Klasszikus modorosságot követeltetek, gasztronómiát akartatok. Hát parancsoljatok, mindenkinek jó étvágyat kívánok hozzá!

Egyik kedves, neve elhallgatását kérő olvasónk hívta fel figyelmünket a Metró újságban megjelent Erdő a tányérban: tárkonyos gombakrémleves receptjére, ami Marton Levente "ételmesélő" keze munkáját dicséri.

A teljes cikket megtalálhatjátok a hivatkozott oldalon, pár mondatot viszont mindenképpen ki szeretnék ragadni.

Számomra a gomba azért csupa rejtély és mese, mert pillanatok alatt terem a helyén, akárcsak egy erdei tündér, oly hirtelen borítja be az erdők talaját a gombaerdő, hogy az már közel esik a varázslathoz.
...

Megbíz­ha­tó, tisztességében megkérdőjelezhetetlen középszerű kishivatalnok a sampinyon, mindig hozza a tőle elvárható ízeket, már amennyiben nem várunk el tőle túl sok ízt.

...

Zöld erdőben jártam, akácfára másztam,

kiszakadt a LEVIS-em, kifigyelt a ...

Szabad-e locsolni?

 

Zúg a traktor, szánt az eke,

Elvtársnő, permetezhetek-e?

A szobában nő egy páfrány,

Meglocsollak, Házisárkány!

 

Nem vagyok én nyuszi,

Kell nekem a puszi!

Gombold ki a blúzocskádat,

Hadd locsolom dombocskádat!

Húsvét napján azt kívánom,

legyen rúzsos a tojásom !

Na de ezeket bárki kikeresheti a Google-ból, forrás nagyrészben itt.

Malackarosszarc kedves kommentelőnk kérésére emlékezünk meg röviden erről a kedves népi szokásról.

@Modor Tibi: húsvét modorosság?

málna zakó, moha nadrág, locsolóvers... hm?

A legtöbb általam ismert hölgy utálja a locsolókat és az ezzel járó vendégsereget, húsvéthétfőn ismeretlen helyekre menekül (kirándulás, velnessz), de azért lássuk be, hogy a kisfickóknak ez még mindig egy élmény - nemcsak falun.

Leginkább a pókhasú, pirospozsgás arcú, kopaszodó, őszes hajú nagypapák tetszenek a már kihízott locsolkodós öltönyükben, keskeny bőrnyakkendőjükben, szinte szétpattanó, begombolt ingben. Kisunokájukat mindig cipelik magukkal, akik a tojásnak már rég nem örülnek, a pénznek viszont annál jobban.

A jó humorral rendelkező pókok aluminium szódásszifont is cipelnek magukkal, hogy ráijesszenek a fehérnépre. Persze a végén úgyis előkapják az Opera kölnit...

A menüt Tibor kevésbé kultiválja: a sós-rágós sonka, főtt tojások, rengeteg cukros-vajas sütemény.

Lange Rede, kurzer Sinn: tőlem erről ennyit, a szokásosnál rövidebbre fogtam. Ha bárki meg szeretne osztani velünk bármilyen fokozottan modoros húsvéti élményt, ne habozzon :-)

-Ne tudd meg gecc, összelocsoltam vagy harminc forintot, tízkor a Bandi bá meg már az árokparton pihengetett a parasztbiciklije mellett...

Triola-triola-tám-ti! Na, ez már alakul, most játsszuk össze mindkét kézzel.

A zenészek között egy igazi csodabogár fajtát szeretnék ma egy kicsit mélyrehatóbban kielemezni; ez pedig a zongoratanár. Nem ismerkedtem meg sokkal közülük eddigi pályafutásom során, de annyi közös vonásuk volt, hogy ezért is bátran vállalom a tipizálással járó pontatlanságok minden kockázatát.

Szerencsétlen tanarakat szokás folyton olyasmivel baszogatni, hogy aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja. Ez persze önmagában hülyeség, de az ember gyakran felteszi magának a kérdést, hogy miért került/kényszerült valaki a művészi helyett inkább tanári pályára. Példának okáért a zenetanári pályára.

Megjelenés:

A zongoratanár praktikusan visszafogott öltözködési stílust követ. Elnyűtt, fűzős, barna bőrcipő, szövetnadrág vagy a használattól szarrá koptatott térdű sötétkék farmer, repedezett bőröv, kockás ing és az elmaradhatatlan vidékitanító-zakó.

Ékszerként szintén bőrfetisiszta: rendszerint a csuklójára csavar mindenféle szentendrei kirakodóvásárból zsákmányolt bőrszalagot, amit népiesen öltözködő, kreatív kedvese által font karkötőkkel szokott még kombinálni. Nyakában csillagjegyének megfelelő medál, esetenként régi pénzérme.

Szemüveg kötelező: itt is az ezüst fémkeretes a legelterjedtebb, nagy eséllyel lennonosan kerek lencsékkel.

A dús arcszőrzet gyakori: ne lepődjünk meg a pofaszakáll-bajusz kombináción sem.

A zongoratanárt táska nélkül sosem látjuk. Mesterségéből kifolyólag naphosszat járja a várost lusta, ügyetlen kamaszok oktatása céljából, így a számtalan (természetesen fénymásolt) kottát, kottásfüzetet, hangolókulcsot egy bőr, tarisznyaszerű oldaltáskában szokta magával hordozni.

Tanítási módszerei:

A tanítvány kottásfüzetét is ő vezeti: irigylésre méltó violinkulcsokat kanyarít a sorok elejére, csinos hangjegyekkel és előjegyzésekkel.

Ha a nebulónak gondjai akadnának a hangok helyének memorizálásával, akkor játékosan értelmes szavakba próbálja beilleszteni a hangok megnevezését: É-G, G-o-D, F-A, stb. Vendéglátós nyári munkáim során is volt egy, frizurája és karakteres barkója miatt játékosan Elvisnek hívott úriember, ő figyelmeztetett folyton:

-Ó, hogy maga zenész, hát persze. Csak aztán arra figyeljen, nehogy fisz helyett faszt fogjon!

Bár a zongoratanár világnézetét, hitvilágát nem a társadalmilag leginkább elfogadott irányvonalak határozzák meg, a Czerny-ujjgyakorlatokról és a hasonlóképpen gyűlölt etűdökről nem hajlandó lemondani, az órák csaknem fele ezekkel telik.

Ott az a váltás a bal kézzel nem volt jó, ujjrendre vigyázzunk! Még egyszer, egyesről a kettes ujjra, ez az!

A zongoratanár egy élő metronóm, és ezt a tanuló minden szerencsétlen próbálkozásánál a hangszeren ütemes csapkodással demonstrálja is. Blattolni szintén tökéletesen tud: szinte bármilyen darabot képes első olvasatra, élvezhetően lejátszani, még akkor is, ha több bé van az előjegyzésben, mint vonal.

A klasszikus vonalat pár év után feladja, a hálásabb rockos, jazzes irányba hajlandó lesz elmozdulni a tanítvány unszolására is.

Nem aláz, nem szid, viszont nem is dicsér soha látványosan - legfeljebb egy-egy "ez alakul" vagy egy "na, ez jó lesz" hagyja el szűzi ajkát.

Magánemberként:

Minden, ami "elvont", vonzza. Látogatója (volt) a Tan Kapuja Buddhista Főiskolának, szakértője az asztrológiának, ennek megfelelően könyvespolcán mindig megtalálható az aktuális efemerida, íróasztalán szerteszét heverő szolár képletek.

Barátnői (sokat elfogyasztott) általában a hasonló érdeklődési körű rétegből kerülnek ki: vagy a fent említett intézmény, vagy valamelyik bölcsészettudományi egyetem lelkes hallgatói. Ha nem tanulnak, akkor 1-2 házasságon kívül született gyerekkel rendelkező (édesapjuk valami sámán vagy mester) etnolányok. Vagyis: saru/bőrcipő, meghatározhatatlan szabású zsákruha népies motívumokkal, poncsó, tarisznya. Foglalkozása feltehetően iparművész, fizetéskiegészítésként személyre szabott horoszkópokat gyárt és elemez unatkozó ismerősöknek.

De ne térjünk el a tárgytól: az elvont etnolányokat hamarosan külön posztban fogom analizálgatni, addig pedig várjatok türelemmel! :-)

-Na Tibikém, szüleiddel lebeszéltem: a névnapodra megkapod A tizenhárom könnyű kis zongoradarabot, meg persze A gyermek Mozartot is - egyenesen a Rózsavölgyiből! Remélem, most örülsz!

Fantörpikus dolog, hogy egyre több levelet és kész, kidolgozott cikkeket kapunk Tőletek. Sok témához nem is nagyon tudnánk hozzászólni, más esetben meg alig várjuk, hogy mi is megírjuk a saját verziónkat.

