáción mindenki átesik, és idővel vagy bír továbblépni, vagy megmarad itt egy életen át. Bizonyára felesleges külön kiemelni, de mind közük ők a legkevesebb fantáziával megáldott katonabarátok. A Wehrmachtért rajongani olyan, mint őszinte lelkesedéssel ojjézni Michael Schumacher 7. világbajnokságára. Egyszerűen snassz, bár legyünk őszinték, a németeket egyszerűen nem lehet nem szeretni ilyen téren. A darabos, kockás stílust körüllengi egyfajta tagadhatatlan báj, amiért az életben egyszer mindenki érzett legalább egy kis szimpátiát irántuk. Alapvetően kétféle németrajongó létezik e téren. A nagyobb tábort a haditechnika fanatikusai alkotják, feltétel nélküli szeretettel elárasztva bármilyen germán gyártású szerkezetet. Legsúlyosabb rétegük már általánosban is tank tömeg/teljesítmény aránnyal játszott autóskártya helyett, de általában mindenkinek megy fejből a 88-as hatásos lőtávolsága meg a Me-109-es emelkedőképessége. Rajongásuk Olümpusza – a rakétatechnika mellett – a korai sugárhajtás, így az a megállapítás, hogy ugyanez a szövetségeseknek is rendelkezésére állt ugyanebben az időben nagyjából azzal ér fel, mintha a Kába Kőbe ütvefúróval vésnénk bele, hogy „Isten nincs!”.

Némileg objektívebb csoport ezzel szemben a hadvezérek és hadmozdulatok iránt elkötelezett másik rész, akik a kötelező Rommel – Manstein – Guderian tengelyen sokszor túllépve egész komoly ismeretekkel rendelkezhetnek. Általában ők is technikamániásként kezdték, de aztán szerették volna megérteni a szélesebb összefüggéseket, hiszen valamiért mégiscsak a németek veszették el a háborút. A témáról való diskurzusban általában realisták, korrekt vitapartnerek, de annyit megmaradt még a múltból, hogy az MG-42-es legyen a legszebb hangú géppuska, és olyan szellemességekre is futja néha, mint a „Nem akarok túlozni, de az egyenruha színe a csukaszürke!”.


A hatalmas németrajongó táborral szemben ő nyíltan felvállalja, igen, a nácik érdeklik. A felszíni, kötelező közhelyek mellett – nem is volt Holocaust, ha volt is nem úgy, sőt az egész háborút a zsidó iparosok robbantották ki – verbálisan, sőt esetleg tettleg is agresszív, viszont erősnek nem nagyon nevezhető. A balhé helyett a szadizmus izgatja, így az SS-ből harctéri alakulatok kevéssé érdeklik, inkább híres őröket, táborparancsnokokat, vezetőket, esetleg tudósokat kutatgat, már amennyiben tudománynak lehet nevezni az olyan kísérleteket, hogy ha az egyik iker szemét „kékesítjük”, vajon kék lesz-e a másiknak is. Ha rá lenne bízva az Abigél újraforgatása, a tökkelütött kakastollas ripacsok helyett bizonyára kiváló szakemberből álló SS-Polizei alakulat érkezne Árkodra, akik a Matula Intézetben kialakított főhadiszálláson tíz perc után valamennyi ellenálló nevét megtudva, a jó munka jutalmát élvezve elszórakoznának kicsit a megszeppent egyenruhás diáklányokkal. Írói vénáját olyan pajkos részletekben villantaná ki igazán, amikor a Standardenführernek az igazgatói asztal tetejéről, kényszerített aktus közben is kényelmes kilátása lenne a főtérre, ahol a frissen húskampóra akasztott Kőnig tanár úr holttestével játszadozik a lágy alföldi szellő.

 

Mind közül a legszánalmasabb fajta. Ezek a férfiak általában elegyítik magukban a gyávaságot a frusztrált gyengeséggel, így nyilvánvalóan a konzekvens, egyenes német jellemmel ellentétben a paternalista, dél-amerikai jellegű horthysta diktatúra melengeti meg szívüket. Odáig rendben van, hogy egészséges Magyar Emberként mindenkit utálni kell, de ennek ürügyén az ezer sebből vérző, és a tengelyhatalmak alsó harmadában csak az olasz-bolgár párost megelőző Magyar Honvédséget kollektíve imádni... Ők nem egyszerűen beérik a sárgább és savanyúbb narancsokkal, hanem büszkén kiteszik ezeket a 12 személyes ebédlőasztal közepére. Különösen kacagtató, amikor a magyarbarát katonafanatikusok román, szerb, vagy a mindenkinél mókásabb szlovák kollégáikba akadnak legfőbb ütközőfelületükön. Ilyenkor tört angolsággal próbálják komoly háborúnak beállítani a három napos Szlovákiára támadó, kávédarálókkal és varrógépekkel felszerelt Honvédség harmatos próbálkozásait, azét a Honvédségét, amely a következő évben úgy bírt saját elvárásaitól is stabil 4-5 napos lemaradásban bevonulni Erdélybe, hogy nem is volt háború. Nyíltan kizárólag az agyondédelgetett finneket hajlandóak imádni, de ne legyenek illúziónk, Horn Gábor és Lendvai Ildikó ez egyszer nem téved, vehemensen tagadják ugyan, de igazából ott állnak valahol a német és náci közt.

Soha de soha ne álljunk le az ilyennel vitatkozni, mindig hagyjunk rá mindent, a Botondot még a németek is irigyelték, a Zrínyi jobb mint a Stug III-as, és Lesz, lesz, lesz, csakazértis lesz...

Relatíve új színfolt a magyar militárhistoriógiai palettán, hiszen az ántivilágban amerikaiak ritkán tűntek fel a színen. A néhány vasfüggönyön is átszivárgó szuperprodukció mellett elsősorban az olyan filmek jutottak el kis hazánkba, mint a méltán népszerű Kelly Hősei hippiparódia, amely ugyan azóta is fogalom az értő közönség körében, mégsem ingerelt senkit arra, hogy olivazöld M2A1-félhernyótalpast barkácsoljon a sufniban. Megjelenésük a kései 90-es/korai 2000-es évekre tehető -tehát szinte kivétel nélkül a fiatalabb korosztály képviselői - főleg az ekkortájt tért hódító mozgóképes anyag hatására. Ryan közlegény, Elitalakulat, illetve a kortárs Pacific, na ezek aztán megmutatták milyen az igazi háború, kevés vagy semmi nyál, színtiszta naturalizmus. Ezért elsősorban a humán oldal, az emberek érdeklik, bár az M1-es Garandnak tárürítéskor nagyon menő hangja van, meg kell hagyni ez még neki is tetszik.

Aki 39-45 között nem veszített legalább egymillió embert, azt nem is tekintik hadviselő félnek. A német vonallal ellentétben itt nem válik ketté a szláv harcmodor és a kommunista eszmerendszer rajongóinak tábora, hiszen a szovjetmániások nagy része gyakoroló kommunista, de legalább szocialista is egyben. Legharcosabb rétegük a szanyihívő újlipótvárosiak közül kerül ki, ők katyusa-zárótüzet zúdítanak mindenkire, aki csak egy rossz szót is mer szólni imádott kedvenceikre. Vannak azért köztük, akik tényleg nem felszabadulásként élhették meg az első vöröskatona felbukkanását a VII. kerület környékén, őket már érdemesebb óvatosan provokálni. Szlávos könnyedséggel és nagyvonalúsággal nem nagyon érdeklik a pontos számok, csak a nagyvonalak. A saját élőerőt bármiféle okból kímélni szerinte felér a gyávasággal. A nyugati szövetségesek részvételét, pláne a szovjeteknek nyújtott segítségüket igyekszik a Szovjet Tudományos Akadémiánál is jobban elbagatellizálni. 

 

Akármikor ülünk le vele komolyabban beszélgetni a témáról, pillanatokon belül előkerül valami kis itóka, ami csak fokozza a belőle áradó, alapjáraton is meglevő elbaszott baloldaliságot. Legjobban az óralopás/nemierőszak témakörrel lehet zavarba hozni, de valószínűleg hamar elkeni a témát egy-két "ez hungarista szöveg" megjegyzés segítségével.

 

A szovjetrajongók irreguláris zagytározója. A marxista eszmerendszert teljesen magáévá tette, de az államszocialista keretek – így a Magyar Néphadsereg is – világ életében taszították ostoba hagymázaikkal. A rend iránti totális megvetése különféle hegyi és mocsári útonállók ajnározásában csúcsosodik ki. A jóval népszerűbb hegyi verziót (jugoszláv) kedvelők száma igen magas. Az egyéniséget meggyilkoló vigyázzállás-gyakrolást és alakizást itt felváltja az önfeledt kőborogatás a völgyben elhaladó fasisztákra. A hippi létformát tovább erősíti az ápolatlan haj és arcszőrzet, a mértéktelen alkoholfogyasztás és a vele járó ordenáré balkáni csujjogatás. A jóval elbaszottabb mocsári fanatikusok inkább az orosz kultúrkörre jellemző személyi kultuszban élik ki magukat (Zója Kozmogyenszkája). Hogy ne csak a bolsevistáké legyen a világ, kakukktojásként ez az egyetlen terület, ahol nagy számban találkozhatunk hölgyekkel is, hiszen bizonyos bölcsész-picsakörökben a mai napig sikkesnek számít a „Vive la Resistance” használata, nagyvonalúan szemet hunyva azon kellemetlen történelmi tény felett, hogy a németek által megszállt Franciahonban bizony a fasiszta jellegű szervezetek támogatása sokszorosa volt az ellenállásénak. Ritkább esetben előfordulhat az olasz partizánok imádata is, de ez szerencsére nem túl gyakori betegség.

Ezek az örök lázadó rétegek azok, amik kritikátlanul elhiszik és terjesztik, hogy a partizánok igenis komoly szerepet játszottak a háborúban, a rájuk küldött partizánvadászok pedig egytől egyig háborús bűnösök. Ne nagyon próbáljunk érvelni tévtanaikkal szemben, hiszen már gyerekként is teljes szívből drukkoltak az indiánoknak a fehér ember ellenében.

