Naplopó bölcsészek

2011/10/29. - írta: Modor Tibi

Igen, volt már. Folytatás-kiegészítés innen.

 

We are the world, we are the linguists... anyám, borogass. Baszki, azt hittem, hogy az utóbbi időkben talán már a kedves BTK-s kollegínák és kollégák önkritikát gyakorolnak, de nem. "A bölcsész mint a legnemesebb emberi értékek és a felbecsülhetetlen, titkos tudás birtokosa" - és ezt még el is hiszik néhányan.

Mert mire jó egy bölcsész, mit tud? Baszd meg, elárulom: semmit az ég egy adta világon. Miben vitték előre a bölcsészek a világot valaha? Semmiben. Olvasgatni, gondolkodni, értekezni, kutatgatni, hagymázas dolgokról publikálgatni mindenki tud a szabadidejében - ráadásul pénzt se kap érte, sőt: ő fizet.

Történelem szak? Kamu az egész, nem találsz a világon két történészt, akik egy platformon lennének, ők maguk se hiszik el, hogy miről beszélnek - mindegyik manipulál és az aktuális politikai rezsim valagát nyalja. És igen, ebből gyönyörűen meg lehet élni. Mert a népnek ez kell: énkép, történelem, dicső múlt. Ettől lesz bármelyik nemzet nagyobb? Attól, hogy mikor igázott le kiket? Na erről szól az egész történelem, semmi másról. Hathónapos háború, dunaújvárosi csata, bulla meg zsinat. Egy hatalmas, megfoghatatlan, ködös áltudomány - ahol azon versengenek, hogy ki melyik hamisított dokumentumot tekinti forrásként.

Filozófus, pszichológus? Említésre se méltóak, kapitális áltudomány meg szemforgatás mindkettő. Szerencsére nem kellett tanulnom egyiket sem.

Nyelvész? Alkalmazott, összehasonlító nyelvészet? Anglisztika, amerikanisztika, germanisztika, skandinavisztika, szlavisztika, tibeti meg mongol? Az állam pénzén, a mi pénzünkön? Minek? Kinek? Ez lenne a befektetés a jövő nagy gondolkodóiba? Mire jó ez? Azért, hogy méregdrágán fizessük néhány ajtósis hülyegyerek elvont nyelvtanfolyamát? Bemennek, pötyögnek kicsit angolul vagy németül, tanítás helyett meg után elmennek kocsmázni, aztán nettó 3-4 év brutálisan megerőltető semmittevés után a kezükbe adunk egy nyelvszakos diplomát. Na és akkor mire lesznek jók, mit fognak tudni csinálni? Ügyfélszolgálat, idegenvezető, recepciós? Ők lesznek a tanárok? Nevetséges, nem is tudnak rendesen a célnyelven, mert csak elméleti szinten képzik őket.

Meg ha tudnak is: a kiejtés meg a nyelvtan is csak néhány elvakult szakbarbárnak fontos. Most álljak én oda ott majomkodni, "drop the r and drop the heitch"? Meg hogy milyen prefix meg suffix kell oda, KATI-szórend, genitiv meg lokativusz, accent grave - c'est pas grave. Ha a Schwarzenegger karriert tudott csinálni az ő angoljával, akkor ennyi. A világ legelterjedtebb nyelve pedig a tört angol.

Jogászok? Ahhoz csak segg kell, semmi más. Azt bárki meg tudja tanulni. Nekem a jogász is bölcsész.

Közgazdászok? Aprópénzért azt nyilatkozzák le, amit a megbízó hallani akar. Jobboldali meg baloldali közgazdász, és persze mindegyik szakember. Na meg amikor már az ilyen erdei iskolákból, mint a KVIF meg a Külker is közgazdász diplomával a zsebükben távoznak a kis szakács- meg boltieladó-palánták, akkor nem is tudom, mit gondoljak hirtelen. Nemzetközi kapcsolatok? Az a másik fele. Hova jártál? Közgázra. Na az már igen. És mit végeztél? Hát egyetemet. Aztán csak kiböki, hogy NK-s... 

Na de az orvosok, mérnökök meg a matematikusok... az tényleg Tudás, ott valóban fel kell mutatni valamit. Ott nem lehet kidumálni magad meg rizsázni... ha nem tudod és nem érted, ha nem látod az összefüggéseket, akkor megette a fene az egészet. Akkor belőled nem lesz mérnök meg igazi szakember. Egy nyelvész hibázik - na és akkor mi van? Semmi. A nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni. Észre se veszik. Ezt nevelik beléjük állandóan, ők hivatásszerűen hibáznak. Na de ha egy mérnök hibázik? Ott ezrek halhatnak meg. Elrontunk egy névelőt vagy vonzatot? Átsiklunk fölötte. Elnézünk egy tizedesjegyet a tervben? Összedől a műtárgy, lezuhan a repülőgép, lefagy a program, meghal a beteg.

