Betiltják az angoloktatást

2011/08/21. - írta: Modor Tibi

-Ezt nem hiszem el, édesapám. Hallottad Ferikém, mit találtak ki ezek már megint? Ezt figyeld, itt van e. Megszűnik az angoloktatás egész Magyarországon. Slussz, kész. Emlékszem, hogy a kisebbik lányomék olyan 88 körül még tüntettek is az iskolában, hogy ne oroszul kelljen tanulniuk. Angolul, németül szerettek volna inkább. Angolul, mert végre meg szerették volna érteni, mit énekelnek a popcsillagok - és németül, mert tudták, hogy bármerre is indulunk erre a környéken, ahhoz bizony a német fog kelleni.

Nem, baj, lassan megvetett lesz az, aki angolt tanul, de akinek van esze és a gyerekei sorsát a lelkén viseli, az gondoskodni fog az angol és a nyugati nyelvek oktatásáról. "Lehet majd illegális angolórákra járni, ürgebőrbe varrt jegyzeteket cserélni, nehogy a franciatanár megtudja az iskolában, hogy angolul tanulunk, mert megbuktat..." Szerintem utoljára az 50-es évek elején volt gyanús, ha valaki idegen nyelveket akart tanulni, a hivatalosan támogatott oroszon kívül. Megint így lesz? Sebaj, majd járnak a dohányfüstös polgári lakások sarkában megbúvó Szidi és Irma nénikhez, régi társalkodónőkhöz, dámákhoz angolul tanulni - viszik zsebben a borítékot, deklinálnak, inkorporálnak, flektálnak, agglutinálnak és izolálnak titokban.

-Honnan ismersz te ilyen szavakat, Jani bátyám?

-A lófaszt ismerek, csak a Tibike viccelődik. Az én unokáim már nem ezt a szennyes, kicsinyes, korrupt, izzadságszagú országot gazdagítják majd a tudásukkal, hanem Németországot, Hollandiát, Angliát vagy Kanadát. Lehet itt izmozni, de a mai fiataloknak már nem Nyírborzasztó és Bivalybasznád a hazájuk, hanem a nagyvilág. Egy jó szakma, diploma és egy-két versenyképes nyelvtudás elég lesz ahhoz, hogy máshol új életet kezdjenek. Aztán a pártok (nem csak a Fidesz, az összes többi is) maradhat itthon, uralkodhat azokon, akik mindent kibírnak, eltűrnek, mert buták voltak tanulni és elhitték, hogy Magyarisztán a mennyország. Ki marad majd itthon? Rendőrök, köztisztviselők, közalkalmazottak, munkaképtelenek, munkanélküliek, munkakerülők, a buták, a semmirekellők, roma polgártársak. Nőnek a terheik, de ők itt maradnak, nyakig a magyar sárban, lobogtatva az árpádsávos zászlót és üvöltik, hogy áruló, aki itthagyja ezt a fostengert. És ki termeli majd meg az ő illetményüket, ha a dolgozók elmennek oda, ahol megbecsülik a munkájukat? Végül egymásnak esnek majd éhesen és átharapják egymás torkát. Ha Magyarország nem szeret engem, akkor én sem szeretem Magyarországot. Ennyi. (forrás) Ennyi meg egy Bambi.

A másik lányom a családjával Finnországban él. Szuper életszínvonal, kimagasló fizetések, létbiztonság, kellemes klíma, csodálatos konyha, egészséges életmód, az emberek pedig nyitottak és kedvesek. Az unokám négyéves. Persze magyarul beszél, az óvoda révén a kortársainak megfelelő szinten finnül és lappul, a baráti családok gyerekein keresztül lengyelül, oroszul, fehéroroszul és ukránul is pötyög már egy kicsit. Az iskolában meg fog tanulni angolul, svédül, németül és dánul. Övé lesz a világ, amit rettentően irigylek tőle. Remélem, soha nem akar majd ebbe a mérhetetlen szarkupacba visszatérni - hacsak akkor nem, ha itt nagyon-nagyon megváltozik minden. Mondjuk ennek az esélye annyi mint a féllábú embernek a seggberúgóversenyen. (forrás)

-Tudod, mi lesz itt, Jani bátyám. A történelem ismétli önmagát, hogy is volt latinul, hisztória szi repeta, mindegy. Nem ez a lényeg, majd úgyis megint muszáj lesz megtanulni ezeket is. A magyar nyelvoktatás - persze nemcsak a nyelv- de minden más is - a béka segge alatt van már vagy száz éve. Gondoljon csak bele: a háború után elkezdték gyorstalpalón képezni szerencsétlen orosztanárokat. Nem értettek azok semmihöz, a gyerekek előtt jártak 1-2 leckével. Ezt verték bele mindenkibe, nem csoda, hogy senki nem beszél semmilyen idegen nyelven! Nézzen csak körbe: hány évig volt kötelező? 8-12? Aztán egy pohár vizet se tudunk kérni! Nem is kérnék persze sehol egy pohár vizet, az is igaz. És most mi fog következni? Vissza a sötét középkorba, kezdődik elölről. A gengszterváltás után jöttek az átképzett angol- meg némettanárok, most majd ezeket képzik át megint. Brilliáns lesz!

Itt égetjük magunkat Európában: toronymagasan mi vagyunk a legrosszabbak az idegen nyelvek tekintetében: a lakosság háromnegyede semmilyen - ismétlem: semmilyen - idegen nyelven nem képes megszólalni! Felfogja-e, hogy ez mit jelent? Megjön a szerencsétlen turista, és a balkáni állapotokon túl mi fogadja? Az, hogy senki nem fogja megérteni, hiába tanult. Persze, a magyar úgyis világnyelv meg Isten nyelve, tanulja meg a külföldi, mi? Megnézhetjük magunkat. Ezzel ellenben már a spanyolok, olaszok, franciák, portugálok, görögök is már folyékonyan beszélnek angolul, németül - még a falusi nyugdíjas bácsikák a helyi kocsmában is képesek magukat árnyaltan megértetni az egyszeri külföldivel. Csak itt nem. Pedig ők már anyanyelvként is világnyelveket beszélnek. Itt meg? Az eladó, a pincér, a rendőr, a határőr, az idegenvezető, az angoltanár: itthon senki nem tud angolul, de még németül sem. Mert ezt nevelték belénk.

Az a baj, hogy semmilyen nemzetközi diplomáciai protokollal meg etikettel nem jutnak dűlőre a tisztelt politikus urak meg hölgyek. Folyton csak lesül a képemről a bőr, például pár éve ott volt a Lamprecht Erzsébet, és kezet akart fogni azzal a ortodox zsidó úriemberrel, de még csak nem is értette őket, csak ott tapogatni akarta szerencsétleneket, erőszakosan. Amikor alapszinten illett volna tisztában lennie azzal, hogy ők nem érinthetnek meg nőket. Aztán a Szabados Gyula, amikor ilyet szólt a Királynénak (hiszen a világon csak egy van!), hogy plíz Madam. Pedig ez a lehető legnagyobb sértés, amit a Királynéval megtehetsz, ennél talán már csak az lehet rosszabb, ha odaköpsz és hátat fordítasz neki. Szóval mást kellett volna mondania. Az Éder Jánost úgy küldték ki Brüsszelbe, hogy nem tud egy kukkot se angolul, meg még volt egy csomó ilyen dolog. Pedig gondoljon csak bele: ez a szakmájuk, ezért kapják a fizetésüket, hogy tisztába legyenek a nemzetközi etikettel. Egy diplomatánál ez olyan, mint nálad a izé, akármi. Mintha nem értenél a mesterségedhez.

„Sem a minisztérium, sem az államtitkárság nem rangsorolja a különböző nyelveket. A hírportál birtokába jutott munkaanyagban a szaktárca nem az angol nyelv háttérbe szorítását javasolja, pusztán arra a szakmai körökben folyó vitára utal, amely szerint, aki első nyelvként angolt tanul, az nehezebben sajátít el második idegen nyelvet, mint az, aki valamelyik neolatin nyelvvel ismerkedik meg először”
 

Persze, próbálják magyarázni a megmagyarázhatatlant. Ebből jól már nem jönnek ki... ezek simán, egy tollvonással meg fogják szüntetni az angoloktatást, ennyi. Pedig ha valami hasznos manapság a földön, az az angol... mindegy, merre mész: Egyiptomba, Nigériába, Kínába, Peruba vagy Oroszországba, ott mindenki egy nyelvet fog tudni: az angolt. Nem baj, jó lesz nekünk megint egy kulturális vasfüggöny, ha addig kedves szomszédaink nem emelnek nekünk egy igazit... ezek összedolgoznak, komolyan mondom. Na mindegy, én úgyse tanulok már semmit, arra a kis időre minek. Akár betiltják, akár nem, utálom őket és kész.

