Pasis meglepi: Egy óra lazítás a bordélyházban

2011/10/11. - írta: Modor Tibi

 

Hogyan gondozd a pasidat? - Atergó Annamari férfikezelői rovata

 

Sziasztok Csajok!

Egy újabb - lassan évszázados - tabut döntögetünk a mai cikkben, ez pedig nem más, mint a prostítúció; még közelebbről a bordélyház és a lányok.

A prostitúció lealacsonyító, a bűnözés melegágya, szexista, a legősibb mesterség, csak a nőket használják ki - ugye ismerősek az ilyen és ehhez hasonló vélemények még otthonról, a munkahelyről, baráti körből?

Pedig a férfiaknak alig száz éve a bordélyházba járás társadalmilag elfogadottabb volt, mint a kaszinó vagy a kocsma - az pedig, hogy a tehetősebb polgárok is "férfivá avatás" gyanánt vitték magukkal fiaikat a lányosházba első alkalommal, egyfajta kitüntetésnek számított. A hölgyek rendszeres és alapos orvosi vizsgálatokon estek át, bárcájukat a háziorvos pedig nagy gonddal állította ki, vezette - kifogástalan higiéniai követelményeknek kellett megfelelniök, a Madam pedig az orvoshoz, tanítóhoz, paphoz hasonlatosan városszerte megbecsült, köztiszteletben álló személyiség volt.

Ez a sajátos - és kétségkívül (nagy)világi - szórakozásforma csak a II. világháború utáni álszent diktatúráknak köszönhetően szorult ki méltánytalanul az utcákra, kényszerült illegalitásba, vált a szervezett bűnözés és kapcsolt szolgáltatások gócpontjává. Itt már nem volt bárca, nem volt doki, és nem volt semmilyen higiéniai követelmény sem - egészen napjainkig.

Bár a magyarországi bordélyházak kultúrája korántsem érte még el újra a boldog békeidők virágzásának szintjét; látszik, hogy a sok tenni akaró embernek köszönhetően újra éledezni kezd a profi masszőzök, örömlányok által nyújtott örömök legális módon történő igénybevétele.

Csajok! Örömmel fogadtok el ti is egy-egy frissítő masszázst, kényeztető wellnesshétvégét, egy drága fodrászt párotoktól? Lepjétek meg hát pasitokat ti is valami hasonlóval, valami igazán sexyvel! Még mindig idegenkedtek? Olvassátok el az érveinket és többé nem fogtok.

    • A Férfi - tetszik vagy nem - genetikailag arra van kódolva, hogy minél több nőstényt cserkésszen be. Ha magadhoz akarod láncolni egy életre, attól fosztod meg, ami lényege.
    • Lépjen félre inkább titokban, jöttment nőcskékkel? Itt ellenőrzött körülmények között, leinformálható lányokkal tölthet el pár kellemes percet Uratok - a párhuzamos kapcsolat kizárt.
    • Ezek után magától is inkább a hölgyekkel járna el egyre gyakrabban? Ezzel éppen csak, hogy a vadászösztönt lohasztod le egy kicsit, és annál szívesebben jön majd haza Hozzád :)
    • A lányosházak látogatása nem számít klasszikus megcsalásnak. A bordélyház profi szolgáltatásokat nyújt, akárcsak egy fodrászszalon.
    • Lealacsonyító a nőnek? Csak annyira, mint fizetni a felszolgálásért, takarításért, hajvágásért, menedzsermasszázsért. Tudomásul kell venni, hogy ez is egy mesterség, ahol más emberek testén dolgoznak - profin, egymás kölcsönös tiszteletben tartása mellett.
    • És végül - de nem utolsósorban pedig - a lányok (akárcsak egy házvezetőnő) leveszik a terhet a válladról: pasitok olyan, kicsit extrémebb kívánságait is hajlandóak teljesíteni, ami a ti szervezeteteket jobban igénybevenné, és hosszú távon egészségtelen is lehet - vagy csak egyszerűen fárasztónak és gusztustalannak találjátok. Hagyjuk ezeket a profi szakhölgyekre, mi pedig adjuk át magunkat azoknak a "bűnös élvezeteknek", amelyekkel 100%-ig, kompromisszumok nélkül azonosulni tudunk ;-)
 
 
Mindent bele, Csajok!
381 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.10.11. 06:35:16

Álmodik a nyomor.

lárvalányhaj 2011.10.11. 07:28:21

Atergo Annamária rokona Vonhinten Helgának?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 07:48:37

@lárvalányhaj: érzem én, hogy ez inverz kiforgatása valami szubkulturális blognak, amit ismernem köllene, csak nem ismerem...:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 08:06:31

@Blassius: sztem ez a nő úgy nő, ahogy mária a marketingblogon.

mrbateman 2011.10.11. 08:16:18

Minden szava arany!
Én sem vágom a feleségem haját, ha ő eljárhat fodrászhoz, akkor nekem is jár, h. eljárjak a kisasszonyokhoz.
Alig várom, h. 4 óra legyen hazaérjek és elővezessem a követeléseimet!

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 08:55:54

Tényleg kiváncsi volnék, Tiborunk milyen forrásból merítkezett.
Annamarit nyilván az üzleti érdekek motiválták a cikk megírásában.
A nem számít klasszikus megcsalás fordulatért meg jár az arany farmermellény. :D

Midbár 2011.10.11. 08:57:48

Az utolsó pontot kifejtené valaki...?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 09:05:30

Ez már majdnem jó egy puncimagazin életmód rovatába, a hogy hódítsuk meg a héten Bélát (de hülye vagyok az ilyen magazinokban a Gergő a legkonzervatívabb név, természetesen minden pasi legalább Sebestyén vagy Zerénd) alrovatba.

Hiányzik a tipizálás. Cuncillát ki kell okosítani.

"...persze mielőtt befizetnéd a pasidat egy jó kis kupiba, nem árt szétnézni. Egy jó kupiban ki van függesztve az árlista, illetve hogy mit mikor, milyen bejelentésre vállalnak. Ha ezeket nem mondják el neked telefonos érdeklődésre, ne foglalkozz velük, nem jó a hely - mondta el nekünk Gabriella, aki egy jól menő kéjbarlang tulajdonosa a kilencedik kerületben.
Tőle tudjuk azt is, hogy befizetheted lovagodat masszázsra - itt ne felejtsd el elkérni a masszőz diplomáját és a masszőz-engedélyszámát! - amelynek a végén egy kis huncutkodás van, kézzel vagy szájjal ahogy épp alakul - gondolja a pasid, de te figyelj oda, ha azt akarod hogy a masszőz szájjal is kényeztesse a párod, bizony azért előre kell fizetned. Az illatgyertyák és a hangulatvilágítás és a megfelelő színű függöny persze ilyenkor is fontos, de ennek kiválasztását hagyd a masszőzre, legfeljebb a feng shui tárgyak elhelyezését beszéljétek meg!
Ha a paskód kicsit többre vágyik, akkor már igazi kuplerájba kell vinned - magyarázza Gabriella, aki egyetem mellett kezdte az ipart, jelenleg a szalon vezetése mellett lakberendezéssel foglalkozik. Mindenképp olyan helyet kell választani, ahol több lány közül tud választani álmaid férfija. Ne feledd, lehet ez lesz az alkalom, amikor kiéli a vágyát, hogy egy picit más külsejű nővel legyen, mint Te vagy. Ne félj, ettől a te Color Naturals 754 Dús Mézbarna (5200.- Ft. , minden ismert drogériában) hajszíneződ még nagyon dögös és biztos nagyon tetszik majd neki! Otthon kacsints bele a tükörbe és mondd magadnak: na most aztán tényleg választhat olyat mint az anyukája, vagy Mariann, a gimis szerelem, akiről mindig beszélni szokott. Csinosítsd ki a hálószobátokat, mert herceged bűnös vágyaktól megtisztulva fog visszajönni hozzád!..."

Eljárás, mert az muszáj:

"... a nagy nap előtti este találj ki valami indokot arra, amivel visszautasítod közeledését, ez egy igazi nőnek, aki Te is vagy, nem okozhat gondot. Arra a napra időzítsd a látogatást, amikor hamarabb el szokott szabadulni a munkából, és együtt menjetek el a címre. Csengess be a kaputelefonon, lehelj egy csókot a szájára, mondd, hogy "várnak a harmadikon drágám" és szaladj el, mint Kate Winslet, a "Hogy volt az a szerelem" nagyjelenetében, amikor a sármos Matthew McConaughey megcsókolja. A többit bízd a profikra, nyugodtan menj haza, zuhanyozz le, kend be egész tested a Neutrogena Sea Lion Sperm Deep Q10 testápolóval (kizárólag a Douglasban, 17.000.-Ft.) és várd a lovagot, aki hálás szemekkel és egy nagy csokor rózsával fog hazaérni!..."

És végül a mocskos anyagiak:

"... a jó prosti nem olcsó- osztja meg velünk tapasztalatait Gabriella, akivel időközben beültünk a Govinda Tattva Lingam Csakra Teázóba (Bp. VI. Jókai u. 12.) egy nyugtató Kochog tea elfogyasztására. A kochoglevél a szamojédok ősi szépségtippje, mindenképp próbáld ki Te is! Akár masszázsra fizeted be a pasid, akár egy kicsit bővebb szolgáltatásra, bizony 20-25 ezer forint közti összegre kell számítanod. De gondolj arra, hogy ezek után biztosan könnyebb lesz rádumálnod őt, egy lazító hétvégére a Duck Pool Wellness Nyírbogdány Resort-ban!"

Valahogy így.

Kis ember 2011.10.11. 09:11:57

@Professor Pizka:

Uram!

Leemelem a kalapom!
Érdemes volt ma felkelnem. :)))

Bordapapa 2011.10.11. 09:19:12

Tibi szerintem látnok. Pár hónapon belül szóról-szóra ez lesz valamelyik ilyen retardált magazinban.

Rézfánfütyülő fűzangyal 2011.10.11. 09:26:36

Akkor a gyengébbek kedvéért összefoglalnám:

1. Ha a férjed a kurvához jár, azok nem fogják tőled elvenni, tehát a házasságod stabil marad. Igaz, a szerelem lényegét, a közös szexuális élményt, azt elveszi, de hát kicsire nem nézünk.

2. Lányok, ha lusták vagytok megtanulni élmény szerzően baszni, akkor a férjetek kurvákhoz fogy járni, A továbbiakban az 1, pont folytatódik.

Éljen a szexmentes, tisztán anyagi érdekeken alapuló házasság, ahogy az "hagyományosan" is volt. Hajrá lányok! Én mindenesetre kiszálltam, és megtartom az igen jól kefélő páromat monogám kapcsolatban.

mrbateman 2011.10.11. 09:29:45

@Professor Pizka: :-)

Az előzó számban pedig a "10 csalhatatlan jel, amiből megtudhatod, h. pasidnak kurvára fáj a foga"

az esemény után pedig 10 fogás, amivel visszahódíthatod párod

10 trükk amivel feldobhatod szexuális életedet

közben a szerző otthon próbálgatja a saját jótanácsait, de nagyon nem műkődnek (főleg az utóbbi 2 témában), így megírja a 10 ok, amiért a latin lover a legjobb, majd a 10 praktika a mediterrán szerető becserkészéséhez.

Amúgy a témához visszatérve igenis valós szükségleteket elégítenek ki, profi módon. Egy barátom, aki nagyon szereti és tiszteli a családját, de a természet erőivel hosszútávon eredményesen küzdeni nem képes, időnként (3-4 havonta) megjutalmazza magát az élménnyel, és közben piszok jól érzi magát, lelkiismeretfordalás minimális.
Mert azért az tényleg komoly dilemma, h. szeretőt tartson, v. kasztráltassa magát, így még mindig ez a legoptimálisabb megoldás.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.10.11. 09:35:18

a _paskózás_ modorkulacsa, pizka prof.
méltánytalanul alulkommentelt poszt.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 09:37:04

@Professor Pizka: ... Na és a törölköző tisztaságát, a tusfürdő minőségét is ellenőrizni kell, hiszen ez is a szolgáltatás magas színvonalát hivatott jelezni.
Ha a fürdőszobába bekukkantva a PUNETTI (www.punetti.com) prémium kategóriás termékei mosolyognak a patyolattiszta polcokon, biztosak lehetünk benne, jó helyen járunk.
Hazatérő URUNKAT bátran kérdezzük ki kalandjairól, az élmény közös feldolgozása nem csak a családi köteléket erősítheti, de új lendületet vihet szürkülő szexuális életünkbe. Biztosak lehetünk benne, hogy megtért báránykánk ébredező lekliismerete ajándékok formájában fog megtisztulni, ezért készítsük elő a 2012-es RICHBITCH katalógust, enyhítendő kedvesünk kínlódását.

kewcheg 2011.10.11. 10:00:08

A bordé az bordé,nehogy má köztiszteletben álló legyen. Az emberi nyomorúság megtestesítője. Aki pedig a bordéban van , bármelyik oldalon is, az égni fog azért amit tesz....

Nadiposzi (törölt) 2011.10.11. 10:04:33

@mrbateman:
És hogy teljes legyen a magazin körkép, Dobray Sarolta riportja Gabriellával a Nők Lapjában, aki a szegény vidéki /Borsod, v. Szabolcs/ szülőföldjéről került fel jó eszű, szorgalmas egyetemistaként Pestre /bölcsészkar/, de a diákhitel helyett a diszkrét eszkort, a tanári pálya helyett a vállalkozói kurvalét lett választott osztályrésze. Természetesen Gabriella ezt egy átmeneti állapotnak fogja fel, megnyugtatva a borzongó, dauerolt hajú nyugdíjas olvasó nénikéket, hogy álma egy saját család, kert kutyával és gyerekkel. A borzongás fokozásának érdekében rákérdezés a vendégek ijesztő, perverz stb. eseteire, persze virágnyelven. Egy kis moralizálás, mi viheti rá a férfiakat arra, hogy Gabika kényeztető karjai között keressenek vigaszt, v. örömöt. Csipetnyi feminizmus.
Feltétlenül szerepelni fog a cikkben a "legősibb mesterség", valamint a New Yorki-i egyezmény szófordulat.

bagolybagoly 2011.10.11. 10:06:08

@mrbateman: A 'genetikailag arra van kódolva' manírt egyszerűen fizikai képtelenség úgy ekézni, hogy ne legyen legalább egy valaki, aki rendkívül komolyan, őszintén, és tényleg, valóban, naturálisan felvállalja.

2011.10.11. 10:12:26

"És végül ...leveszik a terhet a válladról: pasitok olyan, kicsit extrémebb kívánságait is hajlandóak teljesíteni, ami a ti szervezeteteket jobban igénybevenné.."

Azért a napi kétszeri anál a férfit is meg tudja viselni..

magyar ember teli szájjal 2011.10.11. 10:16:06

Engem az "ez is egy mesterség" fordulattal lehet "kikergetni a világból".

galoooshka 2011.10.11. 10:17:45

Sexy, Paskó! :D Röhögök...

mrbateman 2011.10.11. 10:23:14

@bagolybagoly: Köszi! Majd átadom havernak...ettől a tény még tény marad, max vannak olyan szerencsések akiknek ez nem keresztje.
@Nadiposzi: Igen! Valamint van egy komoly kapcsolata, aki megértő és bár nem örül, de elfogadja, továbbá vendéggel még soha nem sikerült_jól éreznie magát_, illetve a csók az tabu, testének azon szegletét csak a párjának tartogatja, az első vendégnél nagyon izgult és bénázott, de szerencsére a kuncsaft nem vett észre semmit, és amúgy figyelmes is volt, azóta megtanulta kezelni a helyzetet, h. ez csak egy munka, stb, stb.

É2I 2011.10.11. 10:30:37

@Professor Pizka: Huhh, ez igazán jó lett. Nem mintha a poszt nem lenne az.

Nadiposzi (törölt) 2011.10.11. 10:32:23

@mrbateman:
Kösz a kiegészítést, természetesen jogos, csak lusta voltam begépelni. Be kell valljam, anyámnak ősidők óta jár a Nők Lapja, ha havonta hazamegyünk a családdal, az asszonnyal egymás kezéből kapkodjuk ki. Gyönyörű modorbánya, különösen egy-két jobban sikerült "Hét levele", Özv. Kozmár Béláné nyugdíjas óvónő tollából, Hajdúhadházról. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szerkesztőség, mint egy jó versenyistálló sorra neveli ki kortárs irodalmunk újabb és újabb szilaj csikóit, vagy inkább kicsi rózsaszín pónilovait.

Oregon (TM) 2011.10.11. 10:37:13

Lányok! Most nem mindegy, hogy borbélyház vagy bordélyház? Ne legyetek kicsinyesek! :)

2011.10.11. 10:41:07

@Oregon (TM): a klasszikus borbély az férfi szokott lenni:)

telkoe 2011.10.11. 10:50:03

@Nadiposzi: Gabriellanak mi a velemenye arrol hogy tobb mediacelebrol kiderul hogy dubajozott? Orul neki hogy ez el elfogadotta teszi a szakmat elit korokben de problemasnak latja hogy nem oda valo lanyok is felkeszuletlenul es felelotenul megprobalkoznak vele?

IndaMuncher 2011.10.11. 11:01:24

"megfelelniök' Ö vel, áázzzeeg!
Ez ugye profi munka és nem pellengér? :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 11:18:25

@kewcheg: volt ide egy két flekkes válaszom, amelyben kultúrantropológiai, szociodarwinista és pszichohistorikai szempontból elemezve hozzászólásodat megvilágítottam volna, mennyire el vagy tévedve. Aztán eszembe jutott, hogy axiómákat nem bizonyítunk.

@bagolybagoly: ez azért van, mert a népességnek az a 0,03%-a, aki

1. tanulta
2. figyelt rá
3. megértette

az evolúciós elméletet, az tudja, hogy tényleg genetikusan van kódolva. Ettől függetlenül ellen lehet állni a belső késztetéseknek, csak nehogy már kitaláljuk, hogy nincs is!

