56-ról - előítéletek nélkül, józanul

2012/10/23. - írta: Modor Tibi

Bejegyzés alcíme...

Az a baj, gyerekek, hogy ahogy a korszakok-kormányok változnak, úgy változik folyamatosan a múlt is. Hősökből bűnbakok lesznek, forradalmárokból csőcselék és fordítva. Sajnos '56 is azon sajnálatos történelmi események közé tartozik, amelyeket képtelenek vagyunk tiszta fejjel kezelni - ráadásul egyre inkább az aktuálpolitizálás szintjére züllesztjük le.

Spontán, hős, bátor, tiszta forradalom lett volna ötvenhat - ahogy hirtelen ellenforradalomból 1989-ben nemessé vált? Hát én azt mondom, ne essünk át a ló túloldalára - én ott voltam, láttam, tudom.

Tudjátok, a felszabadulás után az emberek egyedül tenni és élni akartak, békében. Nem véletlenül használtam a "felszabadulás" szót. Mondanak az oroszokról minden rosszat mostanában, de ez a folyamatos mocskolódás ez már túlzás. Elszigetelt, sajnálatos események történhettek természetesen '45 elején - de gondoljatok bele: a magyar történetírás miért hallgat arról szemérmesen, hogy a mi derék bakáink milyen gaztetteket követtek el Voronyezs felé? Vajon mindig mi lennénk a szerencsétlen áldozatok, akiket csak úgy belerángatnak minden rosszba, és mindenki más agresszor? Csak nekem sántít itt valami a történetben? Képzeljük bele magunkat egy szerencsétlen tatár vagy orosz kiskatona helyébe, akinek a németek és csatlósai - igen, bizony mi is - kegyetlenül kiirtották a családját, felperzselték a saját két kezével épített kis kunyhóját, és ezek után mínusz 30-40 fokokban odaterelték valahova Nyugatra harcolni? Tudod, én megértem ezeket, hogy más nem, csakis a bosszú fűthette már őket ott valahol belül. Ha nem hiszed, olvasd el mondjuk az Egy igaz embert, teljesen másképp fogod látni utána a dolgokat. Na de mindegy, szóval igenis már mindenki azt várta negyvenötben, hogy ennek a horrornak legyen már valahogy vége. Persze, volt, akinek volt félnivalója. Ott voltak a nyilasok meg a volksbundisták - hát azok meg is érdemelték, amit kaptak. Még kitartottak ott a Várban meg a Dohánygyárban, de én ezeket nem nevezném soha szövetségesnek. Figyelj, ha ezek nyerik a háborút, akkor minket a legjobb esetben is a Volga meg a Káma vidékére tereltek volna földet művelni, és akkor még finom voltam. 

Szóval ötvenhatra visszatérve. Most mondanak mindenfélét Rákosiról meg ezekről, de meg kell érteni: nem volt más választásunk. Dolgozni kellett, építeni kellett, élni kellett. És akkor ez nem mehetett másképp, csak erővel. Sokaknak persze ez nem tetszett - most se tetszene - de, minden hibája ellenére a Rákosi-korszaknak igenis hatalmas eredményei voltak. Újjáépítés, Népstadion, sportsikerek, hit, rend és fegyelem. És munka. És igen, amikor Sztalin meghalt, akkor lazult fel ez az egész, és akkor gondolta pár reakciós gyerek úgy, hogy most itt az ő ideje. 

Forradalom? Hát tudod, mi volt ez itt is? Néhány részeg suttyó előkaparta a padlásról a disznóölő tőrt, kijött az utcára hőbörögni, a leitatott csőcselék megrohamozta a helyi rendőrőrsöt, hogy adjanak nekik fegyvert, és ez lett volna a forradalom? Az emberek féltek. Nem csak a kommunisták meg az ávósok, hanem a normális családok, dolgozó emberek: munkások, értelmiségiek, orvosok, mindenki. Csak a dolgunkat szerettük volna tenni: tanulni, élni, szeretni. És erre megint lőttek. Sajnos kiengedték a köztörvényeseket, a nyilasokat, nácikat is a börtönökből, és ezek csinálták leginkább a balhét. Igen, persze, volt a harcolók között néhány jó szándékú szerencsétlen gyerek is, de hát ezeket lőtték le általában legelsőként. Tudod, ezeknek semmi se drága. A többi meg menekült Nyugatra, Argentínába, mindenhova. Elég csak megnézni ezeket az ötvenhatos magyarokat világszerte, az összes sérült lelkületű.

Tudod, kiket lincseltek? Ávósokat, verőlegényeket - vagy akár kommunistákat? Dehogyis, azok biztos helyen voltak. A frissen, karhatalmistának besorozott szerencsétlen kiskatonákat, azokat lincselték ezek. Meg különben is, az ávósok között is rengeteg rendes ember volt. Családapák, diplomás mérnökemberek. Azt is láttam, amikor körbekerítettek egy orosz tankot a Keletinél. Kiparancsolták belőle az oroszokat. A ruszki srácok be voltak szarva, maguk alá hugyoztak a félelemtől - alig lehettek több, mint tizennyolc - ott könyörögtek, hogy átállnak, annyira szeretik a magyarokat. Ezek meg tudod, mit csináltak velük? Leszögelték őket. Leszögelték, és átmentek rajtuk a tankkal. Tiszta forradalom? Ennyit róla. Fosztogatások voltak, mindenki vitt, amit csak tudott. Boltosokat lincseltek, becsületes szabókat, kocsmárosokat, mesterembereket - vitték a portékát mindenüvé, szabadrablás volt. Nem csoda, hogy Magyarország igazi agyelszívása ott véglegesedett. Akinek volt még valami kis vagyonkája meg egzisztenciája, az bizony menekült innen, ahova csak tudott. Maradtak a nincstelenek, a prolik, a parasztok. Elég csak felszállni a buszra, meg fogod látni, miről beszélek.

