Írtam már a külföldre szakadt hazánkfiairól jó régen, volt (és lesz!) olvasói levél is, de még korántsem merítettük ki a témát. Mindenképpen ki szeretnék térni a görcsösen beépülni, alkalmazkodni kívánó bevándorlókra - a megfelelési kényszeres külföldire.

Az első hónapokban szenved, szinte azonnal hazajönne. A kezdeti, kötelező ügyintézések (hivatalok, bankok, lakás, új állás) után lelkileg is megviselt, pénze is alig marad, a városban nem ismeri ki magát, rendszeresen eltéved, az alapvető szokásokkal nincs tisztában. Ott próbál jattolni, ahol nem kéne, csak papírpénzt visz oda, ahova érme kellene, az utcán letarhálják cigivel, pénzzel, ő pedig még nem mer nemet mondani.

A nyelvi sajátosságok:

Úgy megy ki eleve, hogy ő már most is szinte akcentusmentesen beszéli a célország nyelvét, hiszen nyelvszakos volt az egyetemen, és akikkel eddig találkozott, azok csak dicsérték és azt hazudták, hogy bennszülöttnek hallatszik. Aztán amikor a buszvezetőt/kocsmárost/eladót nem érti vagy őt nem értik meg, esetleg azonnal rákérdeznek, hogy honnan jött, azon halálosan megbántódik, hiszen ő tökéletesen tud, csak akadékoskodnak vele.

Ilyenkor kezdi el a "beszéljünk minél egzotikusabb dialektusokban" stratégiát alkalmazni, hátha osztráknak vagy dél-afrikainak hiszik magyar helyett. Hochdeutsch helyett inkább egyszerre használ fel svájcinémet (isch guet, han i gseit = ist gut, habe ich gesagt), alnémet (moin, sztraße = hallo, Straße), szász (isch wees, nu glor = ich weiß, na klar), osztrák (des passt scho = das geht schon) elemeket - amúgy tényleg sikerrel, mert a németet a magyar ajkú beszélő a rengeteg tükörfordításnak és a miénkhez közelebbi kiejtésnek köszönhetően könnyebben tudja egy megtévesztő szintre felhozni.

Természetesen az Egyesült Királyságban és Írországban dolgozók sem adják fel: a próbálkozók szívesen keverik a jellemzően london környéki (jesztödáj, be'a = yesterday, better), USA-beli (i guess = i think), skót (cannae = can't), ír (grand = great) sajátosságokat is, beépítik a szlenget: quid = font, fag = cigi, buzz = telefonhívás; de arrafelé már nehezebben adja el magát az asszimiláns, általában sokkal gyorsabban rájönnek a külsős származásra.

Na de tegyük fel, hogy a nyelv már úgy-ahogy vállalható állapotban van, javítsunk hát a kinézeten is!

A megjelenés:

Az itthon valaha vagánynak számító Levi's farmert meg az Adidas-pulóvert a UK-ben elsőként kell lecserélni Hilfigerre vagy Lacoste-ra, illetve arrefelé bármilyen éppen divatos márkára, nem égetjük magunkat az árulkodó, "lejárt" kontinentális cuccokkal. Hajunkat a 90-es éveket idéző könyvséróról átszabatjuk beckhamesre (irokéz), addig lazának és jófejnek gondolt körszakállunkat levágjuk, és persze gondoskodunk róla, hogy ruhatárunk pubkonform legyen.

Mit jelent ez, miért olyan fontos ez? A szigetországi klubokba, kocsmákba nem lehet ám csak úgy bemenni: a szokásos arckontroll mellett a "nem megfelelő" öltözet is kizáró ok lehet az ajtónállóknál. Sportcipőt, kerek nyakú pólót, hátizsákot nem látnak szívesen, ezáltal mindenféle, a kontinensen praktikusnak és elfogadottnak tűnő ruhadarabot le kell cserélnünk, ha társasági életre vágyunk.

