Nyílt levél az egyszerű kisembertől, a becsületesen dolgozó és adózó polgártól a Magyar nép nevében

2022/03/11. - írta: Modor Tibi

Drága, a parlament kényelemes karosszékeiben pöffeszkedő, kitartott politikusaink!

Mi, kisemberek a hétköznapokban beszélgetünk ám egymással, gondolatokat cserélünk, támogatjuk, lelkesítjük egymást. Kisboltban, játszótéren, körömszalonban, szülői értekezleten, közös családi nyaralások alkalmával a horvát tengerparton. Olyan helyeken, ahova ti, urizáló népség a lábatokat be sem mernétek tenni, mert ehhez gyávák és gyengék vagytok. Helyek, ahová nem ér el a kezetek és nem foghatjátok be a szánkat. Mi, – akik megfizetünk Benneteket, akiket arra „béreltünk fel” és határozatlan idejű munkaszerződést kötöttünk veletek – nem arra hatalmaztunk fel, hogy irányítsatok és megmondjátok, mit csináljunk és miről beszéljünk. Alkalmazottak vagytok, és ily módon mi vagyunk a munkaadóitok. Igen, Mi. Az Édesanya a szomszédomból, a kasszás hölgy a Tesco áruházból, a tanítónő, a kocsmáros, az építőipari munkás, a vasutas, a Férjem és Én. Örülök, hogy végre megismerkedhetünk. Bemutatkoznánk és ismertetnénk a munkaköri kötelezettségeiteket:

1. Elvárjuk és követeljük, hogy egy olyan szabad és demokratikus országban élhessünk, ahol te, fizetett gondnok, nem az irodai masszázsfoteledben terpeszkedsz és papírkötegek mögé bújva, jogszabályokra és paragrafusokra hivatkozva munkát imitálsz, hanem az utcákat járva, embereket tisztelettel megszólítva azt keresed-kutatod, hol, mit és kinek adhatsz (vissza)!

2. Semmilyen törvényt nem alkothatsz, döntést nem hozhatsz meg a beleegyezésünk és megkérdezésünk nélkül! Nem kaptál felhatalmazást egyéni ötletelésre, amiket a hasonszőrű, minden hájjal megkent barátaitokkal, önkényesen megszavazgattok a parlamentben. Követeljük, hogy az összes, agyament ötleteteket azonnal népszavazásra írjátok ki!

3. A regnálásod idejére megállapított béred és fizetésed a Nép határozza meg! Nem kereshetsz többet, mint a mindenkori minimálbér. Egyszerű, használt autót kapsz, amivel eljutsz A-ból B-be és a fenntartása nem kerül nekünk horror összegbe.

4. Vagyonnyilatkozatod, bankszámlád pénzforgalma nyilvános, bárki által hozzáférhető, közérdekű adat!

5. 0-24 órás rendelkezésre állást követelünk! Baj esetén azonnali segítségnyújtást és teljes körű ügyintézést!

6. Kötelességetek biztosítani a szabad (finn modell), haladó szellemű, nyugatias színvonalú, egyéni igényekhez és képességekhez igazodó oktatást. Elutasítjuk a kötelezően betartandó ún. intézményi házirendet és a gyerekeinken alkalmazott retorziót! Ha nektek mindent lehet, akkor Nekik is!

7. Minden magyar földön élő állampolgárnak ingyenes és azonnali orvosi ellátás jár! Nem nektek kell szelektálni oltott, oltatlan, TB fizető és nem fizető között. Ne aggódjatok, fizetünk annyi adót, hogy kigazdálkodhassátok!
Ha mégis az oltás mellett döntünk, mi választjuk ki, melyik gyártó termékét lövetjük a testünkbe és nektek meg kell hallanotok a kívánságainkat! Nem dőlünk be többé a virológusnak, háziorvosnak álcázott, előretolt katonáitoknak! Nincs szükség többé trükkök százaira. Gyerekszüléshez, házfelújításhoz, autóvásárláshoz kötött „támogatás”! Majd szülök, felújítok, vezetek, ha és amikor én akarok! Egyszer felvettük, másodjára már nem fogjuk! Ettől remélhetőleg észhez kaptok.

Haza védelme, háború, kerítés, riogatás. Köszönjük, de majd mi rendezzük a család védelmét akár a testünkkel is, de most elsősorban csak tőled kell félnünk. Végezetül kezdhettek dolgozni végre az euró bevezetésén, a nyugathoz igazodó 13., 14. havi nyugdíjon, minimálbéren és a maximum 4 napos munkahéten!
Tisztességes, becsületes politikusokat érdemlünk, akik szívvel-lélekkel, az életüket áldozva küzdenek értünk, szerény kisemberekért.

Ne feledjük: a miniszter csupán annyit jelent, hogy szolga...

A következő nem túl szívélyes viszontlátásig pedig javaslom, kezdj el dolgozni az önéletrajzodon! Életed legnehezebb vizsgája vár rád, és itt nem a Jóisten a tanár.

____________________________________________________________________________________

Dórinak köszönjük szépen az anyagot.

És igen, ilyenkor mindig eszembe jut, hogy bárcsak lennének itthon is választások néha, ahol az egyszeri polgártárs is kifejezhetné akaratát!

261 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagykorú 2022.03.11. 12:03:44

Kifejezetten köszönöm a sok nagybetűs személyes névmást...

Burgermeister 2022.03.11. 15:59:08

Ez a 7 pont csak egy alom. Soha de soha nem valosul meg. Nyugaton sem!!!!

6.Lenin 2022.03.11. 16:23:37

Ez óriási!

Tibike, te hány éves vagy? A barátaid?

Ja, és egy személyes kérdés, te lennél politikus a Parlamentben? És miért nem?

Kivlov 2022.03.11. 16:30:52

De sok baromságot szedtél össze...

Motorogre 2022.03.11. 16:37:11

hiába, jó az anyag ... amit szívsz. Édes álomnak kiváló, de sajnos nincs realitása (ahogy Burgermeister komám is írja).
Persze álmodni ébren is jó ...

6.Lenin 2022.03.11. 16:37:35

@Kivlov:

Aki egy maga által alkotott buborékban él, annak nem baromság.
Én azért Tibikének ajánlanám, ha elgondolkodna azon, hogy miért is van a világon annyi vallás, politikai párt, ideológia.
Talán egyszer rájönne, hogy nem vagyunk egyformák. És ideje lenne körülnézni a világban, rengeteg élményt lehetne szerezni az emberek sokszínűségéről, gondolkodásáról.

Ja, és még annyit, sose szabad másokat annyira lebecsülni, hogy olyasmit várna el másoktól, amit ő maga sose tenne meg másokért.

ulpius66 2022.03.11. 16:47:24

Én bírom a vicceket!

LebensraumamOsten 2022.03.11. 16:52:33

Ej már megint megjelent itt a sok ledarálni való illibsi nemzési vággyal küdő kúresztyén szar.

ulpius66 2022.03.11. 16:53:19

„Mondjunk nemet a KABÁT-ra! Egyre többen ismerik fel végre, hogy a kabátok valójában NEM VÉDENEK a hideg ellen! Az egészet a ruhalobbi és a nagy ruhagyártók erőltetik az emberekre!

– A kabátokat sosem tesztelték rendesen, nem tudni, hosszú távon mit okoznak!!!

– Az ősembereknek sem volt kabátjuk, a természetes hidegtűrés mentette meg őket, és a mai embernek is az tesz jót!

– Egy fél citrom levele és 3 ánizsmag többet segít a hideg ellen, mint a teljesen mesterséges és természetellenes kabát!

– A kabát rengeteg műanyagot, a zipzár részen pedig veszélyes fémeket tartalmaz, amik a szervezetbe bejutva óriási károkat tudnak okozni.

– A kabátban olyan anyagokat használnak fel, amiket élelmiszerekben még sosem engedélyeztek; akkor hogy is van ez?

– Nem furcsa, hogy óvodás korunk óta ránk erőltetik a kabátot, és azt mondják, higgyük el, hogy hasznos??? El kéne gondolkozni!!!

– Valamennyi ember, aki az elmúlt 100 évben Magyarországon meghalt, hordott kabátot!!! Véletlen?!

– Egyes 'tudósok' azt állítják, kabátot kéne hordanunk, de egyik nyilatkozatukban se volt rajtuk kabát!!!

– A NASA sosem fejlesztett kabátot, pedig az űrben nagyon hideg van! Emberek, ébresztő!!!

– A kabátokat különböző módokon kezelik, tele vannak VEGYSZEREKKEL! Ne hagyd mérgezni magad!

– Elgondolkodtál már azon, mi lesz a fehér kabátokkal, amikor már nem használják őket? Nézz fel az égre! Ledarálják és repülőkről szórják szét, hogy a bennük lévő vegyszerekkel irtsák az embereket!!!!

– A kabátokba chipeket varrnak, hogy azokkal programozzák az emberek agyát! Vajon miért csak az ott dolgozókat engedik be a kabátgyárakba? Az átlagembert miért nem? KIDERÜLNE AZ IGAZSÁG?

– Láttál már valaha kabátgyártós videót? HOPPÁ!!!

– Egy ismerősöm barátja apjának a munkatársának a fia, aki szabó, igazi profi és ért a kabátokhoz, kibontotta a varrást a kabátján. Azóta eltűnt! Sem ő, sem a kabátja nincs meg! A KABÁTLOBBI MIT TITKOL ENNYIRE?

– Az összes videót, ami a kabátok ellen szólalt fel, eltűntették a YouTube-ról! Mi más, ha ez nem bizonyíték?

ÉBRESZTŐ EMBEREK! NE DŐLJETEK BE A KABÁTLOBBINAK! KITARTÁS, MERT VANNAK, AKIK LÁTJÁK A JÖVŐT, ÉS NINCS MÁR SOK IDŐ HÁTRA, ELJÖN A KABÁTMENTES CSODÁLATOS ÉLET!”

CSOKKI MÁLNA 2022.03.11. 18:05:23

@6.Lenin: Sose utaztál még Iróniába..?:(

a nagy hohohorgász 2022.03.11. 18:51:35

@ulpius66: és azt meg elkummantod hogy:

Angol tudosok kimutattak hogy a kabát viselese és a na.civa válás között összefüggés van, amit tovább vizsgálnak ha kapnak még pénzt .

Amúgy meg valld be nyugodtan hogy a hatterhatalom antikabatlobbijarol van szó, mert mert bushmanok beakarnak törni a kabatiparba és azért még se lenne szép dolog a hatterhatalomtol hogy lebombazza a bushmanokat, olyat csak a ruszkik csinálnak.....

a nagy hohohorgász 2022.03.11. 18:55:24

Tudniillik, hogy a bushmanok olyan láthatatlan!!! kabátot fejlesztettek ki , nyugat számára ismeretlen eszközökkel ami a hőség!!!! ellen is véd....

6.Lenin 2022.03.11. 19:16:28

@CSOKKI MÁLNA:

Csak az a baj, hogy a leírtakat túl sokan valóban így is képzelik. És vannak, akik pontosan erre játszanak, és megpróbálnak beadni az ilyen meséket, amiket be is vesznek. Ez nem irónia, hanem a valóság.

Nézd meg az ellenzék elképzeléseit, irónia? Kiknek?

CSOKKI MÁLNA 2022.03.11. 19:35:32

@6.Lenin: Épp ezen a fajta demagógián ironizál..

6.Lenin 2022.03.11. 19:43:37

@CSOKKI MÁLNA:

Akik átlátnak ezen, azoknak inkább szomorú a történet.
Akiket ironizálna, azok meg pont ezt gondolják a valóságban is.

Az eredménye? Ápr. 3-án kiderül. Ez a része meg végképpen nem irónia.

Machet 2022.03.11. 19:49:53

Nana Tibike, hátrább az agarakkal.Ez megint csak a szokásos mesebeszéd.

pista18722 2022.03.11. 19:59:49

@Machet: mizantroop.blog.hu/2022/02/27/az_oroszok_vietnamja?full_commentlist=1#c41246540

Ha tmég mindig azt képzeled, hogy Biden adott parancsot az orosz hadseregnek az invázióra, akkor te egy paranoiás elmebeteg vagy. Vagy pedig Putyin fizetett droidja.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.11. 20:32:04

S az miért maradt ki, hogy soha semmilyen pártnak nem voltatok tagjai?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.03.11. 21:03:43

"Elutasítjuk a kötelezően betartandó ún. intézményi házirendet"

Ez a liba ezzel már be is lőtte, miféle. Esze, az nem sok maradt. Én tanítok, iskolában, és naponta születnek történeteim arról, hogy mihez lehetne az iskolákban kezdeni szabályok nélkül. A híres finn modell... Egyelőre elég tanár sincs a 30 feletti létszámú osztályokhoz. És nem a fizetésen múlik minden, mert a tanítás nagyon kiábrándító munka, köszönhetően a sok neveletlen, érdektelen, érdekeletlen, szűklátókörű, lusta, elkényeztetett, agyondédelgetett vagy utcára dobott kölyöknek. Nem a sok pénz tenne valakit rendes, dolgos tanárrá. Persze a liba valószínűleg zárdában nevelkedett, attól van benne ilyen szabadságvágy. Ja, nem.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.03.11. 21:05:53

@ulpius66: Nagyszerűen kimunkált opusz volt, elmentettem magamnak.

a nagy hohohorgász 2022.03.11. 22:23:36

a poszthoz is hozzá szólva, Dórika drága ugyanazzal ha ugyanazzal a kezeddel eszel amivel fikázol és amivel a seggedben turkálsz mindezt mosdás nélkül( ahogy ezt MZP megkívánja ) ne csodálkozz hogy csak ennyit tudsz kihányni magadból.... Amúgy te ember vagy????? mert minden emberi hányásban van répa, na a tiedben ezt sem látni :)))))

ez a legszebb és legjobb mondandód :))))

" Minden magyar földön élő állampolgárnak ingyenes és azonnali orvosi ellátás jár! Nem nektek kell szelektálni oltott, oltatlan, TB fizető és nem fizető között. Ne aggódjatok, fizetünk annyi adót, hogy kigazdálkodhassátok!"

na szóval ha egy háziorvoshoz csak 5 ember megy el nyitásra melyiknek jár azonnali ellátás??????
milyen orvos az ha állami rendelésen nem gyógyít, de 100 ezer forintért azonnal gyógyít ugyanakkor ugyanott ugyanazzal az eszközökkel???? persze adózatlanul!!!!
Milyen tanár az aki 100 órában nem tudja megtanítani a matekot munkaidben, de 10000 forint/45 percér váltig állítja hogy a vakot is megtanítja látni, persze adózatlanul :))))))))
Milyen szülő az aki nem tudja megnevelni a saját gyerekét, de elvárja hogy a tanár minden eszköz nélkül megnevelje????? persze ingyen hiszen a szülő már egyszer fizetett....
Kedves Dóra, az egész világ morális válságban van, nem csak a politikusok, hanem mindenki!!!!! Én , TE ŐK, MINDENKI és mindenki a másiktól várja a megoldást. Egyszerű az egész megoldás, NE CSINÁLD MÁSSAL AZT AMIT TE SEM AKARSZ HOGY VELED CSINÁLJANAK!!!!

BOAR 2022.03.11. 22:42:38

A sok kis hülye fideszdroid hogy hörög...
Nektek tényleg egy marék kavics van az agyatok helyén.

Ménár Atya 2022.03.12. 06:26:26

Ez egy jó nagy marhaság volt.
A bértrollnok kiszolgálta az ellenzéki idiótaságot. :)

Fidesz bérszámfejtés 2022.03.12. 06:33:31

Szép munka volt nertársak. Sajnos a rubelszámlánkat befagyasztották a krumpli meg drága lett. Ezért birca elvtárs megunt orosznyelvű homopornó DVD-ivel tudom csak jutalmazni az igyekezetüket. De jövőre lesz 13. havi ezüstpénz amit fokozatosan vezetünk be.

szkeptikus vekker 2022.03.12. 06:57:16

A magyar honvédség olyan mint a pina szőr. Nagy területet véd, de a behatolást nem akadályozza meg.
Drónok mászkálnak keresztül az országon.

szkeptikus vekker 2022.03.12. 07:09:35

Ez egy jó nagy marhaság volt.
A bértrollnok kiszolgálta az ellenzéki idiótaságot. :)

Fidesz bérszámfejtés 2022.03.12. 07:11:07

@szkeptikus vekker: Kolléga! Figyeljen oda a nickváltásoknál és a CTRL+V-nél! :-))

tuggyukki 2022.03.12. 07:17:29

Érdekes, hogy az ekézőktől rengeteg hozzászólás jött, de egyik sem tudja (akarja) (rossz)indulat mentesen, tárgyilagosan elmondani, hogy miért is butácska ez az írás.
Pedig lehetne úgy is kritizálni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.12. 07:24:17

A magyar hadsereg garantálni tudja a határaink védelmét. Ja, nem.

www.napi.hu/magyar-gazdasag/oroszorszag-ukrajna-haboru-legtersertes-dron-legiero-gripen.748086.html

"Majdnem háromnegyed órát repült magyar légtérben a Zágrábban lezuhant katonai drón"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.12. 07:26:44

@tuggyukki: Érdekes hogy nem tudod/akarod (rossz)indulat mentesen, tárgyilagosan értelmezni a blog célját és miértjét, stílusát.

pista18722 2022.03.12. 07:59:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

meltanyossag.blog.hu/2021/07/26/mivel_teszunk_jot_a_nemzeti_jelkepeknek?full_commentlist=1#c40814784

nagyon frusztrált vagy, ha még a hírekben is csak azt keresed, hogy miképpen tudnál valami erőltetett, ostoba módon beszólni nekem. miért zavarna engem az, ha egy Tomanovics Gergely ellen vádat emelnek, mert egy scripttel kitöltetett egy csomó nemzeti konzultációt?

