A nácik is ugyanolyan emberek, mint bárki

2012/08/05. - írta: Modor Tibi

Kedves Embertársaim!

Új bűnbakra talált a közvélemény - napjainkra szabályos boszorkányüldözés indult a nácik ellen. Mainstream lett bárkit, akivel nem értünk egyet, lépten-nyomon bizonyíték nélkül, büntetlenül lenácizni, megszólni. A médiákban, blogokon, facebookos hírfolyamokban szinte már elvárt lett látványosan fasisztázni, tiltással-törléssel, kirekesztéssel, börtönnel (!) fenyegetni bárkit, aki csak egy kicsit is másképp gondolkodik, mint a magukat toleránsnak hirdetők. Eszméinket, elveinket, hőseinket, jelképeinket üldözik-betiltják, ünnepeinket csak titokban, illegalitásban tarthatjuk meg - ki vagyunk téve a mindenkori hatalom állandó vegzálásának; csöndben, leszegett fejjel kell tűrnünk azt a folyamatos hecckampányt, ami már lassan hetven éve zajlik ellenünk.

Pedig mi is emberek vagyunk: halandóak és esendőek. Igen, követtünk és követünk el hibákat, mint bárki más. A nácik között is ugyanúgy van jó ember és rossz ember, mint bárhol máshol. Mi, nácik is éljük mindennapi életünket: nevetünk, sírunk, szeretünk, gyermeket nevelünk, dolgozunk. Kirándulunk, kutyust sétáltatunk, zenét hallgatunk és szerzünk, misére, étterembe vagy kocsmába járunk, tarokkozunk, makaózunk, monopolyzunk, tanulunk, tanítunk, és télen segítünk a gondnok néninek havat lapátolni. 

Kevesen tudják, hogy a nemzetiszocializmus fő jelszavai a munka, az egyenlőség és a méltányosság voltak. Ugye ismerős? Ez egyben Jézus Krisztus tanítása is. Valójában ez egy csodálatosan nemes és tiszta eszme, tulajdonképpen a korai nácik voltak az első valódi keresztények, a szvasztika - horogkereszt, ha úgy tetszik - pedig az emberiséggel egyidős napszimbólum. Hiszünk abban, hogy egy nemes gondolatvilágot nem mocskolhat be örökre néhány jószándékú, ám a tanítást alapjaiban kicsit félreértelmező kisebbség múltbéli hibája. Úgy érezzük, mi is tanultunk ezekből a ballépésekből, és ideje tiszta lappal indulnunk.

Wagner, Franz Liszt, József Attila, Henry Ford, Széchenyi, von Karajan - ma már nem köztudott tény, de bizony ők is a maguk sajátos módján mind-mind nácik voltak. Elítéli őket manapság bárki is? Korántsem. Csakis kiemelkedő életművük, alkotásaik maradtak fönn a mái napig is - és nem elveik határozzák meg megítélésüket. Nagyon helyesen.

Ezért kérünk Titeket, kedves Embertársaink: legyetek Ti is nyíltabbak, elfogadóbbak! Ne bélyegezzetek meg Minket úton-útfélen, ne rekesszetek ki, ne tiltsatok be, ne szidalmazzatok, hiszen mi is éppolyan emberek vagyunk, mint Ti. Gondolkozunk, szeretünk, hibázunk, javítunk. Elutasítás helyett próbáljatok megismerni minket, átérezni gondolatainkat, velünk együtt lélegezni! A világnézetbeli különbségek helyett győzzön az Ember, a Szív, a gondolatok szivárványszerű tarkasága. Hiszünk abban, hogy elefántcsont mellett megélhet az ébenfa - és hogy a liberalizmus mellett a fasizmus is ugyanúgy elfér. Fogadjuk már el végre egymást, és próbáljunk békében együtt - és egymás mellett élni.

Peace,

ifj. Modor Tibor.

2012. augusztus 5.

174 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eulimen_ 2012.08.05. 14:37:03

"Parancsra cselekedtem."
Majd' 70 év távlatából ez marad az egyetlen kifogás, ha úgy tetszik, lelkiismeret-nyugtató kapaszkodó. A közös pont a kassai gettóparancsnokban, és a forradalom leverése után az akkori törvény oldaláról vádló államügyészben.
De az idő majd mindent begyógyít, ahogy a mai keresztény egyházat sem azonosítja senki a keresztes háborúkat levezénylő egyházzal.

Bordapapa 2012.08.05. 14:46:57

Tiszteletteljes elhatárolódásom mellett szeretnék gratulálni, kedves Tibor, sírva röhögtem ezen.

2012.08.05. 15:14:12

Bizony, nem szabad egy eszmét teljes egészében elutasítani, mert a követői félreértelmezték, hibásan alkalmazták annak tanításait.
Nem szép az sem, hogy az egyéneknek mindig csak a hibáit, tévedéseit hangsúlyozzák, megfeledkezve erényeikről. Heydrichről miért mindenkinek csak a "prágai hóhér" jut eszébe, de a kiváló zenész és sportember nem? Göbbels - ezt kell ismerni - korának médiazsenije volt, ehhez képest elhanyagolható botlás pl., hogy megmérgezte gyermekeit - de ezt is valójában az irántuk érzett szeretet és aggódás vezérelte. Göring, a lelkes műgyűjtő ma talán múzeumigazgató, Himmler a szervezőzseni egy multicég vezetője lehetne. Sorolhatnám tovább a példákat, de felesleges, jó lenne, ha mindenki elgondolkodna ezeken.
Viszont rohadt kommunistáknak, a történelem szemétdombjára került ordas eszméknek, barn... akarom mondani vörös mocsoknak sehol a világon nincs már helye!

Fullánkos Algol 2012.08.05. 15:30:08

JA nevét merted a szádra venni?
A komcsizással meg elvtársozással induló magyar internetes trollvilág gondolom nem szúrta ennyire a szemedet.
Úgyhogy te se lehetsz majd meglepődve ha átkozottnak érzed majd magad ezen a kontinensen.

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.08.05. 15:39:07

@Fullánkos Algol: shalom testvérem! perelünk? azért kérdem, mert az átkaink csak egy másik kontinensen működnek. itt a per a mi fegyverünk :)

MACISAJT 2012.08.05. 15:40:22

"Wagner, Franz Liszt, József Attila, Henry Ford, Széchenyi, von Karajan - ma már nem köztudott tény, de bizony ők is a maguk sajátos módján mind-mind nácik voltak. Elítéli őket manapság bárki is? Korántsem. Csakis kiemelkedő életművük, alkotásaik maradtak fönn a mái napig is - és nem elveik határozzák meg megítélésüket. Nagyon helyesen."

Ez utóbbi állítás pont akkora marhaság mint az hogy
a felsoroltak a "a maguk sajátos módján mind-mind nácik voltak"...:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.05. 15:40:40

Nem igaz.Mi felsőrendűbbek vagy felsőbb rendűek vagyunk!
De jó az írás.

speirs 2012.08.05. 15:51:19

Régen - amikor igazán aktuális volt - mondta valaki (nem pontosan így): A németek okosak, tisztességesek és nemzetiszocialisták. Azaz ebből a háromból két tulajdonság mindig jellemzi őket, a harmadik viszont már nem.

Falu bikája 2012.08.05. 15:53:16

És a teljesség kedvéért említsük még meg a Náci bácsit is a szomszédból, aki izraelita.

Kurvaanyádat cenzorkám! 2012.08.05. 15:56:43

Nem olvastam végig, de kedves fasszopó posztoló! Menj te abba a retkes náci kurvaanyádba, ha szabad kérnem!
Különösen annak fényében, hogy József Attilát a magadfajta tetvek közé mered sorolni.
Anyád remélem, forog a sírjában, amiért egy ilyen taknyot szült, amilyen te vagy.

Kurvaanyátokat 2012.08.05. 15:58:55

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: jah, jó az írás! Nagyon jól mutatja, hogy milyen az, mikor egy tetves, szarházi náci vérigsértődik a náci jelzőn, mert annyi gerince sincs, hogy legalább a nézeteit felvállalja.

Fullánkos Algol 2012.08.05. 16:08:54

@Szandeeekahh: csinálsz amit akarsz, hozzám semmi közöd, úgyhogy maradhatsz az egyes számnál

Deneware. 2012.08.05. 16:12:37

Pironkodva vallom be, de ennél a sornál: "Mi, nácik is (...) kutyust sétáltatunk,(...)" jóleső melegség öntötte el e lelkem, rögvest le kell szaladjak az utcára, és az első kóbor nácit a keblemre kell hogy öleljem...

