Top 20 mondat, amivel felbőszíthetjük ismerőseinket

2012/01/31. - írta: Modor Tibi

Bizonyára többen is észrevettük, milyen az, amikor rokoni-ismeretségi körünkben aktuálpolitikai, kulturális alaptételek kerülnek sokadszorra terítékre: ilyenkor a jólnevelt, béketűrő ember nem szeretné megzavarni a díszes társaságot, úgyhogy legfeljebb látszólagos egyetértéssel vagy tartózkodó hümmögéssel, "hátigen"-ezéssel kapcsolódik bele a beszélgetés folyamába.

Mi most mégis azt tanácsoljuk kedves Olvasóinknak, hogy legalább egyszer próbálják ki, milyen igazán őszintének lenni ott, ahol talán mást várnának tőlünk! Garantáltan feldobja a hangulatot.

1. Devizahitel? Nekem nem volt rá szükségem, szerencsére Anyuéknak elég jól megy a bolt, és megleptek egy budai penthouse-szal.

2. Drága lenne a benzin? Hát ez van, nagy hiba volt elhinni, hogy az autó meg az olcsó gázolaj mindenkinek majd alanyi jogon csak úgy jár. Aki nem tudja megfizetni, az járjon busszal szerintem.

3. A beiskolázás? Az szerintem azért nem annyira vészes. Vagy hét éve nem gondoltál arra, hogy a gyerek esetleg iskolába is fog majd járni?

4. Sajtószabadság? Majd ha azt látom a Népszabi fejlécében, hogy nem volt holokauszt, és az is csak négymilliós volt, akkor tényleg megvalósul. Ez az én különbejáratú véleményem, egészségetekre, l'chaim!

5. A Mizu az márpedig igenis egy tök jó szám.

6. A Monty Python egy overrated, modoros, belterjes angol szar. A viccesnek hazudott Terry Gilliam-féle animációkat pedig utólag is kivágni és a tűzre vetni.

7. A Beatles egy középszerű, összeválogatott, megcsinált országimázs-banda. A Stones is.

8. Hülyeség, Miniszterelnök Úr közvetlenül a Jóistentől kapja az iránymutatást, és mint ilyen, nem tévedhet egyszerűen. Ne is keress benne értelmet, mert a magadfajta, földhözragadt kisember ezt nem láthatja át összefüggéseiben.

9. Ezt az édes vörösbort azonnal a csatornába kellett volna önteni, bár lehet, hogy belétek még ez is túl értékes. Az előre lefőzött, megcukrozott, mocskos kávétokkal együtt.

10. A Pulp Fiction, a Ben Hur, a Keresztapa, a Mátrix a szünidei matinéban biztos elmennek - de azért az, hogy jó filmek, az erős túlzás. Látom, DVD-gyűjteményed ékkövei mind.

11. Nem vicces a Modoros? Persze, nem is azért van, hogy szerinted vicces legyen. Én ezért nem hibáztatlak téged.

12. Hazudott, hazudott, elkúrta, na és? Te nem hazudtál még soha? És akkor a munkahelyedről miért rúgtak ki tavaly?

13. Jaj, de kis csúnya, kövér ez a kislány. Szerencsére látszik, hogy nem te vagy az apja.

14. Minek vesztek zongorát a gyereknek? Egy vagyon, játszani úgyse tanul meg rajta rendesen, úgyse viszi semmire, aztán hogy cipelitek majd le?

15. Hogy ti mennyire sablonos, szerencsétlen balfaszok vagytok.

16. Hogy egykutya lenne mind? Gyáva hárítás. Fideszes: jómódú, polgár, szorgalmas, szép, széles látókörű, tanult, művelt, bátor, erős, jót akar. MSZP-s: proli, gyáva, sunyi, irigy, csúnya, csóró, önsorsrontó, lusta, gonosz, a pénzedet akarja.

17. Szerintem meg a cigányok igenis jóravaló emberek, mint bárki más. Csak a magadfajták kiközösítik őket, és esélyt se adtok nekik. Ez a nagy harci helyzet. Szerintem ti többet loptatok, mint egy átlagos vasazós cigánycsalád. Ha jól tudom, a kéztörlőt is bentről hozzátok.

18. Aranyos a Marcsi, hogy így igyekszik kitenni magáért. De a saját érdeketekben: legközelebb szerintem jobban jár mindenki, ha inkább rendelünk valamit, jó?

19. Vidd már arrébb ezt a büdös-tetves kutyát. Kutyát lakásba, baszki. Betegek vagytok és perverzek.

20. Tudod Bálintka, anyukáddal sokat szerelmeskedtem még apukád előtt. Mármint időben. De ez maradjon a mi kis titkunk - csapj bele!

 

/Merítés hácsétól/

160 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.01.31. 07:29:35

ettől a nép jórészének úgy menne föl a vérnyomása, hogy először lemenne és aztán meg gyorsan föl

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.31. 07:50:37

Azt hiszem, rájöttem, mi a bajom veletek Tibikém. Mármint veled, meg a két másikkal. Az hogy reménytelen, kimosakodott, zsíros nyakú bugrisok vagytok. Nem parasztok, mert azok rendes emberek. Inkább ilyen városszéli használtautó-kereskedő, piacozó vérvonalat sejtek. Villogtok a vasalt ingben Budapesten, holott legszívesebben valami kényelmes (de igényes!) melegítőben meg Replay pólóban tolnátok, mint a tesóitok, akik területi képviselők (takarmánykiszállító sofőrök) két telefon-okosítás között, egy chiptuningos Ducatoval. De nem mondom nektek, mert egy magamfajta finom ember ezt inkább érezteti. :-)

Hácsé-írásokat schmittifikálni? De most komolyan, Tibikém, ez olyan mintha Dzsudzsák az Omonia Nicosiához igazolna.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.31. 08:19:11

@Professor Pizka: A poszton bealudtam, de ez felébresztett! :))

Hát igen, az a baj, hogy ezek még zsidózni sem tudnak rendesen... Kétfajta zsidózás tudja felbaszni az agyamat: a vérprimitív fokhagymaszagú (Disznó Úr ennek itt a jeles képviselője, de néha Bachtermann is meg tud ereszteni egy-egy ízesebbet), vagy a tényleg intelligensen gonosz. De ez csak amolyan bágyadt, elcsépelt szalonzsidózás, csak lefelé nyomja a vérnyomásomat, egészen az ásításig...

KürtiT (Tromb74) 2012.01.31. 08:23:48

@Professor Pizka: Hmmm. Én inkább nem nyilatkoznék (öncenzúra) :D

Néma Bob · http://kriptid.blog.hu/ 2012.01.31. 08:28:36

Van egy ismerősőm. Na ő kb ezeknek a felét lenyomja, már feszegeti a határt, amin túl leverem.:D

mrbateman 2012.01.31. 08:35:02

Két pszichológus beszélget
_ilyet szól az egyik_:
-Képzeld hétvégén az anyósoméknál voltunk ebédelni, minden jó volt, csak sajnos volt egy freudi elszólásom...igazából azt akartam mondani neki, h. anyuka, adja ide a sót
-És-és?
-Véletlenül azt mondtam, h: ELCSESZTED AZ ÉLETEMET TE MOCSKOS ÁLLAT!

@Professor Pizka: Ezaz tesókám! Mondjuk nekem az se tetszik, h. itt nyíltan buziskodnak, nekem semmi bajom a buzikkal, biztos van köztük normális is, én nem mondom, h. mindegyiket ki kellene nyírni, mert beteg állatok... én tolarens vagyok, csak ne itt az ember pofája előtt, mert kifordul a belem!:-)

2012.01.31. 08:38:12

Nálam most az a kollégám a csúcs, aki minden nap ebéd közben megkérdezi, hogy néztük-e előző este az Újságíró klubot, majd elkezdi mesélni, hogy a Mészáros, Avar, Bolgár mit fejtett ki.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.31. 09:06:38

valójában a vérnyomás felpumpálásának titka az, hogy jó érzékkel kell a másik lelkivilágának neuralgikus pontjait megsejteni. Íme, az adott szövegkörnyezetben SIKÍTVA hőzöngést kiváltó, amúgy ártatlan vélemény:

- ja, hogy te a bajai HAL-lére gondoltál? én a RENDES halászlére...

- Miért kérdezzem meg, szabad-e a hely, ha egyszer LÁTOM, hogy szabad...

