Pellengér - 50 kellemes gondolat

2010/07/22. - írta: Modor Tibi

Érhetné a Modorosblogot az a vád, hogy szép, emberi dolgokat tesz nevetség tárgyává - esetleg túl negatív, szarkasztikus a hangvétele.

Hogy bebizonyítsuk, mi is érző emberek vagyunk: szeretnénk mindenkivel megosztani ötven kellemes gondolatot, amit már biztos sokan évekkel ezelőtt mailként is megkaphattak. Külön öröm, hogy 1-1 tetszőleges pontot kiragadva és arra rákeresve közel kétszáz címen megtalálhatjuk ezt a szívbemarkoló gyűjteményt, ami talán még a Bezzeg mi, harmincasoknál is intenzívebben hat az olvasóra.

egyik forrás (van "Csábítás mester fokon" is)

 

Szép hétvégét kívánok Mindenkinek ezekkel a kellemes gondolatokat !


Gondolkozz el egy pillanatra, mielőtt elolvasod..
Teljesen mindennapos gondolatok, de jól fogod magadat érezni!


1. Beleszeretni valakibe

2.Úgy nevetni, hogy utána az arcod fáj.

3 Egy forró fürdő...

4. Nem kell sorban állni a boltban.

5. Egy különleges pillanat.

6. Egy kedves e-mailt kapni.

7. Egy lélegzetelállító utcán végigsétálni.

8. A kedvenc dalodat a rádióban hallani

9. Feküdni az ágyban, és közben hallgatni az eső kopogását az ablakon.

10. Egy forró fürdőlepedő - frissen kivéve a szárítóból.

11 Egy csokiturmix! (vagy vanilia vagy eper)!

12. Egy pezsgőfürdő.

13. Nevetni.

14. Egy jó beszélgetés.

15. A tenger.

16. 2000 forint tavaly télről, a kabátzsebben.

17. Saját magadon nevetni.

18. Egy telefonhívás este, mely belenyúlik az éjszakába

19. Keresztülmenni füvön, miközben öntözik azt.

20. Minden ok nélkül nevetni.

21. Egy ismerős, aki azt mondja, milyen szép vagy.

22. Nevetni egy gondolaton.

23. Barátok.

24. Véletlenül megtudni, hogy valaki kedveset mond rólad.

25. Felébredni és megállapítani, hogy még 3 órát tudsz aludni.

26. Az első csókod (vagy az első csók, egy új baráttal).

27. Új barátokat találni, vagy eltölteni az időt egy régi baráttal.

28. Egy édes kis kölyökkutyával játszani.

29. Valaki, aki a hajaddal játszik.

30. Édes álmok.

31. Forró csokoládé.

32. Kirándulás barátokkal.

33. Hintázni.

34. Szemezni egy kedves idegennel.

35. Csokis kekszet sütni.

36. Barátok, akik saját készítésű kekszet küldenek.

37. Kézenfogva lenni valakivel, akit szeretsz.

38. Véletlenül találkozni egy régi baráttal, s megállapítani, hogy semmi sem változott.

39. Figyelni az arcvonásokat, amikor valaki kibontja az ajándékodat, melyet már régóta szeretett volna.

40. Figyelni a napfelkeltét.

41. Minden reggel felkelni, és hálásnak lenni azért, hogy megérhetted az új csodálatos reggelt.

42. Tudni, hogy hiányzol valakinek.

43. Egy ölelés attól, aki téged szeret.

44. Tudni, hogy jót cselekedtél - még akkor is, ha a többiek mást mondanak.

Címkék: nők pellengér
138 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lúdtalp 2010.07.22. 07:36:07

IStenem, de szép. Jó hogy még van szeretet az emberekben.

Patrick Bateman 2010.07.22. 08:01:43

"Egy telefonhívás este, mely belenyúlik az éjszakába"

-Tehát akkor még egyszer, mennyi is a számlaegyenleg? Aha... nem, nem, nem, itt biztosan valami tévedés van, nem az internet költésekhez használat virtuális... elég bajban is lennék, hihi :) Micsoda??? Hogy ez a megtakarítási... Dehát a múlt hónapban kapott egyenlegértesítő, hol is van, várjon, mindjárt felteszem az olvasószemüvegem? Hogy az az előző évre vonatkozik? De nem, én ezt egyszerűen nem értem. Hogyan tűnhet el Ön szerint, mennyi is... micsoda? Igen, még vagy öt éve együtt nyitottuk, közösen, de már tavalyelőtt elváltunk... NEM VOLT ÁTIRATVA? Hogyan?

shaft 2010.07.22. 08:08:21

hát csoki kekszet nem sütök, de a 25-ös nagyon tetszik. egyébként jó mind, tényleg

Styxx 2010.07.22. 08:17:00

51. Nokiás dobozban átvenni egy apró figyelmességet.

Styxx 2010.07.22. 08:18:44

"26. Az első csókod (vagy az első csók, egy új baráttal)."

Ööö, ennek a pontnak a második felét inkább átengedem Steiner Kristófnak.:-)

scsaba1 2010.07.22. 08:32:26

Reggel csörög a telefonod, a főnököd az, közli, hogy felújítás van a cégnél, nem kell ma bemenni, elfelejtett szólni, de a napod természetesen fizeti.

Van egy nap, ami csak a tiéd.

Motorpenis 2010.07.22. 08:35:33

Ez a felsorolás undorító! És persze nőknek szól. Azok ilyen elvetemültek.

"Szép hétvégét", sok-sok csokiturmixot, éjszakába nyúló beszélgetéseket kívánok.

scsaba1 2010.07.22. 08:36:10

Csődbe megy, majd jogutód nélkül felszámolják azt a bankot, akinek tartozol. Csak egy levelet kapsz, hogy a tartozás jóváírva.
(Tudom, hogy mese, de képzeld el...)

Motorpenis 2010.07.22. 08:36:29

@scsaba1: Aztán jöhet az első sz.pás az új barátnőtől.

scsaba1 2010.07.22. 08:43:30

@Motorpenis:

Eljön látogatóba a csajod gimis barátnője. Iszogattok,hülyültök, dumálgattok, este tíz felé nagyjából filmszakadás, de reggel hárman ébredtek az ágyban...

doszy 2010.07.22. 08:45:18

A szomszéd abbahagyja a reggeli flexelést.

scsaba1 2010.07.22. 08:45:28

Ja igen:
Ötvenvalahány: Goldenblog első helyezett lenni.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.07.22. 08:45:32

Mindig úgy tudtam, hogy a nők nem normálisak, most elolvastam ezt, és nem változott a véleményem. Aztán megláttam a tageket (meg a címet), köztük a pellengért, és elmosolyodtam. Nem is írok férfi 50-es listát ezek után...

Amúgy az feltűnt valakinek, hogy 50 kedves gondolatról van szó, de csak 44 elemes a lista?

Styxx 2010.07.22. 08:48:51

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Hat annyira durva, hogy Tibi nem merte a jónépet sokkolni vele, inkább kivette:-)

@doszy: :-)))))
Egyébként a sok rózsaszín f@szság között ennek tényleg lenne értelme.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.07.22. 09:02:28

Ez túl sok. 10-et még át is olvasnék. Pld minek kell a nevetést ezerszer végigragozni, elég lenne egyszer:
ördögien, vinnyogva, a gyomor legmélyéről felszakadozva hahotázni mások kárán.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.07.22. 09:04:57

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
Hát nem érted a lényeget? A hiányzó 6 végig nem olvasása helyett tudsz nevetni egy szép gondolaton!

scsaba1 2010.07.22. 09:12:55

Össznemzeti szép gondolat:

Megverni a szlovákokat fociban, hokiban, vízi- és kézilabdában is..

