-Helló, Josh bácsi!
Josh meglepődve nézett fel a negyedéves volumenjelentésből. Egy pillanatig elmélázva mérte végig alig 16 éves unokahúgát. Hogy szalad az idő... élesen előtte volt még bátyjáék házassága, sógornője gömbölyödő hasa, egyre terebélyesedő, asszonyos emlői, a tejfakasztóbuli. Előtte cseperedett fel a kis Mackenzie, szinte észrevétlenül. Ugyanaz a kislány lenne ez, akit ő annyiszor segített tisztába tenni, pisiltetni, etetni, péntekenként elhozni a daycare-ből?
Mackenzie négyéves kora óta rendszeresen edzett: korábban szertornázott, de nyaranként leginkább teniszezni járt a szomszédos courtra. Most is onnan érkezett vissza. Gyors mozdulattal rántotta le fejpántját. Halántékán gyöngyözött a verejték; a nyári naptól csíkokban kiszőkült, hosszú világosbarna hajának átizzadt babatincsei bohón göndörödtek vissza helyenként. Napbarnította, a sportolástól kipirult, kislányos pofija még inkább kiemelte jéghideg, azúrkék szempárját, amivel pajkosan pillantott rá Joshra. Szépen kifejlett, kemény kis melleit a nedves, fehér póló most még jobban láttatta: Mackenzie-t talán még a hideg is kicsit kirázhatta, mert babnyira duzzadt, arányos bimbói tűhegyesen ütöttek át a felsőn.
A lány észrevette, hogy Josh a melleit bámulja.
-Na mi van, Josh bácsi, elvitte a cica a nyelvedet?
Mosolygott felvillanó, hófehér, kedvesen szexi fogszabályzós fogsorával a tinilány - szorosra fogott copfja játékosan himbálózott tarkóján.
-Nem, dehogyis. Szia. Csak egy nagyon fontos projekten gondolkoztam. Milyen volt az edzés?
Mackenzie hamiskásan csóválta meg a fejét, és közben, lassan, nagyon lassan megindult a fotelben fészkelődő Josh felé. A lány rendszeres testedzéstől őrjítően ruganyos, striáktól, narancsbőrtől mentes popsiféltekéi pimaszul sejlettek át teniszszoknyácskáján; sportos, bronzbarna combjain naptól aranyló, aprócska pihék borzolódtak.
-Ugyan, Josh bácsi... ne nézz hülyének. Nagyon is láttam, hogy mire gondoltál. És most, hogy Anyáék két hétig Californiában vannak, talán itt az ideje, hogy megtudd: amióta csak az eszemet tudom, szerelmes vagyok Beléd.
Josh ölét hirtelen forróság öntötte el. Cikáztak benne a gondolatok. De hiszen ez rossz, ez bűn, ez nem normális. Már az ötlet is. Bátyjáék rábízzák az alig tinédzser, girl scout-lányukat, és őt ilyen gondolatok kerülgetik? Netán csak egy rossz álom, egy rossz vicc, valami ízetlen fogadás? Bátorságpróba? Próbálta megőrizni hidegvérét.
-Bolondságokat beszélsz, kicsi lány. Tudod Te is, hogy ez nonsense. Anyáék megkértek, hogy viseljem gondodat két hétig - és ez nem helyes. Te az unokahúgom vagy, én meg a nagybátyád - ráadásul nálad 17 évvel idősebb, otthon pedig vár rám Meredith, akit nagyon szeretek.
Mackenzie gyöngyözően, tinihangon kacagott fel.
-Na ne viccelj, Josh bácsi! Na és aztán? Meglestelek már öt éve is, amikor lent zuhanyoztál. Oltárian jó a tested... és csókolóztam már fiúval, sőt... de ezek a korombeliek komolytalanok. Azt se tudják, hogy kell egy lányhoz hozzányúlni. Durvák, ügyetlenek. Te viszont... te viszont biztos jól tudod már. Nyugi, nem mondjuk el senkinek, Anyáék sose tudják meg! Ez a mi kis titkunk...
A lány most már közvetlen közelről a férfi fülébe suttogott. Forró lehelete bepárásította a fülkagylót, majd egy pirinyót, puhán belenyalt. Josh még próbált tiltakozni, de egyre határozatlanabbul. Férfiassága most már teljes terjedelmében ágaskodott, a kislány játszi ujjai pedig máris legérzékenyebb pontján cirógatták, meglepő kézügyességgel.
