A Renyhe Ember

2010/12/06. - írta: Modor Tibi

A Renyhe, Rendetlen, Igénytelen az maga a szabad ember, a saját maga ura, a függetlenség élő szobra. Nem hódol be a konvencióknak, hamis kispolgári hagyományoknak. Ő élni akar, nem megfelelni - így érzi jól magát, de nagyon. Illetve... életét a Rendmániásokkal folytatott küzdelem jegyében éli le - hiszen mindenki Őellene áskálódik, Őfölötte próbál kontrollt szerezni. Higiénianácik, tisztaságfasiszták. De ő nem hagyja magát korlátok közé szorítani.

Na de kivel is áll Ő harcban? Természetesen többfajta rendmániás létezik (távol álljon tőlünk, hogy igazságtalanul alig pár szekértáborra osszuk a számtalan, megismételhetetlen Csodát: az Embert!). Mániájuk eredeztethető lehetne elvileg a neveltetésből, a más emberek iránt táplált ellenszenvből-undorból - de azért lássuk be: a rendmániás legtöbbször az alapvetően egészséges és elvárható higiénia- és rendszeretetre jócskán rájátszik, hogy ezzel is fokozza a csodabogárság látszatát. Valójában a rendet és a tisztaságot addig szereti igazán, amíg nem neki kell érte dolgoznia - a naponta cserélt törülköző-ruha is csak addig nélkülözhetetlen neki, amíg nem neki kell mosnia, teregetnie meg hajtogatnia, vasalnia. De azért az igény, az érzék legalább megvan! És persze már rögtön az elején el szeretném oszlatni azt a makacs tévhitet, hogy a nők a rendesek és tiszták, a férfiak pedig a lusták és koszosak, akik az anyjukkal meg a feleségükkel tetetnek mindent maguk elé. Távolról sem.

Lehet tehát a Rendmániás például egy szétszórt, barkácsolós, szeleburdi nagycsaládban felnőtt gyerek, aki egy életre megiszonyodott a folyamatos felfordulástól, zsúfoltságtól, a privátszféra abszolút hiányától. Valamelyik családtag mindig üvölt, a felmosóvödör állandóan bevetésre készen áll, a családi (egyetlen) vécére meg mindig sorban kell állni - a háziállatok (kutya, macska, aranyhörcsög, papagáj, guppik) pedig szőrrel-szarral, ázott bundával, szaggal teszik magukat megkerülhetetlenné. "Jajj, olyan édesen éltek így együtt, nálatok mindig olyan jó hangulat meg művészies összevisszaság van! Szeretek hozzátok járni, itt mindig történik valami, soha nem unatkozom." Jabazmeg, éljél te így otthon muterodékkal, ha annyira tetszik ez a bohém életforma. Annyira már nem irigyled, mi?

Megfogadja ezerszer, hogy ő nem ilyen lesz. Ahogy teheti, menekül otthonról: kollégiumba, albérletbe, más városba, külföldre - ott majd talán szabadabban kiélheti rendpártias hajlamait. Társbérletben, a családtól távol úgyis visszájára fordul minden otthonról hozott érték és berögződés: az irányítás- és tisztaságmániás szülőktől megszabadulva lesz a gyerek gyorsan piszkos és elhanyagolt - és itt lesz az otthoni zsibvásárból kiszakadva legalább 2-3 négyzetméteren szélsőségesen rendezett a másik. Muterodék a délutáni legózás után mindent ugyanúgy, kockára pontosan visszapakoltattak veletek a dobozba, ahogy még húsvétra kaptátok? Na akkor talán pont belőletek lesz társbérletben a mocskosállat.

A Rendmániás talán már szóvá se teszi, beletörődik a többi ember eredendő trehányságába. A körül-belül összefröcskölt mosogatóba csak úgy simán bedobált edények, poharak - semmi egymásba helyezés, vízzel felengedés. Az evőeszközöket se vennék ki, csak úgy egymásra szórják a tányérokat mindenestül, megáll az majd így is - sowieso el kell még mosni mindent. Koszosan minek legyen szép, nem?

A vécében felhajtott, alulról összefoltozott, felülről szöszökkel tarkított deszka (soha nem nézik meg használat után) és/vagy fedél, szertelenül pöttyözött csésze, soha nem rendeltetésszerűen és nyomtalanul használt vécékefe (így tehát csíkozott lefolyó), a papírtartóból slendriánul, átgondolatlan módon letekeredő papír (nekik még a tekeredés iránya is mindegy) - semmi rendszeresség, semmi tudatosság. Semmi igény a tisztaságra, a szépre. Tesznyék ezek mind.

A mosdókagyló, a csaptelep szintén mind-mind csupa pötty - vízcseppek, fogkrém- és pattanásmaradványok a poros-maszatos, többször csupasz kézzel letörölt tükrön, a tartóra hanyagul, ferdén odalógatott, gyűrött, hidegvizes, már megszürkült kéztörlő, a kádban-zuhanyzóban vízkőlerakódás, girbegurba szőrszálak, bizonytalan eredetű és állagú anyag a lefolyó szűrőjére tekeredve, borosta, zoknikból és ruhadarabokból származó kis színes szöszök - a fürdőszobaszőnyegen papucs- és cipőtalp-, esetleg vizes lábnyomok. A paraszt ahogy van, szárítkozás nélkül, csöpögve kilép a kádból: a finom, meleg, puha szőnyeg meg majd úgyis felszívja a vizet! Azt, hogy rohadnál meg. A polcokon felül porosodó, nyitva hagyott-beszáradt, alul vizes lenyomatot hagyó tusfürdők, rozsdás karikát rajzoló borotvahabos flakonok, összevissza odabaszott üres-teli parfümösüvegek és izzadásgátló deók, tubus hajzselék. Mert a munkahelyen, szórakozóhelyen azért szépen, ápoltan kell megjelenni!

Az előszoba? Cipők, papucsok, mamuszok egymás mellé hajigálva, ferdén - milliónyi pár van elöl, hasonlóan az összes évszakban használatos kabátokhoz. Évszaktól függetlenül, bármikor szükség lehet rájuk. Arra a kis időre meg minek elpakolni..?

A konyha? A konyha... talán a legelkeserítőbb a fürdő után. A főzőlapon por, kifutott, elszenesedett tej, rántás vagy ételek nyoma, lisztfolt élesen a valaha ott használt lábos kontúrja körül,a falon tiszta olajpöttyös csempe. Gáztűzhelynél még rosszabb a helyzet: az évek alatt már kocsonyás bevonatot képző égett-sárgás olaj és zsiradék, a rács alatt a szivárvány minden színében fellelhető, odakozmált ételmaradék. A Mocskos Ember semmit nem tisztít meg maga után. Hiszen a lakás van értünk, a tárgyak vannak értünk, nem mi őértük! Mit babusgassam én azt a tárgyat? Az enyém, én vettem a saját pénzemből! Most igazam van, vagy igazam van? Höhhö...

