Újabb Top 10 összeesküvés-elmélet: klímaváltozás-hoax, gyíkemberek, Lapos Föld és Trump

2016/11/26. - írta: Modor Tibi

Kedves Olvasóink!

Küzdelmes öt éven vagyunk túl, az emberi hülyeség nem csillapodik - az internet terjedésének köszönhetően pedig mára olyan emberek kerülhettek hatalomra, mint Donald Trump vagy Orbán Viktor. 

Újra jelentkezik a Szkepticista Gyülekezet - az áltudományok, városi legendák, mítoszok, hoaxok és elavult hiedelmek (pl. babonák, vallások) esküdt kihívója és szertefoszlatója. A Gyülekezet célja, hogy számtalan képzett, valódi szakember (matematikusok, fizikusok, mérnökök és reálos affinitással bíró bölcsészdoktorok) segítségével évszázados, évezredes berögződésekkel vegye fel sikerrel a harcot kizárólag tudományos alapon - a számok, a fizikai törvények, az anyag és a józan ész szabályaira támaszkodva, elfogultság és prejudikációk nélkül. Nálunk sarlatánok, sámánok és papok nem kapnak helyet. Sajnáljuk, ha így sokakban csalódást keltünk, de mi egyedül a természettudományokra, a megcáfolhatatlan tényekre és az egyetlen igazságra esküdtünk fel.

Lássuk hát mai összeállításunkat, a világ Újabb, legőrültebb Top 10 hoaxát, amit mind tételesen, szigorúan tudományos módszerekkel cáfolunk meg. Aki eddig hitt, többé nem fog!

 

#10 - A műhold-hazugság

Állítás: Műholdak nem léteznek, egyedül egy scifi-szerző, Arthur C. Clarke álmodozását ültettük át a valóság-hazugságba. Mivel a Föld úgyis lapos, és azóta se ütközött össze egyik űrhajósunk se műholdakkal, ezért ez önmagában bizonyíték. Amit ma szatellitnek, GPS-nek hiszünk, az nem más, mint földi átjátszótornyok működésének eredménye.

Tény: Na ne vicceljünk. A számtalan tévécsatorna, a parabolaantennák, a GPS, az élőben közvetített felvételek az űrből - ez mind, mind szemfényvesztés lenne? Ugyan kinek állna ez érdekében? Miért nem tudunk végre egy kicsit örülni a saját sikereinknek?

 

#9 - A Hold-hazugság

Állítás: A Hold nem lehet a holdunk. Ott van, ahol nem lehetne, úgy néz ki, ahogy nem nézhetne ki. A Hold nem az, aminek hisszük. A Hold belül üreges, és kong az ürességtől. A Hold nem más, mint egy ősi űrhajó, ahonnan földönkívüliek és/vagy rokonaink irányítják és óvják a Földet, így tartják a pályáján. A Holdon belül több rétegen belül civilizációk élnek, belső nap süt, számtalan titok rejtőzik.

Tény: A Hold igenis a holdunk, ahogy minden más bolygónak van holdja. Ezt nálunk sokkal okosabb emberek bebizonyították. Ezek az idióta feltételezések minden észérvnek ellentmondanak. Ha pedig a Starwars-rajongók elborult agya egyfajta álcázott űrhajó-irányítóközpont-Halálcsillagért kiált, vajon miért nem tűnt mindez fel Buzz Aldrinnak és Neil Armstrongnak, hm? Ha ilyen izgalmas hely a Hold, hogyhogy nem mentünk vissza a 70-es évek óta? A Hold egy tökunalmas égitest: a mi egyetlen holdunk. De nincs ott semmi, fogadjuk el.

Így is gyönyörű, miért kell még mindenféle meséket belelátni..?

 

#8 - A David Icke-jelenség

Állítás: David Icke elméletei érdekesek és igazak. Az ember egyszerűen Lát, minderről pedig bátran mer beszélni, fellépni: Szaturnusz és a Sátán, mátrixban élünk, az illuminátusok-reptiliánusok irányítják a világot és igáznak le mindannyiunkat, a Hold nem az (ld. fönt), a klímaváltozás hazugság (ld. lent).

