Olvasói rovat - Az ezoterikus II.

2012/04/05. - írta: Modor Tibi

Kedves Tibi,

az alább taláható írashoz csak annyit fűznék hozzá: true story + poháremelős mém. /Az mi? Amúgy kurva jó poszt, köszönjük szépen. - MT/

 

ezabloghunickmarfoglalt


 

A modoros ezoterikus

A "new age"-irányzat minden változatát ismeri és szinteket is képes gyártani belőlük: meg van győződve róla, hogy az agykontrollos csak "Az Út" elején jár; aki már elvégezte a reiki I-es és II-es tanfolyamát, ezen felül elsajátította egy szabadon választott irányzat alapjait (prána nadi, gyógyitó hangtálak, angyaltanfolyam, stb.) - csak az kellőképpen megvilágosodott ahhoz, hogy azon kiválasztottak közé tartozhasson, akik túlélik majd a 2012-es világvégét.

(Természetesen 2013-ban azt hírdeti majd, hogy ő a maja jóslatot mindig is a "minőségi ugrás, a felgyorsult lelki fejlődés" metaforájának tekintette.)

Viszonylag gyakran okoz magának betegségeket pszichoszomatikus úton, esetleg hangosan krákog egy-egy vita/konfliktus után, mert úgy érzi, a ki nem mondott dolgok a torkán akadtak. Minden testi tünetet a lélek rendellenességeivel magyaráz, pl. egy nyaki gémberedést azzal, hogy "Mostanában nem vagyok elég rugalmas, meg kell tanulnom jobban alkalmazkodni!", reggeli szédülést azzal, hogy "Kicsit elvesztettem a yin-yang egyensúlyát az magánéletemben, de már dolgozom rajta!".

Rövidlátóknak, szemüvegeseknek segítő szándékkal egyszerűen csak a következő elgondolkodtató kérdéseket teszi fel: "Mi az, amit nem akarsz meglátni? Mi az, amivel nem tudsz, nem akarsz szembenézni?"

Általában munkájában nem sikeres, mert úgy véli, ha bizonyos feladatok elvégzésekor sok akadály merül fel, az egyszerűen az univerzum által nem támogatott program, amit felesleges erőltetni.

Szigorúan a feng shui szabályai szerint rendezi be a lakását, folyamatosan résen van, hogy az ezoterikus körökben járatlan vendégek lecsukják-e maguk után a WC tetejét, mert ennek elmulasztása kiváló alkalom a sá-nak, hogy a WC-lefolyóból feltörve árassza el a lakást a bomlás és a rothadás energiáival. Gyakori a mosdókagylóban található kavicsgyűjtemény ugyanezen okból kifolyólag, illetve hogy megakadályozza a chi-életenergia "elúszását".

Gyakran van médiumi képessége, érzi az emberek energiáit, ennek hangot adva szívesen jellemez újdonsült ismerősöket, akár egyszeri találkozás után is: "A te szívcsakrád nagyon nyitott, vigyázz, mert ezzel könnyen sérüléseket szerezhetsz magadnak."

Kívülről fújja az Energiavámpírok című könyvet. Ellenük úgy védekezik - amennyiben kikerülhetetlen a velük való kapcsolatteremtés -, hogy nem néz a jobb szemével az energiavámpír bal szemébe, mintegy lezárva a lecsapolandó energia útját.

Kötelezően asztrológiát tanul, általában heti rendszerességgel esti tanfolyamokon és minden élethelyzetet aszcendensekkel illetve asztrológiai kifejezésekkel magyaráz: "Azért nem jössz ki főnököddel, mert ő rák, földhöz ragadt, lassú észjárású, miközben te halak napjegyű vagy, aki könnyen ellavíroz a napi teendők között. Családi botrány volt nálatok? Mi a sógorod ascendense? Skorpió? Ja, akkor nincs több kérdésem."

Nem néz híradót, mert nem akarja, hogy negatív energiák befolyásoljak a gondolatait, egyébként nem tudna minden nappal, mindenhogyan, egyre jobban, jobban és jobban lenni. Szánakozva néz azon embertársaira, akiknek nem volt még előző életes tapasztalata, akik nem kerestették meg a pálmalevelüket, vagy "Urambocsá" nem kristályra csepegtetett tisztított vizet isznak.

269 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ernoke 2012.04.05. 13:35:39

@xaba99: na jó, mostmár biztos, h csak szórakozol velem.:)
ha tényleg komolyan kérdezted (bár kétlem:)), kicsit gondolj bele, mi az, amitől vizsgán életed legjobbját nyújtod, mi az, amivel leküzdöd a fájdalmaidat és a fáradtságot, mi az, amitől annyira felpörögsz egy baráti találkozás után akkor is, ha előtte szomorú és fásult voltál, meg ilyenek. ha kell, adj meg rá valami szót, meg definiáld, szerintem mindenkinek egyértelmű, mire gondolok. az energiavámpír (rámászós köcsög?:D) meg ezt a belső energiádat veszi el azzal, h agresszívan belelép a személyes teredbe, és folyamatos figyelmet és alkalmazkodást igényel, de nem ad érte cserébe semmit.

@lárvalányhaj: nem csak panaszkodással lehet ezt elérni. az első főnököm pl. bipoláris depressziós volt, folyamatosan változó hangulatokkal és megnyilvánulásokkal, az egyetlen állandó az volt benne, h mindig rád mászott, és nem hagyott szinte lélegezni sem. akkor is hullafáradt lett mindenki az irodában, ha meg sem szólalt, csak ott volt. egy másik ismerősöm társaságától fél óra alatt szó szerint rosszul lesznek az emberek, belőle meg ömlik a szó, mint egy elzárhatatlan rádióból, és szintén közelről beszéli bele az arcodba a faszságokat.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 13:40:33

@Ernoke: ne terelj, válaszolj légy szíves kérdéseimre, márha tudsz...

amúgy meg:
"kicsit gondolj bele, mi az, amitől vizsgán életed legjobbját nyújtod,"
a sok tanulás

"mi az, amivel leküzdöd a fájdalmaidat"
algopyrin

"és a fáradtságot,"
5 óra alvás

"mi az, amitől annyira felpörögsz egy baráti találkozás után akkor is, ha előtte szomorú és fásult voltál"
egy levél koffeintabletta

tehát ezek lennének a pszichés erőforrásaim? ezeket veszi el az energiavámpír?

Sirak_kiraly 2012.04.05. 13:43:04

"Üdv Padre! Ha azt az egyetlen tényt elfogadnád, hogy a tudomány (így megszemélyesítve)nem csak hogy nem próbálja magát tévedhetetlennek beállítani, hanem pont a tévedés elismert lehetőségében rejlik nagyszerűsége,mindjárt a lét egy magasabb szintjén zsezsegne a lelked."

Nagyszerű megjegyzés, lájkolom.

Vannak igazságok amiket csak érezni lehet, de nem lehet bizonyítani.

Én már régóta érzem ezt, próbáltam bizonyítani is , de nem sikerült. :)

Sirak_kiraly 2012.04.05. 13:47:20

@xaba99: homeopátiára gondoltam :)))

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.04.05. 13:56:31

voooooolt... voooooooolt... vooooooooooolt...
ne állj ellent az energiának!...

wiccalandok.hu/archives/2011/01/15/Spenotbol/

KürtiT (Tromb74) 2012.04.05. 13:57:00

@xaba99: A kibaszottul fárasztó ember címke jobban megfelelne?

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.04.05. 14:04:39

túl sok itt az orgon engergia. biztos becsúszott egy címlap.

Mészáros Laci 2012.04.05. 14:52:27

@ezabloghunickmarfoglalt:

...pedig épp egy érvet írtam, csak ezek szerint nem értetted...

