Az A. által beküldött csodálatos posztok (Háromnevű ember, Horgász...) közül az utolsóhoz, és szerintem a legzseniálisabbhoz érkeztünk. A.-t csak biztatni tudom, hogy  írjon és küldjön még; szerintem nem csak a magam nevében mondom ezt.

Könnyen megfigyelhető, hogy Magyarországon majdnem minden munkahelyen van legalább egy "Balu" nevezetű dolgozó, aki már gimnázium vagy szakmunkásképző óta úgy hívatja magát. Mindegyik balu egy kicsit kövér, vagy dagadt, ahogy tetszik. Ez a klub alapvető kritériuma - de olyan is van, hogy amikor baluvá lett, még dagadt volt; de azóta valahogy mégis lefogyott, és mára már csak a tokája van meg - mert ha az egyszer már volt, általában meg is marad. (Egyébként érdekes, hogy ha valakinek tokája van, az úgyis kövérnek tűnik, lehet akármilyen nyaktól lefelé. Mindegy.)

Szóval a 90-es években kezdte nyomatni a Magyar Televízió a Disney rajzfilmeket, és ez alapvetően meghatározza a csoportot alkotó korosztályt is. A balu manapság általában a harmincas éveiben jár, de vannak idősebbek is. Amikor a rajzfilm ment, akkor volt 15-16: akkor kereste leginkább önmagát, és akkor esett a baluság csapdájába egy életre. A mai tizen-huszonéveseknek ez a név már nem mond semmit. Szóval akkoriban, amikor még aktuális volt, az egyik Disney-rajzfilmsorozat Balu kapitány nevű laza, mindent megoldó, örökké gondtalan és jókedvű, amolyan semmisefáj-figurájával nagyon sokan tudtak azonosulni - elsősorban a kicsit túlsúlyos emberek közül.

 

Érdekes, hogy a klasszikus, egész estés Dzsungel könyve rajzfilm eredeti, bolhás bundájú, hátát farönkkel vakaró Balu figurája nem volt ilyen hatással a kisemberre. Bezzeg a nagyvagány hawaii-inges berepülőpilóta, amelyik magasról szarik mindenre, szabadon száll, röpköd az égen, és a nap végén ingyenkoktélt szürcsölget egy trópusi sziget tengerparti bárjában, ami ráadásul a legjobb barátjáé… Az már igen. Az már tetszett a magyar kisembernek, a párizsit nyammogó kollégistának, a későbbi kényszervállalkozónak.

A baluság egy lélegzetnyi mámorító, balzsamos szubtrópusi levegő, egy csöppnyi szabadság, gondtalanság a flaszter szürke kisemberének a magyar vadkapitalizmus kíméletlen húsdarálójában. Másrészt balunak lenni - bejáratott márkanév és identitáscsomag lévén, a névhez kapcsolódó minden bohémsággal és “érinthetetlenséggel” - valamelyest eladhatóvá teszi a kissé előnytelen külsőt is. Tulajdonképpen ez lehet az elsődleges ok a név felvétele mögött.

Volt még egy ilyen, a posztkádári proli-folklórban (amikor már mindenkinek lehetett ügyeskedni) komoly karriert befutott név: a Szmöre. Miután az MTV a "Nils Holgersson csodálatos utazása Svédországon át" c. kultikus gyerekregény guvadt szemű, mangaszagú rajzfilmváltozatával lesújtott a gulyáskommunizmusból még éppen csak csipásan ébredező magyar társadalomra, az olyan készületlenül ért mindenkit, hogy hirtelen az összes vöröshajú kölyköt ha kell, ha nem, Szmörének kezdtek hívni, vagy ők maguk vették fel önként ezt az akkor még menőnek, jópofának számító nevet, a rajzfilmben szereplő sunyi róka figura után “mer én vörös is vagyok, meg az oan jó vagány”. A Szmöréknek (nomen est omen alapon vérbeli ügyeskedők lévén) mindig van övtáskája, vagy az ideológiailag képzettebbeknek esetleg valami rézlemezes bőrtarsolya, szürkemarhabőr-bugyellárisa. Abban van a három mobil, a notesz, az euró, az okosság..

