A Top 10 legfelülértékeltebb előadó

2014/08/30. - írta: Modor Tibi

Top 100 album of minden idők, mielőtt meghalsz, ezeket hallgasd meg, mérföldő a nemzetközi/magyar rock történetében, stb. stb.

Pedig attól mérföldkövek, mert valami véleményformáló kitalálta, de amúgy senki nem meri bevallani, hogy nem érti őket - sőt: esetleg szarok is. Hozzáértően bólogatnak együtt, és élvezkednek, hogy mekkora hatalmas zenék. Hallottak valami alternatív, elvont (!) filmben valami jó számot, és ezen elindulva beszerzik az egész életművet, ami persze semmit sem ér, mert szemét. És annyit hallgatják, annyira, de annyira akarják szeretni és érteni, hogy a végére megszokják, és talán tényleg elhiszik, hogy ez jó - és persze ez őket mássá is teszi a beatleses masszával szemben. Esetleg mindig csak azt az egy slágert, azt az egy tiszta akkordot várják az egész album alatt, ami valamennyire még zenére emlékezteti őket, de aztán megint jön a nagy semmi és a bólogatás.

Ha valaha kétségeid voltak, és szarul érezted magad amiatt, hogy nem értetted ezeket a zenéket (köcsög popper vagy diszkós voltál), akkor most fellélegezhetsz: ezek sajnos egyszerűen szarok, mi is belátjuk.

  1. David Bowie
  2. Cseh Tamás
  3. Vágtázó Halottkémek
  4. Smiths / Morrissey
  5. Ramones
  6. Kispál és a Borz
  7. Quimby
  8. Az egész magyar újhullám: Neurotic, CPG, GM49, A.E. Bizottság, Kampec Dolores, Európa Kiadó...
  9. Echo & the Bunnymen
  10. Pixies

 

Remélem, mindenki talált legalább egy kedvencet, és ennek megfelelően felháborodott! ;-)

105 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tralalala 2014.08.30. 16:32:12

@Gajdos Jr.: ja ja, meg azok a harminconévesek, akik csak az őspapa-komolyzenét, azok még röhögségesebbek.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2014.08.30. 16:34:30

@Trónkövetelő: Úriember nyilvánvalót nem ír ide.

@Gajdos Jr.: Igen. És bekommentelik a youtube-os szar 90-es évekbeli slágerek alá, hogy csak ezt hallgatják, és mennyire sajnálják, hogy nem hallgatták őket élőben.

Cave Nick 2014.08.30. 17:00:22

@Modor Tibi: Meg bekommentelik, hogy mennyire kár, hogy nem a 70-as években élnek, mert nekik abba a korba kellett volna születniük.

Trónkövetelő 2014.08.30. 17:56:32

@Cave Nick:
Hej, pedig de szívesen koccintottam volna Radics Bélával és Törőcsik Andrással egy angyalföldi kocsma mélyén 1978-ban...

Trónkövetelő 2014.08.30. 18:27:44

@Modor Tibi:
bonanza, depes,
És a pörl dzsem, nirvána és a komplett grunge korszak, az "utolsó igazi nagy zenei korszellem"

Trónkövetelő 2014.08.30. 18:27:50

A Kispál miatt hetekig tartó tüzérségi zárótüzet lövetnék Pécs városára. De aztán eszembe jut a Megasound System, és Pécs létezhet tovább :)

Taxman 2014.08.30. 21:26:14

Bazmeg én ötöt is találtam. Ja és a U2-t hogy hagyhattad ki? Ha jól emlékszem őket is "illik" nagyon gyűlölni.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2014.08.30. 21:36:37

@Taxman: Túl nyilvánvaló.

De a Cure is határeset, na meg a Nirvána, Pearl Jam szintén.

Kandaláber 2014.08.30. 21:58:47

"Cseh Tamás csak egy jajgató depresziós alkesz volt sztem"

"Valószerűtlen púpot a háton
Valószerűvé tenni kell.
Méghozzá úgy, hogy világnak hátát
Hajlítni kell egy púpig el.

És ha egy gigászi gerinc is hajlik,
Richard-nak púpja nagy mintát követ.
Meggörbedt időben meggörbedt férfi
Legelső divatfi még lehet."

Fos.

Titimataifaaaro 2014.08.30. 22:04:16

Hát ha valaki a felsorolt zenekarok/előadók szövegeit nem érti, az hallgasson Selmeczi Gabriella kampányszövegeket zenei aláfestéssel, az az ő szintje.
A felsoroltak közül sokakat lehet kritizálni, csak nem azzal, hogy a Maúnika shown felnőtt egyedek nem képesek értelmezni, tehát nincs is értelmük.

gizmo26 2014.08.30. 22:12:23

A vágtázó halottkémek első albuma teljesen jó, a többi nem tetszik

úgyiselfelejtem 2014.08.30. 22:16:14

@Trónkövetelő: nem ismertem a Megasound System-et, meghalgattam 2 számát (félig).

