Olvasói rovat - Kis generáció a vérbő 80-as években

2010/10/28. - írta: Modor Tibi

 Ha kell, ha nem. Kiegészítésképp a legutolsó (A magyar rocklegenda) poszthoz.

Üdv:
heki



Kis generációs visszaemlékezés a vérbő 80-as évekre


Interjú Pohlik Károllyal

 

 

- Zenekarotok, a DGZ, (Dunapentelei Gitárzenekar) a 80-as évek non-mainstream, alternatív rock-kultúrájának meghatározó része. Hogy jött létre a zenekar?

- Ja, hát lehet. Akkoriban a Kassákban forgolódtunk, ott volt Pubi kidobó, Egon meg csapos, én magam meg Péternek segítettem angolból, akkor írta a diplomáját. Egyik nap szóba elegyedtem Pubival, mondtam, hogy nekem vannak szövegeim. Mondta, hogy akkor alakítsunk együttest, mert biztos jó lesz. Mondtam Pubinak, hogy én nem tudok énekelni, erre ő megnyugtatott, hogy ő sem gitározni.

Így hát összejöttünk. Első próbatermünk a Szikvíz Szakszervezet pincéjében volt - köszönhetően Samunak, a dobosnak, kinek faterja ott volt portás. Mondhatnám, hogy nincsenek véletlenek. Ez valahogy jelképes.

Négyen voltunk, ja nem, öten, mert Zsöci is ott volt, persze ő később úgymond átlényegült, megtért, le is tagadja ezeket az éveket. Persze gyerekkori haverom, Maci is jött a zenekarba. Egy áldott jó ember volt. Macival már gyermekkorunkban is barátok voltunk, együtt voltunk a játszótéren, később a gimiben is, és már akkor együtt írtunk szövegeket. Ezeket a szövegeket a gimi WC-jének falára írtuk fel. Nagy sikerünk volt. Gondoltunk, csinálunk egy irodalmi színpadot.

Aztán jött 80, én meg apámtól (ki külkeres volt) kaptam egy Sex Pistols-lemezt. Meghallgattam, és tudtam, hogy ez a jövő.

- Punk lettél?

- Punk, persze mi pÁnknak írtuk, mert így irodalmibb. Befestettem a hajam zöldre, Maci meg pirosra, és mi lettünk a Kiegészítő Színek a gimiben. Kéttagú zenekar voltunk, kölcsönhangszerekkel. Szörnyűek lehettünk. De szerettek minket. Sikerünk volt. Aztán a gimi után én jelentkeztem a Képzőre, aztán otthagytam, akárcsak Maci a bölcsészkart, mert rájöttem, hogy nem nekem való.

"El van baszva
Kurvára el van baszva,
Kedvesem, így maradsz
Hátrahagyatva"

(DGZ: Ez az az ország)

 

- Mikor jött a képbe Zsófi?

- Zsófi kurva jó nő volt, általában nem beszélt senkivel, és ez a titokzatosság nagyon megfogott minket, persze én is, meg Zsüci is szerettünk volna vele járni, de soha nem mondott semmit. Ahol megjelent, szótlanságával, vagy éppen pár mondatnyi sajátos, affektáló hangjával, ott rögtön, hogy úgy mondjam, a kozmosz csendjét verték a pofánkba. Szuggesztív előadó volt. Kiment a színpadra, és megállt, fölfelé nézett, nem szólt semmit, abban a pillanatban a közönség az övé volt.

Szóval egyszer letévedt a Szikvíz próbaterembe. Én kezébe nyomtam szövegemet ("Mit hátrahagyok, a tiétek, mit elvittem, nem a tiétek") és elkezdett énekelni. Nem mondhatnám, hogy képzett hang volt. De becsatlakoztunk, Pubi akkordokkal, én meg extrém zajokkal, és akkor ott valami történt. Éreztük, hogy megvan. Megvolt. Aztán 81-ban a Katlanban adtunk egy koncertet, 43 fizető nézővel. Aztán a következő koncerten 1300-an voltak. Valahogy terjedt a hírünk. Aztán így megindult a szekér.

Zsófi aztán 85-ig énekelt velünk, aztán akkor Pubival összejött, és én éreztem, hogy ennek vége lesz. Nem tudtam milyen módon, de éreztem, hogy ez így kifújt.

"Fogjuk meg a végén
Legyünk kezdetlegesek
Ha már nincs remény
Ha már nincs remény
Keményen, mint nemecsek,
Kezdő fatalisták a város közepén
Térdelünk a mások köpetén"

(DGZ: Fogjuk meg)

 

- Pedig akkor lettetek országos hírűek...