-Most akkor mi van, Ferikém? Visszavonulót fújnak?

-Úgy néz ki. De mindegy, jobb ettől nem lesz nekünk. Ez nem fizeti ki a villanyszámlát, ezért nem adnak magának kenyeret a közértben. Ez is csak arra jó, hogy az igazi disznóságokról elterelje a figyelmet.

-Hát akkor végülis a német meg a francia szerintem teljesen rendben vannak. Hadd tanuljon a gyerek, amit akar. 

-Vagy amit a szülei akarnak.

-Ja. Csinálsz nekem még egy ilyen kettő-egyeset, Feri úr?

Címkék: politika angol nyelv
103 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.08.21. 14:07:52

@la paloma de la rosa: Snapszerjátékos, közszolga, első tízezer, legalizál, mi chico latino, szép álmokat gyerekek, modern idők élősködői - és ez csak az utóbbi három hét.

De az igaz, hogy amíg ennyi hülyeséget kell olvasgatnom a blogokon újra meg újra, addig tényleg nem bírom ki :) szólj nekik, hogy írjanak/kommenteljenek már valami eredetibbet.

sorica123 (törölt) 2011.08.21. 14:15:19

Möhö. Mondjuk jó nagy hülyeségnek tartom ezt a túlhajtott károgást is, mert jó para, amit pártunk és kormányunk helyenként művel, de akkor csak még parább lesz, ha passzívan virnyákolunk is hozzá. Arról nem beszélve, hogy a poszt karaktere is csak dagasztja és gyűjti a szarkazlat, ez is hülye, az is hülye, kárkárkár, na ő deklinál vég nélkül, ahogy kell. Sok ilyen ember van, én már külön vigyázok, hogy ha megárad a hócipőm, akkor se csússzak bele kötésig ebbe a mentalitásba.

la paloma de la rosa 2011.08.21. 14:50:15

@Modor Tibi: El kell ismerjem tényleg volt más is, de nekem már tele a hócipőm ezzel a témával. Mondjuk neked van igazad, miről írj ha a csapból is ez folyik. Abbahagytam a reklamálást :D

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.08.21. 15:58:35

Emlékszem az állandó ellenségeskedésre a nyelvtanárok között iskolában. Mindenki ott szólta le a másik nyelvét, ahol tudta. "Ja, hogy ti angolosok vagytok.", legyintett a Frau, de a franciás bölcsésztanárok felsőbbrendűségtudatát tényleg csak a haszontalanságukra büszke latintanárok überelik.

Úgyhogy nem lep meg, hogy a húsosfazékhoz közelebb még inkább ez megy.

(Mondjuk mi szartunk az egészbe, mert tudtuk, hogy amíg ők Vergiliusszal szopnak, addig mi Monty Pythont nézünk.)

Bandibacsi34 2011.08.21. 16:00:23

Jol osszeollozta a Tibi a kommenteket. Johetne valami poszt a nyelvtanfolyamokrol, meg a beallitott, egy koteg fuzetet szorongato, vigyorgo fiatal lankakrol, akik eppen a nyelvvizsgara mennek. Melleseg az a tipus, aki a szines kiemelovel mindent kiemel, szines kis matricakat ragaszt a fuzetbe stb...

magyar ember teli szájjal 2011.08.21. 16:15:24

Nagyon jó lett, Tibi, pont reggel olvastam az Egyenlítőt!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.08.21. 16:28:19

csak a képzetlen, ignorens plebst lehet irányítani. öntudatos birka nem jó birka, nem hagyja magát nyírni.

a poszt jó, kellemesen abszurd. mint isztán.

Celtic 2011.08.21. 17:22:54

@yenoee: Egen, azon en is meghatodtam :) Csucs bekopes (az urgeborbe varrt jegyzetek mellett :)

irdesmond 2011.08.21. 18:47:39

Jaj, már megint a félreértelmezés tipikus esete, hányszor jönnek még elő ezzel a köteles beszéd szindrómával?

Lehet megint károgni savanyogni.

Szerintem meg igenis be kellene tiltani az angol nyelvet, mert lásd most tanulja mindeki, de nem beszéli senki, hátha akkor megfordulna a helyzet.

Amúgy meg ajánlom fogyelmetekbe: Lázár Ervin: A nyul mint tolmács, cimű darabját. Nem adok linket keressetek rá!

... és tessék nevetni!

Brushy 2011.08.21. 18:48:18

A téma már nekem is kezd kijönni a könyökömön, de ez akkor is megunhatatlan. Külön kiemelném a "popcsillag" és a "finnül és lappul" fordulatokat, akinek esetleg elkerülte volna a figyelmét. Bár ezek a gyöngyszemek még így is elvesznek abban a szellemi sötétségben, amit ez az arc oszt.

És még ott van az a "Tanulj fiam németül, mert arra lesz szükséged a szomszédban." Évekig nem volt normális tanárom, de tényleg. A 8 év alatt vagy 4-5 tanárt elfogyasztottunk, mind más módszerrel, más tankönyvből tanított, csoda, hogy le tudtam belőle vizsgázni. Aztán, amikor először meghallottam a valódi németet, akkor jöttem rá, hogy tényleg szart sem ér ez a tudás. Át is nyergeltem az angolra.

Egyébként kint sem beszélnek más nyelveket, de sok meglepő dolgot tapasztaltam. Pl ott az a híres előítélet, a francia nem hajlandó megszólalni, csak franciául. Franciaországban ettől függetlenül mindenkivel el tudtam beszélgetni, igaz borzasztó rosszul beszéltek (akkoriban még én is eléggé törtem), de nem volt semmi para. Vagy a dánok, mer' ott ugye a könyvek is felirattal jelennek meg, hogy tanuljanak angolul. Na hát azok is olyan szépen folyékonyan beszélték a filmekből eltanult amerikai angolt, hogy fájdalom volt hallgatni.

Itthon meg, ha a külföldi jön útbaigazítást kérni, akkor ha lassan, tagoltan és legfőképpen HANGOSAN beszélünk hozzá magyarul, akkor meg fogja érteni. "ÉRTED, BALRA FORDULNI, ELSŐ UTCA, OTT VAN A BOLT! GUT? ÁUFVÍDERZÉN!"

W Joe 2011.08.21. 19:06:57

LOL! Justin Bieber reklám van a modoros blogon :D

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.08.21. 19:33:24

@Frengi:" igenis be kellene tiltani az angol nyelvet, mert lásd most tanulja mindeki, de nem beszéli senki, hátha akkor megfordulna a helyzet. " - ez valószínűleg tényleg működne is! :)

@Modor Tibi: azért te is eléggé egyoldalúan politizálsz, de meg kell hagyni, nagyon jól nyomod!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.08.21. 19:59:40

@altoid: <3 <3 köszi, de magamhoz képest egész kiegyensúlyozott voltam, pl. Lamprecht Erzsébetet is megvédtem :)

2011.08.21. 20:41:47

Most, hogy napok óta permanensen 30 fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála, frissítőleg hatott ez a poszt. Féllábú a seggberúgóversenyen. :D

www.youtube.com/watch?v=D3uJHTisUdE

Hadrian77 2011.08.21. 21:00:15

Érdemesebb lesz arabul tanulni, amilyen irányba a világ halad:

www.youtube.com/watch?v=Y0RPgexOxnc

A Tyne folyó déli partja 2011.08.21. 21:16:50

@la paloma de la rosa: nekem is ez volt az első gondolatom, hogy már megint?
amúgy, nekem közvetlenül egy olasz "folyékony" angol nyelvtudását megtapasztalni volt alkalmam. folyékonyan beszélt szörnyen, de ő meg volt róla győződve, hogy tökéletes. @Brushy: én franciáról viszont pont azt hallottam, hogy nem volt hajlandó angolul beszélni (a reptéren, a magyarokkal. akik viszont franciául nem tudtak..megkérdezték tőle, hogy beszél-e angolul, mire közölte, hogy igen, de nem akar.)
pár Magyarországon járt ismerősömet meg direkt végigkérdeztem, hogy volt-e gondjuk, és azt mondták, nem nagyon, általában tudtak angolul...ezt mondták angol kollégák, valamint egy német srác, aki azt állította, hogy vagy angolul, vagy németül tudtak, nem igazán volt neki gondja.

