A nap, amikor jófej voltam minden zaklatóval

2013/06/17. - írta: Modor Tibi

A világ tele van vérszopó parazitákkal, zaklatókkal, akik "csak a munkájukat végzik" - persze végül is nincs sokkal többre szükségük, mint a méregdrága idődre, meg a kibaszottul kegyetlen áldozatok árán megkeresett pénzedre. Szóval te arra vagy, hogy ami a tiéd, abból áldozz rájuk, hogy NEKIK jó legyen, tiszta sor - és mivel rendes szamaritánus vagy, ezért ezt meg fogod tenni.

Egyre több ember jut el odáig, hogy a telefonját egyszerűen nem veszi fel, ha ismeretlen vagy privát számokról csörgetik, még ha esetleg tízből egyszer valami hasznosról le is maradna. Nem érdekel engem se: küldjenek SMS-t (még létezik állítólag ez a technológia) vagy emailt, ha bármi fontos adódna. Meg kell tanulni.

Elidegenednek egymástól az emberek... főleg Pesten... összeesel, átlépnek rajtad... próbáltam a múltkor is megszólítani ezt-azt a Deák Ferenc téren, hogy hogy jutok el a 49-es villamosig, de ezek csak rohannak azzal a szarral a fülükben, meg nem állnának, aztán aki végre megállt, az meg pont a másik irányba mutatott... azért ilyesmi vidéken nem fordulhatna elő, ott még odafigyelnek egymásra az emberek.

Persze baszod, mert mindenki csak abuzálni akar, majd te is megtanulod, zöldfülűkém, csak költözz ide egy szemeszterre!

Nos, mielőtt elkezdeném a jófej napomat, le szeretnék szögezni egy dolgot. Kedves zaklató gecik: pusztuljatok! Nem érdekel, hogy nektek ez a munkátok, és ebből tartjátok el a gyermekeiteket (ez rendkívül dicséretes amúgy), de tanuljatok (tovább) valami hasznosat, és teremtsetek értéket. A közmunka pl. ezerszer értékesebb, mint az iparosított zaklatás. A társadalomnak meg kell tanulnia a hasonló potyautasokat kivetnie magából. Az immunrendszer még nem annyira kifejlett, de remélhetőleg a törvény erejével léphetünk fel mindenféle parazitáskodás ellen, különös tekintettel a felbujtókra.

Na de menjünk át jófejbe. Babonából, fogadásból, vagy csak mert jó napunk van, és nyomja már a lelkiismeretünket ez az egész.

Felébredünk, pisilünk, kávézgatunk, slozett, öltözés, indulás. Eddig egészen jól állunk, ja nem! Gmailes postafiókunkban már ott figyelne 1-2 hírlevél, de ezekre szerencsés módon azonnal archiválós szabályt állítottunk be még időben. De ma rendesek vagyunk (billentyűzetkombináció: g-a), szépen elolvasunk mindent. Hírlevelek, digestek: Inda, Twitter,  Google+, T-csoport, Portfolio. Kéretlen értesítések: Facebook, Soundcloud, Mixcloud - mintha már mindent direkt beállítottam volna, hogy nem kérem, de csak jönnek. Valahol még biztos kimaradt egy pipa. Leiratkozás? Kiröhögnek, csak azt jelzed nekik, hogy igen, élek, kérek még-még-még! Na de végigolvastuk, és milyen jól tettük! Legalább egy félóránk ráment, szóval hasznos dolgok ezek. Kész szerencse, hogy a Google általában túljár az eszükön.

Na indulás. A templomnak támaszkodva karfiolos arcú roncsember károg: Éljen május elseje! Visszaköszönök: Dicsértessék! Természetesen azonnal adok neki egy kis aprót (ez pár százaska), hogy tudjon belőle venni méregdrága, 15 forintos zsömlét. Csóválom a fejemet: ennyit érne az egyház? Hagyja ezeket az embereket kint ázni-fázni, éhen-szomjan, miközben kötelessége lenne befogadni, mosdatni, etetni, ruházni őket? Ez lenne a nagy keresztényi értékrend, hogy nem költöztetünk be minden megfáradt vándort?

Tovább, de fejünkben lázas gondolatok kavarognak. Hoppá, ott egy szendvicsember, elfogadjuk a két szórólapot, melyen csodálatos ajánlat fogad: hagyatékot, régiséget vásárol készpénzért. Kiváló alkalom, gazdagok leszünk, és tuti nem akarnak csak terepet felmérni, hogy aztán betörhessenek! Gondosan eltesszük a reklámanyagot, mindenképpen visszaszólunk nekik.