- És a vadász az miért a MUNKAruhájában járkál a városban is? Az orvos sem KÖPENYben megy a moziba...

- A terepmintás cucc csak akkor elfogadható, ha valaki TÉNYLEG katona.

és így tovább, nah...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.01.31. 09:22:46

A posztbéli példamondatok vállalhatatlan hülyeségek, épeszű embernél nem alkalmasak a bevezetőben körülírt alkalmazásra (mármint hogy egyszer tényleg és őszintén beleazorcába).

Ellenben vészmadár nyomon van.

És akkor folytatva a valóban őszintén kibukó megjegyzéseket:

- hagyjatok már a faszomba az mangós meg a cseresznyés meg a tudja-a-tököm mivel hígított belga söreitekkel! Árpa, komló, szénsav, víz. (esetleg kukorica, vagy búza)
- bazmeg, deszar ez a pálinka.
- Mama, ha még egyszer elmondja, hogy hogy utaztak a vonaton az ángyommal 38-ba cserkésztáborba, én azonnal felállok. Gyertek gyerekek!
- Igen főnök, elbasztuk, de mi legalább csináltunk valamit, amúgy sem zavar senkit ahogy most van.

2012.01.31. 09:23:14

Nem lenne ezzel semmi gond, amig csak "gondolá, de nem mondotta szája."

sorica123 (törölt) 2012.01.31. 09:38:02

@Blassius: mondjuk ha valaki ebből akár hármat eltolna egyvégtébe, akkor kezdenék gyanakodni, hogy ez nem lehet komoly. Azzal együtt, hogy nyilván nem csak csupa szépet-jót gondol a másikról az ember. De némelyikért olyan nyakas képzik meg előttem válaszképp, hogy csak úgy dörren. Ha már őszinteség:)
@mrbateman: ehh. Erre jön, hogy megkérdezzem, hogy mérbazmeg, ha kiffiú-kislányka mászik a busz közepén egymás szájába az orrod előtt, drukkolsz a hatosikrekhez? Vagy beszállsz, hadd szaporodjon a keresztény? Lehet erről is beszélni, értelmesen - de amikor elszáll egy-egy ilyen duma, hát az már rég nem értelmes. Vonatkozik ez a többi hasonló konzerv-mindentudásra, amin azonnal érződik, hogy a júzer egy percet nem agyalt azon, hogy netán ökörség-e amit mond.

Drago Brutic 2012.01.31. 09:49:25

Kicsit ez olyan volt, mint egy Janikovszky Éva írás a Matulán. Én szerettem a Matulát és a Janikovszky Évát is. A felsorolt mondatok nagy részével pedig (Beatles, Pulp Fiction, Monthy...) abszolút egyet tudok érteni. Mondjuk én gyárilag egy széplelkű, empatikus balfasz vagyok.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.01.31. 09:56:08

@sorica123: most vagy régebben voltak jobbak a hozzászólásaid, vagy én lettem intoleráns kis féregnyúlvány, de újabban állandóan értetlenkedsz:)

mrbateman 2012.01.31. 10:18:37

@sorica123: ha a jóisten azt akarta volna, h. ne szapaorodjunk, akkor mindenki buzi lenne! Ennyi, meg egy bambi!
Ezek betegek, selejtesen vannak genetikázva!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.31. 10:22:01

@mrbateman: Ha a jóisten egyetértene a papi cölibátussal, a katkóknak nem lenne fasza! Ha már... :)

mrbateman 2012.01.31. 10:40:30

@altoid: Nono! Kőből tán nem lehet hidat építeni?! (hamár Monthy P)
Akkor hogyan vizelnének?

2012.01.31. 10:50:26

@altoid: amíg nem keresztelik meg addig nem katkó, azt meg születés után szokták. Akkor annak úgy kéne működni, hogy megkeresztelés és pappá szentelés után leszáradnak a heréi.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.31. 10:54:24

@mrbateman: A csajok is megoldják valahogy.

A posztra reflektálva amúgy az ilyen jellegű basztatáshoz több intelligencia kell, mint amennyi egy Tibi féle eccerű magyar embörnek vagyon. Vegyetek példát a Kertészekről (Imre, Ákos), Landeszmann rabbiról, vagy az Elnők Úrról (Simon Peresz-re gondolok, természetesen). Egyetlen félmondatukra egy egész bőgatyás nemzet visít kórusban az égre véres bosszút követelve!

igazságos 2012.01.31. 13:46:46

@Professor Pizka: Ha Majd kíváncsi leszek a véleményedre, majd szólok. Addig KUSS. :)
Végtörlesztettél. Aztán MIBŐL???????? Mikor lerí rólad, hogy csóró vagy, meg a nejed is.

Egyáltalán, az olyanoknak, mint te, ki a fene adna bármit is?????

Nem értem, mit kell csodálkozni, aki autókázik, mert többre tartja magát a közlekedőknél, igenis FIZESSEN!!!!!

2012.01.31. 13:54:22

Egem azzal tudnak felbőszíteni, amikor azt mondják, hogy neked könnyű, a jég hátán is megélsz, te milyen ügyes vagy, na , te nem ismersz lehetetlent.

Én hülye picsa szeretnék lenni, akinek mindent elé raknak, ha elnyafogja magát, hogy jaj, nekem ez nem megy, nem tudom, és ugrik, anyuka, apuka, férj, szerető, barát, ágyas. Csak néz ki a fejéből boci szemekkel, és meg sem kell mozdulni, de még godnolkoznia sem kell, mert ő olyan gyenge, őt kimélni kell, mert ő ebbe bele roppanna, ellenben te, hát neked fát lehet vágni a hátadon, te erős vagy, neked a kilenc is páros. Mi aztán nem is zavarunk, félreállunk, te ezt úgy is jobban tudod.

Te rád mindig lehet számítani, bennend meg bizhat az ember.

Ellenben én olyan szeretnék lenni, hogy ha valaki segítségre szorul az én nevem még a legvégső kétségbeeset helyzetben se jusson eszébe, és akkor is csak az, hogy nem tudja, de nem is akarja, meg nem mozdulna, a kisujját se hajlítaná.

Az összes top 20 elhangozhat, leszarom, amíg nem nekem kell tankolnom, kifizetnem, kölcsön adnom, megcsinálni, elintézni, leigazítani helyette.

combo 2012.01.31. 13:59:48

Top 3 mondat, amivel felbőszíthetjük Modor Tibit:
1. Ez a blog régen humoros volt.
2. Miért mindig a szegényeket sarcolják?
3. A Véleményvezér és a Vastagbőr pártatlan. (Szvsz tényleg azok, én 2010 előtt is olvastam őket. Igaz, a VV inkább értelmiségi, a VB inkább populista módon. A többi ketreces polmegmondó blog tényleg szekértoló.)

igazságos 2012.01.31. 14:08:25

Bárcsak minden cigány leszbikus, vagy meleg lenne, akkor nem szaporodnának!!!!
Akinek hitele van, az csóró, pláne, ha még ahhoz is hülye voltál, hogy végtörlessz, forinthitelt vettél fel!!!!
Megérdemeltem mindent, amit eddig kaptam, a másik véleménye meg úgysem érdekel!!!
Akinek nem tetszik a rendszer, el lehet innen menni!!! (hogy ez miért maradt ki :))
Menjél ki külföldre, de aztán nehogy haza merészeljél jönni, mert még ahhoz is hülye, meg lusta voltál, hogy kinn eltartsd magad!!

m.o.p. 2012.01.31. 14:21:17

close enough.
Egy-két kivétellel igazak a megállapítások, az egy-kettő a politikai vonatkozásúak, azok is csak azért, mert nem elég modoros...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.31. 14:25:01

@Kurtz ezredes: Bazdmeg, ilyen fejeket! :)))))))
Ezeket szerintem a Móricka magazinnál castingolták!

Fapuma (törölt) 2012.01.31. 14:26:52

Azt kivanom barcsak ilyen bator, igazi fasza gyerek lennek, hogy ilyeneket megmondjak mindenkinek.

eastern sugar 2012.01.31. 14:29:10

@Frengi: ó, milyen ismerős. lásd még: de hát neked ez úgyis mindegy, neked ez úgysem baj stb.

egyébként meg

1.ezért tart itt ez az ország
2.mindig a kisembert sarcolják meg
3.abszurdisztán

(4. jaj, már megint ezzel a holokamutokkal jöttök, amin meg akartok gazdagodni, és a szegény magyart nyúzni.) asszem túl sok kurucinfót olvastam manapság

exlex 2012.01.31. 14:29:29

Hát ez eléggé szarrá sikeredett.