Mészáros Laci 2012.04.05. 14:57:20

@xaba99:

biztos, hogy a metrika ELŐZETES definiálása szükséges feltétele annak, hogy értelmesen (tarkónlövés, lealázás stb) nélkül tudkjunk beszélgetni...?

Nekem úgy tűnik (már a tudománytörténetet ezen belül is Simonyit párszor elolvasva), hogy komplex foalmak kapcsán hasznos metrikát mindig csak akkor sikerült definiálni, ha azt megelőzően elég sok kvalitatív vita lezajlott.

Elijah_Baley 2012.04.05. 15:00:39

a csecsemők korábbi inkarnációkban nem feldolgozott problémák miatt születnek betegnek, ez annyira nyilvánvaló, h külön bizonyítást sem igényel. a nők jellemzően fogékonyabbak a természetes-, kozmikus- és bioenergiaáramlásokra, emiatt is van köztük több ezotérikus tanító illetve, tovább élnek mint a materialista világszemlélet csapdájában megragadt, mondhatni földhözragadt férfiak...

keptelen kepkeret 2012.04.05. 15:01:13

@ezabloghunickmarfoglalt: A baratom eseteben az ezoteria es a jolet egyuttjar:-))Tudom,h a legtobb esetben a spiritualis emberek szorfdeszkat arulnak a bicsen,es miutan meghalnak egy szal fli flop-ot hagynak maguk utan,mondvan minek az anyagi javak,ugyis meghalunk,es utanunk semmi nem marad:-))Egyebkent a spiri hivokben az a baj,hogyha tul sokat beszelsz veluk,"radragad"rengeteg dolog.Ezt magamon tapasztaltam,en az eskuvomet anno total dilettanskent,Osho tanacsait kovetve ki-szammiztikaztam(szoval vedikus szamot valasztottam a nagy napra),a baratom is lecsekkolta,mondta,hogy ezt mar lehet is kuldeni az Univerzumba.Velhetoleg az Univerzumnak nem tetszett ezert par evvel kesobb valas lett,persze lehet,h csak en nem kalkulaltam jol a szamokkal,veszelyes konyv ez,na.A legrosszabb,h a 8 as mint jo szam berogzult az agyamba(hiaba,12 eves intenziv baratsag)es meg mindig nem ertem,mitol vedikus szam,de par eve rengeteg dolgot a 8 ashoz,ill a 11-eshez kotok.Nem koros,csak ertelmetlen megfelelo tudas hianyaban:-))Halalos,h a legkisebb szosszenetnek is ertelme,es jelentosege van,mint pl: ma a masik utvonalat valasztottam,amit meg soha,es milyen jol tettem,leven kesobb baleset tortent a sajat utamon.Nem arrol van szo,h nem ertem,vagy h nincs igazuk,en csak a folyamatos emlitesetol halok ki es meg:-)Jaaaaa meg a best one: anno sikeresen megtapasztaltam,h spiri irok olyan orgiakat rendeznek(de legalabbis 10 eve meg volt ilyen),hogy ihaaaj,orom volt nezni.Ebbe persze beletartoznak azok is,akik hazassagban elo ezoterikusok,es az egyik ilyen vegleny szulinapi ajandeka egy pasi volt,akit a ferje rendelt a buliba,es ezo nosteny publikusan,mindenki elott parzott a bikaval,es mindannyian neztunk,hogy ezt igy hogy(mondjuk 2 perc utan en mar menni akartam,de leragadtam:-))de a lenyeg az volt,h ok nyitott spiri kapcsolatban eltek,amiben a szexualis szabadossag ekvivalens volt a spiritualis nirvanaval.
Persze van olyan cuki,kozeleti ezoterikus hiper fevilagosodott is,aki olyan szinten penzcentrikus,h az dobbenet,mikozben olyanokat nyilatkozik,hogy "a penz nem szamit" muhahaha.Ilyenkor orulok h elhuztam M.orszagbol.Jaaaa meg a masik kedvenc szavuk,a "szinkronicitas".Ez a jaaa en is erre gondoltam emelkedett megfeleloje,spiri nyelven.Meghat a rossz energiak...bemennek egy etterembe,felterkepezik a terepet,kijonnek,mondvan rossz energiat ereztek,valami nem stimmel,menjunk mashova,ok ezt erzik.Ilyenkor hagyni kell oket,vitazni felesleges es tilos.Kedvenc helyeik a vega ettermek,illetve minden,ahol bealvo ezo zene szol.Nem esznek hust,es vaj helyett ghi-t hasznalnak,aminek semmi ize.En birom ezt a guru image-t,ezen elul azt,hogy az egyik nap ezoterikus emberunk arrol beszel tomegek elott,hogy lepjunk tul anyagi vagyainkon,es akkor masnap megjelenuk a Prada csukajaban:-))Szegeny ezoterikust nem ismerek,igy arrol nem tudok nyilatkozni.A guruk pedig jokat rohognek Indiaban,evi 5-szor kapnak ajandekot ezo emberunktol(valojaban nem csak tole,hanem az osszes vilagba szakadt jomodu hivotol),$5000 dollart,laptop,Iphone(ez is megtortent,a guru rendelte)es egyszeruen nem birom rohoges nelkul.
Evekel ezelott a spiri eloiteletembol kiolyolag elkovettem egy hibat,es el-ill megiteltem egy gurut anelkul h ismertem volna.Valojaban az bosszantott,hogy mindenki vitt neki valamit,es mar baromi oreg volt,de idopontot kellett kerni egy teara.Persze,nem erdekelt az egesz,nem akartam menni,mikozben masok a fel vilagukat adtak volna,h beszeljenek vele.En lazado tinikent morogtam,a baratom pedig puncsolt es lokte az ezo bibliat,en pedig unottan pofekeltem az erkelyen.Akkor a guru megkerdezte,hogy "Edesem,ugye erdekel teged a mi temank?"Kedvesen,oszinte mondtam h nem,es nem is szeretnem tovabb feltartani,leven mindenkinek jobb ha szublimalok.Kesobb,sokkal kesobb megertettem,h nem onjelolt guru volt-hanem telleg egy ertekes ember,beleoszulve ebbe a valasztott/rakenyszeritett guru szerepbe.Szoval evekkel kesobb felhivtam,szerencsere meg elt,bocsanatot kertem tole kolyokkori viselkedesemert,es volt egy remek beszelgetesunk.Ra egy honapra meghalt,pedig nem kuldtem semmilyen negativ energiat:-))

Ernoke 2012.04.05. 15:55:19

@xaba99: most esett le, h tényleg csak szórakozol, elnézést, én meg hülyén besétáltam a csapdába:D

@Mészáros Laci: szerintem ő ilyen faék-egyszerűségű, szélsőséges wmiki-ellenpólust akart megszemélyesíteni, jól csinálta, mert engem is lóvá tett vele.:)

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 16:02:18

@Ernoke: nem szórakozok, komolyan érdekel, hogy mi a fene az a "pszichés erőforrás".

de vagy nem tudsz vagy nem akarsz válaszolni...

Mészáros Laci 2012.04.05. 16:20:36

@xaba99:

van egy csomó dolog, ami ismert, sőt, alapvető dolog, de nincs objektív mértékegysége, nem nagyon mérhető, nem lehet elvonni.

nem különleges dolgokról beszélek. te is tudsz mondani jópárat :-)

KürtiT (Tromb74) 2012.04.05. 16:25:45

@xaba99: A humán erőforrásnak mi a mértékegysége?
A nemzeti erőforrásnak?

Ugye csak vicc, hogy nem vicc?

