A médiamunkásokra rátámadó honfitársaink védelmében

2015/04/16. - írta: Modor Tibi

Verbálisan inzultálták. Munkaadóját skandálva gyalázták, őt személyében támadták. Sörrel leöntötték, lökdösték, körbevették. Fenyegették - blogokon, cikkekben szidalmazták, tettlegesen bántalmazták - mindez ne tévesszen meg minket. Mindezt pontosan azért művelték hónapokon, éveken keresztül, hogy mártírt faragtassanak saját magukból. Hogy aztán ebből is szenzációt csinálhassanak.

Mert ezeknek semmi se drága.

Természetesen Isten látja lelkem, mélységesen elítélek bárminemű agressziót vagy fizikai inzultust.

Ám sose feledjük el: egy-két kisebb maflás vagy tockos is csupán egyfajta véleménynyilvánítás. Néhány elkeseredett, kisemmizett, nap mint nap szembehazudott honfitársunk végső segélykiáltása felénk. Önkifejezés: ha úgy tetszik.

Az ütés - már amennyiben igaz - tényleg csúnya dolog volt, én sose tenném, legfeljebb burkoltan buzdítok rá flekkjeimben - ezáltal sugallat szintjén felmentve a potenciális tetteseket a felelősség alól. Hiszen a közellenséggé kikiáltott talpnyalót bántani az bűn, de azért mégsem akkora bűn.

Aki nap mint nap téged cinikusan, pofátlanul szembehazudott, azt nem csoda, hogy megannyian a mindenkori hatalom kiszolgálójaként, rezsimszolgaként, a diktatúra szócsöveként ismernek. Aki pénzért hazugságokat terjeszt, aki arcát és nevét adja a kizsákmányoláshoz, az elnyomás gépesített rendszeréhez, az téged is fokozatosan semmiz ki és alakít át Pink Floyd-i egyenmasszává a közmédia húsdarálóján keresztül.

Ismétlem: mélységesen elítélem az erőszak bárminemű manifesztációját - főleg, amikor az ellenem irányul. Bár bevallom - és dőreség volna tagadni - kicsinyég elsomolyodtam, amikor meghallottam, mi is történt. Kard által vész, ki kardot a ragad! Ha úgy nem megy, akkor majd így! -súgja nekem rosszabbik énem.

Ugyanakkor ez is csak egy üzenet. A cselekvő, egyszerű és csupaszív emberke csak valamit mondani akart, a maga suta, bicebóca, botladozó, hebehurgya módján. Talán ezt: a geci kurva anyádat? Tán sose tudjuk meg már.

Ne ítéljük el hát azonnal a támadót, mert ez nem köztörvényes ügy. Ez politikai, társadalmi ügy. Könnyű valakit csak úgy megbélyegezni, garázdasággal vádolni - holott itt ennél sokkal többről van szó.

Itt egy egész réteg, milliók elkeseredettségéről van szó.

Emlékezzünk, hány és hány újságírót, tévést, popcsillagot, bloggert bántalmaztunk mi is 2010 előtt elkeseredésünkben? Csak hogy valaki végre meghallja, mit is akarunk nekik üzenni? Két kezemen se tudnám megszámolni. Közszolgák, okmányirodai alkalmazottak, tanárok, tanítók, óvópedagógusok, konduktorok, mentősök, orvosok, BKV-ellenőrök, villamosvezetők, APEH-ellenőrök, Provident-ügynökök, bölcsészek, jogászok, trafikosok, bloggerek, brókerek, bankárok, biztonsági őrök - mind-mind egy alantasabb cél érdekében bocsátja lelkét-testét áruba, és szolgál ki egy undormányos, velejéig romlott rendszert. Ha nem te csinálod ki őt, ő csinál ki téged.

Én bevallom: ha idegesít, ütök. Ha hülyének néz, ütök. Ha nem értek valamit, ütök. Ha nem tetszik, ütök. Ilyen vagyok, fogadjatok el ilyennek, amilyen vagyok. Őszinte ember vagyok, nem alakoskodom.

Nem, tehát ne bántsd legközelebb, azt azért nem kellett volna!

Csak írjál róla, szembesítsd, járasd le, uszíts ellene, tedd hallgatólagosan szabad prédává - hogy azért akkora bűnnek ne tűnjön, amikor valami forrófejű kisember inzultálni kezdené.

10 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Celtic 2015.04.17. 10:22:07

Koszi, Tibi, mint a regi szep idokben :)
Zsenialis iras ujra .

Ez meg kulon a kedvencem :

"Ugyanakkor ez is csak egy üzenet. A cselekvő, egyszerű és csupaszív emberke csak valamit mondani akart, a maga suta, bicebóca, botladozó, hebehurgya módján. Talán ezt: a geci kurva anyádat? Tán sose tudjuk meg már."

Micsoda uzenet... (Talan Hiperkarma?)

johnny rottenbiller 2015.04.17. 19:32:32

Valamelyik ATV-s vendég ihletett meg??
"kicsinyég": Na, ezt is be rég olvastam!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.04.17. 19:32:35

két öreglány ment el mellettem a HÉV megállóban a Mhíd Bdai Hdfőjénél morogva "...hülyének nézik az embert..."

Trónkövetelő 2015.04.17. 21:53:52

"bankároknak pallos által
üttessék le feje
pimaszkodó firkásznak meg
bitófán a helye"

Trónkövetelő 2015.04.20. 11:12:02

@Jóléti Dán Kekszesdoboz:
Ez nem én vagyok, ez Pozsonyi "Bucó" Ádám szövege.
Ez is:
"Újságokba firkálhatnak
Ami eszükbe jut
Szabad pofázásnak bűze
A lábasból már kifut"