- Lehet. Köszönhető ez persze a kaziknak is, amiket a magunk szórakoztatására vettünk fel Maci otthonában. Egyszer történt, hogy Maci felesége meg gyereke sírtak, mert mindig ott próbáltunk. Felvettük a sírásukat, és erre írtam egy szöveget, Maci játszotta a basszust, én rákántáltam, Samu pedig a lábasokat ütötte valami tompa tárggyal, azt hiszem poroló volt. Ez volt a Májkl, McDöglesz c. szám. Ha lehet ezt mondani, legnagyobb slágerünk lett, a magunk akaratán kívül. Kazettánkat először tíz példányban adtuk oda a barátainknak, akik szorgalmasan másolták. Ősszel már ezt a számot minden koncerten el kellett játszanunk.

De a próbák nem úgy zajlottak, mint régebben. Valaminek vége volt. Akkor Zsófi, Pubi meg Péter megalakította a Shitet, mi meg gitárost kerestünk. ekkor jött a képbe Dali, az Ergonómia gitárosa. Átjött hozzánk. Dali gitározása új színt jelentett az együttesben, akkor írtam a Rábaszol úgyis számot. Dali egészen másképp közeledett a zenénkhez, mint Pubi. A gitárján hat húr vot, ez teljesen szokatlan volt nekünk.

Aztán nemsokkal ezután jött le az FMK-ba Vlasik, aki akkor fejezte be a jazz-tanszakot, és teljesen elképedt. Nagyon tetszett neki, amit csináltunk. Ő eddig még ilyen zenét nem hallott, mondta. Így csatlakozott hozzánk, így billentyűsünk is itt lett. Vlasik konzervatóriumi ízlése rányomat a bélyegét a zeneiségre, mondhatnám a szöveg mellett a zene is fontossá vált, egy csomó akkordot mutatott, amit mi egyébként nem tudtunk volna kiszenvedni magunkból.

Ez volt a New Classic DGZ, hatan jártuk az országot, 87-ig. Köszönhetően Vlasiknak, no meg igényes zenénknek, 86-ban fel tudtuk venni a H/i/ány c. lemezünket.

- Ezt zúzta be végül a MHV?

- Igen. Némely szöveg kiverte a biztosítékot.

- Ekkor történt Maci disszidálása..

- Hát igen. Maci kiugrott, vitte magával a basszusgitárját is. Zsófi meg otthagyta Pubit, és összeállt Vlasikkal. Így Zsófi lett a basszusgitáros. De ez már a dolog lecsengése. A meg nem jelent lemezünk rossz hírt keltett bizonyos körökben, egyre kevesebbet jártuk az országot.

- Ekkor keresett meg titeket Fridman Laci?

- Igen, Fridman ekkor végezte el végre a filmrendezői szakot, miután a Képzőt otthagyta, és a vizsgafilmjét, úgy döntött, hogy rólunk forgatja. Pont forgatás közben történtek bizonyos dolgok, Maci disszidálása, Zsöci megtérése. Fridman kurvára örült, hogy izgalmas lesz a filmje, én kevésbé.

- És aztán?

- És aztán… A rendszerváltozás után döntöttem. Hagyom a szarba az egészet. Ez már rég nem rakenról. Kimentem Berlinbe. Most is ott élek, néha hazajárok.

- Találkozol a régi barátokkal?

- Nem. Ami elmúlt, elmúlt. Vannak fontosabb dolgok az életben.

- Kézbe veszed néha a gitárt?

- Nem. Minek. A gitárzene halott.

83 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.28. 08:51:42

nem baj, csak ezek nem azok. Ez a tipikus szóhányós alterdalszöveg (ld még: Kispál, Quimby, AE Bizottság), ami szar és értelmetlen, viszont lehet róla azt mondani, hogy "mert te ezt nem érted"... holott dehogynem, sőt épp azért mondom, hogy szar.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.28. 09:01:30

Lényeg, hogy minden második-harmadik sor rímeljen és lehessen belőle pinára, drogra vagy valami politikai izére, esetleg ezek tetszőleges kombinációira asszociálni.

áll a törpe
nemcsak a háta görbe
gondolkodik lazán
orrából jön a lián
nézi a csaj lilán
nyaka körül a lián
közel az a görbe orr
magyaroknak halotti tor
halotti tor
halotti kor
kortalan korhelyek
helyek, nők, levesek
levelek békák bénán
végigsöpör a tripper
az underground
szcénán

vagy valami ilyesmmi

scsaba1 2010.10.28. 09:02:45

Egyébként hihetetlen, hogy a '80-as években mekkora nagy darab szarokkal lehetett valaki undergrund sztár nálunk. Elég volt elterjeszteni, hogy egy-két dalodat betiltották, nem adták ki a lemezedet politikai okokból: máris te lettél az istencsászár, a meg nem értett művész, a tépett tollú sasmadár. Van, aki máig ebből él, hogy ő a rendszer ellensége volt, ellenálló meg ilyenek...