Zsalugater 2012.08.05. 16:16:03

Wagnert még valahogy értem, de József A.? Egyébként klassz, különösen a "mái nap" tetszett

Advanced Flight 2012.08.05. 16:26:55

@Zsalugater: mi nem érthető JA náciságán? Több versében is megszólítja Istent, méghozzá pozitív felhanggal, márpedig a keresztények mind nácik és rasszisták (és pedofilok is), ha nem tudnád :-)

Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány] 2012.08.05. 16:27:18

Minden tisztességes, a világban zajló folyamatokra nagyobb rálátással rendelkező, történelmi távlatokban gondolkodó ember szükségszerűen antiszemita. A racionális, kritikai gondolkodás elválaszthatatlanul összefügg az antiszemitizmussal.
A nyugati civilizáció válságának okai a zs.i.d.ó.k, illetve a zs.i.d.ó liberalizmus és globalizmus. A zs.i.d.ó.k évszázadok óta harcolnak a keresztény, fehér civilizáció ellen, hadviselésünk fegyverei pedig szellemiek, nem testiek, éppen ezért nagyon nehéz védekezni ellenük. Egyetlen módja a védekezésnek az, hogy sok gyereket szülünk, és nem hígítjuk fel a vérünket.

bertrollnok 2012.08.05. 16:29:04

A poszttolónak meg kellene nézni az értelmező szótárt a nacionalista és a patrióta szócikkeknél. Állati nagy tévedésben van.

És bizony nem tud róla.

Olvasson Széchenyit és Józsefet, mielőtt ilyen kijelentéseket tesz nagy nyilvánosság előtt.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.05. 16:35:22

@bertrollnok:

"Olvasson Széchenyit és Józsefet, mielőtt ilyen kijelentéseket tesz nagy nyilvánosság előtt."

Vagy van egy kompakt megoldás is: Széchenyi József műveit olvasni.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2012.08.05. 16:43:27

Azta, megint címlap?

Kedves fröcsögve bömbölők, csőszemeteket kicsit arrébb, az éppen feldolgozott 1 hasábon kívül vetve viszonylag könnyen rájöhettek még ti is, hogy ez egy humorblog, bár az öngyulladáson ez már nem segít.

Zsalugater 2012.08.05. 16:50:51

@Advanced Flight: Ahh bocsánat, ez elkerülte a figyelmemet. Mindazonáltal nem vagyok meggyőzve, gyerekkoromban még illegális őskommunistának tanították nekem, úgyhogy szvsz valami komolyabb fegyvertényt kellene felmutatni nácisága mellett. Mondjuk hogy DIREKT öngyilkos lett még a holokauszt előtt, csak hogy ne kelljen izraelitákat mentenie. Mit szólsz?

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.08.05. 16:57:55

a nácikhoz legjobban szerintem a szélsőliberálisok hasonlítanak, azzal a különbséggel, hogy akiket ismerek szélsőlibsiket azok lusta élősködő, más farkával csalánt verő emberek, míg akiket ismerek nácikat azok szorgalmas, keményen dolgozó emberek (persze ez se menti őket az alól, hogy nácik)

csak gondoltam leírom, persze tudom hogy a szélsőliberálisok szent index.hu-jára nem szabad ilyeneket írni :)

mrgumby1 2012.08.05. 16:59:06

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]: azert eleg nagy tervezesi hiba volt a sok kereszteny feher melle ennyi neger meg kinai szemetet teremteni, nem-e?

aeidennis 2012.08.05. 17:09:54

@MACISAJT: Liszt Ferenc: A zs*ó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja.A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul.

fél_kiló_kenyér 2012.08.05. 17:12:49

Ez most megint egy olyan cikk, hogy vett a szerző egy sablonos komcsimosdató szöveget és a "kommunista" szót kicserélte "nácira"?
Még mindig nem lehet a két eszmét összevetni, a kommunizmus egy hatalmas, több évtizedes kísérlet volt, ami rengeteg jót és még több rosszat eredményezett, végül elbukott, mert kiderült, nem működik. A nácizmus ezzel szemben felépítettek egy 12 évig tartó szánalmas diktatúrát egy elmebeteggel az élen, még épp ki tudtak robbantani aztán mentek a levesbe.

Advanced Flight 2012.08.05. 17:20:16

@Zsalugater: hah, ez nem is jutott eszembe! Bizony, hogy azért lett öngyilkos, mi más oka lehetett volna rá? Xd

Bell a Donna 2012.08.05. 17:21:28

Az emberarcú nácikok + címlap.
Ajvé.

Palestinenser 2012.08.05. 17:24:25

@Kurvaanyádat cenzorkám!: öröm látni, amikor a magadfajta, 10 dioptriás, x-lábú kis pajeszos kretén ideges lesz. Tudod fel kéne már fogni, hogy egy ember értékét nem az határozza meg, hogy szereti e a hitsorsosaidat.

Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány] 2012.08.05. 17:25:33

@mrgumby1:

A színes rasszokat azért teremtette az Isten, hogy mi, europidok, felsőbbrendűségünk teljes tudatában uralkodjunk felettük. Ugyanolyan haszonállatnak szánta őket, mint az igavonó marhákat, terelőkutyákat és a lovakat. Vannak azonban olyan összetett feladatok, munkafolyamatok, amelyek elvégzéshez az állati intelligencia már nem elég, viszont egy szubszaharai néger, aki 70 körüli intelligencia kvócienssel rendelkezik már tökéletesen megfelel.

lenoardo999 2012.08.05. 17:34:23

Vicces írás, de mondjuk Jézus egy szót sem szólt a munkáról, egyenlőségről, méltányosságról. Csakhogy megkíméljem a szerzőt a túlzott művelődéstől összefoglalva a Jézus-történetet ő leginkább a szeretetről beszélt. Majd a következő írásnál már használhatja ezt az új tudást.

2012.08.05. 17:36:37

Látszik, hogy a kommentelők nagy részének fogalma sincs a náci eszmék elterjedéséről és okairól. De azért magas lóról osztják az észt.
Talán nem ártana utána olvasni és gondolkodni.

Jó, ha tudjátok, hogy ha akkor ott lettetek volna, ti is nácik lettetek volna. Sőt, ha most hasonló helyzet alakulna egy kellően karizmatikus vezetővel, akkor a magyarok, csehek, franciák, angolok stb. mind nácikká válnának. Ha Orbán elindulna ilyen irányba, akkor bizony igencsak sokan követnék.

Miért pont a zsid*k lettek a célpontok?
Hitler eredetileg nem a zsid*k ellen akart küzdeni, a német lakosság elhanyagolható része volt zsid*. Ő a bolsevizmus ellen küzdött, azt tartotta Németország és a nyugat legnagyobb ellenségének. Az nagolok, amerikaiak éppúgy tartottak akkoriban a bolsevizmus és a lenini eszmék terjedésétől. Akkoriban a zsid*kra kenték a bolsevizmus elterjedését, azt tartották, hogy ők hozzák magukkal Oroszországból. Ezért kezdték el őket üldözni. Hitler a bolsevizmustól akarta megvédeni Nyugat-Európát. Innen indultak, csak félresiklott a dolog.

Jenyei 2012.08.05. 17:37:09

Rákosi fejszámoló csodagyerek volt, remélem a Magyar Fejszámolók Szövetsége mihamarabb felveszi a nevét.

2012.08.05. 17:59:48

Az izraelieknek valaki elmagyarázta már, hogy ők valójában nácik?

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.08.05. 18:03:28

mindehhez csak ennyit szeretnék hozzáfűzni:

Gyurta Dániel, az antiszemita.

Gyurta, ez a 23 éves ficsúr, akinek szélsőségesen jobboldali, sőt, magyarszerető szülei nem átallottak ősi bibliai nevet (sőt <kereszt>nevet!!!) adni, hosszan tartó súlyosan katolikus összeesküvés eredményeképpen olimpiai aranyérmet szerzett Londonban, a kétszáz méteres mellúszás döntőjében, eléggé el nem ítélhető módon a világrekordot is megjavította.

