Hogyan lehet manapság Magyarországon tisztességesen meggazdagodni?

2015/11/21. - írta: Modor Tibi

Bizonyára mindenkinek felsejlik Regős Bendegúz sóhaja az Indul a bakterházból, amikor a bukszában nem talál semmi értékeset (elnézést kérek attól, aki még nem látta, és meg szeretett volna nagyon lepődni a shyamalani csavaron) - ezt tetézik persze a pénzemberekről, lottóötösről, összeesküvésekről, számlát adni nem tudásról, világbajnok adóékről, minimálbérre bejelentésről, trükközési kényszerről szóló történetek és legendák.

-Csak az első milliót ne kérdezzétek!

Holott a gengszerváltásos 90-es éveknek - hála Istennek - immáron vége, és soha nem volt ilyen könnyű Magyarországon tisztességesen - és viszonylag könnyen - meggazdagodni. 

Íme a titkos, ám annál biztosabb recept: 

  1. Tanulj meg rendesen angolul! Persze alapvető, hogy a saját anyanyelvedet (ez magyar lesz leginkább) rendesen, összeszedett formában légy képes használni szóban és írásban. Az angol pedig azért kell, mert azzal szinte bárhova be tudod tenni a lábad - de anélkül szinte sehova. Mást is tanulhatsz nyugodtan, de felesleges - csak a pénzzé tehető tudás felszívásától veszed el addig is a sávszélességet. Tény: 30-40-50 éves kor fölött is meg lehet tanulni angolul.
  2. Legyen piacképes képzettséged! Ez informatikusi, mérnöki, illetve pénzügy-számviteli területet jelent. Természetesen mással is lehet próbálkozni: állítólag nem lehet itthon már normális orvost, műkörmöst és mesterembert se találni, de nem vállalunk felelősséget semmi másért. Lehet tanárnak menni, de aztán ne lepődj meg, hogy kevés a pénz. Ajánlott legalább egy alapdiploma (BA-BSc, főiskola), folyamatos ön-továbbképzés (nem, a céges időgazdálkodási-önismereti tréningek nem azok), RENDES szakmával kiegészítve. Nem győzöm ismételni: legyen egy mesterséged, érts valamihez úgy tényleg. Tény: 30-40-50 éves kor fölött is lehet piacképes tudást, végzettséget szerezni.
  3. Tanuld meg az alázatot! Ne követelőzz, ne harcolj - főleg a feletteseiddel ne. A céget te valószínűleg soha nem fogod megváltoztatni, de ügyes meghunyászkodással és szorgalommal úgyis kikopnak felőled a főnökök szép sorban. Tűrd a monotonitást, mosolyogj, bólogass, helyeselj - aztán úgyis eljön az idő, amikor kibaszhatsz velük szép titokban. Jegyezd meg: nem jár semmi, mindent ki kell érdemelni. Egy szar ember úgyis mindig, mindenhol lesz - az Igazság Bajnokai előbb-utóbb szépen elbuknak. Ha pedig muszáj, akkor válts - azért legalább 1-2 kerek évet próbálj mindenhol kibírni, mert utólag szarul néz ki a rezümédben. 
  4. Légy türelmes! 35-40 éves korodig érd be a kevesebb pénzzel, amennyiben szakmailag többet kapsz az adott állásban - gondolkodj hosszú távon! Ismerjük a kifogásokat (nekem se adják ingyen a kenyeret a boltban, a számlákat nekem is be kell fizetnem), de érdemes visszavenni az igényekből és nem elkótyavetyélni tehetségünket valami többet fizető, de majom munkáért. Pl.: igenis menj el bruttó 250-ért egy igazi vállalathoz pár évre rendesen megtanulni a Szakmát ahelyett, hogy valami csillogó szolgáltatóközpontban ellenőrzöd indiaiak munkáját napi telkókon bruttó 450-ért. Sima összeadás amúgy: 2 évig mínusz havi 200 bruttó, de utána jöhet a hét számjegy életed végéig. De aki erre a műveletre képtelen...
  5. Szeresd a munkádat! Aki vasárnap már kivan a közelgő hétfőtől, pénteken TGIF-eket posztolgat, és azért képes mindennap 7-re (!) bejárni, hogy aztán 3 körül már rohanhasson ki tudja hova, az hatalmas tévúton jár, és semmire se fogja vinni az életben. A munka nem napi nyolc órát tart. Aki nem érez késztetést arra, hogy megértse, mit miért csinál - hogy este vagy hétvégenként is a YouTube-on, neten bújja a szakmai oktatóvideókat, tippeket-trükköket, fórumokat - az valószínűleg utálja a munkáját és teljes tévúton jár. A munka neked csak egy szükséges rossz? Válts!
  6. Menj külföldre! Természetesen nem lábbal szavazási, menekülési, hanem simán önképzési célból. Pár évet kihúzol valami más országban (tényleg akármelyikben), és máris százezrekkel többet fogsz keresni havonta. Persze nem árt, ha ott is polgári állást vállalsz. 