Rich.mond 2011.08.21. 21:30:29

Nekem a finn óvodás nyitottsága a világra fogott meg :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2011.08.21. 22:00:29

Short while ago I decided that I will conmment on this matter only in English but I'm afraid some people would not ándörszten it so I'd better refrain commenting on it anyway :-)

Kovács István Géza 2011.08.21. 22:08:38

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ezek szó szerinti idézetek! :D

popocatepetl 2011.08.21. 22:40:27

A "demagóg" vajon magyar szó?

polly graph 2011.08.21. 22:44:21

@Professor Pizka: No, just go ahead. Good idea. I do "ándörsztend you.

tobias2 2011.08.21. 22:47:24

Azt mondják, hogy a franciában sok az igeidő, azért nehéz. Na, én most megmondom a frankót: leginkább a következő három igeidőt használják:

C'est la vecsernye
C'reggel la pitymalle
C'delutan le uzsonne

Punktum!

gejzabejla 2011.08.21. 22:59:03

A nagy lufaszt, az amcsik, angolok, németek, olaszok, spanyolok vagy 80%-a csak a saját nyelvét beszéli.

vincere 2011.08.21. 23:03:07

az angol kikerülhetetlen és kötelező, én örülnék a legjobban, ha tényleg ez lenne a lingua franca Európában, mert imádom. már csak a francia anyanyelvű tízmilliókat kellene valahogy meggyőzni, akik (és én tudom, mert köztük élek) úgy gondolják, ez még mindig a francia, és még nemzetközi intézményekben se szívesen szólalnak meg máshogy, h. ez tényleg milyen jó ötlet...

yenoee 2011.08.21. 23:11:47

A soknyelvű finnekről jut eszembe.
Asszem ez kurva modoros lesz: van egy finn arc, elég gyakran dolgozunk együtt, mailben tartjuk a kapcsolatot. Közös nyelvünk a CAD, és semmi más.
Egyszer elrajzolt valamit, gyorsan leírtam neki ékes angol nyelven, mi a baj. Olvastam akkortájt egy fórumot, ahol is az egyik mértékadó olvtárs hitet tett a finn nép tökéletes angoltudása mellett. Hát, ez a kolléga kivétel lehet. Ha muszáj írnom is valamit neki, mindig kínosan ügyelek rá, hogy csak azokat a szavakat használjam, amelyeket már olvastam valamelyik e-mailjében. 5 szónál hosszabb mondatot még nem sikerült alkotnom belőlük. Nem merek. Ezeket se mindig érti. Viszont ami a konkrét melója, az hibátlan.

Mr.Treeger 2011.08.21. 23:20:56

idézet következik:
"...netokraták azok, akik a modern kommunikációs eszközöket képesek sikeresen használni arra, hogy szerteágazó kapcsolatokat építsenek ki, valamint beszélik az angol nyelvet és nyomon követik a világ eseményeit, melynek következtében mindig naprakész információik vannak. Kulcsomondat: "Nyertesek, akik eszközt csinálnak az internetből."
Alexander Bard Netocracy könyvének rövid összefoglalása

dukeekud 2011.08.21. 23:23:32

"Betiltják az angoloktatást"

Nagyon helyes. De nem csak nalunk kene betiltani, hanem mindenhol a vilagban, peldaul angliaban is. Tanuljanak meg valamilyen normalis nyelvet. Amiben a szavak kiejtese nem csak ugy talalomra tortenik, kinek hogy tetszik, hanem ahogy le van irva. Vagy amiben nem keverik osszevissza a vezetek es keresztnevek sorendjet. Illetve a datumot is normalis sorrendben irjak.

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.21. 23:26:21

@altoid: "igenis be kellene tiltani az angol nyelvet, mert lásd most tanulja mindeki, de nem beszéli senki, hátha akkor megfordulna a helyzet. " - ez valószínűleg tényleg működne is! :)"

Vajon hol működne? Ki a búbánattal beszélgethetnék én angolul ( ha tudnék angolul, vagy bármely más nyelven a magyaron kívül)? Nagyon kevés az olyan munkahely a határokon belül, ahol bármilyen idegen nyelvet kell használni.
Ezért küldtem el a gyereket külországba, mert féltünk, hogy itthon elfelejti azt a kis nyelvtudást is, amit sok-sok magánórán összeszedett. Egyébként az angol tanára nem a könyvet bújta vele, hanem társalogtak, nyelvtani játékokat játszottak, és így egy jó alap tudásra tudott szert tenni. Olyanra, amivel meg is tudta értetni magát.

Szerintem a nyelvtanításnak nem az a lényege, hogy milyen nyelvet tanuljon a gyerek az iskolában, hanem az, hogy milyen módon. Több, mint negyven éve, Kocsis tanár úr angolt tanított, és a gimnázium első évében a deákok gyermekdalokat, mondókákat, versikéket tanultak, mint a gyerekek az óvodában. Lehet, hogy ennek eredményeként, az ő osztálya 4. év végén jól beszélte az angolt, míg a mi osztályunkban alig akadt egy-két deák, aki tudott rendesen beszélni németül. Ezen kellene a minisztériumnak elgondolkodni.

Gyugyuba 2011.08.21. 23:37:38

aztan te meg honnan veszed,h pl. az olaszok, franciak, stb kivulrol fujjak az angol nyelvet?Epp par hete voltam olaszorszagban.Nos. Senki, ismetlem senki sehol meg azt se erti,h Thank You.Zero.semmijen nyelven nem beszelnek az olaszon kivul.Semmijen.es a tobbi nepek is igy vannak ezzel, kivetel a Skandinavokat meg a hollandokat.Nekik konnyu megtanulni angolul es ertik is az angolt.Barki, az osszes tobbi nep semmijen szinten nem beszel mas nyelveket.Ugyhogy csak hallgass,mert akkora baromsagokat irsz,h jobb nemis olvasni.

eichikarl 2011.08.21. 23:44:16

Látom nyelvoktatás ügyben a helyzet fokozódik - egyre bulvárosodik a téma.
Két három nap és már csak "Angoltanárokat vertek" vagy hasonló felcímmel lehet blogbejegyzést olvasni. Egy-két hét és már "Újra megnyitották a recski munkatábort. Megérkeztek az elsö Angoltanárok az átnevelö programra" felcímmel lehet elérni a mediális ingerküszöböt.

A valóság ezzel szemben az - a kérdés Európa szerte komoly szakirodalommal rendelkezik (1995 óta létezik az Európa tanács két idegen nyelvet ajánló irányelve) - hogy merö nyelvpedagógiai okból ajánlják az angol nem elsö idegennyelvként való tanítását. (Az angol fontosságát senki nem vonja kétségbe.)

Az angol-vallás híveinek ez azonban már istenkáromlás, a lobbysták pedig komoly erkölcsi és anyagi veszteségektöl tartanak. Ezért mozgósítani kell a megalapozatlan tévhiteket, sztereotípiákat, jó adag félelemkeltést, fölényeskedést is kell hozzá keverni, esetleges kisebbrendüségi érzésre kell apellálni, és megtorló akciókat kell kilátásba helyezni azokkal szemben, akik felmondják a kritikátlan engedelmességet az ELOE-vel (English Language Only Empire) szemben.
Pedig az egy-idegen-nyelvüség gyógyítható.

