Panelkarácsony Imrééknél 1992

2010/12/18. - írta: Modor Tibi

Roliék mindig szerettek Imréékhez menni: akkor nem abból a hányadék Józsefvárosiból vagy az ijesztő, hangoskodó hordákkal megpakolt Keletiből kellett indulniuk, hanem a szép, modern Déliből. Eleve Budapesten - Zuglót leszámítva - ahol trolibusz közlekedik, ott mintha kevesebbet sütne a nap, szürkébbek lennének a házak falai, fű pedig szinte sehol nem nő. De a Délinél! Fehér burkolat, füstüveges panorámaablakok, közvetlen feljárat a metróból - ráadásul Pestre se kell átmennie az egész családnak.

Nem mellékes szempont persze, hogy Székesfehérváron laknak a korukbeli unokatestvérek is - Imiék meg szépen ellátva háztartásukat a mindig legfrissebb műszaki cikkekkel és játékokkal, akaratlanul is gondoskodtak a vendéggyerekek egésznapos szórakozásáról.

Imre a fater, Gábor bátyja: 1981-ben a Videotonnál kapott állást műszerészként, így akasztói feleségét, Erzsikét és első fiukat - Danit - örömmel költöztette át az Alföldről a vadonatúj szolgálati panellakásba. A második gyerek, Attila már Fehérváron született - hogy aztán a 90-es években, az identitáskeresés zsákutcájában fradistává váljon.

Imrééket a vidéki nagyszülők valahogy mindig jobban sztárolták - ellentétben Gábor és Anikó elhamarkodottnak tűnő románcával: ez a fiuk legalább rendes, hozzá illő, helybéli lányt választott, nem egy fővárosi kis rüfkét. Így még azon is nagyvonalúan túlléptek, hogy ez a gyerekük is elköltözött a környékről. Ennek megfelelően a fehérvári unokatesók eredményeit mindig többre is kellett tartani: az osztályzatok, a bizonyítvány, a versenyeken elért helyezések náluk sokkal többet értek. Szép ez a 4,8-as bizonyítvány Ricsikém, az Attilácskának is annyi lett, de ő matematika tagozatos osztályba jár! Ez szerencsére sem a szülők, sem a gyerekek kapcsolatát nem befolyásolta semmilyen irányban, talán akkor még nem is tudatosult senkiben igazán.

Az alig több, mint egyórás vonatút persze akkoriban szinte egy napnak tűnt a gyerekeknek - meg hát várták is, hogy végre leülhessenek a Daniékkal játszani. Ipartelep, rengeteg vágány, a stadion reflektorai, Székesfehérvár vasútállomás - persze csupa nagybetűvel kiírva, végre leszállás. Innen már csak egy tízperces séta Flaiszék lakása.

A Péter Gábor lakótelepnek ez a része leginkább négyemeletes panelházakból áll kívül parkolóval, a lépcsőházak aljában sorban barna ajtajú garázsokkal - utcanevek itt nincsenek, minden lépcsőháznak saját sorszáma van, egészen 500-ig. A köztes udvarokban játszótér vasháló nélküli beton pingpongasztalokkal, gazos homokozóval, gömbmászókával, mókuskerékkel és más, megállapíthatatlan funkciójú játékokkal.

232-es lépcsőház, ez az! A parabolaantennával felszerelt erkélyről Imréék integetnek, rohanás fölfelé - a lépcsőházban már a földszinten érezni a sütőolajos rántotthús szagát, a bejárati ajtót már előre kinyitották az érkező vendégeknek.

Mindenki szépen felöltözött az ünnep alkalmából: a fiúk a lábnyommintás talpú csizmákhoz fekete kordnadrágot húztak fehér, vállpántos inggel, nyakukban masnira kötött selyemszalag - hajuk mindenhol ötcentis. Az elegáns, kötött pulóver a családi közös nevező - az apukáknak ezüstszálas jutott, és hozzá persze fémkeretes szemüveg.

Ez bizony nem egy kreatív, barkácsoló családfő lakása - ellenben a műszaki beállítottságot nehezen lehetne tagadni, ha akarná is bárki. Az előszobát, konyhát, vizes helyiségeket még mindig a házgyári kék PVC-padló; a falakat pedig a 79-ben felkent sárga virágmintás tapéta borítja - utóbbi az elmúlt évtizedben a villanykapcsolók körül mára csillogós-szürkés tónust kapott. A nem zárható WC-t a házigazda meztelennős poszterekkel dekorálta ki, a maximális élmény biztosítása érdekében került ide hamu- és újságtartó is, benne napilapok és szexújságok. A csésze lefolyója jóindulattal nézve is vízköves, az egész, kétnégyzetméteres helyiségben a fáradt-vizes cigi- és vécészag keveredik, kefe nincs.

A gyerekszoba sem sokkal nagyobb - a két fiúnak talán 8-9 négyzetméter jutott egy emeletes ággyal és a múlt karácsonyra közösen kapott rugóslámpás tanulóasztallal, amit persze soha nem használnak. Az optimális helykihasználás érdekében a mélyhűtőláda, Imre számítógépessarka külön hamutartóval és a család ünnepi terítékes étkezőasztala is itt kapott helyet, amit persze inkább csak ilyenkor, vendégek érkezése esetén üzemelnek be és nyitnak ki nagyobbra. A 80-as években még a kávészínű, sötétbarna gombos, Bécsből belopott Commodore 64-et gyötörte a család (az apa) - de akkor még a színes tévé miatt a nappaliban ültek napokon-estéken át, hogy a Ghostbusters digitalizált beszédét, legendásan jó zenéjét hallgathassák, vagy hogy a Pole Positionben és a Test Drive-ban minél jobb helyezést érhessenek el. Bele is égett a képcsőbe a keret. Imrének most már XT-je van zöld monochrome monitorral, és bár ez, valamint a billentyűzet és a speaker elsőre visszalépésnek tűnik a C64 után, a Stunts és az Indianapolis 500 látványos balesetei és visszajátszásai mindenkit kárpótolnak az elvesztett színekért, hangokért és joystickért.

