Arany Farmermellény - 2011 - Életműdíj

2011/12/12. - írta: Kurtz ezredes

 

Múlt heti játékunk elsőszámú favoritja, az újoncként is magabiztos győzelmet aratott teacsászárnő azóta egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ma a férfiak kapnak esélyt, hogy megszorongathassák a nagydöntő méregerősnek tűnő női mezőnyét. Jelöltjeink egy élet munkáját fektették szórakoztatásunkba, és modorosságukkal emelték mindennapjaink komfortérzetét.  


Sas József

Kakukktojásként kezdjük rögtön egy színésszel (voltmár), hiszen a színművészet az a műfaj, ahol a modorosság nemhogy bocsánatos, hanem egyenesen szükségletnek tűnő nélkülözhetetlen alaptulajdonság. Gondoljunk csak Básti Lajosra vagy Latinovits Zoltánra. A művészúrral mégis kivételt tettünk, hiszen megmerítkezett a szakma könnyű műfajának valamennyi lavórjában, sőt majd negyedszázadig igazgatta a főváros legeslegmodorosabb színtársulatát. A pesti kábáré nagyuraként Szekeres Imre törzsszavazóinak csokornyakkendővel kiegészített bohócöltönyben adhatta elő Trunkó Barna legjobb írásait. Mindezt a nélkülözhetetlen Beregi Péterrel az oldalán, s a Defekt Duó zenei aláfestésében. Ez a modorossági lánc az, amelynek szívünk szerint minden egyes szemét leszedtük és szerepeltettük volna a szavazásban, de beértük pusztán Józsi bácsival, aki a legnagyobb favoritunk az idei Arany Farmermellény nemes és büszke címét illetően.

 

Dr. Kolláth György

Alkotmányjogászként - minden tudományágak legmodorosabbika – magától értetődően jár a hely az egyik legkedvesebb közszereplőnknek, akit minden modorossága ellenére lehetetlen nem szeretni. Karaktere még Louis de Funèsnek is komoly színészi kihívás lett volna, rózsaszíntől a bézs ciklámenpettyesig terjedő csokorgyűjteményénél pedig csak Sanders ezredes viselt modorosabb nyakbavalót. A muris külső mögött megbújó zord tudósember pedig Torgyán Józsefnél is durvább beszélőkéje okán szívesen próbálja ki magát a könnyed, szórakoztató, vagy akár komoly véleményformáló közéleti műsorokban, legyen az a Heti Hetes vagy az ATV különféle politikai háttérműsorai. Szakmája ellenére titkos favoritunk, hiszen Sólyom László, Tölgyessy Péter vagy Halmai Gábor kollégájaként is zabálnivalóan cuki - ez pedig hölgyolvasóink számára az egyik leglényegesebb szempont.

 

A Pink Floyd zenekar

A Pink Floyd évszázados, generációkon átívelő, máig kitartó férfimodorosság. Tipikusan az a fajta zene, amit ifjú tinédzserként édesapánk lemezgyűjteményében lefitymáló jelzőkkel illetünk - hogy aztán pár éven belül rátaláljunk, és érett, majdnem húszéves fejjel már tényleg meg tudjunk érteni. A személyes muzikális evolúció évekkel rá aztán utólag persze mégis a bohó tinédzsernek ad igazat.

Konceptalbumok, visszatérő motívumok, felesleges hangeffektekkel negyvenpercesre hizlalt epikus számok, látványorgia és háttérénekesnők - ehhez a zenéhez minimum egy egyetemi diploma (természetesen reálos) szükséges. Ne is próbáld ráerőszakolni senki másra, nem érthetik. Nem az ő hibájuk.

A kortárs modorkirály Queennel és Dire Straitsszel szoros versenyben az emeli a Pink Floydot a zenei modorpantheon csúcsára, hogy ők még csak nem is próbálkoztak soha komolytalankodó bulizenével. Itt nincs Twisting by the Pool vagy Crazy Little Thing Called Love - csakis mély mondanivaló és igényes muzsika.

 

139 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Édy, aki Endre 2011.12.12. 10:28:59

@altoid:

"Time flies when you're having fun."

Nadiposzi (törölt) 2011.12.12. 10:31:07

@Brother Love:
KIMNOWAK, Novák Péter, a veszprémi színház oszlopos tagja (most nem tudom ott van-e még), és kapaszkodj meg, egy csomó Mega, Giga Ki Mit Tud? állandó zsűri tagja. Ja, látom megelőztek. Jó kis seggsimogatós szám volt az ifjúkoromban. (gyk:lassúzás)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.12. 10:31:23

@Ernoke: szűzmária.
Van még az az együttes, jogászosabban fogalmazva: elkövetői kör, amelyik a "úáu afrika" c. számot énekli, benne a "minden feketének fizetek egy feketét" sorral, amit ha meghallok, órákig használhatatlan vagyok.

