Másnéven A havernőd idegesítő pasija - reagálva a legutóbbi olvasói levélre, vagyis a nemek ádáz harcának margójára.
A beküldő bloggerína, HRita jellemzését átolvasva tényleg csak remélni tudjuk, hogy az itt felvázolt férfifajtát egy személyben nem ismerte.
Az előző bejegyzésen felbuzdulva határoztam el, hogy kiállok nőtársaim mellett, és a nagyközönség elé tárom, merről is fúj a szél. Jelen irományban a garasoskodó, atyáskodó, elnyomó férfiakon szeretnék revansot venni, akik oly sok nő életét megkeserítették már.
Az őszinteséget megvallva elég merész vállalkozás ez részemről, de remélem a poszt elolvasása után mindannyian átlátunk majd a szitán.
Külső jegyei: Mivel huszonéves korában készen áll a családalapításra, ezt kötelességének érzi fizikai megvalósulásában is egyértelműsíteni. Már az érettségi tablófotóján is nagy műgonddal fésüli rá a kopasz részekre a direkt álcázás céljából hosszabbra hagyott hajat, ugyanakkor mellszőrzete még a nyakig begombolt fehér ingből is kikandikál, vagy ha nem, úgy rendezi el, hogy kikandikáljon. Ezen jelenség ugyebár a tesztoszteron-szinttel hozható összefüggésbe, és az neki igen magas, ergo alkalmas a gyermeknemzésre. Huszonöt éves korára megemberesedik, tekintélyes sörhasra tesz szert, mert az olyan férfias, és száz kiló alatt nem férfi a férfi. Előszeretettel növeszt bajuszt és/vagy szakállat, de ha már elérte a kívánt hosszúságot, elhanyagolja, mert ő férfi, és milyen buzis dolog a külsővel foglalkozni.
Felbukkanási helyei: Mivel elsődleges és kizárólagos célja az erőfitogtatás, az utódnemzés és a kiszemelt nő uralom alá hajtása, sem koncerteken (fölösleges pénzkidobás), sem kiállításokon (fölösleges pénzkidobás és még böffenteni sem lehet egy jót) nem fogunk vele találkozni. Viszont focimeccseken annál inkább, de véletlenül sem játékosként, mert az ő hiúságát sértené, ha egyfolytában őt néznék, ahogy izzadtan lohol a labda után. Az egész meccset végigüvölti olcsó sörrel a kezében és műszálas Fradi-sállal a nyakában, majd mint aki jól végezte dolgát, hazamegy, és megnézi a már egyszer élőben végigszurkolt meccs összefoglalóját egy újabb serrel leöblítve kopogósra száradt torkát. Ha épp nem társadalmi életet él, akkor bizonyára az interneten lóg, pornót néz vagy virtuális Kérdezz-felelek típusú játékkal üti el az időt. A helyes válasznak természetesen a gugliban néz utána, majd a chat-ablakban fitogtatja nem létező tudását és jópofizik a női csapattagok előtt. Ha sikerül humorával a kiszemelt nőt levennie a lábáról, elkéri az msn-címét, és betartva a dzsentlmenség összes szabályát, visszafogottan, finoman adagolt bókfüzérekkel tör a cél felé.
Az első randevú: Miután msn-en megnyugtatja a leányzót, hogy nem fog visszaélni a helyzettel, és ő afféle régi vágású srác, kijelöli a randi időpontját (16.08-ra ér be a távolsági busz) és helyét (buszállomás). A nagy találkozás alkalmával a „Szia, örülök, hogy végre találkoztunk, és szebb vagy, mint a fényképeken” helyett a régi vágású srác lesmárolja a lányt, majd az egész napot sétával és smárolással töltik a városban. Erődemonstrátor utóbb nosztalgikus hangulatában bevallja a leánynak, hogy az első találkára egy fillért sem vitt magával, és ha a lány be akart volna ülni valahová, ő azonmód faképnél hagyta volna, mert pénzéhes nő nem való feleségnek. A következő randevúra megkéri a kiszemeltet, hogy süssön neki finom házipogácsát, majd ő visz málnaszörpöt. Későbbi alkalommal ugyancsak inkább valami jó házit enne, de most a jövendőbeli kicsit jobban süsse át a sós aprósüteményt.
Együvé tartozás a smasszerral – ahogy a külvilág látja: A bemutatkozáskor anyukát mezőn szedett gazzal/parkból lopott tulipánnal lepi meg, és szabadkozik, hogy a virágboltban nem talált a háziasszonyhoz és a találkozás nagyszerűségéhez méltó virágot. A madárkás porcelántálra tett süteményből jóízűen falatozik, s felelősségteljes arccal beszél komoly szándékairól a nősülés és utódvállalás terén. Az apával férfias dolgokról tárgyalnak egy pohár küvé mellett: a világ folyásáról, a politikai és gazdasági helyzetről, autókról és motorokról. Búcsúzáskor kezet csókol a leendő anyósnak, majd mikor a lány kikíséri az ajtón, utóbbit lesmárolja és végigtaperolja.