Mérnöknek kellett volna tanulnom vagy orvosnak. Most Skandináviában hatalmas pénzeket kereshetnék vele. Úgyhogy tüntessetek csak, hogy a mi pénzünkön tanulhassátok követelmény meg teljesítmény nélkül továbbra is a sok színvonaltalan faszságot, gratulálok. Avagy hogy szereztem 8 év alatt ingyendiplomát?

98 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pruntyike 2011.10.29. 13:45:22

Igen, már volt, mint fentebb is olvashato. Véleményem szerint a bölcsész sorsa nehezebb, mint pl. az említett orvosé, akinek az egész életpályája megvan, nagy meglepetés nem érheti. Tudom, mit beszélek, bölcsész vagyok é s mérnök. Egy ismerősöm, aki egyszakos angol szakon végzett, amikor munkát keresett, az fogadta őt: Ön tud angolul, ez nagyszerű, de mit tud még? Most jogásznak tanul...
De minden azon múlik, mit hozol ki belőle.

Nathaniel Arthur Parrott 2011.10.29. 13:50:02

A politológussal mi lett?
Nem tudom ennyire modor, de nekem anno mesélték, hogy volt egy politológus szobatársuk, az olyan is volt, lopta a kaját, a lakótársa gépét használta, meg egyéb apróságok. Már itt beléjük nevelik a lopást.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.10.29. 13:52:42

Baszki, ez kuvajóóóóóóóó! A Nádasdy...kész!
Na jó, bocs, persze, pfejjjjj....rohadt bölcsészek.

dr. Ferenczi Sándor 2011.10.29. 13:54:45

El lehet menni bölcsésznek, de ne hőbörögjünk ha nem lehet belőle megélni. De nem baj, minél kevesebb a mérnök, annál feljebb srófolják a fizetésem - és ez a középiskolai matematikaoktatást elnézve még jódarabig így is lesz :)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.10.29. 13:57:10

@pruntyike: Igen, arra érdemes volt az ismerősödnek 4-5 évet elbasznia... Végül is diplomás, csak lehet, hogy két év külföldi munkavállalással többre ment volna. Egyrészt valamennyire megtanulja az adott nyelvet és nem ő fizet érte, hanem neki fizetnek. Ami megmarad, abból meg itthon el lehet végezni egy rendes szakot.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.10.29. 14:01:33

Amúgy a jogászoknál még mindig divat a felhajtott gallérú pólóing? Csak "a mihez tartás végett". :D

Hadrian77 2011.10.29. 14:51:18

@pruntyike: ilyet sem nagyon hallottam még:) kifejtenéd milyen bölcsész és mérnök vagy?:)

2011.10.29. 14:57:13

www.youtube.com/watch?v=nrVpvXTtEGA

Az ellentétes oldallal szimpatizáló történész: politikai bértollnok, a mienk: objektív tudós.

"Na meg lássuk be, Tibor, az összes ilyen pszeudó posztkommunikáció meg kultúrfuturológus diplomagyár csak egy dologra jó: baromi jól el lehet húzni vele a gondtalan középiskolai életstílust még vagy 7-8 évig, és így nem kell kilépnie az embernek a nagybetűs Életbe. Az egész Múzeum körúti bagázst ki kéne zavarni a munkaerőpiacra, bár tény, hogy jobban mutatnak a statisztikákban egyetemi hallgatóként, mint munkanélküliként."

"Na igen, a nyelvszakosok... Húzzon ki mindenki Angliába mosogatni egy évre, és akkor megtanulja a nyelvet. A beszélt nyelvet. Nem ilyen fjúcsör-pöcsöm kántinyúsz igeidőket, hogy "Holnap este tíz órakor már három órája fogok tévét nézni", meg ilyen példamondatok, éljen az életszerűség, baszod. Láttak ezek már élő angolt egyáltalán? Ha az amcsiknak elég három igeidő, hagyjanak békén minket is a többivel. Meg az a lényeg, hogy megértsék, nem? De, szerintem is. Ha meg nem érti, úgyis visszakérdez. "

blackflowerblossom 2011.10.29. 14:58:59

Emberek! Pl. Angol szakon nem a nyelvet tanítják. Nem nyelvsuli, hanem angol nyelvészet, stb... jézusom... o.O.
Azt külföldi nyelvtanulással nem váltod ki.
Mondom ezt úgy, hogy leléptem a BTK-ról, mert kiborító volt és szar :)

pruntyike 2011.10.29. 16:19:01

@Hadrian77: vegyész és MPH (ha van kedved, ennek utánanézhetsz). Egyébként találkoztam már orvosdoktor-jogászdoktorral egy személyben, hol van ez attól....