Vedd sorra újra figyelmesen ezt a hat pontot. Mindegyiket nyugodt szívvel, tiszta lelkiismerettel meglépted, és még mindig szegény vagy? Nem hiszek neked.

Nekünk bejött...

Tisztelettel:

Tibi és Józsi

Life Coaches

28 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mala Suerte 2015.11.21. 13:08:50

Tibor, néha nem tudom, komolyan gondolod-e a dolgot vagy viccelsz. Hatból három ponttal teljesen egyetértek, a többi azért kicsit gázos (mosolyogj és bólogass, 40 éves korodig ne érdekeljen a fizu, szombaton nézegess a melóddal kapcsolatos YouTube tutorialokat)... :D

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.11.21. 13:28:19

Én nem nagyon értetted, de szerintem Orbán a hibás.

labove 2015.11.22. 12:11:03

Én azért inkább maradnék Daniel Kahneman ( 2002 közgáz Nobel-díj ) megállapításánál, miszerint pusztán a szerencse az, ami sikeressé tesz.....
...se a legutóbbi Scorsese nagyjelenet is erről szól....
Kedves Tibor! A derék magyar polgár, azért full alkesz, a pszichiátriai rendelők azért vannak csúcsrajáratva, a gyógyszerfogyasztás azért van az egekben, az öngyilkossági ráta nő, mert full-ba nyomják ezt az eszement faszságot a " legyen jövőképed-koncentráld az energiáidat-fókuszálj " szentháromságot, amit kanyar nélkül beszop a dolgozó, és amikor pofára esik, meghasonul/befordul/leépül...nagyon jó lenne inkább az ázsiai mentalitást behozni, amiben egy jelentős tétel, h viseld emelt fővel a balsorsodat.....Ettől persze még megszedheted magad, de .....

kvadrillio 2015.11.22. 22:54:17

Áruhitelt zabál a magyar karácsony előtt
MTI, 2015. november 22., 12:47
A karácsony előtti időszak hagyományosan erős a fogyasztási hitelezés szempontjából, legtöbben az áru- és folyószámlahiteleket keresik ekkor, de a hitelkártyákat is november–decemberben használja leggyakrabban a lakosság – derült ki az MTI által megkérdezett bankok válaszaiból. Többen kiemelték a fogyasztók növekvő tudatosságát is a hitelfelvétel során.

ANYÁD BÜDÖS PICSÁJÁT ! MAJD, HA ORBÁN MINDEN MAGYARNAK HAVI 5 MILLIÓRA EMELI A HAVI FIXÉT, MINT A HAVERJAINAK, AKKOR A MAGYAR MINIMÁLBÉRES ABBÓL FOG ZABÁLNI ! FASZKALAP !

apropóóóó !!! méééér, mészároslőrincke hogyan gazdagodott meg ? orbán segggvedelmével !!! mint a többi milliárdos a vissza nem térítendő támogatásokból, földalapú támogatásokból, álbrókeres állami pilótajátékokból, áfa-csalásokból, hamis számlagyártásokból...stb.....

dhrbikes 2015.11.22. 22:54:32

Amiről írtok, az állás, a szó szoros értelmében. Ha pénzt is akartok, akkor saját vállalkozást kell indítani profin, odatenni magad és akkor nem a főnök keresi a munkából a nagy pénzt. Minden területen sikeressé lehet válni, ha nem az átlagot célozza meg valaki, hanem valami különlegesen jót akar létrehozni.

