Olvasói rovat - A régi nagy tanárok

2010/08/08. - írta: Modor Tibi

 

Professor Pizka, a Ráérünk blog szerzője és bravúros hozzáadottérték-kommentelőnk szerepel ma újra nálunk (emlékszünk még a Szexjogászra meg az Atommeghajtásúra). Köszönjük neki.


 

Azok még tudtak tanítani.
Életük volt a tanítás.
Felvették őket az orvosira, de inkább biosztanárnak mentek.
Fölényes szakmai tudásuk volt.
Minden órájuk élmény volt.
Kemények voltak.
Következetesek.
Emberségesek.
Atyaiak.
Anyaiak.

Voltak mogorvák.
Durvák.
Dohányoztak.

Körbefutottuk az udvart.
Százszor.
Milyen jó volt az.

Így utólag.

Brown-törvény, citromsavciklus, Himnuszelőzmény,
Kálium, Trianon, Mikszáth, memoriter
gyerekek, a sikeres élethez ezt mindet tudni kell

Ablativus absolutus, accusativus cum infinitivo
Klió, Kalliopé, Erátó, Terpszikhoré, Thália, Melpomené, Polihümnia, Uránia, Euterpé...
Ezek az emberek tettek minket emberré...

A mostaniak? Halvány utánzatok.
Nekik nem hivatás ez, hanem csak pálya.
Felszínesek, félműveltek, flegmák.
Tanítani? Ugyan.
Dohányzás, kávé, rongyosodás, seggesedés...

Bezzeg Ligeti tanár úr!
Ő tán a halálos ágyán is nyakkendőt viselt és logarlécet
miatta tudom ma is a másodfokú megoldóképlet'.

Hát igen, a Ligeti és a Szabó,
azok még tudtak. Emberileg. Szakmailag.

A maiak játszanak a gyerekkel. Pedig a gimnázium nem óvoda.
Nem kell kívülről tudni semmit, nem kell megtanulni.
Nem tudnak olvasni.
Mit fognak ezek magukkal kezdeni?

Követeltek.
Neveltek.
Átadtak.
Felkészítettek.
Elindítottak.


 

És ha még maradt egy kis időnk, nevezzük a Hartayblogot az idei Goldenblog Komplex kategóriájába a jobboldalt található ajánlódoboz segítségével!

129 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Motorpenis 2010.08.08. 08:48:11

Könnyfakasztóan gyönyörű leírása egy rég letűnt kornak, tweed zakó, Petőfi fejből, egyes ha nincs készen a házi feladat, röpdolgozat.

Ma is hálával emlegetem általános iskolai magyartanáromat, aki, ha úgy gondolta, pofán vágta a túl nagy arcokat. (Engem nem.)

Még valami:"Felvették őket az orvosira, de inkább biosztanárnak mentek." Mert az első félésben kiestek az orvosiról.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.08. 09:55:49

logikailag bennem azért felmerül a kérdés, ha akkora nagy tanárok voltak a régiek, miért ilyen szar mostaniakat tanítotak ki?:)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.08.08. 10:02:21

Rémlik hogy házibulikon voltak jólnevelt arcok akik ilyesmirő beszélgettek. Néha felnyerítettek mint a lovak, aztán persze szigorkodva összenéztek és megpróbáltak úgy viselkedni mintha már felnőttek lennének.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.08. 10:11:47

-Ki a mi vezérünk?
-A Malacpofa!
-Ki dobja fel?
-Mindenki!
-Ki kapja el?
-Senki!
-Áááááááááááááááááááááááááááááááááá!

lotaten 2010.08.08. 10:29:15

@Blassius: igen! ugyanezek a srácok voltak, akik órák után bent maradtak ultizni és egymás között magázódtak.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2010.08.08. 10:44:00

egy sorban benne van a lényeg: "így utólag".

Hal Stanton 2010.08.08. 10:48:11

Az én tanárom szíííjat hasított a hátamból, kukoricán térdepeltetett, akkor még jó ára volt a tengerinek, nem úgy, mint most. Álmomból felébresztve fújtam kívülről a puskadalt, hejj, te puska, puska vagy! Régen minden új volt.

sdani 2010.08.08. 10:56:32

@Bachterman: "így utólag"
Ugyan, a gyerekek még nem tudják, hogy mi a legjobb nekik! :-D Majd "utólag" úgyis belátják, hogy a Cooper teszt, a kötélmászás, a nyújtó, az addíciós tételek és a versek bemagolása mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy olyan nagyszerű egyéniségek legyenek, mint amilyenek lettek! :-D

Az iskola nagyszerű terepe annak, hogy az ember megtanuljon kemény munka és szenvedés árán eredményeket elérni. :-D És, hogy néha-néha egy-egy sikertelenég esetén egykis megaláztatás is kijut, hát istenem, az oskola elvégre a nagybetűs életre nevel! ;-)

niyabinghi 2010.08.08. 10:58:19

Ja, a nagy öregek, mi? Akik még az évekig tanított gyerekek nevét sem tudták megjegyezni. "Maga ott a csíkos pólóban." Akik simán továbblapoztak a naplóban, amikor a felelésre szólított gyerek az első sorban a neve hallatán mondta, hogy "Nincs itt!" Vagy ha mégis tudta a neveket, akkor szigorúan a vezetéknevükön szólítottak mindenkit. Akik nyelvspeces osztályban is úgy érezték, hogy csak kémiát és biológiát akarunk tanulni a többi tárgy helyett is, sőt, minden szabadidőnket ezeknek a tárgyaknak akarjuk szentelni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.08. 11:25:46

Nekem voltak azért igazi "régi nagy" tanáraim.
Mara néni, aki úgy tanította a kémiát, hogy többen is vegyipariba mentek, akik nem is oda akartak.
Feri bá, aki ugyan full alkoholista volt, ráadásul az iskola párttitkára, de ha szépen énekeltük a himnuszt, akkor elővette a bicskáját és szétosztotta köztünk a tízóraira hozott sárgadinnyéjét, lehetett vagy 30 deka 35 gyerekre. Továbbá az osztályfőnököm temetésén fél kézzel megfékezte a megbokrosodott lovakat.

midnight coder 2010.08.08. 11:27:44

Nekem volt pár igen rossz tanárom akit utáltam. Aztán volt olyan, akit akkor utáltam, utána viszont nagyon sokra becsültem. És volt olyan tanárom aki tényleg Tanár volt. Nagyon idős ember volt, de ez valahogy nem volt érezhető. Nem volt szigorú. Nem volt soha ideges. Nem követelt tiszteletet. De ha bejött az osztályba és elkezdett beszélni mindenki rá figyelt, még az is akit egyébként nem igazán érdekelt a tantárgy. Azt érezte az ember hogy érdekli a tantárgy, érdekli a gyerek akit tanít, fontos neki amit csinál, talán a legfontosabb az életben.

Ennek ellentéte volt az a tanárom akit a legjobban utáltam. Ő is kb. annyi idős volt, de mindenben az ellentéte. A tantárgy amit tanított addig amíg őt meg nem ismertem a kedvencem volt, abba az irányba is akartam továbbtanulni. Az hogy ez mégsem így történt leginkább ennek a tanárnak köszönhető, aki egy életre megutáltatta velem a tárgyat. Ennek ellenére nagyon jó voltam benne, de ez kicsit sem csökkentette az utálatot. Nem szigorú volt, hanem unalmas, érdektelen, kisstílű, segghülye.

BBEN 2010.08.08. 11:35:54

Minden fizika óra elején a hallókészülékes atomfizikus Szlezák úr valakire ránézett, az felpattant és "Egy Amper az áramerősség akkor, ha a vezeték keresztmetszetén egy másodperc alatt egy Coulomb töltés halad át!". Az összes RÖPPENTYŰ 17 pontos volt, természetesen 8 pontig egyes, ötöst csak 16-tól kaphattál. Akárki akármit mond, én kurvára nem élveztem.

mr. 2010.08.08. 11:38:44

"Dolgozni csak lassan, csak szépen, ahogy a csillag megy az égen."

"Egy pirospötty nem a világ, éljen a magyar szabadság!"

Öreges professzor

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2010.08.08. 11:50:36

Kedves kommentelők!

