Olvasói rovat - Az önámító fogyókúrázó

2012/03/12. - írta: Kurtz ezredes

Hácsé. Akaraterő, hatvannapos átváltozás, kilencvennapos diéta, 180 fokos fordulat, korábbi életvitel és leragadó embertársak megvetése, hittérítés, kéretlen szakértősködés, besserwisserkedés.


Nem látod? Ne már, így nézz meg, oldalról, ha behúzom a hasam. Na, ugye, hogy mennyit fogytam. Durva, mi? Három kiló, de mind olyan helyről jött le, hogy az előnyömre vált. Hasról, simán, szinte már jönnek elő a kockák, ég a zsír. Tudod, mi a legjobb zsírégetés? A szalonnasütés, hehe. Poén volt, nyugi. Ne a tokámat stíröld, az van, akkor is volt, amikor kisgyerek voltam, eleve nagy a fejem a testemhez képest, erről nem tehetek, de agy van benne, kell a hely. (Kacsint.)

Hat után már nem eszem, csak olajos halat, kis pirítóssal, sajttal, salátával. Este még egy alma, meg egy-két csoki, és ennyi, passz. Szépen jönnek le a kilók. Mint az állat. Egy hónap alatt három, baszki, király vagyok. Még hogy a kövér emberek boldogok. Most vagyok csak igazán a toppon, hogy így ledobtam a hurkákat a hasamról.

Nyárra úgy fogok kinézni, mint valami fitneszkirály. Izomdisznó. Na, nem az a buzi kisrendőr, a Nórbi, hanem mint Schwarzi a Predátorban. Hehe, álmodik a nyomor, érted.

Nem eszem, ennyi. Meg kell tudni állni, másként nem megy. Délben a pacalhoz csak két szelet puha kenyér, nem négy, meg hat. Mindennapi kenyerünket, persze, ez mekkora tévedés. A kenyér, nekünk, nagy fogyisoknak az ellenségünk, betiltanám. De azért annál jobb nincs, ha beletunkolhatsz egy ropogós serclivel a csülökpöri szaftjába, töki. (Kacsint.)

Akaraterő, az kell a drasztikus fogyáshoz, nekem meg van. A cigit is évekkel ezelőtt letettem, csak akkor gyújtok rá, ha piázunk, meg, ha felbasznak. Napi négy-öt szálnál nem szívok többet, az is csak inkább ilyen füstölés.

Reggel viszont sokat eszem, na, nem rengeteget, hanem rendesen. Kell az energia. Hat tojás, nem nyolc, négy virsli. Nem hat, mint régebben. Jó étvágyam van, ami azt jelenti, hogy egészséges vagyok. És hétvégén szoktam bűnözni is kicsit, mi, fogyisok így mondjuk, ha bekapunk valami tiltott gyümit. Kerianyuéknál disznótor volt, most ne egyek meg egy kis kolbász, hurkával, töltött káposztát, malacpörit? Nem vagyok én asztéta, vagy mi.

Ráállok én neked a mérlegre, de nem így kell mérni, a ruha az két kiló. Kiszarod, kihugyozod magad, és akkor úgy. Na, én akkor vagyok 112. 115-ről mentem le. Hogy tudtam úgy élni, fel sem fogom. Dagadt hájfejű köcsög voltam. De ennek vége.

Jó, ha ülök, akkor kidomborodik az a kis háj a hasamon, ne fogdossál már, hé. Jön az lefelé napról napra. Sportra nem sok időm van, mindég rohanok. Úgy szoktam, ha van tíz-húsz percem, akkor hármat belenyomok a 120-ba fekve. Fogd meg, milyen kemény a mellkasom, de gyorsan, mert begörcsöl a mellizmom a feszítéstől. Milyen kancsöcs? Ez szín izom, gecc.

Ezt az inget nézd meg, hat éve nem vettem fel, nem jött rám. Jó, nem gombolom be, mert fullasztana, de így nézd a hátamon. Feszül, feszül, de nem annyira. Majd a karomon nézd meg, ne most, még lötyög, de rágyúrok, ha lesz időm a jövő héten, tervezek egy karozást.

Ja meg a pia. Hát sört eleve nem, hizlal, undorító. Hat után max még egy üveggel, előtte is csak két-három, négy-öt. Az meg eleve nem sok. A testsúlyomhoz képest bőven jár ennyi. Bort azt lehet, egészséges, még tán fogyaszt is, nem tudom. A tömény is hizlal, hogyne, cukor, érted. Úgyhogy max két-három stampó kaja előtt és után nem több. Jót tesz az emésztésnek. Nekem nem hiányzik a pia, csak nagyon jól tud esni, ennyi. Meg aki fizikai munkát végez, annak a szervezete köztudottan megkívánja az alkoholt, én meg voltam újságkihordó a kilencvenes években bő egy hetet, tudom mi a fizikai meló, bocs.

Az a szerencsém, hogy eleve nagyon jóképű vagyok, és az, hogy kicsit macis, az pedig kölcsönöz egy egyfajta önbizalmat, fellépést. Szóval hiába is hízok, ha hízok, attól még én bármilyen csajt megfektetek. Azt látja, érzi az ember, hogy bejön a nőstényeknek.

Igen, jöhet nagyobb üdítővel és krumplival. Mit nézel? Fél hat van, ez a Big Mac meg a sajtburi belefér még simán.
 

166 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

comad 2012.03.12. 06:46:29

100+ -os sosemfogyózó sörisszaként a poszthoz nem tudok érdemben hozzászólni, de a "kerianyu"... megyek is beveszem a reggeli vérnyomáscsökkentőt.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.03.12. 06:59:44

@comad: kerianyu? Azon fölakadt a szemem nekem is.
Hácsé rulez. Kurvajó lett.

Pan Modry 2012.03.12. 07:00:33

Szerintem ilyen tipus szinte nem is letezik. Aki ilyeneket eszik az nem beszel dietarol.

En mondjuk amugy sem hiszek a kuraszeru dietakban, igaz soha nem is probaltam ki egyet sem.

irdesmond 2012.03.12. 07:30:40

aki 100 kg alatt van az nő, vagy buzi, az igazi férfi veri a mázsát .

id. Modor Tibor 2012.03.12. 07:34:59

Jól sejtem, hogy a fogyókúra sikere és az illető önbizalma fordítottan arányosak?

la paloma de la rosa 2012.03.12. 07:43:32

@Frengi: Remélem ezt csak modorból írtad ;)

monanarchia · http://kretenvilag.blog.hu/ 2012.03.12. 07:46:04

Mekkora bélpoklos állatok élnek ebben az országban.
Szánalmas.

monanarchia · http://kretenvilag.blog.hu/ 2012.03.12. 07:51:03

@Moszkvaország:
ez a komment az idősebb modor tibornak szólt.

irdesmond 2012.03.12. 08:24:27

@la paloma de la rosa: hát persze, a hülyeség nincs a testsúllyal összefüggésben, bár ezt sokan szeretnék cáfolni, különösen azok akinek egyetlen pozitiv tulajdonságuk, az ideális testsúlyuk.

oldalazó gnóm 2012.03.12. 08:48:09

Külön pont a gyümölcszabálásért, mint "fogyókúrás" magatartás :D

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2012.03.12. 08:52:53

Remek poszt, kompizó posztokat várok, sőt, már kapok is :D

la paloma de la rosa 2012.03.12. 09:06:32

@oldalazó gnóm: te valamit nagyon félreértettél :D

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2012.03.12. 09:08:53

Zseniális :D
Ezek a formák szokták mondogatni, hogy "A férfi 100 kiló alatt karácsonyfadísz, öcsém!"
Nagyon plasztikus lett a leírás amúgy, teljesen megjelent a csávó, ahogy osztja a tutit, közben elszív néhány szalámis-sajtos-majonézes-sonkás-kolbászos-mustáros puffancsot, persze uborka meg ilyenek nélkül, "faszom, úgyis eszek a salátában eleget"

sorica123 (törölt) 2012.03.12. 09:18:47

@Möff CAT a Torcsvúdos gyerek: ehe. A fölött meg NAGY karácsonyfadísz (valakinél olvastam:).
@Frengi: hát ez a karakter is folyamatosan azt hajtja, hogy ő milyen szupermen, amiért annyit eszik, mint egy viziló. Holott egyszerűen csak ilyen, és kész, ettől ugyan nem lesz jobb a többieknél. Ebből elvi kérdést csinálni...:) Ez a téma úgy egy modorgenerátor, ahogy van.

