A sértődött vidéki

2010/08/26. - írta: Modor Tibi

Vidék: (...) Az ország Budapesten kívüli része. (...) (Magyar Értelmező Kéziszótár)

 

Ahogyan a modoros dagadt sem dagadt, úgy a komplexusos vidéki sem vidéki. Nagyvárosi, kisvárosi, kistérségi. A Vidék az az ő elképzelése szerint biztos csak valami elmaradott dolog lehet: falu, tanyaközpont, tanya. Földesút, pálinkásüveg-templom, laposközért, biciklitároló, tanácselnök. De hogy a mi harmincezres/százötvenezres városunk vidék volna? Ami több hétig-hónapig volt Magyarország, vagy valami éppen kikiáltott szakadár állam fővárosa, ahol érsekség van, székesegyház? Vidéki? Azt mondod, paraszt vagyok? Ezeknek a pestieknek minden vidék, ami nem Budapest?

A modoros vidéki - bár saját bevallása szerint nagyon is büszke szülő- és lakóhelyére - mégis folyton mintha egyfajta állandó megfelelési kényszerrel küzdene. Támadóállásban figyel, hogy ki szólta le a régióját, ki merte már megint kiejteni a száján, hogy "lemegyünk Hajdúkerekesre", meg úgy általában ki fővárosi lakos. Ha budapesti rokonok jönnek látogatóba, akkor minden fogásnál megkérdezi, hogy "ugye van ez is olyan jó, mint otthon a Mekiben?", és nem felejti el őket sokadszorra sem felkészíteni a nagyvárosi léttel és a közbiztonság drasztikus romlásával, a légszennyezettség növekedésével járó folyamatos életveszélyre.

Ahogy a komplexusos magyar körzővel és vonalzóval bizonygatja minden külföldinek, hogy Magyarország geometrialiag nem Kelet-, hanem Közép-, de leginkább Nyugat-Európa; úgy magyarázkodik, ferdít állandóan a fővároson kívüli is. Nem is Vidék, mert... Pedig ha Finnországot kevésbé frusztrálja a keleties fekvés, úgy a Vidék megnevezés sem feltétlenül sértő.

Pedig csak ő sért meg vele másokat, hiszen azonnal a "paraszt"-ra asszociál: ld. a Budapesten kevésbé ismert, a vidéki (nagy)városokban annál inkább örömmel használt "parasztelosztó" kifejezést, ami a távolsági buszpályaudvarokra vonatkozik. Neki az a vidéki, aki nála kisebb településről jött. Sőt: gumicsizmás paraszt.

Ahogy a határon túlinál, úgy a vidékinél is megfigyelhető az a jelenség, hogy neki semmi se jó, mindenen megsértődik, túlérzékeny. Kikéri magának, ha valaki el meri neki magyarázni, hol szálljon majd át a kék metróról ("Nem a szerelvény, néni - az mind kék - , hanem a hármas vonal!") a 3-as villamosra, hiszen ő gyakran jár arrafelé - nem hülye ő, kiismeri magát. Viszont ha esetleg bárhol kialakulna egy beszélgetés a Szimpla kertről vagy a Tolbuhin körútról, akkor azonnal krákog, hogy azt se tudja, miről van szó. Mert nekünk aztán kötelező meg természetes lenne ám tudni, hogy merre van a Szeráj meg a Szezon, mi? Az Ország nemcsak Budapestből áll, a lakosság négyötöde még mindig "vidéken" él.

A fővárosba bemerészkedni autóval számára a biztos halál. Inkább be se merészkedik. Az mindegy, hogy Budapesten gondosan felfestett sávok, táblák, jelzőlámpák - mostanában GPS is segítheti az arrafelé rutintalan vezetőt, az éjfekete országúton előzni a kivilágítatlan szekeret meg csettegőt sokkal egyszerűbb és biztonságosabb. Ott nincs dugó meg bunkó vezetők. Vagy ha igen, akkor kevesebb.

Na de ha egyik oldalon borzasztóan kényesek vagyunk a nyelvi finomságokra ("lementem", "lenn vagyok"), az még nem jelenti azt, hogy a fővárosiak érzékenységére is annyira ügyelnénk!

-Kikéri magának, hogy ő nem pesti, hanem budai? Hát honnan a faszból tartsam nyilván mind a 22 kerületet, mi közöm hozzá? Egy város: Budapest, tehát Pest. Csepel, Erzsébet, Buda vagy Budaörs - nem mindegy? Mert szerinted egy pesti mikor tudja, hogy most Algyő vagy Szeged, Ménfőcsanak meg Gyirmót vagy Győr, Brennbergbánya vagy Sopron, Diósgyőr vagy Tapolca vagy Miskolc?

Pest. Így rövidebb, a nép pedig rövidít, nem tűr meg három szótagot: Batta, Tébánya, Embánya, Komárom (bassza meg, ez mind három), Kecsó, Barcika, Újváros, Füred (de melyik?), Egom, Siófok Szentiván. Na jó, néha megtűri. De Budapestnél nem.

Meg a másik. Ezek fogadjunk, még Esztergomba meg Balassagyarmatra is LEmennek. LE - érted! Mert ők annyira "fent" vannak, hogy ők mindenkire csak lenéznek. Meg kéne már őket hallgatni, de biztos, hogy "le"-t mondanak szerintem. Ide a rozsdás bökőt.

 

A komplexusos vidéki gyűlöli a(z általa elképzelt) pesti beszédet a névelőzéssel, az á-ból é-be hajló magánhangzókkal, póstával, kőruttal, közérttel, a gügyögéssel-becézéssel együtt. Az igazi szép magyar nyelvet az Ő vidékén (jajj, megint kimondta!) beszélik a romantikus diftongusokkal, a sokféle e-é-í-ë hanggal, nem ezzel a leegyszerűsített, rohanó mekegéssel, amit a fővárosban (persze csak ott) adnak elő. Bár sajnos egyre inkább ez terjed a médiában is, rombolva szép anyanyelvünket.

Mert hát Budapest nem is igazán Magyarország, hiszen sosem volt magyar. Lakták olaszok, rácok, törökök, majd németek, zsidók és helytartóik - mostanában meg csak cigányok. Nem csoda, hogy a vörös rongyokba öltözött bűnös város adta meg magát utoljára mindig... Szóval aki Magyarországot akarja látni, az menjen inkább Vidékre!

Szegény fővárosi meg csak értetlenül néz, nem érti. Hiszen ő is vidéki valahol - szeret járni a Mamáékhoz is - , de hát mit csináljon, ha ő már Budapestre született? Hogy ő a vidékről érkező rokonoknak úgy mutogassa a lakását, hogy "van ez is olyan szép, mint a házatok", focimeccsen "Hajrá, Budapest"-ezzen? Eszébe se jutna. Egy biztos: ha valakinek éppen elintéznivalója akad a "Nagyfaluban", az mindig nála fog héderelni. Mert megszállni  valahol, azt muszáj.