Polgári forradalom, Horthy-restauráció vagy bármi? Lófaszt. Ez egy vérbeli, igazi jó értelemben vett szociáldemokrata felkelés volt. Az emberek nem akartak ide újra kakastollas csendőröket meg leventéket, de királyt meg koronát se. Egyedül függetlenséget szerettek volna - kommunizmust, szocializmust, de oroszok nélkül. Nagy Imre maga is az egyik legnagyobb kommunista volt világéletében. Hát rosszul taktikázott, lássuk be. Bár aki a jugoszlávok jóindulatában és adott szavában bízik, hát igen... mondjuk az örök barátsági szerződés meg a hullarablásunk után nem is csodálom, ez volt a minimum a részükről. Na szóval.

Kádár szerepe pedig ellentmondásos, de azt mondom, ha ő nincs, akkor mi itt ma oroszul beszélnénk. Kádár igazi államférfi, felelős magyar vezető módjára felismerte a helyzet komolyságát, felmérte az erőviszonyokat és a dolgok alakulását, és bizony a legjobb döntést hozta az oroszok behívásával. Nem segített nekünk itt - hálisten - se amerikai, se angol, se német - Magyarországot így az Öreg a lehető legkisebb áldozattal mentette ki a fosztogató junta karmaiból. El se tudod képzelni, mi lett volna itt... polgárháború, elég csak Jugoszláviát megnézni, mire jutottak alig pár évtizeddel később. Persze sírni-ríni tudunk, hogy magunkra hagyott minket a világ, de mégis mit vártunk? Nem mellesleg azért Svájcban, a németeknél, mindenhol egyperces néma vigyázállásban tisztelgett előttünk a Világ november négy után, csak úgy jöttek tonnaszám a segélyszállítmányok a menekülttáborokba. Csak erről méltóztatnak hallgatni a panaszkodó hölgyek-urak.

És ma meg..? Gyalázat, hogy egyes politikai erők ezt a dátumot a saját önnön céljaikra próbálják felhasználni, mintha bármi közük lenne hozzá. Ezek is itt vonulgatnak, erődemonstrációként kiállva cinkosan a regnáló hatalom oldalán, közben észre sem veszik, hogy ezzel a tiszta forradalmi eszmét szembeköpve állnak be önként és dalolva az elnyomó párt zászlója alá... nem különbek ezek, mint akik ötvenháromban ütemesen tapsoltak és skandálták, hogy éljen a párt, meg csaucseszku pecsere, si poporul. És ezt jelenti nekik október huszonhárom, gratulálok...

Rolikám, egyetek még kis mákos tésztát, a Mama jó szívvel csinálta, négykor kelt, hogy megfőzze Nektek. Utánna türüld meg a kicsi szádat. Bizi milyen lesz? Na és a lányok?

65 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sdani 2012.10.23. 08:22:21

Papa Jól beszélt! El is morzsoltam egy könnycseppet szegény megboldogult Kádár elvtársért...

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.10.23. 10:21:32

Modor Tibi=hazaáruló!!! Jön majd Mária is lájkolni? ez már majd tetszik neki. találkozunk az Egyetem-téren!

Zorita 2012.10.23. 10:33:08

A negyedik bekezdést olvasva belém nyilallt: ez csakis a nagymama monológja lehet; és tényleg! :D köszcsi Tibcsi, szép kis közhelycsokor :)

irdesmond 2012.10.23. 10:46:13

Van egy baratom. akkoriban tobb mint 2 evet toltott a volegeny kepzoben . 18 eves volt. most kihalasos alapon valami 56- os akarminek az elnoke. jo gyerek amugy. egy havernak elintezte a kiemelt nyugdijat. valahanyszor eszembe jut a gyula mint ellenforradalmar hat harsany rohoges jon ram . Ugy szaporodnak mint a partizanok. mert persze a tulelok is egyre kevesebbrn vannak
ilye ez. igy mukodnek az emberek. renszerektol fuggetlenul.

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2012.10.23. 11:54:03

Engem meg képzeljétek el, felhívott maga Dörner György, hogy menjek békefelvonulásra! :O
Most mondjátok meg, milyen egy rendes ember már ez, nem is ismerjük egymást, de képes volt kikeresni engemet a telefonkönyvből, hogy elhívjon a felvonulásra! Persze nem véletlen, hogy ő Bruce Willis magyar hangja is, ugye, az is egy milyen rendes ember, már ha csak azt nézzük, ugye, hogy mennyi embert megmentett itt-ott az is, a Naka Tomi toronyban is, meg a repülőtéren, pedig ott aztán esett a hó rendesen! El is mennék erre a békeizére, csak hát most Tibi nagyi visszaemlékezéseit olvasva elbizonytalanodtam...

sírjatok 2012.10.23. 13:09:22

felrúgnám, tehát jó :)

zajos1 2012.10.23. 13:09:43

Aki hazája ellensége, az áruló, a kék ávósok mind azok voltak, a zöld ávóban voltak sorozottak is, de politikailag megbízható rétegből. Egyébként meg van annak diszkrét bája, hogy a volt MSZMp utód pártja (MSZP) mennyire "demokrata" lett, de 2006- ban megmutatta honnan jött, ezek az emberek jó lene, ha köpnének egy nagyot a levegőbe, és aláállnának ezen az ünnepen!

www.youtube.com/watch?v=pUAjMeqHH3A

==T== 2012.10.23. 13:14:34

Egyfelől sok igazság van a cikkben, másfelől a háborúk/forradalmak már csak ilyenek.

