A nap, amikor hatott rám az internetes propaganda

2015/01/31. - írta: Modor Tibi

Játsszunk el a gondolattal! Azt már tudjuk, mi történik, ha hirtelen - különösen így a télies időszakban - megszáll minket a Szentlélek; no de túllépve azon, hogy a tévében üvöltő reklámokra már mindenki immúnis, azért az alulról szerveződő, valódi közösségi kezdeményezések mindig az újdonság erejével hatnak.

Természetesen mindenki 100%-ig meg van arról győződve, hogy őrá aztán semmiféle reklám, hirdetés, kampány nem fog hatni, de azért nem véletlenül költenek a vállalatok annyi pénzt marketingre.

Ugyanígy elsőre butaságnak tűnhet a sok agitáló ismerős, de nálam a múlt héten hirtelen mind bejött. Kiírták, és úgy lett. Mint amikor egy adott napon mindenkivel jófej voltam.

 

  1. Meggyűlöltem Miniszterelnök Urat: ez a legfontosabb tétel. Addig-addig szidták, addig hívtak tüntetni az internetadó ellen és a NAV elnökének eltávolítása mellett (igenis ki lehet állni dolgok mellett is), hogy elszégyelltem magam. Egycsapásra hozzájuk csapódtam, korábbi magamat átkozva. Ráadásul amikor megtudtam, hogy Amerika se szereti őt, rögtön beláttam, hogy csakis szarember lehet. Szóval hirtelen fideszes lettem, aki már megbánta.
  2. Többé nem kínzok meg gerinces állatot (csak gerinctelent, az okés): egy kedves hölgyismerősöm addig osztott meg kiszúrt szemű kutyusokról, felakasztott nyestekről elrettentő képet, hogy hirtelen megtértem, megszépült a világ. Nem volt hiába, én se teszek ilyet többet, pedig eddig rendszeres volt - sőt, örökbefogadtam párat. Köszönöm, hogy megosztottad, csak így tovább.
  3. Házirétest vettem a Marx téri néninél: ahogy megláttam a húszezredik megosztás után, hogy egy kedves, aranyos, tündéri kis töpörödött, kendős néni a Marx téri aluljáróban árulja a saját készítésű kapros rétesét. Rögtön vettem a cókmókomat, átszaladtam a Margit hídon, és rögtön bevásároltam a rétesből, amivel megmentettem egy életet egy napra.
  4. Könyvimádó lettem: én, aki csak úgy faltam a könyveket, elsőként tanultam meg az oviban is olvasni, mára már csak a netet és a digitális anyagokat bújom? Keménykalap és krumpliorr, A titokzatos padlás, Vakáció a halott utcában, Nyár a szigeten. Olyan sokszor sulykolták belém, hogy csakis a könyvet szabad szeretni, annak megsárguló, surrogó, könyvillatú lapjait, hogy tékozló fiúként tértem meg újra a papírkönyv kebelébe. A papírkönyv és az olvasás (úgy általában A Könyv és Az Olvasás) jobb, műveltebb, különb emberré tesz.
  5. Megtaláltam elveszett rendszámomat: hazafelé Páty és Biatorbágy között lehullott első rendszámom, és észre se vettem. Szerencsére még vannak jó emberek, akik az autópályán megállnak és összeszedik az elveszett rendszámokat, dísztárcsákat - hogy azokat jó gyorsan kiposztolhassák a facebookra. Leülök otthon, erre mit látok: 12 ezer megosztás, és pont az én rendszámom. Milyen jó, hogy végre van valami központi rendszer, ahol nyilvántartják az elveszett rendszámokat!
  6. Nyugat-európai baloldali lettem: eddig fel se fogtuk, de felháborodtam, ahogy megláttam, hogy mi, nyugatiak mit művelünk a világ többi részével. De ha már földrészeket igáztunk le és zsákmányoltunk ki évszázadokon keresztül, akkor tegyünk végre valami jót! Éppen ezért svájciként én nem fogok ebben részt venni, és minden erőmmel azon leszek, hogy minél többet juttassak vissza. Mivel a havi 4000 frankos szociális ellátmányt - teljes joggal - így is, úgy is megkapom, felszabadult időmben azért fogok küzdeni világszerte, hogy egy szebb világ épülhessen mindenütt. Izraelbe repülök testemmel palesztint védeni, diktatúrák ellen buzdítok Facebookon (a dicsőséges forradalmak óta Szíria, Ukrajna, Egyiptom is sokkal faszább helyek lettek), Brazíliába repülök kerozinos géppel, hogy megmentsem az esőerdőket, és fairtrade módon gyártott iPhone-on meg designer felsőben teszem mindezt közzé egy olyan országban, ahol emberi béreket kap az albán McDonald's-alkalmazott is, hiszen mi másért lenne ott, de legyen alanyi jogon járó havi párezres fix jövedelme mindenkinek, hiszen van miből, csak a gazdagoknak kellene egy kicsit visszább venniök. Küzdök egymás tiszteletéért: egymás nemzetisége, vallása nem lehet gúny tárgya sohasem, oh wait, illetve de, szóval senki vallását mégsem szabad tisztelni a Charlie Hebdo-eset óta, szóval szabad legyen gúnyolódni rajta mégis (meg a keresztes háborúk nagyon gázak voltak, szóval miről beszélünk). És bár sok gonoszságot elkövettünk - gyarmatosítás, háborúk -, azért Oroszországnál és Magyarországnál elvetemültebb diktatúrákat nem basztam még e földkerekségen. Éppen ezért - ha történetesen Magyarországon élek - mindent megteszek azért, hogy bukjon ez a kormány, és ezért eljárok ribanc- és melegfelvonulni, tüntetni, hiszen mi másról szólna a demokrácia?
23 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2015.01.31. 09:59:55