'80-as évek rulez!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.28. 09:04:24

@scsaba1: most hadd ne mondjuk, hogy a rendszer által erősen támogatott István, a király is, minden szerzőjével egyetemben mekkora vérellenálló volt, ugye:)

scsaba1 2010.10.28. 09:05:07

@Professor Pizka:

Bedrogozva politizáló pinákra. :)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.28. 09:10:18

@vészmadár (pica pica): a rendszernek ellenállók azok valami Isten háta mögötti helyen könyvtárosok voltak és a mai napig azok, esetleg nyuggerek.
Az összes ellenálló életrajzában, amint azt a posztíró is észrevette, feltűnik a külkeres apuka, a, a TSZ melléküzemágban fusizott gitárerősítő, meg a művház BEAG (DEAG? VEAG? GEAG?, gyerek voltam még...) hangfalszettje, és amati dobszerkója, amelyet Marika nénitől kellett kikölcsönözni (ezért lett Marika néni fia a basszeros). Marika néni a kikölcsönző gyerekekről pontos nyilvántartást vezetett, amely szolgálati úton landolt a megfelelő asztalokon...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.28. 09:10:58

@Professor Pizka: akkor ideidézném zenekarom egy - nem általam írt - szövegét, példaként:

mint a kifacsart citrom a kólát
gyűlölöm az összes órát
mind a 24 részét a napnak
mit megtartasz önmagadnak

vagy egy másik, ez már saját:

azt hiszem, beteg a föld, azt hiszem, szenved épp
azt hiszem, jobb lenne holtan neki, valamiképp
nem tudok orvosa lenni, nekem túl nehéz
dobogó szívem a szíve, gyere itt a kés

vagy ez:

szipog az esti dal, vadul a vegyület
esőt táncol épp valami felület-es
takonyban tocsogó bérlakáj:
sikíts, ha végre fáj.

nah, aki szerint ezek szarok, azoknak megmondom, hogy műveletlen tuskók, és nem értik... underground, nem?:)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.28. 09:13:17

@vészmadár (pica pica): hát, ha valaki nincs egynyolcvan magas, nem tudja nyújtón a kelepet, korláton a saslengést, kúperben a három és fél kilométert, annak is kell valahogy csajozni, ebből az a tanulság.

scsaba1 2010.10.28. 09:16:01

@Professor Pizka:

Az establishment gyermekei. Egyébként nem tudom, hogy olvasta-e valaki Szilvási Lajostól a Némát? Nem kell szégyellni, csak bátran... A szülőknél majd' minden nappaliban ott van a könyvespolcon a Szilvási összes a Berkes András kötetek mellett.

Styxx 2010.10.28. 09:17:29

Klassz poszt, egy csomó apró gyöngyszemmel. Bárdos Deák Á.., pardon Zsófi is kiválóan "manifesztálódott, tompult, hígsejtű szürkeéllományomban".

@scsaba1:
Tényleg vannak ilyenek, akik ebből élnek a mai napig, teljesen jogos az észrevételed. Viszont azért páran keményen szívtak, Pl CPG-sek. Meg hányról nem tudunk.

Egyszer volt egy éjjeli beszélgetős műsor, ilyen "szopjuk egymás faszát" stílusban. Valami Gulyás fivérek forgattak egy dokumentum filmet a nyolcvanas évekbéli ellenzékeikről. Az egyik meghívott faszi eléggé lefagyasztotta a hangulatot. Elmondta, hogy őneki az ellenzékiskedésre konkrétan ráment a lakása, egy haverja a vegzatúrákba lényegében bele is halt, annyira kikészültek az idegei, viszont egy csomóan nagyon ügyesen bemérték, hogy meddig is éri meg ellenékiskedni, most meg mártírként tetszelegnek.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.28. 09:21:02

@scsaba1: namost az a helyzet, hogy nálunk James Joyce polc van. Ez nem sznobizmus, frankón ilyen nehéz gyerekkorom volt. Berkes András nevét huszonvalahány évesen hallottam először, amikor egy csajjal elmentünk antikváriumba, beszerezni apukája Berkes gyűjteményének két-három hiányzó darabját.
És a kertünkben levő két sünből az egyiket Berengár longobard uralkodóról, a másikat Arnold J. Toynbee-ról neveztem el, 15 évesen.
pizka@gyogyeger.hu (erre a régi szép netmodorosságra emlékszik még valaki?)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.28. 10:22:06

@Professor Pizka: most vagy van egy nemannyira híres berengár longobárd király, vagy én emlékszem rosszul, de emlékeim szerint berengár, ki vala itálisa királya vmikor a IX-X. század fordulóján talán, nem frank volt?