Ma G. igen tisztelt kedves olvasónk gyűjteményét fogjuk a Világháló nyilvánossága elé tárni - a számunkra kevésbé ismert, önjelölt borszakértőkről legyen hát szó, a nagyböjttől függetlenül :-)

• Jellemzően 35-45 közötti öltönyös közép- vagy felsővezető multicégnél, nagy cégautóval jár, a hátsó ülésen két gyerekülés. Az autóban smooth jazzt vagy magyar alternatív zenekarokat hallgat;

• Húszas éveiben kiélte magát, sok mindenben benne volt, és ma már ugyan felelős vezető és családapa, egy-egy durva elhajlásra még mindig kapható (céges hétvégén, csapatépítő tréningen, síelésnél);
  

• A sörről és a töményről lenyugvásával összhangban pártolt át a minőségi vörösborra, ami csakis száraz lehet (ettől még persze az Oktoberfest és a BL döntő élőben kötelező program a régi egyetemi haverokkal, hisz' néha ki kell engedni a gőzt!);
  

• Az idők során - általában a hasonszőrű kollégákkal, üzleti partnerekkel történt beszélgetések alapján - észrevétlenül önjelölt borszakértő lett, határozott véleménye van az egyes pincészetekről, szőlőfajtákról, évjáratokról. Vannak kedvencei is;
  

• Látszólag kompromisszumoktól mentes igényességgel közelít a borok felé, de valójában a közmegítélés, az ár, és a címke dizájnja határozza meg az ízlését. Bockot, Gerét szinte ismerőseiként emlegeti;
  

• Tokajra és Villányba jár bortúrázni barátaival (smart casual ruházatban - Ralph Lauren ing stb.), és sosem jön el üres kézzel, kedvezményes áron vásárol pár kartont a legjobb borokból. Az Etyeki fesztivált sem hagyja ki soha;
  

• Ízlelő képessége a legjobb sommelier-kével vetekszik, autodidakta módon elsajátította a kóstolás látványos lépéseit, pl. a borospohár körbe-körbe történő rázogatását, az ital sokatmondó szagolgatását. Az első korty után mindig tesz egy-két sommás megállapítást (amelyet előző nap olvasott a Gusto magazinban);
  

• A borokkal kapcsolatos igényessége nem terjed ki a hétköznapokra, reggelire megfelel neki a száraz CBA-s túrós táska, ebédre pedig az irodaházi tálcás menza rakott karfiolja. Ettől függetlenül, ha szóba kerül, imádja a büdös sajtokat, a nagyon csípős ételeket, és az olasz konyhát (tésztát csak al dente!);
  

• Kilátások: Karrierje terén minden rendben, ha sok a prémium, egyszer akár még hobbi borászkodásba is kezdhet (távol a város zajától!), ugyanakkor a házassága idővel megromlik és válással végződik.

Nohát, a végén bepillantást nyerhettünk emberünk magánéletébe is - a leírás már megint gyanúsan élethű :-)

A magam részéről csak idézni tudok, méghozzá Steve the Great kommentelőnktől:

Ideírok néhány mondatot egy bormagazinból, mind egy-egy bor jellemzéséből való. Ezek az én ízlésemhez képest már túl vannak a borjellemzéshez szükséges képzettársítás-cunamin, és átcsaptak a bennfentes modorosságba:

• "férfiaknak csak étel mellé, nőknek trécseléshez is ajánlott"
• "jól elkészített bor, még nagyon gyerek, de van benne jövő"
• "formás teremtés, vidám és lüktető"
• "szépség és egy kis huncutság"
• "tapasztalt, de még nem vén játékos"
• "ez a még szétszórt, kelekótya srác nagyon tehetséges..."

Na azért ez se semmi, és még mindig csak a felszínt karcolgatjuk...

Akinek megjött a kedve, ne kíméljen a folytatástól!

Köszöntem!

Az Ereszd el a hajam! második részében bátorkodtam bíztatni mindenkit, hogy lássanak el minket további beszámolókkal számunkra kevésbé ismert szórakozóhelyekről, bulikról.

Nagy örömünkre a magyar blogszféra méltán elismert alakja, Reckl Amál is bejelentkezett egy saját szerzeménnyel, olvassátok hát nagy örömmel:

Mélyen tisztelt Modoros Blog Szerkesztőség!

 

Feltételezve, de meg nem engedve, hogy Önök meglehetősen ritkán (tántalán soha sem) járhattak melegbárban, megejtenék egy kis beszámolót, persze dióhéjban az ottani modorosságokról; bármennyire is nem a nyárspolgárok világa egy ilyen hely, mégis a manírok nem hiányozhatnak innen sem.

 

---

Az igazi melegbárban már a dekorációról is lerí, hogy milyen törzsközönségre számítanak. Természetesen nem hiányozhatnak a tollboák és a szivárványszín zászlók a falakról. Ahogy a Lack und Leder (bőrcuccos) hangulat megidézése sem; áltlában a szexshopok torzó próbababái vannak fekete bőrbe bújtatva. Ezalól csak a karácsony kivétel, akkor ugyanis a Tescóban 999 Ft-ért kapható fehér (UV-fényben világító), ill. babarózsaszín műfenyők lógnak a mennyezet neccharisnyát idéző álcahálójáról.

 

Halljuk a médiában a rémhíreket, hogy felszolgálói állásba csak kifejezetten jó külsejű embereket vesznek föl, a melegbárban ez hatványozottan igaz. Még a ruhatárban is egy sunnyboy osztja a jegyeket (Egyszer kiszúrtam, hogy az üresjáratokat az Összehasonlító nyelvészet c. művel tölti ki.) A pincérek mind 25 év alattiak, és jól fésült, jó tartású fiúk kivétel nélkül. Egyenruhájuk farmer pólóval, ez természetesen egy mérettel kisebb, mint kéne, hiszen ebben a félhomályban a fantázia dolgozik éppen eleget.

 

A bárpult hasonlít a leginkább a nem kifejezetten melegeknek fenntartott helyekéhez. Talán annyi a különbség, hogy tényleg mindenféle italt kérnek a vendégek. Bailey'stől a koktélokon át a forró teáig.

 

Természetesen a melegbár transzvesztiták nélkül olyan, mint a Túró Rudi piros pöttyök nélkül, nem az igazi. Jobb helyeken (és főleg jelesebb napokon) a vendégek is beöltöznek, de az már-már sztenderd, hogy a színpadon travi-show-val kedveskednek a nézőknek.

 

Alapvetően kétféle transzvesztita van: a díva és a bohóc. A díva olyan férfiból lényegül át művésznővé, aki testi adottságai révén hitelesen tudja játszani a női szerepet, és szó szerint megszólalásig hihető is, hogy nő. Finom arcvonásai vannak, nem túl emberes mérete (mondhatjuk úgy is, sovány), nem túl magas. Hangsúlyos sminkben, kurvás ruhában, parókában a színpad erős fényeiben az illúzió tökéletes. Többnyire valamilyen igazi díva (Streisand, Donna Summer vagy akár Céline Dion) világslágerére tátognak nagyon színpadias gesztusok közepette.

 

A bohócokon látszik, sosem voltak nők, és sosem lesznek. Az okosabbja nem is törekszik erre. Ők a dívák paródiáit adják elő. Nem monumentalitásban akarják utolérni jobb adottságokkal megáldott társaikat (szerencsés esetben), sokkal inkább megnevettetetni akarják a közönséget. Ilyenkor születnek olyan produkciók, mint a Pancsoló kislány egy ötvenes, szépdarab travi előadásában (természetesen az eredeti, gyerekhangon), vagy a Mágnás Miska bármelyik tetszőleges női szerepének szólója, esetleg egy magyar nóta.

 

A transzvesztiták mindig nagyon ki vannak festve, ami valószínűleg a zavaró nemi jelleg (értsd: borosta) eltüntetését is szolgálja, de jó ürügy a legcsillogósabb, legfeltűnőbb kencék kipróbálására is. Majdnem mindig parókát viselnek, ha nem, annak "dramaturgiai" oka van. A paróka levétele ugyanis a travi show-n belül maga a polgárpukkasztás, az igazi merészség. A fellépő ruhák sosem egyszerűek, mindig különleges, fényes, drága, ill. ezeknek látszó anyagból készülnek. Flitterekkel, tollakkal és boákkal sikerül a véletlenül női szemmel szinte (persze csak szilveszterkor) hordható költeményeket földobni.

 

A színpadi show elkerülhetetlen része a tánc. Ez többnyire az aktuálisan fellépő művész hátterében erotikus (majdnem meztelenül), de sajnos offbeat táncot jelent, ami egy diszkóklasszikusnál annyira nem jó. Persze a fiúk mind nagyon szép testtel rendelkeznek, így a ritmusérzék teljes hiányát könnyedén megbocsájtja a közönség.
Néha kifejezetten táncos produkciók is látszanak, ami nagyjából a koreográfust és néhány barátját jelenti, amint mesterségesen rongyos ruhákban és/ vagy cicanadrágban ugrálnak a legaktuálisabb slágerekre. A stroboszkóp használata kötelező!

 

Az egész show-t átlengi a szexis, frivol hangulat. Öröm látni, hogy hiába húz szoknyát egy férfi, akkor is csak arra tud gondolni. A műsorszámokat egy konferanszié lelkesítő szövegei kötik össze. Mint valódi anglománok imádjuk, amikor a műsorvezető angolul is megszólal. Szintén elmaradhatatlan pillanat, amikor az egyetlen igazi énekesnő (aki nőnek is született és tényleg énekel is, ráadásul a hangja is kiváló!) fölszól a félplaybacket indítandó: "Nyomj egy plajt, aranyom!"

