Olvasói rovat - A modoros sztárpszichológus

2010/08/10. - írta: Modor Tibi

Régi kedvencünk, hácsé küldte a mait is - egyúttal arra kérünk szépen mindenkit, hogy az oldalán található dobozban adjon le rá egy-egy szavazatot. Köszönjük.


 

Liger Károly neve már fogalom a szakmában. A szeretetről és a boldogság eléréséről szóló könyvei százezres példányszámban fogytak el a könyvesboltok polcairól. A lélek kutatása számára nem csak szakma, hanem hobbi is. Ahogyan ő fogalmaz: „mindenkiben ott lakozik a saját öröm feltárásának lehetősége.” Liger Károly beavat bennünket abba, hogyan lelt rá saját boldogságára, s az ezt tápláló folytonos öntevékenységre.

 

 

A világban annyi a szenvedés, a rossz, a gyűlölet, hogy másról sem szólnak a hírek. Ritkaság, hogy valaki a derűsebb oldalról szóljon. Egyedül érzi magát ebben a harcban?

A megismerés számomra a felderítő öntanulás folyamata. Ha harcolok is, csakis békésen teszem. Küzdeni nem egyenlő az erőszakkal. Mert mi a szeretet? Önmagunk árnyékvetülete egy másik személy holdudvara felé. S ha felfénylik a szemünkben egy csillag, s van megfelelő visszacsatolás, az már a siker első fázisa. Már egész fiatalon megfogadtam, hogy megtanítom a körülöttem élőket szeretni. Úgy kell léteznünk, hogy közben a belső születések folyamatát is ismernünk kell. Mindig van tovább, még az utolsó határvonal után is.

Úgy tudom, mélyebben foglalkozott a halállal is. Hogyan fér meg együtt a gyász és a boldogság?

Minden szeretet végül halállal zár. Aki megszületik, annak keresztje az elmúlás fonnyadt, fekete gyümölcse, melyet az utolsó mozdulatával kénytelen leszakítani. Az emlékek fakulnak, idővel vesztenek színükből, fényükből. Mi, élők vagyunk tanúi ennek az archiválási folyamatnak; melynek legfőbb ellensége a felejtés, mely vírusként fertőzi a küzdelemben maradtakat. A boldogság végül áthajlik könnyezésbe, s ez nem szentimentalizmus részemről, csak a tisztánlátás állandó gyakorlása. A rossz és a jó küzdelme nem ér véget egy korszak lezárásával, mindig jönnek új ellenségek, s legtöbbször mosolyogva, álszeretetet mímelve felénk. Tudnunk kell különbséget tenni, ez is egy „szakma”, mint ahogy az életbenmaradásért folytatott küzdelmünk is az. A gének nem hazudnak.

Mi lesz a legújabb könyvének témája? Az Önszeretet és a Legbelső boldogság után merre kutat tovább az emberi lélek útvesztőiben?

A hangulat forrása. Ezzel a munkacímmel írom az új könyvemet. Foglalkoztat, mitől leszünk egyik percről a másikra komorabbak. Itt a boldogság eleresztése a tét, s a veszteség utáni mély megnyugvás, beletörődöttség elviselésének a tudata érdekel. Az alsó lépcsőfokon állva is fel lehet jutni újra a csúcsra, s ha nem is oda, de legalább annak irányába. Minden lépés a közelség áhítata. Ugyanakkor távolodás is egyben, egyik hangulattól a másik felé. Fel kell ismernünk a pozitívumot. A negatív energiáknak nincs helye az emberek közti érintkezésben. Mégis jelen van, de tennünk kell ellene. Egy mosoly, egy érintés hídként funkcionál a személyek között. Érzelmi hidak ezek, melyeken nap, mint nap át kell kelnünk, még ha fáradságos is, törekednünk kell. A törekvésnek is van hangulata, mely nem mindig mámor, de a friss gyümölcs leszakításának gyönyöre ott a távolban. A lélek nem hazudik.

Ön boldog?

Nem látom a saját örömömet, mert azt hiszem, benne vagyok. A boldogság egyenlő az úttal, útra kelni öröm, ha van konkrét cél. Minden napszakban kitűzök magam elé valami elérendőt, legyen az kutyasétáltatás vagy a szemét levitele. S ha beértem a célba, megajándékozom magam. Rengeteg önbeszélgetést folytatok. Furcsán hangozhat, de kíváncsi vagyok a saját véleményemre. Meg akarom ismerni a bennem élő boldogságot.