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.28. 10:56:09

Hát ez többszörösen betalált, olyannyira, hogy az elején tiltakozni akartam, aztán jól szórakoztam. Végülis én is jót röhögök a "nagygeneráció" szánalmas nosztalgiázásain. Sajnos ez a poszt több ponton is találó, sok olyan zenészt, együttest jellemez, akiket egykor nagyon szerettem. Bárdos Deák Ági, Müller, Kistamás, Kontroll, Európa. Szerintem a gond, hogy nem tudják abbahagyni, ez a nagygenerációra is igaz. Még mindig nyomatják az életérzésüket, próbálnak konzerválódni a hőskorba, de ez ötven felé már nem megy. Egyedül a Grandpierre (VHK) zenit tudom ma is jó szívvel hallgatni ebből, na meg Pajor Tamást, dehát ő kiszállt a buliból 90 körül, és egyébként is egy isten a csávó, függetlenül attól, hogy hitgyülis.
Szikvíz kultúrház...hát igen, meg Ikarus, Fekete Lyuk és főleg Kassák klub Zuglóban....szép is volt, brühühüh...

Szigi. · http://depechemode.blog.hu 2010.10.28. 10:57:58

Zseniális poszt!!! A Pál Utcai Fiúk pályakezdése is felismerhető.

Nadiposzi (törölt) 2010.10.28. 11:00:18

@scsaba1:
A rokker csávó tesóval? Aki bőrszerkóban jár, iszik mint a gödény, olyan dalokat ír, amelyekben szerepel az atomtámadás szó?
Nekem a Moby Dick ugrott be róla, de nem stimmel a kronológia, a Szilvási regény korábbi.

Nadiposzi (törölt) 2010.10.28. 11:03:40

@Nadiposzi:
Ö...természetesen csak ez az egy Szilvási kötet van otthon, mintegy véletlenül bukkantam rá Milton Elveszett Paradicsoma, és Eusebios püspök Vita Constantinije között.

helianthus 2010.10.28. 11:03:47

@scsaba1: én olvastam, ez a másik kedvencem tőle az Egymás szemében mellett.
A végén, amikor bejelenti, hogy kivonul a világból és elköltözik falura, mindig sírok is kicsit. :)

2010.10.28. 11:04:10

@Nadiposzi: akiből később kosárlabda csapat manager lett aztán meg jobbikos politikus?

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.28. 11:06:21

Valamit azonban mégis a kisgeneráció védelmében: ezek nem keresték/kurválkodták/haknizták halálra magukat, hogy aztán most valami hoch-budai villában nyirvákoljanak arról, hogy ők fingták ide a szabadság szelét, és mekkora ellenzékiek voltak. A 80-as alterzenekarok legalább nem arcoskodnak, miközben ők tényleg ellenzékiek voltak - lemezt sem adhattak ki.
Pld "Szabadíts meg az orosztól" Európa Kiadó, ez tényleg kemény volt, nem ilyen "Ha én rózsa volnék" típusú picsogás, amire van képük azt mondani, hogy milyen kurva bátrak. Bazmeg. Bocsánat, de ezen mindig felb...om az agyam.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.28. 11:16:20

@Szocio Pata (kikvogymukblog): ha jól értem, akkor a nagy generáció az az illés-bródy-szörényi-LGT-stb. típusú guminyuszizene lenne?

eastern sugar 2010.10.28. 11:19:01

@Szocio Pata (kikvogymukblog): ó, milyen igaz, a ha én rózsa volnék-tól én is, meg koncz zsuzsától úgy általában.

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.28. 11:21:18

@vészmadár (pica pica): Ja, hát az. Hogy Hobót ne is említsem. De ma lassan már a Neoton-ról is kiderül, hogy mekkora kibaszott rendszerkritikus zenekar volt.

Sand Lover 2010.10.28. 11:22:44

@Szocio Pata (kikvogymukblog): “és mekkora ellenzékiek voltak.”
Jah, mindenki marha nagy ellenzéki/lázadó/szamizdatkiadó volt, csak az a vicc, hogy ha tényleg annyian lettek volna mint ahányan ezt mondják, jóval előbb meglett volna a rendszerváltás.

Hepciás 2010.10.28. 11:22:46

@Szocio Pata (kikvogymukblog):
ja, ebben van valami, amit írsz. Volt pár ütős nóta. Pl. : Inkább legyen egy Pershing a tanyámon, mint hat orosz az anyámon.

"na meg Pajor Tamást, dehát ő kiszállt a buliból 90 körül, és egyébként is egy isten a csávó, függetlenül attól, hogy hitgyülis."

Ha nincs végül a hitgyülis rész, azt hinném, hogy az év rejtett poénja.

Egyedül talán a Lovasi csinálta meg magát, minden téren, de vele meg szerencsére nem szállt el a ló(vasi) és ő soha sem játszott ellenálló-néphőst.