A Tyne folyó déli partja 2011.10.29. 17:30:32

@blackflowerblossom: ezt egyeseknek hiába mondod:) tőlem is kérdezték, hogy "és akkor angolul az egyetemen kezdtél el tanulni?" ahhoz már nagyon is jól kellett tudni... nyelvszakon nem a nyelvet tanulják.
másik, hogy egy év angliai mosogatással ugyan nem fog megtanulni senki rendesen angolul.

2011.10.29. 17:43:17

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Nem kéne ennyire komolyan venni mindent, amit beírnak erre a blogra. :)

A Tyne folyó déli partja 2011.10.29. 17:51:46

@tff: nem is arra reagáltam. azt tudom, hogy ironikus. konkrét esetet írtam meg, és ez ráadásul nem is kirívó (mikor azt hiszik, hogy a nyelvszakon a nyelvet tanulod. a francokat, azt addigra már magas szinten megtanultad.)

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2011.10.29. 18:40:39

A bölcsészekről elég, ami a posztban szerepel. A mérnökök fasz találmányai elkényelmesítik az embert, az orvosok meg mind számító, aljas, opportunista gecik, akik hasznot húznak a más bajából. Éljenek a TF-esek, akikre már szintén rátette mocskos, véres, gumikesztyűs kezét a fehérköpenyes maffia!

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2011.10.29. 18:43:07

@Öblös: Az ETI-sek (van még ilyen?) meg csak inni és spicliskedni tanulnak meg. Pfúj! Azt a komenista mindenit!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.29. 18:55:54

Tibi, Tibi! Naggyon jó lett a poszt! Pontosan AZÉRT! ;) Komolyan, azóta nem örültem ennyire valaminek, mióta egy pasas benézte a házszámot, engem nézett a szomszéd Marisnak, azt írt egy nótát, amiben mindenféle csudának nevezett. És képes volt tömeg elé is kiállni a dologgal.

A legborzasztóbb dolog a bölcsészségben az, hogy az ember képtelen egy postással vagy raktárossal értelmesen, kényelmesen elbeszélgetni. Mert ők azt hiszik, hogy hűde okos a koma, ergo valami irdatlan mértékben elkezdenek azon erőlködni, hogy minél szebben, választékosabban beszéljenek. Témaválasztásnál szintúgy beáll a görcs. Ha meg még teszem azt tájszólása is van a komának -ami ugye bizonyos alkoholmennyiségnél előugrik, mint a lesben álló farkas Piroskára- hát ott következik be a 4 vonat kisiklásával felérő tömegkatasztrófa.

irdesmond 2011.10.29. 20:12:05

@dr. Ferenczi Sándor: szerintem sem a bölcsész a sok, hanem a rinyálás.

Volt nekem itt már ovos kollégám is. Ugyan azt a munkát csinálta amit én, de még annyit sem tudott németül mint én, pedig én sem sokat.
Nem volt otthon munkája, és ki jöttek az asszonyal, ennyi.

Tök mindegy, hogy milyen szakmát tanul valaki, hülye minden hol van.

2011.10.29. 20:15:45

@Öblös:

"Meg az MTH-korszakot! Bezzeg akkor még a fiatalok esztergályozni akartak megtanulni, nem azt lesték, hogy tudnának harminc éves korukig az iskolapadban lébecolni!"

Hadrian77 2011.10.29. 20:25:54

@pruntyike: modoros mérnök énem erre elővezeti a népi bölcsességet, miszerint: keveréshez nem kell ész, legyél fiam vegyész, és máris ekvivalencia lép fel a vegyész és bölcsész között:)

moesko 2011.10.29. 20:34:54

ohohó, eltés modoros angolos-finnes gólyaként ebbe muszáj belekotyognom..: > érdekes érzés volt először látni ezt a videót egyébként, nehéz összeegyeztetni pl Nádasdy ezen arcát azzal, amit olyankor érzek, amikor zsenialitásától lenyűgözve és szigorától rettegve ülünk gyakorlaton: )

nagyon mélyen nem is mennék bele a témába, de semmirekellő naplopó nyelvszakosként bármikor különösebb bűntudat nélkül körberöhögöm azt a mérnököt/orvost/akárkit, aki becsmérli a nyelvészeket, mert jaj, ő is meg tud tanulni x nyelven. persze, mosogatás közben tanult tanártól, maguktól íródott könyvekből, módszerek nélkül. meg leveszem a polcról a szótárt, ami csakúgy frissül. az így sem tökéletes nyelvtudást kijavító word is szeplőtlen fogantatás eredményeként született és a google is azért fordít le mindent, mert az informatikusok olyan jóóól összerakták: )

egyébként tény, hogy kettesekkel, n+3 év alatt elvégezni egy nyelvszakot nem igényel különösebb erőfeszítést, de jónak lenni sehol sem egyszerű. és én fiatal vagyok és idealista és hiszek abban, hogy mindent lehet jól is meg rosszul is csinálni, és sosem fog többet érni nálam egy ügyvéd titkárnője, csak azért, mert jogi diplomája van, de a bankos ügyintéző sem a közgazdász végzettségével.