Rengeteg depressziós, csalódott ember olvashatja most ezt a beszélgetést. Mit tanácsol nekik?

Bátorságot, békés önharcot, valamint lelki energiát. Most joggal mondhatják, hogy jó, lelki energia, na de honnan? Annyit tudok mondani, hogy még mélyebbről. Az egyedüllét is népes tud lenni, ha felcsendül bennünk, mélyen, egy lelki melódia. Nem kell ahhoz profi zenésznek lennünk, hogy az önismeret hangszerét megszólaltassuk. De a csend is hasonló folyamat. Néha nincsenek hangok legbelül. Viszont a csend is egy dallam. A némaság is tud szelíden muzsikálni. Ugye mindenki hallja? Ez a legszebb sláger, mely soha nem megy ki a divatból. Önmagunkat nem lehet megunni. A lélek tükre nem hazudik.


 

Még egyszer: ha tetszett a Sztárpszichológus, szavazz a Hartayblogra!

239 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

randymarsh 2010.08.10. 12:49:17

@magyalka: Na jó. nem vitatkozom, de szövegértelmezésed nemsok. Aztat mondottam volt, h a szoftveredet megfelelő eljárással EBBEN az életben lehet törölni. ÉÉÉÉrtem?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.10. 12:50:00

@neccharisnyás útonálló:

Képzeld el, én mit tudnék mutatni nekik!:)

mocc 2010.08.10. 12:50:06

Nna, jól megkávéztam és elcsevegtem a belső hangommal, és arra jutottunk, hogy bizony a jövőben nekem is a szeretet vallását kell közvetítenem, melegséget és fényt kell lopjak az emberek szívébe, hogy elsimítsam a vallási vitákat, megelőzzem a háborúkat és ha minden szívbe már szeretet és béke költözött, én is elérhetem utam végét...de addig sok a cél, a teendő, tehát életem nem lesz haszontalan...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.10. 12:50:46

@magyalka:

Ha pusztul a háttértár, vele pusztul a szoftver is.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 12:51:05

@Professor Pizka: Pfejj, nem ajánlom. Ótvar rossz ízük van.

Ja, mivel lehet fárasztani a kolduló krisnást?
Előveszed a pézikét, és megkérdezed, hogy mivé akar reinkarnálódni következő életében. Jó válasz: takarmányfűvé a tehenüknek (így táplálni fogja a szent állatot, illetve az ő hite az állat tején keresztül belemegy az azt elfogyasztókba is)
Ha bármi mást mond, mint ezt, pézikét egy gyors mozdulattal tárcádba vissza, majd udvariasan elköszönve sarkon fordulsz.

randymarsh 2010.08.10. 12:53:41

@mocc: Nemá! Akkor mi fogja motiválni az emberiséget? Eddig az egyetlen igazi motivációnk az egymás vérének ontása volt, mi lesz ha ez is elvész. Mi leszünk azok a véglények akik a Lem novellában elérték a fejlődésük csúcsát, és onnantól kezdve csak feküdni voltak hajlandóak, mert a csúcsról minden út lefele vezet? :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 12:54:00

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Á, félek hogy önkéntelen előjönne belőlem az anyai ösztön, és a végén normális embert nevelnék belőle. Akkor meg miből fog megélni? Munkából? Muhaha!

randymarsh 2010.08.10. 12:55:22

@neccharisnyás útonálló: Én azt szoktam mondani, h minden pézem drogokra költöttem éppen most. Csodás arcot szoktak vágni, és 1ből engednek tovább ;)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 12:56:38

@randymarsh:
Fú, basszus, ez olyan ijesztő! Ez élve is működik? Mondjuk állok a metróperonon, leszakad valami vezeték, megbax az áram és frankón ki tud úgy ütni, hogy egy komplett másik emberke lesz belőlem? Brrr!