A hatos pont több ezer példányos szórólapért kiált! Metropol mellé lehetne osztani Zsöszvisárli-s pólóban Guy Fawkes álarcban.

Rich.mond 2015.01.31. 10:03:46

Én pedig hiszek a Buddhizmusban és a Dalai Lámában. Ha tehetem, elmegyek Tibetbe, hogy saját szememmel lással a rovásírással díszített kolostorokat. Tudtátok, hogy ott vannak olyan elszigetelten élő törzsek, amelyek ugyanúgy számolnak magyarul, mint mi? Addig is jobb híján elmentem a Pilisbe, amúgy is kedvet kaptam reggelente futni húsz kilométert, lefelé meg egy másik, bringás társasághoz csatlakoztam. tényleg, járj te is bringával munkába!Környezettudatosabbat el sem tudok képzelni, minthogy a karbonszálas biciglivel repesztesz az autók között.

Trónkövetelő 2015.01.31. 13:07:16

Én meg oltásellenes lettem, hat éve nem szúrtak meg inekcióval, akkor is azért, mert fogorvosnál voltam. Azóta a többi embert vakcinabirkának hívom, kivéve Labant Lászlót és hős követőit.
A boldognapot.hu minden tanácsát megfogadom, fákat ölelgetek, meg kimegyek a természet lágy ölére és az M1-M7 közös bevezető szakasza felett lótuszülésben meditálok a naplementében.
Meg örökbe fogadok egy kutyát a menhelyről, aztán létrehozok neki egy facebook-oldalt, az NLC-n blogot indítok, aztán ahogy kinövi magát, ott leszek mindenütt, insta, tambler, reddit, végül igazi, kézbe vehető, surrogós papírú könyvben is kiadom, ahol a rendkívül mély gondolataimat a kutyám nevében közzéteszem, és az egész életem egy kutyák baszkurálásából álló pótcselekvéssé lesz, alap. Ja várjunk, ezt már megcsinálta valaki...

