Arany Farmermellény - 2011 - Az alkotó nő

2011/11/21. - írta: Kurtz ezredes

Helló-Halló elektorkalandorok!

Úgy döntöttünk, hogy a blog nemes hagyományainak folytatásaként a tavalyi szünet ellenére idén ismét megrendezzük az év legmodorosabb emberének járó Arany Farmermellény-választást. Nem szégyen a mestertől tanulni, ezért az idei versengés a Prima Primissa-díj mintájára különféle kategóriákra lesz osztva, amelyekben három érdemes jelöltet kínálunk nektek. Nektek, hisz a döntés ódiumát úgy éreztük nem vállaljuk magunkra, erre sokkal inkább megfelelnek nyájas olvasóink.

Szavazni az adott poszt hétfői kikerülése után egész héten lehet, pontosan vasárnap éjfélig, amikor is lezárjuk és összesítjük a leadott szavazatokat. Az utolsó héten pedig a három legtöbb szavazatott kapott modoros méri össze erejét egy utolsó, döntő csatában, melynek végén eldől, 2012-ben ki viselheti büszkén a nemesfémből készült, durva anyagú mellénykét. Lássuk hát az első kategóriát, amely:


Az alkotó nő


Két cica konyhája

A gasztronómia az a műfaj, ahol bár elég gyakran és túlzó mértékben szokott megjelenni a modorosság, mégis rendkívül elnézőek vagyunk vele. Nyilvánvaló ugyanis, hogy amíg a nők a konyhában tartózkodnak, addig mi nem ott - és ez a szeparációs technika számunkra nagyon, de nagyon üdítő. Ráadásul még fogyasztható, sőt finom végeredménye lehet, úgyhogy minden elismerésünk a műfaj egyik jeles képviselőjének, a két cica konyhájának is. Minden jóindulatunk ellenére azonban nem tudunk eltekinteni a Stahl Juditnál jóval szimpatikusabb bloggerhölgy jelölésétől, hiszen túlcsorduló cicaszeretet mellett olyan ételkreációkkal ismerkedhetünk meg, mint a bizonyára nagyon finom fehércsokis sütőtök-krémtorta. Azt azért minden alpári köcsög disznóságunk ellenére el kell ismerjük, hogy a két cica nagyon aranyos.


Fejős Éva

Itt annak az illemmodorosságnak kéne következnie, mely szerint borzasztó nehéz olyasmiről írni, amit nem olvas az ember. Az egészen nyilvánvaló, hogy mi ugye nem olvassunk a művésznő minden bizonnyal méltán népszerű remekműveit. No de mégis van annyi tapasztalatunk nők terén, ami alapján megpróbáljuk kitalálni, mit rejthetnek a lágy vonalakkal megrajzolt pasztellszínű nőalakok mögötti, álomszerűen suhogó oldalak. Ha csak egytizede igaz annak a sok romantikus képnek, amit mi feltételezünk, Éva máris az idei Farmermellény egyik fő esélyesévé lép elő. Mindenképp bíztatnánk a nagyérdeműt, hogy hozzánk hasonlóan egészen nyugodtan szavazzon a konkrét művek pontos ismerete nélkül is, és szorgalmasan kattintgassa az oldaldobozban található népszerű címgenerátort.
 

Veiszer Alinda

Az MTV csodagyereke mindent hoz, amit egy profi lelkizős/beszélgetős tévésnek tudnia kell. Okos, művelt, intelligens, kérdéseiből sugárzik a profizmus. A gondolkodó emberek odavannak érte, ti azonban mégsem kedveltétek, mert az ilyen Alindák nyomtak fel titeket osztálykiránduláson a kísérőtanároknál. Ráadásul Záróra címmel – a szintén atommodoros Vitray Tamás nevével fémjelzett Telefere legjobb hagyományait örökítve – olyan beszélgetős műsort sikerült rittyentenie, amiért a városi liberális értelmiség nagyszámban volt hajlandó későig éjszakáig fennmaradni. A lényeg, hogy csak volt, ugyanis Alindát utolérte a köztévében elburjánzott politikai tisztogatás. Azonban annyira okos és sikeres, hogy kirúgni mégsem merték. A Duna TV-ben egész biztosan lesz esélye elérni a jövő évi jelöltséget is.
 

181 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Tyne folyó déli partja 2011.11.21. 21:30:23

@vészmadár (pica pica): szerintem csak egyszerűen van neki két macskája. nem kell túlragozni a dolgokat.

mrs.starkey 2011.11.22. 00:21:37

@vészmadár (pica pica): nem hiszem hogy vagy olyan helyzetben hogy bárkit elbaszott picsának nevezz, pláne nem egy ilyen cukiság miatt. :) mellesleg a te profilképed és neved meg egy madár. érted, MADÁR.