Sand Lover 2010.08.10. 12:57:40

@neccharisnyás útonálló: “Ja, mivel lehet fárasztani a kolduló krisnást?”
Szerintem pont a krisnásokat nem kellene bántani, mert ők legalább próbálnak valami értelmeset ill. hasznosat csinálni, gondolok itt az ételakciókra.
Jehova tanúit/szciket/vidám vasárnapozókat viszont ütném a szívlapáttal.
(A mormon hittérítők meg olyan cuki amerikai fiúcskák. :))

randymarsh 2010.08.10. 12:58:05

@El Topo (Sgt. Elias): Szerintem úgy van vele, h még utóljára kisugározza a nagy isteni netre az utolsó állapotot. Bár elég ijesztő lehet hirtelen symbian OS-ként egy mekintoson ébredni, ezt inkább nme kívánom senkinek :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 12:59:43

@Professor Pizka:

"kivéve El Topo, aki valójában egy méretes lósóska az M0 új hídjának békási hídfőjénél"

B+! Ezért a mondatért már érdemes volt felkelnem ma! :DDDDD

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.10. 13:00:14

@neccharisnyás útonálló: a Csernus jó - bár nekem nem sok újat mondott. Ha valakit ez a stílus zökkent ki a sokéves zombiságából és ébreszt rá alapdolgokra, akkor már megérte.

Negatívum a "mi, pasik" gyakori használata.

mocc 2010.08.10. 13:00:50

@randymarsh: szerintem mélyülj el egy kicsit és beszélgess el magaddal erről. Esetleg gyújts hozzá gyertyákat, kortyolj el hozzá egy csésze illatos teát, húzz egy kártyalapot, és hagyd, hogy szétáradjon bensődben a fény! Majd keresd meg a gyógyító állatot a barlangban...

randymarsh 2010.08.10. 13:01:32

@neccharisnyás útonálló: Attól csak olvadt neccharisnya leszel, de ékszíjnak beválhatsz. Elég más személyiség? :D Komolyra fordítva a szót igen voltak ilyen kísérletek (működött is), mostanában nemnaon van elnézve a kísérletezgetés az elektrosokkal :S

nyílméregbéka 2010.08.10. 13:02:10

A Nők Lapja olvasását akkor szüntettem be, amikor az ilyen pszichóizék kezdték kitenni a lap egyharmadát (ugyanakkor a másik két harmadot az ezoterikus karmaizék, illetve hogy melyik újságírónő gyereke hogyan totyog).

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 13:03:05

@mocc: Vazz, új járványos kórt fedeztem fel: kozsoitis!!!
Francnak nem húztok a búbánatba tik is egy völgybe, ahol egymás között diskurálhattok a felhők alakjáról, meg hogy a tehénnek ma kék az aurája, pedig tegnap zöld volt.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 13:05:23

@randymarsh: Himalájába kell költözni. Ott mindig van hegy, amire fel lehet mászni. Főleg, hogy mivel a völgyekben nem süt a nap, ott előbb fagysz halálra.

Sand Lover 2010.08.10. 13:07:28

@neccharisnyás útonálló: Szerintem azt a kommentet benézted. :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 13:07:37

@Morgan LeFay:
Nem bántás. Csak mindig olyankor találnak meg, amikor nem érek rá. Egyszer olyanom volt, meghallgattam. Greenpiss-esek detto.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.10. 13:10:43

@Morgan LeFay:
Krisnás lányok néha helyesek.:)

Minap odajött hozzám a közért előtt egy lány, na az viszont katolikus-térítős volt. Mondtam neki, hogy kösz, muszlim vagyok, de nem akart lekopni. Azt hittem még a kocsiba is beszáll velem.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 13:11:02

@Modor Tibi:
Nem vagyok nagy híve az általánosításnak. Túl sokan esnek ki így a szűrőn (köztük olyanok is, akikért kár) Előző rendszerben is volt valami hasonló, társadalom egységesítését szolgáló norma. Bele is kattantak sokan rendesen.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 13:13:36

@randymarsh:
Én ilyen halálból visszajött emberkékről hallottam, hogy állítólag teljesen más emberek lettek tőle.
De az, hogy pl. egy áramütéstől elborult feministaként élednék újjá, rendesen rám hozza a frászt.
Neccharisnya meg örökre beleégne a lábimba. :)))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 13:16:04

@El Topo (Sgt. Elias):
Te, azért a nőcskés kalandjaid tálalásánál lehetnél kicsit agyafúrtabb. Roppant átlátszó. Kisleányt furikázni, mi? :DDDD

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.10. 13:20:03

@neccharisnyás útonálló:

Nagyon fiatalka volt még és igen csúnyácska. Az a fajta, akinek szúrja a lába a seggét. Hosszú, konczzsuzsa haj, esztéká keret, kék szemfesték a hatvanas évekből. És abszolúte tájékozatlan volt, nem csak az iszlámot illetően, de a katolicizmust tekintve is. A kocsiba meg szerintem csak azért nem ült be, mert apám engem se akart beengedni, mikor látta, hogy jönne velem a csaj. Én menekültem volna, téptem kivülről a kilincset.