Meg kell jegyeznünk, hogy Gyurta apja nem volt jó szocreál élmunkás, tudomásunk szerint még a pártba sem lépett be, és egész életében reakciós magyarszeretetre, a hazátlansággal szembeni megvetésre és antiszemitizmusra nevelte fiát!
Gyurta mindkét nagyapja bizonyítottan részt vett az '56-os szovjetellenes forradalomban, számos köztörvényes bűncselekményt követtek el, mint például magyar zászlóból címer kivágása, lövöldözés szovjet tankokra, ávósok félelemben tartása, vöröscsillag összetörése!
Gyurta négy dédapja egytől egyig náci háborús bűnös volt, mivel lakóhelyüktől nem messze vonult el a wehrmacht. Ha alkalmuk nyílik rá azonnal beléptek volna az SS-be is, sőt önként vállaltak volna toronyőri beosztást bármelyik náci munkatáborban. Ezt tanuk egész sora támasztotta alá vallomásával!
Gyurtának, (mint az közismert), nyolc ükapja volt, ők egy különleges egységet alkottak a fehérterror idején, ez volt a Hófehér Nyolcas. Ők akadályozták meg a nagy baloldali világforradalom győzelmét, ami a magyarországi tanácsköztársaságból eszkalálódott volna, ha ez a nyolc szélsőséges fehérterrorista nem lett volna ott. De ott volt!

Világosan látható tehát, hogy családi, sőt genetikai alapja volt annak az antiszemita mondatnak, amiben a legifjabb Gyurta tizenötmillió magyarról mert említést tenni, és olimpiai győzelmét irredentizmusra, jobboldalizmusra, szélsőséges magyarszeretet-propagandára használta fel.

vargánya 2012.08.05. 18:04:22

Kedves Tibor!
A minapi vita ötletet adott? Nem rossz, sok nyulat kiugrasztott a bokorból.Béke Veled!
Aszalt Gomba
(idén nemigen lesz,aszály van)

Palestinenser 2012.08.05. 18:04:44

@Jenyei: Sőt a skinheadek is példaképüknek választhatják.
Azt tudtad, hogy Eőrsi Mátyás SZDSZ-es képviselő ügyvédi irodájában az "Eőrsi és társa"-ban a társa személyesen körmös Bauer miklós volt?

mrgumby1 2012.08.05. 18:07:25

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]: azert az szenzacios amikor valaki annak a vilagnak, amibol mi a primitiv agyunkkal 0,01%-at sem ertjuk es ismerjuk, szoval ennek a vilagnak a teremtojenek a szandekait valaki ilyen jol ismeri! Osszejartok neha, sakkoztok, soroztok? Melyik csapatnak drukkol? Fradista az oreg?

Behajtó70 2012.08.05. 18:16:17

@Fullánkos Algol: Aki komcsizik az neked troll?

igazi hülyegyerek vagy!

Lyozsi 2012.08.05. 18:23:39

A mindennapi holokauszt - nyivákolás azért kiveri már olyan embereknél is a biztosítékot, akik eddig nem is figyeltek erre. Rohadtul unalmas és visszataszító, amikor a világ leggazdagabb, munkaundoros rétege nyavalyog újabb kárpótlásért.

A "náci"-kat meg lehet utálni, de többnyire azok utálják, akiknek büdös a munka, mert ők annak idején mindent a munka értékére alapoztak.

Érdemes ezt elolvasni, még ha a gyűlölt portálon is van. (amit egyébként szintén a fent említett munkaundorosok üzemeltetnek, csak sokaknak nem esik le.)

kuruc.info/r/9/99434/

EZT irígyli a világ. Azóta is.

mrgumby1 2012.08.05. 18:27:29

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]: fu es bazmeg te, minek van par negernek tobb esze, mint 70 iku? Meg ez a sok japan csodatudos meg ilyenek, miert nem inkabb szantanak a jozsi banak? Jozsi ba meg kitalalja helyettuk a tudomanyos dolgokat. Hat nehogyma meg a vegen a lovak kezdenek szoftvert fejleszteni meg ilyenek.

vargánya 2012.08.05. 18:27:34

@Schindler Pistája:"Az izraelieknek valaki elmagyarázta már, hogy ők valójában nácik?" Persze. Van egy Izrael Samir nevű írójuk, többször járt Mo.-on is.Itt adott interjúiban ezt is megfogalmazta. De ugyancsak találkozhatunk ennek kimondásával Amosz Oz izraeli író 80-as években íródott riportkötetében. Csak ott a (zs.dó!) riportalanyok sokkal élesebben fogalmaznak, mint Samir.

2012.08.05. 18:27:50

Ez a parancsra cselekedtem szinte végig kíséri a kulturát, már Sophokles is ezen agyal az Anthigonéban.

Van egy film, a Drezda. Az ápoló csaj minden további nélkül hajlandó dugni az angol katonával, mert azt gondolja, hogy csak katona, vagy kém. De amikor kiderül, hogy "bombardier" vége a liesonnak.

Vannak esetek amire nincs bocsánat. Még 60 év után sem.

Deres · http://textura.blog.hu 2012.08.05. 18:29:55

De szar poszt! Oké,megértem. Ha a címbe beteszed hogy náci, akkor az index kiteszi nyitóoldalra...

Shopping 2012.08.05. 18:30:19

@Kurvaanyádat cenzorkám!: A nickneved már minősít, de azért segítek, a magadfajta iskolázatlanoknak.
A cikk írója ironizált.

Olvass utána ( ha megtanultál) , bár gondolom könyv már rég nem volt a kezedben...

Sajnállak, de ugyanakkor irigyellek is, mert egy olyan egyszerű embernek mint te, sokkal könyebb...

kirsten 2012.08.05. 18:32:00

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]: A hozzászólások problémája pedig te magad vagy. Már sok helyről kiutáltak, de úgy látszik jól meg vagy fizetve.
Az írás pedig egy nagy halom sz@r.

vargánya 2012.08.05. 18:55:39

Az, hogy a zsid. szót nem lehet leírni a mai Mo.-on, világosan jelzi az állapotokat. A "moderátor" (cenzor) az előbbi hozzászólásomban ezt legalábbis nem engedte leírni. Na EZ a nácizmus!

HgGina 2012.08.05. 18:57:01

József szidó volt. És valami kabátlopási ügybe keveredett.
Bazeg azért egy nép nevét kitiltani a kommentekből jellemzően annak a népnek a szokása.

2012.08.05. 18:57:28

A nemzetiszocialista németek annyira önállóan tudtak gondolkodni hogy egy alacsony, idegbeteg, sötét hajú, barna szemű, izraelita származású, Schicklgruber nevű embert a vezérüknek tekintettek aki mindemellett elhitette velük hogy a legnemesebb faj kék szemű, magas és szőke, ja és nem izraelita :)) Az írás egyébként ha ironikus hangvételűnek tekintjük egész jó, csak Wagner és József Attila nevének együtt említése fura kicsit ilyen szemszögből... Javasolnám elolvasni J.A. Thomas Mann üdvözlése című versét, üvölt belőle hogy a náci meghatározás még viccből sem, még ironikusan sem, még sajátos módján sem...

béci79 2012.08.05. 19:01:13

A mai,önmagát felvilágosultnak és szabadnak gondoló,de amúgy szellemileg lezüllesztett,kontroll alatt tartott beteg társadalomban a náczy lett a modern szitokszó,a korábbi ördög/sátán helyett,ezzel lehet kifejezni a vélt gonoszság elleni gyűlöletet.A náczysmussal kapcsolatban is azt gondolom,mint sok más dolognál,itt is valahol középen van a megoldás.A 2.világháború után az angolszász történetírás(a történelmet a győztesek írják...)a cionista lobbi nyomására olyan agymosásba és trténelemferdítésbe kezdett,amiből már aligha tudunk kilábalni.Érdekes hogy a közös ellenség(a démoni nácykok)hogy összehozták a más kérdésekben megegyezni nem hajlandó kapitalistákat és kommunistákat.Ami tény,az átlagembernek kezd büdös lenni a napi holoajvékolás a médiából,a gondolkodó embereknek pedig az a gyanús,hogy a holokauszt tagadás az egyetlen történelmi esemény,mely büntetőjogi felelősséget von maga után.Miért kell egy könyvekből ismert eseményt törvénnyel szankcionálni?Talán mert a dogmái elég gyenge lábakon állnak,így a témát kritikusan kutatók kedvét elveszik a kényes témától.A holobusiness nemcsak anyagi javakat ad,segítségével uralják a közbeszédet és a közgondolkodást,ezáltal a jövőt.A cikk,bár vastagon irónikus volt,talán nem tudatosan,de sok igazságot tartalmaz.Annyit mindenesetre még hozzáfűznék,hogy a gaz náczykok az iszonyatos rémtetteiket kis kivételtől eltekintve nem nyugaton,hanem keleten,a későbbi szovjet érdekszférában követték el,ott voltak a "haláltáborok" is,és a kommunista ganajokat ismerve,bizony erős a gyanú,hogy sok koholt esemény volt ott,legitimizálva/relativizálva a vörösök rémtetteit.Azt hiszem gondolkodni,kételkedni-még- nem bűn,talán még nem vagyunk az 1984 regényben. Végszóként annyi hogy a náczyveszélyen túl vannak komoly,kibeszélésre érdemes és valódi problémák a mai magyar társadalomban,de a náczykártyát egyes megélhetési rettegők pillanatnyi politikai haszonszerzés reményében mindig ki fogják játszani.

