Olvasói rovat - A doktorandusz hallgató

2010/09/12. - írta: Modor Tibi

Heló Tibi,

A Balatonon találkoztam egy ismerősömmel és megkérdezte, hogy mit csinálok. Mondtam neki, hogy doktorandusz vagyok. Erre ő, na akkor egész éves szabadság...

Egy kicsit felháborodtam :) és a feszített munkatempóm mellé sikerült egy kis időt szorítanom, hogy feltárjam a doktoranduszok kasztját.

Ha meg nem jó, akkor igazad van, nem került pénzbe.

Üdv,

Kacagó gerle


 

A doktorandusz eleve egy rejtély, hiszen a társadalmi besorolása nehézkes. Értelmiségi ugyan, de anyagi helyzete (az állami ösztöndíjból kifolyólag) miatt nem rendelkezhet Az ifjú közgazdász egzisztenciájával, aki egy multinacionális cégnél dolgozik. Elméletileg Hallgató, gyakorlatilag Tanár Úr. Besorolása még az egyetemi telefonkönyvben sem tisztázott. Ha doktoranduszként keressük, nem mindig találjuk meg. Ilyenkor a PhD hallgató, vagy az Egyéb beosztott címszavak alatt kell keresni.

 

 

A doktorandusszá válás azonban egy rendkívül komoly folyamat. A hivatalos jelentkezési papírok benyújtása mellett rendelkeznie kell egy tanszéki befogadó nyilatkozattal. Ebben az áll, hogy az adott elméleti, alkalmazotti tudományos (bölcsész) tanszék igényt tart a diplomás (jelölt) illetőre háromszor tizenkettő hónapig, és számára egy kutatási témát ír ki.

Ez a praxisban annyit jelenthet, hogy az adott diplomadolgozónak vagy nincsen kedve dolgozni és kitolja a diákéletet három évvel, vagy a gazdasági világválság sújtotta helyzet miatt az egyetlen megoldásnak bizonyul, illetve élete párja mellett szeretne maradni az egyetemi városban (aki mellesleg harmadéves közgazdász béescéhallgató, például). Van egy olyan ritka eshetőség is, hogy a Jelölt fanatikus tudásszomjjal rendelkezik és az oktatói-kutatói pálya mellett teszi le a voksát. A legutolsó típus a vállalkozó, aki pusztán hobbiból jár a doktorképzésre, mert legalább fizetik a tébét, az egészségügyi járulékot és kap egy déert a neve elé - ami az üzleti életben később még hasznos lehet.

A doktoranduszok első szemeszterre történő beiratkozásuk során azonnal szelektálódnak. A fő irányvonalak a megcsinálom három év alatt és lelépek-típus, az extrém mennyiségű gyakorlatot oktatok-típus, valamint a fénymásoló- (kézi anyagmozgató-) típus. Súlyosabb esetekben a tervszerű megelőző karbantartó feladatok sem kerülhetők el. A leggyakoribb eshetőség azonban ezeknek az egészségtelen arányú kombinációja. Mivel az ösztöndíjból még lehet tejet vagy kenyeret venni, teljesen természetes, hogy minden munkát a tudományos életben elvárt precizitással, mosolyogva kell elvégezni. Ha sikerül, akkor senki sem menti meg a doktoranduszt attól, hogy megszerezze a Doctor of Philosophy (PhD!) fokozatot. Ha érez magában további szenvedélyt és elszántságot, valamint az istenek is azt akarják, akkor esetleg egyetemi tanársegéd válhat belőle. Hiszen az egyetemi oktatói lét rendkívül csábító a doktorandusz számára a kötetlen munkaidő, versenyképes fizetés és a kiemelkedő cafeteria rendszer miatt. Ha a doktorandusz ezen az úton halad tovább, akkor az Akadémiai Doktori címig bizony meg sem áll, és nemzetünk nagyja válhat belőle.

Egyetemen oktató ismerősömet kértem meg arra, hogy mondjon nekem három indokot, hogy miért érdemes mégis a katedrát választani. Azt felelte: június, július, augusztus.

135 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lúdtalp 2010.09.12. 08:45:04

Ez az "Egy kicsit felháborodtam :) és a feszített munkatempóm mellé sikerült egy kis időt szorítanom, hogy feltárjam a doktoranduszok kasztját." már elég lett volna bejgyzésnek :) Feszített munkatempó :)

Lúdtalp 2010.09.12. 08:46:40

Elolvastam, és Kacagó gerlét ezennel arany farmermellény díjra jelölöm.

medvedr 2010.09.12. 10:33:02

Sok modoroskodása van a doctoranduszoknak, kár hogy nem lett hosszabban kifejtve. Egyik kedvencem:
Régi, mondjuk gumissá lett ált. isk. cimbi Mit csinálsz mostanában kérdésre : OMP géneket izolálok western blot alkalmazásával-típusú válaszokat adni.
Esetleg leegyszerűsítve a dolgot:-úgysem értenéd.

2010.09.12. 10:50:15

Öööö izé, kicsit ki kellett volna bontani az iskolarendszerű doktoranduszt és akinek már van oktatói múltja és csak a publikációs pontokat kell megszerezni és disszertációt írni.
Meg ugye más a műszaki doktori, a közgazdasági, a jogi, stb. képzés.
Szóval ez így kissé egysíkú lett na.

oldalazó gnóm 2010.09.12. 11:13:24

Van egy kiváló képregény(sorozat) a témáról a neten:

www.phdcomics.com/

Motorpenis 2010.09.12. 11:17:11

Hát ezek az én adómból ne legyenek doktoranduszok. Lopják a napot, hetet, hónapot, aztán a végén futnak az okmányirodába bejelenteni az adatváltozást. Pfujj!

dr.anda 2010.09.12. 11:32:25

Adalékok a poszthoz:

[1] A modoros (ambíciózus) doktorandusz és az oktatás

A modoros doktorandusz előre örül, hogy órákat tarthat, annak meg főleg, hogy csak heti három órája lesz. Az se baj, hogy az órák közül csak az egyik vág a szakterületébe, az is csak részben. Azt viszont még nem tudja, hogy minden egyes órára minimum egy napot kell készülni, hogy flottul menjenek a dolgok, és az a bizonyos másfél óra jobban kimeríti, mint az egész napos készülés az előtte való nap.

[2]

A modoros (ambíciózus) doktorandusz a konferencián

Jóllehet a konferenciákon való szereplés ott van a doktoriskola követelményei között, az egyetem természetesen egy vassal sem támogatja a modoros, ámde vékonypénzű doktorandusz szakmai erőfeszítéseit. Tekintve, hogy a konferenciát egy menő tengerparti városban tartják, ahol az árak a turisták zsebéhez vannak szabva, a modoros doktorandusz a konferencia négy napja alatt kéthavi ösztöndíját tapsolja el.

kodó tamás 2010.09.12. 11:48:47

A PhD t phontosan arra találták ki amit a blog ír. Amikor a hallgatói létszámot megháromszorozták nyílvánvaló volt, hogy a "hagyományos" oktatói gárda kevés. ezt egészítették ki egy olcsó megoldással. Van olyxan doktorandusz aki nem hogy fizetést nem kap hanem fizet is tandíjat... persze a többség kap ösztöndíjat, ami 1993-96 között egy kezdő fizetéssel versengő nettó 90 ezer körül volt. A szabadság stb is igaz...

kodó tamás 2010.09.12. 11:50:00

ja nincs ellentmondás abban. hogy az egyetemnek olcsó tanerő, a doktorandusznak meg versenyképes kezdőfizetés. az ösztöndíjat nem terheli semmi, nem az egyetem fizeti stb

arma 2010.09.12. 11:52:37

Tanár Úr?? jó vicc, mert női hallgatók nincsenek is. meg költségtérítésesek. a PhD hallagató az egyetemek rabszolgája, amúgy.

röntgenszeműlány 2010.09.12. 11:52:44

Biztos csak én nem értem, hogy mit keres ez a modoroson.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.09.12. 12:00:53

június, július, augusztus :))) én a vállalkozó típus vagyok, úgyhogy valószínűbb, hogy kihagyom, bár már írom a lehetséges témákat. Ami irdatlan modoros a felsőoktatásban, az a bemutatkozás sokszor, tanársegéd, adjunktus, docens, egyetemi tanár, habilitáció, ilyen címzetes, olyan faszom. Bemondja az összes és várja a neki szóló tiszteletet, az arcokon a rémületet, de még soha senki egyetemen nem vette a fáradságot, hogy első órán elmondja ezek hogyan következnek egymás után, és mit jelentenek.

Így értékük és rangjuk CSAK azok körében van, akik elkezdték ezt a létrát, mert ők tudják, hogy ki van kivel. Ez mekkora fail? Én mondjuk utánanéztem, mert idegesített. A diákok kérem szarnak erre úgy ahogy van, és azt hiszik, hogy a docens, vagy az adjunktus az feljebb áll, mint az egyetemi tanár, hiszen bonyolultabb a neve. Ez nem szar vajon?