Modoros ál-zenbuddhista bölcseleti mondással: "A tigris akkor a legveszélyesebb, ha a hátad mögé engeded és nyúlnak véled"

Kurayamino 2011.10.11. 11:18:51

Kedves Annamari!
A cikked elolvasása után a következő gondolatok jutottak eszembe:
-Téged sosem szeretett még igazán senki
-Téged többször megcsaltak
-vagy csak egyszerűen ba**atlan vagy.

Ezt pedig kár a férfi nem vágyaira kivetíteni.

hehe64 (törölt) 2011.10.11. 11:22:24

Remélem kedves édesanyád is bordélyban dolgozott.
Örömmel vette tudomásul hogy a bordély tulajdonosa lenyúlja a keresete nagy részét, és a munkaerőpiacra hivatkozva folyamatosan csökkenti a keresetét.
Ja, és a kuncsaftok is bizonyosan örültek a "szigorú orvosi ellenőrzés" mellett összeszedett fertőzéseiknek.
(Ezeket ugyanis csak úgy lehetne kiszűrni, ha az ágymunkás két kuncsaft között a maximális lappangási időnek megfelelő szünetet tartana. Ellenkező esetben több tíz kuncsaft megfertőzése garantált.)
Abban a pillanatban ahogy a kurvák munkaadó/munkavállaló helyzetbe kerülnek, az összes hátrány csak őket és a kuncsaftokat sújtja.
Egyébként az anno aláírt ENSZ egyezményt nem emlékszem hogy felmondta volna Magyarország.

bagolybagoly 2011.10.11. 11:31:06

@vészmadár (pica pica):
Jaj, bocsi, bocs tényleg. Akkor bemutatkozom. Én az 0,0000067% vagyok, aki nem mondta, hogy nincs. Hanem azt, hogy felesleges ezzel érvelni, védekezni, ideologizálni.
A rosszarcú szomszéd megfojtásával kapcsolatban is a népességnek az a 0,03%-a, aki

1. tanulta
2. figyelt rá
3. megértette

az evolúciós elméletet, az tudja, hogy tényleg genetikusan van kódolva. Ettől függetlenül ellen lehet állni a belső késztetéseknek, csak nehogy már kitaláljuk, hogy nincs is!
Valamiért akkor kevésbé kerülnek elő a 'genetikailag arra van kódolva' manírkodók. A tanult, figyelmes, értő 0,03%-nak kétség kívül ez a kedvenc témája.

K.Z 2011.10.11. 11:32:32

Van benne igazság, azonban a gondolatmenet ott bukik meg, hogy az egészséges pasiban dolgozik a vadászösztön, szóval ha van szabad, levadászható egyed a környezetben, akkor az ilyen pasi szerintem akkor is arra fog hajtani és nem az ezüsttálcán felkínált vadra. (Esetleg mindkettőre :)) Az ilyen uncsi masszázsszalonos "linga masszázs" meg egyéb műmájerkedés az unalmas, anyus mellett békésen kövéredő papamaciknak való, akik egyébként a büdös életbe nem lépnének félre maguktól.

Nadiposzi (törölt) 2011.10.11. 11:32:50

@telkoe:
Erről inkább szépségkirálynőket, playmate-ket szoktak kérdezni, mondjuk a Meszliner Szabinát. Gabriella más körökben forog, róla nem ír a Blikk. Azonban a riporteri kérdésre válaszolva a Nők Lapja hasábjairól üzeni ezeknek a lányoknak, hogy bizony nehéz és keserves dolog a prostitúció, nagyon nehéz kiszállni belőle, és bizony a fiatalkori meggondolatlanság később keservesen megbosszulja magát.

2011.10.11. 11:32:55

Az volt már, hogy a szopatás különben sem számít megcsalásnak?

helyszíni zsemle 2011.10.11. 11:34:53

Szerény véleményem szerint bordélyházba csak olyan férfi menjen, akit a nők még bottal sem piszkálnának meg. A többi nem indokolt. Szerintem.

kicsibuta 2011.10.11. 11:37:20

@Professor Pizka: "paskód" - Kösz, ezzel bearanyoztad a napomat! :D (Meg persze az egész bejegyzéssel...)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 11:38:24

@Brother Love: szerintem nem volt, de ezt mindenki tudja, régen (amikor még minden jobb volt) ez volt az úttörőőrs falára odapingálva 13. pontnak. Természetesen vérrel, mert akkoriban még azzal taggeltünk. Vagy ez modoros?

De ha már modor: címlap lehet hátradőlni, öveket bekötni, ciántabletta a jobb hatos őrlő alatt.

mrbateman 2011.10.11. 11:43:32

@Brother Love: nem is az! meg a dugás is gumiban történik, így az is csak félig, sőt igazából az sem!
@K.Z: A lófaszt! Nem vadászösztön, hanem a zsákmányszerzés ösztöne...ha viszont így nézed, akkor más más a helyzet. Olyan szabály meg sosem volt, h. a gyengébb, sánta maumtot nem lehet elejteni, csak azt amit 4 hónapon keresztül kell becserkészni. Nem tudom világos a képes beszéd?:-)

2011.10.11. 11:47:27

@Brother Love: ha beülök a szomszéd kocsijába, akkor megcsaltam az enyémet?:D

2011.10.11. 11:52:59

Van ugye egy bizonyos kultúra, ahol a feleség szerepe csupán az utódok felnevelésére korlátozódik.

" a szájával? amivel a gyerekeimet csókolgassa?" mondja De Niro az Egy kis pánikban.

Nadiposzi (törölt) 2011.10.11. 11:54:48

Szeretnék egy Vérnyúl - Spiritmonger párbajt ebben a témában. Remélem idetalálnak.

2011.10.11. 11:55:54

@mrbateman: Amúgy most jut eszembe, hogy én egy olyan értelemzésről is halottam egy csaj részéről, hogy ha nagyon jó a pasi, popóba engedi, mert azt amúgy a Kristóf (ez az állandó pasija)nem szereti így vele nem is csinálja, következésképp az anál mással nem megcsalás...

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.11. 12:02:02

oravecz éva csilla.

van egy különleges hely fenntartva a pokolban azoknak a nőknek, akik nem segítenek más nőknek.

na ő ezen a helyen fog rohadni az idők végezetéig.

és ezt bazmeg nem én mondom, hanem madeleine albright.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 12:04:09

@Nadiposzi: celebrity deathmatch?

@Brother Love: jelöljük ki ebben a paradigmában a mellbetoszás helyét is.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 12:08:29

@bagolybagoly: egyetértünk. Tehát akkor ugye mégiscsak kódolt genetikailag. NEm azt jelenti, meg kell tenni, de van rá késztetés. Emiatt vagyunk mi intellektuális lények:)

tomimann 2011.10.11. 12:10:32

Gratulálok a szerzőnek!

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 12:13:48

@vészmadár (pica pica): Ezzel a genetikus kódolással nem az a baj, hogy nincs. Egyszerűen hülyeség érvként felhozni.
Ha meg komolyan elkezdünk genetikázni, akkor érdemes megemlíteni, hogy a nemi ösztön a fajfenntartásnak, nem pedig a lyukak betömésnek van alárendelve. Ilyen megközelítésben pedig egy termékenységi ciklusun kívül eső időszakban gumival segberakni egy kurvát kicsit olyan, mint a Tescóban riasztópisztolyal vadászni a marhahús konzervre. Az utóbbi is magyarázható a vadászösztön genetikai determináltságának tényével, csak hát érvnek kevés.

driopios 2011.10.11. 12:14:05

vajon cserébe a férjek is befizetnek a 21 éves nigériai egyetemista szolgálataira a nőjüknek? Hiszen attól is olyat kaphatna, amire ők maguk nem képesek.

2011.10.11. 12:17:20

@KürtiT (Tromb74): a konzervek lelövése után viszont nem érzed azt, mint amit ejakuláció után:) Kódolt vagy nem, van egy viszonylag könnyen elérhető örömforrás, amire ráhajt a férfiember, a többi kultúrkörítés már.

Nadiposzi (törölt) 2011.10.11. 12:18:32

@driopios:
Én a múltkor mutattam pár nagy pöcsű négert a neten az asszonynak kedvcsináló gyanánt, de azt mondta, hogy nagyon csúfak, és hogy én vagyok a legszebb a világon, hát ne riogassam őt ilyen bokszosokkal.

2011.10.11. 12:20:40

"Olyan szabály meg sosem volt, h. a gyengébb, sánta maumtot nem lehet elejteni, csak azt amit 4 hónapon keresztül kell becserkészni."

Tüzet oltani jó a moslékos dézsa is...

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.10.11. 12:23:16

Nagyon szép írás kedves Annamari. Én azt érezném megcsalásnak, ha tűz ütne ki, és magamat előbb menteném, mint a nőt. Sajnos ilyen kicsinyes óvódás maradtam, nem bírtam olyanná válni, mint az érett, felnőtt nők elsöprő többsége.
@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Arról esetleg van valami véleményed, hogy Monica Lewinsky neve fenn fog maradni a törtélem viharai közt, Madeleine Albrighté viszont hát, nem.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 12:24:29

@KürtiT (Tromb74): @Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
azon vallásokban, ahol a pokol egyáltalán létezik, a nők életben betöltött szerepe meglehetős pontossággal meghatározott. Egyes esetekben még a lelkük léte is kérdés. Sajnos az evolúciós világképben, ahol a női egymáson-segítést egyáltalán számon lehetne kérni, ellenben nincs pokol. Sajnálom, de tényleg.

@mrbateman: asszed hülyeséget beszélsz, de például az utcai prostitúcióban erős 13-16 éves cigánylányok, plusz pasijuk-anyjuk-apjuk pontosan így élik ezt meg, a balfasz gecibőrűek (magyarok) lehúzása a semmiért, hiszen gumiban, kézzel orálszexet mímelni az ő agyukban nem szex.

Schusy 2011.10.11. 12:36:33

@Hadrian77: a kocsidnak vannak érzései???

Amúgy gáz hogy ha az én férjemet lepném meg ilyesmivel tuti kitekerné a nyakam??? És nem, nem menne bele, akkor se ha én viszem oda és csöngetek helyette...

Zsu

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 12:44:20

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: a gyakorló stricik amúgy nem azzal a problémával küzdenek, hogy alantas és nemtelen eszközökkel kell becsalizniuk a hamvas diáklányokat, hanem hogy a számolatlan naivát hogy a bánatba hajtsák el a retekbe. Nyilván értem én, hogy ez meg azzal magyarázható, hogy társadalmunk egyfelől a vagyonszerzést emelte piedesztálra minden mással szemben, miközben elbagatellizálja a megélhetési szexualitás kérdését, de ez nem mentség semmire: ezzel az erővel stigmatizálni lehetne mindenkit, aki pénzért dolgozni kényszerül...

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 12:51:13

@driopios: HIV vírusra gondolsz?

@vészmadár (pica pica): @Hadrian77: Na éppen ez az. Pont az evolúciós és a genetikai magyarázat az amire nem nagyon tud senki példát mutatni. Minden más faj esetében, még a főemlősöknél is a cél a fajfenntartás, az ejakuláció pedig eszköz. Ráadásul az állatok tényleg csak a termékeny időszakban gyakorolják a szexet.
Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne genetikai alapja a férfiak viselkedésének, csak annyit jelent, hogy ezzel a jelenség nincs megmagyarázva.

Archenemy 2011.10.11. 12:53:04

zseni poszt, a kommentek is jók

Ernoke 2011.10.11. 13:00:20

mondjuk én ebben az egész alsóbbkategóriás kurva-dologban azt nem értem, hogy hogy a fenébe nem zavarják a klienseket pl. olyanok, ha a Rihanna-kinézetű, amúgy meg egy növény lelkivilágával és egy tanyasi vénasszony rikács hangjával és tájszólásával rendelkező tizenéves cigánykurva aktus közben rendszeresen a pasijával cseveg telefonon... ez hogy nem bír iszonyú kiábrándító lenni valakinek, és miért nem jobb a saját keze...? vagy ilyenkor az a tudat dolgozik benne, h egy popsztár-utánzatban van a farka? érthetetlen.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 13:00:48

@KürtiT (Tromb74): az ember is csak akkor, de ez nála nem évszakhoz kötött. Amúgy vannak olyan élőlények (pl. épp a delfinek), amelyek örömből is szexelnek. De amikor a kutya a lábadon dörgölődzve elélvez, akkor sem állíthatod, hogy az ejakulációja volt az eszköz, a cél meg a fajfenntartás. Ez épp az evolúció fordítottja: valójában azért sikeres fajfenntartó, mert az ehhez szükséges ejakuláció élvezetes, ergo gyakorolja is, elég rendesen.

@Schusy: "a kocsidnak vannak érzései???"

És ha nekem sincsenek? Amúgy meglepő talán, de a nagyon magadénak gondolt "érzéseid" nagy része neveltetés kérdése. A katonának nevelt nem érzi kínosnak, fájónak vagy gyötrőnek, hogy öl. Abban a társadalomban, amelyben például valóban elfogadott volt a férfi nyilvános házba járása, ott egyáltalán nem érezte szégyennek a nő, hogy a férje oda jár. Persze rohadt modoros a poszt TÉMÁJÁT megvitatni, mikoris a STÍLUSA a modoros, de hát nehéz ellenállni, nah.

driopios 2011.10.11. 13:05:42

@Nadiposzi: na jó, ez csak a példa közérthetősége miatti sarkítás volt. Vannak nagypöcsű fehérek is, pl.

mrbateman 2011.10.11. 13:07:37

@Brother Love: a tipikus szűzkurva továbbfejlesztett verziója, ahol a dilemma tárgya a hűség és az idegen fasz iránt érzett vágy látszólag feloldhatatlan ellentmondása.
de - mint látjuk - ez is leleményesség kérdése.

Amúgy szerintem a megcsalást nem testi, hanem érzelmi síkon kell értelmezni (ez a két terület férfiaknál elég jól szétválasztható), vagyis ha az érintettek nem érzik megcsalásnak, akkor lehet, h. nem is az, persze valószínűleg erről Kristófnak más lehet a véleménye.

Archenemy 2011.10.11. 13:10:12

@Hadrian77: de ha mondjuk maszturbálsz is, miközben a riasztópisztollyal löncskonzervekre lövöldözöl a teszkóban, az már tényleg a természetesség netovábbja!

Nadiposzi (törölt) 2011.10.11. 13:11:03

@vészmadár (pica pica):Akkor az én csincsilla bakom egy mocskos kéjenc. Rendszeresen lepippantja magát, ha nem kap puncit, ami gyakran előfordul vele, mert a párja csak szökő évente engedi magára. Belegondolni is rossz, hogy a kis édi-bédi tündéri szőrgomolyag kölyök csinjeim tulajdonképpen mind egytől egyig nemi erőszak révén fogantak.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 13:17:24

@Ernoke:

1. alsó kategóriás utcai prostiban senkinek nincs a farka. Az általában csak orális szexet MÍMEL gumiban, valójában kézzel.

2. Kettővel magasabb szinten meg, akik azokat igénybe veszik, maguk sem a legfényesebb körték a csillárban.

@mrbateman: sztem nem olyan bonyolult ez a dolog, lehet persze futni a köröket a lelki értelemben meg fizikai értelemben megcsaláson, pedig kurva egyszerű a dolog: megcsalás, ha el kell titkolnod.

példa: elmondanád a csajodnak, hogy néha szexuális incselkedéssel viselős MSN-csevegéseket folytatsz mondjuk az itt megismert teszemazt gabica345-tel? nah, ha nem, akkor nyilván érzed: ez megcsalás lenne, de legalábbis ő annak értékelné, ezért nem.

bélabácsi2 2011.10.11. 13:18:49

Azt hiszem nem esett szó még a gazdasági szempontokról. A bejegyzés említ ugyan történelmi szálat 100 évre visszamenőleg, de menjünk csak vissza 5-700 évet. Akkor azt látjuk, hogy a király vagy a hűbérúr vagy a királyi város maga engedélyezte a bordélyházakat, fegyelmezte a dolgot, ennek fejében keményen adót szedett heti rendszerességgel. (kivéve böjt idején) Miért volt ez jobb, mint most a tiltás? A királynak vagy hűbéresének megvolt az eszköze hozzá, hogy ő maga szedje be az adót, itt nem léphetett be a rendszerbe más "adószedő" vagy leányfuttató banda.
Kapcsolt bűnözés nem volt lehetséges. Ha ilyen lett volna, vagy a leányzó maga vétett a szabályok ellen, rövid úton hóhérkézre került. Most is van adószedés, meg NAV... tessék elgondolkodni.

Archenemy 2011.10.11. 13:23:13

@vészmadár (pica pica): és például a feleségem, ha mondjuk részegen alszik és megdugom, és aztán nem mondom el neki, az akkor megcsalás, ugye?

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 13:23:26

@vészmadár (pica pica): Részben igaz. Azért a domesztikált állatok nem a legjobb példa erre. Az ejakulációt, mint eszközt úgy értettem, hogy a fajfenntartás érdekében alakulhatott ki. Tehát az utód nemzés nem az orgazmus képességének egy nemvárt mellékhatása. Ezért mondom, hogy a pusztán evolúciós magyarázat csak gyerek csinálás esetében lenne megfelelő érv a félrekúrásra. A jelenlegi környezet az elegendő utód, legjobb körülmények között való felnevelésére ösztönözné a hímet az evolúció törvényei alapján. Nyilván a társadalmi elvárások, környezet, genetika összhatása magyarázza csak a nemi viselkedés ilyen alakulását.
Az erkölcs meg csak mankót próbál nyújtani az egészhez.

@Schusy: Nem gáz, de meszemenő következtetéseket azért ne nagyon vonjál le belőle. :D

mrbateman 2011.10.11. 13:27:16

@vészmadár (pica pica): igen ez is egy nézőpont, de nem gondolnám, h. csak innen közelítve el lehetne érni a megoldáshoz...már ha egyáltalán ezt itt ezen a fórumon keersnénk.
De mivel én outsider vagyok a témában nem is akarnék magamra több terhelő nyilatkozatot tenni.