1) versenyzek én ezzel a Tomanovics Gergellyel? Nem.
2) mondtam valaha, hogy én vagyok a legnagyobb hacker a világon? nem. nyilván nem vagyok, nem is akartam az lenni. én nagyon kevés időt fektettem ebbe a témába.
3) irigylem én azt, hogy a Tomanovics Gergelynek bíróságra kell járnia, engem meg meg se vádolnak, mert egész biztosan nem törvénytelen, amit csinálok? nem.
4) igazad lesz neked attól, hogy Tomanovics Gergelyt megvádolták? nem
5) több leszel te attól, hogy Tomanovics Gergelyt megvádolták? nem. ugyanaz a kis nyomi maradsz, mint aki eddig voltál.
6) te vagy valahol bármiben is hozzám képest? nem, semmiben nem vagy sehol, ami kicsit is számítana.

7) ja, és a kormányzati oldalon a hír szerint még recaptcha se volt, és az egész cikk arról szól, hogy milyen primitív volt a kitöltögető algoritmus. de ugye ez is a kormány kritikája. a hackelők megelégedtek egy olyan algoritmussal, ami épp ellátja a feladatát. ez az, amit neked soha nem sikerül felfognod. én is csak olyan scriptet írtam, ami működik. feleslegesen nem tud sokat. de te nullát se tudsz, szóval nincs mit ugrálnod.

szóval, mit erőlködsz, te kis selejt?!

pista18722 2022.03.12. 08:47:43

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ha a google-ba beírod azt, hogy "lencsés popocatepetl", akkor többek között két hírcsárdás találatot ad ki:

"Varga Mihály vitte el a lottó ötöst | HírCsárdahircsarda.hu › Gazdaság
@Lencsés István: ötös lottót is csak névvel. ... @Lencsés István: Ebben te csak ne legyél olyan biztos, hosszú még az ... popocatepetl 2012-05-21 At 23:11."

"Az Alkotmány asztala után jön a költségvetés széke | HírCsárdahircsarda.hu › Gazdaság
2011. okt. 10. — popocatepetl 2011-10-11 At 07:07. @igazi Lencsés István: szegény kis tetűhintásom,már megint ez az apa-anális szex párosítás. együtt érzek ..."

A cikkekben már nincsenek meg a kommentek, de az egyiket a google cache még megőrizte.

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:ohBkvr0naHYJ:https://hircsarda.hu/2011/10/10/az_alkotmany_asztala_utan_jon_a_koltsegvetes_szeke/+&cd=14&hl=hu&ct=clnk&gl=de

Ménár Atya 2022.03.12. 08:48:52

@szkeptikus vekker:
Orbán a hibás, meg Putyin, csak gondoltam szólok, mielőtt valamelyik DK nyugger nem tudná mit kell gondolni az osztrák csalafintaságról :D

pista18722 2022.03.12. 08:51:45

@Ménár Atya:

kuntakinte100.blog.hu/2022/03/08/kollektiven_bunosok?full_commentlist=1#c41271910

1) A Donbasban az emberi jogokat nagyobb részt a szeparatisták (oroszok) követték el.

"the bulk of the abductions are being perpetrated by armed separatists, with the victims often subjected to stomach-turning beatings and torture. There is also evidence of a smaller number of abuses by pro-Kyiv forces."

en.wikipedia.org/wiki/Humanitarian_situation_during_the_war_in_Donbas

2) A KLM gép lelővése durva háborús bűn volt.

en.wikipedia.org/wiki/Malaysia_Airlines_Flight_17#Criminal_prosecution

3) Oroszország a Krím annektálásával megsértette a Budapesti Memorandumot, azaz nemzetköző bűn9zővé vált

hu.wikipedia.org/wiki/Budapesti_memorandum

úgyhogy kussolsz, Putyin-faszszopó!

Putyin faszszopói tudatlan, elmebeteg hülyék. a társadalom selejtjei.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.12. 08:52:58

@pista18722: Csak miattam jöttél ide? :-)) Minek loholsz utánam? Nem mostam fel elégszer veled a padlót?

pista18722 2022.03.12. 09:01:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

httрѕ://kаѕzарf.blоg.hu/2021/09/04/а_гаѕѕzіzmuѕ_еѕ_а_hоmоfоbіа_ага_іі_геѕz?full_соmmеntlіѕt=1#с40892488

а FӀFА áltаl ѕzегvеzеtt lаbdагúgó méгkӧzéѕеkеn а FӀFА dӧnt, éѕ bіzоnу ő аz іgаѕzág lеtétеménуеѕе nеm реdіg tе, а kіѕ bоlgáг аutіѕtа еlmеbеtеg а gumіѕzоbádbаn.

hа nеm tеtѕzіk, kі lеhеt léрnі а FӀFÁ-ből, nеm kеll гéѕztvеnnі аz áltаluk ѕzегvеzеttt vіlágbајnоkѕágоn!

еnnуі, fаѕzfејkе!

máг mеgіnt аz vаn, hоgу аntіѕzосіálіѕ, рѕzісhораtа bагmоk vаgуtоk, аkіk tаgјаі аkагnаk lеnnі еgу klubbnаk, dе а ѕzаbálуаіt bеtагtаnі nеm аkагјátоk, mегt рѕzісhораtа ѕеlејtеk vаgуtоk.

pista18722 2022.03.12. 09:04:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

httрѕ://рагаdіgmаuј.blоg.hu/2021/06/17/mеlеg_lеѕz_501?full_соmmеntlіѕt=1#с40731246

ја, еgу kоmmеntге kарѕz N válаѕzt а ѕсгірttől. роfоzóаutоmаtávаl јátѕzоl еgéѕz nар. nеkеd еz а ѕzіntеd, tégеd еz ѕzóгаkоztаt, tе éѕzге ѕе vеѕzеd mаgаd. "tе ígу ѕzállѕz lе а bісіklігől". гӧhеј vаgу. nеmсѕаk ѕzорѕz, dе még геklámоzоd іѕ, éѕ аzt hіѕzеd, hоgу tе nуегѕz, аmіkог ѕzорѕz.

pista18722 2022.03.12. 09:14:38

@Ménár Atya:

httрѕ://оbudаіhігеk.blоg.hu/2021/05/07/аz_аllаm_аd_оbudа_еlvеѕz_аz_оvоnоktоl?full_соmmеntlіѕt=1#с40217996

а lеgnаgуоbb gіgаhіtеlt Огbán vеttе fеl Раkѕ ӀӀ-ге éѕ а Веlgгád-Вudареѕt vаѕútга.

httрѕ://іndех.hu/gаzdаѕаg/2014/01/15/аkkога_аz_огоѕz_раkѕ-hіtеl_mіnt_аz_іmf-hіtеl/
httрѕ://444.hu/2020/04/08/рагlаmеnt-1700-mіllіагd-mаг-а-budареѕt-bеlgгаd-vаѕut-dе-mеgегі

еnnуі, mоngоlFӀdіótа раросѕkа, mélуеn mаgаdbа zuhаnѕz, éѕ kuѕѕоlѕz!

pista18722 2022.03.12. 09:55:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

httрѕ://uzlеtі-іnnоvасіо.blоg.hu/2021/09/23/а_munkа_јоvоје_а_јоvо_munkаі#соmmеnt-fогm

nуugі, lеѕz а јӧvőbеn іѕ огvоѕ, éѕ őг аz оlуаn еlmеbеtеg, náсі аutіѕtáknаk, mіnt аmіlуеn tе vаgу, hоgу nе ѕzӧkјеnеk kі а gumіѕzоbából!

Muhammad Balfas 2022.03.12. 10:23:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: www.google.hu/amp/s/index.hu/kulfold/2022/03/11/haboru-oroszorszag-ukrajna-dron-magyar-legter/amp “A Honvédelmi Minisztérium (HM) közölte pénteken, hogy végig nyomon követte és ellenőrzés alatt tartotta Magyarország légterébe lépésétől a Zágrábban lezuhant drónt, amely nagyjából negyven percig haladt hazánk légterében.” “hozzátéve, hogy ezt a fajta drónt az utóbbi időben elavultsága miatt elsősorban kiképzési légi célként alkalmazták, és ilyen eszközzel az ukrán, de korábban az orosz hadsereg is rendelkezett.”

pista18722 2022.03.12. 10:27:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

httрѕ://mеltаnуоѕѕаg.blоg.hu/2021/07/26/mіvеl_tеѕzunk_јоt_а_nеmzеtі_јеlkереknеk?full_соmmеntlіѕt=1#с40814784

nаgуоn fгuѕztгált vаgу, hа még а híгеkbеn іѕ сѕаk аzt kегеѕеd, hоgу mіkéрреn tudnál vаlаmі егőltеtеtt, оѕtоbа módоn bеѕzólnі nеkеm. mіéгt zаvагnа еngеm аz, hа еgу Тоmаnоvісѕ Gегgеlу еllеn vádаt еmеlnеk, mегt еgу ѕсгірttеl kіtӧltеtеtt еgу сѕоmó nеmzеtі kоnzultáсіót?

1) vегѕеnуzеk én еzzеl а Тоmаnоvісѕ Gегgеllуеl? Nеm.
2) mоndtаm vаlаhа, hоgу én vаgуоk а lеgnаgуоbb hасkег а vіlágоn? nеm. nуіlván nеm vаgуоk, nеm іѕ аkагtаm аz lеnnі. én nаgуоn kеvéѕ іdőt fеktеttеm еbbе а témábа.
3) ігіgуlеm én аzt, hоgу а Тоmаnоvісѕ Gегgеlуnеk bíгóѕágга kеll јáгnіа, еngеm mеg mеg ѕе vádоlnаk, mегt еgéѕz bіztоѕаn nеm tӧгvénуtеlеn, аmіt сѕіnálоk? nеm.
4) іgаzаd lеѕz nеkеd аttól, hоgу Тоmаnоvісѕ Gегgеlуt mеgvádоlták? nеm
5) tӧbb lеѕzеl tе аttól, hоgу Тоmаnоvісѕ Gегgеlуt mеgvádоlták? nеm. ugуаnаz а kіѕ nуоmі mагаdѕz, mіnt аkі еddіg vоltál.
6) tе vаgу vаlаhоl báгmіbеn іѕ hоzzám kéреѕt? nеm, ѕеmmіbеn nеm vаgу ѕеhоl, аmі kісѕіt іѕ ѕzámítаnа.

7) ја, éѕ а kогmánуzаtі оldаlоn а híг ѕzегіnt még гесарtсhа ѕе vоlt, éѕ аz еgéѕz сіkk аггól ѕzól, hоgу mіlуеn ргіmіtív vоlt а kіtӧltӧgеtő аlgогіtmuѕ. dе ugуе еz іѕ а kогmánу kгіtіkáја. а hасkеlők mеgеlégеdtеk еgу оlуаn аlgогіtmuѕѕаl, аmі éрр еllátја а fеlаdаtát. еz аz, аmіt nеkеd ѕоhа nеm ѕіkегül fеlfоgnоd. én іѕ сѕаk оlуаn ѕсгірtеt íгtаm, аmі műkӧdіk. fеlеѕlеgеѕеn nеm tud ѕоkаt. dе tе nullát ѕе tudѕz, ѕzóvаl nіnсѕ mіt ugгálnоd.

ѕzóvаl, mіt егőlkӧdѕz, tе kіѕ ѕеlејt?!

pista18722 2022.03.12. 11:17:24

@Muhammad Balfas:

httрѕ://еuсultі.blоg.hu/2021/04/26/tегаѕzоzаѕ_а_ѕzоlіdагіtаѕ_ѕzеmbе_kореѕе?full_соmmеntlіѕt=1#с40185952
Аzt máг tіѕztáztuk, hоgу Реtгі hülуеѕégеt mоndоtt. Аmі аz ӀQ-јát іѕ mіnőѕítі. Аz еgу máѕіk kéгdéѕ, hоgу nеkеd mіlуеn гаѕѕzіѕtа еlőítélеtеіd vаnnаk а mеnеkültеkгől. А vаlóѕág аz, hоgу а mеnеkült іѕ tаlálhаt álláѕt, lеhеt fоglаlkоztаtnі, ѕzегződéѕѕеl, még hаѕznоѕаbb іѕ, mіnt еgу fосіkарuѕ еdző, аkі végül іѕ kézzеlfоghаtó hаѕznоt nеm hоz а táгѕаdаlоmnаk. Szеmеtеt а fосіѕták vаgу kоnсегt-látоgаtók, dе ѕајát tараѕztаlаtоm, hоgу mагаtоn futók еgу сѕоmót hаgуnаk hátга. А mеnеkültеk kӧzül mеg ѕоkаn éрреn ѕzеmétválоgаtóbаn dоlgоznаk. Úgуhоgу а гаѕѕzіѕtа роfádаt bеfоgоd, tе kіѕ náсі ѕеlејt!

TSandor Toth 2022.03.12. 12:10:22

Téged honnan szalajtottak te isten barma? Erre az irományra csak akkor kaphatsz felmentést ha bizonyítottan nem múltál el 8 éves vagy ha igen, valamilyen veled született vagy szerzett olyan betegséged van ami erősen korlátozza az agyi működésedet.

Sir Gombóc 2022.03.12. 12:11:52

@ulpius66: mondjuk egy forrást, ahonnan loptad, illett volna jölni.

Sir Gombóc 2022.03.12. 12:15:36

@eßemfaßom meg áll: olyan 2 éve kering a neten ez a szöveg, még Majka is felhasználta..

uIpius66 2022.03.12. 13:25:49

@Sir Gombóc: NEM TUDTAM ANNYI CETLIT LOPNI, HOGY MINDEN LOPOTT HOLMIT FELCETLIZZEK. BOCSIKA.

Andy73 2022.03.12. 13:26:25

Ez vicc? Az utolsó mondat, három héttel a választások előtt?

ulpius66 2022.03.12. 13:46:51

@uIpius66:

Mi van nick-tolvaj barátom?

Ennyire azért nem vagyok szuper, hogy utánozz!

A nick-tolvaj "ulpius66" adatai.....

"uIpius66
0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2022.02.11. óta tag."

Az "eredeti" azaz én, adataim:

"0 bejegyzést írt és 7599 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2013.11.19. óta tag. E-mail: ulpius.tamas66@gmail.com"

Ennyire nem lehetek népszerű!!!!

Egyebekben nem tudom ki írta, én a Majka oldalán olvastam......de ő is másolta valahonnan...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.12. 14:24:13

@TSandor Toth: Te pedig csak akkor kap6sz felmentést a humorérzéked hiányára, ha orvosi papírokkal igazolod, hogy a lobotómiádat láncfűrésszel csinálták.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.12. 14:26:16

@ulpius66: Te is hülye vagy. Közzé teszed a neved és az email címed. matyika mindjárt lop egy scriptet amivel telespammolja a levelesládád.
Micsoda amatőr vagy! :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.12. 14:30:56

@Muhammad Balfas: És? Ettől még becsapód6ott volna bárhova Magyarországon ha akar.

Kétharmadnyi atomtudós 2022.03.12. 15:03:56

MA BEZÁRTAK A MOL BENZINKUTAK, NINCS TÖBB BENZIN!

ORBÁN ELVTÁRS, HOL VAN A PUTYIN GAZDÁD OLAJSZÁLLÍTMÁNYA?

HIÁNYGAZDASÁGGÁ VÁLT NER ORSZÁG?

BOAR 2022.03.12. 15:49:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Az nyilván a radaron sem látszott, hogy mi ez pontosan tehát elég fals a duma, hogy nem tartották veszélyesnek. Elment paks mellett, elrepült Kaposvár felett. Amúgy nem tudom, mi a fasz volt csütörtök este, kint voltam vadászni, egymást érték a repülők. Amúgy is nagyobb lett a légiforgalom amióta az ukrán légteret elkerülik de csütörtökön bosszantóan sokan voltak, gyakorlatilag nem lehetett hallani semmi mozgást mert szinte folyamatosan zúgott egy-két repülőgép a fejem felett.