Hamarosan itt a villamosmegálló, ma éppen a hét éve szívműtétre gyűjtő szakállas bácsi üldögél itt a hullámpapírral a kezében. Természetesen azonnal kap tőlem legalább ötszáz forintot, hiszen a szívműtét manapság Magyarországon gecire drága dolog (pláne, ha kérsz számlát), pár ötvenessel csak nem szúrhatom ki a szemét. Remélhetőleg gyorsan összegyűlik az a pár millió forint, vagy mennyi. A következő bohém arc hirtelen cigarettát kíván vásárolni tőlem. Bár nem dohányzom, de azért ennyit érdemelnek a szegényemberek, úgyhogy hordok magamnál mindig egy dobozkával. Soha nem jutna eszembe, hogy belegondoljak, mi lehet az életben fontosabb annál, mint egy szál cigaretta, ami úgyis csak 40-50 forintba kerülne, tehát tulajdonképpen aprópénz nekünk. Szóval annyira szegény szegény, hogy a cigeretta az egyetlen öröme, és csak a rohadék embernek jutna olyasmi eszébe, hogy egy húszas-harmincas fiatal inkább menjen el dolgozni. Na de hova, ha nincs munka? Meg hát azért reggelente felkelni, bejárni, bent rohadni tényleg eléggé szar dolog, egy cigi meg nem a világ. Persze, hogy adok. Tüzet kér, azt is adok. Ha már ilyen jól összemelegedtünk, odajön a haverja, ő is beszélget, én meg már hogyne beszélgetnék vele, hiszen egyedül vannak ezek a szerencsétlenek, nem törődik velük senki, nem tekintik őket egyenrangú partnernek. Neki is adok 1-2 szál cigit, tüzet, egy kis aprót, hadd legyen neki. Persze, kezet is fogok veletek. Hiszen ez a világ legemberségesebb dolga, hogy leszólítgatok vadidegeneket, lehúzom őket, és kezet akarok velük fogni az aszott, mocskos, szaros kezemmel. Na és? Megmosom, ennyi.

Metróállomás. Ziháló, jóarcú fiatalember: ne haragudj, ismerős vagy errefelé? Tehát csak útbaigazítás kell neki, én meg büszke fővárosi vagyok, hát még csak az hiányzik, hogy vidékinek nézzenek! Persze, hogy ismerős vagyok, a munkakezdés is várhat, nem sietek, nincs blokkolóóra. Mondd csak. 

Szóval az van, hogy nem-e tudom, van-e erre a közelben egy autószerviz? Igen? És pont tudom, igen-igen, ott van. Hú, az sajnos messze van, közelebb nem-e van? Nincs sajnos. Figyelj, az a helyzet, hogy itt parkoltam le, de bassza meg, kizártam magam a kocsiból, bennmaradt a pénztárcám, telefonom, mindenem. Szóval a telefonodat kölcsön-e adnád, hogy felhívjam a szervizt? Vagy ott egy telefonfülke, szóval kis aprót tudnál-e kölcsönadni, aztán add meg a címed, visszajuttatom kamatostul. Fellélegzünk, az apró sokkal jobb megoldás mindenkinek, persze, itt egy ötvenes, egy húszas, parancsolj, nem kell vissza. Ú, köszi szépen, ott van még apró, láttam, azokat is megkaphatom? Hát persze, ez végül is csak apró, amúgy is húzza a zsebem, parancsolj, jó egészséget. A pénzt dehogy kérem vissza, de megadom a címemet, még köthetünk egy életre szóló barátságot, ki tudja.

Egyre jobban érezzük magunkat, tényleg igazi Amélie-ként segítünk az embereken. Miért nem ilyen rendes mindenki, mint mi? Mindenki csak önző, a saját érdekeit nézik, nincs semmi közösség, semmi összefogás. Lehet, hogy most életet mentettünk pont!

Szimpatikus, sportos testalkatú, melegítős romasrác osztogat képeslapokat. A rohadék emberek el se fogadják, pedig nem kerülne nekik semmibe, csak el kellene fogadni. Előítéletesek, ez legalább dolgozik... Én elfogadom. Persze, hogy van pár percem, ha már ilyen szépeket osztogat, ráadásul önzetlenül. Igen. Jótékony ügyek, gyermekkórház. Mi más lehetne nemesebb ügy, mint beteg gyermekeket gyógyítani? Néri Szent Fülöp vagyok ma, úgyhogy persze, hogy adok egy kis pénzt, egy kétezres jó lesz? Akkor legyen ötezer, persze. Alá is írom, a címem nem titok: egy igazi demokrata nem fél, én pedig demokrata vagyok.