A gyerekeknek is van azért még itt holmija: a tanulóasztalon algás akvárium hangosan berregő levegőztetővel és pár szerencsétlen, pipáló xifóval, a polcokon kötelező olvasmányok sorozata egyenborítóval (szintén ajándék volt, biztos örültek neki a srácok), Ég és föld, Ablak-zsiráf, Képregényes rocktörténet, MagyaRock, Winettou - és sok más könyv, amit nyilvánvalóan úgy kaptak rokonoktól, hogy még viszonylag újnak látszottak, amikor az otthoni polcról sietve leszedték és lekaparták az árat.  A sarokban óvodáskorukból ittmaradt taposópedálos játékmoszkvics (mindig hátrafelé indult el), a falakon pedig fúrt kampókon lógnak a biciklik, mert a tárolóból az előzőeket ellopták. Itt van még a szintén Bécsből szerzett, fehér, számozott billentyűs Casio VL1, aminél talán soha nem létezett vonzóbb kinézetű és ismertebb demójú (himnusz!) hangszer egy gyerek számára. A szekrény tetején évek óta porosodó társasjátékok (magyar Cluedo: Vörös Teréz, Mustár ezredes; Takarékoskodj okosan!; Monopoly) kiszáradt terrárium beszáradt kaviccsal az alján, kínai műanyag játékgitár, hiányos matchboxpálya, megkezdett terepasztal egy állomásépülettel és váltóval.

A közlekedőből nyílik a nappali - az ajtót rég leszerelték, hiszen kinyitott állapotban nem férnének el rendesen a folyosón, zárva meg ki szeretné tartani. A nappaliban - vagy inkább sokfunkciós tévészobában - van Imi és Erzsi hatalmas összecsukható, ágyneműtartós rekamiéja, amit érthető okokból persze soha nem csuknak össze. Lakkozott szekrénysor vitrinnel és piagyűjteménnyel, gyémánttűs lemezjátszó elképesztő mennyiségű LP-vel és Kenwood-hifitoronnyal, óriási, álsztereó Precision 2000 tévé feszített képcsövet imitáló plusz üveglappal az elején. Akai videó, a polcokon rengeteg videókazetta, köztük tévéfelvételek a Ceausescu-perről és a taxisblokádról (10 év múlva ez milyen kuriózum lesz!). A karácsonyfán sorba kötött izzók, rengeteg ízléstelen, színes üvegdísz, a szőnyegpadló már most tiszta fenyőtüske, alatta pezsgős- és konyakosüvegek, bóvli ajándékok.

Az erkélyt - azaz lodzsát - már rég beépítették, a távfűtés előnyeit kihasználva pedig oda is szereltek egy radiátort, így Imre már telente is forrasztgathat kedvére, és a cigifüst miatt könnyebben megoldható a szellőztetés is.

-Na sziasztok, Rolikám, hogy megnőtt a hajad! Gyertek be, a kabátokat tegyétek csak ide az ágyra, rendben ideértetek? Üljetek le gyorsan, merjetek a levesből, itt van csonttányér.

És itt is így megy, mindig így megy. Szedjetek még levest. Jön a pörkölt tésztával, szintén a mélytányérból fogyasztva. Erzsikém, kis csípőset kérhetek? Jajj, ne szórakozz, nehogy most ezért felálljál. Dehogynem. Vörös fej, könnyező szemek, orrfújás, de biztos finomabb így. Szedjetek még, hozom a rántotthúst. Erzsikém, ülj már le közénk, ne ugrálj folyton. Kólátok van esetleg? Zsike, ülj már le a fenekedre. Váltás lapostányérra, zsíros-panírozott frissensültek krumplival, szedjetek még. Jajj, Erzsikém, minden nagyon finom volt, mennyit dolgoztál, te jó Isten. Igazán nem kellett volna, tényleg tökre szégyellem magam, hogy én soha nem vagyok képes ennyi fogást összehozni. Ugyan már, mi ez, röstellem, hogy csak ennyit sikerült. Még csak most jön a sütemény! Köszönöm, én már tényleg nem bírok semmit, na jó, ezt az egyet, nagyon finom, de borzasztóan jóllaktam. Kávét valaki? Sört, pálinkát? Ezt én csináltam a Misivel, a barack is a telekről volt. Hadd mosogassak én! Szó se lehet róla. Zavar, ha rágyújtok? Jól van.

Így bólogat mindenki már kora délután az álmosságtól. A délutáni program: számítógépezés és videózás (Bud Spencer és Terence Hill, esetleg kívülről fújt családi videók), börze. Egyszer használatos, felesleges játékprogramok és jópofa alkalmazások mutogatása, kimásolása, CD-tesztelés (ezt hallgasd meg), ami a 90-es évek végétől látogatásonként több gigányi mp3 és soha meg nem nézett divx-ek kölcsönös kiírásában tetőzik.

Ajándékosztás, idén szegény a Jézuskánk, csak ezt hozta sajnos. Gyerekeknek édesség, felnőtteknek pia. Arcszesz, borotvahab, medzsó, kazetta, toll, leárazott könyv, nagyitól ing (egy-két tű mindig bennemaradt) és vászonzsebkendő.

Köszönjük, puszi, boldog karácsonyt. Jövőre megint kaptok valami szépet. De akkor már tényleg csak a gyerekeknek, jó?

 

130 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szellőláb 2010.12.18. 21:21:04

Ilyenek voltunk. Nekem azért kicsit elszorult a torkom olvasás közben. Van aki szégyelli és igyekszik még az emlékét is kiirtani magából, mások pedig erről nosztalgiáznak.

nyuszy 2010.12.18. 22:00:42

Tibi, ez zseniális lett.
Viszont fehérváriként meg kell jegyeznem, hogy nálunk nincsenek ilyen stílusú lakótelepek. Kár, hogy nem kértél segítséget egy helyitől, mert ha egy valós helyen játszódna a történet, ezentúl mindig ez jutna eszembe, ha arra járok :)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.12.18. 22:11:14

@Modor Tibi: láttam ilyet Tibi.Egy felbőszült anya meg egy bepöccent apa megszégyenítette a saját gyerekeit a többi előtt pedig azok csak annyira voltak hibásak hogy ugyanannyira üvöltöttek mint a többi.