Szalonnassy Albin urfi 2011.11.22. 02:35:57

Utananeztem ennek a Fejos Evanak. Engem a BUTIKOS ANGELARA emlekeztet (kullemeben): kielt arc, szoli bor, hidrogen haj, rengeteg fuksz, napi egy csomag barna szofi, rekedt, un. 'vasarozos' hang. Ja es a legjobb baratnoje a lanya.

Amugy az Evike stilusban egyszeru Deniel Sztil koppintas. Ez kell, ez van. En ra szavaztam bar a malacka teves csaj is elegge ott_van_a_szeren.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.22. 07:32:42

@mrs.starkey: na igen, ő valóságos archetípusa az otthon szarkát tartó és madarához végül teljesen hasonuló, és kizárólag a szarkájukról beszélni tudó faszoknak :-)

@Szalonnassy Albin urfi: nyet barnaszofi, zondern ilyen hosszú vékony cigi, amibe sokkal rosszabb kapadohányt sodornak mint a barnaszofiba.

J. S. Bach / Pierre Bezuhov (törölt) 2011.11.22. 07:41:56

Pedig Évánk komoly újságíró, a Wikipédia szerint "A petesejt-adományozás törvényi szabályozásában rejlő ellentmondások feltárásáért 2003 novemberében elnyerte a Minőségi Újságírásért Díjat." Szakadok.

J. S. Bach / Pierre Bezuhov (törölt) 2011.11.22. 07:47:00

@J. S. Bach / Pierre Bezuhov: na, ez most kvázi becsületsértés lett, ezért inkább azt mondom, hogy nem tetszik nekem F. Éva újságírói stílusa.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.22. 07:50:24

@J. S. Bach / Pierre Bezuhov: jé, akkor kapcsolódik a kutatási területünk! Én magam a "Petesejthez vezető legrövidebb utak, konzervatív bioinvazív eljárások korszerű alkalmazásai, különös tekintettel a direkt hímivarsejt adományozás gyakorlatára a fiatal budapesti értelmiségiek körében" címmel védtem meg kandidátusi értekezésem, mely alapján mind a szociológia, mind a biomechanika terén, mind pedig itt most nem részletezendő területeken jelentős impakt faktorra tettem szert. Hm, a fene gondolta volna.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.22. 08:20:25

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): @mrs.starkey: mivan, csak nem a kétcica egyik-másik szerzője vagy? hogyne lennék abban a helyzetben, hiszen tudok gépelni... már ha érted...

amúgy meg: szted e pillanatban mondjuk hány olyan 12-68 közötti nő van, akinek az a hűdeeredeti gondolata támadt, hogy a nevébe valamiképp beleszője a cica, cicc, macsek, macsi, cicu stb. szavakat, hogy magát édi-bédi-szexis-tünci-münci-üngyüm-büngyümnek mutassa? mondjuk Magyarországon 2,3 milliónak? legfeljebb...

Ernoke 2011.11.22. 09:28:48

@Professor Pizka: a hosszú cigik tényleg nagyon rosszak! egyébként is az a tapasztalatom, h minél drágább egy cigi, annál rosszabb (a Davidoff pl. nekem szívhatatlan, a djarum pedig már nem is cigi). lehet, h túlságosan hozzászoktam a közepes árú v annál olcsóbb 1 mg-os cigik (moon, bond, szofi, ukrán csempész) ízéhez, és nem értékelem a kifinomult aromákat?:D

mrs.starkey 2011.11.22. 10:40:26

@Professor Pizka: bárcsak állandóan és kizárólag csak a szarkájáról beszélne...!

mrs.starkey 2011.11.22. 10:44:27

@vészmadár (pica pica): mellesleg azok nem szeretik a macskákat akiknek önértékelési problémájuk van.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.22. 10:53:12

@mrs.starkey: Mondjuk majd ha mennek a nagybetűk is, olvasd el, semmi baj a macskákkal, ilyenre még csak utalást sem tettem. Kizárólag azokkal, akik 2,3 millió másik nőhöz hasonlóan azt hiszik, ha Andimacsnak vagy Cicalánynak nevezik magukat, az egyszerre szexi és édi-bédi és automatice nőcisnek fognak tőle tűnni.