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.07.22. 09:16:05

@scsaba1:
És úgy általában is. Bottal, bikacsökkel, kardlappal.

scsaba1 2010.07.22. 09:19:37

@Szocio Pata (kikvogymukblog):
Alap. Ja és persze ilyen nagyon húzós gólkülönbségekkel, fociban mondjuk 6:1, hokiban meg durva emberhátrányból, mert az ellenünk fújó orosz bíró kiállította a fél csatársort.

bekbórd! 2010.07.22. 09:24:56

Ez a forró fürdőlepedő tényleg nagy boldogság lehet. Veszek is egy szárítógépet :D

scsaba1 2010.07.22. 09:32:57

De tényleg, ez nem angolból lett fordítva? Kétszer is szerepel a keksz szó. A magyarban inkább a süti vagy sütemény használatos.

Motorpenis 2010.07.22. 09:35:10

@Szocio Pata (kikvogymukblog): P..pppp.ppppontossan!

Hatalmas fosás a melegben megbuggyant eperturmixtól, éjszakába nyúló beszélgetés a telefonos ügyfélszolgálattal, jó forró fürdő és hosszában felvágott vénák, első csók a HIV-pozitív baráttól, nem kell sorban állni a boltban, mert semmi sem kapható....

Patrick Bateman 2010.07.22. 09:35:35

"2000 forint tavaly télről, a kabátzsebben."

A tavaly téli influenzából visszamaradt tépőzáras papírzsebkendővel négyszer összemosva, majd vegytisztítóban átgőzölve.

Mitya Ivanov 2010.07.22. 09:40:05

reggel arra ébredni, hogy jöt egy SMS a kórházból, hogy az üzenet címzettjének összekeverték valakivel a leleteit és nem leukémiás.

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.07.22. 09:41:27

45. Több órás kényszerű tartogatást követően egy hatalmas, felszabadult szarás.

baby bee (törölt) 2010.07.22. 10:02:18

Az ilyen felsorolás úgy az igazi, ha power point-ban kapom meg, szép zenével a háttérben (Pl. Vivaldi: Négy évszak, Tavasz) és szép képekkel (pl. kisbaba, cica, zöld mező, tenger, naplemente). És a címzettek között van vagy 100 ember, akiknél ezek után megvan a mailcímem, és jönnek a spam-ek. És persze az ilyesmi olyan embertől érkezik, aki amúgy soha semmi személyeset nem ír, hiába kérem, hogy ezeket viszont ne küldje.

Patrick Bateman 2010.07.22. 10:05:54

47. Nevetni a gondolaton, hogy a barátaid, akiknek hiányzol, figyelik az arcod a napkelte fényében, amikor kibontod azt a saját készítésű csokiskekszet, amit tőlük kaptál egy lélegzetelállítóan különleges napon, egy éjszakába nyúló, jó beszélgetés után, miután együtt takarítottátok föl egy tündéri kiskutya hányását a perzsaszőnyegről

paha · http://paha.blogspot.com/ 2010.07.22. 10:08:35

"16. 2000 forint tavaly télről, a kabátzsebben."

Látszik, hogy nem mai az írás. :-) Talán egy egomi látkép tavaly télről, az már jó lehet...

cd-r 2010.07.22. 10:15:09

45: hallgathatatlanra karcolva visszakapni a barátnőd kedvenc Ákos cd-jét.

Zorita 2010.07.22. 10:23:51

4x. minden ok nélkül nevetni a pezsgőfürdőben bugyogó eperturmixon, amit azon a 2000 Ft-on vettél, amiért eladtad a tavalyi télikabátodat

Ernoke 2010.07.22. 10:27:30

pár egyéni, új ötlet:

45. szívből nevetni
46. egy jó barát
47. felszabadultan kacagni
48. egy még jobb barát
49. teli szájjal hahotázni
50. a legjobb barát

és ezzel meg is van az 50.

Zorita 2010.07.22. 10:32:41

@Ernoke: igen, kicsit hiányolom a csoki / eper / vanília, sütike, kiskutya, esetleg tenger + naplemente / napkelte, cobolyprém szavakat, de igen.

doszy 2010.07.22. 10:35:21

@Zorita: Mikor te is belebugyogsz a pezsgőfürdőbe, a melletted ülök odébb mennek, és több helyed lesz.

Styxx 2010.07.22. 10:36:06

@paha:
az százhatvakétezer forint lesz, úgy meg már jöhet:-)

Patrick Bateman 2010.07.22. 10:38:20

Ha ennyire redundáns, és így se jött össze az 50, akkor vajon miért erőlködött az ismeretlen szerző? 6 kedves gondolat, aztán csókolom, és már nem is kell annyi szegény bitet kivágni...

Ez egyébként abszolút a digitális kor terméke, vagy volt xeroxspam is? Indigólánc?

chilis csokoládé 2010.07.22. 10:44:27

@Motorpenis:

Nő vagyok.

De ez a cukrozott takony nagyon nem tetszik.

Miközeennekamodorosbloghoz?

Flashy7 2010.07.22. 10:49:12

@Patrick Bateman: volt ám, a világot nemtomhányszor körbejárt lánclevelek, küldd el 15 embernek hogy szerencsés legyél, a nagymenők (aki az állami cégnél tudott fénymásolni) másolatban, a kis emberek egyesével vagy indigóval 2-3-asával kézzel írva, felirat nélküli borítékban ismerősök és random emberek postaládájába csempészve (panelház előnyben)!

Sikamlós Jim DiGriz 2010.07.22. 10:49:27

@Patrick Bateman: hőpapírra kinyomtat, félig befűz a faxba, összecelluxoz, este hétkor küldés elindít, és tessék, még az éjszakába nyúlás is megvan. Meg a tenger nevetés.

chilis csokoládé 2010.07.22. 10:50:09

@Szocio Pata (kikvogymukblog):

Van egy rokonom. Éveken át szorgosan munkálkodott azon, hogy ne legyünk jó viszonyban.

A minap megtudtam, hogy rosszul megy a sora.

Nagyon örülök neki.

Ha valaki megérdemli, akkor jó érzés a káröröm.

chilis csokoládé 2010.07.22. 10:50:57

@bekbórd:

Siess, amíg még kánikula van! :)

chilis csokoládé 2010.07.22. 10:52:12

@Motorpenis:

Nem kell sorban állni a boltban, mert nincs készpénzed, a bankkártyád meg üres.

esomedve 2010.07.22. 11:00:14

29-35-36 pontok annyira verlazitoak, hogy arra nincs megfelelo szo

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.07.22. 11:00:27

45. Suttyomban eladni a barátod Mercedes ML 63 AMG extra Koni lökőszettel és nitróval, számozott limitált platinabelsővel felszerelt autóját
46. A pénzből egy tökéletes, hangulatos kis vidéki wellness-szállóban egy kéthetes méregtelenítő-lúgosító-masszázs-lávakő-reiki-energia-búzafű kúrát vásárolni
47. Bedönteni a barátod gabonafelvásároló- feldolgozó, a magyar-orosz piacon egyeduralkodó cégét.
48. A bevételből Glamour shopping day
49. A barátod összes emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszerét bulátára, karob-porra, abonettre, light tofura és lósóska-csírára cserélni
50. Egy reményteljes új kapcsolatba kezdeni

chilis csokoládé 2010.07.22. 11:37:33

@Professor Pizka:

Naja!