Blogger Géza 2011.08.21. 23:54:13

Hát igen, ez így összeollózva brutálisan tömény lett. :) Félelmetes, hogy mennyi kreténséget össze tudnak írni egyesek. No persze az az egy-két hozzátoldás is kitesz a magáért. (lapp óvódások és társaik) Mindez együtt (hogy stílszerű legyek): priceless!

eichikarl 2011.08.22. 00:02:57

@Professor Pizka:
fölényeskedés - fenti véleményem demonstrálására
@vincere:
missziós lelkületü vallásos tisztelet - fenti véleményem demonstrálására

almodhi 2011.08.22. 00:26:31

Viccelődünk, viccelődünk? Persze könnyű a más f@szával a csalánt verni. Csak aztán a végén nehogy az arcokra fagyjon a mosoly!

dr. Trebitsch 2011.08.22. 01:03:21

@Gyugyuba: Úgy gondolom egy-két bunkó latin ország példáján nem kellene MINDEN országra levonni a konzekvenciát. Thaiföldön, Indiában, Japánban, Indonéziában, Kanadában, az USÁ-ban, Szingapúrban, Malayziában, Ceylonban, vagyis szinte minden ázsiai országban tudtam beszélni angolul BÁRKIVEL az utcán. Kivéve Mongólia, a volt szovjet országok, ott oroszul inkább. Az afrikai országok többségében is lehet azért találni angolul beszélőt. És igen, az általad említett Olaszországban, valamint Portugáliában, Spanyolországban inkább csak a szállodai, reptéri személyzettel tudtam angolul beszélni. Németországban minden 2. emberrel az utcán is... Dél-amerikát nem tudom, ott nem jártam, de gondolom ott is a latin országokhoz hasonló a helyzet...

dr. Trebitsch 2011.08.22. 01:29:24

@eichikarl: nem tudom, milyen nyelvi vallások vannak... én előbb tanultam meg angolul, aztán oroszul, most mégis oroszul tudok olyan szinten, hogy nem veszik észre, hogy nem vagyok orosz. Angolul kicsit gyengébben beszélek, de ez elég volt ahhoz, hogy amerikai cégnél tudjak dolgozni. És tanár nélkül kezdtem neki... magnóval, jó nyelvkönyvekkel, és az én tapasztalatom szerint elsősorban jó nagy segg kell a nyelvtanuláshoz, ülni a könyv mellett és magolni.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.08.22. 01:29:38

@Gyugyuba: Ja, senki. Leszámítva a finneket, norvégokat, svédeket, dánokat, izlandiakat, hollandokat, belgákat, németeket, lengyeleket, osztrákokat, görögöket.

Ha már újlatin nyelvet tanulnék, akkor se vacakolnék franciával, olasszal meg aztán végképp nem. Spanyol, angol, kínai. Ezeket a nyelveket érdemess tanulni, ha azt akarod, hogy a világ 80%-ával szót érts.

kardmester 2011.08.22. 01:33:02

A "plíz madam" egyébként egyáltalán nem volt sértés. Az angol király/királynő megszólítása ugyan "your Majesty", de csak először, utána a beszélgetésben már "Sir" vagy "Madam". A ballibsi sajtó csinált ebből hisztit, elhitette a prolikkal, hogy ez bunkóság volt, még a Hofi is mammogott miatta, pedig kurvára nem volt az.

minja konka 2011.08.22. 01:39:21

a "plíz Madam" egyébként a megfelelő megszólítás volt Szabad Györgytől

billy reed 2011.08.22. 01:47:25

@Brushy: "Évekig nem volt normális tanárom, de tényleg. A 8 év alatt vagy 4-5 tanárt elfogyasztottunk, mind más módszerrel, más tankönyvből tanított, csoda, hogy le tudtam belőle vizsgázni. "

Az még soha nem jutott eszedbe, hogy a tanulás, nem egyszemélyes folyamat?
Csak a tanár lehet béna...
Hidd el, értek hozzá valamelyest: minden tanárnak megvan a módszere. Egyedi.
Ha 4-5 tanár 4-5 féle módszerrel nem boldogul, akkor ott a te/ti készüléketekben volt a hiba
Hiába a tanár, ha a diák nem akar tanulni.
Persze, te nyilván kivétel voltál, szomjaztad a tudást. Pont, mint a hasonló stílusú kommentek írói...
/Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek rossz tanárok,de hagyjuk ezeket az az ex-catedra általánosításokat!/

potyus 2011.08.22. 02:04:50

@Gyugyuba: Amit írtál az nagyon is igaz!

Jellemzően a kötelező tananyagra, amikor nálunk kötelező volt az Orosz tanulása, most ugyanez van Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, és szinte valamennyi európai országban Angol a kötelező.
Emiatt, az északi országok lakói, -szinte mindenki,- beszél angolul, és nem is akárhogy.
Ezzel szemben a déliek, Olaszok, Spanyolok, Portugálok nem. És nem is akarnak megszólalni. Csak és kizárólag a vendéglátó helyeken hajlandóak megerőltetni magukat. De az utca embere hiába tanult majd tíz évig, nem tud beszélni. Pontosan mint nálunk, "Orosz szindróma".
Én 12 évig tanultam. Tudod mire emlékszem? egy mese címre: Varona I Rak. meg doszvidanyie, kész nincs tovább.
Viszont az értelmesebbje az orosznak úgy beszél angolul, ahogy kell. Nekik fontos.
Nekünk is az kell, hogy legyen.
Ki az az elmebeteg aki ezt meg akarja változtatni.
A világ "közös" valutája a dollár. Tudatom az ötlet gazdájával, a világ "közös" nyelve az angol!

Brushy 2011.08.22. 04:42:05

@billy reed: Na nem mondod?! Sosem gondoltam volna! Egész eddigi életemben azt hittem, hogy a tanár a tudást így beleönti a fejembe és akkor nekem jó lesz! Belátom hibáztam, jajj mily' vak voltam.

Csak, hogy elkezdjek egy meddő vitát, amit már most unok, de a bennem szunnyadó örökké nyughatatlan troll nem engedi, hogy ne vegyem fel a kesztyűt elmesélnék egy történetet.

Képzeld, mint sokan másoknak nem ment nekem sem a fizika, kémia, matematika. A fizika tanárt kifejezetten nem szerettük, a matek tanár meg nagyon sokat követelt, egyszerűen nem tudtuk tartani a lépést, akik gyengék voltak. Hiszed vagy sem, én kértem segítséget a családtól, hogy járhassak magántanárhoz korrepetálásra. Fél év alatt nem kicsit javult a teljesítményem. És utána sem volt gond, érettségi is faszán sikerült és még máig megvannak dolgok, amiket a büdös életben nem használtam, de emlékszem, hogy és miként. Ezt sikernek élem meg és szerintem a tanárok is.

A németet elkezdtük 5. osztályban. A tanárnőnk elég szigorú volt, engem annyira nem kedvelt, mert mindig rövidre volt nyírva a hajam és hogy "ez mennyire undorító". Tök jól esett 10 évesen azt hallgatni óráról órára, hogy mennyire undorító a fejem. Azt hiszem ez nem a legjobb módszer a tanár diák közti jó viszony kialakítására, bár nem vagyok pedagógus, nem értek hozzá. Az alapok bár meglettek, eléggé undorral jártunk be. Aztán ez a nő beteg lett, sokat hiányzott, nekünk meg nem jutott semmiféle helyettesítő egy ideig, így amit tanultunk, azt szépen el is felejtettük. Aztán lett több is, nem egy, majd jött az a szerencsétlen.. Aki több évig tanárunk lett. Aki az eddigi tudásunkat is szétbaszta azzal, hogy idióta gyerekes, hülye játékokat játszatott velünk, németül. Kis medve, kis medve, merre vagy és a többi... Ez így nem segített semmin. Aztán jött a jó csaj, fiatal, akinek inkább mellét és a seggét néztük, aki meg nevelni nem tudott (ekkor már serdülőben voltunk, nem kicsit), de legalább tanítani megpróbált minket. Ott voltunk ovis nyelvtudással, elfelejtett alapokkal, meg álló fasszal, így nem nagyon ment a koncentrálás a mi szintünket meghaladó anyaghoz. Aztán levizsgáztunk belőle valahogy, a német már nem lett kötelező és azóta sem kellett használnom.

Kérdés, miért nem jártam ebből is korrepetálásra? Mert a jegyek jók voltak. Mind jóindulatú tanár volt, kivéve az elsőt, így a motiváció sem volt meg, hogy az ember magáért tanuljon. Persze te 10-16 évesen már a jövődet tervezted, pontosan tudtad mennyit ér a nyelvtudás és tudatosan készítetted fel magadat az életre, mint minden átlagos gyerek ilyen idősen...

Szóval egy kis személyeskedés után engedd meg, hogy elmondhassam: Nem, nem mi voltunk akkor a hibásak.