Így lesz a grillsütőből morzsás reszeltsajt-cseppkőbarlang, a mikróból valami bizarr térplasztika hagyma- és paradicsomdarabkákkal, az étkező- és konyhaasztalból morzsaparádé szinte már Audi-jelet képző pohárlenyomatokkal.

A hálószobában a reggeli keléskor úgyhagyott, összeizzadt, gyűrött, szinte darabjaira hulló ágynemű - a huzatból kilógó, sárgás betéttel, a földön zsíros ujjlenyomattól megmattult poharak, félig összenyomott sörösdobozok, morzsás-foltos tányérok, pizzahéjjal teledobált, félig nyitott hullámpapír-tálca, arccal a földre lefektetett, nyitott könyvek, telefonok (a Renyhének több van, évente háromszori számváltással) és töltők, összegyűrt zsebkendők, alsóneműk, farmerok, ruhadarabok. És ez estig mind így is marad - hiszen két fő felesleges munkát találtak ki az életben: a dióverést és a hólapátolást. A dió úgyis lehullik magától, a hó pedig elolvad. Hát akkor meg?

Némelyik rendetlen ember persze rendszeresen takarít: akár hetente is. Ezt természetesen csakis úgy csinálja, hogy szem előtt legyen, mindenki lássa. Teátrális mozdulatokkal, vizes-habos szivaccsal törli le az asztalt, a munkalapot, a szekrényeket - hogy aztán hagyjon mindent úgy, szépen csíkosan-foltosan megszáradni, ahogy volt. A lényeg, hogy ő takarít és higiénikus. És persze, mivel ő használja a lakást, él benne, ezért a felmosás után két perccel simán papuccsal vagy cipővel bemegy a fürdőszobába. Majd megint kitakarít egy hét múlva. De az a szomszéd gyerek az milyen képmutató! Ott kényeskedik, hogy így vigyáz meg úgy vigyáz, aztán nem is szokott felmosni minden héten, phöjj...

Az érzéketlen-igénytelen ember fogja zsíros ujjaival összefogdosni a szemüveged lencséjét, a monitorod vagy a telefonod kijelzőjét, a tiszta poharakat belülről, ő tárolja CD-it tok nélkül a hifi tetején, ő ül le a BKV-s farmerjában az ágyadra, ő trappolja össze a saras cipőjével a puha-süppedős szőnyegedet. Most mi van? Húzzunk erre is fóliát meg bőrtokot? Te már a tárgyaid rabjává váltál, apám, téged kezeltetni kéne... tiszta mechafília.

Persze ha valakinek mindez nem tetszik vagy szólni mer, az frusztrált, esetleg baszatlan picsa. Hogy ő zavarna másokat a rendetlenségével, mi? Éppen ellenkezőleg! A tisztaságfasiszták folynak bele mindenki magánéletébe. Őt valaki mindig csak baszogatja. Mert nincs jobb dolga. Ahelyett, hogy végre találna magának valakit, aki majd jól megadja neki. Hiszen Az a megoldás mindenre, utána már a por és a kosz se fog zavarni annyira senkit.

Cipőt le kell venni?

84 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lárvalányhaj 2010.12.06. 08:00:14

Jó poszt, látszik, hogy zsigeri frusztrációk szakadnak most fel a szerzőből...

VaTi 2010.12.06. 08:06:50

Óóóó. Én bútorápolóval szoktam törölgetni a szekrény tetejét. És ha felállsz a kanapéról, elsimítom a huzatot és kihúzom simára a párna csücskét :) A mosogató nem csak tisztára van súrolva, de külön kendővel szárazra is van törölgetve. Tudom, hogy nem vagyok teljesen normális :) Arra viszont már rászoktatott a férjem, hogy ne portöröljek és proszívózzak a számítógépe kábeljei között :)))
És most így rájövök, hogy amit leírtam, az is modorosch :)

Ottlaki Kababám 2010.12.06. 08:07:05

Fuj. Es az ilyen lakasokban-hazakban van az allando rohanas, kapkodas, ezer dolgom van. Ekezet nelkul.

holist · http://holist.hu 2010.12.06. 08:10:09

Ez egész jó lett. De ha már rend és rendetlenség:

saddie.wicca.hu/principia.html

"Jöttem, hogy elmondjam nektek: szabadok vagytok. Sok korszakkal ezelőtt tudatom elhagyta az embert, hogy magától fejlődhessen. Visszatértem, és azt látom, a fejlődés beteljesedéséhez közeleg, de félelem és félreértés hátráltatja.

Pszichikus páncélokat építettetek és ebe öltöztök, látásotok korlátolt, mozgásotok ügyetlen és fájdalmas, bőrötök sebzett és lelketeket megégette a nap.

Én vagyok a káosz. Az én anyagomból építik művészeitek és tudósaitok ritmusaikat. Én vagyok a hangulat, mellyel gyermekeitek és bohócaitok boldog anarchiában kacagnak.

Én vagyok a káosz, élek, és azt mondom nektek: szabadok vagytok.

Az elkövetkező napokban filozófiákat és teológiákat tanulmányoztak, és kiderítették, hogy Erist vagy Diszkordiát elsősorban félték az ősiek, mint pusztítót. Valóban, a káosz elképzelését még a modern korban is egyenlőnek tartották a szenvedéssel, és negatívumként kezelték. "Nem csoda, hogy minden így el lett cseszve," vonták le a következtetést, "hiszen fordítva gondolkodnak." Rájöttek, hogy a rendetlenség koncepciója minden szempontból ugyanolyan fontos, mint a rendé."

irdesmond 2010.12.06. 08:12:15

Tökéletes, de azért Polcz Alaine ezt már megírta, a REnd és rendetlenség alapmű ebben a témában.

lárvalányhaj 2010.12.06. 08:15:31

" Muterodék a délutáni legózás után mindent ugyanúgy, kockára pontosan visszapakoltattak veletek a dobozba, ahogy még húsvétra kaptátok?"

Jézusom, miféle Istentől elrugaszkodott beteg elme képes ilyet tenni?! Áááá....

CernaGeza 2010.12.06. 08:27:23

Tömény frusztrációt érzek és is a szerzőből áramlani:)

Különben egy kis lakásban sokkal könnyebb a fent említett állapotokat létrehozni, mivel rengeteg dolognak egyszerűen nincs meg a helye. (tapasztalat)

Akinek pl. kis konyhája van, szükségszerűen tele van a konyhapultja minden szarral, a müzlisdoboztól a szódásszifonon keresztül az ndk-grillsütőig, gyümölcsök, kisrádió, Jézuska és géppuska.. A konyhaszekrényt kinyitva pedig fülükkel speciális szögbe fordított bögrékkel és fejedre zuhanó műanyagtálakkal találkozol.
(a kretén tupperware edények külön megérnének egy postot)

A mini-fürdőszobára hasonló kényszerű szabályok érvényesek, nyilván ettől kosznak még nem kell lenni.