Lósóska-csíráért ölni tudnék :)

vincere 2010.07.22. 11:38:48

@Patrick Bateman: ó, pedig már úgy ellágyultam, erre Bateman úr lerángat minket itt a földre :)

Zorita 2010.07.22. 12:12:21

szerintem amúgy ezt nem feltétlenül egy nő írta, hanem egy Hűtlen Férj, és először a nagylányának az egyetemi levlistájára dobta fel

Klaravagyok 2010.07.22. 12:24:56

@chilis csokoládé: A köze a modoros bloghoz, hogy ezeken mosolyogni, és elérzékenyülni, esetleg erőltetetetten felvidulást színlelni, végtelenül extrán, kiábrándítóan MODOROS!

scsaba1 2010.07.22. 12:25:54

@Patrick Bateman:

Voltak ilyen "Küld tovább 10-20-50 embernek, mert.." típusú levelek az "analóg" korszakban is.

Vicces képeket küldözgetése is volt. A '80-as években egy osztálytársnőm, akinek a tanácsházán dolgozott az anyja, lefénymásolt vagy 50 példányban egy olyan rajzot, ahol egy horgász állt a vízben, és a hal a farkát kapta be a víz alatt. Ezt osztogatta mindenkinek, amiből törvényszerűen óriási balhé lett, mert egy kis féreg felnyomta a prűd osztályfőnöknél, intő, kipellengérezés, stb...

Kacagó gerle · http://hobbitippek.blog.hu/ 2010.07.22. 12:58:10

9 évre szóló Cosmo előfizetést extra ajándékokkal..

2010.07.22. 12:58:13

@shaft: 25 -ös höz: felébredi és rájönni, hogy jé ez a saját ágyam, és tovább aludni.

Herbert Putzenschramm 2010.07.22. 12:58:43

53: Fél napja érlelődő locsolófosást végre kiengedni magadból, majd utána konstatálni, hogy még a wc papír is aloe verás, három rétegű extra bőrkímélő Zewa softis.

Na EZ az igazi öröm!

2010.07.22. 13:01:06

@scsaba1: na jó ezt ne ragozzátok tovább! Álmodik a nyomor.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.07.22. 13:03:58

tipikus csinovnyikpicsák által körbeküldött intranetes lánclevél. pff.

Patrick Bateman 2010.07.22. 13:55:53

@scsaba1: A copy-paste-forward-reply világképébe még belefér, de kézzel sokszorosítani? Bár, most, hogy mondjátok, én is kaptam néha olyan felhívást, ami valamiféle protopilótajátéknak tűnt, hogy ti. küldjek tovább öt címre öt képeslapot, aztán a címlistát shifteljem egy szinttel, és a tetejére írjam a saját címem, aztán majd kapok sok képeslapot, ha viszont MEGSZAKITOM A LÁNCOT, akkor leszárad valamim, vagy meghal valakim. Ugy emlékszem, soha, egyetlenegy alkalommal sem küldtem tovább semmi ilyesmit, de komolyan szorongtam, hogy egyszer majd számon kérik rajtam. Azzal az Űrhajózási Lexikonnal együtt, amit azóta sem vittem vissza a könyvtárba. De tényleg akartam.

ezértregisztráltam 2010.07.22. 13:58:43

@Patrick Bateman: sőt, Kosztolányi is ír arról valahol, hogy mennyire rühelli a sok barmot aki ilyen továbbküldözős körlevelet ír neki (nem pont ezekkel a szavakkal)

nadivereb 2010.07.22. 14:03:30

Rühellem a forró csokoládét.

a csuhás 2010.07.22. 14:06:44

Ha ma sörözni megyek a haverokkal, viszek nekik csokis kekszet, beletúrok a hajukba, miután megöleltem őket és elrejtek 2000 forintot a zsebükbe.
A legjobb, h szinte mind a 44 felsorolttal volt horrorisztikus élményem, pl., amikor 1 srác 10 év múlva is ugyanolyan maradt, mint amilyen a gimiben volt. (38.)

nadivereb 2010.07.22. 14:12:45

Az első csók egy tündéri kiskutyával, miután egy haverod adott neked egy adag házi készítésű, khm.. különleges sütit.

Mitya Ivanov 2010.07.22. 14:14:25

@Patrick Bateman: a 90-es években volt egy olyan játék, hogy postai csekken 100 Ft-ot fel kellett adni pár embernek, pontosan meg volt határozva, hogy kinek, és ha szerencséd volt akkor a többszörösét kaptad vissza. Már nem tudom milyen elv alapján működött, de 200 ft befektetéssel kb 8000 Ft -ot kaptam vissza. Mindig hozta a postás az utlaványokat és meg is kérdezte, hogy mi ez, mert beszállna ő is.
nem emlékszik rá valaki?

Patrick Bateman 2010.07.22. 14:28:01

@Mitya Ivanov: Ja, az sima pilótajáték volt. Ugyanaz az elv. Egy címlistának fel kellett adnod 100 forintot, magadat is fölraknod a címlistára, shift down, és továbbadni. Igy ahány elemű volt a címlista, annyi a négyzetenszer 100 forintot kaptál, ha mindki mindent böcsületesen csinált. Ma a Btk is tárgyalja röviden.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.07.22. 14:44:53

Ezekről mindig eszembe jut egy ismerősöm. Farmermellényes, műszerészbajusz-pinaszakállas gyerek volt, mosódiót használt, ennek ellenére masszív csípős hónaljszaga volt, "fertőzött tűk fúródnak a gyanútlan utasok seggébe, számolt be Firaszténia nővér, a philadelphiai Saint Xavier de Loyola y Azevedo kórház főorvosa" leveleket küldözgetett. Akkor még nem tudtam, hogy egy esszenciális hipermodoros volt, pedig még farmermellénye is volt.
Pár éve szárnyai alá vette egy parkettába font vászoninges természetes lenvászoncseléd, és azóta boldogan élnek egy kis faluban mint izé, hát ilyen gyerekekre vigyázó önkéntes izék, vagy hogy kell ezt szépen mondani.
Néha még jönnek különféle erdélyi falvak megsegítésére buzdító emailek. Nekem meg nincs szívem valami bornírt parasztságot visszaírni, hogy hozzanak flakonos sört a támogatásért cserébe, vagy ilyesmi...

medvedr 2010.07.22. 14:48:39

@Patrick Bateman: Akkor is büntetik, ha nyíltan bevallják, hogy pilótajátékról van szó, és nem álcázzák befektetésnek? Miért?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.07.22. 14:52:36

@medvedr:
1. az emberek hülyék és problémáznának akkor is, ha neonbetűkkel lett volna kiírva, hogy "Ki fogunk fosztani a gecibe te hülye paraszt, ha beszállsz!!!"
2. A magyar büntetőjog nem szereti a sértetti beleegyezést. Legfeljebb arra ad lehetőséget, hogy bizonyos cselekményekből csak akkor van ügy, ha te is akarod.

AgentO 2010.07.22. 14:57:03

"40. Figyelni a napfelkeltét."
Hülye, csakis csukott szemmel, alvás közben.

"41. Minden reggel felkelni, és hálásnak lenni azért, hogy megérhetted az új csodálatos reggelt."
Január 3-án hétfőn harmadnaposan, bazz.

"19. Keresztülmenni füvön, miközben öntözik azt."
= gecire szarráázni mondjuk állásinterjúra menet, = beleesni a dunába, mekkora fless.

"2.Úgy nevetni, hogy utána az arcod fáj."
Hát, egy kis zöld után, ja:) Nevetést persze inkább a röhögés/böfögés/röfögés/hörgés -el helyettesíteném:)

"30. Édes álmok."
Spontán magömlés?