peti papagáj 2010.08.10. 13:20:35

@neccharisnyás útonálló: ilyesmi nincs szerintem, aggodalomra nincs okod, egyszerűen megsülsz a vezetéktől

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 13:38:04

@El Topo (Sgt. Elias):
Kék szemfesték- egyértelműen a kéjhölgyek sminkje.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 13:39:36

@Burpelson: Ó, hála az istennek. Balesetnek álcázott halálra már fel van készítve a lelkem, node egy skizofrén újjáéledésre nincs az a kiképző, aki ránevelné.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 13:40:49

@Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és:
Ja. Én is megnyugszom. Minden egyes alkalommal, mikor melegnek titulálnak.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 13:44:05

@El Topo (Sgt. Elias):
Figyelj. Mentalitáson kicsit vadítasz, a profilképedet módosítod úgy, hogy vastag piros vonallal áthúzod, valami találóbb név és simán. Én bevenném. :)))

/dehát néköm már a méltóságos úr is megmondta, hogy Hejj, de egyszerű leány vagy, te Julis!/

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.10. 13:45:54

@neccharisnyás útonálló:

Majd figyeld meg, ha egyszer rázendítek arra a műsoromra, hogy betiltanám a l'art pour l'art abortuszokat!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 13:48:45

@Professor Pizka:
Ránéztem, mert úgy biztos. És nem jelöllek.
Mert ekézed a rosszabbik kis rosszcsontjait. Pedig úgy rá tudok izgulni a gúvadó szemű, riadt hörcsögfejre, hogy lol. Meg mégtöbb LOL. Sőt,

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 13:49:38

@El Topo (Sgt. Elias):
A lárpúrlár abortuszt a Vastyúk kompánia vezényli le?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 13:52:53

Basszus, de hogy az a nyamvadt péteranna, keziben a böllérkéssel, vicsorog rám még onnan is, ahonnan nem kéne........... cseréljük már le freddikrügerre. Tőle kevésbé félek.
Ja, merthogy jelöltem egy blogot.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 13:59:53

@Professor Pizka: Röviden és tömören, akaratom úgy döntött, meghajol nagyságod előtt és jelöli a blogodat. Értve?

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.10. 14:04:25

@neccharisnyás útonálló: aha. Az én akaratom is jelölte, miután megkértem rá és elvittem egy ótvar nagy ruházati boltba.

irdesmond 2010.08.10. 14:35:55

A legtöbb sztár pszichlogus a nagyok műveit szedi darabokra, mint pl Szendi a Bernét, hogy nincs is játszma, jobban mondva a játszma az evolúció.

Modjuk Berne nem is volt pszichlógus, minden honnan kizárták, de jókat ír, ennek ellenére nem kellene tanagyagként kötelezővé tenni. Fóleg nem a játszmákat, amikor a Szex a szerelemben sokkal olvasmányosabb.
Engem jobban érdekelt a társas inteakkciók, Aronson a nagy kedvenc.
Tanár szakon még mindig a Mérei-Binét a kötelező, ennyi elég is belőlük.
Bagdy Emöke is jobb volt amig nem kezedett el szerepelni.
Polcz Alainnek sok jó munkája van: nagyon ajánlom mindenkinek amit a rend és rendetlenségről ír, csak sajnos a halállal kapcsolatos művei vannak az első helyen.
Jared Diamod is elszórakoztat, ahhoz képest hogy ornitológus mindenhez ért.
Ranschburg véleményére is oda kell figyelni, mert ő azt mondja, hogy békén kellene hagyni a kölyköket.
Vekerdy dettó.
A többi felejthető.

strohmann 2010.08.10. 14:42:46

@neccharisnyás útonálló: "Csernus könyveit is borítóról láttam csak. Nem is értem a körülöttük lévő kultuszt. Viszont, ismerek olyat, aki végigrágta magát az életművön és totál megbolondult. Értelmes, ígéretes felnőtt emberből átvedlett egy kamaszkorát élő, felelősségtudat nélküli, megbízhatatlan, hisztis gyerekké. Mindezt a huszas évei közepén. Remek, remek. :/"

Pedig Csernus (legalábbis az általam olvasott A férfi, A nő c. műveiben) pont az ellenkezőjét sulykolja: amíg valaki nem akar felnőni, nem viseli felnőttként a következményeket, nem lehet boldog. Biztos, hogy az ismerősöd nem diszlexiás? :) Vagy csak felszínesen olvas? :)