 

A travi show után ketté oszlik a vendégsereg. A nagyobbik teremben indul a diszkófívör, a kisebbik részben karaokizni lehet. Egyes források szerint van, aki nem egyedül távozik, ha már kibulizta magát.De ez már nem melegbári sajátosság, azt hiszem.

Üdv:
Reckl Amál

Kedves Amál, ez egy nagyon forró poszt volt, hatalmas kedvvel fogyasztottuk.  Különösen a Mágnás Miska ütött minket szíven, köszönjük szépen. Jómagam már megfordultam hasonló lokálokban, de csupán a kíváncsiság vezérelt, nem is maradtam sokáig (és persze egyedül mentem haza).

A meleghimnuszok (I will survive, Jimmy Sommerville & Bronski Beat összes, többit ld. az Evör-B-Oldalon) azért mindenképpen említést érdemelnek, aranyos számok.

Szívből remélem, hogy mai vendégposztunkkal egy újabb réteget is meg sikerült szólítanunk ;-)

Innen folytatjuk, az előzményeket és a sikeresebbeket már kiveséztük, és a többiek?

Az átlagpolgár:

Igazán rajtuk lehet látni, hogy 25 éve ők voltak Balatonszabadi-Sóstón meg Zánkán a tábor szépei, később pedig a Tó Disco álompárja, mintha a Szerelem második vérigből látnánk Gombócot és Bery Arit. 

A Ratkó-gyerekes posztért kaptam hideget-meleget - meglátjuk, az 1970 környékén születettek hogy fogadják meglátásaimat.

Nagyon-nagyon sokáig ha bárki feltette a kérdést (volt ilyen), hogy leginkább melyik időszakban szerettem volna a világra jönni, akkor következetesen 1970-et mondtam - részben még mindig vállalom, de szerintem így jobban jártam :-)

Az ő tinédzserkorukat mi is átéltük - persze óvodásként, de csodálattal és irigykedve. Ez már egy színes, valóságos korszak volt a 60-as évek fekete-fehérsége és sosem átélt évei után. A nagylányok Modern Talking- és Wham-poszterei a panellakás tejüveggel borított ajtajain, a nagyfiúk fémkeretes szemüvegei, a szétberhelt tranzisztoros rádiók és a Judas Priest-kivágások a tanulóasztal fölé celluxozva.

Őket elég találóan Házibuli-generációnak nevezték el páran. Visszanézve a La boum két részét, nekem nagyon erőltetettnek tűnik a francia jóléti állam akkori (amúgy hihetetlenül hatásos) országimázs-kampánya. Mindenkin Lacoste-póló, németül és oroszul tanulnak, apu-anyu úgy jár a repülőtérre, mint más a buszvégre, a házibulik pedig lassúzással és csókolózással telnek javarészt. Itthon ezen felbátorodva persze mindenki elkezdte leutánozni őket: Pierre Cossót a falra, diszkólámpát a szobába!

Ha aztán tényleg bekrapekoztak a lányok, vagy a fiúk felcsíptek valami csajt (bár ez gyanús, hogy régebbi szöveg), akkor tárultak csak fel a borzasztó kulturális szakadékok:

-Te figyelj Kinga, van itt egy elég nagy probléma. Tetszik ez a srác, akivel a Tükör diszkóban ismerkedtem meg két hete. De mint kiderült, ő duranos, én pedig whames vagyok...

-Hát nézd, ez szerintem nem akkora gond. Legyél te is duranos, és akkor már nem lesz több akadály.

Na aztán ők is leérettségiztek, kevesebben lediplomáztak, majd elmentek dolgozni. Hol tartanak ma? 

A mai életüket már nem irigylem, mert a náluk egy tízessel idősebb generáció tipikus gyengeségeit legtöbbször ők se tudták levedleni. A kötelező orosztanulás hatékonytalansága mögé bújva nem sikerült a rendszerváltás után divatba jött németet vagy angolt sem rendesen elsajátítaniuk, a legtöbben egynyelvűek maradtak.

Akinek bejött:

Visszanézve közülük bántóan keveseknek jött be az Élet: nem kellett a boldogulásukhoz több, mint hogy angolul és/vagy németül rendesen megtanuljanak, még diplomát szerezniük se volt muszáj. Akinek sikerült valamelyik, az ma nagy eséllyel jól fizető állásban van, a törtetőbbek már felsővezetők.

Aki politikai pályára adta a fejét, az se járt mindenképpen rosszul: itt viszont megint szembetűnő a csak magyarul tudó jogászdoktorok túlreprezentáltsága. Nem látom jövőnket feltétlenül biztosítva, ha elnézem ezeket a lelkes fiatalokat - egy turistacsoportot se bíznék rájuk, ha esetleg az országimázsunkat szeretném építeni.

Ide sorolhatjuk még a művészféléket: a sikeresebb zenészeket, belsőépítészeket, képzőművészeket, iparművészeket. Természetesen nekik sem erősségük az idegen nyelv - a szakmájukon kívül általában semmihez nem értenek, legfeljebb kliséket tudnak bedobni idegen témákhoz.

-Te tudtad, hogy a Pepsi meg a Coca-Cola az állítólag egy kézben van, és tudatosan gerjesztik az ellentétet, ezáltal egymás táborát megerősítve?

-Őrület. Én eddig csak azt tudtam, hogy a Ku-Klux-Klan forgalmazza a Coke-ot. Ezek szerint akkor mindkettőt. Meg a Marlborót is.

Most egy kis szünetet tartunk, és szerdán megtudhatjuk azt is a második részből, hogy mire jutottak az átlagpolgárok!

Elöljáróban annyit, hogy lesz benne C.C. Catch, Bodnár Attila, praktikeres zuhanykabin meg miegymás...

Győzött a szovjetek hős serege

Századok könnyét így mosta le

Április négyről szóljon az ének...

Bocsánat, köze nincs a bejegyzéshez, de dalra kellett fakadnom.

Mai olvasnivalónkat modoros acidszarkának köszönhetjük: annyira odaadóan írta le a möchtegern-zenész viselkedésjegyeit, hogy arra gyanakszom, ismerjük egymást, neadjisten a szerző egy nagyon közeli ismerőséről mintázta a művet!

A gitáros poszt után örömmel osztom meg Veletek ezt a kis gyöngyszemet.

A wannabe zenész

Általában rendelkezik valamilyen zenei képzettséggel (gitár vagy zongora), de azt már a hajnalok hajnalán föladta. A kudarcot kompenzálva viszont szívesen tetszeleg a mindent tudó zenész szerepében. Jazzt hallgat (és klasszikus zenét, a kettő nagyon közel áll egymáshoz), a Petőfit szarnak tartja, inkább a Jazzyt szereti, de onnan sem mindent. Klasszikusból a huszadik századot szereti, de nagyra tartja Bachot és Mozartot. Otthon külön polcon tartja a jazz cd-it (extrém esetben bakelitek is, amiket a külföldön élő nagybácsi küldözgetett ajándékba az átkosban). Ha csóró, akkor a vinyón vannak a zenék előadó neve - discography nevű mappákban. Büszkén hirdeti, hogy megvan neki Miles Davis összes lemeze, de max kettőt bírt végighallgatni. Ennek ellenére hirdeti, hogy a jazz nem adja könnyen magát: sokat kell hallgatni, míg megszereti az ember; vagy: a jazzhez föl kell nőni.

Sok nevet ismer a nagy zenészek közül, életrajzi információit a wikipédiáról szerzi. Ha társaságban megszólal egy általa ismert dal, akkor a dallamot hangosan fütyülve adja tudtára mindenkinek, hogy ismeri, szereti ököllel legyezve beütni a váratlan helyen felbukkanó ritmusokat; hozzá halkan pamparamozik.

Gyakran jár a Műpába, természetesen a 200 ft-os diákjeggyel. Bár nagy zenerajongó és műkedvelő hírében áll, egyedül még soha nem volt ott. Ha megy, csajt mindig visz magával, akinek magyarázhat. Az első ütemtől fogva feltűnően üti a ritmust a lábával/bólogat. Szóló után mindenkinél hangosabban fütyül/tapsol. A koncert előtt felkészül a zenészek életrajzából, a nagyságukat bizonyító sztorikból. Szereti mutatni, hogy mindenkit ismer, aki számít, és mikor a háttérben megjelenik egy kopaszodó fej, már súgja is: ő a nagy Rocco, nagyon egyedi a basszustechnikája.

Továbbá:

Basszusgitár helyett bőgőt mond, bőgő helyett gordont, harsona helyett pedig pozant.

Megmagyarázza, mi a különbség a trombita, a piszton és a kornett (nem szárnykürt!) között.

Szeret áradozni élete eddig egyetlen külföldi jazzfesztiváljáról, amin ott volt.

Ha mégis zenél, akkor sincs állandó formációja, de mindig elejt egy-két szót valami projektről, aminek nagyon szépen megcsinálja a lemezborítóját/plakátját a feltört photoshopban. Ha gitározik, a dúr és moll hangzatok közé netes kottatárakból kinézett akkordokat csempész. Ettől desszzenésznek gondolja magát.