A vidéki fiatal meg a sok végig "Hajrá, Vidék!"-ezett focimeccs után évekkel fogja a gurulós bőröndjét, és felköltözik Budapestre, "mert csak ott van munka, illetve hát csak ott fizetik meg rendesen".

 

-Hallottál a vízfejről, ami egyre jobban dagad?

-Persze! Vidéken úszkálhatsz a szarban, semmi, de ha Pesten elfingja magát valaki, az mindjárt benne van a Híradóban!


Édes Istenem, add meg énnekem,

Puszta föld legyen a főváros helyén!

Margit híd alá plasztikbomba kell,

A Szabadságszoborral együtt tűnjön el,

A Parlament nekem nem sokat jelent,

Még ma éjjel én romba dönteném!

A vidék jófele parlagon hever,

Bunkó pestiek, bunkó pestiek!

Vízfejű az ország, vízfejű az ország, vízfejű az ország...


/Burzsoá Nyugdíjasok - Bunkó pestiek!/

480 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gastroger 2010.08.26. 15:52:50

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: Hát hirtelen a fentiek jutottek eszembe, de még PÁLINKA témában.
Alapok:
Az ugye alap, hogy a legerőssebb pálinka vagy az enyém, vagy após/fater főztje, a szomszédé az guggolós pálinka (gugolva kell elmeni az ablak előtt nehogy meglássanak, és behívjanak). Természtesen tiszta gyümölcs, najó egy kis törkő is van benn. (3 darab körte egy műanyaghordó törkölyben.) Amit boltban lehet kapni, az nem pálinka, az vizezett ízesített gyógyszertári alkohol, az szar. Természetesen bükkfa égett alatta mikor lepároltuk, azért ilyen finom. Tarthatnám hordóban is, de abban a kis hordóban az unokám születésére / a fiam lakodalmára tettem el. van egy üveg amit akkor raktam el amikor a gyerek született. Majd a lagziba megboncsuk. Ebből a szílvából megkínálnálnálak, mert nem sajnálom, csak nagyon fogy ! Höhöhö ! Hogyan lenne már káros a pálinka! Öregapám is 90 évig élt, mert minden reggel megivott egy felest az öreg. Ez az örök élet titka, én mondom nektek! A pálinka kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság!!! Na, ha már disznóvágá, akkor igyunk egyet a malac egészégére,.. meg egyet, még bátorításnak.. Na ezt meg szegény malac emlékére.. Na, fenn van a rendfán, akkor ennek örömére, .. melyik volt a te poharad, mindegy, a pálinka fertőtlenít, nincsen nekem szájbajom, ígyá, ne sajnáld magadtól. Ami jó, az jó, azt meg köll becsülni.

Városi, műértő pálinkafogyasztó: Most voltunk pálinkafesztiválon, igazi gasztronómiai élmény volt. (berúgtunk mint az atom). A pálinkának is kell egy kis levegőzés, nem jéghidegen kell fogyasztani. A pálinkába egy kis vizet kell önteni, ha opálosodik az már nem is lehet jó. Az igazi pálinkafogyasztó, nem az alkoholért hanem a gümölcsös zamatokért kostólgotja a pálinkát (orbitális berúgás). Nemám ilyen stampós pohárból lehúzzuk, hanem öblös, felül keskenyedő pohárból fogyasztjuk, enyhén szájban tartva, és az utóízre figyelünk. Kortyolgatjuk. Nem vagyunk mi alkeszok. Na mégegyet. A pálinkát nem előtte szagolgatjuk, nem pina az, höhö, hanem az üres pohárba dugjuk az orrunk (mint a rövidlátó nőgyógyász a pinába, Höhöhö- hátbaveregetés.. höhöö). Nem ám holmi házi pancsolás ez, hanem igazi Viskós Pálinkaház gyümölcspárlat. Biopálinka. Vettem egy üveggel. Igazából testes vadételek után fogyasztom, mint aperetif.

Koleszpálinka: Tudtad, hogy a pálinka hungarikum? A románok is le akarták nyúlni, de azok tiszta szeszt kevernek köménymaggal, hogyan lenne azoknak rendes pálinkájuk. Jah, vettem egy üveggel, apám ez még az echte feketecímkés cserkópálesz! Tiszta retró. Egy sör kombóval küld le, az üt. A kétdekás meg pont befér a kabátzsebbe, beviszem majd buliba is. De van még fater féle vegyigyümi, de nem rakom ki a közös hűtőbe, mert lenyúlják. Múltkor meg úgy jártam, azthittem víz, aztán meghúztam. Hát ilyen mással nem történt meg, az hétszentség.

Vidéki pálinkázás: Ugye ilyet még, nem ittál, azt el is hiszem. Ez üt mint a déli gyors! Még az orrodat is tiszticcsa! Höhö Na, mi van, még egy, jöhet? Mivan, nem iszol velem?? Ne sértsél már meg légyszíves! Na igyál öcsém, látod Laci bátyád is iszik veled, ki is töltöttem, na húzd le fiam, egészégünkre, meg a feleségünk urára ! Muhaaaha.. Na, dob már az agyad? Nefé" ettö nem leszel másnapos, ez tiszta gyümölcs!
Krész ety fröccsöt hozzáá?.. (..) Na akkó végére egy folytás.. dehoty hányod ki, ígyá ez a tömény elixíir... Nzdd Ladzi báttyád is.. ide kidzsit kényelmesebben.. nofene.. csak egy picit pihentetem a szemem, nemaszom.. itte..

Fagyees 2010.08.26. 15:56:53

@Silent Bob: Tudom, hülyeség :D Azért Petőfi születési helye némi kultúrtörténeti jelentőséggel is bír, a kerületek elhelyezkedése szerintem annyira nem (előre bocsánatot kérek, ha mégis).

Maxim_Isayev 2010.08.26. 16:19:39

Na, ezt leírom, majd utána olvasok. A Magyar Értelmező Kéziszótár monnyon le, mert a vidék kifejezés azt is jelenti, hogy nem helyi. Falusi vagyok, és itt szilvesztereztünk néhány pestivel. Vagy budaival. Fasztuggya. Ezek be voltak parázva, mert azt gondolták, hogy falun csak ilyen késes-gumicsizmás-talponállós helyek vannak, és kérdezték, hogy mégis milyen lesz a közönség? Lehet balhé?
- Kevés helyi lesz - mondtam - az asztalok többségét vidékiek foglalták le.
Rám néz bután: - Az itt mit jelent, hogy vidéki?
- Azt bazdmeg, amit Pesten. Azt, hogy nem itt lakik.
Gyááá.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2010.08.26. 16:29:22

@Gastroger: mondhatom, hogy imádlak? :D

(Jelzem, jó sok itt a miskóci a kommentelők között, földijeim, velkám, makuka, furik) :D

BKV reszelő 2010.08.26. 16:31:20

Te blogoló köcsög. Te mikor költöztél ide a fővárosba, hogy így fikázod a vidékieket?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.26. 16:31:59

@Maxim_Isayev:
Csak azt kérdezték, hogy aki - neked - vidéki, azt melyik árokpartról szalajthatták ...

