Olvasói rovat - A modoros szépíró

2010/11/12. - írta: Modor Tibi

 

Szia, Tibi!

(-Sundisc- vagyok indavilágból, blogod rendszeres olvasója)

Alább küldöm minden kedves műkedvelő és -értő olvasónak az évek során felhalmozódott modorosságot, ami ért, miközben csak belehallgattam néhány hétvégi rádióadásba egy-egy "beszélgetős" adón. Állandó szereplők az írók, színészek és ezek összegabalyodása. Műszakis hallgatóként mindig megütik a fülem az interjúkban hallható mesterkélt és álművészi fogások. Alaphang a rekedtes, flegma beszéd, mellények, vászonnadrágok és a lassan kavargatott kávé. A nagybetűk a sokszor megfigyelhető hANGsúlyozásért vannak. Ím, az interjú a Modoros Szépíróval... 

 

- Üdvözlöm a kedves hallgatókat, a mikrofonnál Kilincses M. Kriszta. A Szóharang eheti adásában vendégünk a kortárs irodalom egyik vezéralakja, aki profán és csípős humorával tett hírnévre, és már harmadik évtizede tematizálja a színpadi előadásokat és felolvasóesteket. 

Író, publicista, költő és nyelvész, drámaíró, műfordító, Ráday-díjas érdemes művész, Kolonyi életmű-díjas. Ma esti vendégünk Darázsy-Zalán Ernő. Jó estét, szervusz!

- Derűs estét Neked és minden hallgatónak.

- Kezdjük rögtön az elején, beszélgessünk egy kicsit új novelláskötetedről, az Égkarcokról. Mikor kezdtél dolgozni rajta, és hogyan keletkezett?

- Igazából nincs nagy történet a keletkezése körül, csupán összegeztem néhány bennem érlelődött gondolatot. Az, hogy megjelenhetett és nem a fiókomban kötött ki, csupán puszta szerencse. Egyik szerkesztőm pillantott bele, amikor vendégül láttam tavaly ősszel. A nyersiratot lapozgatva elkérte és pár héttel utána kérdezte, hogy nincs-e kedvem megjelentetni az írást. Onnantól mentek a dolgok maguktól...

- Értem. A műveidben sokszor tetten érhető a játékos viszonyod a betűkkel és szavakkal. Mit gondolsz, ennek tudható be a népszerűséged mindmáig?

- Hát nézd. Mindenkiben megvan az örök gyerek, úgy gondolom. Én magamat úgy képzelem legtöbbször, mint aki gyERmek maradt egy olyan burokban, ahol hangok, képek, foglalják el a teret. Én csupán egy ifjonc vagyok, aki e gondolati térben játszik ugrál, összekapcsol, betűket vet és hangokat csereberél. Az ilyen önkéntelen játék definiálja a mai napig is a költői anyanyelvem, avagy mondandóm mikéntjét.

- Azoknak, akik még nem olvasták az Égkarcokat, feltétlenül föl kell hívjam a figyelmét, hogy ez a mostani nem az a szokásos "Dara"-mű, hanem egy stiláris megújulás terméke. Jól látom, Ernő?

- Én úgy igyekszem felfogni, hogy a stílus engem választ ki. Köze lehet a tavalyi szentföldi utazásomhoz, illetve Pándzsábban töltött napjaimhoz.

-Indiában?

- Igen.

- Szép lehetett.

- Persze. Úgy érzem, hogy egy egész kötetnyire való élménnyel lettem gazdagabb. Mivel egyedül indultam neki az útnak, a magányt társamul választva feltöltődés és élményszerzés céljából, sokkal több időm volt MEditálni a befogadottakon.

- Ezt felfoghatjuk egyfajta belső útnak, amolyan El Caminónak?

- Persze, ez is hozzátartozik, de utazásom során inkább új sorsok és kialakulásuk körülményeire voltam kíváncsi elsősorban. Roppant érdekes dolgokkal találkoztam ott...

