A mai posztot véletlenül szúrtam ki a Zümmön, és azonnal, "behízelgő modor"-ban kértem engedélyt Atlétás Banditól a másodközlésre. Nem modoros, de nagyon vicces - és hát mi úgyis egy szórakoztató blog vagyunk!

Rájöttünk, hogy csúszott el az IMF-tárgyalás. Ugyanúgy, ahogy az összes többi ilyen.

9, fél 10 körül kezdődött: kiosztották a wifi-jelszót, úgyhogy az első másfél óra elment az emailek letöltésével - be kellett egymást jelölni a facebookon, twitter-update-ek, ismeri mindenki a fél nap internet nélküli klikkelgetést.

11-kor megkezdődött az ülés: a bevezetővel nem volt semmi gond, mindenki megértette, hogy miről lesz itt most szó 1-2 napig, viszont a netezésnél elfogyott a pogácsa nagy része, az ötödik kávé után meg már mindenki inkább azon agyalt, hogy mi lesz az ebéd. Az elnök a pad alatt elindított egy cetlit ("Kajas vagyok, ti nem? Flamo delben, add tovabb!"), ezért aztán 3/4 12-kor indítványozta, hogy az eredeti napirendhez képest (13:30 CET - Lunch break) 12:00 CET-kor kezdődjön az ebéd. Itt kezdődött a baj.

Mindenki boldogan nézegette a menülapot (Jókai bableves, Birkapörkölt galuskával, házi savanyúsággal, Túrós rétes), amikor előkerült egy demizson az egyik asztal alól, nagy ember kínálta, nem lehetett visszautasítani.

- Fater jól kifőzte, nem bolti ám, ez 65 fokos, basszátok meg!

 

A harmadik kör után nekiálltak lapátolni a bablevest sok kenyérrel (csak szívja bazmeg, délután még dolgozni kéne), jól a tányér fölé hajolva szürcsölt mindegyik ilyen ökölbe szorított kanállal.

A birkapörkölt jól sikerült, csak a csípős szaftra nagyon csúszott a házibor ("Keresztapám bora, kóstoljátok meg, komolyan mondom!"), másfél liter körüli befigyelt mindenkinél. A forró túrós rétest már csak virtusból küldte mindenki, nagy gúvadt szemekkel nézegettek körbe, hogy abba meri-e valaki hagyni, hogy aztán mindenki letegye a villát, de nem, elfogyott az egész. Szegény IMF-elnök kurvára megbánta, hogy nem az chalkidiki hétvégét választotta inkább - viaszborról és salátáról álmodozott, de már nem nagyon volt visszaút. Meg túl sok ereje sem maradt ezen agyalni, kezdte megszállni a magyaros ebéd utáni püffedés.

Az ebéd utáni kávé-dekk-szünet zilálta szét igazán a társaságot, amikor fél 3-kor visszaültek a tárgyalóba, mindenki csak annyit motyogott a szomszédjának: püff, bazmeg, püff. A budira vonulást is az elnök kezdte meg: a teljes delegációt egy nagy homályos pörköltszaftnak látta, a mellette ülő alelnök kopasz feje hatalmas almapaprikaként közeledett, amikor annyit nyögött csak ki: excuse me, please... Legközelebb piszoár fölé támasztott homlokkal látták, ahogy méteres savakat köpköd a budin. Az ülést akkor rekesztették be, amikor fél 5-kor az alelnökből egy lendülettel kirobbant a szétcsípősözött ebéd.

A bulit egy túlbuzgó allófaszjóska próbálta megmenteni, felhívott mindenkit a belvárosi 160 m2-es egy légterű cellájába (hátha pár hét múlva főlófaszjóska leszek - gondolta, csak azzal nem számolt szegény, hogy a többiek még a keresztnevét sem tudják). A nagy emberek berohadtak a terasz sarkában lévő fehér kanapékra, a közepes arcok kiitták a teljes bárszekrényt, ők 8-an mentek le egy diszkóba, aminek a nevére már sajnos nem emlékeznek. Alpári stílusban mentek rá az összes nőre, akit megláttak, csak azért nem picsázták el őket, mert egyikük ismerte a kidobó egyik haverját, így megúszták azzal, hogy eltaxiztatták őket egy közeli kuplerájba. Vasárnap reggel ébredtek 6-an két ágyban zokniban és nyakkendőben. Köszönés nélkül ment mindegyik haza.

Közben a nagyfőnökök üveges szemmel bámulták a Gellérthegyet, amikor az egyikük kitalálta, hogy ha kicsit rászívnak, talán jobb lesz. Így lett összeokádva az összes cserepes pálma a teraszon. A legnagyobb lúzerek a házigazda vezetésével a zsír új projektoron videokaraokézták a Losing my Religiont.