Együvé tartozás a smasszerral – a színfalak mögött: Már a kezdet kezdetén tiszta vizet önt a pohárba: reméli, hogy rajta kívül más férfival még nem volt dolga jövendőbelijének és szívből ajánlja, hogy ezután se legyen. Kijelenti, hogy ő olyan, amilyen, és így kell elfogadni: nem jár színházba, koncertekre vagy bármi olyan helyre, ahol tudását pallérozhatná, gyűlöli a verseket, nem érti Ady Endrét és nyavalygásait, és olvasni is utál, ugyanakkor az ingyenes Auchan szórólapba bele-belelapozgat trónolás közben. Mindezek ellenére ő tűzbe tenné a kezét a szeretett lányért, és vért izzadva keresi meg a napi betevőt.Ha hosszas szervezőmunkát követően kirándulni mennek, valószínűleg a túra háromnegyedét a vonaton töltik, és már felszálláskor nekilát a téliszalámis zsemlének csípős piros arannyal. Csak üres flakonokat visznek magukkal, mert úgyis lesz útközben kút (nem lesz), ahol megtölthetik friss falusi vízzel az üvegeket.
Sose engedi, hogy a lány elkódorogjon, így mindig, minden helyzetben szorosan fogja a kezét, és azt sem engedi, hogy elkanászodjon, ezért ha szerencsétlen nő bulizni megy (szigorúan csak csajbuli keretében), az alfahím félóránként rácsörög, hogy leendő feleség hívja vissza, (hiszen az ő percdíjai kedvezőbbek, és sok kicsi sokra megy), mert muszáj tudnia, nincs-e valami baj, és nem találja a parizert a hűtőben.
Az ágyban is mindennek megadja a módját. Az aktus előtt nagyvonalúan megengedi, hogy párja csak reggel mosogasson el, lefürdik, adott esetben megborotválkozik, majd andalító zenét rak be, Celine Diont, Enyát vagy Roxette-et, huncutabb napjain Bryan Adamst és Rod Stewartot. Ha nem úgy sül el a dolog, ahogy eltervezte, magába roskad, és a nőnek napokig kell bizonygatnia, hogy Casanova hozzá képest egy eunuch, és még soha senkivel nem volt ennyire jó, és minden csak az ő hibája, és többé biztos nem fordul elő (előfordul).
Ha ideális férjjelöltnek sikerül túllépnie a lelki válságon, újra a régi önmaga lesz, a korrekt, megbízható férfi, aki a nő támasza, mentsvára és védelmezője, és akire minden körülmények között lehet számítani. Ő az, aki majd megtanítja a kölköket biciklizni, aki nyaranta leviszi őket a Balcsira egy napra, és még lángost is vesz nekik, de csak simát, mert tejfölt és sajtot otthonról hoz.Rendíthetetlenül hisz magában és abban, hogy csak jóravaló, házias, tüchtig feleséggel, szeretnivaló porontyokkal és nagycsaládos kedvezményre jogosító törzsvásárlói kártyával lehet kerek a világ.
Mit is mondhatnék? Egy része teljesen normális, a többi remélem, játékosan túlzó. Máskülönben beteg :-))
Még mindig le vagyok döbbenve.
Nyelvész Józsi · http://szleng.blog.hu/ 2009.08.17. 13:19:13
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.08.17. 13:20:33
cd-r 2009.08.17. 13:47:39
kardinálispinty 2009.08.17. 13:48:17
amúgy meg, ugyanazt mondom, mint a csajos posztnál: az első jelre kirúgni a francba.
kardinálispinty 2009.08.17. 13:57:51
nem tudom, lehet, hogy valaki a birtokviszonyát fejezi ezzel ki, de mi a barátnőmmel 8 év után is kézenfogva járunk az utcán is, de akkor is, ha senki nem látja, mert szeretjük fogni egymás kezét... hát nem tudom, ez biztos gáz:)
vzs 2009.08.17. 14:14:18
kardinálispinty 2009.08.17. 14:16:52
IndaMuncher 2009.08.17. 14:27:22
Amúgy meg amit korábban írtál mi a faszért lenne mások szerint gáz a kézenfogás? Ehhez a típushoz ez csak egy plusz hozzátartozó elem, attól függetlenül meg teljesen oké, bár van aki nem szereti. Birtokviszony, vagy sem. (nem az normális esetben)
Nem tudom miért vesznek magukra egy-egy kiragadott részt a posztból egyes emberek.
vzs 2009.08.17. 14:27:49
-d(-_-)b- 2009.08.17. 14:29:27
- hogy nem szórja a pénzt?