A funkyt megveti, mert primitívnek tartja; miközben csak ráállt az agya, hogy azt dicsérje mindig, amit nem ért.

A két év szolfézstanulás alatt összeszedett és a wikipédiáról összeollózott zeneelméleti kifejezésekkel hiteti el magáról, hogy ért a zenéhez: dúr szeptim, pedálhang, domináns.

Egyik kedvenc szava: sessionzenész.

Ha az utcán meglát valakinél egy hangszertokot, azonnal tippel, hogy milyen hangszer van benne, és ezt meg is osztja társaival.

Büszke arra, hogy meg tudja különböztetni a különböző hangfekvésű szaxofonok hangját.

Gyakran használ részletes műfaji besorolásokat: free jazz, hard bop, de vallja, hogy köztük elmosódnak a határok; kedvenc előadói pedig nem sorolhatók egyikbe sem.

Ha vannak profi zenész ismerősei, akkor kompenzálásként gyakran eljár azok pinceklubban tartott koncertjeire, és a szünetben a zenészekkel haverkodva adja tudtára a világnak, hogy közéjük tartozik.

Kedves acidszarka, mit is mondhatnók? Hálás köszönetünk!

Én egy dolgot tennék hozzá: a Mezzo zenecsatornát, amire egy teljes éven keresztül, minden áldott reggel ébrednem kellett. Borzasztó volt.

A Modoros káromkodások posztot Joseph Linguist tanult kollégám már tavaly november körül eltervezte, de ezidiáig nem sikerült sajnos véglegesítenie a bejegyzést. Időközben tőletek is befutott pár pompásan finomkodó szitokszó, úgyhogy most boldogan közzétesszük őket.

Ha jobban belegondolunk, a finomított verziók még az eredeti istenkáromló, legaljasabb dühkitöréseknél is elítélendőbbek lehetnének, hiszen az alany valami nagyon csúnya dologra gondolt, de azt tudatosan elkendőzve, elferdítve mondja ki. Tehát: mondanivalóját nem hirtelen felindulásból közölte.

Ahoj poblacsek!

Sok-sok pompázatos levelet kapunk, nem egyszer komplett, megjelenésre érett posztokkal, nekem csak CTRL+V-t kell nyomnom és ennyi. Akinek nagyon régóta vár publikálásra a levele, annak szíves türelmét kérjük: szerencsére nagyon aktívak és tehetségesek vagytok!

A mai is egy olvasói bejegyzés lesz, B.E. kedves olvasónk volt szíves és összeszedte gondolatait az ezoteriáról mint olyanról.

A rendszerváltás utáni években jött a Nulladik típusú találkozások, Nemere Titkok könyvét olvasta mindenki az iskolában, aztán divat lett kiröhögni azokat, akik még több év múlva is érdeklődtek a megmagyarázhatatlannak hitt dolgok iránt. Tibor nem utasít el semmit alapból, és nem áll be a horoszkóp-egely-ufómagazinos vonal fikázói közé, de a szakirodalom nyelvezete még megérne pár misét.

Gondolom nem csak én futottam már bele olyan, enyhén jól szituált fiatalokba, akik jellemzően szinglik (vagy hamarosan azok lesznek) és mindezt megpróbálják valamiféle ezoterikus maszlaggal magyarázni. Aggasztó jelenség, és általában egy „get a life”-szerű válasszal szoktam elintézni a hasonlókat, de annyit hallottam már, hogy sajnos néhány már berögződött, vagy hogy a modoros pszichológushallgatót idézzem, megtörtént az imprinting.  

A legalapvetőbb vonás természetesen a Nők Lapja horoszkópjának, főleg a párhoroszkópnak, meg a hasonlóknak (astronet, stb.) tüzetes átböngészése. Halmozottan modoros, ha valaki ezen lapok állatövi jegy szerint szerveződő fórumába is ír, jellemzően lelki tanácsot szolgáltatva, addig sem kell a saját bajával foglalkoznia. 

„Maganyossziv! Ne aggódj: a vízöntők nem annyira büszkék, mint inkább egyediek. Az igaz, hogy a párod szíve vérig van sértve, és ilyenkor sértődött kisgyereket játszik. A bak, vagy az oroszlán, na az büszke, olyannal nem szabad kezdeni… én is megjártam tavaly egy skorpióval, ne tudd meg!” 

Ugyanez a panaszkodás élőben, délutáni kávézások mellett is előfordulhat: 

„Tudod, a Petivel nagyon sokat marjuk egymást mostanában, de hát tiszta skorpió a lelkem, ilyen, végletes, nem tehet róla… megmondta már a jósnőm is, hogy a halakhoz nem passzol az ilyen.” 

Ha a sima horoszkópozás már túl unalmas lenne, jöhet a keményebb anyag: kínai vagy azték horoszkóp. 

„A múltkor a kínaiban ettünk a Zolival és ott mondták hogy idén a disznó éve van. Tökjó, nem? Lehet hogy tavasszal végre felteszi azt a bűvös kérdést?” 

Vagy, ha maradunk az európaiaknál, akkor az aszcendens: 

„Ikrek oroszlán aszcendenssel? Hűűű, nem túl jó párosítás…Hangos és nem megbízható, szerintem szakíts vele amíg még lehet. Hát ilyen apukát szeretnél a kis pocaklakódnak? Mikor is születik? Július? Akkor rák lesz, de ééééédi…” 

Persze vannak az ezotériának más megnyilvánulásai is. Szinte kötelező egy legalább félig teljes Paulo Coelho sorozat a könyvespolcon, legelöl a mester már elborultabb regényeivel. 

„Nem tudtam letenni a Portobelloi Boszorkányt. Olyan volt mintha a lelkemből szólt volna. Azóta kalligráfia-órákra járok mert meg akarom valósítani a személyes történetemet… Én is a fény harcosa akarok lenni!”  

Coelho úr elvezet minket egy egyre jobban terjedő szokáshoz. Ha valaki válaszúthoz érkezett élete során, és egyszerűen túl gyengének vagy túl butának érzi magát ahhoz, hogy döntsön, felkerekedik és elmegy „caminózni” Spanyolországba, hogy megtisztuljon. Meg akkor legalább néhány hétig megint csak nem kell szembenézni a gondokkal (persze van, aki csak kirándulni megy, tőlük ezúton is elnézést kérek, egy jóbarátom szerint egyébként is egy hatalmas versenyfutás az egész). 

„Leírhatatlan élmény volt megérkezni Santiagoba… az a sok különböző, békés ember! Három hétig csak töltekeztem élményekkel, és más emberként tértem haza!” 

A Camino azért is jó, mert bár kimondottan keresztény zarándokút, valamiért hazudhatjuk azt, hogy igazából nem is az, és hogy több értelme van új önmagunkban hinni, mint bármely nagy világvallásban. 

A fanatikus ezoterikusok olyan, még rejtélyesebbnek tűnő dolgokhoz is vonzódhatnak, mint a numerológia. 

„Tudtam, hogy a nyolcadik hónap után fogunk szakítani! A nyolc a sorsszámom. Végzetes szám, már a kelták is megmondták.” 

Esetleg a négy elem valamiféle beszuszakolása a horoszkópba: 

„A kos az tűz-jegy… A Laci pedig víz-jegyben született. Ezért veszekszünk minden este, szinte ki akarjuk oltani a másikat. Se vele, se nélküle, tudod...” 

Módosabb ezotéria-rajongóknál kerülnek elő olyan, az ember életvitelébe szinte a szcientológia módjára belemászó fogalmak, mint a feng shui vagy a reiki. 

„Képzeld, nem az utcai lámpa miatt nem tudtam aludni az elmúlt egy évben, hanem mert az ágyam egy rosszindulatú ér fölött volt. De mióta átrendeztem a szobám, érzem, hogy kinyíltak a csakráim és csak úgy buzog bennem az életigenlés.” 

Végül, a modoros ezoterista állandó kelléke a jóga, vagy a tai-chi. 

„Mióta a lányokkal járunk tai-chizni, sokkal erősebb a csím és fényesebb az aurám, mint előtte. Kevesebbet is szivárog. Sokat mosolygok és tele vagyok pozitív energiával.” 

Nos, ennyi jutott eszembe egyelőre, amit meg akartam osztani veletek, de most megyek, mert meghozták az újságot és elolvasom a horoszkópomat.

Vagyis: a csillagok nem determinálnak, csak hajlamosítanak?

-...figyelsz, buziasszony, vagy már megint a heréidet morzsolgatod?

-Ja, bocs, nem, csak koncentráltam. A Ricsike az Armand lakótársa volt Angliában, a románokkal táncoló?

-Az, na azért. Pontosan, de nem egyszerű lakótárs: egy penészes, szigetelés nélküli viktoriánus ház konyhájában románultak ketten. Bent a nagyszobában lakott a Liviu meg a Catalin, aki amúgy fiú, a szófát is kiadták persze ágyrajárónak - ez a két állat pedig kapott valami priccset, és ott hédereltek a tűzhely mellett. Voltam náluk egy párszor: ekkora lepratelepet még nem látott a világ, bazmeg. Hagymaszag a mosdatlan, izzadó testekkel elegyítve, cigarettafüst az olcsó cujkák illatával, a penésztől barnászöld pöttyös zuhanyfüggöny, a zuhanytálcában sár, kacskaringós szőrszálak és cipőtalp-nyomok.

