A tárgyak rabságában

2013/03/22. - írta: Modor Tibi

-Ne dobd ki, ne hagyd ott - még jó lesz valamire!

-Miért ne vegyük inkább ezt? Kettőt fizet, hármat kap! Alig kerül csak többe, mintha azt a kettőt vennénk.

És hogy minél többet spóroljunk, annál többet költünk. Hiszen ha 3000 fölött költök a kártyámról, akkor most dupla meg tripla visszatérítés jár, ezt ki kéne használni. Ezt még tessék hozzáütni, hogy meglegyen a 3000.

Megmosolyogja a felvilágosult, blogolvasó, fiatalabb generáció a háborútól sújtott, rágcsálóként gyűjtögető öregeket a padlásokra, éléskamrákba bestócolt bödön zsírok, oldal szalonnák; a zsibvásárt idéző műhelyek, pincék; a 30-40-50 éve nem használt, és soha többet fel nem vett, passzentos (!) ruhák, öltönyök; a lemezjátszót meg a tévét díszítő halasi csipke; az unokák rajzai, sólisztgyurma-alakjai; bekeretezett, aranyszegélyes fényképei láttán - csak a lényeget nem veszi észre: ő maga is egy gyűjtögető, felhalmozó szerencsétlen. Csak persze mást halmoz fel.

A tárgyak lehúznak, a tárgyak lenyomnak, kisajátítanak téged. Amiről azt hitted, hogy birtoklod, az majd szép fokozatosan, csapatosan átveszi fölötted az irányítást. Te a beszerzés, megszerzés, használat, majd a holmik függőjévé válsz, mindened a tárgyak köré fog épülni az életedben. További tárgyakat vásárolsz és cipelsz haza, hogy tárgyakat tárolhass bennük. Nagyobb lakásba költözöl, ahol majd elfér a zongora meg az ülőgarnitúra - és lesz beépített szekrény, garázs, padlás, pince, meg tároló is. Kiváló alkalom még több, még csodálatosabb limlomok felhalmozására!

Újat mondtam? Korántsem, tudjuk ezt mind. Hiszen mi ezt már kicseleztük, kitapasztaltuk, mi függetlenek vagyunk. Mobilisak vagyunk, egész életünk a kézipoggyászban elfér.

Legalábbis azt hittük.

A költözés, a rémálom. Szülőktől kollégiumba, társbérletbe, albérletbe, saját lakásba, barátnőhöz, közös lakásba, családdal közös házba; válás, vissza szülőkhöz, saját lakásba, albérletbe, társbérletbe. Ez ittmaradhat, erre vigyáznak a szülők, a tesók, de nehogy eladjátok vagy kidobjátok, nehogy! Élünk itt, lakunk ott, továbbállunk - de azért persze mindenhol otthagyunk valamit. Majd visszajövök érte. Megtarthatod, eladhatod, kidobhatod. És mindig megfogadod, hogy innen már tényleg nem mész sehova. Megvannak még a Delfin-könyveim? Ugye nem dobtátok ki? 30 éve hagytam itt csupán nektek, hogy ingyen tároljátok!

Kisgyerekként csodált, felmérhetetlen gazdagság: dollárbolt, trafik a Várban (ahonnan, mint később kiderült, titkos lépcsősor vezetett le a kazamatákba), matchboxok, villanyvasút-terepasztal, játékok, legók, videójátékok - ma meg bármit megvehetsz, nevetséges árakon. 1994 környékén kis naplómban összeírtam: Amire büszke vagyok: AKAI videó (3 fejes!), Apu Samsung hifitornya (igazából csak music center volt, mert az nem ugyanaz ám, mert az nem áll profi, külön elemekből, hanem ilyen egydarabos egész szar - ráadásul akkor a Samsung még gagyi volt, Sony meg a Panasonic voltak a lakossági jómárkák).

