Arany Farmermellény - 2011 - Politika

2011/11/28. - írta: Kurtz ezredes

 

Az első kör lezárultával most következzen egy igazán pikáns téma. Megkérünk titeket, hogy igyekezzetek félretenni pártszimpátiátokat, és kizárólag a szereplők munkához nélkülözhetetlen, vagy akár privát életben is feltételezett modorát próbáljátok mérlegre tenni. Az Alkotó Nő kategóriát egyébként esélyeshez méltóan Fejős Éva nyerte, akit az abszolút győzelemre is érdemesnek tartunk. Csak így tovább, kedves Éva!

 

Politika


Szijjártó Péter

Szóvivőnek lenni nem könnyű mesterség, hiszen az embernek zászlóerdő előtt kell nap mint nap nagyobbnál nagyobb hülyeségéket összehordania gazdasági szabadságharcokról, hitelminősítőkről, mértékadó nyugati lapokról. Eme szűk szóvivői mozgástér ellenére a közélet Péterhez köti, amint a Fidesz szavazóbázisa polgárokból zemberekké változott, egyes ballib sajtótermékek pedig nem átallnak külsején is viccelődni. Igaz ami igaz, tényleg az ilyen formájú kölköket rúghattad úgy fel tornaórán, hogy nem fújta le a tesitanár, de azért mindennek van határa! Ráadásul, mint azt nyilván tudjátok, ez egy Fidesz-barát blog, így ezzel összhangban igazából mi szeretjük ezt a Péter gyereket. Sokkal gázabb a szíj-ártózás és simán kinézzük belőle, hogy amúgy kurva jó arc, ezen is szarrá röhögi magát, miközben cigányvajdaként legyezi arcát a bőven kétmilla feletti állami fizetésével.

 

Dániel Péter

A gazdasági szabadságharcos után most jöjjenek az igaziak. Az „Audiatur et altera pars” alapján most egy MSZP-snek kéne következnie, de mi nem bírtuk megállni, hogy ne a jelenkori magyar politikai élet egyik legviccesebb figurájával folytassuk. Szijjártó Péter borsos összegért cserébe csinál hülyét magából, Dániel Péter viszont egyenesen fizet azért, hogy kobakjára illeszthesse a közélet udvari bolondjainak csengős sipkáját. Berobbanását a Vámőrség NENYI-jének Dugovics Titusz hősiességéhez hasonlatos összekaszinótojásozásával indította, majd főszereplője lett az utóbbi 10 év legviccesebb politikai performanszának. Külön perverzeknek ajánljuk Kobak-klubos fellépéseit a youtube-on, amelyekben a szabad, európai, ember, demokrata, gondolkodó és civil szavak szabad kombinálásával fejt ki eddig még sosem hallott gondolatokat. Ez a csávó annyira gáz, hogy a dolgot már Gyurcsány Ferenc is Molnár Csabával üzente meg neki. Alapképességeit tekintve benne látjuk a jövő Dr. Kende Péterét!


Karsay Dorottya

Természetesen gondoltunk a nőkre is, hiszen a magyar politikai életben Csehák Judit és Király B. Izabella óta nem látott mértékben vált fontossá szerepük - viszont az okkal elvakult, viszonylagos tisztességben megőszült Heller Ágnes vagy Wittner Mária helyett mi a cseppet sem üldözött Karsay Dorottyát választottuk. Őt, aki mindenféle diktatórikus presszió hiányában kutyagolta végig a West Coast gender-pártfőiskoláit, hogy aztán ezeken szerzett valóban nélkülözhetetlen szaktudását tavaly mutathassa be a Deák tér nőnapi óriásporszívóinak ostrománál. Dorottya az idei évben ért igazán a csúcsra, amikor drum ’n bass alapokra próbált egyszemélyben többet szenvedni Sophie Schollnál és Szent Johannánál, sajnos azonban minden igyekezete ellenére sem sikerült kitörnie a „Váccpáör-p*csa” életreszólónak tűnő aranykalitkájából. Ahogy Dániel Péter is nagyszerű alapanyag a kendeség elérésére, úgy benne is ideális Morvai Krisztina-pótlót látunk a jövőre nézve.