2012.03.12. 09:32:25

Az ilyen pompás példányok szokták még kifejteni, hogy az ő izomzatuk "minőségi izom" és nem buziskodnak a konditeremben, "amíg fiatalabb voltam, két cementeszsákot is elvittem vállon". (Természetesen az efféle mutatványokat ma már - derékfájásra hivatkozva - mellőzi.)
Időnként arról is hadovál, hogy a nők valójában a "mackós" alkatot nagyon is kedvelik, mely kifejezés a valójában a nagypicsájú, beles, vastag hátaszalonnás, zsírnyakú, ízületi bántalmaktól sújtott, két lépcső után asztmatikusan lihegő, leizzadó szarzsákot takarja.
Fogyókúráját nem zavarja meg a három tál sertéspörkölt, hiszen "kenyeret nem eszem hozzá".

oldalazó gnóm 2012.03.12. 09:34:05

@la paloma de la rosa: a gyümölcs tényleg hízlal (nem azt mondom, hogy nem egészséges, hanem azt, hogy a fruktóz miatt egyáltalán nem alkalmas fogyózásra). Nyilván nem ez volt a poszt lényege, de az esti almáról eszembe jutott a sok diétás-gyümölcsös idióta :D

irdesmond 2012.03.12. 09:34:27

@sorica123: Nézni sem bírom szódabikarbóna nélkül, ahogy az ex eszik, mégsem hízik soha egy dekát sem, nekem meg elég ránézni egy csokira már az is hizlal.

sorica123 (törölt) 2012.03.12. 09:41:28

@Brother Love: cementeszsákot azért csak verbálisan emelgeti, mert egyszer jaszkarizásból megemelt egyet egyenes háttal, és egy két hétig úgy járt, mint a falábú kalóz:)
@oldalazó gnóm: már akit, de valóban egy babona, hogy a gyümölcs nem csinál semmit az ember szervezetében:) pláne, hogy a fruktóz szépen lebomlik, és megint kajás vagy.
@Frengi: ezt szokták modorosék is mondogatni, de tényleg van, aki az én étrendemtől már gurulna.

baby bee (törölt) 2012.03.12. 09:47:40

@Pan Modry: dehogy nincs ilyen típus! nőben is. ld: én csak Update-somlóit eszem, meg update-sertéspörit, galuskával. mozogni azt nincs időm sajna, de már lejött rólam másfél kiló. meg vettem testfeszesítő csodakrémet a combomra. meg alakformáló bodyt. majd biztos bombanőnek néznek benne.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.12. 09:56:10

Igen. 20-30-40 év zabálás és tunyulás után hirtelen fitneszszakértő és profi dietetikus lesz. Kioktat, kiröhög, ő már egészségesen él. Minden gyakorlatról tudja, hogy kell helyesen végrehajtani, és ő eleve tud egy még jobbat, egy kímélőbbet.
Megsértődik, ha a korábbi kedvenceivel kínálod. Nem emlékszel, hogy most nagyon szigorú fogyókúrán vagyok? Van pofája a vendégség előtt odatelefonálni, hogy "mennék, de szénhidrátmentes diétán vagyok, úgy kéne készülni" - magyarul: az összes csirkemellet meg felsált neki kell félretenni valami salátával, a rizst unottan félrelöki, a végén azért a zserbóból betol egy keveset, mert leesik a vércukorszintje. Mínuszkalóriás lázálmok kergetése, grapefruit, káposzta, savanyúságok. Ha más is esetleg nekiáll edzeni-fogyókúrázni, azonnal a köldöke táján kezdi el csipkedni, majd harsányan röhög, hogy még messze van az a kockahas.

2012.03.12. 10:00:02

Mint afféle hivatali patkány, szünet nélkül ki vagyok téve a _kolleginák_ legkülönfélébb idióta fogyókúrái akaratlan hallgatásának.
Ezért ki merem jelenteni, hogy a női változat rosszabb, mert időről-időre kérdez. Ha megpróbál az ember értelmes választ adni (Nem, nem fogsz lefogyni 4 hét alatt 20 kilót a legújabb módszertől/fogyasztószertől/stb.) rögvest jön a válasz, amelyért ütni kellene: "DE én nem szeretem/nem tudom megenni/nincs időm/stb."

la paloma de la rosa 2012.03.12. 10:27:20

@Brother Love: Olyan nincs, aki kérdez és meg is fogadja a jótanácsot?

petrice 2012.03.12. 10:32:48

A hittérítés a legrosszabb, van egy az egyben ilyen haverom, hiába vagyok 74 kg szálkás, azért egy méregtelenítő izé rám is rámférne szerinte :)))

Egyébként lányok, gondoljatok csak bele, 100 kg feletti 'igazi férfiakkal' vagy azlatti 'karácsonyfadíszekkel' bújnátok szívesebben ágyba? De ne a kamut nyomjátok, csak mert az ember már megmackósodott!

irdesmond 2012.03.12. 10:40:55

@petrice: nekem bejön, ha egy pasi nagydarab, egy kis kappan háj azért meg bele fér, az én filmemben Mikey Rourke játszaná a főszerepet, de otthonra nem kéne.

belekotyogok 2012.03.12. 10:57:58

@oldalazó gnóm: de talán még mindig alkalmasabb, mint a péksüti-szalonnásszendvics-csokoládé, amit pl a kolleganőm nyomat, szigorúan déli 12 óra előtt - nyilván updatezik is - hogy 12 után csak agyoncukrozott kapucsínókat, barnakenyeres szendvicseket és komplett ebédeket tömhessen - meg sutyiban fél tábla csokit... :)
Gyümölcsöt max akkor, amikor ő is úgy érzi, hogy ez már gáz, akkor nagy sóhajtozások közepette elfogyaszt egy egész mandarint.

A női diétázó valóban rosszabb, mert értetlenkedik, hogy ójajnemindulbeafogyás,miértlehetez, hát tán csak nem a buszon hazafele, táskából, lopva elfogyasztott 30 dkg pogácsa lehet az oka...?!

Hadrian77 2012.03.12. 10:59:35

Én akár mennyit eszem csak nem akarok hízni, igaz szinte egész évben biciklivel járok és lépcsőzök. Na mindegy, jól érzem magam a bőrömben, aki meg 100 körül érzi jól magát annak is egészségére.:)

yenoee 2012.03.12. 10:59:35

@Frengi: anno nekem egy történet legelején azt mondta az asszony, h a férfi 80 kiló és 180 centi fölött kezdődik.
Aztán találkoztunk. :)

Styxx 2012.03.12. 11:23:25

Fasza poszt. Sajnos nekem lenne mit leadni, de legalább nem szórom az észt, hogy milyen faszán tolom a legújabb apdéjtet. volt egy jó poszt a blogketrecben nemrég, hogy havi 1 kg-től nagyobb súlyvesztéssel (extrém magas testsúly kivételével) nincs tartós fogyás, csak pofáraeső visszaesés.
Egy remek karikatúrát is láttam nemrég a tárgyban. Vénasszony a cukrászdában leordítja a pincér fejét, hogy ő édesítővbel kérte a capuccinot és nem cukorral. Mire a pincér: "Azt hittem csak viccelni tetszett, az előbb zabált be hat krémest."

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.03.12. 11:33:07

a5z7É7A Éz KAnC5öcZ.
a Ha5P1Na K1MaraD7: AM1k0R a háJ rÁHaJl1K A KöLdÖkr3, Éz J3lL39z373z, d3 Víz5z1n73z rÉ57 KÉp3Z, Am1 A PÓlón K3R35z7üL 1Z d15zkré73n Á753jl1K.

m39j.: A P1nA éz a c5öCZ 71L7077 5zÓ a 8L09HUNáL. D3 C5aK k0mM3N783N. 3z a 8190775Á9 c5ÚC5A.

NagyH · http://katpol.blog.hu 2012.03.12. 11:33:42

@NagyH:
klasszikusokat csak pontosan, szépen :)

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2012.03.12. 11:34:17

főnökasszonyom is ennek a női változata, egyik nap csirkepöri ételhordóból, másnap gyümölcsnap (8-10 banán apránként, mi más), harmadnap anyu töltött káposztája, negyedik nap léböjt... persze a kávé az szigorúan 2az1ben...

aztán csodálkozik hogy folyton szarul van meg vacakol a gyomra... plusz nem fogy semmit.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2012.03.12. 11:41:50

az volt már, hogy posztolót a fitnesznácik és a mókusok elé vetni?...

irdesmond 2012.03.12. 11:42:49

basszameg, valaki árulja már el azt a kurva listát ami azokat a kifejezések tartalmazza, ami nem megengedett? A blogmotor meg bekaphatja.