Isten tacskója 2012.10.23. 13:15:11

Tibikém, ez az írás elég gyengécskére sikeredett. Egy másodikos hobby-történész gimnazista jobbat produkál, bocsesz...

K3rnel 2012.10.23. 13:26:49

Azt a komcsi mindenit, merész írás, lehet nem jutnál haza, ha felolvasnád ma ezt Budapesten. Nem véletlenül. Egy magyar embernek 1956, rákosi, kádár megítélése nem kétértelmű, nem ellentmondásos, a történelem tény, persze csak akkor az, ha valaki ismeri. Erre az írásra két egyszerű szóval tudnék úgy reagálni, hogy te is megértsd: Dögölj meg!

Pados Feri 2012.10.23. 13:29:59

Jók az ellentmondások, amikor egyszerre minősítik '56-ot a csőcselék lázadásának meg horthysta, sőt nyilas restaurációs kísérletnek és igyekeznek ugyanakkor kisajátítani, mint baloldali, szocialista népfelkelést. Ez tényleg így működik.
Meg persze a Köztársaság téren meglincselt 24 emberért szörnyű nagy kár (nem hiába mutogatta a kádári propaganda évtizedeken keresztül a fejjel lefelé fellógatott embereket), de a Kossuth téri sortűz ki tudja pontosan hány áldozatáról szót sem ejtenek a Jancsi bácsik, az nem is volt.

Kókadt-szegfű 2012.10.23. 13:35:52

a Magyarországon a magyarságot lerabló kommunistákat és a jogutód szocialistákat nem igen nevezhetjük baloldalnak..
Ők a ruszki tankokkal, fegyverekkel nyomultak a magyar nép nyakára…
A legjobban a munkások aztán nagyokat szoptak, akik megdöglöttek Tengizben, Orenburgban, vagy ki lettek baszva a munkásszállásról, a gengszter trükkjeitekkel, meg eladtátok alóluk a munkahelyüket.
Ők minden hájjal megkent trükkös élősködő emberellenesek,
őkcsak ne hivatkozzatok a becsületes dolgozó munkásokra

mesz86 2012.10.23. 13:37:51

Modorosság remek, stílusparódia remek... de nem lehetett volna várni 1-2 napot a poszttal? Kicsit gusztustalan ez így pont ma.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.10.23. 13:39:14

a fentiek ellenére azért szerintem egy kicsit kár, hogy a rendszarváltáskor nem lőttek a Dunába pár bolsevik gecit, például Biszku hullája milyen jól mutatott volna a habokban

mojoking77 2012.10.23. 13:45:00

@K3rnel: Ostoba fasz. Mar, ha csak nem direkt ezert szoltal hozza.
Finom munka Tibi, csak mint szokott.
80% polgarpukkasztas, 18% modorossaggal, melle az a pont megfelelo 2% igazsagtartalommal. A kedvenc kokteljaim egyike. Jo fajta, na. Mar csak azt kell elerni, hogy kikeruljon a cimlapra, lesz itt rogton 600 hozzaszolas, aminek a ketharmada horogve fogja a csaladod fejet karora szuratni. Mi meg megint mosolyoghatunk egy jot..
Ugyhogy, Fuggony.. !

royslade 2012.10.23. 13:57:08

@mesz86: egyetértek, jó ízlésből elégtelen

val 2012.10.23. 13:58:45

"56-ról - előítéletek nélkül, józanul"

Pont te? Neeeeeee! XD

Mohamed 2012.10.23. 14:12:41

"kegyetlenül kiirtották a családját, felperzselték a saját két kezével épített kis kunyhóját, és ezek után mínusz 30-40 fokokban odaterelték valahova Nyugatra harcolni? Tudod, én megértem ezeket, hogy más nem, csakis a bosszú fűthette már őket ott valahol belül"

Na látod Tibikém
az ide pofátlankodó ruszkik szabad rablásai bicikli "rekvirálásai" magyar lányok megerőszakolásai a vidéki családok jószágainak ellopásai vagy rosszabb esetben puszta szórakozásból való lelövései
továbbá a rákosi rendszer besúgó hálózata által földönfutóvá tett egyszerű "Csak a dolgunkat tenni szerető: tanulni, élni akaró" emberek fölöldönfutóvá tétele után
a csak a dolgukat tenni szerető tanulni, élni akaró magyarság is így érzett a tetves mocskos kommunisták és a megszálló szovjetek ellen

Ugyan azt mint a paleo szibériai ruszki kiskatona is a Barbarossa után
Szóval ha már a ruszki kiskatona bosszúja által fű tött bűntetteit,rémtetteit jogosnak tartod ezen beteges logikád alapján
akkor úgy gondolom ,hogy a teljes magyar ifjúság félelméből és dühéből eredő forradalmat és annak kommunisták elleni atrocitásait is teljesen jogosnak tarthatjuk sőt még jogosabbnak is
tekintve hogy pl. sztálingrádnál két egyenrangú reguláris hadsereg állt szemben egymással,
míg itthon magyarországon a kommunisták visszaélve a hatalmi, titkoszolgálati és katonai erőfölényükkel a fegyvertelen napi szinten megalázott magyar néppel izmoztak,
aztán: hoppá jött a meglepi
56 leginkább erről szól, hogy a földre lökött fejberúgott megalázott fegyvertelen emberek egyszer csak megelégelték az egész elnyomást
felálltak és ki csavarták az elnyomó kezéből a puskát
és onnéttól az elnyomó került a fasz rossz végére,
ennyi Tibikém.