Belpo 2010.08.26. 16:47:51

Valóban Pest(nem Buda) az ország ereje, mozdonya, fő adófizetője stbstb...:):):):) Egy igazi pesti igazából a budai suttyókat nézi le(kizárólag adócsaló bűnöző politikusköcsögök:D:D:D), Budán egy normális focicsapat nincs, bezzeg Pesten :)

[c] 2010.08.26. 17:01:53

@BKV reszelő: Idézem magam.

A poszt nem "a" vidékiekről, hanem a pestieket en bloc kulturálatlan bunkónak tartó vidékiekről szól (az megvan, hogy "úgy kezdődött, hogy visszaütött"? na, kábé ez a kategória a pesti vs. vidéki ellentét is).

Dr. No 2010.08.26. 17:05:03

@_John_Doe_: Látom teccik röfög kicsit mátyár. Belgrád az Magyarországon van? Innentől kezdve meg: extra Hungariam non est vita. Vagyis "a vidéki" ne azzal vágjon fel, hogy Hawaii-on jobb meg szebb a kitáblázás, mint Pesten, hanem azzal, hogy nálla, Sárhalmon. Vagyis téves (csalós?) az összehasonlításod, mert a pestiek nem a londoniakra meg a párizsiakra mondják, hogy vidéki, úgyhogy a pesti köcsögöt nem is hozzájuk kell hasonlítani. Na persze, amikor Budapest Világvárosról van szó, meg a hungarikumokról, meg Andy Vajnáról, akkor már élhet a prágai, düsseldorfi, marseilles-i, ne adj Isten, moszkvai párhuzam.

sharpy72hu 2010.08.26. 17:09:04

@Kampec: Persze vidéki város. Ez egyébként vicces vita egy kissé szerintem. Abban a szóban, hogy vidék vagy vidéki még semmi pejoratív nincs, mivel ez valóban egyszerűen annyit jelent, hogy Budapesten kívüli. Attól hogy vki vagy vmi nem budapesti még nem lesz rossz és persze jó sem önmagában.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.26. 17:09:24

@Belpo: Ja, hát Budán túltengnek a sznobok.
A Csepel meg mégsem pesti, és volt egyszer még őszi bajnok is.

andben 2010.08.26. 17:16:50

@hegyilany: Nem úgy értem! Hanem a több generációs budai ismerőseim nem jönnek ilyen dologgal.
A munkás és vidéki felmenős, 1. generációs 8keres ismerőseim viszont jöttek néha ezzel a marhasággal!

Globetrotter2014 2010.08.26. 17:20:34

ne erre a komentáradatra kiváncsi leszek, ha feleannyian írnak csak mint ahány önérzetes vidékit látok. Semmi bajom a vidéki kisvárosokkal, éltem többen is, itthon és külföldön, volt amelyike (meg)szerettem, de azért tudjuk elhelyezni a dolgokat...

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.08.26. 17:32:53

Büdös Banya (szedegeti a kiömlött tejfölt/aludttejet vagy mit):

- A városi népeknek jó lesz így is...

_John_Doe_ 2010.08.26. 17:45:55

@ZF2: "Semmi bajom a vidéki kisvárosokkal, éltem többen is, itthon és külföldön, volt amelyike (meg)szerettem, de azért tudjuk elhelyezni a dolgokat... "

de azért tudjuk elhelyezni a dolgokat...

Ja, nehogy már egy vidéki azt gondolja a pestiekkel egyenrangú!
Vagy te hogy értetted?

papugaja 2010.08.26. 17:47:56

@Enrico Palazzo:
"Akinek a "vidéki" szó sértő az egy vadmarha."
Akinek a "pesti" sértő, az is.

A LE meg FEL (Alsó~, Felső~) pediglen nem az égtájakon alapszik, hanem a folyók folyásirányán.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2010.08.26. 17:54:15

@Donna Anna: Ez egy idevágó részlet Ridegh Sanyi: Indul a bakterház című klasszikusából.
Csak Te rosszul emlékszel rája. :)

Helyesen:

NYANYA:(a földre borított túrós tálba visszakapargássza a belevalót) ...megeszik ezt a túrót a pesti úrinépek ee, tíz újukot mögnyajják utánna...

:)))

_John_Doe_ 2010.08.26. 17:58:24

@Dr. No: Értettem elsőre is, ez azok közé tartozik amit véletlenül ismerek, de ha nem ismertem volna kigugliznám. És attól, hogy ilyet írtál nem kell elfogadnom. Sőt ha azt írod, hogy nyaljam ki a sejhajod, ne kezd el letolni a gatyád, mert nem fogok rohanni hozzád. Pedig leírtad.

Szándékosan említettem Belgrádot, mert csak egy hülye hasonlítja közlekedési szempontból Budapesthez Csabacsüdöt.

_John_Doe_ 2010.08.26. 18:03:45

@sharpy72hu: "Abban a szóban, hogy vidék vagy vidéki még semmi pejoratív nincs, mivel ez valóban egyszerűen annyit jelent, hogy Budapesten kívüli."

Köszönöm. Végre valaki.
És ha azt mondom paraszt, senki ne sértődjön meg, hiszen az csak azt jelenti, hogy mezőgazdasági munkából élő.

Dr. No 2010.08.26. 18:04:34

@_John_Doe_: Szerinted miért van az, hogy egy egyetemi évfolyamról szinte csak azok mennek vissza a fatornyosba, akiknek az apukája ügyvéd, gyárigazgató, orvos vagy iskolaigazgató volt? Szegedről vagy Pécsről mondjuk miért nem Győrben próbálkoznak (hiszen ott az Audi meg a rengeteg pénzes osztrák turista, akiket ki kell szolgálni), miért mind Pestre mennek szerencsét próbálni? Segítek: az én szememben elsősorban az "a vidék", ahol a munkahelyi felvételi beszélgetés abból áll, hogy honnan jöttél, ki fia-borja vagy. Lefordítva: "húzz vissza, paraszt, az odvadba földet túrni (lásd: honnan jöttél?), egyébként Ali bácsi sem telefonált az érdekedben a megyeházáról (lásd: ki fia-borja vagy?), az állás különben is félre van téve a főorvos út fiának, aki jövőre végez az egyetemen (lásd: a kettő együtt)." Ahol ez érvényesül, az vidék. Ahol nem érvényesül, az nem vidék.

sanya18 2010.08.26. 18:10:29

Nem mindegy, hogy vidék vagy Budapest? Van köcsög itt is, ott is; meg persze van értelmes is. Na meg komplexusos is.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.08.26. 18:12:13

@Dr. No: akkor az egész ország vidék, mert móricz zsiga bácsi rokonokja még mindig aktuális

_John_Doe_ 2010.08.26. 18:15:54

@Dr. No:
Ez komoly?
Tényleg így gondolod?