Tény: Komolytalan focistákkal (ismerős?) nem foglalkozunk. Az ember egyértelműen buggyant, elég ránézni. Mindenesetre elég jól megél a saját és mások hülyeségéből. Kár, hogy őt beoltották annak idején, akkor nem terjesztené a szamárságokat. Nem csoda, hogy kiléptek a Brexitből, ha ilyenek teremnek arrafelé.

 

#7 - Klímaváltozás, azaz a Climate change-hoax

Állítás: A globális felmelegedésnek, majd klímaváltozásnak csúfolt igaztalan természeti jelenség egyrészt nem létezik, másfelől hazugság. De ha mégis, nem az ember hibája az egész. A Föld történetében ciklikusan váltják egymást hidegebb és melegebb időszakok - ezeket nagyrészt a napfoltműködésre lehet visszavezetni. Róma és a középkor korai szakaszában is bámulatosan meleg volt: melegebb, mint ma. Az egész klímakutatás célja nem más, mint minél több pénz kitalicskázása a rendszerből áltudósoknak, politikusoknak, mágnásoknak.

Tény: Márpedig a globális felmelegedés kész tény, ezzel a tudósok 97%-a (!) is egyetért. Sokan ismét alternatív bölcsességekhez nyúlnak, hogy lerázzák magukról a felelősséget, hogy megnyugtassák háborgó lelkiismeretüket pöfögő autóik miatt. Ámde elég a saját szemünknek hinni: hó már 2-3 éve nincs, a gleccserek elolvadtak, a jegesmedvék pedig a kihalás szélén, a grafikonok üvöltenek cselekvésért.

Mi más bizonyíték kell még, hogy a climate change man-made, és még több pénzt kell átcsoportosítanunk? Fogadjuk el: mind meghalunk.

 

#6 - Trump győzelme

Állítás: Trump is csak egy pénzember, és ugyanazok tették oda, mint Hillaryt. De végre véget vet a klímakutatók hazugságainak, kibékül Oroszországgal, megállítja a lufipénzre épült gazdaság fenntarthatatlan növekedését, újra naggyá teszi Amerikát és Magyarországot.

Tény: Hamis.. Ugyanakkor nagyon buta, gyűlöli a feketéket és a nőket, a fekete nőket még jobban. Ezt bizonyítja, hogy alacsonyabbrendű, kelet-európai szláv (szláv = rabszolga!) nőket választott feleségül, és éppen ezért azt se tudja, merre van Magyarország. Egy jószándékkal teli, 8 éves sikerkormányzás után megosztással, hazugságokkal, uszítással nyert a fehér, buta munkások és a fehér, diplomás, de buta nők segítségével, meg a fegyvermániások miatt. Nem mondom: voltak hibák az Obama-vezetésben, de ki ne hibázna? Csak az, aki nem dolgozik. Összességében valami végre elindult  jó irányba, és erre azonnal tönkre kell tenni mindent, ami jó.

Ld. 2010, Magyarország. A történelem wiederholt sich.

 

#5 - A Chemtrail-hazugság

Állítás: A repülőgépek kondenzcsíkjai lassan mérgeznek és ölnek meg minket, mert a gyíkemberek telepermetezik az eget.

Tény: Hamis. Ez kibaszott sok pénzbe kerülne, és különben is: miért akarna minket akárki is bántani? Most azért felküldesz egy repülőgépet, hogy aztán onnan szórd tele az embereket? Párakicsapódás, általános iskola, hatodik osztály, fizika. Mi tanultuk. Ennyi.

 

#4 - A gyíkemberek, azaz a reptiliánus-teória

Állítás: A világot valójában hüllőszerű lények irányítják embergúnyában, akik néha, ha zavarba jönnek, akkor idegesen (majdnem) átváltoznak: elég csak a fogaikat, élettelen szemüket, pupillájukat nézni. Sőt, mi emberek is valójában egyfajta, hüllőgénekkel beoltott mutáció vagyunk: ezért vagyunk meztelenek, ezért fázunk a hidegben. Ja, és a házidisznókat is embergénekkel oltották be amúgy, de ez másik téma.