Nadiposzi (törölt) 2011.12.12. 10:35:38

A NO c. együttest ismeri rajtam kívül valaki? Slamovits, az ős-Edda gitárosa gründölta a 90-es évek derekán, valami zavaros krisnás v. hitgyülis szellemi háttérrel. Na ahhoz képest a Kimnowak teljesen vállalható.

Hadrian77 2011.12.12. 10:37:50

@Nadiposzi: az már majdnem olyan volt mint a Mester és tanítványai, a Mester Ákos fia által alapított Krisna tudatú rockzenekar a 90-es első felében.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.12. 10:38:14

@Brother Love: vagy át kell térni azon nyelvekre, amelyeket nem beszélünk (német punk, katalán power doom, ukrán hardcore, norvég death, finn folk), vagy amelyeket akkor is figyelmen kívül tudunk hagyni, ha amúgy a nyelvet beszéljük valamelyest (nekem erre tipikus példa Bon Jovi, sosem figyeltem a szövegét, egyszerűen egy hangsorként megtanultam. Mély értelmű lélekélmény volt a runaway szövegén először elgondolkozni életemben. azóta is tikkelek.)

2011.12.12. 10:39:33

@Édy, aki Endre: Valld be, hogy Sz.K. nevű facebookos ismerősöm vagy! Az bombázza ilyenekkel vétlen ismerőseit, időnként a különösen magvas gondolatokat VÉGIG VERZÁLLAL szedve!
Az utolsódat már nem tudtam végigolvasni, ez egy ilyen nap.

mrbateman 2011.12.12. 10:41:51

@Nadiposzi: így van! engem megfelelő pillanatban kapott el az alkotás...sok szép emléket köszönhetek neki.

Csalhatatlan jele az öregedésnek, hogy - minőségtől függetlenül - minden régi számot szeretek, mert a daliás időkre emlékeztetnek!
Pl: Dr Alban, hm?...pár éve Pécsett lépett fel, az egyik belvárosi táncizós kocsma meghívásának tett eleget...ő, a nagy művész, hát mekkora király volt ez '92 körül. Olyan mintha most azt mondanád, h. 15 év múlva megnézem majd a Lady Gagát, ha jön Bicskére a helyi diszkóba!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.12.12. 10:42:28

@Édy, aki Endre: Ezt Breki béka a Muppet Show-ból sokkal jobban fogalmazta meg: "Time's fun when you're having flies"

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.12. 10:42:49

@Ernoke: baszod, a Dream Theater, a Fates Warning, a Threshold, a Queensryche, a Psychotic Waltz vagy magyar viszonylatban a Perfect Symmetry és a Nemesis progresszív, mégis hallgatható, érdekes, stb. Nem attól progresszív, hogy 34 perces szólók vannak benne, meg bálnahangok.

@Professor Pizka: nekem ugye komlóiként baromira lelkesednem kellene a Pitbullért, de nem tudok. Ha már modoros ÉS mégis meghallgatom zene, akkor Lord, hehe:)

blur7 2011.12.12. 10:42:53

Nekem a Pink Floyd nem annyira a Wall, hanem sokkal inkább a Dark Side of the Moon. Amúgy meg a Beatles-Pink Floyd-Depeche Mode-Radiohead négyszögön kívül is van zene:
www.youtube.com/watch?v=1E-U75-2dv4&feature=related

Nadiposzi (törölt) 2011.12.12. 10:44:13

@Hadrian77:
És baszki az a barom is ott affektált zsűri tagként valami MeGA szarba, hát komolyan.
Az egész brancsból egyedül Feró a hiteles, ő már 30 éve írt arról egy dalt, hogy leszek majd kifakult sztár.
Csak neked:
www.youtube.com/watch?v=2VpbQO1MIFI

Édy, aki Endre 2011.12.12. 10:45:19

@Brother Love:

Ha megváltoztatom valaha is a nevem, tutira Sz.K.-ra fogom változtatni. Addig maradjon meg a halvány reményed, hogy most igazat mondtam.