2012.03.12. 11:56:43

@la paloma de la rosa: Kizárt. És az a vicc, hogy látják, hogy mit eszem, hogyan, mennyit, stb. - és azt is, hogy hatékony, de nem.
Mert a hipoxy-tréner, a léböjt-kúra, a 60 napos diéta, stb., az köll.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.12. 11:57:39

@Frengi: ha azt akarnánk, hogy tudjátok, akkor nem lenne tiltólista. Ha olyan szót használsz, ami nekünk nem tetszik, akkor jobb is, ha nem látjuk a kommentet :)

belekotyogok 2012.03.12. 11:57:54

@Frengi: káromkodni ezek szerint szabad :D :D :D

mbrz 2012.03.12. 12:03:50

anyám, hát ez az a tag, aki odajött hozzám az edzőteremben, h mit csinálok rosszul, amikor már negyven perce tekertem egy masszív görccsel a combjaimban. szóval mondta az arc, megkockáztatom, kb óvoda óta nem látta a heréit, esetleg tükörben, h ez így nem lesz jó, így dőljek előre, összefogdosott, én köpni-nyelni nem tudtam, és aztán mosolyogva továbbállt, h megköszönni nem kell, régóta van itt, tudja mi a pálya, szívesen segít, stb.
aztán amikor már pár hónapja jártam oda, leesett, h tényleg folyton ott van, korzózik, vizslatja a pocakját a tükörben, néha behúzza, kortyolgat a hatalmas palack vízből, amit magával hozott, olykor csinál valamit kétpercig, általában kétkilós súlyzókkal, viszont leginkább oktatja az újonnan odatévedő húszéves lányokat.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2012.03.12. 12:36:22

Basszameg, elolvastam a posztot és megéheztem, és még fél óra az ebédig.

Pan Modry 2012.03.12. 12:52:46

@baby bee:

Most hogy mondod, igen, noben ismerek ilyet.

Egyutt voltam vele egyszer uzleti uton, es o mondta hogy a rantotta bacon nelkul nem is rantotta.
Az egesz abbol kerekedett ki raadasul, hogy en mondtam neki hogy a jo rantottaban semmi nincs, csak nagyon jo minosegu tojas, illetve egy keves nagyon jo minosegu vaj. O viszont rantotta vonalon egyertelmuen a parasztrantotta vonal hive volt an en minimalizmusommal szemben.

Amikor meg reggel felktelem hamarabb es elmentem futni azt sem ertette miert teszem.

Idet 2012.03.12. 13:14:39

Pont az a lényeg, hogy nem kell enni. Vagyis nagyon keveset. Ha közben ágyú szerelmes vagy, ez nagyon könnyen megy...
Tényleg nem kell annyit enni, amennyit eszünk. Kétszer napjában, és keveset. Miután a zabálás rossz szokás, le lehet róla szokni, és miután örömszerző eszköz is, más örömöket kell keríteni...
12 kilót fogytam, ez már 5 éve tart, és nem híztam vissza. Enni eszem persze, még édességet meg kenyeret meg zsírosat is, de nagyon mértékkel! Nem nézek úgy ki, mint egy aszalt szilva, de úgy sem, mint egy lábra kelt hordó!

spenci 2012.03.12. 13:17:38

Sok nő valóban szereti a mackós alkatú pasikat, összeköltöznek, együtt zabálnak a továbbiakban, míg a nő is mackós alkatú lesz. Innen a kedves mackós alkatú pasi minden 55 kilós nőt leplezetlenül megbámul 15-60 éves korig, amire a kedves párja próbál versenyben maradni úgy, hogy még többet, jobban főz, mondván: azok a gebék nem élvezik az életet, csak a dundik boldogok igazán.

Momina 2012.03.12. 13:20:46

@Modor Tibi: Én már többször bosszúsan hagytam az egész kommentelést és bezártam az oldalt, mert sokadszori átfogalmazásra sem engedte át a rendszer a már szépirodalmi szinten megalkotott kommentemet, amiben még csak annyi szitokszó sem volt, hogy a francba vagy fenébe, még csak indulatos sem volt.

gnme 2012.03.12. 13:34:27

fehérjenap: zöldbabfőzelék disznóhússal a biztos fingásért
szénhidrátnap: kókusztekercs, hurka, édes martini, banán
gyümölcsnap: szilva / körte / barackpálinka
szabadnap: sör, nokia, fogkrém, pálinka, reggeli, sör, bor, ebéd, sör, pálinka, nokia, pálinka, vacsora

Memme 2012.03.12. 13:36:34

@petrice:
Milyen magas az a 100kg-s es mibol van az a 100kg?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.03.12. 13:44:09

@Frengi: én voltam 108 is, most 87 vagyok, de jobban érzem magam, és férfinak is különb lettem, bizonyos szempontból, például mert kapok levegőt még az 5. percben is (favágás közben, persze).

1kutya 2012.03.12. 13:51:03

hehe:) jó lett! eszembe is jutott róla anyósom, aki fogyókúra címén joghurttal ette a háziszalámit, este fél nyolckor, második vacsora gyanánt:-DDD

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.03.12. 13:51:32

@Frengi:
Én ezt úgy hallottam, hogy a férfi és a disznó 100 kilótól kezdődik.

mildi 2012.03.12. 13:53:00

@spenci: veheee pont így! :)))
a megbámulásra megaszongya az asszonyka, hogy mindegy hol kap étvágyat, amíg otthon zabál.
vagy nekiáll kétfele főzni, magának salátát, az urának csülökpörköltet. hogy fogyjon, hogy újra tetszen a zurának. és turkálja azt a hülye salátát, és csöpögő nyállal nézi, ahogy a zura a porcogót ropogtatja
@Idet: 2x naponta???? nemá'! és akkor hátralévő életemben már mindig csak naponta 2x ehetek, és a akkor is keveset?
4x eszem egy nap, vagy inkább 5x. napi 2x? huh, a gondolattól lezuhant a vércukrom.
anyám mondta is mindig, inkább ruház, mint etet (50kg vagyok :)

Lenry 2012.03.12. 14:00:58

a legborzasztóbb a "mi fogyisok", "nekünk fogyisoknak" kifejezések...

2012.03.12. 14:02:20

@Zabalint: Van olyan is, hogy 100 kg felett már disznó, addig csak malac - legyen az sertés vagy férfiú.

[c] 2012.03.12. 14:07:33

@Brother Love: "mely kifejezés a valójában a nagypicsájú, beles, vastag hátaszalonnás, zsírnyakú, ízületi bántalmaktól sújtott, két lépcső után asztmatikusan lihegő, leizzadó szarzsákot takarja"

Tízpontos jellemzés :)

a_fater 2012.03.12. 14:08:52

@Brother Love: nálam tök ilyenek a kolláganők. Mondjuk az egyik srác meg betegság miatt volt léböjt kúrán, és összességében kurva sokat fogyott, de ezért nem irigyli senki. Szerencsére már jobban van, és a fene tudja, hogy akkor ugye valójában mitől fogyott le.

Pan Modry 2012.03.12. 14:12:58

Ahh...
Nekem volt egy evfolyamtarsnom, nos o hallotta hogy egy haver elkapott vmi virust laoszban es 7 nap mulva 9 kiloval konnyebb volt. A csaj azt kerdezte nem lehetne-e ezt a virust hazahozni...

De hallottam olyat amikor egy dagi csaj azt mondta hogy bevallalna egy honapra egy belferget.

[c] 2012.03.12. 14:17:39

@oldalazó gnóm: Az esti almától aztán nem fog fejreállni senki fogyókúrája, főleg ha egyébként csökkentett kalóriabevitel mellett eszi. Más gyümölcstől sem, ha egyébként lecsökkenti a finomított szénhidrát-bevitelt, és mozog is valamit.

Hal Stanton 2012.03.12. 14:18:11

Ismertem egy csajt, aki tojást rohasztott a padláson, megette, hogy hányjon-fosson-ordítson, és akkor attól majd jól lefogy. Leadott a tojástrágyától három kilót, amit a jövő héten visszaszedett. De azért biztosan élvezte.

[c] 2012.03.12. 14:21:50

@Pan Modry: Bármilyen vírus alkalmas erre, amelyiknek a leküzdése eléggé megterheli a szervezetet.

[c] 2012.03.12. 14:30:35

@Styxx: "olt egy jó poszt a blogketrecben nemrég, hogy havi 1 kg-től nagyobb súlyvesztéssel (extrém magas testsúly kivételével) nincs tartós fogyás, csak pofáraeső visszaesés."

Ez így szvsz a másik véglet, és hülyeség, de a posztoló nyilván azokat akarta figyelmeztetni, akik koplalós diétával leposvasztják magukról azt a kevéske izmot is, ami van, és a koplalás végeztével zsír jön a helyére...

