-Ez a BKV egy vicc. 300 forintos buszjegy? Ennyiért Berlinben meg Bécsben apám tudod, milyen szolgáltatást kapsz? Hajszálpontos csatlakozások, tiszta szerelvények, udvarias sofőrök meg ellenőrök, ezzel szemben itthon meg köszönni nem tudó, nyolc általánost végzett kétajtós szekrények. És ezt mutogatjuk a turistáknak. A bunkókat meg a hajléktalanokat. Meg ott nem szokás az utcán hugyozni, mint itthon.

-Én meg is mondtam: mindig vettem bérletet, de a múltkori óta nem. Ilyet nem látott a világ, hogy a sok bliccelő, csöves meg nyugger ingyen hobbiutazik, engem meg egy lejárt matrica miatt megbüntetnek. És ezért fizettem havi többezer forintot, Bécsben ebből hetekig világszínvonalon utazhattam.

-Londonról nem is beszélve. Egy ott dolgozó haverom mesélte, hogy kétszer annyi metróvonaluk van, mint nekünk villamosjárat. És mi ezt a negyediket is mióta építjük már. Lassan már a piros metró rekordját is megdöntjük. Inkább próbálnák a felszíni közlekedést javítani - így meg csodálkoznak, ha mindenki autóba száll inkább.

-Öcsémfacsiga. Itt, Abszurdisztánban már semmin se lepődöm meg, ennyi bunkót, komolyan. Leesik egy kis eső a városban, és megőrülnek az emberek. Ezeknek tényleg elment az esze. Mindenki büdös, tolakszik, a közlekedési morálról meg ne is beszéljünk. Index nélkül kivág, bevág, meg se köszöni, a parkolásról meg kisregényt lehetne írni.

-Jól mondod, öreg harcos. Azért van ez így, mert ez a Balkán, bármennyire is fáj. A Külső Bécsi úton - érted, a Lajtán túl - tudod, mi történik egy koccanáskor? Kiszáll a két vezető, kezet fognak, névjegykártyát cserélnek, és igazi úriemberek módjára megállapodnak! Itthon? Anyázás, köpködés, rendőr nélkül sosem egyeznek meg.

-Ne is mondd, Bécs és Budapest? Bécsben rend van, tisztaság, semmi graffiti, semmi kutyaszar, itt Demszkigrádban? De tudod, mit mondok? Úgy kell a pestieknek, ők szavazták meg már hanyadszorra újra. És itt kell élnem ezen a lepratelepen. Ne is beszéljünk róla. Nyugaton bármikor beülhetsz egy kávéra akárhova, nem akarnak lehúzni, megvágni, kedvesen köszönnek, és a csapvíz mindenhol jár, és mosolyogva szolgálnak ki, ha mást nem is kérsz! Itthon pedig? Ha félóránként nem rendelsz egy újabb mentes vizet, a pincér szinte leköp.

Leégett a pofámról a bőr, mesélték, amikor nyolcankilencben a Mariahilferstraßén mindenhova ki volt írva, hogy Magyar, ne lopj! Cigányoknak néznek minket, egy kalap alá vesznek minket a jugókkal - lássuk be, joggal. A schönbrunni kastély tavából is magyarok fogták ki és sütötték meg helyben a hattyúkat.  Meg amíg ilyenek ülnek ott fönt (mutogat), már ha érted, mire gondolok.

-De nem kell ám messzire menni: nézd csak meg, a szlovákok, románok, mind leköröztek már minket! Pozsonyból egy élettel teli, fiatalos, pezsgő város lett, szerethető, élhető hely. Bukarestben pedig gombamódra nőnek ki az új irodakomplexumok a földből, kezdi visszanyerni a háború előtti Kelet Párizsa titulust, nem ok nélkül. És tudod, miért? Mert dolgosabbak, összetartóbbak! Mert itthon mi megy? Csak a széthúzás, megosztás, árokásás: két magyar, három vélemény. Mi csak sírunk, hogy magyarüldözés, magyarverés? Tudod mit? Megérdemeljük, gyáva népnek nincs hazája! Az ottani politikusok pedig legalább a hazájuk érdekét képviselik.

-Tudod, miért van ez? Az elbutítás miatt, azért. Győzikesó, Mónikasó, tévé meg média. Régen az emberek könyvtárba jártak, kávéházakba beszélgetni, nagyritkán moziba, és folyóiratokat, napilapokat olvastak. Ma meg marad a tévé. Azt mondják, válság van meg szegénység? Röhögnöm kell. A Média Márkban is úgy viszik a plazmatévét, mintha nem lenne holnap.

-Persze, a hárommillió rokkantnyugdíjas országa. Mutyizás, számlagyárak, zsebre dolgozás, korrupció. Alagút az Alföldre, völgyhíd a pusztára.

-Ne is beszéljünk róla, inkább igyunk. Gabikám! Még egy kör barackot, légy' oly bátyám!