Mostanában egyetemi hírlevélben jönnek a PhD doktori értekezésekre meghívások. Közgáz. Idézek 2 címet: "Kertészeti kisgépek rezgésterhelése és annak mérséklése" valamint "Molekuláris markerek alkalmazása a szőlő magvatlanságának követésére és Rosa L. taxonok rokonsági viszonyainak vizsgálatára". Ezeken én sírtam a röhögéstől. Persze fontos meg minden. De ha ezeket a témákat kiosztották nekik, akkor nagyon kikúrtak velük. Ha maguknak választották, akkor az elsőre azt mondom, hogy lébecolás, a másodikra, hogy riszpekt.

reagalom 2010.09.12. 12:01:32

Nem tudom milyen szabadsagrol beszel itt barki, aki PHDrol beszel... persze kulonbseg lehet a bolcsesz es a termeszettudomanyos PhD kozott, de a tt-os az nyaron is kutat, akkor is egyeztet a konzulenssel...nem azert lett doktorandusz, hogy a tanarhianyt enyhitse, hanem azert, hogy tudomanyos kutatast vegezzen az altala mar joval korabban megismert, megszeretett temaban... es 3 evig egyaltalan nem vallalhat mas munkat, ha allami osztondijas...azert ezt ne felejtsuk el... es eljen meg abbol...mar egy szimpla alberlet is elvinne majdnem az egesz osztondijat...

vki ezt irta:

"1993-96 között egy kezdő fizetéssel versengő nettó 90 ezer körül volt"

Hát nem tudom ez hogy lehet, de most a minimalberhez van igazitva... es jelenleg is 90 netto.. ami jelenleg egyaltalan nem verseng egy kezdo fizetessel... csak gondolj bele, hogy alberletbe menne a doktorandusz...az minimum 60 ezer forint...ha mondjuk nem akar masokkal egyutt menni...

"Ez a praxisban annyit jelenthet, hogy az adott diplomadolgozónak vagy nincsen kedve dolgozni és kitolja a diákéletet három évvel,"

Nem ez a praxisban annyit jelent, hogy van kedve dolgozni, de elmeleti, gyakorlati kutato munkat szeretne vegezni, akik nelkul a tudomany semerre nem haladhatna.. es igenis alulvannak fizetve mind az egyetemi oktatok (foiskolai is), mind a doktoranduszok... nagyon nem ertek egyet a cikkel... lehet, h aki irta, annak ez volt a celja stb...de akkor o a kivetel, ami erositi a szabalyt...

"esetleg egyetemi tanársegéd "

ezt nem értem, mert idoben a PhD megszerzese utan irta a cikkiro...amikor már jo régen a PhD rogton adjunktusi fokozattal jár... egyetemi tanarseged pont az, aki ugy dolgozik ott, h nem akar PhDzni még..vagy nem osztondijas...azaz vallalhat mellette teljesallast...

"Egyetemen oktató ismerősömet kértem meg arra, hogy mondjon nekem három indokot, hogy miért érdemes mégis a katedrát választani. Azt felelte: június, július, augusztus."

Na igen, ő kár, hogy ezt csinalja... foleg, mivel junius még nagyban vizsgaidoszak, es max 1 teljes honap ami szabadsag, de gondoljunk bele, hogy az 20 munkanap, amennyi szabadsag mindenkinek jár, csak epp az oktato nem igazán tudja evkozben kivenni, hisz oktatnia kell...es utána az augusztus is már munkaval telik, pl temavezetes vagy epp kutatas miatt, ekkor van ideje igazabol a sajat kutatasaira, amikor nem az oktatassal kell foglalkoznia...

Na mindegy... enyhen szolva fals cikk

dr.anda 2010.09.12. 12:05:57

@reagalom:

Én bölcsész vagyok, és ugyanúgy folyamatosan dolgozom, kutatok nyáron is.

reagalom 2010.09.12. 12:08:31

drAnda: Elnezesed kérem! Azt irtam, h "lehet" mert en csak a TTsrol tudok nyilatkozni, de akkor a LEHET sem állja meg a helyét. BNocsánat

Gabe2 2010.09.12. 12:08:38

A bölcsész doktorandusz nyáron nem kutat, mert az országos könyvtárak (ahol ezt tenni lehetne) bezárnak.
Aki szerint meg a június szabad, az még nem látott vizsgaidőszakot (amikor 400 hallgatót kell szóban vizsgáztatni, esetenként két UV-val).
De tényleg lébecol mind, mert nem lehet mindenki 300 nettóért rendszergazda, aki a nagy versenyképes melóban feszt kommentel mindenhova.

bigél 2010.09.12. 12:11:34

@reagalom: PhD-val nem lesz automatikusan adjunktus, az később jön, legalábbis nálunk. simán lehet egyetemi tansegéd még egy ideig. egyébként van olyan is, hogy egyetemi gyakornok, nem arra gondoltál véletlenül? de nálunk oda sem vesznek fel csak úgy, hanem mondjuk a 3 év állami ösztöndíjas PhD képzésben való részvétel után, ha nem siekrült befejezni a PhD-t, ott folytathatod, ha szerencséd van és tudnak ilyen állást biztosítani. mert élettudományi (illetve természettudományos) területeken viszopnylag ritka, hogy 3 év alatt befejezi valaki, max. akkor, ha előtte már pár évig tdk keretén belül dolgozott a témán.

2010.09.12. 12:15:02

A felsőoktatásban magas volt az átlagéletkor, ezért mindenhol lett doktori iskola, toboroztak fiatalokat tanársegédnek, nekik ingyen lett, külsősnek meg fizetős.
Sokan jönnek egyből diploma után, az ösztöndíj meg secko jedno 93ezer, főállású nappali tagozatos hallgató leszel.
Doktori iskolával max tanseg lehetsz, PhD és pár év oktatói kutatói tapasztalat kell elvileg az adjunktushoz, nem jár automatikusan, főleg ha bérkülönbözetet sem tudja az intézmény kigazdálkodni.

bigél 2010.09.12. 12:16:23

@kodó tamás:
1993-ban kezdőfizetésem egy egyetemi intézetben (egyetemi gyakornok vagy mi voltam) kb. 16000 Ft volt. ugyanabban az évben átléptem a PhD képzésbe, az ösztöndíj tényleg versenyképes volt ezzel a fizetéssel, mert 14400-at kaptam, ha jól emlékszem és abból nem kellett adót fizetni. de azért a nagyságrendek kicsit mások, mint amit említesz. a 90000 Ft már a mostani viszonyokhoz van közel.
a PhD hallgatók, legalábbis nálunk, iszonyat sokat dolgoznak, nem olyan sok szabadidejük van, minmt ahogy sokan képzelik.

reagalom 2010.09.12. 12:16:51

@bigél: Hát ELTE-n doktori fokozat adjunktusi fokozattal jár, nem gondoltam sem egyetemi gyakornokra sem tanársegédre. Itt TTK/IKn az egyetemi tanársegéd (eleve csak az lehet), aki nem allami osztondijas (ha az, nem lehet teljes állása) vagy nem PhDzik

reagalom 2010.09.12. 12:17:39

@Hadrian77: De jár...ELTE IKn jár és nem hiszem, h ez annyira egyedi lenne

bigél 2010.09.12. 12:19:11

@nosferato:

"Ami irdatlan modoros a felsőoktatásban, az a bemutatkozás sokszor, tanársegéd, adjunktus, docens, egyetemi tanár, habilitáció, ilyen címzetes, olyan faszom."
sztereotíp azért ez is. nyilván van ilyen, de pl. én bemutatkozáskor csak a nevemet mondom, illetve azt, hogy hol lehet elérni, ha szükség lenne rá.

reagalom 2010.09.12. 12:19:19

@Hadrian77: "PhD és pár év oktatói kutatói tapasztalat kell elvileg az adjunktushoz, " a PhD az már az oktatást es kutatást is magába foglalja..tehát PhD megszerzéséhez kell mindkettő..oktatoi kredit és kutatoi kredit is..

2010.09.12. 12:20:04

@reagalom: lehet hogy a nem jár egyedi, mondom ez a státuszoktól és bérkerettől is függ. Hiába járna a kinevezés ha nem tudják kigazdálkodni.

2010.09.12. 12:21:31

@reagalom: aláírás kell, hogy a befogadó tanszéknél oktattál....

reagalom 2010.09.12. 12:22:23

@Hadrian77: Ez igaz lehet..bár az adjunktusi fizetes sem oriasi... mondjuk még az egyetemi tanári fizetés sem kozeliti meg mondjuk a pár éve fejlesztoként dolgozo 26 eves emberke versenyképes fizetését...brutto 400 koruli az egyetemi tanári fizetés ....

bigél 2010.09.12. 12:22:43

@reagalom:
nyilván, mivel a tanársegéd az közalkalmazott, állami ösztöndíjas PhD hallgató pedig nem lehet közalkalmazott. nálunk mindenképp el kell végezni a 3 évet PhD-sként, kutatni, oktatni, hogy utána egyáltalán szóba kerüljön, hogy foglalkoztatnak tanársegédként. Gyakornok esetleg úgyis lehet valaki, hogy valamilyen okból kifolyólag nem jutott be az állami PhD képzésbe, így pl. pályázati pénzből, stb. foglalkoztatják. adjunktushoz már kell pár év tanársegédként eltöltött idő, tapasztalat (természetesen a PhD fokozat is), ahogy ezt már más is leírta.

reagalom 2010.09.12. 12:22:56

@Hadrian77: Azt le is oktatják ... lehet, h csak nálunk....máshol lehet, h csak aláirnak..

reagalom 2010.09.12. 12:25:26

@bigél: Nem kozalkalmazott nem lehet, hanem egyáltalán foallasu alkalmazott nem, másképp nem jár az állami osztondij. Amugy elfogadom, h vannak helyek, ahol az adjunktusi cim nem jár egyutt a doktori fokozattal..

bigél 2010.09.12. 12:25:42

@reagalom: A PhD nem foglalja magában az oktatást, nem kell hozzá oktatómunka. Nyilván aki államisként egyetemen van, annak általában oktatnia is kell, de vannak levelező hallgatók, akik pl. orvosként vagy cégnél dolgoznak, és mellette PhD-t csinálnak. Őket nem kötelezik legtöbbször oktatásra (max. az oktatókórházban, klinikán dolgozó orvost).

bigél 2010.09.12. 12:26:19

@reagalom: tudom, de te itt kifejezetten a tanársegédet említetted, aki közalkalmazott.