2012.01.31. 14:47:48

Szerintem meg fizessenek a gazdagok, továbbá a nyugdíjasok felépítették a 'zországot.

Bélabáttya (törölt) 2012.01.31. 14:52:16

@altoid: Khm. Hát, talán Landeszmanról inkább ne...

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.01.31. 14:52:42

@altoid: köszönöm a bókot, cucmarek uraság, de a nickem végén egy n van. igen, még grammar nazi is vagyok.

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2012.01.31. 15:00:23

"Mi a fenének fizetsz albérletet? Ugyanennyiből sajátot is fizethetnél... öö...mármint hitelt."

***********
ONLINE virágüzlet:
xn--mkvirg-ptae.hu

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.31. 15:01:22

@altoid: nem, a másik zsinagógából, tudod ahova soha többet be nem teszed a lábad :-D

@Frengi: francba, pedig már épp akartam ajánlani egy mindenesi állást itt az irodába ;-)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.31. 15:02:01

@Bachterman: Nagyon szívesen, tényleg annak szántam. Viszont cucmarek? Ez valami új eufemizáló kifejezés?

@Bélabáttya: Mér' ne? Talán nem volt elég idegesítő?

évuska 2012.01.31. 15:05:10

@Kurtz ezredes: Én nagy filoszemita vagyok, de ez... hű.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.01.31. 15:16:03

@évuska:
Én is szeretem a zsidókat. Csak ne szavazzanak,pofázzanak, bankozzanak, valamint legyen két kurva nagy csöcsük.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.31. 15:19:30

@Kurtz ezredes: Aha, szóval az ideálod egy kivágott nyelvű Karsai Dorottya. Támogatom.

Bélabáttya (törölt) 2012.01.31. 15:22:37

@altoid: Hát, tulképp igazad van, az idegesítő stimmel. A maga suta módján.

yenoee 2012.01.31. 15:27:03

- Na jó, de te legalább beszélsz nyelveket, előtted még nyitva a világ. Én harminckét évesen már minek üljek be az iskolapadba?
- Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Majd meglátod.
- De értsd már meg, soha nem lesznek képesek tanulni, dolgozni, vagy beilleszkedni a társadalomba. Muszáj adni nekik valamit, különben éhenhalnak, vagy idejönnek és betörnek.
- Most cukros vagy, vagy buzi vagy? Elődiéta? Jaa, buzi vagy, értem.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.31. 15:48:31

@Kurtz ezredes: Nem ismerem, de a neve alapján el tudom képzelni mivel foglalkozhat a hölgy... Viszont azt látom, hogy a Professzor helyesen ítélt meg: semmit sem konyítasz az igazán kifinomult szadizmushoz - a régi SS-ben legfeljebb bakancsot pucolhattál volna, nemhogy ezredesség...

AlbaZen 2012.01.31. 15:52:11

Még pár, ami kicsapja a biztosítékot:

-Tökre szép voltál azon a fényképen
-Minek neked 180 lóerős autó, úgysem tudod kihasználni a magyar utakon
-Hát igen, egyvalamit tudsz, születni
-Durván szaggat az iPhone 3GS, a te telefonod is? Azt hiszem, újítok egy 4S-t
-(Bécsben) Messziről felismertem a magyar turistacsoportot szakadt és szürke ruházatáról

Twoshed 2012.01.31. 15:54:33

"7. A Beatles egy középszerű, összeválogatott, megcsinált országimázs-banda. A Stones is."

A Stones tényleg az :D

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.01.31. 15:55:46

@altoid:
SS? Már régóta érdekel, mi közöm van nekem az SS-hez?
Amúgy gondolod, hogy belső használatra nem készítettük már el a "Kedves zsidó honfitársam" c. posztot? Tele van jobbnál-jobb, szellemesebbnél-szellemesebb gondolattal. Hidd el nekem, minden pontjától rosszul lennél. Tőből kitépett göndör fürtöcskék jeleznék sikerét, ha Modor Tibi barátom nem félne annyira a független igazságszolgáltatásotoktól.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.01.31. 15:58:45

"Ezt az édes vörösbort azonnal a csatornába kellett volna önteni, bár lehet, hogy belétek még ez is túl értékes."

Az a baj, mamikám, hogy már a múltok elugattam, hogy te a száraz vörösbe tudsz cukrot tenni, de én ebből a szarból nem tudom kivenni! Mindegy, leugrok a boltba, hozzak valamit?

ezanicknevem 2012.01.31. 16:04:40

Csodálkozom, hogy még senki sem írt olyasmiket, amiket a harmincas gyermekteleneknek (sőt, egyedülálló gyermekteleneknek) szoktak mondani a rokonaik meg a gyermekes ismerőseik. Pedig az is marhára idegesítő tud lenni. Persze nem nekem, mert nekem már húsz gyerekem és ötszáz unokám van, csak hallottam, hogy az ismerősöm ismerőseinek.

nagymama: "És kislány/kisfiú van már?" (Miközben lassan már a nevedre sem emlékszik, nemhogy a legutóbbi válaszra.)
apa: "Nekem a te korodban már két gyerekem volt... most mi a baj, anyus? Ő sem lesz fiatalabb!"
ismerős: "Jaj, már annyira várjuk! Még ki sem bújt a pici, de már nézzük neki az óvodát, mert sajnos piszok nehéz ovit találni. És te hogy állsz a pasikkal/csajokkal?"

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.31. 16:08:17

@Kurtz ezredes: igaz, a profilképed alapján inkább NVA :-)

AlbaZen 2012.01.31. 16:11:03

@ezanicknevem:
másik kedvenc:
- Én 200-at pengettem a szülészorvosnak, nehogy valami baj legyen a szülésnél, szerintem ennyi elvárható mindenkitől, elvégre a baba élete múlik rajta!

DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2012.01.31. 16:12:21

@Kurtz ezredes: Gratulálok magamnak, beírtam keresőbe a nevet, gondolván, 80-as évekbeli énekes lehet nagy csöcsökkel, hát nem... :)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.31. 16:15:40

@Kurtz ezredes: Az eddigi teljesítményetek alapján szerintem még a bozontos szemöldökömet sem vonnám össze. Ellenben ha én írnék egy olyan posztot, a k-infó a lábamat csókolgatná, csakhogy leközölhesse. Vannak a bennfentességnek előnyei is.

Thresher 2012.01.31. 16:17:02

-Első
-Látszik hogy nem értesz hozzá
-Olvass utána, és akkor beszélhetünk
-Ha ennyire szar neked az Avatar, akkor csinálj jobbat.
-Figyelj, ha igazi sci-fit akarok nézni, akkor ott a Star Wars, a Trek csak ilyen pattanásos csicskáknak való.
-Miért, a te gyurcsányod jobb?
-Előre bocsátom, nem vagyok jobbikos.
-Nem tudom mit lehet ezen a szaron szeretni, 5 percig bírtam, aztán fájdalmamban elkapcsoltam. Fos az egész.
-Nem nézek tévét.
-Hitler is ateista volt.
-Einstein is vallásos volt.
-Persze könnyebb a kormányt szidni.
-Nekem semmi bajom a cigányokkal, de...
-ÉBREDJ MAGYARORSZÁG!
-Ki az az Alekosz?
-Hűha, ez sem semmi: www.paraznalkodj.com
-wmiki: Az egyház hittételeit ma már nem kötelező bemagolni állami intézményekben, míg a tudományét igen.
-Lol :D
-A második bekezdésnél abbahagytam az olvasást.

Hirtelen ennyi, és ez csak a kommentek világából való...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.31. 16:19:01

@Kurtz ezredes: nem csak az, egyszerűen idegesít, hogy bármiről is legyen szó, az ötödik komment után már szükségszerűen csak Arról szabad folynia a társalgásnak, holott ez egy teljesen marginális téma - a posztban is csak egy pont utalt Rá.