Se kedvenc hadserege, se kedvenc hadvezére nincs. Őt kizárólag csak a különlegességek érdeklik, minél nagyobb hülyeség, annál jobb. Hadosztályból a Liebstandarte gagyi, csakis Dirlewanger, azok aztán igazi állatok voltak. A Bismarck kicsi, a Yamato, na az csatahajó volt a javából. Tankból Tigris helyett Maus, lövegből Dora, repülőből a szovjet lánctalpas, vagy a kétfedelű sugárhajtású, bár az amcsik is 75-ös ágyút raktak egy B-25-ösbe, az is poén. A németek vereségét igazából azért fájlalja, mert így nem épülhetett meg Germánia világváros ékes kupolája, viszont örömmel veszi, hogy a Bundeswehr még mindig SS álcázópöttyösben nyomja. Legnagyobb bánatára a harcmodor jellegéből adódóan ismert kamikázepilóták nincsenek, pedig tuti kiposzterezné velük a gyerekszobát.

Az anekdotamániás amatőr politikatörténész talán mind közül a legkártékonyabb alfaj, hiszen a leggörcsösebben szeretne okosakat mondani, mégis túl hülye bármiféle technikai részlet megértéséhez, fingja sincs róla, mi az a bruttóregisztertonna, és életében nem vett mégcsak légpuskát sem a kezébe. Elbaszott kényszerpacifizmusa ellenére már kora-gyermekkorától frusztrálta a menőbb gyerekek tájékozottsága, így a témakör humán oldalát becélozva igyekezett néhány csattanósnak hangzó rövid történetet beszúrni a két szebb, nagyobb, erősebb és szőkébb osztálytárs páncélvastagság-vitájába. Természetesen a szenilis vén barom Roosevelt, az elhízott alkoholista Churchill és a többi pökhendi drogos jópofáskodása egyáltalán nem tűnik jópofának Michael Wittmann, Günther Prien meg Hans-Joachim Marseille mellett, így a várt siker helyett csak lesajnáló pillantásokban lehet része alsó tagozat végétől egészen a töriérettségiig.

Végül de nem utolsósorban következzen a legdurvább fajta, az igazi ínyenc. Habár a világháború szóból mindenki a másodikra asszociál, ne feledjük, hogy bizony volt egy első is, ami érthetetlen okból nem örvend túl nagy népszerűségnek. Az ezredes viszont értő hadtörténészként – és militarista állatként – imádja ezt a korszakot, hiszen a hadműveletek részletkérdései mellett végre kialakulhatott a tökéletes társadalom, ahol a napjainkban agyondédelgett civil szféra végre az azt megillető helyre került. Nők két 12 órás műszakban valami sötét és mocskos lőszergyár mélyén, pont annyi szál répáért, hogy se ők se a büdös kölkeik ne haljanak éhen. A férfiak a hadsereg kötelékében valami elbaszott frontszakaszon, látszólag teljesen értelmetlen harcokra kényszerítve. Az emberi faj elitje – a tiszt – viszont végre érdemei alapján részesedik a világ javaiból. A közigazgatást és az igazságszolgáltatást teljesen katonai kézbe adva végre REND uralkodik, hiszen valamennyi radar ellen tüntető nagypofájú olyan hadbíróságok elé kerül, ahol statáriális agyonlövésen és felmentésen kívül más ítélet nem születhet, valamint az ügyész és a bíró egy személy, lehetőleg ezredesi rendfokozatban. A sok baszatlan vénasszony nagy része amúgy is elpusztul az első néhány világháborús tél folyamán, de ha túl is éli az éhezést, arra bizonyosan nem jut már energiája, hogy felcsoszogjon a lefoglalt luxushotelek felsőbb emeleteire, ahol zártkörű tiszti értekezleteken a katonai szakemberek dögösebbnél dögösebb kurvák köldökéből szürcsölik ki a méregdrága francia pezsgőt.

172 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leila begin 2010.10.12. 09:35:27

Kurtz ezredesnek mi köze az I VH-hoz?

2010.10.12. 09:44:01

Nekem megvan Rommel naplója, Friessner Árulások, vesztett csaták könyve a hazai harcokról, kedvencem a Falsschirmjaeger MG-42-vel:)
De az orosz szovjet haditechnika is érdekel:)
Az megvan egyébként, hogy idehaza is szerveztek egy elit hegyivadász alakulatot a háború alatt?:)

Der Beste 2010.10.12. 09:49:40

Ez igen, ez a poszt tökéletes, úgy, ahogy van.
Gratulálok.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.10.12. 09:59:20

Ezredes, ezt nagyon jól eltaláltad!
A stílus a szokásos, a téma jól körbe járva, mindent feltérképezve. Briliáns.

Talán a harcművész körökben előforduló japán imádókat meg lehetett volna említeni. Ők a modern szamurájokat látják a II. vh-s japán katonákban, a japán háborús bűnöket elbagatellizálják, a kamikázék félistenek, Hirohito császár pedig az Isten. Egyedi, ritka fajta az ilyen.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.10.12. 10:05:12

Drágák vagytok
@leila begin: Elsősorban magamra értettem, de a mitikus Kurtz ezredes is élvezte volna azt a világháborút, és ha ő vezet minket, tuti nem veszítünk.

Styxx 2010.10.12. 10:07:01

Pukovnik Masterpiece!
Négy (tábornoki) csillagos poszt.
Bémulatos tárgyi tudás, lenyűgöző stílus és a pikírt, mindenkit fikázás priceless.
Szerintem annyira tehetséges vagy, hogy érdemes lenne ezt a tudást kamatoztatni egy önálló blogban. Ha van néhány ráérő hasonló érdeklődésű és szintén jó írói vénájú barátod, akkor blogolhatnátok ilyen témákban. Nemcsak a II. vh-ról, hanem úgy általában az egymást ócsároló nációkról. Mondjuk lehetne a címe: Megvetett másmilyenek, ááá, az mégs ejó, olyan lila és homofóbnak tűnik, pedig nem csak a buzikat kell utálni, hanem mindenki mást is, ááá, megvan! Gyűlölt ellenségek! Think about:-)

2010.10.12. 10:09:38

Jó a poszt nagyon, érződik, hogy a szerző jártas a témában, alapos ismeretekkel bír, így még olyan alfajokat is ismertet, amelyek ritkábbak - szerintem ilyen pl. a partizán-rajongó.

Örömmel ismertem némiképpen magamra a németbuziban, amihez csak annyit tennék hozzá, hogy valamennyi magamfajta komoly könyvtárral, videókkal rendelkezik, ha maga nem is makettezik, de egy ajándékba kapott darab gyakran díszíti a polcát. A youtube-kedvencek között a "Waffen-SS", "German-hell march", "Panther tank" stb. címkéjű videók első helyen szerepelnek, titkos vágya egy működőképes, nem kiherélt K98-as karabély birtoklása.
A német dísszemlékről készült képek és filmfelvételek csodálattal töltik el, a nyílegyenes sorokról a legnagyobb elismeréssel beszél. Szívesen emlegeti a NATO géppuskájának alapjául szolgáló MG42-est, a Waffen-SS kiképzését, Michael Wittmann, Leon Degrelle és a többiek tetteit.
Természetesen nagy háborús-film rajongó és kevéssé ismert, német-szempontú művek is vannak a gyűjteményében. A holivúdi háborús filmek szakmai baklövéseit gunyoros felsőbbséggel észrevételezi és kritizálja (T34-es alvázon gördülő (ál)Tigris I-es a Ryan közlegényben, amerikai, vagy háború utáni csehszlovák féllánctalpasok SdkFz. 251-esnek mutatva, stb.)

Megjegyzendő, hogy az IPM vagy két éve lehozta egy kamikaze pilóta fotóját, ami közvetlenül bevetés előtt készülhetett, remek felvétel, szerintem a Pearl Harbour című nyáltenger pilótáinak ruházatát is ez a fotó ihlette.

soldat 2010.10.12. 10:10:18

Az MP-42 nem géppuska, hanem géppisztoly.

Zorita 2010.10.12. 10:13:45

asztakúva, ez az ínyenc milyen kis huncut

Styxx 2010.10.12. 10:17:35

@Brother Love:
"így még olyan alfajokat is ismertet, amelyek ritkábbak - szerintem ilyen pl. a partizán-rajongó."

Ebben teljesen igazad van, de amikor én felnőttem az egykori Jugoszláviában, akkor a partizán-buziság volt az államilag támogatott mainstreame. Kiscsávóként egy az egyben bekajáltuk az olyan partizánfilmeket, amikor 2-3 lazázó vidám fiú partizán egy-egy rozoga, ócskavas vadászpuskával harcképtelenné tett teljes német zászlóaljakat. Olyan trükkökkel, amibe még Bud Spencer is belepirulna. Pl egyetlen kifeszített zongorahúrban húsz-harminc menetelő Wehrmacht-katona simán elbotlik.

2010.10.12. 10:18:47

@soldat: Maschinenpistole (MP) 38 és 40, azaz géppisztolyok, illetve Maschinengewehr (MG) 34 és 42 géppuskák, hogy pontosak legyünk.

Sturmgewehr 44 (StG44) meg a német gépkarabély.

MP42-es géppisztolyt eddig nem ismertem.

2010.10.12. 10:20:31

@Styxx: A belgrádi fiúk c. film akkor gondolom, megvan. Szegény Radovics Milan partizánt mindig szarrá verték a szemét Gestapósok, persz ő sohasem köpött...

2010.10.12. 10:23:59

@Styxx: Egyébként érdemes lenne minden partizán rajongónak elolvasni John Keegan: A második világháború története c. munkájának a partizánok tevékenységéről, annak eredményességéről, hasznáról szóló részeit.

Természetesen az átlagember ismereteit e körben inkább a fenti film, vagy pl. a "Neretvai csata" c remekművek alapozzák meg.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.12. 10:24:12

@Brother Love:

Úbazmeg, az gyémántkemény volt. Emlékszem rá!
A filmmúzeumon, meg nemrég láttam, a Négy páncélost.

Styxx 2010.10.12. 10:25:29

@soldat:
Stimmel ,de itt hol olvastál MP 42-ről? Az MG 42- ről ír a poszter meg az egyik kommentelő is, ami viszont géppuska, lásd wiki: "A Maschinengewehr 42 (rövidítve MG 42) a második világháború egyik legjobb géppuskája volt."

A II. VH vélt vagy valós, jelentéktelen tárgyi tévedésein kekeckedőt a szakzsargon "nyeltannáci a négyzeten"-ként definiál?