"44. Tudni, hogy jót cselekedtél - még akkor is, ha a többiek mást mondanak."
Pl. kilökni az öt éves Pistikét a metró elé, mert felnőtt korában világuralomra törő örült népirtó diktátor lett volna? Klasszikus példa, végülis jócselekedet, de nem lesz elismerés:):)

medvedr 2010.07.22. 15:22:31

@Professor Pizka: Köszi! Bevallom, azt hittem, hogy csak akkor büntetik, ha befektetésnek van álcázva. A miértjére nem igazán jöttem rá, lehet hogy az én hibám. Na mindegy, ez van-sajna már nem éri meg elindítani, mert mindenki ismeri. Bár a legtöbb MLM is pilóta szerintem, de legalábbis alulról érinti.
Bocsi az offért

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 15:33:59

@baby bee: IWIWen rendszeresen küldözgettek ilyeneket a jófej ismerőseim. Aztán tapintatosan közöltem velük, hogy ne. Azóta nyugi van.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.22. 15:37:43

@Flashy7:
Hú, erre emlékszem ált.suliból! Rendesen a közösségi hierarchiában elfoglalt státuszodat jelölte, hogy kaptál-e ilyet vagy sem.
Meg aztán a bögréssütemény receptje, amit ugyanígy 3 bizalmasodnak adhattál csak át....

bajor gizella 2010.07.22. 15:51:18

nekem pár azért nagyon gyanús ebből. mármint hogy ezt egy edrei faun írta, akit lelocsolt egy falevélről lecsurgó esőcsepp. eunukoknak.
mert én minden este lélegzetelállva mentem haza a kálvária térre, rengeteg lélegzetelállító utca van arra, de ebből rögtön jön egy következő kellemes gondolat, mikor épségben vagy, a becsukott ajtód mögött, és aznap éppen nem nem szaratták oda a yorikit a lábtörlődre és te nem léptél bele. tehát elkapod még a house elejét, amit nem kutyaszarmeréssel fogsz tölteni, hanem végre megtudod hogy hogy került a kórházba a következő negyven perc áldozata.
a minden ok nélkül nevetni-nél meg azért a DSM IV ( Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders)adekvát viselkedés című fejezete ajánlható figyelembe.

és ez a találkozni egy régi baráttal?
bassza meg. mikor az a legótvarabb szituációk egyike, mikor lezabált fagyifoltos selyemblúzban vagy, a hajadat már három napja készülsz megmosni, de valahogy reggel mindig beáll arra az öt percre amíg ezen hezitálsz, tescos szatyor van nálad, mert csak azt adtak mikor leszakadt a táskád füle, aminek tartalmát beöntötted a zacskóba, és a kezedben meg egy túlméretezett hereként szottyad az üres táska, és most jöttél táncedzésről, de nem vittél dezodort. és találkozol egy régi baráttal, akin meg feltűrtnyakú lacost van, fehér sorttal, csokibarnáran napozta magát és fogfehéréríatett, és vett egy ökölnyi búvárórát. a csaj akivel van pont akkora mint te 12 évs korodban. kurva jó élmény valóban.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2010.07.22. 18:38:36

yikes.tolna.net/hoax/

Ha van szived, nem torlod ki ezt az e-mailt!!!!!

Fatima el Abdullah Omar Dzsihad Kalifa Hamasz Dzsamburi 114 eves szoke tosgyokeres stockholmi kislany tobbszoros atteteles "ano-rak"-ban szenved. Apukaja, Bjorn Allah bin Vejnemojnen egyezseget kotott a Vilagkereskedelmi Kamaraval, hogy ha valaki elolvassa ezt az e-mailt es nem torli ki, hanem kinyomtatja es zold szovegkiemelo filccel megjeloli a szovegben szereplo osszes olyan hatarozatlan nevelot, amely jambikus pentameterben irodott fonevi igenev elott all, es ezen kinyomtatott peldany felmutatasa mellett az acsi ABC-ben harom darab vajaszsemlet vasarol, akkor az egyik zsemle arat a Vilagkereskedelmi Kamara arra fogja forditani, hogy minden - tavaszi napejegyenlosegtol szamitott elso holdtolte utan szuletett - voros harantcsikos kiscica fenykepet elkuldi Fatimanak, ezzel jarulva hozza, hogy a kislany megnyerhesse az iskolai papirgyujtoversenyt.

HA VAN SZIVED, NEM TORLOD KI EZT AZ E-MAILT!!!!

Fruzsi

------

Ez az üzenet Neked szól
Ez az üzenet tőlem származik.

Neked szól, ezért fogadd nyitott lélekkel.

Meg fogom mutatni Neked hogyan élj, hogyan legyél kiegyensúlyozott.

Ez nem vicc.
Meglátod, sikerülni fog.
*
Ne haragudj Magadra ha nem szereted a virágokat.
Én sem szeretem őket.
Szúrnak, és ha megdöglenek, rohadás szaguk van.
*
Barátaiddal nyugodtan lehetsz seggfej, úgyis megbocsátanak.
Persze fogadd el őket, mivel a Te barátaid, valószínűleg úgyanolyan seggfejek mint Te.
*
Évente egyszer menj el olyan helyre ahol még nem voltál.
Ha nincs pénzed utazásra, nyugodtan fejbe baszhatsz egy nyugdíjast és elveheted a pénzét.
Ne feledd, ez a Te életed, tedd jobbá.
*
Tiszteld a természetet. Fogadd kellő alázattal amit nyújt Neked.
Tehát szívjál jó sok füvet, az is a természet ajándéka.
*
Légy türelmes. Ha valaki megbánt, kérdezd meg: "Miért bántottál meg?"
Utána tépd ki a gerincét, vagy vert szét a buzi fejét radiátorcsővel. De előbb kérdezd meg: Miért bántottál meg?"
*
Szeresd az állatokat.
Zabáld meg az összeset. Disznó, nyúl, csirke, mindegy. Gyomorba velük mert ha megdöglenek, hová tennéd őket? Nekik is jobb ha kivégzed őket. Hidd el.
*
Ne feledd, szabad vagy. Ha úgy tartja kedved, végezz önkielégítést tömegközlekedési eszközön.
*
Tévedés hogy át kell adnod a helyet az időseknek. Ők szeretnek állni, csak nem merik mondani.
Meg nekik már úgy is mindegy.
*
Ez az üzenet már többször körbejárta a világot.
Sok nyámnyila fasznak segített. Olyanoknak amilyen Te is vagy most.
*
Merj! Merj más lenni! Teremtsd meg a saját harmóniádat. Legyél akkora seggfej amekkora csak akarsz. De egy tanácsot fogadj el még:
Küldd el ezt az üzenetet barátaidnak. Ha továbbküldöd 1-4 embernek: Nem fáradtam hiába amíg ezt a szart megírtam.

5-10 embernek: Te is akkora seggfej leszel mint én most.

És még valami:
Ha nem küldöd tovább senkinek, akkora ipari cukorrépát tolok a seggedbe hogy beszarsz bazzeg.
Világos?!?