Munkakeresőknek az első és legfontosabb tanács: kapcsolatokat építeni. Tök mindegy, hogy pesten vagy vidéken keresel állást.
Kapcsolati tőke. Talán nem ismeretlen számodra is ez a kifejezés.

Szóval igen, előfordul, hogy a főorvos úr fia kapja az állást. Mindenhol.
Egy multinál persze kisebb az esélye. És igen a multik központjai főleg Budapesten találhatóak.

Tehát ahol nincs multi, az vidék. Győrben ott az Audi. Akkor az nem vidék.

Dr. No 2010.08.26. 18:17:16

@_John_Doe_: Tudod, a pesti kitáblázás tapasztalataim szerint a maximum, ami Magyarországon megvalósul. Belgrád, meg a többi, amit írtál, azok már mind más országban vannak. Ez persze összefüggésben lehet a több kommentben emlegetett "a lepárlónál balra, a második öreg tölgynél meg jobbra, aztán egyenesen a körtefáig"-típusú útvonalmagyarázatokkal.

De ne fogadd el, mert nyilván nem tetszik. Akkor pedig nem is így van. A vidék nem vidék, mert Pest a vidék Los Angeleshez képest.

think different 2010.08.26. 18:20:17

"Algyő vagy Szeged, Ménfőcsanak meg Gyirmót vagy Győr, Brennbergbánya vagy Sopron, Diósgyőr vagy Tapolca vagy Miskolc?"

Nekem itt valami santit...
Az rendben van, hogy Gyor es Gyormit egymas mellett van, de Tapolca egy Balatonfelvideken talalhato varos, mi koze van Miskolchoz vagy Diosgyorhoz?

hehe64 (törölt) 2010.08.26. 18:22:17

Vidék az ország legnagyobb városa.
Nyolc milló ember lakja. :)

Dr. No 2010.08.26. 18:25:15

@_John_Doe_: Nem, nem ismeretlen a kapcsolati tőke fogalma. De azért gondolom Te sem képzeled a magyar szellem feljesztendő önkifejezésének azt, hogy pl. Szekszárdon csak azért vesznek fel valakit banki ügyintézőnek (nem ám fiókigazgatónak!), mert tudják, hogy a bátyja éppen jegyző Bátaszéken.

A multiknál persze nem nagyon megy ez, mert ott vannak azok a mindenféle érthetetlen pontozások, meg az előírások az iskolai végzettségre, sőt, kifejezetten rossz szemmel nézik a rohadt gyarmatosítók, ha az ember a rokonait próbálja meg elhelyezni náluk.

Győrben nem lehet Pécsről vagy Szegedről, sőt, még Pestről sem kapcsolatot építeni. Tapasztalataim szerint Pest az egyetlen hely az országban, ahol jó eséllyel lehet szinte bármilyen álláshoz (na jó: színházigazgatóihoz pl. nem) jutni az utcáról. Ezért próbál mindenki szerencsét Pesten. Máshol is van sok ÁLLÁS, de az előbb írtak miatt nincs sok LEHETŐSÉG. Ezért valóban Pest a legkevésbé vidékies város Magyarországon.

_John_Doe_ 2010.08.26. 18:30:34

@Dr. No: "Ezért próbál mindenki szerencsét Pesten. Máshol is van sok ÁLLÁS, de az előbb írtak miatt nincs sok LEHETŐSÉG. Ezért valóban Pest a legkevésbé vidékies város Magyarországon. "

:))))))))))))))))))))

Gyakorlatilag nincs a fővároson kívül állás. Lassan már ott sem. :(

Ajánlom olvasásra:
munkahelyiterror.blog.hu/

a címével ellentétben, szinte csak álláskeresők gyűjtőhelye.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.26. 18:38:31

@_John_Doe_: hogyne lenne. A Merci KECSÓn - csak a környékről nem tudják feltölteni képzett, nyelveket beszélő munkaerővel; így szereznek máshonnan.

Dr. No 2010.08.26. 18:39:26

@_John_Doe_: Vegyük Komáromot. Szerinted miért van az, hogy a Nokia-összeszerelőben meg a Foxconnban dolgozók közt 50 % fölötti a szlovák állampolgárok aránya? Nem diplomás állásokról beszélünk. Elárulom, hogy a bérük ugyanannyi.

Azért van "szinte csak Pesten állás", mert máshol a megfelelő pedigré nélkül szóba sem állnak veled. Van állás, csak nem hirdetik meg. Mert azért "vidéken" sem halt még mindenki éhen, és vannak, akik meg tudnak venni maguknak még most is egy új Porsche Cayenne-t.

A másik meg: ez a "kapcsolatépítés" szó kicsit eufemizáló. Mert kapcsolatépítés az is, ha a megyeszékhely ÁNTSZ-igazgatójának a fia vagyok, meg kapcsolatépítés az is, ha hallották rólam, hogy egy másik helyen jól végeztem a munkámat.

think different 2010.08.26. 18:50:05

@_John_Doe_:

Ez nem Tapolca, Tapolca egy Veszprem megyei varos.
hu.wikipedia.org/wiki/Tapolca
Ami mellett van pl. Tapolca-Diszel:
en.wikipedia.org/wiki/Tapolca-Diszel

Tehat nem Miskolc-Tapolca-Diszel...
Ott Miskolc van es Miskolc-Tapolca.

Ha mar egyesek kiakadnak az osszes fovarosi 'lepestizesere', akkor legalabb egymastol tobbszaz kilometerre levo telepuleseket ne keverjunk ossze...

_John_Doe_ 2010.08.26. 18:51:53

@Dr. No: Értem. Komárom környékén tehát a főorvos és a főagronómus gyerekei és rokonai mind szlovákok. Nekik van pedigréjük.

És most már azt is tudom, pesten kívül a pedigréseknek van jó kocsija. Bezzeg pesten, ott a szorgalmas jómunkás emberek mind Porschével járnak.