Der Beste 2010.12.06. 08:28:07

Ez egy elég kusza poszt lett, legalábbis szerintem.

lárvalányhaj 2010.12.06. 08:35:07

Én nagyon szeretnék rendezettebb lenni, de inkább sziszifuszi harcot folytatok a káosz ellen. Alapvetően lenne igényem a rendre és a tisztaságra, de mivel állandóan vesztésre álló versenyt futok az idővel, ezért nem minden alakul úgy, ahogyan szeretném.

amit még megtehetsz 2010.12.06. 08:38:02

Hmmm, megütötte az orromat egy kis kényszeresség. Mikor voltál utoljára a pszichológusodnál?

Mitya Ivanov 2010.12.06. 08:39:40

A poszt nagyon jó, és összeszedett.
én nem voltam ilyen, csak majdnem.
Én is teátrálisan takarítottam mosogattam, azt hangoztattam, hogy most hétvégén nem érek rá, mert TAKARÍTANOM kell. Igen, így nagybetűvel mondtam. Aztán takarítottam is, de ez csak a porszívózást jelentette, felmosni a padlót a konyhában, nos arra már nem maradt erőm. Ezért az mindig csupa dzsuva maradt. Meg a mosogatás. Az edények letörölgetésére már nem maradt_érkezésem, és mivel az országban itt a legkeményebb a víz, minden edény vizkőfoltos lett. Pont mint a kád.
Mentségemre szóljon, hogy a rendetlenséget és a szétdobált holmikat nem szeretem.

Hadrian77 2010.12.06. 08:41:47

Én spec utálom, ha a reggeli után roszog a morzsa a papucs talpa alatt:)

Mindazon által ágyat nem vetek be, mert brit tudósok azt mondták úgy kell hagyni és szellőztetni, mert az atkák jobban döglenek:)

Ernoke 2010.12.06. 09:21:45

"Hiszen a lakás van értünk, a tárgyak vannak értünk, nem mi őértük!"
a Renyhe elfeledkezik arról, h míg én minden tárgyat azonnal megtalálok és használni tudok, mikor szükségem van rá, mert mindennek megvan a helye, ő az egész életét a tárgyak fogságában éli, mert folyton keresgélnie kell.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.06. 09:38:08

@Ernoke: tévedsz, és ez egy általános tévedése a rendmániákusoknak: nektek a rend az, ha élére állítva, csomagolva, cimkézve a szekrényben van, amit TE tudsz, hol a helye. Nálunk plö rend van, de hogy minek hola helye, azt csak a barátnőm tudja. Ergo én semmit nem találok. Óriási tévedésetek, hogy ha TUDOM, hogy a párnakupac alatt, de még a szendvicsek fölött, a könyvespolcon van a narancsospohár, az nem rend.

holist · http://holist.hu 2010.12.06. 09:38:22

@Ernoke: Míg te a rendrakást, ő a keresgélést részesíti előnyben. A többi önigazolás.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.06. 09:42:58

amúgy szem is kicsit zavaros a poszt, nem lehet tudni, kiről is és kinek is íródott.

lárvalányhaj 2010.12.06. 09:49:36

@vészmadár (pica pica):

Ugyanúgy benne vannak a mocskosállat fasságai, mint a rendmániás efölötti frusztrálódása, ami kívülről nézve rendkívül lulzyvá teszi az illetőt.

Mitya Ivanov 2010.12.06. 09:53:14

@vészmadár (pica pica):
a rend meg a rendszer nem ugyanaz. És ez a lényeg. A rend az élére állított dolgokat jelenti, egy azonnal, mindenki által felismerhető külső jegyekkel rendelkező állapot, erősen az egyén igényei által megszabva és igényessége által meghatározva.
A rendszer pedig az, amiben az igazodik el, aki alkotta. Ha a te általad alkotott rendszer mellesleg nem rendelkezik a rendre vonatkoztatható külső jegyekkel, akkor az nem rend, de mégis megtalálod benne azt, amit keresel, tehát a rendszer jól működik.

yenoee 2010.12.06. 09:53:30

@Frengi: Hejj, de bizony hogy úgy van. Alapmű.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.12.06. 10:01:46

@vészmadár (pica pica):

A rend viszonyítás kérdése, csak a hülye rak rendet, a zseni átlátja a káoszt. Ha tudom mi hol van, az rend. Az én inerciarendszeremben. A tiédben lehet az én rendem káosz, és a tiéd az én szememben szar rend. Mert a te rendszeredet nem találom célszerűnek. Olyan mint az ext3 és az NTFS, jelen esetben én vagyok az ext3 és te az NTFS. Én átlátom a tiédet, de te az enyémet nem.

gar-frer 2010.12.06. 10:02:44

Mint mindenben, a rend és tisztaság fenntartásában is bizonyára van egy középút, amely elviselhetővé teszi a még átlátható rendetlenséget és a takarítást egyaránt. Egy barátnőm mindig azt mondja (talán Jung után szabadon), hogy nem szabad túl jónak lenni, csak elég jónak, hát, szerintem ez vonatkozik a rendszeretetre is. Egy bizonyos ponton túl, szerintem, a káosz stresszet és rossz lelkiállapotot is okozhat, és fordítva. Én legalább is arra emlékszem fiatal koromból, hogy amikor valamiért rossz kedvű, netalán depressziós voltam, nagy káosz volt a lakásomban, de amikor kilábaltam belőle, hamarosan elérkezett a rendcsinálás ideje is. Nade, ez csak egy időmilliomos nyugdíjas okoskodasa, aki belekontárkodik a pörgő fiatalok véleménycseréjébe.

fzoli415 2010.12.06. 10:24:53

Voltak ilyenek... én elfogadom, csak érdekes.
Egyik helyen az előző albérlő egy trendi megjelenésű, udvaribolond cipős, fehér bőrbelsős fekete passzáttal járó ügyvéd gyerek volt. A hálószoba ablaka úgy nézett ki, mintha bundáskenyeret sütöttek volna mellete (pár tucatszor). Egy fél nap alatt lepucoltam, utána az állapota 2 év alatt érdemben nem romlott. Fogalmam sincs: hogy érhette el azt a szintet?

A látszatra 10 évesnél nem öregebb mosogató semennyire nem folyt le- majd belenyomunk egy Mr. Muslce-t. Aha! a szifonból kb. 1 kg szürkés, kaviár állagú valami jött ki, mintha kartonpapírt daráltam volna össze zsíros vízzel. Komplett fogásokat nyomott le, vagy mi?

Aztán már a társbérletben a kád szélén sorakoztak a mindenféle flakonok (több ember, csajféle szerek, stb.). Ám egy kontrollálatlan vízszerelés miatt (mesterekről egy poszt?) téglaporos lett (!) mind. Amikor lemostam volna, kiderült, hogy a 80%-uk töküres, de fél éve ott áll. Kinek? Minek?

Másnál egy kajálás után kellett volna még tányér, elmosogattam, oké, konyharuhátok van? Öhh... hőő... (3 éve laknak ott). Ugyanők 3-an nem tudták kitalálni, hogy a felmosóvízbe vajon milyen szer kell. A szavazás eredménye: öbítő.