Mellesleg a macskákat azok nem szeretik, akik nem szeretik a macskákat. Ne kombinálj, mert sülthülyének fognak tartani, ha túlzásba viszed:)

mrbateman 2011.11.22. 10:58:49

@vészmadár (pica pica): "Ne kombinálj, mert sülthülyének fognak tartani, ha túlzásba viszed:)"

Hejj milyen jó ezt az igazgatóhelyettes úr szájából hallani!:-))

Amúgy mi van ma magával, beszippantotta a modor-kattintásmarketing örvény?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.22. 11:01:51

@mrbateman: be baszod, töltöm az időt, amíg várok itt mindenféle díjbekérőket, hogy fizethessünk, meg hogy leszállítsák az esztergát és az elszívót a hegesztőműhelybe, de lehet, hogy a forgalmazó cég könyvelése nem ér rá, mert a modorosra írogat hülye kommenteket, vagy épp a macskák jogaiért harcol a facebook-on, ki tudja.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.22. 11:09:00

@mrbateman: amúgy meg, hogy egy netes klasszikust idézzek, én csak azzal magázódok, akivel már lefeküdtem, ha érted:)

mrs.starkey 2011.11.22. 11:13:33

@vészmadár (pica pica): érdekes, neked is csak a nekem szóló kommentedben mennek a nagybetűk, vigyázz. és igen, nagyon elszomorodnék ha te hülyének tartanál, félek még a dunának is mennék. :(((( kérlek ne tedd, főleg hogy ilyen cicásan hízelgek neked.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.22. 11:16:28

@mrs.starkey: én nem használok nagybetűt amúgy, de a kedvedért ugye...

ettől függetlenül próbáljuk nem elkendőzni a tényt, hogy sehol nem jelentek meg macskaellenes uszítások a szövegemben. Csak picsoid-ellenesek, de az más. Hangsúlyozom, a macskák nem tehetnek róla, hogy egybites pöcstarisznyák őket tartják transzparens jellemállatuknak.

ne hízelegj, nincs pénzem...:)

mrs.starkey 2011.11.22. 11:19:45

@vészmadár (pica pica): köszi, a kedvemért nem kell tenned semmit, nem fogok lefeküdni veled.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.22. 11:28:20

@vészmadár (pica pica): a "díjbekérő" feltalálóját rezzenéstelen arccal lőném agyon. Eleve hogy hangzik ez a szó? Másrészt mi a faszom az a díjbekérő? (még mielőtt: tudom mi az, csak nem értem miért nem robban fel az a bolygó, ahol ilyesmit kitalálnak.)

HighTroller 2011.11.22. 11:42:15

az alindát nebáncsátok mer játszott a jancsófilmben is. és nem modoros.
ellenben a tőgyes-fejhetős éva na az már igen!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.22. 13:17:15

@Kurtz ezredes: te nyilvánvalóan nálam jobban tudod, hogy a gyűlölet- és a vágyközpontok agyi közelségének milyen következményei vannak a gyakorlatban, hehe...

mrs.starkey 2011.11.22. 16:12:42

@Kurtz ezredes: :*
@vészmadár (pica pica): hát mit ne mondjak, a vágyközponttal, a közelséggel és a gyakorlattal pont rátapintottál.... :P ;)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.11.22. 16:36:15

@Professor Pizka:

az alcím nem ez volt?

szociológia tárgyban:
"szép dolog a szerelem,"

biomechanika tárgyban:
"csak az a ronda baszás ne lenne!"

mintha olvastam volna. nem volt véletlenül benne úgy a 136. oldal táján, hogy "aki idáig elolvasta, annak fizetek egy sört"?

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.11.22. 16:42:35

egyébként nem értem, mibajodvan sixxel, szerintem tök jókat ír, vagy legalábbis a mötley és lemmy kalandjait nagyon csipáztam. smuccblog, piha. az egy más kérdés, hogy ha én lennék az ortt helyében, akkor úgy picsán rúgnám a kertévéket, hogy nem állnának meg a lábukon. az alkeszoszt meg valóságsó helyett inkább börtönbe zárnám zaklatásért. BOJKOTT A KERTÉVÉKRE!!! (na jó, a komediszentrál maradhat, de csak a susogós mackók miatt.)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.22. 16:57:33

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: nem, az ez volt :

és Modor Tibi, bizony a kurva anyád amennyiben nem tudom ide linkelni a blogom.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.11.22. 18:49:40

@mrs.starkey:
:* :* :*
(csak ne túl gyarkan, mert tibi a csillagot is letiltja)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.22. 19:34:45

@Professor Pizka: asszem 5 poszttal ezelőtt megmondtam, hogy egymás faszát szopkodó, belterjes kis gecik vagytok. Én is. Faszom, azt...