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2012.03.12. 14:31:18

@tea fan: Az Ebola eléggé alkalmas erre, elveszi az étvágyat és rövid időn belül sokat fogy tőle az ember :D

Pan Modry 2012.03.12. 14:47:35

@Idet:
Szerintem vannak jo meg rossz eletmodok. Bar en konnyen tudok olyan szempontbol egeszsegesen taplalkozni, mivel a nehez etelektol egyszeruen bealmosodok. Egyszeruen megszoktam hogy jobban erzem magam ha normalisan taplalkozom, es egy normal napom meg sem kivanom a nehez kajakat.

bőrmók 2012.03.12. 14:50:15

Nagyon utáltam gyermekként amikor az ilyen alakok megígérték, hogy majd főznek nekem és "felhizlalnak"

keptelen kepkeret 2012.03.12. 14:50:21

A fogyas titka es megtartasa az annyi,h nem eszel kenyeret es tesztat,nem eszel/iszol cukrosat.Persze mindent mertekkel,6 utan semmi,legfokepp nem gyumolcsot,a sargarepa viszont jo:-)En nem fogyozom,csak odafigyelek mit es mikor eszem,de nem csinalok lelkiismereti kerdest abbol,ha mondjuk egy hetvegen eszem csokit es sajttortat csakmert megkivanom:-)55 kilo vagyok konstansan x eve.
Kb.2 hete megint elkezdtem sportolni,mert a volegenyem szeretne lefogyni(105 kg),es mar fogyott 2 kilot:-)engem sosem zavart a tulsulya,sot,engem senki tulsulya nem zavar amig az enyem:-)Egy eve rendszeres futassal es kardio-val lefogyasztottam 10 kilot a szaz kilos baratnomrol,es minden egyes edzes utan egyutt hazamentunk,es nekiallt szalonnat enni.Mindig szalonnat,kolbasszal,es ennek ellenere lement rola 10 kilo.:-))))

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.03.12. 14:57:30

Én hitelesítetten 147 kg voltam eddig legtöbb, de valószínűleg voltam 154 is, de akkor nem mertem mérni se.

Most vagyok 108. Aki régebbről ismer, SOVÁNYnak mond. Aki most ismer meg, az kövérnek. 181 cm magas vagyok. Jól érzem magamat az előzőkhöz képest, de szeretnék 90 lenni.

Viszont a nőknél nem ismerek kegyelmet. Mint a kövér férfiak zöme, utálom a kövér nőket. Ami 60 kg felett van, az nálam automatikusan férfinek minősül.

A férfinél sem szép a kövérség, de bocsánatos bűn. Nőknél viszont az az elhanyagoltság jele.

A feleségem 49 kg. Egyszer iszonyúan meghízott 60 kg-ra, ez a terhesség 9. hónapjában volt.

mildred 2012.03.12. 15:05:05

@dr. birca max: Mire gondolnál, ha egy napon az asszony ajtót mutatna, mert dagadt vagy és undorodom tőled felkiáltással?

keptelen kepkeret 2012.03.12. 15:10:05

@dr. birca max: En 55 vagyok es vekony,de ha egy no 60 kilonal tobb attol meg nem lesz ferfi.Regen en is azt mondtam,h egy nonek muszaj vekonynak(de nem anorexiasnak)lennie,aztan felnottem,es kicsit utanajartam h ki es miert kover.Vannak ugye a szalonnazabalok meg a macaroon evok,viszont van egy reteg aki hormonos ergo onhibajan kivul dagi.Vnnak nk akik valamiert nem tudjak leadni a terhesseg miatt felszedett kilokat,egeszen masok szimplan nem tudnak vekonyak lenni.

Ugyhogy azota mar csak nekem fontos h vekony legyek,de nem bantok/itelek el egy not sem,aki nem az,sot orulok amikor megkernek h segitsek nekik lefogyni:-)Btw egy ferfinel a dagisag ugyanugy az elhanyagoltsag,lustasag jele,en spec hanyok a dagi pasiktol.A volegenyem 105 kilo,de az egyetlen sulyfelesleg rajta a hasa.Eveken at rugbyzett,atletikazott,igyhat mindene izmos,de lett egy pocija,ezt adjuk most le:-))

Idet 2012.03.12. 15:10:13

@mildi: Dehogy mondom én, hogy ne egyél! Azt csinálsz, amit akarsz, és ahogy akarod! Lehetsz szép kövér, jól érezheted magad, amíg nem jön a cukor, az ízületi bántalom, a szív és érrendszeri, az asztma meg az izzadás. És az ágy is kívánnivalókat hagy maga után...

la paloma de la rosa 2012.03.12. 15:11:17

@dr. birca max: na itt jön megint az, hogy nem értem, hogy mondhatod, hogy 60 kiló felett automatikusan férfi. Hát egy 175-178 centi magas nő hogy lenne már egészségesen 60 kiló alatt, azért ne viccelj már. Egy 160 centi magas nőnél persze, hogy az a szép. Az ilyet sose értettem, mér nézik csak azt, hogy valaki hány kiló, magassággal együtt több értelme van.

tilcsakbea 2012.03.12. 15:15:19

@dr. birca max: "A férfinél sem szép a kövérség, de bocsánatos bűn. Nőknél viszont az az elhanyagoltság jele."

:OOO

Idet 2012.03.12. 15:15:44

@Pan Modry: Én a déli étkezéssel vagyok így. Csak nézem, ahogy a kollégák tolják befelé a finom meleg ételt, már a látványtól is elálmosodom. Az ember elkezd emészteni, a vér nem a fejbe áramlik... szóval, én elhiszem, hogy vannak, akiknek ez szükséges, de én nem tartozom közéjük. Nem is étkezem különösen egészségesen, csak mindig keveset. Szerintem sokkal több kalóriát viszünk be, mint amennyire szükségünk van.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.03.12. 15:16:55

@la paloma de la rosa:

Másik szabályomat nem említettem: ami 165 cm felett van, az férfi.

Hadrian77 2012.03.12. 15:18:43

@keptelen kepkeret: a 6 után hülyeség, lefekvéstől kell visszaszámolni 3 órát:)

la paloma de la rosa 2012.03.12. 15:20:18

@dr. birca max: na még az a szerencse, hogy nem minden férfi olyan hülye mint te.

keptelen kepkeret 2012.03.12. 15:24:07

@Hadrian77: ooooo...ize....belassultam,ezt igy most nem feltetlenul ertem,kicsit bovebben?:-)

belekotyogok 2012.03.12. 15:26:53

@Pan Modry: szerintem meg van olyan életmód, ami valakinek jó, de másnak nem annyira (alkati, életmódbeli, ízlésbeli sajátosságok).

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.03.12. 15:30:30

@la paloma de la rosa:

Ízlések vannak sokfélek.

Egyik ismerősöm sportos, 180 cm magas, 70 kg súlyú gyerek. Ha nem lenne kicsit kopasz, ideális férfitípusnak számítana. A csaja 160 cm magas, kb. 120 kg súlyú, enyhén bajuszos, picit szakállas hölgy, aki éjjel-nappal, télen-nyáron XXXXXXL-méretű szürke mackónadrágban jár, felül hányásszínű, kb. 15 éves, eddig 1000-szer mosott pulóverben. Természetesen a csaj minden smink esküdt ellensége is egyben. A csuklója vastagabb, mint az én vállam.

Szóval nincs olyan nőtípus, aki valakinek ne tetszene...

la paloma de la rosa 2012.03.12. 15:32:52

@dr. birca max: na, hát most nem erről beszélek, de azért például az általad említett példánál nem szebb egy 178 centi magas, manökenalkatú csaj? Szóval ezt a magassági korlátozást nem igazán bírom megérteni.

marieklein 2012.03.12. 15:33:03

@gnme: a fehérjenapba belefér a szalonna meg a rafaelló is, hiszen azok is fehérek!

Hadrian77 2012.03.12. 15:39:51

@keptelen kepkeret: a 6 után ne egyél semmit szlogent túlhaladta a tudomány:) ma már azt mondják, hogy lefekvés előtt 3 órával egyél utoljára. A gyümölcsöt is közvetlen étkezés után kell mellőzni, mert nagyon megnyúlik az emésztési ideje.:)

belekotyogok 2012.03.12. 15:46:24

@keptelen kepkeret: úgy érti, hogy ha az ember többnyire éjfélkor fekszik, de hat óra után már nem eszik, akkorra rohadt éhes tud lenni, már amennyiben nem egy fél marhát tolt be 17:55 kor.