Amúgy mi az a fészbúk? :-)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.12.12. 10:51:54

@Professor Pizka: Na a multkor egy itteni magyar buliban nagyjából elő lett adva az egész repertoár. Valaki hozott egy ilyen saját készítésű "Best of Magyar" DVD-t, az ment egész este. Teljesség igénye nélkül a számok listája:

Petróleumlámpa
Csavard fel a szónyeget
Varga Miklós - Európa
Edda - A kör
István a király
Zoltán Erika - Túl szexi lány
Gyöngyhajú lány
Szerelem első vérig
8 óra munka

Olyan flashbackem volt az 1987-es siofoki üdülőre, hogy megnéztem nem tett-e valaki LSD-t a vörösboros kólámba...

Édy, aki Endre 2011.12.12. 10:51:55

@altoid:

Húúú, erről jut eszembe, hogy nemsokára jön az új Muppet-film a mozikba. :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.12. 10:53:33

@vészmadár (pica pica): ennek gyönyörű példája Sztivi Vándör: Ádzseszkó című száma. :-)
Pitbull: oké, de azért ismerjük el, hogy a zetorban faszverés a téli tarlón, az egy olyan kép, amiért Jancsó Miki bácsi a fél életművét odaadná :-)

@Brother Love: verzállal, mi, nyomdászkám, és a sőőn vagy a víder oldalára a monitornak? :-D

2011.12.12. 10:53:42

@Édy, aki Endre: _Nincs_ TV-m, nem tudom.

Nadiposzi (törölt) 2011.12.12. 10:55:00

@altoid:
Az én baráti körömbe csak addig megy a baszakodás ezekkel az örökzöld fosokkal, amíg valaki el nem indítja az István a királyt. Onnantól nincs csere, azt végig üvöltjük. (Lehet hogy indulnunk kellett volna a Társulaton, de női szerepekkel szarul állunk, 4 Koppánnyal és 8 Laborccal meg nem lehetne előadni, ezt belátom. )

Hadrian77 2011.12.12. 10:55:51

@Nadiposzi: azt hiszem a rockzene zenitjén senki nem gondolt arra, hogy mi lesz ezekkel a manusokkal 60 évesen, mint a focistáknál a mi lesz ha befejezed a játékot kérdés.

@altoid: Ballada a fegyverkovács fiáról - überfaszán modoros!

2011.12.12. 10:56:25

@altoid: Túlélted maradandó károsodás nélkül?

Édy, aki Endre 2011.12.12. 10:57:26

@altoid:

Na és a Ballag a katona?

Akkor csak ballag a katona,
Még ő sem tudja, hova.
Egy fénykép a zsebében,
Csak egy könnycsepp a szemében.
Ó, csak ballag a katona,
A szájában csutora,
A vállán egy teli zsák,
- Anya, anya, oda nézz, egy Mikulás!

Ernoke 2011.12.12. 10:57:56

@vészmadár (pica pica): ebből a Dream Theatert "ismerem", próbáltam többször többmindent meghallgatni tőlük, de szerintem az unalmas zene iskolapéldái... mondjuk annyira nem értem, mire reagáltál.:)
ami talán progresszív és jó, az az ELP, tőlük is csk a komolyzenei feldolgozásaikat szeretem. ez pl. rohadtul királymenő, 73-as breakcore!:)
www.youtube.com/watch?v=1P1RE5v_8FU

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.12.12. 11:00:28

@Nadiposzi: Szááááálj fel a csillagokba szééééél könnyű szárnyán szááálj!

A legbrutálabb az volt, hogy a bulin jelenlévők többsége nálam akár egy tizessel is fiatalabb volt. Nekik annyira nem játszik a nosztalgia, akkor mi a franc a mentségük?!

Édy, aki Endre 2011.12.12. 11:02:00

@altoid:

Azért a zistvánakirályból akkor is Gyula bácsi sámánéneklése a legjobb.

Vééééres kardot hoztam
Modoros, véééres kardot
Ezzel döföm át sasjózsit...

2011.12.12. 11:10:56

@Professor Pizka: Kéhlek alássan, amikor én nyomdászkodtam, még szó nem volt monitorról - de akkor más is volt az egész!
Nem a gép csinált mindent - kézzel zártunk, winkelben és nem volt ám fattyúsor, csatorna, temetés, lakodalom! A táblázatot ki kellett számolni és léniából összehozni, stéggel, kvadráttal szépen kitölteni! A szóközt nem a gép eresztette rá bután: hajszállal, paraszthajszállal, dursusszal kizártunk, de tartottuk magunkat a harmados szóközhöz, ahol csak lehetett. A szedőszekrény becsukott szemmel tudtuk, és nem csak a mino-tur-vod beosztást, bármikor kikaptam az fi, fl ligatúrát! A hibás betűt még a winkelben felismertem: mehetett a cájgba.
Persze volt móka is: minden tanoncnak megmutattuk az ólomkukacot, elküldtük raszterpontért, egy linotype ólomlándzsával ide-oda küldözgettük egész nap...