dangbird 2015.01.31. 13:07:39

Igen! Én is kezdek felvilágosult lenni. Olyannyira foglalkoztat a brazil őserdő, hogy kezdem elfelejteni, hogy a Kárpát-medence egyharmadát őserdő borítota még párszáz éve. Erősödik a kapcsolás az agyamban: Őserdő-Brazília. A Föld Tüdeje, globális felmelegedés. Magyarországon őserdő? 33%? Irreális, ezt ma már nem lehetne...
Aggódok Tibetért. Aki Erdélyért aggódik, az viszont neonáci. Alap. Méghogy visszacsatolni? Ma már nem lehetne...
A mandala a szoba falán, a füstölő az oké, beiratkoztam csakratisztító tanfolyamra is, de ha meglátom, hogy valaki keresztet vet, elhányom magam. A XXI. században? "Ma már..."
Már megint láttam egy undorító, antiszemita hecckampányt. Vasvillát csináltak a menórából! Lépni kéne végre valamit az ügyben jogilag..... Je suis Charlie!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2015.01.31. 21:16:53

undorítóan realisztikus. gratula!

tralalala 2015.02.01. 18:29:36

@dangbird: "Aggódok Tibetért. Aki Erdélyért aggódik, az viszont neonáci."

Megcsináltad a napomat!

Trónkövetelő 2015.02.01. 23:03:01

@Modor Tibi:
Bizony, fontos tudni, hogy az orvosoknál gonoszabb embereket nem hordott a hátán a föld. Valójában betegebbé akarnak tenni és ki akarnak irtani minket (az még nem eléggé világos számomra, hogy miért is lenne ez jó nekik, de igen valószínű, hogy a reptiliánok és a kis szürkék marha jóban vannak az orvosokkal). Náluk nagyobb bűnözők csak az MTA-ban ülnek, de ez teljesen érthető, hiszen a Magyarság az emberiség jövőjének a kulcsa. A kód neve: MAGYAR! /Egy ideje lejöttem a kurucinfóról, mert rátaláltam az ezotériára és az alternatívokra, sokkal minőségibb szórakoztatást kínál/

zzmouth peangp 2015.02.02. 09:42:42

mivel a külföldi focicsapatnak való szurkolás manapság már űbergáz, kizárólag superbowl-t nézek közben kézműves sört fogyasztok és kézműveset is szarok

2015.02.02. 17:28:59

@Trónkövetelő: Az Labant Csaba, de mindegy is. Lényeg, hogy hogy a gyógyszergyártók világméretű összeesküvésük keretében végre elérkezettnek látták az időt, hogy koalíciót tákoljanak össze a Magyar Nép ellen, kiirtásunkra törekedve. Hiszen kell a hely a tudjukkiknek.

És ha ez nem lenne elég, még nap mint nap jól le is permeteznek a titkos repülőgépeikről.

Mindmeghalunk!

2015.02.02. 17:29:04

@Trónkövetelő: :(((((((((((( Igen, ez illik ide.
Én pedig adtam vért, mert különben meghalna vki :I (tudtátok, hogy ezek is átverősök? nem hiányzik vér, OVSZ honlapján bárki csekkolhatja, csak így olcsóbban kap a kórház vért, ha kér irányított véradást...)

Mukkancs 2015.02.02. 21:49:17

Ebben a csúcsot az egyik Kanadában élő ismerősöm tartja, aki gondosan megosztotta a Magyarországon élő ismerőseivel, hogy a michigani nemzeti parkban eltűnt egy golden retriever..ha esetleg valaki látta volna, kéri szépen hogy szóljon..:D

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.02.03. 12:06:06

Ez mind mit sem ér ha nem paleóztok!

dangbird 2015.02.04. 18:55:04

Gyerekek, azon mi az "összeesküvés", hogy a gyógyszergyár akkor keres pénzt, ha betegen tart? Ha valaki azt hiszi, hogy a humánus/szakmai szempontok előbbrevalók a profitnál, az nem ezen a bolygón él. Nincs itt semmi összeesküvés. Egyszerűen ezt hívják piacgazdaságnak.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.02.05. 16:09:38

@dangbird: Mondjuk a piacgazdaságnak része az is, hogy amennyiben valaki elő tud állni egy jobb termékkel, akkor azt választják a fogyasztók, és még esetleg magasabb árat is hajlandók adni érte. Mert ki lenne az a hülye, aki olyan gyógyszerért adna pénzt, amitől nem gyógyul meg? Szóval biztos lesz legalább 1 vállalat, aki ezzel akar majd versenyelőnyre szert tenni.