binary11 (törölt) 2012.10.23. 14:15:46

Mindig az erősebbik kutya baszik. A történelem során mindig ez volt, aztán van, akinek ez tetszik, van, akinek nem, attól még a fenti mondat érvényes.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.23. 14:16:11

ez nem is modoros, hanem igazmondós.

athumra 2012.10.23. 14:17:23

Érdekes ahogy a múltat megítéljük..
Szt. István az imádott államalapító, kétség nem fér hozzá mekkora Ember volt...
Csak néhány gondolat: Az éhező nomád megfogott egy tyúkot, büntetése akasztás. Az ellenzék vezérét nem csak kivégezteti, de ezt igen bestiálisan, felnégyeléssel, teszi....
Ez hogy jön ide? Úgy, hogy abban a korban ilyenek voltak a társadalmi normák, teljesen elfogadott volt a megbocsájtásról papoló Európában, hogy ennyire kegyetlenül és bestiálisan számoltak le az ellenfelekkel.
Azt gondolom, kell bizonyos történelmi távlat, hogy objektíven megítélhető legyen egy korszak és annak eseményei.
Sajnos ez a távlat még nincs meg '56 eseményeivel kapcsolatban!
Ma mindenki csak a "megtorlásra" akar emlékezni! Arra valamiért már nem, hogy mit is kellett "megtorolni"!
Lehet, hogy Turner Kálmán egy szemét komcsi volt, lehet, hogy párttitkárként betartott néhány embernek...
De, senki sem követhetett el akkora bűnt, hogy védhető legyen a kivégzésének módja: nyakig beásták a pincéjébe, majd szétrugdosták a fejét, végezetül pedig beleszartak a koponyájába - e tett elkövetőit is ünneplitek ma!!!!!!!
Nem találsz olyan '56-ban hatályban lévő BTK-t a világon ami a fenti cselekményt nem halállal rendeli büntetni!
Nagyon örülök, hogy nem vagyok egyedül aki azt gondolja, '56 mai megítéléséből hiányzik az úgynevezett forradalmárok tetteinek feltárása!

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.10.23. 14:22:02

@K3rnel:

Nem kell ide bejönni. Ez ugyanis a modoros blog, te tudatlan kretén.

Ne reagálj én ne írj, legfeljebb a köcsög.infóra. Ja, hogy oda nem lehet...?! Pech.

Mohamed 2012.10.23. 14:32:02

Nah
,ha már a tatárokat akarod sajnáltatni tibikém akkor inkább írj arról hogy a szeretett kommunistáid élén szálin apáddal(így kisbetűvel)miért kölözettél őket napok-hetek alatt a kellemes éghajlatú Krím-ről
mínusz 40-fokos közép szibériába vagy a 40 fokos kazah sivatagba na kispofám az volt ám a szenvedés meg a földön futóvá válás nem a Barbarossa hadművelet,
tudod Tibikém ez kis "kis költözés" olyannyira nagy szenvedés és megpróbáltatás volt a tatár kiskatona családjának, hogy a tatár kiskatonák dezerálva az egységéből inkább beálltak az SS be,
és tudod mi történt
a gonosz rasszista SS nem átallotta befogadni kis ferede szemű barátunkat
míg a szvjet seregben a NKVD vagy a GRU egységek lelőtték a visszavonuló szovet sorkatonát
addig a rasszista SS ben ferdeszemű tatár barátunk még tiszetességes kaját is kapott néha napján.

Na szal ennyit a tatárok világháborús megpróbáltatásairól
,de ahogy látom kommunista elvtársaidhoz hasonlóan te is esti gyors talpalón végezted az iskolát
meg is látszik a tudásodon és az intelligenciádon.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.23. 14:37:31

@Pados Feri:

Pontosan így van.

Maguk a KÁDÁRISTA források szerint a hatalom 234 embert vesztett, ez azok száma, akiket azért öltek meg, mert a hatalom oldalán álltak. A zömüket fegyveres harcban, talán 40-50 fő az, akit meglincseltek.

Ezzel szemben a forradalmi oldal embervesztesége 2400-2500 fő.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.10.23. 14:43:02

@athumra: ez a turneres sztori érdekes, vajon biztosan így volt? Kételkedem, bár kicsit félek, hogy a BTK ezt vajon nem bünteti-e még...

Haloperidol 2012.10.23. 14:47:12

jo kis poszt. kemeny. :)

Hallottam ilyeneket egy ven komcsi oreg munkasor bacsitol, (egyebkent balatoni telekszomszed) aki meg 89 utan is jo par evig tartogatott nehany kezigranatot a pinceben. Just in case... :) Egy-ket palinka utan megeredt a szaja az oregnek, beszelt a regi szep AVO-s idokrol...

Mohamed 2012.10.23. 14:48:37

athumra

"Az éhező nomád megfogott egy tyúkot, büntetése akasztás"
Te, ez Szent László esetén volt és nem akasztás volt hanem kézlevágás
Ahogy lenin apád mondaná:tanulni, tanulni, tanulni.