Amúgy nálam a polihisztor, megélhetési különutas "bölcsész Atkins" a tuti favorit. :))))

Hozzá képest Csernus korrekt és hiteles.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.10. 14:43:22

@Mitya Ivanov: erre én nem mondok inkább semmit, de elég sok alternatív magyarázatom van. Viszont nyilván egyik sem igen érdekelne vagy győzne meg.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.10. 14:46:08

@magyalka: oké, mostanra leesett, te egy paródianick vagy, bocsi, hogy én nem vettem éstre, mea maxima culpa:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 14:56:58

@strohmann:
Lehet, szövegértési gondjai vannak, amit jól titkol.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.10. 14:57:10

egyébként én meg őszintén sajnálom a magyalkákat, akik soha nem érezhetik meg, egyetlen percre sem azt a végtelenül lenyűgöző folyamatot, ahogy a szénatomok összekapcsolódva hidrogénekkel üzekednek, s a világegyetem néhány nagyon egyszerű és alapvető törvénye okán (nincs, ami nincs, van, ami volt, lesz, ami van, túlél, ami túlél) a kis huncut kvarkok milliárd évnyi vonzás és taszítás után öntudatra ébredbek egy egy lényben. Mennyire szánalmasan szürke és semmitmondó ehhez képest, azt hinni, hogy valami felfoghatatlanul hatalmas dolog fingta fel ezt a húsból fércelt zsákot lélekkel.

shibaura 2010.08.10. 15:00:11

Respekt a szerzőnek! Hatalmasan modorosra sikeredett valód bullshit volt! Többször el kell olvasni!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 15:03:00

@vészmadár (pica pica):
Gyönyörűen összefoglalta a kolléga. Csak az a lélek szó böki a csőröm. Hívjuk láthatatlan izének.
Tudod, ez olyan, hogy amíg fel nem nyitják a koponyám és meg nem tapogathatom az agyam, addig kételkedek benne, hogy létezik. Pedig fotóm is van róla egy rakat.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.10. 15:19:59

@Mitya Ivanov: az emberi öntudat elképzelhetetlenül önmagára van hagyva saját magával, s alig-alig akad kapaszkodója. A létezésbe definitive bele van kódolva az irrelevanciával szembeni ellenkezés. A tudat fontosnak akarja magát látni, okokat és magyarázatokat keres, és kitölti a réseket, amivel csak tudja. Teremt, hihetetlen erővel. És épp azért, mert az észlelés maga is az elmében történik, nem lehet különbséget tenni a kivülről érkező és a belülről érkező elektromos jelek között. Az elképzelt alma pontosan ugyanazokat a neuronokat aktiválja, mint a valós, megpillantott alma. Alkati kérdés, mennyire erős ez a belső teremtő készséged. Nekem ez annyira erős, én fejben gyakorolok a koncertjeimre, végigélem a fellépéseimet, és be is rekedek olykor. A nagymamád nyilván fontos volt neked, erősen kötődsz hozzá, ki akarod tölteni ezt a hiányt. Hát megteremted az illúziót. Az érdekes az, hogy a te hited és az én meggyőződésem szerint is egyaránt mindegy, szellemet láttál vagy képzelted a dolgot: neki és neked pontosan ugyanannyit számít.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 15:23:00

@vészmadár (pica pica):
WOW! Ezek már olyan mélységek....
épp tegnap képeztem magam tovább, hogy mit is jelent az "uncanny valley". Ezt tudja valaki magyarul?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.10. 15:27:48

@neccharisnyás útonálló: rejtélyes völgy, szó szerint. De a rejtélyest értsd úgy, hogy ismeretlen, kicsit félelmetes, hátborzongató, van egy ilyen mellékíze. Hogy ez a kifejezés esetleg átvitt értelemben mit jelent, azt nem tudom, az angol tele van ilyen kifejezésekkel, amit a franc sem tudna pontosan megfejteni a szó szerinti jelentés alapján, hacsak nem ismeri a kifejezést.

irdesmond 2010.08.10. 15:33:04

Mit csináljon az ember, ha anyós érdeklődése a szociológia felé húzza, de persze nem szakember.

A menye szociológus és megajádákozza egy Müller Péter könyvvel (ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ), a facebookon ott virit nekije a napi Csernus, és kedvenc írója Coelho.