Jabil user / pazola

Patrick Bateman 2010.07.22. 18:40:02

Spamellenes spamet küldeni is spammelés?

bajor gizella 2010.07.22. 19:00:58

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: ez az a humor, akinek birtoklója azt szokta mondani hogy ú, szerintem azért nem olyan szar a fábry show, jó kicsit sanyi sokat beszél, de pl a felvételnél mikor ott voltunk pl totál más volt. nagyon szimpatikus. meg azért az nem semmi hogy órákig tudja tartani a szintet, nem?
ú elmegyünk a madáchba, józsef és a szélesvásznúra, múltkor is annyira jó volt az a kis könnyed kikapcsi az alfldi robival, meg az oroszlán szonjával. nem is gondolná az ember hogy annak a nőnek is van hangja. de nem? Á mi otthon vagyunk szilveszterkor, nézzük a tévét. jó azért én se bírom a sas jóskát, de nem semmi hogy már ennyi éve mindig megcsinálja. én bírom a két hülye baginacsát. meg a mirigyet is. hülyék nem azt mondom, de azért vannak jó poénjaik nem? na ha ez mind megvan, nyilván erős a késztetés a saját kibontakozásra. és már készül is a spamparódia. hát miér van alapja nem?

2010.07.22. 19:19:54

A szomszéd idióta, rádugrálós, fegyelmezetlen, ronda, kövér, büdös, mindig koszos kutyáját megetetni egy tábla 90%-os étcsokival...

A hájaspicsájú, pacalderekú, karfiolbőrű 40 éves titkárnőnek egyszer őszintén megmondani, hogy a csípőnadrág és top nem az ő műfaja és gusztustalan rajta.

Nagyhangú, X5-ös ből derékig kilógva üvöltöző kopasz-aranyláncos-tetovált barmot szó nélkül, hidegvérrel fejbelőni a szilikonkurvája szeme láttára.

Politikusokat napi 16 órában, egy tál rohadt rizsen tartva szennyvízcsatorna-dugulás elhárítóként dolgoztatni életfogytig.

Zimány Lindát eladni egy Thaiföldi halfeldolgozó üzembe rabszolgának.

Kifogástalan SS-harckocsizó uniformisban, egy Tiger II. tornyából pattogó hangon kurta parancsokat osztogatva (mögöttem lángszórós gyalogos egységek) kitakarítani a Leonardo da Vinci vagy Magdolna utcát, majd olaszliszkai kirándulás.

2010.07.22. 19:46:15

@Brother Love: szép gondolatok, szerintem tudnád még folytatni

no mail, no problem 2010.07.22. 19:54:03

@baby bee: a mailszűrés az nagyon kocka dolog?

@bajor gizella: ugyan szerintem sincs semmi vicces abban, amire kirohantál, sőt, még idegesítő is. de ettől függetlenül mindenkinek elküldöm, aki rámdob valami levelet, ami "ez most komoly" felütéssel kezdődik, a betű-felkiáltójel arány 1:5, és rákos / eltűnt / csak a holdon műthető, búvárharangban kurva drágán / stb. gyerekek / kisállatok / egyéb édi-bédi baromságok / stb vannak. gondolkodás nélkül.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.07.22. 20:08:47

valaki magyarázza meg a forró fürdőlepedőt a szárítóból... milyen szárító? fregoli? mitől forró? miért jó ez? miért kellene egy fürdőlepedőnek (magyarul törülköző) forrónak lennie? miért miért?

scsaba1 2010.07.22. 21:18:01

@vészmadár (pica pica):

Szárítógép, érted... Bezzegnyugaton a mosógép mellett ott figyel egy szárítógép is, ami olyan, mintha a mosógépet keresztezted volna egy hajszárítóval. Amitől az ökológiai lábnyomod mindjárt akkora lesz, mint egy szakasz tibeti jetié, mert elektromos áram által felhevített forró levegővel szárítani, nem egy energia-hatékony dolog. Illetve vannak mosó-szárítógépek is, ami egy menetben tudja azt, hogy beteszed a koszos törülközőt és a végén kiveszed a meleg szárazat. Na.

Patrick Bateman 2010.07.22. 21:21:50

@vészmadár (pica pica): Szárítógép. Forró levegővel szárít. Európában nem igazán divat, de in dö júeszé nincs nélküle háztartás. Kiveszed a ruhát, és jó forró.

scsaba1 2010.07.22. 21:26:05

@bajor gizella:

Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy Dr. House-t nézni még éppen nem, de említeni, idézgetni, avatarnak használni, esetleg nyilvánosan isteníteni a legdurvább modorosságok egyike.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.07.22. 21:41:56

@Patrick Bateman: @scsaba1: nah, ilyenhez még nem volt szerencsém... de akkor sem értem, miért jó ez? egy forrő türcsi?:)

doszy 2010.07.22. 21:55:46

@vészmadár (pica pica): Belegondolok, hogy mikor 35 fok van, hideg vízzel zuhanyozom, és a végén egy forró törölközőt kéne használnom...

kisebbik rokk 2010.07.22. 22:09:15

Mi a csoda az az édes álom?
Ha jól alszom, nem álmodom, az álom lehet ijesztő, furcsa, izgalmas, esetleg erotikus, de édes...?

doszy 2010.07.22. 22:10:56

@kisebbik rokk: Gondolom, ha egy csokiturmixról álmodsz (vagy vanilia vagy eper)!

medvedr 2010.07.22. 22:24:34

@bajor gizella: A DSM IV mint hivatkozás/ajánlás.

i_d 2010.07.22. 22:26:07

beabáltszalonnázni

bajor gizella 2010.07.22. 22:32:49

@scsaba1:a puszta említése?? anyám. na látod ezt nem tudtam.
gondolom a született feleségektől ostobenkó modoros lettem volna, az NCIS-től vagánykodó, a lostnál meg hazudtam volna ha azt mondom nézem, az HBO sorozatoktól meg ruppós akinek telik extracsomagra.ha azt mondom national geographicot nézek, akkor mindenki tudja hogy 1, hazudok 2,fél óra után bealszom a narrátorra 3, úristen mi szar élete lehet neki. marad ugye a tv paprika, ahol esténként általában az előző nap cosi ma dnes? mit főzünk ma adását ismétlik, tudván akutya se kapcsol oda.
na akkor mi legyen?
vagy azzal kellett volna nyitnom, hogy örülök hgoy nem léptem aznap szarba, mert még idejében fel tudok tenni egy kamillateát, és egy jóleső forrófürdő---na ez az igazán vakfolt, hogy leszámítva mondjuk az év legrövidebb nappaljait, és a sarkkör környéki időjárást kinek és mikor jutna eszébe ilyesmi--szóval ez után behuppannék a malackás pizsimben az ágyikómba, és folyatnám az etnográfiai kutatásaim guatemalai indiánok közt felvett hanganyagának rendezését. mert nekem ugye tévém nincsen.

egyébként tudom hogy miről beszélsz a house-al kapcsolatban, főleg szabadbölcsészek szeretik, és szerintük nagyon mély. nem tudom közben órán mit csinálnak.mindegy.de már a puszta ténye hogy valaki megnézi, modoros lenne? többiek?

Patrick Bateman 2010.07.22. 22:34:37

@vészmadár (pica pica): Arcra terítve kitágítja a pórusokat, fokozza a vérkeringést, és űbermodoros lesz tőle az ember. Amúgy tényleg nagyon nagyon királyság, hosszútávú légijáratokon is osztogatják a mikróban felmelegített instant változatát. Az ember megoldja a nyakkendőjét, könyékig feltűri az ingujját, arcára terít egy ilyet, és bal kezében a konyakospohárral mély, elégedett sóhajjal hátradől az első osztály bőrülésén, miközben bal combot lazán megfeszítve megpróbál hang nélkül fingani a Cathay Pacific logós takaró alatt.