- A műveid és jellemed kapcsolata ezek szerint igen személyesnek tűnik.

- Érdekes, hogy ezt mondod. Valóban, közhelyszámba megy, hogy az író magát írja a műveibe és az olvasó meg TOvábbírja magában a művet. Valójában esetemben csak önnön valójában igaz ez a fajta levetítése az írói énemnek. Bár hozzá kell tennem, hogy egy-egy dráma megírásakor valójában a külvilág kerül a színpadok vásznára.

- Első versesköteted még 1967-ben jelent meg Üvöltő némaság címmel, pedig akkor még csak 13 éves voltál. Korai kezdés ez vagy már egy érett elme vallomásai soraid?

- Sosincs elég korán. Úgy gondolom. Ha az emberből kifAkadnak érzései, bánatai, örömei, akkor miért ne vesse papírra azokat? Az én esetemben valóban korainak tűnik ez a, ez a... kitörés, ha úgy tetszik, de véleményem szerint a kor nem lehet gátja az ilyen kifejezési erőnek.

- Azóta számos műdarabod, köteted és regényed jelent meg. Azoknak az olvasóknak, akik még nem találkoztak veled a könyvek lapjain, melyik műved ajánlod az első ismerkedésre?

- Inkább visszakérdeznék, Kriszta! Te melyiket ajánlanád?

- Hát..elsőre rólad mindig a kései Sivatagi fecskevonulás trilógiád jut eszembe. Azt hiszem, abból nagyjából összefoglalható prózád lényege.

- Talán igazad lehet...

- Versesköteteid közül pedig a Puha koppanás, ami elsőként eszembe jut. Úgy gondolom, hogy ezekből lehet meríteni elsőként a Dara-életmű megismeréséhez.

- Erre nem is gondoltam.

- De térjünk most egy kicsit a közlejövőben megjelenő új színdarabodra, a Kacaj havára. Erről mit tudsz elmesélni?

- Még elégge a kezdetén tartok...

- Mégis, mennyire?

- Hát, annyi még félkész szövegtest gomolyog bennem a témával kapcsolatosan, hogy amíg ezek képlékenyek, aligha lesz holnapra kész. Viccet félretéve, a határidőre kész lesz, természetesen.

- Mikorra van ez datálva?

- Jövő szeptember, ha minden igaz.

- Melyik társulattal képzelted el az előadásokat?

- Elsősorban a Gipsz-körrel szeretnék dolgozni, Fejér-Hollóss Laci rendezésében. Remek előadások kerülnek ki a keze alól, a Komornyikok darabom már több, mint századik előadásánál tart náluk.

- Fantasztikus teljesítmény. Mivel közeledünk a reklámhoz és a közlekedési hírekhez, egy utolsó kérdést hadd engedjek még meg: hogyan látod a mai fiatal író- és költőgeneráció munkáját, mit érzel a jelenlétükből? Sokan fordulnak hozzád véleményért?

- Én sokféle értelemben önszerkesztő író vagyok, tehát nagy elvárásokat támasztok saját írásommal szemben. Szerencsére annyira nem veszem ezt a szerepet komolyan, mint vezéríró. Ellenben sok elsőkötetes fiatal fordul hozzám véleményért. Sokszor sikerül egy-egy fiatalemberrel és hölggyel komoly találkozásra sort keríteni. Egészen kiváló teljesítmények fül- és szemtanúja vagyok ilyenkor.

- Hogy zajlik egy ilyen "találkozás"?

- Ilyenkor elővesszük úgymond a metaforikus radírjainkat és a végén megszövegezzük a változatni valókat, úgymond.

- És hogy látod az ő irodalmukat?

- Roppantul merész és izgalmas szöveggel érkeznek, valamint temérdek remekbeszabott lírákkal ismerkedni.

- Mégis kit emelnél ki, így hirtelen?