De milyen érdekes ez az egész ha elismerően beszélünk nemzetünk nagyjairól akkor a hozzád hasonló komcsik rögvest felhozzák hogy micsoda mészárosok voltak,
ok
de akkor hogy lehet az hogy ha valami véreskezű komcsi főfasz jön szóba akor hírtelen a jóságos tetteit méltatjátok(még ha az nagyság rendekkel csekélyebb is volt mint mint nemzetünk nagyjainak jó tettei) és elfelejtitek hogy igazából egy félanalfabéta a polgári életben sikertelen véreskezű pszichopata szabósegéd volt.

Mohamed 2012.10.23. 15:08:06

"meg kell érteni: nem volt más választásunk. Dolgozni kellett, építeni kellett, élni kellett."
Az biztos Tibikém ha beledöglünk is de jót tesznek velünk, hm nem ismerős?
Építeni hja, aztán egy év múlva meg kilós vakolat darabok hullottak a plafonról mert munka verseny volt,ez aztán az építés gratula.
"élni kellett" az ziher, élni a hátadban az ávós meg besúgó gépezettel akár a barátaid és rokonaid közt hmm ez aztán az élet
te Tbi nem is értem hogy akkor miért a kommunista blokk omlott össze.

"minden hibája ellenére a Rákosi-korszaknak igenis hatalmas eredményei voltak. Újjáépítés, Népstadion, sportsikerek, hit, rend és fegyelem"
Ó, ilyat én is tudok, ah meg is van
hiány gazdaság, vagy csak az én nagy szüleim meg szüleim emlékeznek rá hogy a hús luxus cikk volt és olyat csak az ehetett aki egyenlőbb volt az egyenlőbbnél a polcok meg kongtak az ürességtől és akkor az éhbérről amit a jómunkásember kapott még nem is beszéltem
ej Tibikém ez aztán az eredmény
te nem is értem hogy az aranycsapat tagjai a sport sikerek ellenére elmenekültek tán szerinted Pskás is egy hortista-rolyalista-nyilas rasszista trapista volt?

mojoking77 2012.10.23. 15:09:18

@Mohamed: Na, gyerunk baratom, lathatoan nem melegedtel meg elegge bele. Sajnos ugy tunik a sok haverod inkabb tuntet valahol, ahelyett, hogy itt osztana az eszt.Ha ez hetkoznap lett volna postolva, mar reg tul lettunk volna a buvos 500hsz-on.
Mondd csak, mellesleg felfogtad, hogy hova irogatsz, es mit? Nem ciki, ha az ember neha hulyet csinal magabol, de azert ideje eszrevennie magat egy ido utan... ;)

Pipas 2012.10.23. 15:18:30

@Mohamed: "Ahogy lenin apád mondaná:tanulni, tanulni, tanulni."

Közismert urbánus legenda, nem lenin mondta és tulajdonképpen nem is ezt.

Ferdinandus 2012.10.23. 15:28:29

Mint gúnyirat és paródia nagyon ütős az írás, de ennek ellenére (szerintem) az "inverze" mégsem igaz tökéletesen. Tudom, ez most nagyon "hőbörgő panelprolisan", meg "agymosott birkásan" hangzik, de nem biztos, hogy annyival jobban járt volna a világ (különösen a magyarok), ha Hitlerék győztek volna. Ahhoz, hogy valaki jó magyar hazafi legyen és hiteles antikommunista, nem szükséges Hitleréket az egekig magasztalni, mintha a világ csak kommunistákból és nácikból állhatna. Ma október 23-a van, ez magyar ünnep, most igazán nem illik ide a karlengetés meg a Wehrmacht-sisak, még szellemi értelemben sem. Szerintem, aki ezt a napot arra kívánja használni, hogy ilyenkor egy kicsikét közelebb hozza (úgymond "visszavezesse") a magyar hazafias lelkületet a "dicső, hitleri eszmékhez", mint valami tekintélyes ideológiai forráshoz, az csak kevéssel különb, mint a forradalmat mocskoló, arról hazugságokat terjesztő szocreál kisnyugdíjasok.

Gaius Plinius Secundus 2012.10.23. 15:51:12

Az a baj hogy sok öreg pontosan így beszél, és ők is szavazhatnak, sőt ők vannak a többen.

dúlidúliaréten 2012.10.23. 15:59:13

állami terrort, cenzúrát!

"Marikanéni" 2012.10.23. 16:04:26

remélem estig kint marad a főoldalon.:)

mojoking77 2012.10.23. 16:07:51

@"Marikanéni": Kellene szolni az Index szerkesztoinek, hogy legalabb holnap reggelig. Lenne itt tolongas, csak gyoznenk kapkodni a fejunket. Aaa, hiaba, neha az idozites is fontos

2012.10.23. 16:22:32

Nagyon jó, ezt a szöveget bármelyik feketeöves liberálbolsevik megirigyelheti :)

vladimir964 2012.10.23. 16:26:36

Nem tudom, ki írta a blogbejegyzést, de nagyjából fején találta a szöget. Szüleim is átélték az egész cirkuszt, és nagyjából hasonlóan élték meg az egészet.

mojoking77 2012.10.23. 16:34:58

@vladimir964: Ooooo, en ugy hallottam, hogy a Voros Hadsereget atneveztek a Masodik Vilaghaboru utan, es onnanatol kezdve nem szolgaltak benne nok.. A homoszexualitas meg foleg bun volt a Szovjatunio teruleten.
Ezek utan nem ertem, hogy tudta mind a ket szulod ugyanigy megelni... Vagy ancidat jo kollaboranskent mar vitte magaval joapad hazafele?

