Filmzsemle

2012/02/20. - írta: Kurtz ezredes

Szeretettel gratulálunk Hauab Tóbiás magyar filmművésznek, aki roppant életszerű és fontos témát boncolgató alkotásával, a zsűri egyhangú méltatása közepette elhódította a tamperei filmfesztivál Arany Sertés díját. Az öröm közepette szeretnénk további, égetően fontos társadalmi problémákra is felhívni a figyelmet, amelyek végre nem csak a Szent István körút és Csanády utca között lakó nagyszerű művészemberek fantáziát mozgatják. Ezekre a zseniálisan egyedi forgatókönyvötleteinkre egyetlen honfitársunk sem sajnálhatja adómilliárdjait!

  1. A női leszbikus párt neonáci magyarok támadják meg Budapesten, megölik őket.
  2. Az újlipótvárosi göndör zsidógyereket fasiszta magyarok verik agyon a Balzac utcában.
  3. A cigányt nem veszik fel a munkahelyre, mert cigány, hazafelé menet megölik.
  4. A dolgos cigánytól elveszik a saját kezével felépített házát, majd magyarokat telepítenek bele erőszakkal.
  5. A szerb kisgyerekeket és öreg néniket fasiszta magyar hordák tartják rettegésben Temerinben.
  6. Szlovákokat nyelvhasználatukért vernek a csoportos hordákban járó magyar irredenta neonácik Levicén.
  7. Palesztin terroristák kővel dobják be az izraeli kocsi szélvédőjét, a járművet vezető anyának és kislányának életre szóló lelki sérüléseket okozva.
  8. Szókimondó, becsületes kommentelőt figyelnek ki és támadnak meg fasiszta magyar bloggerek hazafelé - csak mert nem szereti Miniszterelnök Urat.
  9. Dél-afrikai apartheid-hívő farmerek tartják terrorban az őshonos fekete mezőgazdasági munkásokat.
  10. Terror Budapest utcáin: árpádsávos, fekete mellényes brigantik kerékpáros fiatalokat vadásznak le egyenként a romkocsmákból hazafelé.
  11. A georgiai kosárcsapat egyetlen fekete játékosát WASP csapattársak heccelik az öltözőben, ő egyedül megnyeri a meccset emberfölötti teljesítményének köszönhetően. Az öltözőben ezért utána megölik.
  12. Szélsőjobboldali parlamenti párt aktivistái akadályozzák meg a kóservágást a hetedik kerületben, majd disznólábakat dugdosnak az utca kandelábereibe.
  13. Orbán Viktor és csapata a 2010-es választások éjszakáján tort ül a legyőzöttek fölött, és szegfűs buktát majszol.
  14. Ébresztőfilm: egy 2012-es felmérés szerint a 10-14 év közötti magyar diákok számára még mindig nem a rasszizmus jelenti az ország legnagyobb problémáját.
  15. A Kozármisleny Hungária körúti vendégjátékára több ezer ferencvárosi szurkoló kíváncsi, akik nótáikkal félelmet keltenek a hazaiakban, a mérkőzés után meginduló MTK-s különvillamost pedig a Margit híd pesti szárnyával együtt robbantják a Dunába.
  16. A Nagymagyarország Párt szélsőséges fiataljai Méhkerék köztéri szobrai előtt tüntetnek, hogy posztumusz magyar állampolgárságot kapjon Vitéz Mihály, Jankó Ábrahám és Gozsdu Manó - állításuk szerint magyar - történelmi szereplő. Méhkerék Jobbikos polgármestere a helyiek rettegése közepette a szobrok közelében található padokat magyar nemzeti színekre festeti.
  17. A 18 év után, 2004-ben, Nyugatról hazatérő, majd 2010 óta ismét külföldön élő írót antiszemita jelszavakkal és tojászáporral fogadják a szélsőséges neonácik, amidőn legújabb interjúkötete bemutatójára érkezik a Radnóti Színházba. A bemutató után megvárják a hátsó bejáratnál, és megölik.
  18. Ádám, a huszonéves, nyitott egyetemista egy nap megdöbbenve szembesül azzal, hogy összes csoporttársa neonáci nézeteket vall, és senki sem áll ki a tolerancia értékrendszere mellett. Sietve Berlinben talál menedékre, családját azonban – nagynénjét, nagybátyját, unokatestvéreit, nagyszüleit, szüleit, valamint Moritzot az aranyhörcsögöt – magyarul beszélő neonácik kegyetlen módon a jeges Dunába géppuskázzák.
  19. Dávid a Lauder Jahve Gimnázium diákjaként iskolaidőben vesz részt egy újabb háborús bűnös főtárgyalásán. Miután ziherejsztűvel büszkén mellkasára tűzi az elmaradhatatlan kanárisárga hatágú kartoncsillagot, az újjáalakult Csendőrség a családvédelmi törvény rendelkezései alapján iskolakerülésért előállítja.
  20. Iván, az ismert baloldali újságíró leleplező cikket készül írni a magyar szélsőjobb egy prominens vezetőjének titkos homoerotikus kalandjairól, amikor gyermekét, az ismert transzvesztita előadóművész Dániel/Daniellát - az ügy koronatanúját - a budapesti melegfelvonuláson, rendőrök asszisztálása közepette homofób ellentüntetők brutálisan meggyilkolják. 