 

12 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

J. S. Bach / Pierre Bezuhov (törölt) 2011.11.28. 21:51:15

A húsos som (Cornus mas), a somfélék (Cornaceae) családjába tartozó, egész Európában, így a Kárpát-medencében is elterjedt, 3–7 m magasra növő cserje. Még a lombosodást megelőzően nyíló sárga virágai nem csak a tavasz első hírnökei, hanem dísze is a kertnek. Gyümölcsei 1,5 – 3 cm nagyságúak lehetnek, hosszúkás szilvára emlékeztető, általában élénkpiros, savanykás, pikáns ízű. A gyümölcshúsán belül csontmagot találunk.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.28. 23:06:31

@J. S. Bach / Pierre Bezuhov: elsőrangú savanykás lekvár van belőle, apámmal mindig leszedtük, nagyanyám hidegen kavarva csinálja, sült húsokhoz jobb és különlegesebb mint az áfonya, igazi szatmári csemege. Őzgerinccel pl elsőrangú, de a levesnek kifőtt fácánhús mellé is érdemes megpróbálni, érdekesebb mint a torma vagy almamártás.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.29. 07:17:59

@Professor Pizka: a szarvasmarhatrágya szén-nitrogén aránya kb. 30:1, így ideális a komposztálásra. A hígtrágya esetében javallott a prizma tartásának megadása és a jó levegő-átjárhatóság biztosítása végett szalmatörekkel, zöldhulladékkal vagy erdei zöldhulladékkal, avarral elegyíteni. A prizma felrakására homlokrakodóval problémamentesen megoldható. A keletkező bomlási csurgalékvíz elvezetésére ajánlatos 1,5%-os lejtésű, vízzáró betonozású aljzaton szétteríteni a komposztalapot.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.29. 07:44:30

@vészmadár (pica pica):

A Pannónia Malomba
a portás goromba,
azomba,
még azt mondja pofonvág
pofon ám a kurvajannyát,
nem ilyen Magyar Poétát!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.29. 08:02:03

@El Topo (Sgt. Elias): A természetben a tiszta béta-sugárzók rendkívül ritkák. A béta-bomlás során az atommag egyik neutronja protonná és elektronná alakul. A keletkező elektronok alkotják a negatív béta-sugárzást. Mindeközben az elem rendszáma eggyel nő, a tömegszám állandósága mellett. Átlagosan húszmilló bomlási esemény fényképét kell tüzetesen átnézni, hogy egyetlen ilyen eseményt megpillanthassunk.

A nanoszkopikus részecskék megfigyelésének lehetőségét egy 19. sz-i meteorológus teremtette meg. Wilson a felhőképződés körülményeit tanulmányozva rájött, hogy a pormentes, túltelített gőztérben a kondenzációs központok szerepét (azaz a felhő- és esőcsepp-képződés központjait) töltött részecskék, ionok, elektromosan töltött elemi részecskék is átvehetik. Maga Wilson természetesen még mit sem tudott ilyen elemi részekről, mégis: egyszerű találmánya, a Wilson-féle ködkamra egy emberöltőn át jelentette a mikrovilágra nyíló egyetlen kaput.

Édy, aki Endre 2011.11.29. 09:17:33

A kémiában a hibridizáció a kémiai kötés leírására szolgáló egyik elmélet, a vegyértékkötés-elmélet módszere: az atompályák keverésével olyan új hibridpályákat hoz létre, melyek alkalmasak az atomok közötti kötés jellemzőinek leírására. A hibridpályák jól használhatók a molekulapályák alakjának magyarázására.

A hibridizáció elméletét Linus Pauling vezette be, hogy megmagyarázza az olyan molekulák szerkezetét, mint például a metán (CH4). Ezt az eljárást eredetileg csak az ilyen egyszerű kémiai rendszerekre fejlesztették ki, de később szélesebb körben is alkalmazni kezdték, és ma a szerves vegyületek szerkezetének leírásában hatékony heurisztikának tekintik.

A hibridizációs elmélet kvantitatív számításokra nem annyira alkalmas, mint a molekulapálya-elmélet. Különösen a d pályák bevonása esetén – például a koordinációs kémia és a fémorganikus kémia területén – lépnek fel nehézségek. Bár a hibridizációs sémák használhatók az átmenetifémek kémiájában, ezek általában nem annyira pontosak.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.29. 09:48:35

@vészmadár (pica pica): Nagyapám kiváló komposztot tudott gyártani, egy időben a Krasznára járó pecások kizárólagos trágyagiliszta-ellátója volt. Meg pálinkaellátó, a fináncok is nála vásároltak, pedig ők már csak értik a pálinkát.

muci 2011.11.29. 10:17:37

@Professor Pizka:

Mondhatjuk-e úgy, hogy tisztelt nagyatyád egy komposztor volt ennek értelmében?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.29. 10:20:08

@muci: igen. A csúzlizásnak és a horgászatnak is avatott mestere volt :-)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.29. 10:27:06

@Professor Pizka:

És a lenolajkence-finomításához is értett valamit.

demisec · http://thepit.blog.hu 2011.11.29. 20:08:23

És hol marad aaaa, na hogy is hívják azt a jól megtermett szemüvegest....Schuck Andor? Simán bérelt helye kéne hogy legyen itt.