Ernoke 2012.04.05. 16:41:43

@xaba99: nem volt még szükséged arra, hogy csak a motivációdra és optimizmusodra (="meg tudom és meg is fogom csinálni!") támaszkodva dolgozzál tovább végkimerülés határán vagy komoly fájdalmak között úgy, h vagy koncentrálsz és függetleníted magad a fájdalomtól, vagy üvöltve fetrengsz? nem volt még úgy, h átdolgozott éjszaka és nap után másnap este még elmentél barátokkal találkozni, és mindenféle szer nélkül kipihenve, felfrissülve érezted magad utána csak a társaságuk miatt? ok, biztos ez is fizikai energia, amit lehet mérni, de fogalmam sincs, hogyan, mindenesetre felnőtt ember nem létezik, h ne tapasztalta volna még a "fejben dől el" erejét...

Ernoke 2012.04.05. 16:48:41

@KürtiT (Tromb74): lassan én csinálok itt majmot magamból a magyarázkodásommal meg a tudálékoskodásommal:)

keptelen kepkeret 2012.04.05. 16:54:19

@KürtiT (Tromb74): Ooo hat koszonom az invitalast es tokjol esett-de telleg.
...randi tobb okbol nem lehetseges,az egyik az kb.3 het mulva ujra eskuvo(csak egy masikkal),a masik pedig ugye foldrajzi kerdes:-)En az a furcsasag vagyok,aki mindig megkoszoni,ha elhivjak randizni,meg akkor is ha mondjuk az illeto 18 eves(ezen legutobb besirtam,leven csak annyi tortent,h amikor boltba megyek,nem veszek fel magassarkut,es kvazi normalis utcai ruha szoba sem johet,leven kihasznalom azt a 15 percet,amikor a nyilt utcan vanszoroghatok a szokasos elegancia nelkul:-)Szoval DG csuka,terdig ero jog naci,es russel zipzaras melegitofelso,aviatorral(mar csak a deszka hianyzott a kezembol)es akkor egy tok aranyos,18 eves srac(megkerdeztem direkt,mert azt hittem 16)elhivott kavezni,es mondja:"cool a cipod".Mondom,"koszi a tied is "coool",de mondtam h ize,randi nem lehetseges.Kerdezi miert,kozben mutogat,gesztikulal,tiszta Jay Z filingem volt,azt hittem el rappeli a sikertelen randevu dalat,de nem,es miutan elmondtam neki oszinte tortenetemet,miszerint megint ferjhez megyek es egyebkent 30 eves vagyok,jott egy"Ne bassz,hulyitesz,e akarsz koptatni"(kb.ez volt szabadforditasban).Aztan felfogta,es adtunk egy 5-ost egymasnak,mondta,ha van kedvem valamikor akkor deszkazhatunk egyutt:-))Muhahaha.Tok aranyos volt.Szeretem az embereket:))

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.05. 17:02:46

@Ernoke: nagyjából amúgy egy malomban őröltök, csak ugye te a szív húrjairól értekezel metaforikusan, ő meg értetlenkedik, hogy tudtával abban billentyűk vannak.

KürtiT (Tromb74) 2012.04.05. 17:10:10

@keptelen kepkeret: Igazából csak elképzeltem, hogy ülünk egy hangulatos kocsmában, előttem néhány üres, és egy teli korsó sör, miközben csak beszélsz, beszélsz, beszélsz... Te pedig el vagy egy pohárka száraz martini mellett, amiből csak éppen annyit kortyolgatsz, ami az ajkaid nedvesen tartásához elengedhetetlen.
Idilli képnek tűnt egy pillanatra.
Egyébként meg sok szerencsét, boldogságot a vadi új esküvőhöz!

Mészáros Laci 2012.04.05. 17:13:17

@KürtiT (Tromb74):

kapaszkodj meg.

egy csomó dologra, amire xaba99 rákérdezett, elég régóta igyekeznek méréseket összeállítani, és a dolog természetéből adódóan nagyok a szórások, de a sztochasztikus összefüggések kezelésére is vannak matematikai módszerek.

a modern számítástechnika annyira ki van hegyezve, hogy a laptopban is, a világhálón meg pláne egy csomó eszköz tervezésénél már kvantummechanikai és relativisztikus fizikai szinten kell számításokat végezni. de ennek ellenére, amikor szofferhibát keresek, lényegtelenek ezek a kvantumfizikai és relativisztikus számítások, mert a szoftver belső logikája már nem a szilíciumatomokban jelenik meg, hanem a rendszer komplexitásának egy magasabb szintjén.

az agyműködésnek egy csomó paramétere nem a kémia szintjén jelenik meg, sőt, a biokémia, a neurotranszmitterek szintjén sem tudjuk, mi miért történik, de a rendszer egészének vizsgálatával mostanra már elég jó képet kaphatunk a gondolkodásról, és nem is reménytelen mérőszámokat kapcsolni olyan dolgokhoz, mint pl kreativitás vagy empátia.

ezabloghunickmarfoglalt 2012.04.05. 17:16:03

@keptelen kepkeret: @keptelen kepkeret: Kerlek a 8-as szam a tokeletes szam, ugyanis az egbol szall a foldre es oda megy vissza, orokkon orokke. Ezert kerul tobbszorosebe a japanoknal a 8-al oszthato telefonszam / 8-ra vegzodo hazszam / 8. emeleti lakas stb, stb. A valasrol csak annyit, hogy neked ezt valamiert meg KELLETT elned;)

Az indiai gurukrol nekem csak sai-baba dereng, akit arannyal halmoztak el a hivei pedog videon tisztan lathato h buvesztrukkokkel amitotta a jonepet...

KürtiT (Tromb74) 2012.04.05. 17:19:11

@Mészáros Laci: Alapvetően értem miről beszélsz, sőt unalmas óráimban olvasgattam is valamicskét erről.
Viszont a pina és a tudomány ilyen egymáshoz viszonyított aránya szerintem már súlyos következményeket vonhat maga után, az előbbi kárára.

Müszélia 2012.04.05. 17:19:59

@De gustibusaut bene, aut nihil: megmondanád, hogy egy feldolgozatlan problémán miért vagy hogyan segít egy jó kis betegség?
ha valami bajom van, hadd legyen már kettő.

Mészáros Laci 2012.04.05. 17:21:03

@KürtiT (Tromb74):

pedig a lányokat le kell nyűgözni, és úgy sokkal jobban esik, nekik is :-)

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 17:26:13

@KürtiT (Tromb74): humán erőforrás métrékegysége az FTE

a nemzeti erőforrás gyűjtőfogalom. lehet a mértékegysége km2, km3, GDB/capita, stb.

@Ernoke: tehát akkor a motiváció, optimizmus, baráti társaság, és ilyesmik a pszichés erőforrások?

Mészáros Laci 2012.04.05. 17:26:33

@Müszélia:

az inkarnációhoz nem értek, a reinkarnációhoz pedig még úgy se, tovább ne is fokozzuk.

annak sincs túl sok értelme, ha az állandósult munkahelyi stressz miatt állandóan megfeszült hátizmaim reggelente alig mozdulnak, és a görnyedt testtartás miatti porckorongsérv sem segít abban, hogy a főnökömmel szemben képviselni tudjam az érdekeimet. annó decibel biztosan volt evolúciós előnye pl. annak, hogy amikor valami megreccsent a sötétben, az izmok készenlétben várták a parancsot az ugrásra vagy a lándzsa hajítására.