Édy Endre 2 2011.08.22. 05:04:26

Amikor kinn "ösztöndíjultam" a briTTeknél, nagy örömömre szolgált, hogy betekintést nyerhettem az ottani nyelvoktatásba. A franciát nyomták nekik és a legtöbbjük majdnem olyan jól beszélt franciául, mint amilyen jól beszéltek itthon oroszul az iskolások. A külföldi ösztöndíjasok és cserediákok angolja is imádnivaló volt. "Ájem ö sztügyjan", mondta a francia. Angolul. "Kemitri ity ityi tu lörn", szólt a japán. Angolul. Megnyugodva vettem tudomásul, hogy a középiskolai sztenderd "Áj szink disz iz not ö gud ájdia" néven előadott szörnyűség még a legmenőbbek egyike.

Édy Endre 2 2011.08.22. 05:43:25

@billy reed: Mi az az "ex-catedra"? @potyus: Mintha Modor Tibor írta volna. :)

Édy Endre 2 2011.08.22. 06:00:28

A hatodik és a hetedik perc között betekintés nyerhetünk az angol nyelv szépségeibe Herczog Edit előadásában. Ájlájktumúvitmúvit... :)

www.youtube.com/watch?v=0vBqyG6qYXE

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.22. 06:15:59

@Édy Endre 2:

"Mi az az "ex-catedra""

Dogma; olyan pápai kijelentés valamilyen hitkérdésben aminek az igazsága nem megkérdőjelezhető a hithű katolikusok által.

billy reed olyan értelemben használta hogy "érvekkel nem támogatott kijelentés aminek a feltétlen elfogadását a kijelentést tevő elvárja".

Édy Endre 2 2011.08.22. 06:19:09

Igen, most már látom, hogy az ilyen magyarázatok elkerülése végett oda kellett volna írnom a végére zárójelben, hogy: (irónia.)

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.08.22. 06:27:55

@neoteny: Ez olyan magas labda volt, hogy nincs szívem lecsapni! :)

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.22. 06:33:44

@Édy Endre 2:

"(irónia.)"

Az nem Vasország angol neve?

Édy Endre 2 2011.08.22. 06:52:38

@neoteny: Ez is modoros riposzt. De a kérdés (tudod, az ironikus) még mindig ott figyel. És magas labda.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.22. 06:55:10

@Édy Endre 2:

Valóban; a 'h' betű hiányán átsiklottam.

Ezt beszoptam... :)

Édy Endre 2 2011.08.22. 07:09:56

@neoteny:

Meg még a kötőjel.

Üdv: egy nyelvtannáci

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.22. 07:15:33

@Édy Endre 2:

"Blessed are the grammar fascists because they shall inherit the spell checker."

irógép 2011.08.22. 08:45:59

Szarrágó, károgó irás ez. Tipikus vinnyogás, tipikus jó régi magyar vinnyogás, hogy mindig mindenért a rendszer, meg a kormány a hibás.
Én pl. szoktam turistákkal beszélgetni, mivel szoktam útba igazítani őket, és nagyon nem azt szoktam hallani tőlük, amiket itt leír a szerző. Azonkívül a rengeteg a külföldi rokon, és ők nekik sincsen sosem semmi bajuk . Én egyedül csak a taxisoktól féltem őket mindig.
Annyira bírom, hogy mindig megy ez a bezzeg máshol mi van szöveg. Több ismerősömön már jót nevettem, mikor kimentek külföldre aztán hónapokon belül húztak is vissza ide.:)))) Azok az ismerőseim állták meg kint is a helyüket, akik itthon is. Nagyon sajnálom, hogy mi magyarok csak a szomszéd fűjét tudjuk vizsgálni, ahelyett, hogy a sajátunkkal foglalkoznánk. Kormányok jönnek mennek, de nehogy már tőlük függjön, hogy mi mint egyének mit teszünk le az asztalra. Máshol ugyanúgy utálják egymást sajnos, a konzervatívok meg a balosok, de attól még dolgoznak és nem vinnyognak folyton, mert tudják ez az ő országuk is. Nálunk sajnos, az van, hogy ha nekünk nem tetsző kormány van hatalmon, akkor nem azt a kormányt utáljuk, hanem hirtelen az egész országot, és mindent, és ez borzasztó látni. Nem véletlenül nem tartunk sehol. Mert sajnos az elmúlt években csak a fröcsögésben és az anyázásban járunk elől. Sajnos a politikusaink is, meg hát mint a jelen szerző sok véleményformáló ember is.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.08.22. 08:53:08

@irógép: te beszélsz károgásról, amikor ilyet bírsz leírni, hogy "tipikus jó régi magyar vinnyogás"?

És amúgy igen, egyrészt 2010-ig sokkalta jobb volt itt az élet (egyedül az akadékoskodó, romboló Ellenzék miatt voltak álmatlan éjszakáink), másrészt Koppenhága vagy Dublin is sokkalta menőbb városok, mert jól meg van szervezve a tömegközlekedésük, ergó élhetőbbek is !!! És azért a havi négyszeres nettó fizetés kisimítja a ráncokat.

eichikarl 2011.08.22. 09:00:37

@Trebitsch:
Téged nem érint. Ld. inkább vincere megnyilatkozása - igencsak gyanús ;-)

comes 2011.08.22. 09:02:04

Gyakorlati megjegyzés!

Sok jogász kezdő vagy fiatal pályatársat ismerek, akik két vagy három nyelvvizsgával érkeztek az első munkahelyükre. Ott esetleg az angol nyelvet használták olykor-olykor. Öt-hat év után már a többi nyelvet szinte elfelejtették.Sokszor amég annnyire imádott angolt is.

Másik megjegyzés: aki külföldre igyekszik, biztosan felkészül valamilyen idegen nyelvből. Aki viszont itthon marad, és ez a többség, elegendő a magyar nyelv. A legtöbb egyetemet (főiskolát) végzett, sosem használja az idehen nyelveket.

KissGecihuszár 2011.08.22. 09:06:43

Naccerű! Ekkora f@szság hogy juthatott bárki eszébe is, hogy betiltanak egy világnyelvet? Tessék már egy kicsit higgadtabban károgni, ha ez még megy ebben az országban?! Mellesleg, ami engem illet, én '81-ben, ált isk 3.-ban keztem az Angolt és hát az egyik legjobb tanárunk volt, J.Viktor, aki úgy belénk "verte"( hál Istennek, nem kellett verni, mert élveztük,szerettük, hisz mi voltunk a "B"-sek, az egyedüli angolos osztály az évfolyamon), hogy ma sem okoz gondot jól eldumálni egy külföldi túristával, vagy megérteni akár egy horror Ausztrál akcentussal beszélőt/éneklőt. Mivel 1 nyelv nem nyelv, ezért a Németet is aránylag jól megtanultam, nem is okozott gondot '96-ban a bonni egyetemi klinikán beszámolni a dokinak a gyerekkori betegségeimről, merthát ugye nem kórházi zárókkal utazgat az emberfia. Nálunk a fő gond a már-már reménytelen 40-től 60-ig terjedő, csak Magyarúl és Trágárúl beszélők garmada, akiknek -annak ellenére, hogy 22 éve már nem kommunizmus van,benne a kötelező Orosszal(bár szerintem jó,ha valaki azt is beszéli,ugyanis sokan gazdagodtak meg abból, hogy jól beszéltek Oroszúl, melyet még akkor sem felejtettek el,amikor az mdf kormány alatt szinte tiltott zóna volt a SZU)- eszükbe sem jutott, hogy legalább 1 idegen nyelvet beszéd és íráskészség szinten elsajátítsanak. Akik pedig azt gondolják, hogy Nyugaton Milkacsokiból van a kerítés és ott ebben a világgazdasági helyzetben zsíros állások fogják őket várni, nos azoknak csak annyit javasolnék, hogy vizsgáltassák meg magukat elmeorvossal(kivétel: orvosok, ápolók, hisz náluk egyértelmű, hogy 8-10x bért kapnak Nyugaton, jóval kevesebb melóért)! Van ebben az országban meló, főként vidéken, hisz az élelmiszertermelés, földművelés egyre fontosabb lsz, hozzákapcsolódóan a megújuló, ha jobban tetszik "zöld"energia, ahol ugye igen komoly vállalásaink vannak és ott bizony szükséges az idegennyelv tudása és hát nem árt némi műszaki, villamossági, agrár tudás sem.