- Ööö... igazából nem szeretnék kivételezni, meg nem is ismerem az összes feltörekvő ígéretet, de ha most meg kéne neveznem valakiket, akkor nagyon erős fogalmi és hatásrendszerrel találkozni például Esterburger Kornélnál, versek terén pedig egészen kiválóak Göőz Sára munkái.

- A maradék időnkben zenélünk, az interjú ismétlését ma este fél 11-től újra hallhatják, valamint megtalálható honlapunk archívumában. Darázsy-Zalán Ernő, köszönöm, hogy itt voltál velünk.

- Köszönöm, kérlek.

67 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nadiposzi (törölt) 2010.11.12. 07:27:48

Az idióta neveket leszámítva kb tényleg elhangozhatott volna. Szerintem nem túl modoros.
Rendszeres rádió hallgatóként a Sport világban hallható imterjúkat modorosabbnak tartom. (Kicsit csalódás ez a harmadik hely, de a lapp versenyző, Mika Tutorien kissé meglepett, nem vártuk hogy ilyen jó formában lesz, bár Bandi bácsi szerint még több lesz bennem a következő EB-ig, addig is koncentrálok a jövőhavi békéscsabai válogatóra,blabla.) Szinte bármely egyéni sport behelyetesíthető.
Vagy a vendég a háznál, a szavak végén a hangsúlyt a szavak végét elnyújtva felvívő anyukákkal. (KrisztiÁN ötéves VOOLT...) Borzalom.
Művész interjúkból aranyosakat a Bartókon hallani.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.11.12. 07:35:12

hát ez hibátlan. Ha jól sejtem, a költő- és prózaíró-óriásnak a harmadik kötete a legérettebb, a Moccanatlan szívdobbanások. (és persze ehelyütt kell tisztelettel adózni Umberto Eco nagysága előtt, a Szempillátlan leopárd c. mű címének megalkotásáért.)

2010.11.12. 07:39:00

Mestermunka, szerintem. Teljes egészében akkor tudnám értékelni, ha képes lennék végighallgatni ezeket a beszélgetéseket.

Nadiposzi 2010.11.12. 07:27:48

Az énekelve beszélő anyukáktól (meg egyébként riporterektől is), kiráz a hideg. A másik, amit nem bírok elviselni, a szociálisan érzékeny, empatikus, kellemes orgánumú, ám panaszosan sopánkodva kérdező 30-40 körüli riporterhölgyek.

A sportinterjúk tényleg odabasznak, de nem utolsók pl. a természetgyógyász-sámán-táltos fajtákkal készült interjúk sem.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2010.11.12. 07:45:44

Ez most gyenge volt, bocs.
Az írók definíció szerint eléggé elvont emberek, ez nyilván egy ilyen interjúból is kitűnik. Ha olvasod a könyveiket (és tetszenek), akkor fogadd el a szöveggyárost olyannak, amilyen. Ha pedig a hideg kiráz a műveiktől - kukába velük. (Az élet rövid, és túl sok olvasatlan könyv vár arra, hogy végre belekezdjünk.)
A "műkedvelő" egyébként azt jelenti, hogy amatőr, nem pedig azt, hogy kedveli a művészeteket; bár a kettő nem zárja ki egymást... csak azért mondom, mert tíz emberből kilenc tévesen értelmezi a szót.

Néma Bob · http://kriptid.blog.hu/ 2010.11.12. 07:53:02

@bikmakk:

Én is irok /sci-fi kalandregényt, de szerintem ponyva, de imádom/.
És soha nem beszéltem így, nem vagyok elvont. Legalábbis passz.

Az ilyen műsorokat mennyien hallgatják?
Mert ha én hallanám a rádióban, akkor azt kérdezném, hogy...
Ki a turós l*f*sz ez?