De most hagyjuk a szmöréket és inkább térjünk vissza a baluk nagyívű nemzetségéhez, akik ha összefognának, még egy elég komoly támogatottságú politikai pártot is tudnának alapítani Magyarországon, de minimum egy népes iwiw-csoportot.

Valami miatt elsősorban az informatikával, rendszerépítéssel (néha csak sufniszinten) foglalkozók körében tapasztaltam ezt a balu-jelenséget, de van bőven mindenféle kisiparos, raktáros, autószerelő, taxis-fuvaros (ablakba táblán kitéve) balu is.

 

Végül talán vegyünk szemügyre közelebbről egy ilyen műszakis balut, de szigorúan, kizárólag, és csakis a legocsmányabb szubjektivitás jegyében:

Az a balu áll előttünk, aki mindig úgy köszön, jó proli módra, hogy "hali", írásban gyakran használja azt, hogy „vazze” , természetesen kicsit túlsúlyos, pattanásos, zsírosbőrű, zsíroshajú (esetleg hosszú, hátul összefogott), "of the '90's" grunge-kecskeszakállas, fémkeretes szemüvegű, esetleg gusztustalan, fényre sötétedő lencsével, folyton jópofáskodvó, a fején éjjel-nappal bluetooth headsettel, nyakában pendrive-val. Ő az a valamikori Schönherz-qpákon edződött villanykaros-műszakis kollégista, aki ugyanabban a félig leszakadt kínai "Adios" márkájú fekete-zöld-kék strandpapucsban és a kétszáz forintos, áporodott szagú, végig kigombolt kínai (kék) kockás ingben (alatta vagy valami “metálos” póló, vagy egy sörösüvegen lovagló, nagymellű, elrajzolt fejű meztelen hölgyet ábrázoló házilag szitázott qpa-póló), zsebéből kilógó RAM-modullal, vagy Voodoo 2 videokártyával slattyogta végig mind 3-4-5 (ki mennyit) évet a Schönherz Zoltán Kollégium sörbor-szagú liftközeit és egyéb elretkesedett, gipszkartonnal bélelt patkányjáratait, aki benne volt a sörváltóban is, és aki - bár anno csak a villanykarra vettek fel, mert a műszaki informatikára nem volt elég a pontszáma – azóta az életben programozóvá avanzsált, de még mindig hátra van 1 "keresztféléve".

Halogatja, amíg lehet. Az asztalán megkövült pizza maradékok, két-három fülhallgató (az egyik Skype-hoz mikrofonnal), egy-két régi vinyó, ramok, videokártyák, alatta néhány donpepés doboz. Zenei ízlése egy rettenetes és teljesen koncepciótlan gigantikus bagolyköpet: a Scorpionstól a Metallicán keresztül Bonnie Tylertől Vangelisig és az Eddától az Apostolon át Demjénig (Honfoglalás) minden, ami létezik és ami valaha is letölthető volt. Csak egy dolog biztos nála: a depesmódot szívből utálja.

Ő az, akinél, ha valamiért ki kell öltözni, nagy esélyel kerül elő bordó zakó ("Gentlemen's Fashion" címke az ujján hagyva) fekete nadrággal és barna cipővel + nyakkendőkapocs. Ilyenkor a haja is meg van mosva, ki van lazítva és mindig össze van fogva hátul. Ez így együtt kemény tud lenni a fényre sötétedő szemüveggel. Nyáron qpa-póló, bermuda, fehér, barna vagy szürke zokni, szanda vagy Wink-csuka, ősszel zacskóig érő barna ecseris bőrdzseki csatokkal az oldalán, télen meg valami elbaszottul meleg térd alá érő tollkabát kapucnival. A lényeg a praktikum és a célszerűség.

És természetesen az is ő, aki a saját köreiben gyári-alap-szériafelszerelésnek számító több terrányi pornógyűjtemény fásult, teniszkönyökös tulajdonosa, és aki nem mellesleg már tavaly nyáron látta az Avatart.

Ezt most még egyszer elolvasom, annyira vicces. Varázslatosan őszinte a csapongással, a végtelen mondatokkal együtt. És igen, mindenki ismer legalább egy balut. Köszönjük szépen.