Ekkora egy FOSt rég nem hallottam már, szerintem csak a nosztalgia miatt emlékezhet bárki pozitívan.

gizmo26 2014.08.30. 22:38:29

Szerintem sokkal nehezebb kiválogatni azt ami értékes, borzasztó zenéket bárki fel tud sorolni

gizmo26 2014.08.30. 22:38:32

A a Kispál rajta van a listán, akkor az Ákost is rá illett volna tenni, Bonanzástól és anélkül is.

Trónkövetelő 2014.08.30. 22:38:36

@rettentó:
Liszttől a Les Préludes minden jobboldalinak kötelező ;)

Old Shatterhand is Dead 2014.08.30. 22:57:54

kovács ákos kihagyása miatt a teljes lista olyan lett, mint a nullával való osztás. értelmetlen.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2014.08.30. 23:40:34

TIBI !!!!!!!!!!!

ÉS HOL VAN ÁKOS !!!!!!! ???????

verkli 2014.08.31. 00:03:03

Ez a poszt aztán igazán modorosra sikerült, a következő poszt simán szólhatna ennek a posztnak a modorosságáról. Nem tudom eldönteni, hogy ez most komoly, vagy csak viccesen belehugyoztál a bóléba.

Kicsit felháborodtam, ahogy kérted

nu pagagyí 2014.08.31. 00:03:05

Melyik ostoba véleményformáló nyomja ezt az ostoba blogot?

Anselmo 2014.08.31. 00:06:02

Hála a jó égnek a tízes lista nagy része semmit nem mond nekem, akkor még van remény számomra :)

nu pagagyí 2014.08.31. 00:16:24

Író úrnak ajánlom Korda Gyurit. Érthető, populáris, lehet rá tapsolni. Azt hiszem ki is merítettem minden szempontot, ami alapján valamiféle bizottság minősíthetné az együtteseket. Mégiscsak tűrhetetlen, hogy közönségük, hallgatottságuk és ilyenféle ócska objektív szempontok miatt egyelőre el kell viselni olyanokat, akiket Tibi úr nem ért. Ezen is változtatni kell, mert nem kompatibilis az épülő illiberális állammal, amelyben tervek szerint kinevezik majd a zenészeket.

Balios1971 2014.08.31. 09:18:14

Szóval itt van egy lista, akiket nem szeret az író.
Nem szereti őket, tehát ismeri őket.
Ezeket mind végig hallgatta és most azt mondja, hogy nem jók.
Ha ez így van minden tiszteletem az övé, mert nem semmi munkát végzett.
Én magam, amikor másik listában az olvastam, hogy David Bowie volt a legnagyobb hatással az emberiség popzenével foglalkozó részére, fogtam magam magam és legjobbra értékelt lemezét (ziggy stardust) letöltöttem. Meghallgattam erőnek erejével legalább 2x.
Majd elkezdett belemászni a fülembe (...We've got five years, stuck on my eyes... stb.)
És elkezdtem hallgatni napi szinten, szóval tetszett.
Már nem hallgatom, és több lemezt sem töltöttem le, de most már értem, hogy akik szeretik mit szeretnek benne.

mahoo 2014.08.31. 09:18:31

Nem mondom, hogy a listsból bárki is nagy nyomot hagyott volna bennem, de tény, hogy a mai sikerzenekarok nevét sem tudom megjegyezni. Arról nem is beszélve, hogy a mai zenékbôl csupán egy dolog hiányzik: a zene. 40 évesen az ember kénytelen 20-30 éves dalokat dúdolni, mert azokban fellelhetô volt még az ötlet, egy-egy jó riff, vagy motívum. Manapság csak zúznak vagy 4/4-re tépik szét magukat a fiatalok. Elképzelni sem tudom, mi lesz itt 10 év múlva. A magyar zene pedig... Nem üti meg a mércét egy két ritka kivétellel, de ott tényleg csak egy-egy dalról beszélhetünk.

SLacc 2014.08.31. 09:18:40

A cím alapján, még a kattintás előtt azonnal Ákosra gondoltam. Biztosan én vagyok a rossz. :)

Morrózió 2014.08.31. 09:18:56

Ákost és Charlie-t nagyon hiányolom, kiválthatnák Kispált és a Quimby-t.
A Neoton Familia is idekívánkozik, hogy kigolyózza a Bizottságot.