 

Modor Tibi, Kurtz ezredes, Gudea enszi

43 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2012.02.20. 07:02:05

Nade mi ez ahhoz képest, hogy Szarvasi Capriccio, az idén 11 éves kávéfőző életre kelt, pedig azt hittem immár végleg eldugult. Szétszedtem teljesen, egy gemkapocsból készült eszközzel a gőzcsatornát akkurátusan megnyitottam, íg összerakás után az aldiban megvásárolt citromsavas vízkőoldó akadálytalanul tudott átáramlani, és végül átköpte a duót a masina. Egy baj van, hogy a kis szűrőt tartó két csavar úgy be volt rágódva, hogy visszacsavaráskor nem tudtam jól megszorítani, így félek, hogy megismétlődik majd a jelenség. Tanulság: ha ajándékba kapunk ilyen ficsúr olasz kávét, amely egészen finomra van darálva, akkor azt ne tegyük ócska presszógépünkbe, mert az ott lopakodó travertín-teraszokkal együtt cifra dugulást okoz. Maradjunk a jól bevált durva őrleményeknél. Bizony.

2012.02.20. 08:00:59

Szép, szép, de én a nagyobb tömegeket megcélozva, nem szégyellnék kommerszebb, akciódúsabb avagy romantikusabb alkotásokat is támogatni, elkészíteni.

1. Hunor, a szélsőséges nézeteket nyíltan valló, budai polgári családban felnövő tinédzser (aki természetesen maga is neonáci, rasszista nézeteket vall), egy lomtalanítás során a padláson kutakodva szembesül a ténnyel: nagyapja zs*dó volt, nagyanyja szlovák. A felismerés - mivel a jóságos iskolaigazgató segítségét elutasítja - skizofréniához vezet, megöli a családját és lámpaernyőt készít apuból, anyuból. A végső leszámolás (letartóztatni jönnek a nyomozók) során egy eltévedt golyó megöli barátnőjét, majd gellert kapva a kiérkező rendőrtiszten, a gerincébe fúródik, így tolószékbe kényszerül, meg persze életfogyt.
2. Egy túlsúlyos n*gerből, egy értelmi fogyatékos ázsiaiból, egy politikai üldözött l*szbikusból, egy meleg fehérből és egy tolószékesből ázsiaiból álló kommandó megmenti az országot az őrült dr. Schikleburgertől, aki tömegpusztító fegyvereket állít elő a sufniban.
3. Lakatos Vanessza és Braunsteiner Walter középiskolás fiatalok egymásba szeretnek, ám családjaik ellenzik kapcsolatukat. A fiatalok öngyilkosok lesznek, meg persze a környezetükben mindenki sz*rul jár.
4. Szélsőséges arab terroristák arra készülnek, hogy a Dohány utcai zsinagóga padjait libákkal töltik meg, lefotózzák és szereznek rá egymillió lájkot. A bölcs rabbi, az vagány biciklisfutár, a nagyszívű bölcsészhallgató lány és a jóképű, krav magás életművész meghiusítja álnok tervüket, a terroristavezér egy gigantikus hurkatöltőben végzi, a darálás után májas hurka lesz, társai véres, illetve tüdős ízesítéssel végzik.
5. Budapesti zavargások során szélsőséges nyugdíjasokból álló különítmény (miután felgyújtott 500 autót és számszeríjjal lőtt a gyerekeknek csokit osztogató rendőrökre) megostromolja a TEK központját, a kommandósokat felkoncolja és szocialista szavazók koponyáiból készített ivószarukkal koccintanak a győzelemre.

