“Minden idők legtúlértékeltebb együttese” - halljuk a marginális, ám annál dühösebb kinyilatkoztatást a Beatlesről; mellé ellenpólusként valami zseniális kétalbumos, de méltánytalanul háttérbe szorított bandát a 60-as évekből. Mert amazok Lennonéknál már hónapokkal korábban dolgoztak torzított hangzással, és konceptalbumuk már 63-ban megjelent. Csak hát nem engedték őket érvényesülni...
Persze nem feltétlenül értünk velük egyet, ám egyúttal nem is biztos, hogy a Beatles volt a legjobb (dehogynem). Mindenesetre most, John Lennon sajnálatosan korai halálának 30. évfordulójára összeállítottunk 10-10 saját kedvencet a (válogatásalbumok színét követve) piros (1962-66) és a kék (1967-70) korszakokból. Természetesen számtalan csodálatos nóta maradt ki, köztük a szólóban megjelentek is - de hát a Beatles az együtt volt az igazi.