2010.09.12. 12:26:23

@reagalom: aki iparból jön és kevés az ideje plusz van kapcsolata, annak inkább csak aláírják, akivel belsőként számolnak azzal meg is csináltatják

Csabi78 2010.09.12. 12:26:46

Jó, akkor ha ennyire szar ez a PhD téma, miért nem végeztek igazi munkát?

2010.09.12. 12:27:20

@reagalom: amikor évente zárolni kell az egyetemeknek, meggondolják, hogy mit kezdjenek a pénzekkel

reagalom 2010.09.12. 12:28:19

@bigél: jo, en az orvosirol nem tudok nyilatkozni...lehet..a lenyeg ugyis inkabb az, h a cikk majdhogynem csak rosszindulatu kitalácio...

bigél 2010.09.12. 12:32:06

@Csabi78: nem szar. mi lenne az igazi munka?
egyébként az itteni posztok nagy része csak cáfolni akarta azt az irreális képet, ami kialakult az emberekben.

egyébként az egyik legrosszabb hozzáállás,a mit csak el tudok képzelni a kutatással kapcsolatban, hogy nem igazi munka, mert sok esetben nincs közvetlen gyakorlati/gazdasági haszna (pedig van olyan is, nem is kevés). ugyanakkor sokan nem gondolnak arra, hogy egy alapkutatási témán keresztül, onnan kiindulva jutunk el nagyon fontos alkalmazásokig, amik mindennapjaink részét képezik, gazdasági hasznot is hajtanak, stb.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.09.12. 12:32:28

@röntgenszeműlány: nem vagy egyedül, én sem vágom. És a kommentekből is látszik, hogy ez igen távol van egy modorosposzttól.

Kacagó gerle · http://hobbitippek.blog.hu/ 2010.09.12. 12:32:40

@reagalom:

Egyetem és egyetem között is óriásiak lehetnek a különbségek. Én csak a saját élményeimet írtam le. A hozzászólások pedig a teljes országos helyzetet tárják elénk.

reagalom 2010.09.12. 12:32:51

@Csabi78: mi az, h IGAZI munkát? Mibol gondolod, hogy ez nem igazi munka? Es sok kutato/fejleszto cegnel a PHD elvárt fokozat..szoval utána már végezhet tobb penzert munkát, de van aki elhivatott az oktatás iránt, szerencsére, másképp nem lenne, aki pl téged oktat, vagy bárki mást... vagy az orvosoknál, akik pár szakvizsgával a zsebukben is csak brutto 170et kapnak... nagyon csinján kell bánni a kifejezésekkel "igazi munka"... a doktoranduszi majd oktatoi munka is igazi munka..csak kevesbe van megfizetve, viszont nem mindenkinek csak a penz számit...hanem az elhivatottság is... es senki nem panaszkodna, ha nem allitanak be ezeket a szakmákat lébecolós szakmának, ingyenélőknek..

reagalom 2010.09.12. 12:37:11

@Kacagó gerle: Amibol az látszik, h egyedul te vagy, aki a doktoranduszi kasztot igy látja, ahogy...

bigél 2010.09.12. 12:37:47

@reagalom: tényleg az, illetve mondjuk inkább azt, hogy rosszindulatú általánosítás. mert igazat megvallva én is ismerek olyan hallgatókat, akikre ráillik a leírás. de nem ez a jellemző.

nekem elég sokféle területre van rálátásom, orvosi/élettudományi területeken dolgozóktól kezdve, TTk-sokig, bölcsészekig. a legtöbbre nem az a jellemző, amit a poszt leír.

ja, és nálunk előfordul, hogy a Phd hallgatók külföldi részvételét az egyetem/intézet finanszírozza (ezt nem Neked, hanem a posztolónak írtam). Lehet irigykedni. Emellett a legtöbb nemzetközi konferencián van támogatás a fiataloknak.

bigél 2010.09.12. 12:39:57

@bigél: ill. bocsánat, Dr. Anda írt a külföldi utazásokról.

Csabi78 2010.09.12. 12:40:28

@reagalom: onnan gondolom, hogy elég sokat dolgoztam egyetemen, és láttam ezt-azt.

Dr_utcai_arcos 2010.09.12. 12:40:43

@Motorpenis: Azt hittem, a minimálbér adómentes :S.

Csigorin 2010.09.12. 12:41:17

Meg van az a PhD hallgató, aki arra használja a PhD időt, hogy kapcsolatokat építsen ki, és pl már a második évtől felesben vagy egészében szerencsésebb történelmi fejlődésű országok egyetemén is felvételt nyerjen valamely doktori iskolába. Ott az ösztöndíj is sokkal barátibb, tovább minimum egy konferenciarészvételt (utazással szállással ellátással) teljes egészében kifizet az egyetem. Valamint, ha tanítania is kell (ami nem evidens rabszolgamunka hanem opció), akkor azt meg is fizetik...

Názáreti Brájen 2010.09.12. 12:44:19

@bigél: Legyél drága pár kutatási eredményt említeni Mo-ról, ami társadalmi szintű gyakorlati haszonnal járt?
Mondjuk a közgáz területéről, pls!

Megjegyzem, kellő PhD tanulmányi tapasztalattal vs. verseny szféra gyakorlattal rendelkezem.
Így kéretik:
1. A közféra/felső oktatás "olyan sokat dolgozom" rinya befejezését. pl. Nem nagyon szoktam július-augusztusbban phd hallgatókkal találkozni az egyetem épületében!
2. tessék szépen kiszámolni az egyetemi okatatók valós óra teljesítményre jutó óradíját kiszámolni. Na az versenyképes bármivel is!

Oszt'jónapot!

bigél 2010.09.12. 12:59:02

@Názáreti Brájen:

a közgazdaságtani kutatásokat abszolúte nem követem, tekintve, hogy nem szakterületem.

orvosi területen tudok olyan bőrgyógyászati kutatásról, amelynek eredménye a gyakorlatban már alkalmzható kenőcs, nemrégiben fejlesztették ki a DE-n, illetve ugyanott a Szemklinikán találtak valamiféle szemcseppet/műkönnyet, amit szabadalmaztattak és amit nemzetközileg is elismernek.

az alapkutatások - és erről írtam igazából - legtöbbször tényleg nem járnak prompt haszonnal, ugyanakkor nélkülözhetetlenek, a későbbiekben, igaz hosszú évek és plusz kutatások során lehet meg a haszna. de mivel nem prompt a haszon, ezeket sok laikus haszontalannak tartja. nehéz elmagyarázni, hogy annak ha pl. egy sejtfelszínen megjelenő fehérje tulajdonságait tanulmányozom, holnap még nem lesz gyógyszer az eredménye, de mivel publikáljuk az eredményeket, valaki erre felfigyel, rájön, hogy nini, ebben a betegségben ez a fehérje így meg így változott meg és máris közelebb juthatunk egy későbbi alkalmazáshoz. az alkalmazott kutatás nem lehet meg az alapkutatások nélkül.

bigél 2010.09.12. 13:04:45

@Názáreti Brájen:

mit tekintesz valós órateljesítménynek? csak az előadás megtartását vagy az arra való felkészülést, a tananyag aktualizálását, a prezentáció elkészítését is? és ez csak az oktatás, van más feladat is.
egyébként nem annyira a rinyát vettem itt észre, hanem a rosszindulatú kép cáfolatát.

nálunk a legtöbb hallgatót július második felében, ill. augusztus első felében engedtük el )küldtük el) szabadságra. akkor valóban kevesebben voltak bent, mint ahogy mi is. augusztus 20-a után már mindenki ott volt, mert a kezdődő oktatás miatt fel kell készülni, ill. július közepéig bent voltak/voltunk, mert a vizsgák miatt minden kézre szükség volt. ez nem rinya, csak tényközlés, hogy nem mindenhol van úgy, ahogy Te gondolod, ill. van annak oka, ha pl. augusztus elején "kihaltnak" tűnik egy egyetemi épület. (bár olyan, hogy senki nem lenne ott, sosincs, legalábbis nálunk).

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2010.09.12. 13:06:08

És bazmeg a Dr. Ezésez Gézát senki sem linkelte, pedig annak minden szava igaz: www.szote.u-szeged.hu/expsur/ezesez.htm

bigél 2010.09.12. 13:21:01

@Lamorak: de jó, hogy eszembe juttattad. sajnos már nagyon rég volt, amikor még kezdő hallgatóként a témavezetőm mutatta.

funfun 2010.09.12. 13:23:38

Az milyen modoros, mikor jogász hallgató a névjegyére azt írja, doktorandusz? Láttam 2 szememmel. És az milyen modoros, mikor orvos doktor és jogi doktor nem dr., hanem Dr. előtagot használ neve előtt (persze nem mondatkezdésre gondolok). Az orvosi és jogi egyetem elvégzésekor kapott doktori cím (dr.) baromira nem azonos az egyetemi oklevél UTÁNI x éves tanulással, kutatással, oktatással megszerzett Ph.D. (Dr.) fokozattal.

Názáreti Brájen 2010.09.12. 13:31:47

@funfun: Igazad van, és a Nr.1. modoros változat amikor bírók használájk a nagy Ds DR-t.