Egyrészt tök jó az MR2-Petőfi, úgy, ahogy most van, másrészt, meg azért valahol egy Lovasi Rádió. A Mesterrel és a sok-sok utánérzéssel.

Szerintem egy nagyon külföldinek, aki ide csöppen mondjuk pár hónapra Magyarországra, mindegyik szám és előadó ugyanolyan a "Lovasi Rádión".

Mondjuk arról el tudnék viselni egy posztot, hogy egy elvakult lovasista sokbölcsészdiplpomás kiscsaj magyarázza, hogy mi a stájsz a szüleivel Kanadából hazatelepült pasijának a világmegváltó lovasibandi életérzést, aki meg így replikázik: "Zsákmányállat liverét mosod egy nameless patakban?" What a fakka bullshit ez? This is the art of underground? Are You totally mad, Eszter bazdmeg?!"

eastern sugar 2010.10.28. 11:30:15

@Hepciás: csodálatos egy diskurzus lenne, bár megírná valaki :)

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.28. 11:30:16

EZt mindenkinek szeretettel ajánlom, nemrég találtam, segít utólag is megérteni a posztban említett 80-as éveket. Méhes Marietta jól megmondja a frankót.

pnd.freeblog.hu/FILES/KEDV/cikkek.htm#%E2%80%9E%C3%96r%C3%BCl%C3%B6k,%20hogy%20nem%20vagyok%20ott%E2%80%9D

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.28. 11:32:19

@Hepciás:
"Miért kell összefüggésbe hozni azt a fekete Volgát és a bőrkabátos nénit, aki csak végzi a dolgát?!"
Na, ki énekelte? Húszezer forintos kérdés.

punk snot dead 2010.10.28. 11:32:36

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Majdnem jól írod, pajor 87-be szált ki/el. Amúgy elég jó írás, kontroll csoport, sziámi, müller, balaton, és hasonlók benne vannak. Meg a trottyos zenék késöbbről, kispál, qvimpy stb.

Styxx 2010.10.28. 11:33:00

@eastern sugar:
Eszter bazdmeg, írd meg te!:-)

Styxx 2010.10.28. 11:34:56

@Szocio Pata (kikvogymukblog):
Neurotic. Google, köszönöm, hogy 0,45 másodperc alatt kerestél nekem 20E Ft-t. Nem hiába vagy a világ legmenőbb cége:-)

kkk666 · http://www.vizvezetekszereles.info/ 2010.10.28. 11:42:36

@vészmadár (pica pica):
a bizottság, saját bevallásuk szerint, dadaista szövetgeket alkotott
"olyan a szemed mint egy kispárna"
"fantázia panaszlakat"
ezeknek tényleg semmi értelme és szerintem senki sem hiszi, hogy van

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.28. 11:45:35

@kkk666: te ezt csak azért hiszed, mert nem voltál kénytelen soha magyar-esztétika szakos lánykák faszságait hallgatni csupán azért, hogy egyiküket meghúzhasd.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.10.28. 11:45:50

@Szocio Pata (kikvogymukblog): teljesen jók voltak, egyetértek. Azt meg épeszű ember nem gondolja, hogy az az igazi ellenzéki meg rendszerellenes, aki Jan Pallachként felgyújtja magát a Parlament előtt, vagy leköpi az első rendőrt.

Akkor ilyen zenéket lehetett írni-hallgatni (Kretens, Mos-OI, 88-as Csoport), ma meg lehet facebookos csoportokat alapítani, hogy ne a légifotókra költsük az 5 milliárdot vagy mennyit. Aztán hátha erre is büszkék lehetnek 20 év múlva.

Sand Lover 2010.10.28. 11:48:59

@vészmadár (pica pica): Úgy kell neked. Minek akartál magyar-esztétika szakos csajokat meghúzni? :)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.28. 11:56:07

@Modor Tibi: lehet, hogy nem csak a szélsőség az ellenzék. De akkor tessék mindenkinek a maga ellenzékiségének határai mentén értékelni önmagát. Ha ez kimerült abban, hogy sárga rózsa, az is egy szint, de ne kezdjük el azt terjeszteni, hogy ezzel mi döntöttük meg a rendszert.

kkk666 · http://www.vizvezetekszereles.info/ 2010.10.28. 11:58:16

@vészmadár (pica pica): ezt valóban nem tudhatom, a kékharisnyákat kihagytam a számításból. én csak saját kútfőből, ill. a zenekar tagjaival készült interjú alapján, nyilatkozhatom.
miért magyar-esztétika szakos lánykák voltak ágyékod vágyainak tárgyai, ha szellemileg így tönkretettek?