Bádoer 2010.12.18. 22:11:52

@Modor Tibi: az egyik gyereknek szarnia kell, de nem meri mondani, mert mit szólnak az uncsitesók, de a végén ne bírja és beszarik.

Igen, saját élémyn:D

Mitya Ivanov 2010.12.18. 22:12:34

@Bádoer: faszom ebbe a nikkbe, én voltam

V69 2010.12.18. 23:47:01

1992? A volt apósomnál ez ma is szórul szóra így megy.

Magyarnaba 2010.12.18. 23:56:16

De mér' pont Fehérvár? Mér' nem például Tatabánya, vagy Dunaújváros? Igaz, hogy olvasztótégely volt (tényleg: ezt írtam egyszer korábban is ide, onnan jött az ötlet?), de ez fáj. Ezen a blogon a szülővárosom most el lett könyvelve a panelkarácsony városának... :-)

@nyuszy: Ha jól gondolom, a szerző nem törekszik valós, ellenőrizhető helyszínek alkalmazására, hanem jelenségeket, hangulatokat ír le és ehhez - többé-kevésbé - illő helységneveket használ díszletként. De ha mindenáron azt akarod, hogy valamiről eszedbe jusson a poszt, tessék: Tóváros, négyemeletes házak a Hosszúsétatér mellett. A régi neve Münnich Ferenc ltp., de lehet, hogy a névadási vitán még a "Péter Gábor" is felmerült valami ötvenes évek elején edződött kádertől.

Prophet 2010.12.19. 00:50:29

@Magyarnaba: szerintem még így is jól jártál. Gondolj arra, aki Fehérvárat a pláza környékén csellengő alakok alapján ítéli meg. Sajnos már nem tudok választékosan fogalmazni, úgyhogy inkább csak implikálok, és visszafojtom a hányingert.

Styxx 2010.12.19. 01:13:29

"A csésze lefolyója jóindulattal nézve is vízköves, az egész, kétnégyzetméteres helyiségben a fáradt-vizes cigi- és vécészag keveredik, kefe nincs."

Megtaláltam Imre fiát? Kétezres évek közepe. Multinál egy tehetséges, frissdiplomás srác. Még csak nem is arcoskodó és nem is trehány az asztala. DE. Amilyen állapotokat hagyott a WC-ben. Kabuli pályaudvarról kitiltották volna.

A poszt 10/10, az egyik best of 2010, de ezt már sokan leírták, és különben is én vagyok a joviális, szenilis vén f@sz a zsüriből, aki mindenkinek 10-est ad:-)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.12.19. 02:28:47

@nyuszy: @Magyarnaba: háhh, azért választottam Stuhlweißenburgot, mert tényleg nem ott történt. Lakótelep meg hát még Solymáron is van. De ha leírnám az eredeti helyszínt, lebuknék. Azt meg ti sem szeretnétek :)

Sőt, a Péter Gábor ltp. is csak kitalált természetesen.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.12.19. 06:54:01

@Bádoer: én is beszartam egyszer így bulin, apám meg super8as filmre vette véletlenül mert filmezte a társaságot, a részleteket nem lehet látni de a viselkedésemből egyértelműen kiderül hogy beszartam

nyuszy 2010.12.19. 09:21:55

@Magyarnaba:
@Modor Tibi:
Azért lehetett volna mondjuk Vorosilovgrád lakótelep, bár annak a négyemeletes része inkább 20 perc séta a vasúttól. Hm. Lehet, hogy akkor mégis a Münnich széle lesz az, oda stimmel a 10 perc.

janomano 2010.12.19. 10:26:14

Köszönöm Tibikém!
Bearanyozod a vasárnapot, mint
Semjén Zsolt.

chilis csokoládé 2010.12.19. 10:36:42

Panel? Micsoda luxus! Kb. a 70-es években mentünk minden karácsonykor nagymamához Kispestre. Szoba-konyhás lakásban voltunk: nagyszülők, 4 gyerekük, az egyik, az én anyukám a férjével és 3 gyerekkel.Nem is tudom, hogy fértünk el. Több turnusban ettünk. A beiglit már akkor se szerettem.

(Pottyantós budi az udvaron volt.De legalább minden családnak saját.)

De ezek a mai fiatalok ezt már el se hiszik!

chilis csokoládé 2010.12.19. 10:39:56

Akkor még a szaloncukornak nem is volt csokibevonata.4 ízesítésben volt, bár ez inkább a színekben nyilvánult meg, volt barna, rózsaszín, fehér és sárga. Kemény kartondobozban árulták,ami aztán évekig használható volt. Például fényképek tárolására.

chilis csokoládé 2010.12.19. 10:41:02

Ebéd után mindig volt társas. Meg közös családi tévénézések. Például Palacsintás király. Ha emlékszik rá valaki rajtam kívül.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.19. 11:46:51

nekem meg ez az egész totál idegen.
pedig az unokatestvérek panelben laktak, valamint a nagymamáék is, akiket meg szoktunk látogatni karácsonykor.

2010.12.19. 12:54:28

Mestermunka! Zenei aláfestésként olvasáskor javaslom benyomni a vlc-be a Vad Fruttik együttes Sárga Zsiguli c. opuszát, a tökéletesebb műélvezet végett.

Szomjas György betérdelhet eléd, Tibi!

fzoli415 2010.12.19. 13:42:51

"gömbmászókával, mókuskerékkel és más, megállapíthatatlan funkciójú játékokkal."

Pl. futóhenger, amiről 2 egymás melletti deszka hiányzik, így excentrikus, tele van avarral, de ésszel be lehet pörgetni.

"Az elegáns, kötött pulóver a családi közös nevező - az apukáknak ezüstszálas jutott"

Ez a körünkben "vasutasünneplő" néven fut (fekete gatya - műszálas kötött pulóver - fehér ing kihajtva), mivel egy, a tévében látott korai vasutassztrájk-tárgyaláson minden vasutas ebben volt.

"az egész, kétnégyzetméteres helyiségben a fáradt-vizes cigi- és vécészag keveredik, kefe nincs."