1994-es kívánságlistám (szerkesztés nélkül):

1. Adidas táska: 2000-3000 Ft
2. Bomber /télre/: 4000 Ft
3. Bakancs -"-: 4000-5000 Ft
4. CD-lemezek: 1900 Ft
5. CASIO-óra: 1900 Ft
6. Levi's farmer: 3000 Ft
7. Normális magnó: x Ft
8. Normális lakás-szoba - sok Ft
9. Új kocsi - Renault Laguna: "csak" 1 960 000
10. CASIO menedzserkalkulátor

És persze tuti egyre rosszabbul élünk, de ezek most is kb. ennyibe kerülnek, csak néhányan több jövedelemmel rendelkezünk, mint akkor. Meg a fele egy TINIT se érdekelne ma már. Szóval ezekre vágyott egy, éppen csak tizenéves gyermek. Kőkemény spórolással, szülői segítséggel, nyári munkákkal szerzünk alig használt floppyt meg walkmant börzén, Pecsában - ritkábban újonnan. Óvjuk a csomagolást, a kartont, a buborékfóliát, a hungarocellt. Mi lesz, ha eladom, ugye? Akkor kell az eredeti csomagolás is. Garancialevél, blokkok, kutyafasza - mindent gondosan félreteszel, de amikor szükség lenne rá, úgyse találod meg soha. Garancia lejárata után újra előkerül persze. Tisztítgatjuk, polírozgatjuk, nézegetjük minden szögből, egyre szebbnek látjuk.

Gyűjtemények, mert gyűjteni azt kell. Nem is magadnak, hanem másoknak, mutogatni. Elcsépelt, szar poénok forrása, de igen, bélyeggyűjtemény sok-sok CCCP-s és hasonló vörös csillagos bélyegekkel, olcsó bélyegblokkok az ÁPISZ-ból, január 1-jei pecsét egyiken sincs persze. Ásványgyűjtemény, banáncímkék (Chiquita), üdítősdobozok, sörösdobozok, ötcentes piák bárszekrénybe, telefonkártyák, lepkék, rovarok (!), Bravo- és Popcorn-poszterek, újságkivágások (tudjátok: dalszöveg + kis kép az előadóról), relikviák kedvenc focicsapatod bajnokavatóiról, duda, sál, sportszár, kesztyű, kiszászlók, nagyzászlók, drapériák, kapuháló.

Tűzre mindet, a kurva anyját. De nem, nem lehet. Micsoda emlékek fűződnek hozzájuk, hány évet kibírtak... ezeket még Glasgow-ba is vittem magammal, aztán most ide vissza, és most dobjam ki? Tudod, mennyibe került a spedíció erre a köbméternyi cuccra? Dobd, de előbb fényképezd le. Á, nem lehet. Mennyi pénzembe került. A ruhák, a ruhák voltak a mindenem. Többmilliót szórtam el ezekre évek alatt, hiszen csak ezekre vágytam - hogy irigyeltem a gazdag gyerekeket 95-ben, amikor a szülők pénzén meg tudták venni a Replayt meg az Energie-t, meg az O'Neillt is... és igen, és ahogy lett pénzem, felhalmoztam az összes stílusos, egyedi, igazi gazdagságot sugalló Lacoste, Timberland, Ralph Lauren, Hilfiger cuccot, és jó lett? Igen, jó - akkor jólesett. Kellenek még? Nem. Megy a Vöröskeresztnek, de viheti bazmeg, bárki, ingyen. CD-k, DVD-k... A CD valóságos vagyontárgynak számított a 90-es évek elején. Volt Faternak két CD-je, az egyik a Meddle a Pink Floydtól, és ezeket VITTÜK magunkkal vendégségbe mutogatni, ahol volt CD-játszó. Mert akkor talán még nekünk se volt meg. És teszteltük, szélfúvás, gitárpengetés, feedback, One of These Days, és ma se érteném meg soha az üvöltözést az elején, ha nem árulja el egy kedves-filigrán budai barátom. Szóval a CD minden, és gazdag gyerek apukájánál hitetlenkedés, hogy jesszusom, ez az egész szekrényt telerakodta cédékkel, és hogy mennyi pénze van benne, és neki mennyire jó, mert Kawaii és Fisher-tornya van meg Telefunken tévéje. A Definitely Maybe-t évekig bámultam a Deák metróban átszálláskor, miután úgy 2000 körül végre meg tudtam venni eredetiben is. DVD-k, házimozi-rendszer! Mert az jár, az olyan férfias dolog, és tesztelgetjük - és ha nincs rajta DTS, akkor egy rakás szar, és ha nem 16:9-es, akkor egy szar, és ha letterbox, akkor meg még nagyobb hulladék. Egyéniségek vagyunk, ezért megvan a Gladiátor, a Keresztapa-trilógia, meg a Kubrick-doboz is. CD-ből meg persze Beatles összes, Queen Best of I-II., és a User Your Illusion I-II. is. Mert ezek kötelező, igényes darabok, alapművek, stb.