2012.01.31. 16:36:21

@eastern sugar: Mi ez neked? a te fizetésedből röhögve kifizeted.
Könnyű neked onnan kintről osztani az észt.
könnyű neked, mert te tudsz németül(spanyolul, angolul, stb).
És egyáltalán, neked mindig könnyű, mert sok gyereked van, nincs gyereked, élnek a szüleid, meghaltak, magas vagy, alacsony vagy, kövér vagy sovány vagy, egyedül vagy, van valaki melletted.
Neked van érzéked hozzá, és egyáltalán neked minden gyerek játék.
Ilyenkor gondolatban nyúlok a nem létező 45-ös ért és bumm a fejébe.

Styxx 2012.01.31. 16:37:45

@Kurtz ezredes: @eastern sugar:
Nekem is eastern sugar az egyik kedvenc törzskommentelő-társam.

Oxenstierna 2012.01.31. 16:57:24

@Frengi: Illetve ne hagyd ki ha nem adsz neki munkát, mert te külföldön úgyis tudsz szerezni, akkor egy rohadt, irigy, köcsög vagy :)

gabcigirl 2012.01.31. 17:25:04

ezanicknevem

Ja,igen :)))) Az a legjobb rész, amikor mindenféle kapafogú, SZTK-keretes, csúnyácska, 200 kg-os nő kezd oktatni, hogy "mert még nem mentél férjhez."

Miért? Egy ugyanolyan, mint ő, csak férfi kiadásban annyira nagy szám? Vagy mi ??? :))))

suo tempore 2012.01.31. 17:38:20

én gyereknevelősdiseket tudok :)

éééés lesz ödönkének testvére?

a mi kis béluskánk jár szolfézsra, zongorára, úszásra, matekszakkörre, angolórákra, hokiedzésre és balettórára is, de még a hímzőszakkört is szeretné..meg kell adni mindent, hogy sikeres legyen az életben...a tietek hová jár iskolába?

már 9 hónaposan szobatiszta volt...

ne rohangálj, el fogsz esni, mondom el fogsz esni, nem hallod, el fogsz esni...puff...megmondtam,h el fogsz esni

olyan szépen szaval, mondd el a néninek az öregnéneőzikéjét

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.01.31. 18:02:16

@suo tempore: és elmondja, és kibaszottul kínos, de a nagyszülők úgy örülnek hogy majdnem összepisálják magukat csak a Feri meg a Kisjóska dörmögnek hátul borostásan bepálinkázva már egy kicsit, valami zaftos téma körül és a vers közben az egyikük olyan harsányan felröhög, hogy a kislány elpityergi magát, és akkor az asszonykórus jól kioszt mindenkit

sourcerror 2012.01.31. 18:14:27

- Az orvos gyógyítson ingyen, mert arra esküdött fel.

combo 2012.01.31. 18:20:52

@Professor Pizka: "igaz, a profilképed alapján inkább NVA :-)"

Kurtz ezredes profilképe William B.J. Blazkowicz :-)

Ugyandehogy (törölt) 2012.01.31. 18:23:51

@Frengi:
+ "mert te olyan szerencsés vagy, hogy..."

baby bee (törölt) 2012.01.31. 18:24:41

@sourcerror: nálam ez a no.1 bunkóság. aki ezt mondja, egy kibaszott oldalt sem bírna megtanulni anatómiából.

vicces, sógornőm hétvégén előadta kb. a posztot, csak kicsit jobban. pl. "küldtem karácsonyi jókívánságokat, de sajnos alig válaszolt vki". mire ő: "mér kellene? én sose válaszolok sms-ekre, nem hívok vissza senkit, minek?"

combo 2012.01.31. 18:39:27

Mivel a blogmotor elnyelte egy délelőtti kommentemet, és már valószínűleg nem is jön elő, íme újra:

21. Mindenki hallotta, hogy mekkorát fingott a mama?
22. Igen, tanárnő, tetszett a március 15-ei ünnepély, tizenkettedszerre is. Többek között megállapítottam, hogy az előttem ülő Borin jól mutat a fekete tanga.
23. Nos, elárulok egy titkot, a lányoknak hosszú a hajuk. Csak a nagyon szép arcú lányok engedhetik meg maguknak a rövid hajat, te nem.
24. Unalmas vagy, és még hazudsz is.

Amúgy elég szomorú, hogy az ember mennyire képmutatásra van nevelve, el is várja a képmutatást a társadalom, és lényegében mindenki kisebb-nagyobb mértékben képmutató. Így kénytelen vagyok pofa alapján (opcionálisan hanglejtésből) megállapítani, hogy ki milyen valójában.

2012.01.31. 19:21:54

Én ezeket a dumákat már bekódoltam:

könnyű neked = én egy lusta fasz vagyok, meg egyébként sem vagyok rászorulva, hogy keményen megdolgozzal valamiért.

Te olyan ügyes vagy, a jéghátán is megélsz = szerencsétlen luzer vagy, mindent magadnak kell kibrusztolnod, velem ellentében, mert amit a mama-papa nem tudot megadni, az a férjemből kihajtom.

De az unokatesóm mindet űberelte a minap: jó neked, hogy van nyelvérzéked, én ezt a ronda nyelvet képtelen vagyok megtanulni, ha legalább angol lenne, vagy olasz, de ettől kiráz a hideg. (ez annyit tesz, hogy apuci osztályvezető főorvos egy német kórházban, ő meg otthon vakargatja egész nap, megjegyzem a franciát sem tanulta meg amikor Algériában éltek, sőt sem angolul, sem olaszul nem tud, pedig az szép nyelv - szerinte, sajnos az ő kedvéért nem fognak áttérni Meklenburgban az olasz nyelvre, bár ki tudja, az ilyenek nem ismernek lehetetlent)

A Tyne folyó déli partja 2012.01.31. 19:31:34

@altoid: na de ezt a születésénél még nem tudja. úgyhogy inkább a pappá szentelés után kell tőle elvenni. bár akkor meg pisilni hogy fog?:)

röhhencs 2012.01.31. 19:46:35

@combo: ja ez a blog egyre inkább mandiner-light

egyiptomi ugróegér 2012.01.31. 19:49:57

@Kurtz ezredes:

Miért van az, hogy mostanában minden megnyilvánulásod elkerülhetetlenül burkolt vagy nyílt zsidózásba torkollik?

Tibi! Szomorúan konstatálom, hogy a jobb sorsra érdemes blogod az internetes antiszemitizmus kútforrásává avatódott.

A Tyne folyó déli partja 2012.01.31. 19:50:14

@Oxenstierna: igen, nyilván munkaadó vagy, és lakásadó is. mert hát mi az, hogy nem engeded be a te általad is bérelt, apró szobába? saját lakásod van, akkor meg pláne. hiszen ő is magyar, tehát vedd magadhoz lakni, és szólj az érdekében a főnöködnél. hogy az életben nem láttad az illetőt, semmit nem tudsz róla, az nem baj. lényeg, hogy azonos állampolgárok vagytok.@Frengi: jaj, ilyet hányszor hallottam...hogy ki akar jönni ide, angolul persze nem tud, mert nem ér rá megtanulni, és mert otthon dolgozik, mert gyerekek vannak, meg már nem fiatal, stb. stb. de azért majd ő kijön, és itt fog dolgozni. hogy fog dolgozni, ha egy büdös szót nem tud???? és akkor én vagyok a gonosz, és fennhéjazó, mikor közlöm vele, hogy az első lépés ahhoz, hogy külföldön dolgozzon az ember az az, hogy elkezdi tanulni annak az országnak a nyelvét...mi ebben az olyan felfoghatatlan???

danesdzsu2 2012.01.31. 19:56:14

@combo: Tehát van köze az SS-hez. Pont.:)

hallari 2012.01.31. 20:00:45

@röhhencs: Sőt, kurucosodik. Érted, Kurtz(!!SICC) ezredes!!

combo 2012.01.31. 20:04:58

@Frengi: Na, akkor én meg leírom az érem másik oldalát, juszt is:

1. "Ha nem lennél ilyen lusta, sokra vihetnéd." Reakcióm (gondolatban): Figyelj, papa, tudom, hogy furcsán hangzik, de szeretem a hivatásomat. Amíg nem éhezem, van hol laknom (albérlet), addig maradok ennél. Ha nagyságrendekkel több pénzt akartam volna keresni, akkor jogásznak vagy közgazdásznak tanultam volna. Ja, és nem árt tisztázni, hogy a szellemi munka is munka.
2. "Könnyű neked, mert nincsenek problémáid." Ezek szerint te nem ismersz. Vagy csak nem sajnáltatom magam fűvel-fával.
3. "A nyelvtanulás egyszerű." Nem tudom, feltűnt-e, de magyarul sem valami jó a beszélőkém, nem vagyok a társaság közepe; ha idegen hív telefonon, többször visszakérdezek, amíg meg nem szokom a hangját. A gondolkodásom lassú és sziszifuszi, a nyelvoktatásunk is a nyelvtant veri bele az emberbe, az mondjuk ment, és az írott szöveg olvasás is, de a magnózás és a "beszélj spontán módon a gyümölcsökről" fedőnevű szívás az nem annyira.