A többit szokás szerint a Tardán olvashatjátok! De nem muszáj :-)

Üdvözlök Mindenkit :-)

A túlzott tulajdonnevesítést visszavezethetnénk a magyar nyelvészek által oly' sokat hibáztatott német nyelvre is, de én az Angol nyelvet tartom minden rossz okozójának. Az ekezetek nelkul? c. bejegyzésemben már utaltam a magyar betűk és a mondatbeli írásjelek bántó mellőzésére, az amerikanizálódás persze nemcsak itt jelentkezik.

Nemzetek nevei:

Fantasztikusan feldühödtem a minap, ahogy a Magyar válogatott tiranai győzelme után elindult a szokásos esélylatolgatás. A hurráhangulat természetesen nem zavar, ez a szurkolói gondolkodásmód természetes velejárója. Meg hát a Remény hal meg utoljára. A hasonló mondatok viszont elszomorítanak:

Én nagyon bízok benne, hogy itthon Szeptemberben elkapjuk a Svédeket, de rengeteg múlik a Pesti Portugál meccsen is!

Hogy kapott volna görcsöt az ujja, miközben a shiftet nyomogatta...

Földrajzi nevek:

Az egyelemű földrajzi neveknél könnyű dolgunk van: kaposvári, győri, budapesti. Természetesen a fórumok ennek ellenére dúskálnak a hasonló beírásokban:

Az a baj ebbe az országba h a mi adónkat a Pestieknek adják meg Nyugaton fektetik be, ide Miskolcra meg nem adnak vissza semmit.

A több tagból álló neveknél szerintem már bocsánatosabb bűn, ha valaki éppen elrontja az "Új Egység cipészipari szövetkezeti" helyes alakját. Bízom abban, hogy ezen a téren az MTA-nak egyszer majd sikerül egy következetes szabályzatot kidolgozni, mert a jelenlegi, rengeteg kivétellel dúsított módszertan követhetetlen.

Hónapok, a hét napjainak nevei, ünnepek:

Helyesen mind-mind kisbetű, bármennyire is nagy a kísértés. Példamondatot lásd fönt.

Az ünnepeknél sokak számára meglepő módon szintén kis kezdőbetű dukál: karácsony és húsvét - bár úgy tűnik, hogy itt már a nagybetűs alak mindenképpen fel fogja váltani a régi, még hivatalos írásmódot.

A magyar helyesírás szabályai amúgy online is elérhetőek szinte minden létező szöveges formátumban, bár a sok példa egyértelműen még a gengszterváltás előtti időkre utal :-)

Hajrá Magyarok!

-Üdvözlöm, kedves Szilvia, köszönjük, hogy eljött. Röviden bemutatom a hölgyeket a német piacról: Szedlacsek Miranda és Vonhinten Helga, mindketten csoportvezetők, Krizsán Ramóna a HR-ről, én pedig Mischling Krisztina vagyok, a német kintlevőség-kezelő részleg vezetője.

Az interjú úgy fog zajlani, hogy Ön angolul összefoglalja a CV-jét, utána felteszünk pár kérdést az önéletrajzára vonatkozólag, a csoportvezető hölgyekkel németül is elbeszélgetünk, majd magyarra váltunk. Itt ugye azt írja, hogy kéttannyelvű német gimnázium, felsőfokú német nyelvvizsga, és középfokú angol nyelvtudás. So can we carry on in English? (Folytathatjuk angolul?)

-Yes. I studied... (Igen. Tanulmányaimat...) - pár perces betanult monológ következik.

-Super, im Bezug auf Ihren Lebenslauf möchte ich Ihnen ein paar Fragen stellen. Gemäß dem CV haben Sie Ihr Studium noch nicht vollständig abgeschlossen, oder? (Szuper, az önéletrajzára vonatkozólag szeretnék önnek pár kérdést feltenni. A CV tanúsága szerint a tanulmányait még nem teljesen fejezte be, ugye?)

-Ööö, was?

-Studieren Sie noch an der Universität? (Még tanul az egyetemen?)

-Á, ja, ich studiere. Noch. (Á, igen, tanulok. Még.) - Döcögő, alapfokú nyelvvizsgára emlékeztető párbeszéd pár percig, szórend, névelők tökéletes tévesztése.

...

-Köszönjük, azt hiszem, visszaválthatunk magyarra. Tehát hatodik éve jár a HFF idegenforgalmi és szálloda képzésére. Most hol tart a tanulmányaival pontosan?

-Igen, gyakorlatilag már minden tantárgyat teljesítettem, már csak a diplomamunka van hátra.

-No, akkor ezek szerint tanult számvitelt, igaz?

-Igaz.

-Ha megpróbálja felidézni a tanulmányaiból, fel tudná sorolni, hogy a mérlegen belül milyen csoportokat különböztetünk meg?

-...hát, most nem ugrik be sajnos, már rég volt.

-Akkor másképp teszem fel a kérdést: a cégünk kiállít egy számlát egy vevőnek valamilyen nyújtott szolgáltatásért. Ilyenkor mi történik a mérlegben?

-Hát, azt nem tudom, mert ahol gyakorlaton voltam irodai munkán, ott nem volt mérleg.

-Értem. A szabadidejében mivel foglalkozik legszívesebben?

-Nagyon szeretek olvasni, kirándulni, moziba járni, kedvelem a latin-amerikai táncokat, és persze amennyi időt csak lehet, a kedvesemmel töltök el.

-Ha saját magáról három jó tulajdonságot kellene elmondania, mi lenne az a három?

-Hát... talán az, hogy jó a kommunikációs kézségem, meg hogy az őszinteséget mindennél többre tartom, és hogy nagyon rugalmas vagyok.

-Oké. Mit hallott a cégünkről?

-Ő, hát gyakorlatilag irodai munka, könyvelés van, adminisztráció, ilyenek...

-Ez igaz is. És mit vár ettől a pozíciótól, milyen munkát szeretne?

-Nagyon kreatívnak érzem magam, nagyon érdekel a PR és a marketing, hát szeretnék olyan munkát, ahol emberekkel tudok foglalkozni, ahol jó a társaság, és ahol tudom használni és gyakorolni a nyelvtudásomat.

-Nos, itt azért inkább egy bizonyos fokú monotonitástűrés az elvárt, mert itt a könyvelésen mi sokat foglalkozunk számokkal, táblázatokkal, ellenőrzéssel, ez az ön számára hogy hangzik?

-Teljesen jól, jól hangzik.

-Bruttó fizetési igénye?

-Hát, olyan 250 ezer forint.

-Rendben, köszönjük szépen, Szilvia. Meghallgatunk még pár másik jelöltet, és jövő hét szerdáig a Ramóna jelentkezni fog önnél a visszajelzéssel.

Egyszerre sok lett volna, folytatás innen.

A rock-klub:

Itt: A Ráday klub, de több zúzósabb helyet meglátogatva nagyon sok hasonlóságot fedeztem fel. Szerintem sokan vagyunk, akik olyan 10 éve a csütörtöki diákigazolványos akciókat kihasználva rászoktak erre a kultikus rockdiszkóra.

Sörtől ragadós PVC-padló, vonatülések, és szinte minden szubkultúra, ami a diszkóba nem fért be. Klasszikus bőrzsekis metálos hosszú hajjal, Pumacipős rocker, punk, szkinhed, alteros, módos, mérsékelt deszkás... és minimális verekedés, az is max. a kidobókkal.

Csak a 3. alkalomnál tűnt fel, hogy szinte ugyanaz a playlist megy minden éjszaka, és tényleg majdnem. Tankcsapda - Az élet a legjobb méreg, Pokolgép - A jel, Szállj fel, szabad madár (itt kicsit lengetni is szabad), Queen - Don't Stop Me Now, Hair - I've Got Life, Kispál - Ha az életben, Lord - Vándor, Rammstein - Du hast stb. Néha a popperek kedvéért leadnak azért valamit az Erasure-től is.

Néha jó, de minden héten? Sokaknak ezek szerint igen. Amúgy örömhír, hogy újra megnyílt a Ráday a régi helyen - rég voltunk, el kéne már menni.

Külön mulatság figyelni az emberek ajkait, amikor kómás fejjel próbálják lekövetni a számok félig-meddig ismert szövegét - a fáziskésés és a tévedések miatt eléggé elszomorító látványt nyújtanak néha, engem nem tévesztenek meg :-)

Az újkori nightclub:

Főleg az angolszász világban volt ilyesmihez szerencsém, de hála istennek, itthon is akad belőlük bőven.

Na ide szépen kell felöltözni, mert topisan még be sem engednek. Semmi sportcipő-hátizsák-póló. Lányoknak a legszebb felső a legszebb alsóval, nem kevés sminkkel, fiúknak pedig ing, nem komolytalankodunk mi itt.