***

vannak emberek, akik eszméletlenül nagyra vannak saját képességeikkel és lenézik azokat, akik náluk kevésbé okosak vagy kevésbé ügyesek. egy ilyen személyiség számára nagyon hasznos lehet, ha tanul egy kis alázatot.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 17:31:56

@ezabloghunickmarfoglalt: a 9-es a tökéletes szám, mert a magyarok DNS-e is 9-szer csavarodik meg, pont annyiszor, mint a fénysugár, amíg a Siriusról ideér.

KürtiT (Tromb74) 2012.04.05. 17:35:57

@Mészáros Laci: Hát ebben lakozik igazság.

@xaba99: hát a km2 és km3 már foglaltak, na de mindegy is. Erről Szarka tanár úr tarthat előadást, ha van hozzá kedve.
aztat nem értem, miért akarsz a pszichés erőforráshoz mértékegységet kapcsolni?

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.05. 17:46:10

@KürtiT (Tromb74): olyan nincs, hogy "foglalt" egy mértékegység.
az 1/s is több mindennek a mértékegysége.

én nem feltétlenül akarok mértékegységet kapcsolni hozzá, csak Ernoke nem akarta elárulni, hogy mi a tökömet ért pszichés erőforrásokon, és emiatt a kelleténél több kérdést tettem fel, mint amire ezek szerint szükség lett volna.
mondjuk azt még mindig nem értem, hogy egy baráti társaság hoyg a fenébe jön az ezoterikához, de ez már legyen az én bajom.

lárvalányhaj 2012.04.05. 17:59:49

@xaba99:

úgy ránézésre te is a modoros-community Asperger-gyanús állományát erősíted :P

Müszélia 2012.04.05. 19:08:06

@xaba99: nem-nem. mindenkinek egyéni szerencseszáma van. össze kell adni a születésed évét, hónapját, napját, a kapott összeg számjegyeit, abból lesz 1-10, vagy más iskolák szerint 1-22, és akkor az. de összeadhatod a neved betűit is, csak itt az a gebasz van, hogy többféle rendszer szerint feleltetik meg egymásnap a számokat és a betűket.
mondjuk, egyszerű, megkérdezed a nagy gurut...

KürtiT (Tromb74) 2012.04.05. 19:10:26

@lárvalányhaj: Most Szarkaváryra célozgatsz? :D :D

@xaba99: Gondolom, azt érti atta, amit mások is, akik emlegetik. Meg hát el is magyarázta. Inkább bökd ki, hogy randira hívnád. (ez a nap mottója)

A Tyne folyó déli partja 2012.04.05. 20:08:40

@xaba99: juj, erre muszáj reagálnom, ennyi hülyeséget egy rakáson régen láttam. daganatos sejtet növeszt, meg bélrákot, meg mittudomén, mit? na de MIÉRT? ezt kérdezte Ernoke. miért növeszt az egyik,és miért nem a másik? 5 óra alvás meg a francnak se elég, el vagy te tájolódva, de nagyon.

pincze 2012.04.05. 20:21:29

Szerintem az ezotérikus hókusz-pókuszok sok emberre nyugtatólag hatnak , a kikapcsolódás egy módjának is tekinthető . Addig nincs is gond amíg nem csap át térítésbe az egész .

A Tyne folyó déli partja 2012.04.05. 20:30:08

@vészmadár (pica pica): na és ha úgy hal meg, hogy nem volt részeg, se bedrogozva, mégis baleset lesz? esetleg nem ő volt a hibás? vagy egyáltalán, senki nem volt a hibás?@tea fan: súgok: wmiki is ironikusan értette.
másik: én kb. soha életemben nem ettem húst, mégis élek...(valamennyit igen, de nagyon keveset, és azt is csak azért, mert kényszerítették. azok a gyerekek nem abba haltak bele, hogy konkrétan húst nem kaptak, hanem, hogy rosszul táplálták őket.)@De gustibusaut bene, aut nihil: izé, nekem a legnagyobb ezoterikus barátom speciel pont férfi...

666E 2012.04.05. 20:32:14

wmiki:

a poszt természetesen egy elfajzott egyedről ír, aki már környezetére is rossz hatással van.
na most erre csak az rág be aki magára ismer. jellemző tünete, hogy saját elborultságát akaratlanul is kimutatja foka pedig abban tükröződik amennyire túlzó példát hoz fel ellenérvként.
pl. te már rögtön a mondod, hogy biztos akkor a tudomány tévedhetetlen, meg a húsevők a jobbak mi?
a poszt elsősorban a fanatizmus ellen van, csak másodlagosan az ezotéria ellen.
tipikus rossz érvelés amikor elővesszük a túloldal túlzásait és azokkal vádoljuk azt akik csupán csak a túlzások ellen vannak. ha tudnád, hogy ez a szokás mennyire gyakori, szinte mindenütt jelen van.
de akik tudják, hogy igazuk van, sose használják:)

[c] 2012.04.05. 20:37:30

@A Tyne folyó déli partja: Olyan értelemben ironikusan, hogy a wmiki egy felvett személyiség, kamutroll?
Mert másképp nem tudom értelmezni az irónia fogalmát az adott hozzászólással kapcsolatban.
Ezt írta: "akinek volt kutyája/macskája/malaca/más állata, az tudja, hogy ezek a lények semmit nem éreznek" - tehát, ezt a "tudományhívők" szájába adta.

Elijah_Baley 2012.04.05. 20:40:03

@Müszélia:ez úgy van, h a szervezeted egy csodás gépezet amit a földanya adott neked ajándékba, ha olyan problémával szembesül a tudatod, amit önmaga nem tud megoldani, a transzcendetális lélek segít megoldani. mivel a lélek önmagában hallhatatlan, ezért a múlékony földi, fizikai testre hárítja a probléma megoldásának feladatát (ugyanúgy, ahogy pl ha megkívánod a paradicsomfőzeléket, a test hozza ki a befőttesüveget a spejzból,mondhatni, ez a dolga, alsóbbrendű létforma, erre képes). A test,lévén a fizika lét csapdájában vergődik, csak úgy tudja megoldani hogy a problémát magába zárja, mintegy inkubája a problémát, ami idővel betegséggé materializálódik a testben, amivel a maga szintjén próbál magkűzdeni.
ez annyira nyilvánvaló, csak a bigott materialisták nem látják át, szerintettek mindent meg lehet oldani aszpirinnal meg dialízissel...

A Tyne folyó déli partja 2012.04.05. 20:58:22

@tea fan: olyan értelemben, hogy úgy kell érteni, hogy az ellenkezőjét kell érteni. hogy azt mondja, hogy persze, hogy vannak az állatoknak érzéseik.

[c] 2012.04.05. 21:25:46

@A Tyne folyó déli partja: Tudom; én azzal vitatkoztam, hogy az "állatok nem éreznek" a (szerinte) "tudományhívők" álláspontja volna.

fingógörcs 2012.04.05. 22:14:43

hőőőŐŐŐŐŐ!!!!!!!
FAAAAAAAAAASZKOOOOOOOOOOOOOORBÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁCS!!!!!!!

Sirak_kiraly 2012.04.05. 22:51:25

@666E: Hehe, tökéletes természetrajza a modoroson magukra ismerőknek. Pszichológus tetszik lenni? :))

Sirak_kiraly 2012.04.05. 22:54:56

Tetszik a dimenzió-analízis vita a pszihés erőforrás mértékegyséséről. Amőgy ez szerintem jó téma, és hasznos megközelítés.

Az megvan, hogy mi a szüzesség mértékegysége?
1 Volt

Sirak_kiraly 2012.04.05. 23:08:41

@De gustibusaut bene, aut nihil: megmondanád, hogy egy feldolgozatlan problémán miért vagy hogyan segít egy jó kis betegség?
ha valami bajom van, hadd legyen már kettő.

