A kényszeres gyűjtögető, a Patologikus Halmozóember

2021/04/18. - írta: Modor Tibi

A bejárati ajtó már nem tárul ki rendesen, csak résnyire nyílik a mögötte felstócolt zsákok miatt. A lakás nem csak egy sima rumli, hanem egy élő, organikus MÉH-és szeméttelep, bontó, műhely, dolgozószoba, éléskamra, állat- és növénykert. A helyiségek között csak oldalazva, kivájt folyosókon keresztül lehet közlekedni, de néhol úgy sem: valahol simán a földön fekvő vas- és furnérlemezeken, alkatrészeken, mosatlan ruhákon át kell caplatni ahhoz, hogy legalább az ablakig elérj.

A művészlelkek, a semmit soha kidobni nem akaró, akinél mindig minden van, ami nekem kell (csavarok, izzók, drótok, zoknik, könyvek), aki bármit bármikor megjavít, aki kívülről megfigyelve olyan romantikusan jópofa tud lenni, hiszen szabadok, aranyosak, lazák, nem stresszelnek baromságokon. Hiszen a világ is erre halad: élj a mának, ne törődj azzal, másik mit gondolnak, csak azt tedd, ami neked jólesik, és különben is: azt csinálsz, amit akarsz, mutass egy hatalmas középső ujjat a világnak, légy önmagad! És nem mi vagyunk a lakásért, hanem a lakás értünk, és nem azért születtünk erre a világra, hogy valahol otthon takarítsunk benne.

Igen, a Renyhe Ember volt már - de ez annál több, ez rosszabb. Meg amúgy is, 11 évente megérdemelnek ezek egy könyvet is.

 

/Készítette: Grap - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=6748475/

Sokszor kívülről nézve rendezett, normális, akár higiénikus emberek. Bejárnak dolgozni, mindennap lefürdenek, megborotválkoznak, a nők kisminkelik magukat, a hajuk rendben, kipárolgásuk még kellemes is lehet. A probléma legtöbbször nem a saját testükkel van, hanem a környezettel, amit valahol otthon, vagy annak kiterjesztésében megteremtettek. A hullámok pedig egyre jobban összecsapnak a fejük fölött, csak nem veszik észre. Vagy talán néha sejtik, néha talán kicsit szégyellik is, de változtatni képtelenek, és minél otthonosabban érzik magukat valahol, annál nagyobb lesz az az orbitális kupleráj, amit maguk köré teremtenek. A környezet visszajelezni már nem mer, bár a vele együtt élők életét örökké megmérgezi, de a békesség nem ér annyit, hogy ezzel házsártoskodjanak - a vendégek is inkább el-elmaradoznak, inkább őket hívják, vagy semleges terepen találkoznak, az a biztonságos.

A mocskot és a rumlit-bazárt érdemes kettéválasztani, mert nem feltétlenül jár kéz a kézben, de van bőven átfedés. A jelenség bármilyen kombinációban fellelhető: mocskos, rendetlen ember, aki sose takarít; kényszeres takarítóember, aki csak a használt zsebkendőit hagyja szét mindenhol meg a tavalyi télikabátokat egész nyáron; részlegesen tiszta ember, aki kórosan gyűjti az állatait-növényeit-könyveit-modellvasútját-számítógépeit (kiszorítva a családot az élettérből), és még büszkén mutogatja is őket.

Lehet nő, férfi, lehet gazdag vagy szegény - az egyetlen közös pont legfeljebb az, hogy a kényszeres felhalmozás a korral csak romlik. Nekem ne mondja meg senki, egész életemben megmondták. Ide én már nem engedek be senkit, a mesterek is csak elbasznak mindent.