Nekem a másik verzió maradt meg: ahol a BIP illatosító aeroszol (felnyitni, ütögetni, felszúrni, sugárzó hő hatásának kitenni még üres állapotban is tilos) és az originál zöld budirudi miatt mélyeket lehet szippantani a szokatlan új illatból. A műanyag WC tetőn és a csésze lábánál formára vágva szőrmés terítő szett!

totyizselé 2010.12.19. 13:51:25

Én szeretem az ilyen bulikat, persze mocsok wc és gyerekpofánbaszás nélkül. Mikor a nagyszüleimnél összejövunk tízen 50 nm-en (nem panel, de ekkora), az kurvajó tud lenni. Két turnusos kajálás, rántotthúshegyek ott is bejátszanak, akár az atom bezabálás után a délután bealvásközeli állapotban töltése. Ez utóbbiról kávéfogyasztással (soha nem iszom, csak ilyenkor) igyekszem leszokni.
Idén is lesz ilyen, már nagyon várom.

Celtic 2010.12.19. 14:02:27

@Modor Tibi: :) keszbazeg :) Tenyleg tokeletes :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.19. 14:29:37

Istenem! Mintha a saját gyerekkorom színhelyét írtad volna le! A játszótér a pingpongasztalokkal, a lakásban a PVC padló, sárga virágmintás tapéta, mind mind megvolt!

Ja, annyi maradt ki, hogy a tömbház frontján a bejárati ajtó mellett látszott egy közös helyiség egy üvegfalon keresztül. Oda rendszerint ezt a vastag, rovátkolt szárú, széleslevelű, marha igénytelen növényt rakták, amire a tanítónéni azt mondta, vigyázzunk, mert mérgező a leve. Nálunk már kikopott a szokás, de a nyáron Szegeden láttam pár tömbház előteret, amit még mindig ilyen "szocinövényekkel" díszítenek.

Közben eszembe jutott, nincs valami jótollú, és témában tapasztalt embernek kedve írni egy tanulmányrajzot az egykori szoci iparvárosokban felnőtt generációkról?

chilis csokoládé 2010.12.19. 14:33:53

@szellőláb:

Az később volt: a saját gyerekemmel :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.19. 14:34:05

@Kicsi Kacsa:
Kicsi koromban egymás után 3 évben borítottam magamra a karácsonyfát. Meg még a húgom kétszer. Ott szoktak le anyámék a csillag alakú csúcsdíszről. Meg úgy bármilyen csúcsdíszről általában. >D

chilis csokoládé 2010.12.19. 14:37:01

@fzoli415:

Milyen emlékeket hozol elő! Mi panelba költöztünk, és tényleg ilyen zöld budirudi volt. És BIP öblítőt használtunk mosás után.Rózsaszín flakonban volt.

sTormy 2010.12.19. 14:37:17

Ezek után furcsa érzésekkel megyek nagyszüleimhez karácsonyozni a fehérvári panelházba...

chilis csokoládé 2010.12.19. 14:41:06

Most egy használtan vett panelban lakunk. A WC ajtaját belülről egy majdnem meztelen nős poszter díszíti. Bíró Ica van rajta a 80-as évekből. Még eredeti alkatrészekkel, és emberi kinézettel. Öltözete egy lukacsos sál.

Direkt fenn hagytuk. A régi szép idők emlékére.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.19. 14:41:35

@Magyarnaba:
Neviccelj! Ugyanez ment Tatabányán, Oroszlányon, Ózdon, Miskolcon, Kőbányán, Szolnokon, Pécsen. Nem kell szó szerint magadra venni.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.19. 14:47:03

@fzoli415:
Ó, a kerék! Hogy imádtuk mindig, mikor szülők másik játszótérre vittek, mert mindenhol más játék volt. Nálunk volt rakéta-mászóka, de mérleghinta, ráadásul abból is a rövidebb nem.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.12.19. 14:47:32

@chilis csokoládé: Készíthetnél róla fotográfiát, én szívesen megnézném, de szerintem mások is.

medvedr 2010.12.19. 17:53:45

@chilis csokoládé: Hogyne, 69-74 ig minden évben ment. Mi a szaloncukorból meg vadásztuk a rózsaszínt. Amikor bejött a zselés szaloncukor, nekem kb. 14 évesen már olyan felelőtlen luxusnak tűnt.

Erzsebet 2010.12.19. 20:36:37

Nagyon nehéz lehet Erzsikééknek a panelban karácsonyi vendégséget tartani. Őszinte részvétem! A kicsi, szűk konyhában alig tudok 3 ember részére megfőzni, a mosogatásról nem is szólva. Rendesen teríteni is keserves lehet, pláne, ahol gyerekek vannak. Ételdarab belekerülhet a padlószőnyegbe. Vendégség után tiszta dzsuva lehet a lakás. Erzsike retteghet a karácsonytól, pokolba kívánhatja a rokonságot.Én ilyen körülmények között befejeztem a születés- és névnapi vendéglátást. Idős anyám is kikészült a gyerek zsivajtól. Nálunk is megtörtént beszarás is. Barátnőm kisfia, nem épen sikeres gyerek. Már benne volt a korban, lehetett, úgy 5 éves, nem szólt, így a nadrágjába végezte a dolgát. Szerencsére nyár volt, így a fiam régi ruhái közül öltöztettük fel.
Én belvárosban nőttem fel, régi udvaros házban. A 70-es években nagyon szerettem a játszótereket. Örültem, ha elkerülhettem egy lakótelepi játszóra, számon tartottam, hol milyen hinta található.
@Frengi: Úgy hallottam, a külföldön élő magyarok szeretik az egyszerű, hagyományos ételeket. Jók is, én is készítek. A posztban említett család szereplői vidékről felkerült emberek, ők sem proccoskodnak.

Magyarnaba 2010.12.19. 20:46:37

@neccharisnyás útonálló: Csak vicceltem, a rossz reklám is reklám Fehérvárnak :)

Egyébként Tibi beletrafált, tipikusan az a város, ahol egy (több, ld. Videoton, Ikarus) országos nagy gyár volt, és ahova ménkű sok lakótelep épült az ország legtávolabbi pontjairól jövő lakóknak.
Anyám pl. zalai, a fater meg baranyai, de az alsó-felső-mellső szomszédok közt voltak (mert mi is panelban kezdtük) orosháziak, hódmezővásárhelyiek, törökszentmiklósiak, szekszárdiak. Mind-mind mérnökök, akiket a Vidi szedett össze (Videotonos ház volt). Ez volt a szocialista agyelszívás országon belül.

irdesmond 2010.12.19. 20:53:01

@medvedr: én azért vettem a kőkemény konzum szaloncukrot mert annak volt a legízlésesebb paírja, csak féhér és ezüst, semmi csicsa.