athumra 2012.10.23. 17:01:13

@Mohamed: Barátom!
Szt. László enyhített elődje szigorán! Az enyhítés volt a kézlevágás...:-)
Sajnálom, hogy ennyit értettél meg soraimból!
lenne még mit tanulnod...
Mellesleg, ha olvasnád Marx Kommunista Kiáltványát, megdöbbennél, mennyire tetszene Neked is egy ott leírt társadalom!!!!!

roli101 2012.10.23. 17:02:31

Érdekes írás. A valóságtartalmát nem egyszerű ellenőrizni.
Engem az a rész gondolkodtatott el, amiben a csőcselék forradalmáról írtál. Érdekes módon sok évvel ezelőtt édesapám szinte pont ugyanígy írta le 56-ot. Ő is a bűnözőkről beszélt, akik a forradalmat elindították, céljuk a szabad rablás volt, több ártatlant öltek meg, mint ÁVÓst, akik személyes bosszúból gyilkoltak az utcán.

"Marikanéni" 2012.10.23. 17:14:36

@mojoking77: Óóó bazz! Már le is vették! Mondjuk nem csodálom, megjelenik egy "ilyen" írás, és egyből le is fejeltek egy indexes riportert.:) Tibi nem érzed felelősnek magad?:)

mojoking77 2012.10.23. 17:19:07

@"Marikanéni": Nem. Szerintem o fejelt, es pont a miatt, hogy rovid ideig tartottak a fooldalon.

Kelta67 2012.10.23. 17:19:37

@roli101: Egyetértek, családban sok időstől, és a környezetemben sok öregtől is ezt hallottam.
A naaaagy forradalmárok ha voltak kb. 5000, és abból sok köztörvényes bűnöző..
Nyilván az egyszerű emberek változást akartak, de ami kialakult, az nem az volt, aminek ma itt ájultan elmesélgetik...
Sok igazság van abban, amit a blog ír, és nem ártana erről is beszélni..mert lehet, hogy az ávh kegyetlenségét, meg a pufajkásokat nem felejtik az emberek, de a csőcselék köztörvényesek vérengzését, és a lincseléseket sem.
Arra pedig nem érv az hogy "így szokott lenni" meg ez "benne van"
lehet, de erről sehol nem hallunk, olvasunk, csak a "hős" szabadságharcosokról.
Ma egyetlen szót sem olvastam sehol hivatalos helyen arról, hogy bezony köztörvényesek, volt nyilasok, bűnözők is ki lettek engedve, és később ők naagy szabadságharcosokként feszengtek.
Holott csak fosztogattak, meg gyilkoltak.
Erről mért nem szól a hír??
Ezeknek a bűnözőknek az áldozatairól, hol a megemlékezés????????

"Marikanéni" 2012.10.23. 17:32:24

@mojoking77: Nem is tudtam, hogy Tibi szélsőjobbos!:) fasz van ezzel a szarral? mennyit kell várni?

666E 2012.10.23. 19:05:07

Részemről hányinger, hogy manapság már évek óta arról szól az 56-, hogy kié legyen a hatalom.
Rosszul vagyok, hogy az összes pártnak van pofája felhasználni 56-os megemlékezést a saját céljaira. Mindegyik csak erről beszélt, 56-ról konkrétan egy szó sem esett.

"a pesti srácok ma lmp-sek lennének"
Anyád.

sájsze júden 2012.10.23. 20:39:19

Mennyi kib.tt komcsi van itt...
Tibi kiengedte a vörös szellemet a palackból, most azt hiszik, hogy lehet itt fasisztázni, csőcselékezni, magyarozni. Nem vágják le, hogy szopatás az egész, és pont ők vannak a farok Rosszabbik oldalán ;)

sájsze júden 2012.10.23. 20:56:53

@athumra:
Szent István nem volt államalapító, mert állam azelőtt is volt már. A klasszikus értelemben vett nomadizálás csak a mesékben és a történelemkönyvekben létezik, a valóságban sosem létezett. 1000ev.hu itt jobban vizsgálhatod a törvényeket.

Turner Kálmánról meg Horn Gyula testvére jutott az eszembe. Elterjedt róla, hogy a forradalmárok élve kibelezték. Utólag kiderült, hogy be volt baszva és elütötte egy orosz(!) teherautó.
56 után tucatjával terjedtek az ilyen rémtörténetek. Ifával kettészakított kiskatonákról, falhoz állított kislányokról, kibelezett ÁVÓsokról...
Pusszancs!

HZ · http://nagyvilag.blog.hu 2012.10.23. 22:06:49

Kiváló írás, sok - főként nyugdíjas - ember gondolkodását tökéletesen leképező bejegyzés.

athumra 2012.10.23. 22:42:57

@sájsze júden: Turner Kálmán
(1914. október 5. Székesfehérvár – 1956. november 4. Budapest)
Építőmunkás, hegesztő. A csepeli Weiss Manfréd gyár kommunista pártszerveztében dolgozott, 1950-től személyzeti felelős, majd a Belügyminisztérium munkatársa. 1952-től ismét hegesztő. 1956-ban részt vett a pesterzsébeti pártház fegyveres védelmében,pár nap múlva a lakásán meggyilkolták.
A felirat szövege: E gyárban dolgozott Turner Kálmán elvtárs kit az ellenforradalmárok 1956. november 4-én galád módon meggyilkoltak. Harcos élete példakép számunkra.
Forrás: szpray.blogspot.hu/2006/10/zskutca-volt-rtam-mr-arrl-naplimban.html

Prophet 2012.10.23. 23:03:48

Nagyapám mesélte, milyen rendes volt a Kádár elvtárs: fodbaloztak egyszer az üdüllője mellett, berúgták az ablakot, és ő visszaadta a labdát! Pedig közéjük is lövethetett volna!