Nem szép dolog ilyet mondani a haverokról... :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.12.06. 10:41:26

polcz alaine : a rend és a rendetlenség. ajánlom mindenkinek, aki dühöng, hogy túl pedáns/trehány valaki.

a nők többségében gusztustalanok, a férfiak meg többségében fájdalmasan pedánsak.

Ernoke 2010.12.06. 11:02:52

@vészmadár (pica pica): az általam ismert rendetlen emberek soha nem találnak semmit, mindig fél óráig keresgélnek egy kábelt vagy egy csavarhúzót. én erre képtelen lennék, egyrészt iszonyú lusta vagyok, másrészt utálok az anyagi világgal foglalkozni, szellemem emelkedettebb régiókba vágyik.:D
amúgy a rendszerem tökéletesen érthető másoknak is. a barátom azonnal megtanulta, mi hol van, sőt, több ponton javított is a tárgyak elhelyezésén, h még kevesebbet kelljen velük törődni, és minden a kezünk ügyében legyen. a rend ugyanis arról szól, h minél kevesebb energiát fordíts a háztartásra, és amit elérhetsz 2 mozdulattal, ne kerüljön 10-be.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.12.06. 11:02:55

nálunk tisztaság van de rend az nincs. én a látható rendetlenséget részesítem előnyben asszony meg a kvázi-rendet, azaz a láthatatlan rendetlenséget.

amikor megunja hogy egy csomó minden elő van, akkor beindul a rendrakás, és minden elkerül a szem elől az adott tárgyhoz legközelebb eső fiókba, szekrénybe akármi. mivel mindenhol sokmindent hagyok elő, ezért ezekbe a fiókokba rendszerint sok cucc van berakva, vagy mivel a takarításra szánt idő kevés ezért inkább bebaszkodva.

így kívülről nézve sokszor rend van. de ha valamit keresek akkor 83 fiókba, és szekrénybe kell megnézni mire megtalálom, mert az asszony nem ott rakja el ahol találta, hanem ahol úgy gondolja hogy jó helyen lesz. ez természetesen mindig máshol van. ettől persze én kiérdemeltem a sohasemmitsemmegtalálós jelzőt otthon. mert ő mindig tudja:
hol a lázmérő?
-a fürdőben a tükör előtt
-a fürdőben a kisszekrényben
-a hálóban az éjjeliszekrényben
-a gyógyszerek között
-a nappaliban a komódon
-a konyhában a vitaminok mellett

ezt ő mindig jól tudja aktuálisan, mert ő tette oda. viszont én tényleg soha semmit sem tudok megtalálni...

irdesmond 2010.12.06. 11:04:52

Én azt látom, hogy az emberek mániákusan összevásárolnak mindent, maguknak másoknak, ajándék, emlék. Kirándulásról köveket botokat hoznak haza.

A konyha tele lejárt szavatosságú egzotikus fűszerekkel, a fürdőszobában ott vannak dísznek a kiürült dezodoros dobozok, a szekrény tetején az üres, de márkás italos üvegek.

Most hogy a karácsonyi vásár előtt visz el az utam, eszembe jut, hogy ott fognak ezek a holmik porosodni évekig, kidobhatatlanul, amíg majd egyszer jön a Trödel, viszi "papír nélkül Magyarországra, hogy egy német lomis piacról magyar lakásokba kerüljenek, és ott fogják a port még évekig, amíg valakinek eszébe nem jut, hogy kuka.

Amikor anyám meghalt ki kellett rámolnom a lakását. Ha az égből látta volna, hogy hogy dobálom ki a "kincseit" mind a 86 pár cipőjét, a 30 éve fel nem vett panofix bundáját, biztos jól a seggembe rúgott volna. (de nem tette, lehet hogy nincs is túlvilág?)

Azóta szigorúan lomtalanítok a saját portámon, semmi 'jó lesz ez még egyszer valamire', 'majd még felveszem valamikor', mert nem lesz jó, és soha nem veszem fel.

Soha nem lehet tudni, mikor kell menni, ha hívnak hirtelen, oda nem szoktak meghívót küldeni, az én holmimba ne turkáljanak undorral az örökösök.

irdesmond 2010.12.06. 11:06:47

@Hurrá Torpedó: nagyanyám volt ilyen, aztán ha nem talált valamit, akkor bosszankodott, hogy pedig tudom, hogy könnyű helyre dugtam.

Ernoke 2010.12.06. 11:40:36

@Mitya Ivanov: @Mitya Ivanov: a rendetlenséggel az a baj, h csak az lát(hat)ja át, aki okozta (a legtöbb esetben az sem). normális lakásba ha először, idegenként mész, akkor is meg tudsz találni mindent, mert azon a helyen vannak, ahol a leglogikusabb - pohár a konyhai polcon, ruha a szekrényben, dvdk a szobai polcon, stb. ha a pohár a könyvespolcon van, a dvdk a szennyestartóban, a ruha meg a konyhában, az rendszer, de rajtad kívül a jóisten sem ismeri ki magát benne. szintén nem rend az, ahol nincs meghatározott helye a dolgoknak, hanem egyszer itt, másszor ott a "helyük". ilyenkor azt is gyanítom, h az ilyen embereknek a fejében sincs rend és strukturált gondolkodás, ha ennyire össze-vissza pakolnak mindent...

Hal Stanton 2010.12.06. 11:49:31

"Így lesz a grillsütőből morzsás reszeltsajt-cseppkőbarlang, a mikróból valami bizarr térplasztika hagyma- és paradicsomdarabkákkal, az étkező- és konyhaasztalból morzsaparádé szinte már Audi-jelet képző pohárlenyomatokkal" - Ez már költészet, Tibi! :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.12.06. 11:54:05

@amit még megtehetsz: pár hete, találkoztam is valamelyik rokonoddal - csókoltat :D

@Mitya Ivanov: köszcsike. A nagyon lusta ember rájön egy idő után, hogy jobban jár a rend- és a tisztaság folyamatos fenntartásával, mint rendszeres és felesleges újrateremtésével.

@vészmadár (pica pica): a szomszéd Zoli bácsiról írtam, tudod, a festőről. A poszt célja: a világot jobbá, szebbé tenni, emberek szemét felnyitni, életét gyökeresen megváltoztatni.

Amúgy akárhányszor olvasom újra, csodálatosan szórakozom - nem is értem :D

medvedr 2010.12.06. 11:58:43

A zseni uralja a káoszt, nem ijed meg tőle!

lárvalányhaj 2010.12.06. 12:12:17

@Ernoke:

"ilyenkor azt is gyanítom, h az ilyen embereknek a fejében sincs rend és strukturált gondolkodás, ha ennyire össze-vissza pakolnak mindent..."