Joshban valami eltört, nem bírta tovább. Az olimpiai rúdtól kérges tenyere lassan felcsúsztatta Mackenzie teniszszoknyáját, ahol a szemtelenül gömbölyödő, tangavonalban lebarnult diáklányfenék rejtőzött. A lány felsóhajtott, lélegzetvétele egyre szaporább lett. Josh ujjai egyre inkább a vágyott, legtitkosabb, tűzforró területekre tévedtek, már-már a barázdás grottó irányáb
-Kisfiam!
-Igen, Anya!
-Mit csinálsz? Megint valami pedofil szarságot írogatsz?
-Dehogy, Anya. Éppen a Mandineren toltam el öt kommentet, aztán tényleg folytatom a cikket, a tényfeltárósat.
-Akkor jól van. Hétfőre meglegyen a flekk, mert a Főszerk már engem hívogat. És már három hónapja alig adtál haza valamit. Bezzeg a ruhád az ki legyen mosva, meg a kaja legyen meg. A faszom essen beléd, Fiam, a faszom essen beléd. 37 évesen igazán megjöhetne már az eszed. Mindjárt választások, aztán még mindig csak 7%-on állunk. Utána szerinted honnan szedjem a pénzt, ha ezek nem jutnak be, szüljem? Faszom essen beléd. Olyan link vagy, mint az Apád volt.
Még a teleélvezett zsebkendőidet se vagy képes a vécébe dobni, nekem kell leműteni mindenhonnan.
sírjatok 2013.12.22. 19:21:28
Alaister Grand 2013.12.22. 21:39:15
_zulu_ (törölt) 2013.12.22. 21:39:19
Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2013.12.22. 21:58:08
devilstrueface 2013.12.22. 22:22:00
ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2013.12.22. 23:17:13
blondie
www.youtube.com/watch?v=vEjCDriXwnI
TakeMeCloser 2013.12.22. 23:17:23
Asidotus 2013.12.22. 23:32:01
20 kilós rúd, amire a konditeremben sok súlyt pakol az ember
röhögő 2013.12.23. 10:05:31
Trónkövetelő 2013.12.23. 10:05:51
Pedig valamire való netes szexsztoriban _kötelező_ valamilyen incest szál történetbe vonása...
Vagy legalább egy kutya vagy egy ló megjelenhetne a természetvédelem jegyében :)
Az angol nevek használatáért külön csillagos pirospont jár :-))
A Mackenzie viszont lehet, hogy férfinév... Egy kanadai miniszterelnököt pl. így hívtak, és bizony, férfi volt... A Savannah kevésbé rizikós választás lett volna :)
Ennél már csak az egyes szám első személyben írt női történetek a hihetőbbek, amikor szinte látom ahogy az elhízott, alkoholizmus határán egyensúlyozó, 40-es csávó egyik kezével a farkát fogva pötyögi ótvar helyesírással a gázos fantáziáit, utána meg azt hiszi, hogy irodalmat írt...
bandigyerek 2013.12.23. 10:05:55
vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2013.12.23. 10:06:05
Köves D. Gábor 2013.12.23. 10:30:01
Trónkövetelő 2013.12.23. 11:08:58
Kuruc ezredes · http://polgarda.blog.hu 2013.12.23. 14:25:14
www.freeones.com/html/m_links/Mackenzee_Pierce/
Bár kizárt, hogy egy olyan régóta egyedülálló férfiú, mint te, őt ne ismerné.
2013.12.23. 15:00:10
John Doe3 2013.12.23. 19:30:44
Trónkövetelő 2013.12.23. 23:14:23
Igen, de ez MackenzEe, itt pedig MackenzIeről van szó. Róla pedig Mackenzie King jutott eszembe
en.wikipedia.org/wiki/Mackenzie_King
A női szereplőket különben is nehezebb megjegyezni, mint a férfiakat, túl gyorsan cserélődnek, bezzeg Brandon Iront vagy Roccot az ember már a farkáról felismeri :)
Sajnos régi kedvencem, a kellemesen retardált fejű Leah Luv is már visszavonult...
Count di Luna 2014.04.01. 10:22:10
Antal Baráth 2015.05.19. 19:40:21
csak én mindenhol felkerekítettem 20 évesre a nőt benne!