De te honnan tudsz ennyit a köztéri szopatásokról?:-) még mondja valaki, h. az iskola nem az életre nevel (legalább a pedagógusokat igen)
Csak vicceltem főnököm!

mrbateman 2011.10.11. 13:29:41

@Archenemy: Ehhez már mi kevesek vagyunk, Nadiposzi megadja a NL elérhetőségét, majd ott választ adnak a bűnödre!:-)

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 13:30:49

@Archenemy: technikai értelemben megcsalás :D
Tetézheted még azzal, hogy a csajod fényképére vered ki, miközben ő a másik szobában molyol.
Extrémebb esetben meg csatak részegen dugtok, de másnapra mindkettőtök emlékezetkiesésben szenved. Na ez nem csak az evolúciós-, de minden más elméletet is az alapjaiban rengetne meg.

2011.10.11. 13:31:22

@KürtiT (Tromb74): évente legalább 2 cikket olvasok a csimpánzokról, akik pusztán a móka kedvéért üzekednek, leszopják egymást homokosban is és nemi erőszakolgatnak. Illetve más, nem domesztikált fajokról is olvastam már ilyet.

Avenarius 2011.10.11. 13:33:38

tudom, hogy nem ez a lényegi kontent, de halálom a személyes névmások nagy betűvel _történő_ írása. annyira nem zavarna, de minden szinten, minden műfajban elharapódzott.

Archenemy 2011.10.11. 13:36:08

@KürtiT (Tromb74): nem, mondjuk más fényképét belekeverni az tényleg tud megcsalás lenni. De ha pont a feleségemmel közösülök, amíg ő eszméletlen, és aztán nem mondom el neki, akkor megcsaltam, vagy nem?

jojoka 2011.10.11. 13:36:17

Én már voltam ilyen helyen. Csak annyit mondhatok, hogy az a nő aki ilyen helyre befizeti a férjét az nem normális. Soha nem mennék még egyszer ilyen hely környékére még ha fizetnének érte akkor sem.
Szerintem ha engem befizetne az asszony akkor elhagynám.
Nem szoktam olvasni ezt a blogot de ez a blogger normális? Ugye, nem?

Kytia 2011.10.11. 13:41:01

Namármost akkor álljunk meg egy szóra. Ha a leendő férjuram szerint a szexuális öröm nekem annyi, mint a hajvágatás, akkor követelem, hogy azonnal nyissanak nőknek való bordélyházakat, tele zamatos, húsos profikkal, akik majd kényeztetnek, csak, hogy kiegyensúlyozott legyen a lelkem.:))
Egyébként sem lenne ekkora gond ebből, ha a nőknek is lenne és ugyanannyira legális lenne, mint a pasiknak. Csak az igazságtalanság, na az fáj!:)

mrbateman 2011.10.11. 13:42:22

@jojoka: Itt senki sem normális!...ha már elkattint kettőt, akkor a nagy többség igen, de konkrétan itt nem!:-)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.11. 13:44:45

@Kurtz ezredes:

ez jól mutatja a társadalmat, hogy a nőket nem a tetteik, munkájuk, érdemeik alapján értékeli, hanem szexuális elérhetőségük alapján.

@vészmadár (pica pica):

én úgy tudtam, hogy a niceai zsinat óta van. ergo akkor pokol is van a számukra. persze csak a katkóknak.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 13:44:46

@Kytia: én inkább azt nem értem csak a bordélyban, hogy van már egy intézmény arra, hogy kurva sok pénzért dughass nőkkel, az a házasság.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 13:45:08

miért jutott nekem az eszembe, hogy "intellektuális faszverés"?

Nadiposzi (törölt) 2011.10.11. 13:46:18

@mrbateman:
Áh, elképzelem olvasói levélként Archenemy kollega problémáját, hogyaszondja:
„Kedves Ildikó!
38 éves vidéki férfi vagyok. A feleségemmel 15 éve vagyunk házasok, sajnos egyre inkább kihűlőnek érzem a kapcsolatunkat. A napi stressz, a mindennapok mókuskereke egyre gyorsabban forog velem. Sajnos nem tudok elegendő figyelmet fordítani a feleségemre, a szexuális életünk gyakorlatilag megszűnt. A párom az utóbbi időben az ital rabja lett. Egy nap azonban furcsa dolog történt. Haza érve a feleségemet kibomlott hajjal, részegen hortyogva találtam a fotelben. És ekkor teljesen váratlanul rám tört a vágy, bestiális módon megkívántam a magatehetetlenül, kiszolgáltatottan heverő testet, és behajtottam rajta az elmúlt évek minden elmaradt ölelését. Olyan érzés volt, mintha egy vadidegennel szeretkeztem – vagy inkább párosodtam volna! Ő semmit sem tudott az egészről, én máig nagyon szégyellem magam e miatt. Tulajdonképpen megcsaltam a feleségem – saját magával. Szégyen és bűntudat gyötör, nem tudom mit csináljak, Kedves Ildikó. Elmondjam neki? Félek nem hinné el, már eddig is úgy érzem, gyanakszik rám, hogy van valakim.
Egy gyötrődő férj”

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 13:46:56

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: igen, de a klasszikus keresztény világban szted a nő pofázott, hogy mihez van kedve, joga, érkezése?

mrbateman 2011.10.11. 13:46:59

@mrbateman: Ti nők olyanok vagytok, mint a gyerekek...mindig a más játéka kell!
A bordélyházakat márpedig nem adjuk, csináljatok magatoknak ti is, ha kell!
Most már komolyan mondom, h. ELÉG! már szavazhattok, munkát vállalhattok, karriert építhettek, autót vezethettek, már a kocsmákba is beengednek, mi kell még, h. elégedettek legyetek?:-)

2011.10.11. 13:47:12

@vészmadár (pica pica): a házasságban csak egy nővel dughatsz kurva sok pénzért nem pedig nőkkel.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 13:48:21

@Schusy: Arra, hogy az erkölcs az olyan luxus, ami kurva gyorsan szertefoszlik ha a körülmények úgy diktálják.

@Hadrian77: Érdekes dolgok érdekelnek téged:D
Az ő esetükben is a genetikai és társadalmi körülmények együttese eredményezi ezt a viselkedést. A papírforma szerint a nőstény a párzási időszakban több hímmel is huncutkodik, de a legtermékenyebb napokban csak a domináns csimpánz macsóval. Dugni nyilván az összes srác akar, de ha nem jutnak puncihoz, akkor is megszabadulnak valahogy a cucctól. Ezt azért nem lehet klasszikus homoszexualitásnak értelmezni, mert nem életvitelszerű. Az erőszakolgatás meg nem nagyon értelmezhető az állatvilágban.
Ezek egyébként akkor figyelhetők meg leginkább, ha felbomlik valami a populáció megszokott rendjében. Túl sok nőstény pusztul el a párzási időszak előtt v. ilyesmi.
Az emberek kurvázási hajlama is feltehetőleg olyankor erősödik, ha a választott párral nem teljesen felhőtlen az együttműködés.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 13:50:39

@Nadiposzi: "Kedves Levélíró! Baszd a pöcsödre vezeklésképpen háromszor a budiajtót, közepes erővel, miközben hangosan kimondod: Madelaine Albright, jöjjön el a te országod!"

@Professor Pizka: mert genetikusan arra vagy kódolva, baszomalásan.

Father Justice (törölt) 2011.10.11. 13:51:44

@vészmadár (pica pica): @Hadrian77: És az az egy is megtagadhatja, ha olyan kedve van.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 13:54:20

@Hadrian77: szar a házasságod, annyit mondok erre:)

@Father Justice: Hogy tagadhatná? Hol élsz te? a 21. században?:)

2011.10.11. 13:55:28

@KürtiT (Tromb74): mit csináljak, ha ilyen hülyeségeket írnak mindenhol:)
Asszem nem lenne ekkora szánk, ha az emberi fajnál is a nő letépné a férfi fejét vagy megenné szex után:D

mrbateman 2011.10.11. 13:57:08

@Nadiposzi: Túl jó vagy! két dolgot tehetsz, szóval választanod kell
1. hagyd ott a régészetet. Fasznak kutatod a múltat,
élj a mának,
dolgozz a Nők Lapjának!
2. Ne olvass több NL-t, mert bekattansz!

Ezt így egyébként igazítás nélkül röptében be lehetne tenni, bármelyik lapzárta előtt!:-)

Vagy várjál, azt nem lehet, h. számlára bedolgozol, képzeld lapzárta előtt ha nem sikerült elég szart lefordítani a külföldi cuncimagazinokból mit fizetnének neked az ilyen anygokért, amivel feltölthetnék az üres hasábokat!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 13:58:50

@Hadrian77: nah, az a lényeg, hogy evolúciós szükségszerűségből minden hím baromira kanos, hogy akarjon dugni és ELVILEG szaporodhasson. Ugyanilyen szükségszerűségből sok fajnál (szarvasok, csimpánzok, fókák) a hímek agresszíven arra törekednek, hogy minél több nőstényt akarjanak megdugni, amiben van ráció, elvégre ha erős génanyagot is kaphat a csemete, miért kapjon selejteset? ERGO: egy csomó hím akar dugni, de nem kap sunát, ergo...

tiszta ocsú, semmi búza...

mrbateman 2011.10.11. 14:00:33

@vészmadár (pica pica): na jó de mi a vége? deer gang-bang?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 14:02:07

@mrbateman: így van, ha a csajok kupit akarnak, teremtsenek hozzá maguknak civilizációt:)

nem, mert a gang-bang az, amikor sokk faszi megtöm egy bulát, ez inkább a Rocco Siffredi munkásságából jól ismert reverse gang bang

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 14:02:18

@Archenemy: :D :D :D Filozófiai kérdéseket feszegetsz. Vészmadár elmélete szerint megcsalásnak számít. Persze a kérdés az, hogy rosszul esne-e neki.

Megcsalásnak számít az is, ha a kedveseddel kötött szövetség közös megegyezésen alapuló szabályait áthágod. Leggyakrabban szexuális értelemben használjuk ezt a kifejezést, de ettől még bármilyen hűtlenség ide tartozik.

2011.10.11. 14:03:04

@mrbateman: az első hím rámászik a nőstényre a többi érkező meg a sor végén lévő szabad lyukra csatlakozik...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 14:04:46

@vészmadár (pica pica): A deerly love szójáték ehelyütt gondolom rendkívül erőltetetten hatna...

mrbateman 2011.10.11. 14:06:50

@Hadrian77: egyszóval vonatoznak...és akkor az agancsuk az áramszedő?:-)

Ernoke 2011.10.11. 14:07:29

@vészmadár (pica pica): ez a kettővel magasabb szint volt, lakásos kategória, a csaj meg tényleg egy szép baba (üres állatszemekkel, de ez úgyse érdekel senkit), úgyh ez valószínűleg olyan egyedeknek lett kitalálva, akik ki tudják kapcsolni a hallásukat, ésvagy pár huzal nincs az agyukba bekötve. attól még szerintem torz és beteg dolog. (mondjuk tudnék torzabbakat is mesélni, de inkább nem, mert úgyse hinné el senki.)

a poszt meg zseniális, nekem a masszázsblog ugrott be róla, ami ugyanez pepitában: ilyen férfi divatmagazin, ahol teljesen őszintén képesek azt leírni, h a szolgáltató többször elélvezett velük.:D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 14:10:58

@Ernoke: a férfiak gyerekek, akik imádnak a puncival játszadozni. Erre némiképp büszke is vagyok, tényleg szeretem. Nehogy már egy gyereket elkezdjél kiokosítani, hogy a játék teáskészletében nincs is igazi tea, és a műanyag fröccsöntött transformer nem bírná ki az űr hidegét! Nah, szval ha a bérpunci az én agyamban 5-ször elélvezett, mert annyira jó volt neki, akkor tessék szépen így hagyni (kacsint).

This_is_Sparta (törölt) 2011.10.11. 14:12:08

@Professor Pizka: Isten vagy, ne hagyd abba az írást! :D

Nadiposzi (törölt) 2011.10.11. 14:12:52

@mrbateman:
Lassan a régészet fog otthagyni engem, de lehet hogy Natalie Hood néven bedolgozok a harlequin kiadónak. Amúgy semmi baj a Nők Lapjával, simán vállalhatóbb ilyen szarokat írni, mint piócaként rácuppani a közélet iszapos, nyálkás dagonyájában tökig gázoló politikusok kiálló részeire. (Ezt hívják közéleti újságírásnak)

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 14:13:57

@vészmadár (pica pica): daly love inkább.
A hímek sem az összes puncit akarják, ők is szelektálnak. Erre valók a rózsaszín tematikus oldalak. :D

@Hadrian77: Sok esetben sunáznak azok is, csak a megtermékenyítés szempontjából másodlagos időszakokban. Ez azért fontos, mert ha a domináns hím esetleg csak a bunyóban király, de közben vaktölténnyel lődöz, akkor nem engedi a többieket az ideális időben lyukra futni, viszont a másodvonalbeli spermákból is összejöhet valami közepesen menő pocaklakó.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 14:14:04

@This_is_Sparta: Látod vészmadár, ez az amikor nekem speciel nő nélkül is összejön :-)

2011.10.11. 14:15:34

@mrbateman: bizony, és a bal mellső patájukkal integetnek és fennhangon éneklik:
- Alice, Alice, who the fuck is Alice!:)

@vészmadár (pica pica): játszadozni?:) Aztán a tulaj győzze kivárni, amíg a lényegre térsz?:)

Házassághoz csak annyit, hogy nem vagyok házas, de otthon all inclusive program van, úgyhogy egyenlőre másban nem vagyok motivált:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 14:16:12

@KürtiT (Tromb74): a közepesen menő pocaklakó közepesen sok másodpercig lehet csak életképes egy ilyen rideg, alfa-, béta, és gamma-hímekkel sűrűn kikövezett dzsungelben. Erősebb kutya baszik, nah. Szukát.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 14:18:28

@Professor Pizka: igen, de gonoszul hadd idézzem Faludyn keresztül magamat, most csak tartalmilag: te már abban a korszakban alkothatsz, amikor esetleg elismerhetik, hogy klasszikus vagy, de akkor sem olvasnak.

bagolybagoly 2011.10.11. 14:22:02

@vészmadár (pica pica): Így van, így van. Mondjuk, ma például hiába hugyoztam körbe a liftet, mégis feljöttek valami illetéktelenek az emeletemre. De csak ezért nem vagyok hajlandó lemondani róla.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 14:22:58

@vészmadár (pica pica): Persze, de az a néhány másodperc elég a populáció túléléséhez. Ha egy oroszlán populációba új hím lesz a domináns, azonnal lemészárolja a kölyköket, aminek az a következménye, hogy az anyucik pár napon belül termékennyé válnak. Ki van ez találva.

2011.10.11. 14:28:28

@KürtiT (Tromb74): tisztára mint a Török Birodalomban, Isztambulban, az új császár minden testvérét és rokonát azonnal likvidálta:)

Archenemy 2011.10.11. 14:30:51

@vészmadár (pica pica): "Erősebb kutya baszik"

A gyengébb is. Azt basszák.

Archenemy 2011.10.11. 14:38:40

@vészmadár (pica pica): én is csak hallottam valahol, nem saját

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.10.11. 14:39:55

Egyszer az ügyfelem kérte, hogy vigyem prostituálthoz (tolmács voltam akkoriban). Hát vittem. A nő meg mondta nekem, hogy "jöhetsz te is!". Én viszont azt mondtam, hogy inkább újságot olvasok addig a parkban, egy padon, s nem mentem. Furcsállotta a nő a viselkedésemet, látszott rajta, hogy majdnem meg akarja kérdezni, hogy "buzi vagy?", de végül nem szólt.

Nem is nagyon vagyok a híve az ilyesminek, na meg a nő magas szőke csaj volt, én meg az alacsony vagy közepes, sötét vagy vörös hajú típust kedvelem.

Nadiposzi (törölt) 2011.10.11. 14:41:51

@max val, a bircaman:
Örülj neki, hogy a prütykölés közben nem kellett fordítanod.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 14:42:14

@max val, a bircaman: "na meg a nő magas szőke csaj volt, én meg az alacsony vagy közepes, sötét vagy vörös hajú típust kedvelem"

Bennem is felmerült a kérdés, buzi-e vagy? :D :D :D

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 14:43:08

@max val, a bircaman: Chicco, miért nem dugtad meg te is? Ki volt fizetve!

És igen baszodalássan Tibikém, filmes idézet.

Ernoke 2011.10.11. 14:47:08

@vészmadár (pica pica): ok, akkor én is elhiszem, h én vagyok a legszebb nő a világon:D

mrbateman 2011.10.11. 14:52:33

@Ernoke: Teljesen összezavarsz! Kénytelen vagyok rákérdezni, h. te férfi, v. nő vagy?
Bocs, de már nem tudom ki kivel van!

Nadiposzi (törölt) 2011.10.11. 14:55:00

Az amszterdami kurva negyed zseniális, nős emberként vagy feminista aktívaként a hely ellenjavalt. A nőcik kis kirakatokban ülnek, pikáns fehérneműk, diszkrét színes fény. Van minden a 130 kilós négertől a szűkszemű japán ikrekig. Haj, ifjúság, eliramlottál felhorgadó éhes vágyaiddal messzi tőlem.

2011.10.11. 14:55:53

@Nadiposzi: ugyan, csak előbb el kell vinni őket egy coffe shopba:)

2011.10.11. 14:58:07

@Ernoke: Ó, hát nagyjóból erről(is) szólt a modoros makktárs. Amit én nem értek az efféle beszámolókban, hogy mi fenéér' fontos az egy megvásárolt punci esetében, hogy ő is élvezzen, pláne, hogy "barátnő fíling" legyen.
Nem arról szól(na) a kurvázás, hogy nincs kedve-ideje a tagnak udvarolgatni, plusz megvannak a nagyon is konkrét elképzelései arról, hogy mit akar és ezért fizet, oszt kész?
Ha megbízok egy mestert, pont leszarom, hogy szereti-e, élvezi-e a munkát: épp elég, ha jól megcsinálja, amit megrendeltem.

mrbateman 2011.10.11. 15:00:09

@max val, a bircaman: Kerékpármegajtású fuck-machine minden mérteben, különböző adapterekkel!
"ha nehezet akarsz mindenáron,
próbálj meg baszni kerékpáron!"