Palestinenser 2012.08.05. 19:08:01

@béci79: Brilliáns összefoglalás! Gratula!!!

Fullánkos Algol 2012.08.05. 19:11:20

@Behajtó70: Nem mindenki, csak a magyar politikában a komcsizóknak kb a 99 százaléka, mint pl a hozzád hasonló sötét patkányok.

Zorita 2012.08.05. 19:13:06

ez borzasztó, hogy a censura rákényszeríti az embereket a rossz helyesírásra, nem lesz ennek jó vége...

2012.08.05. 19:13:15

A legnagyobb baj Modoros írásával (ezért vették komolyan), hogy nem modoros, nem jön át a humora. Nem értem az írás szándékát, ha a neonáci modorosságot akarta bemutatni, akkor ez nem sikerült. Összekeverte a nacionalizmust a nácizmussal, a nácikat a fasisztákkal. tényleg sz.r írás

balfa 2012.08.05. 19:13:37

Alapvetően semmi bajom nem volt a nácikkal, még ilyen barátaim is voltak, de a tény, hogy 'kutyust' sétáltatnak, már kiverte nálam a biztosítékot. Volt, amelyik odáig merészkedett, hogy a tacskóját "tacsinak' hívta. Brrrrr, ordas eszmék.

2012.08.05. 19:16:40

Biszku is náci, biztos vagyok benne hogy titokban kutyát sétáltat.

béci79 2012.08.05. 19:18:37

A holokausztról pro-kontra,akit a téma komolyan érdekel,történészek összecsapása:
kuruc.info/r/2/65341

mi nem foglalt még 2012.08.05. 19:33:34

Kipróbáltam tényleg nem lehet leírni azt, hogy pajeszos.
Mi van már ebben az országban mindenki összeszarja magát tőlük?

2012.08.05. 19:33:59

Holokauszttagadás... 1960-ban állítólag Radnótit is látták egy kis Békés megyei faluban irodalom zugkorrepetálást tartani. (Radnóti a maga módján szintén náci volt:))

doubting thomas 2012.08.05. 19:36:30

Magyarország, Te ilyen vagy. Itt élek, tehát így szeretlek.

keptelen kepkeret 2012.08.05. 19:40:44

Jo poszt, engem az lep, h nehanyan nem ertik, h ez egy szatira es komolyan veszik.Ettol talan meg viccesebb;-))

bgp 2012.08.05. 19:48:27

@Advanced Flight: JA kurvára utálta a komcsikat is és a nácikat is.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.08.05. 19:48:55

Naci= na cion, nem ember..

National= család , magyarul nős, ejtése nésön...

Felhívom minden rasszista magyargyűlölő telepes megszálló figyelmét, hogy a magyar is ember, és emberi minőségének megkérdőjelezése, vagyis nácizása 3-5 évig terjedő rasszista indíttatású bűncselekmény a nemzetközi jog szerint...

val 2012.08.05. 19:52:51

A náci valójában nemzetiszocialista. Ugyibugyi?

Ezért fasisztáznak a mai napig liberálbolsevik barátaink, túl ciki lenne nekik nemzetiszocialistázni, a nácit pedig csak a 2 elemit végzett cigányok nem tudják, hogy mit jelent.

A nemzetközi szocializmus áldásait ismerjük (ükunokáink is nyögni fogják), se nemzeti, se liberális változatából nem kérünk többé.

LayerFlop 2012.08.05. 20:06:09

Leszögezném, hogy nem vagyok náci. Egyszerű egyetemista vagyok, komoly történelmi érdeklődéssel.
De belegondoltatok, hogy a post sok mindenben valóban megállja a helyét. Úgy értem a 30'as évek egyszerű német (és náci párt szimpatizáns) állampolgára hiába volt náci, ugyanúgy szeretett, ölelt, kutyát sétáltatott stb, mint egy mai normálisnak mondott ember. Még Hitler is volt az év embere a Time magazin szavazásán 1938-ban mielőtt totálisan elborult volna az agya...

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.08.05. 20:24:11

@Lyozsi: Jamrik Leventének köze nincs a kurucinfóhoz, csak ez utóbbi szennyportál a szerzői jogokra fittyet hányva egyszerűen ellopta az írását, és még a nevét is odaírta a cikk alá, mintha az ő engedélyével jelent volna meg. Nem irigylem ezért.

kicsibuta 2012.08.05. 20:53:32

Tibor, imádlak! :) Amikor úgy érzem, hogy a saját kollégáimnál ostobábbat, korlátoltabbat festeni sem lehet, elolvasom egy címlapos posztod kommentjeit, és rájövök, hogy de igen, van még lejjebb... :D

miaturo 2012.08.05. 21:16:38

Milyen megható is ez, kedves Modor Tibor. De félő, hogy valaki még komolyan veszi. Legalább tegyél a végére egy :P jelet

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.05. 21:23:04

@fél_kiló_kenyér:

Mind a kommunizmus, mind a nácizmus ELEVE egy gonosz, emberellenes eszme, s SEMMI jót nem eredményeztek.

Lyozsi 2012.08.05. 21:50:25

@bikmakk: Nem különösebben az írója, a tartalma lényeges.

lomposfarkas 2012.08.05. 21:53:38

Fasiszta pribékként örömmel olvastam a posztot, igen, nem csak a kis antifa köcsögöké a világ, nem csak az álértelmiségi bajkeverők kártékonykodhatnak a Nap alatt, kárpótlásuk megduplázását követelve :)

És ha dühít a modern, a szerzési vágyat felkorbácsoló média, majd ezt a vágyat kölcsönökkel kielégítő bank, akkor tanulmányozzátok a gyermeki (és a felnőtt) lélek nagy ismerőjét :)
Mark Twain: Élet a Mississippin c. könyvéből, Hitler úr ekkor még a kanyarba se volt:

"Eléggé általános panasz, hogy a farmerek durvák maradtak a hajdani rabszolgákhoz a háború után is; rideg üzleti hangnemben hajlandók csak érintkezni velük, melybe az érzelmek leghalványabb árnyalata sem vegyülhet; nem “szatócskodnak”, mert akkor a négert is ki kellene szolgálniuk, ily módon kímélik a “nigger” zsebeket, nehogy lehetővé tegyék azt a szörnyűséget is, hogy a négerek megtelepedjenek, így kedvükre s javukra tennének; de ehelyett inkább átengedik ezt a kiváltságot valami fukar izraelitának, aki aztán rábeszéli a szegény együgyű négert meg a feleségét, hogy azt is megvegye, amire pedig semmi szüksége sincsen – hitelbe vásárolnak nála, magas áron, hónapszám, a hitelt a kereskedő arra alapozza, hogy a néger úgyis megkapja részesedését a szépen növekvő terményből; s mire vége az idénynek, a néger részesedése mind a zsldóhoz vándorol, s a néger ezenfelül nyakig ül az adósságban, és elveszti a bátorságát, a kedvét, a nyugalma is oda, és mind a ketten rosszul járnak: az ültetvényes is, a néger is; mert a néger felül szépen a gőzösre, és odébbáll, az ültetvényes meg felfogadhat a helyére megint valami idegent, aki nem ismeri őt, fütyül rá, s aki egy éven át a zsldót táplálja megint, aztán szedi a sátorfáját, és követi elődjét a gőzhajón."

"Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!"
Ezen hanyattbaszom magam! A "zsldó" tiltott kifejezés a blog.hu-n. Hol blogol egy közel-kelettel foglalkozó fickó? :))

Belagezapista (törölt) 2012.08.05. 21:57:48

@Gondolkodni Próbáló Birca:
Azzal egyetértek, hogy mindkettőnek rossz volt az eredménye, azonban még olyan elemzést még nem olvastam, amely csúsztatások nélkül, minden kétséget kizáróan bebizonyította volna Marx eredeti eszméjéről, hogy emberellenes lett volna, vagy legalább azt, hogy bárki is tisztán az ő receptjét alkalmazta volna nagyban. Az én olvasatomban pl. a kínai komcsik a császárok utódai, csak egy újabb dinasztia, mert a módszereik nagyrészt az elődökre hajaznak, valamint az oroszországi kormányzási módszerek sem sokat változtak a cároktól kezdve a komcsikon át Putyinig.

Palestinenser 2012.08.05. 21:58:23

@lomposfarkas: olvasd el az "Ivanhoe"-t Walter Scott-tól és megláthatod, hogy ö egy skót náci volt.
Gyorsan indexre a regényeit, míg nem késő!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.05. 22:00:20

@Belagezapista:

Lenin gyakorlatilag a marxi receptet alkalmazta. Az eredmény ismert.

Sokan bioznyították egyébként a marxi alapeszme egyetlen lehetséges következményet: azt ami lett.

radikalisviccek 2012.08.05. 22:01:37

azta micsoda ajvékolás pattant ki egyeseknél :D :D

speirs 2012.08.05. 22:08:06

Olyan mulatságos egy idő után, hogy szinte minden blogon megjelenik ugyanaz a pár szerencsétlen és kezdik fröcsögtetni ugyanazt a hibbant szarságukat. Gondolom se munka, se család, se barátok, úgyhogy a gép előtt tudnak napszámban gyűlölködni. Haszontalan, nyomorult söpredék.

qrisz 2012.08.05. 22:22:56

Nagyon jó poszt, a csőlátó liberáltoleráns idiótákon akik hörögve fröcsögik a magyar embereket,meg a posztírót, jót röhögtem (meg a cikken is). Valódi énjük a hozzászólásaikból kiderül - a toleranciájuk különösen.

Palestinenser 2012.08.05. 22:34:06

@qrisz: A tolerancia azt jelenti magyarul, hogy el kell fogadni a nemi aberrációkat, a drogfüggőséget, a köztörvényes bűnözést (különösen, ha kellően lebarnult az elkövető), de nem szabad tolerálni bizonyos pártok (leginkább a Jobbik, már petíciót is indítottak a megszüntetésére) létezését sem.
Nem szabad tolerálni, ha a rendőr megkerget egy körözött cig.nybűnözőt, de a liberális párt elnöke nyugodtan viccelődhet fideszes képviselőtársán, akit összevertek a rendőrök.
Szóval valami ilyesmi lehet a tolerancia.

Francekellregisztralni 2012.08.05. 22:37:32

@Crescence: "Összekeverte a nacionalizmust a nácizmussal, a nácikat a fasisztákkal."

Ahaaa, te is naci vagy en latom;)
Csak azok ismerik a kulonbseget ezen fogalmak kozott...na jo, talan a tortenelem tanarok is...ja bocs azok is nacik:D

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2012.08.05. 22:48:34

@eulimen_:
@Bordapapa:
@Fullánkos Algol:
@stb.:

a judeobolsevizmus

unokái szokták ilyen apologéta módon emlegetni

a metszettfaszú nagypapáik körömtépkedését

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.08.05. 23:15:11

@Fullánkos Algol: gondoltam összetartunk. mi zsidaják. azért is szóltam, hogy nekünk csak otthon, Ázsiában működnek az átkaink, Európában nem. de látom, félreértettem valamit. elfogadom a bocsánatkérésed az üldöztetésünkért, ha utalsz nekem minden hsz.-ed után egy egomi látképet a számlámra. Shalom

nookedli 2012.08.05. 23:16:39

A legnagyobb nácik pont azok, akik nácit kiáltanak. Az kiabál, akinek ég a háza. Tehát ha kicsit utánanézünk, láthatjuk, hogy a fitymátlanok akarnak megsemmisíteni népeket, a cigányok utálják a nem cigányokat, a négerekről ne is beszéljünk. Magyarországgal pedig nincsen baj. Azok teszik olyanná amilyen, akik itt élnek. A legnagyobb hatalommal a bipsik vannak itt, utánuk pedig a romákat szolgáljuk ki a legjobban. Ingyen lakás, ingyen élés stb... Ezek azt gondolják, nekik ez alanyi jogon jár. Most tényeket írtam le, gondolom ezért engem is lenáciznak majd :D Ha jól látom, mindenki náci, aki szereti a hazáját. Manapság már szégyen kijelenteni, hogy magyar vagyok! Zászlót kitenni az ablakba. Miért is? Mert valakik ezt akarják. Kiirtani belőlünk a hazaszeretet. Nem a magyarok teszik rosszá az országot, hanem az itt élősködők. Nekik ez nem hazájuk, ők nem építeni akarnak itt, hanem nyerészkedni mások kárára.

Gogol 2012.08.05. 23:28:16

Képtelen vagyok rájönni, hogy mi az a szó, ami miatt nem engedte elküldeni a kommentemet.

moszkvicssluszkulcs 2012.08.05. 23:28:45

Végigolvastam, köszönöm, sokat tanultam:))

2012.08.05. 23:32:10

@fél_kiló_kenyér:

A kommunisták ugyanolyan szánalmas diktatúrát építettek ki, csak ők tovább húzták. És nem azért, mert addig nem derült ki, hogy alapjaiban nem működik az egész ideológia, hanem azért, mert a 80-as években már nem tudták a hatalmukat fenntartani.

Csak egy példa: ha tényleg csak egy jóhiszemű kísérlet lett volna, akkor már az 1930-as évekbeli éhínségeknél, kb. 7 millió éhen halt embernél is rájöhettek volna, hogy a szisztéma nem működik, nem kéne erőltetni.

Gáborom 2012.08.05. 23:42:42

Ez a poszt jól mutatja, hogy a posztoló is abban a hiányosságban szenved, mint generációja ,többnyire.
A jóízlés hiányára gondolok, melynek talán egyik oka az az értékválság, ami korunkat áthatja.
Ugyanis sok mindenen lehet ironizálni, de jóízlésű ember ezen a témán és a felsorolt emberekkel nem ironizál.

Mint ahogy a téma kapcsán egy lapon emlegetni Wagnert, Karajant és József Attilát sem szerencsés.

Ugyanakkor igaz a poszt "üzenete", hogy manapság mindenkit lenáciznak , akik másként gondolkodnak adott témáról, vagy esetleg csak a teljes kép bemutatását hiányolják - például a holokauszt története, okai és a különböző "fejlett,demokratikus" országok ez irányban tett és nem tett politikai cselekedetei kapcsán.

Erről évek óta beszélnek jobbról, érdekes látni ezt most itt is.
Kár, hogy így, ebben a formában....

Gogol 2012.08.05. 23:45:21

Ez a blog pont olyan ostoba, mint a szabályai. Jelöljétek már ki a szót, ami miatt nem engedtek ki egy kommentet! idiótak! és miért kell fél órát várnom két kommentelés között? Mekkora debil szar ez, fúj

tundrazuzmo (törölt) 2012.08.06. 00:11:04

Ezt a cikket is parancsra írtam.
A kínzásokat parancsra követtem el.
A parancsokat is parancsra adtam.
Egyébként pedig világéletemben a lelkiismeretem vezérelt, nekem nem parancsolt senki!

mivammáhe 2012.08.06. 00:11:41

Népmese mai formában:

Élt egyszer egy szegény ember, keveset fizető munkája, és sok adóssága volt emiatt.
Történt egyszer, hogy pénzre lett vna szüksége, de a bank nem adott neki, gazdag rokona, ismerőse pedig egy sem volt.
Megbeszélte az asszonnyal, hogy elmegy hát z.sidóhoz, hogy kölcsön kérjen tőle.
- Te becsületes z.sidó ember adsz-e nekem kölcsön, száz ezer jó magyar forintot? Ígérem, még ebben az évben megfizetem, de most tüzelőt kellene vennem, hogy ne fázzunk a gyerekekkel télen.
- Természetesen adok, hiszen ismerlek, hogy dolgos vagy, a munkát nem szégyenled. De előre figyelmeztelek nem lesz olcsó. Száz százalék kamatot kérek, hiszen válság van a világban, és nekem nagy kockázatot kell vállalnom, hogy neked kölcsön adok. Jó lesz így?
A szegény ember, mivel más lehetősége nem volt, a gyerekek meg fáztak, és betegek voltak rá állt az alkura.
A z.sidó elővette a pénzt, megmutatta az embernek, de elgondolkodott, és azt mondta:
-Te szegény ember! Mivel én most nagy kockázatot vállalok azzal, hogy neked adom ezt a pénzt, kérnék valami biztosítékot, ha esetleg nem tudnál fizetni! Van neked egy öreg autód, megér annyit amennyit adok neked, írasd hát a nevemre- hiszen én adok neked kölcsön, hadd ne én álljam a költségeket, hozd el nekem, és akkor odaadom a pénzt.
Mit volt mit tenni a szegény ember a z.sidóra íratta az autóját, és elvitte neki a kulcsokkal, papírokkal egyetemben.
A z.sidó kiment az udvarra, megnézte a papírokat, megnézte az autót, bólintott, és azt mondta:
- Eddig rendben is volnánk, de gondolkoztam, és hát tudod, mivel téged rosszul fizetnek, bár sokat, és lelkiismeretesen dolgozol, mi lenne, ha a kamatot most azonnal kifizetnéd, így már csak a kölcsönadott pénzzel tartoznál?
A szegény ember, aki bár dolgos, és becsületes volt, a pénzügyekhez nem értett- hogyan is értett volna, hiszen soha nem volt annyija, hogy pénzügyekkel foglalkozott volna- ő inkább dolgozott fillérekért- elfogadta a szerződést, hiszen más lehetősége nem adódott.
Elindult hát hazafelé, miközben azért elgondolkodott:
- Eljöttem a z.sidóhoz kölcsönért. Értem!
- Kamatot kért a pénzért! Értem!
- Adtam neki biztosítékot! Ezt is értem!
- De most megyek haza, se pénzem se autóm, és még tartozom is neki! - Na ezt nem értem!!

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.08.06. 00:24:56

vajon, ha leírom azt, hogy pocaklakó, Tibiék tiltottszó-gyűjteménye beengedi-e a kommentemet?

2012.08.06. 00:28:55

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]:
Bizony mondom neked, a sotetseg uralkodik tebenned.
Az Isten, amiben hiszel, a z.idok istene. Jezus, akit tisztelsz, a zs.dok istenenek fia.
Jezus David kiraly orokose. Amikor davidcsillagot latsz, mindig vess keresztet.
Ja, es Dolfi nem lelkesedett a keresztenysegert.

tundrazuzmo (törölt) 2012.08.06. 00:35:50

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]: "Egyetlen módja a védekezésnek az, hogy sok gyereket szülünk, és nem hígítjuk fel a vérünket."

Neked már lőttek, alkohollal felhígítottad a véredet. Egyébként pedig a védekezés módja az, amikor nem szülsz gyereket, hogy ne terjedjen az U.F.O fajod, amely genetikailag nem ember, merthogy emberség nincs benne, az biztos.

hehe64 (törölt) 2012.08.06. 00:56:39

Fene a humorába. :-)
Azt azért talán sejtette, hogy a kommentelők több mint a fele nem fogja érteni. :-)
Gratula az íráshoz.

tundrazuzmo (törölt) 2012.08.06. 01:01:39

@mivammáhe: A kitalált népmese helyett inkább mondok egy másikat, amely megtörtént esetet dolgoz fel:

Egyszer volt egy derék magyar ember a 80-as évekbe, aki uszkve 3-5 évig csorgatta a nyálát a dollárbolt előtt, mert Milka csokira fájt a foga, de ez nem adatott meg neki. El is határozta, hogy ha neki egyszer sok pénze lesz, akkor felül a repülőre… és vesz annyi Milka csokit, hogy az a fülén jön majd ki. Emberünkön megkönyörültek az égiek, és egy 1989-es típusú, „rendszerváltás” fedőnevű akcióval elintézték, hogy gomba módra Tesco áruházak teremjenek a nagy magyar ugaron, és emberünk 10-12 féle ízesítésben juthatott hozzá kedvenc Milka csokijához. De ez nem volt elég.

Emberünk ugyanis buta volt, mert néhány alapdolgot soha nem sikerült megtanulnia. Hiába mondta neki anyuka, hogy a makkmarcis takarékbélyeget addig kell gyűjtögetnie, amíg össze nem gyűlik a kempingbicajra való, emberünknek nem esett le a mikroökonómia alapszabálya: addig nyújtózkodjál, amíg a takaród ér. Ezért tovább vágyakozott, immáron a Milka csokival a fogai között, vérszemet kapva, újabb elérhetetlen célt tűzött ki maga elé, megvenni az álomkocsit, a mi autónkat, amely akár holnap hazavihető, és nem kell rá évekig várni a Merkúrnál, hanem AZONNAL megszerezhető. Az égiek ismét kegyesek voltak, emberünkre mosolygott a szerencse, és Manci néni, a régi vágású ügyintéző a takarékszövetkezetből megtakarítási lehetőséget ajánlott. Ha emberünk megelégszik egy kisebb, használt autóval, és két évig gyűjtöget, akkor utána olyan autót vehet, amilyet akar. De emberünk elutasította az égi segítséget, és inkább a mohóságot választotta. Pedig Obiwan is megmondta, hogy az erő sötét oldalát nem éri meg választani, mert hiába kecsegtet gyors sikerrel és hatalommal, a vége pusztulás. De emberünk nem hallgatott Manci nénire, nem hallgatott Obiwanra, hallgatott viszont L.úzer Lacira, sok éve nem látott volt évfolyamtársra, aki több multilevel rendszer sikertelenségének megízlelése után éppen hitelügyintézőnek hazudta magát. L.úzer Laci megmutatta emberünknek az erő sötét oldalát, a devizahitelt, amely AZONNAL teljesítette emberünk vágyát, és másnap már a mi autónk az ő autója lett. Kicsi csotrogány, sok millába került, drága, de legalább új, és van rajta 8 függönylégzsák, ha netán a Tesco parkolójában 40-nel elborulna a személygépjármű.

Az első néhány hét boldogan telt, de azután a törlesztő részlet keserű íze kijózanította emberünket. Mi került ebben a hulladék kocsiban 3 millióba? Miért fizetek hatvan törlesztőt még vagy 126 hónapig? L.úzer Lali, becsaptál! De ezt már Lali nem hallotta, ugyanis Rempshireborrowban mosogatott 6 fontos órabérért, és azt hitte, hogy rászakadt a főnyeremény, azokra az emberekre pedig dehogyis gondolt, akikre gagyi dumával rátukmálta a devizahitelt. Hol van az már… a banki meló után még kipróbált egy edénykészletet és egy kuponmeggazdagodást, utána menekült ki saját elrontott élete elől angolhonba.

Mondom, emberünk buta volt, ezért ahelyett, hogy átgondolta volna a helyzetet, és beazonosította volna, hogy ki, mikor és mit döntött, ki segített ebben, és ki tanácsolt mást, és rájött volna, hogy ezt ő és L.úzer Laci ketten követték el, akármit is mondott Obiwan, vagy a Manci néni, mondom, ahelyett, hogy átgondolta volna, elkezdett bűnbakot keresni. Mert azt mindig könnyebb. Utolsó pénzéből vett egy nagymagyarország matricát a mi autónkra (már nem az övé, mert elsején viszi a bank), és elkezdte hibáztatni a ZS.IDÓT. Mert mindenről ők tehetnek.

A laikus szemlélő pedig csak ámul és bámul, hiszen:
- A rossz döntést az emberünk hozta. Értem!
- Ezzel nem akar szembenézni. Értem!
- Másokat pedig mindig könnyebb okolni saját butaságunkért. Ezt is értem!
- De hogy jönnek ide a zs.idók? Na ezt nem értem!

Fullánkos Algol 2012.08.06. 02:26:21

@a nyugalom megzavarására alkalmas: hát, mellényúltál, az egybites agyadtól nem meglepő módon.
a fajtádat amúgy is csak eltaposni érdemes elaprózás nélkül

nyDemilo 2012.08.06. 02:30:13

@tundrazuzmo: A horvát-magyar, meg a horvát-dán meccsek után most már szerzek én is egy olyan matricát. Még az ország kézilabdáját is elcsatolták. Fociról nem is beszélve.