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2010.11.12. 08:03:38

@Néma Bob: jó hát itt most ebben a posztban az ilyen többkötetes, ÉS-mellékletben meg Jelenkorban szereplő, németre előszeretettel fordított kortárs-szépírók lettek kifigurázva. Mondj egy olyat közülük, aki nem elvont...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.12. 08:07:24

A poszt kivalo, modoros a javabol. Mondjuk hacse ezt mar egyszer megirta (interju a kozmopolita iroval), de azert ez is tetszett.

Valahogy az osszes ilyen "koltofejedelemnel" erezheto az, hogy onmagukat tul komolyanvevo, kontraszelektalt bohocok, akik allami tamogatas, futtatas nelkul mar regen ehenhaltak volna, es ezert leterdekuk sajat nagysaguknak minel nagyobb nyilvanossag elotti folytonos hangoztatasa.

Azert kivancsi lennek, ha anno Jozsef Attilat vagy Ady Bandit interjuztattak volna, miket mondtak volna... Valoszinuleg valami olyasmit, mint Arany janos (gondolta a fene!)

Stiel 2010.11.12. 08:41:43

@bikmakk: elvont és modoros egyáltalán nem zárják ki egymást, sőt. :)

- SunDisc - 2010.11.12. 09:06:58

Köszönöm a kommenteket és véleményeket.
Külön öröm, h vegyesek :)

Mitya Ivanov 2010.11.12. 09:08:32

a kossuth rádióban annyi, de annyi ilyen beszélgetést hallgatok végig fürdés közben, hogy akár ez a poszt valóban megtörtént beszélgetés is lehetne. Nagyon jó egyébként.
A hab a tortán az, hogy az írásból azért ki lehet érezni, hogy a költő-író művészlélek eléggé alkohol, vagy valami másfüggő, mert a beszélgetés vége felé igencsak elhadarja a válaszokat.

chiriboo 2010.11.12. 09:27:19

Csak nekem jut eszembe azonnal Hegedűs D Géza karaktere vagy esetleg másnak is? A stílusa épp ilyen mesterkélt affektáló szerintem. Kinyílik a bicska a zsebemben ha meglátom valahol nyilatkozni, "beszélgwetni".

mbrz 2010.11.12. 10:44:12

én az ÉS-ben se olvasom el ezeket, nem szeretem, ha arcba bombáznak a kortárs irodalommal.
a poszt amúgy _kíváló_, még az a csavar elfért volna benne, h "vendégünk a kiváló kortárs írónő, nőíró, nőköltő", akitől megtudhattuk volna, h megéli-e nőiségét műveiben (bár talán ez már egy _másik mese_)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.11.12. 10:47:42

@chiriboo: Déry Tibor:
Képzelt riport egy amerikai pop fesztiválról
A cím überelhetetlen.

Kicsi Kacsa 2010.11.12. 11:17:39

Jó írás, a semmit hogyan meséljük el a buta hétköznapi hallgatóknak :)
"- Én úgy igyekszem felfogni, hogy a stílus engem választ ki. Köze lehet a tavalyi szentföldi utazásomhoz, illetve Pándzsábban töltött napjaimhoz." - jájj :DDD
Ennél már csak a megnemértett költő/író a rosszabb.
Na meg az író-olvasó találkozók.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.11.12. 11:24:14

Az egyik leghálásabb olvasó vagyok, jó poszt ez is, bár azt érzem, ebben az esetben az "élet felülmúlja" az írást, a rádióban ennél sokkal modorosabb dolgok hangzanak el. Pld a kérdező is kurvára modoros és adja a modoros író alá a lovat, vagyis mélyen benyal. @chiriboo: két nap alatt kétszer védem meg a Hegedűs D.-t: mostanában virágkorát éli, kurva jó dolgokban vesz részt (TÁP színház) és levetkőzte a modorosságát, legalábbis visszafogott. Szóval nekem olyan, mint a Travolta, beérett a színészetre. @Blassius: jáhhhh, de utáltam, a Képzelt riport megérdemelne egy modoros retró posztot!