évuska 2012.03.12. 15:47:05

@Hadrian77: Nahát, te megborotválkoztál végre! :D

Én csak a szálkás, nem túl magas, kifejezetten sovány férfiakat szeretem látványnak, irtózom a pocaktól és vastag combtól, tökre nem érzem bocsánatosnak, de ezt felülírhatta volna személyes varázs még a párválasztási időszakomban. Az emberem ma 65 éves, és 5-8 kilós sávban mozog a súlya kamaszkora óta, és ezt nagyon becsülöm benne, közben örül a kajáimnak, és mértékkel eszik belőlük. Szerintem épphogy a nőn érthető a domborulat, főleg az anyákon, mert az nem csak tévénézéstől, sörözéstől van. Hogy ki mire izgul, azt én már itt a szilikonkorszakban, a netes pornón edzett nemzedék korában inkább vállvonással intézem el. Szar lehet ilyen mérce mellett hétköznapi nőként élni, szorongani, irigykedni leplezni, műttetni, amint azt gyakran megfigyelem a konditeremben.

De akinek nincs dereka, azt nagyon tudom sajnálni. Azt is, aki nem egészséges, emésztési vagy felszívódási baja van, tehát kajaügyben nem működik tökéletesen. De a legjobban azt, aki kényszeresen számolgat, sóvárog, megtagad, észnél van, és nárcisztikusan nézegeti magát a tükörben, az eredménnyel mindig csak_majdnem_elégedett lévén, vagy örök kudarcra ítélve egész életében rosszul érzi magát, és költi a sok pénzt a csodamódszerekre, mert enne, de a teste jelzései arra figyelmeztetik, hogy baj lesz.

Ha fogyunk, én azt mondom, tegyük nagyívűen, erős akarattal, panaszkodás nélkül és olcsón, böjtöljünk, fussunk ájulásig, tegyük le a kocsit és hagyjuk a tévénézést. Az állandó enyhe megszorítás a gyenge akaratú embereknél siralmas, depresszióközeli állapothoz vezet.

Ha jól vagyunk, vagy épp időt adtunk magunknak, terhesség, szoptatás miatt, akkor meg szerintem élvezzük az életet. Például én azt mondom, együnk csokit, de csak extra minőséget. És cukros üdítő nem, gumicukor nem, gyári sütemény nem, kenyér alig. Vaj igen, jó sajtok, húsból is csak kiváló (ezt januárban határoztuk el, hogy inkább kevesebb és drága legyen, de az hadd szóljon, a sonka összetétele sertéscomb+só legyen, a csirke meg szabadban tartott, és vadvízi halak), idegesítő készételek raktározása nem. A magam részéről inkább az adalékot kerülöm, mint a kalóriát, főzök sokat és finomat, szerintem ha kiszámolnám, mennyit viszek be, horror szám jönne ki, viszont nem hízok, sőt, lassacskán fogyok, talán a szoptatástól, biciklitől, futástól és a rengeteg gyaloglástól, na meg a túlműködött pajzsmirigyemtől van.

Hadrian77 2012.03.12. 15:49:11

@évuska: a nyúlhúst kihagytad a listáról, pedig még a csirkénél is jobb:)

felka 2012.03.12. 15:50:22

@dr. birca max: jaj sohasem volam még ennyire férfi..(170/65)
pedig életben nem mondták még...

Idet 2012.03.12. 15:58:32

@vészmadár (pica pica): Egészségedre! Az ágy igazából szerelem kérdése, szerintem, de azért nem árt megkönnyíteni a dolgot!

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.03.12. 15:58:40

@la paloma de la rosa:

Természetesen lehetnek kivételek. Van, hogy nekem is megtetszik olyan nő, aki egyébként kívül van a méretarányos kategórián, de ezek kivételek. Az alapszabály a döntő az esetek 99 %-ában.

Pl. Sandra Bullock nagyon magas (171 cm), mégis nagyon szép.

irdesmond 2012.03.12. 16:02:05

Minden fogyókúra hülyeség, az ember ha csak akkor eszik amikor éhes(mint az állat), és csak annyit hogy ne legyen éhes, akkor nem fog elhízni, ha meg már elhízott, akkor be áll a súlya.

Ha meg diétázik valaki, ám tegye, de nem tartozik másra, mint ahogy az emésztése sem.

Női magazinokban lehet olvasni, hogy barátnők bánatukat francia kérmesbe folytják. Gondolom férfiaknál is van ilyen, egy fárasztó nap után benyomni egy csülök pörköltet, mert ugyebár éhes hassal lankandt fasszal baszni nem lehet.

Emlékszem amikor Miskolcra költöztem csodálkoztam hogy kocsma zálogház hátán és egymást érik a talponálló cukrászdák, ilyen depressziós város nincs még egy a világon. A szövőnők cukros ételekről álmodnak.

Hajdú Peter 2012.03.12. 16:02:31

Nem tudok eligazodni a szabalyok kozt. A egyik azt mondja 100 kilo alatt a ferfi karacsonyfa disz, a masik hogy 60 kilo folott a no, automatikusan ferfi. Akkor most melyik ? Egy 70 kg-os no az ferfi vagy karacsonyfadisz ?

penelope garcia 2012.03.12. 16:09:14

Ez ott van, na.
Mintha a 90 napos diéta fórumát olvasnád. :D

A hölgy szépen furulyázik 2012.03.12. 16:12:50

Ha mindenki a paleolit táplálkozást követné, senki sem lenne kövér. Ez a legegészségesebb, tudományosan legmeggyőzőbben alátámasztott étrend.

penelope garcia 2012.03.12. 16:13:47

Ami a 100 kiló fölötti férfizést illeti, hozzátenném, hogy ja, de legyen akkor 1,9 méter fölött az a férfi. :)

zsolt64 2012.03.12. 16:15:50

engem az akaszt ki amikor ilyen tudományosan próbálják megmagyarázni a súlycsökkentés elmaradását:
Minnél kevesebbet eszik az ember, annál jobban hasznosítja a szervezet... Na koncentrációs táborok szegény lakói ha ezt tudták volna, hát nem halnak éhen.(Elnézést a profán hasonlatért) A fizika törvényei még a fogyókúrázókra is érvényesek: ha kevesebb a kalóriabevitel akkor fogyás van.

zsolt64 2012.03.12. 16:17:49

Ja és utána az illető a zsebéből véletlenül kirántja a gyorskaja/töpörtyűs pogi/stb csomagolását.

Hadrian77 2012.03.12. 16:20:17

@A hölgy szépen furulyázik: engem valahogy nem győzött meg, ráadásul egy korabeli beszámoló sincs benne.

bean 2012.03.12. 16:26:08

"100 kiló fölött nem férfi, hanem zsírdisznó."

Igen? 190 centi vagyok, 100kg és nem vagyok valami svájci néger, így negyven felé araszolva van rajtam talán 5-10kg felesleg de a zsírdisznó az iszonyú messze van. Más kérdés, hogy ugyanaz mondjuk 175 cm-mel már durvább. Szóval, BMI szerint kéne osztani a zsírdisznó címkét...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.03.12. 16:32:58

@Idet: én 87 vagyok, csak az ágyunk 120... elismerem, szar szóvicc volt, így elmagyarázva még gyengébb, ez van...

Liliom08 2012.03.12. 17:08:34

@Brother Love: Szerinted ezzel hány embert bánthatsz meg? Párom 110 kg és nem vagyok mellette hájas sertésszalonna, de remélem egyszer nagyon pofára fogsz ezzel a szövegeddel esni, meg az összes hasonló gondolkodású is. Valaki szerinted a súlya alapján már nem is lehet normális??? Nem mindenki olyan nagyképű mint egyesek :( Sajnálom, hogy ilyen emberek is vannak.

Laser Johnny 2012.03.12. 17:17:22

Erős vagyok, egészséges és 180cm/60 kg. Lehet irigykedni.

trollmágnes 2012.03.12. 17:30:30

melohelyen van egy ilyen f@asz, azzal jopofizik, hogy szex elott brutto(smukkal, zabpehely+tejjel, es valoban: kulaval+pisaval) 120kilo, szex utan viszont a csaja 55+5

egyebkent ez jar le a 4.rol az en szintemre(2.) kulazni es megsertodik ha koremailben erre kesobb felhivom a figyelmet

ja, es ez az az allat akinek teljesen mind1 hogy milyen ido van(hideg-meleg), a reggeli modoros kezfogas utan mehetek kezet mosni mivel teljesen osszeken az izzadt - puhany - mancsaval

no eleg is ennyi

ezabloghunickmarfoglalt 2012.03.12. 18:24:04

@Pan Modry: belfereg petet vagy mit konkretan lehet kapni az interneten, fogyokuras celbol...