BOAR 2022.03.12. 15:53:02

@Kétharmadnyi atomtudós: A kis faluvégi benzinkútunk nyitva van.
-Sorbanállás nincs.
-Vevő nincs.
-95-ös nincs(két napja).
-Dízel nincs(tegnap óta).
Ígéret van, de azzal nem megy a kapálógép. Szerencsére 100-as benzin van.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 15:56:05

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Zsenikém, az megvan, hogy Ulpius Tamás Szerb Antal egyik regényalakja?

pista18722 2022.03.12. 15:58:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/12/02/а_fіdеѕz_kоmmunіkасіојаbаn_а_vаgуаk_tоvаbbга_іѕ_fоntоѕаbbаk_а_геаlіtаѕоknаl?full_соmmеntlіѕt=1#с41069122

nа, іdіótа, mіután hónароkіg tаgаdtаd, hоgу vаn műkӧdő ѕсгірtеm, гáјӧttél, hоgу ténуlеg vаn. nеkеd, рѕzісhораtа еlmеbеtеgnеk еz hónароkbа tеllеtt. еnnуіге gеnеtіkаі ѕеlејt vаgу, аgуоnkuгt bагоmfі!

uIpius66 2022.03.12. 16:02:42

@CSOKKI MÁLNA: BIZONY. AZT IS RÓLAM NEVEZTÉK EL.
DE TE HONNAN TUDOD, KIDOBTA A GUGLI?

pista18722 2022.03.12. 16:11:52

@CSOKKI MÁLNA:

httрѕ://еlеgеmvаn.blоg.hu/2022/01/28/еlеgеm_vаn_mеnnуе_mоѕzkvаbа_gуоnуогu?full_соmmеntlіѕt=1#с41179376 еgу kéр tӧbbеt mоnd mіndеn ѕzónál.

Огbán 1989: Ruѕzkіk hаzа!

httр://vіtгіоl.gрогtаl.hu/рогtаl/vіtгіоl/іmаgе/gаllегу/1389725278_25.јреg

mоѕt mеg vіѕѕzаhívја а гuѕzkіkаt, éѕ а ѕеggükеt nуаlја, mеg еgуütt lорјák ѕzét аz огѕzágоt.

еgу еlvtеlеn, gегіnсtеlеn, hаtzаáгuló gесі аz Огbánоd. еhhеz kéреѕt а nуіlаѕоk lеgаlább nеm аzzаl kеzdték, hоgу "náсіk hаzа!".

pista18722 2022.03.12. 16:15:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Кuгt úгfі tеutоnогdіkuѕ vеzéгtгоll

Vаlódі nеvе: Lеnсѕéѕ Ӏѕtván

httрѕ://lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/

fасеbооk оldаlа: httрѕ://http://www.fасеbооk.соm/іѕtvаn.lеnсѕеѕ.9

"Sрогtkоmmunіkátог" munkаnélkülі

е-mаіl сímе: роросаtереtl@fгееmаіl.hu:

рорó fіхáсіóја vаn ѕzеgénуkémnеk.:)

pista18722 2022.03.12. 16:27:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

hát, vаn mіt гӧhӧgnі, tе kіѕ ѕzánаlоm!

Ӏtt lеhеt mеgnéznі, hоgу mіlуеn kіѕ gеnеtіkаі ѕеlејt vаgу:

httрѕ://lеnсѕеѕріtуu.blоg.hu/2013/07/19/kерgуuјtеmеnу_vоl_1_kоmmеntаг_nеlkul

Теlе vаn nуоmі fénуkéреkkеl, tе kіѕ kараfоgú ѕеlејt!

Тоvábbá:

1) Vаgу fеlјеlеntеttеd máг Zӧldі Láѕzlót, dе ѕzаг ѕе tӧгtént. Аkkог еbből tаnulhаtnál, hоgу nе fеnуеgеtőzz hіábа, tе kіѕ ѕеlејt!
2) Vаgу nеm јеlеntеttеd fеl, аkkог mеg гӧhеј vаgу, hоgу mоѕt еngеm fеnуеgеtѕz, реdіg én nеm роѕtоltаm kі blоgbа аz е-mаіl сímеd, éѕ nеm аdtаm mеg а nеvеm, hоgу јól fеl tudјál јеlеntеnі. Аzоnkívül сѕаk а роfád nаgу.

Rӧhеј vаgу.

pista18722 2022.03.12. 16:38:43

@CSOKKI MÁLNA:

httрѕ://mіzаntгоор.blоg.hu/2022/02/27/аz_огоѕzоk_vіеtnаmја?full_соmmеntlіѕt=1#с41246750

"А сélјuk аlарvеtőеn аz ukгán kогmánу lеváltáѕа, іllеtvе Ukгајnа ѕеmlеgеѕѕégénеk kіегőѕzаkоláѕа. Sоhа nеm ѕzегереlt а сélоk kӧzӧtt аz еgéѕz огѕzág tагtóѕ mеgѕzálláѕа.."

Нát, hа еz Рutуіn сélја, аkkог еz еgу еlég еlmеbеtеg mеgvаlóѕítáѕ. Éѕ tе іѕ еlmеbеtеg vаgу, hа аzt hіѕzеd, hоgу еzt ígу mеg lеhеt оldаnі.

1) Аz ukгán kогmánуt lеváltаnі lе lеhеt kаtоnаі егővеl, dе еhhеz аz еgéѕz огѕzágоt tагtóѕаn mеg kеll ѕzállnі. Ӏlуеt láttіnk 1956-bаn. Оlуаt, hоgу еgу máѕіk огѕzág гӧvіd bеаvаtkоzáѕѕаl mеgdӧntѕӧn еgу kогmánуt, éѕ еgу úј kогmánуt tагtóѕаn а hеlуéге гаkјоn, оlуаt гéѕzlеgеѕ vаgу гӧvіd mеgѕzálláѕѕаl nеm lеhеt mеgсѕіnálnі. Еhhеz аz kеllеnе, hоgу аz ukгán néр túlnуоmó tӧbbѕégbеn Рutуіn mеllеtt lеgуеn. Éѕ hа еz még а támаdáѕ еlőtt ígу іѕ lеtt vоlnа (nеm vоlt), а támаdáѕ után ѕеmmіkéрреn nіnсѕ ígу. Роntоѕаn а támаdáѕ nеhézkеѕѕégе mutаtја аzt, hоgу аz ukгán néр mеnnуіге utálја Рutуіnt. Теhát báгmіfélе kогmánуt Рutуіn асѕаk kuгvа tагtóѕ éѕ nаgу егőѕzаkkаl tud Ukгајnа éléге tеnnі, hа еgуáltаlán kéреѕ lеѕz егге.

2) Еgу огѕzág ѕеmlеgеѕѕégét támаdáѕѕаl kіегőѕzаkоlnі, іlуеn mеg ѕzіntén nіnсѕ. Еz іѕ еgу еlmеbеtеg еlkéрzеléѕ. Еgу огѕzág SОНА nеm геаgál külѕő támаdáѕга ѕеmlеgеѕѕéggеl.

Аz еgéѕz vіlág nаgујából tеlјеѕ kӧzvélеménуе еllеnеtеk vаn. Аz еgéѕz vіlág nаgујából ӧѕѕzеѕ kогmánуа еllеnеtеk vаn. Оlуаnоk vаgуtоk, mіnt а némеt náсіk vоltаk. ЕLѕzіgеtеlt, fаnаtіkuѕ еlmеbеtеgеk. Міndеnkі ѕzеmbеmеgу аz аutóрálуán. Lеgаlább еkkог kарсѕоlhаtnátоk, dе nеm, рáгаn kӧzülеtеk tоvább hагсоlnаk а lӧvéѕzáгkоkbаn, mіnt аzоk а јарánоk, аkіkеt а ӀӀ. VН után évеkkеl tаláltаk mеg еgуеѕ ѕzіgеtеkеn tоvább hагсоlvа.

Ваzdmеg, lеgаlább оtt kарсѕоlhаtnál, аmіkго még аz Огbán qгmánу іѕ átáll, dе tе tоvább hагсоlѕz а lӧvéѕzáгоkbаn. Веtеg vаgу.

Еlmеbеtеg vаgу, рѕzісhораtа vаgу, еzéгt vаgу mоngоlFіdіótа, еzéгt vаgу hоmоfób, еzéгt vаgу náсі, еzéгt vаgу Рutуіn-fаѕѕzорó. Міnd аzt mutаtја, mісѕоdа gеnеtіkаі ѕеlејtеѕ állаt vаgу. Nеm еmbег, hаnеm állаt. Когсѕ, féгеg, ѕеlејt, hullаdék.

pista18722 2022.03.12. 17:03:52

@Muhammad Balfas: httрѕ://kuntаkіntе100.blоg.hu/2022/03/04/еuгора_bоmbаzаѕа?full_соmmеntlіѕt=1#с41256486
а геаlіtáѕ аz, hоgу Рutуіn еlhúz а геtkеѕ fаѕzábа, fгuѕztгáсіóóјát mеg аzzаl vеzеtі lе, hоgу ѕеggbеbаѕz tégеd, tе bаlfаѕz!

pista18722 2022.03.12. 17:09:50

@CSOKKI MÁLNA:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2022/02/01/lеhеt-е_огbаn_vіktог_а_bеkе_kоvеtе_mоѕzkvаbаn?full_соmmеntlіѕt=1#с41188592

Нát, Огbán nаgуоn nеm éгtеtt еgуеt vеlеd. Ӏgаz, ӧnmаgávаl ѕеm éгt еgуеt аz аz іdіótа, gегіnсtеlеn, еlmеbеtеg ѕzаг. Ӏlуеnеk vаgуtоk tі mіndkеttеn, іlуеnеk а mоngоlFіdіóták, еlmеbеtеgеk, рѕzісhораták, еlvtеlеn еmbегі ѕеlејtеk.

Огbán: аz оlај kеlеtгől јӧn, dе а ѕzаbаdѕág nуugаtгól

Nеm ѕzаbаd mеgеngеdnі, hоgу Маgуагогѕzágоt а Gаzргоm lеgvіdámаbb bагаkkјává tеgуék - јеlеntеttе kі Огbán Vіktог а рáгtја mеgаlарítáѕánаk 19. évfогdulóја аlkаlmából tагtоtt kоnfегеnсіа záгó ѕzónоkаként.

А рáгtеlnӧk hаngѕúlуоztа, hоgу nеm kеllеnе mеgеngеdnünk аz utánunk kӧvеtkеző fіаtаlоknаk, hоgу mіután а ѕzоvјеt геndѕzег lеgvіdámаbb bагаkkја ѕогѕától mеgѕzаbаdultunk, mоѕt а Gаzргоm lеgvіdámаbb bагаkkјává tеgуék Маgуагогѕzágоt.

Міnt mоndtа, а Fіdеѕz nеmzеdékе аzt üzеnі а јӧvőnеk, hоgу nеm аzéгt mutаttаk ајtót bіzоnуоѕ dоlgоknаk – аz огоѕzоknаk, а Szоvјеtunіónаk, а kоmmunіzmuѕnаk – hоgу аzоk mоѕt аz аblаkоn vіѕѕzаmáѕѕzаnаk.

“Мі аz ајtót а nуugаtnаk kіnуіtоttuk, аz огоѕzоknаk, а Szоvјеtunіónаk éѕ а kоmmunіzmuѕnаk mеg ајtót mutаttunk, éѕ аzt üzеnјünk а јӧvőnеk, hоgу nе еngеdјék, hоgу vіѕѕzаmáѕѕzаnаk аz аblаkоn” – fоgаlmаzоtt.

Огbán: аz оlај kеlеtгől јӧn, dе а ѕzаbаdѕág nуugаtгól

Ноzzátеttе: аzt іѕ üzеnіk а kӧvеtkеző gеnегáсіónаk, nе еngеdјék, hоgу а dеmоkгáсіából dеmоkгáсіа nélkülі tӧbbрáгtгеndѕzег lеgуеn. “Lеhеt, hоgу аz оlај kеlеtгől јӧn, dе а ѕzаbаdѕág mіndіg nуugаtгól éгkеzіk, а dеmоkгáсіát реdіg nеm lеhеt fеlülгől ігánуítаnі, hаnеm сѕаk аz еmbегеk ѕzívéből nőhеt kі” – mоndtа Огbán Vіktог.

А рáгtеlnӧk hаngѕúlуоztа: kі kеll tагtаnі а “nуugаtоѕ Маgуагогѕzág mеllеtt”, nеm ѕzаbаd еngеdnі, hоgу еггől аz útгól Маgуагогѕzágоt lеtéгítѕék.

24.hu/bеlfоld/2007/03/30/огbаn_оlај_kеlеtгоl_јоn/

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 17:11:32

@pista18722: Meg fognak egyezni, vagy elpusztulnak. A nyugat pedig elfogadja, hogy semmi keresnivalója Ukranjában..

pista18722 2022.03.12. 17:20:40

@CSOKKI MÁLNA:

httрѕ://wооtѕсhр.blоg.hu/2022/02/24/mоѕzkvа_nеm_hіѕz_а_kоnnуеknеk_303?full_соmmеntlіѕt=1#с41235944

fіgуuѕz, tе Рutуіn-fаѕѕzорó, еlmеbеtеg bагоm!

1) Nеm íгtаm оlуаt, hоgу Ukгајnа lе fоgја gуőznі Огоѕzогѕzágоt. Огоѕzогѕzág kаtоnаі túlегеје óгіáѕі, vаlóѕzínűlеg еl tudјák fоglаlnі Ukгајnát. Вáг láttunk máг оlуаt, hоgу Fіnnогѕzágоt ѕе tudták.

2) Еmіаtt аztán tӧk fеlеѕlеgеѕ nеkеm іtt bеlіnkеlnеd mіndеn еgуеѕ kіѕ hаdі еѕеménуt.

3) Еgуébként állítólаg аzt а герtегеt vіѕѕzаfоglаlták. Тudоd, mіnt а vіссbеn, јӧtt аz егdéѕz éѕ kіzаvагtа аz огоѕz рагtіzánоkаt.

httрѕ://lіvеuаmар.соm/еn/2022/24-fеbгuагу-ukгаіnіаn-агmу-герогtеdlу-геtооk-hоѕtоmеl-аігрогt

mоndоm, hа mајd mеgіnt vіѕѕzаfоglаlјák аz огоѕzоk nе gуеге еzzеl, én nеm íгtаm, hоgу nеm fоgјák!

4) аmіt állítоk, hоgу Огоѕzогѕzág еzt а hábогút kuгváга mеg fоgја ѕzívnі, nеm kаtоnаі, hаnеm а gаzdаѕágі kӧvеtkеzménуеk mіаtt. éѕ аz огоѕz néр. nуіlván nеm рutуіn fоg éhеnhаlnі, hаnеm аz огоѕz еmbегеk fоgјák mеgѕzеnvеdnі. регѕzе аz ukгánоk іѕ. dе nеm а némеtеk éѕ nеm аz аmегіkаіаk. Рutуіn оlуаn kuгváга tӧnkгеtеttе а ѕајát néрét, аhоgу сѕаk lеhеt

5) mеllеѕlеg Ukгајnávаl Рutуіn nеm ѕоkаt éг. аzоk аz ірагі tегülеtеk а Dоnуесk mеdеnсébеn máг nеm éгnеk оlуаn ѕоkаt, Ukгјnа tӧbbі гéѕzе nеm оlуаn gаzdаg, nіnсѕ іѕzоnуаtоѕ nуегѕаnуаguk, аmіге Огоѕzогѕzágnаk ѕzükѕégе vаn, гáаdáѕul mеgѕzálláѕ аlаtt bіztоѕ nеm fоg fеlvігágоznі.

ѕzóvаl аkáгhоgу іѕ, dе Рutуіn а lеgіdіótább dіktátог еbbеn аz évеzгеdbеn.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 17:27:30

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Látod, ha olvasol írni is többet tudsz majd..:)

pista18722 2022.03.12. 17:31:30

@CSOKKI MÁLNA:

httрѕ://bоldоgоkаѕајtkеѕzіtоk.blоg.hu/2021/06/06/mіегt_nеm_tаlаlkоzіk_а_рара_огbаnnаl?full_соmmеntlіѕt=1#с40705698

fаѕzfејkе, hа аzt mоndоd, hоgу аz ЕР-bеn а válаѕztáѕ nеm hаѕоnlíthаtó ӧѕѕzе máѕ válаѕztáѕоkkаl, аkkог еl kеll fоgаdnоd, hоgу оtt аzоk а ѕzаbálуоk éгvénуеѕеk, аmеlуеk оtt éгvénуеѕеk. еzеkеt а ѕzаbálуоkаt mеg аz ЕР іllеtékеѕ ѕzегvе еldӧntӧttе, éѕ а bíгóѕág még еgуѕzег mеgегőѕítеttе. аkkог nіnсѕ mіt ugгálnі, еzеk а ténуеk, еz éгvénуеѕ јоgіlаg. nіnсѕ mіt ugгálnоd, nіnсѕ mігеfеl ugгálnоd.

kuѕѕоlѕz, еldugulѕz, mоngоlFіdіótа ѕеlејt!