The Welsh 2010.11.12. 12:08:39

Ez ugyan nem szépirodalom, hanem sima nyál, de modorosságban verhetetlen:

www.ftcbaratikor.hu/2010/11/11/keseredesen/

egy rövid részlet:

"Ismét belénk vájta érc fogát a föld keserves dallama. Ismét kudarcok kesernyés ízét ízleli a cukorhoz szokott elkényeztetett szurkolósereg elit hada. Lelketlenség sivár zenéje festi köddé a reggeli kába öntudatot és vakítja lelkünkbe a sivatagi érzésvilágunk a tegnap kínjait."

Mindezt azért, mert a Fradi kikapott Siófokon egy kupameccsen.:)

Nadiposzi (törölt) 2010.11.12. 12:31:02

Egyszer autóban ülve belefutottam egy megkattant FŐVINFORM-ba. A szokott unott hangú, monoton darálás helyett egy vidám, huncutkodó orgánum (persze lehet hogy szívott, ivott vmit előtte) vázolta a főváros közlekedési nehézségeit:
Lassú a haladás a ...körúton, ami nem is csoda, hiszen a ... körút és a Pitypang utca kereszteződés lámpáinak sárgán tartja villogni a kedve, közlekedjenek óvatosan. Pechje volt a 106-os járat sofőrjének, elakadt, műszaki hibás járműve jelenleg a Nádor utcában nehezíti a közlekedést, de sebaj, a segítség útban van már.
Azóta se találkoztam sajnos ezzel a jelenséggel, pedig lehet hogy nem volt egyedi a dolog.
Rádiózni kurva jó.
Ja, és a riporterek közül Frakas Erikától (a hely) falra mászok.

avc 2010.11.12. 13:06:01

@Mitya Ivanov:
ezazbazmeg! áll a hátamon a szőr, ha meghallom - fasz kérdéseket tesz fel, és ha a riportalany értelmesen, érdekesen válaszol, akkor meg beleugat

noirp 2010.11.12. 13:21:33

Az a baj :) hogy én eltekerek ezekről a szépriportokról :)
@Brother Love: @Nadiposzi:@Mitya Ivanov: Igen, igen, igen!!!
Faekas Erika, Kondor Katalin (amíg ő is volt) és hasonlók. letális.
A hely, A mi ügyünk, Aranyemberek, Történet hangszerelve, A mi időnk-a falnak megyek tőlük.
Egyszer elgondolkodtam, h ezt a vazelines-fátyolos-pátoszos hangot és a (gondolom) hozzátartozó fennakadt szemeket tanítják, hogy kell csinálni, vagy veleszületett?

noirp 2010.11.12. 13:22:11

Faekas=Farkas. Ez a némber vonzza a gépelési hibákat :)

noirp 2010.11.12. 13:29:21

@Nadiposzi: Jaj bmeg, a Vendég a háznál, kihagytam. Attól még az én nagyon-nagyon rádióimmunis anyámnak is be szokott néha pirosodni a feje, nemhogy nekem.
Szeptemberben egy nagyon, de nagyon ütődött "első nap a zsiskolábaaa"-adásnál elég rondákat kívánt annak a barom szülőnek, aki beleegyezik, h a gyerekét a riporter produkáltassa. (Nála: radai rosseb=itt: szívlapát tarkóra)

noirp 2010.11.12. 13:30:57

@Néma Bob: Mindenki, aki lusta volt a konyhai rádión eltekerni a Kossuthról, hallgatja :-)

Motorpenis 2010.11.12. 13:31:39

Borbás Marcsi? Neki már a neve is borzasztó (ezek a becézett női nevek a médiában), meg az attitűdje...

A poszt szerintem jó, hihető. Szinte érzem a lábszagot, látom a barna zoknit, az interjúalanyt, ahogy a kávét igyekszik lenyelni és lenyalni a szája széléről, hogy válaszoljon.

2010.11.12. 13:33:29

@noirp: igy igaz,

szinte hallottam közben az ismert hangokat, nagyon jól visszaadta a poszt író.