Blogger Géza 2014.08.31. 09:19:07

Na jó, akkor a Quimby miatt fel vagyok háborodva. A többi rendben van. (Bár nem is ismerem mindet igazán.)

Le Orme 2 2014.08.31. 09:19:23

Ugyan!
A szar előadók listája végtelen. Néhány jó előadó volt a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején, mint a Genesis, Yes, king Crimson, Van Der Graaf, Le Orme, PFM, ELP, Jethro Tull, Museo Rosenbach, Banco, Mona Lisa, Ange, Metamorfosi, De de lind, Pink FLoyd, Supertramp, Gentle Giant, Quella Vecchia Locanda, Renesaince, Cervello, Harmonium. Néhányat kihagytam de a többi felejthető, fos. Tízes listát a fosokról teljesen felesleges összeállítani.

De hová tűnt Columbo felesége? 2014.08.31. 09:30:22

AC/DC
Ákos
Zámbó Jimmy
Galambos Lajos
Madonna
Britney Spears
Katy Perry
Rihanna
Jennifer Lopez
Miley Cirus
...

és még bőven lehetne folytatni a sort.

A zenei előadók döntő hányadának csak néhány jó felvétele, nótája van, a többi dal egyszerűen erőltetett szemét. Esetlegesen profi előadók ettől még lehetnek. Mondjuk, ez a tulajdonságuk kifejezetten előnyös, ha egyébként vacak művek eladásáról van szó.

A könnyűzenei világtermés 90%-a műanyag, eldobható, rághatatlan kacat.

attila7575 2014.08.31. 09:30:26

Nagyon régen hónaljszagú már ez a blog.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.08.31. 12:43:40

@Modor Tibi: Ugye Cseh Tamás csak azért a második, mert elgépelted véletlenül?
Okkal választottam ezt a nicknevet a Modorosra.
Belehallgattam az Echo&the Bunnymen-be, és hát húbazmeg. Sok Eszkalétör kell hozzá, hogy túléljem. :)

Bela Papai 2014.08.31. 12:43:52

Itt-ott a popban is fellelhető érték.Sajnos ennek megtalálásában a cikk nem segít.Én egyébként értéket inkább a klasszikus zene és a jazz házatáján keresgélek.A popzenészek zöme sarlatán,kuruzsló.Ahogy Zappa mondta:csak a pénzért csinálják.Végső soron ízlések és pofonok.Egy amőbának Ákos bizonyára Pavarotti,nekem meg az ebola vírust juttatja eszembe.Ahogy mondani szokták/már akik/minden kritika 70-80%-ban/ha úgy tetszik kisebb-nagyobb mértékben/magáról a kritizálóról szól.

nu pagagyí 2014.08.31. 12:44:02

Szeretném feljelenti az illetékes elvtársnál azt a jelenleg még (helyesen) alulértékelt művésznőt, aki egy felülértékelt művész zenéjét énekli. Egyben rámutatok arra a jelenségre, ahogy a sötétben bujkáló háttérhatalom, beférkőzik érthetetlen dalszövegeivel és csúnya szavaival romlatlan ifjúságunk szívébe:

Ime: www.youtube.com/watch?v=oduCuf48dxw

A felülértékelt művészt azért megvédeném, mert tud ilyet is:

www.youtube.com/watch?v=DKXfvfZ8oFM

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.08.31. 13:24:47

minden zene amit négerek csinálnak

nu pagagyí 2014.08.31. 14:03:50

Kedves Modoros!
A Jógondol Minisztériumhoz tartozó MAMAK-ban (Magyar Művészeti Akadémia) már készül az Újbeszél szótár és előrehaladott stádiumban van a Józenél útmutató is.

A korábbi helytelen kifejezések átdolgozásával a korábbi destruktív zeneművek pozitív tartalommal ruházhatók fel majd visszamenőleg.

Például Cseh Tamás dala, melyben arról énekelt, hogy "Csak tíz év múlva ne ez a dal legyen...", újbeszél változatában így hangzana: "Csak tíz múlva is ez a dal legyen, mert jó nekem, mert jó nekem...".