Disznó Úr 2012.01.31. 20:11:57

@altoid: "vérprimitív fokhagymaszagú (Disznó Úr ennek itt a jeles képviselője"

Jónapot kívánok! Példa nem ártott volna, de örülök hogy mély nyomot hagytam. Egész biztosan van alapja ennek a fensőbbséges, lenéző attitűdnek? Mindenki annyira nagyképű, amennyi esze hiányzik - mondta Lenin. Akiről ugyebár tudjuk, hogy khm, khm.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.31. 20:15:38

@Disznó Úr: Nagyon úgy tűnik, hogy van alapja. Már csak azért is, mert nem Lenin volt khm-khm, hanem Trockij :P

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.01.31. 20:24:37

@combo: a doom 3-nál állt meg a számítástechnikai fejlődésem, úgyhogy ezt véletlen még pont tudom. :-)

Kurtz, csak hogy szent legyen a béke:

www.youtube.com/watch?v=3VDs5OPa7Ng

:-D

Jofiu 2012.01.31. 20:28:18

@mrbateman: Vagy legyenek nők a papok? De csakis azok akiken jól áll a misebikini. Máris többen járnának templomba.

Disznó Úr 2012.01.31. 20:31:40

@altoid: van egy irónia nevű érdekes nyelvi eszköz. Mondjuk, persze kicsit különbözik a feljelentéstől, megbélyegzéstől és egyéb népszerű műfajoktól, viszont mulatságos. Érteni is kell, bár ez valóban nem csak intelligencia, hanem beállítottság kérdése.

Van ilyen ismerősöm, állati komolyan veszi magát, humortalan mint az állat, kiráz tőle a hideg.

Na mindegy, kacagjunk, én továbbra is szívesen okulok, köszönöm a megtisztelően gyors választ.

ezértregisztráltam 2012.01.31. 20:31:49

"Régen még voltak filmek, na."
"...Mert te azt se tudod mi a szép."
"Végülis mindenkinek jobb így. Ennek így kellett történnie."
"Miért mindig a jó emberekkel történnek a rossz dolgok?"
"Hagyd csak, jó lesz nekem így is."
"Semmi."
"Rendben, legyen ahogy TE akarod."
"Nézd, a te életed."
"Annyira tudtam."
"Úgy gondolod?"
"Én nem akarok beleszólni, de..."
"Tudom, hogy bunkóság hallgatózni, de..."
"Az neked meg se kottyan."
"Csak még három falatot."
"Zavarhatok?"
"Hmm... Nagyon jól néz ki amit eszel."
"Adsz egyet a haveromnak is?"
"Én legalább öszinte vagyok."
"Igyatok fiatalok, az alkohol konzervál!"
"Most hívott a Tomi, hogy menjünk át Budára, ott vannak a TÖBBIEK!"
"Majd máskor, már pizsiben vagyunk."
"Jajistenemsegítsmeg"
"Minden jóindulatom ellenére..."
"Nem baj, ha áttekerem?"
"Ne viccelj, mindig is imádtad a csokitortát."
"És akkor halat se eszel?"
"Kutyát tartani a belvárosban kegyetlenség."
"Majd legközelebb befejezzük."
"Befejezted?"

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.31. 20:37:50

@Disznó Úr: Ja, persze. Te így szállsz le a bicikliről. Értem én. :)

Dr_utcai_arcos 2012.01.31. 20:45:43

@suo tempore: (Off:és közben meg a kis Béluska legszívesebben kint hemperegne a szarban a többi gyerekkel, amikor meg felnő valahogy, az első adandó alkalommal beb@ssza majd apukáékat egy öregek otthonában törlesztésképpen,majd megy és agyonrugdos egy hajléktalant...)

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.01.31. 21:18:00

@altoid: @Professor Pizka:
Ezek tényleg aranyosak :)
Honnan ismertek ti ilyeneket? Most őszintén.

AnarchoAteista 2012.01.31. 21:27:27

7-19, nagyon üt!

És egy igazán ideillő: "Veled is csak többen vagyunk..."

eulimen_ 2012.01.31. 21:38:47

@combo:
25. Anyukám, ha neked kihívás a sz@ros neveletlen kölyköket éhbérért angolul makogni tanítani, akkor csak hajrá. Mások a multinál annyi nyelvtudással, mint ami neked van, négyszer ennyit kapnak. Dehát mindenki tanárnak születik, csak van, aki továbbtanul, és - példának okáért ugye - beszerző lesz.

26. Már megint sír a szátok, hogy a mínusz húsz fokban pörög a gázóra, meg egy kemény téli napon tízezer forintot is megesz a kazán. Ad egy: a f@sznak éltek ketten százhúsz négyzetméteren Gyerekek kirepültek, váááágom a témát, ne szólj közbe! Ad kettő: minden évben kiírják a hőszigetelős meg napkollektoros vissza nem térítendős pályázatot... Ja, hát apukám, igen, ki kell hozzá tölteni pár oldal pályázati űrlapot, de jártál iskolába, nem? Írás-olvasás megy még? Akkor?

27. Azért sajnálom azt a hatezer-hétszáz KÖZSZOLGÁT, akit most rúgtak ki a KÖZIGből. Már így is nagyon kevés kormányhivatalnok van, hát csodálkozol, hogy önmagában csak az eltart harminc napig, míg a tilosbanparkolási büntetésedre beadott fellebbezésedet iktatják?

28. Még mindig fáj a hátad? Pont van nálam ilyen szuper aloeverás balzsamos hűsítő mentolos kence, megengeded, hogy bemasszírozzam? Öt perc, és esküszöm, elmúlik a fájás! Most csak kétezerért van akcióban, kapsz két tégellyel. A férjemet is ezzel kezelem, most már tudja emelgetni az unokámat. Meg minden reggel eszik flavonoidos lekvárt, attól majd kicsattan. Jaj, Klárikám, el is felejtettem rúzsmintát adtam már a múltkor? Persze, a kozmetikumok is mennek, hogyne. Te, képzeld el, jövő héten nálunk lesz egy szuper termékbemutató, gyertek el a Jocóval, ilyen szuper konyhacuccokat még nem láttatok!

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.01.31. 21:51:10

@altoid:
Csak ezért? Én abban a hitben voltam, hogy mások az összekacsintós nóták felétek. Ennek pl minden sora felér egy szabadkőműves-kézfogással.
www.youtube.com/watch?v=ozTO6GoumZE
"lelkünk mélyén õrzi titkát a KÉK virág" értjük, értjük...

sznobkispolgar 2012.01.31. 22:13:14

A Keresztapa tényleg jó film...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2012.01.31. 22:24:56

@Kurtz ezredes: Na látod, ez a különbség köztünk. Ti konspirálgattok, százféle finom utalást, eufemizmust találtok ki, nehogy véletlenül le legyetek nácizva. Mi nyíltan vállaljuk, kik vagyunk.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.01.31. 22:39:05

@altoid:
Kicsit sokat követelsz...
Ha őszintén bevallom, hogy nem kedvelem a zsidókat - a nagycsöcsűek továbbra is kivételt képeznek - akkor legalább egy pár napra fel tudod függeszteni szenvedéstételeid közreadását? Ez igazán korrekt ajánlat.

combo 2012.01.31. 22:43:45

@eulimen_: A 25-ös pont önmagában lájkot ér.

tundrazuzmo (törölt) 2012.01.31. 22:56:25

21. Önnek igaza van Bolgár Úr, végre tényleg itt az ideje, hogy magunkba nézzünk mi itt, a jobboldalon!

22. Nem láttad az Avatárt? Akkor eddig tök hiába éltél, öccsém!

23. Autóval nem állok meg a zebra előtt, ha gyalog megyek ugyanott, akkor anyázok az ilyen autósra. Miért, Te nem így Csinálod?