Amióta az megszünt nem teszek a fára cukrot, utálom kötözgetni, rakosgatni. A szalon cukrot sem szeretem.

Nemm tudom, más is utálja a karácsonyfát díszíteni, vagy csak én? Mindenesetre a család többi tagját nem tudtam erre a munkára rávenni.

Elvileg a karácsonyfa befaragása férfimunka lenne, de már régóta gyökereset veszek, mert nem bírom nézni a balfaszkodást.

A fiam is gyökereset vesz, ugyan bugyogott valamit a környezet védelemről, de szerintem csak nem akarja égetni magát a barátnője előtt a karácsonyfa befaragással.

irdesmond 2010.12.19. 20:59:18

@Magyarnaba: A fiam Fehérváron lakik egy lakótelep 9. emeletén. Mi állandóan költözködtünk, megfogadta, hogy ő nem fog, a fősuli után oda ment, letette a gatyát és nem mozdul, de szerintem jó választás volt.

totyizselé 2010.12.19. 21:13:38

@Frengi: Frengi, azt mondd meg nekem, mi a különbség a nokedli meg a specle közt. Utóbbi frankón megy, a nokedlinél mit kell máshogy csinálni?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.12.19. 21:27:28

@totyizselé: fejből annyi rémlik, hogy a nokedlit főzöd, a speclét serpenyőben pirítod. Állagra nem ugyanaz.

totyizselé 2010.12.19. 21:43:52

@Modor Tibi: Pirítás oké, de az csak azután megy, miután megfőzted. A kézespeclét (kasspätzle) pirítják utána jó kis bergkézével... jó is az :)
Lusta voltam, nem böngésztem még utána a neten.

Sand Lover 2010.12.19. 21:48:00

@Modor Tibi: Péter Gábor valahogy nem illik bele az amúgy egységes, poszt-szocreál - képbe.

akion 2010.12.19. 21:57:40

Kb. egy éve olvasom a blogot, ez az első posztom.
Csak annyit szeretnék mondani, hogy egyszerűen zseniális, főleg fzoli415 illatos-szőnyeges wc kiegészítésével. :)
Komolyan kicsit meggyűltek a könnyek a szememben, főleg, minthogy az unokatesók szülei meghaltak amikor egész kicsi voltam, és kb. csak ezek a "panelkarácsonyok" maradtak róluk, mint emlékek.
Nekem ennek a karácsonynak a feelingje hiányzik. Nade, mindjárt be is rakom a Kormorán/Bojtorján karácsonyi album kombót, hogy mégjobban meglegyen a hangulat :D

irdesmond 2010.12.19. 22:07:27

@totyizselé: szerintem semmi, talán valahogy lágyabb a tésztája, nem olyan kis kemény mint a nokedli, talán vajat kevernek bele, nem tudom.

az az igazság, hogy a Späzlet meg veszem készen. (Néha még a nudelt is, hogy azt se kelljen főzni. Megeszik, nem ért nekik, megszokták.)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.12.19. 22:25:47

@Morgan LeFay: elég kellemetlen, hogy itt magyarázkodnom kell, de ez ilyen kikacsintás, már-már poén volt részemről - akárcsak a Korvin Ottó Ált. Isk., bár olyan még létezett is.

totyizselé 2010.12.19. 22:49:53

@Frengi: Hát, nekem van egy Almkochbuchom, ott a specle simán liszt, víz meg tojás. Van készen is, de még soha nem próbáltam, mivel kb. öt perc összedobni. Csak mosogatni macera utána a ragacsos keverőtálat :)

Kicsi Kacsa 2010.12.19. 23:30:18

És a szaloncukor kicsempészése a fáról, papírját ügyesen visszazárni, hogy úgy nézzen ki, mintha még lenne benne édesség. Ez is a konzum szalon megszűnésével kiment a divatból.

Nálunk senki sem szereti a mostani szaloncukrot, nem is veszek, anyós ad egy zacskóval (ő még nem tudja, hogy húsvét táján már ki is dobjuk).

Fát a lányommal díszítem, még.

Hintz ezredes 2010.12.20. 05:10:42

Tiszta Szomszédok-fíling...

Sand Lover 2010.12.20. 09:45:55

@Modor Tibi: Nem kell magyarázkodnod, mert elsőre is megértettem, csak arra céloztam, hogy ez már kissé erőltetett volt, szerintem
Lehetett volna, mittudomén, Élmunkás vagy Sztahanov, de tudod mit, inkább nyugodj meg és vedd úgy, hogy nem szóltam semmit.

noirp 2010.12.20. 10:13:50

"Ipartelep, rengeteg vágány"+stadion: ja, ja stimmt. Szfvár örök. na visszafogom magam...:))

Házgyári _tapetta_csillogó koszréteggel: brutális megfigyelés (nem tudom, a szerző is a villanykapcsolóra mered, ha sorba kell állnia a pisildánál?)

Az úri hely volt, ahol 92-ben még egyben vala a mókuskerék :)

összességében jóóóó.

91-92-ben volt még a "figyelj csak, ez nem hullik, mert ez duglászfenyő" rövidéletű divatja is.

noirp 2010.12.20. 10:21:25

@Magyarnaba: tudtam, hogy te is rácsípődsz a helyszínre. egy negyedórája agyalok itt, melyik lehetett a P. G. ltp., eszerint nem véletlenül :)

de az ipartelepes-vágányos rész igenis stimmt, Pest felől beérve a Köfém mellett húzol el...