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.11. 15:04:42

@vészmadár (pica pica):

hát ezzel az érveléssel nehéz szembeszállni :)

@Nadiposzi:

vizuális típus vagyok, elképzeltem.

ah, ah, fikmikk! ah, ah, herter, herter! ah, ah, tífer! jáá, zóissztgúúút! spriccen, spriccen!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 15:05:12

@Brother Love: de szeresse csinálni. Nem az én budiszifonomat, de azért ne büntetésként tűrje azt, hogy ő a vízvezeték-szerelő. Hogy ezt hogy kell a kurvákra alkalmazni, abba most nem mennék bele. Márcsak azért sem mert úgy vettem észre hogy aki szeret baszni az baszik ingyen is.

2011.10.11. 15:06:44

@Professor Pizka: ez óriási... jobb mint a poszt ! riszpekt.

bagolybagoly 2011.10.11. 15:07:07

@Brother Love: Ja, a barátnő fíling az feláras. 13876 plusz ÁFA-val kezdődik. De ugyanitt lehet még venni gyerekkori haver fílinget 6578-ért, meg most akciós szakmai elismerés fíling, az na az nagyon megéri. Sok hülye meg inkább dolgozik meg tanul helyette.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 15:08:55

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: oh nein noch nicht doch jaaa, schwester gina alles für die forschuuung!

mrbateman 2011.10.11. 15:09:04

@Brother Love: Ja csak ha beszámolót írnál az asztalosról, akkor belevennéd, h. szóltam neki, h. ne úgy csinálja, mert az úgy nem lesz jó, nem fog beférni a mosogató alá, arról nem is beszélve, h. lógott a felső szekrény ajtaja, aztán elismerte, h. nekem van igazam és tényleg úgy kell csinálni ahogy én mondatm, annyira elismert, h. még pénzt sem akart elfogadni, stb, stb.
a beszamolok.hu is arról szól, h. a makktársak magukat fényezik egymás előtt (nyilván teljesen öncélúan), h. mekkora császárok, úgy kinyalták (miért is ugye), h. csak úgy remegett, tisztára mint a filmekben öcsém a Michelle Wild, aztán lövés, mind eltűntette semmi szilvia, majd megmasszírozott, életrekeltett, aztán a második fordulóban öcsém mekkora csődör voltam megint.

A valóságban pedig kihívod az asztalost, megkínálod egy kávéval, aztán hagyod, h. csinálja a dolgát, ha kész megnézed jó-e, átveszed, fizetsz azt csá! Ha erről beszámolót írsz, akkor színezed, h. mennyire értesz te a dolgohoz.

2011.10.11. 15:11:53

@Professor Pizka: Van aközött különbség, hogy a kurva unott arccal, útálkozva szolgálja ki az ügyfelét, vagy "elélvezett velem vagy 5-ször"...
Amúgy kurvához járni szerintem nem menő. Franc se fizessen azért, ami ellen a Pázmányon néha szinte harcolni kellett :)))

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 15:14:27

@Brother Love: na ja. amúgy a többi hely is ugyanez, csak ott nincs kiírva az ajtóra, hogy itt ilyen nincsen kérem.

Sadist 2011.10.11. 15:14:37

@Kytia: Ha lenne fizetőképes kereslet, már rég kialakult volna a kínálat is.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 15:19:26

@Brother Love: Hát ez az. Oké, az is csak illúziója a vadászösztönnek, de mégse annyi, hogy becsöngetek, csengetek azt mehet a mechanikus szopógép.

Kytia 2011.10.11. 15:25:57

@Sadist: Igaz, a nők könnyen megkapják ingyen is.:)

Kytia 2011.10.11. 15:28:15

@Archenemy: Nem. Akkor megerőszakoltad.:)))

Ernoke 2011.10.11. 15:30:14

@mrbateman: nő vagyok, a nick a valódi nevem egy régi félreolvasásából adódik, elismerem, h félrevezető, de mostmár nem fogom megváltoztatni.:)

@Brother Love: plusz, franc se fizessen mindenféle fertőzésekért. a szex az egy dolog, de ezek gyakran intravénás droghasználók is, és azzal kapcsolatban is szarnak a higiéniára, ki tudja, mik tenyésznek bennük.
(egyébként én azt is megértem, aki igénybe veszi ezt, a 150 centis, 90 kilós, zsíroshajú Géza ingyen még a szomszéd tehenet sem tudná megkúrni, pénzért pedig egy fullos cicababát kap… de hát ez az én bajom, h mindenkit kurvára megértek, ezért sose lesz szilárd véleményem semmiről.:D)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.11. 15:30:42

@Professor Pizka:

áuvveijjjá... dásztútgút... áh, áh, áh, áhhhrssss, fikkmikkamáhhrrsssss (sicc!), dúbisztájntíger!!!!

(gezihtszpalme)

This_is_Sparta (törölt) 2011.10.11. 15:32:09

Ha a cégnél egy férfi kollégának van valamilyen kerek évfordulója, amelyet természetesen bent is ünneplünk, akkor a lehetséges ajándékötletek közé én mindig bedobom a 10 alkalmas kupibérletet, amit mindenki (főleg a hölgyek) poénnak vesz, pedig én mindig komolyan gondolom...! Ha már a csajoknak pl. szépségszalon utalványt veszünk. Végül is a blog is erről szól, nem...!?

2011.10.11. 15:33:56

@Ernoke: Én egy gátlásos balfék vagyok, nem nagyon menne az nekem, hogy leszámolom a 3 db ötezrest, zuhany, majd megadom az instrukciókat, hogy én hogyan szeretem. :))) Így fogd, úgy fogd, itt erősebben, ott finomabban, kicsit mozgasd, nagyon mozgasd, nyögj, ne nyögj, ide menjen, oda menjen, stb.
Mindent szabad, ami jól esik, de azért mégiscsak jobb megadni a módját még egy futó kapcsolatban is.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 15:36:13

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: bláze bitte nohejnmál já zér gút oh ja ganz tief und ject ceige dájne musi oh ja ja ja ja ach

csi szi 2011.10.11. 15:37:21

@Kytia: Ha lenne rá fizetőképes kereslet, asszed nem nyitnának? :)
Csak valamiért a nők részéről kisebb az igény a fizetős szexre, különböző okokból (persze létezik ez a műfaj is (éltesebb hölgyek szexturizmusa gazdagabb országokból a 3. világba is), csak jóval kisebb piac. Pl. mert az átlag nőnek jóval könnyebb alkalmi szexpartnert találnia, mint az átlag férfinak, ha arra támad kedve. És akkor fizetnie sem kell, neki fizetik a kaját, piát, motelszobát stb :)

This_is_Sparta (törölt) 2011.10.11. 15:37:43

@Brother Love: Erre egyik kollégámat tudnám idézni, aki szerint a legdrágább k..va, otthon az asszony!

2011.10.11. 15:39:22

@Professor Pizka: Szép-szép. Azonban az igazi mégiscsak az volt, amikor már magyar alámondással (monoton, unott férfihang) nézhettük a VHS-en. (Ez az te kurva, csináld még. Nagyon jó. Erősebben szopjál. stb.)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.11. 15:40:36

@Professor Pizka:

háltmál, háltmál, dasszisztdohhsón ahhtcénplussz! ikk bin ájne zehr reszpektírte frau, du kannszt mikk nikt kompromittíren!...

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 15:41:56

@csi szi: Ezt meg honnan veszed? Az átlag férfinak mitől lenne nehéz dolga? Talán kevés a fiatal, kiéhezett szingli? Én nem ezt látom.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.10.11. 15:43:42

@This_is_Sparta: A minap azon gondolkoztam, hogy tisztán üzleti szempontból nézve a kurva a legjobb befektetés.

Mert tízezer forint egy óra garantált élvezet. Viszont mire egy ismeretlen nőnél eljutunk a kívánt célig, az általában több randit is igénybe vesz, ami egy -klasszikusnak nevezhető- egyszerű első randin kávé és kiegészítők (3-5000 Ft), második randin mondjuk egy kellemes vacsora/mozi (6-10000 Ft). Viszont itt még nincs garancia semmire, de az adott összeget, illetve akár többszörösét is elköltöttük. Bónusz: ha el is értük a célt, lehet, hogy iszonyat rossz az ágyban...

:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 15:44:15

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: fercájenziebite ikk wár doh ájnen misztstükk. beginnen vir fon forne noh ájnmál filájt ájn káffé hojte ábend óder spétnahmittág?

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.11. 15:44:40

@This_is_Sparta:

háháháá, ismered a férfirokonságomat??? kicsi a világ.

@Brother Love:

írásban sajnos nem lehet hűen visszaadni az endéká pornófilmek szinkronját, de olyasmi lehetett, mint amikor christina yang a grace klinikából elkezdte a pornót fájdalomcsillapításként használó betegnek áramkimaradáskor mesélni, hogy "van három nővér. nagyon rossz, huncut, pajkos nővérek. a három rossz, neveletlen, pajkos nővér egymást szappanozza a zuhany alatt. bejön egy orvos."

mrbateman 2011.10.11. 15:44:53

@Brother Love: Jobb, persze, h. jobb, csak annak a barátomnak, akiről az elején írtam, van egy csodálatos családja, gyönyörű feleséggel, így semmiféle futó kaland nem fér bele az értékrendjébe, mert azt úgy érzi, h. árulás lenne. A lehetősége néha-néha meglenne, és iagzából kedve is lenne hozzá mégsem tudja megtenni, mert az meg egy olyan gátlásos balfasz. Így maradnak a _kisasszonyok_, akik egyébként értékelik, ha a vendég kinéz valahogy és normálisan emberként viselkedik velük, bármilyen talajdonképpen abszurd is a helyzet.
Ez egy tpikusan nem jó megoldás egy megoldhatatlan problémára, de még mindíg így a legjobb.

2011.10.11. 15:46:27

@This_is_Sparta: Ez persze egy elég sokszor citált "bölcsesség", de ha nekem minden arcraélvezős-masszázsos-stb. estémet piaci árakon kellene kifizetni otthon, tízszeres fizetésre lenne szükségem. Olcsóbb a feleség, no, de nem ezért szeretjük! :)
Amúgy a 'zasszonnak adott pénz jó része közvetve-közvetlenül visszajut: nekem főz (ha főz), plusz a szépen felrakott műkörmeiben is én gyönyörködöm, miközben pl. ...port törölget. ;)

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 15:48:31

@KuKori: egy rendes:) nő az első randin nem is engedi, hogy fizessél, de a másodikon, harmadikon se nagyon viszi túlzásba a dolgot.

csi szi 2011.10.11. 15:49:47

@KürtiT (Tromb74): Azért a nők általában válogatósabbak (és meg is tehetik, hogy egy szinttel feljebb válogassanak, max. az illető másnap mást boldogít), meg többnyire valamilyen "kapcsolatot" is akarnak. Meg ha a pasi csak dugni akar még olcsóbban is kijön a prostikkal, mint titkos szeretővel, kevesebb a bonyodalom is (ha házas, vagy tartós kapcsolata van), nem mindenki szereti a drámákat, persze van akinek meg elengedhetetlen a vadászat izgalma. Már ha van kire eséllyel. :)

Nadiposzi (törölt) 2011.10.11. 15:50:52

@max val, a bircaman:
Asszem igen. Látod, jó lett volna ha ott vagy, a kommunikáció elég döcögősen ment a kiszemelt példánnyal, bár a háv mács íz it fonéma elhangzása után szinte magától gördültek az események. @Brother Love:
Namost az ilyen barátnő filingről a Faterom és a májszterek jutnak az eszembe. Ha jön hozzánk valami mester ember, mindegy hogy mit kell mókoljon szegény, egész idő alatt hallgathatja apukám véget érhetetlen monológjait, akár akarja, akár nem. Ráér az Öreg, ilyenkor meg örül, hogy van kit oltani az Orsós Viktorral, és egyéb drága Bolgár Úr telefonkagylójára kívánkozó témával. Ha Mester a rendszerváltás előtti munkavédelmi elvekben hisz, azaz nem utasítja vissza a 8 fröccsöt sem, na az külön öröm.

This_is_Sparta (törölt) 2011.10.11. 15:51:29

@KuKori: No erről van szó itt kérem. Állítólag...! Én is csak úgy hallottam...! Persze!

Ernoke 2011.10.11. 15:51:43

@Brother Love: én erre a hozzáállásra inkább a "normális, emberi" szavakat használnám, dehát te tudod.:)

@KürtiT (Tromb74): azért van sokkal nehezebb dolguk, mert az átlagos nő is csak jóképű pasival hajlandó elmenni, míg pasiknál ez pont fordítva van. ezért már az átlagos külsejűeknek se jut elég dugnivaló.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.10.11. 15:52:15

@KürtiT (Tromb74): Hallottam már erről az alfajról, de még sohasem találkoztam vele/láttam a való életben :) Létezése így pusztán városi legenda a szememben :)

De hát ki tudja, ettől még létezhet a Mikulás is :D

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.11. 15:53:30

@Professor Pizka:

fon mír áusz, áber vassz vird májn hubby zágen? ácch, vén interresszírt són, vir máhhen ájn flotter drájer. íkk hább ájn ganc snukkligesz snuggie, venn du ferstészt, vassz íkk májne. :)

2011.10.11. 15:53:35

@mrbateman: Háát, ha gyönyörű az a feleség (meg amúgy a szex is rendben) akkor azért nem olyan megoldhatatlan probléma, hogy nem kell félrekúrni - szerintem.
Félrekúrni nem jó: előbb-utóbb mindenki lebukik, az meg szánalmasan kínos és megalázó és nem mindenki számára van bocsánat. Amíg benne van valaki, jó bulinak tűnik, de ha bukta van, legkevésbé sem az.
Más kérdés persze, ha egy kapcsolat már semmit nem jelent a feleknek - de az meg más okból gyalázatosan rossz szitu.

This_is_Sparta (törölt) 2011.10.11. 15:56:02

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Úgy látszik, hogy eme életbölcsességgel többen rendelkeznek! Elmondása szerint pl. ő azért nem áll meg soha az út mentén dolgozó kisiparos jellegű hölgyek szolgáltatásainak igénybevétele céljából, mert nem tud elég korán kelni, hogy első legyen!

Bár én még legalább két további nyomós indokot is fel tudnék sorolni...!

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 15:56:30

@csi szi: Ha valaki havonta, kéthavonta egyszer félre akar kúrni azt kurvával roppant gazdaságosan tudja megoldani. Mondjuk nem értem, hogy így mi értelme van az egésznek. Szerintem valakinek vagy szüksége van egy másik nőre is, vagy nincs. De az hogy kéthavonta egyszer kurvázik? Ez mégis milyen igényt elégít ki?

magyar-magyar szótár 2011.10.11. 15:59:34

Csak szólok, hogy a nő inkább van arra kódolva - de a genetikát hagyjuk.
Szóval biológiailag.
Az eredeti verziójú férfi farka ugyan nem töpörödik használhatatlanul picikére, mnt a mai, kihalófélben lévő europid sapiensek esetében, hanem félkemény toszűsra alkalmas állapotban marad, azonban az orgazmusától elgyöngül és a pináért (bocsánat, ugye, biosz) megtermékenytésért folytatott küzdelemben el (és arrébb) alél, hogy a még ejakuláni képes hím sapiens folytathassa.. a hordalétben nem volt mindegy. A történelemhajnali ó-ó-ógörögöknél [akik még nem is voltak görögök -heheheh- a szerk. megj.] nem volt mindegy, hogy az évi négy nagy ünnepen,. amikor a szarcsimbókseggű, állatforma kanisapienseknek fel volt szabad jönniük az öbölből a hajóktól vagy le a legelőkról, akkor lesz-e megtermékenyítés vagy nem. Még a dildókat is azért találták föl az ősnők, hogy a fiatal csajok ne menyecskelázban félfenékkel üljenek ünnepután egy hétig a szövőszékeknél, hanem legyenek edzettek
A Düonűszosz-ünnepen a nők meztelen csapatai tallóztak a kani sapiensekben és amelyik nem teljesített, azt széttépték.

Ezek voltak a kezdetek, bővebben Robert Graves kétkötetes mitológiafejtésében...

A nőknek a sportorvos orgazmust ír föl-
a férfi sportolókat eltiltja az orgazmustól.

This_is_Sparta (törölt) 2011.10.11. 16:00:35

@KürtiT (Tromb74): Amennyiben ez mégy így is sűrűbben fordul elő, mint pl. a színházba járás, akkor az az igény egészen biztosan nem kulturális jellegű!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 16:01:26

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: esz tut mir lájd áber flotter drájer gét mir nur mit cváj frauen ich möchte kájne ándere svánce zéhen :-)

(és kiütéseket kapok, amikor a németbe beleszövik ezeket az amerikai szavakat :-) )

mrbateman 2011.10.11. 16:01:34

@Brother Love: ez a nem kell félrekúrni elv jól is hangzik, sőt még igaz is, de nagyon nehéz ezt betartani...a genetikai kódolás a magyarázat, az a kurva genetika bassza meg!

mrbateman 2011.10.11. 16:04:13

@KürtiT (Tromb74): Ne csináld már, Mit nem értesz ezen?
Sokaknak nincs szüksége másik nőre, semmilyen vonatkozásban, de új helyzetre, impulzusokra, testre igen.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 16:04:26

@KuKori: Hát a nőket például ez szokta megkülönböztetni a kurváktól. Van annyi önérzetük, hogy nem a lehúzásra mennek rá. Feltehetőleg rossz helyen keresgéltél eddig.
@Ernoke: "azért van sokkal nehezebb dolguk, mert az átlagos nő is csak jóképű pasival hajlandó elmenni, míg pasiknál ez pont fordítva van. ezért már az átlagos külsejűeknek se jut elég dugnivaló"
Tehát a jóképű pasik az átlagos lányokat és a jócsajokat is lefoglalják? Hát nem tudom, elég sok dolguk lehet a jóképű pasiknak.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 16:06:29

@mrbateman: kéthavonta? Rendben, nevezzük el a jelenséget élmény kurvázásnak.