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2010.08.26. 18:56:12

@Dr. No: igaz vidékén csak megfagyni fognak az emberek
Porsche Cayenne = dübörög a gazdaság :D
fel a fejjel lesz ez még rosszabb is

_John_Doe_ 2010.08.26. 18:57:18

@Modor Tibi: "A Merci KECSÓn - csak a környékről nem tudják feltölteni képzett, nyelveket beszélő munkaerővel; így szereznek máshonnan. "

Bezzeg ha a CERN pesten lenne, akkor biztosan fel tudnák tölteni képzett, nyelveket beszélő munkaerővel.

Látod Tibi, én is tudok baromságokat írni. De én viccből.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.26. 19:00:31

@_John_Doe_: mert idehozzák a CERN-t?

A Merdzsót viszont idehozták, lehet menni vidéki nagyvárosba dolgozni. Ja, hát németül kéne tudni hozzá, az igaz. Illetve: ha valaki tényleg nagyon fasza gyerek, felveszik és betanítják. Komolyan.

_John_Doe_ 2010.08.26. 19:03:30

@think different: Miskolcon ha megkérdezel 100 embert, hol van Tapolca, mind Miskolc-Tapolca felé fog mutogatni. Senki sem hívja Miskolc-Tapolcának, csak simán Tapolcának.

Vélemény Pécs 2010.08.26. 19:05:04

Azért anno egyetemista koromban nekem igenis cseszte a csőrömet, amikor a sok Budapestről érkezett diák finnyákolta Pécset, hogy itt "semmi program sincs", de azért arra jó volt nekik a város, hogy az itteni egyetemi férőhelyeket használják, mert Budapestre nem vették fel őket.

_John_Doe_ 2010.08.26. 19:05:20

@Modor Tibi: "mert idehozzák a CERN-t? "

Hozzák bizony. Már el is indult a Fekete Vonat 3 tucat szabolcsi kubikussal, hogy kiássák.

cd-r 2010.08.26. 19:05:26

@Modor Tibi: eredeti ez a nyelvfétised. nem találkoztam még ilyennel.

think different 2010.08.26. 19:06:29

@_John_Doe_:
Az egy dolog, hogy azon a reszen igy hivjak, de az orszag 99%-anak nem ezt jelenti. Ha en Gyort mondok, akkor Gyorrol beszelek, nem Diosgyorrol, megha Miskolcon is lakok.

Szar pelda, el lett rontva, ennyi, legkozelebb gondolkodni kell iras elott vagy kozben, de leginkabb kijavitani...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.26. 19:07:50

@_John_Doe_: hála Szt. Antalnak! Eddig a Merdzsón gondolkodtam, de hát akkor bepróbálkozom a CERN-nél.

@cd-r: ilyen bloggal csoda? :)

_John_Doe_ 2010.08.26. 19:11:09

@cd-r: Olvass sixx-et a comment.com-on.

Akkor döbbensz majd nagyot. :))

Weidmüller 2010.08.26. 19:11:52

Ami igaz az igaz.Ami nem Pest (Budapest) az vidék.Ez átall a vidékiek ,már mint Szeged,Pécs,Debrecen stb város lakok se mondhatják azt "megyek vidékre",hisz már ott vagytok.Már bocsi ,de így van.Ja és a busz színe KÉK!Nem sárga,nem zöld,Kék. Nem nézzük le a vidéket,ezt ti bemagyaráztátok magatoknak.

think different 2010.08.26. 19:14:10

@_John_Doe_: Ennyire talan nem kellene eldurvulni, az oke, hogy van fajtalankodas, allatkinzas, rasszizmus... ezek mind-mind durva dolgok, de az emberiseg hanyatlo tortenelmenek reszei, ellenben comment.com olvasasara biztatni valakit, az mar tobb, mint emberiseg elleni buncselekmeny...

_John_Doe_ 2010.08.26. 19:14:22

@think different:
Oké, igazad van. És Miskolcon a Győri kapu is onnan kapta a nevét, hogy Győrre lehet rajta keresztül eljutni, nem Diósgyőrbe.

think different 2010.08.26. 19:24:25

@_John_Doe_:
Elhiszed, hogy engem ez a legkevesbe sem erdekel?
A bejegyzes iroja arra utalt, hogy bizonyos telepulesek, melyek osszeepultek es/vagy kozigazgatasilag osszetartoznak egy budapesti szamara osszeteveszthetok.
Tapolca es Miskolc egy felnapi autozasra van egymastol. Ez a neve a varosnak. A tobbi telepules is teljes foldrajzi nevvel szerepel. Az, hogy a helyi lakosok mikent hivjak, ehhez semmi koze.
Ha valaki annyira le(!)nezi a videket, akkor legalabb azzal legyen tisztaban, hogy mit hogyan hivnak es hol helyezkedik el.
Ez nem magyar Pula vs. horvat Pula vagy magyar Velence vs. olasz Velence.
Nem Csanak es Banya szerepel a peldaban, hanem teljes telepulesnev. Tapolca pedig teljes telepulesnev. Semmi koze nincs Miskolc-Tapolcahoz.

Colette 2010.08.26. 19:26:21

Amikor először olvastam a malackarajt, azt hittem a modoros gasztro-nyúlványa... A "városi lány visszamenni vidék, maradni parasztlelkületű, csak kicsit már modorosan" stílus is megérne egy misét...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.26. 19:33:10

@think different: tisztában vagyok vele - a posztban van bőven utalás a rövidített város- és helységnevekre, na ez pontosan abba a vonalba illeszkedik bele.

Nem ér ez ennyit szerintem.

think different 2010.08.26. 19:35:41

@Modor Tibi:

Tibi, akkor a kovetkezo bekezdesben lett volna helye, ahol Foldvarral is peldalozol. Olvastam a posztot, nem csak lattam:)

peace:)

_John_Doe_ 2010.08.26. 19:41:45

@think different: engem meggyőztél, a kutyafáját neki.

killercsiga 2010.08.26. 19:58:34

pest <-> vidék

Hülye harc, főleg hogy milyen sokan vagyunk balga belgák.

Gastroger 2010.08.26. 20:15:14

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: Megtisztelsz. (elég modoros volt? :)Bár én sajnos nem földid vagyok, hanem Dunántúl. Az már nyugat? :) Vagy "levidék" ? :) Bicskás Somogy, Vazs megye, Sötét-Zala, Bazmeg-gye régió. Na ez is modoros. :)
Városok: Pécsen, Pécsett, Pécsben, "Hol laksz? Banán. Nem azt kérdeztem mit eszel, hanem hol laksz bazmeg." (Bana). Sáskák (Nagykanizsa), Lazaegérszag, vagy csak Zeg - Zalaegerszeg. Őrség szíve, Nyugati határszél: Győr-Sopron, (!!! abszolút modoros :) de Letenye már, annál lejjebb levidék. Koronázási városunk, Savaria, estébé.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.26. 20:26:45

A Vidék az az ő elképzelése szerint biztos csak valami elmaradott dolog lehet: falu, tanyaközpont, tanya.
na, ezt inkább a pestiek szokták hinni, az ő felfogásuk szerint van a főváros, ahol van egy csomó program, étterem, színház, koncert, állatkert, stb. meg a "vidék", ahol ki van zárva, hogy ezek megtalálhatók lennének.