És most hallgassuk meg, teljes terjedelmében a destruktív verziót, csak az elszörnyedés kedvéért. A művet ráadásul hátrányos helyzetű zenészek csörömpölése tarkítja, rámutatva a józenél módszerek mielőbbi bevezetésének szükségességére:

www.youtube.com/watch?v=VCFPyYT0-4A

Szelid sunmalac 2014.08.31. 14:03:57

Csak annyit irnek, hogy az overrated magyar megfelelolje a tulertekelt, nem a felulertekelt

kézműves étcsokimikulás 2014.08.31. 14:04:05

mondjuk szerintem a smith/mozzo soha nem volt olyan "nagy arc",hogy vergodjon,mekkora erteket kepvisel,dehat...
hianyolom a listabol a "nagy magyar modern underground"ot a quimby melle>masfel,korai orom,ladanybene,balaton,anima sound es tarsaik...
ja es a magyar ska vonalat,egy az egyben...

sure_shot 2014.08.31. 14:04:11

Az volt már, hogy Ákos mé nincs a listán? A
párom és én csakis igényes progresszív zenét hallgatunk, meg mindent ami jó. Ilyen Jean Michel Jarre-szerű nótákat főleg a mély szöveg miatt, meg persze utáljuk a faragatlan komnmersz tahóságot.

nu pagagyí 2014.08.31. 15:26:39

És most térjünk át Quimby elvtárs tevékenységére. Mindenütt felbukkan, ahol ártani lehet.

Itt is: www.youtube.com/watch?v=nAwDPmalScE

Na meg itt is: www.youtube.com/watch?v=teWYde75TKM

Felteszem a kérdést. Ki a felelős?
Mindenütt őt látjuk, miközben újdonsült Kossuth-díjas művészeink nyomorognak és csak szervezett iskolás csoportokkal lehet elég nézőt biztosítani nívós előadásaikra.

dubitoergosum 2014.08.31. 15:50:32

Ákos
LGT
Emil rulez
Ismerős Arcok
RHCP
minden britpop előadó
Kaukázus

a Kispált én épp szeretem, de abszolút meg tudom érteni, ha sokak szerint túlértékelt. a Quimby viszont minőségi zene!

nu pagagyí 2014.08.31. 15:57:18

@sure_shot: Ákos azért nincs a listán, mert Modor elvtársnak komoly agymunkával sikerült megértenie például ezt a dalt, amelyet ezek után nem is minősíthet szarnak:

www.youtube.com/watch?v=9R_rzbnPthc

Petyat 2014.08.31. 16:18:23

@mahoo:

Eléggé el vagy tévedve. Pont nagyon jellemző a tört ritmusok elterjedése a rock zenében. Ezért is halgatok csak 2000 utáni zenéket.

nu pagagyí 2014.08.31. 16:45:36

@dubitoergosum: Ebben a műfajban, aki mindenkinek tetszeni akar, az nem is lehet jó. Viszont mindenki tetszik valakiknek, különben nem tudnánk róluk. Ha valaki eredeti és őszinte és a zene és/vagy szöveg együtt hat rám, a minőségtől is el tudok tekinteni egy határig. Amit én kifejezetten utálok, az a gondolat hiánya, nyílt koppintással kísérve, lehet az bármilyen minőség. Utóbbiakat a kifejezetten üzleti vállalkozók produkálják.

Bánki Donut 2014.08.31. 17:16:18

Én is kiakadtam, nem is kicsit... Azért tanuljuk már meg megkülönböztetni a jót a rossztól, mert szerintem addig nem nagyon tudunk miről beszélni.
Csakhogy párat kiemeljek:
Ad 1: Cseh Tamás nem véletlenül volt az értelmiség egyik kedvence, mert a megértéséhez ÉRTELEM kell. Bereményi szövegeivel olyat alkotott, olyan súlyos dolgokat és társadalomkritikát fogalmazott meg, amit azóta senki. Nagyon tudom sajnálni, aki nem érti... Már nem is fogja.

2 A Quimby az utóbbi évtizedek egyik legigényesebb magyar zenekara, tartalmi és előadói szinten is. A kedves blogger nem tudom, hogy volt e már Quimby koncerten. Az előadás lényege többek közt a kisugárzás, a karizma, ami a színpadról lejön, és amíg azt meg nem tapasztalja, adig ne minősítse le őket. Más egyebet ne mondja, a mai időszak egyik legnagyobb és legtartalmasabb dala a Most múlik pontosan is az ő zsenialitásuk. Pontosabban Kis Tiboré.

3 Kispál szintúgy. Ők a rendszerváltás utáni megagiccs popzene időszakában bevállalták az igazi intellektuális zenét, azt, ami nem csak arra való, hogy a kocsiban üvöltesse az ember (sőt NEM arra való), hanem el lehet rajta gondolkodni. De egyesektől hiába várjuk, hogy gondolkodjanak.

A magyar újhullám nélkül pedig a 80-as években nem lett volna itt semmi csak Dolly Roll és Első Emelet. Nagyjából ennyi.

eöeöe 2014.08.31. 17:16:23

doors és shakespeare kicsit lemaradt

bontottcsirke 2014.08.31. 18:14:23

@nu pagagyí: Már megint ez a depresszió?Már megint ez a lehangoló hangulat?