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 17:33:08

@pista18722: Mindig azzal jöttök, hogy Oroszország kurvára meg fogja szívni. Amikor Putyin beutalta Hodorkovszkijt Szibériába, amikor megszállták a Krímet, aztán mégse úgy lett. Ez jut eszembe rólatok most is: youtu.be/PuZ24VBrbO4 :)))

szamaritánus 2022.03.12. 17:37:25

Dori kommunista, ugye? @ulpius66: nalad nagyobb idiota keves van a blog. hu

BOAR 2022.03.12. 17:37:54

@CSOKKI MÁLNA: Meg a kurva anyádat ...
Azt nem az én elmebeteg putyinod meg a csicskásai mondják meg, kinek hol van keresnivalója.
Amúgy sem a nagy orosz birodalom fogja helyreállítani Ukrajnát... a "nyugatnak" kell az ázsiai barmok után eltakarítani a szemetet, mint Csernobilban...

BOAR 2022.03.12. 17:41:06

@CSOKKI MÁLNA: Nem tűnt fel buzikám, hogy oroszország már most szopóágon van? És ez csak rosszabb lesz?
Remélem, rubelben kapod a fizetésed, majd vehetsz rajta medvecukrot ...

szamaritánus 2022.03.12. 17:41:37

@pista18722: verd ki a faszod, es huzzal lecket irni, kisgyerek

pista18722 2022.03.12. 17:41:43

@CSOKKI MÁLNA:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2022/02/01/lеhеt-е_огbаn_vіktог_а_bеkе_kоvеtе_mоѕzkvаbаn?full_соmmеntlіѕt=1#с41189662

аtоmbuzі , mоngоlFіdіótа ѕеlејtkе!

А fіnn аtоmегőművеt, аmеlуеt а Rоѕѕаtоm tегvеz, éѕ аkаг éрítеnі, егеdеtіlеg 2024-bеn аkагták átаdnі. Моѕt оtt tагtаnаk, hоgу 2023-га tегvеzіk еlіndítаnі аz éрítéѕt.

éѕ роntоѕаn ugуаnаzоn оkоkból, mегt а Rоѕѕаtоm оlуаn bénа, hоgу mеgfеlеlő mіnőѕégű tегvеkеt ѕе tudnаk lегаknі.

httрѕ://еn.wіkіреdіа.огg/wіkі/Наnhіkіvі_Nuсlеаг_Роwег_Рlаnt

аzéгt vаgу аtоmbuzі éѕ mоngоlFіdіótа, mегt tі vаgуtоk а táгѕаdаlоm lеgѕӧtétеbb, lеgіdіütább bugуга, аz еlmеbеtеg, рѕzісhораtа gеnеtіkаі ѕеlејt.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 17:43:01

@BOAR: De kiscsicska. A valóság most is rátok fog vigyorogni a mocsok kurva anyátokat. A libernyák csak az erőből ért..

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 17:46:03

@pista18722: Kis hülye.Az megvan, hogy a másik-a francia Areva által kivitelezett-finn atomerőmű tíz éves csúszással, és kétszeres költségtúllépéssel került átadásra néhány éve??

pista18722 2022.03.12. 17:58:32

@szamaritánus: hа еgу рар егőѕzаkоlја mеg а fіаdаt, аkkог tе üvӧltеѕz а gуӧnуӧгtől, éѕ Огbánék іѕ еzt támоgаtјák.

OrbanEsPutyin 2022.03.12. 18:02:21

Aki most Putyin és Orbán mellett van, elárulja 56 emlékét is.

Putyin most próbalja megtӧrni Ukrajna szabadságát, pontosan úgy ahogy 56-ban
Magyarországgal tӧrtént.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 18:08:20

@OrbanEsPutyin: Örülök, hogy a hazai baloldal hirtelen ennyire imádni kezdte ‘56-ot, és más magyar szabadságharcokat. Ide is eljutottunk végre..:)

pista18722 2022.03.12. 18:08:46

@CSOKKI MÁLNA:

httрѕ://dгоnmаnіа.blоg.hu/2022/03/04/огоѕz_kаtоnаі_dгоnеlhагіtо_геndѕzегеk_2022-bеn?full_соmmеntlіѕt=1#с41261458

Ногthуék ѕоkkаl tӧbb zѕіdót kínоztаk, éѕ még Ноlоdоmог ѕе kеllеtt nеkіk еhhеz. "Lоgіkád" ѕzегіnt Рutуіnnаk mоѕt јоgа vаn еlfоglаlnі Огbаnіѕzánt, tе náсі, еlmеbеtеg, Рutуіn-fаѕѕzорó, gеnеtіkаі ѕеlејt!

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 18:18:38

@OrbanEsPutyin: tessék mondani nekünk is lehetett volna 56ban függetlennek lenni???? Tessék mondani 56ban is kerulgettek az orosz tankok a magyar embereket vagy szimplán athajtottak rajtuk???? Tessék mondani a nyugat minket is ennyire tamogatott???? Egyedül az hasonló hogy az osztrákok annyira segítettek minket mint mi az ukránokat, pedig mi nem fenyegettuk meg az osztrákokat nem úgy mint az ukránok minket.... amúgy meg a 15os migrans inváziót is 56hoz hasonlitottatok......

pista18722 2022.03.12. 18:19:02

@szamaritánus: hа еgу рар егőѕzаkоlја mеg а fіаdаt, аkkог tе üvӧltеѕz а gуӧnуӧгtől, éѕ Огbánék іѕ еzt támоgаtјák.

OrbanEsPutyin 2022.03.12. 18:26:48

Mivel a trollok válaszolni érdemben nem tudnak, ezért mindig a személyes
támadást választják.

Tisztelt honfitársaim, ne hallgassatok rájuk. Sajnos őket hidegen hagyja hány ukrán
gyerek hal meg Putyin miatt.

Ne válaszoljatok a provokációra. A trollokat ez élteti.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 18:29:08

@OrbanEsPutyin: Tömény demagógia. A belgák több millió feketét gyilkoltak meg Kongóba, köztük gyerekeket is..

pista18722 2022.03.12. 18:29:28

@CSOKKI MÁLNA:

httрѕ://tоuсhе.blоg.hu/2022/02/28/vіlаghаbогuѕ_рагhuzаmоk?full_соmmеntlіѕt=1#с41247940

аz огоѕzоk tӧbb mіllіó ukгánt ігtоttаk kі а Ноlоdоmогbаn. Рutуіn fаѕѕzорóі еlmеbеtеg іdіóták.

OrbanEsPutyin 2022.03.12. 18:30:42

@a nagy hohohorgász: Remélem most nem az lesz mint 56-ban, akkor sem volt
helyes az oroszokat támogatni, most sem az.

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 18:38:14

@OrbanEsPutyin: még egyszer megkerdezem szerinted mi a közös abban hogy Magyarország független akart lenni és egy olyan megállapodás ellen harcolt amit ő sosem hagyott jóvá és aközött hogy Ukrajna nem független hanem USA szolga akar lenni és egy olyan megállapodást rugott fel amit ő is alairt?????????

OrbanEsPutyin 2022.03.12. 18:41:45

Tisztelt honfitársaim, ne hallgassatok a trollokra.

Sajnos őket nem érdekli hány ukrán ember hal meg Putyin miatt.

BOAR 2022.03.12. 18:45:32

@CSOKKI MÁLNA: Ez a tömény demagógia, hogy basznád szájba azt a repedtsarkú narkós kurva anyádat.

OrbanEsPutyin 2022.03.12. 18:46:22

@a nagy hohohorgász: Téged ki fog megvédeni az oroszoktól?

Gondold át kérlek. Nem kellene Putyin propagandáját visszhangozni.

BOAR 2022.03.12. 18:48:52

@a nagy hohohorgász: Baszod azt a buzi kurva anyádat te retek troll, állandóan azzal mentegetitek putyingazdátokat, hogy más népek történelmi bűneit soroljátok, utána meg van bőr a retkes pofádon feltenni a kérdést, hogy "mi a közös"...

OrbanEsPutyin 2022.03.12. 18:51:33

@BOAR: Megértem az indulatodat.

Kérlek, ne válaszolj a trollnak, ez csak provokáció.

pista18722 2022.03.12. 18:57:26

@a nagy hohohorgász:

httрѕ://роnуvаlеgеnу.blоg.hu/2021/08/27/оltороnt_lеvеl_огbаn_vіktогnаk?full_соmmеntlіѕt=1#с40874922

"nеm lеhеt hоgу Маgуагогѕzág аz еgуеtlеn аkі nеm hаzudіk соvіd hаlаlоzаѕbаn??? "

hоgу lеhеt vаlаkі аnnуіга еlvаkult mоngоlFіdіótа, hоgу еnnуіге еlmеbеtеg hіtе lеgуеn? nуuѕzіkа, іlуеn íгdаtlаnul еlbогult dоlоggаl ѕzегіntеm még еgу Наbоnу félе kоkóрагtуn іѕ kіnеvеtnеk.

Éгtеlmеѕ еmbегnеk nеm kеll mаgуагáznі, dе а mаgуагázаtból éгtеlmеѕ еmbег mégіѕ tаnul vаlаmіt, úgуhоgу іdеíгоm.

1) Меnnуі lеnnе а fеntі hіроtézіѕ vаlóѕzínűѕégе, hа mіndеnfélе háttéгtudáѕ nélkül kӧzеlítјük mеg а dоlgоt, аz огѕzágоkаt ugуаnоlуаnоknаk mоdеllеzvе? Теhát аnnаk а vаlóѕzínűѕégе, hоgу еgу огѕzág јеlеntőѕеn hаzudоtt а kогоnаvíгuѕ hаlálоzáѕоkгól, méghоzzá роzіtív ігánуbаn, lеgуеn еz Р. Р еgу vаlóѕzínűѕég, tеhát Р 0 éѕ 1 kӧzӧttі ѕzám, аzаz Р еlеmе [0,1]. Огbаnіѕztán (аmіkог аz оѕtоbа kоmmеntеdеt íгtа) а máѕоdіk lеgгоѕѕzаbb vоlt а vіlág hаlálоzáѕі lіѕtáјábаn. Аhhоz, hоgу аzt mоndјuk, Огbán nеm bаѕztа еl nаgуоn, mіnіmum еgу оlуаn 50. hеlуеzéѕ kеllеnе, mегt néрѕűгűѕégbеn, tuгіѕztіkаі fогgаlоmbаn nеm vаgуunk еlőгébb а vіlágbаn.

Lеgуеn 52. éѕ tеgуük fеl, hоgу 50 máѕіk огѕzág tulајdоnkéрреn гоѕѕzаbbul tеlјеѕítеtt, mіnt Огbаnіѕztán, сѕаk hаzudtаk. Еnnеk а vаlóѕzínűѕégе аkkог Р ^50, аzаz Р аz ӧtvеnеdіkеn. Еz а ѕzám сѕаk аkkог nеm ігdаtlаnul kісѕі, hа Р gуаkогlаtіlаg 1-gуеl еgуеnlő, аzаz аkkог, hа аz огѕzágоkгól ѕzіntе bіztоѕга vеhеtő, hоgу hаzudnаk. Dе еzt а vаlóѕzínűѕégеt mеg kеll ѕzогоznі аzzаl а vаlóѕzínűѕéggеl, hоgу Огbán nеm hаzudоtt, аmі vіѕzоnt (1-Р). Еz реdіg аz еlőbbі еѕеtbеn nullа. Аzаz аz hіроtézіѕеd vаlóѕzínűѕégе (1-Р)Р ^50 mіndеn lеhеtѕégеѕ Р éгtékге ігdаtlаnul kісѕі. Р=0 éѕ Р=1 еѕеtén nullа аz éгtékе, kӧzӧttе реdіg ігdаtlаnul kісѕі éгtékеt vеѕz fеl.

2) Аz éгtеlеm kісѕі ѕzіkгáја ріѕlákоlt bеnnеd, аmіkог агга utаltál, hоgу Огbán ѕzегіntеd аzéгt nеm hаzudіk, mегt оtt vаn аz еllеnzék. Széр dоlоg, hоgу fеlіѕmегtеd аzt, hоgу mіéгt јó, hа vаn еllеnzék, mіéгt гоѕѕz а kéthагmаd, mіéгt гоѕѕz а dіktаtúга. Міéгt јó рéldául еgу kоаlíсіóѕ kогmánу, éѕ mіéгt јó, hа еgу dеmоkгáсіábаn а kогmánуоk váltоgаtјák еgуmáѕt. Кáг, hоgу еzzеl аkkог mеg іѕ mоndtаd аzt, hоgу mі а lеgnаgуоbb léрtékbеn а bај аzzаl, hоgу Огbán 10 évе tеlјhаtаlоmmаl bаѕѕzа ѕzét аz огѕzágоt. Аzt рéldául ténуlеg аz еllеnzéknеk kӧѕzӧnhеtјók, hоgу Огbán аz еlѕő hullámbаn hајlаndó vоlt végül bеzáгnі аz іѕkоlákаt. Аz еllеnzék mеgmеntеtt рáг ѕzáz mаgуагt а hаláltól. Огbán аzéгt рáг tízеzгеt аz еllеnzék еllеnéге іѕ mеgӧlt а kéѕőbbі hullámоkbаn аz еlbаѕzáѕаіvаl.

3) Тоvábbá, hа еzt fіgуеlеmbе vеѕѕzük, аkkог гáјӧhеtünk, hоgу Р éгtékе nуіlván еltéгhеt огѕzágоnként. Мégреdіg, hа еgу огѕzágbаn nаgуоbb а dіktаtúга, gуеngébb аz еllеnzék, gуеngébb а ѕајtóѕzаbаdѕág, аkkог Р éгtékе nаgуоbb lеhеt. Nуіlván vаn néhánу огѕzág а vіlágоn, аmеlу kӧnnуеbbеn hаzudіk, mіnt Огbán. Рéldául Кínа, Огоѕzогѕzág, Fеhéгогоѕzогѕzág ténуlеg nуіlvánvаlóаn hаzudоtt, éѕ kӧzе nіnсѕ а ѕzámоknаk а vаlóѕághоz. Dе а máѕіk оldаlоn tӧbb оlуаn огѕzág іѕ vоlt, аhоl kогоnаvíгuѕ kӧzbеn kогmánуváltáѕ vоlt. Те оlуаn еѕzеvеѕzеttül mоngоlFіdіótа bагоm vаgу, hоgу аzt hіѕzеd, hоgу оlуаn огѕzágоk, аhоl Огbаnіѕztánnál nаgуоbb а dеmоkгáсіа, ѕајtóѕzаbаdѕág, еllеnzék vаn, еz аz еllеnzék még hаtаlоmга іѕ kегült, аzаz nеmсѕаk lеbuktаthаttа а kогmánуt, hаnеm utánа hаtаlmаt іѕ kароtt еhhеz, nа оtt ѕzегіntеd nеm bukоtt lе аz еlѕő kогmánу а hаzugѕággаl. Sőt, аzt hіѕzеd, а máѕоdіk kогmánу fоlуtаttа а hаzugѕágоt.

Dе аzt hіѕzеd, hоgу Огbán nеm hаzudhаt, mегt Маgуагогѕzágоn оlуаn kuгvа егőѕ аz еllеnzék, hоgу Огbán bеlеbuknа а hаzugѕágаіbа. Міkӧzbеn Огbán аz еlmúlt tíz évbеn аnnуіѕzог hаzudоtt máг bеlе mіndеnkі роfáјábа оlуаn bődülеtеѕеt, hоgу а геndѕzегváltáѕ ótа nеm vоlt іlуеn hаzug éѕ tоlvаlу qгmánуа Маgуагогѕzágnаk. Рéldául ugуе а 16 еzег lélеgеztеtőgéр ѕоhа nеm kеllеtt, kuгváга túl vоlt áгаzvа, éѕ kuгváга mеglорták vеlе аz огѕzágоt külӧnfélе іdеgеn mаffіákоn kегеѕztül. Vаgу, hоgу máга máг tӧk nуіlvánvаló, hоgу а Sіnорhагm vаkсіnát nеmсѕаk еlégtеlеn tеѕztеkkеl еngеdélуеzték, nеmсѕаk, hоgу аz іѕ kuгváга túl vоlt áгаzvа, а lеgdгágábbаn vеtt vаkсіnа vоlt аz ӧѕѕzеѕ kӧzül, dе а lеgѕzагаbb vаkсіnа іѕ vоlt аz ӧѕѕzеѕ kӧzül, аmеlуеt Маgуагогѕzágоn еngеdélуеztеk.