Frau Wunderschön 2010.07.22. 23:31:01

45: Pofáncsapni aztán bannolni azt az idióta ismerősödet aki ezt és ehhez hasonló emaileket küldözget át annyi giccses animgiffel hogy attól a pentagon teljes számítógéprendszere leállna

no mail, no problem 2010.07.22. 23:33:49

@bajor gizella:

tök mindegy, hogy mit mondasz, mindig lesz egy ember, aki modorosnak találja. ha egy valaki modorosnak találta amit mondtál, utána mindenki annak fogja találni. mindenkinek a másik modorossága fáj, a sajátját észre sem veszi.

kérdés?

ja, az nem született feleségek, hanem szülcsi-felcsi. itt tessék rendesen beszélni.

FeketeFarkas 2010.07.22. 23:50:26

@vészmadár (pica pica): Mire jó? Hát arra, hogy utána órákig vasalhass egy db pólót imígyen is növelve a fentebb említett ökológiai lábnyomot. (Gondolom hogy néz ki az a ruha amit összegyűrve megszárítanak.)

FeketeFarkas 2010.07.22. 23:58:41

Mellesleg az összes ilyet küldözgető ismerősömmel közöltem, hogy ha nem hagyják abba minden levelüket automatikusan a kukába irányítom. Nő vagyok de szívből utálok minden ilyen nyálas vackot.
A "kedvencem" akkor is az marad amit egy keresztyén barátomtól kaptam (én is az vagyok) és a végére oda volt biggyesztve egy olyasmi szöveg, hogy ha nem küldöd tovább akkor az azért van mert nem szereted/szégyelled Istent. Komolyan elgondolkoztam, hogy felhívom az illetőt és elbeszélgetek vele a spam és a hoax mibenlétéről.

Prophet 2010.07.23. 01:12:05

@Brother Love: A Tigris II-nél majdnem könnyek szöktek a szemembe! Azt tenném csak hozzá, hogy a munka végeztével lefestetném azért magam, erőm teljében, a képet kiraknám a falra, szembe a bejárati ajtóval, mindenki lássa, aki vendégségbe jön, meg még az unokák is büszkék lehessenek rám.

Amire még jó felébredni, az a tüdőbeteg szomszéd krákogása, esetleg a marakodó kutyák, és a hisztériásan üvöltöző gazdák. Aztán mikor belépsz a WC-re ezt az epehányás jellegzetes hangjai váltják fenn. Esetleg a csöves/guberáló, aki egyénként dobálja hajnali 5-kor a járdára a kitúrt üres dobozos söröket.. azt élvezi az ember.

2010.07.23. 05:58:54

@Prophet: A "Nomes est omen" soha még nem volt igazabb, mint az esetedben!

A festmény - egy művész barát által - már évekkel ezelőtt elkészült (csodás) a különbség annyi, hogy nem Tiger II, hanem Panther G tornyából lógok derékig és mellőztük az SS-uniformist (így kihagytuk az SS-rúnát a gallérról, mert hát azért mégis), csak egy szimpla Wermacht-harckocsizó zubbonyban feszítek.

Még nem találtam méltó helyet a lakásban, de arra gondoltam, hogy egy külön szoba lenne az igazi, egy kisebbfajta oltárral, ahol mindenki leróhatná kegyeletét.

A Tiger II. még hiányzik, de majd elkötöm Saumurból...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.07.23. 06:38:44

@FeketeFarkas: a pamut/vászon dolgok, ha alacsony(abb) hőmérsékleten száradnak, pont hogy kisimulnak. Lényeg hogy még melegen kell kiszedni, ha kihűl, tényleg összegyűrődik. A farmert még melegen gyűrődéseket kézzel kisimítva kell összehajtani, meg a pólókat is és szép sima lesz. A meleg törölközőt meg pl. akkor tudja értékelni az ember, amikor papírfalú (könnyűszerkezetes) koliban lakik, az amerikai középnyugatot épp méteres hó borítja, és gyűlöli a hőlégbefúvós fűtést. Volt, hogy a paplant is bedobtam egy körre...

kisebbik rokk 2010.07.23. 08:08:53

@doszy: Igaz-igaz, vagy csokiskekszről. Vagy csokiskeksz sütéséről.

scsaba1 2010.07.23. 08:21:35

@bajor gizella:

Izé... Szövegértés, b+.
Nem azt mondtam, hogy nézni modoros, az még éppen nem az, hanem pl. nagyobb társaságban tipikus hülyepicsa hanghordozással arcoskodni vele, hogy jaaaj, este későn értem haza, nem láttam az aktuális részt, pedig imádom, szeretem, rajongok érte jaj, most mi lesz.

Vagy: Finom kis bezzegezésbe kezdeni, hogy láttátok a legújabb részt? Apám, nem semmi... A lyukas garast nem adtam volna a fickóért, amikor behozták úgy, hogy a seggén lógott ki a nyelőcsöve. Mikor lesz nálunk ilyen? Itt bemész egy vakbéllel, aztán az sem biztos, hogy ki jössz élve..

Ha meg érted, hogy miről beszélek, akkor miért írsz vagy ezer leütéses besértődést? Egyébként az orvostanhallgatók jó része is imádja, valamiféle példaképnek, követendő mintának tartja ház dokit, csak mondjuk nekik a zsenijük nincs meg hozzá, anélkül meg szimpla türhőnek néz ki az, aki ezt a stílust nyomatja.

Na látod: ezért mondom azt, hogy Dr. House kiválóan alkalmas modorkodásra... Mert mindenki ilyen borostás, nonkonformista kérges szeretne lenni, de általában csak a sunyi balfékig jutnak el a karakterevolúcióban...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.07.23. 08:44:39

@Patrick Bateman: arcra terített törülközőn át hogyan iszod meg konyakot? ne haragudj, de én pasi vagyok, nekem fiogalmam sincs, mi az a pórus:)

na jó, ez vicc, de ilyen ökörséget életemben nem hallottam, mint ez a meleg kendő...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.07.23. 08:45:29

@FeketeFarkas: én nem vasalok... inget nem hordok, vagy ha néha, az olyan, ami kilógja magát, mint a pólóim... nyilván nem lesz benne él, de nem is igénylem

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.07.23. 08:48:57

@scsaba1: a doktor house-epigonokkal sztem is pont ez a baj, hogy a lényegük hiányzik. Olyan, mint a Nirvana-utánzatok: Curt Cobainnek kurva szar hangja volt, nem tudott gitározni és egy nyavajgó balfék volt... viszont tudott zenét írni (az más kérdés, hogy előadni nem tudta, de jó ötletei voltak)

nah, ebből az epigonok annyit vettek át, hogy nekik sem kell megtanulni gitározni akkor, és hanyagolhatják az énekórát...

Ernoke 2010.07.23. 09:27:12

@scsaba1: nőknél Dr. House-t annyiraszexisármos pasinak tartani (hiábaolyanféreg), kék szemére nyálat csorgatni, borostáját etalonnak tekinteni - ez már nem is modoros, hanem gyász... 2 részt megnéztem ebből a sorozatból, h megértsem, mitől olyan jó ez, de csak egy szociopata bunkó faszfejet láttam, akinek a fajtáját legtöbbször ököllel csapnám pofán, ha nem lennék ekkora.