Nekem is volt ám jópár kiváló tanerőm még élfi tanonc koromban! Mikor a toportyánféregről tanultunk élettanon és a zúdogról meg a bábabukráról földajzon, minden száj tátva maradt!
A régi tanárok viszont szerintem azért lehettek oly jók, mivel a diákanyag is igen kiváló volt. (Például szerénységem.) Ma viszont a tanulók gödék, vegyük csak példának a bárgyú Inezt! Hogy én mit szenvedek vele, elképesztő!
Üdv:
az aranyfarmermellénydíjas ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának ötödéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

csöcsfej 2010.08.08. 11:54:49

hát én nagyjából végigkúrtam egy vidéki bétékát. akár modoros, akár sem, de ez találó sajnos; "Halvány utánzatok", még a söröm se bíztam volna a nagy részére. Kivételek persze vannak, csak egyre kevesebb evvan.

csöcsfej 2010.08.08. 12:02:35

@BBEN:
SZLEZÁK????????????
B+, ha nagypolszkija volt, most akasztom fel magam

csípősmustár 2010.08.08. 12:08:51

Volt nekem egy rettentően szigorú (talán arrogánsnak, nagyképűnek mondanám manapság) történelemtanárom (professzor úr talán emlékezik rá, valami Edének hívták), aki örökre és végérvényesen olyan szinten megutáltatta velem a történelmet, hogy azonnal görcsbe ugrik a gyomrom és leblokkol a memóriám, ha a történelem, évszámok kerül szóba.
Viszont megnéztem a suli honlapján a tanárokat és egészen elképesztő, hogy még mindig van sok ismerős név.

peti papagáj 2010.08.08. 12:20:07

Egyszer 5 percet késtem az óráról, erre Szalay tanár úr a Trabantja után kötött, és 6 napig vonszolt, csak 2 óránként szállt ki megrugdosni kicsit. Igaza volt, akkor még emberség volt és fegyelem!

BBEN 2010.08.08. 12:26:53

@csöcsfej: Renault Thalia, és most rontod az öngyilkossági statisztikákat...

peti papagáj 2010.08.08. 12:27:03

Egyszer a dagadt Bozóky belesült a Himnusz negyedik strófájába, erre Köszvétey tanár úr lelocsolta benzinnel és felgyújtotta. Akkor még meglepődtünk ezen, de ma már mélységesen egyetértek vele.

noirp 2010.08.08. 12:31:46

Nem merek má kommentelni, mert folyni kezd belüllem a szó oszt offolás a vége mámegin' :-I azt meg nem szeretitek, joggal.
Azért hát csak annyit mondok: tetszik :)Nagyon.:)

noirp 2010.08.08. 12:34:53

@El Topo (Sgt. Elias): Hm, "Mari néni" kémiatanárom nekem is volt, csak Kati néninek hítták.

Kicsi Kacsa 2010.08.08. 12:38:51

Én a skatulyázós tanárokat utáltam. Év eleji felelés-dolgozat szar lett, év végéig nem tudtam kijavítani, bármennyit tanulhattam.
Lelki terror is volt, megaláztatás, megszégyenítés az egész suli előtt.
Nem sírom vissza.

scorpioscorpio 2010.08.08. 12:47:06

A gyerekeinknek sírom vissza a Fazekast!!!
A tanárképzőn az első dolgom a felvételin pszichológiai alkalmassági teszt lenne, és ha lenne vmi humán-teszt..:-) esetleg egy általános műveltség :-)

BBEN 2010.08.08. 12:51:01

A 40 kilós szottyadt, ráncos, bagós, kérges expárttitkárnék, irodalom-orosz szakról, irodalom-németre átképezve, DeákBill és Charlie mix hangjukon 25 perc késéssel, Radnóti, József Attila, Tóth Árpád(kiafaszom most se tudom)memoriterek, Hofi Géza, rádiókabaré humor. WÁÁÁÁÁÁÁ

Lefetyke 2010.08.08. 12:51:46

Jó írás. El is mentem magamnak.

Már engem sem ilyen tanárok neveltek, pontosabban csak nagyon kevés volt, aki nem úgy járt be az órára, hogy "csak éljük túl valahogy ezt a napot is".
Az a kevés tanár, aki manapság hivatástudattal, tanítani-vágyással dolgozik: ők a példaképek, a mentorok, azok akikre visszaemlékezünk. Nekem csak egy-két ilyen jutott, sajnos.

ősbölény 2010.08.08. 13:09:33

A tanárok pedig a 20-30 év előtti gyerekere emlékeznek mosztalgiával, hogy azok milyen tehetségesek és szolidak voltak.
Pedig nem lehet ilyen összehasonlítást tenni. Az az iskola, amelyben én kezdtem tabítani 40 évvel- ezelőtt még be akarta magoltatni a tudásanyagot, pedig a pedagógiai elmélet (az az egy, amit nemekm akkor az egyetemen tanítottak) tudta már, hogy az ismeretek hamar elavulnak, tehát inkább az ismeretszerző képességet kellene fejleszteni, a gyakorlat azonban erről nem vett tudomást. A gyerekeknek pedig alig volt más forrűásuk a világ megismerésére, mit amit az iskola nekik felkínált.
A posztoló is ebben a régi ideálrendszerben írta körül a kiváló tanárt. Pedig ez az a típus, akit a mai gyerek (szerencsére) elutasít.

noirp 2010.08.08. 13:10:27

@El Topo (Sgt. Elias): Uuuuu, bocs, tényleg elnéztem. Sajnálom! Bocsánat, Mara néni!

Mennyi ideig tanított? Végig 7-8. o.?

na, nekem egy Kati nénim volt, 2 hónapig tanított, aztán költöztünk; de a kémiával beoltás meglett, a kedves kollégái közül egy se tudta semlegesíteni később(pedig voltak erőfeszítések).

Még vagy 12 emberről tudok, aki bement az utcájába (a velemkorúak közül) fél év-két év alatt. Most vegyészek, vegyészmérnökök, egyéb efféle őrültek.
Ja, "amúgy" (akkori mércével) ritka rondán beszélt, ritka sokat, és fárasztó szójátékai voltak.

na megpróbálom béfogni. nehéz!

csöcsfej 2010.08.08. 13:18:36

@BBEN: megnyugodtam, az már nem volt neki.
de az rémisztő h a kommentek jó háromnegyedében ismerős a név, wtf?

Banonym 2010.08.08. 13:20:51

@grozy:
És tőlük sztedtük el szünetbe mindig az uzsonnájukat, meg dobtuk föl a tornacuccukat a neonra...

csöcsfej 2010.08.08. 13:24:55

és voltak 60 évesek de egyszer nem tették a lábukat keresztbe, soha, baszná meg

noirp 2010.08.08. 13:27:50

@csöcsfej: erre ők azt válaszolnák: mert engem még megtanítottak a jó modorra...:)

niyabinghi 2010.08.08. 13:29:58

A gimnáziumi angoltanárom egy fiatal, frissen végzett, halkszavú nő volt, akinek soha nem voltak fegyelmezési gondjai, pedig egyszer sem hallottuk ordítani, szemben néhány negyvenévesen kiégett kollégával. Nagyon komolyan vette amit csinált. Emlékszem, párszor rácsodálkoztunk, amikor magyarul hallottuk beszélni a szünetben valami másik tanárral, mert nekünk annyira természetes volt, hogy nincs az órán magyarul pofázás. Ennek az volt az eredménye, (OK, hogy mindenki angolos volt már általánosban is) hogy első év végén még a leggyengébb diák is letette a középfokú nyelvvizsgát. Nagy szerepe volt abban, hogy aztán én is angoltanár lettem később.
A némettanár egy idióta, baszatlan öregasszony volt, szerintem életében nem mosta le a sminket, csak utánakent. Ahogy gyűrögette az arcát, az első óra közepére még a homloka is kékeszöld volt. Mindig gyűrött osztrák parasztasszony-ruhában közlekedett. Amikor egyszer szülői értekezlet volt, mondtam Anyámnak, hogy egész délelőtt azon borultunk, hogy spirálban futott a lábán a lila harisnya, majd nézze meg. Aztán amikor este hazajött, mondta, hogy ők a többi szülővel ugyanazon röhögtek végig. Nem is tudta senki, hogy miről szólt a szülői. :)

csöcsfej 2010.08.08. 13:33:42

@noirp: hát ha ez az, a terhes nőt 3 szamárral magazint a világ legtermészetesebb dolga lenne bemutatni, semmiképp sem jobb...modor-os lol

csöcsfej 2010.08.08. 13:35:27

@niyabinghi: te nem a kilencesbe jártál, tényleg leírtad amiben részünk volt?

niyabinghi 2010.08.08. 13:38:28

@ősbölény:
Egyszer egyik ilyen öreg tanár kirángatta az egész osztályt a folyosóra, hogy nézzék meg - és felmutatott a falon az egyik tablóra - azok a diákok még tudtak öltözködni, meg a hajuk is rendben volt! Én meg nem tudtam, hova bújjak a röhögéstől, mert Apám nézett le rám a tablóról, akit pont ki akartak rúgni a hosszú haja és a nyakkendőutálata miatt. Érettségire persze levágatta a rőzsét és megborotválkozott, de akkor jöttem rá, hogy az idő sokmindent megszépít.