Trónkövetelő 2014.08.31. 18:14:27

@úgyiselfelejtem:
Én úgy tudom, hogy gimnazista srácok csinálták az egészet annak idején, ma már 40 körül lehetnek, ki tudja mi lett velük...

Trónkövetelő 2014.08.31. 18:14:37

@eöeöe:
Igen, a halottkultusz is képes teljesen értelmetlenül felértékelni abszolút középszerű előadókat:
- Jim Morrison
- Amy Winehouse
- Bon Scott
- Kurt Cobain
- Janis Joplin
Az AC-DC sokkal jobb lett Brian Johnsonnal, és vannak akik évtizedek múlva is azt mondják, hogy az bizony Bon Scottal volt az igazi.

nu pagagyí 2014.08.31. 18:14:45

És akkor térjünk rá a Belga tevékenységére, akik méltatlanul lemaradtak a modori listáról. Most, hogy elérkeztünk a zene Conchita Wurst által kijelölt negatív mérföldkövéhez, nem felejthetjük el az ellenkező előjelű hegycsúcsokat sem:

www.youtube.com/watch?v=JCo0QK2Q8Is

Ez is érthető, de nincs benne sok köszönet:
www.youtube.com/watch?v=rpBV46Qb3kA

Hát igen, még szerencse, hogy nincsenek túlértékelve!

Vitez Belizar · http://agoraanomalia.blog.hu/ 2014.08.31. 19:26:35

Egy igazi modoros lista. Kár volt elolvasnom...

profilo 2014.08.31. 19:52:20

@Petyat:

2000 utáni zenéket?
A "zene" csak 2000 előtt létezett!!

NeoCitran 2014.08.31. 19:52:28

@Bánki Donut: "Más egyebet ne mondja, a mai időszak egyik legnagyobb és legtartalmasabb dala a Most múlik pontosan is az ő zsenialitásuk. Pontosabban Kis Tiboré."

Azt vágod, hogy a Most múlik pontosan = David Bowie: Rock 'n' Roll Suicide?

Ha nem hiszed, járj utána!

profilo 2014.08.31. 19:52:33

@Balios1971:

Te egy hős vagy!
Titusz Bowie miatt ugrott le Nándorfehérvárnál.
A török csak a zászlót akarta visszaszerezni...,a hülyéje.

profilo 2014.08.31. 19:52:35

@Trónkövetelő:

Az is szar,úgyhogy mehet a zárótűz!

Trónkövetelő 2014.08.31. 20:31:22

@Bánki Donut:
A Quimby és a kispál az elgondolkodtató szövegeikkel, haha. Még Cseh Tamás úgy-ahogy, de az a nevetséges vernyákolás, amit a fentebb említett két formáció előad, belőlem fizikai rosszullétet vált ki. Az egész csak arra volt jó, hogy dughatták a bölcsészpicsákat és még pénzt is kaptak érte. De ez engem miért kellene, hogy érdekeljen?
A kedvenc rímpárom Dopemanhez köthető:
"Az utca nyelvén szóltam bazmeg,
Mindenki más mehet a picsába"
És ez egy rímpár! Zseniális (egyébként őt is utálom, de szerencsére nincs túlértékelve, csak ő értékeli túl saját magát, de nem baj, mert jókat lehet rajta így nevetni)

kézműves étcsokimikulás 2014.08.31. 20:31:38

@Bánki Donut: ezt azert te sem gondolod komolyan...
:)
volt azert ott egy bonanza,dr.beat,ha szinti vonal...
napoleon boulvard,exotic,ha a konnyebb vonal kell...
bikini,beatrice,mint "konnyed rock"...
fals,skanzelize mint ska...
a rock/metal vonalat nem is emlitem,abban nem vagyok jartas,de ossian,pokolgep,edda,stb...

ugyhogy ez most nem jott ossze...

kispal egy kalap szar,nulla zene(tan a husrago-hidvero,a gitartemaj miatt...)es ertelmetlen szoveg,megmagyarazott bolcsez"rock"...
azoknak volt jo,akik egy "rock koncertre" nem mertek elmenni...
a quimby meg...
ajajajjj...
ugyanolyan kommersz muzene,mint a huligansz,csak ok alter rockba nyomjak...ennyi...

profilo 2014.08.31. 20:31:43

@NeoCitran:

"...a mai időszak egyik legnagyobb és legtartalmasabb dala a Most múlik pontosan..."

Hát barátom,a kötél a nyakamban,állok a széken...valaki kirúgná alólam?

profilo 2014.08.31. 20:31:46

@Trónkövetelő:

"...és vannak akik évtizedek múlva is azt mondják, hogy az bizony Bon Scottal volt az igazi."

És milyen jól mondják!