A Tyne folyó déli partja 2011.11.22. 19:39:45

@vészmadár (pica pica): én miért is lennék az? nem is szeretek főzni, gasztroblogon meg az életben nem jártam. csak logikusan gondolkodtam, de miből következtetted ezt ki? nem igazán értem. de mindjárt utánanézek ennek a két cicásnak.

A Tyne folyó déli partja 2011.11.22. 19:42:45

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): ööö, a nyitóoldalon rögtön két fekete macska szerepel...

idézet a nyitóoldalról:

"Az én cicáim pedig (ahogy akkor is írtam) nyitottak, kedvesek, kommunikatívak és tele vannak szeretettel. Ők az én puha, fekete tappancskákon fickándozó jobbik énem - ez a blog pedig az életem örömteli részét dokumentálja: ezért lett a Két cica konyhája."

mondom én, hogy igazi macskák azok, nem nők, akik lecicázzák magukat.

A Tyne folyó déli partja 2011.11.22. 19:47:12

@vészmadár (pica pica): nemrég láttam egy hűtőmágnesen: those who don't like cats were mice in a previous life:)

azon kívül, most esett le a saját nickem:) na, itt se konkrétan magamra gondoltam, mikor kitaláltam, hanem bizony arra, hogy szeretem a macskákat...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.22. 19:48:44

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): most majdnem kijött a kolbász belőlem, kérlek, ne idézz ebből többet...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.22. 19:49:51

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): ez a hűtőmágnes nekem is megvolt, igaz magyarul, akkor kaptam, mikor bemutatták a macskák és egerek c. gyerekdarabot, aminek én írtam a zenéjét (menő, mi?:)

A Tyne folyó déli partja 2011.11.22. 19:50:22

@vészmadár (pica pica): csak a tények magyarázása miatt idéztem. eleve most jártam rajta először:) úgyhogy te provokáltad ki:P

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.22. 20:43:20

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): hát akkor egy kámingáut: én is szeretem a macskákat. Amennyiben legalább éjszakára ki lehet őket baszni az udvarra.

A Tyne folyó déli partja 2011.11.22. 21:47:42

@Professor Pizka: na, én ezen vitázom a kollégáimmal. mert szeretnék cicát, de nem akarom örökösen a lakásban tartani. ez a lakás meg nem igazán megfelelő egy kinti-benti cicának, (esetleg ha fel tud ugrani az erkélyig:) de alattam meg kutya van.)
és az összes kollégám szerint nyugodtan tartsam bent (mindig), a lakásban. szerintem meg (illetve, tudom) szeretnek csavarogni. a kollégám pl. három cicát tart a lakásban, sose mennek ki. szerinte nem hiányzik nekik, mert mindig is benti cicák voltak. a harmadikat egy hete szerezte, eddig volt neki kettő. és mindig arról akar meggyőzni, hogy szerezzek be egy mindig lakásban tartottat. amúgy, az összes kollégám bent tartja az összes állatát, itt ez a szokás.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.11.23. 01:11:06

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):
Ezeket a sorokat a Modorosblog teljes alkotógárdája döbbenten olvassa. Tényleg van ilyen, hogy emberek lakásban vannak egy macskával?
A normális emberek flamingót meg puffogóviperát tartanak otthon macska helyett, meg esetleg mozartkuglert, mert nem hagyja kiszáradni az arcbőrt.

mrs.starkey 2011.11.23. 01:16:49

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): nyugodtan tartsd lakásban, az én cicusom is többet van bent, mint kint. jobban szereti a lustálkodást a csavargásnál, bár ezt biztos a cicalány gazdijától tanulta. ;)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.23. 13:11:07

Azt kimondani, hogy "macska", az legalább annyira ocsmány dolog, mint a niggerezés.

Ezt a kedves kis szőrmókot csakis CICA - esetleg maccs, cicus vagy végső esetben macsek néven szabad emlegetni, de macskaként tilos.

A Tyne folyó déli partja 2011.11.23. 14:37:57

@mrs.starkey: a kollegaim is mindig ezt mondjak. de en ki is akarom engedni. nem hiszem el, hogy jot tesz neki, ha soha nincs levegon, nem fedezheti fel a teruletet. en se szeretnem, ha kizarolag a lakas negy fala kozt lehetnek...a csak lakasban tartas nem opcio. az angolok viszont mondom, mindent bent tartanak, legyen az nyuszi, cica, skotjuhasz.