noirp 2010.08.08. 13:44:01

@csöcsfej: Látom, leesett "modor" jeligére :)

niyabinghi 2010.08.08. 13:44:26

@csöcsfej:
Nem, egy győri gimibe. Harmadikban váltottam sulit félévkor, köszönhetően egy fiatal matek-fizika szakos kollégának, akihez nem voltam hajlanó bejárni a szertárba korrepetálásra, emiatt folyton bukásra álltam. Jó tíz évvel később aztán kiderült, hogy tényleg a kislányokat szereti, csak lehetőleg ne legyenek idősebbek nyolc évesnél. Ha jók az értesüléseim, fegyelmi nélkül, közös megegyezéssel távozott a suliból.

noirp 2010.08.08. 13:52:33

@niyabinghi: Úristen. A szegedi múzeumigazgatóról elnevezett gimi-e, a biokémikus-nevű vagy a R betűs nyelvújítóról elnevezett? (Mindháromból kinézem...:P)

niyabinghi 2010.08.08. 14:04:37

@noirp:
Nyelvújítónak nyelvűjító, de K betűs. Az R betűstől egy köpésre van.
A szegedi múzeum névadójáról elnevezettbe mentem át haramadikban. Ott nagyon szerettem, a korábbi sulimból csak öten igazoltunk át egy oszttályba: hárman ráadásul még egy osztályban is kezdtünk elsőben. :)

TroppauerHümér 2010.08.08. 14:10:09

@vészmadár (pica pica): "ha akkora nagy tanárok voltak a régiek, miért ilyen szar mostaniakat tanítotak ki?:)"

Mert régen a tanár megbecsült volt, elsősorban társadalmilag, másodsorban anyagilag. Ki megy ma tanárnak pár elkötelezetten kívül? És sajnos gyenge képességű gyerekből jó tanárt sem lehet csinálni.

Az erkölcsi felfogás is más lett, próbálj meg ma egy gyereket arra nevelni, hogy a szakmai elismertség, a munkával való elégedettség vagy az önbecsülés sokkal fontosabb, mint a zsé.

Motorpenis 2010.08.08. 14:13:05

Egy kicsit emlékezzünk meg Vágási Ferencné született Szőllősy Jutkáról, a Szomszédok c. teleregény ének-rajz szakos tanárnőjéről is, akit mindig énekórán találtunk (rajzon sohasem), de akkor is inkább irodalom-, vagy történelemórán érezhettük magunkat.

Meg a Béla bácsi!

noirp 2010.08.08. 14:13:49

@niyabinghi: Á-há. Mellétippeltem. Mikor jártál a szegedi múzeum névadójához? (1997-98 körül nagyon küzdöttek magukkal, rossz hírük volt.)

"Ott nagyon szerettem, a korábbi sulimból csak öten igazoltunk át egy oszttályba: hárman ráadásul még egy osztályban is kezdtünk elsőben. :)"

Eszerint a társaság adva volt s gondolom, a gyűrött dirndlivel és a spirálban futó harisnyával se ott találkoztál :D

Nekem amúgy az a gimi is be volt jelölve :) (Aztán a biokémikus-nevű gimibe kerültem, Ré'faluba :)

A K betűs intézmény...afene...persze, gondolom, elit gimiben soká lehet kenegetni a szart, "nehogy ártson a hírnevünknek, kollégák". Továbbtanuláskor (1995) gondolkodtam rajtuk, de olyan...áporodottnak tűntek.

Mensikov 2010.08.08. 14:14:04

Magyar Bálint és Hiller István mit mondana ?
Különben meg sok Magyarországon a 72 főiskola és egyetem a sok sok gagyi, később használhatatlan szakkal...

noirp 2010.08.08. 14:15:11

@Motorpenis: Egyperces néma vigyázzállás?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.08. 14:26:23

@TroppauerHümér: én is tanítok, szval vágom, amit mondasz. Az erkölcs szóra általában ugrok, de azt hiszem,a héten kimerítettem a modorosblog tűréskészletét, szval nem emgyek bele, maradjunk annyiban, az erkölcs az egy téveszme. Magam részéről nem látok nagy különbséget abban, hogy valaki azért jó, mert így több pénzt kap érte, vayg azért, mert belső igénye. A gyerekanyag meg nem lett rosszabb, ez konkrétan urban legend. Ha igaz lenne, amit 7000 éve minden generáció érez, hogy ezek a gyerekek hülyébbek, akkor már rég nyáunkat csorgatnánk. Ehhez képest a világunk mégis bonyolultabb, összetettebb és fejlettebb, mint a 100 évvel ezelőtti. Többet tudunk és többet értünk, nem kicsit, sokkal.

az egy másik kérdés, hogy 30 felett már nem mindig érted, amit a 15 évesek tudnak és gondolnak.

noirp 2010.08.08. 14:31:57

@vészmadár (pica pica):

"az egy másik kérdés, hogy 30 felett már nem mindig érted, amit a 15 évesek tudnak és gondolnak."

szólhatok? belé?

noirp 2010.08.08. 14:37:26

@Mensikov: Ha meg tudod magyarázni a bivalyfüredi főiskola lufihámozó menedzsment tanszéke vezetőjének, h tanszékestül ahogy vannak, fölöslegesek, s ő nem Az Évszázad Managere, hanem egy helyiérdekű fütyimaki: majd akkor nem lesz ennyihány fölösleges főiskola.

niyabinghi 2010.08.08. 14:40:11

@noirp:
98-ban érettségiztem. Akkoriban tényleg volt egy kis cirkusz a suli körül: az ultrajobbos kémiatanárnőt felfüggesztették, miután az évfolyam kétharmadát megbuktatta úgy, hogy órán a tananyagból egy mondat nem hangzott el, politikai okítás viszont annál több. Félévkor kerültem oda, de szerencsére volt valami énekezős verseny, amire iskolaidőben készülhettünk, igazgatói engedéllyel. Az utolsó órán kellett felelnem, átmentem. Szerencsém volt.
A ré'falusi suliba járt néhány haverom, az ő korábbi tanárukhoz jártunk közösen gyógymatekra.

@Motorpenis:
Ahogy lemondóan, fáradtan sóhajtva a kamerába néz és bemondja az okosat a gonosz világról. :)

@vészmadár (pica pica):
Így igaz.

noirp 2010.08.08. 14:47:16

@niyabinghi: hűhaztaleborult. Márhogy a ré'falusi matektanárhoz? Ha igen, akkor nem egy nagyon szemüveges, lófogú emberhez?

A ré'falusi banda amúgy jó volt, szerettem, bár én egy kicsit nagyon különcnek számítottam ott :)

Hmm, azt akkor nem tudtam, miben volt sáros az a bizonyos kémiatanár (vmi Júlia nevű) csak azt, h sáros :P (Azóta lehet, hogy már talált is magának pártot.). Lényeg, hogy túlestetek rajta.

sdani 2010.08.08. 14:48:21

@vészmadár (pica pica):
"Magam részéről nem látok nagy különbséget abban, hogy valaki azért jó, mert így több pénzt kap érte, vayg azért, mert belső igénye." - Ez addig így is van,amíg a gyerek az érettségi felé közeledve el nem kezd azon töprengeni, hogy mit is kezdjen az életével: ugyan minek mennyen tanárnak bagóért, nulla megbecsüléssel (habár lenne kedve, elhivatottsága tanítani)? Megy inkább közgázra, műegyetemre, a matek/fizika helyett. Kivel töltik fel a tanárképzős helyeket? Hát a maradékkal, és itt jön:
"A gyerekanyag meg nem lett rosszabb, ez konkrétan urban legend." - Hát a tanárszakon biztosan rosszabb! Akinek van egy csepp esze az máshol tanul tovább. A tanárszakok afféle "kisegítő" főiskolákká váltak, az innen kikerülő tanároktól mit várjuk?

És egyébbként nem értem, hogy miért olyan eretnekség beismerni, hogy az egyetemre járó emberek sokkal(!) kevesebbet tudnak, mint jónéhány évvel ezelőtt? Biológus szakon lényegében ugyanazt a tesztsort írják a hallgatók évek óta (persze a tananyag az új eredmények függvényében, nagyon kis mértékben frissül.) Teljesen jól látható az eredmények csökkenése. Ez nem urban legend, őrizzük a vizsgalapokat 10évere visszamenőleg. Nem arról van szó, hogy kevesebb az IQ-juk, de egy egyetemen ez nem számít, az a lényeg, hogy aki nem tanul az megbukik. 7 évvel ezelőtt pl. biokémia nem volt szóró tárgy (bukás 5-10%), ma van olyan vizsgaalkalom, hogy a 75% bukik! Ugyan azok a kérdések, az összehasonlítás objektív.