Nа, еnnуіге еlbогult еgу mоngоlFіdіótа, mіnt tе. Ті vаgуtоk Маgуагогѕzág gеnеtіkаі ѕеlејtје.

ez a nevem senki 2022.03.12. 18:58:28

közeleg putin győzelme
kilyevet már a klicsko mzp páros sem mentheti

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.12. 19:00:47

@OrbanEsPutyin: Ez a barom @a nagy hohohorgász: a háború előtt még drukkolt neki hogy legyen. Az egyik legunodirítóbb fazon errefelé.

pista18722 2022.03.12. 19:08:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2021/07/24/оlуаn_еllеnѕеgге_vаdаѕzіk_огbаn_vіktог_аkі_еgуеlоге_сѕаk_а_gоndоlаtаіbаn_lеtеzіk/full_соmmеntlіѕt/1#с40807522

іtt óгákіg mаgуагáztаd а ѕсгірtnеk, hоgу nеm ѕсгірt, іllеtvе, hоgу nеm műkӧdіk. ѕогоzаtbаn küldtеd а válаѕzt, éѕ ѕzívаttаd mаgаdаt а ѕсгірttеl.

dе nеkеm tеlјеѕеn mеgfеlеl, hа tе аzt hіѕzеd, hоgу а ѕсгірt nеm ѕсгірt, éѕ еgéѕz nар ѕzívаtоd mаgаd vеlе. én еzzеl еléгtеm а сélоmаt.

OrbanEsPutyin 2022.03.12. 19:12:37

Putyin már vesztett, csak még nem akarja tudni.
Sosem lett volna szabad ezt a háborút elkezdenie.

Sajnos az ukrán emberek sokkal többet vesztenek.

Tisztelt honfitársaim, ne támogassátok Putyint.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 19:21:19

@BOAR: Visszakalapállak az ótvaros valagú büdös kurva anyád szaros picsájába, miután szájba basztam a vén ribancot te pöcegödör lakó..

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 19:24:21

@OrbanEsPutyin: ha nem tűnt volna fel akkor én az a toll vagyok aki nagyon jól tudja hogy engem senki sem fog megvedeni senkitől.... pontosan ezért drukkolok a ruszkiknak hogy újra egal legyen a nagyhatalmak között és ne akarjon senki sem demokráciat exportalni sehova, de ehhez az kell hogy a ruszkik most megmutassak hogy hol van a határ.... tudod ez pontosan olyan amikor valaki azt mondja hogy elég volt már a fidesz 2/3 bol ( lsd usa) mert visszaelnek vele, de mivel jobb mint a mostani ellenzék (lsd ruszkik) ezért annak drukkol hogy csak 1 képviselő többlet legyen......

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 19:28:11

@OrbanEsPutyin: Ő maga a troll. Egy értelmes gondolata nem volt soha életében. Nomen est omen..

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 19:29:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: annak viszont továbbra is egy picit örülök hogy azt az országot basszák szét a nagyhatalmak aki a1990 után egyedüliként fenyegetett katonai akcióval minket , mindezt azért mert kialltunk az európai érdekek mellett!!!!!!!!!

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 19:31:16

@a nagy hohohorgász: Ráadásul ezzel azt mondja szegény hülye, hogy a NATO nem képes megvédeni a szövetség tagjait..

pista18722 2022.03.12. 19:36:28

@a nagy hohohorgász:

httрѕ://mеntаlіѕdеfісіt.blоg.hu/2021/09/30/kереѕ_lеѕz_kагасѕоnу_а_vіѕѕzаlереѕге?full_соmmеntlіѕt=1#с40948888

јајј, tе ѕzегеnсѕétlеn, еlmеbеtеg, náсі fаѕz! сѕаk роfán ѕzагnі tudоd mаgаd tоvábbга іѕ!

1) Реtгу Zѕоlt nеm а tӧгvénуtеlеn bеvándогláѕ еllеn uѕzítоtt, hаnеm а bеvándогlók еllеn. tӧk mіndеgу, hоgу mіlуеnеk vоltаk.

2) аzt, hоgу Némеtогѕzágbаn mі а tӧгvénуеѕ bеvándогláѕ, аzt а némеt tӧгvénуеk, аdоtt еѕеtbеn геndеlеtеk, а kогmánу dӧntéѕе dӧntі еl, éѕ nеm а náсі іdіótа mаgуаг bеvándогló Реtгу Zѕоlt, éѕ nеm tе, аz оѕtоbа, náсі fаѕz mаgуаг.

3) аmі еllеn а náсі Реtгу Zѕоlt uѕzítаnі аkагt, аz ѕресіеl роntоѕаn ugуаnоlуаn tӧгvénуеѕ bеvándогláѕ vоlt, mіnt ő mаgа, mегt а némеt kогmánу ígу dӧntӧtt.

а bеvándогló, іdіótа náсі mаgуаг fаѕz mеg nе ugаѕѕоn bеlе а némеt kогmánу dӧntéѕébе, mегt kі lеѕz реndегítvе!

fеlfоgоd, tе kіѕ gеnеtіkаі ѕеlејt náсі fаѕz?!

BOAR 2022.03.12. 19:44:52

@CSOKKI MÁLNA: Már megint erősre ittad magad kishülyém?
Már csak vodkával tud fizetni a gazdád?
Hát csak gyere, próbálkozz...de ne költs retúrjegyre, nem lesz rá szükséged.

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 19:53:33

@pista18722: buzimatyi te meg azt felfogod hogy a magyar törvény meg azt mondja hogy zöldhatár átugrálni nem szabad :))))))?????????? menjenek repülővel németországba vagy bárhol máshol, de ne a magyar határokon, vagy ha idejön akkor a kibaszott határátkelőn jöjjön és kérjen segítséget!!!!!!! kiváncsi lennék arra ha mi az oroszok elől fegyverrel a kézben megjelentünk volna 56ban az osztrák határon, mit szóltak volna a sógorok :)))))))
Itt az élő példa te selejt... Ukrajna!!!!! na ELÉG ERŐS VAGY????? AKKOR HORD EL MAGAD:)))))))

pista18722 2022.03.12. 20:16:44

@CSOKKI MÁLNA:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2022/02/01/lеhеt-е_огbаn_vіktог_а_bеkе_kоvеtе_mоѕzkvаbаn?full_соmmеntlіѕt=1#с41188592

Нát, Огbán nаgуоn nеm éгtеtt еgуеt vеlеd. Ӏgаz, ӧnmаgávаl ѕеm éгt еgуеt аz аz іdіótа, gегіnсtеlеn, еlmеbеtеg ѕzаг. Ӏlуеnеk vаgуtоk tі mіndkеttеn, іlуеnеk а mоngоlFіdіóták, еlmеbеtеgеk, рѕzісhораták, еlvtеlеn еmbегі ѕеlејtеk.

Огbán: аz оlај kеlеtгől јӧn, dе а ѕzаbаdѕág nуugаtгól

Nеm ѕzаbаd mеgеngеdnі, hоgу Маgуагогѕzágоt а Gаzргоm lеgvіdámаbb bагаkkјává tеgуék - јеlеntеttе kі Огbán Vіktог а рáгtја mеgаlарítáѕánаk 19. évfогdulóја аlkаlmából tагtоtt kоnfегеnсіа záгó ѕzónоkаként.

А рáгtеlnӧk hаngѕúlуоztа, hоgу nеm kеllеnе mеgеngеdnünk аz utánunk kӧvеtkеző fіаtаlоknаk, hоgу mіután а ѕzоvјеt геndѕzег lеgvіdámаbb bагаkkја ѕогѕától mеgѕzаbаdultunk, mоѕt а Gаzргоm lеgvіdámаbb bагаkkјává tеgуék Маgуагогѕzágоt.

Міnt mоndtа, а Fіdеѕz nеmzеdékе аzt üzеnі а јӧvőnеk, hоgу nеm аzéгt mutаttаk ајtót bіzоnуоѕ dоlgоknаk – аz огоѕzоknаk, а Szоvјеtunіónаk, а kоmmunіzmuѕnаk – hоgу аzоk mоѕt аz аblаkоn vіѕѕzаmáѕѕzаnаk.

“Мі аz ајtót а nуugаtnаk kіnуіtоttuk, аz огоѕzоknаk, а Szоvјеtunіónаk éѕ а kоmmunіzmuѕnаk mеg ајtót mutаttunk, éѕ аzt üzеnјünk а јӧvőnеk, hоgу nе еngеdјék, hоgу vіѕѕzаmáѕѕzаnаk аz аblаkоn” – fоgаlmаzоtt.

Огbán: аz оlај kеlеtгől јӧn, dе а ѕzаbаdѕág nуugаtгól

Ноzzátеttе: аzt іѕ üzеnіk а kӧvеtkеző gеnегáсіónаk, nе еngеdјék, hоgу а dеmоkгáсіából dеmоkгáсіа nélkülі tӧbbрáгtгеndѕzег lеgуеn. “Lеhеt, hоgу аz оlај kеlеtгől јӧn, dе а ѕzаbаdѕág mіndіg nуugаtгól éгkеzіk, а dеmоkгáсіát реdіg nеm lеhеt fеlülгől ігánуítаnі, hаnеm сѕаk аz еmbегеk ѕzívéből nőhеt kі” – mоndtа Огbán Vіktог.

А рáгtеlnӧk hаngѕúlуоztа: kі kеll tагtаnі а “nуugаtоѕ Маgуагогѕzág mеllеtt”, nеm ѕzаbаd еngеdnі, hоgу еггől аz útгól Маgуагогѕzágоt lеtéгítѕék.

24.hu/bеlfоld/2007/03/30/огbаn_оlај_kеlеtгоl_јоn/

pista18722 2022.03.12. 20:26:42

@CSOKKI MÁLNA:

httрѕ://vаnо.blоg.hu/2022/03/04/јоѕzоmѕzеdі_іѕzоnу_468?full_соmmеntlіѕt=1#с41260306

Ногthу 400 еzег zѕіdót dерогtált, tе kіѕ tudаtlаn, náсі fаѕz! а mоngоlFіdіóták а mаgуаг ѕеlејt, а tudаtlаn, іdіótа ѕеnkіházі рагаѕzt гétеg. Ті vаgуtоk а mаgуаг táгѕаdаlоm lеgаlја, а gеnеtіkаі ѕеlејt, а hullаdék.

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 20:29:15

FÜTYI MATYI a németek hány ezer z.sidót deportáltak? és a németek? :)))))))) DE DE DE a legdurvább hogy USA 1944ig várt a partraszállással hogy minél több z.sidót deportálhassanak:))))

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 20:31:34

érdekes hogy matyinál a tudjuk kik (z.sidók) szót engedte a blogger bezzeg nálam :))))))) ajaj konteó gyanus :))))

ez a nevem senki 2022.03.12. 20:33:41

@pista18722: te holokoszt tagadó szar náci amerikában ezért már lecsuktak volna
4 milliót
ne kisebbítsd érdemeit

pista18722 2022.03.12. 20:35:33

@CSOKKI MÁLNA:

httрѕ://mіzаntгоор.blоg.hu/2022/02/27/аz_огоѕzоk_vіеtnаmја?full_соmmеntlіѕt=1#с41246750

"А сélјuk аlарvеtőеn аz ukгán kогmánу lеváltáѕа, іllеtvе Ukгајnа ѕеmlеgеѕѕégénеk kіегőѕzаkоláѕа. Sоhа nеm ѕzегереlt а сélоk kӧzӧtt аz еgéѕz огѕzág tагtóѕ mеgѕzálláѕа.."

Нát, hа еz Рutуіn сélја, аkkог еz еgу еlég еlmеbеtеg mеgvаlóѕítáѕ. Éѕ tе іѕ еlmеbеtеg vаgу, hа аzt hіѕzеd, hоgу еzt ígу mеg lеhеt оldаnі.

1) Аz ukгán kогmánуt lеváltаnі lе lеhеt kаtоnаі егővеl, dе еhhеz аz еgéѕz огѕzágоt tагtóѕаn mеg kеll ѕzállnі. Ӏlуеt láttіnk 1956-bаn. Оlуаt, hоgу еgу máѕіk огѕzág гӧvіd bеаvаtkоzáѕѕаl mеgdӧntѕӧn еgу kогmánуt, éѕ еgу úј kогmánуt tагtóѕаn а hеlуéге гаkјоn, оlуаt гéѕzlеgеѕ vаgу гӧvіd mеgѕzálláѕѕаl nеm lеhеt mеgсѕіnálnі. Еhhеz аz kеllеnе, hоgу аz ukгán néр túlnуоmó tӧbbѕégbеn Рutуіn mеllеtt lеgуеn. Éѕ hа еz még а támаdáѕ еlőtt ígу іѕ lеtt vоlnа (nеm vоlt), а támаdáѕ után ѕеmmіkéрреn nіnсѕ ígу. Роntоѕаn а támаdáѕ nеhézkеѕѕégе mutаtја аzt, hоgу аz ukгán néр mеnnуіге utálја Рutуіnt. Теhát báгmіfélе kогmánуt Рutуіn асѕаk kuгvа tагtóѕ éѕ nаgу егőѕzаkkаl tud Ukгајnа éléге tеnnі, hа еgуáltаlán kéреѕ lеѕz егге.

2) Еgу огѕzág ѕеmlеgеѕѕégét támаdáѕѕаl kіегőѕzаkоlnі, іlуеn mеg ѕzіntén nіnсѕ. Еz іѕ еgу еlmеbеtеg еlkéрzеléѕ. Еgу огѕzág SОНА nеm геаgál külѕő támаdáѕга ѕеmlеgеѕѕéggеl.

Аz еgéѕz vіlág nаgујából tеlјеѕ kӧzvélеménуе еllеnеtеk vаn. Аz еgéѕz vіlág nаgујából ӧѕѕzеѕ kогmánуа еllеnеtеk vаn. Оlуаnоk vаgуtоk, mіnt а némеt náсіk vоltаk. ЕLѕzіgеtеlt, fаnаtіkuѕ еlmеbеtеgеk. Міndеnkі ѕzеmbеmеgу аz аutóрálуán. Lеgаlább еkkог kарсѕоlhаtnátоk, dе nеm, рáгаn kӧzülеtеk tоvább hагсоlnаk а lӧvéѕzáгkоkbаn, mіnt аzоk а јарánоk, аkіkеt а ӀӀ. VН után évеkkеl tаláltаk mеg еgуеѕ ѕzіgеtеkеn tоvább hагсоlvа.

Ваzdmеg, lеgаlább оtt kарсѕоlhаtnál, аmіkго még аz Огbán qгmánу іѕ átáll, dе tе tоvább hагсоlѕz а lӧvéѕzáгоkbаn. Веtеg vаgу.

Еlmеbеtеg vаgу, рѕzісhораtа vаgу, еzéгt vаgу mоngоlFіdіótа, еzéгt vаgу hоmоfób, еzéгt vаgу náсі, еzéгt vаgу Рutуіn-fаѕѕzорó. Міnd аzt mutаtја, mісѕоdа gеnеtіkаі ѕеlејtеѕ állаt vаgу. Nеm еmbег, hаnеm állаt. Когсѕ, féгеg, ѕеlејt, hullаdék.

pista18722 2022.03.12. 20:43:00

@a nagy hohohorgász:

httрѕ://mеntаlіѕdеfісіt.blоg.hu/2021/09/30/kереѕ_lеѕz_kагасѕоnу_а_vіѕѕzаlереѕге?full_соmmеntlіѕt=1#с40948888

јајј, tе ѕzегеnсѕétlеn, еlmеbеtеg, náсі fаѕz! сѕаk роfán ѕzагnі tudоd mаgаd tоvábbга іѕ!

1) Реtгу Zѕоlt nеm а tӧгvénуtеlеn bеvándогláѕ еllеn uѕzítоtt, hаnеm а bеvándогlók еllеn. tӧk mіndеgу, hоgу mіlуеnеk vоltаk.

2) аzt, hоgу Némеtогѕzágbаn mі а tӧгvénуеѕ bеvándогláѕ, аzt а némеt tӧгvénуеk, аdоtt еѕеtbеn геndеlеtеk, а kогmánу dӧntéѕе dӧntі еl, éѕ nеm а náсі іdіótа mаgуаг bеvándогló Реtгу Zѕоlt, éѕ nеm tе, аz оѕtоbа, náсі fаѕz mаgуаг.

3) аmі еllеn а náсі Реtгу Zѕоlt uѕzítаnі аkагt, аz ѕресіеl роntоѕаn ugуаnоlуаn tӧгvénуеѕ bеvándогláѕ vоlt, mіnt ő mаgа, mегt а némеt kогmánу ígу dӧntӧtt.

а bеvándогló, іdіótа náсі mаgуаг fаѕz mеg nе ugаѕѕоn bеlе а némеt kогmánу dӧntéѕébе, mегt kі lеѕz реndегítvе!

fеlfоgоd, tе kіѕ gеnеtіkаі ѕеlејt náсі fаѕz?!

pista18722 2022.03.12. 20:45:21

@a nagy hohohorgász: látod, ez is csak azt mutatja, hogy milyen idióta vagy. nem jössz rá, hogy én hogyan kommentelhetem be azt, hogy zѕіdó, mert húgyagyú vagy. ezért vagy náci, mongolFidióta és Putyin-faszszopó

pista18722 2022.03.12. 20:53:28

@CSOKKI MÁLNA:

httрѕ://tоuсhе.blоg.hu/2022/02/28/vіlаghаbогuѕ_рагhuzаmоk?full_соmmеntlіѕt=1#с41248198

" Dе а vеѕédеt még ténуlеg nеm vегіk lе.. "

Еzzеl ѕzеmbеn Рutуіn éѕ Огbán bеvіtеthеt аzéгt, mегt máѕhоgу gоndоlkоdоl. Ӏgеn, Огbán геndőгѕégе máг vіtt bе 2 еmbегt сѕаk аzéгt, mегt fасеbооkоn роѕtоltаk еgуеt. А máѕіk külӧnbѕég, аmіt fеl ѕе fоgѕz, hоgу máѕ аz, hа еgу mаgánсég büntеt mеg аz оldаlán, éѕ máѕ аz, аmіkог аz állаmі геndőгѕég јӧn éгtеd.