@bigél: bocs! A jogi és közgáz PhD-re gondoltam.
Bár! Van egy gyógyszerész phds barátom, aki 8-16 között rengeteg internetes hülységgel szór meg minden nap.

Valószínűleg itt is az általánosítás hibáját nem volna szabad elkövetnünk!

killercsiga 2010.09.12. 13:50:12

A poszt szerintem kicsit túl rövid lett, kicsit jobban is ki lehetett volna fejteni, például még néhány példamondattal.

A kommentekben meg az látszik, hogy a modoros sértődöttség a doktoranduszokra is jellemző. :)

kodó tamás 2010.09.12. 13:59:09

@reagalom: a többséget nem érdekli a phd valójában. munkanélküli parkoló. (persze a leírtakból úgy tűnik egy kivétel van...)

kodó tamás 2010.09.12. 14:01:08

@bigél: ja ja 14 400.-, ugy ahogy írod, terhek nélkül, sok "diák státusz előnnyel"

kodó tamás 2010.09.12. 14:03:29

mellesleg életem legszebb 3 éve. amikor a diákokkal és a tanárokkal is nagyon jóban vagy, szakmailag a legképzettebb állapotban, a legnagyobb lelkesedéssel (amivel a sokszor egyébként is "káros" szakmai gyakorlatot -bár persze ez szakmánként más lehet- könnyen lehet ellensúlyozni)

Augur 2010.09.12. 14:05:36

@bigél: gyerekek, hogy lenne már rögtön adjunktus könyörgöm?????? először tán mint tanársegéd funkcionál, elég sokáig. hu.wikipedia.org/wiki/Beoszt%C3%A1s_(fels%C5%91oktat%C3%A1s)

kodó tamás 2010.09.12. 14:05:51

@funfun: amióta orbán, dajcs stb dr. -aink vannak azóta ezeket jobb letagadni... nagyon erősen kopik az értéke... hogy finom legyek. és vakszlert is láttam diplomázni (pontosabban sose láttam, csak ott diplomázott elvileg)

Minden kedden megmosom a pöcsömet 2010.09.12. 14:09:10

@bigél: Mutass már valakit, aki nem rutinból csinálja!

Én speciel csak azokba vagyok időt és energiát fektetni, akik tényleg érdemesek rá, bár többségük gyorsan kimegy külföldre, az idiótákkal meg foglalkozzanak a tanársegédek+adjunktusok.

kodó tamás 2010.09.12. 14:09:57

@utcai_arcos: adónak mentes a minimálbér... de semmi mástól nem mentes!!! tb, nyugdíj, szakképzési hozzájárulásig MINDEN VAN BENNE (vagy felette bruttóban)

kodó tamás 2010.09.12. 14:10:47

@Minden kedden megmosom a pöcsömet: akkor te decens vagy? vagy egy.tanár? ez a kettő amiért harc megy eegyetemen, mert rendes fizetést és "lazaságot" ez jelent

A Tyne folyó déli partja 2010.09.12. 14:24:07

@nosferato: nekünk az egyik tanársegéd elmondta, hogyan következnek ezek. meg azt is, hogy ő a legalja:)

A Tyne folyó déli partja 2010.09.12. 14:31:13

@bigél: gondolom, életében nem látott még tanárt dolgozni, teljesen mindegy, hogy milyen suliban. azok szoktak marhaságokat beszélni.
még az általános iskolákban is ott szoktak lenni nyáron, pedig ott tényleg nincs tanítás a gyereknek. (csak napközi, tábor, suli után/előtti dolgok)

A Tyne folyó déli partja 2010.09.12. 14:34:24

@Minden kedden megmosom a pöcsömet: ugyan egyetemi oktatókról nem tudok nyilatkozni, de kapaszkodj meg: a többi tuti nem rutinból csinálja. gyanítom, a többi se.

bigél 2010.09.12. 14:39:15

@Augur: azt írtam volna, hogy rögtön adjunktus lesz? szerintem pont nem, de mindjárt visszanézem.

bigél 2010.09.12. 14:41:40

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

először azt hittem, hogy nekem szántad a posztot, de aztán rájöttem, hogy annak, akinek válaszoltam. legalábbis remélem. :)

mosolyvarázs 2010.09.12. 14:43:25

Szeretem ezt a mindenki léhűtő, semmirekellő, csak éppen én nem hozzállást. A bölcsész leszólja a mérnököt, a mérnök leszólja a bölcsészt, a középiskolai tanár leszólja az általános iskolait, az orvos leszólja az ápolót, a szellemi dolgozó leszólja a kétkezi munkást míg igaz ez fordítva is. Nem kellene esetleg elgondolkozni azon, hogy mindenkire szükség van valahol? Mi lenne ha nem lennének tanársegédek, kiből válnának később egyetemi tanárok? Ki oktatná később a következő generációt az egyetemen? És mi lenne ha nem lennének ácsok, festők, bírók, közgazdászok, ápolók, orvosok? Ezért tart itt ez ország, mert mindenki azt nézi, hogy a másik mit csinál ahelyett, hogy a saját dolgával foglalkozna.

bigél 2010.09.12. 14:48:04

@funfun: különbséget tennék a jogi és az orvosi egyetemen szerzett doktori cím között, nem gondolom, hogy ekvivalens lenne a befektetendő energia ezen a két területen a diploma és a doktori cím megszerzéséhez (nem vagyok sem orvos, sem jogász)

ja, és a teljesség kedvéért: néhány éve a gyógyszerész diploma is feljogosít a doktori cím használatára.

Minden kedden megmosom a pöcsömet 2010.09.12. 14:49:33

@mosolyvarázs: A tudatos Sokal-félékkel van a baj.

en.wikipedia.org/wiki/Sokal_Affair

Sajnos sok "kolléga" csak ilyesmit tud felmutatni.

Megjegyzem, hogy Mo-on ha van sok lábjegyzet + jó nagy bibliográfia az összelopkodott anyagon, az is bőven elég.

BPE 2010.09.12. 14:56:01

Én végzős bölcsész doktoranduszént egész másként látom, mint a posztoló. Olyannyira, hogy az az érzésem, ez a poszt nem a doktoranduszokról, hanem a PhD hallgató demonstrátorokról/tanársegédekről szól. Nálunk egy tucat tandíjas phd hallgatóra jut egy ösztöndíjas. A mi ösztöndíjasunknak nem kell órát tartania. A tandíjas képzésre szerintem nem nehéz bejutni, végezni viszont annál nehezebb. Főleg a már említett konferencia és publikációs kényszer miatt, amihez az iskola nemhogy anyagi támogatást nem ad, de sokszor még tanácsot sem, hogy melyik konferenciára vihetném az anyagomat. Nálunk épp ezért sokat akár 10 évig elhúzzák a dolgot, és jelentős a száma azoknak is, akik sosem szerzik meg a fokozatot. Amit aztán a közalkalmazotti bértábla havi bruttó 30 ezerrel honorál.
A közgázos és orvosis ösztöndíjas doktoranduszok pedig a tanszék rabszolgái: kutatnak, elemeznek, esetleg meg is írják a cikket, aztán ha szerencséjük van, közreműködőként valahol megemlítik az ő nevüket is a publikáláskor.
Szóval a poszt legfeljebb írójának életét mutatja be, de semmiképp nem a doktoraduszokét általában.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.09.12. 15:00:59

jó van bazmeg elégedetlenek, eddig jó írások voltak most van egy nem annyira jó a faszomba már

dr.anda 2010.09.12. 15:04:19

@Názáreti Brájen:

"1. A közféra/felső oktatás "olyan sokat dolgozom" rinya befejezését. pl. Nem nagyon szoktam július-augusztusbban phd hallgatókkal találkozni az egyetem épületében!"

Én az esetek 90%-ában otthon dolgozom, mert az egyetemen nem adottak a nyugodt munkafeltételek. (Például nincs saját irodám, számítógépem stb.) Ha irodalomra van szükségem, akkor elmegyek könyvtárba, lefénymásolom és hazaviszem.

"2. tessék szépen kiszámolni az egyetemi oktatók valós óra teljesítményre jutó óradíját kiszámolni. Na az versenyképes bármivel is!"

A kolléganőhöz hasonlóan megkérdezném, hogy mi számít valós órateljesítménynek. Egy 90 perces órában többnyire sok-sok órányi munka van, pláne akkor, ha először tartod meg. És az óratartásnál még messze nem értek véget a doktorandusz/oktató feladatai.
Arról nem is beszélve, hogy pl. én egy olyan szakterületet kutatok, amihez Magyarországon nem nagyon van irodalom. Külföldről szoktam könyvet rendelni, de olyan is volt már, hogy magam utaztam ki, hogy hozzáférjek bizonyos anyagokhoz. Ezt az időt/pénzt ma, Magyarországon senki nem fogja nekem kifizetni.

bigél 2010.09.12. 15:05:56

@BPE:
"A közgázos és orvosis ösztöndíjas doktoranduszok pedig a tanszék rabszolgái: kutatnak, elemeznek, esetleg meg is írják a cikket, aztán ha szerencséjük van, közreműködőként valahol megemlítik az ő nevüket is a publikáláskor."

Én úgy gondolom, hogy itt sem kellene általánosítani. Van ilyen is, de - legalábbis nálunk - szerencsére nem ez a jellemző.