Nem biztos, hogy a fejben van a gond. Nálam pl. a dolgok két kalapba mennek. Amik a "Fontos dolgok" kalapba kerülnek, azokat baromi precízen, módszeresen, már-már kínosan perfekcionistán szoktam megcsinálni. Amik pedig a "Nem fontos dolgok" kalapba kerülnek, azokat leszarom. Ebből lesznek például a fél évig vissza nem vitt, 10 ezer forint fölötti késedelmi díjú könyvek. Igyekszem leszokni róla, de nem könnyű.

imiren 2010.12.06. 12:33:53

Azt hiszem Tibinél régi egyetemista emlékek is feltörtek, amikor írta a posztot :) Néhány kollégiumi szobára is ráillik az egész.

vitaygeorgina 2010.12.06. 12:36:13

Én a rendmániások közé tartozom, és otthon rendet is tartok. Erre nem vagyok különösebben büszke, a családtól ugyanis azt a visszajelzést kapom,hogy "te állandóan takarítasz". Nekem jobban esne, ha valaki egyszer azt mondaná: "nálad mindig olyan tisztaság és rend van", de ezt soha senki nem mondja, tehát kialakult bennem az a frusztráció, hogy velem van a baj.
A munkahelyemen viszont nagyon zavar, hogy bár elvileg mindennek megvan a helye, soha semmit nem találok, mert ha valaki elvesz egy könyvet, tűzőgépet, ollót, stb., akkor azt utána soha nem teszi vissza a helyére, így nálunk minden munka annyival tovább tart, amíg meg nem találjuk, amit keresünk.
Én szégyenszemre vittem be magamnak saját ollót, tollat, meg mindent, és egy darabig a szekrényemben rejtegettem. Persze kiderült, elkezdték kölcsönkéregetni, és egy hét alatt széthordták.
Az a mondás, hogy a zseni átlátja a káoszt, bizonyára nagyon frappánsan hangzik, de az életben ennek kevés hasznát veszem. Inkább arra gondolok, hogy mi mindenre lenne képes a zseni, ha nem kéne állandóan a cuccait keresgélnie.

Atlétás Bandi · http://azelott.blog.hu/ 2010.12.06. 12:46:28

Csap környékén ott hagyott géppel vágott borosta, leázott ragtapasz a kád szélén, félbehajtott fikás zsebkendő a mosógépen, budiban lehúzás nélkül ott felejtett szar (bocs bazmeg, telefonáltam, nem figyeltem), 500 fokos olajba beledobott, fagyasztóból pont most kivett jeges hurka, részegen konyhasarokba hugyozás.

Mitya Ivanov 2010.12.06. 13:08:22

@Modor Tibi: van a történetnek még egy dimenziója
a renyhe ember szerintem inkább agglegény, mivel nem látja értelmét annak, hogy saját magának rendet, vagy tisztaságot tartson. És ezt azzal magyarázza, hogy "bazmeg én lakok itt neme jó így, ha valaki idejön vendégségbe, akkor örüljön hogy leülhet" vagy valami ilyesmi. Ez pedig azzal jár, hogy az agglegény renyhe ember szépen lassan elszigetelődik a társadalomtól, és innen aztán sokfelé visz az út, de egyik sem a társadalmi felemelkedés útja. Meg persze egyedül marad, mert nem jár társaságba, hozzá sem jár senki, mert szégyelli a lelke mélyén, hogy hogyan néz ki a lakása. Ha van egy csaj, aki amúgy vonzódna hozzá, azt is elhajtja, mondjuk éppen akkor, amikor a csaj felmenne a lakására, csak úgy, hogy "itt vagyok a közelben vettem neked kinder meglepetést", akkor azt gyorsan végiggondolja a dolgokat, hogy úristen, hogy néz ki ez a lakás, fel kéne mosni és van öt percem, jesszus inkább nem, ezért azt hazudja a csajnak, hogy most nem vagyok otthon, meg soha nem is leszek, nem is létezem.

Aztán van a jobbik eset, amikor amikor a lelke mélyén igényes, de már renhye agglegény ember el tudja hívni az anutáját egy kis rendrakásra, olyan Magdianyus-kertészgéza szerűen. Na innen még van visszaút, mert a lehetőség megvan a javulásra.

Mitya Ivanov 2010.12.06. 13:09:07

@Modor Tibi: van a történetnek még egy dimenziója
a renyhe ember szerintem inkább agglegény, mivel nem látja értelmét annak, hogy saját magának rendet, vagy tisztaságot tartson. És ezt azzal magyarázza, hogy "bazmeg én lakok itt nekem jó így, ha valaki idejön vendégségbe, akkor örüljön, hogy leülhet" vagy valami ilyesmi. Ez pedig azzal jár, hogy az agglegény renyhe ember szépen lassan elszigetelődik a társadalomtól, és innen aztán sokfelé visz az út, de egyik sem a társadalmi felemelkedés útja. Meg persze egyedül marad, mert nem jár társaságba, hozzá sem jár senki, mert szégyelli a lelke mélyén, hogy hogyan néz ki a lakása. Ha van egy csaj, aki amúgy vonzódna hozzá, azt is elhajtja, mondjuk éppen akkor, amikor a csaj felmenne a lakására, csak úgy, hogy "itt vagyok a közelben vettem neked kinder meglepetést", akkor azt gyorsan végiggondolja a dolgokat, hogy úristen, hogy néz ki ez a lakás, fel kéne mosni és van öt percem, jesszus inkább nem, ezért azt hazudja a csajnak, hogy most nem vagyok otthon, meg soha nem is leszek, nem is létezem.

Aztán van a jobbik eset, amikor amikor a lelke mélyén igényes, de már renyhe agglegény ember el tudja hívni az anutáját egy kis rendrakásra, olyan Magdianyus-kertészgéza szerűen. Na innen még van visszaút, mert a lehetőség megvan a javulásra.

Der Beste 2010.12.06. 13:21:37

@Frengi: Nagyon jól mondod.
Pasi létemre nekem is tele volt a szekrényem olyan ruhákkal, amelyekről azt gondoltam, hogy valamikor biztos felveszem még őket.
Aztán egyszer vettem egy nagy levegőt, s amiket nem vettem már fel 3 éve, vagy még régebben, azokat elajándékoztam.

A d r y (törölt) 2010.12.06. 13:25:07

@Frengi: ez nagyon tetszett.Egyébként így is gondolom.Utálom ezeket a porfogókat.Kövektől,botoktól kiver a víz.
Egyébként ezeket a fűszereket,meg a többi szart összevásárolják a madaras teszkóban akcióban, aztán lejár és kidobhatják, vagy rohad a konyhaszekrényben pár évig még.
A szigorú lomtalanítás nálam is megvan és csak akkor jön a lakásba valami, ha megy is.
Ahol vannak gyerekek ott a legrosszabbak a nagyszülők, /persze csak a rendmániásnak/mert az összes szart, ami már nem kell odaadják a gyereknek.Üres dobozt,papírfecnit,madárkát dísznek,rózsaszín táskát beszürkülve,egy zacskó műanyag mütyür semmiresejó kinderes figurát..stb.Én meg vicsorgok és mikor üres a lakás kezdem előről a lomtalanítást.