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.12.12. 11:12:29

@Édy, aki Endre: sasjózsi olyan szar, hogy az már nem is modoros.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.12. 11:14:20

@Brother Love: és az ügyeletes szerkesztő kisfiának ólomba szedték a nevét :-)

Hadrian77 2011.12.12. 11:17:59

@altoid: mert Kádár már nem tud munkát adni a cigányoknak.

2011.12.12. 11:18:48

@Professor Pizka: Egészen pontosan Ludlow címsoröntő gépen leöntötték neki! :)
Amúgy az ország egyik első pólónyomtató vállalkozása az enyém volt: sima pólókra bazi nagy betűkkel viccesnek szánt szövegeket nyomattam a klasszikus, hengeres kézi kefelevonat-készítő gépen.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.12. 11:21:00

@Brother Love: nyomdaszag...néha furcsán néznek rám a könyvesboltban amikor nyomdafriss könyveket szagolgatok :-)

Édy, aki Endre 2011.12.12. 11:42:47

@Professor Pizka:

Ez még legális kábszer. Olyan, mint a vonat füstje - akit egyszer megcsapott... :)

Donjon 2011.12.12. 11:45:55

@Ernoke: Pedig Ákosnak még van öniróniája, hallgasd meg a 40 c. számát.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.12. 11:58:59

@Donjon: hátizé. Mondd már meg nekem te vagy akár Ákos vagy a Scprpions vagy az AC/DC: mi a lófasz értelme van ugyanabból legyártani a 20. darabot is? Vagy ez valami popipari ötévesterv, hogy kell 4 készlet intellektuális akusztikus, meg 147 őszinte és kőkemény? ehhh

2011.12.12. 12:04:07

@vészmadár (pica pica): Eh, kérem, a zenerajongóknak sem jó semmi: AC/DC vagy Motörhead száz éve ugyanazt nyomja, az a baj. Azután ott vannak a zenekarok, akik változtatnak, nem ugyanazt nyomják 30-40 éven át, azok meg megkapják, hogy "Csak a 4. lemezig O.K:" vagy valami hasonlót, lásd Metallica.
A Scorpions kb. akkor volt helyén, amikor az Omega előzenekaraként lépett fel, az AC/DC meg jó, oszt kész. Primitív rock and roll, sokkal többet nem is lehet rajt' variálni, nem egy Dream Theater vagy Therion, az tény.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.12. 12:05:50

@vészmadár (pica pica): ac/dc az mentális izomlazító krém. Most például reggel óta Handel szól a polgári eljárásjog mellé, de idő kérdése hogy jöjjön a thunder! thunder! thunder!

Donjon 2011.12.12. 12:06:41

@vészmadár (pica pica): Nemtom szarka, nem értek hozzá. Én főleg szövegközpontú vagyok és az általában szélesebb spektrumon mozog.
Ennyi erővel filmeket sem szabadna forgatni, mert az első 20 évben lefedték az összes témát.
Egyébként meg van rá kereslet, akkor miért hagyja abba? Ha valaki kap pozitív visszajelzést, biztos nem fogja azt mondani, hogy már megcsináltam az összes variációt abbahagyom.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.12. 12:08:00

@Brother Love: nincs baj a Scorpionssal, mi több, én szeretem, hallgatom, AC/DC sem zavar (Eszter éjjel-nappal tolatja), csak másik oldalról nézve, fapados alkotóként (magyarán: aki énekel zenekarban még néha, le-lejár még próbákra) nem értem, hogy lehet magad leköpése nélkül századszor is kiadni ugyanazt a három dalt, más címmel?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.12. 12:10:42

@Űrlény Lajos: naná "Satriani is the Steve Vai of guitar", mi? :-)

Tantó bácsi nekem jobban bejön:

www.youtube.com/watch?v=Al7EJ0G7b1A

2011.12.12. 12:15:03

@vészmadár (pica pica): Semmi különös, gondolom tisztes iparosmunkaként tekint a számokra, amíg fizetnek érte, baj nem lehet.
Őszintén szólva, engem az is meglepett, hogy a Judas Priest - legalábbis nekem abszolút úgy tűnt - nem csak úgy ledarálta a tizenhétmilliószor eljátszott számait, de (most jön a modor) szívvel-lélekkel játszottak és itt nem csak Halford szokásos giga-pózőrködésére gondolok.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.12. 12:20:16

@Donjon: azért nagy különbség, hogy leforgatod az első-második-harmadik filmedet, ami lehet nem eget rengető, mert volt már hasonló, de mondjuk jó, vagy leforgatod a 27. filmedet, ami olyan, mintha az előző 26-ból vágtad volna össze.