Ne légy ideges :))

noirp 2010.12.20. 10:22:05

@Prophet: Jaj. Neked is próbáltak zoknit/parfümöt eladni??

noirp 2010.12.20. 10:22:46

@Kicsi Kacsa: Ó, azért ez az ősi gyakorlat sztem megy Milka szaloncukorral is. Láttam :)

noirp 2010.12.20. 10:24:20

@chilis csokoládé: Én!! Kaló Flórián volt a főgonosz.
Ha jól emlékszem.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.12.20. 10:34:07

@noirp: Derelye, a főszakács - és leginkább nagyravágyó felesége :D

Der Beste 2010.12.20. 10:50:41

Ez a poszt vitathatatlanul a 2010-s év legjobbja!
Gratulálok.
A Pole Position az osztott képernyővel-felejthetetlen.

Kicsi Kacsa 2010.12.20. 11:45:26

@noirp: mi már leszoktunk róla, talán majd az unokák eljátszák ezt az ősi trükköt.

BUNKÓ 2010.12.20. 12:02:42

Ebből készülhetne egy vidék verzió is

2010.12.20. 12:24:59

A kiváló posztban felsoroltakon kívül nekem még egy állandó motívum volt, ami mindig visszatér emlékeimben és máig hatással van rám.

János bácsi bűzös lába, aki ragaszkodott a műszálas zokni-műbőr ünneplős cipő kombinációhoz, de ahhoz is, hogy a cipőt mindig akkurátusan levetette. A karácsnyi illatokhoz - legalábbis vendégségben -nekem mindig hozzátartozott ez az érett lábszag.

Talán ezért is irtózom betegesen attól, hogy bármilyen vendégeim levessék a cipőt nálam. Inkább extra vizes porszívózás, ha kell, de még egyszer ne kísérjen az a szag.

chilis csokoládé 2010.12.20. 13:05:04

@noirp:

Igen, igen.

Meg szerepelt benne Kökényszemű Katica is.

Állatira élveztem.

Patrick Bateman 2010.12.20. 13:13:38

A tévé vibráló kékje lassan összegyűjti az embereket a konyhából, mint az egy évtizeddel későbbi kor Praktiker Sonderpreis neonkék rovarcsapdái. Hárman csak szűken férnek el a dominánsan piros fraktálmintás frottírkanapé díszpárnáin, az alfahímek kiszorítják a karfára a nőket, keresztbetett láb, kevésdines sötét harisnya, a távfűtés huszonöt fokja vékony izzadság- és feromonfilmet ragaszt a Vénusz étolaj és a Fa Deo tömör tömbjére, a zománcfestékkel lemázolt ablakok Mars-csatorna erezetes deszkái alatt lassan elporló tömítőszalagcsíkok résein láthatatlan jéglézeként fúj be a hideg.
A tévében Torpedó, Dévényi Tibi bácsi félképernyős PIP ablakba zsugorítva, a monokromatikusan vörös mellényen analóg kioltási jelek vízszintes halacskái ugrálnak, a játékmező egyszínű ciánkékjével nehezen birkózik a házilag csúszóellenállással kétnormásított tuner, a négyzet egyik sarka vibrálva megnyúlik, olyan hatást keltve, mintha a Judit elemes szekrénysor pozdorjalemez eresztékei alatt egy fekete lyuk térgörbülete ásítana. Az antenna szalagkábelére tekerve csillogó alufóliacsík javítja a vételt a Csernobil utáni, GSM előtti kor fizikája szerint. A távirányító Imrénél, a szögletes műanyag szürkehályogosra koszolódott, zsíros zsugorfóliába van csomagolva, de így is kopik, a Volume felirat már teljesen elenyészett, a gépi mulandóság posztmodern szomorúságérzetét hagyva maga után a képcső felső sarkán hagyott Digital Tuning Full Logic matrica felkunkorodó sarkaival együtt. Tét nincs, a Keravill által felajánlott jévécé muzik centert még délelőtt megnyerte Vízhányó Andrásné, Zalalövőről, így hamar elunják, az égőpiros csatornaszám-visszajelző a legerősebb fényforrás a nappaliban, vonalszerű csúcsfénnyé zsugorodik a könyvespolcon álló kétkötetes Erdély története műnyomópapír borítójának gerincén, ferdén rátámaszkodva Végh Antal karcsú, szamárfüles Gyógyít6atlanja amit Zalatnay Nem vagyok én apácája szemérmesen óv a feldőléstől, de Rolika mégis a keménytáblás Nők egészségkönyvét nézi, és arra gondol, hogy vajon abban is olyanok-e a rajzok, mint a nyolcadikos bioszkönyvben, ahol a Női szeméremtest (1. ábra) úgy néz ki, mint egy kimagvazott szilva. Az ugráló számjegyek engedelmesen kísérik az MTV2 Ünnepi Ajándékkosarának Antal Imréjét az Eurosport Michelin European Weather Forecastjának kizárólag csak térképen és az álmokban létező városain keresztül a józsefvárosi kábeltévé betűreklámjának talpas betűiig (ügyeletes gyógyszertárak, a Gelka ünnepi ügyelettel gondoskodik az Ünnepek zavartalanságáról, a Tűzoltóság villogó kétképkockás animációval figyelmeztet a karácsonyfatűzre), Albioni Adagiója szól hipnotikusan, a 8-as programhelyen analóg hóvihar, valaha itt volt a Sky Movies, mielőtt lekódolták volna, a hangja néhány napig még szólt, emiatt Imre évekig azt hitte, hogy a Rambonak van egy negyedik epizódja Marathon címmel, a 9-es sorszámú SAT1-en az Alles Müller oder was? szakítja meg a Szörnyecskéket, csönd telepszik a tévénézőkre, és egy hosszú, mulandó percre mindenki beleképzeli magát egy boldogabb világba, ahol Thomas Gottschalk müzlijétől az emberek az egészség és a jólét egy másik létsíkjának pattanásmentes arcbőrű pereméről hófefehér mikroszemcsecsiszolt Colgate mosollyal néznek le sárga műkő kocsifelhajtón, büszkén szélesre terpesztett gumikkal parkoló mélykék BMW-re, melynek ára havonta csak annyi, mint a villanyszámla.

totyizselé 2010.12.20. 13:30:16

@Patrick Bateman: Huhh... Ez tömény zsenialitás.
Könyvet írtál már? Kéne...