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.28. 12:00:56

@Modor Tibi: Elképzeltem, ahogy húsz év múlva összejön a NOlégifotó facebook csoport, és a Kultúrházban elnosztalgiáznak egy sort. Meg hát a Modoros...olyan blog volt...emlékszel, oda mindig be lehetett kommentelni a teljes igazságot!

kkk666 · http://www.vizvezetekszereles.info/ 2010.10.28. 12:02:02

ott a pont.
ezek szerint vannak vonzó bölcsészlányok.

pause 2010.10.28. 12:48:05

@Professor Pizka:
"pizka@gyogyeger.hu (erre a régi szép netmodorosságra emlékszik még valaki?)"
csak aki ircelt vagy arenazot hehe:P

bajszom 2010.10.28. 13:10:24

@vészmadár (pica pica): ez tényleg szar. (ahogy mondjuk általában a quimby is, valóban) de ezt összemosni mondjuk a kispál-szövegekkel... enyhe túlzás. mondhatni maszatolás. és akkor még megkérdezném, hogy tehát mi az etalon? ki ír jó szövegeket? mit hallgatsz szívesen?

bocs az offért.

bajszom 2010.10.28. 13:21:05

@vészmadár (pica pica): dalszövegre gondoltam, nyilván. kaláka és palyabea a pszychével nem játszik. amúgy én is szeretem weörest, de néha vele kapcsolatban is az az érzésem, mint mondjuk a quimbyt illetően. hogy izzadságszagú. mondom: néha, néhol.

wpet 2010.10.28. 13:26:19

Király a poszt, sokat röhögtem.

vészmadár: bár a felsoroltak bandákból egyik sem kedvencem, azért a Quimbyt nem kéne egy napon említeni a Kispállal, sem a szöveg, sem a zene tekintetében. (A Bizottsággal meg főleg nem.)

MagyarZizzi (törölt) 2010.10.28. 13:35:58

"Fröcsögő napfoltok kárognak az égen / Most te álmodsz, vagy én vagyok ébren?" És ez a mai napig nem változott! "... extrém zajokkal csatlakoztam..." -- tesék csak meghallgatni a gimis alternatív zenekarokat, kottára (höhö) ugyanez.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.10.28. 13:36:50

@vészmadár (pica pica): Szerintem egyszerűen csak nem érted a lényeget. :)

Mondjuk az se, aki azt mondja, hogy ezek nagyon mélyértelmű szövegek.

Ez az egész csak vicceskedés, öncélú játék a szavakkal. A lényeg, hogy jól hangzik.

Vagy legalábbis én mindig így álltam hozzá és nem lett tőle semmi bajom.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.28. 13:54:58

@Püspök utcai gombaszedő: így van, játék. Én is ezt mondom, ellentétben azokkal, akik ezeknek világmegváltó szándékot meg hasonlókat tulajdonítanak:) (mentségül legyen mondva: szinte soha nem a zenekarok, hanem a pápánál is pápább rajongóik)

2010.10.28. 14:06:34

@scsaba1: én 14 évesen ezeket olvastam, mert valahol volt a regényben egy baszás és ez érdekelt engem, hogy hogy megy.
Na meg Moravia: Unalom - amit felnőttként elolvastam és dög unalom volt.

2010.10.28. 14:10:29

@Morgan LeFay: régen mindenki partizán volt, most meg ellenzéki, mikor mi kell.

cd-r 2010.10.28. 14:15:25

@vészmadár (pica pica): a legcikibb az volt, mikor gimiben ezeknek a bandáknak a szövegeit SZAVALTÁK a kötelező éves szavalóversenyen. brrrr azóta is elkap valami megmagyarázhatatlan undor a drapp színű kordbársony nadrág/széttapostott bőrcipő/kitűrt ing/borzas haj kombináció láttán.

cd-r 2010.10.28. 14:18:23

@Szocio Pata (kikvogymukblog): így jár, aki nem tud olvasni a '220 felett' sorai között. :D

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.28. 14:44:48

@Frengi: Régen is csak egy partizán volt: a Gojko Mitic!

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.10.28. 14:47:30

@vészmadár (pica pica): Ja, értem. Szerencsére ilyenekkel nemigen találkoztam eddig (és remélhetőleg már nem is fogok), csak egy nagyon részeg cimborával, aki azt magyarázta nekem, hogy milyen jó az, amikor a Lovasi azt énekli, hogy "van meleg pejtó". De mi az a pejtó, Andris? - kérdeztem tőle. Hát tudod, olyan izé... - és a kezével próbálta mutatni, mint ahogy az ember egy focilabda keménységét ellenőrzi.