Sand Lover 2010.07.23. 10:39:36

@bajor gizella: Szerintem mindenféle sorozatot nézni modoros, és az a non plus ultra, amikor valaki lemondja az előre megszervezett programot, mert House/SzülFel/Barátok közt/stb lesz este 8-kor.
(Régebben csak a Kés/Alatt-ot néztem, mert az még a House-nál is betegebb volt.
De már elmúlt. :)

lárvalányhaj 2010.07.23. 12:18:50

@scsaba1:

Szerintem Magyarországon bárkit egyszerűen kinyomnának az állásából, ha olyan stílust nyomatna, mint House, teljesen mindegy, hogy mekkora zseni. Pláne az orvosi egyetemen, az az egyik legszigorúbban hierarchikus intézmény az országban.

lárvalányhaj 2010.07.23. 12:19:39

@Morgan LeFay:

Mennyire elavult már, ahelyett, hogy letorrenteznék az egész nyolcadik szessönt a külsővinyóra.

no mail, no problem 2010.07.23. 12:33:02

@Morgan LeFay:

ha tévéd van, modoros vagy. ha nincs, akkor meg annyira fájóan modoros vagy, hogy még beszélni is kár róla.

mellesleg úgy látom, mindjárt ki fog derülni, hogy házdokit sem néz senki, mert modoros. valószínűleg nem nézni is az.

lárvalányhaj 2010.07.23. 12:39:28

@no mail, no problem:

afrancba, tényleg, mellényúltam :(

no mail, no problem 2010.07.23. 12:49:13

@lárvalányhaj: nálam rezeg a léc, pedig az ügyfeleknek csak a szakmai véleményem szoktam kifejteni, de pár esetben baj volt vele. az a kollegám, aki csak megtartja magának a véleményét, ő néha megalkuvónak érzi magát mellettem, szóval neki sem jó. nehéz.

bajor gizella 2010.07.23. 12:52:05

@scsaba1: besértődés? bazd meg helyett b+? na ez a kurvamodoros:)

modoros továbbá sorozatnézésre azt állítani hogy modoros, valamint magára a sorozatra látatlanban megjegyzéseket tenni. nyilván a legszánalmasabb sorozatnézést letagadni, majt Réz Andrási magaslatokban heineken mellett sorozatkritikát megfoglamazni. emellett modoros a sorozatnézők társadalmi megítélésekor magunkat(sorozatot nem nézőket) föléjük, mintegy értelmiségi népesze státuszba helyezni, és őket pedig automatikus panelproletár konzumidiótának beállítani. modoros a barátok köztöt a nézők intelligenciahányadosával egy mondatban emlegetni. modoros lelki sivárságot, és "nagyátlagot" vizionálni, valamint kiejteni a pótcselekvés szót ebben a kontextusban.
(ezeket te nem mondtad, csak eszembe jutott, ahogy vélhetőleg nálad se az én elejtett félmondatom váltotta ki a housefóbiát.)

persze modoros hosszan értekezni a megint önbecsapás-hazugság-kiégés vonalon operáló szarkeverő Houseról, és itt is vannak modoros hívószavak. pl mélység, aztán nem szórakozik, keményen beletolja az IGAZSÁGOT, oan jó faszi, Caddy jócsaj, ilyenér má rég kibasznák stb.
mindkét oldal jó kis modoroskodási táptalaj.

Wagner Úr 2010.07.23. 12:55:14

45. Hosszabb ismeretség után, megtudni hirtelen valakiről, hogy ősnáci és zsidózni vele egy embereset.
46. 1 napig aludni-enni-aludni kikapcsolt telefonnal.
47. Csajodat követelődzését hallgatni, hogy "dugd meg a popsimat is".
48. Ha bejön a Bergkamp-csel és gól.
49. Nagyon régi barátokkal berúgni és röhögőgörcsöt kapni.
50. Matulát olvasni.

bajor gizella 2010.07.23. 13:08:35

@Wagner Úr:

51. hosszabb ismeretség után megtudni valakiről hogy zsidó, és a rokonod, tele van lóvéval, de nincs gyereke:))

Sand Lover 2010.07.23. 14:11:18

@no mail, no problem: Van tévém = modoros vagyok, ezzel semmi gond. Amúgy Ház dokit is néztem, sőt, én kapattam rá voltpasit, minden szerda este vacsi, utána ágyon összebújva House-nézés.
Hogy aztán rávezesse az újcsaját, hogy ő mekkora király sorozatot néz, kiscsaj azóta iwiw-es House-klubtag is.
Na. Azóta nem nézek House-t, pedig Laurie-t még a Fry&Laurie, Fekete Vipera óta bírom.

ayad 2010.07.23. 14:32:59

basszameg, 20-nál feladtam..

no mail, no problem 2010.07.23. 16:32:25

@bajor gizella: cuddy. és tényleg szexis a segge. a caddy ez egy golf alapú volkswagen egyterű, aminek nem szexis a segge, sőt maga a kocsi sem. kicsit sem.

@Morgan LeFay: mondtam, ugye? a volt pasi új csajának adatlapját nézni iwiwen, fácsén, az ő életüket kommentálni, az modoros, vagy kínos? óh, a fácséról is volt poszt, vagy rosszul emlékszem?

scsaba1 2010.07.23. 19:50:07

@no mail, no problem:

De persze tegye fel a kezét, aki nem tette meg ezt, és látva az ex új nőjét/fickóját, nem mondta legalább magában, hogy jesszusom mekkora lúzer, egymáshoz illenek - ezzel finoman minősítve saját magát is...

scsaba1 2010.07.23. 19:58:44

@bajor gizella:

antifles: Megtudni a családi legendárium szerint sváb, vezetéknevében sok sch-t meg cz meg w hordozó dédpapáról, hogy bizony a háború előtt kóser húsboltja volt a Dob utcában, és a helyi zsidó hitközösség oszlopos tagja volt egyben - miközben a gárda-egyenruha ott figyel a szekrényben, és a Jobbik pártagkönyvünk sorszáma kétszámjegyű.

(Megtörtént eset) :)

no mail, no problem 2010.07.23. 20:18:55

@scsaba1:

bármennyire hihetetlen, de felteszem a kezem. annyit biztosan csalok, hogy amikor az exeim exek lettek, akkor nemhogy közösségi szájtok, de még magyarországi internet sem volt. és jó a gondolatod vége: mivel az exeim engem választottak, így ha nem én voltam a kirívó nagy tévedés az életükben, akkor egy későbbi véletlen találkozáskor elég jól el tudtam lenni az akkori partnereikkel. (olyan volt, akit az adott pillanatban irigyeltem, amikor bevillant, hogy milyen volt az exszel a szex.) ezek a velveten is megírt bosszúállós, betartós sztorik, utólagos féltékenykedések nekem vagy kimaradtak, vagy már nem emlékszem rájuk.

Epoxigyanta 2010.07.23. 23:44:32

Spontán összefutni egy rég nem látott baráttal, leülni egy sör mellé beszélgetni és egyszer csak arra eszmélni, hogy elmúlt éjfél és kegyetlenül be vagyunk baszva. Kipróbáltam, tényleg jó. :)

Egyébként a '90-es években én ezt a linket küldtem vissza körlevélküldő barátaimnak, persze némi vicces körítéssel, mert anélkül ez a szöveg erőpróba a jó barátságoknak is. :)
yikes.tolna.net/hoax/

sorica123 (törölt) 2010.07.24. 00:09:50

@baby bee: jaja. Érdekes, amúgy ezek tényleg nagyon tökjó dolgok, de ilyen formásan csokorba szedve, sormintával körülcifrázva óhatatlanul bekerülnek az édibédi modoros giccsecske kategóriába. Ilyet én kb félévente egyszer szeretek kapni, akkor egyszer bumfordi babarózsaszínségével egyetemben bejön és aranyos, de aki doszt ilyeneket küldözget, mintha valami missziót teljesítene... hát az egy külön kategória.