24. Figyelj, nekem ötösöm volt töriből, én vágom ezt a trianon kérdést, szerintem tök megérdemeltük.

25. Ha elvégzem az egyetemet, akkor majd az olyan egyszerű melósok főnöke leszek, mint te! Tiéd ez a BMW? Jó nagy.

tundrazuzmo (törölt) 2012.01.31. 23:15:34

26. Az ALPESI DEVIZA tovább gyengült a forinttal szemben, azonban az olaj ára tartósan magas marad. A FEKETE ARANY brendt hordónkénti ára 110 dollár körül mozog. A BUX a nyitás óta 52 százalékpontos erősödést mutatott, a Richter PAPÍROK 19000 forint körüli áron FOROGTAK.

27. Szia! Át tudtok jönni vasárnap? BELEVÁGTAM egy saját internetes kereskedésbe, és az egyik BARÁTOM jön, és beszél egy kicsit az ÜZLETRŐL.

28. Nem hiszem, hogy a homeopátiás gyógyszer csak víz. Benne van abban a hatóanyag, csak hígítva.

eulimen_ 2012.01.31. 23:19:21

@shwarcz: a BEJÁTSZÁSban szereplő "szeretet ünnepé"-ről jut eszembe, ha valaki megkérdezi tőlem december 28-a tájékán, hogy "na, nálatok is gazdag volt a Jézuska?", azt igencsak hókon tudnám nyomni...

adrfst 2012.01.31. 23:41:42

- Az euro ismét esett a frankhoz képest. A KURZUS ma 1.2 eurón zárt.

- A MATURÁLÓK ma fizika tudásukról adhatnak számot. ...Grrrrr...

- A nyaralni vágyók körében egyre népszerűbbek a távol-keleti DESZTINÁCIÓK.

eulimen_ 2012.02.01. 00:09:34

@adrfst: Holnaptól hosszú idő után ismét olcsóbban tankolhatunk az ÜZEMANYAGTÖLTŐ-ÁLLOMÁSokon

A Petőfi-híd dunai HÍDFŐjénél kátyúzás miatt LELASSULT A HALADÁS [ilyenkor mindig felkapom a fejem hogy hoppá, már a sporthírek vannak?], KÉRJÜK, ÓVATOSAN VEZESSENEK

A pápa húsvéti hagyományos Urbi et Orbi áldásában BÉKÉT KÍVÁNT A VILÁGNAK, és a FEGYVERES KONFLIKTUSOK BÉKÉS RENDEZÉSE MELLETT SZÓLÍTOTT FEL.

Thresher 2012.02.01. 00:24:56

@eulimen_: Mondjuk ezek inkább csak klisék, de:

-Helyekénk előfordulhat ZÁPOR, ZIVATAR.
-HALÓHALÓ, ki van a vonalban?
-Rendbontás NEM TÖRTÉNT.
-Csillapítja a LÁZAT, ÉS A MEGFÁZÁS EGYÉB TÜNETEIT.
-Szerbusz András, HALLASZ ENGEM?

Spiritmonger 2012.02.01. 01:22:22

A felsorolt 20 mondatból teljesen igaz a 2., a 4., a 6., a 9. A többiben nem vagyok biztos, a legjobb a benzines téma indoklása, amivel nem lehet nem egyetérteni.

mojoking77 2012.02.01. 01:57:25

-A sok komcsi befoghatja a pofajat, en a helyukben meg sem mernek szolalni (akarmilyen hulyeseg kiderultekor..Plusz, a jo anyukad a kommunista az. )

-Hazaarulok (Ezert a szoert meg valakinek ki lesz egyszer utve a szeme altalam)

-Ha nem csinalnam okosba (ertsd, nem csalnek adot), mar reg bezarhattam volna a boltot.

-Ok is ezt csinaljak (lasd egyel feljebb)

-Na jo, de a focira kell kolteni, mert arra igeny van

-Jaj, de jol megy nektek

-Te olyan szerencses vagy, folyton a vilagot jarod (Anyad, akkor is kurva szerencsas vagyok, mikor egy tetves afrikai szemetdombon rohadok, tobb ezer kilometerre a csaladomtol, egy olyan hotelben, amibe be sem szivesen megyek, nmehogy az agyba belefekudjek..)

-Ooo, nekunk ezek a dolgok nem adatnak meg

-Szia, az UNESCO-nak gyujtunk, itt ird ala

-Csa, nem baj, azert lemosom, aztan vagy adsz, vagy nem..

-Erre a helyre egyedulallo ferfi nem mehet be..
(A legtobb szorakozohely bejaratanal Parizsban)

-Kedves barataim !!!

Lehet kicsit flusztralt vagyok? :)

spacecadet 2012.02.01. 03:29:19

Mi ez a szar üvöltés, tucutuc, négerugatás? Kár, hogy mára idáig süllyedt a zeneipar, ezt tolják az arcodba, ezt kell!! hallgatnod. Különben is, zene az, amit hangszerrel játszanak. Másnak több tíz évbe telik, mire hangszere mesterévé válik, mégis ezek mennek a a rádióban(egyébként csak a kocsiban hallgatom). Bezzeg a kőkemény, őszinte rockzene, jó Ossián, Edda, na az ZENE volt!

pruntyike 2012.02.01. 05:20:29

@Thresher: Ja, és az orrodat is tisztíccsa....

pruntyike 2012.02.01. 05:39:20

Te hülye vagy? én ezt 20 ezerből kihozom. (Nem hozza ki, nem 20 ezerből, hanem egyáltalán nem, soha).
Ismeritek azt a típust, aki kapásból bármit megígér, aztán semmit sem teljesít? Na egy ilyentől még akkor is falra mászok, az is felbőszít, ha csak annyit mond: szép/rossz/esős/hideg/meleg idő van...
@Frengi: lefogadom, hogy elvált vagy... Vayn eyg-két ilyen "segítőkész" ismerősöm, mind elvált...

Pernahajder Viktor 2012.02.01. 06:12:58

Lemaradt az, hogy az egykulcsosadó pedig igazságos.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.02.01. 06:17:26

taxis: igen? Külföldön él? Na akkor elmondom magának a frankót...

Zozi79 2012.02.01. 06:53:15

Mi az, hogy 180-on akar végtörleszteni?! Hiszen annak idején _ALÁÍRTA_ a szerződést!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.02.01. 07:11:50

@altoid: nem nagyon kívántam beleszólni ebbe a témába, de szokásomtól eltérően most komolyan mondanék egy-két szót: én valami olyasmiben látom a baj forrását, hogy ha egy zsidó és egy nem zsidó szobafestő magát definiálja, akkor az első zsidó szobafestőnek érzi magát, a második meg szobafestőnek.

Zozi79 2012.02.01. 07:14:15

Hogy gondolják ezek, hogy meg lehet élni 47e forintból?

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.02.01. 07:46:23

@pruntyike:
-fijam megcsinájja, lenn van a telephelye a laposteleki úton, fényezés, karbantartás, zöldkártya.
-de nekünk csak egy weboldal kell
-ahhoz meg a kisebbik fijam ért nagyon, 8 évesen önállóan kezelte a komondor hatvannégyest

2012.02.01. 08:01:32

Személyes kedvencem:

- Nekem persze nem vettek lakást a szüleim, mindenért magamnak kellett megdolgozzak.

- Hát, munka az van, ki sem látszunk belőle.

- Éljen meg a 'Zorbán/Gyurcsány minimálbérből!

- A családi pótlékot ee kee törölni, nehogy má' a 'zénadómból tartcsák el más gyerekét!

- A 'zénadómból ne... (teljesen lényegtelen a folytatás)

- Aki akar, az a szegénységből is ki tud emelkedni, van egy ismerősöm, egy szabolcsi zsákfaluból származik, alkoholista/börtönviselt szülők 17-ik gyermeke, de akart küzdött - Oxfordba kapott ösztöndíjat, ma egy multi vezérigazgatója.

2012.02.01. 08:15:38

@pruntyike: igen, mert az elváltaknál nincs aki leugassa a fejüket, hogy anyukám, te nem vagy normális, mit törörődsz vele, aki hülye haljon meg, na igen, amikor szaladt a szekér akkor bezzeg meg sem ismert.

Mi a saját fejünkre vagyunk hagyatkozva, míg egy házaspár simán eljátszhatja a sztárski és hacst: tudod szivem, rajtam nem múlna, de a férjem nem egyezne bele.Oké haver, de tudod ezt meg kell beszélnem a sárkánnyal, hagy higgye hogy neki is belszólása van a dolgokba.