- hogy letaperolja a csajt?
- hogy jó viszonya van apóssal-anyóssal?
- hogy megfürdik keksz előtt?
- stb?
Ha annyi lenne a leírás, hogy sóher, nem jár szórakozni és állati féltékeny, akkor azt mondanám, hogy oké, ez tényleg gáz (bár pl. a mediterrán férfiak 99%-át jellemzi).
Ha a kedves leányzó önálló és független akar lenni, akkor menjen el menedzserpicsának, aki 40évesen is a macskájával lakik.
Capt. Lameter 2009.08.17. 14:32:04
A fenti eset, nehezítve lehet egy-egy alkalmankénti pofánvágással, egyrész a "rend kedvéért" másrészt a nőnek is jó tudni, "hogy szereti még".
IndaMuncher 2009.08.17. 14:32:39
indapasssucks 2009.08.17. 14:33:29
kardinálispinty 2009.08.17. 14:33:51
VonBraun 2009.08.17. 14:35:53
kardinálispinty 2009.08.17. 14:36:06
VonBraun 2009.08.17. 14:36:26
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.17. 14:37:33
-d(-_-)b- 2009.08.17. 14:38:53
Persze értettem a cikk fő mondanivalóját, és hogy kikről is szól, a kritikám csak annyi, hogy alapvetően jó tulajdonságokat is negatívumként ad elő.
3-4 év házasság után meg a párok többsége ilyen lesz, és nem csak a pasi.
Egy másik érdekes nézőpont, ha újraolvassuk a cikket, de felcseréljük a férfi-női szereplőket. Na, egy olyan barátnőhöz hány pasinak fűlne a foga? :)
-d(-_-)b- 2009.08.17. 14:42:13
kardinálispinty 2009.08.17. 14:44:26
-d(-_-)b- 2009.08.17. 14:46:25
Balance Of Power 2009.08.17. 14:49:10
@-d(-_-)b-: "a parok tobbsege"? Hat, remelem, nem.
kardinálispinty 2009.08.17. 14:51:04
-d(-_-)b- 2009.08.17. 14:51:30
-d(-_-)b- 2009.08.17. 14:54:06
zzzza 2009.08.17. 14:54:20
Az Exemre a fenti leírás 90 %-ban passzol (a szex a kivétel, az baromi jó volt).
Kiegészíteném még a következőkkel:
-ha, vmi nem úgy van ahogy ő szeretné, (mégha a helyzetről a társa nem is tehet) egy bunkó vadállattá válik (rángat, üvölt,). Pl: egy veszekedése alkalmával (jelzem, én végig félelemtől reszketve kusban vártam, hogy befejezze) a Margithídon kishíján a kocsik elé lökött.
- úgy fényezi magát társaságban, hogy nőnemű társát alázza.
- mivel a bnője 4 év alatt eltudja végezni a főiskolát, és van normális állása, márcsak karrierista picsa lehet.
De ugyanakkor elvárná, hogy a bnője egyedül vegyen fel a lakáshitelt és még pluszba el is tartsa.
Szerencsére az ilyen hímek könnyen felismerhetőek... Aki egyszer megszívta, menekül tőlük.
A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.08.17. 15:04:19
off
kézcsókom, kedves HRita:)
...és ezt az írásomat ajánlom becses figyelmébe:
szerelemliget.blog.hu/2009/08/06/hannibal_lektur_noidealok
(...már hogy a B verzióra utalva...:)
on
és az ilyen később borzalmas após lesz...
2009.08.17. 15:05:30
húha...:)
milyen frisztrációdat vetíted ki szegény jókereső iskolázott lányokra (=menedzserpicsák)???:))
nem kellettél egynek és kirúgott 9 hónap után?:))
2009.08.17. 15:07:19
Penya666 2009.08.17. 15:08:16
kardinálispinty 2009.08.17. 15:09:35
hogy modoros mondást dobjak ide be: a panda sem szaporodik fogságban (remélem beleillik a gyűjteménybe, tibi:)
2009.08.17. 15:09:46
Az is megérne egy blogot, hogy az ilyen pasiból milyen családapa lesz. :))
kardinálispinty 2009.08.17. 15:21:21
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.17. 15:22:18
Megtestesült sztereotípia, sörhas, atléta, bajusz, kopaszodás, meccs, sör.