Nadiposzi (törölt) 2010.11.12. 13:48:11

Amúgy félre értés ne essék, én szeretem a Kossuth rádiót, még a hely c. műsort is (Farkas E. jó riporter, de a hanghordozása, orgánuma,az nagyon gyilkos. De a témái, szereplői jók.) Amit viszont sose értettem, 11-12 éves kor felett ki a faszom tartja humor forrásnak az elváltoztatott hangon picsogó kabarészínészeket? A rádiókabaré hallgathatatlanul szar.
Egyszer az őcsényi repülőnapon a tesómék a nagyszínpad előtt hagytak, hogy maradjak ott a gyerekkel. Kénytelen voltam kitartani, nem akartam, hogy a tömegben keresgéljük egymást - még nem volt mobil, szóval egy alvó kisded által helyhezkötve végigélveztem Ihos József humoros műsorát. Valami stand up jellegű fos volt, kábé akkora poénokkal, hogy milyen messze van Őcsény, oszt mégse repülővel jött, pedig ez repülőnap, ugye. Aztán a tag (aki még nem látta, egy böszme nagydarab pali) elővett egy fejkendőt, cuppogott a beszívott ajkaival, és megszólalt a legendás Kató néni c. szerepében: SZEEERBUSZTOK ARANYOSKÁÁIM! (Ezt szerencsére írásban nem lehet visszaadni.)
Basszus, az emberek röhögtek rajta.

Mitya Ivanov 2010.11.12. 14:17:26

@noirp:
az a röhej az egészben, hogy a posztban leírt modoros és idegesítő hanghordozású beszélgetős műsort bármilyen témáról ezerszer inkább meghallgatom, mint bármely más rádió szórakoztató műsorát, vagy reggeli baromkodásait (főleg úgy, hogy az ezeröcsit megszüntették a neoFM-en).

The Welsh 2010.11.12. 14:20:17

Hát nem tudom, Farkas Erika szerintem addig jut el maximum, hogy "és akkor ez hogy", hogy mást kiváló újságírót idézzek. Egyszer végignézhetem A hely egy részének a készültét, gyilkos volt

The Welsh 2010.11.12. 14:21:18

@Mitya Ivanov:

szerintem adtál valakinek egy jó ötletet, a kereskedelmi rádiós jófejek még nem voltak meg a modoroson.

2010.11.12. 14:31:56

@Nadiposzi: nekem is első dolgom, ha konyha szolgálatos vagyok, hogy benyomom a Kossuthot.
Találtam egy régi fényképet, ott még a szokol rádió van, az kötelező 2 db lapos elemmel.

itt csak reggel és este fogható a kossut, de reggel az az első a kávé mellé hogy megtudjam, hogy a bah csomópontnál áll e a kocsisor.

Most egy hülye rádió van a konyhában, itt a WR4 a kedvenc de folyton elállítódik, néha Rajna-Palz meg ilyenek jönnek, AAchenben folyton a holland adók jöttek be, máshol a BR 5, vagy 3, mert azt jó tudni ha főz az ember hogy az A3-as autópályán egy Defektes fahrzeug miatt, vagy egy unsichertes umfallstelle miatt stockende werkert az az Stau van.

A műsor itt is szinte ugyan az, csak a városok nevei változnak. Megölte az anyját a 18 éves, az ügyvéd maca kiirtotta a családját, az oppozició ellene szavazott, ma meg, hogy Koblezben korrupción értek egy 38 éves Angesteltét, hogy mit vannak?
Tegnap egésznap meg az ment hogy a fiatalok isznak, hát hallatlan.
Már jobban tudom, mint a legtöbb német, hogy milyen lesz az új személyi igazolvány, előnye hátránya, mennyibe kerül, mert állandóan ezt nyomják.

