-Már nem akarom tudni, hogy ki csinált ipart a zenéből... tudod, az a baj, hogy hiába eredeti és tehetséges bárki is - a hírnév, a siker és a pénz mindenkit megront előbb vagy utóbb. Mint a hatalom. Persze az elején elhatározzák, hogy ők aztán soha nem változnak meg és ugyanolyanok fognak maradni, mint a garázsban, amikor még egymásnál hédereztek és a groupiktól csórták a zsebpénzt - de ez nem így működik. 

Az a baj, hogy mindig többet akarnak. Gyűlnek a rajongók, és azt hiszik, hogy akkor már mindent le lehet tolni a közönség torkán - egyformán fognak tapsolni annak, ha ő nekiáll szimfóniát komponálni, színészkedni, focizni vagy regényt, önéletrajzot írni. Hogy a trend nem fordulhat meg soha. Pedig az ezerfejű cézár bármikor képes a trónfosztásra. Nagyon ritka az, aki több műfajban is maradandót, de akár csak értékelhetőt is tud alkotni. Tudod, erről nekem mindig az a bizonyos szólás jut eszembe a cipészről meg a kaptafáról... meg amit túl sokan szeretnek, az nekem már eleve gyanús sajnos. Én akkor állok mindig odébb. Pedig a közönség joggal várja el a minőségi szórakoztatást a pénzéért!

Nézd meg, ott voltak a Bitliszek. Kőkeményen bedolgozták magukat a profi, de vendéglátós zenekarok közé kint Hamburgban: megszerezték a rutint, megvolt a meggyőző fellépésük. Aztán otthon azzal a jó orrú, homokbányász menedzsergyerekkel gyorsan megcsinálták a szerencséjüket. Amúgy a mai napig nyílt titok, hogy a Lennont fugázta az Epstein vagy fordítva... Na mindegy. Csak tudod, amíg az elején igazi őszinte, tiszta - kicsit naiv, de elemi, magával ragadó erejű, kedves - nótákat játszottak: Love Me Do, From Me To You - úgy pár éven belül elhitték, hogy akkor ők már igazi művészek, és nemcsak egy beatzenekar a sok közül. Nézd csak meg: ott a mágikus misztikus utazásukkal meg a szitárokkal is mekkora egy értékelhetetlen, kakofón fost hoztak össze. Magukat próbálták szórakoztatni, a nagyközönség igényét leszarták. Amikor a vége felé visszatértek az eredeti rock & roll-os hangzáshoz, akkor újra volt bennük egy kis spiritusz. De tudod, már hiteltelenné váltak akkorra. Ez már nem az a szívvel-lélekkel játszó, pimasz, polgárpukkasztó zenekar volt, akikre senki nem tudott haragudni - ők súlyos fontmilliókat kerestek addigra. És a magamfajta vájtfülű megérzi, amikor már az egész csak az anyagiakról kezd szólni.

De hogy ne kelljen messzire menni: itt van a mi Omegánk, Omega Red Star, vagy ahogy tetszik. Zseniálisak voltak a Presser-Adamis-szerzeményekkel, a Somlóval - játékos, vagány dalokkal, mint a Petróleumlámpa vagy a Trombitás Frédi. Bámultuk sokat a kiscsajokat, így éltünk boldog napokat. Azt mondta az apukám, hogy most majd gondja lesz reám, óó. Aztán amikor a Piciék kiléptek, azonnal abba illett volna hagyniok. Ezen a néven mindenképpen. De nem, persze nem! Na ilyenkor jött a körítés, a show meg a kutyafasza. Meg is látszik a minőségbeli különbség: egyik oldalon ott a vérprofi Szól a rádió, Gyere ki a hegyoldalba - a másik oldalon az értelmezhetetlen, giccses művészieskedés, mint a Gammapolisz, Léna vagy az Ezüst eső. De hát kellett nyomni a lemezeket, koncerteket - ott voltak a szerződések,  meg az igény megvolt, ugye. A Várszeginek is aztán legalább volt annyi esze, hogy aztán inkább elment dolgozni a zenélés helyett.

De bárki mást is felhozhattam volna példának. Például a Depeche Mode-ot is. Mekkora puritán, és mégis zseniális hangzást hoztak össze a Bridgehouse-on vagy a Speak & Spellen..! Utoljára akkor csináltak jó zenét. Nem csoda - akkor még nem ez a kis lakkozott körmű, mitugrász Góré Márton írta a dalokat, hanem az isteni, képzett, ámde viszont szerény és alázatos Vince Clarke. Ebből élnek ma is - a múltjukból meg a kelet-európai, lakótelepi, búvalbaszott tömegekből, semmi többől. Metallica dettó. Amikor kijött a Fekete Album, már szó szerint a hányinger kerülgetett. Gunsnál az Illusion I-II hasonlóképpen. És hát igen, a Nagy Feró... tényleg ez a mi Ferónk, aki miatt annyiszor igazoltattak minket, vittek be a jardra? (álságosan meresztgeti a szemeit) Akivel együtt vállaltuk a csövesek és punkok minden viszontagságát? Ez most ott bohóckodik meg korcsolyázik a tévében milliárdokért? Lepaktált a mindenkori főáramlattal. Vajon tud-e még tükörbe nézni? Ez az egész generációja szembeköpése, nem beszélve a politikai szerepvállalásáról. A dáridós-ufós Patakyról ne is ejtsünk most szót.

Stones... nevetséges... aszott csontvázak, Old Death, utoljára a 60-as években tettek le bármit is az asztalra. Kit érdekel, hogy még élvezik? Hogy néznek már ki? Tudod, nagyon nehéz méltósággal megöregedni, és felismerni, hogy ideje abbahagyni... méghozzá a csúcson. Ezt kellett volna nekik is - átengedni szépen a teret a tehetséges, szépreményű fiataloknak. Annyian vannak... Ehelyett ilyen vén ripacsokat kapunk, a nép meg kajálja, mert ezt tolják az arcába, hát ja.

Most már tényleg otthagyom az egész kócerájt, ahogy van... eddig mindig csak fenyegetőztem, de most már tényleg elég volt ezekből. Idén már nem megyek ki. Bezárom a blogot is, jöjjenek a fiatalok.