Mr Chapel 2010.09.12. 15:10:41

@funfun: Az, hogy "dr." vagy "Dr.", nem a végzettség, nem a PhD., vagy bármi ilyen urbánlegend dönti el, hanem a helyesírás. Kiemelt helyzetben (pl. aláírás) és a mondat elején nagybetű, mondat belsejében kicsi. Nem lemodorosozni kellene, hanem ismerni a magyar helyesírást.

bigél 2010.09.12. 15:11:35

@dr.anda: én is sokszor dolgozom otthon, bár nekem van saját szobám és számítógépem, de pl. cikk- vagy pályázatíráskor az otthoni nyugalom sokat segít.

egyébként ennek a munkának egy igen nagy előnye, ezt el kell ismerni, hogy amennyiben nincs időhöz kötött program, pl. előadás, szeminárium, akkor nem feltétlenül kell nyolcra bent lenni, sőt otthon is maradhatok, ld. fent. ha az eredménye megvan, nem kérdezik, mikor és hol csináltam. no persze ez azt is jelenti, hogy a hétvége, ill. az este/éjszaka sem tabu, ha valaminek meg kell lennie határidőre.
(vagy ha csak késő esti órára van szabad műszeridő pl.)
de nyilván valamit valamiért, a rugalmasabb időbeosztás ennyit megér, legalábbis nekem.

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2010.09.12. 15:26:40

@bigél: gondolkodom is rajta, hogy tehetnék a disszertációmba ábrákat (1. ábra: kutya (macska), 2. ábra: macska (macska)), így kiderülne, elolvassa-e vki.

bigél 2010.09.12. 15:30:55

@Lamorak:
vagy valahová, a szöveg közepébe beleírni, hogy "ha eddig eljutottál, kapsz egy láda sört". aztán megnézni, hogy jelentkezik-e valaki.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.09.12. 15:39:13

Az árnyoldalak legalább ilyen szépek. Mind abból fakad, hogy az erősebb kutya baszik.

Ez abban nyilvánul meg, hogy pl, holnap a lelkes biokémikus PhD tanonc kimutatja, hogy a házimacska nyála az valamiért szódabikarbóna használatával rózsavízzé, majd UV besugárzással potencianövelővé alakítható, akkor ezzel mit ért el? Semmit.
Ugyanis a Dékán Úr (elnézést: DÉKÁN ÚR), az intézetvezető egyetemi tanár úr, a tanszékvezető egyetemi tanár úr és a tekintetes docens úr után lesz ő a negyedik szerző a "Rose Water transformation by UV light involving baking soda and feline salives in male reproductional disorders research" (Keywords: cat, salive, baking soda etc) című cikknek (a LexisNexis meg a többi nagyokos adatbázis azonosítószámairól nem is beszélve)

Miután a méltóságos és a tekintetes urak megunták a fél év faszverést a Berkeley-n és a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat, amit a macskaköpetes cikk után kaptak, meglengetik az ifjú PhD előtt az adjunktusi fokozat szépségeit. Miután azonban a TTK épp abban az évben nyerte meg a MBNGJWPKIJGJOP 1.2.65.21.6.43/B támogatási programban "turisztika és tudásbázis: bogárfauna a magyar iparvidékek enyhén savas kémhatású pocsolyáiban" a kiírt hatmilliót, a támogatási szerződés értelmében valakinek rovartant kellene oktatnia. Miután az egyik rovartanász gyesen van, a másik pedig időközben Kóklernet ügynök lett és nem vállal semmilyen órát, ifjú biokémikusunk az adjunktusi címért cserébe rovartant is oktat az addig is oktatott háztartásökonómia és bevezetés a statisztikába mellett, uszkve hétszáz hallgatónak.

Ilyen előzmények után vagy pályaelhagyó lesz és kis idő múlva valami jól menő vállalkozás élén látjuk viszont (az egyetemi adminisztráció után az APEH mega a maffia az smafu).
Vagy, ha nem ennyire kalandvágyó, akkor hamarosan az egyik, már korábban meglépett kollega szól neki, hogy valahol Amerikában van egy egyetem, ahol épp alacsony árfekvésű, angolul beszélő, _impact factoros_ (ez a cikkért kapott pontszámot jelenti)tudóst keresnek. Mivel az egyetem nincs az első százban és tulajdonképpen a fészkes középnyugaton van, még a közepes nevek is túl drágák, dehát Gyurikám rajta, pályázd meg 100 kiló plusz benefitsz a kezdő, három év múlva full professor leszel 300 kilóért évente. Na ekkor család felpakol és irány a napfényes Iowa vagy Kansas. Többet nem hallunk róla.
Aki valamiért nem mehet vagy nem mer menni, az meg türelmesen kivárja, amíg az összes többi kihal előle. Egy idő után feladja a kutatási projekteket, és az ifjú doktoranduszok cikkein hiénázva konferenciákra járogat. A minisztériumban dolgozó haveroknál kijár néhány támogatást, a felét lenyúlja, a bevállalt kreditet meg leoktatja az ifjú rovartanos, vagy audiológus vagy zongorista doktorandusz, nem mindegy?

Vaszilics Fedor Emánuel 2010.09.12. 15:58:47

Nekünk az egyetemen (jogi) volt néhány doktorandusz előadónk, érdekes, hasznos órákat tartottak, és sokkal jobban átérezték a hallgató létből fakadó igényeket, úgyhogy igyekeztek minket hasznos tanácsokkal ellátni vizsgára, államvizsgára.
Szóval nekem semmi bajom velük.

BPE 2010.09.12. 16:00:38

@Professor Pizka: nagyon szépen megfogalmaztad, egyetértek minden sorral
Közben meg megy a sirám, hogy kiöregedett az oktatói gárda, a vezető profoknak mind nyugdíjba kéne menni, de nincs fiatal, fokozattal és doktorálás után még 5 év oktatói gyakorlattal rendelkező ember, akit fel lehetne venni a tanszékre...

bigél 2010.09.12. 16:10:26

@bigél: egyéb megjegyzést ld. a poszt végén

dipl-o-mata 2010.09.12. 16:25:16

@Mr Chapel: igazából erre azért kellene valami megoldás, és ez nem a helyesírás.Én például sima egyetemi oklevéllel (jogi, orvosi, stb.) nem engedném a dr. használatát.Egyébként a világ nagy részén nem is engedik.

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2010.09.12. 16:33:15

@bigél: közhelyes, azt ne mondjam, modoros :DD

BPE 2010.09.12. 16:33:32

@dipl-o-mata: erre már megvan a megoldás: az orvos meg jogász a dr, a tudományos fokozattal rendelkező ember pedig hivatalosan Gipsz Jakab, PhD

dipl-o-mata 2010.09.12. 16:36:44

@BPE: nem tudom Te hogy vagy ezzel, de az én személyimben, útlevelemben, jogosítványomban Dr. van, és nem PhD.Ez mikor jött be?Még nem hallottam róla.

bigél 2010.09.12. 16:38:35

@BPE:
a személyi igazolványba nem a PhD-t írják be, hanem a doktort

bigél 2010.09.12. 16:39:29

@dipl-o-mata: pont ezt írtam (csak a személyire leszűkítve), nem láttam a te posztodat

bigél 2010.09.12. 16:44:24

@dipl-o-mata:

angol nyelvű CV-ben, névjegykártyán, stb. már nálunk is használják, hogy XY, MD vagy PhD (az elejére ilyenkor már nem kell odaírni a doktort, mert evidens, de akár oda is lehet), magyar nyelven viszont még elég ritka, legalábbis én nem láttam

viszont hivatalos okmányokban tényleg csak a doktor szerepel

funfun 2010.09.12. 16:46:41

@kodó tamás: Én is tudnék mesélni. Ph.D. kurzuson a tanulmányin egyszer az indexem kértem el. Mondták, keressem ki. (Elég jó viszonyban voltam velük.) Ahogy keresgéltem, egyszer csak megakadt a szemem egy indexen, amin egy ismert politikus neve szerepelt. Mivel minden Ph.D. hallgatót ismertem személyesen is, ilyen nevűről pedig nem volt tudomásom, kinyitottam az indexet. Hát tényleg az ismert politikus képe volt benne. Előadáson sosem járt, az egyetem környékén sem láttuk. Mégis voltak felvett tárgyai, letett vizsgái. Egyébként tudomásom szerint mégsem szerezte meg a fokozatot, legalábbis a parlament honlapján doktori cím nem szerepel a neve előtt.
@Mr Chapel: Jaaaa, akkor biztos úgy van, ha te mondod. De az is lehet, neked kellene utánanézni a helyesírásnak. De ezek szerint orvosi tanszékeken is rosszul tudják: aki nem Ph.D. doktor, annak kis betűvel írják a doktori címét (dr. Kis Béla), aki Ph.D. fokozattal rendelkezik, annak naggyal (Dr. Kis Béla). Mert a Ph.D. tudományos fokozat, és a nagy kezdőbetű különbözteti meg az egyetemi végzettséghez adott doktori címtől. De majd pironkodni fog mindenki, aki tudós hozzászólásodat elolvasva rájön, eddig rosszul tudta.

dipl-o-mata 2010.09.12. 16:50:29

@bigél: Én most igazából az okmányokra és a bemutatkozásokra gondoltam, a többiben igazad van.Én nem igazán használom a titulust, de a jogászoknál sűrűn hallom, hogy kikérik maguknak.Azért nem mindegy, hogy az ember "mennyit tesz bele egy dr.-be".
Szerintem.

kodó tamás 2010.09.12. 16:55:09

@funfun: te biztos valamilyen. -sztán névvégződésű országban phd ztél. ilyen itthon teljesen kizárt...

bigél 2010.09.12. 17:00:05

@dipl-o-mata: ezzel egyetértek, de nem véletlenül írtam, hogy szerintem van különbség az orvosdoktor, ill. a jogi doktor által a diplomába feccölt munka között. legalábbis manapság, és ezt jogász ismerőseim sem tagadták. másrészt a köznyelvben a doktor még ma is elsősorban az orvosokat,ezt követően pedig a jogászokat takarja, rájuk asszociálnak, ha meghallják a doktor titulust, így ez nem fog megváltozni. de maga a megszólítás szerintem más országokban is jár nekik, csak a képzés jellege lehet más, amennyiben pl. egy orvos nem 6 éves osztatlan képzésben, hanem pl. 4+4 éves képzésben szerzi meg a címet.
engem a magam részéről kevésbé zavar az orvosok doktor címe, mint pl. a jogászoké. de mindkettő hagyomány.

dipl-o-mata 2010.09.12. 17:08:32

@bigél: igen, az orvos az mindenhol doktor.A jogászokat máshol nem hallottam úgy "doktorozni" mint nálunk, de a névjegykártyájukon a nevük után szoktam látni a dr.jur. rövidítést.

funfun 2010.09.12. 17:13:27

@kodó tamás: Ó, igen, Borattal voltam egy kutatócsoportban.