2010.10.12. 10:30:49

@Styxx: Igen, soldatnak sikerült az okoskodó hozzászólásában két hibát is elkövetnie. Senki nem írt MP 42-őt, olyan géppisztoly pedig nem létezett.

Öcsém, ha már javítgatok, legalább vagy halálbiztos vagyok magamban, vagy ellenőrzöm előtte...

Styxx 2010.10.12. 10:35:15

@Brother Love:

Pedig elvileg volt:
"MP 42 vagy MP44 vagy Sturmgewehr 44"

Egyszer kellene posztot írni azon hobbik hódolóiról, akiknek a több év, olykor több évtized alatt felhalmozott tudásanyagát, amivel ugye lehetett csajozni, üzletet szerezni, stb. hogy, "hú de okos ez as csávó!" lenullázza a Google.
Na és, 0,007 mp alatt 24899000 találatot dob ki a kereső:-)
No para, ez nem neked szól:-)

Belgrádi fiúk?!
Alap volt! Povratak otpisanih (A leírtak visszatérése) volt az eredeti cím, az ovi udvaron minden kiscsákó Tihi meg Prle akart lenni, és az ovis bétahím-palántákat kényszersoroztuk német katonáknak. Akkor jöttek ki az első fényképpel díszített pólók. Na, tippelhetsz milyenek voltak a menők:-)

2010.10.12. 10:36:29

Egyébként a magyar-rajongók egy különös alfajával egy ügy kapcsán találkoztam: ex-Magyar Gárdisták fekete gyakorlóban, barettban parádéztak és nem átallották a Szent László Hadosztály jelvényét viselni... Ami nem kis merészség, tekintve, hogy azon ritka alakulatok egyike volt, amelyről még a németek is elismeréssel szóltak.

Bádoer 2010.10.12. 10:38:35

ez a téma egyáltalán nem érdekelt, soha. Egy időben puhafedelű Földi Pál könyveket lehetett kapni minden aluljáróban, pár haverom átesett ezen, de akkor sem értettem.
Az én utolsó német hadsereges élményem a Halál archívuma című sorozat, abban is a kopaszfejű Beizel és a lángszóróval kivégzett villanyszerelők alakja volt

Maisie MacKenzie 2010.10.12. 10:39:20

A belgrádi fiúk nagyon ott volt! :-)

Kis jugó hadsereg nosztalgia:

www.youtube.com/watch?v=wStx1wzqgGo&eurl=http%3A%2F%2F

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.12. 10:41:25

Én már eleve a katona- és háború rajongóktól fekvehányok. Kicsit is normális ember, ha egyszer látta már a harcmezőt, nem kívánja viszontlátni.

2010.10.12. 10:42:35

@Styxx: Hogy tovább rugózzunk a részleteken, a Sturmgewehr az gépkarabély volt, azaz nem géppisztoly, tehát nem közelharcra használatos, pisztolylőszeres fegyver.

A wikin meg MP43, MP44, és Stg44-ként szerepel.

Egyébként gyönyörű darab.

Más. Tihi-re emlékszem, nem az ő spanja volt a Schwartz nevű tag?

Mi másképpen játszottuk el a filmet: mi voltunk a Gestapósok és a Radovics Milannak kinevezett, nagyméretű plüssnyulunkat vertük péppé...

2010.10.12. 10:43:39

@El Topo (Sgt. Elias): Hát ez egy sergant-tól, mondjuk kissé ellentmondásos... :))))

2010.10.12. 10:45:41

@Bádoer: Az egy igen hiteles, reális mű volt. "Ernst százados, aki szétvert zászlóaljának maradványaival átállt a szovjetekhez..." hát persze, az csak úgy ment.
meg "a csoport Benjaminja, Heiner, a Hitler-jugend volt tagja"...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.12. 10:48:19

@Brother Love:

Hát pont hogy nem ellentmondásos. A legnagyobb háborúrajongók általában már attól meghalnának, ha egy napra letiltanák a bankkártyájukat.

2010.10.12. 10:51:48

@El Topo (Sgt. Elias): Ez lehet, de ettől a háborúgyűlöllők még miért lennének feltétlenül őrmesterek? Avagy személyedben egy Vietnam poklát megjárt veteránhoz van szerencsénk? Mert akkor O.K. :)))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.12. 10:55:52

@Brother Love:
Az őrmesterek is különféleképpen viszonyulnak, apafej. Van ilyen őrmester, meg olyan is.
Én olyan őrmester vagyok, aki tisztában van vele, hogy háborúzni időnként elkerülhetetlen. De ettől még nem kell szeretni.

Mitya Ivanov 2010.10.12. 10:59:57

@Brother Love:
Bádoer én voltam
az egy NDK-s sorozat volt, most kicsit utánanéztem, mert valamiért azt hittem, hogy lengyel, vagy csehszlovák volt.
Az NDK-sokra mindig jellemző volt az a fajta túlzás, ezzel szépítették önmagukat a tükör előtt.
Nagyon régen láttam, és nyomasztónak találtam.

bagolybagoly 2010.10.12. 11:01:46

Hát, ebből nekem sem sikerült kimaradnom.
Én bevallom oviban meg kisiskolában még érdeklődve nézegettem a tükör előtt, hogy milyen jól mutatnék olyan fekete bőr félszem cuccban (biztos van vmi neve).

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2010.10.12. 11:04:54

És a középkorú vh-rajongó, aki valójában az okkultizmus iránt érdeklődik, és előszeretettel olvassa a "Nácik és a titkos ufóakták" című puhafedeles könyvet? Rajong az áltudományosságért és sorban veszi az összeesküvés-elméleteket felsorakoztató olcsó könyveket.

2010.10.12. 11:06:19

Én pacifista vagyok, de most hogy a kolleganő megy Kölnbe, meg látogatom, mert a munkaadója ott volt Budapest ostrománál, ott diszeleg a képe Ungváry Krisztián könyvében, ami persze németül is megjelent. Úgy hogy ki nem hagyom, hogy beszéljek vele, és legalább a könyvet dedikáltassam.

Azt azért itt nehezen szoktam meg, hogy minden családnál ott lóg a falon a papa katona kori képe, persze SS egyenruhában.

Amikor a régi iratok között kotorászunk minden honnan elő vigyorog egy-egy horog kereszt.

Maisie MacKenzie 2010.10.12. 11:09:35

@Frengi:

"Amikor a régi iratok között kotorászunk minden honnan elő vigyorog egy-egy horog kereszt."

Nálunk meg a vöröscsillagos címer, de azt megszoktuk, ugye?

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.12. 11:32:35

Jawohl jár a kitüntetés. A Matula intézeti kegyetlenkedés egyszerűen gyöngyszem, ezt el kell küldeni a forgatókönyvíróknak, hogy vegyék be a remake-be.
A lengyelekről is olvastam volna (most megy a Négy páncélos meg a kutya) ott ugye többért is lehet rajongani: a Honi Hadseregért, vagy a ruszkibérenc komcsikért, akik voltak legalább négyen, ahogy a film címe is mutatja. Javaslom Csányi Sándort Kőnig Tanár úrnak, neki amúgyis olyan megkínzott a tekintete, jól mutatna véresen.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.10.12. 11:38:09

Hahh, én egy időben hidegháború-buzi voltaam. Számomra az volt a legérdekesebb. Atombomba-fejlesztések, tesztrobbantások, ilyesmik érdekeltek.

Sand Lover 2010.10.12. 12:13:37

„ez az egyetlen terület, ahol nagy számban találkozhatunk hölgyekkel is, hiszen bizonyos bölcsész-picsakörökben a mai napig sikkesnek számít a „Vive la Resistance” használata”

Már kicsit unalmas ez a bölcsészpicsázás.
Amúgy meg tartok tőle, hogy csak az rajong a háborúkért, aki nemhogy nem élt akkor de még katona sem volt; azok után amiket a nagyszüleim meséltek, a magam részéről örülök, hogy nem kell ilyesmit átélnem.

Ernoke 2010.10.12. 12:25:43

@Morgan LeFay: ja, nagyszülők és szülők sztorijai után bennem is kb. az van, h "csak háború ne legyen".

2010.10.12. 12:42:16

Morgan LeFay 2010.10.12. 12:13:37
Ernoke 2010.10.12. 12:25:43

Szerintem ti összetévesztitek azt, hogy valakit érdekel a háborúk története, a technika, a filmek, stb. (ez a hobbija) azzal, hogy valaki háborút "akar", vagy "rajong" a háborúért.
A sportlövők sem azért versenyeznek, mert valójában emberekre szeretnének vadászni, csak nincs meg bennük ehhez a "bátorság".

Ne legyetek modoros pacifisták, akik legszívesebben a játékpisztolyokat is betiltanák! :))))

Szerintem a félreértés sokszor abból adódik, hogy akinek ez a téma a hobbija, szükségképpen mélyebb, sokrétűbb ismeretekkel rendelkezik a témában, mint az átlag, akinek a tájékozottságát a régi szoci, esetleg mostani holivúdi alkotások, (illetve némi derengő emlékek az általános iskolából) jelentik. Ha az utóbbi csoport nem ennek a felszínes és néha téves ismeretnek a kliséivel találkozik (pl. a francia ellenállás, a jóságos, igaz, bátor partizánok, stb.), a tájékozatlanságából eredő frusztrációt úgy hárítja, hogy a másik felet háborúbuzi pszichopatának látja-láttatja.

Der Beste 2010.10.12. 12:44:21

@El Topo (Sgt. Elias): Jól látod, ezt a bankkártyás dolgot.

terran 2010.10.12. 12:51:13

@Brother Love:

mi a különbség a géppisztoly, a géppuska és a gépkarabély közt?

mert eddig csak úgy gondolkoztam ezekről, hogy sorozatlövő fegyverek, többet nem tudok róluk

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.12. 12:52:25

@terran:

Hííííj, bazmeg, na most ha címlapon lenne a blog, erre a kérdésre összejönne egy komplett szakkönyv.:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.12. 12:57:06

@terran:

Na mindegy.
Szóval a géppisztoly az pisztolylőszert tüzel. Kicsi, kicsi a szerkezeti tömege, és a hatásos lőtáv 150-200m. Többnyire közelharcban ér valamit.

A gépkarabély úgynevezett köztes lőszert tüzel. Rendes gyalogsági, egyéni fegyver.