Könyvek... lángoljon mind, ropogva... álmaimban egy nagy-nagy máglyát látok a Nemzet Főterén, ahol halmokban állnak a porosodó könyvek, egész könyvtárak - és pattogzik a tűz, körülötte pedig nagy egyetértésben melegedik tízmillió igaz magyar ember. Mert a könyv a legnagyobb ellenség. Fákat vágsz ki, aprítasz össze, ragasztod, nyomtatod-fűzöd ósdi technikával, hogy aztán valami szemetet írj rá. És a könyvimádó emberek! Könyvvásár! Jönnek haza az ötforintos szarokkal, kilós könyvekkel - soha nem olvassák el, felkerülnek a polcra, aztán megtelik az is, aztán az a polc is, aztán egymás mögé, tetejére, dobozokba kerülnek, a dobozok a padlásra, pincébe, tárolókba... nem, nem szabad. Nézem, ahogy az Egri csillagok lapjait pörgeti a tűz szele, az első pár oldal játékosan lángra lobban, majd végül a kemény, kötött borító is megadja magát... Tüskevár, Gergő bácsi és a fiúk hármasa - sose tudjuk meg, mi történt azon a nyáron a berekben - ami ott történt, az ott is marad - már Fekete István legjobbja is csak holmi parázsló hamu. Védett Férfiak, Akit a mozdony füstje megcsapott, Por... hát igen, por s homu vogymuk, mennyire igaz! Cölöpök - jaj, nem, ezt kikapjuk még az utolsó pillanatban, leporoljuk, megcsókoljuk, visszatesszük megbecsült helyére. Könyvet ajándékba? Csakis ellenségnek.

Bármilyen tárgyat karácsonyra, alkalomra, ajándékba? Id. Nyelvész szerint: én nem ajándékot látok ott, meg azt, hogy jó szívvel adja, hanem egy szatyornyi szemetet, amit majd nekem kell elraknom, majd kidobnom.

De nem, dobozolsz tovább, a kurva életbe. Prüszkölsz, pislogsz, reménykedsz egy szebb életben. Ahol szabad vagy és terhetlen. Archivált CD-k, mp3-gyűjtemények, DIVX-ek, válogatáscédék- és kazetták, pornófilmek-újságok, ezek mennyire jók voltak már, kész szépirodalom, ami ezekben volt... első, második, harmadik mobiltelefon, akkumulátorok, szar perifériák - megvettük az olcsóbb laptopot, aztán kétszer annyiért hozzá Firewire- és USB 2.0 adaptert (sose működött), Belkin Ethernet- majd wifi-kártyát, bluetooth-adaptert, új vinyót, mert a régi elszállt, racket... Flash II memóriakártyák, 16, 64 és 256 megás (20e fölött, és még jól jártam), digitális fényképezőgép miniállvánnyal (tripod!) - és persze kábel-, táp-, és töltőhegyek, adapterek. Kifolyt elemek, akkumulátorok, routerek, modemek, kvarcórák, számológépek, hosszabbítók, átalakítók, aktív hangfalak.