Mensikov 2010.09.12. 17:27:30

@mosolyvarázs: Ebben van valami, de valljuk be csakúgy mint más munkának ennek is megvan a selejtje. Amikor én jártam egyetemre akkor volt kisdoktori, kandidátusi és nagydoktori. Na nekem a kadidáusiak tetszettek ezt mindig közölte a Népszabadság apróhirdetések rovata és egyúttal a védés helyszínét és témáját is közölte. különösen az alábbi tetszett. A magyarországi fahajózás története és A kanárimadarak tesztoszteron szintének változása különös tekintettel a párzás idejére. A természettudományos attól volt igazán tudományos, hogy szerepelnie kellett a különös tekintettel szónak. Azóta is gondolkodom milyen gazdasági haszna lett forintban kifezejve a két munkának....

A Tyne folyó déli partja 2010.09.12. 17:38:25

@bigél: persze. ezt tipikusan azok szokták mondani, akiknek fingja nincs a tanári munkáról.
pl az én itteni csoportvezetőm is, mikor látja a timesheeten, hogy munkavégzés helye: otthon. kérdi, hogy hogy lehet otthon dolgozni...ha tanár az ember, elég könnyen.

aszterik 2010.09.12. 18:10:28

@reagalom: "3 evig egyaltalan nem vallalhat mas munkat, ha allami osztondijas" - ez azért így ugye nem igaz, csak főállású melót nem vállalhat az az ösztöndíjas, részmunkaidőst igen, én úgy nyomattam végig a 3 évet, h mellette végig dolgoztam egy cégnél részmunkaidőben. Bár igaz, én bölcsész vagyok, meg az is, hogy így sem tett annyira jót a PhD-mnak a dolgozás :S

aszterik 2010.09.12. 18:17:12

@reagalom: "3 evig egyaltalan nem vallalhat mas munkat, ha allami osztondijas" - ez azért így ugye nem igaz, csak főállású melót nem vállalhat az az ösztöndíjas, részmunkaidőst igen, én úgy nyomattam végig a 3 évet, h mellette végig dolgoztam egy cégnél részmunkaidőben. Bár igaz, én bölcsész vagyok, meg az is, hogy így sem tett annyira jót a PhD-mnak a dolgozás :S

sorica123 (törölt) 2010.09.12. 18:31:46

'modoros (ambíciózus)' - ebbe a szópárosba annyiban kötnék bele, hogy ez a kettő nem ugyanaz, de könnyen fedheti egymást, ha az illető egy tipikus stréber pedálgép, az ehhez szükséges bosszantatív előadásmóddal és hozzáállással. Az ambiciózus jelentheti alapesetben azt is, hogy vizsgált személy nem csak levélnehezéknek ment suliba. Bár ez a szó így, hogy ambíciózus már hordoz egy ilyen buzgómócsing-yuppis-kapaszkodós pluszjelentést.

reagalom 2010.09.12. 18:58:17

@Augur: Mondom, ELTE IKn doktori fokozat után adjunktusi fokozatot kapnak...akár hiszed, akár nem.. máshol természetesen lehet másképp, ott igy van

reagalom 2010.09.12. 19:00:56

@Názáreti Brájen: Egy ido után nem ios láthatsz senkit az egyetemen, hisz kotelezo bezárás van augusztus honapban, másrészt nem mindenkinek jut szoba, gép, igy valoszinutlen, h bent dolgozna... Az oradijhoz meg a felkeszulesi idot is tedd hozzá. Én nem doktoranduszként oktattam, de azt tudom, h ezerszer jobban fel kell keszulni egy orara, mint amit leadsz... nem lehet csak konkretan azt tudni es otthon egyszer átnézni, hanem rendesen fel kell keszulni a leheto legjobban... a tudás nem egyenlo az átadás képességével...arra bizoby keszulni kell...

Mr Chapel 2010.09.12. 19:01:47

@funfun: Igazad van. Ha úgy írják, akkor rosszul írják. Aki pedig anélkül okoskodik, hogy ismerné a MAGYAR helyesírás vonatkozó szabályát, az nyugodtan pironkodhat. :))))

santa fe 2010.09.12. 19:02:22

Nem rosszindulatú az írás, csak látja a valós problémákat, ami miatt az olyan megbélyegzések is keletkeznek, mint amit ide egy-két roggyant beírt, hogy menjetek dolgozni. Nem feltétlen ELTE elméleti fizika tanszékről van szó!

Érdemes megtippelni, hány százalék a megélhetési kutató a szakmában egyes helyeken. Közülük mennyi lehet az alkalmatlan. Melyik egyetemen van kidolgozva egy valós minőségbiztosítási rendszer? Miért lehet valakit ötödször is adjunktusnak kinevezni?

A pályára kevéssé elhivatott vagy alkalmatlan emberek éppen azoktól veszik el a lehetőséget, akiknek a magyar tudomány a megbecsültségét köszönheti (köszönhetné).

Másrészt milyen minőségű PhD-ket lehet ma szerezni? Nem elég, hogy minden ürgelyukat egyetemmé ajnároznak, de még doktori képzést is akkreditálnak...
Olyan helyeken lehet "PhD" fokozatot szerezni, mint Zrínyi Miklós katonai főiskola, TF, uramisten...

reagalom 2010.09.12. 19:04:54

@aszterik: En azt irtam, h foallast nem vállalhat, ami egyenlo 8 orással... félállást vállalhat 4orásat..

reagalom 2010.09.12. 19:06:49

@santa fe: foiskolan doktori fokozatot nem lehet szerezni, csak egyetemen.. mivel alapfeltetele az egyetemi diploma... szoval a Zrinyi gondolom egyetem már, ha lehet..

De amugy mindenki egyetert, hogy mindenhol vannak léhűtők és persze mindkt oldalon figyelni kell, h ne sugalljuk azt, hogy minden PhDs egy zseni, akik élnek halnak az oktatásért és kutatnak minden percukben, de azt sem, hogy semmit nem tesznek, csak parkolopalyan vannak...

reagalom 2010.09.12. 19:09:34

@Augur: Amit bemásoltál Wikipedia cikkelyt azt te el is olvastad? Egyetemi tanarsegedhez eleg az egyetemi diploma és irja is, h "(PhD) doktorjelölti státus megszerzése után adjunktussá léphet elő." tehát akinek doktori cime van az simán mehet adjunktusnak rogton, nem kotelezo eleme a tanarsegedi lepcso....

santa fe 2010.09.12. 19:09:52

Uramisten, hát nem sugallásról van szó, hanem az egész tudományunk jövőjéről!!

Nem arról beszélek én, hogy kívülről ki mit gondol.

Babilen Tatarszkij 2010.09.12. 19:18:16

"Erre ő, na akkor egész éves szabadság..."

Egy évig voltam bölcsész doktorandusz. Fizetett szabadság volt mind a 12 hónap, mert már az elején sikerült elvenniük a kedvemet az egésztől.

Ettől persze a doktoranduszok többsége valóban elhivatott, a könyvtárban eszik a legutóbbi publikációjáért kapott kétezer forintból, a könyvtárban alszik kinyúlt, kötött pulcsijával takarózva, pápaszemét a finn-bolgár szótárra helyezve, hogy aztán valamiféle poszt-posztgraduális állami segélyen csicska lehessen még öt évig, a kollégák egyik felének seggébe tokosodva fúrhassa az ellenséges tanári brancsot, újra és újra szét- és újra összeollózva a kisdoktoriját, hogy két-három, egymástól csak címükben eltérő tanulmánykötet és egy nagydoktori lehessen belőle. A könyveket dedikálva adja át a tanszék többi alkalmazottjának ("Drága Professzoromnak", stb), a könyvesboltokban viszont már két hónap múlva féláron próbálnak megszabadulni mind a száz példánytól. Harmincéves éves korában - hosszú könyörgés után - a kar megszánja annyi pénzzel, hogy kiutazhasson Minszkbe egy fél évre, ahonnan kétezer, a helyi könyvtárról lőtt fotóval és egy újabb kötet kéziratával tér vissza. A konferenciára, amin bemutatja eredményeit a kollégáknak (és egy csoport kötelezően kirendelt, ásítozó gólyának), ő veszi a Fornettit a szeretve tisztelt professzornak, majd huszadjára is megígérteti a vénséggel a tanársegédi kinevezését, amire persze még két évig várhat. Nekem ez nem való...