2010.12.06. 13:57:36

Én magam útálom a rendetlen köcsögöket. Egy székre dobott póló, két-három kint hagyott könyv, a konyhaasztalon egy üres pohár nyilván nem rendetlenség, de a "zseni a káoszon is átlát" közhelyét hangoztatók általában csak egy megkoszosodott, elképesztő rumli közepén élő cigányputrira emlékeztetnek.
A felesleges, kidobandó tárgyak (flakonok, dobozok, zacskók) felhalmozása a lakás legkülönbözőbb pontjain, a rendszeres tisztítás-karbantartás elhanyagolása (zuhanyfülke, mosogató, budi, ablakok, stb.), mindenféle tárgyak legelképesztőbb helyeken történő "tárolása" (egy cipészkalapács a TV tetején, egy láncfűrész az ágy alatt, egy hüvelyöblítő pumpa a dohányzóasztalon, stb.), a szerteszét dobált szennyes ruhák, ételmaradékok, mocskos edények, emberfejnyi porcicák mindenfelé, a hűtőben növekvő gombatelevény egyszerű, ócska, prosztó igénytelenség.
A legmeghökkentőbb, hogy gyakran ilyen lakásokban ragaszkodnak a legkeményebben a "Cipőt le!" parancsolathoz - mintha számítana valamit egy tetves koszfészekben. Érdekes, hogy én magam semmiféle összefüggést nem láttam a tanultság-rendszeretet között, a legalja prolik és egyetemi tanárok is képesek elképesztő kuplerájban élni.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.12.06. 14:01:14

@Ernoke: Én nagyon sok ún. rendes helyen képtelen vagyok megtalálni a dolgokat. Mert amiről az egyik ember azt hiszi, hogy logikus, az a másiknak nem az.

Persze, egyes helyek logikusabbak, mint mások, tányért nyilván valahol a konyha környékén keresek először. Aztán kiderül, hogy van külön tálalószekrény az ebédlőben, mert hiszen az tök logikus.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.06. 14:16:43

@CernaGeza: a kis lakasrol. tesomek a vilag legtrehanyabb emberei (ertsd, tesom es a baratnoje). mikor osszekoltoztem veluk, eloszor az volt a kifogas, hogy azert, mert kicsi a lakas, alberlet, csak egy ruhasszekrenyt adtak, nincs hova rakni. vettem egy lakast, ahol hodalymeretu nappali van, vettunk bele szekrenyt, hogy legyen hova pakolni a dolgokat. azt hiszed, most rend van??? egyreszt minel tobb helyunk van, annal tobb cuccot halmoznak fel, masreszt, ami a szekrenyben/rajta van, az is csak odaszorva, sehol semmi rendszer. levetett ruha a kanapen (mert mar rajtunk volt ruhat nem teszunk vissza a szekrenybe, mondjak. mert a nappali kozepen, a kanapen meg sokkal jobb helyen van...)
a mosogato folyton tele, ha veletlenul kitakaritanak es rendet raknak, akkor ohatatlanul kell valahol mashol kuplerajt csinalni, mondjuk a konyhapulton. mar tobbszor elofordult, hogy hazamentem ok a kanapen filmet neznek, latom, hogy nemreg takarithattak, viszont a konyhapult meg tele morzsaval, edenyekkel. egyszeruen nem birnak rendetlenseg nelkul elni.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.06. 14:19:41

@fzoli415: a konyharuhara: speciel en sem hasznalok azt torolgetesre, mert csak hagyom megszaradni az edenyeket. kulonben is, az higienikusabb, en ugy hallottam.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.06. 14:23:03

@A d r y: na igen, nalunk is azert van kupleraj, mert a tesom baratnoje imad osszevenni minden szir-syart, azzal a felkialtassal, hogy dekoraljuk a lakast. de mivel osszevissza szorva vannak, nem az a belepo elso gondolata, hogy de szep ez, hanem, hogy ugy nez ki a lakas, mint egy bazari vasar.

moonx 2010.12.06. 14:37:20

Ha már Polcz Alaine és a rendetlenség:
mentsukmegaferfiakat.hu/?pg=sub_58

A d r y (törölt) 2010.12.06. 14:44:42

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): :)
Tudod kiket nem értek?Azokat a rendetleneket,akik szeretik a rendet.Náluk ez hogy lehet?Lustaságból nem pakolnak el, de ha más megcsinálja, akkor jól érzik magukat.Érdekes felvetés asszem:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.06. 14:46:49

Hehe! Bennem van egy rendmániás, és egy rendetlen ember is. Kettejük harcából jön ki a szintézis, vagyis én magam. :-D

CernaGeza 2010.12.06. 14:58:50

@Animacs (a Tyne folyó déli partja):

Nyilván vannak, akiknek mindegy.. Én csak annyit tudok hogy a lakásunk eleinte - odaköltözés után 2-3 évig - rendben volt, utána kezdtek felszaporodni a cuccok, (nem lomok), valamint megszületett a lányom. (játék és bizbaszfaktor)

Azóta egyre inkább raktárra hasonlít a lakás, ráadásul egy zsúfolt helyen takarítani se lehet rendesen.

irdesmond 2010.12.06. 15:10:35

Az én exem rendszerető volt, de a tisztaság nem érdekelte. Én az ellenkezője: takarítok, de a holmim szét hagyom, minden elől van.

A gyerekeim gyűjtögetők, ami a saját lakásukban már nem fér, azt én őrizgetem a padláson. A saját holmimat szelektálom, de mondja már meg valaki minek kell őrizgetni az általános iskolás tankönyveket? Ellenőrzőt pláne. Az összes mecsi, a puzly, na ja, legót nem dobunk ki, könyvet sem, de a többi iskolás vacak? Nem kidobni!

Én egyetlen dolgot őrizgetek a gyerekkorukból: a fiam első hátizsákját. (az unokának, aki még terve sincs véve)

A legegyszerűbb lenne nem megvenni a sok vackot.Vagy ha ajándékba kapjuk, azonnal tovább adni.

Sajnos hogy nálunk kevés helyen van Kleider Spende, vagy olyan hely, ahol túl lehetne adni a holmikon.

Ha már nagyon sok a holmi, van olyan hogy kivisszük az ócskapiacra, és ott fillérekért túl adunk rajta, de annak meg van a veszélye, hogy az árán ott helyben másokat veszünk rajta.

irdesmond 2010.12.06. 15:13:20

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): na ez olyan tipisch magyar.
Volt egy munkaadóm, az állandóan törölgetett, és felháborodva mesélte, hogy ahány magyar ápoló csak itt volt, az mind hagyta száradni az edényt, mert ilyenek a magyarok

Ernoke 2010.12.06. 15:58:39

@Frengi: a kosz nálam is probléma... sok a szőnyeg és a kárpit, fekete a macska, én is hullatom a hajam, porszívózni meg utálok. a por miatt folyamatos frusztrációban élek, mert amúgy tiszta minden egyéb, de ha nincs rendesen kiporszívózva, minden dzsuvásnak tűnik.:S de ha még rendetlen is lennék mellé, nem tudom, hogy nézne ki a lakás.

irdesmond 2010.12.06. 16:41:03

@Ernoke: a megfelelő eszközökkel gyerekjáték a takesz.

nagyon ajánlom az az kis nyeles mikroszálas portörlőt, mert szépen körbe lehet vele törölgetni mindent, anélkül, hogy a sok vackot le kellene rámolni.(ezt reklámozzák a tévében, nagyon jó)

Porszívóra érdemes beruházni, fontos, hogy könnyen kezelhető legyen, és nagy teljesítményű, Ha könnyen porszívózol akkor gyakrabban lesz hozzá kedved.