Hoppácska, kedves diáklányszerűség irattartó mappával piackutatást végez. Én rendszeresen járok piacra, úgyhogy már miért is ne lenne pár percem, hogy javítsam a statisztikáikat? Nem kerül semmibe. Illetve hát kiderül tíz perc után, hogy kéne egy kis csekély hozzájárulás, illetve hát egy szuper promóció keretében csupán 15 ezer forintért márkás parfümöt lehet most kapni. Természetesen megveszem, alkalomra, kedvesemnek kiváló lesz. Még kaptam mellé két illatmintát meg prospektust is, egyedül a címem meg a telefonszámom kellett nekik ezért, miért is ne. Tök jól jártam, sőt: ha kettőt veszek, még többet spórolok.

Na menjünk dolgozni. Még egy szórólap, Metró újság, kérek még, viszek a kollégáknak is. Hadd informálódjanak, mi minden történik a nagyvilágban! Megállunk még az aluljáróban meghallgatni a hegedűs bácsi csodálatos játékát: a Hatikvát játssza éppen, és valószínűleg ő is éppen valami eltitkolt világsztár, aki kíváncsiságból kipróbálja, hogy milyen lehet spontán fellépni ismeretlenül. Az emberek elképesztőek, simán elsietnek mellette, oda se bagóznak. Dobunk neki 200 forintot, zseniális.

Bent belogolunk, elkezdjük olvasgatni az emaileket. Hopp, csörög a telefonunk: bár ismeretlen a szám, de hát biztos fontos, felvesszük. Kedves, érett női hang, kissé mintha olvasná a szöveget: a Doktor Úr tart előadást, angoltanfolyam, íriszdiagnosztika. Igen, természetesen mindegyiket kérjük, és el is megyünk. Következő: T-csoport, Ön kiemelt, aranykártyás ügyfelünk (megtiszteltek vele, faszszopók), most Ön jogosult életbiztosításra csupán havi 500 forintért: holnap délután vagy péntek reggel lenne-e megfelelőbb az időpont? A felesleges kérdést, miszerint érdekel-e a dolog, átugorja, hiszen minek raboljuk egymás idejét, amikor ilyen kurva jó lehetőséget bolond lenne az ember elszalasztani! Mindkét időpontot kérem szépen, persze.

Dolgozgatunk, újabb hívás. Persze felvesszük, sőt: meeting közben is kimegyünk. Teljesen normális, hogy az embert munkaidőben kell hívni, hiszen ők is dolgoznak, mi is dolgozunk. Kedves fiatalember, ó, közös ismerős ajánlotta, nagyon tetszett neki a konstrukció, brókernet, rendkívül jó kamatozású portfólió, a héten inkább délelőtt vagy délután lenne-e megfelelő? Munka közben, az ebédszünetben is megoldható természetesen, az aulában összefutunk, átnézzük, kidolgozzuk. Egy 400 ezres kezdőtőkével már nagyon szép hozamokat lehet realizálni, sőt, leginkább munkalehetőséget tudunk Önnek kínálni, hiszen az ember a barátaival szeret a legjobban együtt dolgozni, csak meg kell tanulni önállóan dolgozni, a kapcsolati tőkénket kihasználni, Ferrarival fogunk járni, saját csapatot építünk, szóval lesz ez az előadás. Természetesen elmegyünk, és viszünk húsz címet, jót teszünk velük, mindenki jól jár, leginkább anyagilag.

Igen? Az Önök cége valóban fizet az önkéntes magánnyugdíjpénztárba? Mennyit, ha szabad kérdeznem? CSAK két százalékot? Hát, kedves Zoltán, az sajnos száraz kenyérre és hideg vízre se lesz elég.

Hazafelé segítünk még megszerelni és betolni egy lerobbant autót, kicserélünk két biciklibelsőt, a Nyugati aluljáróban szerelmeskedünk egy szegény diáklánnyal, aki ebből finanszírozza egyetemi tanulmányait, veszünk az Örsön virágot a 98 éves nénitől, aki a saját kertjében szedi és ebből tartja el a tíz beteg unokáját (a Facebookon olvastuk, és természetesen továbbosztottuk, ezzel is segítettünk), elbeszélgetünk világnézeti kérdésekkel a krisnás fiúval - nagyon rendesek amúgy, hogy ilyen forgalmas helyeken ételt osztanak rászorulóknak: nekik egy életmentő ebéd, és teljesen normális dolog erre rászoktatni a szegényeket, hadd érezze magát kellemetlenül a sok pöffeszkedő gazdag! Bárcsak minden, a Miniszterelnököt szidó, a fényképeket továbbosztó ember akár csak fejenként ötven forinttal támogatná a Krisna Tudatúak Egyházát! Mi természetesen egyrészt megtérünk (semmi szex, hús meg hagyma), másrészt fizetünk. Hogy ne bántsuk meg őket, természetesen a következő hittérítőknél és megtérünk: Hit Gyülekezete, Jehova Tanúi, Ébredjetek, Reveillez-vous, Őrtorony - olyan szépen rajzolnak.