2011.10.11. 16:09:51

@mrbateman: Amúgy azért ebben is különbözünk: van, akitől még egy női bicikli sincs biztonságban, mások kevésbé szenvedélyesek. Már középiskolában is feltűnt: volt, aki bulizáson egyértelműen azt értette, hogy iszunk-hányunk-belefekszünk (pl. többek között én), mások már akkor is mindenáron vadászni akartak, mindegy mi, csak lyuk legyen rajt'. Ez utóbbiaknak nyilván a hűség is nagyobb kihívás.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.11. 16:10:12

@Professor Pizka:

lájder hábe ikk kájne frájndin, dí mit unsz flotter drájer mákken vürde... sorry, májn líber. áber venn du luszt haszt, mikk kennenculernen, verde ikk hojte spétnahmittag um fünf úr bei den nacionálmuzéum zájn. ám tór. du vónszt dokk im fünften becirk, oder? májn hubby mussz nixc dafon erfáren, venn du ferstészt, vasz ikk májne...

Nadiposzi (törölt) 2011.10.11. 16:12:35

- Önök kérem kurvák, vagy honleányok?
- Mi kérem a főhadnagy úr ismerősei vagyunk!

2011.10.11. 16:12:45

@Brother Love: ezt a két hozzáállást az okosabbja kombinálta:) Bár a hányás időzítése nagyon fontos...)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 16:13:42

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: ikk vóne im nojnten becirk nében dém markthalle. ih háb ájnen ímél für dih via inda gesikkt

[c] 2011.10.11. 16:16:50

@mrbateman: "Egy barátom, aki nagyon szereti és tiszteli a családját, de a természet erőivel hosszútávon eredményesen küzdeni nem képes"

Jujj, ez mekkora modoros duma.
A másik kedvencem, amikor arra hivatkoznak, hogy "szerintem nem megcsalás, tehát nincs lelkiismeret-furdalásom".
Kicsit vicces, hogy szerintük nem megcsalás, de azért lapítanak, mint szar a fűben. Namármost, ha nem megcsalás, és így meg van nyugodva a kis lelkiismeretük ebben, akkor miért nem vállalják fel a zasszony előtt? Naugye.
Ha nekem valaki ezzel jönne, azt válaszolnám: "nagyívben leszarom, hogy szerinted megcsalás-e, mert szerintem az".
Amúgy, ne hidd, hogy meglepődöm azon, hogy az emberek jelentős része poligám hajlamokkal rendelkezik, csak az efféle mosakodó-szövegtől megyek falnak.

mrbateman 2011.10.11. 16:18:47

@Brother Love: rólam nagy lelki teher hullott le amikor 12 évesen láttam egy cseh filmet, ahol a fickó mondja az orvosnak, h. az a problémája, h. ha lát egy nőt, akkor fantáziálgat és elképzeli, h. hol, mikor, milyen szituban varrná le...mire az orvos válasza, h. ez teljesen normális ő is pont így van ezzel.
Na én is ezzel küzdök 20 éve! Nem könnyű kereszt hidd el!
@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: dász vird di ánfáng ejne lájhte, ábe hájsze becíhung. fíl spász vüncs ik dácú!

Ernoke 2011.10.11. 16:18:49

@KürtiT (Tromb74): nézd, átlagos nőként ha belegondolok, h engem hányan dugnának meg, és hánnyal mennék el, ha nem lennék foglalt, ilyen egy a sokhoz arány jön ki, és én mégcsak nem is nézek ki jól és 20 se vagyok már... egyszerűen a férfiak tényleg sokkal kevésbé finnyásak, mint mi.

mrbateman 2011.10.11. 16:23:29

@Ernoke: úgy érted sok az egyhez!:-)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.11. 16:25:33

@Professor Pizka:

dassz vird sőn, vájl ikk kájne indapassz hábe... zende esz an selkt punkt sa at gmail punkt hu

@mrbateman:
dáráuf kansszt dú vetten!

2011.10.11. 16:26:45

@Ernoke: valahol valaki mesélt egy sztorit, arról, hogy a 70-es években a SZU-ba mentek és fiú kollégiumba kerültek. Ott egy idő után folyton nőkről fantáziálgattak mert nem volt csaj a környéken és az egyik orosz srác mondta nekik, hogy gond akkor lesz, ha a 60 éves randa takarítónőre kezdenek gerjedni. Egy idő után aztán tényleg elkezdtek rá gerjedni:)
Férfiaknál ez csak idő kérdése:)
Ahogy Reggie Hammond mondta a börtönben:
- Nekem itt már a huzattól is feláll a faszom!

Ernoke 2011.10.11. 16:27:42

@mrbateman: igenigen, most én estem a pontatlanság szörnyű bűnébe, mindjárt meg is korbácsolom magam:)

Sörhastáncos 2011.10.11. 16:29:51

@Hadrian77: Összeállnak, mint sok kicsi LEGO? :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 16:32:35

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: punkt hu? ikk hábe auch punjt hu und punkt kom probírt.

cum glück hábe ich brátvurszt gegesszen. knóblauh mit knóblauh :-)

Sörhastáncos 2011.10.11. 16:33:43

@Hadrian77: Megkérdezik a halászhajó kapitányát, hogy meddig marad a tengeren. Erre: "Nézzék, van egy nagyon ronda szakácsnőnk, amikor már elkezdek rá gerjedni, akkor elindulunk a kikötő felé"

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.11. 16:34:56

@Professor Pizka:

áhh sájsze. punkt kom.
knóblauh mit knóblauh? dann müsszen vir kájne ferhűtung benuccen, knóblauh isszt dí beszte ferhűtüng, bej mir virkt esz immer :)

[c] 2011.10.11. 16:37:45

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: Eh, az a nő az én halállistámon is régóta szerepel :)

This_is_Sparta (törölt) 2011.10.11. 16:43:02

@Ernoke: "...átlagos nőként ha belegondolok, h engem hányan dugnának meg, és hánnyal mennék el, ha nem lennék foglalt, ilyen egy a sokhoz arány jön ki..."

Tehát egy szeretne megdugni, de Te sokkal mennél el, ha jól értem!? Nem esetleg fordítva? Már csak az önbecsülés végett kérdezem...!

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 16:51:21

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: ikk hábe esz nok ejnmál probírt, du kanszt auh probíren hombar et frímél punkt hu

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 16:57:37

@Ernoke: Hát a magyar felhozatal nőből elég jó, ami azt illeti. Viszont a képletet akkor sem értem. Ha egy átlagos nő csak jó pasikkal hajlandó lefeküdni, egy átlagos férfi pedig fűvel fával, akkor miért is van nehezebb dolguk a pasiknak?
Meg én tényleg nem azt látom, hogy a szórakozóhelyeken, kávézókban pasik nyafognának hármas csoportokban a nőhiány miatt.

Yumurdzsak 2011.10.11. 16:58:56

miket hülyültök a genetikáról!
azért mert számos kultúrában elnyomják a nők szexuális vágyát, ne higgyétek,h nincs bennük. sajnos nagyrészük fel sem ismeri.

nézzétek meg a megváltó szexet! És szabadítsátok fel a nőket!

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 17:01:27

@Yumurdzsak: Eza poszt pont arról szól, hogy még fizetnek is nekik. Méghogy elnyomás, hol élsz te?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.11. 17:07:07

@Morgan LeFay: nó frendsip bikoz áj gát nó ímél nor dáz vérnyúl

2011.10.11. 17:08:12

@KürtiT (Tromb74): szerintem egyszerűsíts 2xpuncival és rendezd jobbra az egyenletet...

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 17:24:56

@Hadrian77:
akkor is az jön ki, hogy 2/3punci hajlandó lefeküdni 1/3 fasszal. 1/3fasz pedig 2/3 puncival. A maradék 2/3fasz hajlandó lefeküdni 3/3puncival de ebből csak 1/3 puncinál van esélye.

Ebből nekem az jön le, hogy a ronda csajok kefélnek a legtöbbet. utána következnek a jó pasik, a harmadik helyre a béna csávók kerültek, mert ők legalább az elvi esélyt meghagyják. A jó nök dugnak a legkevesebbet, mert a férfiak többségét elutasítják, viszont versengeniük kell a béna csajokkal is, hiszen a jó pasik se túl válogatósak.

Lehet, hogy ki kéne váltani az iparűzési engedélyt? Van itt piac kérem!

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 17:31:29

Ja igen az egyharmad punci is hajlandó lefeküdni 3/3fasszal, de neki is meg van az esélye a kétharmadra, így megelőzi kicsit a béna csávók helyezését, de a lényeg akkor is az, hogy a fullextrás lyukak piaci igényei nincsenek kielégítve.

[c] 2011.10.11. 17:37:52

@This_is_Sparta: "Ha már a csajoknak pl. szépségszalon utalványt veszünk."

Akkor már csippendélfiú. Minimum.

2011.10.11. 17:47:10

@KürtiT (Tromb74): hmm, ebből fuzzy halmazok lesznek akár hogy is nézem. Csináljunk piackutatást lakáson felkeresős felméréssel!

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 17:56:56

@Hadrian77: Hehe, ha idejében szólsz a népszámlálási kérdőívbe bele fért volna.
Bár a személyes megkeresés jól bevált módszere is sikeres lehet.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 18:03:26

Félre téve a tréfát (sótlan fizika tanárom kedvenc szófordulata), jellemzőbb az a szitu, hogy az átlagos, de ápolt pasi a szokásos közhelyeket kicsit rafináltabban alkalmazva simán levarázsolja a bugyit a 10 pontos csajról.

Father Justice (törölt) 2011.10.11. 18:45:32

@KürtiT (Tromb74): Két paramétert kihagysz a kombinálásból.

1) A nőknek eleve kisebb hányada megy bele csakszex alapú kapcsolatba, míg a férfiak jelentős része minden további nélkül. Így az arányok kapásból eltolódnak: az ilyesmire hajlandó átlagnő a jóval nagyobb merítés miatt nyilván nem az Ödönkék közül fog válogatni, ha csak karbantartásra vágyik. Ahogy valaki már kiválóan megfogalmazta, felfelé választ.

2) Igen, a hejjespasee sokkal elfoglaltabb ebből eredően. Viszont ha tényleg csak dugásról van szó, az átlagnő nem követelhet tőle kizárólagosságot, így az simán tolhatja a jónőt és néhány átlagosat is párhuzamosan mellette.

Ezektől eltekintve "az igazság körül tapogatózol", ahogy Uhrin Benedek mondaná.

A fizikatanárod lehet nagydumás, de a módszere csak eseti sunázásra elegendő. A furmányos közhelyek nem helyettesítik a zsetont, amivel az átlagfaszi érdemben le tudja győzni a szintkülönbséget hosszabb távon is.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 19:02:43

@Father Justice: Eseti hempergésről beszélünk, ez eddig se volt titok. A zseton pedig nem helyetesíti az odafigyelést. Együtt lehet élni egy féreggel pusztán anyagi megfontolásból, de azért egy csaj többre is vágyik, mint hogy pénzért cserébe beletörölje a lábát valami arrogáns barom. Ezt az egzisztenciális dilemmát pedig pont a kicsit szerényebb arccal rendelkező átlagos pasik használják ki.

Amúgy az egy tévhit, hogy minden jó nő a sok pénzre bukik. Elsősorban biztonságra vágynak. Persze ahhoz már kell némi intelligencia, hogy a biztonságot ne a pénzzel, hanem a pasi személyiségével hozzák összefüggésbe. Mert ugye nem csak az a lényeg, hogy a fickónak mennyi zsetonja van, hanem az, hogy mire képes érted. Egy olyan kapcsolatban, ahol az asszony csak egy megvásárolt szolgáltatás, a biztonság csupán illúzió.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 19:14:01

@mrbateman: ernoke kérlek 30 körüli, haláltábor-soványra fogyott pasikra gerjedő, szintén vékony nő, emőke amúgy sztem a keresztneve, zeneileg a goát szereti, ami az ő punkzenéje, szexuálisan nyitott, csakígy a különböző hallucinogének iránt, ámde mivel tudja, hogy agyi korlátainak elvágása végzetes következményekkel járna, ezért vasakarattal figyeli saját magát és folyamatosan féken tartja a belőle kikívánkozó abszolúte antiszociális elemet. Amúgy legjobban a megjátszást és a képmutatást utálja a világon...

Jól mondtam, húgom a testvériségben:)?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 19:16:59

@KürtiT (Tromb74): ez azért van, mert lehet, hogy mi egyszerűek vagyunk, de ha igen, akkor a csajok meg a maguk túlbonyodalmasított érzelmi világával egyenesen hülyék. A legintelligensebb nő is megdumálható ugyanazokkal a szar szövegekkel. Egy dolog fontos: figyelj oda arra, amit mond vagy inkább mondani akar, és mondd azt, amit hallani akar. Ennyi.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.11. 19:21:21

@KürtiT (Tromb74): nekem átlag feletti a szemem szépsége és majdnem mindenkinél okosabb vagyok, akivel találkozunk (oké, ez némi szervezést igényel, kivel fuss össze, de nah). Azt hiszem, végső soron ez a kettő tesz olyan átkozottul vonzóvá...

2011.10.11. 19:28:51

"pasitok olyan, kicsit extrémebb kívánságait is hajlandóak teljesíteni"

Hagyjuk meg a csokibarlangot a hanyatló nyugati világ ópiumának.

2011.10.11. 19:31:28

@vészmadár (pica pica): milyen az átlagos szem szépsége? Akivel találkozunk - olyankor Esztered is ott van?:)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.11. 19:52:36

régóta nem szórakoztam ilyen jól, köszönöm. konkrétan vinnyogva röhögtem egész délután.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 20:09:10

@vészmadár (pica pica): Jól látod a helyzetet :D Azért annyiban módosul a taktika, hogy az intelligens nőt kicsit összetetteb mondatokkal, finomabban kell dícsérni, mint az együgyüt. De a recept alapvetően tényleg ugyanaz. Ez van csajok!

A Tyne folyó déli partja 2011.10.11. 20:22:33

@Rézfánfütyülő fűzangyal: nekem erről az "élményt adó" dologról eszembe jutott egy nemrég olvasott könyv, egy, az amszterdami kupiba elrabolt csaj története. valahogy amit leír, arról nem igazán az "élményt adás" jut az eszembe (értsd, férfi jön, lány kikapcsolja az agyát, közben nincs is ott, férfi meg automatikusan elvégzi a dolgát. ez élmény?)

A Tyne folyó déli partja 2011.10.11. 20:32:10

@driopios: én is ezt a kérdést akartam feltenni. legalábbis, valami hasonlót.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.10.11. 20:35:53

@Ernoke: "Csak az a nő foglalt, amin éppen fekszenek. Annak is csak az egyik fele!" :D A buszon hallottam :)

A Tyne folyó déli partja 2011.10.11. 20:36:37

@vészmadár (pica pica): nekem van egy olyan sanda gyanúm, hogy -tekintve hogy régen nem igazán volt se szexuális felvilágosítás, se kultúra - sok nő örült is neki, hogy inkább a kupiba megy az ura. mert minden volt neki,csak nem élvezet. addig is békénhagyták.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.11. 20:39:48

@Archenemy: szerintem nem, csak egy paraszt voltál...

2011.10.11. 20:40:15

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): régen a középosztálybeli lányokat úgy nevelték, hogy szülj gyorsan 2-3 gyereket és hidegülj el az uradtól az ágyban. Volt felvilágosítás, de sokszor szükséges rossznak tartották, persze ez nem jelentette azt, hogy mással nem dolgoztak félre, mert azért mégiscsak élvezték.

dtk74 2011.10.11. 21:07:06

Swinger klub a középút. Pároknak, magányosaknak, és bizonytalanoknak.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.11. 21:57:11

Kár hogy ma nem értem rá, a poszt és a kommentek a Modoros régi nagy napjait idézték fel. Pizka első kommentje pedig Top 3 evör.

Amúgy volt az életemben két év, amikor egyszerűen képtelen voltam nőhöz jutni, fogalmam sincs miért. Akkor komolyan felmerült bennem, hogy _professzionális segítségért_ folyamodom, de egyszerűen nem vette be a gyomrom (na jó, valószínűleg nem vagyok elég macsó, ezért nem kellettem a csajoknak). Ahányszor megláttam egy ilyen "dolgozó lányt", rögtön el is ment a kedvem az egésztől.

[c] 2011.10.11. 23:09:39

@vészmadár (pica pica): "A legintelligensebb nő is megdumálható ugyanazokkal a szar szövegekkel."

Muhaha. Lenne annyi tízezresem, ahány ilyen begyakorolt "úgyismindennőbenyalja" szar szöveget hallottam már... :)

csi szi 2011.10.11. 23:20:40

@dtk74: Hát amiket hallottam ezekről, elég gyász lehet. A magányosak nyilvánvalóan 99%-ban férfiak, nyáladzó lúzerek. Átlagéletkor meg pároknál is 40 felett stb.