A Tyne folyó déli partja 2011.11.23. 14:40:13

@Kurtz ezredes: eggyel? fent emlitett kollega srac harommal:)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.11.23. 14:57:04

@Modor Tibi:
a "dög" megszólítás modoros?

nem is értlek, hogyan hagyhattad ki ezt a gyöngyszemet? egy nettó modorbánya ez a nő.

meska.hu/UserProfil/index/41834
"Magamról

Ma leginkább féldrágakövekkel, igazgyönggyel, Swarovski és cseh csiszolt kristály gyöngyökkel dolgozom. Szeretek selyemszalagot, organzát használni láncként, nagyon szeretem az elegáns, egyszerű, minimalista darabokat. Nagyon szeretem az ezüstszínű szerelékek légiességét, kecsességét, az opálos fényű Swarovskik fényjátékát. A ?holdezüst?, a legendás Mithril jut róluk az eszembe, és igyekszem követni a fejemben levő gondolatokat, miközben a darabjaimat csinálom: könnyű legyen, mint a szellő, fényes, mint a hold, kemény, mint a gyémánt és viselése nyújtson védelmet a tulajdonosa számára. Ezért is egyik kedvenc alkotásom az angyal, amely ékszerként viselve megóv a bajtól."

egyébként meg:
Tereskova-Cicalány
www.youtube.com/watch?v=FLmdD5wv6Ek

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.11.23. 16:31:44

@vészmadár (pica pica):

szerintem keverte az ithildinnel, ami a holdfénynél-csillagfénynél látható csak, és szintén a mithrilből származik.

wirth6 2011.11.24. 12:59:20

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Nagyon erős volt a mezőny ebben a fordulóban, mondhatnók előrehozott döntőnek is megfelelne, de ez az idézet jó eséllyel eldöntötte a versengést a jeles művésznők között.

[c] 2011.11.24. 13:27:08

@vészmadár (pica pica): Csesszemeg. Nekem is van macskásos nickem :)
A nő-macska asszociáció jellemzően férfiak műve, szvsz. Ebben az olvasatban a "cicás" nő: számító, manipulatív, hisztis, érdekember.
Van egy olyan elméletem, hogy a macskagyűlölő férfiak nem szeretik a nőket - nem abban az értelemben, hogy szexuálisan ne hozzájuk vonzódnának, hanem fenti - állítólagos - hasonlóságuk okán a macskához. Továbbá, mert a macska nem azt csinálja, amit mondanak neki, hanem azt, amit ő akar - nem lehet uralni, amiben kétségtelenül hasonlít a nőkhöz.
Számomra a macska-idea ennek az individualizmusnak a szimbóluma.
Na meg, bírom a kis rohadékokat.

[c] 2011.11.24. 13:44:16

@Frengi: Veiszer Alindával együtt voltam gólyatáborban. Akkor is így hívták.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.24. 14:11:02

@tea fan: neked is leírom, bár asszem épp negyedszer teszem meg: semmi bajom a macskákkal, csak a magukat a macskán keresztül definiáló nőket tartom kurva röhejesnek (megdugni az olyat is meg lehet, sőt, néha kifejezetten kell). Hasonlóan röhejes a magukat valami férfiasnak gondoló állatként definiáló faszik (Medve apó, Lacitigris, Józsi, a bika, stb.)

A szarka ellenben ugye okos, kedves, udvarias, hehe

[c] 2011.11.24. 14:17:44

@vészmadár (pica pica): Előre is értettem, csak továbbfűztem a témát.

Ernoke 2011.11.24. 14:28:31

@tea fan: Egyáltalán nem értem, miért jó olyan állatot tartani, ami azt csinálja, amit mondanak neki. Akkor minek egyáltalán az állat, mi benne a szórakozás, és mitől társ? (Munkavégzés persze más, pl. mentőkutya)
A macskaszemélyiségről pedig annyit, h én férfiban is ismerek olyat. Ez alatt csak azt értem, h van bennük az én macskám személyiségvonásaiból valamennyi, pl. idegesség, ingerekre való érzékenység, egy másodpercig sem tűri a baszogatást, stb. De azt nem merném mondani, h van olyan, h általános macska-személyiség, mert ahány ismerősöm van, annyiféle a macskájuk is, teljesen mások, mint az enyém. (Sőt, pasim szt, akié a macska 6 évig volt, miután hozzámkerült, eléggé hasonlítunk egymásra. Lehet, azért értem ilyen jól az állatot, ha közölni akar vmit.)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.24. 14:32:37

@tea fan: ide írtam valami állatira vicceset, tanulságosat, mellesleg rámutattam az örök élet titkára, de aztán inkább úgy voltam vele, hagyom a francba, kár belétek:)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.11.24. 15:32:29

@vészmadár (pica pica):
nem vagyok tájékozott a mostani irodalmi érettségi tételekről. mindenesetre lájkolnám a dolgot, mert szerintem egy nyüves szilmarilok többet ér, mint a jókai összes, minden hímsovinizmusával, és korabeli nora roberts-fejős éva cukrostakony-utánérzésével.