A Tyne folyó déli partja 2010.12.20. 14:40:11

@Kicsi Kacsa: kuldd el nekem!!!! en foztem tegnap sajatot, de nekem bizony a bolti jobban izlik, plusz ok szebben be tudjak csomagolni. es nem toredezik.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.20. 15:57:00

@Magyarnaba:
Mér? Komárom megyét meg viharsarki földművesekkel töltötték fel. Gondolták, jó lesz a nyakas fajtájuk bányásznak. Utána meg feszt csak rettegtek, mikor jön föl a bányából csákánnyal-lapáttal a kezében. Jött is tank, tüzérezred 56-ban, hangolták a katonákat a laktanyában 89-ben.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.20. 15:59:15

@Frengi:
Hú, neviccelj! Nincs annál rosszabb, mint gömböket meg miegyebeket pakolászni a fenyőre. Bár lehet, ez gyerekkori elkényeztetés utóhatása, amikor Jézuska hozta a fát, és mink csak a feldíszített fenyőt láttuk már.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.20. 16:01:49

@Morgan LeFay:
A hős honvédő elhárító-vezér? Ki már a fasiszta Horthy alatt is építgette a szervezetet, dacolva az imperialista disznókkal, tudván tudva, hogy "szorgos népünk győzni fog"?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.20. 16:08:00

@Patrick Bateman:
Egyszerűen tökély!
Bár Thomas Gottschalk nekem a Haribo-t adta el. :D

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2010.12.20. 17:33:42

Vagy Gazdálkodj okosan, vagy Takarékoskodj, olyan nincs, hogy 'Takarékoskodj okosan'. Amúgy a poszt nagyon tetszik :)

irdesmond 2010.12.20. 18:09:39

@Patrick Bateman: nagyon tuti, csak az Erdéyl története lóg ki a sorból, korábban nem panel lakók vették, 92 után meg már minek? Nem volt jelentősége.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.12.20. 18:33:01

@Patrick Bateman: én egy ilyen helyzet újraélése kedvéért simán vállalnám az időutazással járó rizikófaktort

Magyarnaba 2010.12.20. 18:36:59

@noirp: Félreértés ne essék, tudtam, hogy Szfvár csak a nevét adta a poszthoz, és a valóságban más város kádárbarokk teste bújik meg mögötte inkognitóban (sőt, hajlok arra, hogy a leírt város csak egy, a szocialista településjellemzőkkel telezsúfolt fiktív díszlet), csak attól szomorodtam el, hogy mától szállóige lesz a modoroson, hogy Fehérvár=leharcolt lakótelep! Pedig hát..!

Na mindegy, egyébként a stadion mellett elmegy a vonat, csak a Balaton felé / felől eső végén a városnak.

@neccharisnyás útonálló: Ja, a baranyai sváb falvak meg a kitelepített németek helyére felvidékről kiebrudalt magyarokat kaptak, Dunaújvárosba pedig állítólag szintén fura figurák mentek, undsoweiter, undsoweiter. Viharos egy század volt a 20.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.12.20. 19:22:36

@Magyarnaba: háhh, tudtad, hogy a tavalyi panelkarácsonyos poszt díszlete - Békásmegyer - a lakótelepi résztől eltekintve egy gyönyörű hegyi falu?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.20. 20:17:31

@Magyarnaba: Nyíri tirpáktanyák is kaptak azokból a 47-es felvidéki magyarjáratokból.

@Modor Tibi: Pomáz jobban bejön. :P

Celtic 2010.12.20. 20:18:38

@Magyarnaba: Nem annyira Felvidekrol, inkabb Erdelybol. EGy haverom ilyan hazzasagbol szuletett: apja svab, anyja erdelyi magyar szarmazasu. Igazi Romeo es Julia-tortenet volt annak idejen, a 60-as evekben.

Magyarnaba 2010.12.20. 21:32:12

@Modor Tibi: Tudtam, egy volt évfolyamtársam ott lakik egy festőien romos házban. Nagyon szép környék, de állati messze van mindentől. Lehet, hogy azért is költözött oda, hogy ne nála legyen házibuli, mert a gatyánk rámegy a taxira.

@Celtic: Van ilyen is,de szerintem Erdélyből nem ebrudalták kifelé a magyarokat, sőt, inkább szökni kellett. Asse volt jobb...

Celtic 2010.12.20. 21:36:12

@Magyarnaba: Dehogynem. A '40-es evek vegen Romania is benne volt a "nagy kozep-europai lakossagcsereben". Amikor szokni kellett, az mar par evtizeddel arrebb volt.

Magyarnaba 2010.12.20. 21:38:38

@Celtic: Helyesbítek, utánanéztem, volt 45 után Erdélyből kitelepítés. Elnézést.

Celtic 2010.12.20. 21:48:25

@Magyarnaba: Semmi gond, en biztos nem foglak ezert megharapni :) De azt viszont tisztelem, aki elismeri a tevedeset, igy fogadd virtualis kalapemelesem.

Magyarnaba 2010.12.20. 21:59:43

Semmiség, magától értetődik :-)

vincere 2010.12.20. 22:12:05

@akion: igen, a Kormorán/Bojtorján!!
asszem 85-ben karácsonyra az lett az ajándék, h. a szüleim vettek egy lemezjátszót és lemezeket, köztük a Kormorán Betlehemi királyokat is. mi a húgommal - 10 és 8 évesek voltunk - hetekkel előtte megtaláltuk a szekrényben, és iskola után, amíg apuék haza nem értek, minden nap elővettük a lemezjátszót, összeszereltük és zenét hallgattunk :) aztán szépen visszatettük... a Kormorán és a Bojtorján karácsonyi lemezét azóta is nagy becsben tartjuk, ezek szólnak karácsonykor.

Istenem, micsoda emlékek, Tibi! a mi lakásunk ugyan nem panel, ma társasháznak hívják, dehát ugyanaz a kategória. a mai napig ugyanaz a 25 éves kihúzható, és természetesen soha össze nem csukott ágyon alszanak a szüleim a "nagyszobában"...

na meg ezek a karácsonyi vendégségek. ha mi mentünk a Mamáékhoz, reggeltől kezdve a nagy idegeskedés, h. nehogy lekéssük a buszt (a 3 km-re lévő faluba), ha meg ők jöttek hozzánk, akkor előtte napokig takarítás, anyu gyomra egyben, a konyhából bevittük a nagyszobába az asztalt, mert kihúzva csak ott fért el.