A géppuska az meg egészen 20mm-ig tart, és csoportfegyver.

terran 2010.10.12. 12:57:11

@El Topo (Sgt. Elias):

ja ez itt már lehet, hogy trollkodásnak számít :D

terran 2010.10.12. 12:59:07

@El Topo (Sgt. Elias):

csoportfegyver az az, hogy tömegbe ürítjük a tárat?

egyébként kösz :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.12. 13:02:13

@terran:
Majdnem azt jelenti.:)
Egyébként valójában azt, hogy értelemszerűen nem minden lövész cipel egy géppuskát, hanem mondjuk minden rajnak van egy géppuskása. Ha valami gáz van, a géppuska körül létre lehet hozni egy tűzbázist, és onnan lehet manőverezni.

2010.10.12. 13:04:09

@El Topo (Sgt. Elias): Hozzuk mindjárt zavarba szegényt még a golyószóróval, Mitrailleuse-el, Gatling-puskával, gépágyúval...

Sand Lover 2010.10.12. 13:07:16

@Brother Love: “Szerintem ti összetévesztitek azt, hogy valakit érdekel a háborúk története, a technika, a filmek, stb. (ez a hobbija) azzal, hogy valaki háborút "akar", vagy "rajong" a háborúért.”

Szerintem nem keverjük össze. Valahol a kettő összefügg.
Pl. náci relikviák gyűjtése. Értem én, hogy a gyűjtő nem szükségszerűen rajong a nácizmusért, de valahol nem véletlen, hogy _pont_ ezt a hobbit választotta.

Kicsit más úgy rajogani egy harckocsiért, hogy 80E Ft-ot boldogan kifizetsz azért hogy beleülhess, és kicsit más úgy, hogy _muszáj_, mert háború van és lőni kell az ellent.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.12. 13:08:20

@Brother Love:

Hát, a gatling kivételével ezek már nem nagyon játszanak. Bááááááár, a SAW az körülbelül megfelel a golyószórónak.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.12. 13:15:32

nah kérem, a militarista faszokat össze kell fogdosni és kihajtani az Afgán frontra. Minden majmot, aki katonai terepmintás cuccokat vásárol, kivéve ha hivatásos katona, azonnali hatállyal ledobni ejtőernyővel észak-koreába. Minden fegyverbuzi kis idiótát zárósortűzzel kell rádöbbenteni, mit jelent a fegyver szó, ha a fasznak a rossz végén állsz.

bármilyen pocsolyalelkű kis féreg, aki a háborúkban a legkisebb nagyszerűséget is felfedezni véli, tárgyalás nélkül spanyolcsizmára ítélendő, hátha leesik végre neki, mit jelent a háború.

Ernoke 2010.10.12. 13:20:54

@vészmadár (pica pica): szerintem elég lenne nekik éhezni kicsit meg -10 fokban egész éjjel menetelni. vagy 2 perc alatt összepakolni, mit vigyen magával az ismeretlenbe az eddigi életéből? még gondolkozom.:D

2010.10.12. 13:24:42

@Morgan LeFay: Valahol... Hol? Szerintem te a gyűjtőket összekevered azokkal a tizenévesekkel, akik a találkozókon összevásárolnak egy-két vaskeresztet, övcsatot, ezt-azt és némi polgárpukkasztó szándékkal esetleg viselik is őket.

Egy gyűjtő komoly összegeket, időt áldoz arra, hogy megszerezzen egy-egy ritka darabot (M127 mintájú, gyalogsági kapcaszűkítő szíjazat, hegyivadász változat a Dafke und Shultz GmbH 1943-as gyártmánya - vagy valami hasonló), nem azzal foglakozik, hogy milyen ideológia állt az adott hadsereg mögött.

Logikád szerint az amerikai cuccokat gyűjtők "valahol" egyetértenek a vietnami háborúval, a szovjet kacatok kedvelői a "valahol" a szovjet hadsereg atrocitásaival...

Elég sok makettező-tankbuzit ismerek, birkatürelmű, galambszelídségű emberek, fel nem merülne egyikben sem, hogy ténylegesen hadakozniuk kellene.

terran 2010.10.12. 13:28:18

@El Topo (Sgt. Elias):

irodai dolgozó összevonta a tűzőgépet a sorkizárással

2010.10.12. 13:34:06

@vészmadár (pica pica): Baszki! És akkor mi lesz a terepgatyás lakatosokkal, kőművesekkel, kertészekkel, stb.????

Csúnya szadista-pacifista!

2010.10.12. 13:35:12

@El Topo (Sgt. Elias): Amikor egy írás záró sora (bármely okból) lángra kap...

2010.10.12. 13:40:11

A fegyverek pedig igenis érdekes, szép, nélkülözhetetlen és hasznos eszközök, még ha néhány széplélek előbb fogna meg egy gennyes kelésekkel borított varangyosbékát, mint egy szép revolvert...

nadivereb 2010.10.12. 13:43:13

@Brother Love: Miért is nélkülözhetetlenek? Érdekesnek pedig lehet, hogy érdekesek, de egy olyan dolog, aminek egyetlen célja van, mégpedig a gyilkolás, az szerintem nem szép.

Sand Lover 2010.10.12. 13:43:43

@Brother Love: “Szerintem te a gyűjtőket összekevered azokkal a tizenévesekkel, akik a találkozókon összevásárolnak egy-két vaskeresztet, övcsatot, ezt-azt és némi polgárpukkasztó szándékkal esetleg viselik is őket.”
Nem a tizenévesekre gondoltam, hanem azokra, akik mondjuk a neten vadásznak ilyen cuccokat, komoly pénzeket áldozva erre. Ennek megvan a maga szubkultúrája, egyik ismerősöm apukája foglalkozott ezzel. (A papa 40-ben született vagy 39-ben tehát nem volt katona a II. VH-ban.) Valamilyen szimpátia kell azért ilyen cuccok gyűjtéséhez, nem? Nem olcsók, nehezen megszerezhetők, hamisítják őket stb.

Amúgy a poszt címe: a modoros világháború-rajongó.
Nem pedig modoros tankmakett-építő. :)

theo 2010.10.12. 13:47:55

@vészmadár (pica pica): És akkor mi jár annak akinek katonai hagyományőrzéssel a hobbija, és még le is játszik egy-egy csatát? 5év kötél? :)

2010.10.12. 13:53:36

@nadivereb: Ugye nem gondolod komolyan, hogy itt és most (azaz nem Utópiában) elképzelhető pl. akárcsak a rendőrség működése fegyverek nélkül?

Ez pedig szép:

www.kmike.com/KWjpg/357swmag.jpg

Más kérdés, hogy a felhasználása, a következményei valóban csúfak lehetnek.

2010.10.12. 13:55:05

@Morgan LeFay: Persze, hogy kell - a katonai cuccok iránti szimpátia. Annyi minden baromságot gyűjtenek az emberek, hogy ahhoz képest a katonai cuccok gyűjtögetése igazán ártalmatlan dolog.
Ugye azért a Hadtörténeti Múzeum még maradhat?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.12. 14:05:42

@Brother Love: én a képen egy nagy hatású, kizárólag szakorvosi rendelvényre alkalmazható fejfájás-csillapítót látok.

NagyH · http://katpol.blog.hu 2010.10.12. 14:13:57

Tisztelettel, a poszt rólunk és olvasóinkról szól.

sdani 2010.10.12. 14:21:37

@vészmadár (pica pica): "Minden fegyverbuzi kis idiótát zárósortűzzel kell rádöbbenteni, mit jelent a fegyver szó, ha a fasznak a rossz végén állsz." Még szerencse, hogy vannak ilyen pacifisták mint Te, akik féltőn óvják a békét.

Hogy lehet az, hogy mindenkit ki akarsz telepíteni? A tökéletes emberek magánya vár rád!
"azonnali hatállyal ledobni ejtőernyővel észak-koreába"
"Akkor költözzenek bazdmeg pakisztánba vagy észak-koreába, ott még most is úgy van. idióták..."

Sand Lover 2010.10.12. 14:23:43

@Brother Love: “Ugye azért a Hadtörténeti Múzeum még maradhat?”
Felvetted a szemellenzőt?

haromt · http://90es.blog.hu 2010.10.12. 14:25:03

Semmi közöm egyik csoporthoz sem, de a Maus pici volt. P-1500. Na az tank. :)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.10.12. 14:30:32

@haromt:
Az már szárazföldi csatahajó te is extrém te :P

NagyH · http://katpol.blog.hu 2010.10.12. 14:32:55

És ha már itt vagyok, felhívnám a figyelmet arra az évszázados tapasztalatra is, amit az eddigi kommentek csak alátámasztanak, hogy kevés agresszívabb embertípus van a harcos pacifistánál. A békéért bármit, ugye... :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.12. 14:34:56

@NagyH: amint a lemilblgon arról már megemlékeztem, kiváló csajozós duma a pacifizmus. Katonai blogos bulin kevés a nő, az is mind iszákos :-)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.12. 14:38:11

@sdani: mit nem értesz? nem fegyverrel kényszerítettem, hanem megvillantottam abban az írásban, hogy ha annyira rohadtul jó nekik a "régi jó" komcsi rendszer meg a nélkülözés, akkor a fasznak nosztalgiáznak, miért nem költöznek oda? nem áll ellentétben ez a dolog azzal, hogy a fegyverbuzi kis majmokat ki nem állhatom. A vadászokat is ide sorolva, bezony, gond nélkül.

Zerstörer 2010.10.12. 14:46:18

@Professor Pizka:

A férfit a kard tegye boldoggá, ne a hüvely.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.12. 14:46:58

@vészmadár (pica pica): hát, akkor te még nem is szereltél szét életben sose egy eredeti Grande Puissance-t. Vagy nem húztál még egyenesbe kínai másolt AK-t. Hát pedig milyen jó szórakozás is az.

Sand Lover 2010.10.12. 14:48:33

@Professor Pizka: “kiváló csajozós duma a pacifizmus”
Hadd csavarjak egy kicsit a dolgon.
Ha mondjuk egy pasas azt mondja, hogy annak idején azért nem sorozták be mert _pacifista_ lévén apukájával elintéztette az “F-kategóriát” – az az én szememben olyan, mintha azt mondta volna: HET. Mármint Háború Esetén Túsz. :) Vagyis picit nyámnyila és mint ilyen, nem túl vonzó.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.10.12. 15:03:47

Ne vicceljünk már. Van egy csomó kommunista-pártállami relikviám és KGST-s használati tárgyam. Ezek szerint kommunista vagyok és visszavágyom? Sőt, menjek Észak-Koreába, ott sok retró pohár van :)

Sand Lover 2010.10.12. 15:11:02

Professor Pizka:
Igen, erre gondoltam én is.