Szolzsenyicin az tudta, hogy mivel kell hülyíteni a népet (Rákosztály) menjen a zene állandóan a hangszóróból, nehogy legyen ideje gondolkozni a népeknek.

noirp 2010.11.12. 14:41:12

@Mitya Ivanov: Kerrádiót még annyit se hallgatok, mint Kossuthot. Marad még a Bartók is.
Az az idegesítő, h a Kossuthon vannak igényes, normális műsorok is (Disputa, Téridő)-melléküzemágban, hogy úgy mondjam. Azokat rendszeresen hallgatom és bitangul keveslem. A Disputából heti 2-3 adást is örömmel vennék. De nincs.@The Welsh:
Az idő nagy részét a fátyoloshangú hülyekérdezőnő-klub riportjai, Vas István Zoltán Béla Józsi anyagai és az ismétlések adják :P Vas I. Z.-n kívül még van egy másik modorgyáros rádiós is, valamilyen Attila, akinek a vezetékneve most az istennek se jut eszembe.
@The Welsh: No mesélj, ha van kedved :))

Nadiposzi (törölt) 2010.11.12. 14:46:57

Egyszer Mindenszentek környékén a jóképességű Bocskor-Boros páros egy reggel azon röhögcsélt, hogy akinek rokkant hozzátartozója van, az válasszon magának a bejárathoz közel parcellát, hisz milyen nehéz a sírok közti szűk helyeken a kerekesszékkel ródeózni. Persze ők ezt sokkal viccesebben adták elő, jókat röhögve-röfögve. Szinte láttam magam előtt a sok béna nyomingert, ahogy beszorulnak a Kovács és a Farkas család porhüvelyeit rejtő műkő keretek közé, kackac.
Na ezt a két ízléstelen buzit bármikor agyonverném.
Tibikém, posztot a kereskedelmi rádióknak!

Nadiposzi (törölt) 2010.11.12. 14:49:56

@Nadiposzi:
...és szívesen elföldelném valami könnyen megközelíthető helyen, hogy a nemcsak szellemileg, hanem egyébként másképp is korlátozott rajongóik is tudjanak gyertyát gyújtani rajtuk.

The Welsh 2010.11.12. 15:01:26

@noirp:

Vass István Zoltánt ne bántsuk, a valaha volt legjobb magyar sportriporter. A Lánchíd Rádiós dolgait nem ismerem, rádióból csak a Kossuth meg az Info jöhet szóba. De az is csak a fürdőben és a kocsiban.

noirp 2010.11.12. 15:04:40

@The Welsh: Tudom, hogy jó sportriporter volt. És én most a Kossuthon viselt dolgairól panaszkodtam. Lánchidat nem hallgatok.

noirp 2010.11.12. 15:05:52

@Nadiposzi: Mennék én is kapával, rájukhúzni a földet, jó?

Nadiposzi (törölt) 2010.11.12. 15:26:19

@Professor Pizka:
Ezt már volt szerencsém olvasni, ezúttal is gratulálok hozzá, kurva jó lett. Ráadásul a posztban említett egyik kortárs zeneszerző annyira létezik, hogy ismerem az unokahúgát. Kicsi a világ.

Néma Bob · http://kriptid.blog.hu/ 2010.11.12. 16:06:41

@bikmakk:

Hát hirtelen egyet sem tudok mondani.

@noirp:

Hát nekem gépről megy a rádió. Tehát nem volt hozzá szerencsém.
Még...:P

noirp 2010.11.12. 16:10:38

@Professor Pizka: tudom, tudom :)
De azért néha zenét is szok_n_ak adni :)

2010.11.12. 17:57:05

@Néma Bob: Nekem is az az első, hogy megnyitom a Screamert, hagy szóljon. Addig sem kell gondolkozni.

Der Beste 2010.11.12. 18:37:43

Gratulálok a szerzőnek, mestermunka ez a poszt, le a kalappal.