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: Egy aranyérem nemcsak a most élő magyaroknak aranyérem. Hanem a jövőben élő több száz millió vagy akár milliárd (hú, ha erre gondolok, mindig dobban egy nagyot a szívem) magyarnak is.

Merjünk már legalább álmodni a szebb jövőről, könyörgöm!

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.08.06. 02:32:45

@tundrazuzmo: "- De hogy jönnek ide a zs.idók? Na ezt nem értem!"

Nem tudom, baszod. Szerintem repülővel. De kurva sokan vannak, ahhoz képest, hogy mindet kiirtották!

:)

Fullánkos Algol 2012.08.06. 02:57:23

@Szandeeekahh: nyugodtan visszatakarodhatsz Ázsiába, aztán onnan majd képzelhetsz zsidajnak is meg magyarnak is.
itt csak a legmélyebb megvetésre számíthatsz, nemhogy bocsánatkérésre

pocaklakó minimanó 2012.08.06. 04:01:51

@bikmakk:

"vajon, ha leírom azt, hogy pocaklakó, Tibiék tiltottszó-gyűjteménye beengedi-e a kommentemet?"

Persze.

tobias2 2012.08.06. 06:26:46

@Lyozsi: "Hitler hatalomra jutása után a világ legirigyeltebb kétkezi munkásai a németek lettek. Fizetésük töredékéért olyan egzotikus utakra fizethettek be, mint Olaszország, Málta, Görögország, Argentína vagy éppen az Egyesült Államok."

Sőt, ingyen utazhattak olyan egzotikus helyekre, mint Sztálingrád, a Don-kanyari kalandtúrán pedig még a magyaroknak is szorítottak helyet. A túra résztvevőinek az egészségügyi ellátás is ingyen járt.

Mr Neanderthal 2012.08.06. 06:31:21

a hulyeseg minden melysege megszolal par kommentben...:)

töreki 2012.08.06. 06:33:59

Te és a fajtád soha nem értek fel ahhoz, hogy "nácik" legyetek! Meg maradtok söpredéknek!

Wilson11 2012.08.06. 06:57:09

ez biztos nagyon elmés akart lenni, de még polgárpukkasztásnak is szánalmas

Agerinctelenkurvaanyátokat 2012.08.06. 07:19:21

@Gáborom: pontosítanék! Aki ebbe a környezetbe belekeveri akár Wagnert, akár József Attilát (Karajanról nem tudok nyilatkozni, őt csak zenészként ismerem), az iszonyatosan buta.
Akár provokációs, akár egyéb céllal teszi mindezt.
Az is sokat elmond a szerzőről, hogy egyáltalán érintve érzi magát, amiért az agresszív, rasszista, magyarkodó söpredéket sokan náci jelzővel illetik.
Finoman fogalmazva is az a vélemény alakult ki bennem a poszt írójáról, hogy ugyanolyan gerinctelen, szarházi náci lehet, mint az összes "lenácizott" tetű.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.06. 07:25:16

@tobias2:

Á, már akkor is ment a szarkavarás: kétszer lett eladva a turnus, a Szibériából érkezett turistáknak is. Lett is belőle hatalmas csetepaté.

Martian (törölt) 2012.08.06. 07:45:44

@Könnyen elkaptuk, uram!: Jézus véleménye a zsdók istenéről: Jn 8.44 A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.

Schwarzlose MG M.07/12 2012.08.06. 07:48:10

@tundrazuzmo: "De hogy jönnek ide a zs.idók? Na ezt nem értem! "

Úgy, ahogy a drogkereskedőt is lecsukják, pedig nem tartott pisztolyt senki fejéhez, hogy vegyen drogot.
Nyilván a tudatos, addiktológiai ismeretekkel rendelkező pógár nem próbálja ki a heroint, mert tudja, hogy mi lesz a vége. Aki megteszi, az meg úgy járt, buta proli. Miért lenne felelős ezért a díler? Ő csak egy lehetőséget kínál, aki okosan tudja használni a szereit, még jó élményekkel is gazdagodhat.
Durva volt a hasonlat? Bocs... :)

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.06. 08:09:18

@Martian:

Csak a 47. verset nem idézted:

A ki az Istentõl van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentõl valók.

Papírsárkány 2012.08.06. 08:21:56

@lenoardo999: Úgy úgy, a szeretetről, mint pl. itt:
"Lk 19.27
Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyen, vezessétek ide, és öljétek meg a szemem láttára."

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.06. 08:25:51

@Schwarzlose MG M.07/12:

"a drogkereskedőt is lecsukják"

Akkor ha nem rendelkezik kormányzati engedéllyel és nem fizet adót. Ha igen, akkor gyógyszergyártónak, orvosnak és gyógyszerésznek hívják.

nookedli 2012.08.06. 08:34:49

@Martian: Mert a z.sidók a mai napig hamis Istent(Jahve) imádnak. Azt nem értem, miért nem áldoznak neki állatokat, ahogy kérte :) Jézus pont ezek ellen szólt, ő nem a z.sidó Jahve fia, hanem az igaz Istené, aki szeretetet hozott a földre és nem ezt az utálkozó, irigykedő, másokat kihasználó, elnyomó z.sidó felfogást. Mivel a biblia kialakításában is részt vettek rabbik, ezért kötik Jahvehez Istent.
Amúgy meg ezen is érdemes elgondolkodni:
www.monreal.hu/mozi/nagyvilag/karacsony/

mivammáhe 2012.08.06. 08:43:40

@tundrazuzmo: igen ebben is van igazságtartalom, nem is kevés..
Mondom a te mesédben _is_

2012.08.06. 08:57:24

@nookedli: Azert ez eleg skizofren. Ket Isten van, egy, aki szerzodest kot Izrael fiaival, egy, aki csak kesobb jelentkezik, amikoris Jezust kuldi a Foldre.

Papírsárkány 2012.08.06. 09:00:58

@nookedli: khm khm

Máté 5.17.
Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik.

lárvalányhaj 2012.08.06. 09:15:03

Kurtz is the cancer that is killing Modorosblog.

tobias2 2012.08.06. 09:33:47

@neoteny: A nürnbergi cégbíróságon meg is kapták a magukét a nácik! Most a tanulásban hátrányos helyzetű utódaik nosztalgiázgatnak. Különösen kimelkedők a számtanképtelenségben: nem bírják levonni a tanulságokat.

Steve 2012.08.06. 10:09:47

@Stefánia kisasszony [teuto-nordikus parasztlány]: Ezt meg ki mondta Neked. Talán Isten személyesen?

balfa 2012.08.06. 10:28:13

beszarok, hogy mi van már itt. 30-as iq alatt ingyen adják a netet?

Palestinenser 2012.08.06. 10:28:28

@tobias2: Dehogyisnem! 100 000 000>60 000 000.

Boban 2012.08.06. 10:43:39

Ejj de kár ezért a blogért! ...ez unalmasabb lett, mint egy '90-es évek közepén novemberben felázott talajon 500 néző előtt lejátszott gólnélküli Csepel-Vasas...Juhár, Mónos, GricÁjuk, mindezt Vitár Robival megfejelve!

Jolka40 2012.08.06. 10:55:18

Ahány kultúra, annyi Isten. Minden népnek szüksége volt arra az illúzióra, hogy van egy "legfelsőbb bíró", aki igazságot tesz, még a halál után is. Hát abba is elég nehéz beletörődni, hogy csak egyetlen életünk van. Pedig ha beletörődnénk, talán okosabban, hasznosabban élnénk.

Poquelin 2012.08.06. 10:56:57

Eddig ez a legócskább írásod. Iszol te rendesen?

Kockagolyó - a legjobb csúszógömb (törölt) 2012.08.06. 11:06:45

Kedvenc történészem mondogatta gyakran a Sorbonne-on, hogy Auschwitz/Birkenau-ban valószínűleg keltetőgépek lehettek, mert ahhoz képest, hogy hatmillió zsldót kiirtottak mégis többen vannak, mint a háború előtt, pedig náluk nem divat kettőnél több gyerek, tehát nem szaporodnak maguktól.