Modor Tibi
“Ezek szerint kommunista vagyok és visszavágyom?”
Ez olyan érvelés lenne, mint a régi viccben, miszerint ha nincs akváriumod, akkor buzi vagy. :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.10.12. 15:23:47

@Morgan LeFay: "Valamilyen szimpátia kell azért ilyen cuccok gyűjtéséhez, nem?"

Válasz: nem feltétlenül.

Ernoke 2010.10.12. 15:32:38

volt már pisztoly a kezemben többször, raktam össze-szedtem szét is, most már mondjuk nem menne. attól még gyomorgörcsöm van, ha fegyverrel szórakoznak ugyanabban a szobában, ahol én vagyok, félek tőlük, és nem értem, aki ilyeneket gyűjt, akármennyire is próbálom. automatikusan az erőszakhoz kapcsolódnak a fejemben, amitől irtózom. gázspray-t sem voltam hajlandó venni, pedig nagyon próbáltak rábeszélni, h majd attól nagyobb biztonságban leszek a bűnös városban. igen, pacifista vagyok, ez van.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.10.12. 15:36:18

@Morgan LeFay: olyan időkből, amikor nem éltem és nem vágyom oda? :) Szimpla érdeklődés - biztos ritka az ilyen persze.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.10.12. 15:39:48

@Modor Tibi:
Én régóta vágyom egy porosz pickelhaubéra, de tuti lehajtott fejjel öklelném fel vele a teljes levegőmunkacsoportot úgyhogy jobb h nincs.

Sand Lover 2010.10.12. 15:47:02

@Modor Tibi: “olyan időkből, amikor nem éltem” – azt nem tudhatom, mennyi idős vagy.
Meg azt sem tudhatom, hogy igazából miért gyűjtöd. Nem is izgat túlságosan, ezért elfogadom, hogy “szimplán érdekel”.

2010.10.12. 15:48:50

@Kurtz ezredes: Rossz belegondolni, én mit kezdenék a vágyott K98-al... Nekem is megvan a célcsoport, természetesen.

GERI87 2010.10.12. 15:56:49

"dögösebbnél dögösebb kurvák köldökéből szürcsölik ki a méregdrága francia pezsgőt. "

jessszzz:)

Az I:VH tényleg egy elbaszott dolog volt.

Hiányolom is az ilyen jellegú videojátékokat:)
Végül is minden megvolt ami kell..
Afrikai hadszintér, tengeri csata, hegyi vadász alakulatok, tank, ruszkik amcsik britek magyarok olaszok franciák...

2010.10.12. 15:57:57

@Maisie MacKenzie: Én is erre gondoltam rögtön, mert csak nekem furcsa.
Egyszer egy 100 éves begemmel "háborus" nótákat énekeltünk, mint az Erika meg ilyenek, akkor jöttm rá, hogy ezek csak népdalok, és nincs bennük semmi netzes.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.10.12. 16:04:02

@vészmadár (pica pica):
Ezek szerint a vadászatról sincs sok fogalmad azon kívül, hogy kegyetlen, zöld ruhás emberek lövöldöznek szegény őzikeszemű őzikékre...

GERI87 2010.10.12. 16:09:47

@vészmadár (pica pica):
A romatikát, a férfiasságot szeretik benne baszki:)
Azt hogy egyenrha meg szigorú tekintet meg haza meg stb.
Meg hogy az összes jányt megnyomhatnák katonaként (szerintük).
Mondjuk meg, csak épp azt erőszaknak nevezik:)
(lehet ez is teccik nekik...hm)

GERI87 2010.10.12. 16:11:38

@nadivereb: Majd ha az ivóviz után kajtató busman meglátogat a kertedben értékelni fogod:D

GERI87 2010.10.12. 16:13:29

@nadivereb:
Majd ha az ivóvíz után kajtató busman meglátogat a kertedben akkor értékelni fogod:D

GERI87 2010.10.12. 16:18:48

@Kurtz ezredes:
Apropó poroszok.
Vannak még poroszok?
Mert bajor van meg szász...de porosz?
vagy felváltotta a Ossi öntudat?:)

Aki tudha SEGÍTSEN!
(rohadt fontos lenne, nem bírok esténként aludni..néha sírok is, meg kis pisi)

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2010.10.12. 16:21:41

Könnyű úgy pacifistának lenni, ha nincs fegyvered.

:)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.10.12. 16:30:23

@GERI87: Észak-Németo. (Előpomeránia és társai) szerintem még porosz. Kelet-Poroszország területét mostanában leginkább lengyel testvéreink lakják be (feltehetőleg jogosan) - az eredeti lakossággal (kb. 7 millió fő) meg ki tudja, mi történt.

scsaba1 2010.10.12. 16:47:27

@Morgan LeFay:

Nem lehet mindent egyszerű egybites ha-akkor viszonyrendszerbe leírni

bajor gizella 2010.10.12. 16:51:25

Én nem tudtam soha különbséget tenni a tarajos gőte imádók, és a bélyeggyűjtők között. szerintem mindenki aki képes elszarakodni egy egész életet ezzel, totál flúgos. nem rossz értelemben, olyan modoros ártalmatlan értelemben.
mondjuk én is gyűjtöttem pár dolgot. például kesztyűket, meg esernyőket, de ez a trehányságomból ered. nem tudom ki képes még az alapvető dolgai nem elhagyása mellett, fókuszálni bármi másra is.

GERI87 2010.10.12. 17:38:46

@Modor Tibi:
JA azt tudom hogy a Oderától keletre lévő porosz részeken lengyelek vannak...

Csak az érdekelt hogy a megmaradt részen mi a helyzet.

GERI87 2010.10.12. 17:40:16

@Modor Tibi:
hát nemtom...
Embereket kitelepíteni szülőföldjükről sose jogos.

paráznabillegető 2010.10.12. 18:04:40

ez a cikk akkora hatással volt rám, hogy odamentem a könyvespolcomhoz, és megsimogattam a rajta lévő miniatűr afrika korps gyalogost...

Thresher 2010.10.12. 18:06:16

Nálam a náci-buzik a legviccesebbek, olyan beszólásokkal hogy "Hitlert kényszerítették a háborúra" vagy "az komcsik sokkal rosszabbak voltak"...Na ja, az első nettó lehetetlenség, a második meg nem zár ki semmit...

És tény hogy a győztesek írják a történelmet, de megnéznénk azért egy objektívebb filmet a német hadseregről...

noirp 2010.10.12. 18:22:53

@RogerNyul: de még milyen jó! :)

Tölcsért csinálok a kezemből és úgy rikkantom a modoros rajongóknak, pláne a nácifileknek: tessenek Churchillt és Herman Woukot is olvasni (regény, nem regény, jók az e témájú könyvei)

noirp 2010.10.12. 18:25:50

@Kurtz ezredes: :DDD
De, igenis nagyon kár, hogy nincs :))

Várúr 2010.10.12. 18:34:48

Komoly cucc volt a csapott nyelű Parabellum tiszti pisztoly, a Schmeisser géppisztoly és a baromi hatásos panzerfaust is. Gúnyolni a M. Kir. Hadsereget nem kellett volna, főképp a technikáját nem - még ha a termelés nem is tudott felfutni. Gondoljunk a németek által is csodált Botond lánctalpas csapatszállítóra (a Győri Program nyomán)a szuper Gamma-lőelemképzőre, a világelső légsűrítéses Turán könnyűtankra, ha a páncélzata miatt nem is vált be, stb. Én mint militarista az amerikaiak vietnami mintájú dzsekijét hordom (van homoszínű is) meg egypár régi igazi vastag katonai vászoningüket. Mindig akadnak, akik leirigylik rólam, mert ma már military shopokban is csak utánzatokat lehet kapni (iszonyú műanyagcipzárral).

Várúr 2010.10.12. 18:38:03

A német páncélosok "náczi" dala, a Wenn wir soldaten durch die stadtmaschieren" első világháborús, ahogy majdnem az összes többi.

Cs 2010.10.12. 18:52:15

@Thresher: megnéznénk azért egy objektívebb filmet a német hadseregről...

--------------------------------

Sztálingárd
www.port.hu/sztalingrad_stalingrad/pls/fi/films.film_page?i_film_id=26701

redriot77 2010.10.12. 19:03:14

Jómagam Wehrmacht-buzi voltam, de mára már első világháborúskatonairepülés-buzivá lettem.:)
Kedvenc pornóoldalam:

thevintageaviator.co.nz/

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.10.12. 19:35:27

hű, erre emlékszem, apának volt egy kurva vastag könyve, az volt a címe, hogy a Második Világháború Története Képekben. Egy időben azt bújtam, de később ráálltam az F16osokra és legóból a haverommal anyahajókat építettünk (ez akkor volt amikor az USA bombázta Kádháfit) aztán elmaradt az egész. Mondjuk igazándiból engem mindigis a páncélos lovagok meg a vitézek érdekeltek, szigorú excalibur freak voltam tizenvalahány éves koromban amikor még a Rege moziban a XII. kerben meg lehetett nézni a filmeket mert a beengedős nénik elnézőek voltak és olyan volt a mozi hogy iskolapadok voltak benne, haverommal ott láttam az Öld meg a Sógent is. Durva volt. Repkedtek a levágott fejek, pfff. Az exclaiburban meg csatabárddal sújtották egymást, szóval nem volt kecmec.

Koller 2010.10.12. 19:42:32

Nagyon kemény írás! :) Ütős és nagyon igaz is!

kétbalkezes mosómedve 2010.10.12. 19:58:20

@Styxx: Evo zore, evo dana / Nema više partizana.

Kassian 2010.10.12. 20:11:03

"legyünk őszinték, a németeket egyszerűen nem lehet nem szeretni ilyen téren. A darabos, kockás stílust körüllengi egyfajta tagadhatatlan báj, amiért az életben egyszer mindenki érzett legalább egy kis szimpátiát irántuk."