Celtic 2010.07.24. 10:09:59

Baszki, a commentek fenyevekkel jobbak, mint a post :) Gyorsan tovabb is kuldtem par ismerosnek (a blog cimet, meg par izgalmasabb hsz-t :)

Celtic 2010.07.24. 11:12:32

@ayad: Addig birtad? en kb. otot olvastam el, azt is osszevissza. A kommentekbol ugyis kiderul a lenyeg :)

Sand Lover 2010.07.26. 14:15:29

@no mail, no problem: “mondtam, ugye? a volt pasi új csajának adatlapját nézni iwiwen, fácsén, az ő életüket kommentálni, az modoros, vagy kínos?”
Lehet, hogy mindkettő?
De az iwiw-en a klubok nagy része akkor is LOL-kategória.
Vajon mit csinálnak a “Ferenc nevűek klub” vagy a “kékszemű lányok klub” – hogy csak az ártatlanabbakat említsem – tagjai?

lemnisKate · http://szocialiskeszsegek.posterous.com 2010.07.26. 14:49:27

@bajor gizella:

Nekem az tetszik a House-ban, hogy a detektívek (Sherlock Holmes) gondolkodását veszi alapul, és jó racionális. Kár, hogy nem nő, akkor még szubverzív is lenne.

rdi 2010.07.27. 12:49:01

50+: mikor a szomszéd abbahagyja a vasárnap délelőtti fűnyírást. Na, az tényleg jó.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.07.27. 14:00:20

A kommentek a legjobbak... de erről már a klasszefem hasonló jellegű reklámja kapcsán is eszembe jutott ez-az... és most is:

1. ...viszonzatlanul
2. ...mert pofán vágott, akit kiröhögtél
3. ...meg a káromkodva kiugrás a szabályozhatatlan zuhany alól
4. ...mert zárva
5. ...mint a viccben: Iván Ivánovics eggyel feljebb lakik.
6. ...mármint amit a másik fél annak gondolt...
7. Az Illatos út is ilyen
8. ...a közepétől, a végébe meg belepofáznak
9. ...és arra gondolni, hogy bassza meg, itthon kell rohadni emiatt
10. ...a szárítóról már fentebb elmondták, de amúgy mi értelme?
11 Ezek az italok számomra az élet nagy rejtélyei, hogy mi szerethető rajtuk
12. ...amiben minden buborékforrást lefoglaltak a dagadt nyanyák
13. ezt minek ragozni
14. ...ahol inkább csak a másik beszél
15. Mexikói-öböl jó lesz?
16. nekem is az összemosás jutott eszembe
17. ...de a többiek jobban röhögnek rajtad
18. ...te meg már küldenéd el a halálfa szárára, mert aludni akarnál
19. ...ja, kocsival!
20. ...aztán nézni a körülötted ülők arcát, hogy mit gondolhatnak rólad
21. ...és hozzáteszi, hogy "de a varacskos i
22. ld. 21.
23. ...akiknek csak akkor jutsz eszébe, ha le akarnak lejmolni
24. súlyos önértékelési zavarokra utal
25. ...tudnál, már ha sikerül
26. agyára mentek a filmek
27. ...aztán te állod a cechhet
28. ...erre nem mondok semmit, ne legyenek pipák az állatvédők
29. ...aztán meggyújtja...
30. ...és a felébredés
31. pfuj!
32. szigorúan hegynek fel, erőltetett menetben, háromnapos eső után... vagy útközben kap el a vihar, a legtöbb fedett helytől távol
33. ...hintáról leesni, és a visszalendülő ülés által pofánverődni
34. ...aztán odajön a hozzátartozó, hogy "mitnézel"
35. ...majd elsózni valakinek az odaékett kaját
36. ...és elvárják, hogy örülj, vagy pláne hogy viszonozd.
37. ...és keresni, hogy hol lehet a bilincs kulcsa...
38. ...de te annál szarabbul nézel ki. Nálam a rossz arcmemória miatt erre kevés az esély
39. ...mármint szerinted szeretett volna
40. Rég rossz, ha látod... a koránkelés is szar, de a jó este is véget ér éjjel 3 előtt.
41. ...hajnalban, kisz*pott f*sz arckifejezéssel
42. ...mert
43. ...és közben azon filózni, hogy ez mennyire őszinte...
44. Ki nem szarja le másik véleményét?

sorica123 (törölt) 2010.07.28. 10:43:14

@Ernoke: nekem House-ból az jött le, hogy kétféle típus szereti: az egyik, aki nyáladzik és álmélkodik, tökéletesen beletrafál a vissza nem beszélő droidnő szerepkörébe, akit House nyilván faszául le tudna dörögni, ki tudna okosítani és el tudna hajtani az ótvarba. Na ő a modoros. És van az a típus, aki tényleg figyeli a filmet. Esetleg hozzá is tudna szólni, vitatkozni House-szal, adott esetben szakmabeli. Felfogja, hogy House egy ilyen karakter, kiállhatatlan, kekec, pillanatok alatt bebunkózó hangulatember, és a sztoriban ennek kb annyi jelentősége van, hogy kontrasztot képezzen azzal, hogy ez a rinocérosz életeket ment meg és amúgy egy kurvajó szakember. Ez a konfliktus, amitől működik a sorozat. Ja, igen, és nem véletlen, hogy a figurára nem dobtak még egy lapáttal olyanformán, hogy egy effektíve rusnya színészt választanak ki, hogy eljátssza. A bunkózás, grimaszba rándult arc, sántikálás megteszi a hatását, aki meg teljesen jópasi-fixált, úgyis kiszúrja, hogy dzsá de milyen kékszemevan stb. És íme, a feminin műélményes csoportnak is van néznivalója. Hurrá. Mindazonáltal a nyálazós típus nekem is egy idegen, bosszantó bolygó.
@Morgan LeFay: modoros, káros, szar kommentálni a volt krapek új barátnőjének/csaj új krapekjának stb életét. A lehető legritkább az az eset, amikor az illető valóban érdekel, bosszúból, szarkeverésből viszont szörnyű szokás belemászni a másik életébe. Ugyanígy: volt partnerrel lehet levelezni, ha bírjuk idegekkel, és van még benne annyi kraft számunkra, hogy megérje - cseszegetni, kényszeresen piszkálni tilos.
Amúgy klubok: osztódással szaporodnak, minden lótúrónak van klubja. Facebookon ugyanez. Nálam alig van valami, mert nem erőltetem, vagy eszembe jut a gombot megnyomni, vagy nem...

lárvalányhaj 2010.07.28. 11:06:59

@sorica123:

Ugyan már, House még csak nem is jó pasi. Tutira az a fajta, aki napokig nem fürdik, és ugyanabban a ruhában alszik, amiben napközben volt.

Celtic 2010.07.28. 17:27:03

@lárvalányhaj: Szoval "igazi ferfi". Budos, bunko es szoros.

scsaba1 2010.07.28. 22:48:52

@lárvalányhaj:

Ha jól emlékszem arra a pár epizódra amit láttam, akkor kurvázni is szokott. Tehát az igazi férfi büdös, bunkó, szőrös és kurvázik

Ernoke 2010.07.29. 10:40:24

@sorica123: szerintem maga a színész kifejezetten jól néz ki, engem csak a karakter idegesít.

Egyéves Önkéntes 2010.07.29. 11:43:34

4x. Meghitten fair-trade kakaót inni egy biopálmarosttal megtömött fotel öblében ülve és hallgatni, hogy a mosódió csörög a mosógép dobjában.

noirp 2010.12.20. 11:27:57

@AgentO: 2011 jan. 3 hétfő lesz. Majd eszembe juttok :D
süti beállítások módosítása