Persze lehet, hogy a nagyobb felsőoktatási kapacitás miatt jobban szétszóródnak a tehetségesebb hallgatók, bár szerintem az utóbbi 8-10 évben már nem volt olyan jelentős a bővülés, pláne ebben a szegmensben.

noirp 2010.08.08. 14:52:03

@sdani: az agyasabb hallgatók biztos, hogy jobban szétszóródnak a tömegben, egyszerűen "hígul az oldat". Amelyik oktató nem sajnálja az idejét, azzal úgyis egymásra találnak, nagyrészt.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.08. 14:56:25

@sdani: csakhogy az a teszt nem tudást mér, hanem ismeretanyagot... sokan elmondták, a magolás felől vmi más felé haladunk, én azt mondom, szerencsére. Írathatnál latin tesztet is, és szörnyűlködhetnél, hogy 1870-ben a középiskolások 45%-a tudott latinul.

Azok az összeeurópai felmérések, amelyek a tudást komplexen mérik, minimális ingadozást mutatnak az elmúlt 30-40 évben... vannak kicsit jobb és kicsit rosszabb évek, de nem rendszerszinten.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.08.08. 15:00:43

@noirp: Szerintem kémiát csak ötödiktől tanultunk.

Sajo 2010.08.08. 15:03:55

Csáti igazgató úr/elvtárs, aki minden reggel köbe ment az osztályokba és körömtisztasági, valamit hajhosszúság vizitet tartott (gimi!)... azután a téliszünet után, egy reggel rendőautó fékezett a suli előtt, és talpig vasban elvitték mert lopta az iskola szenét... oh azok a régi szénszünetek... :-))
Vagy Szaszó aki felült az első padra és félredobta a tankönyvet...na akkor nézzük Ady istenes verseit (1969)... őt nem vitték el, azóta is mindent elolvasok..
Talán Cira a tornafőnök, aki az osztálykiránduláson amikor a vörösbor már túlcsordult bennem, hátrafogta a hajam, hogy le ne hányjam...
Vagy azok a nagyszünetek a Stúdió bisztróban, koccintva a tanarakkal és ott megtanulva a nem hivatalos tananyagot és a nem hivatalos történelmet...

noirp 2010.08.08. 15:06:34

@vészmadár (pica pica): Na, csak annyit akartam nyögni, hogy szvsz a 30 fölöttiek nem néha, hanem _sokszor_ nem értik, mit gondolnak a 15 évesek. Meg hogy mire ugranak (pl. nekünk volt Take That, nekik van Lady Gagájuk)
Mintha 30 fölött gyöpösödni kezdenénk!!? elég cikinek érzem.
Kivétel persze (aki nem felejti el, hogy volt tizenéves) mindig van :)

@El Topo (Sgt. Elias): Kémia 7.-től van (7.-8) ezért kérdeztem, h 7.-8.-ban végig tanított-e...

sdani 2010.08.08. 15:14:24

@vészmadár (pica pica): "csakhogy az a teszt nem tudást mér, hanem ismeretanyagot" - Amikor valaki kitölti a jelentkezési lapját, hogy biológia szakra akar jönni, mit gondolsz, mennyire naiv elképzelés az, hogy Ő ezt azzal a céllal teszi, hogy ismeretanyagot szerezzen a biológia tárgykörében?

Na, ettől a falra mászok: "tudás" vs. "ismeret"... mi ez a baromság? akinek nincs ismeretanyaga, az mit tud? Felénk komolyan mondom, nagyon nem propagált dolog a magolás, esküszöm! Sőt, többnyire szigorlaton szivatják is azt, aki csak bemagolta, de nem érti, hogy mi a helyzet... De a probléma orientált világunkban nem lehet mentesülni a tényanyagok megtanulása alól! Mi között látsz összefüggéseket, ha nem tudsz semmit?

"Amelyik oktató nem sajnálja az idejét, azzal úgyis egymásra találnak, nagyrészt." Ez is probléma, mivel higulás történt, hiába van ott az a pár jó képességű hallgató, a többivel is foglalkozni kell, sőt, 3x-4x-5x levizsgáztatni, ami mind-mind a jobbaktól veszi el az időt.

Ugyan bonyolultabb az élet, az emberek nyilván nem lettek rosszabbak, de a munkareő piacon biológusként az nem segít, ha készségszinten használja a facebook-ot, meg a twittert, és ösztönnösen használja az érintőképernyős mobilját. A fiatalok elég sok ideje erre megy el.

csöcsfej 2010.08.08. 15:14:56

@niyabinghi: 3-ban (nyolcosztályos, szal hetedik) oktv asszem öt. Rá egy évre korrep a kettesért mert nem tudsz levezetni semmit - lófaszt - meg mert balkezes vagy és maszatolsz.
Humán geci is lettem (jog) hogy szarnék le a torkán.

niyabinghi 2010.08.08. 15:17:40

@noirp:
Nem a szemüvegeshez, de egész véletlen őt is ismerem. :) Akihez én jártam, ott tanított a ré'falusi suliban, csak eljött olyan 95 táján, akkor keresték meg a tanítványai, hogy korrepetálná-e őket. Rajtuk keresztül kerültem oda én is. Általában többen voltunk ott egyszerre, két-két órát, azalatt a faszi elszívott egy doboz szofit. Lyukas zokniban járt, Magdianyust megszégyenítő szarkafészek hajjal, koszos körmökkel, de imádtuk. Ha valaki átment a pótviszgán / leérettségizett / felvették / sikerült valami szigorlata, rendszerint nagy ivászatot rendezett a futónövényről elnevezett szomszédos kocsmában, ahonnét többször is négykézláb ment haza a hírek szerint. :)
Amikor én haramadikban, félévkor átigazoltam a politizálós kémiatanáros suliba, már érett a cirkusz, mert egyre több szülő panaszkodott a nénire. Ez akkor csúcsosodott ki, amikor az évfolyam kétharmada bukott év végén és páran nem hagyták annyiban. Nemrég lett vége a pereskedésnek egyébként, elég kitartó volt, támadott mindent és mindenkit. Negyedikben már nem volt kémia, így senki nem értette, hogy mi a gyíkért kellett harmadik év végén erősködnie...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.08. 15:26:20

@noirp: így van, mint mondtam egyszer, ennek reprezentánsa a szórakoztató elektronika: amit 18-20 éves korunk előtt látunk, az természetes, amit 35 fölött, az felesleges és érthetetlen túbonyolítás (minek mp3 a telefonba, miért nem elég, ha csörög, ugye), amit a kettő között, ott meg a legtöbben azt tekintik érdekesnek,a kit ők is tudnak kezelni. valszeg majdnem mindennel így van ez.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.08. 15:32:23

@sdani: az egyetemi oktatók sincsenek topon, ha már itt tartunk, rászabadítanak a hallgatókra valami professzorúr seggétől még mindig szaros ynelvű, tavaly végzett tanársegédet, aki aztán gecibb, mint 3 hitlerbe oltott schrödinger együttvéve, és amivel anno maga is szopott, azt most piedesztálra emeli, hogy ő szopathat belőle. A biológia nem magoltat? nebsszmár, a rendszertant már újabban nem seggeltetitek? aztán mondd meg, minek? ha nem tudom fejből, hogy a csalitos pocoknak mi a latin neve és melyik rendbe tartozik, akkor nem érthetem meg az evolúciós elméleteket? milyen hátrány lenne abból, ha szükség esetén bepötyögöm a gépbe, hogy betula pendula, és kidobja, hogy bibircses nyír? megmondom, mi lenne: Biológus lehetne az is, akinek semmi hajlandósága ahhoz, hogy növényi telefonkönyveket magoljon... lehet, jobb biológus, mint azok, akik az ugróvillások anatómiájával szöszmötölnek valami laborban hétszámra.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.08. 15:34:36

@niyabinghi: ez a baj, ma legálisan szinte lehetetlen egy tanárt szakmai okokból kirakni, egyszerűen senki nem meri felvállalni, plusz nehét beizonyítani, hogy tényleg alkalmatlan szakmailag, mert ugye a bemutató órái, óralátogatásai mintaértéküek, a gyerekeknek nem hisznek, illetve sajnos az is igaz, sokszor ők maguk sem feddhetetlenek.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.08. 15:35:55

@csöcsfej: haramadikban, ami hetedik, nem lehettél oktv-n, az középiskolai verseny:)

Hevesy-versenyen lehettél, de ha azon 5. voltál országoson, akkor nincs az a tanerő, aki meg tudott majdnem buktatni egy évvel később...

noirp 2010.08.08. 15:39:56

"Nem a szemüvegeshez, de egész véletlen őt is ismerem. :)" Az osztályfőnököm volt. Sírva röhögtünk a szövegein. Valami 8-10 oldalnyit gyűjtöttem tőle. Mat. faktjai után néha egyszerűen izomlázas volt a pofám...:D
És művelt, olvasott ember volt, nem szakbarom.
1999 után átment az R betűsbe, összefüggésben azzal, hogy a ré'falusiak kezdtek nagyon is lelendülni.
Egyébként rengeteget köszönhetek neki: matematikából 4 év alatt (kemény munkával) helyretette, amit elődje 18 hónap alatt (szintén kemény munkával) elbarmolt, ti. én hittel vallottam, mikor gimibe kerültem, hogy teljesen hülye vagyok matekból.
Hát a Fields-érmet azóta se nekem osztogatják, de felhozott 2,5-ről 5-re, s egy vastag közepes az egyetemen is mindig megvolt.Mi mellett meg kémiából jól kiéltem magam :)

A lyukas zoknist meg eszerint nem is ismerhettem, ha 95-ben elment.
A négykézláb hazamenetel pedig abban az oskolában elég általános hétvégi szokás volt, mikor én odajártam. Már hogy a diákok közt. :)) (De mert későnérő típus vagyok, én ezt is az egyetemen...)