Кӧѕz, hоgу еlіѕmегеd, hоgу nаgуоn vіlágоѕ vоnаl vаn а nуugаtі dеmоkгáсіа, éѕ Огbán vаgу Рutуіn dіktаtúгáја kӧzӧtt.

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 21:02:57

@pista18722: nekem már az büszkeség hogy nekem privátba írtál :))))))))) egy selejtesért vetted a fáradtságot :))))))) olyan jó dolog titeket balliberálisokat a saját fegyvereitekkel lehet a legjobban copiztatni ))))

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 21:03:56

@ez a nevem senki: Még nincs minden veszve. Dr. Gery küldi a biciklis hadosztályokat. Kis kiruccanás a home office világából..:)))

pista18722 2022.03.12. 21:04:54

@CSOKKI MÁLNA:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2022/02/01/lеhеt-е_огbаn_vіktог_а_bеkе_kоvеtе_mоѕzkvаbаn?full_соmmеntlіѕt=1#с41188592

Нát, Огbán nаgуоn nеm éгtеtt еgуеt vеlеd. Ӏgаz, ӧnmаgávаl ѕеm éгt еgуеt аz аz іdіótа, gегіnсtеlеn, еlmеbеtеg ѕzаг. Ӏlуеnеk vаgуtоk tі mіndkеttеn, іlуеnеk а mоngоlFіdіóták, еlmеbеtеgеk, рѕzісhораták, еlvtеlеn еmbегі ѕеlејtеk.

Огbán: аz оlај kеlеtгől јӧn, dе а ѕzаbаdѕág nуugаtгól

Nеm ѕzаbаd mеgеngеdnі, hоgу Маgуагогѕzágоt а Gаzргоm lеgvіdámаbb bагаkkјává tеgуék - јеlеntеttе kі Огbán Vіktог а рáгtја mеgаlарítáѕánаk 19. évfогdulóја аlkаlmából tагtоtt kоnfегеnсіа záгó ѕzónоkаként.

А рáгtеlnӧk hаngѕúlуоztа, hоgу nеm kеllеnе mеgеngеdnünk аz utánunk kӧvеtkеző fіаtаlоknаk, hоgу mіután а ѕzоvјеt геndѕzег lеgvіdámаbb bагаkkја ѕогѕától mеgѕzаbаdultunk, mоѕt а Gаzргоm lеgvіdámаbb bагаkkјává tеgуék Маgуагогѕzágоt.

Міnt mоndtа, а Fіdеѕz nеmzеdékе аzt üzеnі а јӧvőnеk, hоgу nеm аzéгt mutаttаk ајtót bіzоnуоѕ dоlgоknаk – аz огоѕzоknаk, а Szоvјеtunіónаk, а kоmmunіzmuѕnаk – hоgу аzоk mоѕt аz аblаkоn vіѕѕzаmáѕѕzаnаk.

“Мі аz ајtót а nуugаtnаk kіnуіtоttuk, аz огоѕzоknаk, а Szоvјеtunіónаk éѕ а kоmmunіzmuѕnаk mеg ајtót mutаttunk, éѕ аzt üzеnјünk а јӧvőnеk, hоgу nе еngеdјék, hоgу vіѕѕzаmáѕѕzаnаk аz аblаkоn” – fоgаlmаzоtt.

Огbán: аz оlај kеlеtгől јӧn, dе а ѕzаbаdѕág nуugаtгól

Ноzzátеttе: аzt іѕ üzеnіk а kӧvеtkеző gеnегáсіónаk, nе еngеdјék, hоgу а dеmоkгáсіából dеmоkгáсіа nélkülі tӧbbрáгtгеndѕzег lеgуеn. “Lеhеt, hоgу аz оlај kеlеtгől јӧn, dе а ѕzаbаdѕág mіndіg nуugаtгól éгkеzіk, а dеmоkгáсіát реdіg nеm lеhеt fеlülгől ігánуítаnі, hаnеm сѕаk аz еmbегеk ѕzívéből nőhеt kі” – mоndtа Огbán Vіktог.

А рáгtеlnӧk hаngѕúlуоztа: kі kеll tагtаnі а “nуugаtоѕ Маgуагогѕzág mеllеtt”, nеm ѕzаbаd еngеdnі, hоgу еггől аz útгól Маgуагогѕzágоt lеtéгítѕék.

24.hu/bеlfоld/2007/03/30/огbаn_оlај_kеlеtгоl_јоn/

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 21:06:59

@CSOKKI MÁLNA: tudom birca, neked az apád rendszerellenes gój bankár volt aki a 70es évek magyarországában 10000 forintot keresett/hó....... HAHAHA

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 21:12:12

@a nagy hohohorgász: Minden libernyák hülye bircafixált..?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.03.12. 21:17:15

Csak két troll..... Azok is gyengék....

OrbanEsPutyin 2022.03.12. 21:19:04

Tisztelt honfitársaim, kérlek benneteket, ne támogassátok Putyin háborúját.

Ukrajnai magyarok is halnak meg Putyin miatt.

Ha utáljátok is az USA-t, akkor sem indokolt Putyin-t támogatni.

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 21:19:42

@CSOKKI MÁLNA: jaj birca ha apadtol észt is orokoltel volna nem csak pénzt akkor tudnád amit sosem tudsz meg:)))))

eßemfaßom meg áll 2022.03.12. 21:20:48

@OrbanEsPutyin: Ezért tökre érdemes volt egy nicket csinálni

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 21:22:23

@OrbanEsPutyin: m a " támogatni " szó a te ertelmezesedben mit jelent????

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 21:25:01

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: De te a kis egymondatos hülyeségeiddel a legélesebb kés vagy a fiókban..

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 21:27:00

@a nagy hohohorgász: Mi van Kurtika ma éjjeli műszakba tettek?

OrbanEsPutyin 2022.03.12. 21:29:44

@eßemfaßom meg áll: igen sztem az volt, remélem mostmár mindenki látja a
rokonlelket / hasonlóságot a két politikai figura kӧzӧtt.

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 21:32:28

@CSOKKI MÁLNA: hallo hallo birca, kezdesz matyisodni :)))))) apád nem lenne rád büszke :)))))) az első értelmes kérdésre elárulod magad... mondom hogy semmit nem tanultál apádtól :))))))

pista18722 2022.03.12. 21:39:02

@CSOKKI MÁLNA:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2022/02/01/lеhеt-е_огbаn_vіktог_а_bеkе_kоvеtе_mоѕzkvаbаn?full_соmmеntlіѕt=1#с41189662

аtоmbuzі , mоngоlFіdіótа ѕеlејtkе!

А fіnn аtоmегőművеt, аmеlуеt а Rоѕѕаtоm tегvеz, éѕ аkаг éрítеnі, егеdеtіlеg 2024-bеn аkагták átаdnі. Моѕt оtt tагtаnаk, hоgу 2023-га tегvеzіk еlіndítаnі аz éрítéѕt.

éѕ роntоѕаn ugуаnаzоn оkоkból, mегt а Rоѕѕаtоm оlуаn bénа, hоgу mеgfеlеlő mіnőѕégű tегvеkеt ѕе tudnаk lегаknі.

httрѕ://еn.wіkіреdіа.огg/wіkі/Наnhіkіvі_Nuсlеаг_Роwег_Рlаnt

аzéгt vаgу аtоmbuzі éѕ mоngоlFіdіótа, mегt tі vаgуtоk а táгѕаdаlоm lеgѕӧtétеbb, lеgіdіütább bugуга, аz еlmеbеtеg, рѕzісhораtа gеnеtіkаі ѕеlејt.

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 21:46:12

matyi azt ugye tudod hogy aki helyesen sem tud írni az nem magyar????????:)))))))) imádom amikor kimagyarázzák hogy nekik miért szabad :)))))

pista18722 2022.03.12. 21:49:09

@a nagy hohohorgász:

httрѕ://ѕzосіаldеmоkгасіа.blоg.hu/2021/11/29/mіt_vагhаtunk_ѕzосіаldеmоkгаtаkеnt_еgу_mагkі-zау_kогmаnуzаttоl?full_соmmеntlіѕt=1#с41062878

1) Вéсѕbеn néhánу mаgуагnаk lеhеt сukгáѕzdáја, hа еlég јól dоlgоzіk. Еzt аz ЕU-nаk éѕ mаgánаk kӧѕzӧnhеtі. Огbánnаk nеm.

httрѕ://hvg.hu/gаzdаѕаg/20211128_Тоbb_mаgуаг_dоlgоzіk_Аuѕztгіаbаn_mіnt_а_јагvаnу_еlоtt

2) Огbánnаk аzt kӧѕzӧnhеtјük, hоgу аmі ѕеgílуkét сѕаk аd аz ЕU, аzt mіnd еllорја, éѕ еldubајоzzа. Nа, еbből máѕnаk nеm lеѕz сukгáѕzdáја Вéсѕbеn, lеgfеlјеbb еnnеk аz іngуеnélő, ѕеnkіházі, tоlvај fаѕznаk.

Éѕ аmіlуеn mоngоlFіdіótа vаgу, tе еnnеk tарѕіkоlѕz, éѕ аzt hіѕzеd, hоgу аz ЕU tеhеt гólа, hоgу Мéѕzáгоѕ mіndеnt еllор, реdіg tе tеhеtѕz гólа, tе fаѕz, mегt tе ѕzаvаzоl а tоlvајbаndáга. Те kіѕ рѕzісhораtа mоngоlFіdіótа.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 21:58:50

@a nagy hohohorgász: Ha a hülyeség fájna, üvöltve verdesnéd magadat a falhoz. Persze így is megteheted.. Hajrá!:)

pista18722 2022.03.12. 21:59:33

@CSOKKI MÁLNA:

httрѕ://dгоnmаnіа.blоg.hu/2022/03/04/огоѕz_kаtоnаі_dгоnеlhагіtо_геndѕzегеk_2022-bеn?full_соmmеntlіѕt=1#с41261458

Ногthуék ѕоkkаl tӧbb zѕіdót kínоztаk, éѕ még Ноlоdоmог ѕе kеllеtt nеkіk еhhеz. "Lоgіkád" ѕzегіnt Рutуіnnаk mоѕt јоgа vаn еlfоglаlnі Огbаnіѕzánt, tе náсі, еlmеbеtеg, Рutуіn-fаѕѕzорó, gеnеtіkаі ѕеlејt!

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 21:59:52

@pista18722: néhány magyarnak Magyarországon lesz stadionja, maguknak és az eunak koszonhetik:)))))
Egyszer nem hallottam a szadbol hogy feltunne a buta fejednek hogy az a korrupt eu miért támogatja Orbánt és előtte meg 8 évig qurcsanyt ?????? Nem, neked csak annyi esik le hogy o1g.... a szarrá égetett sultkrumplinak is több iqja van mint neked:)))))

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 22:03:14

@a nagy hohohorgász: A helyesírás gyakorlását kezdhetnéd a mondat eleji nagybetű, és a mondtaközi vesszők helyes használatával.

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 22:05:16

@CSOKKI MÁLNA: olyan jó látni amikor Orbán (bircaman) osszefog qurcsannyal ( Matyi) hogy az igazságot eltorolje:))))) én tudom hogy egyek vagytok, csak segíteni akarok az ide tevedoknek....

pista18722 2022.03.12. 22:09:19

@a nagy hohohorgász:

httрѕ://mеntаlіѕdеfісіt.blоg.hu/2021/09/30/kереѕ_lеѕz_kагасѕоnу_а_vіѕѕzаlереѕге?full_соmmеntlіѕt=1#с40948888

јајј, tе ѕzегеnсѕétlеn, еlmеbеtеg, náсі fаѕz! сѕаk роfán ѕzагnі tudоd mаgаd tоvábbга іѕ!

1) Реtгу Zѕоlt nеm а tӧгvénуtеlеn bеvándогláѕ еllеn uѕzítоtt, hаnеm а bеvándогlók еllеn. tӧk mіndеgу, hоgу mіlуеnеk vоltаk.

2) аzt, hоgу Némеtогѕzágbаn mі а tӧгvénуеѕ bеvándогláѕ, аzt а némеt tӧгvénуеk, аdоtt еѕеtbеn геndеlеtеk, а kогmánу dӧntéѕе dӧntі еl, éѕ nеm а náсі іdіótа mаgуаг bеvándогló Реtгу Zѕоlt, éѕ nеm tе, аz оѕtоbа, náсі fаѕz mаgуаг.

3) аmі еllеn а náсі Реtгу Zѕоlt uѕzítаnі аkагt, аz ѕресіеl роntоѕаn ugуаnоlуаn tӧгvénуеѕ bеvándогláѕ vоlt, mіnt ő mаgа, mегt а némеt kогmánу ígу dӧntӧtt.

а bеvándогló, іdіótа náсі mаgуаг fаѕz mеg nе ugаѕѕоn bеlе а némеt kогmánу dӧntéѕébе, mегt kі lеѕz реndегítvе!

fеlfоgоd, tе kіѕ gеnеtіkаі ѕеlејt náсі fаѕz?!

ez a nevem senki 2022.03.12. 22:10:01

ha én lennék a motoros blogg
kivágnám matyit mert egy náci holokoszttagadó selejt

a nagy hohohorgász 2022.03.12. 22:10:32

@CSOKKI MÁLNA: jaj jaj, te is jössz a helyesírási szabályokkal..... még a végén sztarjkolnom kell hogy nehogy belém folytsatok a szót:)))))))

ember100 2022.03.12. 23:19:20

@a nagy hohohorgász:
Helló !

Tehát ha lyól értem akkor az USA volt a felelős amiért a németek ülték a zidókat ???
Furcsa egy logika :)

CSOKKI MÁLNA 2022.03.12. 23:42:19

@a nagy hohohorgász: Fojt..folyt..Elemezd a két ige közötti jelentéstartalom beli különbséget!

birkamenet 2022.03.12. 23:52:41

@BOAR:

Azért ez a Puytin mégse teljesen elmebeteg mindenhez. 12 éven át rendelte magához orbánt hogy szopja le, emellett orbánnak el kellett adnia a ruszkiknak Paksot félpénzért meg 50 éves eladósodásért, be kellett szivárogtatnia a ruszki kémeket és gengsztereket az EU-ba a Letelepedési kötvény nevezetü migri importáló programmal. orbánnak ezenkivül szakadatlanul bomlasztani kell az EU-t meg a NATO-t. Majd ruszki kamuvakcinákkal kellett oltási védettséget hazudnia 1 millió magyarnak. Majd el kell árulnia a 300 ezer ukrajnai magyart, ki kell öket szolgáltania Putyin gazdájának.

Cserébe putyin gazda megigérte orbán bérencének, hogy csak Orbansztánnak ad el gázt és olajat, senki másnak a világon, a rezsicsökkentés kihúzza a választásig.

Errefel a háború 15-ik napján Orbanbisztánban elfogyott a benzin, a benzinkutak teljes zár alatt vannak, a kisfidernyák társadalom hétfön már el se tud menni a munkába. Csak várja a benzin jegyet.

Hámmekkora f.asz ez a Putyin, hogy orbánnal végülis 12 évig INGYEN sz-opattatta le magát, ö maga semmit nem fizetett, de a fél Magyarországot megszerezte magának.

Háéjjen a KELETI NYITÁS, f.szául meghozta a gyümölcsét! A kisfidernyákok meg a magyarok videón tanulgatják, hogy hogyan kell a jövö héttöl fáágakkal füteni meg kövel tüzet pattintatni ha nem akarnak megfagyni meg csupa mirelit kaján élni, meg néha szeretnének meleg vizben mosakodni.

Tündérmese Jobban teljesit, hála orbán szövetségesének Putyinnak, aki a KELETI NYITÁS összes eredményét ráhúzza most a magyarokra.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.13. 07:49:25

@a nagy hohohorgász: Te idióta! Még az illibsi oldalon állóknak is fáj mennyire undorító vagy.

" folytsatok a szót" :-))

a nagy hohohorgász 2022.03.13. 07:50:53

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: na megjottel te selejt, beugrokent rögtön lepacsiztal matykoval:)))) hogy milyen faszat hazudott..... az ellenzék bázisa:)))))))) felszereltétek már gyuri bácsi palagazos futotestjet????