Babilen Tatarszkij 2010.09.12. 19:20:21

"Erre ő, na akkor egész éves szabadság..."

Egy évig voltam bölcsész doktorandusz. Fizetett szabadság volt mind a 12 hónap, mert már az elején sikerült elvenniük a kedvemet az egésztől.

Ettől persze a doktoranduszok többsége valóban elhivatott, a könyvtárban eszik a legutóbbi publikációjáért kapott kétezer forintból, a könyvtárban alszik kinyúlt, kötött pulcsijával takarózva, pápaszemét a finn-bolgár szótárra helyezve, hogy aztán valamiféle poszt-posztgraduális állami segélyen csicska lehessen még öt évig, a kollégák egyik felének seggébe tokosodva fúrhassa az ellenséges tanári brancsot, újra és újra szét- és újra összeollózva a kisdoktoriját, hogy két-három, egymástól csak címükben eltérő tanulmánykötet és egy nagydoktori lehessen belőle. A könyveket dedikálva adja át a tanszék többi alkalmazottjának ("Drága Professzoromnak", stb), a könyvesboltokban viszont már két hónap múlva féláron próbálnak megszabadulni mind a száz példánytól. Harmincéves éves korában - hosszú könyörgés után - a kar megszánja annyi pénzzel, hogy kiutazhasson Minszkbe egy fél évre, ahonnan kétezer, a helyi könyvtárról lőtt fotóval és egy újabb kötet kéziratával tér vissza. A konferenciára, amin bemutatja eredményeit a kollégáknak (és egy csoport kötelezően kirendelt, ásítozó gólyának), ő veszi a Fornettit a szeretve tisztelt professzornak, majd huszadjára is megígérteti a vénséggel a tanársegédi kinevezését, amire persze még két évig várhat. Nekem ez nem való...

BPE 2010.09.12. 20:49:27

@reagalom: az a Wiki cikk a 2005-ös felsőokt. törvény alapján foglalta össze a mondókáját. Én úgy tudom, azóta szigorították. Fokozat megszerzése (és nem a doktorjelölti státusz megszerzése, hanem védés és avatás, ami onnan még akár 2-3 év is lehet) UTÁN 5 év oktatói gyakorlat kell az adjunktussá váláshoz. Hivatalosan, aztán persze lehet, hogy nem mindenhol követik...

BPE 2010.09.12. 20:50:38

@Babilen Tatarszkij: Hű, hol lehet pénzt kapni a publikációért? Komolyan kérdezem.

Babilen Tatarszkij 2010.09.12. 21:01:51

@BPE: Most hirtelen a Kliót tudom elíteni, a DE recenziókat közlő folyóiratát, asszem ott fizetnek 2-3 ezret egy pár oldalas könyvismertetőért.

Brigi \"B. A.\" főnöke 2010.09.12. 21:02:42

@Mr Chapel: Tévedsz.

2005. évi CXXXIX. törvény
a felsőoktatásról

62. § (6) Az orvosok, a fogorvosok, a gyógyszerészek, az állatorvosok, a jogászok oklevele doktori címet tanúsít. Ezek rövidített jelölése: dr. med., dr. med. dent., dr. pharm., dr. vet., dr. jur.

69. § (5) A PhD fokozattal rendelkező személyek nevük mellett feltüntethetik a „PhD” vagy a „Dr.” rövidítést, a DLA fokozattal rendelkezők pedig a „DLA” vagy a „Dr.” rövidítést.

Szóval semmi köze a helyesírási szabályokhoz. Erre törvény van! :D

Napirajzrajongó 2010.09.12. 21:15:55

Akik a beosztások követelményeiről írtak, íme egy szemelvény a Ftv-ből:

87. § (1) Ha a felsőoktatási intézmény foglalkoztatási követelményrendszere szigorúbb előírást nem tartalmaz,
a) a tanársegédi munkakörben történő alkalmazás feltétele a doktori képzés megkezdése,
b) az adjunktusi munkakörben történő alkalmazás feltétele a doktorjelölti jogviszony létesítése.
(2) A főiskolai docensi munkakörben történő alkalmazás feltétele, hogy az érintett rendelkezzék doktori fokozattal, és alkalmas legyen a hallgatók, a tanársegédek tanulmányi, tudományos, illetve művészi munkájának vezetésére, továbbá rendelkezzék megfelelő szakmai gyakorlattal.
(3) A főiskolai tanári és az egyetemi docensi munkakörben történő alkalmazás feltétele, hogy az érintett rendelkezzék doktori fokozattal, és alkalmas legyen a hallgatók, a doktori képzésben részt vevők, a tanársegédek tanulmányi, tudományos, illetve művészi munkájának vezetésére, valamint arra, hogy idegen nyelven előadást tartson, továbbá rendelkezzék megfelelő, az oktatásban szerzett szakmai tapasztalattal.

Lefordítom magyarra: diplomázol, elkezded a doktori képzést, tanársegéd lehetsz. Doktorjelölt leszel (amitől számítva 2 éven belül kell benyújtani a disszertációt), adjunktus. Aztán hozzácsapod, hogy meg tudsz tartani előadást angolul, docens lehetsz.

Miért nem így van a valóságban? Mert a vezetők nem tudnák a bért kigazdálkodni. Félek, hogy hosszú, másik jön az "egész éves szabadság"-ról.

Napirajzrajongó 2010.09.12. 21:22:11

Az egész éves (vagy nyaras, vagy mittomén) szabadságból annyi igaz, hogy van ilyen példa is. A versenyszférában meg arra van példa, hogy nyáron ül az irodában és indexet olvasgat egész nap.

Aki normális fizetést akar (fiatal) oktatóként, az nyáron:
- pályázatot ír, vagy
- kutat, publikál, majd pályázatot ír,
- külső melókon dolgozik, vagy
- ha nincs külső meló, keres, "házal", hogy legyen külső partner, vagy
- egyéb, tanszékhez nem kötődő, de hálás (=money), akár szakmai melót végez.

Aki pedig ezek közül egyiket sem teszi, de sír, annak meg úgy kell. Nem mondom meg, hol, de nálunk érdemes az ablakokat nyáron sötétedés után megnézni, hogy mennyi világít.

Mr Chapel 2010.09.12. 21:32:13

@Brigi \"B. A.\" főnöke:

Nos, attól, mert a jogalkotók helyesírási hibákat vétenek, attól még a helyesírás nem változik meg.
Ha jogász vagy, akkor naponta találkozhatsz helyesírási hibáktól hemzsegő jogszabályokkal.

Én a hatályos magyar helyesírási szabályzatból idézek neked, amelynek megfelelően kell(ene) a jogalkotónak is eljárnia:

"153. A családnevek előtti doktor, idősb, ifjabb, özvegy stb. szót, illetőleg rövidítésüket csak
kiemelt helyzetben (aláírásban, levélcímzésben, oszlopba rendezett névsorban stb.) és mondat
elején kezdjük nagybetűvel: Dr. Mészáros Mihály, Id. Kelemen László, Ifj. Jakab Imréné;
Özvegy Lukács Péterné azzal a kéréssel fordult a tanácshoz, hogy…; stb. – Mondat belsejében
ugyanezek kisbetűvel írandók: Ott volt dr. Mészáros Mihály is. Szép Gergely és ifj. Lukács
Péter panaszt tettek özvegy Jakab Imréné ellen. – Hasonlóan a történelmi nevek esetében:
Gróf Széchenyi István; de szövegben: Miniszteri tárcát vállalt báró Eötvös József is."

vigvik 2010.09.12. 21:45:38

Alapvetoen tevedes a cikk tartalma. En most fejeztem be tavasszal a PhD-t. Nem allitom, hogy szetteptem az istrangot, bar tavaly osszel pl. 5 db heti ketoras eloadast (!) kaptam nappalin (meg egy fostalicska gyakorlatot), plusz ketto levelezos orat. Emellett kellett (volna) megirni a disszertaciom (ami igy a teli vizsgaidoszakban es februarban keszult el), zaroszigorlatozni es nyelvvizsgazni (ez utobbi az en saram). Az igazi lehutes az, amikor adjunktusok, docensek, akiknek osszesen nincs 10 publikaciojuk (amibe beleszamoltam a diplomamunkat, az ertekezest es a szakmodszertani folyoiratokban megjelent magyar nyelvu ismeretterjeszto irast is), heti 1 (!) napot jarnak dolgozni, es rohogve felveszik erte a fizut. Kutatomunkat nem vegeznek, az oktatast pedig elkepesztoen silanyul csinaljak (jartam ilyenhez orara...). Ezeket az embereket nem lehet kirugni lenyegeben, mert ki lettek nevezve, es nincs keret a vegkielegitesre, vagy mert cimbik-bratyik. A PhD hallgato, ha kesobb allast akar, akkor kenytelen dolgozni, kulonben a 3 ev vegen ott fog allni fokozat nelkul ugy, hogy elvesztegetett 3 evet az eletebol a nagy semmire. Sajnos amig otthon azt latja a fiatal, hogy sok idosebb kollega vigan elvan erdemi kutatomunka nelkul, az oktatasi feladatait a minimalis szinten (se) vegezve, akkor vagy o is beall labat logatni (ilyen is van, de ezeket kar irigyelni), vagy az elso adando alkalommal dobbant. Az egyetlen szerencse, hogy mindig van nehany hazafi lelkuletu es/vagy csaladhoz kulonosen ragaszkodo emberke, aki otthon marad, vagy nehany ev kulfold utan haza megy, es igy fenntartja ezt az idealisnak nem nevezheto egyensulyt, hogy a kutatomunkat a tanszekeken az oktatoi kar 25-35%-a vegzi.