Pan Tau 2012.02.20. 08:22:01

Mókás lehet ahogy az esti híradó (szerkesztőségi értekezlet) után felbőszülve, fortyogó busszúvágytól vezérelve elhatározzátok, h. revansot vesztek a megélhetési rettegőn!

Gyerünk-gyerünk csináljuk gyerekek, mindjárt lapzárta, pörögjünk már fel egy kicsit!

@Brother Love: A 3. is fantasztikus a maga egyszerűségében és időtállóságában, ezt meg lehet csinálni olyan sejtelmes, gondolkozósra, h. a végét egy kicsit nyitva hagyjuk, h. a nagy kavarásban a két család között már-már ott van egy wife-swap lehetősége...de az 5-ös egyszerűen gyönyörű! Majd 2014-re megcsináljuk az Eperjessel a TV ostrom analógiájára.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.02.20. 08:25:48

olvastam a napokban hogy ezek a minden tekintetben más és másképpen is okos, szabad, civil gyumadarak hormonszagú vizeletfröccsökkel illették egymás hónalját mert az egyikük akinek különleges érzéke van a dolgok elferdítéséhez készített egy bazinagy fasságot, amitől nyugati barátaik szintén magukalá tojtak és egymáson szétmaszatolták majd pedig lenyalták

2012.02.20. 08:26:56

Köszönjük szépen!

Ajánlott irodalom: Csurka István: Miért rosszak a magyar filmek.

Styxx 2012.02.20. 09:03:08

"Szókimondó, becsületes kommentelőt figyelnek ki és támadnak meg fasiszta magyar bloggerek hazafelé - csak mert nem szereti Miniszterelnök Urat."

Na, erre bejelentkeznék legjobb női mellékzereplőnek.:-)

A magyar szaksahtó meg szégyellje magát.

Haub Tóbiás sikeréről írnak, holott napok óta Haub Tobi a névváltoztatáson átesett művész becsületes neve.

Kicsit off. Lhet, hogy Fliegauf Benedek tényleg geci nagy rendező, nem értek hozzá, csak a Dealert láttam tőle, az speciel nagyon tetszett, de ha egy 30-40 éves csávó Fliegauf benedekről Fliegauf Bancére változtatja a nevét az Margit, NORMÁLIS?

Kb mint a szakállas viccben, amikor a Faszinger János Faszinger Jenőre változtat.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2012.02.20. 09:05:55

mélyen megható az a kiállás, amivel a teljes szerzőgárda egyként adja nevét egy tudjukhonnan fújó szél alá/mellé. Komolyan az.

2012.02.20. 09:23:29

Azért egyből írni egy ilyen posztot, mert a hülye amcsik lehúzták az Iron Sky-t...

pause 2012.02.20. 09:39:10

@Styxx: ezt nézem mér két napja,mondom hüje a retek klub?nézem a googlen a képeket,Bence=Benedek...ikrek talán?de nem..huh,akkor nem vagyok ANNYIRA hülye..
U sir,made my day

2012.02.20. 11:08:59

Mondanám én erre, hogy biztos jó film, de nem azért költöztem el Miskolc-Búza térről, hogy cigányokat nézegessek és még fizessek is érte, volt ott mozi minden nap élőben, most talán egy romantikus-vígjátékra vágynék, rasszista-e vagyok?