szóval ha lerak elém valaki egy szerződést, hogy a benne szereplő szakot végezzem el, és garantálni tudja, hogy 3-5 év múlva azzal biztosan lesz állásom, és nem halok éhen.. én szívesen belevágok. amikor általánosból ballagtam, a jogot ajánlotta mindenki, gimi 2-3. évében a közgazdaságtan javasolták, azóta eltelt pár év és hát nincs jelentős hiány egyik területen sem.. tudom, kőművesként esetleg még nagy karriert futhatnék be, de ahhoz sajnos kicsit túlzottan csirkealkatú vagyok.

Bandibacsi34 2011.10.29. 21:09:33

Szerintem lehetne egy poszt az ertelmiseget mellyen lenezo jo munkasember szemszogebol. pl. tanarak? szamarak! Mennyit tanultak azt mire mennek vele? Nekem a kerites-hegesztesbol sokszorosa osszejon. Abbol fizettem, hogy a Danika fijjam meg ne bukjon. A sok ehenkorasz. Irodalmarok meg nyelveszek? A szomszed Kolompar Jozsi irni.is alig tud asztat zsippel jar a wcre is!!
Orvos? Ha nem adnek neki halapenzt ehen halna..
Jogasz? Na az kell, hogy le ne sitteljenek.
Kozgazdasz? Az valami sotet sido biznisz.. Tisztesseges ciganembert nem engednek oda!!!"
Mernok? Azok a pc fejuek, akiket a nok kirohognek a diszkoba?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.29. 21:13:51

@neccharisnyás útonálló: aaóó, nekem nincs szabaócsi tájszaólásom részegen se :-)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.29. 21:17:50

@moesko: viszont finnszakosként delente elmész kajaani :-)

Bandibacsi34 2011.10.29. 21:19:46

folyt. Mondom is a Danilanak ha hulye vagy fijjam elmesz rendornek. Nezd meg a Butapest melleti xy falu rendoret! Mar harmadszorra boviti ki a hazat az iden! Pedig neki is csak szakmunkas bizije van. De szedi a sapot az autosoktol, a lyanyoktol az ut mellett meg a dilerektol a G..i piacon. A sok ehenkorasz meg megy a diplomaert mert ezeknek budos a munka!!! Csak ulnek pepecselnek es trecselnek!! Ez munka??? Aztan megsirnak, hogy sok az ado meg kicsi a fizu. Na ezeket hajtanam en kovet torni a banyaba!!"

moesko 2011.10.29. 22:15:25

@Professor Pizka: erre színvonalban még csak hasonlót sem tudnék válaszolni úgyhogy meg sem próbálom..: )

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.29. 22:21:29

@moesko: előnyöm volt, tudom honnan jöttél :-)

Katicaa79 2011.10.29. 22:40:24

Ez a cikk egy nagy faszság. Szentté ne avasd már a matekosokat, meg az orvosokat! A magyar orvosok 90%-a még diagnosztizálni se tud, elmész hozzá, hogy megtudd, mi bajod, és széttárja a kezét. Ja, meg olyan bunkón beszélnek az emberrel, mint a pokróccal.
Hogy a cikk stílusában feleljek, kedves blogoló, menj te a picsába.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.29. 22:46:02

@Katicaa79: mielőtt marhaságokat beszélsz, nézz utána, miről is szól ez a blog.

@moesko: nekem egyszer valaki azt mondta, hogy minek neki nyelvtanár, hát a szótárból meg tudja tanulni úgyis, csak be kell magolni a szavakat....

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2011.10.29. 22:52:43

@tff: Ja-ja. Igazi férfi nem érettségizik le. De ilyet azért mégsem akartam elereszteni itt, a fintorgó pesti úrinép előtt. Tudod, ezek az értelmiségi testalkatú, kislányos arcú nyálgépek, akiknek negyvenéves korukban is még csak legénytoll pelyhedzik az állukon, és fogalmuk sincs a valódi munkáról. Ezek GPS nélkül nem is találnának be a kényelmes, fűtött, légkondicionált, stb. irodáikba sem. Én tartom el ezeket a 120 bruttómból, érted. :D
Közben meg nekik nem tetszik a rendszer…

Na, ölég modorosra sikerált?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.29. 22:59:48

@Öblös: ja, csak én mit a frászt szóljak a 187 centimmel és a 110 kilómmal ehhez? :-)

moesko 2011.10.29. 23:06:36

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): az olyannak én széles mosollyal kívánnék sok szerencsét: )

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2011.10.29. 23:06:53

@Professor Pizka: Valami olyat, amit még nem büntetnek Szalai Annamária mosolyával…! :-)

Hadrian77 2011.10.30. 07:00:24

@Öblös: "Igazi férfi nem érettségizik le." Lásd Galla Miklós.