A masik dolog amit mondani akartam, hogy a diploma teljes elertektelenedesevel szerintem lenyegeben a PhD vette at a korabbi funkciojat. Csak a problema az, hogy a PhD-hez mar tenyleges onallo kutatas kell. Van az a reteg, aki regebben is le tudott volna diplomazni, de nem akar vagy nem tud kutatni. Altalaban ok is jelentkeznek PhD-zni, mert nincs nekik megfelelo, alternativ kepzes. (Magas elmeleti kovetelmenyek, de ne kelljen kutatni - mint regen a diploma.) Vegul ebben a 12 honap szabadsag allapotban kotnek ki, ami senkinek nem jo, legkevesbe az adott illetonek.

Anatómus 2010.09.12. 22:00:01

Ha nyelvőrködünk Kápolnával - akkor, ugyebár hibát nem "vét" az ember hanem ejt, a vét már eleve azt jelenti, hogy hibázik.

Ami a tudományos fokozat megszerzését illeti - "az igazi munka" emlegetése proli tempó, azt az időt hozza vissza, amikor a melós nyugodtan döngethette a mellét, hogy ő a jani és ha ő nem verne oda a kalapáccsal, akkor az a hülye mérnök nélküle seholse lenne.

A mi intézetünkben senkinek nem tilos este 6 után és a hétvégén sem bejárni dolgozni és ez nem azért van mert hülye bénák vagyunk, akik olyan szervezetlenül élnek, hogy nem tudják a munkájukat 8-17-ig elvégezni, hanem mert szeptembertől december közepéig és februártól május közepéig párhuzamosan 4 színtéren (2 boncterem, szövettan gyakorló és előadó)oktatjuk a magyar/angol/német orvos- és fogorvostanhallgatókat. És az oktatási időszak valóságos üdülés a vizsgaidőszakhoz képest, ami kitölti félévek közötti téli időszakot és sajnos a poszttól eltérően, egészen júliusig tart, majd augusztus 16-án már megint jönnek és "just one more question , I knew everything" és kezdődik megint a végtelenített szalag... Közben a gyerek felnő - én azért járok be hétvégén, mert többekkel ellentétesen, nekem a munkahelyemen van hétvégén nyugalom, se gyerek, se férj, se nagyszülők ... megy is a munka sebesen. ha otthon akarnék írni, mire odakerülök, már régen alszom.

Kész csoda, hogy még van olyan, aki kutató és/vagy oktató szeretne lenni.

hower 2010.09.12. 22:11:54

@Professor Pizka: Grat, ez szívemből szólt!!

pier68 2010.09.12. 22:33:34

A felsőoktatási törvény átvette, a korábban az egyetemi SZMSZ-ben lefektetett szabályozás helyét. Mindenkit kétszer lehet egy beosztásban meghosszabbítani (tanársegéd, adjunktus), ha nem ugorja meg a következő tudományos fokozatot, akkor nem léphet előbbre (minőségbiztosítás?). A tudományos fokozatokat (PhD, habil. akadémiai doktor Dr.?) pedig kőkeményen a publikácókra adják. A közalkalmazotti törvény csak fizetési minimumot (maximum a csillagos ég, ha az intézet ki tudja gazdálkodni) ír elő az adott beosztásra, és milyen érdekes, hogy csak a vezetők kapnak többet a minimumnál. (Az adjunktusi minimum pl. kevesebb, mint amit egy multinál az érettségizett telefonos ügyfélszolgálatos keres.) A nappalis doktoranduszoknak nemcsak ösztöndíj jár, hanem kutatási támogatás (700e/év) is, tehát egy tanszék/intézet anyagilag érdekelt a minél több doktorandusz felvételében, ha egyéb kutatási pénze nincs. Impakt faktoros publikációkért általában a szerző fizet, nem pedig a folyóirat, tehát ha valakinek nincs pályázata, komoly helyre nem tud írni, a doktoranduszok általában itt is kedvezményt kapnak. Akit pedig érdekel, hogy egy adott PhD mekkora értéket képvisel, az nyugodtan megnézheti, hiszen a legtöbb egyetem doktori iskoláinak honlapjáról legalább tézis szinten letölthetők. Szerintem minden nagyon pontosan törvényileg le van szabályozva, ahogy a kommentekből nekem lejött itt a betartással van gond, és hogy erről mennyit tud egy laikus.

pPanni 2010.09.13. 09:37:37

@kodó tamás: ööö, a 90e ft-os ösztöndíjat konkrétan 2003-ban vezették be, amikor már egy ideje érvényben volt a diplomás minimálbér, és valamilyen doktorandusz-képviselet verte az asztalt, hogy akkor miért, 50e ft az ösztöndíj. Én legalábbis annyivel kezdtem 2002-ben.

pPanni 2010.09.13. 09:55:20

Elég sok olyan egyetemi szak van, aminek a diplomája úgymond inflálódott, amióta a korábbi hallgatói létszám többszörösét veszik fel. A PhD adott esetben arra jó, hogy nem a 4 éves szakközépben megszerzett tudással azonosítják az egyetemi diplomádat, hanem mondjuk a régi képzés által adott diplomáéval.

xstranger 2010.09.13. 19:40:24

@pPanni: szerintem phdvel a legtobb allasra tulkepzett leszel, valamint minden manager teamleader felteni fogja az allasat toled. Igaza van prof pfizkanak, a legjobb ut a kulfold akademia vagy ipar egyre megy. A Mo iparnak amugy se nagyon van szuksege phd szintu emberekre

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2010.09.13. 21:00:34

@bigél: "hogy hol lehet elérni, ha szükség lenne rá". Na! És hol? :)

reagalom 2010.09.14. 14:10:34

@pPanni: Ezt elég nagy butaságnak tartom. A PHD az PhD, az nem egyetemi képzés, hanem azon mindenképpen túlmutató, valamilyen irányba specializálódott tudás. Nem is értem mi ez az egyetemi tudás inflálódása, meg PhD összefonodás. Akinek az egyetemi tudása nem üti meg a mércét, azt nem veszik fel PhDre...mégis milyxen témát kutatna és ki vállalná el a témavezetését?

@xstranger: itt is kavar van. A PhD nem azoknak van, akik mindenképpen a multi iparban akarnak elhelyezkedni (bár tényleg túlképzett egy olyan multinál, ahol alacsony fizetésért BSCsekelt keresnek)..vagy oktatói vagy kutató/fejlesztői munkát akarnak végezni. Kutató/Fejlesztőhöz meg előny a PhD, főleg, h van aki ilyen cégnek a finanszírozásában végzi... az oktatáshoz is előny... és igenis a magyar iparnak is szuksege van az ilyen kepzett emberekre, de igaz, hogy nem a McDonaldsben es nem a kodolo kozossegben...

@Mr_Chapel: lehet itt jonni a helyesirasi szabalyzattal, de van kisdoktori es nagydoktori es van dr. es Dr. is... vannak olyan esetek, amikor pont a helyesirasi szabalyok miatt nem kulonboztetheto meg a dr a Dr-tol, de alapjában a ketto ket kulonbozo helyen szerzett fokozatot jelent, ahogy azt már mások be is idézték

ephudd 2010.09.15. 09:00:48

Érdeklődéssel olvastam a posztot és a kommenteket is. Nagyon jó, ahogyan az egész felsőoktatás él az emberek tudatában.
Szóval: én is voltam doktorandusz, aztán tanársegéd is, ráadásul bölcsészként, bár angolul/angolt is tanítva, tehát valami gazdasági haszna ennek is van, mivel manapság csak ez számít.
Menjetek el dolgozni, írta valaki. Igen, azért írod ezt, mert nem tudod, hogy a téglarakodáson kívül is van munka (bár az is nagyon fontos), s sajnos a tanáraidat is olyan tanította, akit nem érdekelt ez az egész/túlzottan elfoglalt volt, hogy valahonnan emberi megélhetést teremtsen elő. Aki teheti, lelép a felsőoktatásból/oktatásból/az országból, mert nevetséges, ahogyan a nem orvos-ügyvéd-mérnök értelmiségiekkel bánunk. A tanár a nemzet értelmiségi cigánya: dolgozik éhbérért, nem sztrájkol, mert kiröhögik, elvégzi azt, amit otthon meccs/Maunikanézés közben a szülő nem csinál meg nevelésileg, meg néha megvereti magát, de úgysem védik meg senki. Mindenki a szar.s három hónapot sajnálja tőle, ami talán egy hónap ha van összességében, de az este javítással/készüléssel töltött időt már természetesnek tartja. Nekem az egyetemen órákat kellett tartanom/kutatni/publikálni/konferenciára járni/disszertációt írni, ILLETVE magántanitványozni/nyelviskolában tanítani, mert a 140E bruttó tanársegédi fizetésből nem lehet megélni. Most már adjunktus vagyok, s talán 218E a bruttóm, éljen meg belőle, aki tud. Összehasonlítás: most posztdoktor vagyok Németországban, s 2800 euró a nettó ösztöndíjam. S ez az alja, ennél SOKKAL többet lehet itt keresni a felsőoktatásban. S nincs magántanítvány, nincs óratartás, rendesen normálisan lehet élni/dolgozni. S nem kell barmoknak elmagyarázni, miért fontos a tudományos pálya. Uff, beszéltem.
süti beállítások módosítása