évuska 2011.11.24. 15:34:07

Návai Anikó! Minden interjúalanya körül nyalogatja a padlót. Kínos megnyilvánulás? Bukott film? Megmagyarázza. Mindenki hülye, csak az aktuális sztár nem.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.11.24. 15:59:58

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Helyes, mintázzuk meg Jókairól a családon belüli női terror áldozatainak emlékművét! Victor Hugo és Dumas legalább azért írt össze egy csomó szart a remekművein kívül mert kibaszott anyagias volt, ellenben Jókainak a felesége volt anyagias, még személyi szabadságában is korlátozta, hogy írjon. :-)

Ernoke 2011.11.24. 16:04:41

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: na nemár, most akkor Jack Londont se olvassak többet, mert ő meg komcsi volt? és József Attila vonatkozó verseivel mi van, ő is írt komcsisakat és nőpofozósakat egyaránt... vegyük ki őt is a tananyagból?

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.11.24. 16:28:37

@Professor Pizka:
az nem karinthy neje volt? :)))

@Ernoke:
miért, jack londont tanítják manapság az iskolában? hát, józsef attila nőpofozós verseit én kiszedném.

Ernoke 2011.11.24. 17:10:03

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Böhm Aranka szerintem szimplán csak elmebajos volt (borderline...?). amúgy Karinthyt nem kell nagyon sajnálni, ha annyira akart volna egy egyszerű nőt, válogathatott volna, de neki mégis Budapest világváros legminőségibb ribanca kellett.:D

elnézést, nem pontosan reagáltam, mármint nem konkrétan a kötelező irodalomra. de nem értek egyet ezzel a gondolkodásmóddal úgy általában. rengeteg író műveiben találunk elavult gondolatokat, mégis tanítjuk őket. a nőpofozás meg szimplán érzelemkifejezés, elég gyász lenne, ha pont a szenvedélyről nem lenne szó egy művészetről szóló tantárgy keretei között... (J.A-nak brutális gyerekkora és betegségei miatt egyébként nem csak a nők irányában voltak indulatai, hanem elég sok ember irányában, de attól még a legjobb magyar költő, akitől szerintem nem szabad témákat kihagyni félreértelmezett pc jegyében)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.24. 17:13:59

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: ebből is látszik - és elnézést a nem-PC hangnemért, bár igazából nem - hogy egy fogalmatlan hülye vagy. Nem, nem azért, mert nő vagy, fogalmatlan hülye, nemi megjelölés nélkül.Ehh.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.24. 17:38:03

@vészmadár (pica pica):

Az a pillanat jött el, hogy fel kell sorakoznom melléd.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.24. 17:52:41

@vészmadár (pica pica): ne már, Vérnyúl pont, hogy nagyon sokat változott pozitív irányban.

lárvalányhaj 2011.11.24. 18:08:41

@tea fan:

"A nő-macska asszociáció jellemzően férfiak műve, szvsz. Ebben az olvasatban a "cicás" nő: számító, manipulatív, hisztis, érdekember."

de hát minden ember ilyen :)

A Tyne folyó déli partja 2011.11.24. 19:47:13

@Ernoke: "Egyáltalán nem értem, miért jó olyan állatot tartani, ami azt csinálja, amit mondanak neki.Akkor minek egyáltalán az állat, mi benne a szórakozás, és mitől társ? "
hát mert általa főnöknek érezheti magát, nem? :)

amúgy meg, nekünk is volt több cicánk, és totál másmilyenek voltak.

mrs.starkey 2011.11.25. 00:50:18

@vészmadár (pica pica): "megdugni az olyat is meg lehet, sőt, néha kifejezetten kell" <-- milyen kedves tőled hogy tippeket adsz a FÉRFIAKNAK, mert az olyan PASIK mint te tuti nem dughatnál meg soha egy ilyen nőt se.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.25. 07:15:18

@Modor Tibi: igen, és én ezt értékelem, komolyan, de vannak határok, ahol elszáll a biztosítéktábla. Tőlem aztán mondhat rólam amit akar, nem fogok megsértődni, de azért ott húzzuk már meg a határt, ahol Vérnyúl kisasszony nekiáll a kihúzófilccel felülvizsgálni József Attila életművét...