Beygir Gücü 2011.12.12. 12:35:31

Akkor hallgatok CPg-t. A Pol Pot megyei punkokra még véletlenül sem lehetne a modorosság bélyegét rásütni, ők elmondták a véleményüket, nem egy jóléti társadalom ellen lázadtak, meg az ő koncertjükön tényleg széttéptek egy csirkét, nem csak a komenista propaganda terjesztette róluk. Nomegosztán modoros bandák nem kerülnek bele a Bebrits házirendjébe, miszerint velük barátkozni tilos!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.12. 12:37:13

@Beygir Gücü: minden punk alapban modoros, mert a fogyasztói társadalom eszközeivel (úgymint: zenekar, próba, album, koncert, villanyáram, gitár, mikrofon, rajongók, stb.) lázad a fogyasztói társadalom ellen. Vicces, nah.

Ernoke 2011.12.12. 12:42:58

@vészmadár (pica pica): alapjaiban egyetértek, de vannak kivételek, ez pl örök kedvencem, mekkora szám már
www.youtube.com/watch?v=uJ7pgElCPXE

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.12. 12:46:25

@Ernoke: az igazi punk az fogja magát, és költözzön ki az erdőbe, ott aztán maga fogta róka belét két ág közé feszítve pengethet és énekelgethet a világ ellen, minden más szánalmas majomkodás. Jah, az persze büdös, mert annyira azért nem szar a fogyasztói társadalom. Értem én, naná.

Beygir Gücü 2011.12.12. 12:58:54

@vészmadár (pica pica): Persze az, de nekem az az érzésem a CPg-vel kapcsolatosan, hogy túl is teljesítették azokat az alapelveket, amiket a punkok alapító ősatyái lefektettek a kezdetekben, mert ők közben élvezték a fogyasztói társadalom langymelegét, ellentétben a szegedi bandával, akik folyamatos rendőri basztatás, mindenhonnan kitiltás, a Hungaroton közelébe sem engedés, mellett zenéltek. Album meg ugye százszor másolt kalózkazetta volt. Na jó villanygitár az volt, de hát a huszadik században mégse zenélhetünk xilofonon, meg olajoshordón az istenfáját neki! :)
És nem hiszem, hogy bármelyik brit őspunk börtönbe zárás veszélye, meg segédmunka mellett zenélt volna. Nem vagyok punk, csak gondoltam, megemlítem mint üdítő kivételt, ami kilóg egy picit a punkvilág konzumidióta modoros mocsarából.

Ernoke 2011.12.12. 13:02:20

@vészmadár (pica pica): te, figyejjéide, azért nem kell minden zenei műfajt ennyire komolyan venni.:D (a punkot egyébként a politizálása miatt utálom, zenében politizálni szörnyű, igen, tudom, h Robert del Naja is azt csinálja, de ő minden alól kivétel:D)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.12. 13:07:15

@Ernoke: de ez milyen steril már? Tempóban jön a dob, pontosan fogja azt a két akkordot a gitáros.

Beygir Gücü 2011.12.12. 13:15:11

Noakkor. ha elegetek van a nyáladzásból, modorosságból, bárgyú, érzelgős szerelmes szövegekből, a szexualitás gyerekes körülírásából, hallgassatok pl. moldvai népzenét (vagy tulképpen bármilyet), ott van fasz/pina/anyjapicsája, vagy amit akartok. Csak ne az általános iskolás ének-zene könyvben keressétek. :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.12. 13:15:34

@Ernoke: ja, ő például nekem azok alól is kivétel, akikről tudom, kik:)

Donjon 2011.12.12. 13:20:18

@vészmadár (pica pica): Tulajdonképpen igen, csak a nézőpont változik. Lásd: Jancsó.
Én konkrétan arra utaltam, hogy új témát már 20 év után nem lehet találni a filmiparban. Gyakorlatilag a némafilmek lefedik. Az ennél újabbak már az első filmek variációi. (Bár ott van technikai fejlődés, ezért van értelme pl. újabb sci-fi-t forgatni, de ez csak a látvány része.)

Ernoke 2011.12.12. 13:21:46

@vészmadár (pica pica): nem fogok minden hozzászólásomhoz tárgymutatót mellékelni, tisztában vagyok vele, h sokan nem tudják, kiről beszéltem, mert miért tudnák, de én sem tudom, mik azok az együttesek, amiket te említettél az imént. csak mondjuk én rákerestem a hiányzó információra:P

aszterik 2011.12.12. 13:28:04

Szeretném, ha jövőre végre Kaczor Feri is ringbe szállhatna a Díjért. www.youtube.com/watch?v=5pIVr4Aeh_E

Donjon 2011.12.12. 13:35:08

@aszterik: Ja de csak Lakodalmas Lajos és Kadlott Károly után.