Bátran leadják az R&B-t, new wave-t, funkyt, Cure-t, Walking on Sunshine, Come on Eileen, bármi jöhet. Sok szürke kislánynak az éj fénypontja az, amikor felcsendül a Dancing Queen: ilyenkor átszellemülten üvöltik barátnőikkel egymás arcába az örökzöld dalszöveget, és pár percre tényleg azt hiszik, hogy ők az éjszaka királynéi. Szerencsére ez a szám se tarthat persze örökké. Hasonló módon párperces elégtételt vehetnek minden múltbéli sérelmükért a That Don't Impress Me Much, Kockahas és persze az I Will Survive életigenlő taktusai alatt. Most megkapta mindenki!

Ilyen helyeken van retróterem is: hajlamosak lejátszani 2-3x egy este ugyanazt a régi számot, persze a legrosszabb fajtából (Twist and Shout, Do Wah Diddy Diddy, You Really Got Me), ha pedig magyar blokk jön, az se jobb:

Csavarjuk fel a hangerő gombot, hölgyek-urak, mondhatnám éljen gerő-a-hangerő, az igazi retrobuli nem maradhat Csepregi Éva nélkül! Jöjjön tehát a Neoton Família és a "szám, amelynek címe" (a lá B.Tóth Laci) Latin szerenád!

Várj, ne ronts el semmit, kérlek...

Evezzünk vidámabb vizekre, máris itt a Dolly Roll, és egy üde, nyári muzsika, jöjjön aaaaa Windszörny!

Hullámlovas a Balatonba', jó szelet kapott a vitorla!

Látom már mindenki bugizna, és twistelne, tetőfokán a hangulat, következzék hát nem más, mint Komár Laci és a Mambó-rákk!

Ezt járja ma Pádua és Milánó, Róma, Nápoly és Genova tipeg-topog ide-oda.

Ismét remekül buliztunk együtt, jövőre, veletek, ugyanitt!

Köszönjük nathanp-nek az idézetet. Már megint :-)

A magyar blokkban továbbá kötelező a Szóljon hangosan az ének - Afrika - Vuk - Nyár van - Júlia nem akar a földön járni-egyveleg, és persze az Induljon a banzáj! Dj Paplan bulijait ajánlom még mindenki figyelmébe, ha máshol nem, hát a Szigeten a Táncdalfesztivál-sátorban, levezetésképpen. Ő nem a meglepetések embere, meg hát kell is valami biztos pont az életben.

Hol jártunk még? Voltak még vicces helyek, de sajnos szinte az összeset bele tudom préselni az eddig említett kategóriákba - a többihez meg túl öreg vagy kommersz vagyok.

Ha bárki tudna a modoros goapartikról, táncházakról, melegbárokról, emós összejövetelekről vagy house-bulikról egy-egy beszámolóval kedveskedni nekünk, szerintem sokan értékelnénk.

Addig is hölgyek-urak, a mai est utolsó nótája következik Klau névnapja alkalmából, sok-sok szeretettel küldik neki az eltés germanisztika szakos gráciák, szóljon hát Nena és a 99 léggömb!

99 Düsenflieger, jeder war ein großer Krieger

Kriegsminister gibt's nicht mehr, und auch keine Düsenflieger

Heute zieh' ich meine Runden, seh' die Welt in Trümmern liegen

Hab' 'nen Luftballon gefunden, denk' an dich und lass' ihn fliegen...

-Jó napot kívánok, City Grill házhozszállítás, Tibor vagyok, miben segíthetek?

-Kedves Tibor, abban segíthet, hogy már vagy két órája rendeltem három puffancsos hamburgert szivacsdobozban ide a Vaskapu utca 18-ba, és még mindig nem jött meg a futár... hogy a kurva anyátokat, aki a világra hozott!

-Igenis, egy pillanat, egy visszahívható telefonszámot kérek szépen. Illetve hát most nézem, hogy a Vaskapu utcába nem vállalunk sajnos kiszállítást...

Na igen, ez az első fajta, de ennél is van rosszabb - gondoljunk csak a tudakozókra, taxis, mentős diszpécserekre. Nem cserélnék velük. Tibornak tanulmányai mellett volt szerencséje hasonló vagy rokon munkakörökben eltöltenie pár évet itthon és külföldön is, úgyhogy az ügyfeleken túl a call centerek berkeibe is betekintést nyerhettek ma.

Tehát: kik dolgoznak telefonos ügyfélszolgálatokon? Alapvetően diákok, bohém kalandorok vagy olyanok, akik tényleg semmihez nem értenek. A kép csupán az idegen munkanyelvű szolgáltatóközpontokban árnyaltabb, de erről majd később.

-Köszönjük, hogy eljöttél a meghallgatásra. Mindhárman műszakvezetők vagyunk: egy fiatalos, lelkes kis csapatot irányítunk 3 műszakban, folyamatos munkaidőben. Kezdetben 250 ft/óra a fizetés, ami a próbaidő lejártával 260-ra emelkedik. Cégünk biztosítja a munkaruhát és a havi 1500 forintnyi hidegétel-utalványt. Feladat a rendelések telefonos felvétele, extra termékeink eladása a rendelőknek, a diszpécserekkel való kapcsolattartás, rendelések nyomonkövetése.

Az agilis diáknak végül a túlképzettség miatt (nyelvvizsgák) fenntartással, de megteszik az ajánlatot - a komoly betanulási fázis után már lehet is kapkodni a telefonokat. A közvetlen munkatársakat elnézve mindenki idióta a maga módján: ha eddig azt hittük, hogy normálisak vagyunk, akkor rövidesen elkezdünk kételkedni saját magunkban is.

Milyen típusokat ismerhetünk meg egy ügyfélszolgálaton?

A kioktató: büszke arra, amit csinál, területének nagy ismerője, így a tudatlan ügyfelet mindig ráébreszti nyilvánvaló tévedésére.

-És akkor a melegszendvicsre kérek szépen olyan pepperónit is.

-Pepperónit? Tehát a csípős olaszkolbászra gondol?

-Ja nem, arra a paprikára...

-Az a fefferóni, ne keverjük össze!

A hivatalos: görcsösen próbál ennek a nem túl elismert feladatkörnek valami komolyabb keretet adni, de 1-2 naivabb ügyfélen kívül csak mérsékelt elismerést vívhat ki embertársainál ezzel.

-Igen Uram, én akkor most telefonon keresztül kapcsolatba lépek a központi diszpécserünkkel, és amint megtudom a futárunk pontos tartózkodási helyét, azonnal tudatom Önnel. Igen, természetesen, köszönöm a megértését.

Az élmunkás: a legutolsó, őt személyében gyalázó állattal is kedves, nem teszi rá a telefont soha az ügyfélre, max. utána sírdogál egy kicsit. Az értékesítési versenyeket is rendre ő nyeri, de az ezért járó jutalmat nem veszi fel, mert ő azt nem azért csinálta. Az ideális, kizsákmányolható munkavállaló.

A meleg srác: belőlük van a legtöbb, mint minden call centerben. Egyrészt egymást viszik oda a cégekhez, másrészt a szeretnék emberekkel foglalkozni frázist ők tényleg komolyan is gondolják az interjúkon. Persze azért puffogni, nyavalyogni, csipkelődni egymással mindig szeretnek jellegzetes hanghordozásukon:

-Pruntyika, buziasszony, mennyi is a melléked? Itt van ez a pina a tizenháromból, szeretne még rendelni egy lájtos kólát.

-Várj angyalkám, tisztára kivagyok, szerintem megjött frankón, azért. Na kapcsold, 4674.

A idegen nyelvű ügyfélszolgálatokon dolgozó buhersrácokra jellemző az is, hogy nyelvzsenik. Többen 2-4 nyelvet beszélnek folyékonyan, köszönhetően kiterjedt nemzetközi kapcsolati hálójuknak. A határok nélküli, soknyelvű Európa az ő köreikben már régóta megvalósult: a gay.sk például magyar nyelven is elérhető, ami a többségében szlovák olvasók által látogatott honlapoknál ritka :-)

A tréner, mentor: egy call centerben nem az első vonalban aggasztó lenni, hanem afölött. Ők ugyanis már karriert csinálnak, ottragadtak és komolyan veszik a dolgot. Olyan elengedhetetlen dolgokat oktatnak az újaknak, mint pl. a rendelhető ételek összetétele,  eladástechnikák, a postscript nyelv, egy IP-cím megpingelése vagy a nyomtató részei, meg hogy hogy kell papírt cserélni. Egy fixálóhengerről vagy lapadagolóról meg úgy beszélnek, mint egy szakács a Csáky rostélyosról.

-Na látjátok? No, ez a tónermodul. A tóner műanyagból, tintából és vasreszelékből áll. Vigyázzunk nagyon, ha az ügyfél esetleg magára borítaná, nehogy azt tanácsoljuk neki, hogy meleg vízzel mossa ki! A fixálóhengerhez meg soha ne nyúljon, mert leégeti a kis mancsát, vili?