"már érett a cirkusz" Hogy 1997-től mostig pereskedett, azon legföljebb azért csodálkozom, mert el nem tom képzelni, miből volt rá pénze. Elmebetegnek elég elmebeteg lehetett a néni ahhoz, hogy tizensok évig szájaljon. Tanárból az ilyen ideológiai agitátor típust kéksavval üldözném. Pláne ha az ideológiai iránytűje még forog is :P

noirp 2010.08.08. 15:43:07

@vészmadár (pica pica): Á, ugyan! tőlem saját évfolyamtársam kérdezte, látva a kezemben egy floppytartót, hogy "mi az?" Úgy rácsodálkozott, mikor mutattam, hogy: felnyitom a körmömmel és láss csodát, ott ül benne 10 floppy...:))
Ez 2005-ben volt; azért nemsoká meg tudtam venni életem első pendrive-ját...és örültem neki, mint fajom-a-markának, h 500 floppyt hordhatok magammal a nyakamban :D

lr 2010.08.08. 15:46:55

Az alapján, hogy nem tudom eldönteni, mik ezek a párásszemű komolykodásnak tűnő hozzászólások, címlap-e van azt kell mondjam, remek a poszt.
Mi egyébként egy cipősdobozban laktunk az út közepén, és tényleg voltak jó tanáraink, meg nemjók is, és az újonnan érkező fiatalok közt is ezt a két kategóriát vettem észre.

noirp 2010.08.08. 15:53:02

@vészmadár (pica pica): Jézus Mária, téged nagyon megrángathatott néhány PhD-s zseni! Amúgy egyetértek.
Külön élmény, mikor Titán Laczi tanseg úr véletlenül bizonyíthatóan hülyeséget mond/ír vagy különlegesen nagy gennységet művel és a tanköre kitiporja, h ez rá is bizonyuljon...

Az öreg egyetemi oktató se rossz. Vala nékem egy hőtantanárom, elég sokat példálóztam már vele, lényeg, h az öregúr életműve kimerült egy ritkarossz jegyzet megírásában (1984 óta változatlan utánnyomás); nyelveket nem beszél, stb. Na, ő nyávogott (nem tudok jobbat, férfi létére igenis ~!!)hogy neki milyen nehéz velünk, sok koszvadt vegyészmérnökkel, környésszel! Pedig ő olyan elhivatott! Neki a Műegyetem klasszikusai tanították a szakmát és az emberséget! (pl. Heller László a hőtant...és szvsz ezekre az emlegetésekre mindig rotálni kezdett szegény öreg prof a sírjában)

Hát ja! Neki Heller! És a veszprémi VM-öknek ki jutott hőtanból? He?
Neki Chanel, nekünk panel :P :)

eino. 2010.08.08. 15:53:53

@vészmadár (pica pica):,, Magam részéről nem látok nagy különbséget abban, hogy valaki azért jó, mert így több pénzt kap érte, vayg azért, mert belső igénye."

Mi van, ha elfogy a pénz? Akkor már ér rossznak lenni?

camparisoda 2010.08.08. 16:18:23

A jó tanár az, akinek legalább ezren elmennek a temetésére.

Vállfás Gyuszi 2010.08.08. 16:24:17

@ifj. Farkas Gyula: Kedves Druszám! Kíváncsian várom, aláírásod hogyan módosul majd diplomaosztód után. Addig is sok sikert és még több boldogságot kíván neked: Gyuszi.

camparisoda 2010.08.08. 16:24:26

@camparisoda: ez csúnyán cinikus volt. Éljenek a jó tanárok ...vivat academia, vivant professores!

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.08. 16:28:14

@noirp: engem nem, mert műszaki vonalon ez a tendencia annyira nem jellemző, nálunk csak kémiából és biológiából volt tanársegéd, de ezekből nehéz lett volna megfogniuk:) viszont akkori barátnőmet az egészségügyi főiskolán pontosan ilyen tepsiseggű lófaszjóskák szívatták...

@eino.: fordítsuk meg a gondolkodást: ha jó pénz van benne, akkor olyan is odamegy, akinek amúgy semmi köze hozzá... így meg az megy tanárnak, aki elhivatott (kevés) meg az, aki ennyire hülye (sok)... nah most, a rendszerből szűrni kellene a hülyéket, és akkor maradnának az elhivatottak. Ehhez azonban az is kell, hogy a tanár ne szent tehén legyen, hanem minősíthető, kritizálható és adott esetben eltávolítható személy.

noirp 2010.08.08. 16:33:03

@camparisoda: már mér' lenne ez cinikus??? Volt az egyetemen egy kémikus oktatóm. _Nyolcszáz_ szipogó hallgató kísérte.
(Holott, ugye, mi, született hülyék, degenerált barmok, csak melegedni járunk az egyetemre...és már meg se tudjuk becsülni az oktatóinkat...)
Minden évben gyertyát gyújtok neki az évfordulón, igaz, h az ablakomban, de akkor is.
Ja meg: én azt a filozófiát tanultam, h vki addig él, amíg emlékeznek rá; úgyhogy az ezer emberrel elinduló tanárok mind hosszú életűek.

Tehát vivant!!

noirp 2010.08.08. 16:44:41

@sdani: Ez is probléma, mivel higulás történt, hiába van ott az a pár jó képességű hallgató, a többivel is foglalkozni kell, sőt, 3x-4x-5x levizsgáztatni, ami mind-mind a jobbaktól veszi el az időt

Részben igaz, részben marhaság. Megosztva is lehet foglalkozni velük. Te (mondjuk) nyüvöd az átlagot fél délelőtt koncentrációszámítással, az agyasabbja meg már nálad tdk-zik, önállóan; hetente 1-2-szer van vmi fejfájása, amit meg kell beszéljetek...gondolom én. Szakmán kívül is igényelhet persze törődést, ha mondjuk nem tud előadni, mert ideges azt' próbavédést tartasz neki. Mondjuk. De hát amelyiknek jók az idegei, annak még ennyi se kell.
Summa: a jobb agyú hallgató meglepően önálló bír lenni, csak _egyszer_adj neki értelmes elfoglaltságot...míg a többit gyötröd.

csöcsfej 2010.08.08. 17:01:48

@vészmadár (pica pica): de bizony
akár hiszed akár nem, indultunk a gimnazisták közt, mivel középiskolás verseny. hát a nyolcosztályos nyilván az, ki nem szarja le. Hevesy, Vásárhelyi alap:D
a végéhez annyit, én a jegyekről beszélek, az meg baszottul más. én lettem a főköcsög mert úristem meghúznak valakit. azt se tudtam mi van, amikor meg leesett, hagytuk a gecibe - igen, többesszám.

sdani 2010.08.08. 17:06:53

@noirp: Nyilván ez megy. Csak olyan nagyok a különbségek, hogy nehéz jól mérő tesztetfeladatsort összeállítani, ami kihívást jelent a tehetségeseknek, nem untatja szét őket, de közben meg nem bukik meg a 60%.
pl. gyakorlat előtti kis-zh: jóska és pista elmennek kocsmázni: pista megiszik egy üveg (0.5l) barnasört (alk.: 5,3V/V%). Hány deci vodkát (45V/V% alkohol) kell innia jóskának, hogy ugyan olyan részegek legyenek. (eltekintve az egyéni különbségektől persze)
Na, az van, hogy a csapat 60% nem jut el a higítási probléma észrevételéig sem. nem gond, megoldjuk a táblánál, következő héten ugyan ez a kis-zh, most csak az 1/3-a bukó, táblánál megold. A félév folyamán mégegyszer megismételtem és akkor is volt aki nem tudta megoldani. Közben meg a tehetségesebbje malmozik, mert már elsőre is cikinek tartotta a feladatot, ugyanis ez áltisós kémia. De persze igyekszünk felismerni és lecsapni rájuk.

@vészmadár (pica pica):
Remélem majd, amikor a koszorúeredet műtik, majd a sebész is közben nézi, az anatómia könyvben, hogy hová kell bemetszeni. (A túlsúly és a dohányzás az egyik legnagyobb rizikófaktora a szív és érrendszeri megbetegedéseknek!)