BéLóg 2015.11.23. 07:38:38

Már megbocsássatok, de mondok én ellenpéldát.
Megtanultam NÉMETÜL anyanyelvi szinten. A németek senkivel nem hajlandóak beszélni más nyelven ha munkáról, szerződésről vagy effélékről van szó.
Képzettségem piacképes.
Soha nem voltam "alázatos". Amiben jó voltam abban ÉN voltam a Jani, mert azt láttam, hogy amiben NEM ÉN vagyok jó, abban meg a Hans a Jani.
Nem voltam türelmes. NÉMET munkáért NÉMET bért vártam el. Igaz, igyekeztem egy picivel többet és jobban dolgozni mint a bennszülöttek. :-)
Imádom a munkámat!
Amerika, Dél-Amerika, Európa (beleértve Oroszországot), Ázsia -- ezeken a helyeken jártam >20 év alatt.

Azért angolul is beszélek, bár ezt sosem tanultam iskolában. Mondjuk jó a szókincsem és tudok használni 3 igeidőt :-). Írásban állandóan helyesírásellenőrzök, komolyabb írásbeli anyagokat átnézetek.
Ja, mostanában szóbeli oktatásokat (is) adok a szakmámban a megrendelőnek, úgy tűnik rendben van a dolog.
Minden ország nyelvén ahol megfordultam el tudom mondani az alapdolgokat, ez mindig rengeteget segített. Esetenként többet is (pl. orosz, cseh)...

qwertzu 2015.11.23. 07:38:47

@dhrbikes: Attól függ hogyan definiálod a sokat, meg milyen szakmával akarsz boldogulni.

Programozóként el lehet kavirnyászni alkalmazottként (na jó, egy számlaképes kis céggel), kőművesként meg csak saját cég.

No persze ha Ferráriban gondolkozol akkor csak saját cég.

qwertzu 2015.11.23. 07:38:51

Előzetes moderáció a modoros blogon?

Sic transit gloria mundi

Kuntakintekitekinte 2015.11.23. 07:57:29

Megnézném azokat a diplomákat amiket itt már néhány hozzászólás alatt felsoroltak ellenpéldaként a kommentelők.
Főleg azt, hogy mekkora valós tudás van mögötte, ha leáll vitatkozni "modorossal".

bElannaTorres 2015.11.23. 10:43:07

inkább érd be egész életedben a kis pénzzel, negyven évesen a magyar még úgyis kölyök leszarják, hogy nincs pénz gyereket vállalni, beledöglesz a sok munkába akkor is a csókos régi bútor kapja a jó pénzt heti négy óra munkáért te meg semmit.

pragmatika2 2015.11.23. 10:43:15

@labove:

"Én azért inkább maradnék Daniel Kahneman ( 2002 közgáz Nobel-díj ) megállapításánál, miszerint pusztán a szerencse az, ami sikeressé tesz....."

Magyarországon vastagon kell a kapcsolatrendszer, és az előélet, (ami persze a kapcsolatrendszer megalapozója is lehet).
Gondoljunk arra, hogy a rendszerváltás alatt, és közvetlenül azt követően kik tudták lenyúlni a spontán privatizáció tárgyát képező vagyont ?

McKinney 2015.11.23. 10:43:20

lehet benne valami, mert én már a többedik "ne kérdezd" misit tapsolom el, mégse jutok előbbre :)

pragmatika2 2015.11.23. 10:43:38

Nemrég olvastam egy jó hasonlatot, amit egy kvantumfizikus, a kavantum-informatikáról mondott, célozva arra, hogy nincs ölünkbe pottyanó siker, (vagy ha tágabb, az életre vonatkozó kontextusban nézzük), boldogulás (milyen jó magyar kifejezés. Szóval amikor a fizikust arról kérdezték, milyen lehetőségek vannak a kvantumpárok információtovábbításra való hasznosítása terén, ezt mondta:
"Nincs ingyen ebéd"

Ezen elgondolkoztam, hogy mennyire így van ez az életben is. Ha egyik oldalon nyerünk valamit, azért egy másik oldalon keményen fizetni kell. Az, aki komoly sikereket akar a munkában, legyen az vállalkozó, vagy alkalmazott, annak 12-16 órázni kell, és esetleg a családja széthullik. Boldog ember ?
Ha meg a munkáját hanyagolja el, nyilván anyagilag, és egzisztenciálisan is hátrányt szenvedhet, amire szintén rámehet akár a család is.
Úgy gondolom, hogy valamilyen egyensúlyt kell találni, az élet különböző részei között. Törekedni arra, hogy ne csak a pénzed legyen sok. A 12 óra helyett 10 óra stb.

a halál kamionja mindenkit elgázol 2015.11.23. 11:07:11

ha ez mind összejön abból sem meggazdagodni lehet hanem napi 10-12 óra munka mellett az átlagnál jobb bért és így életszínvonalt szerezni egy ideig, amíg nem találnak a helyünkre olcsóbb feltörekvő munkaerőt.
meggazdagodni úgy lehet hogy másokat dolgoztatunk akik nekünk termelik a pénzt, minél többen, minél többet.
megnézném hogy egy benzinkút tulajdonos például vagy egy 5-6 dohányboltot elvitt "vállalkozó" hol dolgozik napi 12-16 órát...