Dr. No 2010.08.26. 20:28:09

@_John_Doe_: Tévedsz, az alpolgármester ügyvéd kúrja párhuzamosan a főorvos feleségét is, meg a főtéri cukrásznőt is, miközben a főorvos az alpolgármester ügyvéd úr kozmetikus feleségét boldogítja a bíróság elnökének felesége mellett, így a közös alomból (marriage group) származó gyermekeket mindenki egy kicsit a magáénak érzi. Nem csoda, hogy a pedigréjük tökéletes, a kapcsolatépítésük pedig sikeres.

Dr. No 2010.08.26. 20:29:40

@Dr. No: És mielőtt még rákérdeznél, az alpolgármester és helyi sztárügyvéd (TERMÉSZETESEN a Fidesz-KDNP tagja, minimum a helyi szervezet elnöke, székhelye a választások előtt az ő irodájában, azóta külön helyiséget biztosított nekik a város) felesége azért kozmetikus, mert anno ő volt a legjobb nő a városban.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.26. 20:34:54

@nosferato: az még jobb, mikor a pesti azt hiszi, hogy te csak úgy hobbiból feljárogatsz. mikor mgé vagy tíz éve szokásom volt csetelni, folyton kaptam pestitől ilyet, hogy "hát valamikor csak jársz itt fent, nem? " már miért mennék, ha nem valami dolgom van, vagy nem konkrétan akarok valamit?

másik, mikor a Művészetek völgyében beszélgetni kezd velem valaki, és mikor mondom,h. másnap megyek a Balatonátúszásra, mert az is ugyanakkor szokott lenni, megkérdi, hogy "és minden évben csak ezért szoktál lejönni?" s mikor megkérdezem, hogy honnan, csodálkozó képpel kérdi, hogy "miért, nem pesti vagy?" már miért lennék? a Kapolcsra menéshez feltétel, vay mi?

A Tyne folyó déli partja 2010.08.26. 20:42:46

@csakazértse: barátnőm volt barátja: Pécsről lement Veszprémbe. szerintem felfele van (a térkép szerint.)

doszy 2010.08.26. 20:45:47

@Weidmüller: Nem szoktam nyelvtannácizni, de ami a helyesírásodat illeti, nálad még Bivalybasznád-alsón is tuti, hogy a nagy átlag műveltebb. :)

A Tyne folyó déli partja 2010.08.26. 20:52:08

@Frengi: na, én ismertem olyan amerikait, aki egy ötven lelkes tanyáról jött, és "városnak" hívta. a szomszéd "városban" meg 200-an laktak.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.26. 20:57:07

@Peetee: és ez mind nyilván annak köszönhető gondolom szerintük, mert nem vagy pesti:)
(én is találkoztam itt külföldön hasonlóval, pl. hogy nincs tévém, az biztos annak köszönhető, hogy magyar vagyok.nem ám annak, hogy én nem tartok rá igényt...)

A Tyne folyó déli partja 2010.08.26. 21:09:34

@_John_Doe_: elég baj az. mármint, hogy szinte csak pesten van állás.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.26. 21:15:24

@think different: na de a miskolci simán Tapolcának fogja hívni miskolctapolcát. ez érthető, ha én mondjuk Veszprémben felszállok a buszra, és kérek egy jegyet Füredig, egyértelmű lesz, hogy az Balatonfüred, nem fog visszakérdezni, h. tiszafüred-e...

Madár Fokker 2010.08.26. 21:18:10

Az volt már, hogy "Tekézik, iszik, meg ráiszik, ráiszik a Vidéki Man!"?

Pont olyan akarok lenni, mint Vidéki Man!

Nem minden vidéki veri a feleségét!

Gastroger 2010.08.26. 22:22:29

Miskolc-Tapolca-Tisza/Balaton-Füred stb.
Velence: nem ám csak Olszba' van ám olyan bőrkabátvásárlós tarvizíós emberök, hanem Zala megyében is van Velence. Onnan kapta nevét Venézia, naná.
maps.google.hu/maps?hl=hu&q=Velence,+Zala+megye&um=1&ie=UTF-8&hq=&hnear=Velence,+Vasp%C3%B6r&gl=hu&ei=MMx2TNXmDcKSswa6n5CeBg&sa=X&oi=geocode_result&ct=title&resnum=1&ved=0CBYQ8gEwAA

Amúgy a másik kedvenc településem Zalában : Nekeresd.
Kinket nem rakok be, nekeresd. :)

Fagyees 2010.08.26. 23:59:53

@Gastroger: Ilyen vicces(kedő) teleplülésbecézésre az én kedvencem - még mindig röhögök rajta, ha eszembe jut: San FranSzikszó

@Madár Fokker: Nem is értem, ez hogyan maradhatott ki eddig :D

Jamal_Fraser 2010.08.27. 00:15:51

Vá, mennyi komment!

Nagyon jó poszt lett ez Tibor, főleg, hogy benne van minden modorosság a Pestiekről is: az, ahogy görbe tükröt tartasz a Vidékieknek.

Igazság szerint Pestről nekem mindig egy dolog jut eszembe: hogy senki nem hajlandó megmondani hány óra, vagy merre találom ezt és ezt az utcát, csak mint a néma halak mennek tovább. Jáhú!

Ja, majd elfelejtettem: Budapest lakosságának 1900-ban hány százaléka vallotta magát magyarnak? 15? Vagy több? Hehe. Hajrá Vidék! \o/ :)

Prophet 2010.08.27. 00:32:10

Én pont most fogok felköltözni, és előre undorodok a csövesektől, a cigányokról legszívesebben szót sem ejtenék ("no gypsy, no cry":)), bűz, meg kutyaszar, meg rácsok... és már hiányzik a nyugodt kisváros légköre, a vár, a 7 domb (vagy 8 a megszállottak szerint), a szél, a nyugodt kocsmák/presszók, a békés alkeszok... igazából meg az a gond leginkább, hogy nincs ki megetessen:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.27. 07:24:44

@hehe64:
Mekkora igaz.
És még a levegő is jó.
A gyerek nem néz tévét.
A kutya meg nem szarik.
A BKV nem lopik.
A lányok takarosak.
Alig van víz a fejben.