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.08. 17:13:49

@sdani: nem dohányzom, és a túlsúlyomból is rendesen leadtam már... már vártam az orvost mint példát... igen, az orvos nem nézheti könyvől az anatómiát, jogos... ez az egy. De hídmérnök, hidd el, akkor is megnézi a képleteket és kikeresi, ha a 100. hídját tervezi... az orvosnak, azon belül is egyébként ez csal leginkább a sürgősségire meg a sebészre igaz, ott, egy az egyben kell döntenie, kiemelkedő terület, meg is kellene fizetni rendesen. De egy biológus értékéhez semmit nem tesz hozzá, mennyit seggelt. Konrad Lorenz élete végéig sem tudta a rendszertant megjegyezni, gyakran el is mondta, de ugye elismered, többet tett hozzá a biológiához, mind Dr. prof kismiska józsef vízminősítő laborbiológus?

nyílméregbéka 2010.08.08. 17:19:26

Hej de elkezdtem nosztalgiázni a poszttól. Volt pár jó tanárom a sok iskolaév alatt... A mai napig is értetlenül állok a középiskola utolsó évi matektanárom előtt, aki el tudta érni, hogy felfogjam a trigonometriát, valamint átmenjek a matek érettségin. Ez nagyobb csoda, mint a vért könnyező Szűz Mária.
Aztán volt magyartanár, akivel tanulmányi versenyt nyertünk; kémia- és fizikatanárok, akiknek csak megutáltatniuk sikerült a tárgyaikat (minden suliban), énektanár, aki pofozta a kölyköket (engem nem).
Általános 5.-ben egy öreg, kifestett kurva volt az osztályfőnökünk (különben technikatanár volt), nehezen viseltük, de úgy félévkor egyszr annyira berúgott, hogy feldőlt a folyosón. Utána már nem ő volt az osztályfőnökünk.
Szakiskolában kísértetiesen ugyanilyen esetünk volt: bejött órát tartani az osztályfőnöknő, és dőlt belőle a pia, részeg volt, de nagyon durván. Pedig aznap délután szülői értekezlet is volt. Képzelhetitek, mi lehetett ott. Másnap már nem ő volt az osztályfőnökünk.

csí00 2010.08.08. 17:27:58

Megakarom védeni a leendő tanárokat!
Elég magasak lettek most a bekerülési pontok. A lányom is odament másod diplomásnak, előtte 1 elég erős fősulival a háttérben, amit kiválóra sikerült lezárnia. Tehát nem hülye, csak szereti a gyereket. Még ha nem is fizetik meg a tanárokat.

sdani 2010.08.08. 17:29:03

@vészmadár (pica pica): ami engem illet, utálom a rendszertant, sőt majdnem otthagytam az egyetemet a rendszertan miatt. Az arányokról vitázunk: ahhoz, hogy bármihez egy ember hozzátudjon érdemben szólni, ahhoz ismeretanyagra van szükség, mert enélkül túl laikusan áll a problémához... a mérnök, ha elbizonytalanodik, leveszi a fizikakönyvét, megnézi, felfrissíti a tanultakat és alkalmazza (gondolom naivan), de hiába nézi meg a forgatónyomaték képletét, ha nem tudja, hogy mi az a forgatónyomaték.

Földrajzot tanítasz, mint írtad, mit jelent ez? mit tanítasz? Mit kérsz számon? Gondolom ahhoz is kell "ismeretanyag". De ha ha nincs meg neki az ismeretanyag, hogy osztályozod a "tudást"?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.08. 17:47:04

@sdani: nem hiszem, hogy bárhol írtam volna olyat, hogy földrajzot tanítok, mert nem. (már a dohányzást sem tudom, honnan vetted:)

környezetmérnök-mérnöktanár vagyok, és a környezetvédelem szakmai tárgyait tanítom (ebben amúgy sok olyan elem is van valóban, amit a földrajz is tárgyal), laborgyakorlatot, környezetvédelmi analitikát éppúgy, mint környezetjogot vagy természetvédelmet.

hogyan osztályozom a tudást? kapnak egy problémát, hozzávaló "anyagokat" és időt... meg engem, ha kellek:)

a végén megoldás(oka)t várok:)

niyabinghi 2010.08.08. 17:48:31

@vészmadár (pica pica):
Talán egy alkalommal volt bemutató óra amíg gimibe jártam. Akkor is úgy, hogy előző órán a szánkba rágta a tanár azt a tananyagot, amit venni fogunk, hogy ne legyen nagy lebőgés.
Volt olyan eset, hogy a matek-fizika szakos lófaszjóskát egyik osztálya leadta matekból, mert nem lehetett vele szót érteni. Következő évben megkapták fizikából.
Általános, meg lassan közhely is, hogy a szülők nem mernek fellépni egy tanár ellen: csak addig nagy a pofája mindenkinek, amíg egymás közt kell sutyorogni, de ha össze kell fogni, elbizonytalanodnak, a hangadók meg elhalkulnak, mert _ha nem sikerül, a gyerek issza meg a levét_, inkább hagyják, hadd szívjon szerencsétlen, majd túléli valahogy, őket is szivatta annak idején valaki. Sőt, akkoriban _még körmös is volt, nádpálcával_.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.08. 18:16:54

@niyabinghi: a bemutató óra még hagyján: annak elméletileg az a célja, hogy az adott tanár egy konkrét és valós iskolai helyzetben, tanórán mutat be egy pedagógia módszert. Én is tartottam bemutató órát például a laptop+projektor mint pedagógiai segédeszköz alkalmazásáról. Vagy ilyen lehet mondjuk egy laboróra, ahol a magyaros megnézheti, mit jelent a csoportmunka, annak minden vonatkozásával (csoportok összeállítása, pl.), vagy mondjuk a nyelvórák, ahol jól megtekinthetők a kooperatív tanítási-tanulási módszerek, a projektmódszer vagy a csoportmunka. Az ilyen óra bizonyos értelemben mindig "kirakat", hiszen nem a tartalomra hegyezzük ki, hanem a módszertanra.

Másik lenne ugye az óralátogatás, amikor egy vagy több vezető (igazgató, helyettesek, munkaközösség-vezető) váratlanul meglátogat egy tanárt az órán és értékelik a munkáját, hasonlóan, mint az egyetemen a vizsgatanításán. Nah, ezt sok helyen elmulasztják, illetve hogy ne legyen annyira váratlan, szólnak, hogy holnap ekkor jövünk. Sokan ilyenkor rendezik az igazi kirakatórát: megtervezve, lepróbálva, pikk-pakk. ami egyrészt félrevezeti a vezetőt a tanár képességeiről, máésrészt, és ez a fontosabb, maga a tanár sem kap visszajelzést arról, hogy mik is a hibái (mindenkinek vannak)

Kakusztánia 2010.08.08. 18:44:36

Kicsit off, de a modorosság tárgyához tartozik: az archetípust szerintem igen jól ábrázolja Karinthy Háth-Bizony János alakjában. Olvastátok?

2010.08.08. 18:47:19

Hát, nekem volt szar és jó tanárom is. Szigorú meg nem, mindenféle.
Mostanában lehet, a tanárok pocsékabbak, de mikor én jártam suliba akkor a csúcs az volt, ha ellógtunk egy óráról (4-5-6 összesen egy félévben). Izgultunk is, ne tudják meg a szülők.
Nem vertünk tanárt, és nem is vicceltük meg őket, és még csak nem is szálltunk szembe velük (néha szakmai kérdésekben vitáztunk, de az szerintem belefér).

Vagyis a problémát főleg a mostani gyerekekben (szülőkben!) kell keresni...

franta 2010.08.08. 19:16:43

@ősbölény: Kedves Ősbölény! Volt szerencsém járni a hetvenes években szeretett fővárosunk egyik elit gimnáziumába, mi több, előtte annak a felsőtagozatára. És igen, ment a magoltatás (is), memoriterek, ha ez neked mond valamit. Most, így évtizedek távlatából is el tudom mondani, álmomből felébresztve az alanyi és tárgyi ragokat, és el tudom szolmizálni a Vivaldi "Négy évszakot" stb. Na ja, meg a külön német tanárom megtanított a gőte (sic! a maiaknak) Erlkönig-jére ("ver rejtet zó spét durh naht und vind, er iszt der fáter mit zejnem kind"). És nem lettem lapos fejű, idomítható barom, hanem kissé kreatív is, egyben. Igen, régen tudtak oktatni.
Könyvtárban dolgozom, látom évek óta, hogy a tanárnak készülők milyen, egyre rosszabb szinvonalon állnak.
Minket még tudtak tanítani. Más kérdés, hogy tényleg volt sok rossz indulatú arc, meg párttitkárok stb. (Lsd: Gothár: "Megáll az idő").
De volt szinvonal és szigor. És tényleg tudást kaptunk.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.08. 19:35:25

@franta: baromi olcsó dolog lenne abba belekötni, hogy színvonal és nem szinvonal, hogy a lásd rövidítése még a könyvtárakban is ld. Az alanyi és a tárgyi ragokat (pontosabban az alanyi és a tárgyas ragozás igei személyjeleit, régebbi nevén személyragjait) én is el tudom mondani, nem mintha értelme sok lenne ezt tudni, de nem baj, sztem nincs felesleges tudás.