Ez érdkes, szerintem van hogy segít. Nekem amikor fájt a fogam, akkor arra gondoltam, hogy azok a "gondok", amiken napok óta görcsölök hogy eltörpülnek egy sima kis fizikai fájdalom mellett. Már elcseréltem volna azokat a gondokat a fogfájásért, de már késő volt :) amikor megcsináltattam a fogam, akkor már nem tüntek nagynak a hülyeségeim, elég volt arra gondolni, hogy fájhatna a fogam is, és már el is heseggetem őket, nem problélmáztam rajtuk, hidegebb fejjel, objektivebben kivülről tudtam őket nézni.

Lehet hogy hülye példa, de szerinte gyakran van olyan, hogy egy betegség "jelzés" valamilyen problméádra, és segít áttételesen. Ez nem ezotéria, hanem midnennapos tapasztalat. (Talán holisztikus szemléletnek mondanám)

Én azt érzem, hogy ezeket a dolgokat, amik kicsit régebben természetes emberi tudáshoz tartoztak (nevezzük kollektív spirituális tudásbázisnak, KST :) most újrafelfedezik, és hatalmas hype-ként tálalják. Meggyógyithat a hit, de ha nem hiszel magadban meg nehezebben gyógyulsz!! AZTAAA tényleg??
Ha szar kedved van és minden nyomaszt akkor belebetegedhetsz! AZTAA :) A hülyék elveszik az energiádat meg a kedvedet (energiavámiprok) VAUUU :)))

Ha mindenkit gyűlölsz, mindekit fúrsz akkor az indulatod miatt májproblémád lehet AZTA, a rosszmájúság, rosszmájúskodik kifejezés csak párszáz éve létezik. Oszoljunk, nincs itt semmi látnivaló :))) a vicces az, amikor ilyen alap dolgokra egyesek tudományos katyvaszt, módszertanokat építenek, és valami mindentudóként hirdetik. Ja és szerintem attól létezhetnek dolgok, hogy nem tudjuk mérni, csak akkor ne akarjuk (ál)tudományos köntösbe tálalni. A szerelem szerintem létezik, de akarjuk kimérni. Kimérni a megismételhető, személytől független azaz tárgyias (magyarul obkjektiv) jelenségeket lehet. A szerelem, az Isten tapasztalása, és a világegyetem egyszeri lejátszódása annak minden rátapadt metafizikai jelentőségével együtt NEM megismételhető, reprodukálható, objektiven elvégezhető kísérlet. Pont. Szerintem sokminden nem az, amin hasonló viták folynak, az a meglepő ha mégis sikerül valamit kimérni, bár ebben a témakörben a nobeldíjközeli eredmények is sokszor bizonyulnak röhejesnek, lásd Brit tudósok bebizonyították kezdetű dolgokat...

Sirak_kiraly 2012.04.05. 23:43:17

A fentiek kicsit érhetőbben: a gondolatot Mérő Lászlótól palibázom :) a lényeg, hogy a tudományos elmélet ismérve, szükséges feltétele az emberi és esetleges isteni beavatkozás, jelenlét hiénya. A Newton törvény akkor is igaz kell legyen, ha valaki figyeli a bolygókat és akkor is ha senki nincs abban a Naprendszerben. Az alma 9.81 m/s2 gyorul akkor is ha szurkol neki Józsika, akkor is ha épp nincs ott senki. Mérő Laplace híres mondatát hozza például, amikor Napoleonnak az elméletéből Isten hiányoló kérdésére azt válaszolja "Felség, nem volt szükségem erre a hipotézisre.". Mérő szerint egy félreértés ezt Isten létezésének tagadásának tekinteni, hiszen ez a mondat a megalkotott elméletről szól. A természettudományos elméleteknek ez egy megfogalmazott, ha úgy tetszik konvencionálisan megállapított kritériuma, hogy Isten létezésének feltételezésére invariánsnak kell lennie. Mert nem arról szólnak, hogy Isten találta-e ki a rendszert amit megismerünk, vagy csak úgy létezik hanem hogy HOGYAN működik. Ez egy definició, egy igen hasznos definíció, ami a természettudományok felvirágzásához vezetett, hiszen sokkal könnyebb az igaz és hamis állítások között dönteni és haladást elérni, ha eleve csak tesztelhető, megismételhető kísérletekről szabad beszélni. Isten létezése nem tesztelhető, ezért a "hány angyal fér el egy tű hegyén" tipusú viták nem vezettek sehova.

Fontos tehát, hogy a természettudós nem ateista, nem is hívő (magánemberként bármelyik lehet, de téziseiben nem használhat efféle feltételezésket) elméleteiben semleges séget kell tanúsítania, amennyiben a tudományos elmélet (egyéb feltételek mellett, mint ellentmondás-menteség, falszifikálhatóság, egyszerűség/szépség, tesztelhető predikciók, amik nem árt ha bejönnek, stb) vagy azokkal összefüggésben invariánsnak kell lennie ISten létezésére. Nem állíthat fel Istenhívő egy elméletet, amit nem Istenhivő kollegája nem tud tesztelni, értelmezni, vagy egyenesen elvet, mivel nem ért egyet a hipotézissel, és fordítva. Éppen olyan elméletet kell felállítani, amiben nem szerepel Isten létezésének hipotézise.

Ehhez hasonló problémába botlunk, ha emberi dolgokat próbálunk tudománnyal vizsgálni. A természettudomány hőskorában alapvető volt (illetve ez volt az ismérve az új diszciplinának), hogy nem múlhat a kísérletező ember jó vagy rosszkedvén, hitén, babonáján a kísérlet eredménye. Nem mondhatjuk, hogy csak akkor fog mozogni a gőzgép ha a közönség erősen hisz, vagy nem megy fel a higanyszál 70 cm magasra, ha a fizikust valaki éppen szemmel veri.

Érdekes módon a tudomány fejlődésével ez a szép kritérium nem erősödött hanem legyengült, elkezdtünk olyan dolgokat science módszerekkel vizsgálni, hogy kinek milyen kedve van, miben hisz, stb. Persze sok pozitiv hozadéka van ennek, sok eredményt lehetett így is bebizonyítani, de pont a "ezoterikus" dolgok határmezsgyéjén szembesülünk legjobban azzal, hogy itt valami "zavar van az erőben", felbukkan az elfelejtett utasítés, ne használd a tudományt olyan dolgokra, amiben az ember maga benne van, akár létezésével, pláne kedvével, lelkével, hiedelmeivel, varázslatával.
És szerintem itt a kulcs: olyan dolgokat próbálunk mérni, mint az ebergiavámpír pszihoenergia fluxusa (azaz áramlássűrűsége), amit egyszerűen nem lehet (legalábbis valószínűleg nem lehet, vagy iszonyú nehéz). Ettől még a jelenség létezhet, de ha ráhúzni próbáljuk a természettudományos kényszerzubbonyt, akkor nem fog mennu, nehéz lesz. Amiből nem következik sem az hogy a tudós hülye, se hogy a jelenség nem létezik, csak a tudomány nem erre való.

pocaklakó minimanó 2012.04.06. 01:48:49

Nem tudom, hogy volt-e (nem bírtam a sok hülyeséget végigolvasni), de megkérdezném, hogy visszakérdeztetek-e már az ezoterikus guruknak, hogy vajon az ő szövegeik igazságtartalmát mi bizonyítja? Mert ugye, amíg lehet kérdőjelezni, hogy vajon a tudományos kinyilatkoztatások alapja mi, addig vajon meg lehet-e ugyanezt tenni az ezoterikus marhaságokkal is?

Szóval mi bizonyítja az energiavámpírokat, a csí áramlását, a pálmaleveleket, a fényevőket, és a többi blődlit?