Dzsoni Kráncs 2012.02.20. 11:22:26

Faszán ráerősít ezzel a filmmel a Berlinben rólunk élő hamis képre,ez tény.
Amúgy meg egy volt osztálytársnőm esete jut eszembe,aki filmrendező lett és egyik kisfilmje arról szól,hogy egy cigány fiú csatlakozik a vidáman fürdőző egyetemista társasághoz,összebarátkoznak stb.
Az más kérdés,hogy életében valószínű a castingon látott cigányokat először,ha ugyan nem egy londoni arab haverjával játszatta a romát.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.02.20. 12:31:56

Beszámoló a Bronz Görény Nemzetközi Filmfesztiválról

Az új szovjet akciófilmek között ezúttal egy történelmi ihletésű, megtörtént eseményekre alapozott film nyert díjat. A VÖRÖS LELKIISMERET című szuperprodukciót a magyar moziforgalmazók természetesen nem az eredeti címen forgalmazzák, hanem a találó BUMM LEGYEN A NEVEM! címet adták neki.

A film rövid tartalma:

1956-ban Budapesten a békeszerető kormányt német fasiszták által pénzelt magyar terroristák döntik meg.

Azonnal beindul a népirtás. A budapesti szovjet követség épületében reked 30 orosz kisgyerek, 5 óvónéni és 10 mozgássérült. A magyar fegyveresek parancsot kapnak a fasiszta Nagy Imre-féle huntától, hogy robbantsák fel a követséget. A gyerekek sírnak, a szovjet nagykövet tárgyalásra hívja az épület előtt népirtó magyarokat (a magyarok egytől-egyig sötét alakok, az egyik épp most szabadult az akasztófa alól, a másiknak meg az a hobbija, hogy macskákat elevenen fojt meg), de a rohadt magyarok elkapják és megkínozzák a jóarcú többdiplomás szovjet nagykövetet, aki eddig mindig minden szabad idejét a Duna-partra vetődött kecsegék és tükörpontyok megsegítésének, valamint a globális felmelegedés elleni harcnak szentelte.

Nem marad más hátra: Moszkvában riadóztatják a VÖRÖS SARLÓKALAPÁCS antiterrorista egységet, telefonálnak a nyugdíjas Ivanov őrnagynak, aki nyugdíjazása óta minden idejét árva kisgyerekek étkeztetésének szenteli. Egy ideig húzódozik Ivanov őrnagy, arra hivatkozik, hogy nincs éppen ideje, mert megígérte, hogy a szomszéd süketnéma gyermekét elviszi egy rockkonccertre, de aztán mégis vállalja hazája érdekében a küldetést.

Megindul a kommandó a fasiszta Budapestre. Ezután a VÖRÖS SARLÓKALAPÁCS egység legyőz 1287 magyar fasisztát, felrobbantja a Kossuth téri Parlamentet, majd kiszabadítja a túszokat. Minden magyar halálakor győzelemittas zene hallatszik, amikor viszont az egyik szovjet harcosnak megsérül a kisujja, akkor a kamera az ujjat mutatja 3 percen keresztül gyászzenei aláfestéssel.

A megsérült kisujj látványa felett Ivanov parancsnok bosszút esküszik. De Moszkvából jön a parancs: a művelet célja csak a túszszabadítás volt, azonnal térjetek haza. Azonban Ivanov parancsnok ekkor lelkiismeretére hallgat, s atombombát dob Budapestre. Majd hazautazik, de nem hajlandó átvenni a neki megítélt Nagy Légkalapács kitüntetés duplagyémánt fokozatát, hanem ehelyett siet haza, mert már várja a szomszéd süketnéma gyermek.

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2012.02.20. 12:49:52

@Frengi: A filmművészet,mindig rendkívüli sztorikat dolgoz fel. Az meg ugye nem rendkívüli, hogy a cigányok terrorizálnak...

Tangooo 2012.02.20. 13:23:16

@dr. birca max: Biz' Isten megcsinálnám ebből a forgatókönyvből a filmet. Köszönöm!
Régen nevettem ilyen jót!

2012.02.20. 13:27:11

@dr. birca max: @Tangooo: végül is miért ne, szüzsé jó, és mint tudjuk nem kell hogy köze legyen a valósághoz.

Tangooo 2012.02.20. 13:39:15

A szörfösök mondják, hogy a hullámot meg kell lovagolni. A baj csak az, hogy ez már nem hullám, hanem cunami.

nekemtökmind1 2012.02.20. 14:06:59

21.

