Andrásunk áprilisi összeállítása a teafogyasztókról olyan reakciókat váltott ki, hogy csak pislogtunk, ráadásul rengeteg új olvasót (és szerzőt!) is szereztünk a Modorosnak.

Határtalan lelkesedéssel osztom meg hát veletek András immáron második vendégposztját - a cerberusokról.

Még sok munka és ötlet pihen a postafiókunkban - nem veszett el semmi, csak sajnos eltart több hétig, mire bármivel érdemben tudunk foglalkozni. Ezer bocs meg egy anyamedve, azért ne haragudjon meg senki nagyon.

Helló-halló, elektor-kalandor!

Teázós levélkém után ígértem, hogy lesz újabb, ha összefogom szállongó gondolataim. Közben úgy alakult, hogy a munkahelyemen néhány nap alatt olyan erős benyomások értek, amiktől egyből billentyűzetet ragadtam. Fogadjátok hát szeretettel a modoros portást.

---

A modoros portás általában nyugdíj előtt álló vagy nyugdíjas személy. Jobb esetben egyenruhát viselnek (ami akár öltöny is lehet), rosszabb esetben az otthon előásott, ’90-es évek elején vett buszsofőr-kék zakót veszik magukra. Szeretik kedélyesen köszönteni a betérőket, miközben pár jó szóval kedveskednek, viccelődnek. Mivel szinte kizárólag munkásőrök voltak a gengszterváltás előtt, szeretnek mindenkiről mindent tudni – sokszor egy saját füzetben is vezetik, ki mikor jött, kihez érkezett, melyik parkolóba állt be, mikor távozik, stb. –, a jelentést csak azért nem küldik el, mert már nincs kinek.

 

Tipikus mondataik érkezéskor:

- Ej, de korán kezdenek ma!
- Újabb nap… de már nincs sok hétvégéig!
- Látom, a munka nem állhat meg.

…és távozáskor:

- Uram, maradjon még egy kicsit, és akkor holnap nem kell bejönni. – ez főleg túlórázáskor fordul elő.
- Nahát, csak nem volt elég mára?
- Na, már végzett is? Hisz csak most jött! – ezt mondjuk este 7 körül.

 

Mivel az ember fia nem akar bunkó lenni, eleinte még udvariasan válaszol, de ez csak olaj a tűzre: a portás elkönyveli, mint jó embert, és onnan vége mindennek.

Azért a modoros portásból is ki lehet hozni a vadállatot. Ez leginkább úgy sikerül, ha egyszer vagy – horrible dictu – többször vétünk a tényleges, vagy a pusztán fantáziájukban levő házirend ellen. Ekkor (valószínűleg szintén a munkásőri múltnak köszönhetően) előbújik belőlük a kioktató hangnem és a helyi rendész, aki úgy érzi, csak őrajta áll az irodaház üdvözülése. Ha felizgattuk, ne csodálkozzunk, hogy néha elveszik a posta, vagy beparkolnak a helyünkre.

 

Üdv.

András

Hangosan fel kellett nyihognom, mert habár korábban több évig nem is, most  pár hete rögtön elkezdett a mi házi portásunk is modoroskodni - talán ő is olvas minket?

Egy héten át tartó, rendszeres éjfél utáni hazamentelnél (havi záráskor):

-Sok melótok van nagyon? Na mik a hírek? Jönnek az írek?

Tovább nem is rabolom az időtöket, mindenkinek kellemes tanulást a hétvégére!

Ja, és hamarosan odapörkölünk... de erre még visszatérünk. Mindenki Tardára!

Köszöntem! ;-)