Trónkövetelő 2014.08.31. 21:32:30

Rózsaszín pitbull!
Ezek még léteznek, fel is szoktak lépni. Mondjuk ők sincsenek éppen túlértékelve. Egy időben bírtam őket, aztán minden érdeklődésemet elveszítettem irántuk.
"Ha veled vagyok sálálálálá
Boldog vagyok.
Ha nem vagy itt sálálálálá
Nyalok egy fagyit"

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.08.31. 21:32:39

@Trónkövetelő: Az én mindenvivő rímpáromért a VHK felelős, miszerint "bazmegbazmegbazmeg, akkor is csak bazmeg!" De elő tudom húzni nehéz időkben a néhai GG Allin-t is, nála nagyobb idióta kevés létezett.

CheTamás · http://rascasse-f1.blog.hu 2014.08.31. 21:32:41

@Bánki Donut: Jó, akkor még egyszer leírom: okkal az a nicknevem a Modoroson, ami.
A Quimbyre-Kispálra nem vesztegetek karaktert, Trónkövetelő és Étcsokoinyuszi kollégák már megtették.
(meg ne sértődj, van a manírt közhely az ízlésekről való vitáról, amit MINDIG latinul köll elsütni ugye.)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.08.31. 21:32:44

@Titimataifaaaro: a középszerű mindig mélynek látja az álmélységet, csak szólok:)

NeoCitran 2014.08.31. 21:32:45

@profilo: Ezt nem én mondtam, Bánki Donutot idéztem.

Trónkövetelő 2014.08.31. 21:41:50

@CheTamás:
Az Exploitedtól a "Sex and violence" sem rossz. Ennyi az egész szöveg, igaz az jó sokszor :)

Trónkövetelő 2014.08.31. 22:02:53

@Titimataifaaaro:
Bizonyára így van, aki nem él-hal a szerencsétlen Quimbyért, az mónikasó.

2014.08.31. 23:30:58

Ha magyar újhullám, akkor már muszáj vagyunk megemlíteni a budapesti túlkoros bölcsész egyetemista életérzés mai trubadúrjait is (Kaukázus, Intim Torna, Love Band stb.).

Ami viszont jó, az a Prodigy, a Belga, meg a _korai_ Tankcsapda. Ebben azt hiszem, mindannyian egyetérthetünk.

Trónkövetelő 2014.09.01. 07:01:42

@tff:
A "túlkoros bölcsész" és a "Magna cum Laude" kifejezéseket javasolom felvételre a magyar nyelv szinonimaszótárába!

P1sty 2014.09.01. 07:01:48

Ááááá, hogy maradhatott ki???
Republik, Bikini !!!

És ami a legszomorúbb vannak, voltak olyan rádióadók, amik képesek ebből kb. 20 csapatos listától válogatott zenei repertoárral évekig élni.

Bánki Donut 2014.09.01. 16:57:15

@Trónkövetelő:
Én nagyon sok életbölcsességet tanultam Kispál és Quimby szövegekből. Van egy olyan más világuk, megtanítanak másképp nézni a dolgokat.

@kézműves étcsokinyuszi:

"kispal egy kalap szar,nulla zene(tan a husrago-hidvero,a gitartemaj miatt...)es ertelmetlen szoveg,megmagyarazott bolcsez"rock"..."

ja persze. Azért, mert te nem értetted, még ne gondold, hogy esetleg nálad okosabbak sem értették. Azért nem mindenkinek ua az a szinvonaa zeneileg.

calealenta 2014.09.01. 16:57:30

@Titimataifaaaro: nem mondta senki sztem, hogy nincs értelmük. Semmi baj nincs ezekkel a bandákkal/előadókkal, még a márkavédjeggyé vált önismétléseik se gázak, max megunod és nem hallgatod meg a hatvanhetedik ugyanolyan számukat - ami bennük a röhej, az az a pofa, amivel az utókor alédozik rajtuk. A címben is az van, hogy túlértékelt. Nekem anno amikor a Kispálra volt mindenki rákattanva, az volt ilyen. Jók a szövegek, a hangzás se rossz, de az a kultusz, ami körénőtt, a szoknyagatyás csajokkal, akik még beszélni is egyformán beszélnek, háááát. Azzal nem tudtam azonosulni. Ahogy kb a többi ilyen típusbandáaval is ez a fő bajom - ha magukban nm is lennének ellenszenvesek, de a visszhangjuk.
Amivel analóg a jelenség az pl a progrock hallgatás. Amit én hallgatok belő,le (ha egyáltalán), az nem azért működik mert "csak az az igazi zene", vagy mert klásszikus, vagy mert "nekem akarnak újat mutatni?!", vagy mert eltévedt időutazónak érzem magam, hanem mert tetszenek. De a fenti szentszövegeket mennyi nagyokostól lehet hallani...
A korai-ezmegaz-imádattal meg megint nem az a gond, hogy valakinek egy adott taggal tetszett egy banda, vagy egy adott korszakuk, hanem, hogy gombnyomásra mondja is, és _csak_ az volt az igazi. Én meg érezzem már egy szararcnak magam, ha a többi is bejön, vagy pont az a korszak nem jön be... hát hogyne.