Minden tároló. A lakás önmagában is egy lomtár, de a helyiségeken belül további al-tárolókat alakít ki, amelybe kis tárolóedényeket tesz, hogy abban is tárolhasson felesleges tárgyakat, amelyek persze már rég felfalták, csak még nem vette észre. A találékonyság nem ismer határokat: a közlekedőfolyosók tetején képes egyre nagyobb polcokat, néhol már kispadlásokká fejlődő bútorzatot kialakítani, a beépített szekrényeket kinyitni-becsukni is legalább kockázatos, de inkább lehetetlen; az erkély (amennyiben még nem építette be) újabb szeméttelep: 20 éve használatlan bútorlapok, maradék megszáradt festék, csempék, vödör lakk. Az erkélyajtó már nem nyílik a felhalmozott szeméttől, üres virágcserepektől, csak az ablakon át lehet kimászni - de akkor is csak télen érdemes, amikor a hasonlóan túlcsordult hűtőben és a felesleges ételekkel teli mélyhűtőládában már nincs hely, és oda kellett éppen kirakni valamit hűlni vagy fagyni.

Minden vízszintes felületnek annyi: az étkezőasztalon, előszobapolcon halmokban állnak a kulcsok, iratok, szórólapok, levelek, buszjegyek, belépőkártyák, lejárt hitelkártyák, törzsvásárlói, tagsági kártyák (a feleslegesen tukmált kártyák eleve külön posztot érdemelnének), ékszerek, karórák, laptopok, játékok - de valahogy még a lépcsőt is képesek fokonként faszságokkal teleszemetelni, amit csak el tudsz képzelni: itt még a magasságtól függően egyes családtagokhoz is köthetőek a szintek.

Könyvek. A kultúra. És régebben azért erre nagyon adtak: fillérekért lehetett jobbnál jobb könyveket kapni. És persze egyiket se tudta otthagyni. Kész szerencse, hogy manapság is rengeteg szuper könyv van féláron, akciózva, könyvvásárban, börzén, bolhapiacon, a csövesnél - vagy csak úgy mások adják. Csókot és könyvet lopni nem bűn, kidobni vétek! Ahol könyveket kidobnak, ott hamarosan embereket fognak. Lassan U-alakban hajló polcok a házilag barkácsolt, egész falat betöltő könyvtartókon, mindenféle logika vagy rendszer nélkül már két sorban állnak, már egymás tetején, egyik vízszintesen, a másik függőlegesen, valamelyik befelé néz, valamelyik kifelé - azokon keresztben újabb papírok, kapott festmények és gyerekrajzok, olcsó, szar színes munkahelyi nyomtatóval kinyomtatott gagyi, pixeles fényképek genothermben (bugyiban) a 2000-es évek sulinetes digitális kamerájával. A polcokon ujjnyi por, a könyvek előtt családi ereklyék, csonkig égett, kormos gyertyák, sokadik üres gyertyatartó- és füstölőmaradványok, alattuk a Mama csipketerítője meg hímzései.

Semmilyen kultúrát, lemezeket se dobunk ki, sőt, kapunk és elfogadunk, a sokadik lemezjátszóval együtt. EDDA 1-2-3, legalább ugyanannyi példányban. Valahogy sokkal tisztább, melegebb hangzásuk volt, adjatok még bakelitet! Úgyse hallgatjuk meg soha. VHS-kazetták, audio-kazetták, tört tokos írt CD-k, közértes 199 Ft-os DVD-gyűjtemény szintén a 2000-es évek jóléti államából. Örökölt komplett Commodore 64-es szett flopi-meghajtóval (1541-II, több havi fizetés volt valamikor), soha nem játszottunk olyan jókat, szóval legyen otthon az is! Cipősdobozban soha meg nem talált garanciajegyek, bizonyítványok, blokkok, számlák, értesítők, hivatalos küldemények.