A vezető: természetesen a fentieket is lehet fokozni. Callcenteres műszakvezetőként pénzt nem lehet sokat keresni, a szakmai tudás meg hát szintén nem feltétlenül elvárás. Mi hajthatja mégis a leendő csoportvezetőket ebbe az irányba? Ha más nem, akkor tényleg csak a tudat, hogy embereket irányíthatnak, felettük dönthetnek. Ezzel a választással viszont zsákutcába kerültek: beosztottnak már nem szívesen mennének át (és vennék át őket) egy komolyabb területre, vezetőnek meg pláne. Marad hát a telefonközpont, törekvőknek egy menedzseri állás, sok folyamatjavítás, kiképzik őket zöldöves Lean Six Sigma-bajnokká, és megtanulnak rendesen PDCA-t csinálni - hogy aztán sikerrel előkészíthessék az iroda Indiába költöztetését :-)

Ezek ám a kilátások!

-De Uram, én csak a munkámat végzem...

-Munkáját, mi? Hát akkor menjen el kubikúni!

Helló-halló, elektor-kalandor! Mobilod mit tud? Navidon van friss Szlovénia? Barátok köztet konvertálod aviba?

A gyarapodó kisvárosi polgár fejlődő technikához fűződő mérhetetlen vonzalmáról ejtünk néhány szót a következőkben. A második-harmadik hullámban trendkövető 28-39 éves férfi jólétének és családi gyarapodásnak első számú fokmérője a szórakoztató-, és háztartási elektronikai cikkek száma, kedvenc munkahelyi témája pedig a típus-, és verziószámok, gyártási hibák, és az összehasonlítások körüli diskurzus.

A kütyüket jellemzően karácsonyra veszi, vagy születésnapra kéri.

Nav N Go szoftveres alsó-közép dzsípiesszel jár négy km-re lévő munkahelyére, az eszközhöz licenszelt térképszoftvert az első adandó alkalommal felülírja a legújabb Svédországot is tartalmazó csomaggal, mire fél Európa eltűnik. A tappancs a szélvédőn zavarja a vezetésben, ezért a bölcsőt felfúrja a Daewoo középkonzoljára.

Haverok, buli, Fanta...

Na ez a poszt is régóta érlelődik bennem. Jómagam már több éve nem látogatom az úgynevezett szórakozóhelyeket, cimboráimmal inkább egy jó pofa sörikére szoktam betérni egy-egy környékbeli füstös kiskocsmába. Igazi régivágású csókaként nem is nagyon értem már, hogy mi készteti az embereket a bulizásra azon kívül, hogy jó szerencsével hazavisznek valakit egy zártkörű megbeszélésre.

A klubok repertoárja siralmasan egysíkú, a belépő drága, a kidobók parasztok, mozogni vagy beszélgetni alig lehet, italt 20 perc sorbanállás után kapsz (azt is méregdrágán és rossz minőségben), a tánctéren pedig elhízott tizenévesek és bizonytalan állampolgárságú egyének produkálják magukat.

Izom Tiborék és nathanp urak legújabb posztjai után nem bírtam tovább: úgy éreztem, nekem is meg kell osztanom veletek mindazt, ami idestova 15 éve nyomja a szívemet.

Hol is kezdtük anno decibel?

A 90-es évek tinidiszkója:

Volt régebben a Fortuna a Várban (erről még hajviseletet is neveztek el: fortunás), a Hully Gully, no meg a High Life. Akkoriban kezdett el divattá válni, hogy a család szeme fénye lehetőleg apuci kéthavi keresetének megfelelő értékű ruházatot húzzon magára hétvégenként: persze valójában az áru nagy része kamionos szerzemény volt. Egész iparág szerveződött az orgazdaság köré a középiskolákban: mindenki ahol tudott, adta-vette a márkás pólókat, farmereket, cipőket meg parfümöket.

-Apám, most esett le a kamionról, Trevízióból hoztunk Chevignont meg Ügó Bosst, a 120 milis 3000. Farmerból tudom ajánlani az Energie-t, Marlborót, Camelt, az irregulár Léviszt, télire meg ezt a fasza kis Kappa hurkáskabátot érdemes megsasolnod!

Emberünk így hát nagyon májernek érezhette magát: lábán patkótalpas érmeksz, szálkoptatott Replay-farmer, narancssárga vagy dortmundzöld Devergó-póló, ízlésesen rálógatva az aranylánc, karikafülbevaló rajta fityegő kereszttel, a szoláriumtól sötét és hámló arcból világító kék szemek, kopogósra zselézett hajzat és rajta Oakley-szemüveg. Vagy utánzat, persze. A mai metrós-nyunyókás testfelépítéssel szemben akkoriban viszont a gyúrás volt az elvárt.

A hölgyeményekről nem tudok sokat elmondani: holdjáró, rosszabb esetben Buffalo, halásznadrág és top. Sminktetoválás, különösen a szemöldök helyén. Akkoriban még az úszógumit szégyellni kellett, köldökpiercinget csak lapos hassal volt szabad megmutatni.

Nem mintha visszasírnám a 90-es éveket, de még így 2009-es szemmel nézve is egészen vállalhatónak tűnik az akkori divat. No de mindegy.

Zenék közül az All Aboard - the Nighttrain, Seven Days and One Week, Húzz magadhoz, ha fázol, Get Down, Érezd a ritmust voltak a DJ kedvencei. A telepi ifjúság nem szégyellte saját magát csodálni a falakat beborító tükrökben, ahogy minderre önfeledten szeletel - a Mega Sound System kiváló korabeli rapzenekar egy idézete vág ide:

Nyakkendős faszoknak, akik élvezik, hogy fehér inggel a UV-ben ragyognak

Minden számra ugyanúgy döcögnek, jó érzés a DJ-nek, annak a köcsögnek!

Az átlag tizenéves így is lement péntekenként a tinidiszkóba a legjobb Kappa felsőjében, megitta az ingyenes kuponjáért járó 2x 3 decis kóláját, és a felső szint korlátjára támaszkodva várta a csodát, hogy valami nő majd csak leszólítja...

A Mode-Klub:

Na ide már a 80-as években is elborultabb arcok jártak, akik valahogy a mai napig megmaradtak. Sok-sok kis dave meg kis martin kószál a Pecsában kéthavonta a válltöméses bőrkabátjában, kocka- ill. dauerolt frizurájával, bőrnadrágjával. Még fiúknál is látunk feketére lakkozott körmöt, kihúzott szemeket, fúj. Lányoknál felnyírt Kleopátra-haj, hosszú ballonkabát, és persze rengeteg túlsúlyos. A kövér lányokat a diszkó mindig is kivetette magából, így ők inkább a metálos vagy a módos/szkinhed vonalból horgásztak össze maguknak hímet, sikerrel.

Igazi Mode-osnak lenni főleg Magyarországon valami egészen elbaszott dolog. Az igazi elvakult módos utálja a Bonanzát, Ákost, a buzi Pet Shop Boyst, az Erasure-t, a gruftikat, és minden más zenét, amiben szintetizátor is van.

Ide járnak persze az EBM-es (Electronic Body Music) rajongók és a szkinhedek is - ők erejüket demonstrálva szeretnek csapatosan félmeztelenül táncolni és közben a csicska módosokat méregetni, akiket meg ők nem kedvelnek.

A kistermeket leszámítva egész éjjel 1-2 külsős szám kivételével csakis Depeche Mode-zenéket hallhatunk vizuális támogatással (kivetítő), az összes lehetséges verzióban, és nem unják már huszoniksz éve. Kívülről tudják az összes szöveget és feltűnően tátognak is, hadd lássa mindenki, ők mekkora rajongók. Közösen megtekintik a fiúk aktuális internetes üzenetét az új albumról pár negyednyi felcsigázó taktussal, és megy tovább a buli.

Na de hova megy? A 2. részből hamarosan megtudhatjátok, türelem! :-)

Jó nagyokat kiáltok! :-)

A mai napon offolok egyet, de remélem, megbocsátjátok nekem. Írok a Modorosblogról 1-2 háttérinformációt, majd arra is ki szeretnék térni, hogy én hogy képzelem el ezt az egészet.

Nyelvész Józsi és Modor Tibi:

Józsit idestova tíz esztendeje ismertem meg elsőéves egyetemistaként. Mindketten nyelvszakos bölcsészek voltunk, bár nem pont egy szakon. A nyelvészet és a nyelvi bravúrok iránti szeretet azonban már akkoriban is azonnal észrevehető volt mindkettőnkön.

Én korán kitántorogtam, de Józsi is utánamszakadt évekkel később, így új, idegen közegben elemezhettük tovább embertársainkat. Józsi ekkor ajánlotta nekem a Matula egyik cikkét, ami azonnal megváltoztatta a gondolkodásmódunkat, pontosabban új értelmet adott eddigi észrevételeinknek: a 80 szigorú Hammer Ferenctől. Szerintem Hammer úr se hitte volna még akkor, hogy ilyen rajongókra tesz szert ezzel az összeállításával.

A Modorosblog létrejötte:

Sokáig elemezgettük ezt a posztot, és gyorsan meg is neveztük a farmermellényes arcok fő tulajdonságát: modoros. Vita nem volt. Szerencsére az élet mintegy futószalagon szállította nekünk a legjobb minőségű alapanyagot, akár nőkről vagy ismerősökről, családtagokról volt szó. Már ekkor (ez olyan 2006-ban lehetett) szerettünk volna egy honlapot indítani a modorosságokról, de lusták voltunk hozzá; a nyelvi lelemények meg egyre jobban csak gyűltek postaládáinkban.