Sikamlós Jim DiGriz 2014.09.01. 16:57:36

Szerintem meg csak az hallgat magyar zenét, aki nem ismer idegen nyelveket.

diszkriminans (törölt) 2014.09.01. 16:57:39

@P1sty:
Attól függ mit értesz túlértékeltség alatt. Ha azt, hogy túl sokan hallgatják, akkor nem sok értelme van, hiszen nem feltétlenül a minőségi zenét hallgatják sokan, sőt mi az hogy...

A cikkben viszont olyanok vannak említve, amelyek nem a rajongó tömeg létszáma alapján túlértékeltek, hanem... nézd meg Bánki Donut kommentjét, és megérted. Ilyet nem ír le senki a Bikiniről vagy a Republicról.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.09.01. 16:57:40

@P1sty: amikor felcsendül valahol az hogy repül a bálna vagy nyolcóra pihenés akkor legszívesebben sürgősen máshol teremnék

diszkriminans (törölt) 2014.09.01. 16:57:42

@Bánki Donut:
Aki kimondottan értelmiségi zenéről, meg intellektuális zenéről beszél, az nem értelmiségi, hanem sznob.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.09.02. 23:15:10

@diszkriminans: én azt bírom amikor ilyen barna kordbársonyzakós, johnlennon szemüveges, zsíros szőke göndörhajú malacarcú csávók, cigarettatárcából vesznek elő cigit, szipkával szívják és Ravi Shankarról beszélnek sűrű fejbólogatások közepette.

Orszag 2014.09.02. 23:15:18

Elftársak! Azt áruljátok el nekem, hogy azt a fostalicska Kvimbit miért védik ilyen halálra szánt elhatározással a rajongói? Ennyire leépültek már a különféle tudatmódosítók használatától, vagy csak a kedvenc együttesük kifejtette agykárosítás hatása?

parazita666 2014.09.02. 23:15:21

A kovácsákos miért maradt le?!? Annak még a hangja is szar!

Bánki Donut 2014.09.02. 23:15:26

@diszkriminans:
Mondja ezt egy olyan, akine fogalma sincs, az értelmiségi zenéről. Ordít a szavaidból, hogy nem ilyet hallgatsz. Hallgasd csak a tucatzenéidet.

Trónkövetelő 2014.09.02. 23:15:31

@Bánki Donut:
"Én nagyon sok életbölcsességet tanultam Kispál és Quimby szövegekből."
Ez kemény. Ugye csak viccelsz? Másik lehetőség: 16 éves vagy. Ebben a 2 esetben van mentséged :)
Már csak Coelho és Müller Péter hiányzik. És Bródy János.

P1sty 2014.09.04. 07:08:32

@Trónkövetelő: Valaki magyarázza el Bánki Donutnak és a többieknek, akik nem értik a poszt lényegét, de mégis komolyan veszik.
Nem arról van szó, hogy le vannak szarozva en bloc ezek az együttesek, mert nem. De azt sem értjük, hogy azért, mert van 1-2-3 jobban sikerült felvételük, onnantól kezdve az összes kijött dalukat valami isteni kinyilatkoztatásként kell fogadni és le kell borulni eléjük.
Pl. szerintem a Kispáltól a Kinn állok a ház előtt jó, de pl. a Tiszai pu. egy katyvasz érthetetlen vmi. Ettől a Kispál nem szar, de nem ajnározom őket, csak mert van daluk, ami jól sikerült.

Hózentróger 2014.09.04. 07:08:38

@Le Orme 2: Hát, ez a komment jól esett. Azt hittem, rajtam kívül más nem is ismeri a VDGG-t Magyarországon...

diszkriminans (törölt) 2014.09.04. 07:08:40

@Trónkövetelő:
Szerintem nagyon jól tolja, felér egy csúcskategóriás modoros posttal, amit ír.

diszkriminans (törölt) 2014.09.04. 07:08:51

@Bánki Donut:
Ez esetben el kell ismernem, hogy sokkal szórakoztatóbbak a kommentjeid, mint a poszt maga, pedig amúgy szeretem Tibi írásait. Csak így tovább!