Hazafelé - ha lányok vagyunk - szóba elegyedünk a szerelmes udvarlókkal, hiszen a szerelem mint villámcsapás, a semmiből jön - és ha nem is köthetjük össze az életünket mindenkivel, azért leszopjuk őket, hogy örömöt szerezhessünk nekik, és ne bántsuk meg őket. Segítünk három kismamának feltenni a babakocsit a villamosra, lesegítjük a remegő kezű nénit, elvisszük a szatyrait a HÉV-ig (bár nem is kérte, és lehet, hogy nem is oda akart menni, de mindegy), aláírjuk a rezsicsökkentési íveket a Fidesz és az MSZP standjánál, és a jobbikosokkal is elbeszélgetünk, miután megadtuk nekik mindenféle adatunkat. Útközben még jelentkezünk az Együtt 2014-hez is aktivistának, hiszen mi lehetne nemesebb ügy, mint a szakmailag megalapozott, szolidáris demokrácia építése.

Otthon facebookozunk egy kicsit: alapvetően minden hasznos és jótékony posztot továbbosztunk: hátha van Veszprém megyei ismerősöm, akinek jól jön, ha tudja, hogy a városba vezető főúton most félpályás útlezárás van, és hogy csaló garázdálkodik az egyetem környékén. Befogadunk pár tündéri, férges, félszemű, de rendkívül szeretettel teli korcs kiscicát, és egy háromlábú, nyolcéves, szálkásszőrűtacskó-németjuhász-csivava-keverék kis szerelemgyermeket. Sajnos már ivartalanított, pedig jót tenne neki a keveredés. Hoppá, nem felejtünk boldog névnapokat kívánni a Lászlóknak (kevés van belőlük) egy jópofa, töményes italt ábrázoló képpel, az Erzsébeteknek pedig valami szép csokor virágos jpeggel.

Hétvégén reggel 7-re elvisszük haver kocsiját a szervizbe, kivárjuk a szerelést, adunk persze kölcsönbe (ugyan, hagyjad) a szerelésre meg a benzinre, aztán kis létrát meg a láncfűrészt bepakoljuk a sajátunkba, kivisszük Erdőkertesre, kicsit lepakolgatunk, kis mozgás jót is tesz, ráadásul nem drága, mint az edzőterem - kicseréljük a diófát a cseresznyefával, kicsit gazolunk, locsolunk, kiszellőztetjük meg poroljuk a házikó-fészert, kicsit lekezeljük az elvetemedett leceket, aztán jöhetünk haza a megérdemelt vacsorára, persze meghívjuk a havert is, ő elfogadja, a végén pedig hazadobjuk Fótra: az M3-ason pikkpakk kint vagyunk.

Igen, tessék csak nyugodtan visszatolni a kocsit. Tessék, még egy doboz sör meg egy cigi, annál rövidebb lesz nyomorult élete. Jó egészséget!

Ja igen, és még van egy termékbemutatóm ma estére. Nekem nem kerül semmibe, de neki segítek ezzel. És tessék, ezt a rózsát neked hoztam a hölgytől meg a kereszteződésből.

Címkék: társadalom
2 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2013.11.07. 21:23:40

Ámulattal vegyes borzongás fog el, hogy majd' öt évvel a blog indulása után is ilyen szintű zseniális féregségekre vagy képes. Imádlak, Modor Tibor!

calealenta 2014.08.06. 20:17:18

És tényleg. Nem csodálkozom, hogy Pesten mindeki előbb megnéz, ha kérdezni akarsz tőle valamit, ilyen "mitakarsz??"-fejjel. Én is így vagyok vele. Egy-egynek adok pénzt, totál ötletszerűen és ritkán, de pl szórólapot nem veszek el. Legértelmetlenebb meló, azt a főnököt tenném ki a napra szemetet osztani, aki kiállít bárkit is ezt csinálni. Diák(és alig használható szakmájú szakmunkás)koromban ezerszer inkább mentem gyárba, raktárba, bárhova, csak szórólapozás ne legyen, mert a) szemétgyártás b) munkaerőnek, utcanépnek egyformán idegölő, értelmetlenségérzést növesztő munkakör c) abban, amire kitaláták, lófasz a hatékonységa. Mákkal... Akkor már inkább húzkodom a csavart napi 8-10 órában (aztán meg tanultam olyan szakmát, amivel nem kizárólag kulimunkákat lehet csinálni kötelező jelleggel, amíg bele nem gárgyulok). A piackutatás nagyjából ugyanezért esett ki, nyilván több teteje van egy cég számára, mint a papírosztogatásnak, de közhangulat-szempontból ugyanakkora atombomba. Telemarketing&co dettó.