Egy ártatlan c.igány kisfiú tévedésből egy éjszaka a Szent István parknál rossz kerékpárra ül, ekkor egy rasszista magyar üldözni kezdi, hangosan tolvajt kiáltva.
A megvádolt kisfiú a nagy ijedelemben beszalad egy csendes szerény rabbihoz akik éppen a zs.idó húsvétot ünneplik. A csendes ünneplés közepébe cseppent c.igány kisfiút -átérezve az üldöztetést-azonnal befogadja a rabbi családja, és együtt folytatják a bensőséges ünnepet.
A csendes ünneplést meghallva a környező utcák fasiszta magyar lakói kövekkel dobálják meg a c.igány gyermeket rejtegető zsi.dó ünneplők otthonát.A meleg otthon ablakait kitörik, és látszólag a zajra panaszkodva szítják a gyűlöletet.
A lassítva leeső üvegcserepektől félve a zsi.dó anyák magukhoz húzzák a c.igány kisgyermeket aki szemében könnycseppel retteg a magyar fasisztáktól.

roomster 2012.02.20. 14:37:05

Hol egy klassz forgatókönyv, a pedrett bajszú mokány magyar dzsentri fiúról aki éppen most kártyázta el az ősi magyar (MAGYARRRR!!!)birtokát a gaz zs.idó kocsmájában, ahonnan megtér - bánatában tök részegen - kedves feleségéhez. Az asszony a hírre ágynak esik, orvost kell hívni, na de az meg zs.idó! Csak nem fogjuk azt hívni! Az asszony meghal, az ablak alatt megjelennek az odaparancsolt c.igány zenészek, bánatos mű magyar (MAGYARRRR) mű népdalokat játszani. A temetésen kis kavalkád támad, a lelkészben pedofil támadóját ismeri fel a még mindíg kapatos férj!

2012.02.20. 15:13:23

@hajdul: igen, az valóban nem sztori, mint a postás és a kutya esete.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.02.20. 15:45:56

@Styxx: változtathatta volna figleaf-re is, annak legalább van értelme. a díler jó, de a rengeteg is jó. ajánlom.

Ver Sacrum 2012.02.20. 15:47:51

A szürreál szekcióban: önálló véleményt fogalmaz meg egy magyar.

Zorita 2012.02.20. 16:02:52

szerintem a díler is elég modoros

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.02.20. 16:10:44

Gyerekek! Én imádom a blogot, de ez most nagyon nem vicces. Engem is többször öltek már meg neonácik a pesti utcán, a járókelők cinkos közönye közepette...

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2012.02.20. 16:51:44

@nekemtökmind1: ezt úgy kéne megcsinálni hogy a végén az erkölcsileg megdicsőült, kővel megdobott rabbi vérző fejjel vezeti végig az utcán a rettegő, sírásra álló szájú kisfiút (vagy a karjába tartaná a kis halottat) miközben a fasiszta csőcselék gyűlölettől eltorzult arccal üvölt mint a fába szorult és az utca végén ott állna egy éjfeketeruhás szupergonosz náci kivégzőosztag, a film ekkor elsötétedne és a megdöbbent, félelemtől a székükbe dermedt nézők már csak a lövéseket hallanák

egyiptomi ugróegér 2012.02.20. 16:52:45

Undorító.

Hitvány írás, egy hitvány embertől.

Orrfacsaró antiszemitizmus árad ebből az írásból. Tudod, kedves Kurtz, te az antiszemitáknak abba a különösen agyafúrt csoportjába tartozol, akik szellemesnek hitt viccekbe ágyazva hirdetik a szélsőséges nézeteiket, de ha lehetőségük lenne rá, hidegvérrel lemészárolnának egy egész klezmer bandát. Szégyelld magad.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2012.02.20. 16:55:36

@egyiptomi ugróegér:
Köszi Tibi! :)
Te is nagyon szépeket írtál azért bele.