Valami ütőset ide, lécci!

Köszcsi!

Most megyek és levonzom az univerzum energiáit az ágyikómba alvás céljából. :)

sdani 2012.04.06. 02:12:56

@Sirak_kiraly: "olyan dolgokat próbálunk mérni, mint az ebergiavámpír pszihoenergia fluxusa (azaz áramlássűrűsége), amit egyszerűen nem lehet (legalábbis valószínűleg nem lehet, vagy iszonyú nehéz). Ettől még a jelenség létezhet"
Én elfogadom, hogy vannak jelenségek, amiket nem lehet mérni valamilyen okból. De akkor honnan lehet tudni, hogy van olyan jelenség, hogy "pszihoenergia fluxus". Ha nem lehet mérni, az azt jelenti, hogy kimutatni sem lehet, nyilvánvalóan nem bárki számára érzékelhető dologról van szó, mint pl a szerelem, amit mindenki jól ismer és átél (és tulajdonképpen mérni is lehet bizonyos szinten), hanem jön egy csávó, hogy ő érzi a "pszihoenergia fluxust", és nálad ez nincsen rendben, emiatt meg fogsz betegedni. De, ha veszel tőle egy "pszihoenergia fluxus kondenzátort" tízezerért, akkor az helyre rakja... mi alapján döntse el a polgár, hogy vegyen vagy sem?

Az ezotéria erről a kérdésről szól számomra.

Müszélia 2012.04.06. 08:05:45

@De gustibusaut bene, aut nihil: kösz a választ.
a szervezetet (testet) nem a földanya adja ajándékba, jó lenne, akkor a nőknek nem kellene megszenvedni a terhességgel és a szüléssel. a fizikai (durva anyagi) test, szthúla saríra egy férfi és egy nő kooperációjának terméke. a tudatot (csit) és a lelket (átmá) nem lehet szembeállítani, a tudat a lélek tulajdona vagy tulajdonsága, nem léteznek egymástól függetlenül.
(a hinduizmus alapján. persze a buddhizmus másként fogalmaz.)
az tény, hogy a problémák megnyilvánulhatnak szomatikus szinten, mint betegségek. ami nekem nem világos, a megoldatlan élethelyzet átvitele a következő életre, betegség formájában. az egész reinkarnációs folyamat lényege, hogy minden, akár jó, akár rossz cselekedetnek van visszahatása, ami vagy azonnal, vagy később, következő születésekben nyilvánul meg. minden újabb születés egyfajta büntetés, mert továbbra is benn kell maradni a körforgásban (szamszára). épp elég büntetés ismét megszületni, a hátunkon egy csomó előző élet terhével (karma), te meg azt mondod, legyen már még egy betegség is. a hatás-visszahatás törvénye abszolút igazságos, senkit sem büntet (vagy jutalmaz, ahogy vesszük) kétszer ugyanazért a cselekedetért.
beteg vagy rokkant testet nem azért kapunk születéskor, mert egy problémát nem tudtunk megoldani, akkor mindenki betegen vagy fogyatékosként születne, hanem mert aktívan egy hasonló problémát okoztunk valaki másnak. ez elég világos abból, amit a fekete istennő, Káli papja az állat fülébe súg, amikor feláldozza: én most megöllek, de egyszer még neked is meglesz a jogod, hogy engem megölj.
azt hiszem, világos, hogy a megoldatlan probléma és az aktív ártás (himszá, nem feltétlenül gyilkosság) nem ugyanaz.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 08:14:12

@sdani: teljesen jogos

ezzel szemben, ha veszel egy levél gyógyszert, akkor MINDEN esetben meggyógyulsz, és a kórházakban sem hal meg senki, mert azok a tévedhetetlen tudomány templomai

a kommentek a remek érvekkel erről mindenkit meggyőznek!

halleluja tévedhetetlen tudomány, hail Dopeman!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 08:16:58

@pocaklakó minimanó: :0

ha meg lehetne kérdőjelezni a tévedhetetlen tudomány szent tanait, akkor miért kell őket bemagolni állami intézményekben???

nem lehet megkérdőjelezni őket, mert ezek mindig biztos igazságok, ahogy már többen is kifejtették!!!!
aki megkérdőjelezi, azt máglyára kell vetni, mint geréb ágnest, aki boszorkány!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.04.06. 08:51:11

@wmiki: "ha meg lehetne kérdőjelezni a tévedhetetlen tudomány szent tanait, akkor miért kell őket bemagolni állami intézményekben???"

Bár sok hozadéka nem lesz, de ma is egyszer elmondom: nem tévedhetetlen, nem szent és nem kell bemagolni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 08:55:37

@vészmadár (pica pica): :0

ha nem kell bemagolni, akkor miért kérdezgetnek a tanokról, hogy jól emlékszel-e rájuk egészen biztosan??

és ha téved, akkor miért szajkózza annyi értelmiségi/ateista ezeket az igazságokat?

szerintem megint hazudozol, mint amikor azt állítottad, hogy a szénatomnak vannak érzései :x

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 09:02:14

@A Tyne folyó déli partja: :((

nincsenek érzéseik :x
minek is lennének?? a kálium molekulának??? ami nem is létezik??? vagy a szénatomnak? ahogy vészmadár hazudja???
és mit érez a szénatom? milyen paraméterek alapján? és mit fog érezni a jövő héten????

az állatoknak nincsenek érzéseik ezért sem baj, ha kínozzuk, és mészároljuk őket, és megesszük a sok húst, ami nagyon egészséges!

Elijah_Baley 2012.04.06. 09:22:22

@Müszélia: kettőnk közt az a különbség, hogy te készen kaptál egy teóriát és gondolkodás nélkül elfogadtad, én magam raktam össze a saját igazságomat, amiben integrás és egységes részt képez a földanya, az ujjászületés és a modern pszichológia kríziselmélete is.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.04.06. 10:00:37

@vészmadár (pica pica): Mondom, hogy troll!
@Müszélia: ezek szerint a "mindenkinek egyedi szerencseszám" annyiban egyedi, hogy minden azonos napon született embernek ugyanaz? És melyik időszámítás szerint kell amúgy számolni? Óra-perc-másodpercet nem kell hozzávenni? És miért pont 10-es, vagy 12-es számrendszerben?

Ernoke 2012.04.06. 10:06:21

@lárvalányhaj: pont valami ilyesmit akartam mondani én is:D

@sdani: az ezotéria legnagyobb "bűne" szerintem, hogy sokszor egyszerű, általánosan létező és nagyon fontos fogalmakra, jelenségekre aggat bizonyíthatatlan, homályos magyarázatokat, egyedül üdvözítőnek kikiáltott ökörségeket anyagi haszon reményében, és ettől az egész fogalom baromságnak tűnik, az emberek zsigerből elutasítják, pedig a hasznukra válna, ha tudatosulna. ha egy nine inch nails cd borítóján tilinger attila reklámozná vigyorogva a sajátját, nyilván azt hinném, h ez a majom van a tokban, és nem venném meg.

Benzoylmethylecgonine 2012.04.06. 10:22:41

Olvasni is borzasztó, pedig ez csak a modoros.

Van ilyen ismerősöm (régen barátok). Nem is egy. Iszonyat pénzeket dobnak ki jósnőkre, aurafotózásra, családelemzésre vagy mire, kineziológusra, boszorkányra, ráadásul párosul náluk a dolog a bioélettel és az összeesküvés-elméletekre való fogékonysággal (gyógyszermaffia vagy élelmiszeripar általi népirtás). Jáj.