A fiam szereti és jól meg vannak, de miért kell nekem egy életen át szenvedni ezért a qva kölyökért, mert a menyet még véletlenül sem lehet megbántani.

Gondoljátok, hogy még kinövi, hisz fiatal még?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 15:35:17

@vészmadár (pica pica): Az megvan, hogy mit jelent. Angolul is, csak a magyar szakszót nem tudom, pedig érdekelne. Ritka röhejes, mikor idegen nyelven el tudod magyarázni a világegyetem kialakulását, a megfelelő szakszókincs pontos alkalmazásával, közben az anyanyelveden meg egy kisgyerek szintjén makogsz ugyanarról.

Egyébként, ha bírod nyelvileg, ez az:
en.wikipedia.org/wiki/Uncanny_valley

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 15:37:20

@Frengi:
Az ember folyton változik és megújul. Szal van remény.

Ja, a Coelho-hiszti a másik, amitől kaparom a tapétát. Mégegy ilyen antibőcsészt, mint jómagam....!

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.08.10. 15:42:51

Nekem pszichológiából elég volt Freud, az volt az össz, amit a főiskolán megtanultam. Öt félév pszichológiát azzal éltem túl. (Dettó, mindent, amit nyelvészet, Jakobsonnal.)

Vallási téren köszönöm, nagyon jól megvagyok Wagnerrel meg az isteneivel. Hittérítőket alázom.

Nadiposzi (törölt) 2010.08.10. 15:55:50

@vészmadár (pica pica):
Ott a pont!
Ha már vallás, akkor Eru Illuvatár teremtő dallama, melybe Melkor disszonanciája kavart bele, számos bonyodalmat okozva..
Ez egyébként tök jó, nem is értem, hogy ha valakit a klasszik vallási kínálat nem elégít ki, miért olvas ezoterikus baromságokat a Szilmarilok helyett?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.10. 16:34:23

@neccharisnyás útonálló: nem ismertem az angol kifejezést, és őszintén nem tudom, mi lehet ez magyarul, de a jelenség, amit leír, sok műben megjelenik, Asimovnál is (gondolj csak az Én, a robotra vagy a 200 éves emberre, az emberszerűen kinéző robot is sok volt némelyeknek, de az igazi ellenérzést az érző robot váltotta ki, aki önmagáról gondolkodik. Hogy egy kellően bonyolult algoritmus-halmaz mikor kezd el saját magán elmélkedni és hol húzódik a lélek határa... az Asimov-életműben ez a gépben lakó szellem kérdésköre volt).

Mitya Ivanov 2010.08.10. 17:57:14

@vészmadár (pica pica): az agyban történik minden, ahogy írod, és van az a helyzet, amikor nem tudod megkülönböztetni a valóst az elképzelttől. Nyilván az én esetem sem az történt, hogy halála után a nagymamám megjelent a szobában, hús vér valóságában. Tisztában vagyok vele, hogy mindezt képzeletem játszotta velem. Az egészben azt éreztem megmagyarázhatatlannak, hogy miért pont akkor, és miért pont azt az információt vetítette ki az agyam úgy, mintha az a pár nappal korábban halott nagymamám lenne és ő közölné velem.
Mivel természettudományos beállítottságú vagyok, elkezdtem erre magyarázatot keresni, persze nem találtam és akkor azt válaszoltam magamban, hogy erre nincs magyarázat, és nem is kerestem tovább a magyarázatokat. És ekkor minden kérdésre választ kaptam.
***
szerintem most kiakadtál:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 20:24:42

@vészmadár (pica pica):
Asszem ez magyyarázhatja azt is, miért tűnnek olyan félelmetesnek a kacsintó babák, meg a Chucky-filmek.

Intizar 2010.08.10. 21:06:45

@neccharisnyás útonálló: AZ az antibölcsész, akinek agyleprája támad Coelhótól? Na, lehetnek neked elképzeléseid a bölcsészekről. Szépek.

Intizar 2010.08.10. 21:07:59

Nem lehet, hogy Magyalka, az titokban a Magyar-magyar szótár? Vannak neki ilyen kis alattomos trükkjei.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 21:10:45

@Intizar:
Á, tudod is te, mim van nekem a bölcsészekről..... de az nem ide tartozik.