XCat 2012.03.12. 18:27:44

@trollmágnes: Te frankón azt figyeled, ki melyik szinten kulázik? Elfoglalt lehetsz bszdki.:D

ezabloghunickmarfoglalt 2012.03.12. 18:32:08

@dr. birca max:
hahaha, en 85 kilorol fogytam 70re, ehhez vagyok 170 centi, de bottal sem nyulnek egy pufokabb ferfihoz. nemcsakhogy a kifejezetten vekony ferfiak vonzanak, de mar a 'normalis' testsulynal kicsit tobbet nyomok is taszitanak. en arra gondolok hogy eleg nekem a sajat gyurodo hasamat nezni, nehogymar meg a ferjemen is ezt kelljen...

XCat 2012.03.12. 18:58:04

@ezabloghunickmarfoglalt: Na mondjuk az ritka hülyék néz ki, amikor egy cingár kis spermaszökevény egy bálnát kísérget. :D

Egy férfi nézzen ki férfinak.

irdesmond 2012.03.12. 19:14:58

Én már csak azt tartom, hogy az a mienk amit megeszünk, fogyókúrázzanak csak mások, majd elmúlik ez a bolondéria is.
Mint a barna bőrszín, ugye régen csak az volt barna, aki dolgozott, az úri nép nem, aztán divatba hozták, aztán kiderült hogy mégsem olyan jó.
Marilyn Monroe ma már egy szépség verseny selejtezőjében kiesne. Tony Weismüller is már már kövérnek számítana.
Régen ha valaki felszedett magára, de jól nézel ki, meg hogy megemberesedett, most meg csak ezek a kákabélűek a menők.
Addig örüljetek amig van mit enni.

ezabloghunickmarfoglalt 2012.03.12. 19:20:02

@Frengi: jajaja. emlekszem tizenot eve tobb volt rajtam kb tiz kiloval a normalisnal, csaladi torturaknal mindig mondtak rolam a nyiregyhazi rokonok, hogy milyen 'derek' lany vagyok. komolyan gondolkoztam, hogy ez a kover szinonimaja arrafele, vagy nekik ez a bejovos?

hozzateszem a kakabeluek egyre menobbek, mig a fejlett orszagokban exponencialisan no az atlagtestsuly evrol evre. talan pont ezert menoseg a vekony testalkat. mert egyre ritkabb

Pan Modry 2012.03.12. 19:30:24

@ezabloghunickmarfoglalt:

Hat akkor azert te egy olyan mamut tipusu csaj lehetsz. 70 kilo 170 centihez az marha sok.
Egy 170 centis no akkor nez ki jol, ha 55-60 kilo kozott van.

denevér3333 2012.03.12. 20:40:43

Én hát igen 100 kg felett vagyok nem kevéssel! Pedig isten bizony nem eszek se hamburgert se csokit pékárúból is keveset s azt is reggel! Na jó biztos vastag a csontozatom ( 30 éves koromig voltam 75 kg) Na jó nem tépem itt a szám megyek és megkavarom a bableveset csülökkel!:-)
Ui: Csak és kizárólag hús és zöldség van benne ha a babot is annak számítjuk!:-D

denevér3333 2012.03.12. 20:47:36

Ja én is mondtam, hogy az izmom felé nőt egy kis háj! Erre az otthoniak mindig mondják, hogy milyen jól megemberesedtem! Pedig csak van rajtam egy kis disznónyi plusz!:-) Jó hát szerencsére nagyjából jól eloszlik rajtam már amennyire eloszolhat egy ilyen dolog!

évuska 2012.03.12. 21:03:19

@d'oh: jó lett? nekem az egész életem egy poszt.

A Tyne folyó déli partja 2012.03.12. 21:10:36

@Frengi: én nem értek egyet. nekem inkább legyen vékony, minthogy egy mázsás. kövér férfi eleve kizárva.@petrice: hát én inkább a karácsonyfadísszel. a 100 feletti félek, hogy összenyomna:)@bőrmók: nálunk nem így volt szokás, hanem, pl. a nagymamám folyton bővebbre szabta az összes ruhát, mondván, hogy "majd belehízol". hát nem sikerült, szerencsére. ugyanő mondta ismerős csajról, aki felszedett pár kilót szülés után, hogy "szépen asszonyosodik". csaj 18 volt akkor, biztos nagyon örült neki. ja, és mondta ezt a nagymamám, aki szintén soha nem volt kövér...sőt.@dr. birca max: azért azt fejtsd már ki, hogy a férfinál miért is nem lesz az elhanyagoltság jele, a nőnél meg igen?
amúgy, s h 180 centi az a nő, akkor már nem lesz olyan sok az a 60 kiló. @belekotyogok: arról nem is beszélve, hogy ha mondjuk ötig dolgozom, félóra utazásra lakom, mire hazaérek, és vacsorát főzök, addigra pont hat óra van, minimum. vagy még később. akkor mégis, hogy ne egyek hat után? a munkahelyen meg csak ebédszünet van, nincs még egy vacsoraszünet is, csak hogy tudj enni hat előtt...@A hölgy szépen furulyázik: az azt jelenti, hogy gyűjtögetni kell a bogyókat?:)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.03.12. 22:04:44

@dr. birca max:
És ha azt mondom, hogy aki 185 alatt, az szerintem meg nő?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.03.12. 22:22:27

@dr. birca max:
Vicces hallani, hogy a nő 171 centivel nagyon magas. Szerintem ez totál viszonyítás kérdése.

combo 2012.03.12. 22:26:30

Misztótfalusi Kis Miklós feljegyzéseiből tudjuk, hogy ez a téma már a középkori értelmiségi körökben is komoly indulatokat gerjesztett. Galambpostával küldözgették egymásnak a legnaprakészebb információkat az ideális tömegről, magasságról, mellméretről és szerszámméretről a kisasszonyok (társaságban nem volt illő ilyesmiről társalogni), olykor-olykor késhegyre vitákba bocsátkozva. Nagyon komolyan vették az összegyűlt intelmeket, például ha valamelyik leányzónak tág pórusú volt a bőre, hamarjában ló elé vetette magát bánatában.

Ez a jelenség a XXI. században felerősödött (a XX. század derekán bekövetkezett szexuális forradalom folyományaként). A pornó/celebek/Facebook hatására mindenki előtt ott az eszménykép, és határok nélküli szabadverseny alakult ki. Az emberek tele vannak frusztrációval, saját előítéleteik jobban nyomasztják önmagukat, mint a tényleges csalódások/beszólások. Így az önámító fogyókúrázó gondolkodásmódja követendő példa, a megvalósítás persze lehet fegyelmezettebb.

Megmondom az őszintét, a magam részéről teljesen meddőnek érzek minden olyan vitát, hogy milyen az ideális nő/férfi. Köszönöm szépen a segítséget, de vannak ösztöneim, el tudom egyedül is dönteni, hogy XY tetszik-e, és majd kiderül, hogy én bejövök-e neki. Aki akar, közeledhet az eszményképek felé "munkával" (fogyózás, kondizás stb.) vagy pénzzel (plasztikai sebész stb.) rinyálás helyett.

XCat 2012.03.12. 22:27:01

@A Tyne folyó déli partja: Azt ugye azért tudod, hogy nem a kövér férfiak mellett megy a kampány? A jó felépítéstől meg az izomtól senki nem lesz kövér. Csak férfiszerű. És persze nem marad pehelysúlyú.

Igaz, azzal olyan 190 centi körül van 100 kg felett.

aranypenz.blog.hu · http://aranypenz.blog.hu 2012.03.12. 22:39:22

@dr. birca max: "Másik szabályomat nem említettem: ami 165 cm felett van, az férfi"

Szerintem nem mindenkinek jön be a törpeszex :)

Én 180 vagyok, nem találom vonzónak a 170 alatti nőket. Az a normális, ha valaki a saját adottságaihoz illő párt választ.

aranypenz.blog.hu · http://aranypenz.blog.hu 2012.03.12. 22:42:08

@bean: "BMI szerint kéne osztani a zsírdisznó címkét"

Szerintem a BMI nettó baromság. A BMI szerint túlsúlyos vagyok, 180 centivel és 90 kilóval. Valójában 80 cm a derekam és látszódik a hasizmom :)

2012.03.12. 23:32:03

@A Tyne folyó déli partja:

"hogy a férfinál miért is nem lesz az elhanyagoltság jele, a nőnél meg igen?"

A nőket a történelem során mindig is a külsejük alapján ítélték meg, és kilóra mérték a "húspiacon", a férfiakat nem annyira. Egy férfit sokkal inkább a magabiztossága, fellépése, egzisztenciája, szakmai tudása stb. alapján értékelnek. Legalábbis olyan 30 év fölött. Hogy ez miért van, azt én sem tudom...

