A Panelek népe után Pecséttörő (tudjátok, Végevégemindennek!) íróbarátunk hasonló párbeszédes stílusban, ám teljesen más területen alkotott: a mai nekem még a lakótelepi dialógusnál is jobban tetszett.

Bár a színházak világa nekem szinte teljesen ismeretlen, ez nekem egy pillanatig nem jelentett gondot, hitetlenkedve olvastam végig a...

A Büfészínész

A Büfészínész falstaffi megjelenésű 50-es férfi.

A Büfészínész nevéhez hűen a Büfében érzi elemében magát: elsöprő entrée, pillanat alatt átveszi a szót, udvarol, anekdotázik, kacag és bömböl. Amikor azonban színpadra kell lépnie, váratlanul áttetszővé, szürkévé, súlytalanná és jelentéktelenné válik, majd eltűnik. Már ha egyáltalán színpadra kerül, mert ez a veszély egyre ritkábban fenyegeti.

A jelenet egy álmos hétfőn, 09 óra 50 perckor játszódik a színházi Büfében. Az asztaloknál a többi Büfészínész ráérősen duruzsol. A pult mögött egy 110-es mellbőségű Büféslány unottan keni a zsemléket. A Büfészínész másnaposan viharzik be a színházi büfébe.

BÜFÉSZÍNÉSZ: (drámai hangon a büféslány felé)

„Gyorsan közelget, szép Hippolytám a nászi óra!”

Aranyszívem, mikor leszel az enyém? Soha? Hát akkor dobj össze egy gyors melegszenyót, eszem a pucádat!

(észrevesz egy nagyobb társaságot, nagy lendülettel közéjük huppan)

„Nemes urak, respektáljátok-é szerény társaságom?”

Tibikém bazmeg, felébredtél? Micsoda este, az kész! Hát szeretve tisztelt fővárosi rendezőnk? A Viktor? Vagy Viktória? Na most mit röhögtök?

(affektálva)

Ety fővároszi „művécrendecőnél” szemmit szem lehet ám tudni! Hova lesz a pucsítász, elől Rómeó, hátul Júlia, mi?! Muhahhhaa!

Na ne értsetek félre, nincs nekem semmi bajom a „mássággal”, Beckett-tel sem, a Viktorral meg pláne, mondjuk azon egy han-gya-fasz-nyit csodálkozom, miért monodrámát rendez egy olyan színházban, ahol nyüzsög a tehetség, bazmeg!

Félre ne értsetek már, nem savanyú a szőlő, egyébként nekem a Beckett már megvolt, Godot, 1987, nem is akármilyen, Független Színpad! Majdnem a Rusztjóska rendezett, Magyarországon elsőként hugyoztam a színpadon! Na az volt a színháztörténet! Az Aschertomi azonnal a Katonába akart vinni, de nem mentem.

Beckett megvolt már, jöjjön az Osztrigás Mici! Kisszínpadi nagyszerep vagy nagyszínpadi kisszerep, nem kurvára mindegy? Én már előre imádom, a közönség is fogja, az kurvaisten, ez se egy utolsó szempont ugye, pláne itt vidéken, belőlük élünk, nem holmi beborult kuratóriumokból meg buzibarátokból!

Erről jut eszembe, Zsuzsikám, kész van-e már a melegszenyó, nyalom a pun...csosminyonod, tíz perc múlva díszletben vagyok!

Tényleg, hogy nézek ki? Ja, hát igen, gyűrötten, az kurvaisten, hát hol vasaljak, bazmeg?! A színészházban kikapcsolták az áramot! Ez ilyen világ, a színész tőkéje a lelke, haszna a taps! Azzal meg nem lehet vasalni! Ez már egy bankvilág!

„Ha lopni akarsz, vegyél bankot!” – írta Brecht a Koldusoperában. 1983 Nyíregyháza. Kisszínpad. Mekkora kibebaszott nagy előadás volt, tejóisten! Mekkorát játszottam benne, úristen, na mondmár, nem jut eszembe a szerep...na mindegy, a lényegalényeg, volt akkora öt mondatom, hogy a Trokánpeti nem tudta folytatni a szerepét! Na most képzeld el, ott áll egy Tro-kán Pé-ter a színpadon, mint Bicska Maxi, meg kéne szólalnia, és dermedten bámul engem! Na, utána meg a büfében egy egyforintost nyomott a kezembe, némán, belenézett a szemembe, és a markomba nyomta a pénzt! Na most csak a fiatal jelenlévők kedvéért: ez az egyforintos egy színháztörténeti gesztus! A Latinovitszoli csinálta az Őzelalival, amikor az szebben elszavalta az Őskajánt, mint ő. Nekem meg a Trokánpeti! Akkor még nem volt ennyire elszállva magától, csak a Szomszédok után, most meg már, a múltkor összefutok vele a Nemzetiben a büfében, mutatom neki az egyforintost, amit nyolcvanháromban adott, erre elfordul és dumálni kezd a Kulkajanival...