2011.08.22. 09:13:23

Tervetuloa, sziasztok, én innen a távoli Oulu-ból írok, közel a sarkkörhöz és megcáfolnám a posztban azt, hogy Finnországban kellemes a klíma. Egy hóember vagy egy jegesmedve tényleg jól érzi magát, de mi emberek, nem annyira. Hajrá, jó a blog, csak vodka legyen meg röhögés !

lárvalányhaj 2011.08.22. 09:15:48

@comes:

"A legtöbb egyetemet (főiskolát) végzett, sosem használja az idehen nyelveket."

Angolul nem is az elhelyezkedés miatt érdemes tanulni, hanem azért, mert kinyílik előtted a világ. Ma már bármilyen témáról akarsz olvasni, tájékozódni, csak angolul lehet elérni a normális szakirodalmat. Vajon az olyan ember, aki nem tud angolul, hogy képes szakmailag fejlődni? OK, a jogászokra talán ez kevésbé áll, bár nyilván ott is van egy csomó nemzetközi jogszabály, amit nem árt ismerni.

El Topo (Sgt. Elias) 2011.08.22. 09:17:32

Tibinnyó, ez a hozzászólásgátló a te árulásod, ember?
Én most vettem csak észre, hogy más blogon simán tudok többször is hozzászólni pár percen belül!

altoid · http://altoid.inda.hu/ 2011.08.22. 09:27:22

@eichikarl: Tessék latinul tanulni! Vagy angolul, és Monty Pythont nézni... :)

eichikarl 2011.08.22. 09:43:50

@altoid:
Latinul tanultam, de a Monty Python nem ugrott be rögtön - így talán érted a reakciót:
www.youtube.com/watch?v=axq3ngoFK_s
Aki nem tanult latinul, az viszont szerintem nézze végig... és az utolsó változatot jegyezze meg :-)

Rusalka 2011.08.22. 09:47:27

Nem vagyunk mi annyira rosszak nyelvek szintjén. A fiatalok legalábbis makognak ezt-azt. Amíg nem megy az ember further keletre, azt hiszi, milyen szarok is vagyunk nyelvtudásban... nyugathoz képest, lehet. Gyertek ide, Kínába, egy büüüdös szót sem fogtok tudni megértetni itt senkivel angolul, max. az iskolai angoltanárokkal cseveghettek, vagy a reptéri személyzet begyakorolt "kérem az útlevelét"-szövegét hallgathatjátok. Ha nem beszélsz kínaiul, itt véged van. Szóval, ha valaki úgy dönt, Kínába jön nyaralni, előtte két hónappal iratkozzon be egy intenzív turistaképzőbe, hogy legalább vizet tudjon kérni a boltban XD

Dzsoni Kráncs 2011.08.22. 09:48:52

Én tanultam oroszt,franciát,németet,angolt,nyelvvizsgám egyedül angolból van,ez is ötödszörre sikerült.Franciából 8 évesen megyei versenyt nyertem,ma csak épphogy beszélem,mint a németet.Oroszból annyi maradt,hogy a cirill betűs feliratot elolvasom.
Amúgy az EU-s nyelvtudási statisztika úgy néz ki,hogy a német vagy angol,mivel a saját nyelvén is boldogul nyaraláskor,bármilyen nyelvre,amin két szót megmukkan,rámondja,hogy tudja.A magyar,meg ha nem anyanyelvi szinten beszél,inkább azt mondja nem tud semmilyen nyelven.Ennek oka,hogy a sok fasz röhög a kiejtéseden,németben rugózik a végződéseken stb.,én egy franciával,angollal elbeszélgetek az anyanyelvén,örül,hogy megértjük egymást,de a haverjaim jelenlétében már nem szívesen beszélnék idegen nyelven,rajtam ne vihogjon senki.

irdesmond 2011.08.22. 09:56:10

@Modor Tibi: lehet, hogy eltévedtem és a kapcsolat.hu. vagyok, igazítson útba drága bolgár úr!

Hadrian77 2011.08.22. 09:56:29

Mint tudjuk sirályul és delfinül tudni sokkal hasznosabb!

Rusalka 2011.08.22. 10:04:00

Jaj egyébként pedig én itt olaszokkal, franciákkal, ukránokkal, spanyolokkal, egy angollal meg egy kamerunival vagyok egy csoportban kínai nyelvórán, és hát lehet, hogy nem reprezentatív, de egyedül az angol gyerek beszél rendesen angolul :))) A francia srácot nem érteni, a spanyol a nevét is alig tudja elmakogni angolul, a kameruni gyerekre mindenki a "he, mit mond?"-tekintettel néz, ha angolul beszél, na az olaszokat meg meg se említsük.... Ketten vagyunk magyarok a csoportban és mi beszélünk a legjobban angolul! (Az echte angol srácot leszámítva, nyilván). Szóval nem kell sírni, más országok is szenvednek rendesen az angollal ám, én Németországban pl. iiigen-igen ritkán botlottam az utcán olyan emberkébe, aki angolul el tudott igazítani, hogy merre menjek... Hollandiában dettó ugyanez volt a helyzet.

MagyarZizzi (törölt) 2011.08.22. 10:13:14

Ez már nagyon hiányzott, hogy valaki megírja, mert hallgatni már untam. Nem elég, hogy idegen nyelveket nem tud Jani bácsi, de még olvasni sem, különben tudta volna értelmezni a témában megjelent cikkeket. De mosakodhat, ebből már jól nem jön ki! :D

KissGecihuszár 2011.08.22. 10:13:42

@Modor Tibi: Már ne is haragudj, kinek volt jobb az élete 2010-ig? Ja, a sok komcsi-zsidadéknak, akik pl 20 éves tevékenykedésük alatt csináltak Budapestből, a BKV-ból egy ilyen tönkretett, lerohasztott, plazákkal, undormány irodaházfalanszterekkel és "vidám-barátságos", valójában horror lakóparkokkal "ékesített" hajléktalantanyát. demszkypatkány szavaival; "1000 színű, vibráló, lüktető metropoliszt". Kíváncsi leszek, ő mikor fog lógni a többi senkiházival egyetemben,akik 22000mrd-s államadóságot hoztak össze 8 év alatt, melyből értékteremtő beruházásokra jó, ha ennek 1/3-át fordították, a többi ment a zsebekbe, a cigányoknak segélyre, illetve a sok hasznavehetetlen kamurokkant és kényszernyugdíjas( egykori elvtárs) búsás nyugdíjára. A honi KKV-k pedig kaptak 2 jó nagyot a szemük alá,azok akikről még a 20. bőrt is lehúzta az előző éra.

Archenemy 2011.08.22. 10:29:07

@KissGecihuszár: azt elfelejtetted, hogy mindez az ellenzék miatt volt!!!

Szerencsére erre az emberek is rájöttek, és a választások óta végre már nem olyan hangsúlyos az ellenzék.

shushu2 2011.08.22. 10:30:02

Amúgy jó újságírókhoz méltóan miután kipattan a botrány rá kb 1 héttel megkérdezték az oktatási tárcát, hogy mi a véleményük, azt mondták, fogaluk sincs miről van szó, ők is elsődleges nyelvnek takintik az angolt. Az az érzésem, hogy a negatív közhangulatért nem a kormány a felelős, hanem inkább a felelőtlen újságírók

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.08.22. 10:38:05

na, Tibi most sem késlekedett és megvédte a kormány becsületét a szemétgonosz újságíróktól.
hogy rohadjanak meg!!!

mrbateman 2011.08.22. 10:40:16

@KissGecihuszár:
Ez az! Végre valaki kimondta! Amúgy ezek a geci zsidók még az idegennyelvekben is jók, összefognak aztán megtanulják, meg egymást tanítják, valamelyik megtanul angolul, aztán az megtanítja a többit is, de a gojokat persze nem!
Nem egy ilyet láttam már!

Amúgy most komolyan, mit szívnak a fijúk a központban, h. ekkora baromságok eszükbe-jutnak.

Mert OK nyelvészeti szempontból lehet, h. igaza van és ha megtanul faszán németül (ezt iskolarendszerű képzésben általában nem fog, mert a 6-18 éves korosztály nem a motiváltságról híres) akkor majd könnyen megy az angol (a bonyolultabbtól az egyszerűbb felé alapon) de ezt a közoktatásba bevezetni mekkora kurvanagy fasság már.
Egy átlagos hétköznapi középfokig az angol egyszerű nyelv, namost amíg ezt sem sikerül normálisan megtanítani a ygerekekkel, addig ne akarjunk már továbblépni.