KürtiT (Tromb74) 2012.10.23. 23:05:13

Hát ez egy kicsit túlmutat az átlag nagyi monológján, túlzottan politikus.

Azért jó látni, hogy a kommentek között is fel-fel bukkan pár a posztba illő gondolat :D:D:D

@Modor Tibi: Hát ha büntet is ilyesmit, akkor inkább az ellenkezőjét.

Amúgy valahol érthető, hogy a népesség jelentős részében a fosztogatások, köztörvényes bűncselekmények maradtak meg, mert közvetlenül ezzel szembesültek.
Na most az, hogy ezekből az élményekből vonják le következtetéseiket a forradalomra az nyilván modoros, de én sokkal viccesebbnek tartom azokat az 56-os hősöket, akik tejfelesszájú kamaszok voltak abban az időben, most meg a rádióban polírozzák magukat évente egyszer.
Egyébként ebben a nagyiban - ha levonjuk a politikai irányultságot, azt hogy egyáltalán van neki - azért nagyon szerethető, hogy oroszban, nyilasban, náciban, komcsiban is az embert látja, aki amikor éppen nem tömegmészárol, akkor mérnök meg családfő és hasonlók.

Vrabecz Fatime 2012.10.23. 23:32:44

"
"Aznap még ledőlt a Sztálin-szobor is, és ez volt a forradalom utolsó békés aktusa. Másnapra tényleg kitört a balhé. (...) A Corvin köz hős védői már rég nem felkelők voltak, hanem egyszerű bajkeverők. Azok, akik a forradalom vagy a pálinka gőzétől megszédülve azt hitték, nekik itt feladatuk megállítani az orosz hadsereget. Épeszű ember nem harcolt az utcán, már rég elpucolt Ausztria felé, vagy a pincében lapított, mint '45-ben. Kérdezzetek meg bárkit, aki átélte 1956-ot, megmondja, kik voltak az utcán fegyverrel november elején: a csőcselék. Bűnözők, fosztogatók, volt nyilasok, azok, akiknek egyszerűen a balhé kellett. Azok, akiket most is láthattok egy Fradi meccsen vagy egy hídlezárásnál. S tényleg, mit kerestek gyerekek a Corvin közben, kezükben puskával? Nos, ezek közönséges utcagyerekek voltak, ha úgy tetszik, a kurvák kölykei. Ezt ismét nem a kisujjamból szopom, hanem azoknak a visszaemlékezéseiből, akik ott voltak. Javító-nevelő intézetekből szabadult, iskolát kerülő kölykök voltak ezek mind, akiknek részeg lumpenproletárok nyomták kezébe a puskát, hogy nesze, öcsi, lőjél magadnak te is egy ruszkit. (...) A zavargások kiszélesedtek, elveszett felettük az irányítás, és nem volt megállás. (...)
Kádár soha nem volt rosszindulatú ember, sőt, alapvetően mindig jóindulatú és tisztességes próbált maradni. (Hogy egyesek szemében egy kommunista már alapból nem lehet tisztességes, nem kell külön elmondani, tudom.) Ezt az embert nem saját hatalomvágya, hanem a történelem vihara ültette abba a pozícióba, ahol azután harminc évig ott is maradt. Leültették őt az oroszok, és közölték vele, hogy tegyen rendet egy káosz dúlta országban, ahol fegyveres csoportok szaladgálnak az utcákon, és lángokban állnak a városok. Mit tehetett volna Kádár? (...) Az vesse Kádárra az első követ, aki tudott volna jobb megoldást ebben a helyzetben. (...) Hát, így látom én 1956-ot 2004-ben."

ezt Polgár "Tomcat" Tamás írta...

KürtiT (Tromb74) 2012.10.23. 23:42:52

@Prophet: Na most próbálnál meg egyáltalában fodbalozni a Pintér üdülőjének a közelében. Ugye ugye?

Emlékeim szerint az akkori asszonyok egy része nagyon hasonlóan volt szerelmes Kádárba, mint a mostaniak Orbánba. A szerelmet meg nem nagyon tartja kordában a racionalitás.
A harcsabajuszt viselő szigorú nyugdíjas férfiakat viszont nem nagyon értem. Látens homoszexszualitás? Stockholm szindróma? Feltehetőleg inkább arról van szó, hogy a gyűlölet a másik féllel szemben motiválóbb, mint bármilyen vonzalom.

OFF!
Ez kurva jó: „A bérek kifizetését, a nyugdíjak kifizetését és a segélyek kifizetését nem terhelheti tranzakciós adó. Ez legfeljebb akkor jelentkezhet, ha valaki a pénzt elkölti.”
ON!

pocaklakó minimanó 2012.10.24. 05:16:27

@athumra:

"A felirat szövege: E gyárban dolgozott Turner Kálmán elvtárs..."

Nékije a Turner Tina meg a Turner Lana Ámerikába szakadt rokonnya netán?