[c] 2011.10.11. 23:23:28

@KürtiT (Tromb74): Ugyan már. Átlátszóak a "finom" dicséretek is. Ne hidd, hogy a nő hajlandósága mindig a finoman adagolt egófényezés miatt növekszik. Ha az alapvető bizsergés/hajlandóság/kémia (kinek mi) nincs meg, akkor az egófényezés nem ér semmit, ha megvan, akkor némi plusz jelent, mert hát a dicséret jólesik, még ha tudod is, hogy nem egészen úgy van a'.
Ergo, ha a nő alig fér a bugyijába a finom dicséreteidtől, valójában a dicséreteid nélkül is így lenne vele.
A sokadik nagyon körmönfont "udvarlószövegnél" már késztetést éreztem, hogy a "nagyonfinom" dicséret- és utalgatás-áradatot megakasszam egy "jó, jó, akkor most mi lesz, baszunk?" mondattal :)

dtk74 2011.10.11. 23:28:24

@csi szi: Nem hallomásból mondom, hogy a magányosak aránya minimum 50-50%, mert jobb helyeken erre figyelnek, szabályozzák, mivel zárt körű bulik. Az átlagéletkor pedig 35 körül alakul, mert huszonévesek ugyanúgy vannak, mint idősebbek. Igazából 50 felett ritka, aki ilyen helyre megy. A 30-as 40-es kiéhezett tapasztaltakat (akár férfi, akár nő) pedig hiba lenne leírni. :-)

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 23:40:07

@tea fan: Nem a begyakorlás a lényeg, az nem válik be. Az alap séma viszont mindig ugyanaz. A figyelmesség és a bókok elérik a céljukat. Persze figyelni kell a reakciókat is, a csajok testbeszéde igen fejlett, azonnal kiderül ha nem jó irányba mennek a dolgok.
Persze vannak szar szövegek, de meglepően még ezek is hatékonyabbak a matematikailag indokoltnál. Még egy közepesen bénán csajózó fickó is elég sikeres tud lenni, ha a nyomulása nem lépi át a szánalmasság határát.
Olyan szöveg pedig nincs, amit minden nő benyalna. (Sarkítva) Viszont olyan nő sincs, aki ne nyalna be valamilyen szöveget.

[c] 2011.10.11. 23:47:09

@KürtiT (Tromb74): Én sem azt értem begyakorolt alatt, hogy boldog-boldogtalannak ugyanazt a néhány mondatot ismételgeti a delikvens; ahhoz is kell gyakorlás, hogy felismerje, mi az, amire a konkrét bige konkrétan bukik. De ezt is ki lehet szúrni, ne kérdezd, pontosan hogyan, de ki lehet.
Általánosságban azt mondhatnám, minél tapasztaltabb az ember lánya, annál könnyebben kiszúrja, és annál inkább a saját ösztöneire és megérzéseire hallgatván dönt az igen vagy a nem mellett. A férfiúnak pedig megmarad az illúzió, hogy a zseniális szövege vezetett eredményre, pedig.

csi szi 2011.10.11. 23:50:00

@tea fan: Hát, a hejjespaseenek mindegy milyen béna szöveggel próbálkozik, nyert ügye van, szélsőséges eseteket leszámítva. A gázospasee meg max. vicces aranyos srác lehet. Hacsak nem mondjuk híres stand-up komikus. Így van nem? :)

KürtiT (Tromb74) 2011.10.11. 23:55:46

@csi szi: Elég sok helyes pasi van, aki nem annyira nyerő. Eleve a helyes pasi nálam a helyes lánnyal van egy kategóriában. Ha ez a legfőbb tulajdonsága, akkor az nem sok.

[c] 2011.10.11. 23:57:45

@csi szi: Lényegében igen, de a kategóriákkal (hejjespasee, gázospasee) azért vitatkoznék, amennyiben ezen kritériumok elsősorban a külsőre vonatoznak.
Inkább úgy mondanám: vagy reagál az ember teste, vagy nem. Ha nem, akkor ezen bármilyen ügyes dicséret is igen kis valószínűséggel változtat. (Ezalól van kivétel azért.) Ebben benne van a szexuális vonzalom ÉS a szimpátia együtt - női részről legalábbis. (Ezt szokták gyakran összekeverni a szerintem nemlétező "szerelem első látásra" c. dologgal.)

[c] 2011.10.11. 23:59:53

@KürtiT (Tromb74): Ezért fogalmazok inkább úgy, hogy vagy van "kémia", vagy nincs. A "kémia" nem azonos az adoniszkülsővel.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.12. 00:01:36

@tea fan: A fiút nem nagyon érdekli, hogy végül mi vezetett eredményre. Többnyire meghagyják a lányt abban a hitben, hogy valóban csalhatatlanok a megérzései, ösztönei pedig minden esetben a helyes döntést segítik. :D

[c] 2011.10.12. 00:12:19

@KürtiT (Tromb74): Hát, lehet, hogy nem érdekli, mi volt az, ami eredményre vezetett, de ha nincs eredmény, akkor igen :)

KürtiT (Tromb74) 2011.10.12. 00:24:32

@tea fan: A kémia azért a sikerrel sem azonos. Ha így lenne, akkor az ember lemenne mosdatlanul a dizsibe oszt blokkolná a jelentkezőket.

Egyébként jellemző, hogy egy céltalan beszélgetés esetén, simán atomi szintre egyszerűsítitek le a szerelmet, éles helyzetben meg egy fonnyadt virág (behelyetesíthető mással tetszés szerint) is világrengető jelentőséggel bír. :D :D :D

Az eredménytelenségnek két oka szokott lenni (férfi részről), az egyik az említett vegyületek összeférhetetlensége, a másik a pasi balfaszkodása.
Mindkettő észrevehető időben, már ha valaki észre akarja venni.
A nő meg olyat nem fog tenni, amit egyébként ne akarna (extrém esetek kivételével). Viszont elég gyakori, hogy nem teszi meg amit akar. Na, az utóbbi verzió elkerülése a siker.

2011.10.12. 08:38:54

Az volt már, hogy a férfit ha kurva, katonának hívják és nagyon menő dolog?:)

mrbateman 2011.10.12. 09:07:35

@Hadrian77: ha zsoldos lenne még érteném, de így?:-)@Ernoke: na én is valahogy így tudtam, de az a lakásos kategóriájú Rihanna hasonmásos sztori kicsit összezavart, olyan érzésem volt, mintha megrendelőként lettél volna jelen.

Nadiposzi (törölt) 2011.10.12. 09:28:45

Szemüveges entellektüel koromban egy balatoni estén kortárs amerikai irodalomról tartottam kiselőadást egy igencsak formás és érdeklődőnek tűnő leánykának, meg Kispál szövegeket elemeztem(!) neki. (Mielőtt hörögni kezdenétek, 18 éves voltam) Természetesen a közelébe se kerültem a Jáde kapuhoz, a haverom lett a befutó, neki sikerült belopóznia a Szentek szentjébe. Pedig a szövegei kb. a "bátyám 46-os lábára nehéz kosárlabda cipőt találni" szinten mozogtak.
Amióta Lovasit Hajós Janira cseréltem, és a sok fröccstől a hangom is rekedt, azóta elementáris, atavisztikus férfiúi vonzerőmet dús göndör mellszőrzetem hiánya sem leplezi el. Ragadni is kezdtek rám a csajok, de én óvatos duhajként már a kettes számú jelentkezőnél megszakítottam ígéretesen alakuló nőcsábász karrierem.

Ernoke 2011.10.12. 09:50:05

@mrbateman: ha a pasi hívja a csajt, akkor annak mindig fel kell vennie, és gyakran munka közben hívja, volt, h hallottam is. én meg szörnyülködöm ezen az egészen, nem is kifejezetten a pasi vagy a csaj szerepén, mert őket érdekek hajtják, ezt értem, de hogy a kuncsaftot mi készteti arra, h fizessen egy ilyenért, azt már nem. vészmadár magyarázata ellenére sem.:)

mrbateman 2011.10.12. 10:15:33

@Ernoke: Ok! ez a része világos volt, csak úgy értettem, mintha te lettél volna a vendég (tehát a férfi), ezért kérdeztem csak.
De nem akarok itt faggatózni, elnézést kérek!

Ööö közös bérlemény?lakótárs? (csak vicceltem)@Nadiposzi: Akkora kapitális balfasz nem lehettél, mint én voltam, amikor a másoddiplomán megismert kishölgy (óvatosan kerülgettük egymást 1,5 éven keresztül havi rendszerességű konzultációk során, de nem volt az a mindent elsöprő baszdüh, de azért benne volt az elvi lehetőség) rákérdezett, h. két előadás között nem kísérem-e el bérleményébe, előtte ugorjunk be szexshopba (!), ahol én rüöhögtem, ő meg látványosan gumikat válogatott, majd valahogy a buszmegállóban eluntam a dolgot és lelépte, h. nekem most valahova el kell ugornom, majd órán találkoznuk, foglalj helyet a hátsó sorban, stb.

Életem megfejthetetlen rejtélye ez a történet, egészen egyszerűen nem esett le a tantusz, h. miről van szó. Magyarázat azóta sincs, fogalamam sincs hogyan történhetett, mert bár vannak néha balfaszoid vonásaim, na de azé ennyire mégsem.
Na, szerintem jössz egy sörrel! Kéktanszék!:-)

Édy, aki Endre 2011.10.12. 10:25:03

@KuKori: "...hogy tisztán üzleti szempontból nézve..." Tisztán üzleti szempontból nézve pár ételfajtából kielégíthető lenne a tápanyag- és nyomelembevitel a szervezetbe és nem köllene mindenféle firlefancos kajákat készítenie az embernek.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.12. 10:45:10

@Édy, aki Endre: nagyon jól látod, ettől olyan szánalmas és röhejes minden gasztroblog, ahol az étel szentség, az asztal oltár és az étkezés szertartás.

Nadiposzi (törölt) 2011.10.12. 11:45:11

@mrbateman:
Baszki, téged majdnem felszedtek! Ezt a sztoridat meg lehetne filmesíteni, Lőj a vadászra címmel.
A Kéktanszék kicsit kiesik mostanában, de a Hangulat - Kisrókus tengelyen fellelhető vagyok:)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.12. 11:49:50

öreganyáink, ha örültek annak, hogy "aptyuk" baszodába jár, általában azért örültek neki, mert így, fogamzásgátlás szűkössége miatt, nem kellett aggódniuk a nemkívánt teherbeeséstől. (sissy is akkor újította be a schratt katit guminőnek, amikor már nem akart többet szülni a ferenc jóskának, bár tudtommal az öreg kurvázott anélkül is, meg is fertőzte sissyt szifilisszel, szóval az is közrejátszott, hogy más nemibetegséget nem akart többet elkapni a birodalom fejétől.)

2011.10.12. 11:50:41

@mrbateman: apám, te aztán érzed a nők minden rezdülését..:)

mrbateman 2011.10.12. 12:06:56

@Nadiposzi: @Hadrian77:
Az eset egyedi és megismételhetetlenül bizarr, kérlek titeket NE EZ ALAPJÁN ÍTÉLJÉTEK MEG SZEMÉLYEMET!:-)))
Azóta is röhögök az eseten, h. lehettem ekkora autista balfasz!
Mindenesetre arra jó, h. ilyenkor elő lehet venni a sztorit, mert ezt űberelni elég nehéz!:-)

imittto 2011.10.12. 12:20:55

@bagolybagoly: nem lehet a legősibb, ha az elsőnek fizettek érte bármivel akkor az egy még ősibb mesterségből származott :)

Αphelion 2011.10.12. 13:07:06

@mrbateman: "Mindenesetre arra jó, h. ilyenkor elő lehet venni a sztorit, mert ezt űberelni elég nehéz!:-)"

Öcsém ezt nem nehéz, ezt LEHETETLEN!

Édy, aki Endre 2011.10.12. 13:29:31

@vészmadár (pica pica): A szentség nem más, mint a friss kenyér, friss kolbász, friss pálinka. Ez... Szent3ság. :)

Édy, aki Endre 2011.10.12. 13:42:21

A modorosság legtovábbja az, amikor a férfiak más férfiakra a trendi-feminin PASI szóval hivatkoznak. Na, ammán nonplusszultra (sicc!)

Édy, aki Endre 2011.10.12. 14:04:35

Ez mit jelent, Tiborom? "Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!"

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.12. 14:24:24

@Édy, aki Endre: a pasi jelentése férfi. Ne démonizáld, mert elkezded túlragozni, aztán mindenki buzi lesz, akinek van akváriuma.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.12. 14:27:40

@Édy, aki Endre: én egyszer találkoztam ezzel, szavanként újra néztem, akkor például a kánya volt tiltott szó. Hehe.

Αphelion 2011.10.12. 15:23:44

@vészmadár (pica pica): "a pasi jelentése férfi"

Hát kb. úgy jelent férfit ahogy a suna nőt jelent. Szóval igen, azt jelenti, de a szexuális érdeklődés potenciális tárgyát képezőként.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.12. 15:37:23

@Aphelion: mondom, ha túldimenzionálod, a vége az lesz, hogy mindenki buzi, akinek van (vagy nincs?) akváriuma. Én mindig arra figyelmeztetek mindenkit, aki bármilyen cselekvést, szóhasználatot, viselkedést, ruházatot a homoszexualitás jeleként értékel, az a látens buzi. Nekem plö a pasi szó használata nem zavarja meg a szexuális identitásomat, sem a preferenciámat. Akkor is ugyanígy férfi vagyok és az egyik legjobb bőrt dugom a városban, ha lila ingben porszívózok esetleg, de nyugodtan ápolgasd csak az elméleted, csak aztán bele ne szeress.

Αphelion 2011.10.12. 16:20:34

@vészmadár (pica pica): Ezt hívják úgy, hogy slippery slope fallacy. :P Én még csak annyit se tettem, hogy buzisnak neveztem a használatát, csak annyit mondtam, hogy a jelentése feltételezi a szexuális érdeklődés lehetőségét. Ha hallanék egy fickót használni ezt a szót, nem azt gondolnám róla, hogy biztos buzi, hanem azt, hogy nem figyelte meg elég jól hogy általában milyen kontextusban hangzik el az a szó.

Yumurdzsak 2011.10.12. 16:32:35

@KürtiT (Tromb74): ha egy átlag nő sok mindenkivel lefekszik az 'kurva', ha egy átlag srác sok mindenkivel lefekszik az hős. pont ezért vannak a nők elnyomva, mert már rögtön kapják a bélyeget.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.12. 16:56:33

@Yumurdzsak: Nahát, ezt még soha nem hallottam. :D
Nem tudom, mennyire tartja magát még ez a nézet. Erről talán feminizmusügyi szakértőnket tea fant, esetleg Klárát kéne megkérdezni.
Én úgy gondolom, ez a lekurvázás inkább a férfiak frusztráltabb csoportjára jellemző, akikkel pont nem feküdt le az illető hölgy.
Megkockáztatnám, hogy leggyakrabban nők mondanak így ítéletet vetélytársaikról. Ja, és még anyóspajtás védelmezi pici fiát, amikor SZÉTMENNEK az asszonnyal.
Létezik még a "minden nő kurva" kifejezés, de hát ezt sem a kiegyensúlyozott szexuális életet élő PASIK hangoztatják.
És veled mi a helyzet? Túl soknak/kevésnek érzed a magadmögött hagyott kalandokat? :D Vagy csak erkölcsi megerősítésre vágysz? Itt nem erkölcsről, hanem erkölcsösködésről van szó.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.12. 17:02:42

@KürtiT (Tromb74): "Kurva az a nő, aki mindenkivel lefekszik. Büdös kurva az, aki mindenkivel lefekszik, csak velem nem"

KürtiT (Tromb74) 2011.10.12. 17:20:50

@altoid: Ja, valahogy így. Cafka, riherongy, céda, lotyó, cemende, rüfke - nem kevés szinonima.

2011.10.12. 18:55:50

@altoid: sőt, scharfe kurve:)cseheknél meg krvac^ek:)

csi szi 2011.10.12. 18:55:59

@Yumurdzsak: Van erre egy mondás: Az a kulcs, amely minden zárat kinyit, mesterkulcs. Az a zár, amit minden kulcs kinyit, az viszont egy vacak zár. :)
(Eredetiben: "If a key opens many locks, it's a master key. If a lock is opened by many keys, it's a shitty lock")
Szóval sok szexpartnert megszerezni a férfi számára egyfajta teljesítmény, a nő számára kevésbé (ahhoz már tényleg erősen átlag alattinak kellene lennie). Ez most is így van és így is lesz valószínűleg mindig...

lárvalányhaj 2011.10.12. 19:09:36

@csi szi:

Oké, hogy kevésbé nagy teljesítmény, de miért kell elítélni azt, aki megteszi?
Pont ez a szemlélet vezet el ahhoz, hogy sok nőben eleve bűntudat alakul ki a szexszel kapcsolatban. Legátolja magában ezt az ösztönt, azért, mert már gyerekkorától fogva beléverik, hogy az a nő, aki szeret kefélni, és élvezi is, könnyű erkölcsű* ribanc.
Utána meg a férfiak csodálkoznak, hogy a nők nem élvezik a szexet, ők meg kénytelenek kurvázni járni, ha egy jót akarnak kefélni.

*Ez a kifejezés helyből WTF? Milyen alapon veszi bárki is a bátorságot, hogy megítélje az emberi kvalitásaimat annak alapján, hogy hány pasival volt dolgom? Ha a pasik száma túllép egy értéket, akkor már nem is lehetek jó ember? Vagy mi?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.12. 19:14:29

@Hadrian77: Egyszer olvastam egy humoros elemzést arról, hogy a spanyol nyelvben gyakorlatilag bármely főnév nőnemű alakja használható a "kurva" szó szinonímájaként.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.12. 19:14:53

@csi szi: Jópofák ezek, csak hát eleve feltételezik, hogy a nő feladata az önmegtartóztatás, a férfié pedig ennek ellenkezője.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.12. 19:15:16

@Archenemy: értelmezés egyes..nem zavar, hogy nem téged parasztoztalak le, hanem a szituációra mondtam? de leírom megint,hogy felfogd: ha a részegen alvó feleségeddel szexelsz, annak tudta nélkül, az nem megcsalás, hanem parasztság. így már érted?

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.12. 19:18:36

@lárvalányhaj: Nincs abban semmi rossz, ha egy nő szeret kezni.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.12. 19:25:02

@altoid: Szomorú a bosnyák lány, mert nem szabad Bosznia.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.12. 19:32:24

@tea fan: na meg azért az se mindegy, hogy ki mondja...

lárvalányhaj 2011.10.12. 19:32:43

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Nem parasztság, hanem nemi erőszak.
Kíváncsi lennék, mit szólna az arc, ha egy multi bebaszcsizás után eszméletlenül feküdne a hotelszobában, és amíg kiterülve fekszik, az egyik nagy bajuszú, öblös régióvezető betámasztana neki hátulról.