Tény: Túl sok Men in Blacket nézett a kedves idióta foteltudós. Fogadjunk, hogy sose járt egyetemre. Aki kicsit is odafigyelt a bioszórán, az tudná, hogy a hüllők síkhülyék, nemhogy a világot ők irányítsák - ember pedig csak emberrel képes szaporodni. A shapeshiftinges videókra és pixelhibákra építeni pedig csakis a nagyon buta emberek szórakozása lehet. Hogy mi is hüllők lennénk? Legfeljebb az, aki ilyeneket terjeszt. Én biztos nem!

 

#3 - A Challenger-összeesküvés

Állítás: A Challenger legénysége a mai napig él és virul: ráadásul ugyanazon a néven! Merő koincidencia volna? Az űrrepülőt töküresen küldték fel, és kivégzése csupán annyi célt szolgált, hogy a nép figyelmét kicsit elterelje a belső problémákról, illetve egy csapással a tök kamu és esélytelen űrprogramot is végre leállíthassák. Mi több: a legénység/leányság maga is egy szappanopera: van ott afró, japán, zsidó - talán még meleg is. Csupán a fiktív újamerikai nemzetet kívánták ezzel is szimbolizálni.

Tény: Szamárság. Mind meghaltak. A tévében nem láttátok, okostojások? Gondoljatok csak bele: ha valóban életben hagyták volna őket díszletként itt a földön, engedték volna, hogy (majdnem azonos) néven éljék tovább életüket? Ugye, nem.

 

#2 - A NASA-hoax úgy általában

Állítás: A NASA gonosz vágyaiból kreál félvalóságot: még a jelképük is egy kígyónyelv. Mivel ők őrzik a Titkot, hogy világűr nem is létezik, ezért hollywoodi díszletekkel, medencékben, szabadesésben játsszák el nekünk folyton az űrutazásokat, súlytalanságot, halszemoptikával torzítják a Föld vonalzóegyenes horizontját, CGI-animációkat gyártanak számunkra - mindezt egy valag pénzért, amit az amerikai adófizetőktől lopnak el, amit a saját jólétükre és a sátánista hazugság fenntartására forgatnak vissza.

Tény: Ennyi sületlenséget rég láttam összesűrítve. A NASA célja, hogy a világot jobbá tegye, az embereket felvilágosítsa, és hogy a világegyetemet is az Ember számára hozzáférhetővé tegye. Persze aki nem figyelt oda az iskolában, annak az, hogy Tudomány, az nem sokat mond. Ha a papok nem égetik el a legjobb tudós koponyákat a középkorban, az emberiség most is 1500 évvel előrébb tartana.

 

#1 - A Lapos Föld, azaz a Flat Earth-scam

ÁllításSzóval előrángatják a mindent ütő érvet: a Biblia is megírja, hogy a Föld lapos, fölöttünk üvegkupola, a Nap pedig a szélességi körök mentén járja be a pályáját a Holddal egyetemben. Ezt azért titkolják el előlünk Ők, nehogy a teljes, sátánizmusra épült héliocentrikus világképük összedőljön, és rájöjjünk, hogy nem egy porszem vagyunk a világegyetemben. Az ún. déli féltekén sincsenek összekötő repülőjáratok, mind valamiért az ún. "északi" féltekére repül át, hogy átszállj - az Antarktisz pedig a földtányér áthatolhatatlan pereme, nem véletlenül őrzik halálosan, minden nemzet fölötti békés egyetértésben. Vajon miért?

Tény:  A legújabb, legnagyobb majomság. Amikor már azt hinnéd, hogy nincs lejjebb, akkor jön ez. 10-20 éve még Pap Gábor hadovált nekünk érdekes meséket a Pantokrátor Krisztusról és Dukász Mihályról, egyfajta izgalmas mítoszt költve egy bizánci típusú ötvösmunka (koronának is hívják) meg a Kitalált Középkor köré - akkor még nem gondoltuk, hogy ezt is visszasírjuk.