A padlóhoz a legjobb mopot kell megvenni, mert szar eszközökkel kínszenvedés a takarítás.

A fürdőszobába bármilyen foszfor savas tisztító jó. A konyhába nélkülözhetetlen a hidegzsíroldó, ebből a Coop márka terméke a legjobb és legolcsóbb, ez nátron lúg, vigyázni kell vele, mert mindent visz, egy mozdulattal, de a bőrt is kezedről, meg a festéket is.

A exem állandóan takarító szereket vásárol, de utál takarítani, aki tud, annak nem kell.

Azt is megfigyeltem, hogy aki utál főzni, azoknak van a legjobb és legtöbb háztartási kisgépük.

Most egy idős hölgynél voltam, életében nem főzött, de a konyhában ott avult el érintetlenül a Kenwood, soha be sem kapcsolta,

A bútor kárpit ha szőrös hideg ecetes víz, csodára képes.

Jaj, most kijött belőlem a háztartástan-tanár. Bocs.

Ernoke 2010.12.06. 17:08:57

@Frengi: igazából a nehéz bútorok tologatásával van bajom a porszívózásnál. meg persze azzal, h dögnehéz a porszívóm, és többször kell vele átporszívózni, mire vége lesz. csak a porszívózásra elhasználok egy pólót mindig, annyira beleizzadok. ezt már megírtam az ásés-nek is, de szóra se méltattak.:D

irdesmond 2010.12.06. 17:31:52

Új porszívó.

Esetleg egy Vampyre.Az a legjobb.

Ne verje ki, ne rázza ki, Mónikával szívassa ki.
Vásároljon Ön is Mónika porszívót!

Marianer 2010.12.06. 18:07:27

Rendmánia-e, ha hajnalban felkelünk, gondosan beágyazunk, kisimítjuk az ágytakarót, elrendezzük a párnákat, stb., majd távozunk valahová, ahonnan csak éjfélkor térünk vissza, és hogy lefekhessünk, szépen elrakosgatjuk a párnákat, összehajtjuk az ágyterítőt, megágyazunk. A szép rendet pedig legfeljebb a betévedő napsugár látja és élvezi.
Igényesek vagyunk-e, ha így teszünk, igénytelenek vagyunk-e, ha nem?

noirp 2010.12.06. 18:37:12

Azt a leborult, ez volt aztán a poszt, grt Tibi!

Enyhe hasadozással olvastalak, mert a renyhe és a rendmániás is ki-kibukkan belőlem :)
Ha takarítok, akkor épp nem játszom színházat, sőt, ha ilyenkor téved be hozzám vki, utánavágom a kisszéket. Munkaterület bzze, eridj innét vagy húzzál sisakot.
Ha takarítok, akkor...orrvérzésig.
Ha nem, akkor majd hétvégén. Nehogymá szerda este 7-kor álljunk már neki porszívózni gyárekek, sajtostallér alapanyagúak a falak.
A szobám, könyveim, a szakkcikkeim és a növényeim elvágólagos rendben--viszont rühellek mosogatni és igen, a konyhám is úgy néz ki, mint azé, aki rühell mosogatni. És kislakás-konyha, tehát minden szirszar kinn figyel a pulton. Az elmosott edény is ott szárad.
CérnaGézának kösz, h helyettem írt :)

Egyszóval legalább ketten ültünk a gép előtt, ezúttal köszönnyük a posztot, maradtunk tisztelettel

az összes noirp

noirp 2010.12.06. 18:39:56

@Frengi: Zsíroldónak Ultra port ajánlom.
Nem olyan veszélyes, mint a nátronlúg-kálilúg alapú cuccok. (Egy olyanba sikerült beletérdelnem. Lekáromkodtam még a csillagokat is...). De jól leszedi a zsírt és a leégett maradványokat is.
Még laborban is evvel mosogatunk ;-)

dzzzzz 2010.12.06. 18:50:15

Ebben a viselkedésmódban nem találok sok kivetnivalót :O
lehet elég közelire sikerült xD

irdesmond 2010.12.06. 19:13:16

@noirp: igen, az valóban nagyon jó, mint az Egyesült vegyi művek összes cucca (a hideg zsiroldót is abból az alapanyagból gyártják, szagról meg ismerem.

Az ultra krém is hasonló csodaszer, néhol még lehet kapni. A zsírfoltos ruhát bekened vele, ott ahol foltos, be a mosógépbe, és kész, mindet visz mit a hetes busz.

well hungarian 2010.12.06. 19:39:19

inkabb kifizetem a fizetesem egyharmadat lakberre, de ne kelljen senkivel megosztani a helyet. Van egy-ket hely, ahol allandoan napok alatt kialakul a kaosz, de a britekhez kepest steril a lakas. Sirni tudnek neha vendegsegben.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.06. 21:38:27

@A d r y: jaj, hát, ha a tesóm barátnőjét hallod, azt hiszed, hogy ő tök rendes. mert előadja pl, hogy tisztaságmániás. csak én nem nagyon veszem észre, vele lakva. arról nem is beszélve, hogy ez már eleve logikátlan, ugyanis tele a lakás kacattal, hol a tisztaságmánia, a kilátszódó tíz négyzetcentin? valamint, nálam ellentmond egymásnak a tisztaságmánia és az, hogy nyugodtan a mosogatóban hagyjuk pár napra az edényeket, míg mi a kanapén heverünk.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.06. 21:40:59

@Frengi: én is jobban elviselem azt, hogy mondjuk poros a szekrény, vagy porszívózni kéne, mint a rendetlenséget. sőt, miattam még a fiókban, akárhol elpakolva is lehetne, a tesómék viszont imádják elöl hagyni a dolgokat. engem meg ez idegesít. az meg főleg, mikor nyolc helyen találok a lakásban üres bevásárlózacskót, pl. múltkor egy helyre tettem az összeset, mondtam nekik, hova, persze azóta megint elkezdtek feltünedezni a lakás különböző pontjain.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.06. 21:45:28

@Frengi: itt meg az a szokás, hogy elmossa a mosogatószeres vízben, aztán eltörölgeti. leöblíteni nem szokás...(a fura, hogy ez lentebb, a mozgássérült otthonban nem volt divat). mikor először láttam, mondtam nekik, hogy inkább nem kérek kávét. mikor meg mondtam nekik, hogy tán el kéne öblíteni, leöblíteni róla a mosogatószert, az volt a válasz, hogy de itt nincs arra lehetőség...