Hát bazze, én valahogy sosem láttam semmi bájt a II. VH. német egyenruhákban és soha éreztem még minimális szimpátiát sem irántuk...biztos bennem van a hiba.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.10.12. 20:18:26

Ismertem ilyen pasit. Kívülről fújta az összes tanktípust, modelljei is voltak, és körberöhögte az amcsi háborús filmeket, amiért a tankok sose a megfelelő fajták. Ugyanilyen részletességgel ismerte a Birodalom csillagrombolóit és a két percig megjelenő háttértisztek nevét (akiket Vader megfojt).

Nálam a háború iránti érdeklődés kimerül abban, hogy bírom a Hetaliát és szeretem Peckinpah Vaskeresztjét (orosz frontos, kemény, véres film, semmi amerikai giccsparádé).

Lord Ruthwen 2010.10.12. 20:57:00

@Donna Anna: Ezek szerint ismerjük egymást? :)
Bár a tankok kicsit bezavartak, én modoros haditengerészet-rajongó vagyok...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.12. 21:25:43

Héló-héló! Tessék pontosítani a címet:
"A modoros MÁSODIK világháború rajongó"

Mert így a Nagy-ra is lehetne érteni, közben a másodikról szól a cikk.

Cikk alanyaiban külön kaszt a hadtörténészek. Na AZOK amit el tudnak ámuldozni egy nyomorult román bunkerromon, ami az Árpád-vonalból megmaradt.... órákon át csurog a nyáluk.
Igaz, az I. vh.-s piavei frontról is volt már szerencsém olyan precíz prezentációt látnom -minden tiszteletem egyébként a megalkotójának- hogy csak a harcok hevességének érzékeltetésére, külön TÁBLÁZAT volt az egyes előrenyomulási kísérletekben (7-nél is több) meghalt, megsebesült, eltűnt személyekről, kilőtt golyók, gránátok mennyiségéről.

Én különben Nagy Háború hívő vagyok. De csak, mert imádom a társadalomtörténetet, és az ebből a szempontból sokkal érdekesebb volt.

chilis csokoládé 2010.10.12. 21:48:52

@vészmadár (pica pica):

Most nagy kő esett le a szívemről, hogy a fiam kinőtte a katonai terepmintás nadrág, mellény, sapka együttest, amit néhány éve kapott ajándékba :P

GERI87 2010.10.12. 21:56:22

@neccharisnyás útonálló:
Az nem román bunkerrom:)
Hanem magyar.

@chilis csokoládé:
Szerencséd hogy nem "fejlődött tovább" radikálissá:)

@Kassian:
Azér a Panzerkampfwagen meg hasonló kifejezések ütnek és van bennük valami erőt sugárzó férfias izé..
amit egy nyáladzó sutyogó beszédű orosz nem tud kiváltani:)

petergriffin 2010.10.12. 21:59:54

horthydiktatúra HAHAHA

chilis csokoládé 2010.10.12. 22:04:37

@GERI87:

A fiamat kb.óvodás kora óta érdekli a hadtörténelem.
Az apám az 50-es években volt határőr az osztrák határon, és vele is hosszasan beszélgetett az akkor használatos fegyverekről.
Az íróasztalát egy tankokat bemutató színes tabló borítja.
A Döntő csaták című könyvet már sokadszorra veszi ki a könyvtárból.

Remélem, ha Afganisztánba költözik, néha majd ír nekem :P

Rowar Atkinson 2010.10.12. 22:06:01

Az Abigél parafrázison rogytam össze...

chilis csokoládé 2010.10.12. 22:09:38

"dél-amerikai jellegű horthysta diktatúra" ???

Érdemes elolvasni Mario Vargas Llosától A Kecske ünnepét. A cselekmény Dominikában játszódik egy katonai diktatúra alatt.
(Végre olyan író kapott Nobel-díjat, akit szeretek.
Bár Churchill se rossz.)

chilis csokoládé 2010.10.12. 22:11:13

@Rowar Atkinson:

Csányi Sándor nem lenne jó Kőnig tanár úrnak. Inkább Szacsvay László.(Él még?)

dana_hun 2010.10.12. 22:36:49

nincs időm minden komment végigolvasni, csak az "ámeriká imádók"(sic!) részhez: atthefront, vagy ahhoz hasonló 101-es egyenruhában parádézik Csobánkán, jobbaknak egy Willys is van.
dana
P.S.:én is majdnem ilyen lettem, de nem.egyszer tetszettek a németek (technikástul), majd az amerikaiak (egyenruhástul), majd az ínyenc különcsége, végül lúzerség nélkül az okos tudása.Így jutottam el oda, hogy hadtörténész legyek, de a büdös életben ne foglalkozzak a 20. századdal

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.12. 22:59:06

@GERI87:
Mea maxima culpa! Igazad van. Pontatlanul fogalmaztam. Arra gondoltam, hogy a mai Románia területén fekszik, erre ilyen hülyeségeket írok!!!!! Tényleg bocs. :S

GERI87 2010.10.12. 23:11:38

@neccharisnyás útonálló:
Talán megbocsátok..
Talán:)

"dél-amerikai jellegű horthysta diktatúra" ???

Ja ez szerintem is hülyeség...

killercsiga 2010.10.12. 23:22:06

A háborúban mindig a hősök a legérdekesebbek. Ezért van az, hogy a rajongók többnyire némi kisebbségi komplexussal küzdő fiúk, férfiak, akik őszintén tudják csodálni a szörnyű körülményeket átélő, túlélő, legyőző katonákat.
Így lehet csodálni például a magyar ejtőernyősöket, akiknek bár sikeres deszant művelete sose volt, a harcokban mindig helyt álltak.
Bennem például a tisztelet megmarad akkor is, ha már tudjuk, hogy a szovjetek ellen kár volt minden kilőtt golyóért és kiontott vércseppért.
Na, kezd is elkapni a pátosz, ilyen ez.

Presszós Laci 2010.10.12. 23:29:49

@killercsiga: Amelyik skuló eltalált egy rohadt tatárt vagy kirgizt (ruszki nem sok volt köztük), nem ment kárba.

killercsiga 2010.10.13. 00:43:26

@Lekoid: Csak sajnos hosszabbította azt az időszakot, amíg a front átvonult felettünk.
Sajnos vagy nem sajnos, az a helyzet, hogy a bátrak meghalnak és emlékezünk rájuk, a gyávákra meg nem emlékezünk, de túlélnek.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.13. 07:35:25

@Gudea enszi: történetesen szakmámból adódóan van fogalmam a vadászatról, meglehet, több vadászt ismerek, mint az itt blogolók együttesen. Meglehet, épp ezért ki nem állhatom őket... És őszintén nem érdekel, hogy állományszabályozás meg egyéb majomságok, mégpedig megmondom, miért: nem az őzek tolakodtak be az autópályákra, hanem az autópályák az őzek területére (most kiemeltem egy fajt, és sarkítok, nézd el nekem).

Tibi: a pohár gyűjtése egy dolog, ha érdekel a retro, én ezt sem értem meg, de legyen, biztos valami történelmi érdeklődés. De már bocs, egy seggbe karót vezető eszköztől egyszerűen nem lehet elválasztani, hogy mi az eszköz CÉLJA. Ez olyan, mintha elítéled a haláltáborokat, de lenyűgöz az adminisztrációs precizitás, ahogy dokumentálták a zsidók személyes tárgyait. A fegyver persze lehet műszakilag szép, de elenyésző százalék az, aki műszaki érdeklődésből gyűjt ilyesmit. Ahogy Geri írta: ezek nagyrészt erőszakban felnövő erőszakos emberek. Érdekes módon, a militarista gecik nagy része 160 centi alatti.

arról, hogy aki kikerülte a sorozást, az nyámnyila: tudod nekem apám katonatiszt volt, és a gyerekkoromat egy laktanyában töltöttem szinte. Az egyenruhát és a katonaságot FÉRFIAS-nak tartó lelkendező lánykáknak szeretném javasolni, ne akkor nézzék a faszijukat, amikor kijön szolgálatból és feszíti magát, hanem amikor egy hatosztályos bakcigány csicskáztatja épp seggbe, miközben fogkefével sikálja a retyót. Nyugodj bele, a seregnél külön figyeltek arra, hogy a legostobább és legdebilebb szadista faszok ugráltassák azokat, akiknek némi eszük is akadt. A katonaság baromira messze van BÁRMITŐL, amit a férfias szó jelent: a tartástól, a büszkeségtől, a szabad akarattól, a döntésképességtől, a felelősségtől, az erőtől, a szabadságtól. Ezekből egyetlen deka sincs benne. Ha azt hiszed, van, akkor egyszerűen nincs fogalmad arról, mit jelentett a sorkatonai szolgálat.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.13. 07:39:52

@Gudea enszi: mellesleg a vadászokat mi a Sopron-Szombathely vonalon állandóan azzal cinkeltük, hogy hangosan értetlenkedtünk, miért hord a vadász és az erdészhallgató vérnyomásmérőt a karján (ilyen idióta soproni karszalag), meg hogy a vadászok miért járnak a munkaruhájukban akkor is, ha a városban vannak, elvégre az orvos sem a köpenyében megy boltba, ellenben a vadász még színházba is zöld nadrágban, kalapban, mellénnyben.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.10.13. 09:50:26

Kamerad Modorennel mi nem véletlenül valljuk magunkat németnek. Hébe-hóba akasztgatni, parádézgatni, hol ezt, hol azt betiltani, vagy engedni. Ez a tipikusan kisstílű népek diktatúrája.
Gyerekestül kiirtani a picsába egy falut, csak mert mellette kinyírtak egy szaros járőrt, na ez már valami. Aki meg húzódozik, az nézze csak meg a már felhozott Afganisztánt. A magyarok most beszopták szövetségesnek a világ első nagyhatalmát, amely kutat ás és padot ácsol saját potenciális gyilkosainak...

scsaba1 2010.10.13. 10:04:47

@vészmadár (pica pica):

Karszalag, meg a többi sallang, firmák valéták stb.: selmeci-soproni hagyományok. Bár gondolom neked, aki a hagyomány szót alapból nem tudod értelmezni ez nem jelent semmit.

Mert a zöld szövetnadrág-lódenkabát kombó simán alkalmas utcai viseletre is, míg a fehér köpeny nem feltétlenül.