A Föld márpedig gömbölyű, és mégis mozog. Aki nem ért hozzá és nem hisz olyan fizikusoknak, mint Kopernikusz vagy Kepler, az nézze meg a saját szemével: az összes űrprogram az USA-n, Szovjetunión, Kínán keresztül mind hazugság lett volna? A gravitáció vajon mitől van? Newton hiába dolgozott volna végig egy életet? Annyi meg annyi kiváló elmét űztek a halálba, tettek gúny tárgyává azért, hogy most megint visszalépjünk oda, ahonnan elindultunk? A kétkedőknek azt ajánlom: vegyenek egy Ryanair-jegyet Londonba, és nézzenek ki az ablakon - de elég csak beindítani egy élő NASA-közvetítést a Holdról vagy az űrből, és ott lesznek a tényszerű bizonyítékok. Meg fognak lepődni.

Az Antarktisz pedig igenis a világ nemzeteinek példaértékű összefogása nyomán ennyire őrzött, hogy ne tegye tönkre egyetlen multicég sem, ennyi a nagy titok. Az utolsó hely a Földön, amit mi emberek még nem rontottunk meg.

 

Hát, mára és idénre legyen ennyi, kedves olvasóink.

Előre félünk, öt év múlva milyen további hiedelmeket kell még szertefoszlatnunk, de amerre a világ halad, lassan már a matematikáról és a közgazdaságtanról is "bebizonyosodik", hogy csak szabadkőműves áltudományok.

A Tudomány legyen Veletek!

26 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hentes pékné módra 2016.11.26. 16:48:40

Mondjuk sok tudományos cáfolat nem volt, úgyhogy én inkább elkezdek hinni mindben. Ha okoskodni akarsz mocskos gyíkember csináld rendesen!!!

2016.11.26. 17:10:15

@Hentes pékné módra: egyetértek, az érvelés szerintem is hiányos.:D :D

Celtic 2016.11.26. 19:26:40

Je, a modoros blog meg el ?
Mondjuk, most ovlastam par regi bejegyzest, valahogy sokkal jobbak voltak. Hiaba, regen minden....de az is lehet, hogy csak kimerult a tema, nyilvan lehetne meg marginalis dolgokat hozni, de a fobb dolgok szepen ki lettek targyalva regen.

2016.11.26. 19:39:29

Amúgy Obama országlása maga a katasztrófa bármelyik elemzést nézve, szóval vele kapcsolatban a megállapítások nem többek puszta magánvéleménynél. Trumpot meg eleve előre leírod, pedig még egy napot sem töltött el elnökként, puszta elfogultság.

Orbán Viktorral meg mi a bajod ő sem jobb Obamánál vagy Merkelnél, hibázik na és? De a nép őt akarta!

Szóval milyen szkepticista az, aki politikai magánvéleményt is megfogalmaz, maradj a tudománynál és a vallásnál, a társadalmi kérdéseket majd az emberek eldöntik, az nem szkepticizmus, amúgy én is elég szkeptikus vagyok, de Trumpot meg hagyjuk, amúgy ugyanaz a pénzügyi elit áll és fog mögötte állni mint Obama mögött, ebben pedig semmi összeesküvés elmélet, mint ahogy a hadsereg is és a cia is ugyanaz marad, max egy-két vezető változik, de ez mindenhol így van!

Te álszkeptikus!

MasterMason 2016.11.27. 11:48:49

Ennél már csak az a konteó jobb, hogy a magyar családok a vasárnapi húsleves szürcsölgetése közben a házmester nagyinál szövögetik gonosz terveiket, hogy mikor lesz megfelelő az alkalom arra, hogy sunyin hátulról a sötétben elvághassák az elnyomott kisebbségeik torkát...

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.11.28. 10:23:25

A cselendzser túlélőit láttam nemrég valamelyik szupergagyi ufómagazinban. Teljes komolysággal taglalták, hogy a legénység köszöni szépen magát, teljesen jól vannak. Természetesen álnéven de léteznek.