A Tyne folyó déli partja 2010.12.06. 21:49:33

@well hungarian: én is ezért (is) nem akartam többet albérletet. vagy max. garzont. azt viszont pont annyiért adják, (meg még többért), mint a lakáshitel-törlesztést...
viszont,nekem sikerült rokonokat kifognom legtrehányabb lakótársnak...az angolok (meg a magyar lakótársak se), voltak ennyire kuplerájimádók.

szeme közé, laposan! 2010.12.06. 22:27:59

A posztíró egy műegyetemi koleszban 2 hét után meghalt volna. Vagy megölik. :)

lárvalányhaj 2010.12.06. 22:51:43

Szerintem egyik stratégiával sincs semmi baj, csak ne kelljen a kétféle embernek összeköltöznie :)
Mondjuk a férjem és a saját példámon azt látom, hogy az se jó, ha két rendetlen ember él együtt, mert kétszer akkora piszkot és rendetlenséget csinálnak, és egyiknek se lesz kedve rendet csinálni.

irdesmond 2010.12.06. 23:03:32

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): mondom, ez a folyóvizben mosogatás tipikus magyar, itt is dettó az van: medence, meg törölgetés. De nem nekem. Én bárhová megyek első dolgom, hogy veszek egy edénycsurgatót.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.06. 23:13:22

@Frengi: na jó, de attól még, hogy vájdlingban mosogatják (otthon én is régen meg anyám most is, mert spórol a vízzel, én meg úgy vagyok vele, hogy folyóvízzel sokkal higiénikusabb, azon nem spórolok).szóval, attól még leöblíthetnék róla a mosogatószert...
ja, és itt tálcát nem raknak az edényszárító alá, azt külön otthonról kellett beszereznem. valamint, nem létezik a dupla mosogató, kizárólag egyes van (ami pluszban idegesítővé teszi a tesómék hanyagságát, mivel, ha egy darab lábas benne van, máris tele a mosogató(

Pan Modry 2010.12.07. 03:02:50

Én alapvetően a rendetlen kategóriába tartoztam.

Viszont miután a lakásomat DFECM (design for easy cleanliness maintenance) terveztem meg, már alapvetően megy a rendrakás.

A padlót mindenhol könnyű porszívózni és felmosni, a konyhában a gyakran használt eszközöknek a mosogatógéphez a legközelebb van a helye.

A bútorokat aszerint válogattam hogy a felületük könnyen, gyorsan tisztíthatóak legyenek.

Egyébként soha nem szerettem a rendetlenséget, de takarítani még jobban gyűlöltem, úgyhogy általában rumli volt nálam.
ha egy eszközt nem használok félévig, akkor kidobom, ruhák esetén 1 év. Igy néha 1-1 dolgot újra kell vásárolni, de még ígyis megéri. (nem gyakori btw...)
Takarítás hetente egyszer, a konyhában mindent bebaszok a mosogatógépbe, ha teli van, program indul.
Úgy általában a dolgokat a helyére teszem, de ha épp nincs kedvem akkor nem, ezeket korrigálom a heti a takarítással.
Az egész célfüggvényem az általam elfogadható rendet biztosítani a legminimálisabb ráfordítással az idő 80%-ban.

lárvalányhaj 2010.12.07. 09:32:59

@Andrejko:

Hú, ez nagyon jól hangzik! Velem is megoszthatnád a részleteket!

well hungarian 2010.12.07. 11:34:30

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): igen, allando dilemma, hogy mennyi penz megy el az alberletre, de mindig azzal vigasztalom magam, hogy igy legalabb, ha megundorodom a lakastol - ha schemey, benefitfuggo szomszedot tol mellem a council, pl. - akkor keresek mast, nem vagyok roghoz kotve. Reszvetem a rokonokert.

A Tyne folyó déli partja 2010.12.07. 13:30:10

@well hungarian: a lakassal se vagy itt roghozkotve, mivel gyakorlatilag lizingeled. en se a tulajdonostol vettem, (mert tole visszavettek, repossessed volt), hanem az ugynoksegtol. ha el akarok koltozni, visszaadom nekik.

nyílméregbéka 2010.12.07. 18:56:44

Én a rendetlen, de nem koszos típus vagyok. Piszkos fürdőkád, megromlott kaja, ujjlenyomatos borospohár nem létezik. Egyébként kupi van -nem is értem, amikor nem vagyok gyűjtögetős fajta -, de megtalálok mindent.
Pont tegnap pakoltam ki egy olyan zsákot, amihez valamiért költözés óta nem nyúltam hozzá (2005). És megtaláltam benne két pár ezüst fülbevalómat!! De volt olyan is , hogy benyúltam a ruhák alá, és ott volt pár ezer Ft dugipénz még húsvétról. Hát Ti, Rendesek, mikor éltek át ilyen csodákat?! :-D

Stiel 2010.12.07. 19:05:25

@nyílméregbéka: néhai nagyanyámnál kilencvenes években egyszer olyan dugi-pénz került elő, nem is kis összeg, ami akkor már nem volt érvényes... az ilyen 'csodákat' is kockáztatja ám a Rendetlen :P

A Tyne folyó déli partja 2010.12.07. 19:43:22

@nyílméregbéka: azért ez nekem marhára ellentmond, hogy kupi van, de nincs kosz. és a kupi alatt??? felemeled takarításkor a cuccot, aztán visszadobom a földre/kanapéra/polcra? vagy ezt hogy??

JonC 2010.12.09. 13:54:32

jelentem ez a post egy az egyben rólam szól :)

Humbino 2010.12.10. 00:35:59

Kollégiumi élmény : az egyik lakótársam minden reggel akkurátusan megreggelizett, majd beletette az edényeket a mosogatóba, majd lelépett. Mivel később voltak óráim, minden reggel mosogathattam el a mocskos tányérkáját, ha fogat akartam mosni.
Nem, nem tudtam csak simán ráköpni a fogkrémes csulát a bögréjére...
Aztán hogy, hogy nem, elköltözött, mit ne mondjak, nem sajnáltam... A másik szobatársam pedig amikor megfésülködött, a hajat akkurátusan kiszedte a fésűből, majd beletette a mosdóba. Sokszor Szobatárs 1. használt edénykéi mellé... Istenem, még ma is beleborzongok a gusztustalan látványba!

A Tyne folyó déli partja 2010.12.10. 21:16:02

@Humbino: ebben már csak azt nem értem, hogy miért a mosogatóban mosol fogat. fürdő nincs?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.12.11. 10:01:33

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): mit nem értesz? van fürdő, de abban Humbino pontya van karácsonyra:)

Humbino 2010.12.12. 22:03:54

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): Kollégiumi szoba volt, tehát a fürdőszobai mosdó funkcionált mosogatóként. Nem volt menekvés :)