Elijah_Baley 2012.04.06. 10:39:37

@1,3,7-trimethylxanthine: ezt a gyógyszermaffia és élelmiszeripari témát néha én is feldobom itt, de valamiért nem fogékonyak rá az emberek, pedig nagy kedvencem, órákig tudok írni róla...

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.06. 10:40:43

@wmiki: de te bezzeg füstölőkkel meg mormolással kigyógyítod az embert az alzheimer kórból, mi?
na, ne röhögtess már...

Ernoke 2012.04.06. 10:42:34

@1,3,7-trimethylxanthine: az összeesküvéselméleteket imádom, egyrészt nem tudhatod, hogy nincs-e mégis valami igazságmag az egész mögött, másrészt nagyon kellemes és megnyugtató az a tudat, hogy a világból keveset ismerünk és fogunk fel, és minden tele van titkokkal.
www.youtube.com/watch?v=ayRfg-pHzk8
ez a legeslegjobb összeesküvéselmélet szerintem, egyenesen mesés.:) a film végére már sajnáltam, hogy nem hiszem el.:(

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 12:25:43

@xaba99: én nem, de van sok ezos ismerősöm :((

ezért írtam le, amit

természetesen, mi értelmiségi/ateista/liberális index olvasók mind tuggyuk, hogy betegségekből csak kórházakban lehet meggyógyulni, de azokban a szent épületekben mindenki meggyógyul!!!

hála az igazmondo tudománynak!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 12:31:18

@xaba99: amúgy te értelmiséginek tűnsz, mit szólsz ahhoz a marhasághoz, hogy az állatoknak (vészmadár szerint akár a szénatomoknak is) vannak érzéseik...? :x

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.06. 12:45:44

@wmiki: jaj, ne játszd már a mártírt, úgyis tudod - remélem legalábbis - miről beszélek.
miért jobba füstölő, mint az antibiotikum?

az állatoknak meg igenis vannak érzéseik. érzik a fájdalmat, éhséget, szomjúságot, stb.
vagy te mit értesz "érzés" alatt?

Elijah_Baley 2012.04.06. 13:14:59

@wmiki: á, már a kórházakban sem mindenki gyógyul meg, mióta az ezós vonulat miatt sok ember elvesztette hitét a tudományban...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 13:17:37

@xaba99: @vészmadár (pica pica): :0

dehát mitől lennének érzéseik!
mondjátok már meg!!!
mi érez, ha nem a szénatom???
a kálium molekula?? olyan nem is létezik!!!

és ha vannak az állatoknak érzéseik, akkor miért kínozzák, és mészárolják őket egy szenvedély miatt?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 13:20:22

@De gustibusaut bene, aut nihil: ez nem igaz, kórházakban mindenki meggyógyul, mert az a tévedhetetlen tudományon alapszik

tudsz olyat, aki meghalt kórházban??? ugyehogy nem!
csak aki kuruzslóhoz fordul, az hal meg végül mindenki!!
a gyógyszerek mindenki életét megmentik!!!

hajrá Dopeman!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 13:25:29

hogyan érezhetne a kálium molekula, ha nincs is.... ilyen hülyeséget...

egy igazi értelmiségi/ateista/liberális index olvasó nem hisz az igazolatlan érzések létezésében
meg lehet mérni ezeket precíziós műszereinkkel??? mi a mértékegysége egy érzésnek? hol vannak a kettős vak kísérletek?

mi lesz legközelebb, azzal jöttök, hogy vannak láthatatlan lények is :(( aztán elkezdtek istenről papolni???

hova jut az értelmiségi liberális index :((

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.06. 13:27:29

@wmiki: te vagy nagyon be vagy tépve, vagy psziciátriai eset vagy.

mindenesetre jelen állapotodban alkalmatlan vagy emberi szintű kommuniákcióra.
össze-vissza csapongva ajvékolsz különböző dolgokon, aztán néha kérdezel valamit, de a következő hosszászólásodból nem úgy tűnik, hogy elolvastad volna a választ. konkrét kérdésre sosem válaszolsz.

majd akkor gyere vissza, légy szíves, ha lehet veled értekezni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 13:31:55

@xaba99: :x

látom mocskolódni, meg feltételezésekkel jönni azt tudsz, de érdemben válaszolni nem :((

nos, pont ilyenek az ezohívő, tudománykáromlók... :x

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.06. 13:44:04

@wmiki: ne haragudj már, de én válaszoltam normálisan az összes kérdésedre, te az enyémek közül egyre sem.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 13:47:33

:((
még hazudsz is, ahogy az ezohívők szoktak :x

akkor válaszolj már, hogy mi érez, egy állatban?

A Tyne folyó déli partja 2012.04.06. 14:37:43

@xaba99: mutass már nekem egy példát, amikor egy alzheimer kórost meggyógyítottak... akár gyógyszerrel, akár másképp.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.06. 14:50:15

@A Tyne folyó déli partja:
gyógyszerekkel jelenleg nem gyógyítható.
állítólag ezoterikával mindent meg lehet gyógyítani, de nincs tudomásom róla, hogy ez bárkinek is sikerült volna.
sőt, arról sem tudok, hogy ezoterikus módszerekkel igazolhatóan bármilyen betegséget valaha is meggyógyítottak volna.

Benzoylmethylecgonine 2012.04.06. 14:53:12

@A Tyne folyó déli partja: inkább szerintem arra gondolt, hogy ezósok/termgyógyászok/guruk pénzéhesebb fele szívesen épít krónikus vagy gyógyíthatatlan betegségekre...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 15:46:11

@xaba99: :x

tehát akkor is össze vissza hadováltál, ahelyett, hogy érdemben feleltél volna :x

Müszélia 2012.04.06. 15:57:15

@De gustibusaut bene, aut nihil: egészen pontosan ez úgy volt, hogy sokat gondolkoztam azon, mi van, hogy van, aztán a kezembe került a bhagavad-gítá, és rögtön felismertem: ez az. mindig ezt kerestem. egyébként indiában is folyton jön valaki a földanyával, amit viszont az én gyomrom nem vesz be. rossz tapasztalataim vannak a föld- és egyéb anyákkal.

Müszélia 2012.04.06. 16:03:08

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: én nem mondtam, hogy hiszek is benne, csak azt, hogy van egy ilyen számmisztika. ha tetszik, elfogadod, ha nem, nem.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2012.04.06. 16:21:53

@wmiki: bocsánat, tényleg nem pszichiátriai eset vagy.
hanem funkcionális analfabéta.

Mateahos 2012.04.06. 16:25:24

Ejha!Mi van itt kérem?Hová tűnt a modorosblog?

sdani 2012.04.06. 17:28:58

@Ernoke: " ha egy nine inch nails cd borítóján tilinger attila reklámozná vigyorogva a sajátját, nyilván azt hinném, h ez a majom van a tokban, és nem venném meg."

Ki tudja, lehet, hogy az is jó zene, de sajnos amikor beteszed a CD lejátszóba nem hallasz semmit, nincs műszer, amivel ki lehetne mutatni, csak egy maroknyi ember állítja magáról, hogy képes hallani a zenét, és bizisten nagyon jó! Sőt, más "halló" emberek azt állítják, hogy a tillinger az nem is jó, hanem a bunyós pityu a tuti... Én valahogy így látom ezt az analógiát. :-D

Az sokat segítene az ezotériának, ha lenne bármiféle konszenzus a tanok között. De most nekem úgy tűnik, hogy ahány "látó" annyiféle látott dolog. Ha minden látó ugyanazt látná, koherensek lennének a levont következtetések, akkor el tudnám fogadni, hogy OK beletartozom az emberek azon 99%ába, akik nem látnak, és érdemes figyelni a maradék 1%-ra. De így nem vagyok meggyőzve róla, hogy bármelyik "látó" látna bármi olyat, ami a világ teljesebb megismeréséhez vinne közelebb. Ezt némileg alátámasztja az a kísérlet, amit a szkeptikusok csináltak az auralátóval. Az az ember tényleg hitt abban, amit csinált, és teljesen a jószándék vezérelte, de a találgatásnál nem ért el jobb eredményt, és rajta kívül nem volt több jelentkező, aki bizonyíthatta volna a jelenség létezését, és annak érzékelésének képességét. Ezek a dolgok elbizonytalanítják az érdeklődőket...

noirp 2012.04.06. 17:59:57

@Ernoke: a rák mibenlétéről talán azért sincs sok fogalmunk, mert marhára nincs olyan, hogy "a rák", hanem van kismillió féle daganat, kismillió féle sejttípuson.