évuska 2012.03.12. 23:51:07

És milyen jó is így élni! Hajrá, csak tovább ezen az úton!

évuska 2012.03.12. 23:57:58

Gyerekek, akkor most az összes modell férfi? És 165 centi fölött, vagy 55 kiló fölött, de száz alatt androgün mindenki?

XCat 2012.03.13. 00:04:58

@tff: Nem sokat tudsz a történelemről. :)

" Egy férfit sokkal inkább a magabiztossága, fellépése, egzisztenciája, szakmai tudása stb. alapján értékelnek. " Ebből talán az egzisztencia igaz, de egy nőnek is állt a világ akármikor és akárhol, ha elég pénze volt. :)

Nemsokára eljutunk megint a dolgok természetes rendjéhez, ahol a férfi szaporodó haszonállat, és tulajdonképpen semmi egyéb funkciója nincs. Mert felesleges. A nők mindenben jobbak.

Buci-Bigyo (törölt) 2012.03.13. 00:18:08

OFF Bircaman-nel nem kell törődni, vagy troll, vagy egy szerencsétlen, idősödő,frusztrált ember, aki így kompenzál.50 felé járnak, ő is és a felesége is, aki természetesen :D csak az ő szemében egy Lollobrigida :D, de ezzel nem is lenne semmi baj, ha nem hirdetné mindenhol az ellenkezőjét.Persze lehet,hogy azért teszi ezt, hogy a szörnyű előnytelen külseje ellenére a felesége, imádata tárgya :D vele maradjon. Mondom, komplexusok.Jobban tenné, ha csendben maradna és nem égetné a családját.+ saját magát.

szupertirpak 2012.03.13. 02:02:55

Ha már magasság, testsúly és fittség összefüggése.

3.bp.blogspot.com/_HbaApmpa-Po/Sd6Tjj-YzZI/AAAAAAAABEg/XoRIcH1yTdw/s400/four.jpg

1.A képen látható úriember 170cm magas és 120kg súlyú ill. tömegű.

2.Utána csinálja valaki a mozdulatot?

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.03.13. 04:42:49

@mbrz: szerintem belerúghattál volna egy szelídet miközben halkan elküldöd a tapperolós kurvaannyába

Pan Modry 2012.03.13. 06:25:00

@A Tyne folyó déli partja:
"arról nem is beszélve, hogy ha mondjuk ötig dolgozom, félóra utazásra lakom, mire hazaérek, és vacsorát főzök, addigra pont hat óra van, minimum. vagy még később. akkor mégis, hogy ne egyek hat után?"
Szerintem ez a 6 utan nem enni szabaly hulyeseg. Ugy mondanam hogy aki 6 utan ket pofara tomi magaba a szenhidratot az ne csodalkozzon ha utana egy dagadt diszno lesz. De mondjuk akkkor is ha ugyanezt 6 elott teszi. :))

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.03.13. 07:16:18

@A Tyne folyó déli partja:

"azért azt fejtsd már ki, hogy a férfinál miért is nem lesz az elhanyagoltság jele, a nőnél meg igen?"

Mert a nőnél a szépség szériatartozék, míg férfinál csak extra.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.03.13. 07:18:45

@Buci-Bigyo:

44 éves vagyok. Feleségem szebb a Lolló Bridzsidánál.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.03.13. 07:23:42

@Zabalint:

Nyilván az. Mint mondtam, nincs olyan nőtípus, mely ne tetszene valakinek.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.03.13. 09:16:56

@aranypenz.blog.hu:
Akárhol feltüntetik a BMI-t, mindenütt ott a megjegyzés, hogy ez átlag embereknek van, aki sportol, ott a sporttól függ az ideális testsúly, de leginkább a zsír százalék, ami számít. Pl. egy súlyzózónál 190 centire a 120 kiló még nem is igen sok, egy tájfutónál viszont a 85 is túl sok.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.03.13. 09:39:08

@Pan Modry:
Szerintem sincsen semmi értelme a 6 óra után nem evés dolognak. Talán ha 1-2 százalékot számíthat, hogy estefelé jobban hizlal a kajálás, ehhez képest egyesek ezt a 6 órát olyan aranyszabálynak tekintik, hogy 6 előtt mehet a zabálás, utána már egy alma sem.

Egyébként én úgy hallottam, hogy valójában alvás előtt nem szabad enni, de legalább 2 órával előtte lehet, tehát ha valaki 11-kor megy aludni, akkor 9-ig rendben van. És nem fogyókúra szempontjából, hanem mert állítólag nem egészséges alvás közben az emésztés. Nem tudom ebben mennyi az igazság.

A legviccesebb mindenesetre az volt, amikor láttam egy norbi update-es gabonapehelyre ráírva, hogy 6 óráig nem hizlal. Gondolom pontban 6-kor átalakul disznózsírrá, addig meg tonnaszámra döntheti magába a fogyókúrázó :-)

Amúgy szerintem alapvető probléma ezzel az egész fogyókúra biznisszel, hogy azt hitetik el az emberekkel, hogy ha X hónapig keményen diétáznak, akkor jó lesz. Holott az igazság az, hogy egyedül az életmód változtatásnak van értelme, nem 3000 kalóriáról kell 1 évig 1200 kalóriára csökkenteni a kajálást, hanem 3000-ről 2500-ra, de azt egy életre(ez csak játék a számokkal, nyilván ennél bonyolultabb, mert zsír, szénhidrát, fehérje van).

Idet 2012.03.13. 10:03:26

@vészmadár (pica pica): Értettem én, csak nem vagyok mindig a topon (sőt rendszerint nem vagyok ott.)Pláne, ha a kávé hiányzik.

Idet 2012.03.13. 10:11:38

@Zabalint: Úgy van. A legnagyobb disznóság, amikor a mindenféle fogyós ételt-italt-szerkentyűt azzal a fogással akarják eladni, miszerint nem kell mozogni, nem kell életmódot-étkezési szokásokat változtatni, nem kell a delikvensnek "gyötörnie" magát, ha megissza a csodalöttyöt, az majd "átalakítja" a felszedett fölös kalóriát, amit a fotelban szétfolyva belapátolt az illető.
Könyörgöm, általános iskolai fizika! Ez nem fog csak úgy eltűnni a szervezetből! Semmivé válni, eloszlani a híg levegőben!
A kényelem-önámítás-nemgondolkodás hármasegységére bazíroznak.

Idet 2012.03.13. 10:14:54

@dr. birca max: Aha. Ha csak egy fokkal szebb az ördögnél, már jó. Kak Móricka padumajet...

Idet 2012.03.13. 10:20:32

@PsychoCica Dö Ríl: Szaporító, ha már. Ez marhaság, egyébként. Nem kell élezni a nemek közötti harcot, ha lehet. Ez a doktrína már így is elég bajt csinált.
Ha szerinted ez a trend, és a férfiak semmire sem jók, eridj a génbankba és hálj kémcsövekkel. (Félreértések elkerülése végett: XX-es vagyok.)

Rothstein 2012.03.13. 11:47:11

Nem enni este 6 után? MEGALOL, én akkor kezdek a munkahelyemen rendszerint. :)

trollmágnes 2012.03.13. 13:55:24

@PsychoCica Dö Ríl: te is ezt figyelnéd, ha épp csak a sárgát mész kidobni aztán ott az alkarnyi kábel...
de akkor egy kicsit részletezem, bár ez egy másik poszba illene.
multi.sok emelet, mind a cégé(az egész torony).szintenként részlegek.a dagadt állatot a többség gyűlöli, különféle okok miatt.a baj az, hogy őt ez nem érdekli, sőt még imponál is neki.1ébként ő is gyűlöl mindenkit, aki kevesebb ideje van a cégnél mint ő.ezért engem is, mert én utána jöttem ~2 hónappal.plusz: magasabb pozban kezdetem mint ő, de szerencséje volt, mert a főnöke lelépett így át bírta venni a helyét.nálunk minden szinten van konyha(hűtővel,mikro stb.) wc is.természetesen az undorító kajáját is a mi hűtőnkbe tartja, néha ott is felejti hosszabb időre míg elkezd rohadni/erjedni stb., ez többnyire akkor derül ki mikoor kezd szagosodni a készülék és a szinten nincs gazdája a cuccnak(ilyenkor köremail, hogy kié, újabban már felesleges mert már tudjuk kié). szóval, mikor csak beugranál pisálni a wc-re, és ott figyel a barna ( nem próbálja lehúzni, még a papírt is sajnálja használni ), az ember csak elkezd filozni hogy ugya ki az az állat aki ekkorát és itt???( a szintemen én vagyok csak hím, van még 12 nő - emiatt a férfi mosdót is igénybe szokták venni).namost nehogy már az legyen hogy én kulázok egy ilyet, aztán ott hagyom kiállítva. ilyenkor elkezd vadászni az ember.és figyelni. idő van rá, hiszen aki multiba utazik és nem ügyfélszolgos a munkája hanem egyéb, az tudja hogy elég sok az üresjárat - ezt kár tagadni, persze pozfüggő.a lényeg, hogy meglett az ember, a dagadt állat az(a 50 kilós anorexes csirkekollnők szerintem fizikailag sem lennének képesek egy ilyet kitolni).szóval megírom köremilben, hogy mindenki szarjon a saját szintjén, erre megsértődik. persze amikor összetöri szinte hetente a cégesautóját és kap egy cserét pl. 1-es oktávia a passát helyett, akkor tud jönni hogy :"ó hát nem kell azt úgy komolyan venni(kula,rothadó étel,folyamatos fúrás stb), hiszen egy cél miatt vagyunk itt(???)" + " én Téged támogatlak az év munkatársa választáson " stb., és akkor ugyan cseréljünk már autót, hiszen az ő pozában nem lehet megjelenni egy oktáviával(ez hülye).
Egyszer odadtam mert hülye vagyok, aztán soha többet. Annyit kapott 1 hétvége alatt, mint általában 1 év alatt.