Gontar 2016.11.28. 17:30:17

Lapos föld hívekből rengeteg van kerek e-világon.

Trónkövetelő 2016.11.28. 22:01:56

Szerintem a Tibi valami főfideszes lehet, mert az utóbbi időben hanyagolja a blogot, ellenben épül-szépül az Ország, biztos a Miniszeterelnök Úr valami komoly feladattal bízta meg.

2016.11.29. 09:17:07

a legjobb h a trump utálja a nőket mekkora szemét, de bezzeg a sok buta nő megválasztotta, mekkora hülyék.

Kipper 2016.11.29. 10:22:45

Az, hogy a tudosok 97%-a egyetert valamivel, az nem bizonyitek semmire. Az okorban a tudosok 99.9%-a egyetertett azzal, hogy a gondolkodas kozpontja a sziv.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2016.11.29. 12:08:12

Betegre röhögtem, köszcsike, komolyan mit képzelnek ezek magukról, tényleg jobb, ha síkhülye, agresszív faszparasztok döntenek mindenről, bár mostanában már döntenek is.

nostromo25 2016.11.29. 22:46:57

Öööö izé...én csak azt kérdezném az okosoktól, a laposfölddel kapcsolatban, hogy magyarázzátok meg nekem lécci, hogy működnek a radarok egy gömb felületen?
Ha ez megvan, utána arra lennék kíváncsi, hogy miért nincsenek légijáratok az Antarktisz felett?
Aztán lenne még...

Brother Love (törölt) 2016.11.30. 08:06:12

Eltitkolt rákgyógyszer?
Gonosz gyóccerlobbi?
Kapzsi orvosmaffia?
Mindent IS gyógyító lándzsás útifű szirup?

Ezek nélkül nem lehet teljes a felsorolás

Quentaur (törölt) 2016.11.30. 11:28:28

ez nagyon gyenge volt

2017.03.16. 22:28:08

@legitim puccsista: ha már tudományoskodunk akkor kérlek nézz utána a szavazóképes népesség mekkora része válaszotta orbánt? Nálad a "nép" mekkora sokaságot takar ? 10% ? 30% szerinted már A NÉP ?
LOL

Senior Lópici Gáspár 2017.09.23. 10:18:15

Bazeg ne turbózzad magadat! Máma - szeptember 23-án - úgyis vége a világnak.

Senior Lópici Gáspár 2017.09.24. 07:59:33

A status quo jelentésével tisztában vagyok. Legitim puccsista viszont status queo-t írt. Na azon röhögtem egy jót okoska.

Reactor 2018.06.26. 00:18:35

Hold-hazugság: Ezt a GYK-n kezdte el terjeszteni valami háborodott, hogy a "Náza" megmondta, miszerint a Hold belül üreges, és kong (légüres térben, igen!), tehát valójában földönkívüli júefó, és ebben a nagy júefóban reptoidok, krixkraxiak, lumbulábiak, umpalumpák, csumbibumbik meg ezer más földönkívüli faj van, akik majd jól legyarmatosítanak minket.

David Icke: Ugyanolyan megélhetési önbohóc, mint Däniken volt, vagy most Pataky a testépítős ufókkal, amik belülről simogatnak. A különbség csak az, hogy Däniken már bevallotta, hogy könnyű pénzszerzésnek találta ki az egészet.

Globális felmelegedés: Sajnos igaz, és azóta egész klímamodell készült arról, mi fog az elkövetkezendő 500 évben történni, ha az ember nem áll le a bolygó szétrókázásával.

octy 2020.11.16. 11:04:27

A laposföldeseket ki kell lőni az űrbe hogy saját szemükkel lássák. Ma még visszajönni sajnos nem tudnak, de senkinek nem fognak hiányozni, kár beléjük az áram meg a net...

Ha valaki kicsit magasabb helyről néz el pár km-es távolságra megfelelő terepviszonyok között, még repülő nélkül is látszik hogy hajlik a horizont a gömb felület miatt. De a sötétekkel nem lehet mit kezdeni, aki hülye, az is marad.
süti beállítások módosítása