Mondjuk amellett, hogy ez a tucatzenés szöveg anno középiskolában volt divat, ezzel szerintem Trónkövetelő jól be is lőtte az életkorodat, a Kispál, Quimby mitől ne lenne tucatzene? Ami egyébként egyáltalán nem is baj, csak azért vedd észre, hogy még ha kimondottan rétegzenét hallgatnál, akkor sem lennél attól több (fordítva sem), de ezek még csak nem is rétegzenék.

Orszag 2014.09.04. 07:08:57

@Trónkövetelő: Itt egy:

"A bolond saját dallamra kering
A gyermek észreveszi amint
A titok beteg csillogása járja át
A szíved hátsó kapuját
Azt a féltett kis zugát
Ahol a holtak a harangot kongatják"

Hát nem érzed a mélyről jövő, aranyi lírai képek kibontakozását az elme tejködéből? Hát nem látod a benne szunnyadó bölcsességet? Nem? Akkor jó.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.09.04. 07:08:59

nem ismerem a kvimbit de a nevük olyan mint egy nyugatnémet ivólémárka 83-ból

Vologya · http://youtu.be/oC71JCuXnXA 2014.09.04. 07:09:03

@Trónkövetelő: Erről van szó. Az igazi férfiak a Sikonyától tanulnak.

Orszag 2014.09.04. 07:09:05

@Trónkövetelő: Nana, Oravecc Nóra hun marad? Amúgy meg, amikor én még kissrác voltam, nánánánááááá!

calealenta 2014.09.04. 23:17:34

@P1sty: kb erről van szó. A Quimbyvel sincs semmi baj, csak előfordulhat, hogy nekem nem jön be a kisstibi-kultusz, a csávó rezignált hullajelölt hangja, az, ahogy _szokás_ lelkesedni a Quimby, _mint olyan_ iránt. Mert nem jön be. Megvannak ők nélkülem is.@Trónkövetelő: az idézett kommentben nekem egy gyenge láncszem van: "életbölcsesség". Ez gyakorlatilag agyonnyomja az egészet, nagy szó - ilyet mondani egy bármennyire találó, überfasza, zseniális dalszövegre is nagyon éretlenség. Az úgy oké, hogy találva érzem magam egy banda szövegeitől, vagy hangzásától, vagy hozzáállásától... Csak ebből az alapállásból meg kinyilatkoztatni nehezebb:)

Trónkövetelő 2014.09.04. 23:17:36

@‡:
Én Katona "Főnök" Lászlótól tanultam MINDENT!

Orszag 2014.09.04. 23:17:44

@diszkriminans: Mahahaha! Igen, ezek a legjobbak. Bár a legendás kutyás posztot nem lehet mennyiségileg überelni.

vokag 2014.09.04. 23:17:47

Szerintem a blog szerzője szimplán fasz

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.09.04. 23:17:49

Szerintem az egyik ilyen legidegesítőbb magyaralter szar az a PUF, szerencsére eltűntek a picsába. Meg a legszarabb Kontroll csoport, Ági és a fiúk, Balaton.

Trónkövetelő 2014.09.05. 07:30:11

@Jóléti Dán Kekszesdoboz:
PUF? Emelem egy Üllői Úti Fuckkal! :)
De a most következő kijelentésemmel egy kicsit megkavarom a leülepedő szarlét:
Huzella Péter, meg az egész átkozott Kaláka együttes is ide valók. Pont.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.09.05. 21:01:36

különben az a jó ebben az írásban, hogy teljesen hasratütésre, bármiféle érvrendszer nélkül összemos mindent, csak azért hogy másokat bosszantson

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.09.05. 21:01:42

@Trónkövetelő: Ajj tényleg, egy időben hogy tele volt velük plakátolva a város. Akkor még nagy trüváj volt lemenni lyukba, ami annyira primordiális suttyóságot árasztott, hogy kerekasztal beszélgetéseken bólogattak a tévében ilyen kiöregedett értelmiségi arcok, hogy miért kell ez a fiataloknak. Még nyugatról is eljöttek az életunt jóléti faszok átélni a nagy mocsokban fetrengést.

Rich.mond 2014.09.05. 22:07:48

A Ramones???
Tibi baszd meg...
Eszednél vagy?

Celtic 2014.09.11. 07:11:15

@Jóléti Dán Kekszesdoboz: Ah, csak valami New York-i homszexualis kifejezes.

Talan negy ferfi csinalja agy hasonlo.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2014.09.11. 20:04:45

@Celtic: "penis docking" megvan?

P1sty 2014.09.24. 15:42:01

Itt van az a reklám, hogy kb. miért is elég, ha egy rádióadónak van egy kb. 10 előadós repertoárja:
www.youtube.com/watch?v=dxhNpwPBQ7M

(még szerencse, hogy azóta megszűntek)