-Én nem kertelek, baszkikám, én mindig megmondom az őszintét. Egy dolgot utálok, azok pedig a gerinctelen, sunyi emberek, akik szemtől szembe dicsérnek, aztán a hátad mögött meg lehordanak mindenféle szar alaknak, belédszúrják a kést.

Ami szívemen, a számon, nem tagadom - persze sokaknak ez nem tetszik, de leszarom. Én egyenes vagyok, ne akarjon megváltoztatni senki, fogadjatok el ilyennek.

Minden társaságban kell lennie egy őszinte Megmondóembernek, aki soha nem fogja vissza magát, ha véleménynyilvánításra kerül a sor.  Önjelölt ombudsmanként felhatalmazva érzi magát, hogy folyton a többiek nevében is beszéljen, saját véleményét alaptalan vádaskodásokkal megtoldva:

 -Apám, na ebből most hirtelen vissza kéne venni! Andriskám, tudod, az egész Társaságnak elege van már a faszkodásaidból, meg hogy mindenkinek állandóan beszólogatsz. Most azért, mert előléptettek, nem kellene rögtön azt hinni, hogy te szartad a spanyolviaszt!

A helyzetet súlyosbítja, hogy ezek a megmondóemberek sok esetben csak később csapódtak a már összeszokott csoporthoz. Férfitársaságokban extrém esetekben néha kívülről érkezett barátnők érzik úgy 1-2 év után, hogy immár teljes jogú tagokként nyugodtan megmondhatják a frankót, ezzel hatalmas felfordulásokat, belső viszályokat eredményezve - a barát ilyenkor feszengve őrlődik a haverok és a barátnő között, gyakran végleg választania is kell, hogy kinek az oldalára áll.

A Megmondóember az őszinteség, becsületesség és a nyíltság hangzatos eszméi mögé próbálja rejteni saját faragatlanságát, alapvető  kompromisszumképtelenségét, alkalmatlanságát emberközi kapcsolatok kezelésére, kiépítésére. A diplomatikus hallgatást vagy kíméletes megfogalmazást megfutamodó, fondorlatos viselkedésnek tekinti. Büszke saját egyenes jellemére.

Feltehetőleg már több munkahelyről elbocsátották, és a sokadik alkalom után is önvizsgálat helyett arra hivatkozik, hogy kifúrták, kicsinálták, esetleg hogy okosabb volt, mint a főnöke, és puszta féltékenységből egy megelőző csapást mértek rá.

Miért barátkoznak vele mégis? Ha ugye behozták a társaságba, akkor kényszerből, a partnere iránt érzett tiszteletből elviselik. Ha pedig már eleve ott volt, akkor sokakat levehet a lábáról pozitív, teátrális érzelemkitöréseivel:  mindennél fontosabbak a barátaim, imádlak benneteket, és ezt sokszor szívességekkel is alátámasztja.

Gondoljunk csak Jutkára...

Jelölj be a Fácsebukon, és mondd meg nekem a frankót!