Intizar 2010.08.10. 21:13:44

@neccharisnyás útonálló: Már mér? Mid van? Trihomónászod?
Ha nem érted, megkérlek komolyan: azzal az alakkal ne hozzad összeköttetésbe a magyar bölcsészkart, amely olyan, amilyen, de félig-meddig azért mégis írástudó emberek alkotják.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 21:17:17

@Intizar:
Á, szal te se bírod Coelho-t. Klassz. Amúgy meg vehetnél egy mély levegőt, hogy lelazulj. Nemtom mióta függ össze az íráskészség azzal, hogy ki mit olvas.

Intizar 2010.08.10. 21:20:28

@neccharisnyás útonálló: "Írástudó" magyarul nem azt jelenti, hogy megtanult írni-olvasni. Akkor gyakorlatilag az egész népesség az volna, pedig holott hű de hajjaj. Bibliai kifejezés, eredeti értelme Szentírás-szaki, mai összefüggésben olyan emberre mondjuk, aki érti is, amit olvas.

Intizar 2010.08.10. 21:21:13

@Intizar: Csak hogy ne kelljen még egyszer magyarázkodnom: aki érti, amit olvas, az egyszer olvas Coelhót legföljebb. M'kay?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 21:25:18

@Intizar:
Hát én pedig azt látom, hogy bölcsész ismerőseimnek rendesen fekszik a téma. Neked pedig megint szeretnék gratulálni ehhez a stílushoz. EZZEL a hozzáállással lehet igazán erősíteni a jelenleg uralkodó képet a bölcsészképzésről.

Intizar 2010.08.10. 21:25:23

@vészmadár (pica pica): Szeretett egyházam (róm. kat.) hagyományosan nagyra becsüli azokat, akiknek nem kell megismerni valamit ahhoz, hogy véleményt alkothassanak róla.

randymarsh 2010.08.10. 22:44:10

Nah, azé Coelho meglehetősen übermodoros :D Nálam annyiban merült ki mikor elkezdem olvasni, első mondat: A fény harcosa. Nah itt kicsapta a biztosítékot, visítva röhögtem 5 percet, majd a 3. mondatnál ismét, uh jobbnak láttam letenni. Ettől még a Bene Gesserit tanítások is valóságosabbak :D

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.10. 23:42:30

@randymarsh: már ha te vagy a Kwisatz Haderach:)

mer' ha nem, akko' neked annyi.. sok férfi megpróbálta, tudod...

Megpróbálták és elbuktak?
Nem, megpróbáltál és meghaltak.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.08.11. 00:01:26

@neccharisnyás útonálló: ugyan már, egy bölcsészblogon vitatkoztok ezen? :)

randymarsh 2010.08.11. 00:02:53

jajj de éreztem h vágni fogod... Dehá a Gom-Dzsabbar még azér odébb van :)

randymarsh 2010.08.11. 01:14:39

@Modor Tibi: úristen! ez bölcsészblog????

randymarsh 2010.08.11. 01:31:40

OFF, bocs
@vészmadár (pica pica): (gondolj csak az Én, a robotra vagy a 200 éves emberre, az emberszerűen kinéző robot is sok volt némelyeknek, de az igazi ellenérzést az érző robot váltotta ki, aki önmagáról gondolkodik. Hogy egy kellően bonyolult algoritmus-halmaz mikor kezd el saját magán elmélkedni és hol húzódik a lélek határa... az Asimov-életműben ez a gépben lakó szellem kérdésköre volt).
-azér legyenek helyén a dolgok (már az én szempontomból). a 200éves ember, az az Én, a robot -novella gyűjteménybe volt az 1ik novella. Itt még igazából csak a 200éves ember volt igazából érző. (meg volt egy gondolatolvasó- ami télleg hátborzongató volt) Ekkor még igazából csak a robotpszichológus (Dr Calvin- aki egy rasnya nő volt :) )boncolgatta a témát. Az életműben nálam ott jött le igazából az egész, amikor Giskardot letiltja az 1.törvény, és Daneel veszi a hátára a zemberiség sorsát. Persze ha a filmre gondolsz, az egészen más, de az nem Asimov, csak az ő nyomán készült :) (mármint az én, a robot) de régen olvastam, lehet h nincs igazam :S

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.11. 09:24:54

@randymarsh: jogos, valóban, az Én, a Robot alatt konkrétan a filmet értettem most, nem novelláskötetet.