Autó. Az autómhoz se érjen senki. Az autó arra van, hogy A-ból B-be járjunk vele, nem azért, hogy hétvégén is azt pucolgassam, meg úgyis mindjárt esni fog az eső. Az autó egy használati tárgy, nem piperedoboz, és naponta max. 2-3 órát töltök benne, csak néha többet. Tárgy. Úgyhogy legyen mocskos, és valahogy alakuljon át az is lomtárrá, a sarat pedig így is, úgy is mindig behordjuk. Most akkor döntsd el, hogy az autót HASZNÁLNI akarod, vagy kiállítási tárgyként fogod-e mutogatni. Az autóban áporodott illat mellett szintén azonosíthatatlan  eredetű gyűjtemények a törött-ragacsos mobiltartókkal, szakadt vezetékű, poros kazettás adapterekkel, kihangosítókkal - összenyomott üdítősdobozok, PET-palackok, morzsával félig teli (a másik fele kiszóródott valahova, azt beletaposta a szőnyegbe) uzsonnászacskók, sokéves Wunderbaumok (új nincs, azóta feladta). Fél pár munkavédelmi bakancs, szőlőrúzs, zsíros ujjal összefogdosott, törött-opálos védőszemüvegek, mp3-lejátszók, CD-k, szerszámok (csak az nincs, ami tényleg pont kéne), csokipapír, összeragadt rágók, lomtalanításról begyűjtött kincsek. Nagyon ritkán, úgy 1-2 évente talán kiporszívózza a kocsit hatalmas dráma közepette, de a kupleráj pár napon belül újratermelődik. Nem megy, ez egy örök harc (lenne) a rendetlenség és a mocsok ellen. Nem küzd inkább.

Lakás. Látsszon rajta igenis, hogy élünk benne! Persze mi igenis rendkívül tiszták vagyunk, de mi tényleg élünk, ez nem egy orvosi rendelő vagy kórház. És tényleg, ahogy a kutya is megjelöli a területét, úgy a lakók is úgy érzik magukat otthonosan, ha mindenhova módszeresen szétszórják a mocskukat.

És igen, minden tároló. A soha nem használt zsúrkocsi, a zongora, a lemezjátszó, a tévé, a székek ülőkéje és háttámlája, a szobabicikli - mindenhol alig használt ruhák lógnak, és hogy még több lóghasson, vesz egy szobainast is.

A konyha egy katasztrófa, egy felvonulási terület. Eleve: a folytonos olajos ételszag, ami belengi az egész lakást, mert jókat és rendesen kell enni, de mindennap legyen főtt étel, az Uram nem eszi meg ezeket a szarokat, és ugyanazt másnap szintén nem, a felmelegített levest is már csak fintorogva kavargatja. A sütőt sose takarította, állítólag volt rajta átlátszó ablak, de most csak valami kormos-ragacsos valami van ott. A gáztűzhely négy rózsájából úgy kettő ha használható, hiszen kell hely a fritőznek és a grillsütőnek. A frituban hússzor használt, nagyon fáradt, kormos olaj - az oldalán vastagon, lehámozhatóan megtapadt szárazkás-kocsonyás olajréteg rajta vastag porral. Az NDK-s szendvicssütő mindenhol kormos, morzsás, odaégett sajtdarabkákkal (amit néha unottan le lehet pattintani cseppkőként és bekapdosni). Állítólag olyan fémszínű volt valamikor. A konyhapult egy vonalban látszólag majdnem viszonylag tiszta (ahol dolgozgatni szokott, persze morzsás, mint úgy minden a lakásban), de a hátsó része már felderíthetetlen: kétkazettás magnók, zsebrádiók, kazetták, pókháló, soha nem használt robot- és turmixgépek, paradicsomprés, kenyér- és tésztakészítő-gépek, feketéllő teafőző (ott belül a lerakódás alatt valahol üveg). Nagyon fontos, hogy az ember JÓKAT és HÁZIASAN egyen, úgyhogy a konyhaszekrény tetején vegyesen üres és teli befőttesüvegek: lekvár, savanyúság. Be kell főzni, az Uram nem eszi meg a boltit, a rokonságban is mit gondolnak, lekvár mindig legyen itthon. Sütés, befőzés, eltevés: mi is lehetne fontosabb a mai világban, egy fasza kis panelkonyhában?