MittuDomain 2010.11.12. 19:03:38

Kossuthtot én Ércfalvi András miatt hallgatok

zehu 2010.11.12. 21:14:16

@Frengi: "itt a WR4 a kedvenc de folyton elállítódik, néha Rajna-Palz meg ilyenek jönnek, AAchenben folyton a holland adók jöttek be, máshol a BR 5, vagy 3, mert azt jó tudni ha főz az ember hogy az A3-as autópályán egy Defektes fahrzeug miatt"

:D:D nagyon modoros vagy... :P

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.12. 22:15:49

@zehu: Frengi nem modoros, csak Nemetorszagban el. Ezzel egyutt keretik nem osszekeverni Csirke72-vel!

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.11.12. 22:16:35

@Szocio Pata (kikvogymukblog): ennek a könyvnek a borítója végigkísérte egész gyerekkoromat, olyan könyv volt a polcban mintha bebetonozták volna, ahhoz senki sem nyúlt, de valahogy ottmaradt és aztán várt, hátha valaki egyszer belenéz. Egyszer ki is húztam a többi közül, lehettem vagy 12 éves talán, de cefetül be volt szorulva. Apám kicsit nézett is hogy wtf, te ilyeneket olvasol, de mondtam neki, hogy nem nagyon értettem hogy miről van benne szó, aztán megnyugtattak a szülők, hogy nyugi fiam, mi sem.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.11.12. 22:17:20

@zehu: tja, bei uns auf dieser Fläche wird nunmehr ausschließlich auf Deutsch geschrieben...

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2010.11.12. 22:32:52

látszik, hogy műszakis a posztíró...
"Műszakis hallgatóként mindig megütik a fülem az interjúkban hallható mesterkélt és álművészi fogások."
szerinte a mesterkélt és álművészi fogások is műszakis hallgatók :)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.12. 22:34:24

@NDT: Te sem orulnel, ha allandoan fulon vagnanak!

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2010.11.12. 22:47:58

@altoid: ezt most vegyem egy virtuális taslinak? :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.11.12. 22:48:35

@NDT: nekem fel se tűnt, ejha. Viszont Sundiscről annyit érdemes tudnotok, hogy úgy 50 olvasói posztból van 1 ilyen, amiben szinte semmi helyesírási vagy egyeztetési hibát nem találtam.

Persze ettől még lehet :)

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2010.11.12. 22:52:36

@Modor Tibi: ha már elkezdtem...
"- Roppantul merész és izgalmas szöveggel érkeznek, valamint temérdek remekbeszabott lírákkal ismerkedni."
nekem ez se teljesen tiszta:)
de egyébként minden tiszteletem Sundiscé!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2010.11.12. 22:58:48

@NDT: Inkabb egy gyenge szoviccnek...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.11.12. 23:16:08

@NDT: hm, hát igen. Ilyenbe beleszalad az ember :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.11.13. 18:37:42

a modoros kispál. lovasi is ilyen modoros polihisztor.

Intizar 2010.11.17. 00:27:26

Grrrruááá... bbböűűű.... nyah nyah nyah!
(Ez elevenbe talált.)

Ugyandehogy (törölt) 2010.11.17. 12:38:13

@Nadiposzi: Javaslom a rádiókabaré hallgatását, az ihos szinte soha nem szerepel benne. a standuposok annál többet.

Nadiposzi (törölt) 2010.11.17. 14:52:35

@Babette_:
Igen, ők néha hallgathatóak, de szerintem többségük méltatlanul agyonsztárolt. Annyira azért nem jók.
Én például többek szerint vicces figura vagyok*, de azért nem lépnék fel a rádióban.
*Az apukámmal világítás nélküli járművekkel horgászni mentünk (motorral ill. kerékpárral) a sötét, hajnali órákban, aztán apukámat üldözte a rendőr, de apu a leereszkedő sorompó alatt átrobogva oldott kereket, asztán észre se vette, hogy őt üldözte a villogó lada...- tartalmú valós eseményeken alapuló sztorimmal többször is nagy sikert arattam.
süti beállítások módosítása