Pados Feri 2012.10.24. 12:43:13

@Vrabecz Fatime: Igen, ezt is be lehetett volna tenni a poszt helyett. (Hja, Tomcat nézetei is változtak egyszer-kétszer azóta: „Ott basztuk el 56-ban, hogy az ávósokkal együtt nem kötöttük fel a gyerekeiket is, mert tessék, ma ennek isszuk a levét. Ha újra akasztgatunk, nem szabad még egyszer elkövetni ezt a hibát. Nem szép dolog egy ötéves gyerek felakasztva, de nem kell odanézni” - ez kicsit későbbről)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.10.24. 12:57:48

@Vrabecz Fatime: azért a nickedhez hadd gratuláljak és köszönjük szépen :)

Styxx 2012.10.24. 14:42:26

@Vrabecz Fatime:
Tyűha, ezek után nem csoda, hogy lefejelte az Elődöt.
@Modor Tibi: Fain poszt, csak Wittner Mária lekurvázását hiányolom, aki egy tál babért egy sábeszdeklis, vörösre festett Horthy FASZobrot is leszopott-(intim) betétet hiányolok.

Urban Gorilla · http://urbangorilla.blog.hu/ 2012.10.24. 14:47:16

@athumra:

Az ilyeneket nem ünneplik ma. Lehet, hogy a köztudatban nincs benne, de akik lincselésben vettek részt, vagy olyan cselekményeket hajtottak végre, ami morálisan megkérdőjelezhető, azok nem kapták meg a vádak semmissé nyilvánítását. Rengeteg ilyen van. A 90-es években rengeteg akkori elítélt vagy hozzátartozója kérte a vádak semmisé nyilvánítását, de a Legfelsőbb Bíróság nem tette meg az ügyek felülvizsgálata után. Olyan is volt, aki egyébként intenzíven harcolt mint forradalmár, de benne volt egy Práter utcai lincselésben, és emiatt nem mentették fel. Még a 2000-es évek közepén is zajlottak ilyen eljárások. Az emberek ezeket nem ünneplik, csak nincsenek képben. A szakirodalom sokat foglalkozik 56 valódi mivoltával, csak az embereket nem érdekli az igazság. Még mindíg az a szívós vélemény, hogy aki Kádárék szerint rossz ember volt, az mind jó ember volt, és fordítva. De ez nyilvánvalóan nem igaz.

Kossuthcímermiattvertek89ben 2012.10.24. 15:00:07

"nem volt más választásunk" de lett volna, például főbe lőni magad. Akkor nem írogatnál ilyen hülyeségeket. De még most sem késő.

Prophet 2012.10.24. 16:42:06

@Styxx: Pedig nem is szerette a babot! A Dániel úr is megírta.

HakapesziM 2012.10.27. 08:40:38

Örülök neki, hogy volt szerencsém Pongrátz Gergellyel és Ödön bátyjával. Már nem élnek, de számomra meghatározóak voltak az elbeszéléseik. Kevés szó esik Pongrátz Gergelyről, életében sem volt kegyeltje egyik kormánynak sem. Tisztában vagyok vele, hogy paródia ez a szöveg, de sokan csakugyan így vélekednek. Azt is tudni kell, hogy pl. Gosztonyi Péter történész is rámutat írásaiban, hogy az '56 - os forradalom lincseléseiben, népítéleteiben elhunytak száma kb. harminc főre tehető. Ez elenyésző, különös tekintettel a megelőző Rákosi - rendszer visszaéléseire, a sortüzek áldozataira, az ÁVH kegyetlenségeire. Arra is rámutat pl. A magyar Golgota c. művében, hogy a megtorlások során, nagyon sok esetben közbűntényesként, tolvajként, rablóként ítéltek el felkelőket. A kivégzettek száma sem egyértelmű, háromszázról beszélnek, az említett történész 5 - 600 közé teszi. Elemzéseiből kiserül, ezek 90 % - a munkásfiatal volt, akiket nehéz reakciós, Horthysta, fasiszta nézettekkel vádolni, hiszen páréves gyerekek lehettek a '45 előtti Magyarországon. Éppen ez magyarázza a kádári hatalom dühödt megtorlását, hiszen épp közülük, munkások, ipari tanulók közül kerültek ki a legkeményebb ellenfeleik.

Stevedoki 2012.11.07. 11:09:26

A címben hibás az előítéletek nélkül rész. "a volksbundisták - hát azok meg is érdemelték, amit kaptak. " Mutass bizonyítékot Volksbund bűneire. Arról nem beszélve, ha már az ÁVH-ba kényszerbesorozott kiskatonákról írsz. Szerinted a Volksbundba mind önként és dalolva mentek? (Elképzeltem a Dédnagyanyám, ahogy személyesen irányítja a nem is tudom milyen bűncselekményt oldalán egy pisztolytáskával..) Nem fegyveres szervezett volt, szóval nehezen tudom elképzelni miért is érdemeltek 5 év kényszermunkát nőként, hacsak nem az igazságtalan kollektív bűnőség elve alapján. Ahogy a németjuhász kutyafajta is háborús bűnős volt Angliában pár évig a háború után, kb annyi értelme van ennek a blognak is.

zsigmond54 2018.02.26. 22:14:13

63 eves vagyok.56 ban csak ket éves de a nővérem 16 es Ő is és a szüleim is sokat beszéltek .Beszéltek a felakasztott kis avos katonákról akik mit sem tehettek besorozasukrol . Beszéltek a géppisztollyal hadonaszo atyárol.Aki csak nevében volt szent.Es meg sok mindenről ami fedte a valóságot. Szandekossan nem irtam hogy meséltek rolla mert a mese nem az Ő stílusuk volt.