Ajándékok, szuvenírek... röfögő kismalac, ami már rég nem röfög, kiskacsa, kisborz, házilag barkácsolt kreatív faszságok, diliboltos jópofa ajándékok, Goldenblog-díjak (ja nem, az nosferatónál van még mindig, csak most már tényleg nem ér semmit, kivéve a negyedéves HVG-előfizetés, a többit dobd ki nyugodtan mind, de előtte FÉNYKÉPEZD le őket, kérlek), pénzérme-gyűjtemény: Kádár-egyforintos, barna ötvenes, kék Dózsa, meg zöld Petőfi. Még mindig valami fura érzés fog el, ha rájuk nézek. Emlékek, levelek, szerelmeslevelek, képeslapok, térképek, fényképek, feliratos poharak, korsók, bicskák. Nem, nem dobhatom ki, emlék, sokat ér, sokat jelent. Kérdés: az utóbbi tíz évben hiányzott akár csak egyszer is? Nem. Kidobni.

Ruhák, és megint csak ruhák. Boldog kilencvenes évek, amikor a gyerek hordta a család teljes vagyonát! És csak úgy van szíved megszabadulni egy 100 fontos pulcsitól? Van. Miért nem teszed fel a Vaterára? Minden szart megvesznek. Lehet, de nekem ilyenekre nincs időm, nem akarok ezzel foglalkozni. Tied, add el nyugodtan - add te postára, meg várd te a lomisokat.

És nincs vége. Tollak, hivatalos levelek, bankszámlakivonatok (már csak ezért is megérdemelték a bankadót, és még ennél rosszabbat is), számlák, blokkok, külföldről rajtam ragadt fémpénzek, lejárt bankkártyák, mappák.  Hangszerek, gitár, húrkészlet, hangoló, capo, erősítő, kábelek, kották, szájharmonika, szintetizátor, pedálok. Előző lakó által itthagyott maradék festék, csempék, járólapok, lejárt konzervek, szerszámok, Nagyitól ajándék tusfürdők és nem túl fincsi dezodorok, szappanok, tisztítószerek, szifonpatronok, fűszerek, só, bors, vegeta, mikrós popkorn, edénykészlet, fritőz, lábos, vízforraló, vízszűrő, vendégeknek és paciknak kockacukor, hároméves zacskós leves  - csak mi a fasznak, amikor úgyse főzök soha. A modern, sikeres ember szabadideje annyira drága kincs, hogy egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy ilyesmire tékozolja, mint bármilyen házimunka. Ezeket a tevékenységeket ki kell szervezni. Növények és maradványaik, üres cserepek és kaspók, beszáradt föld. Évente ki kellett volna cserélni?

A por pedig sűrűn gomolyog, mindenhol ott van. És azt hitted, rend volt meg tisztaság - miközben a szemétdombot csupán elrejtetted a szekrényekbe a saját szemeid elől is. És ha az élet nem kényszerít rá, soha nem bolygatod meg ezt a fura harmóniát.

És mennyivel tisztább így a lelkiismeretem... képzeld csak el, ha hirtelen meg kell halnod, mások turkáljanak ebben a sok bálányi hulladékban? Szortírozz, hajítsd ki mind. Hagyj magadról másfajta nyomot ebben az árnyékvilágban - valami értékesebbet, kevésbé tárgyszerűt.

Címkék: társadalom
2 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sírjatok 2014.01.03. 22:39:07

Hozzászólásod előzetes moderáció után jelenik meg.

Csendkirály 2016.10.30. 11:32:53

Konmaris csopiban megosztottam, kapásból 30 lájk :)