Beygir Gücü 2011.12.12. 13:35:19

@aszterik: Az egész műfajnak nagyon keményen meg kell még dolgoznia, hogy a habcsókos hányinger szintjéről legalább a modorosig emelkedjen. Aztán majd meglátjuk.

Donjon 2011.12.12. 13:58:17

@Beygir Gücü: Az a baj, hogy ezt ismerem, a szüleim hallgatták. Azt hiszem 3+2 zenekar nemde?

Donjon 2011.12.12. 14:00:45

@Donjon: Mégsem, de akkor is durva.
Idézet a honlapról:

"A zenekarnak 1987 óta 10 nagylemeze jelent meg, melyekből több mint 500000 (!) példány fogyott. A sorrendben 10. hanghordozó "Best of Cirmos Koktél" megjelenési ideje 2002. február."

Beygir Gücü 2011.12.12. 14:21:04

@Donjon: Uram, teremtőm! Én meg azt hittem, ez már a múlt. És úgy veszem észre, hogy ma ezt a szart fiatalok is hallgatják. Mikor még gimis voltam a '90 -es években, és valaki ilyet hallgatott (volna), igen komoly megaláztatások érték (volna), de akkor ez nem tartozott a hallgatott műfajok közé a fiatalság körében. Ott volt helyette az East 17, Take That és más hasonló köcsögboys bandák.

Hadrian77 2011.12.12. 14:30:31

@Beygir Gücü: Cirmos Kormos presszó rock, még a 80-as évek második felében mentek nagyon a kazettáik.

Édy, aki Endre 2011.12.12. 14:39:37

@Beygir Gücü:

Á, a Bebrits kispályás volt mindig. :)

Édy, aki Endre 2011.12.12. 14:48:06

@Hadrian77:

www.cirmos.hu/zenekar.htm

Nem is értem, hogy CKG (nem CPG) lemezborítói miért nem szerepelnek azon a legocsmányabb lemezborítókat összegyűjtő weboldalon. :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.12.12. 14:51:33

@Ernoke: mert te perverz vagy, például eleve még feltételezed, hogy van bármi értelme vagy veleje annak, amit én mondok:)

nem mondom, jól esik, de nah...

Donjon 2011.12.12. 15:01:09

@Hadrian77: Szüleimnek bakeliton volt meg, de hála Istennek 20 éve nem hallgatják.

KürtiT (Tromb74) 2011.12.12. 15:19:00

Már megint belelovaltátok magatokat a könnyűzenébe. Mondjuk a Pink Floyd nekem eszembe se jutott volna, pedig a borítók változatossága már önmagában is jutalmat érdemelne.
Én is inkább a Sting, U2 vonalon keresgélnék jelölteket.
Illetve az emlékkoncertek, jótékonysági koncertek környékén mozgolódó sztárok érdemelnének pár baráti szót. Sokszor elképzeltem magamban azt a pofát, aki Merqury halála, vagy egy komolyabb természeti katasztrófa hirére a homlokára csap, majd lázas szervezkedésbe kezd. Bob Geldof, Sting, Bono. Ők az igazán kemény arcok ezen a téren.

Na de ha a fentiekkel nem is értenétek egyet, itt a tökéletes kompromisszum:
www.youtube.com/watch?v=M9BNoNFKCBI
Énekeljük együtt, gyerekek!

Őt pedig tiszteletbeli törzstagnak jelölöm.
www.youtube.com/watch?v=cRdrkV_VzFw

Mitya Ivanov 2011.12.12. 15:29:34

szegény u2 valóban farmermellényes együttes.
A dobosukról és a basszusgitárosukról viszont az összes ritmusszekciós általánosítást le lehet írni (dobos: valójában ő a főnök, a néz ki a legjobban, ő az alapító, az ő iskolai hirdetésére álltak össze; basszer: visszahúzódó, introvertált, de meleg személyiség, csendes narkós, összeférhetetlen, többször ki akart lépni, de megszánták stb.)