Zsuzsám, aranycsillagom, csöppents ki két feles hubit egy szomjas csepűrágónak! Egy kis aperitif a melegszenyóhoz! Miazhogy próba előtt alkohol? Eszem a faszodat, drága Tiborom, miről beszélsz?! Akkor most egyszer s mindenkorra tisztázzuk ezt pia kérdést, mert úgy látom, sok a téveszme körülötte! Szí-nész al-ko-holt ne i-gyon...este az előadáson! A színház szent, a néző isten! Persze, van aki így hozza magát „állapotba” a szerephez, de a Latinovitszoli sem ettől volt Latinovits! Előadáson ne igyunk! Kivéve a főpróbát, a bemutatót, a tízedik az ötvenedik és a századik előadást, no és a darabtemetést, ünnepkor kötelező a vidámság! A többin legfeljebb egy-két felest, de azt is kontrollal, mert a színészet lényege az állandó önkontroll! Sztaniszlavszkij Színészesztétika harmadik fejezet! Az előadás után, az más! Akkor kötelező a bebaszás. Atomra hajnalig! Nem úgy, mint Budapesten, este tíz, aztán csá, mindenki a dolgára, hakni, szinkron, mindenlófasz, haza a tujákhoz, aztán öregnéneőzikéje. Lófaszt!

Én éppen azért szeretem a vidéki színházat, és ezt e-gé-szen őszintén megmondom nektek, és azért mondtam nemet az Aschertominak is 1983-ban, mert ez itten egy egészen más élet. Ez közösség! Együtt sírunk, együtt nevetünk, együtt bebaszunk és baszunk, ugggye drága Zsuzsókám? Tudom én, hogy mindig nedves a bugy...a buggyantott tojásod! Készen van már a melegszenyó?!

Hol tartottam, ja igen. Én még azt is tudom, mi az a tájelőadás! Húsz évet tájoltam, Bánk Bán falunapon, Liliomfi SZOT-üdülőben a stégen, Elektra Belojanissz faluban, kétszáz görög előtt, Elektrát, görögöknek! Bebaszás!

Na ott volt az, hogy a Bratyec Jóska bácsi hajnali négykor belehányt a díszletbe! Na hogy miért? Azért, mert megivott egy üveg Metaxát, azért! Azt hitte az öreg, hogy valami laza mediterrán cucc, tudta is ő, hogy mi az a Metaxa, 1978-ban, a kommunizmus kellős közepén! Lehúzta egy hajtásra! Az zorba volt, bazmeg! Istenem, szegény Bratyec Jóska bácsi! Még az Ódry Árpádnak végszavazott! Ő még tisztelte a színházat! És a színház is tisztelte őt! Békéscsabán biankója volt az összes kocsmába! Egyszer megcsináltam vele a „Csaba-kört”, a fiatalok és a pesti köcsögök kedvéért: negy-ven-há-rom feles a vasútállomástól a színházig, az összes, de tényleg az összes csabai kocsmában, és egy helyen csak egy felest lehet inni! Az utolsót reggel kilenckor a Kiskócosban! Fél órával a Tragédia főpróbája előtt! Képzelhetitek! Az volt a tragédia, az egyszer istenfasza!

Budapest? A nagytúrós lófaszt! Az egy alakoskodó világ. Én színészkedem, nem alakoskodom! Ha értitek a különbséget! „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő.
Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár életében.” Állandó szerepben létezem, de a lényeg az, amit ott fenn, a deszkákon a lelkemben meg-tör-té-nik! Nem az, amit a büfében pusmognak rólam! Basszameg! Ez az én krédóm! Az arszpoétikám! Hogy légy jó mindhalálig! Én őszinte ember vagyok. Én megmondom, ha egy előadás szar! Sohasem álltam be a sorba! Volt is bajom nekem ebből nem egyszer, százszor. Kíváncsiak vagytok, miért nincs ötvennégy évesen Jászai díjam?! A próba után megtudjátok! Most rohanok! (A Büfészínész felhajtja a két felest és teátrálisan kiviharzik az ajtón)

A többi néma csend! 

 Nem jutok szóhoz, óriási. Most elolvasom még egyszer.