A Szigetkör

2013/05/25. - írta: Modor Tibi

Az a tévhit él kishazánk lakosairól, hogy tunyák, rossz kondíciójúak, lusták, edzetlenek, egészségtelenek. Ám ez nem igaz. Csak egyszerűen nagyon nem mindegy, hogy honnan vesszük a mintát. 

Én például a Margitszigetről veszem a mintát, és nem a sarki zenegépes, a nyerőgépet internetautomatává átalakító faházból. De hát te tudod.

A Sziget a fővárosiak körében ugyanis fogalom, intézmény - és ilyenkor senki nem az eggyel északabbra szervezett éves Világifjúsági Találkozóra gondol, hanem a Margitszigetre. Ahol tényleg mindenki sportos, még az is, aki csak bringóhintózik és történetesen vattacukrot majszolgat.

Ugyanis kőkemény próbatétel következik: A Szigetkör. 5,3 kilométer, tulajdonképpen a belvárosi ember Ironmanje. Akármikor mész, tömve lesz a rekortán. Télen kicsit szellősebb, de akkor is nyomják. Éjszaka is nyomják, mindig nyomják.

5,3 km maga a Világ. Rá kell készülni, nem szabad csak simán nekiugrani. Lépésenként kell haladni, apránként. A Szigetet és a távolságot tisztelni, és nem azonnal legyőzni. Oda kell menni pihenőnapokon is, és bejárni a terepet. Felmérni a rejtett akadályokat, pályahibákat, sajátosságokat. Stratégiát kell felvázolni, előre okosan gazdálkodni az erőnkkel. Ismerek olyat, aki elindult nagy svunggal a Margit hídtól, de már a Révész utca magasságában sírva fordult vissza. Mohó volt és meggondolatlan. Nem tisztelte a pályát, nem mérte fel a saját képességeit.

Ide mindenhonnan jönnek emberek. Jönnek külföldről, vidékről, külvárosból, Pestről - és jönnek Budáról, a hegyekből is. Mert különleges a pálya ovális kialakítása, egyedülálló a Sziget ökoszisztémája és adottságai. Ide megéri elvonatozni, az Atlétikai Centrumban szépen átöltözni és felszerelkezni. Jönnek tömött sorokban a 4-es 6-os villamossal, a 26-os, 34-es, 106-os busszal, mindenünnen, a szélrózsa minden irányából.

Sokan felkészületlenül vágnak neki a Szigetkörnek, de mi nem. Speciális kialakítású Nike Pro futónadrág, Shox Turbo cipő, speciális futófelső, fotokróm napszemüveg, kompressziós futózokni, télire futósapka, futókesztyű. Nem feledkezhetünk meg a BodyLink Trial Running System pulzusmérős karóránkról, futásnyilvántartó okostelefonos GPS-es appunkról, és a megfelelő zenei aláfestésről sem.

Szigetspicc, Árpád híd, svéd játszótér, szőnyegszerű gyepes dombocska.

A bemelegítés esszenciális lépés, nyújtani kötelező. Előtte! Már a bemelegítéskor el kell fáradnunk, a legfontosabb pedig a félguggolóállásban végrehajtott térdkörzés, patelláinkra helyezett tenyérrel. Enélkül neki se merjünk vágni a maratoni Szigetkörnek! Mindenki melegít és nyújt egyszerre. Sorban érkeznek az atléták, ki megáll, ki továbbfut - mert érzi, hogy még futnia kell.

Induljunk, vegyünk erőt magunkon. Testünk már minden porcikája tiltakozik ellene, de muszáj. Mert futni kell. Legközelebb talán már hazafelé is futni fogunk. Ki kéne futni a Pilisig, ott kicsit tájfutni az erdőben, a Katlanban, fel az egri várig, aztán vissza. Pár óra alatt megvan, kis gyakorlással simán lehetne rendszeresíteni. Aztán félmaraton, majd maraton.