A kultúrált közönség táncol.

cd-r 2010.08.27. 08:04:49

@simonmondja.: te meg sem vicces nem vagy, sem szellemes.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.27. 08:43:02

@Prophet: metrómentes külvárosba kell menni, az a megoldás.

a_fater 2010.08.27. 10:35:36

Hiánypótló poszt, végre!

a_fater 2010.08.27. 11:15:13

Még valami: nekem meg olyan modorosan irodalmiaskodónak tűnik, ha valaki nem névelőzik a nevek előtt, pedig valószínűleg tényleg úgy a helyes és az a gyakoribb :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.27. 11:27:54

@a_fater: az a ritkább (Kelet-Mo., Tiszántúl, Erdély), Kazinczyra hivatkozva miatt mégis helyesnek kikiáltott.

@Jamal_Fraser: a németes posztban írtam is, hogy az 1800-as évek végén is még 40% német anyanyelvű volt, de rohamosan asszimilálódtak - önként.

De ez nemcsak a fővárosra jellemző történet.

a_fater 2010.08.27. 12:00:57

@Kiss Géza Ilona: ha leszarnád nem írnál róla ennyit :)

A Tyne folyó déli partja 2010.08.27. 14:47:08

@Jamal_Fraser: na igen, errol jut eszembe. egyszer mentem haza, anyukam kijott elem a repterre, es epp a metron mentunk a nepliget fele. elbeszelgettuk az utat, es veletlenul elhagytuk a megallot, elfelejtettunk leszallni. megkerdeztuk a mellettunk levot, hogy ez az allomas volt a Nepliget? mereven nezett maga ele, mintha suket lenne, abszolut semmi reakcio...

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.27. 14:54:27

@Animacs (a Tyne folyó déli partja): biztos zenét hallgatott vagy vendégmunkás volt és nem tudott magyarul :)

Szóval nem ez a normális. Tényleg nem köszönünk minden szembejövőnek, de a pontos időt megmondjuk, útbaigazítást is adunk.

Persze nem mindenkinek a zaklatók-tolvajok miatt.

A Tyne folyó déli partja 2010.08.27. 19:09:08

@Modor Tibi: á, csak nézett maga elé mereven. egy öreg nyanya volt, nem hallgatott zenét.

lomposfarkas 2010.08.28. 01:59:11

Már zsenge fiatalkoromban elköteleztem magam az önérzetes vidéki lét mellett. Azokban az években még volt némi pesti rokonságunk és már egyedül is elengedtek szüleim a fővárosba. Akkor történt meg, hogy egy pillanat alatt behuzaloztam a tekervényeimbe a kristálytiszta egyenletet: pestiek = bunkók.
Felkészült vidékiként természetesen volt térképem, de naívan kérdezősködtem valahol a Moszkva tér táján. Mikor a harmadik pesti is kiismerhetetlen tekintettel, és persze szó nélkül ment tovább, ezen én úúúgy meglepődtem, hogy harsány szóval küldtem el a kurvaannyába! Aztán rájöttem, hogy az ottlakók számára ez a normális lét: mindenki szarik mindenre. Később pedig volt egy gimnáziumi osztálytársam, aki eredetileg pesti gyerek volt, ő mondogatta: - Szarni kell mindenre!
Persze, ahogy teltek az évek, találkoztam a munkában is, meg "civilben" is pesti népekkel. Ezek általában csalódást okoztak, ugyanis nem voltak bunkók!
És itt az a legnagyobb probléma, hogy a világ szürkeárnyalatossá válik a könnyen megérthető és őszinte lelkesedéssel követhető fekete-fehér helyett!
Vidéki barátaim, ne hagyjátok magatokat elbűvölni néhány kivételtől!
Orwell után szabadon: vidéki jó, pesti rossz!
Viszont ami nekünk nincs: a pesti kutyaszar esőben egészen izgalmas perspektívát nyújt!
(most akkor rólam szól a poszt, vagy nem? biztos ezt a helyezést is elorozza valami arcátlan pesti...)

Falvakban télleg így van:
- Jónapot, merre van a Felszabadulás ucca?
- Kit keresnek?
Mer egymást jobban ismerik az öreg csókák, mint az uccákat.
Ennek van egy változata, ami a telefonbekötések idejében párszor megtörtént velünk. Mikor senki se volt otthon, megkérdeztük a szomszédot:
- Nem tudja hol van a szomszédja?
- A kocsmában nézték már?
És meg is lett a faszi!
Szóval, ha van térképed/gps, falun ne habozd használni :-))

Jamal_Fraser 2010.08.28. 03:10:07

@lomposfarkas: @Animacs (a Tyne folyó déli partja): no lámsza, ezek az én szívemnek kedves kommentek, kollégák, mmm!

Mindenesetre érzékelhető a különbség tényleg a vidéki hozzáálláshoz képest. Kicsit túloztam, megmondják az időt és útbaigazítanak, de ha túl udvariasan kezdem: pl: Elnézést, ne haragudjon, tudna segí... már ott sincs a mammer/bárki. Ellenben ha úgy nyomom, hogy Elnézést, merre van... akkor legalább végighallgatnak, de míg meg nem hallják, h nem koldulok és nem vagyok jehova, addig rám se néznek, csak ha felragyog a demszkysta tekintetükben, h segítség rászoruló vagyok. Akkor viszont többségében udvariasan segítenek.

666E 2010.08.28. 07:57:31

"nemzeti színházat akarnak?! pécsen már régen van!"...

strohmann 2010.08.28. 19:05:34

A kutyaszar többször előkerült a kommentekben. Azért szögezzük le, itt "lent" vidéken (megyeszékhely) is van kutyaszar, csak látensen: egyszerűen több a zöldterület a városban, ahol a gazdik elvégeztetik a kedvenceikkel dolgukat, ohne zacskó természetesen.

A fejekben sajnos nincs különbség ezen a téren. :(((

Névelő a személynevek előtt: szerintem ez német hatás (der Hans), ezért lehet ritkább a Tiszántúlon vagy Erdélyben.

Vicces előítélet még a nem budapestiekkel szemben, amikor városokban élőknél túlértékelik a háztáji kertészkedés (konyhakert) jelentőségét. Ma már csak az idősebb korosztálynak, ill. az inaktívaknak van erre ideje, és kötve hiszem, hogy vagyonokat lehetne ezzel spórolni, a vidéki élet nem ettől olcsóbb a pestinél. Inkább az íze miatt jó a friss, vegyszermentes leveszöldség. Ha akad a családban, aki megtermeszti. :)

www.7kerulet.com 2010.08.28. 21:12:13

Akkó is a Jó isten mentsen meg a kisvárosi jányoktól!

lárvalányhaj 2010.08.29. 12:08:30

@strohmann:

Faluhelyen a kutya az esetek 100%-ában az udvarba szarik. De van ott egyéb szar is, például tyúk-, kacsa-, disznó-.