Manír Feri 2012.02.01. 08:31:14

@Zozi79: Napidíjnak, pláne órabérnek nem is olyan rossz az…

mrbateman 2012.02.01. 08:32:56

@vészmadár (pica pica): oder, ha van egy hormonzavaros, elhízott balerina meg egy átlagos, akkor az egyik a dagadt balerína, a másik meg csak simán táncművész.
leszbikus vízvezetékszerelőnő és nagylaci, aki vízvezetékszerelő, akkor az előbbi a buzicsaj a másik meg csak simán nagylaci.

De igen, ha valaki eltér az átlagostól, az az átlagtól bizony eltérő.

Dr_utcai_arcos 2012.02.01. 08:37:01

A forint ma BENÉZETT a 300-as szint alá.??!!(Apátok f@szát, nekem ettől nyílik a bicska a zsebemben.)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.02.01. 08:55:55

A kommenteket olvasva teljesen érthető, hogy miért olyan népszerű az a film, amelyikben verekedőklubot alapítanak.

2012.02.01. 09:18:35

@vészmadár (pica pica): Arról nem beszélve, hogy gyakran a zsidó identitás nem áll másból, mint hogy az utóbbi tíz évben hanukka gyertyát gyújtanak karácsonykor, esetleg egy szolid arany Dávid csillag a nyakláncon, de a nyelvet nem beszéli, nem vallásos és esze ágában nincs Izraelbe (nemhogy aliázni), de még csak ellátogatni sem.
A szomszéd Kati nénink mást sem csinált, mint az a hülye fiát szapulta, hogy minek ment Izraelbe, de amúgy semmiben nem lógott ki a ház átlagos nyugdíjasai közül: visszahúzódó, de azért pletykás, kissé elhanyagolt öregasszony.
Ennél már csak a (szerintem) identitászavaros zsidó a jobb: egy edzőtársam (hovatartozását tetovált Dávid csillag, héber írás és két kőtábla jelzi) a minap kifejtette, hogy nem bírja a kaftános-pajeszos zsidókat, mert ez Magyarország(sic!), ne provokálják a magyarokat! (???)
Biztos nem eccerű zsidónak lenni, annyi szent!

Manír Feri 2012.02.01. 09:35:52

@Brother Love: Hát még elviselni őket…!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.02.01. 10:00:44

...és küldeném mindenkinek, aki szereti.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.02.01. 10:30:12

Mi ez itt? Álcázott zsidóklub? Mingyár beindul a susmogás, hogy a Slókum Robi bácsi a Hollán Ernő utcában nem járt lenn a Kleisz Gizi cukrászdájában már 2 napja, holott ez 43 éve szokása volt.

lárvalányhaj 2012.02.01. 10:44:12

@vészmadár (pica pica):

Nekem úgy tűnik, hogy akárminek is vallja magát egy zsidó, legyen bár ateista, keresztény vagy kaftános-pajeszos, mindenféleképpen utálni és basztatni fogják.

A melegekkel is hasonló a helyzet. Rém álságosak az olyan szövegek, hogy "tőlem buzulhat, csak ne öltözzön / viselkedjen úgy, ne vonuljon stb." (Vagyis: lehet homokos, de ha már látszik is rajta, azt nem bírom elviselni, mert más, mint ahogy én csinálom, meg amit én megszoktam.)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.02.01. 10:58:47

@Blassius: az :) Nálunk az iskolában, munkahelyen se volt soha téma, hogy ki az. Lényegtelen. A magyar ember a cigányokat meg a kisantantot utálja. A zsidó pedig magyar ember, ha az akar lenni.

A rinyálást viszont mindenkitől utálom, legyen bármi. Ha idejárna AJVÉKOLNI mindennap egy beloianniszi görög közösség, valószínűleg a hátam közepére kívánnám őket.

2012.02.01. 11:23:03

@Manír Feri: Pont leszarom ezt a kérdést. Nem éppen azért, mert valami roppant felvilágosult, liberális, toleráns, PC vagyok, csak egyszerűen a zsidózás bármilyen formáját inproduktív, primitív, kocsmai jellegű hőbörgésnek érzem, legyen szó arról, hogy büdösek vagy hogy valami körmönfont összesküvés révén világuralomra törnek.
(Feltételezve, hogy ez utóbb igaz, azon sem változtat semmit, ha egy társaságban ezt órák hosszatt fejtegetik.) Amúgy persze a kérdéskörben vannak súlyos fenntartásaim, de azzal is tisztában vagyok, hogy ezek másokat nem nagyon érdekelnek, az meg nekem nem program, hogy baráti körben ezekről értekezzek. Persze, lehet háborogni Imre Kertész kijelentésein, de ez ugyanúgy röhejes, mint amikor vagy tíz éve Liebmann Katika sopánkodott, mert valami alterock együttes feldolgozta a Himnuszt.
Felőlem mindenki mehet a picsába, csak nekem hagyjon békén, én lehessek csöndes SS-egyenruha, fegyver és német harckocsi-rajongó és ezér se basztasson senki.

noirp 2012.02.01. 11:59:42

Legyen n eleme a természetes számok halmazának.
n+1.Mi van azzal a reporttal már? Átküldted? Mi? Három hete? Küldd át még egyszer, elsikkadt.
n+2. Ez most nem prioritás.
n+3. Ezt most jegeljük. (--De sürgetik a választ.--Jegeljük. Jegeljük.)
n+4. Szerintem te a héten nem dolgoztál semmit. Írjál be magadnak két nap szabit visszamenőleg.
n+5. Túl sokat foglalkozol munkaidőben szakirodalommal.
n+6. Erre most nekem nincs energiám, oldd meg te.
n+7. Ja, bocsi, azt még nem tudom, hány műszakos munkával jár az állás.
n+8. Veszprém? Az nem egyetem, az egy tré hely, hahaha hihihi [ez különösen ilyen Károly Róbert Főisk. szintű helyeken kelt kellemes rezonanciákat]
n+9. Ezt most nincs kedvem elolvasni.
n+10. Olyan erőszakos vagy, hogy nem igaz.
n+11. Olyan passzív vagy, hogy a gyerekedet is helyetted kell megcsinálnom.
n+12. Minket nem érint a gazdasági válság.
n+13. Az nem is úgy volt.
n+14. Megmondtam én, lányom, hogy nem fogsz munkát találni.
n+15. Jaj, most nem bírok veled lemenni a kertbe, mert fáj a lábam.
n+16. Én zsidózok?? ÉÉÉÉN?
n+17. Én nácizok?? ÉÉÉÉN?
n+18. Macska? Én csak rúgva szeretem. Utálatos, alattomos vadállat mind.
n+19. Kutya? Pfujj, csupa idegbeteg korcs, bezzeg a macskák, nézd, milyen előkelő lények.
n+20. Bezzeg az én időmben...
n+21. Ennyi idős koromban már két (három, négy, ...) gyerekem volt!
n+22. Női kutató/mérnök/katona? Baszatlan picsa.
n+23. Bezzeg szegény nyugdíjasok, nézzemámeg aranyoskám, a kutyaszalámit veszik maguknak is, szegények.
n+24. Azt akarod, hogy Gyurcsány visszajöjjön, mi?
n+25. Váccpáőr?

na inkább itt félbehagyom.

lárvalányhaj 2012.02.01. 12:15:20

@noirp:

n+1 "női logika" szintagma
n+2 tetszőleges nőgyűlölő "okosság"
n+3 tetszőleges feministaellenes "okosság" (összekacsintós baszatlanozó poénkodások)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.02.01. 13:52:22

@noirp: n+22/b: azért ment oda mert él-hal a facér

@lárvalányhaj: nyet szintagma, oximoron :-D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.02.01. 13:59:54