Ez a dolog kb. annyira reális, mint ha minden autógyártó Daciát gyártana, mert az a kocsi a legjobb biznisz, ami két hét után szétesik alattad.

Trónkövetelő 2015.02.05. 16:09:46

@dangbird:
A gyógyszereknél a "piac" meglehetősen szabályozott, és eléggé komoly procedúrán kell átesnie egy terméknek, hogy az OGYI engedélyezze nemhogy gyógyszerként, de még gyógyhatású készítményként is. Ezzel szemben az alternatívok által ajánlott szir-szarokat nem szabályozza semmi, néha egy-egy GVH-határozatig eljut a dolog, hogy a füvesember Laci bácsinak a minden létező rákot mindössze 2 hónap alatt meggyógyító medvehagymás tyúkhúr teájáról tévesen állítottuk, hogy láncdohányzás, idült alkoholizmus és kétpofára minden szar összezabálása mellett, ha ezt használod cukorbetegként, nem lesz szükséged inzulinra. Bár lehet, hogy ha hagynánk az ezeket bekajáló alternatívokat egyszerűen megdögleni a hülyeségeiktől, öt éven belül velük együtt eltűnnének ezek a Laci bácsik és a gyereküket kannabisszal gyógyító anyukák is.

Sir Galád 2015.02.06. 20:22:42

Kutyaharapást szőrivel! Egy kis közmédia és minden még jobb lesz

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.02.07. 15:10:28

Nálunk a munkahelyen a kolégák mindent meg és kibeszélnek. Cinkos-kaján vigyorral a képükön halkan-hangosan mondogatják egymásnak, hogy és "képzeld azt mondta hogy az Orbán egy geci!". Közben ezt-azt vesznek a neten, kalkulálnak, osztanak-szoroznak. Megjött a 6 gombos egér kínából! A másik a párjával táncol és "bórdozik" (you know, snowboard gecc). Mire a harmadik "az már komoly!".
Eközben már be is toppan az ételfutár egy update egyes menüvel, akit az ásványvizes fiú követ.
És még sorolhatnám... ufók, végtelen energia, vallás, házasság, életbölcseleti 10 perc a konyhában, kakilós viccek, mindenről szexvicc eszébe jutás...

Trónkövetelő 2015.02.08. 09:38:41

@Jóléti Dán Kekszesdoboz:
Nekem a kedvencem az egyik másfél mázsás kolléganőm. Ő szokott arról áradozni, hogy számára az igazi férfi az, aki őt a falhoz szorítja, és keményen megbassza. És ami a durva, hogy van olyan férfi, aki ezt a csajt a falnak löki és megbassza. De abban az irodában még van még néhány négyzetméter, ahol a SZABADSÁG még ÉL!!!!!

casual1 2015.02.09. 15:02:53

Orvosmaffiás-big bad pharmást, szabadon ébredőst méééég!!! Imádom!

Trónkövetelő 2015.05.08. 21:35:03

Ez a kép egy szimfónia:
vizslafotozas.hu/wp-content/uploads/2015/04/Vizslafotozas_kutyas_eskuvo_331.jpg
Ez a halálcsillag bolygókat felrobbantó plazmanyalábja!
Az emberiség történetét mostantól két korszakra lehet osztani: mielőtt ezt a képet feltöltötték a netre, és miután ezt a képet feltöltötték a netre.
Minden ami rajta van egy-egy apró kis csoda, ami önállóan is képes kifordítani a sarkából a világot: egy raklap macaron, esküvő és egy vizsla. Együtt pedig egy fekete lyukat nyitnak a képernyőn, ami menthetetlenül beszippant...
Mars mindenki vizslafotózni!

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.05.11. 12:14:19

@Trónkövetelő: A makarónok helyett "random" szétszórt kutyaszarral díszítettem volna a miliőt.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.05.15. 20:49:41

Hát én beszarok nektek.....Sírva röhögök..:-))))
@Mukkancs: @Brother Love: És Ti, két nemnormálissss! :-DDDD
Istenem...Rátok fogok szokni! /na jó, nem ijesztgetek/
süti beállítások módosítása