Blackwitch Willow 2010.08.29. 12:17:32

@strohmann: plusz, van rá helyed...ez a másik, amit úgy tűnik, egyes fővárosiak képtelenek megérteni, hogy egy másik városban is van ám lakótelep, és nem kizárólag kertes ház, ahol termeszteni lehet. plusz,ugye ahhoz idő is kell, nem magától terem meg, és manapság már nem háztartásbeli az asszony, h. napközben a kerttel foglalkozzon.

Prophet 2010.09.04. 00:55:50

@Modor Tibi: Az majd a békés nyugdíjas évekre marad, tehát ha befejezem az egyetemet:) Addig úgy néz ki, sokszor szállok fel a Kodály Köröndnél a sárga metróra.. aztán villamosra. De az első egyedül töltött napom pozitív csalódás volt! Amire aztán ittam is egy sört alig 300 forintért.. persze már vidéken.

Petyat 2010.09.15. 22:29:52

Budapesten (Budán ;) születtem, gyermekkoromban Szentedrén éltem és onna Pestre jártam középiskolába, majd dolgozni. Vicces élmény volt, hogy a "vidékről" felköltözött, albérletben lakó és onnan gyakran hazajáró emberek engem vidékiztek le. Ma már Pesten élek, de jobban szeretnék inkább visszamenni Szentedrére, átköltözni Budára, vagy egy dunántúli nagyvárosba.

Számomra a falu a vidék, mert hozzászoktam, hogy minden közel van, és nagy a pörgés körülöttem, de Győr, Veszprém, Székesfehérvár, Esztergom, és hogy ne csak a nyugatiakat említsem, Eger, Szeged, ugyanolyan szép városok, mint Pest, csak nem annyira felkapottak. Az ilyen városokban élők ugyanúgy nem tudnak kapálni, mint a pestiek.

Az egész vita ugyanolyan faszság, mint az autós-biciklis háború itt Pesten, és a vidéki szót törölni kéne a szótárból.

A történelmi városrészek jelentik számonra Budapestet. A lakótelepiek nem hiszem, hogy titkon nem irigylik a falusi hosszúkertes házakat. Valaki írta, hogy a körúton kívül Pest is vidék. Igaza van, egyik-másik külső kerület tiszta falu. Nekem a korút 7 perc séra, ezt választottam. Büdös, embertelen, elidegenedett, de pl éjszaka gyalog járok, mert a belvárosi szórakozóhelyekről 20 perc alatt hazaérek és egy fél órás séta után bármikor gyönyörködhetem a budavári palota látványában.

Maisie MacKenzie 2011.01.28. 11:18:16

"Mert hát Budapest nem is igazán Magyarország, hiszen sosem volt magyar. Lakták olaszok, rácok, törökök, majd németek, zsidók és helytartóik - mostanában meg csak cigányok."

Nyugateurópai bevándorlók is főleg a nagyvárosokat célozzák meg, így volt ez Budapesttel is anno. Számos budapestinek nincsenek is vidéki rokonai, mert a család ősei a Monarchia távolabbi szegleteiből vándoroltak Pestre. Ott elmagyarosodtak, de a vidékhez nincs sok közük!

amerea 2011.02.26. 19:10:39

@Maxim_Isayev: csak hat pesten nem ezt jelenti:-))) hanem azt, hogy nem fovarosi!

Devienne 2012.08.31. 21:19:28

hejhó! k.va jó a blogod!!!!
nem tudom ez hol kell kifejezni máshol, azért írom ide, most eléggé függő lettem tőle

Intizar 2012.09.03. 13:43:08

Jáááj. Méghogy Budapest nem Pest. Én ős-budai vagyok, mégis Pestnek hívom. Mert ÚGY EGYSZERŰ, nahát. Továbbá: természetesen LEmegyünk akárhová az ország fővárosából, amely nem mellesleg a teljes lakosság egyötödét is jelenti. Jelentkezzen, aki komolyan azt hiszi, hogy az észak az "fölfelé" van, a dél meg "lefelé". A hegyek sem számítanak. A főváros az ország teteje (kivéve, ha olyan fura országban élünk, mint pl. Brazília, Ausztrália vagy újabban Kazahsztán).

Intizar 2012.09.03. 14:02:47

@Petyat: A vidéknek semmi köze a mezőgazdasághoz. Pestieknek azt jelenti, hogy nem pestiek, egyéb városiaknak meg azt, hogy nem a saját városukból, hanem annak környékéről, "vidékéről" jövők.
Mivel azonban a pesti-nem pesti különbség országos jellegű (ellentétben mondjuk a szegedi-szeged környékivel), azért azt mondanám, hogy a szó elsődleges jelentése az általam elsőként említett. Egyébként mindenki tudja, hogy ma már a legkisebb faluban is igen kevesen foglalkoznak mezőgazdasággal, és a "vidéki" szóval ezt senki nem társítja.

Mirlia 2017.01.23. 12:40:16

Vannak rendes vidéki ismerőseim, őket nagyon szeretem. Viszont van jó pár olyan, akik lenézik a "pestieket". A "kedvencem" Karácsonykor jött "fel" "Pestre", tudni kell a családomról, hogy húgomnak van egy macskája. Ez meg végig azt ecsetelte, mennyire utálja a macskákat, meg hogy a kutyái macskákat szoktak reggelizni, kitért az itteni mozikultúrára, hogy a pestiek csak kérődznek egész film alatt, mint a kecskék (pattogatott kukorica). Természetesen ő sem értékelte a pestiek munkáját, szerinte csak az a tisztességes munka, amit szabad levegőn végez valaki, a pestieket puhányoknak nevezte. Hallgattam egy darabig, néztem és segítettem anyámat, miközben a legszebb terítékben szolgálta fel a legfinomabb ételeket ennek a tar parasztnak, aztán nem hagyhattam szó nélkül. Megkérdeztem tőle, hogy most szándékosan provokál-e minket? Mert ha észreveszi, mi itt mind Pestiek vagyunk és éppen vendégül látjuk és minket pocskondiáz. Úgy ellilult a feje a dührohamtól, hogy félre is nyelt, majd fogta magát, összevezényelte a családot és elhúzta a csíkot haza. Majd ezután jól megsértődött, hogy nem hívtuk meg az esküvőnkre, pedig csak a vacsorára nem hívtuk meg, még a végén szóba elegyedne másokkal és vérig sértené őket. Kisebb rossznak tartottuk, ha csak egyvalakit sértünk meg. Őméltóságát, a vidékit, aki amúgy favágó.