Innen már csak egy lépés, hogy roofie-t pottyantson a csajok italába, és magatehetetlen állapotban megdugja őket.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.12. 19:35:32

@KürtiT (Tromb74): csak megismételni tudom a fentieket. nem mindegy, hogy ki mondja...ha egyáltalán nem vonzódom hozzá, mert mondjuk primitív, buta, stb. akkor mondhat nekem akármit, akkor se lesz esélye. ha nem megvan a vonzódás, akkor nem kell szövegelnie.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.12. 19:41:55

@vészmadár (pica pica): azt honnan lehet tudni, hogy melyik a nemkívánatos szó? nem mintha így jártam volna valaha, csak érdekel, hogy honnan tudnám, ha esetleg így járnék.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.12. 19:44:49

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Oké, ezt már kifejtettük. Egyébként a primitív, buták pont nem az akármimondási képességükről híresek.
Mi a manóért harcoltok itt az udvarlás nemes hagyományai ellen? :)

A Tyne folyó déli partja 2011.10.12. 19:45:40

@csi szi: mondjuk ezt nem értem. ha sok férfival lefekszik, akkor miért lesz átlag alatti? akkor az elvileg azt jelenti, hogy soknak kell, nem? hogy kapós. legalábbis, a logika szerint.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.12. 19:48:03

@lárvalányhaj: persze, az, nemi erőszak. de a kérdés nem ez volt, hanem az, hogy megcsalás-e. az szerintem nem, viszont bizony parasztság, és erőszak is.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.12. 19:48:53

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Úgy értette (és írta is), hogy egy átlagon aluli nő számára jelent TELJESÍTMÉNYT a sok férfi levadászása, mert már az átlagos csajoknak se kell ezen sokat erőlködni.
Ma nem vagy formában.

[c] 2011.10.12. 19:50:56

@lárvalányhaj: Nyugi. Nekem egyértelmű, hogy csak az elmélet tesztelése végett hozta fel a szitut, nem azért, mert a valóságban is eszébe jutna.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.12. 19:51:34

@KürtiT (Tromb74): nem az udvarlás ellen harcolunk, hanem azt cáfoljuk, hogy megfelelő szöveggel BÁRKI le vehet a lábunkról. nem, nem vehet.

a másikra, hátha addigra átengedi: én ezt inkább úgy értelmezném, hogy azért jelent az átlagon aluli számára teljesítményt, mert ez saját magának bizonyítás, hogy ő milyen sok embernek kell.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.12. 19:54:51

"megfelelő szöveggel BÁRKI le vehet a lábunkról. nem, nem vehet."

Lehet ezt cáfolni, de előbb illene megvárni, hogy BÁRKI ilyet állítson.

Úgyis lehet értelmezni:)

2011.10.12. 20:39:40

@altoid: teccik tunni, kurva az ágyban angyal a konyhában...:) illetve van egy másik mondás, ez nem tudom melyik félre lehet dehonesztáló, hogy az ördög ereje az ágyékában lakozik:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.12. 21:31:32

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): hát én csak onnan tudtam, hogy egy viszonylag rövid hozzászólásban egyesével lecseréltem a szavakat.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.12. 21:35:53

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Oké, kiragadtad a Gauss-görbe két végpontját. Szval: leszámítva a 0,3%-ot, akikkel minden szó nélkül egymás genitáliáinak estek, mert annyira összeillenek a feromonok, meg azt a 0,3%-ot, aki akkor sem kellene, ha örök idők óta keresett lelki társad volna, az összes többi esetben a megfelelő szöveg igenis pótolja az egyéb hiányosságokat. A megfelelő a kulcsszó, ami általában banális szarság, de minden szöveg banális valakinek. A trükk, hogy figyelni kell a másik félre (ezt kevés pasi teszi meg), hogy rájöjj, mit akar hallani.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.12. 22:02:03

@vészmadár (pica pica): Ááá, hiába a fáradozás. Ezek a hölgyek nem befolyásolhatóak semmilyen praktikákkal. Villámgyorsan és tévedhetetlenül döntenek. Nem csak azt veszik észre ha valami nem stimmel a szénhidrogén láncon, de azt is, hogy melyik hidrogén atommal van a probléma.
Na de pont ezért szeretjük őket.

csi szi 2011.10.12. 22:58:01

@lárvalányhaj: Hát, ha nem is elítélendő, nem is túl jó dicsekedési alap. Amúgy nyilván a biológia ebben is szerepet játszik. A férfinak az az érdeke, hogy a saját utódaira fordítsa az erőforrásait, ne máséra, így a kikapós nő ezért kevésbé vonzó hosszú távra, alkalmilag persze más a helyzet (a nőnek nyilván attól nem kell tartania, hogy a gyerek nem az övé:)) Ezért is "kerítette el" a patriarchális társadalom a nőket, ügyelt az erkölcseikre stb.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.12. 23:30:24

@csi szi: Ha az összes evolúciós, kultúrális, erkölcsi magyarázattól eltekintünk, akkor is az a helyzet, hogy az ilyen attitűd vagy vonzó lesz a férfiak többségének, vagy nem. Nálam mondjuk alapvetően nem jelent hátrányt, de ez mellékes.

Én pl. elviekben nem tudok belekötni az xy feminista csoport azon törekvésébe, hogy nekik joguk van nem szőrteleníteni a lábaikat, mert belátom, tényleg joguk van hozzá.
A férfiaknak meg joguk van választani.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.12. 23:53:06

@mrbateman: hát ennek én se érek a nyomába. Egyszer felmentem a csajhoz aki hátfájásra hivatkozva invitált fel, hogy masszírozzam meg a hátát. Felmentünk, megittam a kávét és megmasszíroztam a hátát, majd hazamentem. Enyhítő körülmény, hogy vártak otthon.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.12. 23:59:22

@csi szi: A férfiakra szokták mondani, hogy a farkukkal gondolkodnak. Lehet, de ha még így is képesek voltak feltalálni többek között a sugárhajtóművet, akkor talán más gondolatok is megfogannak a nemes szervben.
Például segítség nélkül is rájönnek, hogy a házasság, egy komolyabb párkapcsolat többről szól, mint egy végtelenített pornófilm. Tehát nem biztos, hogy Cindy vagy Vanessa a legjobb társaság az élet rögös útjain bandukolni. Nem azért, mert húúú de nagyon erkölcstelenek, csak egyszerűen másban tehetségesek.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.13. 00:02:45

@Professor Pizka: Ennél sokkal érdekesebb lenne, ha azt mesélnéd el, mivel magyaráztad otthon a késést. Mert ha mélyen hallgattál, az bizony megcsalás :D :D :D

Nadiposzi (törölt) 2011.10.13. 07:06:23

@KürtiT (Tromb74):
Rocco is csak dolgozik Cindyvel és Vanessával, de otthon van egy rendes katolikus Magdalénája, aki minden vasárnap délben isteni gnocchival várja a mise után.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.13. 08:35:03

@Nadiposzi: feleségül vett egy szép magyar pornószínésznőt :-)

mrbateman 2011.10.13. 08:53:14

@Nadiposzi: Ja, és tanácsadó lesz Berlusconi új pártjában!

2011.10.13. 09:25:43

@Nadiposzi: ez már majdnem olyan mint egy Dolly Roll nóta:)

Dzsoni Kráncs 2011.10.13. 10:40:02

Bazz,két napja nem néztem modorost!Miből maradtam ki!

KürtiT (Tromb74) 2011.10.13. 11:17:20

@Nadiposzi: Munkát meg nem tanácsos hazvinni, ugye.

Sand Lover 2011.10.13. 11:54:27

@KürtiT (Tromb74): Volt ilyen állítás, pont te mondtad.
“Viszont olyan nő sincs, aki ne nyalna be valamilyen szöveget.”

KürtiT (Tromb74) 2011.10.13. 12:41:57

@Morgan LeFay: Ez nam azt jelenti, hogy bárkitől benyalja. Tanult kollégám Vészmadár már felhívta a figyelmet rá, hogy a feromonok az esetek többségében nem úgy működnek, hogy:
1. a leányról magától lecsúszik a bugyi.
2. Úgy összeszorítja a térdeit, hogy bele fehéredik
3. más eset meg nem létezik.

Ha így lenne, az állatvilágban se lenne szükség a körítésre. Násztánc, csini külső és egyebek. Nem beszélve arról, hogy náthás leányzót lehetetlen lenne megfektetni.
Mi viszont pont a 3., nemlétező szituációról beszélünk, amikor a hölgyek keresik a leki azonosságot is. Ez nagyon ritkán, úgy az esetek több mint 90%-ban fordul elő. Ilyenkor még az is előfordul, hogy a fiú és a jány beszélgetésbe kezdenek.
- Az öntelt, de tapasztalatlan macsó ilyenkor ledarálja saját hősteteit, szarrá polírozza magát. Viszont üveges szemekkel bambul és ásítozik, amikor a jány saját kis belső világát tárja elé.
- Az öntelt, de dörzsölt macsó pedig nem dícséri direktbe magát, viszont odafigyelve a lányra úgy vesz részt a beszélgetésben, hogy a lelki hasonlóság látszatát keltse.
- Van még az a típus is, aki szereti a nőket, de nem úgy, mint mondjuk a grillcsirkét. Ő eleve jólérzi magát, nincs is nehéz dolga.

A mi kedvencünk az aranyos fiú, aki "lazán" meghívja a két legjobb csajt italozni, rájuk költ egy vagyont. Mielőtt valamelyik lány megszánná, delíriumos állapotban összehányja magát, rosszabb esetben előtör belőle, az addig pórázon tartott tapló paraszt. Rém CUKI, de sikertelen.

Azt is hangsúlyoztam, hogy a lányt olyasmire lehet rávenni, amire egyébként is vágyik, csak a döntést nehezen tudja meghozni.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.13. 12:48:56

@KürtiT (Tromb74): mondjuk a grillcsirkét azért nehezebb rávenni, hogy el is mosogasson maga után.

Sand Lover 2011.10.13. 13:32:38

@KürtiT (Tromb74): Nem, ez azt jelenti, hogy minden nő benyal valamilyen szöveget. Tehát csak a megfelelő szöveget kell megtalálni és akkor bárki sikerrel járhat, hm?

„Nem beszélve arról, hogy náthás leányzót lehetetlen lenne megfektetni.”
Náthásan, bedugult orral, amikor örül az ember, hogy él, kinek van kedve dugni? :)

Úgy gondolom, hogy ti itt kis jelentőséget tulajdonítotok annak, hogy a nők _is_ válaszatanak, és néha nem úgy, ahogy az egy férfinak racionális lenne.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.13. 14:06:18

@Morgan LeFay: Én a "nő" és a "racionális választás" kifejezéseket nem tenném egy mondatba. Pont ezért van KürtiT-nak igaza. A csajozás művészete pont az, hogy a kiszemelt hölgy _ab ovo_ irracionális választását nekünk előnyös irányba tereljük.

Egyéb példa a fenti tételre: "Drágám, sajnos az a helyzet, hogy ebben a Givenchy kiskosztümben kicsit nagynak látszik a feneked, ellenben abban a Huang Luong márkájú dizájner otthonkában Nathalie Portman is elbújhat melletted!"

Sand Lover 2011.10.13. 14:29:59

@altoid: „Én a "nő" és a "racionális választás" kifejezéseket nem tenném egy mondatba.”
Egy választás attól még lehet racionális, hogy neked esetleg nem tűnik annak. Lehet, hogy kevés a rendelkezésedre álló információ.:)

Ernoke 2011.10.13. 14:43:51

@altoid: Mi abban az irracionális, h ha valaki eleget tesz jól definiálható külső paramétereknek, akkor kell nekem, ha meg nem, akkor nem…? Szerintem ez elég egyszerű, csak ti bonyolítjátok túl.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.13. 14:50:21

@Morgan LeFay: a csajok az érzelmeiket tartják fontosnak, ezek mentén hoznak "racionális" ami azért rendkívül tragikus szemléletmód, mert az érzelem az semmi más, mint biokémia. Na most, meglehetősen buta dolog az életed fontos döntéseit egy noradrenalinra, egy szerotoninra vagy épp egy gamma-amino-vajsavra bízni, ezek elég ostoba vegyületek. Pláne, hogy a nőknél még ezeknek a szintje is átlagosan csak kb. 23 másodpercig egyenletes.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.13. 15:10:37

@Morgan LeFay: @Ernoke: Na jó, akkor konkrét példa: a feleségemmel (aki ugye mérnök, tehát elvileg maga a racionalitás) nemrég új lakást kerestünk. Találtunk is egyet, ami minden szempontból megfelelt. Méret, hely, lakbér, minden klappolt. Drágámnak mégsem tetszett. Megkérdeztem miért. Azt mondta, "nem érzi, hogy ez az ő lakása lenne". Megkértem, hogy magyarázza el bővebben. Nem ment neki. Addig-addig rágódtunk a dolgon, míg végül kibökte, hogy nem tetszik neki az épület színe kívülről. Megállapodtunk abban, hogy mivel mi belül szeretnénk lakni, nem ennek alapján fogunk dönteni. Van még kérdésetek?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.13. 15:14:44

@altoid: hehe, ez még semmi. Nálunk kategorikusan ki lett jelentve, hogy "feka ide nem jön!". Nem, nem annak kapcsán, hogy fel akart jönni egy, csak úgy. Először megpróbáltam olyanokat mondani, hogy "Te ismersz fekákat?", de igazából sokat rontott a helyzeten.

Sand Lover 2011.10.13. 15:21:46

@vészmadár (pica pica): „a csajok az érzelmeiket tartják fontosnak, ezek mentén hoznak "racionális" ami azért rendkívül tragikus szemléletmód,”
Lehet, hogy te csak ilyen csajokkal találkoztál eddig.
„ Na most, meglehetősen buta dolog az életed fontos döntéseit egy noradrenalinra, egy szerotoninra vagy épp egy gamma-amino-vajsavra bízni,”
Az, hogy kivel dugok és kivel nem, az miért is életem fontos döntése…? A csajozásról beszélgettünk, vagy nem?

Sand Lover 2011.10.13. 15:25:21

@altoid: Mivel nem ismerem a feleségedet, honnan tudjam, hogy _pontosan_ mire gondolt?
Lehet, hogy mással volt baja igazából, csak egyszerűbb volt elintézni az ügyet ezzel az indokkal.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.13. 15:26:19

@Morgan LeFay: de. A fontos szó felesleges volt. Ellenben a lényeg az, hogy az érzelem, az kérlek szépen egy ilyen hópihe vagy tollpamacs, ráfújok és megy, megy. Ha durván fújsz rá, akkor néha pont nem arra, amerre gondoltad. Ha finoman, éppencsak-hogy, akkor viszont...

Én ellenben racionálisan tudom, hogy épp dugni akarok. Ez nem ugyanaz, lásd be:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.13. 15:29:45

@Morgan LeFay: de hát az, hogy "nem érzi a sajátjának", az mi? Majd ha megveszi, akkor a sajátja LESZ, ha annak érzi, ha nem. Most meg MÉG nem AZ, ha annak érzi, ha nem. visszájáról lobogtatjátok a gatyát, az a baj:)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.13. 15:30:19

@Morgan LeFay: Na látod ez megint egy tippikuss női dolog. Ha mással volt baja, miért nem azt mondta? Ha nekem nem ízlik a kaja, nem az időjárásra kezdek panaszkodni. De persze mi férfiak túlbonyolítjuk a dolgokat... :)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.13. 15:30:25

szeretném megjegyezni, hogy BESZÁMÍTHATATLAN, BELEEGYEZÉSRE KÉPTELEN ÁLLAPOTBAN LEVŐ, ALVÓ, MAGATEHETETLEN EMBERREL SZEXUÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATNI NEMI ERŐSZAK.

tehát ha a feleségedet megkeféled, miközben ő alszik, az nem megcsalás, hanem nemi erőszak, mivel nem egyezett bele a szexbe, és a házassági szerződéssel nem vásároltál rajta automatikus kefélési jogot.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.10.13. 15:31:02

Eleinte szívesen jártam ide, de az utóbbi pár hozzászólásból világosan látszik, hogy ez a blog is elment nőgyalázó hímsoviniszta irányba. Szomorúan távozom...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.13. 15:38:09

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: megjegyzem, bizonyos okokból adódóan én még csak házas sem vagyok, mégis előfordul, hogy szex lesz, pedig én nem is akarom. Például azért is, mert ha nem lenne, mikor nem akarom, akkor legközelebb talán nem lenne akkor sem, amikor akarom. Ez is egyfajta erőszak, de remélem azért még életben hagyhatom Eszteremet.

Sand Lover 2011.10.13. 15:40:16

@altoid: „Ha nekem nem ízlik a kaja, nem az időjárásra kezdek panaszkodni.”
Stimmt. Áperté kijelented, hogy „ez sz*r”, nem törődve azzal, hogy a másik, aki csinálta, a legjobb szándékkal és tudással készítette el.
Igazad van, tapintatosnak lenni baromság.

Kurtz ezredes · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2011.10.13. 15:40:42

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Baszki, kösz h szóltál, én tuti bele fogom vetetni külön pontként h védelemért, gondoskodásért és problémái megoldásáért cserébe ott és akkor baszom szét a feleségemet ahol és amikor akarom.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.13. 15:43:02

@Morgan LeFay: Ha a legjobb igyekezettel szarul nyalok, akkor is megdicsérsz? csupa tapintatból? Aztán 1 év múlva elhagysz, mert szarul nyalok. Nah, az tényleg tapintatos:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.13. 15:47:45

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: megjegyzem, az én kultúrkörömben (és nyilván ez valami neandervölgyi kultúrkör, ofkósz) nem az számít a másik megalázásának, ha kívánod szexuálisan, hanem ha a kapcsolatot üzleti szerződéssé alacsonyítod.