Patrick Bateman 2010.12.21. 00:21:32

@vincere: A kommentért igazából bajor gizellát illeti minden elismerés, a korhű hangulatfestő elemek zöme az övé, én csak epigonkodok :)

@Frengi:
Erdély története a késő nyolcvanas évek Napóleon-konyakja, az a tárgy, amelyet előszeretettel ajándékoztunk kevéssé ismert idősebb férfirokonainknak.

noirp 2010.12.21. 09:44:13

@Magyarnaba: a stadionnal kapcs. télleg tévedtem. Végiggondoltam. sorry. Megnéztem a guglimapset.
na, holnapután ilyentájt már sztem valahol Dinnyés táján fogok zakatolni. Majd azt' igyekszem nem ellágyulni és jobban figyelni.

am aki itt egyszer mer olyat feltételezni, hogy Szfvár=lepukkant lakótelep, abból fogászati esetet csinálok a két dolgos kezemmel, ne aggódj :))

noirp 2010.12.21. 09:48:30

@Patrick Bateman: a hályogos _nájlon_burok a távirányítón, ez megvolt nagyszüleimnél...

Magyarnaba 2010.12.21. 12:33:15

@noirp: Végre egy igaz Fehérvárofil!

Én is holnapután megyek haza, csak estefelé. Ha nem fagyok meg a vonaton, akkor én is elérzékenyülök.

Celtic 2010.12.21. 19:50:32

@vincere: Nalunk Bojtorjan a hazibuliban szolt, a Csavargodal kazetta. Mar hianyzott az eleje (magno bekapta es ki lett vagva), rozsaszin volt a raszaradt boroskola foltoktol, de imadtuk :) Manapsag ujra meghallgattam, hat nem ugyanaz az elmeny, nagyon gagyi.

Kormoran/A betlehemi csillag uzenetet meg egy augusztusi ejszakan hallgattuk Kaposvar mellett, a Deseda-to partjan, par lada sorrel. A horgaszok nem is neztek minket hulyenek...
Aztan bedigiztem, valahol megvan, de aszem megjelent CD-n is, szoval nem kellett volna faradnom vele, foleg, hogy azota sem hallgattam meg.

Vasz1l1j 2010.12.23. 10:02:04

Ha esetleg nem volt még, a sokat emlegetett szaloncukor "Konzum" néven futott. Nálunk az iskolai Fenyő ünnepségeken szokták osztogatni, hogy legyen nekünk karácsony. (Egyébként tudja valaki, miért volt ez Fenyő ünnep? A karácsony rencerellenes volt, vagy mi?)

retrogastro.blog.hu/2010/02/24/konzum_szaloncukor

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.12.23. 13:35:53

@Frengi: A Kabeljau az a tőkehal. Én is csak azóta tudom, mikor ezzel találkoztam a kedvenc bécsi kisvendéglőim egyikén az étlapon...

Egyébként ez a poszt két irányból is frenetikus telitalálat számomra. Édesanyám fehérvári, és mi is így jártunk mindig a Déliből. A nagynéném és a férje is a Videotonban dolgozott, ráadásul az unokatesóm is Attila. :-))) Igaz, ők nem a nagy lakótelepek egyikén laktak (Vorosilovgrádi, az viszont mennyire megvan, mert anyám egy volt kollégája ott lakott a Benke Ferenc utca elején az egyik tízemeletesben.) hanem a Vidi közelében lévő háromemeletesekben...

...de amögött is volt pöpec garázssor, ahol nagynénémék a piros Zsigulit tartották, illetve mögötte a kiserdő, ahová unokatesómék focizni jártak. Bent a szobájában meg bömbölt a 80-as évek heavy metal felhozatala, AIWA decken és autentikus Vidi hangfalakon, anyámék meg mindig beküldtek hozzá, hogy "halkítsd le, mert süket öregember leszel". A polcokon repülőmodellek: Interflugos TU 134, meg Konkordszkij, Vidis zászló a falon (nagynéném férje ráadásul pont sportvonalon dolgozott).

Bent a nappaliban süppedős fotel, kellően modern Videoton TV, rajta Sky Channel, Super Channel és azokban a rengeteg nyugati rajzfilm... a nyílászárókon pedig narancssárga papírredőny. A nagynéném meg mindig a Papagáj lakótelep ABC-jából vásárolt édességekkel kínált meg: Viadal szelettel (kakasok voltak az elején), illetve kőkemény Saturnus szelettel, amelyet csak "egérnek való csoki"-ként emlegetett...

Itt jön be a képbe a másik szál: anyám régi barátnője, aki egy kültelki lakótelepen lakott a családjával. (A nagyobbik gyerek pont egy napon született velem - a kórházból az ismeretség - a húga pedig pont két évvel később.) Na náluk fullosan megvolt a panelfeeling nappalival, videónézéssel, villogó karácsonyfa-fényfüzérrel, meg ami nagy emlék, az összerakható Matchbox-versenypálya... és mivel ők nem voltak vallásosak, náluk a Télapó hozta a karácsonyfát...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.23. 14:30:40

@noirp: szval azt mondod, már fehérvárra is bevezették a netet?:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.23. 14:32:30

@Modor Tibi: alföldi génekkel rendelkezőként ki kell jelentenem, hogy a "gyönyörű, hegyi" halmozott jelző feloldhatatlan ellentétet tartalmaz.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2013.01.23. 13:54:44

@fzoli415: Budirudi, annyira röhögök, hogy leesek a székről. Munkahely, 2013. XD

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2014.12.25. 18:12:40

Csodálatos időutazás, egyben szociotrip volt, számos elemét felismertem :) Köszönöm a Modoros karácsonyi ajándékát!

Mitya Ivanov 2014.12.26. 09:19:44

@Bukott Rockzenész: ne mondd, hogy ezt még nem olvastad

Trompipi 2016.01.01. 15:59:31

Jo volt ujra elolvasni... Valaki megirhatna a 2015-os valtozatot, Facebookra feltett fotokkal, politikai temaju beszelgetesekkel, egy kis migransozassal, stb...