Mutter 2011.10.30. 08:54:53

jaa nyilván, nekem is azér fizetnek háromharmincat, mer semmire nem vagyok jó, logikám meg a gyakorlati érzékem nulla, meg mer a bétékán nem tanultam meg a nyelvet, csak elméleti szinten... jaa ezér van, hogy a munkahelyem vadászik a nyelvszakos bölcsészekre. ezér van, hogy az ismeretségi körömben ha nem is egyedül nekem van normális állásom, egyedül én keresek normálisan, és én fizetem a legtöbb adót.
há, mér nem mentem inkább a markotabödögei főiskola (alapítva: 2004) Pestre kihelyezett levelező tagozatára, mondjuk HR managernek, vagy mér nem tanultam inkább vállalkozástant nettó másfél gurigáért per félév, hogy aztán még ezt az egy nyelvet se tudjam tisztességesen. pedig akkor kis családi segítséggel elmehettem volna a nagybátyám akárkije alagsori bétéjébe titkárnőnek bruttó százhétezerér.
há, talán majd legközelebb...

2011.10.30. 09:52:24

@Mutter:

Szerintem csak az irigység beszél a két bloggerből.

bobsys 2011.10.30. 10:40:44

@Mutter:
Es jo a service desken? ;)

la paloma de la rosa 2011.10.30. 10:50:16

Most egy csomó jó kommentet nem fogok elolvasni, mert ez a betűtípus ilyen sűrű sortávval egyszerűen olvashatatlan. Tibi, mikor állítod vissza a neoncsöves dizánjt?

terran 2011.10.30. 12:00:59

aaa ez a videó HORZSOL

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.30. 12:51:31

Basszus csak most tudtam rászánni magamat a videóra: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Ez fáááááájjjjj! És a kiejtésük: Ví ááá ze vooorrld!!! Áj vill drink jor blááád!

KürtiT (Tromb74) 2011.10.30. 13:03:58

Jeeeeeee. Ez most ilyen nosztalgiázós dizájn a szülinapra?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.10.30. 13:42:42

@KürtiT (Tromb74): de bizony ám, apuskám! :) na jó, most már örökre így marad, csak simán figyelembe veszem a 2009-es olvasói igényeket ld. alul.

modoros.blog.hu/2009/11/16/tibiek_uzennek_uj_bor_neonparade_rajongoi_klub

"túl csicsás lett, de szokható :) "
"Vissza a régi fejlécet! A mostani csak retro, de nem modoros. "
""csatlakozom az előttem szólókhoz", a fejléc nagyon jó volt a régiben. "
"a fejléc és a kategóriánkénti keresés jó, de amúgy meg szar az egész.
Hogy néz már ki? ezek a színek, a betűtípus, meg a neon. Á idesejövöktöbbet."
"Utálok minden változtatást, megrögzött autisztikus mizantróp antiszoc arc vagyok, utálom az új dizájnt Tibi. Nem szeretem, nem tetszik. Béna. Túlságosan webkettes. Flancos. Nem akarom tudni, hogy van.
Légyszíves csinálj valamit. Intézkedj, hogy jobb legyen.
Bajtársi üdvözlettel
Kenyeres Pál, a 65759. sz. Kisgép szövetkezet anyagbeszerzöje "
"Ez az okker-türkiz borzalmas együtt, ha ki akarsz baszni a gyerekeddel, öltöztesd így, s azonnal kiutálják az óvodából..."
"nem érdekel, hogy néz ki a blog, nem a külcsín, hanem a belbecs a lényeg. Szokták volt mondani a bűnronda lányokra. "

Mutter 2011.10.30. 14:52:35

@bobsys: uhúúú kit érdekel, tegnapelőtt kaptam fizut uhúúú;-)

Hadrian77 2011.10.30. 16:03:27

@Blassius:..... és jönnek, hogy igazolják a modoros sztereotípiákat:)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.10.30. 18:43:08

Ez az igazi modoros arculat, nem is értettem mi volt az a flancos arculatváltás a csúcs tetőfokán

Styxx 2011.10.30. 19:21:31

@Szocio Pata (kikvogymukblog):
Azért hiányérzetem van, hogy Nádasdyra nem jött még egy fél "sunáznám" se.
@Modor Tibi: Nem-e lehetne a galambpostára áttérni?
Max nem a blogmotort szidjuk, hanem a szomszéd macskát

robinnyó 2011.10.30. 21:34:16

valamiféle furcsa rohamom volt ettől a videótól...Nádasdyt meg schunáznám

pruntyike 2011.10.31. 05:06:24

@Hadrian77: mondjuk ahhoz még kevesebb ész kell, hogy valaki a vegyészmérnököt mondjuk a fagylaltossal vagy a szakáccsal keverje ("keverés"), de ha te ettől vagy boldog, ám legyen, nem fosztalak meg tőle....