(Egyébként "van mellette egy tó", csak motyogva.)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2010.10.28. 14:56:48

@Modor Tibi: "Kevésbé radikális politikai meggyőződésűek számára az éhségsztrájk módosított
változatát jelentheti a snidling megtagadása is. Apró gesztus ugyan, de következetesen alkalmazva nagyban befolyásolhatja a kormányt."

szellőláb 2010.10.28. 16:05:43

Állítólag a történelem ismétli önmagát. Valami urbanledzsend szerint anno a Partizánszövetségnek 200.000 tagja volt. Most meg egy 20 éves pokemon a kedvenc kocsmámban elmeséli, hogy ők, (mármint a fidesz meg a jobbik)hogyan buktatták meg a kurva kommancs rendszert. A gyerekeim öregebbek voltak akkor,mint ahány osztálya neki van. (Az meg plusz irritál, hogy kurvára hasonlít erre a szíjgyártó gyerekre.)
Szóval most meg a több száz ezer rendszerváltó országa lettünk.
Fasza.
Talán nekik is szövetséget kéne alakítaniuk.

GERI87 2010.10.28. 16:12:28

@vészmadár (pica pica):
@Professor Pizka:

Örülök hogy nem csak én utálom ezeket az alter szarokat:)

@Morgan LeFay:

Magyarországon marhára semmiféle ellenzék nem volt.
rendszerváltás is csak azért lett mert megszűnt a segg amit addig nyaltak...vagyis az ok ami miatt itten cocecáré volt.

ha kicsit elszigeteltebbek lettünk volna még ma se lenne rendszerváltás. lásd Dnyesztermenti köztársaság.

Az az igazság hogy a népnek kurvára megfelelt ami volt.

A fiatalok meg mindehol lázadnak..kinötték volna azt
jöhet a többi sorban: trabant, balatoni nyaralás, bambi, "telek" ,...

"olyan szépen eldolgozgatnánk ma is..."

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.10.28. 16:33:02

@GERI87: ne feledjük azt a körülményt sem, hogy akik a nyolcvanas években vetették bele magukat a szexuális életbe , tehát 1986-ban voltak mondjuk 18 évesek, azok mostanában kezdenek megelégedni a havi-kéthavi rendszerességgel (nem mind, de egyre több) és ilyenkor előtérbe kerül a daliás idők felidézése. Még tíz-tizenöt év és (ha csak nem kezd generációnk tömeges intimtornába és egészséges életmódba, mert akkor 20-25) és mi fogunk a fülledt kilencvenes évekről beszélni.
Azok a jó kis romkocsmás bulik, meg a Sziget, meg a Száund, meg a Legalja fesztivál, hejj...ott volt élet...

GERI87 2010.10.28. 18:12:20

@Professor Pizka: A mostani zenék többségéről pláne ezekről a megasztáros fröccsöntött vackokról, álértelmiségiek alter izéjáról én biztos nem fogok nosztalgiázni..max negatív értelemben:)
Még akkor se ha most áll a zászló..

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.10.28. 18:27:33

@GERI87:
Igazából ez a "generációs" elmélkedés is hülyeség. Egy generáció feltétele a hasonló gondolkodás, ízlés, stb. Mint a 60-as években a hippi korszak. De a mi "kisgenerációnk" sem egy zenét kedvelt. Az alja Modern Talkingra nyomta, őket lenézték a Depechesek vagy a Duranosok, azokat meg a Kassákba járó punkok. De még ők sem voltak egységesek, volt a "proli" CSÉB80, CPG, 2Műsor ág, meg voltak a kifinomult, jómódú bölcsész alterok, Bizottság, Sziámi, stb. Volt aki röplapozott, meg attől érezte hősnek magát, ha vereti magát a Lánchídnál, mások meg szartak az egészre. LD. Moszkva Tér.
Szóval nem volt generáció, és ezért nosztalgiám sincs. Ma meg még kuszább a helyzet szerintem, a sok szar között nehéz megtalálni a jót.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.28. 19:11:00

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: miért, a fentiek jó dalszövegek? na nehogy már. inkább ilyen tipikus, összevissza, mély értelműnek beállított.

A Tyne folyó déli partja 2010.10.28. 19:11:50

@vészmadár (pica pica): na, úgy látom, jobb, ha előbb elolvasom, mielőtt írok:)

A Tyne folyó déli partja 2010.10.28. 19:15:15

@scsaba1: én szerintem olvastam, de ezt pont nem tudom beazonosítani. a Hozományt viszont kívülről fújom:)
meg az Egymás szemébent is. ugyanabban a kötetben van nekünk a Fekete ablakok c. Szilvási regény is, a kettőnek együtt a "Kamaszok" címet adták.

GERI87 2010.10.28. 19:34:02

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Hát én nem éltem akkor..de manapság úgy van ahogy mondod,nincs semmiféle közös alap.

Talán annyiban volt valami közös hogy mindenki utálta a rendszert fiatalon, vagy leszarta de nem támogatta...aztán felnőtt és már nem érdekelte az egész..