No de maradjunk a tárgynál: hogy mennyire vagy laposfejű, azt te magad nem tudod felmérni, kicsit kreatív ember meg nincs, valaki kreatív vagy nem az. A könyvtárban fogalmam sincs, hogyan tudod felmérni a tanárjelöltek tudását, gondolom könyveket keresnek és szakirodalmat... meglepődnél, mennyi mindent tanítanak ma a tanárszakokon, amit te még nem tanultál.

Kakusztánia 2010.08.08. 19:49:19

@franta: gratulálok, remekül szemlélteted a mai post lényegét.

Kakusztánia 2010.08.08. 19:55:00

Hupsz, egy javaslat a szerzőknek. Öreg emberek egymás közti panaszkodása csúzról, ilyen-olyan nyavalyáról, drágaságról, Kádárról, aki alatt bezzeg... Helyszín lehet orvosi váró, busz/villamosmegálló, piac stb.

Antifaszok Réme 2010.08.08. 19:55:35

Vissza a porosz módszert ! Körmöst és pálcát a tantermekbe !

2010.08.08. 20:00:03

Szerintem nem a tanár jelöltekkelben van a hiba. Azok még normálisnak indulnak, de főiskola sokat levesz belőlük. Nekem minden kollokviumom és szigorlatom 5-ös volt, kivéve a dialektikát.

Vért izzadtam az óra vázlatokkal, az első vizsgán ki is vágtak vele.

Valahogy el jutottam a diplomáig, de a vizsga tanításon is csak kegyelemből engedtek át.

Egy tűpárnát varrattam a gyerekekkel és azt merészeltem neki mondani, hogy férceljék össze, sőt még azt is elmagyaráztam, hogy ezt a kifejezést mire használjuk átvitt értelemben.

Hallatlan szakmai hiba! Az előöltés! Kolléganő használjon pontos szakmai kifejezéseket.

Szegény gyerekek! Tartok töle, hogy én miattam maradtak vissza a fejlődésben.

2010.08.08. 20:06:10

@Antifaszok Réme: én ahhoz a korosztályhoz tartozom akik még kaptak körmöst.

Akkor még voltak fa vonalzók, a hosszú vonalzóval mérték, és tartani kellett hozzá a körmöt, ami nem volt egyszerű, mert az ember ösztönösen elkapta a kezét, néha csak többszöri próbálozásra sikerült.

Kakusztánia 2010.08.08. 20:12:12

@Frengi: 6 súlyos helyesírási hiba van ebben az írásodban. Bezzeg ma tudnak helyesírást tanítani! Bezzeg engem már megtanítottak helyesen írni! Ezek a mai öregek... hallatlan...

2010.08.08. 20:17:17

Volt egy magyar tanárom akire szivesen emlékszem:

Gimnáziumban tanított. Én levélként végeztem, de az ember felnőtt korára már túl van a gimis irdalmi tanagyagon, így hát nem volt nehéz dolgom.

Mivel a téma senkit nem érdekelt így mindig frankón elbeszélgettünk a tanagyagról órán,hogy mit olvastam még a szerzőtől, meg ilyesmik.

Egyszer - évekkel később -együtt seggeltünk egy választási bizottságban. Megajándékozott egy könyvvel aminek a társszerzője volt. X- város dűlő neveinek etimológiája.
Az első kötet, az utca nevek már megvolt.

2010.08.08. 20:29:02

@Kakusztánia: csak 6 ? Akkor az jó eredmény.

2010.08.08. 20:36:03

@sdani: ha jártál volna dialektikára, most tudnád, hogy mi a különbség tudás, meg ismeret között. A kettesért ez lenne a minimun.

niyabinghi 2010.08.08. 20:37:44

@Babette_:
Én meg itt vigyorgok az avatarodon, mert nekem is van két Russell makimajom itthon, az egyik pont ugyanilyen rezgőfülű. :)

eino. 2010.08.08. 20:38:29

@vészmadár (pica pica): nocsak, lehet, hogy valamikor a lányomat is tanítod? Mert nagyjából ez az irány érdekli, de persze még vár vele 8 évet :-)

Ugyandehogy (törölt) 2010.08.08. 22:00:21

@niyabinghi: :)
mert folyton feláll neki, és most csak az egyikről van lekopva a rágó:D

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.08. 23:40:23

Én ia beneveztem ebbe a goldenblog izébe, de olyan béna vagyok hogy nem tudom hova kell azt a kód izét rakni.
Szánjon meg valaki technikai okosítással. Aztán meg
szavazattok rám, csináljatok forradalmat!
Noirp meg a másik körmöst fog kapni az offolásért.

Mitya Ivanov 2010.08.09. 10:52:45

mindent elmondatok a témáról, és sejtettem, hogy pedagógiai-módszertani vita fog kibontakozni a kommentek között.

A posztban a citromsavciklus szíven ütött. Világ életembe imádtam a biológiát, már általános iskolában röpképük alapján felismertem a madarakat, lábnyom alapján az emlősöket, lárvállapotukban a későbbi bogarakat, rovarokat, kérgük alapján a fákat, gallérjuk alapján a gombákat, és akkor ott volt 3 osztályban a biológia címen előadott biokémia, amit egyszerűen képtelen voltam bemagolni és megtanulni. a sok szar képlet, meg kötés és a több baromság. Azt mondtam, hogy nem, de annyira, hogy az empatikus képességgel egyáltalán nem rendelkező tanár meg akart buktatni, pedig tudta, hogy állatfelismerésben és erdőjárásban világbajnok vagyok. De nem, akkor a biokémia volt a tananyag és ha nem tudom, akkor egyes. Május környékén az mentett meg, hogy a tanterembe berepült egy madár, ott kőrözött, nem szállt le, kereste a kijáratot. A tanár azt mondta, hogy aki megmondja, hogy milyen madár volt, az kap egy ötöst. Szerintem sejtette, hogy én tudni fogom, mert nem volt jellemző rá az ilyesmi. Tudtam a nevét, adott egy ötöst és megkaptam a kettest. A lényeg az, hogy a citromsavciklust és társait akkor kell tanítani, ha egy érettségiző diák képes nyitott szemmel járni egy erdőben, réten vagy bárhol a természetben. Ha az erdő fái, az aljnövényzet és a repülő madarak nem egyformák számára, hanem van valami fogalma róla, hogy mi micsoda körülötte.

A másik a tesi.
sporttagozatos iskolába jártam, ahol mindennap volt testnevelés, egy héten 7 óra. A testnevelés nekünk egy városi stadionban, egy akkor modernnek számító futófolyósban és tornatermeben volt, szóval a kinti 4x400m bemelegítés elég durvának tűnt és maga a tesióra is inkább atlétikai, vagy szertorna edzésre hasonlított. Óra végén pulzusmérés volt és az volt a jó, ha felment 115/perc volt.
Már megszépült minden, nem a szenvedést látom benne, mert éppen abban a korban voltunk, amikor eldől, hogy a vázizomzat milyen, mennyire fejlődik ki. És kifejlődött, jó tartásom van, nem híztam el, és továbbra is szeretem a mozgást

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.09. 11:10:28

@Mitya Ivanov: ezzel azt mondod, hogy a biológiában véletlenül pont az a fontos, amit te tudsz, és véletlenül pont az a lényegtelen, amit te nem. Ha a biológia tudományát nézzük, valszeg a biokémia hatásai és következményei komolyabbak, mint a madárfelismeréséi (én mindkettőt fontosnak tartom), hogy mást ne mondjak, ha mindenki egy kicsit tisztában lenne a citromsav-ciklussal, akkor az egészség-guruk sem adhatnák el nekik a sok szart, ami azt szavatolja, hogy zabálj köcsög és fogyni fogsz.

Amúgy a biokémia az pont nem magolós, a képleteket és rajzokat nem magolni kell, hanem egérteni a kémiai kötések jellegét, a szerves kémia logikáját és rendszerét. Amit magolni kell, az a madárfelismerés, persze nem szómagolásra gondolok, de vizuálisan magolod a dolgot, akkor is, betanulod, mik a jeéegzetes azonosító jelek.