Sand Lover 2011.10.13. 15:51:06

@vészmadár (pica pica): Uhh. Ez nagyon magas labda.
Na jó. Ha sz*rul nyalsz és én megmondom, hogy sz*rul nyalsz, akkor annyira megsértődsz, hogy :
1. többet nem nyalsz, se jól, se sz*rul
2. nem áll fel
3. hányszor fogom én ezt még visszakapni, hogy „de amikor 1966-ban azt mondtad Almádiban hogy sz*rul nyalok, akkor…”
Tehát mindkettőnk érdekében azt fogom mondani, hogy te, iszonyú jól nyomod, lehetne-e esetleg, hogy úgy is csináld, meg így…nehéz ebből jól kijönni.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.13. 15:51:30

@Morgan LeFay: Te bocs, de hogy jön a tapintatosság az általam leírt esethez? Nem én festettem olyan színűre azt a házat! Nem is én építettem, eszem ágában sem volt megsértődni, sőt komolyan tudni szerettem volna, mi a probléma, mert nem kizárt, hogy ő észrevett valami fontos dolgot, amit én nem. Egyébként végül ő is elismerte, hogy az említett lakásnál jobbat nemigen fogunk találni, és kivettük. Esküszöm, hogy nem erőszakkal vettem rá!

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.10.13. 15:53:49

@Édy, aki Endre: Az nem üzleti szempont. Akkor lenne, ha azt ecsetelnéd, hogy egy kiló bélszín áráért hány kiló csirkefarhátat lehet vásárolni. ;)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.13. 15:54:15

@Morgan LeFay: sztem meg ha megmondod, hogy neked ez nem volt jó, akkor igyekszem jobb lenni, hogy neked is jó legyen. Nyugodj meg, cserébe elárulhatom, szólni fogok, ha nekem valami nem jó. Mondjuk pont azért, hogy aztán jó legyen, neked is, nekem is. Nem értem, ebben mi az ördögtől való gondolat. Mondom, túl sokat érzelegtek és agyaltok ilyen faszságokon...

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.13. 16:12:16

@Kurtz ezredes: @vészmadár (pica pica):

Eleinte szívesen jártam ide, de az utóbbi pár hozzászólásból világosan látszik, hogy ez a blog is elment nőgyalázó hímsoviniszta irányba. Szomorúan távozom...
(sértődötten megfordul és orrot fenntartva távozik)

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.13. 16:17:19

@vészmadár (pica pica):

de most viccen kívül. miért szexelsz a pároddal, ha nem akarsz? gondolod, hogy megsértődne, ha egyszer nemet mondanál? nem az lenne pont a lényege, hogy akkor szexeljetek, amikor mindketten akartok? így lehet, hogy ő is szexel veled, pedig igazából nem akarná (az mondjuk tény, hogy matematikailag valószínűsíthető, hogy kevesebb lesz a szex, hiszen nem mindig akarhatjátok egyszerre mindketten)

Sand Lover 2011.10.13. 16:17:54

@altoid: Hátöö nem tudom, talán mert TE választottad? És úgy érezte, hogyha lefikázza a választásodat, akkor te rosszul fogod venni?

Vészmadár
„Nem értem, ebben mi az ördögtől való gondolat. Mondom, túl sokat érzelegtek és agyaltok ilyen faszságokon...”
Tudod, eddigi tapasztalatom szerint nincs törékenyebb holmi a férfiúi önbecsülésnél, főleg a szex terén. Ezek szerint te ebben kivétel vagy, gratulálok!
:)

mrbateman 2011.10.13. 16:24:07

Lehet, h. valaki szarul nyal, de ha nem jó a homlokzati színválasztás, akkor az megcsalás, ha részegen alszik közben a másik ha nem...persze, ha utána részegen, álmábvan elmondja, h. milyen színű legyen akkor - erőszaki ide, vagy oda - nem megcsalás!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.13. 16:29:39

@Morgan LeFay: Szép kis házasság lenne, ha megsértődnék azon, hogy őszintén elmondja a véleményét egy olyan lakásról, amiben ketten fogunk lakni...

Αphelion 2011.10.13. 16:37:25

Az a baj, hogy elhitették a nőkkel, hogy attól lesznek vonzóak, ha gyengének, ostobának, neurotikusnak stb. mutatják magukat. Pedig a legtöbb normális férfit ezek a tulajdonságok szerintem abszolút nem vonzzák -- engem pl. kifejezetten taszítanak. Én azokra a csajokra bukok leginkább, akik jól néznek ki, viszont mellette "fiús" a viselkedésük.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2011.10.13. 16:45:11

@altoid:

oké, de honnan tudja, hogy nem fogsz megsértődni?

sőt, visszatérek az előbbi témára: miért gondolod, hogy ha te nemet mondasz neki a szexre, akkor lehet, hogy ő legközelebb nem akarja majd?

te ugyanúgy nemet mondhatsz a szexre, ha nem akarod, mint ő.

hogy is fogalmazzak. attól, hogy mondjuk van szabadságod, a másikat még szeretheted és tisztelheted annyira, hogy nem kell kimondania, hogy valami nem tetszik neki, te önként alább adod az igényeidet, vagy rábólintasz egy olyan dologra, amit igazából nem is akarsz, csak hogy a kedvére tegyél. és közben meg lehet, hogy ő sem akarja igazából, csak pont ugyanígy szeret és tisztel, és lesi a kívánságodat, hogy a kedvedre tegyen. nem lenne egyszerűbb nyíltan és őszintén megbeszélni, köszi édes, imádlak, de most nem akarom, de nem azért, mert mittoménmi?

(baromi sok férfi nem beszél az érzéseiről és gondolatairól a párjának. főleg nem a szexuális motivációiról, többek között azért, mert fél, hogy elriasztja a párját, vagy pedig pont azért, mert a férfiaktól a társadalom azt várja el, hogy mindig szexre kész állapotban legyen.)

nem tudom, nekem a nyílt megbeszélés jobban bejön, mint a macska-kerülgeti-a-forró-kását dolog.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.13. 16:59:26

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:

Na itt sikeresen ellentmodtál önmagadnak:

"oké, de honnan tudja, hogy nem fogsz megsértődni?" - hát például onnan, hogy házasságunk alapja a kölcsönös őszinteség?

"nem tudom, nekem a nyílt megbeszélés jobban bejön, mint a macska-kerülgeti-a-forró-kását dolog." - akkor nem értem, mitől nem tudjátok elfogadni, hogy a kedvesemnek tényleg a ház színe nem tetszett?

Női logika (sóhaj)... :)

Sand Lover 2011.10.13. 17:05:47

@altoid: El tudom fogadni, ezzel nincs bajom. Én sem szeretnék valami ocsmány színű épületbe hazamenni nap mint nap. Más kérdés, hogy én ezt meg is mondom.
Igazából te kérdezgetted, hogy miért nem mondta azt, amit gondolt. Én meg adtam rá egy tippet, azt próbálván magyarázni, hogy ha valami nem tűnik racionálisnak, attól még lehet az.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.13. 17:16:57

@Morgan LeFay: Na akkor még egyszer: ő is megmondta. Pont azzal kezdődött a _polémia_, hogy te azt állítottad, hogy nem is ez volt az igazi baja. Másrészt viszont meglehetősen szigorú kritériumokat állítottunk fel: adott környéken, adott méretű lakást akartunk, az igényeinkhez képest viszonylag alacsony büdzséből. Amikor végre találtunk egy ilyet, a _racionális_ döntés az volt, hogy nem a vakolat színe miatt szalasztunk el egy jó lehetőséget. Merem megkockáztatni, hogy végül azért ment bele a feleségem is, mert belátta hogy igazam van, nem azért mert nem akarta megbántani hamvas férfiúi lelkemet.

Sand Lover 2011.10.13. 17:30:38

@altoid: „te azt állítottad, hogy nem is ez volt az igazi baja.”
Azt mondtam: LEHET. Olvass vissza.

„Megkérdeztem miért. Azt mondta, "nem érzi, hogy ez az ő lakása lenne". Megkértem, hogy magyarázza el bővebben. Nem ment neki. Addig-addig rágódtunk a dolgon, míg végül kibökte, hogy nem tetszik neki az épület színe kívülről.”

Én ebből arra tudtam következtetni – és mondtam is, hogy nem ismerem őt, - hogy elsősorban nem érezte magát otthon abban a lakásban, ugyanis ezt mondta. Te ezt nem fogadtad el indoknak. Erre mondta azt, hogy nem tetszik az épület színe.
Ebből következtettem arra, hogy _talán_ ez csak egy egyszerűbb elintézése volt az ügynek. Továbbra sem látom bizonyítva hogy irracionálisan viselkedett volna, de tudod, mit? Legyen neked igazad.
Nekem akadt valami konstruktívabb programom. :)

lárvalányhaj 2011.10.13. 17:34:47

@vészmadár (pica pica):

"csajok az érzelmeiket tartják fontosnak, ezek mentén hoznak "racionális" ami azért rendkívül tragikus szemléletmód, mert az érzelem az semmi más, mint biokémia."

Az emberek 99%-a érzelmi vezérlésű (a maradék 1% az autizmus valamilyen válfajával él). Nem ez a kérdés, hanem az, hogy ezt az ember 1) tudja-e magáról 2) képes-e felismerni, ha az érzelmei vették át az uralmat, és felülbírálni őket. A legtöbb ember nem képes erre, nem véletlen, hogy a politikai kampányoktól kezdve a médián át a reklámokig *mindenki* az érzelmeinkre próbálna hatni.

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.13. 17:40:39

@Morgan LeFay: Valóban elég reménytelen ez a vita, de azért tanulságos, mennyire másképp látja ugyanazt a szitut egy férfi és egy nő. Például ez is: "elsősorban nem érezte magát otthon abban a lakásban" - én erre az kérdem, hogy az istenbe érezhetné magát otthon valaki egy töküres, életében először látott lakásban?!

A hipotézisem az volt, hogy a női agy alapból másképp működik, és a mi kis vitánk ezt fényesen igazolta is! Q.E.D.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.13. 18:06:51

@Morgan LeFay: @altoid: Eddig még nem mondtátok, hogy ti eggyütt éltek.

Így egybe elolvastam az utolsó 20 kommentet. Komolyan mondom, fáj a hasam a röhögéstől.

Lányok! Csak egyet mondhatok, igazatok van. Azért lesz szex este, ugye?

KürtiT (Tromb74) 2011.10.13. 18:10:27

(rutinosan elhajol a repülő porcelán tányér elől)

KürtiT (Tromb74) 2011.10.13. 18:45:47

@altoid: Jókor szólsz, testvér!

Egy tanár haverom (40+) a harmadik gyerek után barátilag feltette nekem a nagy kérdést.
"Most mire tanítsam a fiaimat? Azt mégse mondhatom, hogy soha ne nősüljenek meg."

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.13. 18:51:14

@KürtiT (Tromb74): Azt megírták, hogy a férfiak a Marsról jöttek, a nők meg a Vénuszról. Azt viszont kihagyták, hogy végül mindketten óhatatlanul a Dilibolygón kötnek ki...

2011.10.13. 18:54:16

@KürtiT (Tromb74): ha már a gyerekek kirepültek, akkor érdemes szépen békében elválni és kiélvezni azt a kis időt, aztán leroggyanva újra összeköltözni egy otthonban:)

KürtiT (Tromb74) 2011.10.13. 18:55:27

@altoid:
"I am the game, you don't wanna play me.
I am control, no way you can change me.
I am heavy debt, no way you can pay me.
I am the pain and I know you can't take me"

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.10.13. 18:59:13

@KürtiT (Tromb74): Mi ez, svájcifrank-hitelesek himnusza? :)

A Tyne folyó déli partja 2011.10.13. 19:47:01

@Ernoke: nem csak külsőnek, mondjuk. esetleg annak IS, a belsőekkel együtt. vagy külön-külön, valamelyiknek.
ha pl. buta, akkor akkor se fog kelleni, ha gyönyörű. de ilyet még amúgy se láttam (hogy jól néz ki, de buta, valahogy az arcára kiül az "értelem".

A Tyne folyó déli partja 2011.10.13. 19:50:24

@altoid: nana, ez viszont nem feltétlenül női tulajdonság. várta már el tőlem férfi, hogy kitaláljam, hogy mit is akar. egész pontosan azt kellett volna kitalálnom, hogy nem is úgy gondolja, ahogy mondja.

A Tyne folyó déli partja 2011.10.13. 19:52:25

@vészmadár (pica pica): hát ez mondjuk a te bajod, hogy ilyen erőszakos nővel állsz össze:P

A Tyne folyó déli partja 2011.10.13. 19:59:12

@altoid: "elsősorban nem érezte magát otthon abban a lakásban" - én erre az kérdem, hogy az istenbe érezhetné magát otthon valaki egy töküres, életében először látott lakásban?!
"

ezt én sem értem. biztos férfi vagyok:) amúgy, én se éreztem még sose otthon magam elsőre egy lakásban, sőt, sokadszorra se. ennél bizony sokkal racionálisabb döntések vezéreltek. leginkább az, hogy sürgősen ki kell venni egyet, hogy ne az utcán kelljen aludni...plusz munkahely közelsége, esetleg közlekedés, míg tömegközlekedve jártam,stb. de ilyen nálam se játszott soha, nem is fog, hogy "mert nem érzem magam benne otthon". sőt, a színét is leszarom. amúgy is nagyjából ugyanolyan az összes angol ház...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.10.13. 22:56:16

@Morgan LeFay: nyilván, hat évvel korábbi sértődéseket felbüfizni tipikus férfi tulajdonság :-)))@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: fene tudja, engem eddig valahogy mindig rá lehetett dumálni :-)
@altoid: női micsoda???

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.14. 07:14:27

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: megint jellegzetesen túlgondolkodtad. Amikor én azt mondom, néha van, hogy nem akarom a szexet, az nem azt jelenti, hogy nincs kedvem. Többek között azért sem, mert ha nem is lenne, majd megjön 3 perc alatt. Inkább olyasmit jelent, hogy nem érzem magam olyan FIZIKAI állapotban (jellemzően: túl fáradt vagy nyűgös vagyok), és ha rajtam múlna, inkább ne... Mert nem tudok olyat nyújtani éppen, amilyet akarok. De azért általában mégis megteszem, ha a másiknak ez fontos, mégpedig azért, mert ez neki fontos, és nekem is jó. Ez nem űrséta, hogy az ember szempontrendszereket mérlegeljen, ez csak egy rohadt dugás, nem kell belőle ügyet csinálni...

Ernoke 2011.10.14. 10:11:51

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): A férfiak mindig azt várják tőlünk, h találjuk ki, mit akarnak és mi a bajuk, kb. az összes barátnőm küzd ezzel. Ráadásul ugye borzasztóan változékonyak, ami az egyik percben jó nekik, az a következőben éppenhogy szar lesz... Imádom őket, de ez az idegeimre bír menni. Egyrészt, van szájuk, miért nem mondják meg, h mi a probléma? Másrészt, ha 1 hete imádtak valamit, akkor honnan kéne tudnom, h 1 héttel később ne csináljam azt, mert most éppen utálják? Mikor szembesítem ezzel a pasimat (mostmár mondjuk egyre ritkábban, mert megtanultam a hisztire leszarással reagálni), megkapom, h az akkor volt, most meg most van, és ez a baj velünk nőkkel, h mindig olyan átkozottul földhözragadtak vagyunk. Lehet, h a nők is bírnak szeszélyesek és irracionálisak lenni, de a férfiak az örök bajnokok ebben…

Ernoke 2011.10.14. 10:17:51

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és: egyrészt a férfiak mindig mindenen megsértődnek, ez alap, nem tudsz olyat mondani, amiben nincs meg ennek az esélye.:) másrészt, nem kell ezt ennyire komolyan venni, ha szeretek vkit, miért probléma, ha akkor is szexelek vele, amikor nincs kedvem, ha csomó minden mást is megteszek neki/érte, amihez szintén kurvára nincs...?

KürtiT (Tromb74) 2011.10.14. 10:22:28

@Ernoke: :D :D :D
Na, de legalább itt nyugodtan elmondhatjátok mi nyomja a lelketeket.

Ernoke 2011.10.14. 11:19:24

@KürtiT (Tromb74): igen, a modoros online lelkisegély is egyben.:) de azt azért gondolom belátod, h hosszútávon nehéz ezt a szeszélyességet kezelni, alkalmazkodni hozzá meg lehetetlen, és pont ezért nem ildomos felróni nekünk nőknek, h mindig olyan átkozottul tudni akarjuk, mi újság van.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.14. 11:45:09

@Ernoke: Figyelj, ezt én inkább itthon harcolom le. :D

mrbateman 2011.10.14. 12:01:33

Na akkor ehhez mit szólnak a harcos feministák?velvet.hu/sztori/2011/10/14/tobb_tucat_turistat_eroszakolhattak_meg_a_kotongyujto_zimbabwei_nok/

Továbbá Szarkaváry tanár úr humán-etológiai megközelítésű véleményére is kíváncsi vagyok!:-)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.14. 12:06:45

@mrbateman: grófkisasszony nagymamám nevében kikérem magamnak ezt a modoros ypszilonyozást, köszi:)

humán-etológiai szempontból annyi a véleményem, hogy tudja a faszom.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.14. 12:13:52

@mrbateman: Nekem annyi jött le a cikkből, hogy a hölgyek geci gazdagok lettek.

mrbateman 2011.10.14. 12:22:23

@vészmadár (pica pica): blöffölhettél is volna...általában úgysem értem!:-) csak vicceltem.
@KürtiT (Tromb74): az biztos, bizonyítja ezt a tűzpiros suzuki ignis is (ebből is látszik, milyen relatív a jólét)
mondjuk az bájos lehet, h. a csomagtartó úszik a cuccban. Egyébként senki nem tud túllépni a saját árnyékán, ezek is ilyen piti módom gyűjtötték a mintát ahelyett, h. a fejlett társadalmak piacát gerillamarketinegzték volna bukkake partyval egybekötött egyhetes társasutak ajánlatával.

KürtiT (Tromb74) 2011.10.14. 12:26:39

@mrbateman: Én se értem az üzletpolitikát. Elég sok utazó nemhogy önként adja a spermáját, de szívesen fizet is érte.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2011.10.14. 13:44:05

@mrbateman: lehet még olyan magyarázat is, hogy az ősi földközi tengeri társadalmak rejtőző anyajogúsága (az a robertgraves-i, az) szivárgott alá, és magával ragadott egy piros ignist.
süti beállítások módosítása