60-as évek: volt valami torzult kapitalista ellenes, lázadós, Che-s hippis valami...70-es évekre már csak maga a lázadás maradt töltelék nélkül..
(nekem úgy mondták)..külföldön.
MO-ra meg minden késve jött el vagy sehogysem...

Lesz generációs érzés ezután is, de vagy egy tucat féle variációban..

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.10.28. 19:57:12

jajjdejó volt ez a poszt. szeretjük a cpg-t.

cd-r 2010.10.28. 21:25:46

most az köti össze az embereket ki melyik mobilszolgáltatónál van meg milyen színű ipodot vett. jee.

Zach 2010.10.28. 22:30:18

@GERI87: Te szeretsz valamit az életben a kapitalizmuson kívül? Elég régóta olvasom a modorost és te mindenre csak fikázol. Mindenre van egy rossz szavad az összes témában.

janomano 2010.10.28. 23:53:08

Ide is berakom, mert csak:

Kellemes szellemi önkielégítés.
Olyan érzés volt olvasni ezeket a veretes
kommenteket, mintha egy karibi
ország tengerpartján térdig állnék a vízben
és a langyos hullámok nyaldosnák a
tökeimet.

Köszönöm.

(Ez a kor olyan volt mint a rákkendroll, vagy
a bármimás kor. Jó volt, de jó, hogy vége van.)

Aztán meg negyhogy már ez "zeneileg" jó volt, mert
akkor értékellek, mint "embert".

GERI87 2010.10.29. 10:47:18

@Zach:
Most majdnem mondtam valamit..de nem lopom el Bircaman szövegét...

Amúgy teccet amit írt. baj?

Unalmas lenne ha mindíg minden jó lenne és mindíg mindenki mindennel elégedett lenne nem?:)
Én csak kihangsúlyozom a negatív oldalát...

Főleg hogy ez a blog pont arra megy rá ami modoros..az meg sokszor nemteccik az embereknek.

Ez nem az élet egésze...csak néhány kiragadott dolga..
Úgyhogy ne aggódj nem utálok mindnet:)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.10.29. 14:37:38

nah, megnéztem ezt a többször megemlített neuroticot, hát ez kurva gáz... biztos modoros és konzervatív kérdés, de akkoriban énekesnek nem kellett tudnia énekelni? jujj...

kék madár 2010.10.29. 21:34:54

engem 17 eves koromban elrangattak URH, Kontroll Csoport es Europa Kiado koncertekre (a Bizottsagra mag nem tudtak) es azt mondtam, ha ezen mulik hogy nem lesz nőm, inkabb ne legyen, ennyire otvar "zene"-t en nem birok ki.
(Kesőbb derult ki, hogy nem ezert nincs nőm : )

Celtic 2010.10.30. 20:31:18

@Szocio Pata (kikvogymukblog): Pajor. Legalabbis en a Neurotic demon hallottam. "Azt a ...sofort, aki egy orszagot is elvezet es ... nenit, akinek minen (vagy mindez) elvezet"
... helyen nem tudom mar mi volt, nagyon regen hallgattam.
Az Ament nemigazan szerettem, de az Onok ertek c. lemeze sztem nagyon jo lett.

Celtic 2010.10.30. 20:34:01

@Modor Tibi: Igen, mondani aklartam, hogy nem az az igazi ellenzeki, aki fejjel rohan a rendszernek, hanem aki taktikusan bomlasztja. Nem bantani akarom szegeny sracot, de felgyujtani magat minden hulye tudja, de hogy mindig csak annyit csinalni, hogy megussza es aztan ujra meg ujra, sztem sokkal nagyobb tett.

Celtic 2010.10.30. 20:37:00

@cd-r: ehehehe :) ezdejovolt.

Celtic 2010.10.30. 20:40:28

@janomano: "jo hogy vege a hatvanas eveknek es nem jon ujra el". Igen, a gyulolt Kispal es a Borz egyuttes egyik szamanak a szovegreszlete.

Celtic 2010.10.30. 20:42:17

@vészmadár (pica pica): Hat, a tobbi ami akkor volt, az _tenyleg_ kurva gaz volt. Marmint a mainstream mediaban. Neurotic istenkiralycsaszar volt. (mondom ezt ugy, hogy en is 89-90 korul hallottam eloszor, a Lyukban es beletelt 1-2 evbe, mire megszereztem a demo kazit)

a_fater 2012.12.17. 11:21:57

Ezt a posztot mindig jó újraolvasni :-)

Celtic 2014.07.27. 13:35:54

@a_fater: +1
Ahogy Europa Kiado koncert is mindig zsenialis :)
(most nyaron is Orfun lehidaltam toluk)
süti beállítások módosítása