Panellakás igénytelen szekrénysorral, DE gyönyörű bárpult a nappaliban, hifi, lemezgyűjtemény, a klozet pedig playboyos és cica magazinos poszterekkel tapétázott. Pár újság is ott pihen készenlétben az újságtartóban. A gyerekek is biztos értékelik :))
Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.08.17. 15:25:15
A típus egyébként tökéletes leírását kaptuk, gratu posztolónak.
greggrant 2009.08.17. 15:25:43
Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.08.17. 15:27:38
Balance Of Power 2009.08.17. 15:28:39
@kardinálispinty: Ezzel egyetertek, de ott a dilemma, hogy "menedzserpicsaval" kurva nehez egyuttelni, csaladcentrikussal meg unalmas. Persze van kozeputas versenyzo is, de nem tul sok ;))))
lárvalányhaj 2009.08.17. 15:28:43
Nyilván -d(-_-)b- kommentelőnek nem sikerült kijárnia a főiskolát, a fizetése ötszámjegyű, és befrusztrálta, hogy a a csaja meg nem így volt ezzel :P
ostapbender 2009.08.17. 15:29:49
lárvalányhaj 2009.08.17. 15:29:54
Ha 8 éve együtt élsz valakivel, az tkp. házasság, csak papír nélkül.
Balance Of Power 2009.08.17. 15:30:04
Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.08.17. 15:30:11
paranoid T.R. marcipan 2009.08.17. 15:31:26
lehet menedzserpicsának látszom, azért kerülnek. tartsák meg a jó szokásukat.
Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.08.17. 15:31:47
-d(-_-)b- 2009.08.17. 15:32:06
-d(-_-)b- 2009.08.17. 15:33:03
@lárvalányhaj:
Nem jött be, menedzserpicsák. :P
lárvalányhaj 2009.08.17. 15:33:19
a pasinak súlyos kisebbségi komplexusa volt, és úgy gondolta, hogy macsóvonalon kompenzál. legalábbis a mások előtt bealázás és az ordítozás erre utal.
kardinálispinty 2009.08.17. 15:35:23
kardinálispinty 2009.08.17. 15:38:11
és izgalommal várok egy tanáros posztot (ha én írnám meg, inkább dühös lenne és sértő a tanárokra, mint gúnyos jellemrajz:)
bébarabás 2009.08.17. 15:39:53
kardinálispinty 2009.08.17. 15:39:56
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.08.17. 15:41:54
és durva látni, hogy egyesek (szerencsére immár kisebbség) szerint az önálló nő automatikusan egyenlő a menedzserpicsával.
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.17. 15:43:01
@bébarabás: bár pont nem a Fradi a kedvenc csapatom, a szurkolók leminősítését kikérjük magunknak. Kivéve persze, ha csak vicceltél.
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.17. 15:43:56
"Már bocs, de konkrétan mi a baj a fent leírt pasival?" Háát, ha ez nem derült ki a többezer leütött karakterből, akkor én kérem a felmondásomat:)
@kardinálispinty:
Nem a kézfogással magával van a probléma, hanem az állandó, satuszerű megvalósítással, és azzal, hogy még David Copperfield se tudna kiszabadulni belőle.
lárvalányhaj 2009.08.17. 15:44:03
én nem a versenyszférában dolgozom.
lárvalányhaj 2009.08.17. 15:44:34
jajólvanakkor :)
paranoid T.R. marcipan 2009.08.17. 15:45:40
-d(-_-)b- 2009.08.17. 15:46:32
-d(-_-)b- 2009.08.17. 15:47:39
-d(-_-)b- 2009.08.17. 14:38:53
"Persze értettem a cikk fő mondanivalóját, és hogy kikről is szól, a kritikám csak annyi, hogy alapvetően jó tulajdonságokat is negatívumként ad elő."
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.08.17. 15:48:29
akkor ezt biztosan nem is te írtad, hanem a menedzserpicsázó alakváltó manó.
bébarabás 2009.08.17. 15:48:53
CsigaBige 2009.08.17. 15:49:14
lárvalányhaj 2009.08.17. 15:49:48
Amikor üdvözlés helyett lesmárolt a buszmegállóban, akkor kellett volna elszaladnod...
A spúrság pedig roppant elítélendő vonás.
De ha jobban belegondolok, ezek még annyira nem is ijesztő vonások, inkább a szakadék igénytelenséggel van a baj, ami a pasast jellemzi.
tárhejj · http://atarhely.hu 2009.08.17. 15:50:12
Mitya Ivanov 2009.08.17. 15:51:30
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.17. 15:52:31
Meccsen sörrel hőbörögni jó dolog.
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.17. 15:52:58
kardinálispinty 2009.08.17. 15:55:11
kardinálispinty 2009.08.17. 15:56:14
hejj, ez aztán a klasszikus séró:)
2009.08.17. 15:56:20
Azt hagjuk is, hogy milyen lelkinyomorult gyerekeket nevelnek fel aztán ezek a típusú "férfiállatok"...:))
Mert ugye a tudatalattijukba aztán szépen ez a férfi és apakép fészkeli bele magát, és ha tetszik, ha nem, maguk is ilyenek lesznek.