Giskardot nagyon szerettem mint karaktert, és a pszichohistória (ami ugye ötletében tőle származik) a legnagyobb Asimov-ötlet sztem:)

randymarsh 2010.08.11. 10:10:41

@vészmadár (pica pica): de az nála csak a nr2 ötlet a galaxis megmentésére.

sorica123 (törölt) 2010.08.11. 12:02:01

@Modor Tibi: úgyúgy. Akit ez zökkent ki, annak maga a megváltás. Állítólag főleg drogosoknak hasznos az ő technikája - én például lehet, hogy csak néznék rá, hogy mitmind pattog, bömbölés nélkül is értek magyarul. A Nő-könyvben egy volt a bajom: hogy nagyban magyaráz, durrog, minden ígyszar-úgyszar, aztán félbehagyja a gondolatmenetet. Érted, ha már elmegy addig, hogy leordítja a paciens fejét, elmondja minden rossz kurvának, zárja már le a gondolatmenetet valami építő dologgal is. És persze divat arra hivatkozni, hogy 'nem rágja a szánkba a frankót' - ez nagyon fasza, de én nem is ezt reklamálom nála, csak annyit, hogy formásabb lenne, ha végigmondaná, amit akar, nem csak durrogna egy sort az emberre.
@neccharisnyás útonálló: Green Piss a környezetvédők paródiája. Az a baj, hogy annyira hangzatos és érzelmileg zsaroló, ami csinálnak, hogy húzzák magukkal az erre fogékonyakat. Engem érdekel a környezetvédelem, a hiszti viszont nem. Nem szeretem, ha rázogatnak, ijesztgetnek, felgyújtják a ruhámat, kitépik az ételt a számból. Ha meglátom a szerencsétlen missziótudatos szórólapozóikat, az jut eszembe, hogy Zöld Béke Maoista Szövőnőegylet. Szegények. Eleve aki szórólapozót állít ki reklámnak, az egy elmebeteg. Aki Pesten lakik, magyarázza el a többieknek, hogy miért, ha azt is én írom ide, ez nem komment lesz, hanem lexikon.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.11. 12:02:05

@Modor Tibi: :D Naná. Hol máshol. :DD
@randymarsh: Nem vetted észre? Menekülj, mielőtt tarisznya nő ki a kulcscsontodból. :DD

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.11. 12:08:55

@sorica123:
Részben ezért gyűlölöm a szektásokat is. Beléd akarják magyarázni a bűntudatot, hogy aztán rádtukmálják a vackukat. Szevasz, azért miért kéne bűntudatot éreznem, hogy létezek. Ebben azt hiszem inkább az ember szülei a ludasak. Akik meg jó esetben direkt akarták, hogy a világra szülessél. Szal tudod hova bújjanak az ilyenek.
Greenpiss-est ha nem bírom levakarni, megkérdem, mikor indul a járata a Csendes-óceánra, gumicsónakon bálnavadász-hajót ostromolni. Na attól beállnak, mint a cölöp.

nadivereb 2010.08.12. 22:59:56

Ez - csak a rend kedvéért - NEM pszichológia. (Nem olvastam végig az összes hozzászólást, tegnapelőtt estefelé feladtam.) A pszichológia egy többé-kevésbé komolyan vehető tudomány, amihez nálam legközelebb az én olvasatomban a humánetológia áll. Amíg a humánetológus azt vizsgálja, hogy az illető miért viselkedik úgy, ahogy, a pszichológus meg azt, hogy az illető miért érez/gondolkodik úgy. (Azt, hogy az emberek éreznek/gondolkodnak, azt hadd vegyem már tudományosan bizonyított ténynek.)
Ezzel szemben a pszichológiára rárakódó ezoterikus-boldogenergiás-csíközpontos-pilisiszívcsakrás szivárványszínű bullshithalom az egyszerűen kisstílű, pénzéhes, műveletlen, ugyanakkor rendkívül fejlett egóval rendelkező kóklerek kreálmánya. Pont ugyanabba a kategóriába esik, mint a táplálkozástudományra rátelepedett "csütörtökön pirosat egyél, télen meg csak olyat, amit már a kőkorban is ettek"-ökörség.
A vallások (együtt mindazösszes) az eggyel-kettővel feljebb vannak a lépcsőn, tekintve, hogy egész létük tömegek becsapására, más tömegek elleni uszítására és megkárosítására épül.

noirp 2010.08.13. 10:49:30

Hát itt lemaradtam, mint macska a Balaton-átúszáson; a nők-és-ezotéria vitában már nem szólok semmit...A jó sok vitázó komment tetszett.