@lárvalányhaj: valójában az egész jelenség nyertesei a tényleg baszatlan feminista leszbikusok, ennek a kifejezésnek minden oximoronjával, szintagmatikusan ugye

sorica123 (törölt) 2012.02.01. 18:26:45

@Brother Love: adóforint. Bármi, amiben ez szerepel. Általában értelmes mondatban nem szokott.
@mojoking77: de téged olyan dolgok 'flusztrálnak'=bosszantanak, amik frankón bosszantók. Főleg, ha az embernek van egy ilyen kollégája. Hát az reggel becsobban, mint egy _s_lussz pezsgőtabletta, és kész, kávé ugyammán minek.
@Blassius: beöö. Főleg, ha ezzel a szakmádat kapják oldalba. Lásd még: azt a két gatyát én is be tudom csoszni a kirakatba (és lőn). Jó, értem én, hogy ennek egy része érthető pénzkérdés, azaz plusz egy fő dekoratőrt pont hülye lesz egységnyi magyar vállalkozó fizetni, de ez attól még szar.
@noirp: hagyd is, még gutaütést kap itt mindenki, veled az élen.
@lárvalányhaj: fordítva 'nő' helyett 'pasi', és ugyanakkora berzasztó baromságok mint ~logika. Amúgy ebből a műfajból egyik volt főnököm volt a csúcs, aki a cuccokkal plafonig megpakolt dekoratőrműhelyben a 'hol a fúró/csavarhúzó/automata gépfegyver?' kérdésre egy széles legyezőmozdulattal rea mutatott a mögötte lévő, elég kaotikus képet mutató falra 'Ott.' kommentárral. Mondok aha, mégis merre, északkelet, vagy hogy? 'Tipppikuss női logika há mondom, hogy ottö...!!'. Másik az 'endokrinológiai elmélet', amikor is az égegyvilágán minden ökörséget, amit banya követ el, a menstruációval magyaráznak.
@Modor Tibi: jó neked, hogy nálatok nem volt téma, mert nekem volt olyan kollégám, aki szerint ha valami béna, akkor azt 'biztos vmi kalapos tervezte', meg satöbbi... úgy öt perc után erős unalmassá vált, mert logika az semmi nem volt benne, viszont oltani nem lehetett, mert akkor előkapta az elméletgyűjteményét, hogy ő miért nem echte butamagyarjobbos. Mert hogy _nem_ az, azecce biztos, hát ő zseni:)

noirp 2012.02.01. 19:14:19

@sorica123: bocs. elég, ha csak én. de hát mit tegyek, ha helyből 25 ökölbemászó mondat eszembe jutott ? [kézszéttár] :S :)
n+26. "Én nem haldoklom, én így élek."

Kérdés: ha egy pasas olyan hülye, mint ahogy leírtad, akkor menzeszel?

Ja, még kettő:
n+27. meglepem magam rucival
n+28. meglepem magam csokival, abban van a boldogsághormon.
ezzel is érdekes reakciókat lehet kiváltani.

sorica123 (törölt) 2012.02.01. 19:23:10

@noirp: n+26. Apokalipszis most... huszadjára nem annyira fasza frappáns idézet, na. Sőt. 'Always look on the bright side of death.'
Válasz: nem, magától ennyire hülye. Vagy nem tudom, egy szintén elég maníros matriarcha-duma szerint a férfiembernél a menses helyettesítője a _háború_. T. i. balhé van, vér van... Hát nem tudom, nekem ez is elég túlpoénkodottnak tűnik, de ez jutott az eszembe.
n+27-28: főleg, hogy ezeket minden ember csinálja, csak a zöm nem mond mellé ilyen ökörségeket. Pláne a hormon, ami nem a csokiban van benne:)

noirp 2012.02.01. 20:23:17

@sorica123: A pohár mindig félig tele van, ezt jegyezd meg!--Ja, ja, míg egyszer a fejedre nem borítom ezért a mondatért, ember.
:)

menzesz és háború, hát ezt még nem is hallottam. van akkora hülyeség, mint a hormon a csokiban. :D

sorica123 (törölt) 2012.02.01. 20:32:07

@vészmadár (pica pica): aki ilyet magától tojik, olvasson sok Pelevint és ne tudja senkivel megbeszélni... (nekem kicsit megszaladt, tudom, miről beszélek:)
@noirp: na emmegamásik. A pohár, ami egyszer volt jó példa, aztán huszadjára már ráborítanád az okostojás fejére. A háborús meg... nos. Ugyanakkora butaság, mint az eredeti 'endokrinológiai elmélet', csak nőnemben. Brrr.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.02.02. 00:45:39

El se hiszem, hogy az örökös Nye.rtes Mondat kimar.adt, termész.etesen

E.ZÉRT TA.RT ITT EZ AZ O.RSZÁG!!!

rdi 2012.02.02. 09:57:54

Mióta vagytok együtt? És még nem költöztetek össze???

Hogy telt a karácsony? Hadd nézzem a kezedet, kaptál gyűrűt? (Értsd: volt eljegyzés, te is elkelsz már végre?)

Hány éves is vagy? Húú, akkor már jó lesz sietni a babaprojekttel!

Ernoke 2012.02.02. 10:21:25

családi vendégség:
Mikor mész férjhez?
Tényleg, együtt laktok a _pároddal_, baba mikor jön?
anya:
A Zoli, tudod, az Évi férje, hát az olyan tündéri aranyos srác, neked is ilyen kéne.
Miért nem sminkelsz, jársz fodrászhoz, öltözködsz jobban, borzasztó, hogy nézel ki. _Annak_ (=pasim) tetszik ez a felső meg hogy ilyen hosszú a hajad, hát biztosan csak azért mondja, hogy csúnyán járjál és ne tetsszél senkinek. Pedig ideje lenne ismerkedned, nyitnod másfelé, és keresned egy rendes fiút, de így sose fog senki rádnézni.
Minden szülő látja a gyerekén a hangulatát, én azt látom rajtad, hogy hónapok óta boldogtalan vagy és le vagy pukkanva.
sajnos annak ellenére, h ezek a dolgok egyáltalán nem igazak (totális mellélövésnek is mondhatnám őket), azért eléggé bőszítőek.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.02.02. 12:32:48

@altoid: nem is vettem sértésnek, jajjdehogy. a cucmarek meg olyasmi, mint a hücpe, csak kisebb.

Kurt S. Earp 2012.02.02. 17:46:34

Nem olvastam el az összes kommentet, ezért lehet, hogy már volt, de az már volt, hogy "Nem olvastam el az összes kommentet, ezért lehet, hogy már volt..."?

@Brother Love: "Felőlem mindenki mehet a picsába, csak nekem hagyjon békén, én lehessek csöndes SS-egyenruha, fegyver és német harckocsi-rajongó és ezér se basztasson senki."
Na, most engem főleg az érdekelne ebből, hogy miért "csöndes".
Ugye, ugye, khm, khm.

A Tyne folyó déli partja 2012.02.02. 20:05:08

@Ernoke: nekem itt volt most anyám két hétig látogatóban. úgyhogy két hétig hallgattam, hogy mit miért így és így csinálok, miért nem úgy. mert ő nem így szokta. ezért természetesen én se így csináljam.

évuska 2012.02.03. 00:12:44

@Frengi: annyira bírlak, ismeretlenül is, önkritikus vagy és vicces, a példaképem vagy! (Csak ha a fiaim elveszik a laptopom, azért majd ütök.)

Ernoke 2012.02.03. 09:00:10

@A Tyne folyó déli partja: aaaaaa ne is mondd, a minap valami piszlicsáré beszélgetésben kiderült, h néha kiakasztom a lepedőt a szekrényre száradni, ha már máshol nem fér el. nagyon kiakadt, h hogyan teregethetek így, amikor ő nem így tanított. ugyanígy felháborodott, amikor véletlenül kicsúszott a számon, h turkálóban szoktam ruhát vásárolni. 2 hétig látogatóban, én biztos pszichiátrián kötnék ki utána...

A Tyne folyó déli partja 2012.02.03. 19:26:13

@Ernoke: az ilyenekkel az enyémben nincs baja. viszont azzal van, hogy miért nem villával eszem a rizst, miért nem jó a kanál, miért folyóvízben mosogatok (mert az pazarlás), miért szedem át a kaját tányérba enni, miért nem a műanyag edényből eszem, amiben elraktam a hűtőbe.

blur7 2012.02.16. 09:24:22

E percben idéznek a cikkből a Neo FM-en.

blogol-ó 2012.08.28. 20:58:26

@gabcigirl:

Valahogy éreztem, hogy te még nem mentél férjhez. Pedig biztos "jó anya" lennél.
Amíg nem jön a sugallat, hogy csonkoltasd kisgyermekedet a primitív szartartás szerint, ahogy azt szokták a sivatagban fürödni nem tudó/akaró emberek, akiket olyan buzgón védeni szoktál az egyes fórumokon.
süti beállítások módosítása