Halmozottan hátrányos helyzetben anyunak kinyílik 20 év után a csipája és lenyomja aput, aki aztán bánatában, hogy már nem férfi cső alkesz lesz élete végéig és májzsugorban fog meghalni.:))
-d(-_-)b- 2009.08.17. 15:57:25
Persze általánosítok, és "perszeminthaapasiknemilyeneklennének" meg stb.
2009.08.17. 15:59:20
A pasikrém olyan mint a csajautó.:))
"Cucc-ipar" keltette szükséglet.
Pedig régen sejj de jól tudták a nők a Wartburgot is hajtani...:)))
kardinálispinty 2009.08.17. 15:59:45
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.17. 16:00:29
Azért öntsünk tiszta vizet a pohárba:) az itt elétek tárt hím tag (=hímtag) nem (100%-osan) az én exem, akin most a sok sérelem miatt így állok bosszút. De persze _van ott még, ahonnan ez jött_
kardinálispinty 2009.08.17. 16:01:03
mondjuk sima mezei nivea tökéletes pasiarckrém:)
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.17. 16:04:01
"Meccsen sörrel hőbörögni jó dolog." Einverstanden
Aktuális barátnőt focimeccsre akarata ellenére elcipelni+Meccsen sörrel hőbörögni jó dolog. Nicht einverstanden
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.17. 16:04:48
kardinálispinty 2009.08.17. 16:08:19
2009.08.17. 16:08:47
Azzal van a bajom, hogy általánosítanak a menedzserpicsákkal kapcsolatban.
Mindenkinek megvan a maga igazsága és a maga nyomora, amit a kapcsolatok terén bír prezentálni.
Azt is nagyra értékelem, ha valakinek a család az életcélja és abban teljesedik ki.
Nincs jó vagy rossz életút.
Ezt unom halálosan. Hogy az menedzserpicsás, az majd' mindenki szemében rossz.
Ez is csak egy lehetséges út. De az esetek 98%-ában csak éppen most egyedülálló, iskolázott és biztos egzisztenciával rendelkező lányokról beszélünk, akik neadjisten válogatni mernek a pasik között.
Egyébként pedig az én köryezetemben főleg szar kapcsolatból kilépni puhapöcs pasikkal van tele a padlás, az mennyivel jobb???
2009.08.17. 16:11:20
jaaaa, aszittem ilyen very trendi pasikrémed van.:))
majd egyszer próbáld ki a gyógyszertárban kevert 200 ft-osat is. attú se fog kiszárarni a pofád...:)))
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.17. 16:13:42
@Traktorka: engem azért sokszor elszórakoztatnak ezek a pókok. Inkább egy atlétás-köpcös fater, mint egy versenytáncos :)
@HRita: én ilyet még nem láttam. Olyat viszont igen, hogy a lányok akarnak és szeretnek meccsre járni :) A szalszaklubbal ellentétben itt néha még össze is kukáznak valami sportosabb testű huligánt :-D
2009.08.17. 16:19:52
Szalszaklub: sose értettem miért járnak a magyar fiatalok szalsázni. (Erről egy blog?:)))))
A: a salsa nem a kezdők tánca
B: a latin zenétől fél óra után kihullik minden egészséges magyar ember haja.:)))
C: akkor már inkább valami jó kis swing/jive/mittudomén. valami tökös tánc.:))
kardinálispinty 2009.08.17. 16:22:03
N.Zoli 2009.08.17. 16:24:29
kardinálispinty 2009.08.17. 16:25:01
mérnökök rulez (bár sztem nekünk is van egy szatyor modorosságunk, gondolom... mérnöktanároknak hatványozottan:)
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.08.17. 16:25:13
Tolerancia...
paranoid T.R. marcipan 2009.08.17. 16:33:37
@Rékuc: egy csomószor igazad van, de a sztereotípiák ellen harcolni könnyebb humorral és öniróniával:)
N.Zoli 2009.08.17. 16:33:53
2009.08.17. 16:34:29
Alapból az a meglátásom, hogy mindenkit az frusztrál egy másik emberben, ami őbeleőle hiányzik. Amikor elkezdik szidni a menedzserpicsákat, akkor előszeretettel kezdek találgatni, hogy "na vajon Dzsoni, neked ezzel kapcsolatban milyen frusztrációd van?"
A: utálja, ha egy nő nem tőle függ és van rendes megélhetése (=még a végén akármikor lelép, vazze)
B. nincs önbizalma hogy megszerezzen egy 33 évesen is bombanőt
C intellektuális bajai vannak, nevezetesen, asszony simán lenyomja agyban, és hát fáj az nekünk, ha az asszony okosabb nálunk.