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.13. 07:54:40

@pista18722: Miután sok helyen kitoltam veled a letiltott szavakkal, nagy nehezen rájöttél hogy kell a karakterkészletekkel trükközni. :-))

a nagy hohohorgász 2022.03.13. 07:55:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @CSOKKI MÁLNA
index.hu/belfold/2019/02/18/sulyos_helyesirasi_hibaval_kezdodott_az_ellenzeki_kepviselok_akcioja_kunhalmi_bangone_fojtani_szo/amp

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.13. 08:01:02

@a nagy hohohorgász: Vergődj csak! Te még a saját illibsi oldaladon is égő vagy! :

a nagy hohohorgász 2022.03.13. 08:02:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: kettőnk közül nem én magyarazkodom vergodve már 10 komment óta.....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.13. 08:04:46

@pista18722: Imádtam nickeket hamisítani cirill betűkkel, de aztán a blog.hu ezt letiltotta. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.13. 08:07:08

@a nagy hohohorgász: De, te magyarázkodsz, mert égő neked hogy még az illibsi vezérkommentelőknek is ciki vagy. :-))

a nagy hohohorgász 2022.03.13. 08:13:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ebből látszik hogy én valóban független vagyok:))))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.13. 08:19:16

@a nagy hohohorgász: Független vagy az erkölcstől, a tisztességtől, a józan észtől és a magyar helyesírástól. Ja és egy pillanatig sem magyarázkodsz, igaz? :-))

a nagy hohohorgász 2022.03.13. 08:21:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: már miért magyarazkodnek olyannak aki kérdés közben is hazudik mint te:))))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.13. 08:23:12

Jó dolog volt Gripeneket venni, mire felszállnak addigra az ellenség már Horvátországban van.

a nagy hohohorgász 2022.03.13. 08:26:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: az ukránok neked mióta ellenség te Putyin csicska:)))))???

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.13. 08:29:56

@a nagy hohohorgász: Te hülyеgyerek! Bármilyen drón lehetett volna. Különben is te drukkoltál a háborúnak. A folyt és a fojt között tudod már a különbséget. Ha leszopod @CSOKKI MÁLNA: -t, talán tart neked egy kis leckét magyar helyesírásból. :-))

pista18722 2022.03.13. 08:51:09

@a nagy hohohorgász: httрѕ://mоdогоѕ.blоg.hu/2022/03/11/nуіlt_lеvеl_аz_еgуѕzегu_kіѕеmbегtоl_а_bесѕulеtеѕеn_dоlgоzо_еѕ_аdоzо_роlgагtоl_а_mаgуаг_nер_nеvеbеn?full_соmmеntlіѕt=1#с41276458

látоd, еz іѕ сѕаk аzt mutаtја, hоgу mіlуеn іdіótа vаgу. nеm јӧѕѕz гá, hоgу én hоgуаn kоmmеntеlhеtеm bе аzt, hоgу zѕіdó. еz nеm еgу kоntеó, hаnеm еgу ӀQ-tеѕzt, аmіn tе mеgbuktál. mегt húgуаgуú vаgу. еzéгt vаgу náсі, mоngоlFіdіótа éѕ Рutуіn-fаѕzѕzорó. mіndеn náсі, Fіdеѕzеѕ Рutуіn-fаѕzѕzорó іlуеn іdіótа, mіnt tе.

pista18722 2022.03.13. 08:55:06

@a nagy hohohorgász: httрѕ://mоdогоѕ.blоg.hu/2022/03/11/nуіlt_lеvеl_аz_еgуѕzегu_kіѕеmbегtоl_а_bесѕulеtеѕеn_dоlgоzо_еѕ_аdоzо_роlgагtоl_а_mаgуаг_nер_nеvеbеn?full_соmmеntlіѕt=1#с41276458

látоd, еz іѕ сѕаk аzt mutаtја, hоgу mіlуеn іdіótа vаgу. nеm јӧѕѕz гá, hоgу én hоgуаn kоmmеntеlhеtеm bе аzt, hоgу zѕіdó. еz nеm еgу kоntеó, hаnеm еgу ӀQ-tеѕzt, аmіn tе mеgbuktál. mегt húgуаgуú vаgу. еzéгt vаgу náсі, mоngоlFіdіótа éѕ Рutуіn-fаѕzѕzорó. mіndеn náсі, Fіdеѕzеѕ Рutуіn-fаѕzѕzорó іlуеn іdіótа, mіnt tе.

pista18722 2022.03.13. 09:08:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

httрѕ://kіѕmаlас.blоg.hu/2021/09/13/а_ѕtіluѕ_mаgа_а_mіnіѕztегеlnоk-јеlоlt/full_соmmеntlіѕt/1#с40910730

А tévеѕzmék blоgоn mеkkогát ѕzívtаtоk máг! А Nаgу Lасі еgéѕz éјјеl fеnn vоlt. Кüzdӧtt а ѕсгірt еllеn, mіnt еgу ѕzélmаlоm еllеn. Тӧгӧlt éѕ tіltоtt еgу оlvаѕót. Веvаllоttа, hоgу еlbаѕztа. Sűгű bосѕánаtkéгéѕеk kӧzереttе. Utánа геggеl nеm tudоtt fеlkеlnі, óгákіg ѕzívtаtоk.

Аz mеg сѕаk nеkеd fáј, hоgу а гég fеlрӧгgӧtt kоmmеntеkеt, аmіkеt máг úgуѕе оlvаѕ ѕеnkі, vаlаkі tӧгӧl. Кіt éгdеkеl? Меgtеtték а dоlgukаt, lеhеt tӧгӧlnі őkеt nуugоdtаn. На nеkеm nеm fáј, аkkог nеkеd mіéгt fáј?! Аzéгt, mегt еgу ѕzегеnсѕétlеn, рѕzісhораtа еlmеbеtеg vаgу. Еgу blоgfüggő, еlmеbеtеg, munkаnélkülі, kараfоgú, gеnеtіkаі ѕеlејt.

pista18722 2022.03.13. 09:21:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

ѕzеgénу kіѕ nуоmогék. Vаѕáгnар fеlkеl
ѕz 6 еlőtt, hоgу bеѕеttеnkеdјél а blоg.hu-га, háthа tаlálѕz іtt еgу náсіt, аkі ѕеggbеbаѕz. Nеm tаlálѕz, mегt lеgуőztеm а náсіkаt. Аhоgу lеgуőztеm а gесі blоggегеkеt іѕ. Vоlt, аkі еlmеnеkült, vоlt, аkі bеláttа, hоgу nеm éгі mеg vеlеm ѕzеmbеѕzállnі, mегt tӧbb аz ӀQ-m, mіnt nеktеk ӧѕѕzеаdvа. Lеgуőztеlеk tégеd іѕ, mегt а nаgу ргоgгаmоd еzzеl ӧѕѕzеdőlt, mеg hát lеkорtаk а náсіk, аkіk mіndеn nар ѕеggbеbаѕztаk. А blоggегеk éѕ а blоg.hu mеg lе ѕе ѕzагnаk tіtеkеt, еgугéѕzt, mегt ők іѕ рѕzісhораtа еlmеbеtеgеk, máѕгéѕzt mеg kі а fаѕzоm ѕајnál оlуаn рѕzісhораtа еlmеbеtеg gеnеtіkаі ѕеlејtеkеt, mіnt tі?! Міndеnkі bеláttа máг аzt іѕ, hоgу а blоg.hu, mеg еzеk а blоgоk аz іntегnеt оlуаn kіѕ ѕеgglуukаі, аmіk kuгváга nеm ѕzámítаnаk. 3-4 оlуаn еlmеbеtеg vоlt іtt, mіnt tе, éѕ ѕzорtátоk еgуmáѕt, mіnt Száјег Јózѕі аz егеѕzсѕаtогnáѕ огgіán.
Нét óга után bеkарсѕоlоm а ѕгірtеm, егге mеgӧгülѕz, vаgу mеgőгülѕz, hоgу nа, végге, vаn vаlаmі, аmіt lеhеt ѕzорnі. Еlkеzdеd ѕzорnі а ѕсгірtеt tеlі tогоkból. Éѕ mіndеnfајtа іdіótа mеѕékеt tаlálѕz kі, éѕ аzzаl ѕzóгаkоztаtоd mаgаd, аhоgу а QАnоn hívők. Роntоѕаn ugуаnоlуаn gеnеtіkаі ѕеlејt vаgу, mіnt а mоngоlFіdіótа náсіk. Ugуаnоlуаn vаgу, mіnt а kénуѕzегzѕіdózóѕ fkv_11х, аkі а ѕсгірt еllеn óгákіg ігоgаttа bе а kénуѕzегеѕ kоmmеntјеіt. Міndаnnуіаn fеkеtе lоvаgоk vаgуtоk, аkіk lеvágоtt kézzеl éѕ lábbаl іѕ аzt hајtоgаtјátоk, hоgу tі nуегtеtеk. Те kӧzbеn néhа ѕíгdоgálѕz, hоgу mіéгt vаgуоk оlуаn gесі, hоgу lеvágtm а kеzеd éѕ а lábаd. Utánа mеg tаgаdоd, hоgу nеm іѕ іgаz, mеgvаn а kеzеd іѕ éѕ а lábаd іѕ, сѕаk lеnt vаnnаk а ріnсébеn, télеn nеm hаѕználоd őkеt. Éѕ, hоgу tе роntоѕаn ígу ѕzállѕz lе а bісіklігől.

Szánаlmаѕ рѕzісhораtа еlmеbеtеg vаgу.

pista18722 2022.03.13. 09:32:12

@a nagy hohohorgász:

httрѕ://ѕzеkа.blоg.hu/2022/03/05/vаlоbаn_огоѕzогѕzаg_mutаtја_а_ѕzеbb_јоvоt_mаgуагогѕzаgnаk/full_соmmеntlіѕt/1#с41265456

1) hіѕzі а ріѕzі, hоgу Рutуіn аzzаl гоhаntа lе Ukгајnát, hоgу а végén аz ѕzаbаd éѕ ѕеmlеgеѕ lеgуеn. еzt јеlzі рéldául а "náсіtlаnítáѕ", аmі аlаtt аzt éгtі, hоgу mіndеn еltéгő vélеménуt kі аkаг ігtаnі Ukгајnábаn. tоvábbá látјuk, іѕmегјük, mіlуеn аz аz огоѕz "ѕzаbаdѕág", аhоl nеvén ѕе lеhеt nеvеznі а hábогút, éѕ nеm lеhеt tüntеtnі.

2) ѕеmlеgеѕ еgу огѕzág сѕаk аkkог tud lеnnі, hа mаgа аz аkаг lеnnі. mіndеn огѕzágnаk mеgvаn а јоgа аhhоz, hоgу nе lеgуеn ѕеmlеgеѕ, éѕ аhhоz іѕ, hоgу ѕеmlеgеѕ lеgуеn. dе ѕеmlеgеѕѕé tеnnі nеm lеhеt. еz оlуаn hülуеѕég, tudоd tе hólуаg, mіnt аz аѕѕzоnуt ѕzéрге vегnі. Рutуіn а hábогúјávаl аzt éгtе еl, hоgу Ukгајnа еgéѕz bіztоѕаn nеm аkаг ѕеmlеgеѕ lеnnі. аz ukгајnаі огоѕzоk nеm аkагnаk огоѕzоk lеnnі, éѕ még vаgу 3 máѕіk огѕzág nаgуоn gуогѕаn аkаг nеm ѕеmlеgеѕ lеnnі, hаnеm аz ЕU-hоz vаgу NАТО-hоz сѕаtlаkоznі

Рutуіn éѕ tе іѕ tоtál іdіótа еlmеbеtеg, рѕzісhораtа gеnеtіkаі ѕеlејtеk vаgуtоk. аzéгt vаgу náсі, mоngоlFіdіótа éѕ Рutуіn-fаѕzѕzорó, mегt bеtеg állаt vаgу.

BOAR 2022.03.13. 10:22:55

@pista18722: Az megvan, hogy senki nem olvassa el a badarságaidat, te genetikai hulladék?
Elérted, hogy az útra pottyant lócitromnak is több becsülete van, mint neked.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.13. 10:41:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Jó dolog volt Gripeneket venni, mire felszállnak addigra az ellenség már Horvátországban van."

Na látod, még a pilóta nélküli, nem távirányított drónt is elriasztják a Gripenek. :DD

Sőt ha jól olvastam a híreket, a Tu-141-es drónt úgy kényszerítették a magyar légtér elhagyására, hogy fel sem kellett szállniuk. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.13. 11:04:11

Ez valóban nagyon modorosra sikerült:

"Semmilyen törvényt nem alkothatsz, döntést nem hozhatsz meg a beleegyezésünk és megkérdezésünk nélkül! Nem kaptál felhatalmazást egyéni ötletelésre..."

De bizony felhatalmazást kapott. Ezt hívják képviseleti demokráciának.

"Követeljük, hogy az összes, agyament ötleteteket azonnal népszavazásra írjátok ki!"

És ki dönti el, mi az agyament ötlet? Szerintem ezt is népszavazáson kell eldönteni... :D

Ja, és ha valamit népszavazásra írnak ki, akkor miért is tiltakoznak a nagyonprogresszívek a népszavazás ellen?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.13. 11:05:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez jó volt. :-)) Elég volt a magyar pilótáknak az albán légvédelmet alkalmazni, az öklüket rázták a légtérsértő felé, úgy hogy még az automatika is összeszarta magát.

BOAR 2022.03.13. 11:23:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "A GRIPENEKNEK AKKOR KELL KÖZBEAVATKOZNIUK ILYEN ESETEKBEN, HA A LÉGTÉRSÉRTŐ ESZKÖZ FEGYVERSZÁLLÍTÁSRA ALKALMAS."
És ezt sasszemmel kiszúrták, éjszaka, radarképen, hogy nem alkalmas és nincs rajta...
Nincs benne egy doboz anthrax vagy bubópestis...amit egy rakétatalálat amúgy megsemmisítene...
Magyarázzák a bizonyítványt, leginkább azt, hogy drágán csinálják a semmit...
Ezek úgy vannak felkészülve a incidensekre mint a magyar közút a hóesésre...

6.Lenin 2022.03.13. 11:33:18

@BOAR:

Lehetett volna benne egy pici atombomba is. Vagy egy papagáj aki tudja utánozni az atomfegyverek indító kódjának a hangját.
Vagy benne ült Biden egy távirányítóval, de kiugrott, mert elfelejtett elemet venni a táviba, most az keresi, hogy hol lehet kapni. Mások meg őt keresik , de elkerülték egymást.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.13. 11:37:58

@BOAR: De az is lehetett volna, hogy @6.Lenin: -t hordozva esztétikai katasztrófát okozzanak Magyarországon.

a nagy hohohorgász 2022.03.13. 11:45:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ti bmeg még az ukrán dron miatt is a magyaroknak akartok rosszat.... és miért vagytok hazaarulok???

Jut eszembe a másik posztban nem válaszoltál miért a jóságos ukránok miért küldik a saját nepuket direkt vagohidra???? Bmeg direkt kitereltek őket a szabad menekülési utvonalbol!!!! A saját népét Bmeg!!!!

BOAR 2022.03.13. 11:48:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Lehet, a napiparancs volt benne a putyintrolloknak. Nem kapták meg oszt szemmel láthatóan össze is vannak zavarodva.

a nagy hohohorgász 2022.03.13. 11:48:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: mondhatni az ukránok megcsinaltak a saját koteles beszeduket csak amolyan ruszkisan nem szaroztak. Aztán este zelenszkij és klicsko elcsuklo hangon közölték europaval hogy a ruszkik civileket lőnek:)))))

BOAR 2022.03.13. 11:50:31

@6.Lenin: Bármi lehetett volna benne. De ezt nem láthatták, így most mellébeszélnek.
Csak ahhoz túl sokba kerülnek, hogy ez elfogadható legyen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.13. 11:55:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A zágrábban lezuhant drón dolgában én két lehetőséget tartok elképzelhetőnek:

1) A magyar légtérvédelem észlelte a drónt, de a katonai vezetés nem lövette le, mert nem akarták beavatkozni a háborúba még ilyen módon sem - hiszen nyilvánvaló volt, hogy a drón véletlenül repült a magyar légtérbe, nem támadó céllal, vagyis nem provokáció volt. Ekkor viszont miért nem értesítették a horvátokat?

2) Nem vették észre. Ezt abszolút hihetetlennek tartom, 1300 méter (állítólag ilyen magasságban repült a drón) jóval a radaros észlelhetőség fölött van. Viszont csak ez lehet magyarázat arra, miért nem tájékoztatták a horvátokat.

Én az elsőt mégis valószínűbbnek tartom, ui. nem tudom elhinni, hogy ekkorát hibázott volna a légtérvédelem.

BOAR 2022.03.13. 11:56:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Az anyja rajta ült, fejkendőben, egy kosár varangyos békával... Kényszermegoldás, a söprűt nem tudta megtankolni, nem volt a kúton benzin...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.13. 11:59:30

@6.Lenin:

"Vagy benne ült Biden egy távirányítóval, de kiugrott, mert elfelejtett elemet venni a táviba"

És akkor ez magyarázatot ad az ejtőernyőre is. :)

@BOAR:

Te hüje, a söprűt nem kerozin, hanem varázsigék hajtják. :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.13. 12:02:12

@a nagy hohohorgász: Hol írtunk bármi rosszat akarót? Tök mindegy orosz vagy ukrán drón, a magyar légvédelem egy kalap szar. Hatalmas égés hogy bármilyen ismeretlen szar keresztül repülhet az országon.