Az igazi áttörést Józsi Szlengblogja hozta. Pár évig a blogspoton üzemelt a Szleng teljes titokban, de aztán úgy hozta az élet, hogy Józsi átigazolt az Indexhez. A hirtelen jött népszerűségről kezdetben mit se tudtam: egy közös haverunk küldött 2008 őszén először gyanús szócikkeket: berománul, prátol.

bazmeg, a prátol is ott van!!!!! ki a faszom írkál nekik??

ő józsi, a nyelvész. a sakálkodást és a rossz törpéskedést ő nyomatja.

Viszonylag gyorsan kiderítettük, ki az áruló, persze azonnal felelősségre is vontuk a sokéves anonimitásért és titkolózásért. Szinte aznap meg is beszéltük, hogy elindítjuk a Modorost:

-Figy, a modoros blogot nem kezdjük el együtt? Megjött hozzá a kedvem nem kicsit! Ahhoz is lenne anyagom bőven... szellemi szüleink pedig a matulás cikk, valamint Hernádi Miklós Közhelyszótára lehetnének...

-Felőlem ma este már kezdhetjük! A modoros.blog.hu még szabad... ;) Foglaljam?

-Foglald apám, foglald!

Mintha csak John Lennon és Paul McCartney beszélgetését hallgatnám úgy 1958-ból :-)

 

 A Modoros idáig:

Józsi ismertségének köszönhetően már az első héten címlapra kerültünk, és azóta is gyakran beválogat minket a blog.hu főszerkesztősége a legolvasottabbak közé. Nekik ezúton is örök hálámat szeretném kifejezni, mert ilyen támogatás nélkül nem jutott volna el üzenetünk ennyi emberhez - kevesebb, mint 5 hónap alatt 300 ezer oldalletöltést hoztunk össze 26 ezer egyedi látogatóval, ami szerintem nem rossz.

 

A Modoros témái:

Bármiről írunk, amit arra érdemesnek találunk. A nyelvi modorosságokon túl nem kíméljük az öltözködést, a különféle szubkultúrák követőit, senkit és semmit. Ha valaki úgy érzi, hogy a blog nem a klasszikus értelemben vett modorosságról szól, az jól látja.

Mégsem érzem úgy, hogy egy szigorúan behatárolt területen lenne csak szabad mozognunk: a modorosság igenis sokrétű. Akit kizárólag a manírban dúskáló kifejezések érdekelnek, az legyen türelmes, mindig vissza fogunk térni a kiindulóponthoz. Ne felejtsük el azt sem, hogy mi sem szeretnénk beleunni a posztolásba, ezért kell néha a változatosság.

Nagyon fontos: attól, mert mi itt bármiről írunk, az nem jelenti azt, hogy mi most fikázunk vagy gyűlölködünk. A posztok tekintélyes részéhez saját magunk is szolgáltattunk alapot - főszerepet játszik az önirónia és az, hogy ne vegyük magunkat túl komolyan.

 

A címlapos megjelenések és az ajánló:

A címlap kialakítása az index.hu és a blog.hu közös döntésén múlik - ha kikerülünk, mi csak örülünk, de minden további a szerkesztőségen áll.

A blogajánló szövegét se mi állítjuk össze: ha úgy érzitek, túl uszító vagy megtévesztő volt az összefoglalás, arról nem tehetünk. A szerkesztőség igyekszik a cikkeket még érdekesebbé, hívogatóbbá tenni - mindent olvassatok el végig, és nem lesz félreértés.

 

Véleménynyilvánítás, kommentálás:

Én a neten az abszolút anarchia híve vagyok: mindenki azt ír, amit jónak lát. Ez vonatkozik rám, és persze rátok is. Nem fogok kimoderálni, kitiltani senkit, még a baszd meg az anyádat-típusú kommentek szerzőit sem - biztos tudták, hogy mit miért tettek az adott pillanatban. Józsi a spammereket mondjuk lehet, hogy eltávolítja :-)

Ha nem tetszik a Modoros, és ezt be is írod, nem baj, nyugodtan. Mi is alapvetően másokat kritizálunk és elemzünk itt. Ha építő kritikával illetsz minket, megfontoljuk, hátha fejlődünk. Ha folyamatosan csak fikázol - hajrá, ennyivel növelted a látogatottságunkat.

Ne lepődj meg viszont, ha visszaszólunk - ez egy szabad platform. Szabadidőnkben írunk ide hobbiból, mi nem szolgáltatunk. Így hát senki ne kérje rajtunk számon a bejegyzések tárgyilagosságát, színvonalát - vagy éppen azt, hogy a kommentárjainkkal esetleg megbántunk valami fanyalgó vendéget.

Aki nagyon szomorú attól, hogy a blog elment egy más irányba, az vagy várjon és lesz olyan iromány is, ami neki tetszik - vagy ne is jöjjön többet. Nem tudunk mindenkinek megfelelni, bármennyire is sok témakört próbálunk érinteni posztjainkkal. Tízezres nagyságrendben találhatóak blogok magyar nyelven, a verseny szabad.

 

Hogy mit hoz a jövő?

Amíg van téma, írunk. Ha kifulladunk, szünetelünk vagy abbahagyjuk, nem tudom. Szerencsére találtunk barátokat a neten: Tibor és Rudi, valamint Nathanp blogjai csodálatosan pörögnek, remélhetőleg lesznek még a jövőben is keresztbeírások.

A rengeteg levelet, hozzászólást pedig köszönjük mindenkinek -

Jó szelet! :-)

Beannachtam na Feile Padraig, céad míle fáilte! Hey Teebor, how's she cuttin' oul' fella? Wha' can oy getcha, wha' 'bout a luvely poyn' av Guinness ar a soyda? (írül: Boldog Szt. Patrick-napot, százezer üdvözlet! "angolul": Hé Tibor, mi a pálya, öreg haver? Mit hozhatok, mit szólnál egy kellemes pint Guinnesshez vagy ciderhez?) Ez nem az angolos poszt folytatása :-)

Tibor nem egyszer járt már Írországban, mi több: kifejezetten otthonosan mozog a Smaragd Szigeten, nem adnák el egy North Wall-i (Észak-Dublin, kikötő környéke) krimóban sem, hacsak persze nem az időközben bebetonozódott kelet-európai vagy nigériai maffia próbálkozna ilyesmivel.

Tisztelt Bírónő, tisztelt egybegyűltek!

Kaptunk a minap egy nagyon érdekes levelet, amely központi témája a jog. Sajnos Jóska és Tibor sem ismerős a jogászok belterjes berkeiben, de nagyon díjazná az esetleges szakmabeliek vagy az őket ismerők bármiféle hozzájárulását az emelkedett hangulathoz.

A folytatás reményében fogadjátok hát sok szeretettel mtomi rajongónk mailjét, amit nem titkoltan témaindítónak szánunk.

Szevasz Modor Tibi!


Jogászként nap mint nap találkozom a jogi modorosság különböző megnyilvánulási formáival. Ezek egy része az amúgy is idióta jogi bikkfanyelv sajátosságaiból ered, de emellett is világosan megfigyelhető az a buta jogászi attitűd, amelynek képviselői imádnak dagályosan fogalmazni, és ezáltal is méginkább ÚRNAK hiszik magukat az eme végzettséggel nem rendelkezők alja tömegében. Az összes jogi modorosság számbavételére most nem vállalkozom (megérne egy postot a sok barom!), de egy elrettentő példát mindenképp küldök jókívánságaim mellett:
 
Az egyébként is szörnyen modoros De Jure Jogászok Magazinja (www.dejure.hu) tavaly megjelentetett egy teljesen fölösleges interjúkötetet az egyetemi jogi karok dékánjairól. A könyvet és a bemutatójára szervezett konferenciát az alábbi szöveggel reklámozta:

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, valamint a De jure jogászok magazinja tisztelettel meghívja Önt a frissen végzett jogászok elhelyezkedési esélyeiről szóló konferenciára és a jogi és igazgatási karok principálisaival készült interjúkötetet, a Habemus Decanum bemutatójára. (...)
A könyvbemutatóval egybekötött konferencia a jogászi hivatásrend szegmenseinek eddigi legátfogóbb enumerációjára vállalkozik a releváns karok korábban és jelenleg hivatalban lévő első embereinek aktív részvételével.

 
A modorosság eme csimborasszója megtalálható a következő oldalakon (bizony, az MTI sem volt rest ebben a formájában leközölni):
 
http://www.ajk.elte.hu/Calendar/Esemeny.asp?Azon=134
http://ots.mti.hu/news.asp?view=1&newsid=49731
 
A könyv olyan jól fogyhatott, hogy a De Jure már ajándékként adja új előfizetőinek, és az újság legújabb offline számában is megtalálható a hivatkozott szöveg, mely modorossága okán személyes kedvencem.
 
Üdv:
 
mtomi
 
PS: Ha a dőlt betűimet kiszeded, kinyírlak :-D

Dőlt betűk kiszedéséről szó se volt, de amúgy is lejött volna szerintem mindenkinek a lényeg;-)

Tehát: remegve várjuk, hogy a jogi oldalról is elárasszátok modorossággyűjteményünket minden földi jóval! ;-)