pruntyike 2011.10.31. 05:08:51

@Hadrian77: egyébként a vegyészetről úgy halvány segédfogalmad sincs, a sajárt ordító butaságodat meg nem kellene népi bölcsességként elővezetni

pruntyike 2011.10.31. 05:12:34

@Hadrian77: egébként megható részedről, hogz milyen lekkesedéssel nyilvánítod ki, hogy valamihez tök hülye vagy, még tüntesd fel, hogy ugyanilyen analfabéta vagy matematikából, fizikából, és itt van számodra a nirvána. Imádom az ilyen retardáltakat.

pruntyike 2011.10.31. 05:17:07

Egyebekben Blacklowerblossommal értek egyet.

pruntyike 2011.10.31. 05:19:54

@pruntyike: azt hiszem, volt egy olyan modorosblog cikk, hogy valaki azzal henceg, mi mindent nem tud? Nem rólad szólt véletlenül? Az emberek általában arra büszkék, amit tudnak, amit elértek, kivéve a hadian77 típusúakat, akikrőĺ messzirő ordít a lúzerség....

pruntyike 2011.10.31. 05:23:32

@Hadrian77: ez itt fentebb, értelemszerűen rólad szól, ostobácska lúzerke hadriánka77.. A kisegítő iskola hányadik osztályából tanácsoltak el téged kérlek, teljes alkalmatlanság miatt? de úgy őszintén.

pruntyike 2011.10.31. 05:27:39

@pruntyike: egyébként blackflowerblossom, de oly mindegy ebben a nagy melegben.

sdani 2011.10.31. 05:32:15

@pruntyike: Te jo eg, valaki nagyon frusztralt itt.... Akarsz rola beszelni? :-)

pruntyike 2011.10.31. 05:36:10

@Hadrian77: de egyébként szent a béke, csak felcsesztél. 5 év, a legnehezebb vegyész szakon. Analitika, szerves kémia (főtárgy!!!) , szerveten kémia, energetika, gyógyszertechnológia, kőolajipari alkalmazások, fizika, matematika, fizikai kémia, vegyi folyamatok elemzése, alkalmazott informatika, méréstechnika, statisztika, alkalmazott matematikai analízis és valószínűségszámítás, stb. stb. Ki lehet próbálni.

pruntyike 2011.10.31. 05:38:51

@sdani: hát igen, igaz.... lásd fent. Nem szeretem a fumigáló embereket, amit elismerek mindig ésmindenhol, az a teljesítmény, a teljesítmény és a teljesítmény...
Nem vagyok frusztrált, csak van egy típus, akit utálok, a lúzert, aki a saját lúzerségét fumigálással leplezi

doszy 2011.10.31. 06:39:29

@pruntyike: "5 év, a legnehezebb vegyész szakon."

És elvégezted? :D

doszy 2011.10.31. 06:44:00

@pruntyike: Én a járólapot fumigáltatom a burkolóval.

pruntyike 2011.10.31. 07:01:22

@doszy: ez vicc, ugye? Esetleg Mikszáth, vagy idegen szavak szótára?

pruntyike 2011.10.31. 07:03:31

@doszy: nem csak úgy odaadják a diplomát, hogy minden nap elvillamosozol az egyetem előtt, DDD:

pruntyike 2011.10.31. 07:09:11

@doszy: "Én a járólapot fumigáltatom a burkolóval." - Tehát túl kicsit vettél, és a burkoló lekicsinyellte, ejnye. Vagy fugáztatsz, és akkor kevered - ide tetszés szerint gizike-gőzeke és a többi, van ezer.

pruntyike 2011.10.31. 07:13:30

@doszy: ezértartittezazország, mert fumigáltatod a járólapot.....

pruntyike 2011.10.31. 07:19:41

@doszy: de nem akarok egy valódi, hamisítatlan járólapfumigáltatóval vitába szállni, úgyhogy gyorsan be is fejezem....

pruntyike 2011.10.31. 07:24:11

Fumigál. Nyelv: latin. Lekicsinyel, lenéz, megvet, semmibe vesz. Forrás: Lapoda Multimédia. Copyright Lapoda Multimédia, Designed by XDT-Network.

Mitya Ivanov 2011.10.31. 08:51:09

kb ezért hagtyam abba tizensok éve egy nyelvszakot a BTK-n. Nyelvet és kulturát akartam tanulni, nem első évfolyamon hülye nyelvészettel meg fonetikával kezdeni.
Faszság az egész BTK

2011.10.31. 11:10:10

@pruntyike:

A fumigálás szakkifejezésként hőkezeléssel történő fertőtlenítést IS jelent. (A fumigálás szó eredetileg füstölést jelentett.) Ezt vegyészként nem tanították neked az egyetemen 5 év alatt? :))

Egyébként sikerült jó állást találnod a diplomáddal?