Mitya Ivanov 2010.08.09. 11:18:50

@vészmadár (pica pica):
pont nem ezt mondtam
a biológiában mindkettő fontos, a biológiában mindkettőnek helye van, hiszen azért biológia. Én azt mondtam, hogy a középiskolai biológia oktatásban valahogy más hangsúlyokat kellett volna találni abban az időben (hogy most mi a helyzet, vagy mi folyik biológia oktatás címén, azt nem tudom). Az akkori gimnáziumi anyagnak brutális volt szerintem a biokémiai része, de ha már van ilyen része, akkor a tananyagnak azt is tartalmaznia kellett volna, hogy ez a rész miért fontos, és hogyan kapcsolódik az emberi testhez, az emésztéshez, vagy az anyagcseréhez. Mert ha ez is a tananyag részét képezte volna, akkor nem kellett volna magolni, mert valamihez köthető lett volna. De én semmi ilyenre nem emlékszem.

Nem konkrétan a madárfelismerés a lényeg, hanem az, hogy azt tanítsuk meg, hogyan kell nyitott szemmel járni egy erdőben. Mégegyszer mondom, hogy nem tudom, ma milyen a biológia oktatás, egyáltalán van e külön ilyen, mert talán vabn valami természetismeret vagy mi szösz.

terran 2010.08.09. 11:27:56

3 éve érettségiztem és most eszembe juttatátok, hogy meg akartam dugni a (számomra) MILF némettanárnőt, mintegy megmutatni, hogy mire is vittem

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.09. 11:36:42

@Mitya Ivanov: nekem is megvolt az 1600 méter bemelegítés, a 12 másodpercen belüli száz, a 15 méter súlylökés, az ötméteres távolugrás, a kelep, a saslengés, meg a többi. Ennek ellenére el tudtam hízni. Aztán most küzdhetem magam lefelé.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.09. 11:41:32

@vészmadár (pica pica): nem erről van szó. Jó néhány tantárgy tanterve elnézett pár évtizedet. Persze hogy fontos a citromsavciklus. Csak már én is, ezelőtt tíz éve afféle csodabogár voltam, hogy tudtam: nem egyféle fecske van, hanem a közvetlen környezetünkben is két faj repked.
Kedvencem az a földrajztanár volt, aki úgy tanította a földrajzot, hogy az atlaszból az egyes magyar városok melletti szimbólumokat meg kellett fejteni (gépgyártás, vegyipar stb) és átmásolni a munkafüzet vaktérképére. Az óra első tíz percében ült az asztalnál, a térkép alapján fennhagon felolvasta, hogy kazincbarcika vegyipar, békéscsaba élelmiszeripar. Ezután munkafüzet elő, mindenki húsz perc alatt bemásolja, majd Jótanuló Jucika felolvassa, és ebből mindenki magát ellenőrzi...

Mitya Ivanov 2010.08.09. 11:44:20

@Professor Pizka:
és mindez hány évesen, ha szabad érdeklődnöm?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.09. 11:46:10

@Mitya Ivanov: értem. van benne ez is, az is, emésztés éppúgy, mint a fehérjék szerkezete, összefüggő az, hidd el. Valószínű vagy nem emlékszel rá, vagy lehet, hogy átugrotta a tanár, nem tudom...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.08.09. 11:48:38

@Professor Pizka: jogos részben, bár gondolom a gyerek meg azt mondaná, ő nem jár erdőben, neki mit sem mond a kakukk vagy a galagonya. Viszont a telefonokat hidd el, legalább olyan komolya rendszertanban nyomja, mint te a fecskéket:)

Mitya Ivanov 2010.08.09. 11:51:35

@vészmadár (pica pica): na igen azt is le akartam írni, hogy a környezet alakítja azt, hogy egy gyerek mire fogékony, és a neten meg a TV-ben olyan hatások érik a legtöbb gyereket, ami miatt pl 5 generációra visszamenőleg tudni fogja az LG Shine telefonokat, meg az összes specifikációt.
Nekem pl csak 3 féle telefon létezik. A gombos, a kinyitható és az érintőképernyős. De ez utóbbihoz még nem merek hozzányúlni, mert megharap:))

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.09. 12:03:32

@vészmadár (pica pica): arról a típusról van szó sokszor, hogy a tanár túl akar lenni a tananyag mérhető részén. Írjanak ötös dolgozatot a gyerekek, mert mindenkinek úgy a jobb. Ötös dolgozatot meg nem abból írsz, "msélj legutóbbi erdőjáró élményed során látott madarakról" hanem, hogy szépen írd fel a citromsavciklust, vázolj fel hibátlanul egy hem-vázat, stb. Azért utálja meg egy csomó gyerek, mert a tanár túl akar esni a képleteken. Ahol viszont kicsit is gyengébb a kémiatanár, ez már nehéz feladat, mert a gyerek ott elvész, hogy miért kell minden C betű körül négy vonalnak lenni és nem keresi szemmel a szén szabad vegyértékeit, ha azt hallja, hogy éter, nem kezdi automatikusan a szeme keresni az O betűt a két vonallal mellette, satöbbi. Amíg egy ilyen társaságba belevered az egyébként se nem nehéz se nem könnyű citromsav-ciklust, pont nem lesz időd elmagyarázni a többit. De nem is akarod, hiszen mindenki négyes dolgozatot fog írni, egy ilyen nehéz anyagrészből...

Volt olyan tanár aki a fizika hullámtani részét kizárólag egyenletek felskribálásával tanította, anélkül, hogy egy lavór vízbe az osztály szeme láttára egy kavicsot ejtett volna. A biosztanár (na enkem ő volt pl. "nagy tanárom") elkezdte az óráján valami miatt a longitudinális és a transzverzális hullámokat emlegetni. Kiderült hogy nem tudja az osztály a különbséget a kettő között, holott már a radaregyenleten is túl voltunk.
"jajjj gyerekek, hát a longitudinális hullám arra terjed, amerre hullámzik, a transzverzális meg nem, ezért kell a transzverzálisnál a szöggel is számolni"

Konkrétan nem hitte el szegény biosztanár, hogy a fizikatanár ezt a mondatot kihagyta és rögtön ott kezdett, hogy szinusz gamma...

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.09. 12:08:24

@Mitya Ivanov: érettségi évében. 186 centi, kilencvenhárom kiló. Ha belegondolok, hogy az tiszta égő volt, ha valaki 180 centi fölött nem tudta legalább a gyűrűt megfogni, ha már zsákolni nem tudott... 190 fölött azt is illett. Mondjuk volt kb 20 tesiző fiúból (két osztály) jó néhány kézilabda válogatott, két kosár-válogatott, két teniszbajnok, egy barna (vagy milyen) öves shotokan karatés, a városi kispályás bajnokság egyik élcsapatából két ember, plusz egy enyhén militáns tanár...

Mitya Ivanov 2010.08.09. 12:16:23

@Professor Pizka:
az én tesiszakos iskolám általános iskola volt, ott 13 mp alatti idő volt volt az ötös szint 100-on nyolcadikban. Nekem megvolt a 12,6. volt magasugrás is, ott 130 volt az ötös szint. Simán megvolt persze:)
mellesleg én most vagyok 186 cm 94 kg.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.08.09. 12:22:21

@Mitya Ivanov: elírtam a százat, én 12.5-tel kaptam az ötöst, igaz, előttem a korosztályos kézilabda válogatott szélsője rohant aki szerint én dagadt voltam, tehát presztízst csináltam belőle, hogy nagyon ne verjen meg. Még egyszer futottam kb ennyit, akkor a focireménység gyerek volt a nyúl. (korrepetáltam irodalomból cserébe) Addig amíg nem kellett 400 méternél többet futni egyszerre, addig nem volt bajom a dolgokkal. A súlylökést még szerettem is.

noirp 2010.08.09. 13:09:40

@Kristl: Hali, sorstárs! Jabizony, Zsiros.
Már végeztél, ugye? (ezt csak azért kérdem, mert bele nem merek gondolni, hogy mi lehet, ha _még mindig_tanít...2005 körül is már kínos volt...)

noirp 2010.08.09. 13:14:01

@vészmadár (pica pica): "De hídmérnök, hidd el, akkor is megnézi a képleteket és kikeresi, ha a 100. hídját tervezi."
OTT A PONT!!!

Aki meg nem, az nem a gyakorló mérnök, hanem a túltengő önbizalmú lófaszjóska, aki hiúságának fáj bevallani, ha kell a könyv. Életveszélyes. A hídja le fog szakadni, de lehet, h ő a bíróságon kimossa magát.

noirp 2010.08.09. 13:22:54

@Kakusztánia: Nem, de szeretném (mert hallottam róla) de nem tudom, hol keressem. na. :(

Kakusztánia 2010.08.09. 18:14:30

@noirp: jó, megkönyörülök rajtad, és kikeresem a gugliból a szösszenetek címeit:

Háth-Bizony János (Ő általában nem az az ember)
Háth-Bizony János (Kérem, az az Ády)
Háth-Bizony János (Ez éppen olyan)
Háth-Bizony János (Ő általában nem az az ember)

De te guglizz tovább! :P

Kakusztánia 2010.08.09. 18:15:12

Bocsika, egy kimaradt:

Háth-Bizony János (Ő nem a szavak embere)
süti beállítások módosítása