Itt majdnem elbasz egy autó, majd egy busz, majd egy kerékpáros. Hogy csúsznál el a murvás földön, szúródna be bőröd alá a rozsdás folyami kavics, kapjál tetanuszt! Egy helyben kocogunk még, de tiszta a levegő, mehetünk. Az óramutató járásával ellentétes irányban, ahogy az olimpikonok is szokták. Hotel Aquincum, tévéstúdió-zsinagóga, országzászló (minek a ZP helyére, ha már van), Lajos utca, felüljáró, Tímár utca. Haladunk, fülünkben ütemesen lüktet a zene. Balra a Palatinus. Egyre jobban fáradunk. Szépvölgyi út, a hegyről lezúduló nyugati fényáradat beteríti gyönyörű árjaturáni arcunkat. De csak futunk. Árpád fejedelem útja, Óbuda Gate, Gilda Max, Hajós Alfréd, Császár-Kom(i)jádi Sportuszoda. Vajon hogy nézne ki, ha nem ilyen féligtojás-alakja lenne? Talán már sose tudjuk meg, de valószínűleg máshogy. Elvis Presley park, MAC, finis. Micsoda hely... egyszer, naiv fiatalkoromban eljöttem ide BL-döntőt nézni. És teltház volt, bazmeg. Frankó kiöltözött, mezes bohócok, akik tényleg úgy érezték, hogy szurkolnak. A rekortán közben kanyarog, hol itt megy, hol ott. Büfé, üldögélő, cukros üdítőket, sört kortyolgató turisták, kedélyesen csodálnak minket. Igen, csodálnak és irigykednek. Ők nem lehetnek soha olyan szálkásak és sportosak, mint mi. Nem értik, hogy bírjuk ezt az emberfeletti tempót.

A sporttársak sorban csak le-lemaradoznak mellőlünk. Mennyi fajta! Hatalmas seggű irodista lány, ez nem is fut, de nem is kocog, inkább valami sétaszerűség, csak jobban riszálja az elképesztő méretű farát. Most pár hétig talán bírja, aztán úgyis feladja. Most még reménykedik, malacszerű arca foltokban vörösödik, gyöngyöző izzadsága már a hajtincseit is begöndörítette. Ez a csávó farmerban fut, óriási. Mindegyik egy különálló ember, egy külön élet! Most megint két picsa, kerülgethetem őket, mint a gyalogosokat a kerékpárúton. Még beszélgetnek is, állítólag gyorsabban nem is szabad futni, mert akkor azonnal leáll és kipukkad a szívünk, mint a borotvált lufi.

Kicsi szívünk már a torkunkban dobog, talán bölcsebb lenne most kiszállni, amíg még nem késő. Levegőt nem kapunk, köpködni támad kedvünk, és csakis hazamenni. De futunk tovább. Hirtelen az eddig oly' távolinak tűnő Margit híd egyszerre ott tornyosul felettünk tiszteletet parancsolóan. De nem állhatunk meg, bármennyire is csábít minket a hívogató padok vöröslő sora. Csak egy kis nyugalmat, ó, Istenem... azt adnál nekem. Miért én, és miért pont most? Miért a szar dolgoktól leszünk szépek, vagy még azoktól sem?

Egyedül futni jó. Nem kell igazodni senkihez, nem kell beszélgetni, és nyugodtabban lehet nagyokat fingani is.  Ha meg zenét hallgatsz közben, akkor meg úgyis mindegy. Futunk tovább, lefelé, majd hegymenet következik. Egyre több ember, honnan jöttek ezek? Milliónyi sportoló melegít, pihen, fújtat itt is. A padokon egyre több civil. Romantikázó, dohányzó fiatalok, söröző egyetemisták, külföldiek. Néznek bennünket, hősnek tekintenek. Szeretnének olyanok lenni, mint mi, de még kevesek, gyávák ehhez. Inkább a pohár után nyúlnak. Ahhoz pedig nem kell erő, bátorság, kitartás.

Pest. Ez a szakasz már csak a túlélésről szól, pedig még a felénél is alig vagyunk. A fehér, félig kupolás Palatinus-házak a Jászainál. Újlipótváros... gondolkodni már nincs idő. Pedig Horn Gyula is itt élt le megannyi évet. 96-ban még maradt is volna, de nem engedték neki szegénynek. Szent István park... hazatér egy parki jómadár, ki régen elszökött. Angyalföldi pálmafák? És hol van itt Angyalföld? Ott kb., ahol a pálmafák. De hát az Újlipóciára nem jött volna ki a szótagszám, Miki pedig jó gyerek. Zenélő kút, és mindig, mindig az a kibaszott Time To Say Goodbye. De nem értjük, csak rémlik valami, hogy ez olaszul Con te partiro, sul navi per mari, de teljesen mindegy. Már nem vagyunk magunknál, erőnk elfogyott, rongylábaink pedig még visznek, de talán már azok sem. És még ugrálni is kell, mert a futópályán félméteres gödrök vannak. 