KürtiT (Tromb74) 2011.12.12. 15:57:39

A gondom csak az, hogy a szavazásról dönteni nem nagyon tudok. A Pink Floydot kivenném. Nem csak azért, mert apámtól még meg van a The Wall bakeliten, hanem azért is, mert rohadt sokan versengenek még ebben a mezőnyben. Bár jelőlve nincsenek.
Sas Józsi nagyon kiérdemelné ezt a díjat, de ő egy született hülye, akinek egyetlen vállalható produkció sem fűződik a nevéhez. Egy igazi rinocérosz. Nem tudni, miért, hogyan került egy értelmetlen és felesleges intézmény élére. Az ő esetében a modorosság már valamiféle minőséget sejttetne, ilyesmiről pedig szó sincs.
Dr. Kolláth nyakkendőit még Mécs elvtárs is megirigyelné, de az ő személyiségében is a csudabogárság dominál, nem a modor.
Még kicsit agyalok az urna előtt.

Mitya Ivanov 2011.12.12. 16:06:54

Voltatok már Kolláth György közelében?
így a képek alapján nekem úgy tűnik, hogy erős szájszagát undorító kölnikkel és/vagy arcszeszekkel igyekszik elnyomni, mérsékelt sikerrel.

noirp 2011.12.12. 16:38:19

@Donjon: Jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaáááájjj! Azzal ölni lehet.

Tibi! Köszönöd széken? Hát hívesen, máshol is. :)

@Brother Love: Én --megmondom őszintén -- messze elkerülném azt a férfit, aki ígyvalahogy állna neki udvarolni. A fene tudja. A családi gyémánt helyett a késeket dugdosnám el. Esetleg nagyon finoman (hogy nehogy megsérüljön az ő lelke) céloznék rá, h van a városban egy nagyon megértő és figyelmes pszichiáter.

A szám amúgy 1996-os volt. 1996 borzasztó év volt, akkor jött ki ez, az Emberektől a Mama, a nem emlékszem kitől a Lemon Tree, meg Ákostól az Örvény. Jajj.

@altoid: Szerintem csak azért, mert marha körülményes lenne Bonót begyűjteni Afrikából, ha jön a díjkiosztó.

Ernoke 2011.12.12. 16:58:19

@vészmadár (pica pica): jórembe, nem tudok annyira koncentrálni, h mögöttes nemtartalmakat, ill semmiket keressek:D

@Professor Pizka: plusz, Eraserhead-re utalás, hát ez abszolút hiteltelen, egy igazi punk mikor néz david lynch-filmeket?!:D

escargot 2011.12.12. 16:58:48

@noirp: Lemon Tree a Fools Gardentől. De őket nem engedem bántani, korai egyetemi éveim depresszióját remekül enyhítették. Már maga a kazetta is, a citromsárga tokozással. A többit adom.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.12. 17:00:02

@noirp: amire te gondolsz, az a bonobó és egy aranyos majomféle :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.12. 17:03:37

@Ernoke: hát, akkor én punk vagyok, mert az általad sorol angol szavakból cxsak a punkot ismerem :-)

noirp 2011.12.12. 17:35:22

@escargot: A Lemon Tree-vel semmi bajom nem volt, egészen a 499.-ik lejátszásig. Az 500.-iknál lementem a pincébe, szembefordultam a fallal és elkezdtem sikoltozni. Hát ezért... ;)

@Professor Pizka: Törpecsimpánz, igen. Bonót azért lesz nehéz hazahozni, mert elvegyült.

escargot 2011.12.12. 17:40:39

@noirp: Jó, meg céges csapatépítésen is kemény tud lenni, majdnem annyira, mint a Grease egyveleg a kollégák és kolleginák csoportjának tolmácsolásában.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.12. 17:43:02

És a Tangerine dreams nem modoros? És Santana? Huhh huhh, ezek mind atommodorosak.

noirp 2011.12.12. 18:23:34

@Blassius: Tudtam. Tudtam, hogy a Tangerine Dream egyszer csak előkerül. :)
Mindegy, gyöhetnek a mókusok.

Hát Jarre János Mihály? na?

KürtiT (Tromb74) 2011.12.12. 18:30:50

@Blassius: Vangelis, csak ennyit tudok mondani. De tudod mit, ne finomkodjunk!
Jean Michel Jarre!!! Na, ezzel ölni lehet.
www.youtube.com/watch?v=D2Cf4OPm_1Y&feature=related

KürtiT (Tromb74) 2011.12.12. 18:33:10

@noirp: Látom, szerinted is elértünk az aljáig. :D

Pina téma?

noirp 2011.12.12. 18:44:41

@KürtiT (Tromb74): Smmoth jazz, napi 8 óra.
(Haza kék mennem.)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.12. 19:22:50

@KürtiT (Tromb74): @noirp: VAZZ és milyen volt 83-ban vasárnap este a Hét zenéjére rádöbbenni arra hogy holnap iskola és vége a hétvégének!!! ÍÍÍÍÍ azt de utáltam.

irdesmond 2011.12.12. 19:25:41

@Professor Pizka: te ismered a Rózsastín Pitbult? rispekt.