Egyébként otthon mi is napokig németül beszélünk az egy éves gyerekhez (és nincs nap, h. ne beszélnénk hozzá legalább fél órát németül) mert tanuljon meg németül aztán utána nevetségesen egyszerű lesz majd az angol (én így éreztem a magam példáján, oké egyszerűen és célratörően kommunikálok angolul, de ez szókincs-hiányosságok miatt is alakul így). De ez a közoktatásban nem fog működni!

Ja amúgy idegen nyelvekben semmivel sem vagyunk gyengébbek az EU átlagnál, csak passzív a tudás, mert akcióhelyzetben be vagyunk szarva, és egyébként is kis pondrónak érezzük magunkat.
Pl idejön egy nagyhangú horváth, az nem fog elkezdeni magyarul próbálkozni, hanem kapásból a saját nyelvével nyit, aztán majd megy valamerre a dolog, pl vállalhatatlan némettudással elmodja mit akar azt kész!
Mi meg azt sem tudjuk hogyan alázkodjunk meg, illetve beszéljünk tökéletesen.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.08.22. 10:56:56

@.Pierre Bezuhov.: annyira eredeti és igényes nyelvezetű az ellenzéki megmondóblog-szféra, hogy sajnos nekem már csak itt maradt hely :-((

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.08.22. 11:13:50

wazze... ez hol él?

A videomegosztókon ezer egy nyelvlecke van minden nyelvből, és egy csomó feliratozott dal...

Ma már csak a hülyék járnak nyelvtanárhoz, amikor a legnagyobb sztároktól tanulhatják a kiejtést...

booza 2011.08.22. 11:50:15

Azoknak akik szerint a diplomások nem használják itthon a nyelvtudást: nem csak jogászok és orvosok rendelkeznek diplomával, persze igaz itthon ők többnyire magyar ügyfelekkel találkoznak, így nem kell idegen nyelvet használniuk a munka során, DE például mérnökként (igen a mérnökök is diplomával rendelkeznek)igen sok külföldi megrendelővel, beszállítóval kell nap mint nap tárgyalni, angolul (bármilyen nemzetiségű is a kedves másik fél), mert sokszor több országból is jelen vannak a partnerek és a közös nevező az angol. És ez az évfolyamtársaim 80%-ánál így van, 20% nem mérnökként dolgozik, vagy otthon babázik.
Amúgy jókat kacaráztam olvasás közben :)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.08.22. 11:57:49

@Con Storm: Jaja, kedvencem a "Teach yourself Geordie with Sting and Cheryl Cole"

VilMarci 2011.08.22. 12:04:48

Régebben hétvégente a matinéban két mese is volt, amit a lányom nézett: Dora és Diego. Mindkettő koncepciója ugyanaz. A sztori közben időnként néhány szót, mondatot angolul mondtak, és megismételtették a gyerekkel. Pár hónapja Diegot kirúgták, és lecserélték Ni Hao Kai-Lan-ra, aki 1:1 ugyanez, csak kínaiul. Na, én akkor sejtettem, hogy valami készül :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.08.22. 12:55:24

@Zigomer Trubahin: itt semmi nem teszi nevetségesebbé az embert, mint a nem görbe tükör.

irdesmond 2011.08.22. 13:42:00

@shushu2: nem tudom miért de az ilyenekről nekem mindig a régi történet jut az eszembe:
-hallottad, hogy a Vöröstéren Zisgulikat osztogatnak?
Igen, hallottam, csupán nem osztogatnak, hanem fosztogatnak, a többi stimmel.

A Tyne folyó déli partja 2011.08.22. 20:15:50

@dukeekud: nem találomra van, vannak annak szabályai. tanulj fonetikát, elsős anyag:) és sokkal egyszerűbb, mint azt gondolni szokták, egyrészt, másrészt a francia pl. sokkal rosszabb. életemben annyi betűt nem írtam le feleslegesen, mikor azt tanultam:)@Gyugyuba: te nem érted a lényeget. ez egy úgymond paródia (azokat parodizálja, akik azt hiszik, hogy mindenhol máshol mindenki perfekt pár nyelven. a francokat.)@Trebitsch: hát, az tényleg meglepő, hogy Kanadában tudtál angolul beszélni..vagy hogy Indiában...mivel eleve hivatalos nyelv, az nem zavar? másképp egymást se értenék.@billy reed: na igen, mindig ez a kifogás. az eszükbe se jut, hogy tán tenni kéne nekik is valamit. nem, nem tanultunk meg, mert rossz volt a tanár. a diák mennyit tett hozzá? odafigyelt az órán, gyakorolt? ja,hogy nem? akkor mit vársz? nyelvnél főleg, gyakorlás nélkül nem fog menni.

A Tyne folyó déli partja 2011.08.22. 20:37:42

@irógép: egyetértek, én is direkt ezért szoktam kérdezgetni külföldi ismerősöket, hogy volt-e valami gondjuk. mindig azt mondták, hogy nem, tudtak angolul a népek otthon. legalábbis olyan szinten, hogy útba tudják őket igazítani, vagy megérteni.@comes: persze, hogy elfelejti. egy nyelvet el fogsz felejteni, ha nem használod, akkor is, ha profi voltál belőle.
sőt, jobbat mondok, tegnap mondta egy ismerősöm. a srác anyja lengyel, de magyar férfihez ment feleségül, ott élt sokáig, most meg Németországban él évek óta. és mivel a barátnői magyarok, munkában meg németet használ, a lengyelt nagyon ritkán, már inkább azon fejezi ki magát nehezen. mondta a fia.@Dzsoni Kráncs: "Amúgy az EU-s nyelvtudási statisztika úgy néz ki,hogy a német vagy angol,mivel a saját nyelvén is boldogul nyaraláskor,bármilyen nyelvre,amin két szót megmukkan,rámondja,hogy tudja.A magyar,meg ha nem anyanyelvi szinten beszél,inkább azt mondja nem tud semmilyen nyelven."
pontosan!!! ezért nem hiszek én se ezeknek, nem méri fel rendesen, hogy mit is jelent az a nyelvtudás, hanem megkérdezi az embereket. hallottam én is olyan amerikai nőről, hogy váltig állította, hogy ő tud németül, aztán annyit tudott, hogy Danke. személyes tapasztalatom meg olasszal van, hogy ő tud angolul. én akkor tanultam pár hónapja, max. egy éve. nos, én jobban tudtam, mint ő. ő meg meg volt győződve, hogy perfekt. Németországban szintén nem tudott a szállásadónőnk, a reptéren eleve angollal próbálkoztam, ott tudtak, de a reptéren otthon is fognak tudni. a múltkor eleve angolul szólt hozzám a nő Ferihegyen, azt hitte, eltévedtem.
meg a másik, amire allergiás vagyok. egy eleve többnyelvű országban persze, hogy jobbak lesznek a statisztikák, ez az egyik. a másik meg, hogy egy szlováknak nem túl nehéz megtanulni pl. lengyelül,máris megvan az idegen nyelv. de a magyar nem hasonlít semmihez, eleve hátrányban vagyunk, és nem is állunk olyan rosszul. szerintem azért dobják fel ezeket az adatokat mindig, hogy ösztönözzék a népet még tanulásra.@Con Storm: azért nem minden "sztár" kiejtésében bíznék. a nyelvtanában meg pláne.
ace of base meg nem svéd?
@Püspök utcai gombaszedő: Neil Tennant meg Brian Johnson hol marad:P

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.08.22. 20:51:41

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Amikor utoljára pecsopos voltam, akkor még a Project English első részénél tartottam, akkor nem tűnt fel.

Rikoltva meg még most se ismerném fel. Viszont a múltkor hallottam egy zenekart, amint a Message in a Bottle-t adták elő, és határozottan zavart a hiánya.

(A year has passed since I wrote my note, az egyik legjobb példamondat. A másik Ross Noble-től a "Toblerone-Rolo combo". Nagyon szeretem Ross Noble-t, de ez nem tartozik ide.)