"fejben dől el" --- a vakbélgyulladásod is, lelkem?

@Sirak_kiraly:
Azt az egyet nem tudom megérteni, hogy a nagymellényes ezoterikusok miért nem képesek kibékülni az anyaggal.
_Mulandó_? Egy fenét, egyidős az univerzummal.

@xaba99: Kigyógyít, de csak ha előtte leperkálod az egomi látképet.@De gustibusaut bene, aut nihil:

@wmiki: Hol szedtél te össze ennyi iskolai stresszt? :P

@Mateahos: szerintem most interferálunk az index Tudomány fórumával...
@ de gustibus: "ez annyira nyilvánvaló" Akkor nem is tudom, mi a lópikuláért küzdenek az újszülöttosztályon a kölykökért, ahelyett, hogy kikúrnák őket a folyópartra, lévén "világos", hogy szarul reinkarnálódtak. (előző életük bűnei miatt, ugye?). Ilyen embertelen hozzáállást nehezen tudok lenyelni.
Perszeperszeperszepersze, a nyomorékokra és a szegényekre a legkönnyebb azt rásütni, hogy rosszul születtek. Mi épkézlábak/gazdagok/bráhmanák meg örülünk magunknak, hogy nem; csak közben úgy teszünk, mintha rettentően együttéreznénk velük.
Ez a kövér kettős mérce az, ami miatt a hinduizmustól -- pláne a vulgarizált fajtától -- falnak megyek. Dehumanizáló, tunyaságra csábító.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.04.06. 18:13:36

:((

látom az ezohívők mocskolódni azt tudnak, de érdemben alátámasztani a véleményüket azt már nem

de bezzeg a szénatom az érez... :x

az ilyeneket máglyára kéne vetni, mint geréb ágnest
az értelem nevében!!! éljen a tévedhetetlen tudomány!

Müszélia 2012.04.06. 18:46:45

@A Tyne folyó déli partja: szegényeknek nem volt rá elég idejük, mert mire elmondták volna az összes mantrát, a páciens meghalt.

Elijah_Baley 2012.04.06. 21:21:45

@noirp: mert a kórházakban tudományhívők dolgoznak, azért. csak mi, ezósok tudjuk a valódi okokat, a többiek a tüneteket kezelik.
Egyébként érdekes ez a kettősség felvetése, nekem alapvetően nem okozott gondot együttérezni a betegekkel és a szegényekkel, nekik ez a sorsuk, nekünk, egészséges és gazdag embereknek meg más, mi segítünk nekik alamizsnával meg ilyen segélykoncertekkel, ahogy szerény eszközeink megendegik. én amúgy bokonista vagyok, az én karaszomba tartozó emberek mind sikeresek és gazdagok, c'est la zhizny, ahogy a művelt orosz mondaná...

cozumel 2012.04.06. 21:22:42

megmondom mi van. ha eddig meg senki nem mondta volna meg.

a termeszettudomanyos ismeretek mara olyan elkepeszto mennyisegben allnak rendelkezesunkre, hogy meg a legnagyobb nevek is csak egy apro szeletet ismerik igazan jol a tortanak, a tobbi szelethez max a laikusnal valamivel tobbet konyitanak, de ennyi.
tehat mondjuk egy richard dawkins erosen torne a fejet, ha egy lawrence krauss felirna neki egy asztrofizikai egyenletet. pedig a maga teruleten r.d. ugye az egyik legnagyobb elo tudos.

na most akkor ehhez kepes gondoljuk bele atlag kornel es hetkoznapi kornelia helyzetebe, akik kb. a hatodik-hetedik alt. soran elvesztik a fonalat fizikabol, matematikabol, sejbiologiabol meg mar fel sem veszik.

a tradicionalis hitek, elsosorban magyarorszagon ugye a keresztenyseg, mar a ciki kategoriaba tartoznak, egyreszt ugye az egyhaz miatt, de meg amugy is, most riili, onesztli, komolyan gondolod, hogy a haromnapos hulla feltamadt, es meg miben hiszel, a tvajlajt zonban?

a legtobb ember szamara ebben hinni legalabb olyan ciki, mint az olympuson uldogelo zeuszban, szoval most az tortenik, hogy az emberek uj "vallasokat" talalnak ki magunkak. muszaj, mert kulonben el kene ismerni, hogy egy szaros eletem van, es halalom utan 50 evvel mar senki nem fog ram emlekezni, es kulonben is elkurtam a fiatalsagom, egy troger a ferjem, semmit nem ertem el a szakmamban es meg nyugdijam se lesz.

hat akkor mar legalabb lelekpillangok, meg csakra, meg csillagnemzetsegek es lelekcsaladok :)

Elijah_Baley 2012.04.06. 22:00:15

@Müszélia: mert rosszul kategorizálod őket. javaslom a következő, funkcionális szempontok alapján felépített mátrix használatát:
a, szülő
b, nevelő
c, anyós
d, MILF
:)

lárvalányhaj 2012.04.06. 23:12:23

@KürtiT (Tromb74):

mindkét nemből tudnék példákat hozni, ha érted, hogy mondom. :)

Ernoke 2012.04.10. 09:07:29

@noirp: tehát te úgy gondolod, hogy jelenleg a tudomány maradéktalanul ismeri az emberi test minden összefüggését és folyamatát, és több megismerni- illetve felfedeznivaló nincs...?:o (magyarán: amit nem látsz, az nincs...)

Ernoke 2012.04.10. 09:40:27

@sdani: inkább úgy mondanám, h pl. a nine inch nails az a tény, h a fájdalom csökkenthető vagy elmulasztható koncentrálással és/vagy a javulásba vetett hittel, a tilinger meg az, h a homeopátia/antik űrlények sugarai/Jézus ereje megszünteti a fájdalmat. egyébként a feltétel nélküli hit bármiben, amit nem tudhatunk biztosan, hülyeség, így az a hit is az, amely szerint nincsenek érzékszerveink által meg nem ismerhető jelenségek a világegyetemben (ez a materialisták vakhite).

noirp 2012.04.10. 10:43:13

@Ernoke: Ezt én egy szóval nem állítom. Nem is állítottam. Csakcsupán célozni óhajtottam rá, hogy miért nincs univerzális gyógyszer "a rákra" (ugyanazért, amiért "a bacilusokra" sincs), meg, hogy tán nem minden betegség dől el fejben.

Ernoke 2012.04.10. 11:04:20

@noirp: ok, de akkor nem értem, miért nekem válaszoltál, én semmmi ilyesmit nem írtam.

IndaMuncher 2012.04.20. 15:12:08

@la paloma de la rosa: Aki 9gag-et néz, humoros ember nem lehet. Vagy az értelmi szintje van egy 10 éves gyerek szintjén. A rage comicok meg egyértelműen az internet egyik rákfenéje.

lárvalányhaj 2012.04.20. 15:22:40

@F.house:

én is jobban szeretem a 4chant :)