Szemetes is van. A szemetesvödör eleve egy mocskos dolog, hiszen a szemét van benne, ezért minek takarítani? Akárcsak a segg, vagy wéce. A mocsoknak ott van a helye: az alján centis, azonosíthatatlan, felgyülemlett odaszáradt, megkövült bűzlő piszokkeverék, gyümölcshéjak- és magok, kávéfolt, bármi odacsöpögött maradék valamelyik zacskóból, tojáshéj-darabkák. A mosogató lefolyócsövén szintén centis, többéves, szinte szőnyegszerű porréteg, talán az ujjal nyomkodható, ételek tetején megtelepedett penész hasonló konzisztenciájú.

A lakást kinőtte azonnal. Terjeszkedik, leválasztja a folyosó rájuk eső részét, és folytatja ott is a felhalmozást, megjelennek a polcok a Katasztrófavédelem nagy örömére, hogy persze aztán megint ne történjen semmi: a magyar társadalom kollektíve beteges gyűjtögető, összekacsintanak a végén, imádják a rácsokat, és a még több éghető meg haladást akadályozó, szemünknek nem mindig kedves tárgyat. Most komolyan: láttunk már olyat, hogy bárkit megbüntettek volna, vagy esetleg a rácsokat leszereltették volna? Vagy akár rendrakásra köteleztek volna bárkit? Na, ugye. Még ismerősöm ismerőse se.

Ház. Ha a lakás már nem bírja (kell egy kert, kell egy pince, kell egy padlás, nem férünk el), kell egy ház. Hogy mire? Hogy legyen hely a sok hasznos holminak, meg persze a folyamatos, beteljesítetlen önmegvalósító, kreatív hobbiknak.

Hülye hobbik, mindenbe belekap maximális lelkesedéssel, rákölt egy vagyont, aztán hagy mindent rohadni a picsába, mert talált újabb érdekes önmegvalósítást. Növények, állatok, könyvek, hangszerek, asztalosság, esztergálás, cipőkészítés, konyhatündérség, könyvek, lemezek, cédék, filmek, képzőművészet, sportok, PC-szerelgetés, sajtkészítés, sörfőzés, pálinkafőzés, kolbásztöltés, disznósajt-készítés, fotózás-előhívás, drón, villanyvasút, terepasztal, legó, játékok és az a kibaszott folyamatos barkácsolás. Az állandó szerelési és főzési kényszer ugyanis felment bármi alól: hiszen neked házimunkát KELL végezned, legalább addig se a családdal törődsz, a szerelésnek, mosogatásnak pedig sosincs vége, hát értük teszed, teljesen egyértelmű.

Jellemzője, hogy akármit csinál, azt is szarul, és az is félbemarad. Ha lakásfelújítás, akkor csakis bontott-szerzett anyagból, és már csak a parketta szegélyét meg a küszöböt nem rakja le - de legalább nem kellett addig se kiköltözni, egy csomó pénzt spóroltunk. A villanykapcsolók, konnektorok is csak úgy lötyögnek a helyükön, az erkély korlátja sose kerül fel (meg amúgy is max. tárolónak használná), a fát még lecsiszolja, de lelakkozni-pácolni már nincs kedve - de a mesterek mind linkek. 

Állatok, az állatok is megeszik. Lehet 2-3, 10 macskája is (ezek igen, általában nők), az otthonuk bűzlik az ocsmány dögök húgyszagától, de legundorítóbb a macskaalom. Természetesen tudjuk, hogy a cicák dehogy büdösek, és a világ legtisztább állatai. De ha mégis, ő már úgyis megszokta. A kutyás persze még rosszabb, ott meg az az ázott-csapzott kutyaszag állateledellel keverve terjeng mindenhol, kutyaszőr a kanapén, az ágyban, tappancsnyomok a lepedőn. Persze mindig romantikus úgy hegeszteni a kishölgyet a fészekben, amíg a dög ott pislog unottan a szoba másik végében. A lakásban mindenhol kilötybölt vizek, szétszórt állateledel, rágócsontok és játékok, szétkarmolt bőrfotel, macskák által összeszart-hugyozott szobanövények.

