Előre le szeretném szögezni: nem hiszek az olyan fekete-fehér felosztásokban, hogy "szegény" vagy "gazdag". A világ ennél - hála Istennek - sokkal árnyaltabb és bonyolultabb. A "szegény" szót azért bátorkodom majd ma többször is alkalmazni, mert Te húzod magadra ezt a jelzőt úton-útfélen, saját magadat stigmatizálva - ezáltal mindenféle kiváltságokat, előnyöket remélve. Saját magadat és sorsodat determinálod ezzel. Bár Te talán ez ellen is majd vadul tiltakozol, de továbbra is polgárnak és polgárTÁRSamnak tekintelek - mert hiszek abban, hogy mindenki egyenrangúnak születik, és megfelelő motivációval kisebb eltévelyedések után is visszatéríthető a helyes útra.

Elegem van abból, kedves Szegény Polgártársam, hogy folyton az én pénzemre ácsingózol. Hogy lépten-nyomon azt lesed, mennyit keresek, mit vásárolok, hol élek, mit eszem, mit iszom, mit vezetek, kivel találkozom, mennyit adózom. Hogy minden szerencsétlenségedért engem okolsz, engem irigyelsz. Egészen egyszerűen el akarod tőlem venni, ami az enyém - elvitatod érdemeimet, tudásomat, tulajdonomat, a vagyonomat, társadalmi státusom igazságosságát.

Torkig vagyok azzal, hogy te úgy gondolod: neked minden JÁR, alanyi jogon. Hogy szerencsétlennek vélt helyzeted följogosít arra, hogy majd két oldalról nyúlunk a hónod alá - téged támogatva - hónapról hónapra, hogy neked könnyebb legyen. Hogy mi majd dolgozunk, adózunk - Téged és családodat felemeljük, etetjük, itatjuk, elszállásoljuk. Mert te elesett vagy, és ezért nekünk kutyakötelességünk folyton-folyvást Téged finanszíroznunk, ha bajba kerülsz. Márpedig mindig bajba kerülsz.

Persze az idő sokszor Téged igazolt: rendszerint megkapod, amit szeretnél. Mert visszaélsz a jóindulatommal, mert fenyegetsz, mert zsarolsz. Hogy ha nem kapod meg, akkor elveszed erőszakkal. Igen, félek Tőled, kedves Szegény Polgártársam. Mert engem kiáltasz ki bűnbaknak, pedig belőlem élsz. Az én hozzájárulásomnak köszönhetően járhatnak a gyerekeid állami iskolába, a háziorvoshoz, utazhatsz olcsóbban a vonaton, a buszon, kap új burkolatot az utcád, fűtéskorszerűsítést a panelházad, nyugdíjat a szüleid.

Nekem ezért jár-e bármilyen köszönet vagy megbecsülés? Nem jár, bár jólesne. Több jogom, több hatalmam lesz ettől? Korántsem. Az én szavazatom az pontosan ugyanannyit ér, mint a Tiéd. És ezért emeled kormányra sokszor azokat, akik rögtön engem akarnak keményen megsarcolni, hogy Neked már megint több jusson - de tenned ne kelljen érte.

Pedig valójában legtöbbször nem szerencsétlen sorsú vagy, hanem egyszerűen irigy és lusta. Tudom, hogy ez keményen hangzik, de sajnos ez az igazság. Panaszkodni, másokat hibáztatni, kifogásokat keresni kiválóan tudsz, de nem teszel semmit azért, hogy neked jobb legyen. Lusta voltál továbbtanulni, rendes szakmát elsajátítani, a munkádat becsületesen végezni - gyáva voltál a kellő pillanatban változtatni, elköltözni, szerencsét próbálni.

Panaszkodsz, hogy nincs a környéken munka. Na és? Mi tart vissza, hogy átköltözz abba a városba vagy abba az országba, ahol van? Panaszkodsz, hogy a szakmádban keveset fizetnek. Na és? Ki tart vissza attól, hogy újat tanulj, hogy továbbképezd magad? Hivatástudatból vagy nyerészkedésből választottad ezt a pályát? Voltak-e hosszú távú terveid? Látható volt-e előre, hogy ez egy kevésbé jól fizető terület? Akkor miért én tehetek arról, hogy Neked alacsonyabb a jövedelmed? Mennyivel könnyebb otthon ülni hátrányos helyzetűként, magadat sajnáltatni és ujjal mutogatni arra, akinek magasabb a fizetése? Az élet soha nem volt igazságos, most sem az. Tessék alkalmazkodni és tenni. De ne tőlem elvenni.

Elárulok egy nagy titkot: én sem születtem gazdag családba. Szerény, a rendszerváltáskor megingott - ám megújulni, alkalmazkodni képes, szorgalmas, kétkezi munkás szüleim vannak, akik a munka és a tanulás kompromisszummentes becsületét nevelték belém. Többen voltunk testvérek, és bizony a gyermekszobát is sokan laktuk, mígnem huszonegynehány-évesen el nem költöztem végre. Ha arról volt szó, már tizenévesen, iskola mellett is keményen dolgoztam, hogy támogatni tudjam a családot - nyáron pedig fizikai munkával teremtettem elő a zsebpénzre- és lakhatásra valót. Választhattam volna én is a könnyebb utat és várni a sült galambot, de én inkább TETTEM azért, hogy vigyem valamire. Munka mellett, főállásban végeztem el az egyetemet - és amikor úgy hozta a Sors, idegen földre se féltem kimenni hosszú távú céljaim érdekében.

És bizony, gazdagnak lenni se könnyű. Amit Te látsz az egészből: az elegáns éttermek, a divatos ruhák, csillogó autók, a szép otthonok - ez mind csak a felszín: a mi életünk rengeteg lemondással és gonddal jár. Nekünk - ellentétben Veled - tényleg nagyon keményen kell ahhoz dolgozunk, hogy ezt a színvonalat elérhessük és fenntarthassuk. Magasról mindig fájdalmasabb a zuhanás, és bizony a mi felelősségünk is sokkal nagyobb. A mi munkaidőnk nem hétfő-péntek 8-16, hanem folyamatosan, megállás nélkül dolgozunk. Te délután négykor eldobod a ceruzát-számológépet-kalapácsot, és minden gondodat ottfelejtve hazamész a családodhoz. Ezzel szemben nálunk a napi 2-3 túlóra elvárt, hétvégén és szabadidőnkben - amikor te a szeretteiddel üdülsz vagy szórakozol -  állandó készenlétben kell lennünk. Amikor azt hinnéd, hogy nyaralunk vagy pihenünk, mi akkor is dolgozunk: akkor hozunk felelős döntéseket vagy akkor tervezünk meg fejben egy új projektet, beruházást.

Én csak segíteni próbálok Neked. Megérné Neked így is? Biztos, hogy erre az életre vágysz Te is? Csináld utánam - nem ördöngösség! Egyet jegyezz meg: alázat, szerénység, kitartás és szorgalom. Ez a kulcs a sikerhez, nem más.

/A kommentek megvannak, csak néha eltűnnek. Kattints ide, ha nem látsz semmit./