Circus 2011.10.31. 11:23:54

@Hadrian77: bölcsészmérnök

@moesko: és mi szeretnél lenni a finn diplomával? N*k*aoktató? Komolyan kérdem! :)
Egyelőre vagy csirkealkatú, pár év kőművelés után ez változik. Bízz bennem.

@Katicaa79: érintett a hölgy? Én is elkövettem régebben azt a hibát, hogy nem néztem utána, miről szól a blog, aztán röhögtem magamon, a többiekkel együtt. Vagy visszamentem polgárpukkasztani.

@bobsys: jó, csak töri a hátát, ha ő van alul

@Öblös: nem fatal error, hanem a kivétel ami próbára teszi a szabályt. Amúgy ő inkább, mint jópár mai nyálgép, de mindegy.

@pruntyike: lásd feljebb, mint Katicaa79. Relax, take it easy.

@doszy: én meg a frissen készült ácsolatot a konténerben, különben nem lehet exportálni a hóbelevancot a tengerentúlra.

na
szóljon már be nekem is valaki, mert unatkozom.

Űrlény Lajos · http://urleny.blog.hu 2011.10.31. 11:30:50

Nem vagyok bölcsész. Nem vagyok hajlandó gyűlölni a bölcsészeket azért, mert bölcsészek. A poszt jó, mindenki hülye.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.31. 12:49:30

Az Arany Farmermellényt mire osztogatjátok?

moesko 2011.10.31. 13:01:34

@Circus: finn diplomám nem lesz, angol-finn maximum, azt azért a btk is évekkel ezelőtt belátta, hogy 3-5 évet csak ezzel az egy nyelvvel kitölteni indokolatlan. egyébként célom vele az, hogy ha valamikor hosszabb távon kívánnék finnországban tartózkodni, akkor ne legyen se nyelvi, se kulturális hátrányom. ha maradok itthon, akkor szeretnék magánórákat adni (azt hinnéd, senkit nem érdekelnek az ilyen nyelvek, de mostanában rengetegen akarnak kiköltözni, és emiatt legalább egy kis alapot tanulni), esetleg tolmácskodni, ha akad rá alkalom.

mindezek ellenére a finn nálam csak a meggy lesz a hab tetején, nyelvszak mellett jövőre valami a gyakorlatban hasznosabbat is elkezdek. azt meg most még nem tudom megjósolni, hogy miben bizonyulok jónak, és mire lesz érdemes koncentrálni. egyébkérdés?: P

amúgy sokmindenkitől hallottam már, hogy a fonetika meg nyelvészet milyen felesleges, és furcsállom, az én angoltudásomra eddig a nyelvészet meg az irodalom sokkal nagyobb hatással volt, mint a konkrét nyelvóráink. az csak a legalapabb alap, hogy szótárazáskor a bizonytalan szavak mellé nyomom a fonetikus átírást meg a hangsúlyt, és rengeteg olyan összefüggést tanultam meg máris, amik eddig teljesen logikátlannak tűnő dolgokat rendszereztek. sokszor száraz a nyelvészet, de hosszútávon elég sokmindent megmagyaráz szvsz.

dobozoló · http://dobozolo.blog.hu 2011.10.31. 13:21:51

tetszik a poszt, a kommentelő kirohanások annál is inkább. miközben megpróbálok nem túl modoros lenni, azt az egyet szeretném leszögezni, amit itt sokan elfelejtettek: senki nem kényszerítette a bölcsészt, hogy bölcsész legyen, ahogy engem sem láncra verve löktek be a bme-re építészetet tanulni. jó, hát most nem túl fényes az építőipar, de ezt én nem láttam előre, meg ha mondták is volna, akkor is ezt akartam volna tanulni. engem csak az húz fel nagyon, amikor azt hallom, hogy szegény XY két diplomával munkanélküli, vagy eladó a teszkóban, mert senki sem hajlandó neki megfizetni a végzettségeit. de ki kérte, hogy ógörögöt meg esztétikát tanuljon? mindenki döntéseket hoz és választ folyton, akkor meg miért sopánkodik később, és miért a rendszert szidja?

Hadrian77 2011.10.31. 14:11:21

@Circus: bááz, exportcsomagolás... mekkora királyság... imédom:)

Űrlény Lajos · http://urleny.blog.hu 2011.10.31. 14:48:46

@dobozoló:

Csodás! Megdöbbentően újszerű megvilágításba helyezted a kérdést.