D. irigyli tőlük, hogy be merik vállalni az egyedüllétet cserébe még van esélyük a boldog kapcsolatra valaha.
valami ilyesmit gondolok...:))
2009.08.17. 16:36:47
írtam egy regény és elveszett...:((
2009.08.17. 16:38:37
kardinálispinty 2009.08.17. 16:40:08
nothing.at.all (törölt) 2009.08.17. 16:41:07
2009.08.17. 16:42:00
Ernoke 2009.08.17. 16:44:13
a 30-as évei elején azon szenved, hogy a barátai többsége már elvált, neki pedig még mindig nem jött össze az esküvő sem... ha egy szép, vagány nővel van együtt egy darabig, annak fél év után megkéri a kezét, aztán szenved a kikosarazás miatt. aztán ha végre rátalál a szelíd-szolid virágszálra, elkezdi a vagányabb volt barátnőket keresni, merthogy "ikszipszilonkának ezt nem lehet mondani, ő túlérzékeny", "ikszipszilonkával ezt nem lehet megnézni, mert megrémülne tőle". egy idő után aztán felbukkan szexpartnert keresni valamilyen internetes társkeresőn, nyilván mert a szelídszolid kislánnyal azt sem lehet úgy, ahogy ő azt elképzelné...
kardinálispinty 2009.08.17. 16:48:02
Ernoke 2009.08.17. 16:49:42
kardinálispinty 2009.08.17. 16:54:29
bár erről lehet, a csajokat kellene megkérdezni...
paranoid T.R. marcipan 2009.08.17. 16:56:56
pause 2009.08.17. 16:57:53
és ne keverjétek a gyermeket szült nőt az ősanyával
jöjjetek le az általánosítás középszerü síkjáról
(én kurvára próbálok,mindig visszafogom magam,de attól félek hogy skizofrén leszek:) )
Ernoke 2009.08.17. 17:05:10
forumuser 2009.08.17. 17:08:26
Eh, tudtam, hogy ebből szinglipicsázás lesz... Ezek szerint akinek nem jön be a fenti férfitípus, az kielégítetlen szinglipicsa? Nem hinném.
"- hogy megfürdik keksz előtt?"
A "gond" nem az, hogy megfürdik, mert az udvarias gesztus, hanem hogy csak akkor tesz ilyen gesztust, amikor szexelni akar (tudod, mint a nő, aki otthonkában járkál, de amikor - havonta egyszer - el akarja csábítani az embert, akkor szőrtelenítés, gyertyafény, de csak akkor...)
Aztán a kulturálatlanság, a birtoklási vágy meg a túlfejlett önbizalom (önteltség a nagy semmire) ésatöbbi. Bár elismerem, van olyan nő, akinek ez a férfiasság netovábbja, azért mégsem gondolnám, hogy aki szerint nem az, maga valamiféle rusnya, karrierista vénlánypalánta.
cd-r 2009.08.17. 17:16:16
(nyugi, viccelek)
lárvalányhaj 2009.08.17. 17:29:07
Meg még az is benne van, hogy az önálló csajok öntudatosabbak, és nem hagyják, hogy a Teremtés Koronája ugyanúgy lábtörlőnek használja őket, mint a nemfüggetlen-nemönállókat, hanem az első smasszeroid húzásnál kihajítják őket.
Amit te írtál, azt én is meg tudom erősíteni. A férfiak egy bizonyos, kisebbségi komplexusokkal küzdő hányada nem tudja elviselni, ha a nőnek önálló életcéljai is vannak, mert félnek, hogy a nő ne adj' isten lenyomja őket a karrier terén. Ha meg a nő esetleg okosabb náluk, azt meg pláne nem bírják ki ép ésszel.
lárvalányhaj 2009.08.17. 17:40:05
El Topo (Sgt. Elias) 2009.08.17. 17:48:46
Lassan azt a következtetést vagyok kénytelen levonni, hogy a társadalom (de legalábbis a bloggertársadalom) VAGY bőcsészekből és hasonszőrűekből, VAGY excellgyárakban dolgozó tanárszakosokból és menő vállalkozókból tevődik össze. Röptében megszólják a legyet is.
Gyerekek, nézzetek ki az ablakon néha és csudákat fogok látni!
Egy csomó ember(!!!) rója az utcákat, akik kamionosok, villamost vezetnek, meg esztergálják a vasat, meg hasonló tevékenységekkel ütik el Istenke szent napját.
És olyan, hogy az ember végigdolgozza a napot a konverter mellett, aztán lezuhanyozik és élete (többnyire óvónő) párjával ellejtenek a bolsojba megnézni egy balettot, többnyire csak Zsdánov et. szocreál lázálmaiban van.
Most persze lehet azzal jönni, hogy miért nem törekedett az ilető? Persze, lehetne ám mindenki progmat huszár, csak akkor ki a rosseb lene a meleghengerműben? (utóbbi nem egy buzibár, mielőtt még...)