Styxx 2012.02.20. 17:02:29

@egyiptomi ugróegér: @Kurtz ezredes:
Régen azért a Modoros kommentelése nem abban merült ki, hogy a renick-hadsereg a Tűzföldtől Egyiptomig egészen mást írt, mint amit gondolt.
Lassan már csak az röhög Modoros-kommenteken, aki IP-címeket olvas és tudja a Who is Who-t.
Mondjuk a nemzetbiztonsági szakszolgálatosoknak nem is olyan szar a sorsuk: munkaidőben olvassák a kommenteket és ők ráadásul tényleg tudják, hogy ki kit Kurt:-)

lárvalányhaj 2012.02.20. 18:16:18

Én két férfias külsejű, szögletes állú, SS-egyenruhás árja fiatalembert szeretnék látni, ahogy egy selymes füvű, zöld réten pajkosan dögönyözik egymást, majd hazamennek, és írnak a történtekről egy politikai áthallásokban gazdag posztot a blogjukra, visszadátumozva a Kristályéjszaka napjára.

Styxx 2012.02.20. 18:27:39

@lárvalányhaj:
Hauab Tóbiás: Jörg Haider, a Férfi
Már a laár is megmondta; a legjobb póz: két férfi és még egy férfi

Disznó Úr 2012.02.20. 18:46:02

Na, ez jó poszt volt. Egyébként (nagy sajnálatomra) csak ezüst sertést kapott, az arany sertést egy olasz film kapta José Totenkopf életének megfilmesítésért (vagy valami ilyesmi).

A poszttal kapcsolatban azért még várnék egy szakértői véleményre: majd altoid megmondja, hogy ez a hónaljszagú, primitív, avagy az ördögien intelligens antiszemitizmus kategóriájába esik-e.

Ezt nekem fontos lenne tudni.

nyuszy 2012.02.20. 19:11:20

@Professor Pizka:
Merrefelé érdemes keresni ezt a gőzcsatornát? Nekem ugyan működik az eszköz, de valahogy már nem az igazi a kávé, amit csinál, hiába mossuk át ecettel vagy citromsavval. Amúgy ez van vagy 20 éves, bár lehet, hogy inkább 30 is, a kapcsolója már rég meghalt, és fixre van kötve, de ez nem is baj, mert egy időzítős konnektorba van bedugva, és így minden reggel kész a friss kávé, amikor felkelek.
Egyébként a nagyon apróra őrölt kávé az nem csak zaccossá teszi a készterméket? Hogy tud az visszajutni a rendszerbe?

lárvalányhaj 2012.02.20. 23:07:18

@Disznó Úr:

látom, altoid beszólása mély sebet ütött :P

Űrlény Lajos · http://urleny.blog.hu 2012.02.20. 23:31:04

Az ezelőtti posztnál örültem, hogy végre felháborodhatok. És látom, most már ti is.

2012.02.21. 08:01:19

@Kurtz ezredes: Az is valami? Örülj, hogy ennyivel megúsztad! Nekem a bőrömből lámpaernyőt, hajamból matractömést készítettek a nácikok. Most a "Bodys" kiállításon funkcionálok, csekélyebb örömömre.

Ernoke 2012.02.21. 10:42:59

@Styxx: A Dealer-rel az a baj, h totálisan életszerűtlen, pedig elvileg a valóságot akarná leképezni. BENCE úgy csinált egy Nagy MAgyar Valóságfilmet, h szerintem nemhogy heroinistát, de dealert sem látott még soha. Úgyhogy Benedekbence helyett inkább nagy vesszőparipámat, Janisch Attilát kérném magyar rendező-szupersztárnak.:)

Noked-Lee 2012.02.22. 18:59:52

meg csinálhatna már végre valaki egy holokausztos filmet! úgy idegesít, hogy senki nem dolgozza fel ezt a szörnyű, de mégis megható témát!

hallari 2012.02.23. 21:42:28

@Professor Pizka: "amely egészen finomra van darálva, akkor azt ne tegyük ócska presszógépünkbe, mert az ott lopakodó travertín-teraszokkal együtt cifra dugulást okoz"
Hányszor jártam már így... Külön technikát fejlesztettem a kávéfőző instant hűtésére, égési sérülés nélküli szétszedésére, az őrlemény újraelhelyezésére majd végleges és dugulásmentes újrafőzésére.
süti beállítások módosítása