GERI87 2010.10.13. 11:13:45

@vészmadár (pica pica):
NA ja ez a modoros: "ezek a mai fiatalok tanlnának egy kis tiszteletet a seregben" dolog is de hülyeség...
A tisztekkel bratyizás, ivás, krumplipucolás még senkit nem tett harcképzett katonává...

Írdatlan egy felesleges dolog volt.
Nem beszélve arról hogy addig sem keresett az ember egy petákot se.
pedig volt hogy évekig kellett ott dekkolni.
De már 9 hónap is sok.

a_fater 2010.10.13. 12:01:58

Először azt hittem, találva érzem majd magam, aztán rájöttem, hogy a picsába sem vagyok ezekhez képest :-)

Technikai adatokat, meg egyáltalán adatokat már nem nagyon tudok zsúfolni a fejembe, de persze azt hiszem, csodálatos, hogy a FLAK 88-as ilyen univerzális fegyver volt, meg pár dolgot tudok.

Inkább azt mondom, a töritanítás a béka segge alatt van, mert hónapokat elbesznak a második világháború tantására, de úgy, hogy Guderian vagy a FLAK 88-as esetleg említés szintjén se hangzik el, hogy az Iljusinokról, Günther Prienről, a Long Range Desert Groupról, a Hunyadi Waffen SS páncélgránátos hadosztályról, vagy egyáltalán az SS-ről bármi érdemben elhangozzék azon kívül, hogy "ezek háborús bűnösök" (ha jól tudom, vagy másfél évtizede már nem azok, mégsem :))

A magyar hadseregről csak annyit, hogy talán a tordai csatánál tényleg elég jók voltak katonáink, bár asszem akkor már ezred szintnél lejjebb is be voltak tagozódva a német hadseregbe. Nem tudok sokat :)

Első vh: a Svejket többször olvastam, imádom a sztorit.

Ja és amúgy eléggé háborúellenes vagyok, és igazából bennem is ilyen kettősség van, hogy elítélem a háborúkat, a 2. vh-t viszont érdekesnek tartom, nem tudom miért.

a_fater 2010.10.13. 12:31:24

@El Topo (Sgt. Elias): ezt se értem, mert volt valami olyan kézifegyver a magyar honvédségnél is, amit géppuskának hívtak, de egy ember is tudott vele lőni, állvány nélkül, én meg azt hittem, a géppuska az per. def. azt is jelenti hoyg kibaszott nehéz

scsaba1 2010.10.13. 12:37:14

"@GERI87: Írdatlan egy felesleges dolog volt.
Nem beszélve arról hogy addig sem keresett az ember egy petákot se.
pedig volt hogy évekig kellett ott dekkolni.
De már 9 hónap is sok."

Geriboy, ezt felhasználhatom majd a modoros pacifistánál?

Addig is Free Tibet és szeretkezz, ne háborúzz...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.13. 12:41:55

@a_fater:
Mert a géppuska sem egyféle, azért.
Nyilván teljesen más konstrukció, amelyik 7.62x54-es lőszert tüzel, mint egy 12.7-es.
Amit a MH-nél láthattál, az a PKM. Körülbelül 7,5 kilogramm a nettó tömege, simán elmegy vele egy ember.
Vállhevederrel álló helyzetből is lehet tüzelni vele.

a_fater 2010.10.13. 12:54:57

@chilis csokoládé: de esetében a Béke-nobel díj enyhe túlzás lett volna, Írország, Hamburg, meg még ki tudja mi minden után :D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.13. 13:17:03

@scsaba1: én is jártam sopronba, és a bánatomba kívántam, hogy a levelezőtagozaton is állandóan szellemiséget akartak nekem átadni, hagyjanak már lógva. Az meg egyszerűen értelmezhetetlen, hogy a vadászruha alapban is hordható viselet, a köpeny meg nem. Ugyan, ez a mundér becsületének védelme, semmi más, akkor a festékfoltos overall is vállalható, aztán mégis hülyének nézik azt a szobafestőt, aki abban buszozik haza... van, aki megteszi, tudom. Nyilván sarkítok én is, csak utálom, amikor valaki a maga erőszakimádatát ilyen álműszaki meg mittoménmilyen köntösbe bújtatva éli ki. Vallja be: szadista geci vagyok, orvosi kezelésre szorulok, segítsetek. Nah, ez lenne a tiszta hozzáállás, nem az, hogy jah, hát én nem vagyok náci, kommunista vagy szadista, csak műszaki-technikai szempontból érdekelnek a kibelezés módozatai és a fogazott bajonettek. Mert az olyan szép műtárgy. Ne nézzük egymást hülyének, kérem...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.13. 13:22:10

@scsaba1: pedig sajna tényleg felesleges. És ez egyszerűen bizonyítható: józan ésszel végiggondolva, mennyivel komolyabb az ütőképessége a sorkatonai szolgálatot teljesített arcokból ma összerántott 40-eseknek, mint ugyanannyi darab átlagos 25 évesnek? mérhetetlenül kis értékkel talán jobb, de mind a kettő műszaki zérus.

mielőtt néhányan téves dolgokat gondolnának: apámtól tudom, a sorkatonai szolgálatnak a CÉLJA volt a lakosság lelki megnyomorítása és kerékbetörése... ugyanis akinek a fejét belenyomkodták a szarba, az utána egész életében sokkal kisebb hangsúllyal ejtette ki a büszkeség szót. Ennyi volt a lényege, se a honvédelemhez, se semmi máshoz nem volt köze, a rendszer eszköze volt az emberek lelki megnyomorítására, ugyanúgy, mint a szándékoltan ronda házak, a szürke betonrengetegek, a színek hiánya és az állandó szinten tartott nélkülözés. Férfias, ehhh...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.13. 13:24:31

@Modor Tibi: lehet, de az is lehet, hogy feleannyi görccsel és elfojtással fognak felnőni, mint te vagy én.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.13. 13:26:18

@scsaba1: a hagyományróla véleményemet már megírtam, de a kedvedért ideidézem a blogomból:

"A hagyomány tisztelete annak beismerése, hogy egy ezredévnyi gondolkodás felesleges volt."

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.10.13. 13:27:33

@vészmadár (pica pica): tőlünk otthon elkobozták a rokonoktól kapott játékpisztolyokat, pedig szívesen játszottunk volna velük :)

Sand Lover 2010.10.13. 13:37:49

@vészmadár (pica pica): „a sorkatonai szolgálatnak a CÉLJA volt a lakosság lelki megnyomorítása és kerékbetörése...”
A katonaságnál _általában_ pont ez a cél, hogy utána gondolkodás nélkül teljesítsék a parancsokat. Nem véletlenül van egyenruhájuk és szép rövid frizurájuk sem. :)

Szerintem aki szeretne katonásdit játszani, az menjen hivatásosnak, fizessék meg, legyen karrierlehetőség, a többieket meg hagyják békén ezzel. De ezt csak halkan mondom, mert mindjárt megkapom, hogy lányként úgysem érintene az egész móka, akkor meg minek szólok bele. .)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.13. 13:39:31

@Morgan LeFay: így van, ezért jó a mostani rendszer, aki katona akar lenni, az menjen.

Mitya Ivanov 2010.10.13. 13:40:59

nagyanyám mindig azt mondta, ha rossz voltam, hogy " a katonáéknál majd rendet tanulsz, meg majd ott megtanulod!" először azt hittem, hogy Katonáék egy falubeli család, ahol jól kell viselkedni és ha valaki rosszalkodik, akkor megkínozzák. Ezért féltem a katonáéktól, de később tudtam meg, hogy a KATONASÁGRA gondolt. Akkor megkérdeztem, hogy a katonaság arra való, hogy rendet tanuljunk. Erre azt válaszolta, hogy a férfiaknak azért kell katonának menni, hogy megtapasztalják ugyanazt a szenvedést, amit a nőknek a terhesség és a szülés jelent. Onnantól kezdve értelmetlennek tartottam a katonaságot és egy percre sem kapcsoltam össze honvédelemmel, és a védelmi képességgel.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.13. 13:54:00

@Morgan LeFay:

Miért ne? Manapság már lányok is, nyugodtan!

a_fater 2010.10.13. 15:22:46

Amúgy az is jellemző a témát a hadászati és technikai oldalról megközelítőket illetően, hogy a www.masodikvh.hu honlapon az "Érdekességek" legördülő menüjében találja meg az ember a holokausztot. Nem mondom, hoyg teljesen inkorrekt, csak kicsit morbid :-)

Michael Collins 2010.10.13. 17:17:51

@El Topo (Sgt. Elias): Tudom nem szárazföldi alkalmazás, de ott figyelnek a gattling rendszerű gépágyúk a Varacskosdisznók orrában!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.13. 18:28:56

Na, jó kis fejtágítást kaptam ma a dobozból M16-os meg PKM ügyileg. :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.10.13. 19:13:38

@Michael Collins:

Ezért említettem külön, mint kivételt. És még egy csomó helyen, mint például a Goalkeeper CIWS-ekben.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.10.13. 20:12:43

@El Topo (Sgt. Elias): Doboz=fényláda=televízió.
Bekapcsoltam háttérzajnak evéshez, erre elmagyarázták miért volt rossz az olajozást nem igénylő M16-os, és miért örültek annyira a vietnami bakák a továbbfejlesztett verziónak.
Hiába no, holtig tanulok.

Rowar Atkinson 2010.10.13. 21:42:47

@chilis csokoládé: Igen, Szacsvay él, jó lenne König tanár Úrnak-amúgy tényleg a viktimológia kiváló alanya-azért bírom. De Garas is alkalmas volna, ő volt az eredetiben, asszem.

gene1 2010.10.14. 15:51:25

vészmadár (pica@vészmadár (pica pica): húha én ismerek olyan "militaristát, aki makettezik meg stb. de el nem tudnám róla képzelni a szadizmust, vagy bármit, ami te a hobbi-szintű "militarizmussal" összefüggésbe hozol. szerintem még embert nem ütött meg életében, és nem is fog, de persze lehet, hogy én vagyok naiv...