Az asszimiláns hamarosan a mindennapokban is már csak az új, elegánsabb divatot követi, és az otthoni látogatásokról visszatérve mindig jót kuncog a frissen érkezettek szálkoptatott Energie-farmerjein.

A név:

Hát igen, nem mindenki olyan szerencsés, hogy Donald Tusk (lengyel) vagy mondjuk Petra Müller (magyar) szerepel a személyijében, így az Anikók, Szabolcsok, Csabák, Balázsok, Gyulák kezdhetik gyakorolni a betűzést meg a magyarázkodást, hogy ja igen, ez női/férfi keresztnév.

Mivel manapság már kevésbé divatos "örökös szándékkal" kitelepülni bárhova, így a hivatalos névváltoztatás is ritka. Ennél népszerűbb megoldás (már megint angol nyelvterületen, részben az őslakók rugalmatlanságának is köszönhetően) nevünk elangolosítása, ami néha elég meghökkentő eredményeket szül: Balázsból Kevin lesz, Szabolcsból Sam, Zbigniewből Ziggy, Jeroenből Jerry, stb.

A bennszülött barátok:

Mi hiányozhat amúgy a tökéletes otthonosságérzéshez? Természetesen a barátok, méghozzá őshonosak.

Ilyeneket viszont nagyon nehéz szerezni, főleg az Egyesült Királyságban és Írországban. A bevándorló rendszerint más vendégmunkásokkal együtt dolgozik közvetlenül, lakótársai külföldiek - a helyiekkel pedig bár a pubokban sokszor jókat lehet beszélgetni, ritkán alakul ki ezekből az alkalmi ismeretségekből tartós barátság kölcsönös vendégségekkel.

Az asszimiláns persze nem adja fel, és kiépít ilyen-olyan kapcsolatokat helyiekkel, akik viszont sajnos rendszerint vagy idősebbek, vagy olyanok, akik hazai környezetben, a saját, fiatal korosztályukban nem találják a helyüket.

Ahogy korábban is már többször említettem, lányok nagyobb eséllyel illeszkednek be, de ez egyedül barátjuknak köszönhető - a magyar férfi mint olyan, kevésbé kelendő a Brit Szigeteken. (Gondoljunk csak bele: hány olyan, a UK-ben dolgozó magyar férfit ismerünk, akinek (szép) helyi barátnő jutott? És magyar nőt ottani partnerrel? Na ugye.)

Ennyire azért nem rossz a helyzet német nyelvterületen, sőt - talán a brit-ír idegenkedésnek az ellenkezőjét tapasztalhatjuk. Ismét egy pluszpont az elnémetesedésre.

A közös hang:

Na de mit tehet még a magyar? Sopánkodik, hogy sok a külföldi, büszkén hangoztatja, hogy ő direkt kerüli a magyar bulikat, de nagyon fontos a nem hozzá hasonló külföldiek megbélyegzése.

Nagy szerencsénk, hogy minden célterületen viszonylag kevés magyar él, így be lehet állni a xenofób hajlamokkal rendelkezők közé: 

• Németországban, Ausztriában lehet utálni a jugókat, törököket, Svájcban az albánokat,
• az Egyesült Királyságban a lengyeleket, oroszokat, Írországban a románokat, afrikaiakat.

Lényegében mindenkit, akik többen vannak, mint mi. A helyieket ilyenkor könnyen meg is lehet arról győzni, hogy a magyar eredendően jobb, mint a fent említettek bármelyike - ezt általában el is hiszik. 

És vajon mi történik az Asszimilánssal több év után? A nők nagy eséllyel telepednek le valami középszerű, de bennszülött férfivel, szülnek gyereket - a férfiak meg egy idő után ráunnak, és hazajönnek osztani az észt, esetleg továbbállnak egy másik országba.

Majd beszámoltok róla :-))

(Nagyon várom ám a nyelvtudorok visszajelzését, hogy "azt ott nem is úgy mondják...")