tudom kedves trollok, nem kötelező multinál dolgozni...

XCat 2012.03.13. 15:18:41

@Idet: Ugyan, erre mindig ugranak. :) Tökvicces, ahogy védik a gatyó elejit.

És szerintem tényleg ez a dolgok természetes rendje. A férfiak valahogy közelebb maradtak az álatokhoz. (ne javíts ki, rencerhű vagyok)

XCat 2012.03.13. 15:21:27

@trollmágnes: Hát ha kábelt hagy, akkor azt kell kigúnyolni hogy az istenbarma nem ismeri sem a wc kefét, sem a lehúzógombot... mondjuk mókás milyen sokan nem ismerik, amúgy értelmes emberek.
Ezt sosem értettem.

Van itt olyan, aki be meri vallani, vagy tudja másvalakiről?

Én meg elmegyek egy multihoz melózni, akarok én is ilyen vicceseket.

thatsme 2012.03.13. 16:27:10

@petrice: én a 70 kilós 183 centis szálkás karácsonyfadíszemre szavazok :) a legjobb barátnőmnek viszont a pocakos pasik a mániája, pedig szép, vékony és okos, ergo "jobbat" is kaphatna. Kinek mi kell :)

évuska 2012.03.13. 19:25:53

@Hadrian77: A múltkor a Kiadóban ettünk fűszeres kéregben sült nyúlgerincet. Kitűnő volt, de van egy íze, az biztos.

Bicepsz Elek77 2012.03.14. 00:31:56

Reggelire kellene sokat enni estere meg egy kefir, csak ugye reggel rohanas, nincs ido +meleg kaja nem szokas. Es no kenyer, liszt, cukor es so. Sertest es marhat alig szabad enni. Mehet a kacsa, liba, csirke, pulyka.

Buci-Bigyo (törölt) 2012.03.14. 13:23:27

Sosem értettem, hogy miért nem szólal meg a vészcsengő valakinél, legkésőbb, amikor már a mázsa felé közelít.Akár férfi, akár nő az illető.Azért a 120-140-160 kilókra felhízáshoz már komoly zabálórohamok kellenek, 0 mozgással.Azt sem értem, hogy ha valakinek van partnere, akkor miért nem próbálja a kóros zabálót vagy orvoshoz, vagy pszichológushoz vinni?Egy férfi pláne nem tudom, hogy hagyhatja el magát ennyire, amikor nála még a hormonális hinta sem játszik be, se terhesség, se szülés, ráadásul egész más náluk az izom - zsír arány, sokkal kedvezőbb, mint a nőknél.
Sajnos nagyon sok a pajzsmirigy beteg, PCOS-es, IR-es nő, őket nagyon sajnálom, van, akinek nem is tudják jól beállítani a gyógyszerét, így egyszerűen nem lehet fixálni a súlyát.

Buci-Bigyo (törölt) 2012.03.14. 13:55:28

@Bicepsz Elek77: Miért nem jó a sertés,abból is van "fehérhús", de főként a marha?!

A Tyne folyó déli partja 2012.03.14. 14:57:37

@Buci-Bigyo: ezt en sem ertettem soha. hogy azt mondja pl. ismeros "ugy feljott ram husz kilo, hogy eszre se vettem". nem tunt fel neki, hogy nem jonnek ra a ruhai, pl? de a masik, volt kolleganom, hogy kint dolgoztak a sivatagaban, es hat, ott nem votl lehetoseg sportolni, azert hizott meg. erdekes modon, a masik is ugyanott dolgozott, oszerinte volt egy csomo sportlehetoseg...de a gyaloglas, futas, torna amugy is ingyen van, nem kell hozza "lehetoseg."

Benzoylmethylecgonine 2012.03.14. 15:14:21

@A Tyne folyó déli partja: ennek saját lélektana van szerintem. Anno 17 kilót fogytam, ó, hát ezt simán megtartom, naponta mérem magam, stb, ha fél kiló feljön, már azt megfogom... Aztán lófaszt sem fogtam meg, csak a 12 kg-ot vissza. Persze újra leadtam, de én magam sem értem, hogy hogy nem csináltam semmit.

Buci-Bigyo (törölt) 2012.03.14. 16:19:10

@A Tyne folyó déli partja: Ezeknél a "másfélmázsás sztoriknál" mindnél ott van kőkeményen valami pszichés defekt.Depresszió, pánikbetegség stb.Elég csak a hozzászólásaikat megnézni, abból is látszik, hogy nem stimmel náluk valami/sok minden.Van egy ismerős "csaj", már lassan 60 éves, egyszer volt tán valami barátja, akkor még csak 120 kiló körül volt a nő, a pasija meg valami arab.Ma már 140 ugyanő, és nem tud járni sem az asztmájától.Amióta ismerem, nem volt rendben pszichésen, agyilag.Méregtelenítés, szekták, az anyám az oka mindennek -stb.Szóval szerintem a 100 kiló fölötti testsúly csak egy lelki tünet testi leképeződése.

Buci-Bigyo (törölt) 2012.03.14. 17:14:46

Nálam ez a 100 kg amolyan lélektani határ, mert a mázsát mint mértékegységet pl. a disznóra szokták alkalmazni.:D (disznó-vágósúly)Egy 2 méteres férfinél persze ez nem sok, és azt is tudom, hogy nem a BMI-t kell nézni, mert nem vagyunk egyformák. :D

Asztalos Gábor 2 2012.03.20. 18:35:27

@mildred:
"Mire gondolnál, ha egy napon az asszony ajtót mutatna, mert dagadt vagy és undorodom tőled felkiáltással? "
Nem fog, mert hiába sovány a felesége, attól még egy ótvar ronda picsa.

Ernoke 2012.03.21. 14:29:15

@vészmadár (pica pica): meg a tüdőgyulladás is, nekem ez egy többhónapos tapasztalat, de mivel eddig max. náthás voltam néha, mély nyomokat hagyott, h lehet ilyen szarul is lenni.:)

@Zabalint: van értelme, én régebben sosem vacsoráztam, a Nagy Januári Vész után viszont rákényszerítettem magam a bőséges vacsorázásra, és szépen látszik is az eredménye.

@ezabloghunickmarfoglalt: én sem bírom az olyat, örülk, h nem vagyok egyedül ezzel. a nőknek jól áll a plusz zsír, de a férfiakon 1 gramm is sok, nekik csak az izom áll jól.:) a pasim az egyetlen, akin tudnak tetszeni a plusz kilók, de rá 10 kiló is izomban jön fel, amúgy meg úgy néz ki, mint egy csajnaptár címlapja, úgyhogy azzal nincs gond.:)

a modoros hízókúrázót lehet egyszer megírom. ő állandó tudathasadásban van, szégyennel vegyes büszkeséggel csinál sportot a falánkságából, közben meg azt kívánja, bár beérné egy joghurttal meg egy almával ebédre. a "de sovány vagy csillagom" megjegyzésekre pedig megsértődik, de valahol mélyen azért tetszik is neki. adós vagyok egy kerékgyűlölővel is, de ez a téma jobban fekszik.:D

Celtic 2012.04.04. 14:22:18

@Pan Modry: Belfergeket tenylegesen hasznaltak erre, talan a szazadelon. Kis kapszulaban lenyeltek a petet, ami kikelt...

Volt elettarsam szerzett be egyszer finessz-virust: egy het alatt tiz kilo leesett rola. Raadasul sportolnia sem kellett, mert az agyat nyomta.