"A hagyomány tisztelete annak beismerése, hogy egy ezredévnyi gondolkodás felesleges volt." gyönyörű mondat, a szerzője büszke lehet rá :P (azért kíváncsi lennék a blogodra, hátha ajánlasz benne valami alternatívát identitástudat-megőrzésre pl. ...)
ja és én csak véletlenül vetődtem ide, nem hobbim a szóban forgó témakör, sőt, sohasem érdekelt igazán, nálam az igazi, férfias, test-test-ellen hadviselés a menő, a régebbi időkből (pl japán hadtörténet, de még az IGAZI szamurájok. a kamikaze-pilótákat nem szeretem és nem értem, a vh meg náluk sem érdekel igazán...). ha lenne pénzem, azt hiszem, kardokat gyűjtenék. bár azt hiszem, bérelnék nekik valami helyet, hogy otthon ne kerüljenek a leendő gyerekeim kezébe, bár a te logikád mentén haladva én is szadista vagyok. ja igen, és lányok, most lehet megbotránkozni: én is nő vagyok, méghozzá nőies, őzikealkatú, a környezetem szerint birkatürelmű és szelid. hoppá. meg még valami: bölcsész vagyok, de szerintem a bölcsészp...-kategória igenis létező és idegesítő jelenség, a sznobizmus egy különös elfajzása.

és az iromány igenis nagyon-nagyon tetszett, más korok iránti érdeklődésem dacára. mert érdekes volt, meg szeretem a cinizmust, meg az öniróniát.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.10.14. 16:59:48

@vészmadár (pica pica):
Nem az állományszabályozásról van itt szó, habár az is fontos dolog, az embereken meg is látszik ennek a hiánya. Amikor a vadász cserkeli a vadat a terepen, ő a fegyverével harcol, a vad pedig a sokkal fejlettebb érzékszerveivel. Ez férfidolog, a férfi a legtöbb tevékenységében keresi a harcot, akár átvitt értelemben. A harc pedig többször végződik a vad győzelmével, mint a vadászéval. Hogy a vadász nem játszik az életével, csak másé felett dönt? Remélem ugyanez a véleményed, amikor agyoncsapsz egy legyet!

Az autópályát valóban behúzták az őz életterébe, habár ha az őzeket csak később telepítették oda az erdészek és vadászok az autópálya térségébe, akkor ez sem biztos. Na de, ha be is húzták az őz életterébe, akkor te nyilván nem is közlekedsz soha semmilyen úton. Sőt, gondolom az erdőben laksz valami természetes odúban, mert ha lenne épített lakásod, az is valamilyen vadállat életterébe lenne betolva. Végülis ez is egy szempont.

Előre... azaz Hátra a matriarchális társadalom évezredekig azonos szinten tengődő, nem fejlődő, nyers gyökereket evő társadalmába!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.15. 07:51:24

@Gudea enszi: félreértesz. Én szeretem a civilizációt. Csak nem szeretem, amikor mással fizettetik meg a mi kényelmünket. Nem lakom az erdőben, mi több, nem szeretem, ha bármiféle élőlény a lakóterületemen leledzik. Ez nem egyenértékű azzal, hogy ki kell lőni, ha odatéved. Amúgy a matriarchális szövegek meg a férfidolog teljesen mellément, mert nem lány vagyok, de mindegy is, nem érdekes a téma szempontjából. A fejlődés híve vagyok, kifejezetten utálom a leragadást, de ne tegyünk egyenlőségjelet ide, és mondjuk ki azt, hogy a fejlődés az, ha a szűkülő életterek miatt egyre gyakoribb állat-ember-találkozásokat fegyverrel orvosoljuk.

Amit a vadászatról mondasz és nyilván gondolsz, az talán igaz 100 esetből egyszer, de akit én ismerek vadászt, azoknak töredéke ilyen, a 98% meg alkoholista és militarista, fegyverbuzi fasz.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.15. 07:54:48

@reindeer: félre ne érts, megcsodál az ember egy kardot, nyilván, mérnöki remekmű, stb. De nem lehet elvonatkoztatni a használati céljától, legalábbis kicsit is épelméjű ember nem hiszem el, hogy a bajonett láttán és megismerve annak használati módját, nem arra gondol, hogy jobb lenne bajonett nélkül a világnak. Nem akarok ilyen empátia-fetisiszta pöcs lenni, de azért ennyi beleérzőképesség legyen már mindenkiben, aki nem egy kiskanál érzelmi szintjén leledzik...

köszönöm amúgy a dicséretet a mondatért:)

scsaba1 2010.10.15. 09:03:15

@vészmadár (pica pica):

Na ugye megmondtam, hogy nem tudod értelmezni...
Ez nagyon szépen hangzik, akár betenném az aláírásomba is a szkeptikus fórumon, ha nem lenne totális blődség. Amire te gondoltál az a dogma. A hagyomány a dogmánál jóval képlékenyebb, változékonyabb. Elemei az idők során folyamatosan változnak, egyes szokások elmaradnak, de újakkal is bővülnek. Gondolj például a karácsonyra. Mit jelentett a karácsony 100-, 50-, vagy éppen tíz évvel ez előtt...
De akár utánanézhetsz a selmeci diákhagyományoknak is, hogy honnan erednek...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.15. 09:08:05

@scsaba1: nem érdekes, honnan erednek, megmondom, miért: mert nincs már jelentésük ezeknek, értelmük, funkciójuk meg soha nem is volt. Most már szimbolikus tartalmuk sincs, vége, meghalt, túlhaladtunk rajta, mint a szalagos magnón és a lovasszekéren. Olyan ez, mint kiállni a hatezeréves szakócakészítő-hagyományokért.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.15. 09:10:09

a@scsaba1: abban igazad van, hogy amire én gondolok, az a megcsontosodott, rögzült hagyomány, a dogma. Csakhogy a hagyománytisztelők sajnos 99%-ban dogmatikusak, akkor sem változnak, ha réges-rég túllépett rajtuk a világ.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.10.16. 02:17:30

@vészmadár (pica pica):
Én is láttam már olyan vadászt, aki csak lőni szeret, és még csak megnyúzni sem képes az állatot, amit kilőtt.
Ugyanakkor nagyon nem vagy képben, ha azt hiszed, hogy a vadász találomra lövi ki az odatévedt állatot. Az állat nem odatéved, hanem adott helyen él, ott etetik, törődnek az állománnyal, selejtezik a beteg vagy hibás egyedeket azok a vadászok, akik példányonként ismerik a terület nagyvadait. A "militarista" vadász terepre menéseinek kevesebb, mint fele vadászat, nagyobb része etetés és megfigyelés. Ötször kimegy a határba, mire egyszer elsüti a puskáját. Eközben persze órákat tud beszélni kaliberekről, töltényekről és távcsövekről. Akkor ez most szadista, vagy nem? Ha a vadász kilövi az apróvadállományt akár teljesen kipusztító rókát, akkor szadista, vagy sem? Ha kilövi azt az őzet, amelyik a métely okozta kínjában szétveri a saját fejét egy fa törzsén, az szadista vagy sem? Amikor szarvasvesepecsenyét eszel, szadista vagy, vagy sem? (Ha nem eszel szarvasvesepecsenyét, nem tudod mit hagysz ki.)

Urban Gorilla · http://urbangorilla.blog.hu/ 2010.12.24. 15:14:33

Én akkor a háboró rajongó vagyok, hogy most január 9-én megyek Bastogne-ba, a legkeményebb télben bemegyek a Bois Jacques-ba, és beülök a még itt lévő amerikai rókalyukakba:) Halál komolyan. Belgiumban játszunk, és én még maradok két napot Bastogne miatt:) És ráadásul pont abban az időben, mikor a valós harc volt ott a kitöréskor, január 4-15 között:) Na most engem is nyakoncsípett a modorosblog. De mit tegyek? Ennyire mozgat ez a téma...

A Tyne folyó déli partja 2010.12.25. 12:54:50

@Kassian: én sem. és egyáltalán nem tartom férfiasnak se a katonásdit, se a vadászokat, stb. röhej, hogy ettől függenek a férfiasság.
és mitől lesz hasznos és nélkülözhetetlen a fegyver???? meg pláne, szép???? pont most olvasok egy háborús témájú könyvet (Merle: Két nap az életet), hát valahogy nem találom romantikusnak, se szépnek.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.25. 13:06:11

@vészmadár (pica pica): egyetértek.
és a vadászathoz még: plusz, enyhén szólva nem valami tisztességes a távolból, lesből lelőni az élőhelyén nyugodtan tartózkodó állatot. csak mert az embernek jó. a vadász mit szólna ahhoz, ha békésen üldögélne otthon, aztán egyszer csak valaki lelőne,(titokban, persze, nem ám szemből) mert úgy gondolja, hogy túl sok van belőle? ez szépen kifejezi.
Countdown To Extinction lyrics

Endangered species, caged in fright
Shot in cold blood, no chance to fight
The stage is set, now pay the price
And ego boost, don't think twice

Technology, the battle's unfair
You pull the hammer without a care
Squeeze the trigger that makes you man
Pseudo-safari, the hunt is canned
The hunt is canned

All are gone, all but one
No contest, nowhere to run
No more left, only one
This is it, this is the countdown to extinction

Tell the truth, you wouldn't dare
The skin and trophy, oh, so rare
Silence speaks louder than words
Ignore the guilt and take your turn
[From: http://www.elyrics.net/read/m/megadeth-lyrics/countdown-to-extinction-lyrics.html]

Liars anagram is lairs
Man you were never even there
Killed a few feet from the cages
Point blank, you're so courageous
So courageous

All are gone, all but one
No contest, nowhere to run
No more left, only one
This is it, this is the countdown to extinction

One hour from now
Another species of life form
Will disappear off the face of the planet
Forever and the rate is accelerating

All are gone, all but one
No contest, nowhere to run
No more left, only one
This is it, this is the countdown to extinction

A Tyne folyó déli partja 2010.12.25. 13:08:52

@Modor Tibi: miért? mert teljesen normális nézetei vannak?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.12.25. 13:36:15

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Alapvetően elfogadom bárki nézeteit, amíg azt nem egyedülien üdvös ténynek vagy akár követendőnek állítja be. Szüleink tőlünk is elszedték a játékpisztolyokat, aztán nézd meg, hova vezetett.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.25. 14:22:09

@Modor Tibi: van egy olyan sanda gyanúm, hogy pont azért vezetett oda, mert elszedték. a csakazértis, meg a tiltott gyümölcs varázsa.

blur7 2010.12.26. 08:24:03

@Modor Tibi:
Blogolni kezdtetek lövöldözés helyett. :)
süti beállítások módosítása