@mrs.starkey: drága jó mennyei karfiolleves, természetem ellenére hadd legyek most az egyszer kedves, és fogadj meg egy jó tanácsot, de komolyan: ezen a blogon azért olyanok olvasgatnak, akik nem teljesen fogalmatlanok (általában). Na most, ők például pontosan tudják, hogy a személyeskedés mit is jelent egy vitában. Te is. Én is. Pedig tudsz te okosan is szurkálni (az engem karakirozó nagybetűs kiemelések például ötletesek, és a pasi szó harcba bocsátása is). Szval hagyd a személyeskedést, tudsz te ennél sokkal jobbat is, nemár.

mrs.starkey 2011.11.25. 09:48:50

@vészmadár (pica pica): "Mondjuk majd ha mennek a nagybetűk is, "
"Ne kombinálj, mert sülthülyének fognak tartani, ha túlzásba viszed"
"a macskák nem tehetnek róla, hogy egybites pöcstarisznyák őket tartják transzparens jellemállatuknak."

vége.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.11.25. 11:58:32

@vészmadár (pica pica):

háháhá... és ha tudnád, hogy mit művelnék szabó lőrinccel... :))))) (kaján ördögvigyor, elmebajosan villogó szemek, dörzsöli a kezét)

@Modor Tibi:

jajj kérlek, ne sértegess már, felét nem tudod, hogy én mekkora radikális femináci vagyok, csak azért mondasz ilyeneket :))) rosszabb vagyok a legrosszabb rémálmotoknál, csak épp visszafogom magam. látod, még pizkát is megdugtam és még fel is csináltam :)))

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.25. 12:49:27

@vészmadár (pica pica): nekem eddig nem volt bajom József Attilával, de tényleg beolvaszthatnánk a szobrát. Persze minden attól függ, hogy Miniszterelnök Úr hogy dönt.

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: értelek, kérlek. A strap-on hasznos kis találmány.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.25. 13:33:12

@mrs.starkey: oké, a nagybetű jogos. A másik kettő nem. az egyik ugyanis feltételes mód (HA sokat kombinálsz, hülyének fogsz TŰNNI), a másikban nem szerepelsz, legfeljebb akkor, ha magadat megjelölöd a mondatban meghatározott csoport címkéjével.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.25. 14:01:16

@Modor Tibi: még csak nem is azzal van gond, hogy valakinek nem tetszik JA költészete, esetleg annak egyes részei. Ez - hogy úgy mondjam - tisztességes dolog. Ha azt mondaná, hogy JA nőpofozós verseit - amennyiben azok irodalmi értéküknél fogva amúgy méltók a dicséretre - lássuk el a tankönyvekben magyarázatokkal, kiegészítésekkel, amelyekben rámutatunk, hogy a MAI demokratikus és egyenlőségre törekvő gondolkodásunk tükrében az abban megjelentetett eszmék, gondolatok nem helyénvalók, és esetleg még feladatul is adnánk, hogy mutassunk rá, miért nem PC egyik vagy másik gondolat, esetleg megpróbálnánk ernoke-hez hasonlatosan megérteni, hogy mi vezethet egy ilyen gondolat leírásához, nos akkor én lennék az első, aki a gondolat mellé áll.

Bele sem mennék a felsorolásba, hogy a "húzzuk ki az életműből" ötlet hány sebből vérzik, leginkább a maga szempontrendszere felől nézve (Ilyen alapon minden feminista irományt tűzre kell dobni, hiszen világos, hogy a FEMINISTA nem EGYENLŐSÉGPÁRTI. Tetszik érezni a különbséget...)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.11.25. 14:21:15

@vészmadár (pica pica): JA-nak melyik a nőpofozós verse?
Nekem csak a vörösoktóbert éltetők, meg az idegállapotából fakadók rémlenek. Ott meg szerintem a szadizmusra buzdítók (már amelyikben ő a szenvedő alany) bőszen nulláznák a nőpofozósakat.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.25. 14:56:01

@neccharisnyás útonálló: Nem tudom, mire gondoltak nőpofozós versként, nem vagyok különösebb értője JA művészetének, de a véleményem ugye nem József Attilára van kihegyezve, hanem arra, hogy senki ne álljon már neki cenzúrázni a jelen kor szemléletének tükrében. Sem József Attilát, sem Szabolcska Mihályt, de még Vérnyúl-novellákat sem, ha léteznek...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.11.25. 15:15:34

@vészmadár (pica pica): Magadra vetted, hogy utálnak Karajon, ugye? Akarsz róla beszélni? ;)

Manapság van egy néhány olyan elvetemült underground költőnek titulált polit alkesz csóri, egyenesen örülök, hogy nem Nagyfaluban lakván kimaradok művészetük élvezetéből.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.11.25. 15:44:20

@vészmadár (pica pica):

bakker. tucc te, ha akarsz. na, baszki, akkor álljunk neki átírni az irodalomkönyveket. mi lesz már???

mellesleg az én összes novellám (már ha lehet az internetre kihányt pszichés-szociológiai agymenéseimet bármiféle irodalomhoz köthető fogalommal jelölni - szerintem nem) ki van baszva a netre. nyugodtan szórakoztasd magad.

