Engedtessék meg Nekem a meleghség témájában...

2013/07/04. - írta: Modor Tibi

Szóval ez ilyen ambivalensen fura dolog.

Kezdhetném úgy is, hogy rengeteg meleg ismerősöm és barátom van, de akkor rögtön megvádolnának, hogy minden homofób így kezdi - szóval akkor írom inkább azt, hogy nincs egy meleg barátom, rokonom se, de feltehetően ez még szarabbul hangzana (yes, he is the Messiah). Meg hogy a homofóbok a legnagyobb látens melegek, de akkor az igazi melegek vajon látens homofóbok is? Össze vagyok zavarodva.

Talán a legegyenesebb az lesz, ha bevallom, hogy én is meleg vagyok. Nem tagadom, a hölgyemények nagy rajongója volnék elsősorban, de azért nem lehet semmi se szebb, mint egy szálkásra edzett, rugófeszes Gyulabá-test, amolyan Bruce Lee-szerű, ahol a legparányibb mikroizületeket is elizolálhatod szabad szemmel az alkaron, ahogy sima, asztalon végzett ujjdobolással is gyönyörűen dolgoznak azok a csodálatos kis fiúizomkák... hát igen. Egy, a nyári, forrón gőzölgő aszfalt fölött megizzadt légkalapácsos, tizenkilencéves melósfiú egyszerű, ám tiszta, még szinte romlatlan arccal, az alsó hátizmok között a gerincet óvó-rejtő szurdok, a csodálatos latisszimus dorszi, a keresztszálkás tricepszek, a barackszerűen harapnivaló gluteusz maximusz... bizony érthető, ha sokan ezt preferálják egy puha hölgyeménnyel szemben. A blog szerkesztőségében néha mi is egymásnak esünk: kis dokkolás, kozákkucsma, kardozás előfordul, de ezek ilyen ártatlan kiskamasz-játékok.

Meg hát sokan eleve képtelenek a nők nyelvén érteni, nem tudják megszokni a folyamatos szeszélyeket, kiszámíthatatlanságot, és hát sex terén is két pasi mennyivel intenzívebb étvággyal rendelkezik, preferenciáik metszete is feltehetően méretesebb, mint legtöbb nőnemű embertársunkkal. 

De aztán van többféle meleg srác: a vékony, nyunyókás típus - és a joviális, szőrös mackó jelentős tesztoszterontöbblettel (punk újságírók között előfordulása gyakori). Meg állítólag olyan is, akin nem látszik. Sőt: olyan is, akin nagyon látszik, gesztusaiban, öltözködésében, szóhasználatában, affektálásában - aztán mégis valamiért a lányokat szereti. Ez egy újfajta jelenség, és őszintén szólva kicsit mérges vagyok rájuk, hogy összezavarnak, korábban olyan jól megismertem kis antennáimmal a hozzám hasonlóan melegh srácokat. Egyszóval: mindegyik jó arc, jó kolléga, vicces ember, kellemes társaság. Megértem őket, ha nem feltétlenül keresik a néha fárasztó női kompániát, meg hát biológiailag utilizálható szempontból egy nő nem tud sokkal több és élvezetesebb dolgot kínálni, amit egy férfi ne tudna. Két nőnek egymással már jóval nehezebb és üresebb, de hát oldják meg, nekem az is mindegy. A lényeg a boldogság, és hogy fizessen mindenki rendesen adót.

Egyszóval: a melegség tök jó dolog, csak egy sima kis perverzió, mint a lábfétis, a színházba-kiállításra járás, bázisugrás, zumba, vagy éppen a nem élő kiskutyákhoz való ellenállhatatlan vonzódás. Én tuti megértem, ha valakinek más jön be. Nézzük a pozitívumokat: gyengül a konkurencia, kevesebb hülyegyerek születik - hátha a maradék normálisabb lesz.

A felvonulgatással sincs semmi bajom. Főleg, ha Pesten csinálják, hiszen az arra van. Akinek nem tetszik: el lehet költözni! Budára ne jöjjenek, meg vidékre se, bár utóbbi engem kevésbé zavarna. Kis lezárás mindig jót tesz a városnak: az emberek felszabadulnak, lehet biciklizni, őgyelegni, lófrálni, csavarogni, kolbászolni - és ami a legfontosabb: kicsit kibaszunk az autósokkal már megint.

Bár őszintén szólva, ez az igazi betegség. A tüntetésigény, a feltűnési viszketegség, csordaszellem. Jójó, a meccsrejárás vagy a kormány melletti szimpátiatüntetés az más, az jó, az szükséges ellenreakció. De a többi szerintem virtuális onanizáció. Elképzelem, ahogy összedörgölődznek, az individuumokból csoportok lesznek, tömeggé válnak, új lelket kap a massza. Soknak érzik magukat végre, de hát a végén ha kivonjuk a tízmillióból, akkor még mindig kevéske.

Szóval vonuljanak csak. De bocs, nehari, én tényleg nem érek rá, és Miniszterelnök Úr se ér rá. Szombaton meg úgy hétvégén én általában kávézgatni, pihenni, netezni szeretek a Párommal, itthon. Annyit melózom, mint egy kutya, de tényleg. Lemegyek gyurmázni Nyelvész Józsival, guggolunk, mint az állat, gyönyörködünk egymásban, szóval utána légyszi hadd ne kelljen veletek vonulgatnom, merthogy máskülönben egy kirekesztő, benneteket üldöző féreg leszek. Szülinapokkal, bulikkal ugyanez, nem (csak) rátok pikkelek, úgy általában nem szeretem az embereket.

Én se erőltetem, hogy gyertek velem kocsmába, súlyokat emelgetni vagy bármit. Sőt, őszintén szólva: nem is szeretném annyira.

Rendicsek, pajtikák? De azért szeretlek benneteket, és minden elismerésem hobbitokhoz.

Ja, és azért érdemes elgondolkodni, hogy mire vagytok még büszkék. Hátha elértetek még valamit az életben, amire tényleg büszkék lehettek ;) Tudjátok: nem magyarként, feketeként, zsidóként, németként, fehérként, melegként vagy egyenesként, hanem: EMBERKÉNT.

Így, csupa nagybetűvel.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.