Köldök_szösz 2015.11.23. 11:35:23

@Voznyák Pista: pont ezért kell jónak születni. Egy tehetségesebb, össz vissz szerencsésebb helyzetű embernek az anyagi része jobban fedezve van, kvázi neki mégis csak ingyen van az ebéd fele, az egyensúlyt meg tudja teremteni vagy már meg is van teremtve neki.
Az átlag ember meg valóban választhat a vagy a melóba döglök bele vagy a szegénységbe -közt.

2015.11.23. 11:35:37

Tibikém! Egy dolgot kihagytál a felsorolásból. Illetve kettőt.
Mert ha politikus vagy, akkor nem kell mást tenni, csak hazudni, lopni csalni és hamarosan milliárdos leszel.
Aztán lehetsz seggnyaló, csokispapirgyüjtögető, kólás doboz szagolgató és lehetsz göbbelsi propaganda hozsannázó.
Ezek mind mind jól fizetnek. Ja és lehetsz a csúti G. Orsós Viktor szomszédja, barátja és akkor csak bólogatni kell, néha böfögni. Vagy benősülhetsz a családjába. Bár ahhoz gyomor kell. De hogy megéri, azt bizonyitják a tények.
Akkor miről is beszélsz itt ? Tibikém ! Ne erőlködj, nincs értelme.

Teker 2015.11.23. 11:35:42

@a halál kamionja mindenkit elgázol: bizony, pontosan így van. feljebb jutni úgy lehet, ha másokat beteszünk saját magunk alá. meggazdagodni az esetek 95%-ában mások munkájából lehet, nem a sajátunkéból.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.11.23. 12:00:08

Karrier

Dolgos hétfõk, dolgos keddek,
Szamárlétrán fellépkedek...
Dolgos szerdák, csütörtökök,
Könyökkel mást arrébb lökök...
Péntekszombatvasárnapok,
Prémiumot sokat kapok...

Dolgos hétfõk, dolgos keddek,
Ranglétrákon emelkedek...
Dolgos szerdák, csütörtökök,
Szeretnek a Nagyfõnökök...
Péntekszombatvasárnapok,
Családomtól képeslapok...

Dolgos hétfõk, dolgos keddek,
Sorban munkaérdemrendek...
Dolgos szerdák, csütörtökök,
Felnéznek rám nagyfõnökök...
Dolgos péntekek és … szomba... ?!?!?!?!
……..?!?!?!?!?!?!
Életem itt hever romba'...

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2011/11/karrier.html

Kivlov 2015.11.23. 15:19:35

hogyan, tanulni, dolgozni, spórolni. Meg egy kis szerencse.
Akinek valamelyik nem megy, annak sikta...

2015.11.23. 15:19:39

Nekem bejött, bár egyelőre csak jómódúnak és nem gazdagnak tartanám magam.

2015.11.23. 15:19:43

néha nem csak a posztról de a kommentekről sem lehet eldönteni, hogy poén-e, vagy full véreres szemmel írta az illető :D De a "manapság" (és a 'kishazánkban" ) már önmagában modoros.

Peetee 2015.11.23. 17:18:49

Ezekkel az értékekkel gyakorlatilag minden országban meg lehet gazdagodni, hiszen mindenhol az idegen nyelveket beszélő, szaktudással, elhivatottsággal és megfelelő alázattal és lojalitással rendelkező embereknek áll a zászló; ők pályáznak legjobb eséllyel egy kiemelten jó állásra, egy kiváló munkakörre.