@Modor Tibi: hhüülyeee :) (vinnyog) csakis a te kedvedért írtam a 16 akciónapos levélben mindent Csupa Nagy Betűvel, Hogy Te Boldog Légy :) örülsz? :)

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.25. 18:14:30

@neccharisnyás útonálló: Attól tartok, hogy a Kedvesem betegen c. versről van szó, mert egyetlen más versében sem emlékszem pofonra.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.11.25. 18:39:57

@neccharisnyás útonálló: a karaj végképp hogy jön ide? A karajon is van, aki szeret, legalább 5 nevet tudok mondani:)

A Tyne folyó déli partja 2011.11.25. 20:33:35

@neccharisnyás útonálló: én is ezen gondolkodom, hogy melyik az? úgy látszik, azt nekünk nem tanították, se nem találtam meg önszorgalomból.

A Tyne folyó déli partja 2011.11.25. 20:58:06

@El Topo (Sgt. Elias): most ezt elolvastam, de azért ebből azt kiolvasni, hogy nőpofozásra buzdít, hát...azt pláne, hogy pofozós versei vannak.

csekély 20 perce várok a "néhány perc"re...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.11.25. 21:26:51

BREAKING! Gyerekek, azt hiszem, megtaláltuk az ominózus verset - most került elő az emlékiratai közül.

József Attila: Falopás után a Vaskapu uccában

A tízórási falopás után a Pályaudvaron
Fáztam-cűgöltem esőben, viharban
Hazamentem, s nem volt leves
Ment az Asszonynak, Flórának máris a nyakleves

muci 2011.11.26. 10:00:50

@Modor Tibi:

Azért említsük meg azt is, hogy a textológiai kutatás kiderítette, hogy a kéziratban eredetileg Béla szerepelt, amit a költô többször áthúzott, és macskakaparással Flórát írt fölé.

A Tyne folyó déli partja 2011.11.26. 14:39:39

@muci: akkor az eredeti szöveg úgy van, hogy az asszonynak, Bélának?:)

muci 2011.11.26. 15:13:20

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Nem tudom, a kéziratot én nem láttam. De lehet.
(Nem poénnak szántam, csak gondoltam szólok.)

Ernoke 2011.11.29. 09:38:14

általánosságban értetttem, bár ugye "mi kéne, két pofon?"... mondjuk a 36 októberi versei nem túl pck a nő irányában. csak azt akartam ezzel mondani, h ha Jókait kivesszük a nőábrázolásai miatt, akkor szinte bármelyik költővel, íróval ugyanezt lehetne tenni.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.11.29. 09:45:21

@Ernoke:

Ja, éppen nekem is az jutott eszembe, hogy:

Ne bántsd a gyenge nőt, ha már szeretted,
magadat érte kínokba veretted
s nem adtál két pofont neki.
Telefirkáltad a falat vele.

Ernoke 2011.12.02. 12:36:04

@derelye vágó: egy hetvenéves, önző világhírű rockzenész - iggy pop!:D

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.12.02. 15:57:07

@Két Cica:
Kezedet csókoljuk
Egy kicsit mi is sajnáljuk, de belátható, hogy bombaerős mezőnybe tettünk, az egyik szuperfavorit mellé. Pontosan ezért igazán tisztesnek nevezhető helytállás ez első alkalomra. A sütőtökös krémtortáért mindenképpen jelentkezni fogunk.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.02. 16:17:59

úgy vettem észre hogy ezek a női gasztrobloggerek igencsak kedvelik a különféle trutymókat, krémeket, meg minden undorító kisműanyagdobozban eltehető majd hatalmas penésztelepeket növesztő ételeket

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.03. 17:04:03

@Két Cica: a munkahelyi hűtő mindenképpen, egy időben csodálatos felfedezéseket tettünk benne, pár dolgot le is fotóztam. Egyik-másik kaja úgy néz ki mint egy távoli egzotikus bolygó élővilága.
süti beállítások módosítása