Seraphin 2011.10.31. 14:49:22

Attól boldog és sikeres az ember, ha van valaki, akit ki tud röhögni. Nem a diploma vagy a pénz számít. Ha sok pénzed van, azért röhögsz ki másokat, ha meg kevés, azért. És máris felvirágzik az énképed.
Amúgy minden egyetemen a gólyáknak azt tanítják meg elsőként, hogy mely másik egyetem diákjait kell lenézni és kiröhögni.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.31. 16:27:59

@Seraphin: A logikád szerint mi van azokkal, akik a saját ostobaságaikon is tudnak kuncogni?

blur7 2011.10.31. 18:45:53

@neccharisnyás útonálló: Én képes vagyok felnevetni is. Egyelőre nyilvánosan még visszafogom magam.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.31. 20:21:05

@Mitya Ivanov: a nyelvet már előtte szokták kérni. eléggé erős szinten. a többi meg utána jött volna, mellesleg, nekünk elsőben már volt kultúra és civilizáció nevű tantárgy, ahol az ország (először ez, utána második félévben az USA) mindenféle dolgairól volt szó, politikától kezdve a történelmükön át az oktatásig, minden.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.31. 20:25:09

amúgy zárójelben megjegyzem, pl. a dobozoló fajtáknak, hogy pl. nálunk, nyelvszakon a társaság kb. 90% járt másik szakra is, gazdaságira...

Seraphin 2011.10.31. 23:01:40

@neccharisnyás útonálló:
Adott körülmények között még én is képes vagyok arra, hogy saját hibáimat érezvén ne fagyjon arcomra a vigyor. De ritkán érzem attól jól magam, ha én cseszek el valamit. Legfeljebb, ha ezzel másokat is tudok szórakoztatni.

dobozoló · http://dobozolo.blog.hu 2011.11.01. 09:53:37

@Űrlény Lajos: gúnyolódsz?
@Animacs (a Tyne folyó déli partja): ez az, szerintem is jó, hogy mindenfélét lehet tanulni, csak tudomásul kell venni, hogy nem mindegyikből lehet önmagában megélni.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.11.01. 10:47:26

@moesko: persze, beilleszkedsz pikkpakk, a hideget meg mögszokja ám a zember gyereke!

Édy, aki Endre 2011.11.01. 15:11:13

Amúgy ez a nóta (á la patakiattis) nem is lett annyira tré. De mondjuk, azt értem, hogy a macskák miért menekülnek visítva a magas hangok elől. Az első duettben a "kicsilány" meg aztán később a nénihangú bácsi nagyon büntet. De azért mégis jó az összhatás. Százszor inkább ezt, mint a fásymulatót vagy Speaket, a magyar rappert. Jííí, kámón... :)

Édy, aki Endre 2011.11.01. 15:17:48

No, jó, "igazándiból" a bácsi nem is annyira, csak "furi" volt ezt a falzettes hangot hallani. :)

Édy, aki Endre 2011.11.01. 17:15:11

@moesko: Off... Volt nekem egy ilyen bínderdandetes pólóm az egyik előző melóhelyemről. Ó, régi szép idők! :)

[c] 2011.11.01. 19:20:11

@moesko: A második bekezdésed nagyon tetszett.
A finn nyelvtudásodból meg fogsz tudni élni.

Ilkay Gündogan 2011.11.02. 09:20:42

Nem is lenne bajom a bölcsészekkel, csak azt nem értem, hogy miért basznak tarisznyarákkal...

a_fater 2011.11.02. 16:19:07

Már pont akartam szólni, hogy egy füst alatt meg kellene írni az ellenoldal véleményét is, de pár felháborodott kommentelő ezt megtette, Tibinek innen már csak ollóznia kell :-D

A kommentolvasás a blogolás munkafolyamatának szerves része :)

a_fater 2011.11.02. 16:30:37

@pruntyike: ez most valami e-pénisz méregetéshez hasonlatos ki az okosabb verseny, és szálljak be azzal, hogy a fizikus szakon azért nem feltétlen az analízis a legnehezebb matektárgy, illetve ha valaki már attól is parázik, akkor rossz helyen van? :-D

Amúgy peace, csak kár volt Hadrian megjegyzésén ennyire kiakadni ;-)

Hadrian77 2011.11.02. 19:00:27

@a_fater: mérnökök között ez állandó szólam, de ugyan így ugratják a villamosmérnököt, gépészmérnököt, közlekedésmérnököt, mérnökök egymás között:)

Amúgy valaki ismeri a Ludassy Mária: Valóra váltjuk a filozófia ígéreteit c. könyvet? Mert akkor elmesélhetné miről van benne szó, én még nem mertem belelapozni:)

Celtic 2011.11.12. 15:24:58

@sdani: Hatigen, ez a szoveg kimondottan egy oteves egyetemet arcot jelez:
"ez itt fentebb, értelemszerűen rólad szól, ostobácska lúzerke hadriánka77.."