Kerülgetünk, kerülgetjük a gyengéket. Pedig aki gyenge, álljon félre, és poroszkáljon a murván. Babakocsis anyuka, te, a futópálya nem gyerekkocsitoló-pálya, te! Ma rendesek voltunk, nem rúgtuk fel a kocsit, a gyerek nem tehet arról, hogy önpusztító természetű az anyja. Tovább, tovább. Pár renitens csoport fel-fel tűnik velünk szemben, mert ő a tömeggel ellentétes irányban szeretnek haladni. A gyengéket levállaljuk, az erősek elől kitérünk - nem csak harcból áll az élet, nem? Néha nagyvonalúnak is kell lenni. Hogy dögölnél meg, te patkány. Öreg, 80+ bácsi hatalmas egyéniség, még mindig fut, totyogva, vállán magnót cipel, beszarás. Jó arc vagy öreg, de foglalod a pályát. Nem tudjuk, már hogy bírjuk... Oroszlánszag, kisállatkert, lázmérő-alakú templom, Hotel Hélia, Dráva utca, Révész utca. Ó, te polgári ex-V., XIII. kerület, hogy mennyire unalmas is vagy te. De bringázni jó benned, mert utcáid egyenesek és jó minőségűek, emelkedő sincs.

Hamarosan mintha itt lenne a vége, igaz lehet ez? Szálloda, kikötő, Tromos-pálya, ikertornyok. Ott vannak valahol a távolban, de nem közelednek. Meg kéne nyomni, de nem megy. Egyre többen rákapcsolnak. Mi ez, verseny, mi? Egész úton itt diktálom neked a tempót, piócázol rajtam, és a végén majd megelőzöl? Nem, erről szó se lehet, te veszett hiénasakál. Fitneszpark, ivókút, IKEA-játszótér. Árpád híd, végállomás. Activity stopped. Ez lehetetlen, de mégis megcsináltuk. Száz éve még azt mondták, hogy az emberi test nem képes ilyen teljesítményre, és nekünk mégis sikerült.

5,3 kilométer. Vagy 5,2 - mindegy. Lezuhanunk a gyepre, és boldogan szemléljük a veszteseket, ahogy beérkeznek a célba. Csupa multisarcú gyerek, pár félmeztelen atléta... nevetséges. Ez öncélú magamutogatás. Ha akarnám, nekem is lehetne kockahasam, de nem akarom. És nem mutogatnám, hiszen én tudom magamról, hogy mennyivel jobb vagyok, mint ők, ezzel minek hivalkodni?

De megvan. A felhők egyre gyorsabban mennek az égen, az endorfin csillapodik, izzadt-mocskos ruhánk egyre kényelmetlenebb. Irány az ivókút, majd megérdemeljük a frissítő sört és a lángost. Muszáj ilyenkor a gyorsan felszívódó szénhidrátokat és zsírokat bevinni a szervezetbe, máskülönben egy ilyen megterhelést nem bírna ki maradandó károsodás nélkül.

Csak mosolygunk az emberekre hazafelé a buszon, nem érthetik. Csak tisztelnek, kicsit talán félnek.

Azonnal kiposztoljuk a RunKeeperrel, most már közel a bűvös félórás álomhatár. Lájkoljatok.

Hőstett? Lehet. De mind hősök vagyunk valahol: hétköznapi hősök. Én is csak egy vagyok közületek.

2 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Celtic 2016.11.13. 19:27:00

Tibi, allat vagy :)
Nem tudom, eddig hogy nem olvastam, de nagyon ut :)

Ezen itt kulon rohogtem :)

"Ma rendesek voltunk, nem rúgtuk fel a kocsit, a gyerek nem tehet arról, hogy önpusztító természetű az anyja. Tovább, tovább. Pár renitens csoport fel-fel tűnik velünk szemben, mert ő a tömeggel ellentétes irányban szeretnek haladni. A gyengéket levállaljuk, az erősek elől kitérünk - nem csak harcból áll az élet, nem? Néha nagyvonalúnak is kell lenni. "

conditional reflex 2018.05.15. 05:01:25

pont most kezdtem el futni, szétröhögtem magam – örök hála!

ja, és én itt kezdtem el sírni: "A Szigetkör. 5,3 kilométer, tulajdonképpen a belvárosi ember Ironmanje" :)