Slip_21 2009.08.17. 17:57:33
Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.08.17. 18:01:40
:D :D :)
Ezek amúgy kiváló célpiacai a motorkerékpár kereskedőknek, melyeket sokhavi részletre vásárolnak meg és kizárólag nagyon verőfényes hétvégéken vesznek elő. Iszonyú szarul motoroznak, de legalább lassan, mert akkor látszik a motor!
flymazs (törölt) 2009.08.17. 18:04:57
El Topo (Sgt. Elias) 2009.08.17. 18:09:28
Vége a szigetnek, felderítő?:)
cd-r 2009.08.17. 18:09:47
El Topo (Sgt. Elias) 2009.08.17. 18:11:00
Na ja!
Csak nem árt tudatában lenni ennek.
flymazs (törölt) 2009.08.17. 18:12:12
flymazs (törölt) 2009.08.17. 18:18:18
fucksatan · http://gubafan.atw.hu/ 2009.08.17. 18:27:52
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.17. 18:45:15
@kardinálispinty: "A posztban leírt figura elsősorban és mindenekfelett igénytelen, másodsorban közönséges, haramdrészt pedig - és ez a kulcs sztem - fantáziátlan."
Stimmel.
@flymazs: "ezek a jó tulajdonságok azért negatívumként tűnnek fel a posztban, mert nem természetes viselkedés nála, hanem erőltetett megfelelni vágyásból fakad. Olyan mesterkélt lesz emiatt."
Ez is.
Különben pedig egyáltalán nem kell komolyan venni ezeket a dolgokat, főleg a tipizálást, aki így olvassa a bejegyzéseket, az _ha nem haragítom meg vele_, fusson neki még egyszer, és próbálja meg kicsit lazábban. Én magamról is tudnék egy olyan modoros posztot írni, hogy a manieristák könnyei patakokban folynának.
Milisztár 2009.08.17. 18:47:49
de valahogy itt túlságosan össze volt gereblyézve minden szarság. Én inkább rosszmájúnak, mint szellemesen ironizálónak találtam az írást.
espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.08.17. 19:01:08
flymazs (törölt) 2009.08.17. 19:17:20
Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.08.17. 19:22:23
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.17. 19:25:17
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.17. 19:29:39
@espadazo: A szerző (és még sokan mások) bedőlt egy ilyennek, de nem haragszik egy férfira sem. Sőt! Legfeljebb bizonyos fajtájukat messze elkerüli...
Krisztinca · http://krisztinca.blog.hu/ 2009.08.17. 19:34:35
strohmann 2009.08.17. 20:00:26
"@flymazs: "ezek a jó tulajdonságok azért negatívumként tűnnek fel a posztban, mert nem természetes viselkedés nála, hanem erőltetett megfelelni vágyásból fakad. Olyan mesterkélt lesz emiatt."
Ez is."
Más irányból közelítve: büszkén tetszeleg "igazi" férfiként/családfőként, de a szerephez szükséges elemek közül kimazsolázza a neki legkényelmesebb, legkisebb energiabefektetéssel elérhetőeket. És ezek között vannak pozítívak is (pl. évente párszor jópofizni anyóspajtiékkal - mennyi erőfeszítés? stb.).
Amúgy a posztban én inkább az idősebb magyar férfi/férjtípust látom körvonalazódni.
Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.08.17. 20:28:37
Kiegészítés: a családfő típus úgy csajozik, hogy nézi h a csaj medencecsontja alkalmas-e egy gyermek kihordására. + Szerinte a nő hibája, ha nem lucskos a pi*ája bruttó 8 másodperc izgatás után. Ő az, akinek semmi nem jó, minden megsóz, megborsoz. Csak csokifagyit eszik, mert az epret eperben szereti, a málnát meg málnában. Ezek szerint egyedül a csokit nem csokiban szereti, hanem fagyiban. Salátát nem kér.
* = természetesen "cs"
respecta /01 2009.08.17. 21:09:56
Isten bizony mázlistának érzem magam, mert én az erős, ingből kikandikáló és elrendezett jeltől azonnal menekülök (a háton még inkább) így a többitől megkímélt az élet...DE a lábamról le lehet venni egy nem sétányról lopott virággal (persze a jelenlétemben és nekem).
Nekem még hiányzott , hogy becenevet adott a 2 legjobb testrésze közül az egyiknek.
flymazs (törölt) 2009.08.17. 21:15:08
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.17. 21:29:26
@respecta /01:
A szőrtéma az olyan, hogy vagy van (Mitch Buchannon-nyi, esetleg visszafogottabb verzióban valamennyicske), vagy nincs (a Butabi-bratyóknál alapból mondjuk van, de ők tesznek róla, hogy ne legyen:)), de ha még valaki rá is játszik, na az _vérgáz_.