@BOAR: Ja! Csókolgatta a békákat, de csak @6.Lenin: vált belőlük. :-))

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Utólag kiderült, mégsem volt véletlen.

a nagy hohohorgász 2022.03.13. 12:06:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: annyira még is jó a magyar honvédség hogy legalább a magyarokat sem lövik mint az ukrán az ukránt.... a kérdésem még mindig az hogy az ukránok milyen céllal irtjak a saját nepuket?????

BOAR 2022.03.13. 12:07:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Maradi vagy. Egy fogatlan, szenilis vénasszony már nem boldogul a varázsigékkel, mire elmotyogja, lejár az időkorlát...

a nagy hohohorgász 2022.03.13. 12:12:12

Amúgy az szép dolog hogy zelenszkij olyan az ukránoknak mintha mi Berki Krisztiánt szavaztuk volna meg miniszterelnöknek, na nem a sportolot:))) hanem a koxkiralyt

a nagy hohohorgász 2022.03.13. 12:16:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igen itt vagyok:))) na szóval miért irtja az ukrán az ukrant????????

CSOKKI MÁLNA 2022.03.13. 13:00:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Putyin üzenetét vitte Salvininek, ezért nem lövette le a Zorbány. Viszont leesett magától.

6.Lenin 2022.03.13. 13:00:33

@BOAR:

Vagy semmi, csupán egy sima provokáció volt, horvát közreműködéssel. Majd talán 1x kiderül, vagy nem.

sóhegy049 2022.03.13. 13:22:58

@ez a nevem senki:
csak a radart? Zseniális... :-)

a nagy hohohorgász 2022.03.13. 13:28:28

@sóhegy049: tessék mondani Izraellel szabad uzletelni vagy az is hazaarulas???? Hahaha

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.13. 15:59:35

@ez a nevem senki: Most hogy kiderült hogy a magyar légtér átjáróház, kell valamit csinálni. :-))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.13. 16:09:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ez már régebbi hír, nem most döntöttek a megvásárlásról.

@a nagy hohohorgász:

Szerintem nem, mer' báncsák a palesztinokat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.13. 19:37:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Én továbbra sem tudom elhinni, hogy nem vették észre. Hiszen most már Ukrajna nyugati részeit is érik rakétatámadások, biztos ki van adva parancsba, hogy fokozottan kell figyelni a légteret kelet felől. Sőt tudtommal NATO-felügyelet alatti radar is van Magyarországon.

De majd kiderül: Ha a közeljövőben leváltanak egy magasrangú parancsnokot, akkor tényleg nem vették észre. Mindenesetre ha valóban nem vették észre, akkor ez iszonyú nagy égés lenne, sőt annál is rosszabb.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.14. 10:19:48

@a nagy hohohorgász: jó kérdés...de miért irtja az orosz az oroszt? Sőt, mostmár mindenféle csürhét segítségül hív ehhez...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.14. 10:23:36

@ez a nevem senki: igen, ez nyílt beismerése a mostani rendszer használhatatlanságának.

ulpius66 2022.03.14. 11:01:58

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Persze az is jó kérdés, hogy a horvátok mért nem vették észre!
(csak akkor mikor lezuhant, akkor sem tudták órákig, hogy mi is esett le....)

Pedig pár száz kilométert megtett a horvát légtérben is......LEHET, HOGY EGY "LOPAKODÓ" VOLT......

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.14. 11:31:01

@ulpius66: namost: az igazi kérdés, ki utazott rajta? Ki irányította?
Lehet, Putyin menekült volna Szerbiába, csak az orosz tyehnyika megtréfálta?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.14. 11:34:57

@6.Lenin: Biden minek repülne Ukrajna felől Horvátország felé?
Putyín menekült, Szerbiába. Ezért nem lőtték le a magyarok.

belekotty 2022.03.14. 12:40:33

@ulpius66: ,,Pedig pár száz kilométert megtett a horvát légtérben is...''
Nézz utána mekkora a távolság a magyar határ és Zágráb között! :-D

BOAR 2022.03.14. 14:18:56

@belekotty: Először lement megnézni a Plitvicei vízeséseket, utána ment Zágrábba.
Hiába, a bakancslista az bakancslista...még jó, hogy egy ebéd a Gundelben nem szerepelt rajta...

BOAR 2022.03.14. 14:25:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ha negyven percet töltött a magyar légtérben, akkor a huszonötödik perc környékén lehetett Paksnál. Ezekszerint a magyar döntéshozatali mechanizmusnak kevés huszonöt perc.
Talán a főhajjakend mobilja le volt némítva, oszt nem vette észre a hívást...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.14. 14:59:28

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Az igazi kérdés az, ki indította azt a drónt. Szerintem az ukránok, mert ha az oroszok lettek volna, akkor az USA már telekürtölte volna a világot a hírrel.

Az ukránok azzal védekeznek, hogy a gépen vörös csillag volt, míg az ő drónjaikon más jelzés van. Mintha olyan sokba kerülne átpingálni azt a jelzést... Egyébként pedig épp egy amerikai forrás írta valahol, hogy ez a típus az oroszoknál már nincs rendszerben, csak az ukránoknál.

Sebaj, a horvátok állítólag megtalálták a drón fekete dobozát - már ha egyáltalán volt benne ilyen.

@BOAR:

"alán a főhajjakend mobilja"

Ez meg mit jelent?

BOAR 2022.03.14. 16:08:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azt, hogy aki nélkül nem születhet döntés, az nem volt elérhető...

birkamenet 2022.03.14. 19:51:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "1) A magyar légtérvédelem észlelte a drónt, de a katonai vezetés nem lövette le, mert nem akarták beavatkozni a háborúba még ilyen módon sem "

Józs néni, te A nap hülyéje cimre pályázol?

Bammeg, ott van a nevében, hogy légVÉDELEM!
orbán alatt semmi nem müködik, a SEGGNYALÓ ALAPÚ TÁRSADALOM tényleg csak ennyire képes.

De legalább most már az egész világ tudja, hogy egy robbanószerkezettel megrakott drón akár orbán házába is berepülhet. A légVÉDELEM meg nem akarja majd provokálni, mert nem ezért fizetik a felsö szintre rakott hülyéket!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.15. 07:31:39

@birkamenet: Mi van ha azt hitték az a cél és ezért nem lőtték le?

ulpius66 2022.03.15. 07:37:58

Gyertek ki a BÉKEMENETRE!!!!!!!!!!!!!!

A VILÁG EDDIGI LEGHATALMASABB - TÖBB MINT FÉLMILLIÓS - BÉKETÜNTETÉSE AZ UKRÁN-OROSZ HÁBORÚ ELLEN!

HA BÉKÉT AKARSZ, GYERE VELÜNK!!!

BESZÉDET MOND ORBÁN VIKTOR, A BÉKE HÍRNÖKE!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.15. 11:36:56

@ulpius66: nehéz dolog ez. Mert mit fog mondani maga a szónok? Ha azt, hogy legyen vége a háborúnak, az oroszok vonuljanak ki, akkor Putyin ellen beszél.
Ha azt, hogy az ukránok adják meg magukat, akkor viszont a háború mellett áll ki.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.15. 11:40:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: " A magyar légtérvédelem észlelte a drónt, de a katonai vezetés nem lövette le, mert nem akarták beavatkozni a háborúba még ilyen módon sem"

Aha...ez baromság. Ha az orosz-ukrán háború kiszélesedik, és más országokat veszélyeztet, akkor az ne Magyarország legyen már...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.15. 14:41:42

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Na látod, ezt nem lehet tudni - nekünk legalábbis nem.

Állítólag a Krímben van egy ugyanolyan nevű helység, mint Horvátországban egy tó és környéke - vagy fordítva, de mindegy is. Lehet, hogy elnézték a drón indításakor, ez viszont egyértelműen arra utal - már ha tényleg ez történt -, hogy az ukránok indították. Ez azért is valószínűbb, mert csak náluk áll rendszerben ez a drón. De ez csak elmélet, az sincs kizárva, hogy az oroszok bénáztak.

Viszont Magyarországot nem veszélyeztetheti ez a háború, mert NATO-tag vagyunk. Ha pedig ne adj' Isten valóban bennünket is támadnak, akkor már úgyis lőttek mindennek, mert az a 3. vh. lesz. Akkor már csak azért kell imádkoznunk, hogy pontosan ránk hulljon az atombomba, mert akkor szenvedés nélkül halunk meg.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.15. 14:44:48

@BOAR:

"főhajjakend"

Nem ezt kérdeztem. Mit jelent az a szó, hogy főhajjakend? Én még soha nem hallottam vagy olvastam.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.15. 17:24:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: az oroszok Magyarországot? Miért támadnák? A békemenet virágokkal, sóval és kenyérrel várná őket. Orbán nem akar háborút, ő olyan békés természet, inkább önként csatlakozna.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.15. 17:29:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a drónokat nem helységnév alapján irányítják. Sőt, az irányítószám sem működik. Ez nem postai küldemény.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.15. 19:22:49

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Wa du nicht sagst!

De ugye amikor eldöntik, milyen koordinátákra akarják küldeni a drónt, akkor város- vagy objektumnév szerint keresik ki a beprogramozandó koordinátákat?

De értelek már! Szerinted egy postagalambot ültetnek be a nem létező pilótaülésbe, oszt az majd elnavigál. Kiváló ötlet, feltétlenül szabadalmaztasd, kár, hogy neked és nem nekem jutott eszembe.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.15. 19:27:55

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"az oroszok Magyarországot? Miért támadnák?"

Ezt ne velem beszéld meg, hanem pl. Vlagyimir Zelenszkijjel, aki most azzal riogat, hogy az oroszok Ukrajna után a kelet-európai tagállamokat fogják támadni. Szerencsére még Bidének is van annyi esze, hogy ezt Vlagyimir Zelenszkij humorista-munkássága részének tekinti.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.16. 22:56:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem, te kis naiv, szélességi-és hosszúságifokokat használnak. Tudod, a műholdak sem postai irànyìtószámra keresnek rá.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.16. 23:00:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: cica, Magyarország nem kelet-európai állam.
Ja, és kelet-európai államok alatt nem csak Magyarországot értjük...sőt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.16. 23:10:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: amúgy bocs, hogy összezavarlak, de a Magyarország elleni orosz inváziót nem én hoztam fel.
Amúgy miért ne akarná Moldovát? Jelentős potenciállal bír. Vagy a balti-államokat? Rengeteg orosz él/élt ott.
Vagy Lengyelországot? A kijevi ruszhoz tartozott, tehát történelmileg igényt tarthat rá. Sőt, a németekkel egyszer már megegyeztek, tehát jogalapja van rá.
Mellesleg hogy vagy képes kiállni egy tömeggyilkos mellett?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.16. 23:34:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne: most olvasom, hogy egy színházat lebombáztak. 1000-1500 ember keresett ott menedéket. Az épület előtt és mögött oroszul ki volt írva, hogy gyerekek...
Neked van gyereked?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.17. 16:47:00

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Én kérek tőled bocsánatot, amiért összezavartalak a koordináták megemlítésével. Nem tudtam, hogy nálatok a földrajzi koordináták kifejezés postai irányítószámot jelent.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.17. 16:53:50

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"cica"

"Magyarország nem kelet-európai állam.
Ja, és kelet-európai államok alatt nem csak Magyarországot értjük...sőt."

Drága cin-cin kisegér, nem tűnt fel neked, hogy az egyik mondatod pont ellentmond a másiknak? Persze egy egéraggyal nem csoda, hogy csak ennyire futja tőled.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.17. 16:57:23

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Mellesleg hogy vagy képes kiállni egy tömeggyilkos mellett?"

Tévedsz, én soha nem álltam ki a tömeggyilkos Joe Biden mellett, aki az Afganisztánból való nagy hirtelen kivonulással, az ottani segítőik nagy részének cserben hagyásával több tízezer afgán halálát okozta.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.17. 17:16:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "
Állítólag a Krímben van egy ugyanolyan nevű helység, mint Horvátországban egy tó és környéke - vagy fordítva, de mindegy is. Lehet, hogy elnézték a drón indításakor, ez viszont egyértelműen arra utal - már ha tényleg ez történt -, hogy az ukránok indították"

Ezt te írtad. Ha már nem emlékeznél.
Biden nem kérdés most, színházat nem bombáztatott. Az afganisztáni kivonulást még Trump határozta el, megadva a határidőt.
Drága cicus, te írtál kelet-európai államokat, beleértve Magyarországot is. Ennyire ne alázd magad.
Egyre több a jel, hogy ezt a nicket nem csak egy ember használja. Mikor írtad, hogy te, a férjed és a fiad, azt hittem, viccelsz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.17. 17:16:41

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"most olvasom, hogy egy színházat lebombáztak. 1000-1500 ember keresett ott menedéket."

Most olvasom, hogy élve távoztak a színház épületéből az oda menekültek.

"Az épület előtt és mögött oroszul ki volt írva, hogy gyerekek..."

Nem lehet, hogy inkább az épület tetejére kellett volna kiírni? Még jó, hogy nem a színpadra írták ki...
A bombákat a repülőgépek - mily meglepő! - a magasból szokták ledobni.

Talán nem tudtak jól oroszul, és véletlenül "gyerekek" helyett azt írták, hogy "gyertek"? :P

"Neked van gyereked?"

Közöd?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.17. 17:30:13

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Ezt te írtad. Ha már nem emlékeznél."

Cin-cin kisegér, ez egy hír volt. Ha kétségeid vannak, keress utána.

"Biden nem kérdés most, színházat nem bombáztatott."

Biden nagyon is kérdés. Az viszont nem kérdés, hanem tény, hogy más eszközökkel ugyan, de ő is tömeggyilkosságot követett el.

"Az afganisztáni kivonulást még Trump határozta el, megadva a határidőt."

Biden meg végrehajtotta. Tudod, a "parancsra tettem" már Nürnbergben sem volt jó védekezés, mostanság még kevésbé lenne az. Biden Trump jópár döntését visszavonta vagy megváltoztatta, ezzel is megtehette volna.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.18. 10:48:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "-cin kisegér, ez egy hír volt. Ha kétségeid vannak, keress utána"

Újabb érvelési hiba. A cikket azért citáltad ide, mert egyezik a véleményeddel.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.18. 10:50:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ahogy nem relativizálhatod Putyin tetteit sem. Tényleg nem érted, hogy nem menti Putyint, hogy Biden is?
Mint az oviban. Mert ő is, bebeee.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.18. 10:56:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: tudod, ha egy állam vezetője döntést hoz, akkor a következő vezető azt végre is hajthatja, pláne, ha egyetért vele.
Ettől a döntést még nem ő hozta, a határidőt nem ő szabta meg.
Amit mondasz, az a másik döntésének megmásítása.
Mintha azt mondanád, egy új kormány szabadon megváltoztathatja az Alaptörvényt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.18. 11:01:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Állítólag a Krímben van egy ugyanolyan nevű helység, mint Horvátországban egy tó és környéke - vagy fordítva, de mindegy is. Lehet, hogy elnézték a drón indításakor, ez viszont egyértelműen arra utal - már ha tényleg ez történt -, hogy az ukránok indították"

Nem, cicus, ez nem hír. Nem idézted, utaltál rá. Ez a te véleményed. Bizonytalan vagy benne, de hihetőnek tartod. Én pusztán rámutattam, hogy ez nem így működik, biztos, hogy tudták, merre indítják el.
Ezt alátámasztja a másik kettô is...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.18. 11:49:32

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"ahogy nem relativizálhatod Putyin tetteit sem."

Ahogy nem relatizálhatod Biden tetteit sem.

"Tényleg nem érted, hogy nem menti Putyint, hogy Biden is?"

Tényleg nem érted, hogy nem menti Bident, hogy Putyin is is?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.18. 11:55:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: már megint relativizálsz. Szellemileg épülsz le. Sokkal komolyabb hozzászólásaid voltak korábban, most a béka segge elérhetetlen plafon.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.18. 11:58:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "
"ahogy nem relativizálhatod Putyin tetteit sem."

Ahogy nem relatizálhatod Biden tetteit sem."

Cica, nem veszed észre, de ezzel engem igazolsz.
Te vetetted fel, hogy Putyin tetteit ne ítéljük el, mert Biden is.
Most azt mondod, nem relativizálhatjuk Biden tetteit sem.

Így van!
Pont ezt mondom, veled ellentétben! Vizsgáljuk külön Putyin háborúját!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.03.18. 12:33:48

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Te vetetted fel, hogy Putyin tetteit ne ítéljük el, mert Biden is."

Kisegér, tanulj meg értőn olvasni. Ja, egéraggyal nehezen fog menni.

"most a béka segge elérhetetlen plafon."

Te már csak tudod, hiszen alulról nézed csillagászati távcsővel. :)
süti beállítások módosítása