A Fal itt mindig, és minhez megy, szerintem a goterhalte után a második himnuszuk.

Én Kolláthra szavaztam, Néha már gyakoroltam a hanghordozását, vagy legalább is megtippeltem, hogy mikor fogja énekelve felvinni a hangot és egy hajlítást tenni a mondat végére.

irdesmond 2011.12.12. 19:40:50

@Professor Pizka: te ismered a Rózsaszín Pitbult? rispekt!

A Fal itt nemzeti himnusz számba megy.

Kolláth Arany farmermellény! Mindig megtippeltem mikor viszi fel a hangot és ad egy hajlítást a mondatvégére. Utánozhatatlan.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.12.12. 19:47:55

@KürtiT (Tromb74): Legalja? Hol van az még! Na itt van pl egy német limbókirály, akihez képest Kadlott Károly maga Sid Vicious!

www.youtube.com/watch?v=7XzLbGssArQ

irdesmond 2011.12.12. 20:05:36

@Professor Pizka: te ismered a Rózsaszín Pitbult? rispekt!

A Fal itt nemzeti himnusz számba megy.

Kolláth Arany farmermellény! Mindig megtippeltem mikor viszi fel a hangot és ad egy hajlítást a mondatvégére. Utánozhatatlan.

Nadiposzi (törölt) 2011.12.12. 20:24:12

@altoid:
Kösz mester. Nosztalgikus érzéseim támadtak a német keresekedelmi rádiók iránt. Összeszakadt fejjel ülsz egy transitban két kollega között, és a rádió egyszer csak felrikolt: Montáááág zííííben! Majd a hírek után a Papaya c. szám aktuális megfelelői. Mondjuk legalább az ottani Bocsit nem értettem.

nattydread88 2011.12.12. 21:20:34

Kit kell megütni az indexnél, amiért nem kapott ez a poszt címlapot! Gyönyörű lett volna, ahogy szarkát elküldik SP-t hallgatni!

nattydread88 2011.12.12. 22:37:19

a próféta szóljon belőled:)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.12.13. 11:26:06

Zenei téren szerintem übermodoros az a jelenség is, amikor a manager/mentor/producer által megcsinált sztárocska/banda úton-útfélen nyilatkozza, hogy ez neki szent küldetése, élete értelme és hogy hatvanévesen is ezt fogja csinálni :D

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.12.13. 12:33:19

@Irinyi János A Dohányzás Feltalálója (Möff CAT): Mert ez így is van, csak ma már hamar véget ér a versenyfutás az éhenhalással, és ahogy nagyanyám fogalmazna: elmehetnek kapálni. De a hatvanas-hetvenes évek producer-futtatta sztárocskái a mai napig petróleumlámpáznak meg istvánakirályoznak. És ha Lennon nem hal meg, akkor lenne ám bitlisz koncert is, de van akinek Yoko jut, van akinek meg Sharon, mint Ozzynak :-)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2011.12.13. 13:09:31

@Professor Pizka: Ozzy rulez! :)
Amúgy a versenyfutás szerintem azért ér véget, mert jönnek az újabb versenyzők, nagyjából hetente van egy újabb Xmegaműsor, új "felfedezettekkel", akik elég szánalmasak, tisztelet a kivételnek, akik tényleg jók, de ebből van kevesebb.

Beygir Gücü 2011.12.14. 11:15:57

Előre elnézést kérek, mivel nem vagyok még régi modoros (másfél hónapja tévedtem ide az Index címlapjáról,mint a több hüje), szerintem ingoványos talajra tévedtetek a zenei modorosság meghatározásával, mert most hogy végignyálaztam a kommenteket, úgy látom, hogy minden modoros, ami zene, meg különben is a dugásról szól az egész, akkor meg minek virnyogni itten, ugyi. Meg a tánc is modoros, mert az sem szól semmi másról. Ezek alapján nem látok más utat, mint odamenni a lányhoz, meghívni valamire, bevallani neki, lesmárolni, szilajul megdugni, elvenni feleségül, csinálni neki 2 gyereket, felújítani a parasztházat, venni Suzukit részletre, elhízni, kölköket valami középszerű állásba bedugni, majd meghalni agyérelmeszesedésben. Lassúzzon a bánat a November Rain-re. Különben is, abban meghal a lány a végén. Szóval, mi nem modoros? Kezdő vagyok, tanulni szeretnék. Talán ez?
www.youtube.com/watch?v=qqXi8WmQ_WM