A beceneves poszt már érik Modor Tibiéknél, ahogy követtem az eseményeket. Talán a "janik" és a "kiskomák" is beférnek majd ebbe a kategóriába:)
A tetszésnyilvánítást pedig mindkettőtöknek (+ a többieknek is) köszönöm, igazán elhalmoztok:)
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.17. 22:44:15
Én arról írok, amit éppen látok, gondolok - esetleg az emlékeimből tudok összekaparni valamit. Ott vannak (és lesznek) pl. a vendéglátós élmények. A vendégszerzők szintén így vannak ezzel.
Ha kicsit sok éppen a Modoros, akkor nézz át a Szlengre, az egy egészen más oldalról közelíti meg a mindennapokat.
kardinálispinty 2009.08.18. 00:12:54
One China 2009.08.18. 00:47:39
IndaMuncher 2009.08.18. 10:04:49
IndaMuncher 2009.08.18. 10:20:12
Billy_Bright 2009.08.18. 10:39:03
Ja, igazad van. Volt itt pár napja (hete?) egy felmérés arról, hogy jellemzően melyik társadalmi réteg olvassa és kommenteli a blogot - vágjátok. Senki nem volt meglepődve az eredményen, és hát a posztok is kurvára rólunk és legközelebbi ismerőseinkről szólnak. Ki olvasna el egy írást a modoros csövesről, vagy a modoros kisegítő-iskolásról? Arról nem beszélve hogy mekkora patkányság lenne ilyesmiről írni.
Én is rengetegszer magamra ismertem már itt, és ez felkúrja az agyam, de a blog ettől még fasza.
Azon se lennék meglepődve, ha a kommentező férfitársaim fele konkrétan ilyen lenne.
Na és? Ilyenek vagyunk, basszameg.
@Modor Tibi
Amúgy nem értem, miért szeditek dőltbetűvel a modoros szófordulatokat, kicsit zavar, hogy még mindig nem meritek ránk bízni hogy magunktól eldöntsük mi a gázos :)
Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2009.08.18. 10:52:54
Amúgy ha kicsit visszalapoztok, van ott a már ajánlott vendéglátós vonal (a folytatásokat majd a vendeglatos.blog.hu-ra fogom megírni), aztán a vendégséges posztok, Armand vidéki és UK-beli élményei, stb.
Bár egyszer már figyelmeztettek, hogy egyre inkább fenyeget minket az elitfasizálódás veszélye - hát Jóska nevében nem beszélhetek, de én telepi gyerek voltam mindig is.
A dőltbetűkről kezdek leszokni, mert sokaknak nem tetszenek. 1-2 kiemelés mindig lesz a könnyebb olvashatóság kedvéért, de nem akarom én se erőltetni.
sep · http://prizmafolyoirat.com/ 2009.08.18. 11:05:33
Megérte felkelni, ma is tanultam valami újat.
lárvalányhaj 2009.08.18. 12:51:16
Továbbmegyek, én asszem, hogy a diplomások / egyetemre fölvettek nem elhanyagolható hányada is jobb helyen lenne a meleghengerműben.
2009.08.18. 14:11:42
Ennyire ne fájjon már az élet, könyörgöm..:)))
One China 2009.08.18. 14:15:21
Ha nekem szólt én mosolygok, csak ritkán jelzem. Szeretem az ebbôl adódó félreértéseket.
2009.08.18. 14:30:08
"s így szeretem magam." nekem ez nem azt sugalja, hogy mosolyogsz a dógon. :))
One China 2009.08.18. 15:53:31
Nekem meg pontosan azt sugallja. ;-)
U.i.: Az élettel semmi bajom csak a sok ember nagy részével. :-)
Sand Lover 2009.08.19. 13:31:19
“Ezek amúgy kiváló célpiacai a motorkerékpár kereskedőknek”
…és a motorkiállításoknak is, ahova elviszik a (fiú)gyerekeiket is. Csak a fiúkat, mert lányokat ne m érdekelhetnek a motorok, ugye. (És mert a motorshow-kon egyszál hálóba öltözött macákat lehet videózni a mobillal, nyálcsorgatva.) :)
azallamenvagyok 2009.08.20. 09:50:07
Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2009.08.21. 19:25:40
attila1 (törölt) 2009.08.22. 21:03:08
azért ennyire ne essünk túlzásokba. Amíg mosogat inkább betolok pár sört, de nekem ne maradjon zsíros tányér reggelre. Már elnézést....
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.23. 10:22:04
marcivagyok 2009.08.25. 10:18:38
Én nem ismerem őket, hiába vagyok férfi, sőt csak távolról láttAM őket meccsen..persze tvből :D
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.25. 11:41:04
Balance Of Power 2009.08.25. 14:05:34
HRita · http://gorbe-sminktukor.blog.hu 2009.08.25. 14:21:37
Balance Of Power 2009.08.26. 11:24:38
marcivagyok 2009.09.08. 10:21:21
jól tartja magát de negyvenes :D