A kert. A kert soha nem lesz kert, csak hobbijainak szétszórt mementói valami embermagasságú gaz- és lomtenger közepén. Harminc éve odarakott, olcsón szerzett esztergapad, autóroncsok, használt gumiabroncsok. Kiszáradt konyhakert és kerti tó, rohadó kerti terasz, életveszélyes, soha nem használt medence, futóhomok, tarack, bontott tégla, összedobált, tüzelőnek szánt szöges-lakkozott fahulladék, rozsdás szögek és lécek, pár sor szőlő, betonteknő rézgálicnak. Autót soha nem látott garázs szerelőaknával - ha mégis áll benne autó, az is évtizedek óta, roncsként.

A Patologikus Halmozóember lelkét nem értjük. Az általánosnak gondolt, hitt emberi igény a rend iránt nála hiányzik. Tudja, érzi, lusta, zavarja - vagy éppen ellenkezőleg? Kifejezetten ebben érzi jól magát: a káoszban, a hulladékgyűjtőben, és a rend diszharmóniát okoz nála? Vagy tényleg fizikai fájdalmat érez minden kidobott kincs után, és minden mást letaglóz benne a birtoklási vágy? A jelenség egy pszichológiai zavar, amit az internetes szakirodalom nagyon szépen kifejt - a motivációt ne is akarjuk megérteni. Gyógyítható, kizökkenthető? Lehet, de akkor félsz, hogy megölöd.

A falu bolondja kívülről gyakran szórakoztató persze. Várat épít, állatsimogatót, múzeumot nyit: koccintani, segítséget kérni szívesen járnak hozzá.

Aztán persze megunják, hazamennek a rendbe.

4 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2021.04.19. 06:03:02

nyomokban modort tartalmaz.

Hatja2 2021.04.19. 13:50:06

A Halmozóember oldalhajtása apósom, aki magától nem lenne beteges ~, de a szomszédok, rokonok, barátok minden szart odahordanak hozzá: "jajj Gabikám itt ez a négy jó téligumi, mi már nem vinnénk magunkkal a költöztetőkocsin, nem kell a vejednek? Jajj Gabikám, nem kell ez a fasza hintaágy? Jó, hát elég sok helyen rozsdás meg a párnák három éve a kertben vannak, de csak egy kis Hemörájt meg két új párna a Báuháuzból".

Plumper_ 2021.04.23. 11:41:33

A legjobb, amikor hölgyikének a kutyái, macskái elfogadása alap beugró. Kutyával alszik, ad neki a fagyiból, majd folytatja a fagyizást, a lakása pont olyan, mint amilyennek fent leírtad. És ha nem tetszik ez a fajta állatkodás, fel van háborodva, majd talál magának állat-elfogadó pasit minden kritériummal, ahogy az meg van írva a hölgymagazinokban. Az ilyen nők sétáltatják a kutyáikat folytonos telefonozás közben, a kutya mindent, de mindent lepisil, a sz@rt esetleg felszedik. Akárhogy szólsz, akármit mondasz, megsértődik, neki áll feljebb. Legfeljebb rövid kapcsolatai vannak, mert még a legelfogadóbbaknál is kiveri a biztosítékot a kutyás/macskás ágy, asztal, fürdőszoba, minden. A hölgyike meg 40 évesen már szeretne megházasodni, gyereket szülni.

tatárfejű kutya 2021.05.07. 17:18:36

több emberre is ráismertem az írásból...apámra, a telekszomszédra, gyermekkori haverra:)))
süti beállítások módosítása