A Tyne folyó déli partja 2011.08.22. 21:14:01

@Püspök utcai gombaszedő: én ugyan szerettem a Pet Shop Boysot, de nem azért írtam, akkor még nem igazán érdekelt, hogy hova valósiak a tagok. Stingről se tudtam, meg Brian Johnsonról se, csak mikor ideköltöztem, néztem körül:)
amúgy meg, éneklésnél nem igazán érezni a kiejtést, egy nem angol anyanyelvű bandánál se tudja nagyon az angol se megállapítani, hogy nem anyanyelvi hacsak nem valami nagyon erős akcentussal éneklik. (ezt angol mondta). a példamondattal meg nincs semmi baj, a since után past tense simán jó. viszont azt szokták mondani, hogy I have WENT.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2011.08.22. 21:22:47

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): A mondat kiejtésre volt példa, azok a jellegzetes ó-k. Stingnél kifejezetten kihallatszik, bár általában valóban gőzöm sincs hallás alapján, melyik énekes honnan jön.

2011.08.22. 22:13:48

Ide kéne még bedobni a magyarok nyelvtudásának ekézésére azt az adomát, amikor még az épülő-szépülő szocializmus alatt az egyik nagyvállalat külker levelezője válaszlevelet ír: "Dear Best Regards...".

Firstname 2011.08.22. 22:34:07

Lehet, hogy valami rosszul van bekötve a fejemben, de én annakidején, nagyjából huszonegynéhány éve nagyon izgalmasnak tartottam, amikor általános iskolában elkezdhettem először "idegennyelvül" (esetemben németül) tanulni.
A tankönyvnek, amiben emlékeim szerint egy árva magyar szó nem volt, volt egy kiegészítő hanganyaga is kazettán. Én nagyjából az oktatás elején fogtam, leültem a könyvvel és a kazettával, és végigolvastam/hallgattam az egészet. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy rögtön meg is tanultam mindent, csak épp érdekelt (hogy mi lesz a könyv vége :)
A némettanulás nálam két évig tartott, aztán utána átkerültem egy másik suliba, ahol nem volt németoktatás, így az angolt kellett elkezdenem. Az "angoltanulás" tartott 8 évig, közben pedig volt még kötelező latin, aztán választható francia vagy olasz (én az olaszt választottam), de közben a németet sem felejtettem el (najó, a nyelvtant igen), de inkább csak azért, mert sokat néztem a német nyelvű tévéműsorokat.
Ugyan a középiskola végén nem sikerült a nyelvvizsga szóbeli része, de idővel az angol nyelvű Cartoon Networknek, a feliratozott filmeknek, és persze az Internetnek (illetve a számítógépnek, _mint olyannak_) köszönhetően igencsak fejlődött a szókincsem, ezért második nekifutásra már nem volt nehéz letenni a középfokú angol nyelvvizsgát.
Szóval jelenleg ott tartok, hogy egész jól tudok angolul (beszélni mondjuk nem annyira, azt sajnos keveset gyakoroltam), a munkahelyemen is szoktam fordításban/szövegértelmezésben/e-mailírásban segíteni kollégáknak (hogy szép angolos legyen, ha a fogadó fél nem is érti :), a Csengetett Mylordot is évente legalább egyszer megnézem angolul, (mert ugyan fenomenális a szinkron, az eredetit azért nem tudja teljesen visszaadni + bónusz fordítási hibák), a németet is egész jól értem (a Home Improvement c. Tim Allen sorozatot is németül néztem anno), az olaszból és pláne a latinból sokat felejtettem, de ezeket (főleg az olaszt) érdemes lenne felfrissíteni.
Nagyon minimális japánt is tanultam (de tényleg csak minimális), ami már csak azért is jó, mert meg tudom különböztetni a japán/kínai/koreai szövegeket egymástól, meg azért animékből össze lehet szedni némi alap szókincset :)
Franciául szívesen megtanulnék, hogy ne feliratozva kelljen nézni a francia vígjátékokat, a spanyol érdekelt volna még valamikor, oroszul és a környező országok nyelveit is érdekes-érdemes lenne megtanulni, a kínai meg lassan talán létfontosságú lesz (bár remélem nem).
Ahogy az elején mondtam, valami rosszul van bekötve nálam, ugyanis ehhez az érdeklődéshez* és nyelvérzékhez iszonyatos lustaság párosul, ami nem jó kombináció.
Rémlik, hogy annakidején valaki valami ilyesmi marhaságot mondott nekem: "Annyi ember vagy, ahány nyelvet tudsz".
Azért jó dolog úgy kommunikálni külföldiekkel, hogy nem kell mutogatni és hangosan, tagolva elmondani, hogy merre van a gyógygőzfürdő.
Sosem értettem egyébként azokat se, akik valamilyen nyelvet utálnak (pl. a németet, mert hogy az "ronda"), amikor a nyelveknek, a nyelvtanulásnak megvan az az alapvető "szépsége", hogy érteni fogsz egy rakás más embert, akik azt a nyelvet használják.

*annak ellenére, hogy kötelező volt pl. latint tanulni, még érdekelt, csak nem voltam túl jó tanuló :)

Bocs a szóf0sásért.

vincere 2011.08.22. 23:18:49

@Modor Tibi: tényleg jó hely Dublin? most fogok megpályázni egy állást oda...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.08.22. 23:29:37

@vincere: tökéles, leginkább arra, hogy megtanuld még jobban szeretni Magyarországot :)

gyuloltellensegeink.blog.hu/2010/03/17/az_irek

De erről Nyelvész Jocó szerintem még többet tudna mesélni.

HakapesziM 2011.08.23. 11:38:39

Kamionsofőrként tíz éve járom Európát. Tanultam angolt, még iskolában, de az annyit ért mint annak idején az oroszoktatás, így magamat kellett továbbképeznem, ma már megyeget, persze nem akadémikus színvonalon. Mindig kárhoztatják a magyarokat mert nem beszélnek nyelveket. El kell mondjam, az olaszok, spanyolok, franciák sem. A skandinávok valóban, ott nem is kell megkérdezni tudnak-e angolul, valahogy természetes, hogy egy külföldi angolul beszél velük. De ne feledjük nekik könnyebb, a skandináv nyelvek, vagy a holland sokban hasonlít az angolra, németre. Írott szövegben például, nem túl bonyolult dolgokat hollandul angol-német tudás bírtokában simán meg lehet érteni. Franciáknál szokott gondom lenni, mert ők tényleg egy szót, de egy szót sem tudnak-akarnak? - beszélni angolul. Ha pedig megpróbálkozom néhány általam is ismert francia szóval, akkor ferdén néznek rám a hibák miatt. Egyszóval, azt tapasztalom, külhonban sem általános az, hogy folyékonyan beszél valaki angolt, vagy más nyelvet, persze én többnyire az egyszerűbb emberekkel találkozom, de talán ők jellemzik az átlagot.

A Tyne folyó déli partja 2011.08.23. 19:29:38

@Püspök utcai gombaszedő: hát, látod, én sosem figyeltem meg. nem igazán szoktam rá odafigyelni, mikor Pet Shop Boys (és egyéb) rajongó voltam, még nm tudtam olyan szinten angolul, hogy feltűnjön, most meg túlságosan hozzá vagyok szokva...négy és fél éve Geordie-k vesznek körül:)@Firstname: én egyet értek veled, nekem is mindig a nyelvórák voltak a kedvenceim, általánosban pl. az orosz. gimnáziumban meg az angol, aztán a német, és mivel egy ideig jártam töri fakultációra, ahol kötelezővé tették a latint, tanultam kicsit azt is. aztán már felnőttként nekiálltam franciának, egy évet elvégeztem ELO-s távoktatásban. sokat nem tudok, de a múltkor végigolvastam egy francia regényt és megértettem a sztorit.

még egy kiegészítés a folytonos fújolásról, hogy jaj, tanultunk oroszul, mégse tanultunk meg. az sose jut eszébe senkinek, hogy mert egyrészt kötelező volt, nem akarta tanulni senki, másrészt, hogy nem is volt cél sose, hogy társalogni tudj? csak egy letudandó kötelezettség volt. emlékszem, nyolcadik év végén simán meg tudtam írni oroszul a feladott fogalmazást, nem kellett rajta gondolkodnom. szerintem simán telt volna belőle egy alapfokú nyelvvizsgára, csak az senkiben fel sem merült. a gimnáziumban meg úgy kezdtük tanulni az angolt is, meg a németet is, hogy ebből nyelvvizsga lesz. eleve más volt a hozzáállás. amúgy meg, a mostani gyerekek, akiknek az angol kötelező, pont ugyanúgy nem tanulnak meg, mint anno oroszul, és ennek nem sok köze van a nyelvoktatáshoz. ahhoz van köze, hogy kötelező, és leszarja.