A többségnek azzal van gondja a cím olvasatában, hogy a meggazdagodást érdemi munka végzése nélkül képzelte el; ez valamilyen szinten történelmi beidegződés, ahogy rendszerváltás előtt, úgy utána is volt/van mindenkinek ilyan ismerőse, aki "beleült a tutiba". A szociban ez azt jelentette,h olyan munkaköre volt, ami minimális munkavégzéssel vagy/és felelősségi körrel járt, amihez aránytalanul jó/magas fizetés járt. A rendszerváltás után kicsit szélesedett a jelentés: hozzáment egy oligarchához, egyenes ági rokona egy a sok oligarcha közül; állami cégnél maradt és tudja ki a kicsoda; sikerült kiépítenie a kapcsolatokat és megfelelő korrumpálással folyamatosan képes szinten zsebtömködését is...stb.
Az utóbbi időben begyűrűzik a versenyszférába is a tutiba ülés, amikor valamilyen ismerős-rokon-barát döntéshozói pozícióba kerül egy nagy cégnél, így "másnaptól" már az ismerős-rokon-barát frissen alapított cége csinálja a WC-papír szállítást, a menzát, a papír-irószer beszállítást, árufuvarozást (vagy egy picike, de jó zsíros részét)...stb.

2015.11.23. 21:27:54

@qwertzu:
Szerintem a gazdag az nem az, aki 300-800 nettót keres átlagos programozóként vagy mérnökként, ez inkább középréteg. Valami ritka specialistaként esetleg meg lehet gazdagodni alkalmazottként is, egyébként alkalmazottként a középosztálybeli anyagiakat lehet megcélozni, ami amúgy teljesen jó dolog, én mondjuk nem is vágyok többre, csak ne nevezzük meggazdagodásnak.

manager2008 2015.11.23. 22:28:15

Aki alkalmazottként dolgozik valmennyit kereshet de sokat csak nagyon komoly cégeknél, vagy bizonyos szakmákban. Ha kreatív vagy és feltalálsz ezt azt, akkor van esélyed napi munka mentesen is sokat keresni. Találj fel valamit, mint a golyóstoll, vagy bármi. Nem olyan bonyolúlt, csak a gondolkodás módszertant ismeri kell. Az emberek 90%-a nem tud gondolkodni, amit csinál az halvány utánzat. Ha igazán szerencsés vagy és valami olyat sikerül kitalálni véletlenül (valami ötlet kell, akkor észreveszed a hiányt, ami nincs megoldva) am nagy darabszámban készülhet, mégis kedvező árú és nagy az igény rá. Akkor felvehetsz egy bankelnököt sofőrnek. Tehát ha akár három évig is fenomítod az ötleted de bejön, akkor felejtős a munka robot része. A gond a jogvédelemmel van, mert az emberi társadalom olyan buta, hogy kreatív alkotóktól elvárná hogy ők fizessenek tízmilliókat jogvédelemre (mondjuk 150 országra érvényes védelem). Csak egy példa: nem annyira látványos egyik találmányom eredménye lenne hogy évente kb 4,5 millió ember nem hal meg (WHO jelentés alapján kapott adat). De én keressek befekttőt, zerezzek pénzt a szabadalmakra, és töltsek el ezzel két három évet. Van már pár jó kezdményezés, az internetes adomány gyűjtő rendszerek stb. de a prototípusok elkészítése is sokszor nehéz, mert a műszerek is drágák.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.11.28. 10:30:45

Megmondom hogy kell ha fizetsz 8 kisfröccsöt. Na ugye hogy nem fizetsz. Na ugye.

Opi87 2017.03.22. 04:19:54

Vagy csak lépj be a FIDESZ-be. Sőt faszt, szüless jó családba, azt csá.

Reactor 2020.03.11. 01:48:37

Tisztességesen? Max. akkor ha nyersz a lottón, vagy ha örökölsz.
Hazánk pénzügyi hatalmasságai között kemény NULLA darab van, aki becsületes munkával szerezte volna a vagyonát. Vagy bűnözött, vagy parazitálkodott, vagy haknizott, vagy egyszerűen hagyta magát korrumpálni. A ma Magyarországában becsületesen csak éhenhalni lehet, meg mélynyomorban tengődni.

@dhrbikes: Jaham, legyen mindenki vállalkozó. Aztán dolgozni ki fog majd a tízmillió vállalkozónak? A Szentlélek?
De tényleg bomba ötlet volt, jú ár ö fakin dzsíniösz. Nem is értem, miért van még mindig 4 millió mélyszegényünk.

Newguy33 2020.03.13. 15:01:11

Kiakadt a prolimérő műszerem. : ((

Ha kialakulna egy erős gazdag vállalkozói réteg, az húzná magával az alkalmazottak bérét is, de mindegy.
süti beállítások módosítása