:D

ketroot 2012.08.06. 11:08:31

@speirs:

Na igen. Elég siralmas, ráadásul ezek a leghangosabbak miközben osztják az észt.

j.gabi 2012.08.06. 11:11:45

@nookedli: Erről van szó. Magyar égre magyar csillagot! Magyar anyába magyar gyereket! Magyar mennybe magyar istenet!

Kullancs1983 2012.08.06. 11:34:29

Lehet hogy a cikk nem az igazi, de a kommentelők modorosabbak mint a modorosok..:D

@Con Storm: Könyv van?

Boban 2012.08.06. 11:35:59

@j.gabi: Magyar nőbe, magyar faszt!...a többi csak mellébeszélés

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.08.06. 12:09:20

Maximálisan az "Otthon szülést" támogatom! Mindenki szüljön otthon:

A cigányok Indiában, a zsldók izraelben.

:)

orvlat 2012.08.06. 12:14:57

@neoteny: oszt' ha tüdőgyulladásod van nehogy antibiotikumot szedj! Kúráld pipamocsokkal.

Eclect 2012.08.06. 13:36:34

A Szalai Annamária az Indexen keresztül mosdatja a náci bajtársait, hogy ne legyen annyira feltűnő?! Egyszerűen hányok ettől a fasiszta Modorosblógtól! Nácik haza!

Palestinenser 2012.08.06. 14:44:33

@Eclect: Kis ideges barátom, bele ne fulladj a hányásodba! Csinálhatod skót módra is, összeszorítod a fogd, hogy a sűrűje benn maradjon.

Eclect 2012.08.06. 15:30:50

@Palestinenser: Inkább nyomunk egy kis intravénás marihuánát Efrájimmal, a meleg bőrmaszkos szeretőmmel és a fűtől bedurvulva elmegyünk megzavarni egy Jobbik-rendezvényt. :)

a_fater 2012.08.06. 15:40:17

Remek írás, kár, hogy nem a Magyar Nemzet, a Népszava és a Népszabadság hasábjain jelenik meg :-)

Papírsárkány 2012.08.06. 16:37:09

@Gondolkodni Próbáló Birca: Sejtem, hogy a te fejedben ennek a szónak ("hit") különleges jelentősége van, de ezzel nincs mindenki így.

Szandeeekahh · http://twod.blog.hu/ 2012.08.06. 18:03:43

@Fullánkos Algol: ugyan, Csanád! azt hittem, ezt már kitárgyaltuk. üdv.: Slomó

Fullánkos Algol 2012.08.06. 18:42:44

@Szandeeekahh: szellemeskedjél csak puhatestűkém, nekem rád nincs több időm

vargánya 2012.08.06. 19:51:22

@tundrazuzmo: "De hogy jönnek ide a zs.idók? Na ezt nem értem!" Hát igen. A bonyolultabb összefüggések feltárása, megértése valóban gondot okoz, ... egyeseknek.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.08.06. 20:17:27

@orvlat:

Miért tenném ha vásárolhatok antibiotikumot?

johnny rottenbiller 2012.08.06. 20:31:54

@j.gabi: Magyar seggbe magyar lófaszt!

vargánya 2012.08.06. 21:11:00

@Eclect: "Nácik haza!" Már megbocsáss, de MI itthon vagyunk. Rákosi elvtárs annakidején világosan megmondta: a magyar fasiszta nemzet. Úgyhogy, ha nem érzed itt jól magad "el lehet menni!" (Gyurcsány). Az ilyen eklektikus figurák gondolom bárhol jól érzik magukat.

nyDemilo 2012.08.06. 22:10:09

@vargánya: Most érzem, hogy megmozdul valami a magyarságban, hogy eltűnnek az ideológiai árkok és végre megértjük, hogy "odaát" is emberek állnak, hasonló érzésekkel, gondolatokkal és pont erről szól ez a poszt is.
Amikor egy jobboldali elismeri, hogy akár Rákosinak is lehetnek igaz meglátásai. Vagy amikor a baloldalon is elterjed a nézet,hogy a népek genetikailag (is) különböző szinten vannak. Csak a sorrendben vannak még viták.

combo hadnagy 2012.08.06. 22:21:41

@Fullánkos Algol: Húzzál haza Berlinbe, te metélt bajszú nackó.

2012.08.06. 23:02:42

@Gondolkodni Próbáló Birca:
Rosszhelyre cimezted! Ha visszaolvasol, akkor ra kell erezned a szarkazmusra az irasomban. Arra valaszoltam, hogy a zs.dok istene nem Isten, hanem Satan.
Tehat az O-testamentum a Satanrol szol. Ez nem az en kretensegem, nem azonosulok vele. Ez szelsojobbos felfogas volt.

Fullánkos Algol 2012.08.07. 02:52:02

@combo hadnagy: öröm nézni a fajtádat ahogy folyamatosan mellényúl, csak így tovább

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2012.08.07. 10:34:59

„Én már megmutattam a bibsi haveromnak, hol fogom elbújtatni, ha majd üldözzük őket.”

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.08.07. 11:54:23

De jó itthon lenni. Végre teljességében átélhetem a magyar valóság csodálatosan izgalmas mindennapjait.

Boban 2012.08.07. 12:26:44

@Somló November: Jaaaaj, hogy oda ne rohanjak ettől az emelkedett dumától!
Cikáztok itt Amsterdam és Palesztína között és osztjátok az észt, h. hogy kell élni!
Ha ennyire büdös itthon az ugaron akkor nem kell hazajönni libsikém...magvagyunk nélkületek nagyon jól, van barackpálinkánk!

Nadiposzi (törölt) 2012.08.07. 19:56:17

Szar volt, a kommentek is. Nem is olvastam. Nem is tudom miért írok akkor. Valaha szerettem itten kommentelgetni, ökörködni.
Valamikor.

blur7 2012.08.08. 05:59:13

@Nadiposzi: El is határolódhatnál önmagadtól. Továbbá megtagadhatnád múltadat. De a helyedben intenzíven gondolkodnék egy Canossa-járáson is.

Boban 2012.08.08. 08:49:41

@Somló November: ennyit tucc, meg a nevedet!

na húzzál el vissza a nagy nyugatodra és siránkozz valami kommunista újságnak, hogy téged itt üldöznek, meg el kell menned mert nem tudsz érvényesülni!
@Nadiposzi: Na erről van szó, ez már komment, ha tudnám a címedet küldenék 3 doboz Adambrau-t!

Nadiposzi (törölt) 2012.08.08. 14:28:52

@Boban:
Mohácsnál fordulj a Pécs felőli körforgalomnál Szekcső felé, aztán a himesházi elágazóná mingyá gyere le a földútra jobbkéz felé, na a bódék után a gépek körül megtalálsz az árokba, minden nap kábé négyig.
De hideg legyen ám!

Boban 2012.08.08. 14:41:18

@Nadiposzi: Nem tudtam, h. érdekli kendet a bioethanol?!:-DD
Nehogy találjatok pár vacak cserepet, vagy valami kóborkutyának a csontjait, aztán leáll hónapokra a projekt! (ez az ír-amerikai olyan ideges fajta)

noirp 2012.08.08. 18:43:55

iuuuuhhhh, kőkemény szöveg, minimum négy feneke van...

Nadiposzi (törölt) 2012.08.08. 23:25:13

@Boban:
Már késő tesó. Több vödörnyi cserpákot meg csontot mentettünk meg az érdektelenségnek, csak ne lenne ilyen kurva meleg.

devilstrueface 2012.08.09. 10:50:52

Hahaha, jo kis iras!:DD

Kis extra info, mert sokan hoborogtek Jozsef Attila emlitesen. Van neki egy verse, "Nem, nem! Soha!" Ismeros szlogen? Biza o irta. Oskolaban ilyenrol nem tesznek emlitest mikor rola van szo. Tehat tuti naci:) Es, ha en most kiallnek a Kossuth terre es elszavalnam minek lennek titulalva?:D

prowessweb · http://www.prowessweb.in/portfolio-item/ios-android-apps-development/ 2012.08.09. 14:32:24

we content unitedly. Our zsidaják. I also support to us at internal, the bedamn of pass in Accumulation, not Accumulation. but I see I misunderstood something. I tolerate the defense of üldöztetésünkért if you hatred me after all hsz.-ed an account of the analyse from my ego. Shalom

fairwolf 2012.08.09. 15:15:07

Nehany kommentelo is csak a mar emlitett definiciot igazoloja:
"Az emberiseg intelligenciaja allando, csak a nepesseg novekszik."
süti beállítások módosítása